Láttátok azt a cipőt, ami tegnap rajtam volt? Amit a Repülő Kutatótól kaptam névnapomra, és már volt rajtam ezelőtt is, minden probléma nélkül? Na az tegnap nekem megette a lábam, de nem ám csak úgy, hogy kicsi sajgás, majdelmúlik, hanem úgy, hogy öt helyen nyitott rajta egy-másfél centi átmérőjű lyukakat, plusz még csinált két kisebb vízhólyagot is. Ez utóbbiak legalább nem fakadtak ki, miközben hazafelé vánszorogtam, ellentétben az összes többivel. Velem már évek óta nem bánt el cipő ilyen rettenetes csúful, az utolsó kilométert hazáig már gyökkettővel tettem meg, hátamon a macskakaja, és eredetileg tervben volt ugyan, hogy hazafelé bemegyek a Mogorvák Klánjához, de nagyjából abban a pillanatban, amikor a harmadik vízhólyag pukkant szét a cipőben, és én még mindig fél kilométerre voltam otthonról, erősen gondolkodtam, megéri-e nekem azt az ötven méter kitérőt. (Tényleg ötven méter, egy szállal sem több, a festékáruház ott lakik a főúton.)
Végül, számot vetvén azzal, hogy a cipőben érzett mészárszék miatt valószínűleg nem akaródzik a következő napokban elhagyni a lakást, bevánszorogtam. Ott ért a nap egyetlen sikerélménye, nem vicc, mert rögtön felbukkant a klán egyik mogorvája, és megkérdezte, miben segíthet, mire én, hogy japán spatulyát keresek, mire ő odavitt egy állványhoz, és azon én találtam meg hamarabb, nem ő. Istenkém, micsoda szánalmas életem van nekem, hogy ezt győzelemként könyveltem el. Mindenesetre fizettem, majd délceg léptekkel távoztam, hogy az ajtó előtt visszaváltsak az eddigi nyomorult vánszorgásra. És még mindig háromszáz méterre voltam hazulról.
A japán spatulya azért kellett, mert a glettelési hadműveleteket én eddig a Repülő Kutató egyik lejárt bankkártyájával végeztem, szégyen fejemre. Az okos jutyúbvideók, amikből én megtanultam glettelni, szigorúan hangsúlyozták ugyan, mennyire nélkülözhetetlen egy glettvas, de hát könyörgöm, nem egy komplett lakást akarok én kiglettelni, csak a falainkon lakó kisded folytonossági hiányokat, minek nekem ahhoz egy akkora nagy dög. Utána csak elrakom valahová, hadd egye a rozsda, hát inkább kösz, nem. No de Kingha azt mondta, a japán spatulyát szeretni fogom, és az meg kicsi, úgyhogy megvettem, és ma azt fogom forgatni, mint egy marsallbotot. Mezítláb.
Amúgy persze nem kéne nekem egy glettvas és a tárolása miatt nyivogni, mert vettem magamnak Igazi Gépeksz. A kérdés persze a megfelelően röhejes formában úgy hangzott el eredetileg, hogy “nna, mit vegyek most magamnak, barkácsgépeket vagy cicifixeket”, mind a kettőre ugyanis nem volt keret az előirányzott büdzsémben. A reszelővel való szarakodás viszont eldöntötte nekem a dógokat, cicifixem van már néhány, de fűrészgépem nincs. Úgyhogy ebből ez lett, nédda.
Természetesen ilyenkor rögtön megjelenik Poci is, hogy lemeózza. Olyanok ezek, mint a mongúzok.
A Repülő Kutató persze azt mondta, hogy “na így kezdődött az is, ami a szerszámkamrában van, és így lesz az embernek féltucat fúrógépe”, de én azt válaszoltam erre, hogy te kukufej, nekem csak egy kell, az viszont enyimé, saját fúrófejekkel és saját csavarhúzófejekkel, mert a szerszámkamrában egy szál csavarhúzófej nincs, elhányták valakik, akik nem én voltam, és a fúrófejeket is vadászni kell.
Mondanom sem kell, ezek a gépeksz az emeleten lesznek tárolva összes kiegészítőikkel, mert nem bízok én ezekben a faszikban. A macskákban is alig.
Úgyhogy most mezítláb és sántikálva harcra fel.
