április 2020 havi bejegyzések

Olyan nyomottka vagyok máma, pedig ma van a Walpurgisnacht meg a névnapom. Lehet, éppen ezért vagyok nyomottka.

Nesztek egy fotó a hét valamelyik előző napjáról, talán kedd volt, de az se biztos.

Poci ma éjjel kriminálisan viselkedett, több ízben is felébredtem félig arra, hogy valaki éppen a vállamon tipeg dürrögve, de ahhoz, hogy engem tényleg felverjenek, amikor éppen alszom, ennél nagyobb erőfeszítésre van szükség, ennélfogva kénytelen volt másik áldozatot keresni. Ez nem volt annyira nehéz feladat, mert csak fél méterre kellett távolodnia tőlem, és máris ott volt a másik potenciális rabszolga, akit ráadásul könnyű felverni, csak a telefonja kábelét kell rágcsálni csámcsogva. (Egyszer lehet, hogy kipróbálom.). Így hát a mai napra az első párbeszédem úgy festett a Repülő Kutatóval, hogy megérdeklődtem tőle valamikor zöld hajnalban, még összeragadt szemmel meg szájjal, hogy “Hová mész, Buksi?”, mire ő némileg elkínzottan azt felelte: “Nem tudom, majd a cica megmondja”. “Mhm” – válaszoltam éleselméjűen, aztán átfordultam a másik oldalamra. Mikor fél hétkor felvakartam magam, a RK a hencserén (ezen) feküdt egy pokróc alatt, összenyomva, mint egy tangóharmonika, Poci meg az előszobában állt, és azt kérdezte, holakajám.

Bides egy terrorista ez, no. De olyan cuki. És milyen megtévesztő-ártatlanul tud nézni, háttérben a Bűnök Barlangja derámai káoszával.

Ne higgyetek neki, már evett.

Én most kávézom egyet, aztán elindulok második réteg festéket kenni a fiókgombokra, mert az első foltos lett és nyavalyás, és a tegnapi homokvihar is bele akart szólni a projektbe, szóval van javítanivaló bőven. Hiába no, már majdnem négy éve, hogy nem volt a kezemben festőecset, és csúfosan kijöttem a gyakorlatból.

Na de ha már úgyis elővettem ecsetet-festéket, körülnézek még, miket kenhetnék le.

Ma hajnalban, miután elolvastam három majdnem-kész szakdolgozatot*, megírtam két csak-így-tovább-ot, valamint egy roppantul míves dörgedelmet, nekiláttam megfőzni a második kávémat.** Akkor realizáltam, hogy az én értelmi képességeimet a szakdolgozatok mennyire levitték a bányabéka valagába, amikor egyszer csak rájöttem, hogy nem tettem oda a főzőre a kiöntőedényt, így már fél deci kávé és zacc van a csepegtetőtálcában.

A következő öt percet a kávéfőző mellett álldogálva töltöttem, kezemben türelmesen tartván a kiöntőedényt, mert ha beletettem volna a csepegtetőtálcába, kifolyik az összes lábvíz, ami abban az inkriminált tálcában van. Aztán megittam. (Nem azt, ami a tálcában volt.) Most meg fáj a fejem.

Ennélfogva mára egy kis művésziesen összeeffktezett fotót kaptok arról, amikor Poci fél órával ezelőtt ráült a tüdejemre, és fésültette magát, én viszont valószínűleg eldőlök kicsinyt, amíg nem esik fejemre egy újabb adag szakdolgozat.

* Kérdezhetnétek, hogy ezt hogy csinálom, már két hete itt kergetőzöm majdnem-kész szakdolgozatokkal, csak nem újratermelődnek? Ööö, de. Hármat már leadtak, de még van hat.

** Kérdezhetnétek azt is, nem kezdek én egészen véletlenül afféle kávé-alapú létformává válni? Ööö, de.

A dologok valamiképpen mintha csak halmozódnának, és amikor éppen sikerül megoldani valamit, olyan öröm tölt el, mint Tevjét, amikor végre kivihette a házból a kecskét (ezt már meséltem nektek), de valamiért mindig új kecskék jönnek be a házba, és rohadt nehéz kipaterolni őket.

Tegnap reggel például, amikor végül mindketten hazaérkeztünk a beszerzéseinkkel, átzsilipeltünk a második ajtónál, aztán kézmosás, arcmosás, pongyolácskába vetkőzés, eddigi ruhaneműk mosókonyhába hajigálása, újabb kézmosás, zuhanyozás, velkám civilizáció. Ott ültünk a nappaliban, olvastuk a híreket, a RK meg kiment az előszobába valamiért.

A következő pillanatban kitört az előszobában a jajistenemezés, merthogy a zsilipkamra ajtaja nyitva maradt, Poci, Poci, hol vagy? A RK bevágta az ajtót, aztán végigrohantuk összes termeinket, hol a macska, hol a macska. Macska sehol.

Poci bentlakó macska. Poci tulajdonképpen nem is bentlakó, de egyenesen karanténmacska, soha életében nem járt kint, minden ajtót gondosan zárunk előle, nem is nagyon próbálkozik, de hát jajistenem, ez az ajtó mennyi ideig volt nyitva, húsz percig?… Terepismerete nincs, a környék tele csábító szagokkal, kutyák, más macskák, autók, jajistenem.

Macska még mindig sehol, pedig már az egész lakást végigtúrtuk. A RK végül kétségbeesetten kinyitotta az imént bevágott ajtót, azon pedig azonnal bejött egy meglehetősen rémült fehércirmos állat. De laposkúszásban. És rögtön a futon mögé. Jutifalattal is alig lehetett kiédesgetni.

Minden jó, ha jó a vége, és ennek úgy fest, itt is van a vége, fuss el véle. Az a gyanúm, Poci továbbra sem akar kintimacska lenni.

A tegnap traumái persze még nem értek ezzel véget, Primera kriminálisan viselkedett, a komplett tegnapi projektet elizélte nekem, mert nem és nem és nem volt hajlandó varrni a poláranyagot, olyan lett a végeredmény, mint amit egy falka kutya szájából húztak ki, a szakdolgozók meg további izéket küldöztek időnként, és nekem durván erős késztetésem lett világgá menni, de hát jó vicc, haha, éppen mostanság vannak a világgámenős idők.

Úgyhogy hagytam mindent a fenébe, nyolckor elhevertem a futonon, aztán mázsás nagy hülyeségeket álmodtam fél kettőig, akkor meg bajnng. Éppen a volt munkahelyemen voltam, és a jelenlegi témavezetőm szidott, mint a bokrot, amikor meg felébredtem, össze voltam nyomva, mint egy tangóharmonika, és a gonosz pokróc teljesen a szám köré volt csavarva, viszont térden alul nem jutott már nekem a pokrócból, mert azon a garabonciás vándorleány aludt, és még csak azt se volt szívem mondani, hogy hessinnen. Ehelyett kicsavartam magam a pokrócból, függőlegesbe helyezkedtem, fogmosás, kávé, aztán nekifeküdtem a szakdolgozatoknak. A diákjaim valószínűleg szent borzalommal nézik, milyen időpontokban küldözgetek nekik jótanácsokat diagramokról és hivatkozási szabályokról, de hát mit csináljak, én nem haldoklom, én így élek.

Miután végeztem a szakdolgozatokkal, ráültem az internetekre, hogy segítséget keressek magamnak Primerához. Én nagyon erősen hiszek abban, hogy csak rossz mesterember szidja a szerszámát, de Primera tényleg kriminálisan viselkedik, hát hadd tudjak meg róla minél többet, mielőtt kivágom az ablakon.

Tudjátok ti, milyen az, amikor egy olyan géphez keresel használati utasítást, aminek nincsen böcsületes márkája se, vagy legalábbis nem olyan, mint például hogy Singer meg Bernina meg Naumann, hanem csak bötűcskéid meg számocskáid vannak hozzá? Na én most már tudom. Fél óra szívós kutatómunkával sikerült találnom egy pdf-et, aminek fele kínaiul volt, fele angolul.

És akkor megtudtam, hogy a gép tetején ez a pösz,

amit eddig csak úgy nézegettem, hogy “hátizé, biztos ez is jó valamire”, na szóval ez a pösz az, aminek segítségével rá tudom venni ezt a nőszemélyt, hogy azt csinálja, legalább részben, amit én akarok vele. Ááááá. Azóta már kísérleteztem a pösszel meg a felső szálfeszességgel meg az alsóval is (ez utóbbi nyilván csavarhúzóval ment), és menet közben ugyan sikerült eltörnöm egy tűt, de most asszem kezdem érteni, mit csinál a gép, és miért vagyok én egy hülye picsa.

Piszkosul elegem van ebből a bezártságból, no. Ha nem lenne lebénulva a fél világ, nem várnék még mindig az új laptopra, hanem az április 8-i megrendelés után szépen bementem volna 9-én a bótba, és elhozom a hátamon. Erik már az első kerregésnél ment volna alómars a gépek kórházába. Ésígytovább ésígytovább.

Úgyhogy akkor legalább kirittyentettem ma magam, mert ugyan nem vagyok olyan kétségbeesett helyzetben, mint királyi koleganőim, a menő őtözködős bloggerek, de már én is kezdem érezni a késztetést, hogy maradjak csak egész nap nyafogóruhában, kinemszarjale.

Viszont kéremszépen, tessék hozzám beszélni, mert jó lenne végre valaki mással is kommunikálni, mint a szakdolgozókkal meg Primerával. (A RK nem számít. Ő még kábé negyven évig a nyakamon marad, és különben is most, hogy Repülő Kutatóból Seggenülő Kutató lett belőle, ezt éppolyan vehemenciával csinálja, mint minden mást az életében.)