január 2014 havi bejegyzések

Télen nem szoktam igazán sokat nyígni az időjárás miatt, az a nyári programom szerves része (majd meglátjátok, hajaj), de azért mégis, jeges eső?? Most? Oké, mostanra elállt, de odakint továbbra sincsenek cipőbarát körülmények: fele lucsog, fele csúszik, a többi meg, gondolom, össze van sózva. Márpedig éppúgy muszáj enni ma is, mint bármelyik más napon, a csirkemell meg nem teleportál ide a hűtőbe.

A csodálatos gumicsizmát a húgom vette nekem, nagy bánatomra cefetül félre van számozva, két zoknit kell belehúznom, hogy ne klaffogjon. Úgyhogy sajnálattal ugyan, de új tulajdonosra fogom bízni. Nincs értelme olyan holmikat tartanom, amiket nem veszek fel, túl sok helyre van szükségük, és valaki másnak talán örömet okoznának.

(SK: egyelőre csak a sapka, de a pulóver horoszkópja nagy változásokról és új életről szólna, ha lenne neki olyan.)

Csendes maszogónap várható itt a hó alatt: egy kis írás, egy kis varrás, egy kis takarítás, egy kis gyűjtőmunka, mindenből csak egy kicsi (már legalábbis a rózsákat kivéve, ugye).

És valószínűleg sütök egy kicsi kis péktucat zsemlét is.

Nyilvánvalóan azon a napon, amikor bemegyek a munkahelyemre, hogy kiállítási tárgyként beüljek az irodámba. Nyílt nap lesz, középiskolások mászkálnak majd fel és alá, én meg ott ülök majd, és cikket írok.

Már persze ha a tömegközlekedés kegyes lesz hozzám. A képen az előrelátható expedícióra gondolok. Jó móka lesz.

(SK: semmi a világon. Viszont végre találtam a gépen egy olyan beállítást, amivel a vakus képek egészen normálisan sikerülnek. Kár, hogy ezzel a beállítással nem lehet időzített sorozatot lőni. Valamit valamiért.)

Utóirat: felmerült bennem, hogy a szoknyát (amit talán most vettem fel először az elmúlt három-négy évben) szétkapom, és némi plusz szövettel kiegészítve összerakom kabátkának. Mi a véleményetek, érdemes?

Azt hiszem, most jött el a megpróbáltatás ideje, mármint az egy-évig-nem-veszek-semmi-ruhát programban. Tegnap turkáltam egy függönyt ahelyett, amit a macska szétmászókázott, de majdnem hazahoztam egy paplanhuzatot is azzal, hogy “milyen jó ruhát lehetne ebből varrni”. Mintha nem lenne már vagy négy paplanhuzatom raktáron, amikre ugyanez a sors vár.

Na sebaj. Már renováltam hajam pirosát, most még áthúzom az ágyneműt és beteszek egy mosást, aztán fejest ugrom a szekrényembe. Hátha találok benne valami érdekeset vagy valami felújíthatót.

(SK előrejelzés: a rajtam lévő kedvesen formátlan kardigánfélét minden bizonnyal szét fogom vágni. Eredetileg is csak az anyaga miatt turkáltam ki.)

Már amennyire tőlem kitelik, no. Mindenesetre most egy időre hátam mögött hagyom a gifthákat, scyldingeket, scylfingeket, hugákat, hetwarékat meg az összes többit, és betrappolok a dolgozóhelyemre, hónom alatt két elbírált szakdolgozattal.

(SK: régi ismerősünk, a kötényruha.)

Alkotótábori bolondokháza, utolsó nap. Lehet, még eggyel többet nem is bírnánk ki.

(SK: még mindig csak a szoknya.)

Most már tényleg keresztbe áll a szemünk. Talán azért öltöztem térdtől lefelé focistának.

(SK: a kardigánt már emlegettem, a ruha pedig pólóként kezdte a pályafutását, de aztán közbeléptem.)

Helló, takonymanók. Rég találkoztunk.

Azt hiszem, az efféle öltözékre írta egyszer Updike, hogy “mint egy ágrólszakadt árva koldusasszony”.

A hájlájtok persze alig látszanak, de tessék: a blúz nyaka meg a szőrös lila zseníliazokni.

(SK: a padlizsánszínű ruha, megint.)

És még a takonymanók is kerülgetnek.

(SK: a szoknyát, egészen pontosan emlékszem, 2001-ben varrtam.)

Szemléltető ábra arról, milyen az, mikor az embernek agyára megy az általános nyamvadtság meg az odakint pöntyögő szürke takony.

Ne próbálja ki otthon.

Kicsit lemerült az akku, kábé mostanra fogyott el a lelkesedés. Munka persze még van bőven.

Sebaj, lenyomjuk. (Mindemellett már kicsikét elegem van ezekből a házi klepetyusokból is.)

(SK: a szürke kötényruha. Az alatta lévő pólóval is muszáj volt kezdenem valamit, egyelőre ennyit sikerült.)

Ma kivételesen nem fordítunk, de azért ezt a napot is lényegében pizsiben töltöm, és szövegeket gyurmázok.

(SK: az alul található, szigorúan itthoni tartózkodásra tervezett rózsaszín-szürke csíkos micsoda. )

Ma nagyon sok lelkesedésre volt szükségünk.

Nagyon sokra.

(SK: ugye nincs kérdés?)

Ma speciel pótvizsgáztattam. Egy db embert. Annyi jött be ugyanis.

(SK: a sapka meg a ruha.)

Ránk tört a fordítói klausztrofóbia, úgyhogy a mai nap délutánját és estéjét kávéházi művészekként fogjuk teljesíteni. Ez külvilágot jelent, a külvilág pedig a háziruhánál valamicskével kulturáltabb megjelenést.

Amúgy ma szokatlanul sokat tököltem a képekkel, mert nagyjából mindegyiken úgy nézek ki, mint valami rémült erdei állat, mielőtt elcsapná egy kisteherautó. Eh, egye fene.

(SK: a ruha. Már volt rajtam itt, és ha nem lenne ez a blog, minden bizonnyal többször is felvettem volna.)

Ma reggel valami egészen decens szürkét akartam felvenni, de az alkotócsoport másik ötven százaléka elégedetlen volt, merthogy hol marad a rózsaszín meg a lelkesedés. Hiába mutattam rá irgalmatlanul neonrózsaszín körmeimre.

Na hát akkor tessék. Arról mondjuk lövésem sincs, miért vagyok ilyen romantikusan elmosódott, talán a kiváló fényviszonyok.

(SK: a csíkos izé, ami elvileg nyári ruha, de az ilyesmi engem nem szokott különösebben zavarni.)

A fordítótársam ma reggel rám nézett, és azt mondta: “Hű, de rózsaszín. Hű, de sok lelkesedésre van ma szükséged.”

Mi tagadás. Ez itt (=a címadás és a napicucc egyaránt) kicsikét olyan, mint amikor fütyörészve vonul végig az ember egy sötét erdőn, és próbálja elmagyarázni magának azt, hogy azok az izék ott a látótere peremén nem karmok, hanem faágak.

(SK: a pólóról már beszéltem itt, a szoknya meg nemrégiben még ez a szürke izé volt, de azóta varrtam magamnak másik szürke izét, úgyhogy ezt akkor nyissz.)

Beköszöntött a fordítószezon, örvendezzünk. Random sorok, random háziruhák. Random sörök egyelőre csak a fordítanivalóban, de lesz ez még így se.

(SK: a ruha. A felső része eredetileg egy háromnegyedes ujjú póló volt, amit meguntam.)

Két hét lényegében háziruhában. Én megmondtam.

(SK: a szürke kötényruha. Jó meleg.)