RSS

május 2018 havi bejegyzések

5/május

Nédda, ennek is mindjárt vége. Galéria!

                                                          

 
Hozzászólás

Szerző: be 2018/05/31 hüvelyk blabla, eská, nyár, tavasz

 

5/273 – Hat hihetetlen dolog reggeli előtt

Alkalmassági vizsgát tartani továbbra is olyan, mint a Knorr, mindennap új varázslat. A levelező képzés léte ráadásul újabb lyuk Alice kertjében, ahová beugrunk mindenféle fehér nyulak után, hogy aztán szürreális tapasztalatokat szerezhessünk. A tetovált drogéria-alkalmazottakra meg a neonsárga műkörmökkel ellátott számvitelesekre már a szemöldökünket sem emelintjük meg, de eddig még nem volt olyan, hogy ötvenes gépkocsivezetőkkel olvastassunk fel hangosan arról, mennyire szerette Gombóc Artúr a csokoládét.

Bizony, mint a Fehér Királynő is mondta, vannak napok, amikor az ember hat hihetetlen dolgot is elhisz még reggeli előtt.

Ma reggel valamiért nem voltam formában, csak ezt tudtam összehozni. Na sebaj.

 
7 hozzászólás

Szerző: be 2018/05/31 hüvelyk eská, nyár

 

5/272 – Változatlanul

Az eddigi években mindig elharsogtam alkalmassági vizsgára menet, hogy nem árulunk zsákbamacskát. Nos, továbbra sem.

 
2 hozzászólás

Szerző: be 2018/05/30 hüvelyk eská, nyár, tavasz

 

5/271 – Hobbik

Buci Bigyó meg az őt bemutató bejegyzés-dömping után (összesen négy posztot lőttem fel tegnap, ami szerintem még sose fordult elő errefelé) ma igen soványka lesz a termés. Ideje azokkal a dolgokkal is foglalkoznom, amikért tartanak, és nem, a blogolás nem tartozik közéjük. Ez voltaképpen jól is van így (nekem), a munka legyen munka, a hobbi meg hobbi.

Valaha én is sóvárogva és irigykedve olvastam az efféléket, hogy “szerencsésnek mondhatom magam, mert a munkám a hobbim is egyben”, de most már öreg vagyok és iszonyú tapasztalt (kösz, Lovasi), és mindenféle kérdéseim vannak. Ha valakinek a munkája a hobbija is, mit csinál szabadidejében? Dolgozik még egy kicsikét passzióból? Vagy csak ül, mint a kopott gyöngy? És hogyan tudja azonos nevezőre hozni a munkát (ismertetőjegyek: határidők, feladatok, mérhető teljesítmény, na meg persze bevétel is, mert valamiből meg kell élni) a hobbival (ismertetőjegyek: kikapcsol, felüdít, élvezettel jár, a kézzelfogható eredmény csak afféle melléktermék)? Ne értsetek félre, el bírom képzelni, hogy egyeseknek vannak adekvát válaszai ezekre a kérdésekre, de azok az egyesek nem én vagyok, és most már nem is leszek. Nekem igenis szükségem van azokra a demarkációs vonalakra, amelyek elkülönítik a munkát a hobbitól, és ez korántsem jelenti azt, hogy ne találhatnék a munkámban élvezetet, és ne kapcsolódnának a hobbijaimhoz határidők meg kézzelfogható eredmények. Ha viszont teljesen összemosódnának a területek, valószínűleg beesnék két szék között a pad alá. Berend Iván meg tudja csinálni, hogy nyolc órát dolgozik munkából, nyolcat meg szórakozásból, de Berend Iván minden józan esze és praktikuma ellenére is egy romantikus regényhős. (Amúgy szinte látom magam előtt Jókait, amint egy ponton végignéz a sztorin, aztán azt mondja, “teringettét, csináljunk valamit ezzel a pofával, hogy ne legyen ennyire sótlan figura”, aztán jobb ötlet híján felküldi a magas szociétásba táncolni meg énekelni meg duellálni meg Angela grófnőkkel cicázni. Minden tiszteletem Móric bátyánké, de ez azért elég olcsó megoldás volt.)

Semmi kétség, továbbra is át fog futni rajtam néha valamifajta elvágyódás, amikor olyan blogokra pislogok rá, amelyekben a szerző egy átalakított coloradói farmházban főzöget a fotóstúdióval összekötött nagykonyhában, vagy Angliában a hangás lápon sétálgatva szerez inspirációt ezerszínű horgolt takarókhoz, esetleg egy udvarház kapusfülkéjében éldegél Írországban, és nárciszmezőkön fotózza magát nárciszsárga ruhákban. Ma viszont lesunyom a fejem, bedugom őtet egy csomó papír közé, és addig ki se húzom onnan, amíg jelentős előrehaladást nem tettem nemszeretem feladataimmal.

Mára fotókonzervet kaptok, mert alvó férjet sem munka, sem hobbi kedvéért nem ébresztünk fel, ha nem muszáj.

 
1 hozzászólás

Szerző: be 2018/05/29 hüvelyk újracucc, eská, nyár

 

Eská 5/31 – Halacska 3. Buci Bigyó színre lép

Az előző két bejegyzésben bemutattam, hogyan jutottam el az összevarr-kifordít-megtöm-kibelez-visszafordít-kibont-újrakezdi folyamatán át odáig, hogy a kezemben legyen végre egy használható szabásminta. Ez ni:

A képen már látszik, hogy a sablonok varrásráhagyással együtt készültek, és ott van rajtuk az is, melyik alkatrészt melyik másikhoz kell rögzíteni. Innen már viszonylag könnyen ment minden. Eldöntöttem, hogy ez a hal most zöldes anyagokból készül, aztán elővettem néhány polármaradékot, és elkezdtem kiszabni a következő darabokat:

  • 1 db has
  • 2 db fej/orca (erre csatlakozik majd az oldaluszony)
  • 4 db külső uszony
  • 4 db belső uszony
  • 2 db test (erre kell rögzíteni majd a hátúszót és a farokuszonyt)
  • 2 db hátuszony
  • 2 db farokuszony
  • 2 db szem

Így ni (a szem nincs a képen):

A színharmónia kedvéért csak négyféle színt használtam: a belső uszonyt és a testet sötétebb zöldből, az orcát és a farkat világosabból, a külső uszonyt és a hátuszonyt pedig a legélénkebb zöldből vágtam ki. A hasat teveszőrszínű polárból szabtam ki, és mivel ücsörgőhalnak szántam őkelmét, a has szabásmintája alapján, de varrásráhagyás nélkül, kivágtam 2 db kört egy kis maradék pólóanyagból.

Igen, ebből készült a súlyozópárnácska. Mint látható, ezt is a három éve lejárt szavatosságú lencsével töltöttem meg, mégpedig így:

Mikor már elegendő lencse volt benne, levarrtam azt a nyílást is, amin át betöltöttem a száraz hüvelyeseket.

A halacska darabjaiból mindenekelőtt az uszonyokat varrtam össze: a visszájáról előbb cikcakkal elszegtem, aztán egyenes öltéssel is megerősítettem. Színükre fordítottam a darabokat, helyrehúzkodtam, aztán a szélüktől fél centire letűztem a farok- és a hátuszonyt, az oldaluszonyokat meg így, ni:

Összevarrtam az orca két felét, aztán rárögzítettem az uszonyokat:

A hát- és farokuszonyt a test két darabjára erősítettem fel külön-külön, majd pedig összevarrtam a két oldalt, a varrásba fogva az uszonyok “nyelét”.

Ezután az orcát és a testet varrtam össze, szintén a varrásba fogva bele a dupla oldaluszonyok “nyelét”, majd kifordítottam. Nédda, egészen halformája van.

A farokuszonyt kicsikét aránytalannak ítéltem a testhez képest, úgyhogy visszafordítottam, kibontottam, beljebb vettem egy centivel. (Majd látni fogjátok a kész Buci Bigyó képen, milyen lett.)

Azt sajna elfelejtettem lefotózni a nagy lendületben, hogyan készült a szem, de könnyen el tudjátok képzelni: egy az eddigieknél világosabb zöld polárból kivágtam két köröcskét, cikcakköltéssel rögzítettem a nekem tetsző helyen, aztán varrtam bele pici fekete gombból szembogarat is.

Ezek után már csak az alját kellett rávarrni,

kifordítani, aztán beleügyeskedni a hátul meghagyott nyíláson a súlyozópárnácskát meg az összes tömőanyagot. (Ha visszagörgettek az első képhez, a has sablonon dupla vonalkákkal jelöltem be, hol legyen ez a kifordító-töltőnyílás.) Megtömtem Buci Bigyót, aztán láthatatlan öltésekkel levarrtam a nyílást.

Éééés, kész.

A szemeket eleve kissé kancsalra terveztem, pont olyanok lettek, mint szerettem volna. A hátuszony talán nagy egy kissé, enyhén úgy fest, mint egy punk taréj, de sebaj, így még viccesebb.

Annak meg különösen örülök, hogy már a vége felé döngetve is képes voltam kibontani és újravarrni a farokuszonyát, így éppen akkora, amekkora passzol hozzá.

Azon viszont nem lepődnék meg nagyon, ha a jövőben Bucikának további testvérei is megjelennének a Bűnök Barlangjában – ha már megvan a módszer meg a szabásminta, egy óra alatt simán összeüthető.

 
6 hozzászólás

Szerző: be 2018/05/28 hüvelyk ajándék, blabla, eská

 

Eská 5/30 – Halacska 2. Egy szabásminta peripeteiái

Emlékeztetőül itt az előzmény, most pedig irány a farok meg az uszonyok. Mint látható, itt is a “trial and error” módszerét tartottam célravezetőnek. (És nem szakad rám a plafon, amikor ilyeneket mondok ahelyett, hogy “találomra”.) A folytatás egy részétől megkíméllek titeket, de például ennyiféle uszonyt dobtam össze: kicsit, nagyobbat, letűzöttet meg anélkülit.

Kiválasztottam a két legszimpatikusabbat plusz a legjobban festő hátuszonyt

aztán összevarrtam az egész hóbelevancot.

Anyám. Egy fogantyús kókuszdió, felemás manófülekkel. Hát ezen segíteni kell. Tömőanyag ki, manófüles kókuszdiót kifordítani, fércszedő, kísérlet. Dupla manófüllel.

Hé, ez egészen szimpi. Nekem.

És akkor megpróbálkoztam egy farokuszonnyal.

Nyühh.  Az izé elkezdett semmire sem hasonlítani, de halra aztán már végképp. Jó, felülnézetből szo-szo, de hát nem nézegethetem folyton felülről.

Ezen a ponton mindenki, akinek van egy csepp esze, feladta volna, és még én is úgy döntöttem, szünetet tartok. Úgyhogy elmentem megsütni egy adag ticinói kenyeret, meg kimosni két gépnyi akármit. Három órával később (kenyérkék rácson hűlnek, ruhák szárítón) visszatértem a bűn helyszínére, és nekiláttam újólag kiszedegetni a halból a töltőanyagot. (Ez utóbbi ekkor már az előző kísérletek hulláiból állt össze, mert itt semmi sem megy kárba, ha rajtam múlik.)

Na ekkor volt az, hogy rájöttem, valójában én itt Buci Bigyót próbálom újragyártani hal formájában polárból. Ha esetleg nem emlékeznétek, Buci Bigyó a Családom és egyéb állatfajtákban szerepelt, Gerry csónakja volt, amit Leslie ácsolt össze neki sok káromkodás közepette, és egyáltalán nem volt csónakformája. Leginkább úgy nézett ki, mint egy kövér és elégedett farkatlan macska. Így hát hirtelen elszánsággal lenyisszentém a hasikasablont körformájúra, és ahhoz próbáltam hozzáigazítgatni a többit. A farokuszonyt átszabtam, kisebbre vettem, máshová illesztettem, aztán megint összevarrtam az egész miskulánciát.

Íme, Félfülű Jack. (Minek csináljak neki mindkét oldalon uszonyt, ha úgyis tudom, a másikat hová akarom és milyen formájúra?

Innen már csak véglegesíteni kell a szabásmintát, és kiszabni-megvarrni az igazi, duci, tarka halacskát.

Bagatell.

(Folyt. köv.)

 
2 hozzászólás

Szerző: be 2018/05/28 hüvelyk ajándék, blabla, eská

 

5/270 – Miért éppen Alice?

Új hét, új szoknya, új papucs, új tervek meg új tennivalók, csak a robbantott haj meg az ezeréves kameez a régi. Ideje lenne már a tudománnyal is foglalkozni, de nehemahakaharohom, legalábbis most semmi kedvem sincs hozzá, és mint a régi viccben is mondta a halálraítélt, “nem tudom, minek erőltetni olyasmit, amihez semmi kedve az embernek”.

Az éjjel amúgy azt álmodtam, hogy esküvőre vagyok hivatalos, valamiért ott az összes doktoriskolás évfolyamtársam is, és mindenki illedelmes pasztellszín kiskomplékban van kalappal, én meg félreértettem a dresszkódot, és Isten tudja milyen okból egy spagettipántos mini pólóruha van rajtam Vincent Damon Furnier megnyerő arcképével az elején. Gyanítom, nem kell pszichológusi diploma megfejteni, vajon mit akar közölni a tudatalattim vagy tudatfelettim and everything inbetween, de most lázadó módon bemegyek a Bűnök Barlangjába, és hagyom a dagadt ruhát másra. (Másra egy fenét. Magamra. Épp csak nem a jelenlegi magamra, hanem a holnapira. Ő mindig megcsinálja azt, amit a mai ellustizik.)

 
Hozzászólás

Szerző: be 2018/05/28 hüvelyk eská, nyár

 

Eská 5/29 – Halacska 1. Hogyan gyártsunk sablont

(Muszáj több darabba szednem a bejegyzést, mert hosszú, mint a nyavalya. A komplett folyamatot szeretném bemutatni, nem csak a végeredményt, ez meg sok fecsegéssel jár.)

A legjobb (vagy legalábbis legszórakoztatóbb, még ha nem is feltétlenül leghasznosabb) ötleteim a 880-as buszon támadnak, amikor éppen a munkahelyem felé vagy onnan vissza zötyögök, fülemben zenegépecke, a gondolataim meg vidám vadnyulakhoz hasonlatosan ugrándoznak összevissza. Pénteken például a visszazötyögés közben azon kezdtem törni a fejem, hogyan alakíthatnám át halacskává a mosómaci szabásmintáját. Mikor hazaértem, meg is néztem gyorsan, jó irányba tapogatózom-e. A Menagerie legénységében megtaláltam a bálnát, a bejegyzésben meg egy cápát,  egy bluggyhalat (awww) meg egy meglehetősen generikus tarka halat is. Ez utóbbinak csak a pofikája látszik a képen, és a halhoz linkelt bejegyzésben is csak a száj varrására vannak tippek. (Mely száj iránt persze azonnal elvesztettem az érdeklődést, mikor eljutottam oda, hogy “cipzárvarró talp”. Istenbizony asse tudom, van-e Eriknek olyan – valahol ugyan tartok a Bűnök Barlangjában egy dobozkában néhány bizarr varrógéptalpat, de az nem mind Eriké, Minervának és Primerának is vannak ilyen izéi.*) A komplett Menagerie-ben biztos lenne rá recept, de engem nem abból a fából faragtak, hogy ne akarjam inkább magamtól kitalálni, mennyi a merre, esetleg fordítva.**

Summa summárum: jobban érdekel engem az út, mint a végeredmény, ezt pedig meg kell fizetni, általában idővel, melóval meg verítékkel. Úgyhogy elővettem a mosómaci kinyomtatott szabásmintáját, aztán uccuneki. Ezt a múltkor nem mutattam be, mert akkor éppen ugyan minek, de a kinyomtatott mintákat én nem szeretem kivagdosni, ehelyett inkább szépen átmásolom egy pauszra, és abból vágom ki. Nos, ezúttal is ez volt a mosómacival,

úgyhogy még mindig ott volt nekem a három oldalnyi eredeti. Ebből nekem a fej, a test és a hasika szabásmintájára volt szükségem, melyek közül a két utóbbit akartam átfarigcsálni. Ez első megközelítésben így történt:

és tessék nektek a három “most-már-nekikezdhetünk” darab az eredeti szabásminta nélkül:

Nyilván kell majd még egy halnak oldaluszony, hátuszony meg farok, de azon a folyón akkor úszunk át, ha odaértünk. Addig is két kedvenc szabásminta-kitaláló módszeremet alkalmaztam, melyek valának a “trial and error”, valamint a “reverse engeneering”. Magyarán: “csináljuk addig, amíg végre jó lesz, aztán következtessük vissza, mit is csináltunk tulajdonképpen”.

A kísérletezéshez egy fityingekért vett anyaghibás kekibarna poláranyagot használtam, azért nem fájt a szívem. Összevarrtam a provizórikus szabásminta alapján kivágott darabokat, nyitva hagyva a farokrészt, ahol kifordíthatom. Kifordítottam, kitömtem, megnéztem. Kiszedtem a töltőanyagot, visszafordítottam, bevettem a hosszából-szélességéből, levágtam a fölösleget, aztán megintelölről. Kábé ilyenformán tessék elképzelni a bulit:

A vicces az, hogy amikor úgy döntöttem, ez pont jó lesz így, jobban hasonlított a cucc egy avokádóra vagy kókuszdióra, mint halra.

Semmi gond, tessék kivárni a végét. Merthogy ekkor szétcincoltam a kókuszdiót, a darabkáit meg átvezettem a pauszpapírra. (Eddigre kicsikét meguntam már a csikicsukit, úgyhogy az egyszerűség meg a gyorsabb munka kedvéért varrásráhagyással együtt szabtam ki ezeket.)

Mivel menet közben rájöttem, hogy én igenis afféle kókuszdióhoz hasonlatos duci halacskát szeretnék, a sok összevarrás-szétfejtés-ésatöbbi közben száznyolcvan fokkal elfordítottam a has szabásmintáját, tehát elöl van a vastagabb rész, hátul meg a keskenyebb. A fentiek alapján megint varrtam egy kekiszínű próbadarabot, mert az ördög nem alszik. Ezt speciel nem mutatom be, mert kókuszdióból egy is elég, de látám, hogy jó.

Na, akkor rátérhetünk a farokra meg az uszonyokra.

(folyt. köv.)

 

* Lábjegyzetben ugyan, de emlékeztetném a nagyérdeműt Minervára és Primerára. Igen, ők is varrógépek. Minervát odaadtam pár éve a húgomnak, akinek éppen nem vala varrógépe. Azt nem tudom, használta-e egyáltalán azóta, de nem lepne meg, ha annyi ideje se lenne, hogy belefűzzön egy spulni cérnát. Primera itthon van, de huzat alatt unatkozik az emeleti folyosón. Szegénykémet eleve csak azért vettem, hogy legyen egy backup varrógép annak a vészforgatókönyvnek az esetére, ha Erik beadja a kulcsot. Erik egyelőre köszöni, jól, és ez remélhetőleg így is marad, Primeráról meg néha letörlöm a port. Úgy évente egyszer.

** Szavamat ne felejtsem, de épp a múltkor gondoltam bele, hogy kutatói attitűdömmel is ugyanez a gond. Ahelyett, hogy szépen lemásolnék valami jól beváltat, inkább én akarok új módszert kitalálni. Ez persze önmagában nem lenne baj, de sajnos azzal jár, hogy sokkal többet kell szopnom az egésszel, mint a jól bevált módszerek adaptálóinak. Pluszban még azt se felejtsük el, hogy ilyen módon se utódja, se boldog őse nem vagyok senkinek, nem tartozom iskolákhoz meg kutatócsoportokhoz meg egyáltalán sehová. A kutatás az én esetemben ritkamód nyomorúságos módon magányos munka, száraz kenyércsücskökön rágódom kis cellámban, míg mások együtt iszogatják a habos kakaót, és egymás vállát lapogatják elismerően. Nem is viszem majd sose sokra. Viszont csak így bírom csinálni, és valószínűleg halálra unnám magam, ha nem így csinálnám. Zárójel bezárva.

 
Hozzászólás

Szerző: be 2018/05/28 hüvelyk ajándék, blabla, eská

 

5/269 – Per definizione

Ami késik, nem múlik. Épp tegnap mondtam, hogy a történeteink narratívája nem mindig halad az előre elvárható úton, mert Celofán nem hányt le semmit. Egen, persze, mára tartogatta. Mind a kettőt. Ezek közül az egyiket ráadásul stratégikusan egy olyan helyen hagyta, ami a lakás közlekedési útvonalainak középpontjába esik, én meg hajnali ötkor nem gyújtok villanyt, mert úgyis tudom, hol a konyha.

Hajnali ötkor nekem már elég jók a reflexeim, úgyhogy az út további részét féllábon szökdécselve tettem meg a mosogatóig, kezemben a fél papucsommal. A mosogatóhoz érvést a konyhapulton egy bumszli nagy üveget pillantottam meg abból a fajta olasz dizájnból, amiről az embernek nagy és funkciótlan épületek jutnak eszébe freskókkal meg minden más etvasszal, originale per definizone dal 1525. Pár másodpercig csak meredtem rá hülyén, hogy ugyan mi a tököt akar üzenni nekem az univerzum, aztán persze eszembe jutott, hogy tegnap a Repülő Kutató epres tiramisut gyártott, és ahhoz kellhetett neki. Álltam ott féllábon a macskahányásos papucsommal, aztán, fuck the system, gondoltam magamban ékes olasz nyelven, és meghúztam az amarettót.

Egy ilyen kezdet után már csak jobb jöhet, és én optimista vagyok, bár lehet, hogy ezt most il liquore italiano piu bevuto del mondo írja helyettem, akinek a józan eszem visszanyertén gyorsan utána küldtem két kávét, úgyhogy azóta már valószínűleg lányok után füttyög a Piazza Romanán. Il mascalzone.

 
3 hozzászólás

Szerző: be 2018/05/27 hüvelyk eská, nyár

 

5/268 – Tízezer óra

Már egy ideje viszonylag normális időpontokban kelek-fekszem (bár persze definiálja nekem valaki, mi az, hogy normális), úgyhogy némiképp meglepődtem azon, amikor ma huhujmód energiával telten felébredtem, dzingg, aztán kiderült, hogy még két óra sincs. Hát jó – mondám -, ha az élet citrommal kínál, vágd a pofájába, aztán keverj magadnak egy martinit. Csak képletesen szólok, persze, alkoholfogyasztásom valamikor az elmúlt fél év folyamán úgy lement a bányabéka feneke alá, hogy nagyítóval és gukkerrel kell keresni, meg egyébként is, martinit reggelire, hát mi vagyok én, Rich Kid Of The Instagram? Ezúttal is inkább építettem magamnak egy kávét, aztán mélán nekiláttam krumplit főzni, kenyérhez.

A héten végre kiszabadítottam a hűtőszekrény-béli sztázisból a kovászt (amikor nincs időm foglalkozni vele meg a kenyerek sütögetésével, bevágom oda hibernálni), aztán átköltöztettem a konyhapolcra. Vettem neki a múltkor ajiba egy szép új csatos üveget a régi lehordott uborkás helyett, úgyhogy most szépen át is töltöttem, ő pedig azzal hálálta meg nekem a törődést, hogy nőni kezdett, mint a gomba. (Mivelhogy valójában az.) A kenyérsütés roppantul felnőtt dolog, kéremszépen, nem csak élesztő kell hozzá meg liszt, hanem valamifajta életmódbeli stabilitást és érettséget is igényel. Előre kell gondolkodni: a kovász mindennap enni kér, az etetéskor kivett adaggal is muszáj kezdeni valamit, mert nem húzhatjuk le csak úgy a vécén, az öregtésztát be kell keverni, aztán a kellő időpontban felhasználni. Mindig kell hogy legyen a házban ötféle liszt, mert ki tudja, milyenfajta kenyérre szottyan kedvünk. A kelt tészta ráadásul egy sértődékeny állat, aki ugyan nem kíván sok macerálást, de amikor igen, akkor azonnal, és nem mondhatod neki azt, hogy bocsi, fél óra múlva ráérek – úgy kell kalkulálni az idővel, hogy akkor és ott érjen rá az ember. Én már kábé tizenhét éve sütök kenyeret, de igazából úgy kettővel ezelőtt lettem benne elég jó, mert ezekhez a dolgokhoz is hozzá kell öregedni. Még mindig nem vagyok viszont benne igazán jó, állítólag tízezer óra befektetett munka nélkül semmiben sem lesz igazán jó az ember. Na hát én annyi mindennel foglalkozom meg annyi minden érdekel, hogy egyszerűen fizikailag nincs lehetőségem tízezer órát belefeccölni mindenbe. A tanításba tudtam tízezer órányi időt beleinvesztálni, na meg a szöveggyártásba, ha ez utóbbit mindenszövegre értjük, nem pedig a szövegek valamelyik specifikus változatára, mert ebben is nagy örömmel forgácsolom szét magam.

Hát ilyen dolgok jártak fejemben ezen a kellemetes hajnali órán. Aztán persze megjelentek a macskák, mert azok se kívánnak sok macerálást, de amikor igen, ők is azonnal. A történeteink logikája persze azt diktálná, hogy a következő jelenetben Celofán lehányja a kelimszőnyeget, de nem, az élet nem követi mindig a megszokott narratívákat, nem hányt le senki semmit.

Mivel mégsem tapodhatjuk teljesen lábbal a tradícióinkat, és ma szombat, irány a piac. Miután viszont olyan szépeket mondtam nektek az érettségről meg hasonló felnőtt dolgokról, logikus volt, hogy mindezt egy efféle áutfitben tegyem.

 

 
Hozzászólás

Szerző: be 2018/05/26 hüvelyk eská, nyár

 

5/267 – Eszetok

Tegnap nagy örömmel berontottam a laptopért a javítóba, ahol azt mondták, egy pillanat, és elém hoztak egy vadidegent. Kábé olyan volt az egész, mint a nagyjelenet egy Dickens-imitátor kétpennys regényében, amikor a főhősnő találkozik végre régen elvesztett fiával, akit fondorlatosan elraboltak tőle, aztán becsuktak egy zárvaházba. Főhősnőnk térdre rogy öszves gyászfodraiban, fátylas kalapja alatt a hála könnyei vizesítik meg fáradt, ámde csillogó szempárját, “gyere ide a mamához, kicsim”, a gyerek meg hűvös és indifferens tekintettel bámul vissza, és hiába van ott a könyökén pontos ismertetőjele, a Tasmánia formájú anyajegy, anyja megszakadt szívvel konstatálja, hogy ez nem az a gyerek, akire várt. Na valahogy így, mínusz fátylak, könnyek, térdrerogyás meg Tasmánia. Egy laptopról beszélünk, végül is, ha nem felejtettétek volna el.

Az viszont definitíve világos volt, hogy ez itt nem az én jól lehordott háziállatom. Először is tiszta volt, ami az én laptopjaimtól merőben szokatlan. Másrészt üres, mint egy tisztítótól hazahozott kabát zsebe. (A legfontosabb dolgokat hálistennek lementegettem a javítóba cepelés előtt egy külső memóriára, legalábbis nagyon remélem, hogy ott van minden, ami fontos.) És amitől aztán tényleg olyan lett az egész, mint Lady Ezmegaz találkozása Charles Edward David Ezmegazzal, harmadikkal e néven: a dög nemcsak lemagázott engem, de Ágnesnek is szólított. Radai rosseb és shocking és incroyable, nem szólít engem Ágnesnek senki, maximum a banki reklámlevelek, amik egymilliós hitelt akarnak rám sózni, “ebből megvalósíthatja álmait!!!”. (Zárójelben megjegyzem, az én álmaim vagy sokkal drágábbak, vagy sokkal olcsóbbak, mint amit egy millából el lehetne érni, úgyhogy falra hányt borsó az összes igyekezetük.)

Hát bizony, a laptop esze tokját megmentették nekem, de az eszet kiütötték ebből a tokból az újrainstallált rendszerrel meg más ilyen izékkel. Úgyhogy azt tettem, amit minden igazi, magára valamit is adó Lady Ezmegaz tett volna ilyen esetben: fizettem, mint a katonatiszt, aztán bevágtam a hónom alá Charles Edward Davidet, harmadikat e néven, és elutaztam az Ingyákra. Az Ingyák persze nem voltak éppen elérhetőek (hm, talán mégis el kellett volna fogadni a banki ajánlatot az egymillás hitelre?), úgyhogy gyorsan behelyettesítettem Bombay és Calcutta romantikus desztinációit az Ázsia-boltra, ahol a stílustörés kedvéért kimondhatatlan nevű arab fűszereket vettem és soba-tésztát és citromcirokot. Aztán persze hazajöttem huzatos udvarházamba vidékre, ahol a madár se jár (leszámítva a napi harmincezer kocsiból álló átmenő forgalmat, helló, Dunakanyar szépségei), és megpróbáltam szelíd paidagógoszi módszerekkel emlékeztetni Charles Edward Davidet arra, ki is ő valójában. Egy ilyen komplex feladat persze erőfeszítéseket és időt igényel, plusz még Lord Ezmegaz segítségét is. Ő tegnap amúgy nem volt elérhető, éppen az Északnyugati Átjárót kereste a királynő megbízatásából (Soroksáron volt egy egésznapos konferencián, na). Úgyhogy Charles Edward David jelenleg már rendelkezik Irfanview-val meg Total Commanderrel, és Chrome-ot használ, de még mindig Ágnesnek szólít, márpedig erről le kéne szoknia, de kurvagyorsan.

Máma rábízom Charles Edward Davidet nemes atyjára, ha már az úgyis hazatért az Északnyugati Átjáróból Soroksárról, mert nekem persze vizsgáim vannak. Természetesen ma van annak napja is, hogy egy egész heti esővel fenyegetés után tényleg zuhog, mint a fene, de ez engem sose szokott zavarni abban, hogy öszves fodraimmal vonuljak elfele. A fátylas kis kalapot viszont ezúttal mellőzzük.

 
2 hozzászólás

Szerző: be 2018/05/25 hüvelyk eská, nyár, tavasz

 

Eská 5/28 – Mosómaci

Nem én vagyok a legügyesebb hobbivarrónő a világon, a gomblyukazós-cipzárvarrós mizériákról már éppen eleget nyafogtam ehelyt. A legkitartóbb hobbivarrónő sem én vagyok: szeretem a párórás projekteket, amelyek azonnali eredményt adnak. (Kivéve, ha fontos és nemes küldetésről van szó, de akkor is sokat morgok meg nyivácskolok.) A ripsz-ropsz megoldásokhoz vonzódás azt is magával hozza, hogy nagyon szeretek rugalmas anyagokat varrni, főként polárt meg pólóanyagot, azok igen irgalmasan leplezik a szabás-illesztés hanyagságait. Az előírásokat híven követni, hát az sem igazán az én asztalom: itt még nem volt olyan, vajmi egyszerű burda-szabásminta sem, amit ne kisbencéztem volna meg kellő alapossággal, vö. “ránézett a mamája, nem ismert a fiára”. A jól bevált paplan- és nyafogóruha-recept (legújabb példánya itt) eredetileg például, ha jól emlékszem, cipzáras melegítőfelsőnek volt szánva, mielőtt én rátettem mancsikáimat a szabásmintára, és gyökeresen leegyszerűsítettem.  Mindehhez meg ráadásul dicstelen módon fösvény is vagyok, mint általában a mindentgyűjtő hörcsögöcskék: azok a projektek melengetik meg leginkább kicsi hideg szívemet, amelyekhez mindenféle maradékot használhatok, ráadásul – képletesen szólva – a lábam sem kell kitennem hozzájuk a Bűnök Barlangjából. (Amúgy, most komolyan: huszonvalahány év gyűjtőmunkája van ott felstószolva, de lehet, hogy több. A hímzőfonalaim között van olyan is, amit még középiskolás koromban vettem. Ami pedig mások hozzám került gyűjtőmunkáját és munkagyűjteményét illeti, bele sem merek gondolni. Az egyik tamperei turkálós gombcsomagban veritábilis hatvanas évekbeli gombok vannak, a fityingekért vaterázott másfél kiló hímzőcérna gyártója már évtizedek óta lehúzta a rolót, és épp a múlt héten esett fejemre alapanyagként a Repülő Kutató nagymamájának egyik elvásott lepedője, igazi háziszőttes darab igazi kézzel horgolt csipkeszegéllyel. Azzal is kéne kezdeni majd valamit, hogy szavamat ne felejtsem.)

Mindezek után talán könnyen érthető, miért ujjongtam annyira, amikor rátaláltam erre itt – még ha nem is vesszük figyelembe a “milyencuki!” felkiáltást, amit szintén nem lehetett megúszni. Először is: nemcsak ingyér volt, de jól értelmezhető fázisfotókkal is. Másodszor: többé-kevésbé minden alapanyag megvolt hozzá a Bűnök Barlangjában. Harmadszor: poláááár! És negyedszer: kiválóan kisbencézhető szabásmintáról van szó, amit vidáman alakítgathatok összevissza, ha arra szottyan kedvem. (A szabásminta kiötlője amúgy csodálatos kisbencéző maga is: itt lehet megvenni a “Menagerie” komplett gyűjteményének receptkönyvét, ami tizennyolcféle állatkát tartalmaz.)

És négy óra nettó munkával (nem volt lehetőségem egyfolytában megcsinálni, de sebaj) ott ült előttem ez ni.

Fázisfotókat nem mellékelek, a fenti linkben gyönyörűen megvan az összes mozzanat. A kisbencézés persze már ezzel a darabbal elkezdődött: a semekét nem fehér anyagból csináltam, hanem a farkával azonos, kosztűrőbb teveszőrszínből, a karmokat meg egyszerűen kihagytam. Ki is voltak pedig már szabva meg minden, de miután bevarrtam meg kicsipkéztem egyet, nem tetszett nekem, úgyhogy nemes egyszerűséggel mellőztem azokat, slussz. Szemnek pedig (mekkora meglepetés) gombokat varrtam fel, abból úgyis annyi van a Bűnök Barlangjában, mint a ragya.

A fenekében a súlyozós párnácska amúgy nem műanyagtörmelékkel van töltve, hanem két maréknyi száraz lencsével, aminek három éve lejárt a szavatossága, szóval töltőanyagnak még oké, de főzeléknek már nemigen. Apropó töltőanyag: barátunkba belement az összes polárficni, amit madarak töltögetésére szoktam használni, szóval muszáj lesz majd gondoskodnom utánpótlásról, meh.

De hát nem megérte?

 
7 hozzászólás

Szerző: be 2018/05/24 hüvelyk ajándék, blabla, eská

 

5/266 – Varnyú

Képzeljétek, ma már mehetek is a fényzőgépet látó laptopért a gépek kórházába, tegnap du. kaptam esemest, hogy “javításra beadott gépe elkészült”.  El se hiszem.

Elvileg így holnaptól már nem kell konzerveken tengődnünk, amit, bármi meglepő, sajnálok kicsikét. Egyrészt pazarlásnak érzem (olyan remek áutfiteket raktam össze fényképmentes napokra!), másrészt meg legjobban hajnalban tudok blogírni. Béke, nyugalom, kávé a teraszon, ordító madarak meg loncillat, és lassúcska kopácsolás a gépen.(Legalábbis ha az upici nem dönt éppen úgy, hogy bűnös pazarlás internetet adni a pénzünkért. Ma hajnalban is úgy gondolta egy ideig.) Hajnalban viszont, még ha éppen kegyes is hozzám az upici, a fényképezkedés ütközik akadályokba. Egyrészt nincs elegendő fény fotózkodni, másrészt meg a fénykép helyszínétől másfél méterre ott durmol a Repülő Kutató, és az ember inkább ne húzgálja alvó oroszlánok bajszát.

Apropó alvó oroszlán: ilyentájt Poci őfelsége is a Repülő Kutatót boldogítja. Ideális esetben csak a térdhajlatába vackolja be magát a paplanon, de volt már olyan is, hogy konkrétan a vállán aludt. Amikor először agnoszkáltam ezt a helyzetet, óhatatlanul is eszembe jutott a “na figyelj, királyfi, ha megmondod, hogy mi ez a varnyú a vállamon, jutalmul magadévá tehetsz” vicce. Miután abbahagytam a szordínós röhögést, természetesen lefotóztam őket, mert ez a téma annyira az utcán ágyon hevert, hogy nem lehetett kihagyni. Sajna, ezt csak szűk családi körben lehet mutogatni, bár kattintgatás közben hirtelen eszembe jutott, hogy a múltkor valamilyen interjúhoz fekvő fotó (mármint szélesebb, mint magas, no) kellett volna, és alig találtak olyat. Na, ez minden szempontból fekvő fotó lenne – gondoltam magamban, aztán mikor elképzeltem azt az interjút, melyben a Repülő Kutató tudományos pályafutásának narratíváját magyarázza, illusztrációként meg betesszük, amint szivárványcsíkos paplan alatt alszik, vállán egy macskával, olyan erővel tört rám újólag a röhögés, hogy ki kellett menekülnöm a hálószobából.

Summa summárum alvó oroszlán: felébreszteni a pasast még hagyján, de szembesülni a macska megvető tekintetével, amint éppen enmagam fotózom… Ezeknek a dögöknek általában is roppant elítélő véleményük van az őtözködős blogolásról, és ezt mindig közlik is velem a szemükkel, mikor éppen az ágyon heverésznek, én pedig a szekrény előtt fotózkodom.

Igen, ezúttal is megvetően fixíroztak, amikor ez az alábbi készült.

Ha már idejutánk összetett dilemmáinkkal, kis olvasói körkérdést tartanék. Nektek mi lenne fontosabb itt ebben a blogban (mármint ha egyáltalán fontos valami): mindennap az “éppen-itt-éppen-most”, vagy inkább az “ilyen-is-lehetne” bemutatása? Magyarán: mit szólnátok ahhoz, ha lábbal tapodnám tradícióimat, és fantáziakonzerveket mutatnék be minden nyomós ok nélkül? Én ugyan eredetileg úgy gondoltam, ennek a blognak épp az a lényege, hogy mindennapi látleletet ad éppen aktuális magamról, de egy blog milyensége legalább annyira függ az olvasóitól, mint a szerzőjétől, szóval tényleg kíváncsi vagyok a véleményetekre.

 
2 hozzászólás

Szerző: be 2018/05/24 hüvelyk blabla, macs, nyár, tavasz

 

5/265 – Piros bálna

(Mivel úgyis felébredtem. És mivel úgyis ezt fogom majd felvenni máma.)

Mint eddig is kiderülhetett, nálam érthető okokból nemigen szokott felmerülni az a probléma, hogy nincsegyrongyomse. Inkább a “mennyi csodálatos rongyom van, és milyen kevés nap ahhoz, hogy felvehessem”, na ilyenfélék szoktak felmerülni.

Nyilván akármennyi rongya van az embernek, a legújabb rongyokban van a legtöbb izgalom, úgyhogy ma az új piros bálna kerül bemutatásra, azkit még egyelőre csak úgy lehet hordani, ha ujjatlan pólót veszek alája, föléje meg egy ápol-és-eltakar kardigánt, mert tényleg akkora, mint egy ház. Be fogok majd venni belőle, semmi kétség, de azt nem várhatja tőlem senki, hogy azután már ne vegyek alája-föléje egy csomó más holmit, mert nekem nemcsak csodálatos rongyaim vannak, de igen erős rétegzési hajlamom is.

Emellett, mint a képen is látható, nekem van a legfehérebb lábam a környéken. Ennél ugyan jelentősen több veszett Mohácsnál, ott a királyt is alig találták meg végül a patakban, de akkor is. Hosszú évek óta először zavarni kezdett, hogy úgy festek, mint aki most jött egy zacskónyi sós pácléből, ennélfogva vettem magamnak egy flakon önbarnítót. A remény hal meg utoljára: mikor legutóbb, még ante blog, ilyesmivel kísérleteztem, elragadóan csíkos lettem és párducfoltos. Na de most, amíg a nagyobbik laptop nem jön meg a gépek kórházából, úgyis konzerveket kaptok nézegetni, úgyhogy annyit kísérletezhetek hóka bőrömmel, amennyit csak akarok, muhaha. (És nem, a napozás nemigen jöhet számításba. Egyszer majd, merő elrettentésből, azt is megmutatom, mennyiféle napvédő terméket használok magamra. Hókának lenni még mindig jobb annál, mint amikor nem csak a ruhám meg a hajam pipiros.)

 
2 hozzászólás

Szerző: be 2018/05/23 hüvelyk nyár, tavasz

 

5/264 – Intenzív zivatarok

Ezt jósolnak mára, kiáltsunk rá egy elhaló hurrát. Intenzív zivatarok ide vagy oda, az elintézni valóimat nem szállítják házhoz.

Mivel életünk nagy fordulópontjai megérdemlik, hogy feljegyezzük őket kéménybe korommal, és nekem itt van kéménynek ez a blog, rögzítsük: 2018. május 22-én 0:06-kor, majdnem négy évvel azután, hogy ebbe a házba megérkeze, Celofán felmászott mellém a kanapéra, ahol éppen heverésztem. Elfeküdt az ülő/fekvőfelületen öt centire tőlem, velem párhuzamosan, majd kitartó dorombolás közepette négy percig hagyta, hogy simogassam, és közben elragadtatottan nyáladzott. Most kérdezhetnétek, hogy mi ebben a kunszt, de ezt még eddig sose csinálta. Kicsikét autisztikus szegénykém: nehezen hajlandó új dolgokba kezdeni, és mindene a rituálé, úgyhogy az is fél évembe telt, hogy ugyanezen kanapé karfájára felcsalogassam. Ezen a “feküdj le ide mellém, kapsz simit” programon még csak egy hónapja dolgozom. A pedagógia és a macskaidomítás csodája vagyok, nem vitás.

 
Hozzászólás

Szerző: be 2018/05/22 hüvelyk macs, nyár, tavasz

 

5/263 – Igaz se volt

Mondtam én nektek, hogy amíg a laptopmizéria véget nem ér, hazudni fogok, úgyhogy tessék. Így néznék ki, ha éppen nem hajfestéssel tökörésznék kellemetes házi lipityánkában.

Igen, ez az a ruha, amiről azt mondtam, hogy vállfán ugyan nem fest sehogy, de majd úgyis meglátjátok. Na ugye.

 
4 hozzászólás

Szerző: be 2018/05/21 hüvelyk újracucc, eská, nyár

 

Intermezzó – Gilingalang

(Ezt csak azért, mert miért ne.)

A fél világot tegnap a legújabb királyi esküdözés tartotta lázban, én viszont őtözködős bloggerhez méltatlan módon le se tojtam az egészet. Annyit tájékozódtam az egészről, amennyit egy híroldalon beúszó egyszál fotó adott. Megállapítottam, hogy az ifjú ara nem habcsókban volt, helyes, aztán tovább görgettem a híreken az egérrel.

A királyi esküdözések általában rettenet hidegen hagynak, a Windsor-ház bulijai pláne. A huszonegyedik században élünk, a kiskésit neki, királyi esküdözésből éppen elég nekem annyi, amennyit a Once upon a time produkált három átok meg két igaz szeretet/szerelem csókja között. Ott ráadásul ezek után legalább felgyűrték az ingujjukat, és elmentek szörnyekkel kardozni, nem pedig szalagokat vágtak át a legújabb tűzoltóállomás avatásán Hellhole Magna Derbyshire-Whatnotban. Eleve az egész ügy szinte kínosan anakronisztikus: lófejű királyfiak elveszik a csinoska leányzókat, aztán a csajoknak nem marad semmi, csak reprezentálni, és sorozatban potyogtatni a tündibündi aranyszőke kisgyerekeket, akikből aztán úgyszintén lófejű királyfiak lesznek valamikor. Ennek a legújabb példánynak még ráadásul saját élete meg hozzávetőleges karrierje is volt azt megelőzően, hogy a fél világ megnézte, hogyan rebeg igent, ezentúl meg egy kétszáz oldalas szabálykönyv szerint kell ketyegtetnie napjait, és a szoknyahossza, kabátfazonja, de még a körme színe is meg lesz szabva az utolsó árnyalatig. (Nem, azt nem tartom karriernek, hogy a továbbiakban stílusikonként tartják majd számon, és percek alatt elkapkodják a boltból azt a pöttyös kék zsabós ruhát, amiben átvágta a szalagot Hellhole Magna Derbyshire-Whatnotban.)

Nyilván mindenki azt csinál, ami neki jólesik (kivéve a hercegnéket, akiknek ott a kétszáz oldalas szabálykönyv és a monarchikus szaporodási program), ha valakinek az a pöttyös kék zsabós ruha meg a királyi menyegzők fontosak, én aztán nem szólok bele. Ha pedig azt a kérdést tennétek fel, hogy “és akkor mi van az igaz szerelemmel”, arra csak azt tudom mondani, hogy annak vajmi kevés köze van túlpublicizált esküvőkhöz és csinoska ifjú emberekhez, akár van azoknak lófejük, akár nincs. Az egész nyüves Windsor-ház legigazabb szerelmi története két nem különösebben szimpatikus, középkorú, csúnya emberről szól, akik harminc évig nem házasodhattak össze, és eközben akár akarták, akár nem, tönkretették egy csomó más ember életét. A szerelem nem szép, nem kedves és nem fiatal, nem kellenek hozzá sem menyegzői gilingalangok, sem pedig őtözködős bloggerek által körülrajongott ruhák. A szerelem csak van, és nem mindig úgy, ahogyan az jól festene a szalagcímek alatt.

Na de ha már őtözködős blogot írok, aggyunk neki: speciel éppen ma van a tizennyolcadik házassági évfordulónk a Repülő Kutatóval, úgyhogy, ha már lúd, legyen döglött: nesztek itt van alulírott abban a teljes harci díszben, amiben esküdözött, a hajában huszonöt hajtű meg két kábelkötöző szalag, a kezében pedig egy kétkilós csokorbumeráng.

Ez a fotó amúgy már vagy tíz éve nem került a kezembe, és némiképp tartottam is attól, mikor kinyitottam az albumot, hogy mennyire lesz kínos az egész, de csak mérsékelten volt az. Na persze a háttérfüggöny egy röhej, a szkennelés minősége meg hátizé, viszont összességében elég vállalható vagyok, asszem. Néhol viszont, bevallom, visítva röhögtem akkori magunkon. A fotós remek és elcsépelt ötleteinek nagy hányadát ugyan már a helyszínen kiszórtuk, például azt, amelyen a bőlegény a begyasszony harisnyakötőjét fogdossa. (Rajtam amúgy konkrétan harisnyanadrág volt és kényelmes-praktikus pamut alsóneműk, a fene fog még a fehérneműkkel is bohóckodni.) Az albumban azért mégiscsak található néhány röhejes zsánerkép, például az, amelyen a Repülő Kutató a ruhám cipzárját fogja olyan képpel, mint egy tizenkét éves szexmániákus (a jelenből visszatekintve mind a kettőnknek rettentő duci bébifeje van, de neki aztán tényleg), én meg kacéran sandítok hátra a fejemen lévő összes növényzet alól. Ezt viszont, ha megbocsátotok, nem publikálom, mindennek van határa.

 
12 hozzászólás

Szerző: be 2018/05/20 hüvelyk blabla, nyár, tavasz

 

5//262 – Bőgatya

Asszem, majd kéne ebbe néhány zseb. Meg, ha esetleg olyanom van, bevehetnék a bőségéből is, bár ebben a pillanatban éppen emiatt tetszik, hogy olyan, mint egy felnőttrugdalózó.

Mivel anyám itt van átutazóban, tiszteletére anyósom nagy grillhepajt fog csapni a teraszon, úgyhogy talán jobb ötlet lett volna valami olyat felvenni, amibe kevesebb sült tarja fér bele. Eh, egye fene, egyszer élünk.

 
Hozzászólás

Szerző: be 2018/05/20 hüvelyk nyár, tavasz

 

5/261 – Egyedi

Asszem mindent elmondok erről a városról azzal, hogy ma még csak nem is én voltam a leghülyébben öltözött nő a piacon. A Repülő Kutató megnézett magának, aztán óvatosan és diplomatikusan azt mondta, milyen egyedi.

Nos, mi tagadás.

 
3 hozzászólás

Szerző: be 2018/05/19 hüvelyk ajándék, újracucc, eská, tavasz

 

Szaporulat a szekrényben 5/9 – A szürke nem unalmas

Mára annyi tartalom lesz itt, hogy csak győzzétek kapkodni a fejetek. Többek között ideje végre bemutatnom, mit turkáltam/vettem az elmúlt időszakban. Talán kicsit meglepő, de túlnyomórészt szürke meg fekete holmik jöttek haza velem a turkálókból (meg a piacról is, ott egyre érdekesebb darabok akadnak). Na de mint tudjuk, a szürkét meg feketét is lehet úgy, hogy a legkevésbé sem irodai délelőttök jutnak róluk az ember eszébe. Igaz, hogy a most beszerzett holmik nagy része vállfán nem fest sehogy, de amúgy is látni fogjátok mindet használat közben, szóval tessék csak várni türelemmel. A képek minőségéért elnézést, örülök annak, hogy bármi is sikerült.

Először is, vettem a piacon egy ilyen szép formátlan izét, én ezeket a formátlan izéket ugyanis roppantul szeretem.

Ez az alábbi sem fest sehogy itt és most, de ez tulajdonképpen egy overall, amilyen nekem még sosevolt, nagy izgalommal várom, mit szóltok majd hozzá felvéve.

A Per Una kardigánok továbbra is üldöznek, én meg nem ugrom félre előlük, muhaha. Ebből speciel valaki kioperálta a címkét, de hát ne viccőjjünk, pont úgy fest, mint az eddigi összes többi.

Az összes beszerzés közül valószínűleg ennek az alábbinak örülök legislegjobban, az ilyen fura ruhákkal engem meg lehet venni kilóra, pláne ha olyan izgalmasan állnak, mint ahogyan ezt itt ezen a vállfán nem látni, de úgyis lesz ez mégígyse. A márka általában igen kevéssé érdekel, de ennek utánanéztem, mert eddigelé ismeretlen volt számomra, és kíváncsi lettem, hol ugrálhatnak még elém ilyen holmik. Nos, a belevarrt címke azt mondja, hogy “Garella”, és ha ez esetleg tényleg a francia J. J. Garella, akkor nemigen várhatom, hogy gyakran a fejemre essen valami efféle. A ruháik erős szezonon túli akcióban is százötven euróba fájnak minimum, ehhez meg én sóher vagyok. Na sebaj, most itt van ez nekem, nyamnyam.

Vettem egy barátságos fekete batikolt szoknyát is a “felrántom-oszt-futok” kategóriából. Az ilyesmiket azért szeretem nagyon, mert tulajdonképpen roppant semleges darabok, és az összhatás mindig attól függ, mit veszek fel éppen hozzájuk.

A fentiek már mind megvoltak, amikor elém tolakodott ez a sál is. Gondolom, értitek, miért nem hagytam ott.

A sok semleges színű holmi között egyetlen kakukktojás van, ez itt ni. (És ráadásul erre rá is vakuztam merő balfékségből, amitől talán ennek lett a legobb képe. Na mindegy, most már nem fotózom újra az összes többit.)

Hát ez bizony kicsikét nagyobb a kelleténél, de majd jól beszűkítem. Majd. Addig meg még persze felveszem, így is van benne potenciál.

Na, egyelőre ennyi. A nyári holmijaim között igen alapos pusztítást tartok éppen, de még van néhány darab, amin vacillálok, kihajintsam-e. Egy biztos, több fog repülni, mint az újonnan beszerzett hét, és ha lesz majd rendes fényképezőgép-laptop kapcsolatom, be is blogolom.

 
Hozzászólás

Szerző: be 2018/05/19 hüvelyk blabla, nyár, turkálgat