RSS

eská kategória bejegyzései

6/103 – Töretlenül

A maival együtt még három nap! Menni fog! Menni fog! Még mindig sikerorientált vagyok! És előrelátó is! Ma már messziről elkerültem a lábbalzsamot, nehogy azzal mossak arcot!

 
Hozzászólás

Szerző: be 2018/12/12 hüvelyk újracucc, eská, tél

 

6/102 – Balzsam

Az önsegélyző könyvek és nőimagazin-cikkek egyik fő sulykolnivalója, hogy tekints magadra úgy, mint olyanra, akinek sikerülni fog. Mondom, SIKERÜLNI FOG!!!

Ennélfogva tekintsük úgy, hogy a mai napom eddigelé csupa siker. Felkeltem! Tisztálkodtam! Felöltöztem! Sikerült az utolsó pillanatban elkerülnöm, hogy a hűsítő lábbalzsammal mossak arcot! Megetettem a macskákat! Csináltam fotót! Mindjárt kimegyek az ajtón! Dolgozóba megyek! Dolgozni fogok!

A mait belevéve összesen négy napig tart még a szorgalmi időszak, addig kell mindenképpen helytállnom a vártán. Oké, utána jönnek a vizsgák, már a jövő héten, mert én jó fej vagyok, és azokra is gondolok, akik még karácsony előtt le akarják tudni a vizsgáikat. A jelentkezettek számából ítélve a legtöbben le akarják. Mindenesetre ezek írásbeli vizsgák, úgyhogy akkor már az is elég, ha nyafogóruhában kornyadok a katedránál, amíg ők körmölnek.

Szóval, még egyszer: még négy nap! Sikerülni fog! SIKERÜLNI FOG!

 
3 hozzászólás

Szerző: be 2018/12/11 hüvelyk újracucc, eská, tél

 

6/99 – Tukán és csatni

Ma tartom az ezévi Diwalit, ami ugyebár mozgóünnep, ezért kimaxolom (brr, ez a kifejezés) a lehetőségeket, és oda mozgatom, ahová jólesik. Jó, legyünk realisták, valójában oda mozgatom, ahová tudom – például oda, amikor a) szabad vagyok b) a RK nincs itthon. Ez utóbbi azért fontos, mert én a nálam rendezett Diwalit mindig is csajbulinak terveztem, ahol egy adott ponton kiborítom a szekrényt és háziturkálót tartok, ennélfogva ebben a stádiumban félmeztelen nők lődörögnek a lakásban tükörtől tükörig. Nyilván nem csak ez történik, én például mindenféléket főzök, a népek pedig szocializálnak. Háromféle nőbaráti körömet próbálom ilyenkor összekergetni, és nyilván vannak átfedések, de a jelenlévők listája sosem ugyanaz, úgyhogy mindig különösen izgi megtalálni a közös pontokat.

Ilyenkor kicsit Bridget Jonesnak érzem magam, de nem azért, mert én kék levest tálalnék fel a bandának, bár azt is meg kéne próbálni egyszer, hm. Általában rettenetes nyüzsgést csapok, de most a takonykórból való lassú kivonulás azzal jár, hogy búgócsiga-pörgés helyett  roppantul nyájas ki-nem-szarja-le nyugalommal matatok, és békésen várom, ugyan mi lesz ezúttal ebből. Olyannyira, hogy még a nyafogóruhámat se cseréltem le másra, de azért felvettem hozzá egy pár felemás tukános zoknit, hátha ezzel elterelem a fejemről a figyelmet.

Nyilván bármikor előfordulhat, hogy a népek nem találják meg egymással a hangot, esetleg kiderül, hogy éppen olyanoknak próbálok felszolgálni indiai kaját, akik fél évet éltek Rádzsputánában, amikor éppen nem figyeltem oda az életükre, de ezt most a nyájas ki-nem-szarja-le nyugalom elfedi, mint Dunakanyart a köd. És tukános zoknijaim is vannak.

Tényleg.

 
Hozzászólás

Szerző: be 2018/12/08 hüvelyk eská, tél

 

6/98 – Fényfüzér

Ha az ember két teljes napot cseszett el az életéből azzal, hogy az oldalán feküdt agonizálva, a folytatásban nyilvánvalóan (nekem legalábbis ez a nyilvánvaló) dupla fordulatszámon kell döngetnie. Kár, hogy én még mindig elég kajla vagyok, és marhára nem hiányzott nekem Alanis sem, aki 2:50-kor értesített arról, hogy a keze a zsebében, a Repülő Kutató pedig vett valamit Bostonban kártyával. Rohadt banki esemesek.

Jobb ötletem nem lévén, kimásztam az ágyból, aztán adtam jutifalatot Celónak, aki most már gyakorlatilag nem mozdul a tálkája mellől, és ahányszor a konyha felé indulok, nyivákolni kezd, a farkát rezgeti, és spiccel. Tegnap este adtam szaftos papit mind a két szőrös családtagnak, ez a balerina pedig előbb felszippantotta a sajátját, aztán odament a Poci tálkájához, és abból is bezabálta a maradékot. Azt hiszem, a következő néhány napban szaftos papit kapnak vacsorára, valamivel ugyanis muszáj lesz ellensúlyozni a bolondok- és átjáróházi fílinget. Holnapra (még akkor, mielőtt felfordultam volna, természetesen – már egy hónapja nekiláttam megszervezni a hepajt) vendégeket hívtam, ehhez pedig egyik dög sincs hozzászokva, mert barlangi morcok vagyunk, és vidéken vagyunk eltemetve. Na most meglátják, milyen életük is lehetne, ha mi kétlábúak kevésbé lennénk aszociálisak (és nem vidéken lennénk eltemetve).

Vendégeket hívni azért is érdemes, mert az ember ilyenkor végre körülnéz a lakásban, és rájön, mekkora dzsuvában él, úgyhogy dérrel-dúrral megpróbál rendet vágni benne. Vendégeket hívni viszont veszélyes is, és az ok ugyanaz. Jézusisten, hogyan vagyunk mi képesek élni ebben a kuplerájban? Mindenféle dolgok jönnek be a lakásba, könyv meg papír meg ezerféle miegymás, és azokat csak úgy letesszük valahová, aztán jól megfeledkezünk róluk. Amíg nem nézek körül azzal a szemmel, hogy “na vajon mit lát itt valaki más, aki nem mi vagyunk”, az összes aprócucc meg nagycucc úgy simul bele az ambianszba, mintha mindig is ott lett volna, aztán amikor tényleg körülnézek, az étkezőasztal mellett ott a padlón a nyáron vett fagylaltgép doboza, a lerakón több hónapja lejárt érvényességű szupermarket-katalógusok, a kiskomódon ötven kifogyott golyóstoll, a mandarinok mellett a tálban három nyaklánc, amiket hazajövetel után csak úgy letettem, mint kutya a szarát, és mindenhol nyavalyás cetlik halomszám. Marha szerencsénk, hogy még mindig nem vagyok a topon, mert vad vágyam támadt szétdúlni a komplett kupit, amire persze nincs energiám meg időm se, ma is tanítok. A végén még arra esnének be a vendégek, hogy térdig állok jegyzetben meg minden más miafrancban, aztán nekik is a kezükbe nyomok egy porrongyot, ha már úgyis itt vannak.

Továbbra sem lévén jobb ötletem (ja, ez egy ilyen hajnal volt) monstre rendrakás helyett elpakoltam néhány dolgot, ami túlságosan is szem előtt volt, aztán előkotortam a fényfüzéreket, és dúsan kizsinóroztam velük a nappalit. Óóóó, sokkal jobb. Főztem is egy kávét, aztán leültem a kanapémra megcsodálni, hogyan csillog minden a félhomályban. Ráértem, semmi kétség. A következő pillanatban, hopp, máris nyolc óra volt, Celofán pedig, miként a hobbitok, megkérdezte, hogy akkor most mi lesz a második reggelivel.

Kiválón haladok dolgaimmal, nem vitás. Most már csupáncsak annyi van hátra, hogy felszabadítsam és megterítsem az étkezőasztalt, székeket hurcoljak be a teraszról, áthúzzam az ágyneműket, kimossak és megszárítsak két gépnyi ruhát, vegyek egy kiló csirkemellet és két tábla vajat és egy fél kiló citromot, esetleg egy fél tököt is, aztán megfőzzem a tervezett tízféle izét, amit a vendégeim elé akarok pakolni, hogy ne legyen idejük meg lehetőségük észrevenni a dzsuvát. Bár lehet, hogy abból a tízféléből mégiscsak kilenc lesz. Vagy tizenegy. Bagatell. Ilyen kicsiségekre már nem adunk.

Ennélfogva, mivel minden a tervek szerint halad (nem halad minden a tervek szerint! két nap esett ki az életemből!), most elmegyek tanítani. A bennem dúló vad tettvágyat viszont nemigen tudom megtámogatni energiával, ami valószínűleg abból is látszik, hogy további ötlettelenségemben ugyanaz a gatya meg csizma van rajtam, mint tegnap. Őtözködős bloggerek szégyene, aki stb.

 
Hozzászólás

Szerző: be 2018/12/07 hüvelyk eská, tél

 

6/97 – Bagyula

Abból nem élünk meg, ha az oldalamon fekszem taknyolva, és őszintén, nem is izgi annyira az ilyesmi, hogy esetleg mégiscsak megpróbáljam. Mindehhez most már roppantul dühít, hogy éppen egy olyan héten, amikor nekem a tanításon kívül is mindenféléket kellett volna nyüzsögnöm összevissza, két komplett napot töltöttem a nagy büdös nihilben, miközben eszem semmi, energiám semmi, és néha szinte elbőgtem magam a tehetetlenségtől. Most lázam már nincs, bár igen barátságosan rázogat a hideg, és nem nézek túl derűlátóan a szokásos buszkirándulásom elébe, de akkor is csapassuk, a nemjóját neki. (Arra már csak a “pech” nevű világmozgató erő adhat magyarázatot, hogy a buszaim nagyrészt fűtetlenek. Főként az odautasok. Vissza még csak hagyján.)

Most benyomok egy neocitránt, aztán kellő alapossággal bebagyulálom magam több réteg polárba, és eltotyogok dolgozóba. Ha túlélem, folytatjuk.

 
Hozzászólás

Szerző: be 2018/12/06 hüvelyk eská, tél

 

6/96 – One hand in my pocket

Éppen egy új csomag papírzsebkendőért kúsztam be a Bűnök Barlangjába, amikor Poci is begaloppozott a nyomomban, hogy kicsikét pofozza meg rágcsálja a székről lelógó mérőszalagot. A laptopom pittyegni kezdett, mert a húgom szintén ebben az időpontban látott neki elújságolni cseten, hogy talált pár papírcafatot egy Münchenben kiadott vagy könyvkötött 1630-as Theologia Moralisból valami más könyvnek a borítójában vagy mi – nem értettem pontosan, én különben is egy csekély értelmű medvebocs vagyok takonytól eltömött fejjel, és az ilyen hosszú szavaktól fáj a takonytartóm. És szintén ugyanebben az időpontban kezdett el üvölteni az éjjeliszekrényről Alanis Morrisette, hogy az egyik keze a zsebében, és mindenestül leszarja a világot. A Repülő Kutató most ugyan közelebb van földrajzilag Alanis Morrisette-hez, mint a saját telefonjához, de ez a banki esemeseket nem érdekli. Természetesen nem tudom leállítani a rohadt telefont, mert nem ismerem a pinkódot, és egyébként is egyik kezem a zsebemben, a másikban meg egy taknyos papírzsebkendő, sálálá.

Ha jól ítélem meg a jeleket, definitíve kifelé mászok már ebből a hosszú lefolyású szarból, mert nyűgös vagyok, de mint kurvaélet. Viszont úgyszintén a tapasztalat alapján az is világos, hogy ha ma elrobogok a magam nyűgös állapotában, holnapra gebedek meg, márpedig holnap is meg holnapután is 5×45 percem van tanítóban, nem pedig kilencven, mint máma. Plusz még a jövő hét, örömbódottá.

Maradj a seggeden, Ofélia, és igyad szépen a neocitránodat.

Ez a kép még tegnapról van, amikor Celofán úgy gondolta, hogy gyógycicát játszik velem. Abban a fél percben lőttem, amikor éppen úgy gondolta. Mire a pokrócot ráteregettem magamra, távozott, és azóta felém sem nézett.

 
Hozzászólás

Szerző: be 2018/12/05 hüvelyk eská, macs, tél

 

6/95 – Harákol

A mai időjárást a legegyszerűbben úgy lehetne leírni, hogy blöe, de én ezt most csak belülről fogom nézni harákolva. Valószínűleg még a tegnapi expedíció eredményeként belázasodtam, folyik az orrom, és csak krákogásra vagyok képes. Emellett csüggedt is vagyok, piszkosul. A mai óráim ugrottak.

Marhára nincs mit nézni rajtam. Szerintem maradjunk is ennyiben.

 
4 hozzászólás

Szerző: be 2018/12/04 hüvelyk újracucc, eská, tél

 

6/94 – Kelbimbós karaj

Expedíszijora kéne indulnom macskakajáért, de úgy zuhog az eső, hogy egyelőre az orrom sem merem kidugni, nemhogy végighurcolni a komplett városon hazafelé két kilónyi kipöszörőzöttcicus- eledelt. Pedig jobb lenne, ha rászánnám magam, mert már alig kotyog a doboz alján néhány szem.

Ma persze kivételesen nem kéne más miatt kivándorolnom a lakásból, de hát embertervez, az összes többi meg körülötte azt csinál, ami neki jólesik. Hab a tortán, hogy ez a büdös kis arisztokratikus dög (még mindig Celofán az, akit így illetek) nem hajlandó megenni az évek óta jól bevált papit, én meg nagyon reménykedem benne, hogy csak azért, mert elégedetlen a maradék pillanatnyi frissességével. Ha esetleg ugyanis másként áll a helyzet, akkor vagy princesszi allűrökről van szó, és két év nyugalom után már megint lehet kísérletezni, mi a csákováci rossebet hajlandó megenni Anasztázia nagyhercegnő, vagy pedig valami baja van nekije, és orvoshoz kell hurcolni. Az időzítés kiváló lenne, a Repülő Kutató éppen az Úr Gondviselésében van ahajt egy kontinenssel arrébb, én meg taknyomba-nyálamba habarodva döngetek a félév vége felé, és holnaptól péntekig alig van időm arra is, hogy a hajam megmossam, nemhogy fuvart és orvosidőpontot szerezzek, valamint bekanalazzak egy felháborodott mókusnyuszit a hordozóba.

A Repülő Kutató egyébként is kicsellózott velem, miként Garibaldi, mert mielőtt elrepült volna a francba, ábrándosan főzött egy kandérnyi kaját a CrockPotban (abban nem lehet keveset), aztán itt hagyta a nyakamon. Amikor bedobozoltam, és elrekkentettem a hűtőbe, már látszott, hogy legalább három napig kelbimbós karajt fogok vacsorázni, mert ételt nem fogunk kidobni, ha a fene fenét eszik is. Kettő már lement, és még mindig úgy fest, hogy a következő három napban is kelbimbós karajt fogok vacsorázni, én meg én egyre jobban rühellem. Megpróbálom rásózni anyósomékra, akik ugyan állandóan főznek, de háthahátha.

Nem mondanám, hogy különösebb lelkesedéssel nézek a közeljövőmbe, de egyúttal piszkosul szégyellem is a pofámat, hogy ilyen luxusgondjaim vannak, miszerint mit kajál a macska és mit kajálok én. Hogyanyavalyába. Az esőnek pedig méltóztassék elállnia, mert ezek a dögök lerágják a fülem, ha nem lesz mit enniük.

Mivel én még mindig egy átalakítatlan nyafogóruhában vagyok, és a fejem sem túl nézegetnivaló, beküldöm Anasztázia nagyhercegnőt helyettesítőbe. Ugye szerintetek sem néz ki betegnek?

 
5 hozzászólás

Szerző: be 2018/12/03 hüvelyk eská, macs, tél

 

6/93 – Gondviselés

A Repülő Kutató ma hajnalban fél négykor kivágtázott az ajtón, hogy aztán egy hétig színét se lássam. Ezúttal New Englandbe repüle el, egy bostoni konferenciára, de előbb barátokat látogat Providence-ben, amit az isteni gondviselésről neveztek el. A ház összes szőr és plüss állata közül természetesen Krteket vitte magával, aki mostanra igazi globetrotterré nőtte ki magát, bár még mindig elfér egy tenyérben. (Abszolúte jellemző módon még egy olyan interjú fotójára is felkerült, amelyben a RK éppen ennen tudományos pályafutását és annak céljait magyarázta bárkinek, akit ez érdekel, még a Fulbright meg Palo Alto idején.) Én úgyszintén  természetesen itthon maradtam Luca széke gyanánt készülődő tetves tanulmányommal, valamint a muszikákkal, akiknek meg én vagyok a gondviselője, mint az Úr Providence-nek. Mondanom sem kell, én az Úrnál jelentősen morcosabb és nyűgösebb vagyok, amiben erős szerepe van Luca székének, verné le a ragya.

Mivel viszont nincs más hátra, mint előre, most lesunyom fejemet, kitakarítom a cicabudikat, aztán nekifekszem, és befejezem írásos feladataimat, hogy jusson idő beblogolható dolgokra is. A héten kimostam mindösszes polár nyafogóruháimat, melyek száma légió, ti pedig mindegyiket láttátok orrvérzésig, és én is unom már őket kissé. Mivel a tél itthon töltött napjait továbbra is effélékben óhajtom átfinteregni, igen eccerű eljárás lenne varrni néhány újat, de én továbbra is másként szállok le a bicikliről, úgyhogy inkább a régieket fogom renovírozni különböző módszerekkel, hadd legyen itt tényleg minden nap más.

 
Hozzászólás

Szerző: be 2018/12/02 hüvelyk eská, tél

 

6/92 – Szezonális

A ma reggeli dudolka a “We wish you a merry Christmas” volt, amíg ki nem hajtottam egy kicsi kis Rammsteinnal, és ahhoz képest, hogy általában teljesen indokolatlanok és nem-szezonálisak a dudolkáim, ez most legalább tényleg a helyén volt többé-kevésbé. Mától kezdve ugyanis december van, és én ugyan annyira kerülöm a plázákat meg a fogyasztás más nagy templomait, amennyire csak megtehetem, de mikor tegnap bebokáztam a kisbótba egy doboz kávéért, a bejáratnál máris egy tonna csokimikulással meg egy csomó flitteres girlanddal találkoztam. És karácsonyi zenével. Rögtön fel is csavartam a fülemben a hangerőt, nálam pedig akkor éppen Stranglers ment, úgyhogy ezúttal megúsztam.

Minden évben roppant elszántsággal látok hozzá, hogy megvívjam hősi harcomat a könyökömönjönki karácsonyi zenékkel, de hát nyilván mindig vereséget szenvedek előbb-utóbb. Egyszerűen lehetetlen emberlakta helyeken forgolódni ebben a hónapban úgy, hogy semmi karácsonyi zene ne jöjjön szembe – ha másutt nem, a buszsofőrnél, ahol a jegyet veszem, vagy a boltban a pénztárnál. Néhol muszáj kiszednem a fülemből a fülhallgatókat, pedig az az egyik mentsváram decemberben. És a karácsonyi muzak kerülgetése, kéremszépen, gondos tervezést igényel. Nem mindegy, hogy hová mehetek be csak úgy gyanútlanul, amikor minden csapból valami efféle folyik. A zenegépeckém mindig fel van töltve csutkára, a memóriája tele van indusztriális metálzenével és depressziós-dühös nőkkel, szerdán pedig, amikor váratlanul rám döglött a fülhallgató, vettem egy újat abból a fajtából, amit fülviaszig be kell dugni, szóval mindenre készen állok. Mivel viszont a lehetetlent nem akarom és nem is tudom elérni, az elmúlt években már csak egyetlen ambícióm maradt: kihúzni a decembert anélkül, hogy valahol nekicsapódnék a “Last Christmas” című örökbecsűnek. A röhej kedvéért ez amúgy tényleg örökbecsű, és tudom, hogy sokan vannak, akik szeretik, de én kábé húsz évvel ezelőtt végleg meguntam, és most már embergyilkos hajlamaim támadnak, ha meghallom. Tavaly csodák csodájára sikerült is megúsznom nélküle, és kíváncsi vagyok, idén összejön-e. Rajtam nem múlik, az tuti.

Ha pedig ezek után azt kérdeznétek tőlem, hogy miért, ezek szerint én nem szeretem a karácsonyt?, arra csak azt tudom válaszolni, hogy ó, dehogynem. Éppen azért csinálom végig a komplett procedúrát a zenegépeckével meg az összes többivel, hogy ez továbbra is így legyen.

Ha már úgyis szezonalitásról esett szó, aggyunk neki teljes erőből, mielőtt ezt az évek óta tologatott kötényruhát végre szétvágom a francba.

 
Hozzászólás

Szerző: be 2018/12/01 hüvelyk újracucc, eská, tél

 

6/november

Nna. Mindent összevéve lehetett volna rosszabb is. Pláne, hogy közben annyit nyivogtam, mint Celofán szokott a táélkája környékén, és én még csak nem is jutifalatért nyígtam, hanem egészségért meg szabadidőért, lehetőleg egyszerre.

                                                       

 
Hozzászólás

Szerző: be 2018/11/30 hüvelyk blabla, eská, ősz

 

6/91 – Haladék

A programom zsúfoltságáról nagyjából mindent elmond az, hogy amikor ma hajnalban megnyitottam egy levelet, amiből kiderült, hogy a tanulmányt nem szombaton, hanem vasárnap kell leadnom, úgy éreztem magam, mintha olyan ménkű nagy haladékot kaptam volna hirtelen ajiba, ami alig-alig felfogható. Plusz egy nap, ohohohó, azalatt bármit megoldok és megcsinálok, akár a világot is kiforgatom sarkaiból, ha köll. Öröm, dal, hejehuja.

Az már persze nem a programomról, hanem rólam magamról mond el nagyjából mindent, hogy ezek után hagytam a hajnali tanulmányírást a francba, úgyis kaptam most a zuniverzumtól egy ménkű nagy haladékot ajiba, rutyutyu. Ehelyett bedobtam egy mosást a gépbe, aztán adtam egy kis jutifalatot Celónak, aki ugyan már négy és fél éve él velünk, de a maga viccesen autisztikus módján az elmúlt pár hétben érzett rá igazán arra, mekkora hatalom a nyikorgás, és azóta folyvást azt csinálja. Bemész a konyhába, ő meg rögtön odamegy a tálkájához, és nyikorog. Felállsz a kanapéról, ő rád néz, aztán a tálkájához vonul, és nyikorog. Belépsz a munkanap után az ajtón, ő pedig azonnal a tálkájához stb. Szegény éheztetett cica vagyok, kinek akarod kiszúrni a szemét a száraz papival, jutifalatot nekem, MOST. Mindehhez a magasba emelt farkát is rezgeti, és sóváran néz. Ha Poci tenné ugyanezt a maga impozáns öt kilójával és rögbilabda testalkatával, feleannyira sem lenne hatásos, de Poci hajnalban nincs jelen, ilyenkor ugyanis a szívszerelme paplanján tehénkedik, és mindig úgy néz rám, amikor bemegyek a hálószobába, hogy “mit keresel itt, ez a mi helyünk”.

Száz szónak is egy a vége, beadtam a derekam, és tápláltam a mohó állatkát. Ha már belejöttem, tápláltam a mosógépet is, aztán ennen sanyarú korpuszomra fordítottam a figyelmem: kávéztam meg pacsmagokat kentem a képemre (olyan flakonokból, amelyek ifjúságot ígértek meg detoxikálást, és én úgy gondoltam, mindkettőre szüksége lehet a pofámnak). Mindezek után visszadőltem szundikálni, kirobbanó sikerrel. Ma délutáni műszakom van a dolgozóban a levelezősökkel, úgyhogy a második ébredés után még a hajam is megmostam, és most egészen emberszerűnek érzem magam. Mit nem tesz az emberrel egynapi haladék.

Most felrétegzem magam, mint egy kápucta, majd pedig kilejtek a pilinkélő hóba a buszomhoz, és nagyon ajánlom, hogy ezúttal olyat küldjenek, amin fűtés is van, mert a tegnapin egy óra húsz percen át nézegethettem, milyen szép pöfékelő felhőkben gyün a számból a lehelet.

 

 
Hozzászólás

Szerző: be 2018/11/30 hüvelyk újracucc, eská, tél

 

6/90 – Ingerencia

Jó kérdés, mennyire lehet hinni az időjárás-jelentéseknek, de ha igazat mondanak, ma nappalra is szépen lecsúszunk fagypont alá, ami nem növeli ingerenciámat arra, hogy elhagyjam a meleg lakást, ahol puha macskákkal, illatos mécsesekkel és finom gőzölgő teákkal üldögélhetnék színes ficlik között. Annyira vágom már a centit a félév végéig, hogy az közröhej, de hét végéig aztán meg pláne, és csak a vasárnapom lesz szabad, slussz. Ma és holnap is öt-öt órám van, szombaton meg le kell adnom egy tanulmányt. Kábé 60% van meg belőle, és lövésem sincs, hogyan-miként-mikor tudom befejezni. Nyilvánvalóan kedvem sincs hozzá, de publikálni necesse est, hülye akadémiai szféra. Vasárnap amúgy a Repülő Kutató nevének megfelelően elrepül a francba, Providence, majd Boston, barátok látogatása és konferencia, hát ez sem járul hozzá általános jókedvemhez. Szombaton ráadásul anyám is átutazik ezen az országon, útban húgomékhoz, és vele is találkozni kéne valamikor-valahogyan, úti készülődések meg tanulmány-leadások káosza közepette

Boá. Le akarom darálni ezt a hetet, aztán a következő kettőt is, gyószan-gyószan. Ebben a pillanatban csak az az illúzió éltet, hogy a diákok nem veszik észre, még náluk is inkább el szeretném lógni az óráimat. Ki a katedrához, be a nagybőgőbe, csapassuk.


Asszem, az illúziót sikerül majd megteremteni, legalábbis a szándék megvolt rá a mai áutfittel. Erre az egészre amúgy még természetesen jön egy kabát. Egy naaagy kabát.

 
2 hozzászólás

Szerző: be 2018/11/29 hüvelyk újracucc, eská, tél

 

6/89 – Nem Timbuktu

Az alvási szokásaim mámegin szétestek a fenébe. Ma ismét hajnali felkukurikú volt a program, bár értelmesebb lenne inkább kuvikolásnak nevezni, nincs ugyanis az a magára valamit is adó kakas, aki egytől már fent pörögne. Ezúttal nem is próbáltam visszaaludni, mert még egy olyat, mint a tegnapi, nem akarok. Akkor addig küzdöttem azzal egy hasonlóan hajnali ébredés után, hogy aludnialudnialudni, visszavisszavissza, hogy végül sikerült. Bár ne tette volna. Iszonyú megerőltető éjszaka lett belőle, sok felriadással és válogatott rémálmokkal. Az egyikben bébiszitter voltam valahol egy romos villában a világ végén, a rám bízott gyerekek meg félig kopogószellemek voltak, félig zombik, úgyhogy nem mertem elaludni, nehogy megöljenek álmomban, ráadásul a szobám ajtaját sem tudtam magamra zárni, mert úgyis bejöttek, ha akartak, és meg akarták enni az agyamat.

Az álomnak annyiban igaza volt, hogy tényleg az agyammal van baj, túl sok hülyeség zsong benne összevissza, de ez mindig is így volt, és valószínűleg nem is fog már változni. Szeretnék viszont megnyugtatni mindenkit, hogy ha netalán tovább romlik a helyzet, például vad vágyam támad megharapni vadidegeneket, vagy esetleg a 880-as busz helyett repülőre szállni Timbuktuba csak odaútra, előre szólok. Ezúttal csak a jól bevált Pumpkin Spice Coffee Cake receptjét vettem elő kettőkor, főztem magamnak egy kávét, aztán nekiugrottam. Fél négyre kész is volt a süti, ezt csinálja utánam, aki nem fél attól, hogy aztán napközben valamikor leesik a lábáról.

A mai nap amúgy roppant alkalmas lenne arra, hogy valahol kiájuljak a forgalomból: délelőtt az egyetem pesti nyílt napján teszem tiszteletemet és tartok szakos tájékoztatót, majd pedig feldöngetek Esztergomba (ezúttal a 800-as busszal, a 11-es helyett a 10-es főúton szlalomozva), és órát tartok az elsőéveseknek. Elszántságom rendkívüli, elhivatottságom dettó, minden másra meg ott az alapozó és a korrektor. Ja meg a Mastercard.

A mai nap örömére réteges vagyok, piros, rohangálócipős és ezúttal sem árulok zsákbamacskát.

 
2 hozzászólás

Szerző: be 2018/11/28 hüvelyk eská, tél, ősz

 

6/88 – Csöbörvödör

Lehet, hogy ez látszatra nem úgy fest, de a mai nap iszonyú pocsékul kezdődött, és az égvilágon semmi ok nincs arra, hogy a későbbiekben bármikor is javulni fog.

 
4 hozzászólás

Szerző: be 2018/11/27 hüvelyk eská, tél, ősz

 

Eská 6/14b – Megfejtés

Erősen gyanítom: hobbivarró ritkán van annyira közel ahhoz, hogy megverjék, mint én vagyok most. Azt még nem tudom, kik érnek ide hamarabb, a viking hagyományőrzők vagy azok a barátaim, akik majd nyers erőszakkal akarják kicsavarni a kezemből a harcitomtékat, de mindegy is. Engem meg fognak védeni. Ragnar, Jónssi és Harald az én tágas csarnokomban élnek, az én sörpadomnál isszák le magukat (némelyikük kissé túlzásba is viszi, de nem akarok ujjal mutogatni), gyűrűket adtam nekik meg fegyvereket, és ennélfogva amíg nem kezdem asztaltársaimat gyilkolni részegen (ez igen nagy no-no, kérdezzétek csak meg a Heremod nevű királyt), én vagyok az ő uralkodójuk, ők meg az én védelmezőim, úgyhogy mindenki ehhez tartsa magát.

Azért az ajtót a biztonság kedvéért rájuk csuktam, mert a Porcelán és Celofán nevű fenevadak nem ismerik a nemes hagyományokat, és általában is olyan kulturáltan viselkednek a Bűnök Barlangjában, mint Grendel Heorotban.

 
13 hozzászólás

Szerző: be 2018/11/25 hüvelyk újracucc, eská, tél

 

Eská 6/14a – Találós kérdés

Fekete pénteken én nem vettem mást, csak lélegzetet. Fekete szombaton meg fekete vasárnapon se, ha van ilyen (biztos van, még mindig jönnek a postaládámba a hihhhetetlen akciókat hirdető e-mailek). Ehelyett most reciklálgatni fogok, mert olyanom van.

A találós kérdésem tinéktek az, vajon mire fogok felhasználni

  • némi műbőrt, ami valaha egy dzseki volt, aztán táska készült belőle, de még maradt a táska után is egy csomó
  • ezüstszürke plüssbársony-cafatokat
  • sosem használt ékszerkészítő izékéket (asszem szerelőpálcák)
  • egy régi táska leoperált csatjait
  • egy visszabontott pulóverből megmaradt fonalat
  • tekercskényi rézdrótot, amit középiskolás korom óta (!) hurcolok magammal
  • egy párjavesztett evőpálcikát
  • két húsnyársacskát egy partiról, amiket nem volt hová kidobnom, aztán szépen a nyakamon maradtak
  • irgalmatlan készlet egyszer-kelljen-s-jó-ha-van gombot
  • és, mindenekfölött, a Repülő Kutató által a héten megevett csoki ezüstpapírját.

Megfejtéseket igaz érdeklődéssel várok a kiadóba.

 
5 hozzászólás

Szerző: be 2018/11/25 hüvelyk újracucc, eská

 

6/86 – Tantusz

Tegnap estére minden ok nélkül* olyan morcos lettem, mint a sicc, ott csapkodtam enerváltan összevissza, közben meg időnként siránkoztam egyet-egyet, miként Jeremiás. A Repülő Kutató is kapott belőle, merthogy ráförmedtem, monddsza meg nekem gyorsan, milyen kenyeret süssek, ő meg erre azt mondta, hogy ticinóit vagy scalit, mire én közöltem, hogy SCALIT AZT NEM!, azt még egészségesen is utálom csinálni, csupa ragacs meg boá, és különben is, van itthon szezámmag? na ugye, megrendeled, oszt azt se tudod, van-e hozzávaló.

A Repülő Kutató áldott jó ember, nem vágott hozzám semmit, hanem részvétteljesen megérdeklődte, tényleg ennyire rosszul vagyok-e, tegnap sokkal békésebb voltam. Bocikám, mondtam én dr. dr. Bubónak (plusz igazgató plusz nemzetközi projektvezető plusz még miabokám, háromszázötvenplusz független idézővel**), huszonegy év nem volt elég neked, hogy összerakd abban az okos fejedben, én mindig akkor vagyok rosszabbul, amikor már siránkozni meg zsörtölni sincs bennem enerzsia? Örüjjé annak, hogy már képes vagyok dúlnifúlni. Dr. dr. Bubó erre azt mondta, hogy ööö, és látszott rajta, hogy csörömpölve esik le a fejében egy bazi nagy tantusz, de azért a biztonság kedvéért gyorsan átment a szomszédba meccset nézni, és hagyott engem a tepsivel meg a kelttésztával zsörtölődni. Nem is jött haza addig, amíg nem lett kész a kenyér.

Hát ilyen vagyok én, mint a Knorr, mindennap új varázslat, és még csak nem is én vagyok legjobban meghúzatva a családból, mert a húgomék ma például kápolnaavató ünnepséget tartanak, ráadásul csak azért nem szentelik, mert a kápolnában van a sógoromnak egy ágya. Ez tulajdonképpen úgy indult, hogy a sógoromnak lesz egy saját szobája, amiben lesz egy orgona, és ezt hívjuk viccből kápolnának, ehelyett meg tényleg istókzicsi lett egy kápolnája, amiben van egy ágy. Is. Úgyhogy ezért nem lehet felszentelni, csak felavatni. Vagy mi.

Nem baj, ha nem értitek, ezt igazából asszem én sem.

* Na jó, valószínűleg nem volt mellékes tényező, hogy elvesztettem valahol a Bűnök Barlangjában másfél tucat hungarocellgolyót, de nem ám ujjbegynyi darabokat, hanem olyan nyolc-tíz centi átmérőjűeket. Négy vagy öt, de lehet hogy még annál is több ideje voltak bent, összekötve egy zacskóba, ami be volt dugva egy nagy dobozba. Minden dobozt kinyitottam, belenéztem, golyók meg sehol. Ezúttal még csak nem is a macskák voltak, ez tényleg el volt dugva yol. Hát, úgy tűnik, még magam elől is sikerült eldugnom yol. Rohadás, frász, fene és nyavalyatörés, csákováci rosseb stb.

** Mikor másfél hete lenyomtam a magam hörgős-morgósát a független idézők kapcsán, utólag megkérdezte, honnan vettem én azt, hogy neki van háromszáznegyvenkilenc. Honnan, honnan, mondtam én, hát rácsaptam a hasamra, oszt mondtam egy számot, mér? Hát mert majdnem eltaláltam, de, izé, ennél azért több. Remek.

 
Hozzászólás

Szerző: be 2018/11/25 hüvelyk újracucc, eská, ősz

 

Eská 6/13 – Tomte, nisse, tonttu

(Képnehéz, szövegnehéz és linknehéz bejegyzés lesz. Én szóltam.)

A címben található három szó mind ugyanazt jelenti, az északi folklór téli manócskáit. Az IKEA karácsonyi kínálatában is van – itt ugyan jobb híján Mikulásfigurának nevezik, de tomte az, semmi kétség. Marha nagy, persze. Ez itt kisebb, és még inkább tomte – hunyorítva is kemény munka kell ahhoz, hogy az ember belelásson bármiféle Mikulást.

Na mármost én valamiért belevettem a buckós nagy fejembe, hogy nekem csinálnom kell tomtéket. Konkrétan innen jött az ötlet – véletlenül tévedtem az oldalra, és nagy reményekkel olvastam végig, hogy megtudom, hogyan kell csinálni, a végén viszont csak az volt, hogy a szabásminta még nincs kész, majd. Pfühp. (Kieg., pár nappal későbbről: azóta már felkerült a szabásminta is, ha valaki meg szeretné csinálni.)

Bánatomban nekiláttam bűvölni a gúglit tomték után, és így tudtam meg azt, hogy ezek nissék és tonttuk is, ez utóbbiaknál meg (nagy zárójel következik) motoszkálni kezdett a fejemben valami régi emlék boldogult bélyeggyűjtő koromból, mikor tízévesen a zsebpénzemből kis zsákbamacska tasakocskákat vettem a trafikban, és otthon nagy izgalommal bontottam ki, hogy haddlám, milyen tarkabarka szépségeket dobott most nekem a zuniverzum. Egészen határozottan emlékeztem egy finn bélyegre, amin ott volt, hogy SUOMI FINLAND, és manócskák etettek rajta erdei állatokat nagy hóban.

Azt a bélyeggyűjteményt már régen megette a fene, és most, hogy éppen felültem a nosztalgiavonatra, hiányzik is cefetül, de hát ez van, no. A gúgli viszont rengeteg mindent ismer, úgyhogy megkérdeztem tőle, ő látta-e már az én manócskás bélyegemet SUOMI FINLAND, és a gúgli azt mondta nekem, hogy igen.

Egészen pontosan ez volt az a bélyeg. Istenbizony, most nagyon hiányzik nekem. A belizei papagájossal együtt. És a CCCP-meseillusztrációs bélyegek is hiányoznak, és a… jaj. (zárójel bezárva)

Na de vissza a kályhához, csináljunk tomtét. A gúgli formában volt, mert rögtön fel is dobott nekem egy ilyet, ni. (Ezt most be is teszem ide, mert tényleg fontos.)

Dzsí, mondtam én magamban, hát ez olyan egyszerű, mint a pof. És most erre nyissunk itt egy újabb (jelképes) zárójelet.

Nekem, mint már erre a blogolvasók rájöhettek, általában nem pontos receptek meg hogyan-csináld leírások kellenek, hanem egy kályhasarok, ahonnan kiindulhatok. Emellett meg van egy olyan illúzióm, hogy amit én meg tudok csinálni, azt bárki meg tudja csinálni, akinek van egy ősöreg hobbivarrógépe meg némi elszántsága – legfeljebb nincs hozzá kedve, türelme vagy bátorsága. A kedvet meg a türelmet megértem, bár engem nem érint, de a többire csak bátorító szavakat tudok süvöltözni, próba cseresznye, bármi megoldható. Ezért írom én ezeket a bejegyzéseket, hejj. Én sem vagyok a legügyesebb valaki, alapszinten varrok, alapszinten hímezek, alapszinten horgolok, de ha én eldöntöm, hogy tomtékat fogok csinálni, akkor abból tomték lesznek. (újabb jelképes zárójel bezárva)

Azt mindenesetre már a fenti videó végigvizionálása után tudtam, hogy még ez a pofonegyszerű recept is meg lesz itt kisbencézve, mert én lusta vagyok meg sóher, előbb mindent a lakásban lévő készletből próbálok megoldani. Úgyhogy filc=polár, tötősúly=lencse, tömővatta=polárhulladék; amit csak lehet, géppel fogok varrni, amit meg ragasztani kéne, azt kézzel. Két dolog nem volt a Bűnök Barlangjában: műszőrme és fagolyó. Na hát a felfordulás peremén egyensúlyozva eljutottam a méteráruboltba, és szereztem mindkettőt, hurrá.

Úgyhogy tegnap neki is láttam, és készítettem egy próbatomtét.

Ez itt, jelzem, egy piszok nagy calász, a szakáll csak gombostűzve van, az orrot meg egy rózsaszín fülesgombból rittyentettem rá, mert meg akartam nézni, mit kisbencézhetek még tovább a tomtén.

Nos, megállapítottam, hogy én a manóimat ducibban szeretem, ez inkább olyan, mint egy varázsló. Ezenfelül meg gombhoz a kabát, sapkához a manó, a sapkával akarom kezdeni.

Úgyhogy ma szépen neki is láttam.

A negyed körből már eléggé duci manóra való sapka jött ki, úgyhogy ezen az úton folytattam.

Eddig minden szép volt meg szabályos, de ezek után jött a “kuss, én így szállok le a bicikliről”. Ahelyett ugyanis, hogy térmértani tudásom morzsáit összekotorva kiszámoltam volna, hogy a zöld kúppalásthoz mekkora alap kell, ábrándosan és gondolomformán kinyirbáltam pár körszerűséget abból a piros szövethulladékból, amit a tomte talpának szántam. Tudtam, hogy mindegyik kör kisebb lesz egy pöttyöt a kelleténél, de oda se neki.

Ezeket a bigyókat én nem eladni készítem (bár ilyenkor is értékelem, ha minden darab más kicsikét – csak az tökegyforma, amit fröccsöntve csinálnak; a kézimunkában éppen a picike eltérésektől egyedi a végtermék), úgyhogy közöltem a jövőbeli tomtékkal, hogy “ti mindannyian egyéniségek lesztek!”. Ők erre nem mondtak semmit. Helyes.

Befűztem Eriket piros cérnával, aztán elkezdtem felvarrni a kúppalástot a talpra így

aztán amikor körbeértem a talpon, cikcakkról egyenes öltésre váltottam, és így folytattam:

De nem végig.

Ha nem hagynék a tetején egy ilyen nyílást, nem tudnám a) kifordítani, b) megtömni.

Kifordítottam, aztán gyerünk tölcsér és lencse.

Egy maréknyit zúdítottam be az aljába, aztán megtömtem a kúp többi részét polárhulladékkal. A tetejét nem dolgoztam el szépen, csak visszagyűrtem (majd meglátjátok), mert úgyis rá akartam varrni a sapkát, akkor meg minek.

Ráhúztam a kész kitömött kúpra a sapkát.

Oooké, remek, akkor most felhajtjuk a sapka szélét. Egy centis visszahajtás, széles cikcakk, ripsz-ropsz.

Na és ezután jött a szakáll.

Az a műszőrme, aminek én birtokába jutottam, trikotázsanyagra van rádolgozva, a szálak egy irányba tartanak rajta (semmi torzonborzi), és vedlik, de úgy, mint a két macskám együttvéve.

Jobb hátteret nem tudok adni hozzá, nem is akarok, ez a varróasztalom laminátlapja, ahonnan rögtön összesöpörhetem a tenyerembe a szöszmőket, és azonnal ki is dobhatom a francba. Márpedig erről tényleg volt mit söprögetni.

Ezután megfogtam a szakállt, ráillesztettem a tomtéra, aztán megnéztem, hogyan állna sapkástul úgy, hogy a sapka pereme egy centivel túllógjon a szakáll felső peremén.

Szupeer. Na persze ezen a ponton még úgy festett szegénykém, mint Hogyishívják kuzin karácsonykor, de majd.

Egyelőre felvarrtam kézzel a szakállt (csak a felső részén)

aztán a felső peremtől egy centire középen a fagolyót is.

Ráhúztam a tomte fejére a sapit, elegyengettem, aztán azt is kézzel, láthatatlan öltésekkel felvarrtam a fejire neki; mint az alábbi képen is látható, azon a vonalon, ahol a sapka visszahajtása volt.

Ééés, kész.

És mivel ők mindannyian egyéniségek, mindegyik más lesz egy kicsit. Magasabb, alacsonyabb, kócszakállú, trimmelt szakállú… mikor hogy.

Na, kinek van kedve belevágni?

 
7 hozzászólás

Szerző: be 2018/11/24 hüvelyk blabla, eská, tél

 

6/85 – Kilapult

Még mindig ki vagyok lapulva, mint egy ketykebéka, de hát ezt terveztem erre a hétvégére, úgyhogy minden a tervek szerint folyik. Ma ugyan rá kell vennem magam arra, hogy legalább egy kenyeret megsüssek, az nem maradhat el. A kovásznak igényei vannak, például olyanok, hogy őtet etetgessék, duruzsoljanak neki, és időnként süssenek belőle valamit – nos, nekem még ennyi igényem sincs most, beérem a Bűnök Barlangjában maszogással. Ennélfogva hajat sem mosok hétfőig, és úgy nézek ki már most is, hogy az skandalum. Lehet, hogy holnap a makkákat küldöm be helyettesíteni, ők mindig csinosak és jólöltözöttek, de én ma és holnap is háziruhában óhajtok még ténferegni, ostoba karácsonyi szerelmesfilmeket nézni, és időnként bealudni egy kupac színes ficli között a futonon.

A kreatív agyrágó kukacok viszont mindeközben skandináv téli manókat kaptak enni, amik iránt még szerdán ébredt fel bennem az érdeklődés, és mivel most vajmi kevéssé vagyok alkalmas másra, tomtékat fogok gyártani ábrándosan és nagy tömegben. Aztán persze majd beblogolom. Tessék várni türelemmel.

 

 
2 hozzászólás

Szerző: be 2018/11/24 hüvelyk eská, ősz