RSS

eská kategória bejegyzései

7/45 – Egyesek és kettesek

Egyesek most nagyon jól érzik magukat.

Én nem annyira, de ez majd elmúlik.

 
Hozzászólás

Szerző: be 2019/10/15 hüvelyk eská, macs, ősz

 

7/44 – Pedig

Ezt így ebben a formában nem láttam jönni. Mármint azt, hogy fájdalomcsillapítóval telenyomva fogok fetrengeni ebben a szép hétfői napsütésben, még arra is képtelenül, hogy bármi értelmessel vagy értelmetlennel foglalkozzam..

Pedig tegnap még ilyen csinos kis kenyeret is sütöttem, ni.

 
7 hozzászólás

Szerző: be 2019/10/14 hüvelyk eská, ősz

 

7/43 – Városi

Ma az eddigi jelek szerint afféle búgócsiga-napom lesz, már kora reggel óta megy a sürgiforgi: a tegnap odatett öregtésztát begyúrtam Scali kenyérnek, a mosógépet megetettem, a macskavécét kipucoltam, a Bűnök Barlangjából kihordtam egy adag koszt és szemetet, aztán előráncigáltam egy kupac átalakítani való holmit is, hulljon a férgese.

Most elmegyünk a Repülő Kutatóval göröngyös és összevissza foltozott utcánkon át végig az elhanyagolt temető mellett az oviba (ott van a szavazókörletünk), mert ugyan meglehetősen biztos vagyok abban, hogy a következő öt évben is a jelenlegi polgi önelégült képét fogjuk nézni a lokális kiadványokban, amint boldog Ádventről döngicsél, meg minden óriásplakáton, amint éppen azzal dicsekszik, hogy az érettségizőknek Bohemian Betyars-koncertet ad ajándékba, de azért hadd ne higgye azt, hogy minden fenékig tejfel.

Igen, ilyen az én Elszánt Városi Polgár képem. Reszkess, világ.

 
Hozzászólás

Szerző: be 2019/10/13 hüvelyk újracucc, eská, ősz

 

Eská 7/3 – Kerekecske, dombocska, párnácska

Már sokadjára is itt van az ősz, itt van újra, ideje vagyon hát az újabb díszpárna-huzatoknak is, nem maradhat mindig minden ugyanolyan, a kirelejzumát neki. Az őszi-téli szortimentben eddig még csak egyetlen horgolt párnahuzat volt, meg amúgy is lényegében három éve esett meg a legutóbbi nagy őszi-téli párnahuzat akció, ideje volt belehúzni.

Mekkora mázli, hogy a munkábamenős utam időhossza még mindig súrolja az oda-vissza három órát, és azalatt már nem nagyon van kedvem olvasni se, mert kifolyik tőle a szemem. (Nyilván jobb lenne, ha tényleg értelmes dologgal tölthetném ezt az időt, de nem ezt dobta a gép.) Ez itt, amit éppen megmutatok, két oda- és egy visszaút eredménye.

Erre a leegyszerűsített mandalára minden bizonnyal harmincezer receptet tud az internet, de én saját magam alakítottam ki az enyémet, úgyhogy miért ne osztanám meg. Horgolászati szakkifejezéseket persze továbbra se várjatok tőlem, azoktól még mindig becsukódik az agyam.

Nagyjából az egész cucc egyráhajtásos pálcákból és láncszemekből áll össze a szélén rövidpálcákkal, úgyhogy nem is kell hozzá hujderutyutyu horgolni tudás. Az első lépés egy négy láncszemből készült gyűrű, amibe tizenkét egyráhajtásos pálca kerül, ez lesz a közepe. Ilyen, mint ezek itt, ni.

Terveim azok valának, hogy lesz nekem egy alapszínem (a leírás rövidítésében ASz, itt most ez speciel a Catania 0413, “gránát” fantázianevű világos bordóslila), amelyet minden páros sorban használok, a páratlanokban pedig végtelen horgolófonal-gyűjteményemből minden sorra más szín (MSz) fog jutni, szép graduális színskálában, világossárgától a pirosig.

Na mármost ugye az a cél ilyenkor, hogy az ember viszonylag egyenletesen gyarapítsa körbekörbe a sorokat, nekem meg még ráadásul az is, hogy a rendelkezésre álló párna méretét is belekalkuláljam ebbe. Mikor kedvem szottyant kerek párnákat kreálni, nyilván el kellett indulnom belső párnákat vadászni, aminek három nagy akadálya volt: az idő (nemigen van olyan nekem fölöslegben), a távolság-hozzáférhetőség (Szentendre-Esztergom között ingázom, és különleges világhónapnak számít, amikor legalább egyszer eljutok a székesfőfaluba) meg a pénz. Ez utóbbi főként azért, mert sóher vagyok. Úgyhogy mintegy ölembe hullott áldásként ünnepeltem, amikor kiderült, hogy a) az esztergomi kínai nagybótban vannak kerek párnák b) mivel elmúla a karácsony, negyven százalék kedvezménnyel dobják ezeket az ember után.

Vettem is belőlük gyorsan egypárat.

Igen, ezek tényleg ennyire félelmetesen ronda párnák. Tökmindegy, ebben a formában most látjátok őket először és utoljára, nekem belső párnának kellettek eská huzataimba, arra pedig tökéletesen megfelelnek. Mindenesetre az én párnáim átmérőjének a tizennyolc soros körbekörbe horgolmány felel meg, plusz egy lezáró rövidpálca-sor, úgyhogy az alábbiakban ennek a tizenkilenc sornak a receptje látható (legalábbis remélem, hogy nem rontottam el valahol a számlálást).

  1. sor: lásd fent (második fotó)
  2. sor: (ASz) minden láncszembe 2 egyráhajtásos pálca (erp), köztük egy-egy láncszemmel (lsz), tehát 2erp+1lsz, amíg körbe nem érünk
  3. sor: (MSz) innen még az eddigiekhez képest is egyszerűsödik a helyzet, mert ezentúl a láncszemekbe kerülnek az egyráhajtásos pálcák, ebben a sorban 3 erp+1 lsz, amíg körbe nem érünk
  4. sor: (ASz) 4 erp+1 lsz, amíg körbe nem érünk
  5. sor: (MSz) 2 erp+1 lsz +2 erp+1 lsz, minden második 2 erp az előző sor négyes erp-kupacának a középső láncszemébe öltve, amíg körbe nem, satöbbi
  6. sor: (ASz) az egyenletes gyarapítás érdekében ideje egy kis változatosságnak, úgyhogy ebben a sorban 3 erp+1lsz + 2erp+1lsz + 3erp+1 lsz, amíg körbe nem, satöbbi
  7. sor: (MSz) mindvégig 3 erp+1lsz, stb.
  8. sor: (ASz) 4 erp+1 lsz + 3 erp+1 lsz, stb.
  9. sor: (MSz) mint az 4. sor
  10. sor: (ASz) mint az 5. sor
  11. sor: (MSz) innen már egyre ravaszkásabban kell gyarapítani, tehát nem a várható 2+3+2+3 jön, hanem 2+2+3 (2erp+1lsz + 2erp+1lsz +3 erp+1lsz, smegintelölről, de mostantól már nem írom ki mindet, mert úgyis érteni fogjátok, legalábbis remélem)
  12. sor: (ASz) mint a 6. sor
  13. sor: (MSz) 3+3+2, amíg körbe nem érünk
  14. sor: (ASz) mint a 7. sor
  15. sor: (MSz) 4+3+3+3, 4+3+3+3, stb., amíg körbe nem érünk
  16. sor: (ASz) 4+3+3, 4+3+3, stb. stb.
  17. sor: (MSz) mint a 8. sor
  18. sor: (ASz) 4+4+3 ismétlődik, stb.
  19. sor: (ASz), minden szembe egy rövidpálca, nuku gyarapítás.

Ezek után már csak a megszokott eljárás fog következni: poláralapra rávarrom az alapszínnel azonos színű hímzőcérnával a horgolmányt, majd készítek neki cipzáras hátlapot. Igény szerint azt is be tudom majd mutatni, ha köll.

Tessék véleményezni, érthető volt-e a leírás, egyébként pedig, amint az a viccbeli vadnyugati kocsmában ki van írva a bárpult fölé: “Ne tessék lőni a zongoristára, ő minden tőle telhetőt megtesz”.

 
1 hozzászólás

Szerző: be 2019/10/12 hüvelyk blabla, eská

 

7/42 – Durrantyú

Biztos nektek is vannak olyan álmaitok, amikor hülyeség hülyeséget ér, ti pedig mindvégig tudatában vagytok annak, hogy álmodtok, és minden újabb csapásnál azt várjátok, hogy “na akkor most fel fogok ébredni”, de nem, a hülyeségek pörögnek tovább a végtelenségig. Ha esetleg mégsincsenek, hadd nyújtok belőle ízelítőt, hogyan fest ez.

Egy elegáns étteremben voltam: délutáni enyhe napsütés, halk zeneszó, damasztabroszok és kifényesített evőeszközök, minden asztalon orchideák és csillogóra mosott poharak, az úri közönség csendesen fogyaszt. Felálltam az asztalomtól, hogy kinézzek a faltól falig üvegen át az ősz eleji buckás tarlóra, és mire megfordultam, nem volt meg az asztalom, vagy legalábbis nem találtam meg. (Hát persze hogy álmodom, micsoda marhaság, vajon mit mondana erről Freud vagy Krúdy, nem találod helyed az életben vagy mi a tosz.) Elkezdtem fel-alá sétálni az étteremben az asztalomat keresve, időnként megálltam valaki más asztalánál, és beleettem a kajájukba (jézusmária, mit csinál most éppen velem a tudatalattim, elsüllyedek a szégyentől, ideje lenne felébredni), de nagyjából senki sem hederített rám, mintha láthatatlanná váltam volna. (Jellemző, jellemző. Vajon mi jön most, az se lesz jobb.) Kimentem a vécére (hátha onnan nyílik egy újabb helyszín az álomban, szokott ilyesmit), a vécé viszont egy amerikaifoci-csapat vagy mi a bokám öltözője-zuhanyzója volt (na ugye tudtam, hogy újabb helyszín lesz), félpucér férfiak mindenfelé, akik szintén megpróbáltak úgy tenni, mintha teljesen természetes lenne, hogy egy nő csak úgy belődörög közéjük. (Jellemző, jellemző.) Mindannyian megpróbáltunk nagyon lazán viselkedni, ők nem venni észre engem, én meg jópofáskodni, “szép meccs volt, fiúk, de talán mutassátok meg nekem, hol az ajtó, mert nem látok semmit ebben a gőzben”, és ők meg is mutatták nekem szépen az ajtót (remek, akkor mégiscsak váltunk), én meg azon visszajutottam az étterembe, és ott továbbra sem volt meg az asztalom. (Most már tényleg felébredhetnék, az árgyélusát neki.) És így tovább bolyongtam mások tányérkájába belezabálások közepette, amíg az étterem fel nem robbant. A maradék vendégekkel kirajzottunk a buckákra, ahol méregzöld színben tündöklő, nagyfogú, szárnyas teknősbékák vadásztak ránk, a vendégek közül pedig egy körömcipős nyanya, koktélruhában és annyi gyöngysorral, mint Coco Chanel, rakettakilövővel próbálta ledurrantani a teknősbékákat, de a raketták csak körbekeringéltek a levegőben, mint egy-egy leeresztett lufi, psziúú, aztán sercegve estek le a tarlóra. Iszkoltam a buckákon át elfele, a cihémet, a Jurassic Parkot meg az összes olyan filmet szidtam, amelyben Helen Mirren durrantyúval látható, közben megemlékeztem a kengyelfutó gyalogkakukkról és a prérifarkasról is, és mindvégig azt vártam, hogy na most akkor végre ugye felébredünk, ugye, ugye, UGYE?, de persze nem volt ilyen szerencsém, mert amikor beleestem a bucka tetején egy kútba, ott is csak zúgtam lefelé unatkozva (Alice Csodaországban, remek), és mikor földet értem, arra próbált rávenni egy kollegina (hé, te mit keresel itt, az előző munkahelyemen tanítottál makroökonómiát vagy mit), hogy tartsam meg helyette az aznapi mondattan-óráját. (Na ez is ismerős. Most már tényleg nem fogok felébredni mindaddig, amíg meg nem tartottam azt a rohadt órát.) És így is lett, a tanteremben fehéregerek rohangáltak az asztalokon, a pendrájvon pedig, amit a kollegina a kezembe nyomott, olyan ppt-k voltak, amelyeken mondattani ágrajzok és kémiai vegyületek képletei szerepeltek vegyest, én meg az egyikhez épp annyira konyítottam, mint a másikhoz, ergo semennyire. És csak akkor ébredtem fel, amikor már végre vége volt az órának, olyan kimerülten, mintha kilométereket futottam volna gumicsizmában.

Ma nem csinálok semmit, SEMMIT, de tényleg. Csak lemegyek piacra. Meg kimosok vagy két gépnyi ruhát. Meg sütök egy kenyeret. Meg beülök a Bűnök Barlangjába. Nem kell nekem a mai napra esemény, éjjel már kimulattam magam. És egész nap kussolni fogok a számmal, mert azt meg tegnap használtam el a tanítással.

 
2 hozzászólás

Szerző: be 2019/10/12 hüvelyk újracucc, eská, ősz

 

7/41 – Körbekörbe

Pénteken hatkor indulok, és Isten tudja, mikor jövök, most pedig, már éjfél után, még mindig itt kuvikolok, hogy a fene vinné el. Fogalmam sincs, hogyan fogok majd felkelni ötkor, hogy összerakjam magam, úgyhogy talán az a legjobb, ha már most letudom a pénteki blogbejegyzést.

Íme, néhány fotó a csütörtöki munkába-utamról.

Közben pedig én a buszon ezen dolgoztam, ni.

 
2 hozzászólás

Szerző: be 2019/10/10 hüvelyk eská, ősz

 

7/40 – Válasz

Egyre nehezebb értelmes választ adni arra a kérdésre, hogy “mi a nyimnyámot vegyek fel ehhez az időjáráshoz”, úgyhogy én már nem is nagyon strapálom magam, jöjjön a hülyeség meg marhaság.

A lábam mellett az a marha nehéz szütyő könyvtári könyvekkel van tele, amiket már régesrég vissza kellett volna vinnem. Hóóó-rukk.

 
4 hozzászólás

Szerző: be 2019/10/10 hüvelyk újracucc, eská, ősz

 

7/39 – Ellenfény

Ma éjjel kétszer ébredtem fel arra, hogy éppen egészen irdatlan hülyeségeket álmodom, mely irdatlan hülyeségeket természetesen azonnal elfelejtettem az ébredéssel együtt, csak az enyhe émelygés és a döbbenet maradt utánuk, na meg egy-másfél óra forgolódás.

Rohadt nagy szerencse, hogy ma csak egyetlen tárgyam van másfél óra tanítással, mert amúgy valószínűleg ott fordulnék fel a katedra mögött.

Cserébe viszont ni, milyen szépen bólogat odakint az ellenfényben a nyírfa lombja.

 
Hozzászólás

Szerző: be 2019/10/09 hüvelyk újracucc, eská, ősz

 

7/38 – Életmód

Vagy velem van baj, vagy az időjárással, de úgy érzem, hogy október elején még nem kéne ilyen irgalmatlanul rohadt hidegnek lennie. Ha a tavalyi bejegyzéseimet visszanézem, különösképpen nagy a kontraszt: én akkor ilyentájt még tüll micsodácskákban vonultam dolgozóba, ezzel szemben ma külön erőfeszítésbe telt, hogy ne valamelyik polár cikcakkruhámat rántsam magamra.

A Repülő Kutató végül tegnap este kilenc felé be is bokázott annak rendje és módja szerint, én meg addig sütöttem neki vekniket

meg elzászi hagymás lepényt.

(A képek minősége szokás szerint kriminális, és ez így is marad mindaddig, amíg a világ azért tart engem, hogy diákoknak pofázzak, ne pedig életmódblogger legyek spéci fényzőgépekkel, stúdióval és az érkezések-távozások, valamint az étkezési idő totális figyelmen kívül hagyásával. Ha reggel tízkor csinálnám meg a vacsoránkat, sokkal jobban festhetne képeken.)

A világjáró mindezt azzal hálálta meg, hogy hozott nekem a Heathrow-ról egy parfümöt, aminek bemutatására most nincs időm, de ami késik, nem múlik. Még most is röhögök. Hogy a nyimnyámba élek én egy olyan pasival, aki levantei kuplerájok madámjaira tervezett parfümöket vesz nekem, fel nem foghatom. Biztos a jetlag volt, biztos a jetlag.

Én viszont most futok elfele, mert a világ tényleg azért tart engem, hogy pofázzak.

 
7 hozzászólás

Szerző: be 2019/10/08 hüvelyk újracucc, eská, ősz

 

7/37 – Negyvennégy

Földi években éppen ennyi idős lettem máma, sálálá. Nagyjából egy hajítófányit érdekel a dolog, ami ugyebár itt nálunk még a szokásosnál is kevesebbet jelent, mert ha egy macskának elhajítasz egy botot, nem fogja apportírozni. Még az se, amelyik amúgy egészen pofásan elhelyezkedett kapuoroszlánnak odaki, miután bezabálta a reggelijét.

Visszatérve a születésnapra és a vele járó kellemetességekre: ez is csak egy olyan nap lesz, mint az összes többi. Poci hajnalban összegyűrte ajiba az összes szőnyeget az emeleten, majd fél hatkor célzatosan tipegni kezdett a hasamon, hogy macska-időszámítás szerint éppen reggeliidő van, akár intézkedhetnék is. A Repülő Kutató és Professor Krtek éppen úton vannak Indianából hazafelé, úgyhogy aggódhatok, nem esnek-e le gépestül, meg hogy vajon mekkora ótvar nagy jetlaggel érnek haza (plusz az isiász), és mi a francot főzzek nekik vacsorára. A holnapi óráimra frissíteni kellene a ppt-imen, mert ha annyi mindent megtanultam a komplex vizsgára a tőkefajtákról, miért ne kínozhatnám ezzel a diákjaimat is, neszpá. Ó, és a kovász is enni kér, nem csak a macskák.

Reggel viszont ezzel a helyzettel szembesültem a vécében,

és bevallom, igen jót röhögtem rajta. Az a vicc jutott eszembe, hogy “nyuszika, hull-e a szőröd?”, és azt valószínűleg ismeritek is, úgyhogy mindenkit megnyugtatnék, a jégimacit nem használtam nem-rendeltetésszerűen. (Amúgy ő még nyárról maradt ott, amikor minden ablakunk résnyire nyitva volt. Akkoriban ajtótámaszként fungált, mert másként sűrűn csapkodta volna a budiajtót a huzat.)

Úgyhogy ez a nap sem más, mint a többi, ezt én is jól tudom. No de azért itt vagyok nektek születésnapice, abban semmi hiba. És mivel nem lát ma senki, csak Poci, Berci, A Repülő Kutató, Professor Krtek, a masszőzöm meg az internet, azt veszek fel mindehhez, amire kedvem szottyan.

 
8 hozzászólás

Szerző: be 2019/10/07 hüvelyk eská, macs, ősz

 

7/36 – Lazy like sunday mornings

A Repülő Kutató és Professor Krtek épp Princetonban adják elő magukat egy nemzetközi jelentőségű konferencián vagy workshopon vagy miabokámon. Én cserébe ezt csinálom, nü.

Poci is kibulizta magát.

Aztán persze egy ideig rám ült, hogy csodáljam, milyen ügyes kiscica ő.

Annyira vasárnapot tartok, amennyire ez csak elképzelhető. Francba a tudománnyal meg a feladatokkal.

 
Hozzászólás

Szerző: be 2019/10/06 hüvelyk eská, macs, ősz

 

7/35 – Sehogyse

A lakásban kellemes meleg van, a fejemben gyorsan pörgő regénylapok*, odakint eső és hideg, Esztergomban pedig 5×45 perc tanítás.

Nem jövök én ki ebből jól sehogyse, az árgyélusát neki.

* Teljes energiával beindult a szemétládák pofázása, most már reggel-este, buszon oda, buszon vissza, de még az óráim közti szünetekben is nyomják. Mintha ráérnék. Mintha ők meg nem érnének rá.

 
2 hozzászólás

Szerző: be 2019/10/05 hüvelyk újracucc, eská, ősz

 

A HT projekt 10. – szeptember

Na még egy hónap. Nagyrészt sárga,

de az elején igencsak meleg volt még,

és mindent összevéve egészen szép színátmeneteket produkált a jövendő takaróban.

 
3 hozzászólás

Szerző: be 2019/10/04 hüvelyk eská, ősz

 

7/33 – Őszbe

Ezek nem viccelnek. Azt mondták, lehűlés lesz, oszt tényleg az lett. Olyannyira őszbe csavarodott a természet feje hirtelen, hogy jajjaj.

Mi mást tehetnék, próbálok együtt mozogni a korszellemmel.

 
4 hozzászólás

Szerző: be 2019/10/03 hüvelyk eská, ősz

 

7/31 – Instant

Ha nem lenne nekem humorérzéksz, valószínűleg dupla olyan lefosott hangulatban zártam volna a tegnapi napot, mint egyébként, pedig az sem volt piskóta. A témavezetőm majdnem egy egész órán át dörgölte be az orrom alá, mekkora egy halogatós bömbike vagyok, miközben a férje kávét főzött nekünk egy muzeális kotyogósban. (Tegnap reggelre elfogyott nálunk a kávé, mert én falun élek eltemetve, egy kilométerre a legközelebbi bolttól, a Repülő Kutató meg világot jár. Utólag persze rájöttem, hogy van a házban instant kávé, márkás, mint egy Christophle étkészlet, de ez már akkor volt, amikor a Hűvösvölgy felé döcögtem a HÉVvel, úgyhogy halottnak a csók. Mindenesetre legalább kaptam kávét a fejmosás mellé, az is valami.) A kukliprédikáció súlyát még az sem csorbította (bár utólag lehet rajta röhögni), hogy mindeközben a magyar nevelésszociológia és romológia nagyasszonya időnként felmászott csíkos zoknijában a konyhaasztalra, hogy elkapjon egy újabb poloskát az ablakon. A férj (úgyszintén kábé három polcnyi szakirodalom szerzője) próbálta ugyan leállítani, hogy “Katinkám, legalább ne akkor csináld, amikor vendégünk van”, de a prima donna assoluta erre csak azt felelte, hogy “De a poloska MOST van az ablakon, Tamás!!!”, és leállíthatatlanul vadászta tovább a dögöket.

A többször elhangzó “de hát ott volt az egész nyár!!!” szemrehányásra ezúttal még azt se éreztem alkalmas riposztnak, hogy “ja, végre át tudtam húzni három kanapét”, hanem csak a fejem lógattam, mint egy csákvári kis csacsi, libidomi labda, labdania libidomi dom. Nem tűnt megfelelő érvnek. Az sem tűnt megfelelő érvnek, hogy “te nem érted az én lelkemet”, pedig tényleg. Én mindent akarok, és azokat lehetőleg egyszerre, pedig ez az izé prioritásokról szól, mégpedig úgy, hogy a disszertációnak kell lennie a fő prioritásnak, de én ezt nehemehakaharohom. Mikor vasárnap este arra panaszkodtam a Repülő Kutatónak, hogy egyszerűen nem fér bele, hogy mindazt csináljam, amit szeretnék, és a regényhőseim már megint ott pofáznak a fejemben, ő azt a praktikus megoldást szökkentette ki fogainak kerítésén, hogy ha hanyagolom a horgolást meg a kenyérsütést, marad időm írni. Hát kösz. Nekem kellenek az én apró instant örömeim is, amelyeknél azonnal ott a végeredmény, valami taktilis és színes és szagos, de mindenekelőtt kézzelfogható. Valami, amit én csináltam, én, és nem egy újabb bejegyzés az MTMT-ben vagy egy újabb lábjegyzet majd harminc év múlva egy lexikonban, hanem azonnali eredmény, azonnali haszonnal. Igaz, mit pofázok én azonnali eredményekről és azonnali hasznokról a ládafiában egy egész és két fél regénnyel meg egy valamikor még nyolcvanakárhány százalékig kész verseskötettel, aminek mostanra már békén ki lehet dobni a felit. Eh.

A magyar nevelésszociológia stb nagyasszonya azt is érzékeltette velem, hogy nem publikálok eleget meg nem járok elegendő konferenciára. Bakker, ezen az őszön kettőre tudok eljutni, és ezért is szarrá logisztikáztuk az órarendet, mert kicsik vagyunk és kevesen, és ha nem tudok bemenni az óráimra, akkor nem előrántunk hirtelen egy tanársegédet vagy demonstrátort, hogy az megtartsa, hanem nekem saját magamnak kell bepótolnom valahogyan. Mindenesetre szentül megígértem, hogy dolgozni fogok a rühes disszertációmon, és két héten belül átküldök egy kérdőív-tervezetet is, és próbálok haladni ezzel a szarral, és végül 2021-ben le fogom adni. Hát persze, hogy le fogom adni, kurvaélet, én az ilyen szarokat végül mindig leadom, határidőre, még akkor is, ha nehemahakaharohom.

Amikor hazaértem, elmondtam a történteket a Repülő Kutatónak (avec poloskák et csíkos zokni), ő pedig szívből röhögött. Akkor már valamivel kevésbé röhögött szívből, amikor búsan azt is megjegyeztem, hogy azok ott ketten a Hűvösvölgyben éppen olyanok, mint te, én meg nem vagyok olyan, mint ti. Hajaj, éppen ez a gond az egésszel, hogy ezeket hárman könnyebb megérteni még akkor is, amikor kilencszótagos szavakat hánynak hűvös halomba, mert logikusak és fixáltak és sokra viszik, én meg közben itt álmodozom nagyinégyzetek között, és semmiféle affinitásom nincs arra, hogy akár tudományosan, akár alkotóilag promózzam magam, mert egy barlangi morc vagyok, és nem publikálok eleget, és nem járok elegendő konferenciára.

Az utam egyébként szép volt és őszies, felhőkkel.

buckákkal,

és sok pirossal a Hűvösvölgyben

meg az énkicsifalumban is.

Most pedig megyek tanítani. Valakinek azt is kell.

 
7 hozzászólás

Szerző: be 2019/10/01 hüvelyk újracucc, eská, galéria, ősz

 

Intermezzó – Rendalelke

Átorganyizáltam a szekrényt őszre, most meg azon röhögök, milyen kiszámítható vagyok és mennyire közhelyes.

 
3 hozzászólás

Szerző: be 2019/09/30 hüvelyk újracucc, eská, ősz

 

7/29 – Kristályszerkezet

Befejeztem a fejemre pottyantott kilenc tanulmány vagy mi átkorrektúrázását, és soha többé nem akarok tudományt látni. Semmilyen formában. Soha.

Már az elején kénytelen voltam rájönni, hogy leginkább úgy lehet ép ésszel megúszni ezt az egészet, ha úgy nézek a feladatra, mintha szegény nyavalyás szakdolgozóim munkácskáit olvasgatnám, és pontosan úgy is érdemes javítanom az elém került szövegeket. Legyen a mondatoknak eleje, vége, elviselhető központozása, alanya meg állítmánya, slussz. Nos, az egyiknél (sőt, voltaképpen inkább másfélnél) még így is vért izzadtam, hogy megfejtsem, mit akar a költő és mitisír a hogyishívják. És amikor már azt hittem, hogy jelentősebb kül- és belsérelmi nyomok nélkül meg fogom úszni a feladatot, befutott az obligát futóbolond.

Minden konferenciára jut egy futóbolond, ez alapszabály. Általában hangos futóbolond. Mindenhez hozzá akar szólni, a magáén kívül senki más munkájával nem elégedett, és azzal a megingathatatlan “én fingtam a passzátszelet” attitűddel rendelkezik, ami – a közvéleménnyel némiképp ellentétes módon – épp azoknak sajátja, akik csak messziről szagolják, mire jó a tudomány. A tudomány (most képzeljétek el, amint tűnődve megvakargatom professzori kaporszakállamat) alázatot kíván: annak tudatát, hogy mindannyian csak kis kavicsokat hordunk egy mély gödörbe, és reménykedünk, hogy előbb-utóbb megtelik. Na ez az, amit sose fognak megérteni a tudományos futóbolondok.

A jelen példány ráadásul a grafománok családjából való volt (sajnos ez is gyakran együtt jár a tudományos futóbolondsággal), és abból a fajtából, aki Heidegger- meg Ószövetség-idézetekkel dobálja szembe minden bekezdésben az arrajárót. Azt még egészen jól viseltem, amikor a délibábos nyelvészet legszebb tradícióinak szellemében magyarázgatta népetimológiai módszerekkel, miért a léleknek van teste, nem pedig a testnek lelke, láttam én már ilyet. Amikor viszont arról kezdett értekezni, hogy amiként a víz kristályszerkezete is megváltozik attól, hogy milyen lelkiállapotban közelítjük meg, a trágár szavak használata is megbontja a test meg a lélek meg a szellem hármasságát, ő például kifejezetten helyteleníti ilyesmit a modern irodalomban és a színpadon… Helyteleníti. Kifejezetten. Hogyaza. Hát belőlem kérem abban pillanatban előbb kiszakadt egy hangos “basszameg” (azt sajna nem tudom, a hármasságom melyik csücske volt az elkövető), utána viszont azonnal epifannim lett, és vízként hasonlatos kristálytisztán láttam magam előtt ezt a hímnemű úrleányt, amint pontot tesz a tanulmánya után, kis ideig elragadtatottan csodálja saját munkáját, majd sóhajtva feláll, cérnakesztyűt húz, és kimegy pisilni.

Istennek legyen hála, hogy nekem csak korrektúrázni kellett ezt a hogyishívjamot, mert ha szakmaileg kellett volna lektorálnom, úgy vágom ki, mint macskát szarni.

Ma persze meg kell próbálnom regenerálni magam ezekből a megpróbáltatásokból, és tényleg nem tehetem meg, hogy ne hívjam fel a témavezetőmet, hogy megbeszéljek vele egy találkozót a disszertációmmal kapcs. Én. Aki épp szakított a tudománnyal.

Ennek a világnak egyre hülyébb a kristályszerkezete, hogyaztakurva.

 
9 hozzászólás

Szerző: be 2019/09/29 hüvelyk újracucc, eská, ősz

 

7/28 – Érdekes

Eddigelé igen érdekesen alakulnak a dolgaim erre a hétvégére. Ez a finom megfogalmazás arra, hogy a legkevésbé sem úgy, ahogyan én azt elterveztem. Akadályaim száma légió, köztük főként én, de a szőrös is dolgozik azon, hogy megnehezítse a zéletet, és folyton úgy érzem, lemaradásban vagyok.

Fel kell hívnom a témavezetőmet. Be kéne tennem egy újabb mosást. A kovász megint enni kér. A korrektúra még Luca székénél is úgyabbul áll. Mindehhez meg tegnap este filmnézés közben horgoltam két ilyen izét,

és akkor ez még egészen jó tervnek látszott, de most kétségeim vannak arról, tényleg fel tudom-e használni őket arra, amire eredetileg szántam. (Á, úgyis meglátjátok majd.)

Ami a szőröst illeti, fél órával ezelőtt nekiláttam volna áthúzni az ágyneműt, erre meg tessék.

Ezek után az már valószínűleg nem lep meg senkit, hogy a hajam is felrobbant a mosástól, de ezúttal valami egészen bizarr némafilmes stílben.

A fejemben pofázókat pedig most már tényleg le kéne lőni a francba.

 
Hozzászólás

Szerző: be 2019/09/28 hüvelyk újracucc, eská, macs, ősz

 

7/27 – Impulzus

Minden látszat ellenére én nem vagyok impulzus-vásárló alkat (leszámítva egyes vicces turkálós ruhadarabokat meg az obligát “na még egy gombolyaggal” horgolófonalakat), úgyhogy tegnap magam is meglepődtem, amikor bementem a drogériába macskakajáért, aztán kijöttem egy parfümmel.

Jó, legalább vettem macskakaját is.

A parfüm nyilván azért is meglepő, mert ugyan alig néhány napja ábrándoztam egy újról, de az ábránd tárgya egy őszi parfüm volt így öregkoromra, ráadásul valami olyan, amit még évek múlva is be tudok szerezni. Na hát ehhez képest vettem egy tavaszias limitált kiadású darabot zöldtea és gránátalma illattal. Remek.

Mivel a kovászt etetni kell (meg, ami azt illeti, magamat is), tegnap este sütöttem egy kenyeret – hát, ízre jó, állagra jó, de valamiért mégis úgy fest, mintha összevissza pofozták volna. Lövésem sincs, miért. Mindent épp úgy csináltam, mint máskor.

Úgyhogy most itt állok (ülök) egy váratlan parfümmel meg egy váratlan kenyérrel, és feladatból is nyakamba szakadt valami teljesen váratlan, amihez nyilván semmi kedvem, miért lenne. Tíz tanulmányt kell átkorrektúráznom, és eredetileg azt terveztem, hogy ma nekifekszem, aztán kivégzem őket, de ma reggel már elkezdtem gyáván alkudozni magammal, hogy csak hétfőn van a határidő, és előttem a (majdnem) teljes hétvége, körülöttem meg ez.

A kísértés, yeah. És azt még nem is mondtam, hogy tegnapelőtt délután újra elkezdtek pofázni a fejemben mindenféle regényhősök, aztán nem hajlandóak abbahagyni.

 
3 hozzászólás

Szerző: be 2019/09/27 hüvelyk ajándék, újracucc, eská, macs

 

7/26 – Fordítva

Újabb “ébrentartó öltözék”, amit a diákjaimnak prezentálok az egésznapos döngicséléshez.

Mintegy mellesleg a fotó elkészülte után vettem észre, hogy a bal zoknimat kifordítva húztam fel, és most túl lusta és sietős vagyok ahhoz, hogy visszafordítsam a színére.

 
2 hozzászólás

Szerző: be 2019/09/26 hüvelyk újracucc, eská, ősz