Hejhó, naptári év vége, hejhó valószínűség, hogy ma úgyse lesz kaján kívül semmi extra, amit betehetnék a képek közé, kaja meg van már bőven sok. Galéria!













Hejhó, naptári év vége, hejhó valószínűség, hogy ma úgyse lesz kaján kívül semmi extra, amit betehetnék a képek közé, kaja meg van már bőven sok. Galéria!
(Asszem valamit elpacsáltam a számozással, nem csak 24 napos az adventi kalendárium? Vagy mivan?)
Mi is felültünk a szaloncukros bolondvonatra, mint ilyentájt mindenki más, de nekünk persze ezt is a magunk egyénien süsü módján kellett megvalósítanunk, pölö úgy, hogy itt állunk egy tálnyi extra mystery project fölött, és lövésünk sincs, melyik milyen ízű.
Pedig ezt a tálnyi fincsit mi válogattuk össze enkezeinkkel az Édeni Édességek Boltjában (disclaimer: egy vasat se fizetnek nekem azért, mert belinkelem őket, desőt, én hordom oda a pénzt csokicseppért meg effélékért).
Mit is mondtam tegnap, hogy a határ a csillagos ég? Na, körülbelül.
Mécconnét, Poci. A cicák nem szeretik a csokicseppes sütit, a csokicsókot, a kávés szíveket, de még a citromos repedtkéket sem. Nekem elhiheted.
(Azt, gondolom, mondanom se kell, hogy ezt a marha sok szénhidrátot nem a szél fújta be az ablakon, kettő ötvenkor bújtam ágyba…)
Én kéremszépen még a hét elején vettem a neten egy méter ferrofóliát. Ezzel nekem Terveim voltak, desőt úgy voltak Terveim, hogy csütörtökön hazajövök, aztán azt mondom, Jövel Ferrofólia. Ehhez képest a csomagszállító az órám közben telefonált (nem viszek be magammal telefont, az irodámban pedig énekelhetett kedvére, nem vette fel senki), amikor pedig végre végeztem, már csak egy levél várt az elektronyikus postaládámban, hogy kézbesítés sikertelen, hétfőn újra próbálják.
Meh, hétfőn sem leszek itthon, ezúttal vizsgáztatni fogok.
Meh, én ma tényleg azzal a ferrofóliával akartam szórakázni. Ehelyett viszont mi marad, dolgozatokat javítani? Áááááá. Mindennek van határa. A dolgozatok holnapra maradnak, punktum.
Micsoda egy tré háztartás ez, sehol egy vajszínű vagy pipiros cipőfűző, amit belehúzhatnék az új kenyeres zsákba. Ezt orvosolni kell.
Amúgy ez mind az újracuccolás csodája, az anyag egy olyan ikeás függöny maradéka, amit anyósomnak kellett átszabnom, a szív anyaga pedig egy Laura baratinámnak készült ruhából maradt. (A szívecskére nyilván nem volt semmi fizikai szükség. Ezzel viszont lényegében mindent teljesítettem, ami Luca-napon tilos, hollárihó.)
Definíció szerint itt adventi dekkolásnak számít minden olyan cselekmény is, amivel a lakást iperítem, stimmt? Úgyhogy teljes joggal teszem be a listára ezeket itt nü:
A rózsás ágynemű még tavaszi beszerzés volt, de eleve télre szántam, és kábé tíz éve ez az első ikeás huzatkészlet, amit nem turkálóból szedtem össze. Cserébe viszont olyan irgalmatlanul le volt értékelve, hogy az egyszemélyes paplanhuzatokat mind elkapkodták, és így muszáj volt az (éppolyan irgalmatlanul leértékelt) kétszemélyeseket megvennem. Na, ezen a hétvégén végre sikerült kétszemélyesből egyszemélyessé szabnom a drágaszágokat, és a fő revizor azonnal le is tesztelte:
A fő bumbum azonban nem is az ágynemű, hanem a téglamintás öntapadós tapéta, amiből tizenkettő folyóméter ment bele a gardróbszekrény hátába, négy és fél órányi meló árán.
Összehasonlításként tessék, ilyen volt előtte:
Szerintem megérte.
(Ez itt voltaképpen még a tegnapi bejegyzés, de nem baj, behozzuk a lemaradást.)
Ez volt a tegnapi fuvar tartalma:
Az én számításaim és tesztdarabjaim szerint kézzel negyven perc alatt kész lett volna, de mivel nem voltam ott instrukciókat osztani, és csak a fázisfotókra támaszkodhattak, másfél óra után még nem voltak készen. Au.
Igaz, állítólag elég nagy élvezettel csinálták. És, hogy további vigasztalókat mormoljak magamnak, kettő-az-egyben projekt volt: manó és rejtvény, tuinvan.
Tulajdonképpen épp annyira fáradt vagyok, mint csütörtök este voltam, de ez azért mégiscsak másfajta fáradtság, és ugyan átszabtam három paplan- meg egy párnahuzatot, varrtam egy újabb cikcakkruhát, sütöttem egy veknit, felapplikáltam tizenkét méter öntapadós tapétát, kábé hétszer etettem meg a mosógépet, viasztalanítottam tizenegy illatgyertya-poharat, horgoltam, főztem, és kitakarítottam két szobát, de még mindig nincs fent a komódon (sem) az összes dekor.
Nem baj, ráérünk.
Hallgassatok egy kis zenét, az mindig jól jön.
Marhára szerettem volna megúszni, hogy további likakat fúrjak ebbe a falba, ha már úgyis van rajta kettő. Nos, nem fog összejönni.
Igen, amit éppen most hallotok, az a GPS recsegő hangja, amint azt hajtogatja, hogy “újratervezés, újratervezés, újratervezés”. No de legalább a macskákat elszórakoztattam, ez is valami.
Már mióta meg akartam ezt csinálni, mamám, kirázni az összecsomósodott tölteléket a likas itatóspapírokból,
aztán bele egy rendes párnavászonba.
(A látszat ellenére nagyrészt négyszögletesek lettek, valamint a látszatnak megfelelően hosszú-keskenyek, az itt a lakásban mindig jól jön. A csomósodást nem tudtam teljesen elmulasztani, de sebaj, majd sokat tehénkedünk rajtuk.)