Huh, na, ezt majdnem elfelejtettem. Galéria!
advent kategória bejegyzései
Adventi dekkolás 23., 24., … – Kiskalácsom, nagykalácsom
Kiskalácsom-nagykalácsom a libatepertőcskémmel,
a terülj-terülj asztalkám
a kacsamájacskámmal
a vízszintes karácsonyfám,
meg a komód fölötti fal, ahol kő kövön nem maradt.
Ide véle, hadd kapom be melegébe!
Adventi dekkolás 22. – Piros
Poci alatt az a piros anyag, az kéne most nekem, hogy befejezzem a Kabátfalvédőt. (Igen, ez a neve, majd elmondom, miért.)
Természetesen nem költünk fel alvó macskát, és nem csak Ceylonban (azóta Srí Lanka), hadd irigykedjen Bátky János, akit bezzeg felvertek Walesben.
Mindent összevéve régen éreztem olyan nyájas kinemszarja nyugalmat, mint most. A Repülő Kutató tudományos podcastot hallgatva kevergeti a konyhában a tejes libazsírt, a piacról van egy csomó sütink, holnap pedig összerakom a vízszintes karácsonyfát, de csak ha olyanom van. Rengeteg időm van, mondogatom, az adventnek meg amúgy is nagyrészt arról kéne szólnia, hogy lelassulunk egy kicsit. Hát én most le vagyok lassulva, de piszkosul.
Adventi dekkolás 21. – Plusz húsz centi
Lényegében az egész napom elment arra, hogy még egy másik komódhoz terveztem meg a falvédőmet, és most bele kellett toldanom húsz centit pluszban. Nyilván monomániás őrült vagyok, mert most úgy vélem, nekem perpill a falvédőm fontosabb, mint sütik meg ablakpucolások.
Amúgy, könyörgöm, legyünk már egy kicsit realisták: Jézus istállóban született, még ha nem is éppen Augeiászéban. Ugye, Maci?
Adventi dekkolás 20. – Pokróc
Ma a pokrócmosások napja volt. Holnap a párnahuzat-mosások napját tartom meg, holnaputánra pedig teljesen szétverem mindazt, ami a háttérben látható. Hell yeah.
Adventi dekkolás 19. – Sakk!
A szép persze az lenne, hogy “sakk-matt”, de ez, legyünk realisták, a Bűnök Barlangja, itt nem volt, nem van és nem lesz olyan, hogy “nna, akkor most így marad”.
Ha lesz hozzá energiám (pl. holnap), és van rá igény, narrálást is mellékelek majd hozzá, de most érjétek be a képekkel, az sem semmi.
Adventi dekkolás 18. – Patthelyzet
Amíg nem szedem le a dzsuvát az asztalról, nem tudok varrni semmitse, amíg nem pakolok át egy-két-három polcot, addig nem tudom hová tenni a dzsuvát az asztalról, amíg nem szervezem át az egész kuplerájt, nem tudom átpakolni a polcokat.
Ilyen közel vagyok ahhoz, hogy leseperjek mindent a padlóra, aztán beüljek csipszet enni a káosz közepébe.
Adventi dekkolás 17. – Begoromb
Már úgy festett, hogy a mai nap bűnös csámcsogós szundikával fog telni, amikor kaptam az egyik diákomtól egy levelet. Ismeritek ti is azokat a leveleket, amiktől instant felkúrja az agyát az ember, “miért nekem írtad”, “mi közöm hozzá”, “haggyálbékén” – na, ez is ilyen volt. Mi közöm nekem ahhoz, hogy mások által oktatott tárgyakkal milyen extra szarai vannak neki (pláne, ha minden jel szerint ő maga tojt bele a palacsintába), oldják meg, nem vagyok őrzője senkinek a kisbaltám kivételével, különben is már vakációba helyeztem magam. Grr.
Summa summárum, úgy felkúrtam az agyam, hogy kimásztam Poci mellől, és nekiestem egy újabb doboz felnőttlegónak.
Azóta már összekalapáltam meg -imbuszkulcsoltam a cuccot, és felfordítottam a Bűnök Barlangját, mindeközben divattervező-műsort nézve, mert csak. (Igen, az új darab felnőttlegó is a Bűnök Barlangjába megy. Mostanra értük el azt a stádiumot, hogy ki kell mennie valaminek ahhoz, hogy bejöhessen valami más, de én nagy vagyok, dicső, vakmerő és dilinyós, ergo mindig kész a megújulásra.)
Poci, mint látható, úgy viselkedett mindeközben, mint a Fekete gyémántok senki által el nem olvasott bevezető fejezetében a lajhár, egy tapodtat se mozdult azóta, hogy szétvertem körülötte a komplett ambianszot.
Ha majd újra gatyába ráztam a diliházat, természetesen bemutatom.
Adventi dekkolás 16. – Gömbök
Sikerült megtalálnom a tavaly horgolt gömböket a Bűnök Barlangja egyik horpadásában, de most nem tudom, hova a nyavalyába tehetném, hogy a szőrös terroristák ne hordják szerteszéjjel.
Adventi dekkolás 15. – Hauga
Ismerkedjetek meg az új komódommal. Öt óra meló van benne meg egy valag péz.
Egyelőre csak visszahajigáltam a környéken csellengő dzsuvát a tetejére. Ki lesz ez itt rittyentve, ígérem, de most már csak egy Tuborgot szeretnék.
Adventi dekkolás 14. – Kakaó
A vizsgamanóknak állandóan a körmére kell nézni, így hát máris tetemes lemaradásban vagyok az adventi terveimmel, mára is csak annyit tudtam összehozni, hogy a (vasárnap) az Ikeában vett képkeretbe beletettem a (vasárnap) a piacon vásárolt grafikát. Egyszer majd a falra is felkerül. Egyszer. (Sóhaj.)
Egy vasat sem adnak nekem a reklámért, de hadd mondjak ennyit: Parti Medve. Csodás grafikákat tartanak. Ha megérjük, néhányat még idén felrakok a falra. Ha megérjük. (Sóhaj.)
Adventi dekkolás 13. – Luca kenyere
Ahhoz képest, hogy a délutánt nagyrészt végigaludtam (boldogan és csámcsogva, csupa hülye álom között), mégiscsak sikerült termelnem valamit mára.
Szicíliai Luca-kenyér. Az egyik máris megy a szomszédba, mert amúgy egy hétig ennénk a kettőt…
Adventi dekkolás 12. – Kinő
Ez két órája és tizenkét perce történt.
Azóta már több alkalommal eldefiláltam a Repülő Kutató előtt. Beszélgettünk is egymással. Rám is nézett közben.
Érdeklődéssel várom, mikor veszi észre.
Update: Hamarabb olvasta el a blogbejegyzést, mint hogy észrevegye. A pasimnak nincs szeme, de olvasni legalább tud, no.
Adventi dekkolás 11. – Szaharába homokot
A mai expedícióm alatt bementem a HÉVnél a turkálóba, és kijöttem mindenféle lakástextilekkel, amikre olyan nagy szükségem volt, mint a Szaharának homokra. Ilyenkor amúgy szinte minden turkálós lakástextil tele van karácsonyi gyertyákkal meg mikulásokkal meg effélékkel, de hát engem nem olyan fából faragtak, hogy az ilyen egyszerű megoldásokat válasszam, hehe.
Nyilván ebből kerülni fog a karácsonyi asztalra is, hajaj. De előbb elmennek szépen mosóba.
Adventi dekkolás 10. – Öldökpinga
Mindent sikerült megcsinálnom, amit munkaügyben már nyakamba ejtett a sors, ennélfogva mindenre jutott időm, csak magamra meg a lakásra meg a kreatív izécskéimre nem.
Viszont legalább most kipingálom a szemöldököm.
Adventi dekkolás 9. – Tizenhét kisfilm
A dolgozatíratás meg -javítás mellé meg kell néznem máma tizenhét kisfilmet is, a hallgatóim produkcióit (nem az én tárgyamhoz csinálták, de zsűritag vagyok), úgyhogy kellő svunggal nekikészültem a feladatnak.
Nézzétek, feleim, én ezt a konferencia előtt kezdtem el idegizgatottságomban, és ha ez így megy tovább, jövő hétre be is fejezem, vagy legalábbis elfogy a drapp fonal, ami nélkül úgysem tudom folytatni. Mindenesetre a kettős munkafolyamat közepébe betelepült Poci őfelsége is,
mert akkor szép a zélet, hogyha zajlik.
Még hátra van két kisfilm. És közben megsül a “pótkenyér” is, aki a tegnapi búsan elpacsált rozsos helyett készül. Összességében nem mondanám, hogy tétlenül folyt a mai nap, no.
Adventi dekkolás 7. – Fürdőpucu
Jobb helyeken ez szóra se lenne érdemes, de kitakarítottam a fürdőszobámat!
Ja, persze, fényfüzér. Meg mécses.
Nyugi, nem csak ebben a mélysötétben merem megmutatni.
Ha még emlékeztek a múltkori felvonásra, Poci azóta új budit kapott, mert ő továbbra is jó kis albérlő, és megtartom. (Ezzel amúgy Maci érkezése óta vannak apró gondok, mert Maci irtó lazán kezeli az enyém-tied-másé fogalmát, de még eddig egyikük se szart minket arcon, szóval a helyzet nem teljesen tragikus. Az énbudim-tebudid relációkat mindenesetre elfelejthetjük, mióta ez a hippi bevette magát a lakásba.)
A kád környéke is ki van pucolva, hell yeah.
A komód meg a szennyestartó között a szobainas látható, amiről még februárban megérdeklődtem, szerintetek milyenre fessem, de aztán beütött a szopornyica meg minden, úgyhogy végül zöld lett, mint a padló.
Következő állomásunk a fürdőszobai felújítós munkálatokban ez a kissszekrény lesz,
azki korábban éjjeliszekrény volt a hálószobában, de azóta ott mindenfélék történtek, amikről az a gyanúm, be se számoltam.
Na majd. Ha megérjük.
8/97 – Zserbó
A hajam mosás után úgy felrobbant, hogy végképp nem merném sapka nélkül megmutatni a fejem, konkrétan úgy festek, mint egy szénaboglya és egy puli bűnös szerelmének gyümölcse.
Hajvágás lesz ebből, akárki meglássa, ezekben a szopornyicás időkben meg az a legvalószínűbb forgatókönyv, hogy én magam leszek az a papírvágó ollóval.
Az advent örömére megint lekószáltunk a piacig, úgyhogy hoztam nektek nézegetni templomot,
idegen cicát egy idegen ablakból,
meg egy tányér sütit.
Az Úr áldja meg a vásáros sütisütőket, akik megküzdenek helyettem a zserbóval, mert ha van süti, aminél meghúzom a határt, ez az. A búbánat se fog végtelen sokat szopni valamivel, aminek kapcsán amúgy az a várható reakció, hogy a fogyasztók érzelmesen visszarévednek gyermekkoruk zserbóira, hajh, mennyivel jobbak voltak azok, hajh.
Adventi dekkolás 6. – Tradíció
Pont ma van a húszéves évfordulója annak, hogy lejöttem reggel a nappaliba félig még alva és csipásan azzal, hogy “káávéééét”, aztán észrevettem, hogy résnyire van a teraszajtó, és mikor becsuktam, azt is, hogy egy ujjnyi vastag átfúrt lyuk van a kilincs alatt. Mondanom se kell, onnantól már nem kellett nekem kávé.
Nem mintha olyan sok mindent tudtak volna elvinni a betörők, még fél éve sem volt, hogy véglegesen idehurcolkodtunk. Ugyan már túlvoltunk a legeslegkezdet szakaszán, amikor a lakás komplett berendezése úgy festett, hogy a konyhában ott volt a beépített bútor (tokkal-vonóval, hűtővel-sütővel-mosogatógéppel), valamint a hálószobában egy ikeás duplaágy, de attól még piszok messze, mint most vagyunk, hogy mozdulni se lehet a sok lomtól. Hálistennek nem voltak bonyolult lelkek, ékszerre mentek meg készpénzre, és azokból nem volt itthon sok (most sincs), de még a helyszínelő rendőr is kényelmetlenül érezte magát attól, amikor megkérdezte, tudok-e fotót mutatni a háromsoros gyöngy nyakláncról aranysodronyon, ami ebből a bordó ékszeres dobozból hiányzik, állítólag, én meg szó nélkül felcsaptam neki az esküvői albumot.
Nem került meg az elvitt cuccokból semmi, naná hogy nem, valahol egy orgazda valószínűleg lefitymálta kicsit a kétféle aranyból készült art deco karkötőt, amit Mamától kaptam úgyszintén az esküvőmre, aztán adott érte pár gombot a betörőnek. Mi viszont ezután néhány évig azzal “ünnepeltük meg” az évfordulót, hogy december 5-én rituálisan megágyaztunk magunknak a nappaliban, és itt aludtunk, aztán ez elmúlt. Innentől kezdve lett a hálószobai ágyneműtartó állandó berendezési eleme egy kisbalta, és ez ugyan nem múlt el, de leginkább azért, mert olyan mindegy, hol tartjuk, így meg legalább pontosan tudjuk, hol van.
Mindent összevéve viszont a legsúlyosabb következménye az lett az egésznek, hogy ebben a házban soha senki nem pucolta ki a cipőjét, hogy az ablakba tegye, és nem készített ki tejecskét meg sütikét a Mikulásnak, mert vannak dolgok, amik nem évülnek el. Mi abban az évben egyáltalán nem voltunk rossz gyerekek, és igazán nem érdemeltük meg, hogy a krampuszokat küldje maga helyett, úgyhogy, amilyen a mosdó, olyan a törölköző, nix neked sütike meg tejecske, te dagadt, előítéletes, besurranó szemétláda.
(Ha csizmát nem is teszünk az ablakpárkányra, tomtékat igen. Poci nem bántotta őket tavaly meg tavalyelőtt, úgyhogy most Macin a sor, érdeklődve várjuk a fejleményeket.)
Adventi dekkolás 5. – Fény és illat
Ki a kicsit nem becsüli, az a sokat nem érdemli, avagy a legparányibb is lehet elbűvölőőőő.
(Lassan mi leszünk az a ház, ahol még a macskák füléről is fényfüzér lóg.)
