vasárnap kategória bejegyzései

Újabb hét, amikor megint ott fődögéltünk saját levünkben, mint csirke a crockpotban a teraszon. Ezt a csirkét jegyezzétek meg, mert ez egy egészen valódi csirke, nem csak egy hasonlat, ráadásul szerda óta ezt esszük, és ha befejeztük, azt is prezentálni fogom, hányféle módon.

Amúgy minden csak a szokásos errefelé, színek meg lábaksz meg macskáksz, rigók gurguláznak az udvaron, esténként fülsiketítő a tücsökmuzsika, a vakációm pedig úgy füstöl elfele, hogy öröm nézni. (Nem.)

Miközben én ezt a hetet háromfejű kutákkal és más mitikus lényekkel mulattam végig, a RK felváltva írt tanulmányt és pályázatot, valamint főzött rám. Én pénteken letettem a lantot (pályázati határidő, hell yeah), ő meg szombaton délután tette ugyanazt, úgyhogy felajánlottam, elviszem vacsorázni. Természetesen a ház tele van kajával, a jövő héten pl. megint bele fogok górni a crockpotba egy komplett csirkét, aztán napokig játszunk vele, ma este pedig David Chang-féle pácolt marhát fogunk grillezni a teraszon à la Momofuku, de ezúttal úgy gondoltuk, főzzön ránk valaki más. Úgyhogy a hőségre való tekintettel felültünk egy buszra, majd elfuvaroztattuk magunkat a HÉV-állomásig a nemrég megnyílt rámenezőbe. Igen érdekes experimentum volt, maga az étterem ugyanis afféle tudathasadásos módon billeg a “csináljunk egy elegáns helyet” és a “csapjunk oda pár fröccsöntött cuccot, aranyozva” között, az étlap pedig jól láthatóan a házhozszállításra van optimalizálva, minden kajáról fotó, mellette pedig betű-betű-szám-szám, hogy könnyebb legyen megrendelni a tizenkét lazacos makit és nyolc avokádós uramakit. Úgyhogy itt alant a képen például egy S1 és egy J12 látható némi Asahi sör kíséretében.

A kajával amúgy nem volt semmi baj, de a hangszórókból éppen azon a frekvencián jött a zongorás liftzene, amitől én átmenetileg megsüketülök, és ez még kitart egy ideig azután is, hogy elhagytam a helyszínt, úgyhogy hazafelé poroszkálva kivételesen a RK szólt, hogy te hallod, mi szól a Barlangból? hátizé, valami koncert, válaszoltam neki a hőkupola alól. A RK nyilván immunis a zongorás liftzenére, mert megállt az út közepén, belehallgatózott a távolba, aztán megnézte a telefonján az internetekben, jól hallja-e. Summa summárum, alig öt perccel később már karszalaggal a csuklónkon és sörrel a kezünkben álltunk a Barlang kertjében, azt üvöltve, hogy “siker, pénz, csillogás, ez az álmom, moziba járni élvezet!” Mit ne mondjak, mindig a spontán döntések a legjobbak. Miután pedig végigugráltam a másfél órát, a KFT-koncert után odajött hozzám valaki, hogy olvassa a blogomat, ezúton is köszönöm, nagyon jólesett. Hazafelé a város majdnem úgy nézett ki, mintha élne, a távolban pedig sajtból volt a hold, mégpedig cheddarból, mert az olyan szép sárga.

Nyilván ez az a pont, amikor azt kezdi bennem mondogatni egy savanyúan elhúzott szájú valaki, hogy túl jó dolgom van, és meglesz még ennek a böjtje, de ezúttal az a tanácsom neki, hogy kuss legyen.

Itt még a jövő is a régi. Amit szállítani tudok nektek, az is csak a szokásos: macskáksz, lábaksz meg a júliusi jólismert viszketés, aminek valami kreatív irányba kell kirobbannia, és attól tartok, ez meg is történik. Jelzem, valami olyanról van szó, amit én még soha sehol semmikor, és tényleg egészen izgatott vagyok tőle.

Aztán persze az is lehet, hogy fogpiszkáló lesz belőle, az is akkor, ha el nem…

Hejderutyutyu, már megint eltelt egy hét. Volt benne egy kicsikis befőzés, vettem gyermekkönyvek, jártunk piacon, de amúgy nagyrészt túlélni próbáltam. Galéria!

Kakukk, de szép a nyár. E heti fő programom továbbra is a szikkadt töcskenyájak pásztorolása volt, a vizsgaidőszak utolsó rúgásai, valamint a dögmeleggel való küzdelem. Ja, meg voltunk (még múlt vasárnap) a helyi zsibin, ami ezúttal is tele volt olyan dolgokkal, amiket nem vettünk meg. Galéria!

Tikkadt szöcskenyájak, szikkadt töcskenyájak, lábaksz, dögmeleg, szétfolyó macskáksz, egy csésze lágytojás kapros paradicsomsalátával, egy új buksza (pont olyan, mint a régi), meg végre egy cseresznyés clafoutis, mert sütni is csak negyven fokban akad az embernek ideje meg kedve, mikor máskor. Galéria!

Afranc, ezek a heti összefoglalók továbbra is tök pofásak kívülről nézve. Mintha élnék.

Szóval, kedves naplóm, a héten voltam szakérteni a Kossuth Rádióban, összeraktam egy japán vacsorát az ichiju sansai szabályai szerint, jártunk a Ferenczy Múzeumban a Rab Ráby kiállításon,* ott megnéztük Jókai horgolt házisapkáját** meg ecseteit is, péntek este garden partin voltunk a collegiumban (not pictured), szombaton meg a RK sütött rókagombás pinsát, előtte pedig hazafuvarozott a vizsgáztatásból, mely hazafuvarozás keretein belül megejtettük a heti bevásárlást és beugrottunk a dunabogdányi Heim Pékségbe ezmegazért, például kávéért, amit ott költöttünk el a Duna-parton.

Szóval tényleg, mintha élnék. Na persze közben megírtam egy további szakdolgozat-bírálatot (ne is kérdezzetek) meg két újabb tantárgyleírást (erről se). És kijavítottam összesen 180+24+38 dolgozatot, számolja ki, aki akarja, nekem bőven elég volt kijavítani.

* Ahol is kiderült, hogy az igazi Ráby Mátyás tulajdonképpen egy nem túl sikeres szélhámos volt. Ez engem nem lepett meg különösképpen. Érdeklődés esetében elaborálom is, miért.

** A képeken mindig olyan nagy buckós feje van neki, de ez egy egészen kicsi sapka. Szerintem rá se menne a fejemre. A Repülő Kutatóéra pláne nem.

Ezek a vasárnapi galériák tartalmilag nem sok változatosságot kínálnak (macskáksz, lábaksz, stb.), de azért nem néznek ki rosszul, ha fényezhetem magamat egy pöppet. Ezúttal a Práter utca viszi a prímet, de azért a mi utcánkban is van szivárvány, udvarunkban lonc és cseresznye, a RK pedig roppant kedvesen megvette nekem a fekete díványt a piacon, amíg én a száznyolcvan dolgozattal baszkódtam. (Azt nem mondhatom, hogy száznyolcvan diákkal is, mert voltak átfedések a csoportokban. Jaja, egyesek olyan bátorak, hogy egymás után két tárgyból is írtak nálam.) Galéria!