Éjfél után felébredtem arra, hogy orrot kell fújnom, és most nem bírok visszaaludni, úgyhogy nesztek. Vasárnap, galéria.
nyár kategória bejegyzései
11/259 – Érdemes
Kezdem úgy érezni, hogy ez most egy különleges világnap, amivel ugyan lehet, hogy nem fogok kezdeni a továbbiakban semmi érdemest, de még csak tíz óra van. Mindenesetre eddig is
- viszonylag kevés takonyban ébredtem, ami talán, talán, talán azt jelenti, hogy végre kifelé tartok a gedvából,
- még reggeliben megcsináltam az adóbevallásom
- felhívtam a fodrászom, hogy kezdjen majd valamit a katasztrófa-sújtotta övezettel a fejemen
- találtam a szekrényben egy olyan ruhát, ami még sose volt rajtam, és nem is emlékszem rá, miért. Nyilván turkálóból van, és nyilván be kellett volna blogolnom valamikor, de úgy fest, nem tettem. Pedig van zsebe!!!
És, hogy fokozzam,
5. a mai egy szabadnap! Nuku kivágtázás reggel hatkor az ajtón, nuku buszozás!
Drukkoljunk, hogy ebbe ne tojjon most bele semmi, igazán szükségem van már egy itthon maszogós napocskára.
11/258 – Sál
Helló, itt még mindig a pöttyös néni beszél (vagy legalábbis krákog), aki ma is hatkor vágtat ki az ajtón, és madárkás sál van a nyakában.
11/17 – Dübb
Technikailag már vasárnap van, én meg úgyis felébredtem, mert Mr. Kajla berakta mellém saját magát az ágyba, és ugyan most ő fogyókúrán van (erről is mesélek egyszer, vagy nem), de azért jó időbe fog telni, amíg lemegy hét kiló alá. Ha egyáltalán. Ezúttal is úgy érkezett meg, hogy DÜBB, én meg felébredtem.
Hát akkor galéria!
Mivel megint a régi helyén van a piac, ma zsibi is lesz. Még nem tudom, lemegyek-e, de ha igen, arról természetesen szintén beszámolok.
11/13 – Sztrájk
Ugye, tudjátok, ki fog paplanruhát vasalni az itthoncsücsü harminc fokhoz? Ha tudjátok, szóljatok neki, hogy az enyémet is kivasalhatja.
11/10 – Linóleum
Ezúttal is csak a szokásos összevisszaság: őszelő fényei meg gyümölcsei, Csülök úr és az ő csülkei, csokicsókok, ilyen-olyan kézimunka-kellékek, na meg a collegiumi linóleumpadló, amire valószínűleg akkor is emlékezni fogok, ha már a nevemre se. Galéria!
11/9 – Firestarter!
Tegnap roppant sikerrel vettem az akadályokat, mármint úgy értve, hogy pontosan tudtam, hol kell a szeminárium és az előadás közötti különbségeket ecsetelni, és hol kell beüvölteni a Gellérthegyet azzal, hogy “KááááposztavágáskoOoOoOoOr vóóóóót két esztenDDejeEeEeE…” A kompánia végül a collegiumi hagyományoknak megfelelően lekeveredett az Estikébe, és aztán tánci-tánci is volt. Eszemet sem tudom, mikor táncoltam utoljára Prodigyre, de most az is megvolt sok másegyéb mellett. Nekünk haza kellett jönnünk falura, ennélfogva háromnegyed tizenegykor összeciheltük magunkat, de addig annyit ugrabugráltam, amennyit csak lehetett, olyan klasszikusokra, mint a Villámcsapva! meg a Szentivánon presszó lesz.
Nyilván ezeknek a dolgoknak kellő mértékben megvan a böjtje, egy majdnem ötvenéves testet már nem lehet bemelegítés nélkül nekiugrasztani tízperces, megállás nélküli pogózásoknak, úgyhogy valamikor hajnalban azt álmodtam, egy FPS játékot játszom éppen, amiben egy sunyi lesipuskás beledurrant egy jókorát a vádlimba, és ettől nem csak az avatarom kap lőtt sebet, de én magam is. Mondanom se kell, rögtön felébredtem, mégpedig arra, hogy görcsöl a lábikrám, és első félkómás állapotomban azt néztem, tényleg vérzik-e. Maci nem volt különösebben együttérző hangulatában (naná, tegnap csak alig éjfél előtt kapta meg a vacsoráját, amiért más körülmények között már fél négykor elkezd óbégatni), így rögtön megjelent nyöszörgésemre, és azt kérdezte, hol a kaja. Adtam neki, magamnak meg fél liter vizet és egy kálcium-magnézium-cink tablettát, az nem árthat.
Ma valószínűleg csendes itthoni tetyekvetyekkel pihenjük ki a fáradalmakat, én legalábbis mindenképpen ezt céloztam be magamnak. A pipéknek hála legalább nem rúgtunk be, de azért az idő vasfoga akkor is az idő vasfoga.
A RK a csendes tetyekvetyek keretein belül amúgy azóta lerobogott a piacra, de előtte még adott nekem mindenféle büdös kenyőcskéket a vádlimra. Mire jó, ha egy isiászos ember is él a házban.
11/8 – Készenlét
Minden esetben megvan az ellensúly a “barlangi morc” típusú létezésre, például az, amikor ugyanazon nap alatt két különböző helyen kétféle gólyával is találkozik az ember. Ha van egy kis szerencsénk, akkor nem keverem össze, melyik helyen kell ovisokról beszélnem, és hol kell azt gajdolnom tábortűz mellett, hogy “Zingi-zongoráznak a kipi-kuplerájban, be kellene menni”.
Mindenesetre van nálam két tepsi mennyiségű csokicsók, fél liter víz, ezenfelül horgolnivaló, zenegépecke, pulóver és napszemüveg is. Nyakamban katicák, pufámon naptej, lábamon pedig kényelmes cipő. Mondhatni, mindenre készen állok.
11/7 – Kulminál
Ma sem megyek (természetesen) sehová. Itt és most ezen az ősz elején ez Az Új Természetes.
Háztartásbeli ténykedéseim tegnap ebben kulmináltak,
a “hogyan csináljunk grillcsirkét CrockPotban” projektben*, ami bődületesen jól sikerült, de sajna csak a kezdeteket tudom bemutatni, mert mire kész lett, hazaért a RK Lengyelországból, és mink úgy szétkaptuk szegény szárnyast, mint foxi a lábtörlőt.
Mára se várható ennél kulturálisabb program, filcdarabkákkal ügyködöm meg listákat gyártok. Ez utóbbit már csak megszokásból is, mert még mindig én vagy a Tetovált Hölgy, aki nem nyugszik, amíg nem lesz mindenki más is épp olyan tetovált. Mint ezt Salinger oly szépen megírta.
* A recept amúgy itt van, ha kedvetek szottyanna rá, és van a házban lassúfőző. Csudák csudájára még a tepsire is sikerült viszonylag egészben átemelni arra az öt percre, amikor grill fokozaton kell pirítani, csak a szárnyai estek le a helyükről, mert akkorra már annyira megpuhult az egész, hogy kézzel is szét lehetett marcangolni. A recepten csak annyit változtattam, hogy alufólia-göngyöleg helyett két nagyobbacska, kockákra vágott édeskrumplit tettem az edény aljára, mert egyrészt nem akartam további koszos és kidobandó dolgokat a háztartásba, másrészt meg köret. Nagyon finom lett az is.
11/5 – Chrysostoma
A Repülő Kutatóval való üzenetváltásaink néha egészen kriptikusak, a múlt héten például ezt írta nekem Horvátországból, hogy “apáca gumikacsa?”, amire én elsőre csak azt tudtam reagálni, hogy “?”, de aztán persze leesett, és azt mondtam, hogy “igennnn!!!”
És lőn.
Ő már a harmadik a gyűjteményben, és az eddigiekkel nem is volt semmi gond, mert a Mozart gumikacsát úgy hívom, hogy Wolfgang, a Beethoven gumikacsát meg úgy, hogy Ludwig, de hogyan nevezzek el egy apáca gumikacsát? Dominikának vagy Franciskának vagy Benediktának vagy minek? (Különben is sült hülye vagyok ahhoz, melyik szerzetben milyen habitust hordanak milyen cingulummal.) Név viszont kellett neki, mert olyan nincs, hogy egy névtelen gumikacsát parkoltassak az ablakpárkányon. Úgyhogy végül elneveztem Chrysostomának Török Chrysostoma szóror után, aki az 1890-es években magyar irodalmat és történelmet tanított az Esztergomi Érseki Kisdedóvónóképző Intézetben, majd alig harminc évesen meghala, és aztán úgy elfelejtették, mintha sose lett volna.
Egyúttal azt is eldöntöttem, hogy valamikor írnom kell majd Török Chrysostomáról, mert az nem oké, hogy csak úgy elfelejtünk embereket, és maximum egy gumikacsa marad az emlékezetükre, az is egy olyan szobának az ablakpárkányán, amit amúgy Bűnök Barlangjának hívnak, ajvé.
Ha már szóba kerültek a világi hívságok, emlékezzünk meg az én öltözékemről is, mely a mai napon nemigen lenne alkalmas arra, hogy bármiféle apácai elvárásoknak megfeleljen.
Ha nem emlékeznétek erre a ruhára, abban nincs semmi meglepő, ezt ugyanis még februárban turkáltam, azóta meg valahogy nem került rá alkalom (és nincs ezzel egyedül a februári kupacból, de lassan mindenre sort kerítünk). Mondjuk úgy, meglehetősen limitált lehetőségeim vannak a hordására, ez egy par excellance csöcsösruha, tipikusan abból a fajtából, amiben a melleim hamarabb fordulnak be az utcasarkon, mint én saját magam, és akármilyen vén vagyok, valószínűleg nehéz lenne tartani velem a szemkontaktust.
Well, ma úgysem nagyon megyek sehová, Macival való szemkontaktusainknak pedig maximum az az akadálya, ha éppen a lézerpöttyöt figyeli. Vagy eszik. Vagy alszik.
11/4 – Szordínó
Itt továbbra sem megy kárba semmi, csak veszendőbe. A mai fotó voltaképpen tegnapi, mert vasárnap is őtözködős blog vagyunk mink ezen a tájon, legfeljebb eltesszük a képet későbbi felhasználásra.
Bótba mentünk, mert a RK igen rövid ideig tartózkodik itthon, szombaton tért vissza a horvát szigetről, ma pedig már megy is tova Lengyelország irányába, hogy aztán szerdán visszarobogjon, és csütörtök-pénteken egy monstre konferenciát vezényeljen le szervezői oldalról. Én ugyan továbbra is el tudom látni magam autó nélkül is, de Maci kedvenc eledele* az Aldiban lakik, és az gyalogláb félnapi program lenne, szóval elmentünk cicapapiért. Konkrétan egész szeptemberre elegendő adagért, mert ha továbbra is ilyen hektikus az élet, az a biztos, ami már a kamrában csücsül.
Mivel délután afféle szordínós családi eszemiszom volt a szomszédban, valamikor három óra tájt így nézett ki a teraszon az asztalom, ni:
Három tepsi kenyérrudacska (egy negyedik tepsinyit a RK visz magával), a sapka, amin dolgoztam (azóta már elkészült), plusz a helyi zsibin vásárolt matchboxok a legifjabb résztvevő számára.** Ott azt a feketét sikerült is azonmódulag gajravágnia, egy különösen vad rali közben leszakadt az alváza és tengelytörést szenvedett. Azzal vitték el, hogy “majd apa megjavítja”. Én mindezt angyali derűvel szemléltem, mert onnantól, hogy odaadtam, már nem az én reszortom, mit csinál vele, meg különben is matchboxot én három fontos kritérium alapján szoktam megvenni a zsibin: a) legyen meg és forogjon mindegyik kereke, b) legyen elég masszív, lehetőleg fém, c) ne kerüljön többe háromszáz forintnál. Mint látható, a kritériumaim leginkább azt célozzák, legyen minél nehezebb gajravágni a kiskocsikat, de ha véletlenül mégis összejön, hát akkor is veszett több Mohácsnál.
Hát így. Most pedig hétfő, és nekem rendszert kell kopácsolnom az életembe, ami ezúttal valóban kihívás lesz, mert máskor úgy várom az őszt, mint a Megváltót, jer tancsitancsi meg az összes vele járó kellemes és kellemetlen dolog. Engem tényleg az órarendem tart kordában, olyanom pedig idén nincs. Sebaj, megoldjuk.
* Őszintén: nem biztos, hogy az a kedvenc eledele, mert nem nagyon kap mást. Azt viszont minden macskatartó tudja, hogy addig van jó világ, amíg a macska meg akarja enni azt, amit elérak az ember. Ezt meg akarja enni, úgyhogy nekünk egyelőre jó világ van.
** Zsibi utoljára tavasszal volt, de azóta nem találkoztunk a gyerekkel, és addig akartam odaadni, amíg még érdemes. Olyan gyorsan nőnek ezek, mire kettőt pislantok, már csajozni fog és tetováltatni akar, de mindenekelőtt nem fogják érdekelni a matchboxok.
11/3 – Apró
A mindennapok apró örömei: város eső után, horgolófonalak, kopasz barackok, szőrös lakótársam csiriz üzemmódban, a színes véletlenek összjátékai na meg Professor Krtek, akit úgy itthon felejtettek, mint a huzat, és nekem kellett meginvitálnom egy kávéra, hogy ne duzzogjon. Galéria!
11/2 – Félláb
Piacra menni tehénkergető ruhában, alatta egy plusz szoknyával, felemás zokniban és felcsüngüzve, mert miért ne. Jah, ez vagyok én. A pózt nem tudom megmagyarázni, de az enyhén mániás tekintet amiatt van, mert a RK ma hazajön, és én a) nem tudom, mi a nyimnyámot adjak neki vacsorára, b) el kell mosogatni mindazt, amit itt-nem-léte alatt szolidan besuhintottam a mosogatóba. Esetleg ott hagytam a konyhapulton.
11/1 – Példátlan
Röhögni fogtok, én legalábbis röhögnék a helyetekben: ma van a fizetés nélküli szabadságom első napja, és én hova megyek reggel hétkor, na hova? Úúúgy van, Esztergomba.
Ezt a találkozót az óvodavezetőkkel szerdára terveztük, de aztán bejöttek a képbe a szokásos kavarások.
10/364 – Másodlegjobb
És lőn tizedik blogév utolsó napja (idén csak egy napot vesztettem el a sorszámozásból, hurrá), holnap pedig leszen tizenegyedik blogév első napja, és ez most tényleg csak annyit jelent nagyjából, hogy újrakezdem a számlálást, ne várjatok tőlem semmi extra évértékelőt vagy évköszöntőt, mert ugyan a tizedik sem volt piskóta, a tizenegyedikben meg pláne olyan rettenetes merényletek jönnek, amilyenre eddig nem volt példa, de most még nem tartunk ott, és nekem most erre nincsen enerzsiám, tényleg nincs. Ezen a ponton még minden a “mi lesz, ha” állapotában van, és én ettől ugyan piszkosul fosok, de ezt is ki kell próbálni egyszer. Kialakul majd minden valahogyan, mondogatom magamnak, és ez igazán megdöbbentő egy hozzám hasonlatosan controlfreak illetőtől, de ezúttal tényleg nincs terv, nincs program, csak lengek a világban.
A világban lengés egyik jeleként kezeljétek, hogy még pizsiben vagyok, fésületlenül, sminkeletlenül, meg egyáltalán. Ebből nem csinálunk rendszert, abból a részéből különösen nem, hogy ezzel a tökéletlen Fapipával próbálom fotózni magam, de most ez elég pásszentos megoldásnak tűnik lelki és egyéb állapottyaimhoz.
Mackó egyébként azért ül rajtam, mert a RK éppen valami kimondhatatlan nevű horvát szigeten teríti a tudományt. Az Ulyssesben van egy jelenet, amikor valamelyik epizódszereplő azon morfondírozik Stephen Dedalusszal, vajon miért írta bele Shakespeare a végrendeletébe, hogy feleségére hagyja a másodlegjobb ágyát – hát én speciel Mackó másodlegjobb ágya vagyok, rögtön a RK után.
Nem árt, ha az ember tisztában van a zuniverzumban elfoglalt helyével.
10/363 – Keret
Tudjátok ti, mi az, hogy “cafetéria kerettúllépés”? Az kérem annak a rövid neve, hogy “Te el akartál menni fizetés nélküli szabadságra két és fél hónapra, mi elküldünk téged ötre, de mivel már jóelőre megszórtuk a SzÉP-kártyádat játékpénzzel, az augusztusi fizetésedből levonjuk mindazt valódi pénzben, amit az őszi félévre játékpénzben kapnál. Ja, és erről aláírt, postai levélben feladott beleegyezést kérünk.”
Me not happy.
Van, aki viszont happy, sőt happyhappy, the happiest.
Úgy éljek, szeptember folyamán direkt el fogok verni valahogyan százötvenezer játékpénzt, ha már ugyanennyit levonnak tőlem valódiban.
10/362 – Csatak
Csak macskapapiért másztam el, de úgy érzem magam, mint aki ruhástul zuhanyozott. Nem az eső pofozott fel, csak a pára.
10/361 – Paplan
Az időjárás+én kombináció eredményeként ma estére ki lesz mosva az összes paplan, gépben mosható párna és minden ágynemű. Mivel egyébre nem vagyok képes harmincizé fokban, azért.
10/360 – Kánikula
Úgy éljek, én is szeretném abbahagyni már a nyafogást, de ez elviselhetetlen, na.
10/359 – Döglet
“Kiben mennyi szöglet, abban annyi döglet”, mondá Balassi. Ő nem a melegre gondolt, hanem egy kockás avagy vörfölyés zászlóra.
Én a fokokra gondolok, ma is lesz vagy hétszáz.
Itt még egészen frissz és capkodósz voltam, lefelé a piacra, de most már csak ülök a teraszon, és auauau, nagyon meleg van.
Minden nap más - mindennap más 