Gondolom, mostanra már nyilvánvaló, hogy az őtözködési beszerzéseim három lehetőség mentén haladnak: a) turkálok valamit, ami jó eséllyel megismételhetetlen lesz (vagy nem, lásd a szekrényemben csücsülő harmincöt csíkos Per Una kardigányt), b) varrok valamit, és ha tetszik a szabásminta, orrvérzésig ismétlem (lásd a rengeteg cikcakkruhát és nyafogóruhát), c) veszek valamit piacon vagy kínaibótban, és ha tetszik a cucc, megpróbálom a szivárvány összes színében beszerezni (lásd a pöttyöskéket). Nyilván akadnak ebben a konstrukcióban extra nagy melléfogások is, lásd a mellékelt ábrát.
Ha emlékeztet valamire, az nem véletlen, ez (elvben) pont ugyanaz a modell, mint a kínaibótos narancspiroska, azkit én olyan nagyon szeretett darabbá alakítottam, hogy mostanra már nekilátott foszlányaira esni. Ezt a jövőt én már elég korán agnoszkáltam, ezért volt, hogy a Szopornyica Ideje alatt gondolkodni kezdtem azon, hogyan pótolhatnám. Hirtelen ihletből úgy gondoltam, hogy ha ez kínaibótos beszerzés volt, nézzük meg az internetes kínaibótokat is, és meg is találtam ugyanazt a modellt, hurrá. Úgyhogy vettem belőle nemcsak egy narancspiroskát, de egy sárgát is, remek pótlás lesz, mégegyszer hurrá.
Ahogy azt Móricka elképzeli. Először is, az újonnan beszerzett dögök valami bizarr okból nagyobbak voltak egy számmal, mint az előző, a bélés másként (sokkal idétlenebbül) van megoldva bennük, a cuki kis gombocskák hiányoznak róluk, ráadásul nem csak méretkülönbségről van szó, hanem arról is, hogy a ruha arányai meg az én arányaim valamiért rohadtul nem kompatibilisek egymással, a dekoltázs eláll, mint a lámpaernyő, az alsószoknya-rész hosszabb, mint annak lennie kéne, a zseb valahol ott van, ahová nekem már nem ér le a kezem, és általában is úgy lóg rajtam az egész, mint valami pamutállat levetett bőre. Csoda, hogy azóta se vettem fel egyiket se?
Mint szintén a mellékelt ábra mutatja, meg tudom én úgy sztájlingolni ezt a klepetyust is, hogy viszonylag elviselhető fotót lőjek róla, de hát ruhákat nem azért vesz az ember, hogy fotót csináljon róluk, hanem hordani is akarja azokat. Oké, királyi koleganőim a fashionblogok világából valószínűleg kiköpnének erre a megállapításra, de én a való világban élek, és nemigen komálom azt, amikor ott lóg valami a szekrényben, aztán nem azért nem veszem fel sose, mert nincs hozzá kedv vagy alkalom,* hanem mert át kéne alakítani.
Szóval ma igenis felvettem, hogy a nap folyamán megállapíthassam, mik a legnagyobb problémák vele, aztán ha kimostam, nekifekszem az átalakításnak.
* Ha véletlenül meghívnak egy királyi lagzira, bármilyen jelmezbálra vagy egy goth buliba, én készen állok. Csak mondom.
Minden nap más - mindennap más 