Használjuk ki, amíg ilyen szép napos idő van. Azután úgyis jönnek majd a krumplibarnák meg a szemétszürkék, a feketékről nem is beszélve.
(Újabb kísérletet tettem a hímzett farmerkabáttal, amit, mint már múltkor is mondtam, eddig még nem sikerült igazán megszeretnem. Nos, azt hiszem, megtaláltam a rejtély kulcsát: pulóverrel kell hordani. Anélkül túl nagynak érzem, de így már nem.
Hurrá, újabb problémát sikerült letudni.)
Nagyjából úgy nézek ki, mint akire ráborult egy egész őszi domboldal.
Na igen, gyorsan még előráncigáltam pár nyáriasabb darabot, amíg megtehetem. A szoknya (disclaimer: ennek tényleg ilyen gyűröttnek kell lennie, egyszer megpróbáltam kivasalni, huh, de ronda lett tőle) valószínűleg hosszú téli álomra megy ezután. És a cipő is.
Ezt a ruhát egyszer már eltettem azzal, hogy jövő nyárig biztos nem lesz lehetőségem felvenni, de, íme, mégis lett.
A táskát amúgy most vette Prágában a férjem. Még két hónapja sem dolgozom a nem-venni-semmit projektemen, és máris kaptam ajándékba valami új cuccot, juppijájé. Ha folytatódik ez a trend, nem is lesz olyan nehéz feladat nem venni semmit…
Nadrággal. És bakanccsal. És még mellénnyel is.
Holnaptól pedig végre másik kabát. Pedig, az időjárást elnézve, ennek csak ezután fog beköszönteni a szezonja…
(Szolgálati közlemény: azt hiszem, végre megtanultam fókuszálni a fényképezőgéppel, de legalábbis bizakodom abban, hogy a folytatásban is sikerül majd kevésbé elmosódott képeket gyártanom.)
Átszaladok-a-boltba öltözék. Úgy tűnik, ezt a szoknyát folyton csak bevásárláshoz használom, a múltkoriban piacra mentem benne…
(Muszáj lesz holnap kísérleteznem egy kicsit a fényképezőgéppel, tudok-e javítani valamit a helyzeten. Itt például nagyjából úgy nézek ki, mint a saját szellemem, pedig ezúttal még ki is voltam pintyölve, bár minek.)
Munkanap. A kép még a munkasmink előtt, de már az aszpirin után készült.
Reggeli szaladgáláshoz nem volt jobb ötletem, mint ez itt…
Kicsit ráfaragtam erre az októberi kihívásra, kiválóan meleg idő van még ahhoz, hogy ezt a kabátot hordjam, de, végül is vékonyan öltözöm alája, így megjárja.
Ma is korán kellett fotóznom, de legalább nem vakuval. És, mint látható, tegnap fodrásznál voltam.
Még mindig számít, belefér-e a cipőbe a bokám…
A múlt hónapban annyira elmulattatott mindaz, amit “szeptemberi kihívás” címen csináltam, hogy úgy döntöttem, a hétvégi prágai kiruccanás után folytatni fogom a sorozatot.
Persze, az egészben nem lenne semmi kihívás, ha, teszem azt, egy fekete szoknyával vagy egy szürke pulóverrel próbálkoznék, úgyhogy mostantól minden hónapban egy többé-kevésbé feltűnő darabbal fogok eljátszani egy hétig. (Ez persze azt is jelenti, hogy már most félre kell rakosgatnom a megfelelő holmikat, és amíg sorra kerülnek, nem is veszem fel azokat, hadd legyen igazi meglepi.)
Októberi jelöltünk egy nagyjából gérokk szabású padlizsán átmeneti kabát, szép feltűnő ezüstgombokkal. Lássuk, mi sül ki ebből!
Ezen a ponton már egy órája vártunk a vonatra, ami végül két óra késéssel érkezett. És volt bennem egy Coldrex is.
Egyik kedvenc elvem (az öltözködésben is) az “if it ain’t broken, don’t fix it”. A két héttel ezelőtti grazi utazásra kék-barnában mentem, ez minden bizonnyal Prágához is praktikus lesz.
Élek ugyan a gyanúperrel, hogy egy pöttyel kevesebb holmira lesz szükségem hétfőig, de a hűséges kék táskám minden bizonnyal elbírja. Meg én is.
Ezt most tényleg csak azért, mert hülyén nézne ki, ha a 319 után rögtön a 317 következne. A pólót már rég át akartam alakítani, de még ma takarításhoz jó lesz.
Holnap viszont megint utazom, juhé.
Belefér a bokám egy másik lábbelibe is, mint a tegnapi! Milyen szerencse. Tegnap egyébként is olyan zuhéban jöttem haza, hogy a csizmám még mindig szárad.
Ma előreláthatólag nem ér ilyen pech, de azért (biztos, ami biztos) a táskámban van egy sál meg egy esernyő is.
Újabb hajnali indulás, újabb vakus fotó. Kékben, kardigánnal. A csizma a tegnapi, ennek a legjobb a talpbélése. A bokámat elnézve holnapután már biztosan másikat is fel tudok venni, addig meg vánszorgás…
…kérdezd meg tőle, hát a vodka hol marad?
A bokám még mindig kis cipóra emlékeztet, úgyhogy szerintem éppen ilyenkor kell alaposan kicsípnem magam, az angyalát.
Persze azt, hogy “kicsípem magam”, a saját kereteim között tessék érteni.
Még ha nem is feltűnő, ez a legdrágább kabátom, egy Promod bőrdzseki, ami a helyi boltokban egy szempillantás alatt elfogyott a méretemben, és végül afféle családi ajándékként hoztak nekem egyet Bécsből. Nem szoktam sem márkákról, sem “külfődről van” részletekről hencegni, ezt is csak azért említem meg, mert anno annyira jólesett.
Akárcsak a doktori védésemre ajándékként kapott Ayala Bar nyakék, amit most szintén felvettem.
Íme egy közeli a két főszereplőről:
A kis vasárnapi túra alatt gyönyörűségesen kificamítottam a bokámat, úgyhogy ma piszkosul nem volt kedvem (meg nagyrészt lehetőségem se), hogy a vénasszonyok nyarának utolsó rúgásaihoz öltözzek, amíg átsántikálok a boltba tejért. Csak a kényelem érdekelt, azon kívül semmi, így kaptam magamra ezt a nagy és bő polárruhát, amit már gondosan betettem egyszer az átalakítani valók kupacába. Na majd a következő fellépésén másként fog kinézni.
Sajnos, bár megúsztam fáslival, amíg le nem lohad a duzzanat, kizárólagosan csizmát tudok hordani, és még azokból is csak a bumfordibbakat…
 | Zsuzsi - 10/276 – Kapás |
 | mák - 10/276 – Kapás |
| Zsuzsi - 10/276 – Kapás |
| mák - 10/275 – Kedve |
| Kriszti - 10/275 – Kedve |
Minden nap más - mindennap más 