Ez a hónap is eltelt, huhh. Galéria!
december 2015 havi bejegyzések
3/122 – A változatlanság édes nyugalma
Akkora nagy buli lesz ma este nálunk, hogy a fal adja a másikat: mint tavaly, ezúttal is elücsörgünk itthon édes kiccsaládi nyugalomban én meg a Repülő Kutató meg a macskák. Macskából ugyan tavaly csak egy volt, de egy kis szerencsével jövő szilveszterkor is kettő lesz, mint most.
A december 31. számomra továbbra is csak egy idétlen nap a naptárban a téli vizsgaidőszak közepén, amikor másnaptól megest újra meg kell tanulni, milyen ragyaverte évet írunk. A tradícióknak megfelelően azt is valószínűsítem, hogy ezúttal sem érem meg ébren az éjfelet – már legalábbis ha a petárdák és tűzijátékok rajongói kegyesek lesznek hozzánk. (Nem lesznek kegyesek. Tavaly épp a házunk előtti parkot szemelték ki arra a célra, hogy onnan röppentsék az égbe röppentyűiket, bár dugták volna inkább a seggükbe. Idegyűlt a fél környék. Gondolom, ők is ragaszkodni fognak a tradícióikhoz, és itt fognak durrogtatni a pofánkba egyig. Oh well, legfeljebb ágyból nézek tűzijátékot, a hálószobának tetőablaka van.)
Szóval mindenkinek jó mulatást, aki mulatni fog, nekem pedig kellemes szöszmötét, majd szép álmokat.
3/121 – Szúette szekreter, friss politúrral
Az általános évvégi karbantartás szellemében tegnap még thai masszázsra is eltotyogtam, roppant nagy élmény volt, de még nem tudom, meg merjem-e ismételni. Amikor a beazonosíthatatlan életkorú thai hölgy megpróbálta lecsavarozni a helyéről a lábujjaimat (háhá, nem sikerült neki, jól oda vannak ragasztva), azt hittem, túlvagyok a legrosszabbakon, de nem, a legrosszabbak továbbra is jöttek sűrű tömött sorban, és még ma reggel is lila ujjnyomokat keresgéltem magamon a tükörben. A leginkább jó/rossz pillanat az volt, amikor két másodperc alatt a hátam három akkorát reccsent, mint egy öreg, szúette szekreter, amit éppen megpróbálnak átmozgatni a szoba másik sarkába. Utána már meglehetős sztoicizmussal tűrtem, hogy összehajtogassa a végtagjaimat és megpróbálja lecsavarozni a fejemet is (tudtam, hogy az is jól oda van ragasztva).
Ma továbbra is dzsuvátlanítás és más szabadprogramok vannak, melyhez egyrészt Jane Austen-feldolgozásokat fogok nézni (erős a kísértés, hogy a bollywoodi változatokat is megpróbáljam előkotorni valamelyik internetbugyorból), másrészt viszont a célnak leginkább megfelelő öltözetet hordom. Ha még nem próbáltatok anyagficliket, varrócérna-darabkákat, portigriseket és macskaszőrt levakarni egy polárruháról, nem tudjátok, miből maradtatok ki.
3/120 – Évvégi karbantartás
Ebben a lakásban mindig van legalább egy szoba, ahol a káosz uralkodik, de most hősi és elszánt akcióba kezdtem, hogy ne a varrószoba legyen az. Ennélfogva az év hátralévő napjaira vajmi kevéssé látványos ancúgok várhatók, ámde annál több szöszmösz.
Viszont az is lehet, hogy a káosz eltakarítása érdekében varrni is fogok, ami további újracucc-posztokat jelent, juppijájé.
3/119 – Egyszerű problémákra egyszerű megoldások
Odakint még mindig ködös takony terjeng, én pedig ezúttal dicstelenül túlaludtam magam. Gyerünk, öltözzünk be házipapagájnak.
Újracucc(?) – Naaagy zsebekkel
Kicsikét kérdéses, újracuccnak lehet-e tekinteni ezt a projektet, de hátha segít valakinek: talán más is akar újabb zsebeket építeni egy táskába, de nem mer hozzáfogni. Nos, mint tudjuk, én ilyen ügyekben bátor vagyok, mint egy vadkan (és körülbelül annyira előrelátó is, mint egy vadkan), szóval tessék. A képek igen változatos, ráadásul pocséknál pocsékabb világítási viszonyok között keletkeztek, ezért előre is bocs.
Az októberi turkálózsákmány zöld táskám
nagyon-nagyon szeretnivaló darab továbbra is, majdnem mindent tud, amit én egy táskától elvárok: masszív és belefér egy fél disznó, kézben is lógatható meg pánton is hordható, remek. Az egyetlen problémám vele, hogy igen gyengén van eleresztve belső zsebekkel: az egyik oldalán csak egy incifinci kis mobiltartó, a másik felén (lásd alább) pedig egy szintén incifinci cipzáras kis micsodácska, amibe a pénztárcám is csak úgy fér bele, hogy gyömösz, gyömösz.
Na hát én ugye szeretem, ha a táskáimba belefér egy fél disznó, de ezt olyanformán tessék elképzelni, hogy az inkriminált féldisznót előtte már nett kis darabokra bontotta a hentes. Netbook, pénztárca, előjegyzési naptár, kulcsok, tollak, jegyzetek, cigi, pendrive, mp3-lejátszó, ernyő, papírzsepi, parfüm, sminkcuccok, kézkrém, szemüvegtörlő, bevásárlószatyor – ez csak a minimumprogram, amit mindig magammal hurcolok, és nincs is annál szebb, mint amikor egy táska legaljáról kell előbűvészkednem mindezt, különösen az apróságokat. A külső zseb persze szép és jó, de a hátul lévő (lásd fentebb) szintén igencsak incifinci, az első meg, hogyismondjam, túl jól hozzáférhető a külvilág számára ahhoz, hogy nyugodt szívvel tároljak benne bukszát meg pendrive-ot.
Úgyhogy nincs más hátra, mint előre: építsünk a táskába zsebeket. Nyilván ezt is géppel akartam megoldani, amennyire lehet, pláne hogy amúgy is barna cérna van belefűzve, addig üssük a vasat, amíg meleg.
Először is elővettem hűséges fércbontómat, és felfejtettem a táska bélésének alsó varrását.
Ezután ugrottam bele fejjel az anyagdarabkáim kimeríthetetlen kincsestárába, hogy kiválasszam a célnak megfelelőt. A választott végül egy valahai pamutbúz lett, amit 2001-ben turkáltam egy patchwork-falvédőhöz, és ezek után ennyi maradt belőle összvissz:
(Utólag kicsit sajnálom, hogy kevesebb körültekintéssel vágtam szét valaha a nyomorultat, olyan szépen kidolgozott gomblyukai voltak, még kezdhettem volna velük valamit ebben a projektben is, de hát késő bánat, sőt, majdnem tizenöt évvel elkésett bánat, most már éljünk együtt vele.)
Mivel elöl-belül és hátul-belül is újabb zsebeket óhajtottam a táskába, a meló két alkalmatos méretű téglalap kivágásával kezdődött, melyeknél megpróbáltam kihasználni a már meglévő eldolgozott széleket is – lustácska vagyok, no. Egyébként is arra törekedtem, hogy a lehető legkevésbé legyenek majd foszlósak a szélek, úgyhogy megkíséreltem mindent úgy elszegni, visszahajtani, eltisztázni, hogy a zseb kívülről is, belülről is elég tetszetős legyen. Mindenesetre a zsebekhez legyártottam két téglalapot: hátulra egy kisebbet a pénztárcának, elölre egy nagyobbat az összes többi mindenfélének. Ez utóbbira varrtam további zsebeket is, mert miért ne. Például a tollaknak, azok mindig elbújnak valahol. Na meg az mp3-lejátszónak, ami szintén hajlamos lemerülni az összes többi apróság közé.
Végül a kívánatos helyen rágombostűztem a téglalapokat a táska bélésére úgy, hogy a már meglévő belső zsebeken se varrjak majd át – akármilyen incifincik, legalább a mobiltelefon, a pendrive meg a szemüvegtörlő jó helyen lesz ezekben.
Eddig minden szép és jó volt, de ezután kezdődött a feladat nehezebb része: behajtogatni a nyavalyás táskát a nyavalyás varrógéptű alá.
Sok káromkodással járt, nem tagadom, de végül csak megküzdöttem a melóval, és sikeresen felvarrtam a nyavalyás bélésre a nyavalyás zsebeket. Ezek után már csak a kulcsoknak varrtam fel egy aprócska polárdarabbal egy praktikus karabinert a hátsó zseb sarkára így ni,
aztán gondosan végigvarrtam széles cikcakkal a felfejtett bélésen, hogy visszazárjam.
Mindent összevéve nem lett egy nívódíjas munka, de most már végre mindennek meglesz a helye.
3/118 – Oda-vissza
Pár nappal ezelőtt azt jövendöltem, én már idén nem hagyom el a lakást, ma mégis kimentünk a takonyba meg ködbe bele én, az “új” szoknyám meg kétszázötven darab csokicsók.
Azt hiszem, a szoknyát megtartom.
Újracucc – Egy hosszú, egy rövid 3. Marsala
Ez volt az idei év Pantone divatszíne, meg ez volt az egyik forduló is az Árnika Műhely Colortrend-játékán, úgyhogy akkor most rettentő trendi leszek és aptudét: az egyik ügyben majdhogynem lekésem az évet, a másikban meg két hónap csúszásban sem vagyok, bagatell.
A marsala és csatolt haverjai színskáláját amúgy már évek óta hordom, és ettől a jó szokásomtól akkor sem fogok eltekinteni, ha már, huss, kiment divatból. (Ne vicceljünk, a Pantone a jövő évre a “rózsakvarc” és “derű” fedőnevű izéket kiáltotta ki az év színeinek. Hívja őket akárhogyan, bébirózsaszín meg bébikék az, nem egyéb. 2016-ban a legtrendibbek a tradicionális babaruhákat kedvelő szülők kéthetes gyermekei lesznek. Erről ennyit.)
A második számú kordszoknyával, a barnával kapcsolatban már megjövendöltem, hogy a) rövidebb lesz, b) nem marad egyszínű. A rövidítés nem nagy kunszt: lemértem, milyen hosszúra óhajtom őkelmét, aztán szép gondosan levágtam az aljából, és cikcakkal elszegtem, hogy kevesebbet szemeteljen nekem. (Nem hagytam ráhagyást a felhajtáshoz, mert a levágott csíkból levágott csíkkal akartam majd elszegni a végén. Majd meglátjátok.)
Igen, jól sejtitek: most jön a szajré előhozatala.
Ittfele nemigen szokott kárbamenni semmi, még az ilyen mikroszkopikus poláranyag-csíkok sem. A már tényleg semmire se használható méretű anyagokat nyírtam fel egyszer, és azóta ismét megszaporodott a rongyoszsák tartalma, úgyhogy majd valószínűleg elmelózom az újabb adaggal is, ha lesz rá érkezésem. A készletben vannak lilák, pirosak, barnák, bordók, narancsok, szépen összevissza. A marsala ugyan alapvetően bordó, és reményeim szerint a végeredmény is leginkább bordóra fog hajazni, de ha nem, akkor is játszottam egy jót.
Úgyhogy megfogtam ezt az irgalmatlan mennyiségű csíkocskát, és elkezdtem felvarrni a szoknya aljára, széles cikcakkal.
Mindehhez betettem egy kellően ostoba karácsonyi filmet, ilyentájt roppant szívesen nézek efféléket dekoratív emberekkel és a szerelem mindent legyőző hatalmával, nix intellektuális kihívás, minden sztori olyan egyszerű, mint a faék. Na ez is olyan volt, szerelem kazalszám, mondvacsinált konfliktusok, adventi sütik meg atipikusan viselkedő macskák, akik állandóan cukik és dorombolósak, és egyszer sem akarják leverni a gazdáikról a glazúrt.
És varrtam, és varrtam, és varrtam, és varrtam, és közben feljött az egyik igazi macska, aki bezzeg nem viselkedett atipikusan, mert undorral megfordult, és elment, és én tovább varrtam, és aztán egyszer csak körbeértem a csíkokkal a szoknyán,
a kaliforniai kisvárosban meg havazni kezdett, és a szerelem hatalma legyőzött mindent, a filmbeli macska meg ismét dorombolt, és odadugta a buksiját a gazdikhoz, akik éppen szerelmesen nézték egymást.
Én pedig fogtam a szoknya aljáról levágott csíkot, a megfelelő szélességűre vágtam, aztán azt is rávarrtam a szoknyára,
majd levonultam a földszintre, megnézni, mit csinálnak a mi macskáink. Éppen aludt mind a kettő, úgyhogy csak megnéztek maguknak fél szemmel, aztán aludtak tovább.
A szoknyát holnap felveszem, aztán meglátjuk, mennyire tetszik magamon. Ha egyáltalán nem, akkor várom azt a bátor jelentkezőt, aki hozzávetőleg 42-es méretű holmikat hord, és nem ijed meg egy szivárványcsíkos mini lámpaernyőtől.
3/117 – Visszaalvás helyett
Még mindig bánatosan szomorúcska idő van, és roppantul nagy a kísértés, hogy visszaguruljak az ágyba, úgyhogy csakazértis pörögni fogok, ennek pedig több mosógépnyi tiszta ruha, több tepsi süti és egy kis szerencsével több befejezett varróprojekt lesz az eredménye. Hát nem megéri?
3/116 – Csak egy kis kontraszt
Ma is olyan nap van, amikor azt veszek fel, amihez kedvem szottyan. Desőt.
3/115 – Cukrozott szilva
Legalább a karácsony legyen illatos és tarkabarka. Boldog ünneplést mindenkinek, én elmentem horizontális karácsonyfát építeni.
3/114 – Az utolsó idei expedíció
Azt hiszem, ma volt idén az utolsó olyan nap, amikor elhagytam a lakást, és most is csak a piacig kúsztam el fenyőágakért meg a pékségbe péksütiért. Mindehhez pedig felvettem két olyan felsőt is, amit az átalakítandó kupacból húztam ki abban a reményben, hátha mégse kell őket átalakítani.
De, át kell.
3/113 – Ovarian remnant syndrome
Nem nekem, hejj. Nekem még megvan az összes szaporítószervem. A Poci nevűnek, aki már ivartalanítva volt. A jelek szerint csak múlt időben. Hogy az árgyélusát neki.
Tegnapelőtt este az addig feltűnően hallgatag második számú macskánk sipákolni kezdett, ez pedig tegnap estére jellegzetesen torokhangú nyervogásba, emellé pedig az alfele emelgetésébe csapott át. Mondtam a Repülő Kutatónak, hogy ha már láttam tüzelő mackát, hát ez itt épp így néz ki, de hát ki volt már pöszörőztetve, mi a bokám történik. Nos, a doki szerint, akihez ma reggel elrángattuk szegény dögicét, feltehetőleg benne maradt egy kisadag petefészekszövet, és most újraindult a hormontermelése, úgyhogy most másfél hétig gyógyszerezés, január 4-én pedig újrapöszörőzik.
Lelkesedésem határtalan. A macskáé is, pedig ő még nem is tudja, mit hoz a jövő.
Nem csak lelkesedésem, de fantáziám sem volt ma reggel valami átfogó válogatáshoz a szekrény tartalmából, ehelyett felrántottam az első akármiket, amik szembejöttek. Nagy számban olyan akármiket, amik tegnap is rajtam voltak.
3/112 – Még mindig morc
Újabb nyavalyás rohangálónap, ebbe a nyavalyás időjárásba bele ki, ügyintézni Budapestre be le fel, grr. Gondoltam, hátha segít egy kis piros.
Még várom, hogy hasson.
3/111 – Grrmrr
Ma már újrafestettem a hajam, sütöttem háromféle sütit, és rávettem a Repülő Kutatót, hogy felporszívózza az emeletet. Valamiért viszont továbbra is morcos és “mi-a-francot-kéne-még-csinálni” hangulatom van.
3/110 – Menjél haza, időjárás, részeg vagy
Ma mindössze a pékségig vonultam, és ott is elvitték az orrom elől az összes krémest, pedig komolyan kacérkodtam azzal, hogy azt veszek. Végül inkább egy úgynevezett mandulás csemegét vettem, bár minek.
Tisztában vagyok azzal, hogy az időjárás az egyik leggyatrább beszédtéma, de akkor is, mi van most, november eleje vagy mi a fészkes? Ezt a kabátot már nemigen szoktam december vége felé egy szál pólóval hordani. Sál meg kesztyű is csak a nagyobb dekorativitás céljábul volt rajtam, nem másért.
Sapkára viszont garantáltan szükségem volt, a hajam úgy néz ki, hogy ujuj.
3/109 – Ború, derű, hejehuja
Posztolni ugyan nem volt időm, de tegnap is volt nap, sőt, még találkozóm is volt a barátnőimmel sörök, csokicsókok, minitusfürdők, whiskey ízesítésű trüffelek meg általam varrott szövetpipik közepette, sok röhögéssel.
Aztán persze mikor hazajöttem, az egyik hallgató levele várt, akinek elrontottam a jegyét, úgyhogy most úgy szégyellem magam, mint a kutya. (Javítottam, de akkor is.) Hiába, no, a világ továbbra is mintaszerűen teljesíti a hunfent-hunlent feladatát.
3/108 – Még egy vizsga
Hacsak be nem üt valami speciális krach, idén már nem megyek többet Esztergomba, januárban is csak 19-én kezdek újra vizsgáztatni. Úgyhogy, ha már idei utolsó fellépés, adjuk meg a módját nekije.
3/107 – Világi literátus
A dolgozatjavításból végül nem lett zokogás, még kicsike se, a nép hozzávetőleg elvárásaimnak megfelelően teljesített, hurrá. Én általában annak örülök, ha a dolgozatok végeredménye meglehetős szórást mutat, van több jeles (tehát érthető/megtanulható volt az anyag), és a skála másik végén is ácsorognak néhányan elégtelenekkel és elégségesekkel a kezecskéjükben (tehát nem volt komolytalan a követelmény). (Nyugi, mindig van javítási lehetőség, és általában meg is szoktak táltosodni a hallgatók ennek örömére, aminek én szintén roppantul örvendek.)
A saját teljesítményemre is jár egy erős négyes, merthogy, úgy tűnik, elég jól adtam le az anyagot (senki sem írt igazán hajmeresztő hülyeségeket), és elég jól raktam össze a dolgozatot is (lásd a végeredmények szórása). Azért nem kapok jobb jegyet, mert a “világi literátus” fogalmát senki sem találta el egészen pontosan, ez pedig nyilván az én lelkemen szárad. Na majd jövőre.
Elvileg ma is vizsgáztattam volna, de mind az öt fő megfutamodott a szociogén tényezők önfejlesztő személyiségformáló blablabláitól (nem, sajnos nem ússzák meg szegények, januárban van még két vizsgaidőpont), úgyhogy akkor inkább megpróbálok behozni a lakásunkba némi jinglebellt és ootannenbaumot. Vérszemet kaptam attól, hogy a macskák még nem pofozták le a porcelánmikulásokat.
Előbb viszont még eltotyogunk ebédelni, mert ilyet úgyse szoktunk. Akkor meg már, ugye, miért ne vághatnám ki hozzá a magas cét: matchy-matchy, bizarr színkombináció, vastag zokni, gatyához való bundáscipő meg minden, ami még belefér.
3/106 – Szembesítés előtt
Amíg az ember diák, nagyjából úgy képzeli, hogy a vizsgaidőszakban a tanár nem csinál semmit, holott ő az, aki megcsinálja és kijavítja a dolgozatot, közben pedig kicsikét zokog. Bizony, éppen ez az a szakasz a félévben, amikor a legkellemetlenebb meglepetésekre kell felkészülnie, megacélozván lelkét, grr.
Néha igencsak pucér és kíméletlen látlelet van azokban a dolgozatokban arról, mennyire feleltünk meg szövegmagyarázó kisiparosi feladatainknak. Most még vigyorgok-forma, de estére lehet, hogy kicsikét zokogni is fogok.
Minden nap más - mindennap más 