RSS

ősz kategória bejegyzései

5/november

Uramatyám. Azt hittem, ennek már sose lesz vége. Bár még a mai nap hátravan.

                                                      

 
Hozzászólás

Szerző: be 2017/11/30 hüvelyk eská, tél, ősz

 

5/90 – Malomkő

Már érlelődött egy ideje a dolog – talán azóta, hogy megkaptuk a komplex vizsgához (leánykori nevén doktori szigorlat) azt a kilencoldalas olvasmány- és követelménylistát, amit a neveléstudomány felkent papjai és papnői alkalmatosnak tartottak ahhoz, hogy eddig megszerzett tudásunkról számot adjunk. Valamelyest határozottabb irányt vett akkor, amikor múlt szerdán kiderült, hogy ezzel a szép új képzési rendszerrel és szabályozással az is együtt jár, hogy ha az ember elbukta ezt a komplex vizsgát, akkor páviszlát doktori, kezdheti elölről. Úgyszintén erősödött bennem a “fussunk világgá” érzése, amikor megtudtuk, hogy a komplex vizsga tételhúzós része szinte nudli ahhoz képest, hogy a disszertációnk eddig elkészült részének (haha) ismertetése milyen súllyal fog latba esni a megmérettetésen.

És aztán pénteken összedőltem a fáradtságtól meg a túlvállalásoktól, mint egy disznóól, tegnapra pedig, mire visszatért a józan eszem (ebben mindig segít a tanítás – amikor totál padlón vagyok, pofozzatok fel, aztán lökjetek be egy teremnyi gólya elé), már meg is volt a megoldás. Mivel a komplex vizsgával az a megkötés, hogy a negyedik aktív félév után kötelező letenni, passziválni fogom a következő félévemet, slussz. Ettől most úgy érzem magam, mintha egy malomkő esett volna le a nyakamból, de tényleg. Feladatokat abbahagyni ugyan nem vagyok képes, de a szüneteltetésben már van tapasztalatom, vö. primérszöveg-gyártó kisiparosi munkásságomat, melyben bőséggel akadnak 2008-ban elkezdett és még mindig nem befejezett termények is. Könyörgöm, nem darálhatom le magam hobbiból megszerzett fokozatok miatt, elég már az önszabotálásból. Meg aztán, legyünk tisztában határainkkal és képességeinkkel. Ha én itt most beleásom magam a kilencoldalas listába, az egy dolog, de összecsapkodni egy olyan disszertációs tartalomjegyzéket meg hozzá egy-két fejezetet, ami megüti a mércémet – á, adjuk fel. Ismerem magam, hogyan működik nálam az effélék megalkotása: az előző disszertációmnál kábé öt évbe telt, amíg végre összeállt a módszertan meg a tartalomjegyzék, és ugyan most nyilvánvalóan nem lesz ennyi időm rá, de két év alatt ne várjunk tőlem lehetetlent. (Jelzem, azért az mindig igen szép tőlem, hogy olyasmiket akarok csinálni, amikhez magamnak kell kitalálni a módszereket meg minden firlefancot, ahelyett, hogy simán csak megfognék egy már létező akármit, aztán alkalmaznám. Valószínűleg még mindig túl nagy elvárásaim vannak a disszertációk tudományos súlyával és újdonságértékével kapcsolatban. Másokkal ellentétben, mondhatni.)

Úgyhogy akkor most végigvágtatok a szorgalmi időszakból hátramaradt két és fél héten, december-januárban megírom a harmadik aktív félév öt(!) beadandóját, aztán szünetet tartok. Ha a jövő őszi félévre nem hirdetik meg a komplex vizsgát, akkor rákövetkező nyáron teszem le, talán még jobb. (Két egymást követő félévet lehet passziváltatni, erről is felhomályosítottak minket szerdán. Szerda óta többet tudunk erről a doktori képzésről, mint előtte bármikor is.) Jövő félévre lesz így is dolgom éppen elég: nyolc szakdolgozó, esztergomi és budapesti órák, újabb küszködések hálótervekkel meg miegymással, ráadásul az óráim nemkicsiny része tömbösítve lesz, mert a harmadévesek elmennek nyolchetes gyakorlatra, előtte-utána pedig le kell nyomkodnunk torkukon a komplett félévi anyagot a tárgyaikból, és épp a harmadévesekből van egy budapesti szortiment is. Ha ehhez a tömbösítéshez hozzáveszem a zárótevékenységeket, zárthelyiket és efféléket, a májusom már most úgy fest, mint egy közepes vesszőfutás, hát még ha ebbe megpróbálnék beleszuszakolni egy komplex vizsgára készülést is. Ne hülyéskedjünk.

Tippjeim szerint ugyan lesznek olyanok, akik lenéznek majd azért, mert megfutamodom a feladat elől (a csoporttársaim nagy hányada biztos nem használja ki a menekülőutat), de ezt most roppant őszintén leszarom. Valamikor élni is kell. És minekutána a Repülő Kutató iszonyú sok munka eredményeképpen éppen most nyert el egy ménkű nagy ösztöndíjat, much money, much megtiszteltetés, tényleg ideje élnünk is egy keveset, mielőtt végképp megvénülünk. Dixit.

Az önszabotálásoknak persze igen nehéz búcsút inteni, ma például azt reckírozom meg a rengeteg eszemmel, hogy saccra hat órát töltsek magas sarkú bakancskámban az intézményi nyílt napon, ahol ugyan összesen öt perc fellépésem lesz délután a közönség előtt, de már délelőtt ott kell ácsorogni dísznek. Valójában még ezzel is engedményt tettem magamnak, mert eredetileg a kis új pirosas izékét akartam felvenni, de aztán sunyin esni kezdett a hó. Oda se neki, az összes nehezítéssel együtt (Budapest, hiányzó hármas metró, első havazás, dugók) így is úgy érzem, hogy a vaddisznók hozzám képest csecse és gyámoltalan állatkák.

 
4 hozzászólás

Szerző: be 2017/11/29 hüvelyk eská, tél, ősz

 

5/89 – Szundi

Nemigen tudok újat mondani azon kívül, hogy a szervezetem mostanra állt annyira helyre, hogy szeretné behozni az alváshiányát. Nos, ezt ma nem lehet. Holnap se.

 
8 hozzászólás

Szerző: be 2017/11/28 hüvelyk eská, tél, ősz

 

5/88 – Kifelé

A helyzet továbbra sem túl rózsás, gyakorlatilag pizsiben ténfergek itthon, és órák óta próbálom rávenni magam, hogy legalább a pékségig kússzam el valahogy.

Holnap viszont tanítás lesz, péntekig pedig megállás se, szóval muszáj valahogy összekapnom magam. Istenkém, úgy érzem most, hogy ez lesz a valahavolt leghosszabb három hét, ami most éppen előttem áll.

 
2 hozzászólás

Szerző: be 2017/11/27 hüvelyk eská, tél, ősz

 

Eská 5/6 – Foltozzunk blézert!

Az, hogy a kívülről/felülről érkező tennivalók és feladatok átvették fölöttem az uralmat, többek között azt eredményezte, hogy lényegében nem jutott időm azokra a szöszmötékre, amiket agypucolási célra alkalmazok. Például arra se nagyon, hogy legyen olyan eská-projektem, amiben kedvem lelem, és ami (nem mellékesen) beblogolható. Ahhoz képest, hogy erre az évre legalább ötvenkét ilyet irányoztam be magamnak, igen csúfos lemaradásban vagyok, és ez (bocs) nem elsősorban az olvasók felé kellemetlen, hanem magammal szemben. Rosseb, nekem igenis szükségem van arra az agypucolásra, amit ezek a szöszmöték jelentenek – ehhez képest az elmúlt hónapokban, ahányszor bementem a Bűnök Barlangjába, szinte sose tudtam befejezni, amit elkezdtem, esetenként még elkezdeni sem. Múlt vasárnap ugyan varrtam két applikált díszpárnahuzatot ajándékba az unokaizékéknek, de azt se blogoltam be. Ha van rá igény, tessék jelezni, a fotódokumentáció megvan.

Most viszont lássunk egy másik medvét. A héten derült ki, hogy az igen kedvelt piros bukléblézerem igen rondán elfeslett az egyik hátvarrásánál, mutatom:

Na most velem ne marháskodjanak mindenféle bukléblézerek. Ha én úgy gondolom, hogy meg akarom menteni, hiába kapálózik. Úgyhogy tegnap agypucolási céllal nekifeküdtem a melónak.

Mindenekelőtt kivágtam egy kis maradék fekete szövetből egy olyan darabot, ami elfedi majd a feslést.

Persze ahhoz, hogy ne legyen annyira feltűnő a “nédda, mekkora folt”, a másik oldal varrására is kivágtam egy ugyanilyet. (Gondosan megvizsgálva a blézert ez nem is volt a legrosszabb választás: a másik oldalon is kezdett elereszteni a szövet.)

És nyilván ilyenkor szokott megjelenni a “kuss, én így szállok le a bicikliről” szellemében az összes pityke meg fonal meg miegymás.

Aztán végül, némi ábrándos hímezgetés után ez lett belőle:

A tallérokat a blézer hajtókájára meg egyik zsebére szántam, hogy úgy fessen az egész, mintha direkt így akartam volna leszállni a bicikliről, nem pedig muszájból foltozgatnék.

És innen kezdve már csak varrogatni kellett, kézzel, gondosan, külön vigyázva arra, hogy a bélést ne varrjam hozzá egyik folthoz sem. A vége pedig ez lett:

Majd természetesen látni fogjátok teljes pompájában is, mikor felveszem.

 
12 hozzászólás

Szerző: be 2017/11/26 hüvelyk újracucc, eská, tél, ősz

 

5/87 – Zokni

A Repülő Kutató hazajött Münchenből, hozott nekem zoknit, főzött vacsorát, ma továbbmegy Bécsbe. A vacsorát megettem, a zoknit ma felvettem, örültem a pasasnak, amikor megjött, integetek utána, amikor elmegy, minden a megszokott mederben folyik, sálálá.

Mivel valószínűleg megfogalmazódik bennetek most erről a fotóról néhány kérdés, hadd megyek elébe.

Nem, zoknit ajándékozni nem ciki. Gondoljatok Albus Dumbledore-ra. Meg Dobbyra, természetesen.

Igen, a Repülő Kutató színtévesztő. Nem, a zöldet nem téveszti a lilával, ezeket a színeket elég jól meg tudja különböztetni egymástól. Azért vette meg nekem ezt a zoknit, mert kíváncsi volt, hogyan fog mutatni fotón, és hogy vajon mivel veszem fel.

Nem, én nem vagyok színtévesztő. Ha az lennék, nem tudtam volna kivadászni ruháim végtelen tárából egy épp ilyen zöld pólót meg egy épp ilyen lila kardigánt. Én csak egy még mindig nyomott nő vagyok, aki tarkabarkákkal meg fölös szénhidrátokkal kompenzálja a fáradtságot, és még mindig van neki a Bűnök Barlangjában tegnapról egy fél tábla csoki.

Úgyhogy most megyek, és megeszem.

 

 
1 hozzászólás

Szerző: be 2017/11/26 hüvelyk ajándék, eská, ősz

 

5/86 – Orion

A fejem ugyan úgy fáj, hogy majdnem eldurran (ezen a héten már ez a harmadik eset, ami kissé aggaszt, ez az éves adagom fele úgy hozzávetőleg), és az orrom is sunyin folydogálni kezdett, de már jobban vagyok egy kissé. Aludni így sem sikerült hat óránál többet, de azt legalább egyhuzamban, az is valami. Mivel viszont a Repülő Kutató nincs itthon (kedd óta Münchenben konferenciál), és a péksüti nem mászik be magától a házba, muszáj elkúsznom a sarki pékig, de egyébként ha hazajöttem, visszavedlem nyafogóruhába, és próbálom figyelmen kívül hagyni a bűntudatot a kihagyott órák meg általában a teljesítetlen kötelezettségek miatt.

Egészen nyilvánvalóan az a fő bajom most, hogy túlvállaltam magam, a szervezetem pedig közölte, hogy ehhez a bulihoz ő nem adja hozzájárulását. Hát jó. Akkor most próbáljunk semmit tenni, esetleg színes anyagficlik között turkálgatni kicsikét, hátha arra van szüksége. Úgyhogy ma döglőnap lesz, ficlinap, gyümölcsös teák napja meg csokinap. Ez utóbbiból meggyes Orion, a világ legjobb csokijainak egyike, és nekem van is itthon belőle három egész tábla.

Bár a mai jelmez igen-igen összerakottnak látszik a maga hülye módján, nem a mai fejemé az érdem, hanem a tegnapié, aki összepakolt Pexre, mielőtt még bekövetkezett volna a disznóól összedőlése. Mint látható, a frissen turkált felsőnek igencsak “fuck, i’m going blind” színe és mindehhez roppant előnytelen dobozformája van. Muszáj lesz majd kezdeni vele valamit, ez tuti.

 
Hozzászólás

Szerző: be 2017/11/25 hüvelyk újracucc, eská, ősz

 

5/85 – Disznóól

A nap, amikor nyüszítve és majdhogynem pizsiben, valamint szemöldök nélkül indultam volna Pexre, de összeomlottam, mint egy disznóól. A móka kedvéért amúgy ma már ötször bőgtem, és hol van még a nap vége.

Hogy a nyavalyába jutottam ide, lövésem sincs, de részvétnyilvánításokat soxeretettel várok a kiadóba. (Megjegyzem, attól már jobb lett egy kicsit, hogy eldöntöttem, ebben az állapotban nem megyek sehová. A kötelezően megjelenő bűntudattal majd máskor foglalkozunk, most valószínűleg előbb alszom egy kicsit.)

U.i.: Bocs mindenkitől, aki azt hitte a félreérthető fogalmazásból, hogy valami tragikus történt. Nem történt, csak én mondtam fel a szolgálatot. Kimerültség, semmi több.

 
12 hozzászólás

Szerző: be 2017/11/24 hüvelyk eská, ősz

 

5/84 – Not happy this way

Ma reggel, amikor ébresztő után (plusz három szundi!) nekiláttam belezúdítani a szennyesbe a Pexet megjárt ruháimat, mert tegnap este háromnegyed tízkor, mire hazaértem, túl fáradt voltam hozzá, kísérteties hirtelenséggel megképzett előttem a Bad Girl videoklipjéből az a részlet, amikor Madonna hazatér a rosszlánykodásból, kihajigálja a retikülből a használt fehérneműket, aztán odagór egy adag kaját a macskának, magának meg kitölt egy pohár fehérbort. Tökmindegy, hogy én éppen jólánykodásból tértem vissza, és nem egy pohár bort töltöttem ki magamnak, hanem egy bögre teát, nagyjából ugyanaz a szisztéma agnoszkálható az én életemben is, a klipbeli csaj összevissza kefél, én összevissza tanulok meg tanítok, mind a ketten közepesen boldogtalanok vagyunk, és a végén úgyis mindenki ugyanúgy végzi, hogy ráhúznak egy lepedőt.

Vidám és optimista vagyok, mi? Na akkor bele ebbe egy kis tarkabarkát, hadd nyikorogjon. Még ha ez nem is Azzedine Alaia, mint a Madonna ruhája. (Alaia is meghótt a múlt héten. Grr.)

Közben valahol-valahogyan – lassan már én se tudom, mikor fért bele – beestem egy-két turkálóba is, és szereztem magamnak egypár nekem-új holmit, de lövésem sincs, mikor lesz rá érkezésem, hogy beblogoljam. Talán holnap, mielőtt megint visszarohannék Pexre. Ráadás: a piros-fekete vastag bukléblézeremről, amit a mai hajcihőhöz magamra rántottam volna, kiderült, hogy elfeslett a hátán. Na mármost olyan nincs, hogy engemet csak úgy elszabotáljanak mindenféle blézerek, az meg lesz fótozva. Majd. Valamikor.

Addig, ha már úgyis emlegettem, nesztek egy kis zene.

 
Hozzászólás

Szerző: be 2017/11/23 hüvelyk újracucc, eská, ősz

 

5/82 – Kellemetlen

Nagyon kellemetlen állapotban vagyok, a robbanáskész-hisztérikus verzióm akar előtérbe tolakodni, mindezt viszont természetesen egy olyan időszakban teszi, amikor erre nincs se lehetőség, se idő, se semmi. Iszonyú sok és sokféle tennivalóm van, a szélrózsa minden irányába rohanok egyszerre, és a nagyját kötelességből teszem, nem pedig azért, mert valóban fontosnak, hasznosnak vagy mulattatónak érzem.

Persze, persze, tudom, általában pontosan így fest mindenkinek az élete, de azért nem kellene, hogy így legyen. Én ráadásul ezúttal totális tehetetlenséget is érzek mindezek mellé. Már megint csak belelavíroztam magam egy csomó mindenfélébe, és nem tudok kimászni belőlük.

Holnap valószínűleg nem lesz érkezésem fotózkodni, de mindegy is, kicsi csomaggal megyek Pécsre, úgyhogy csak a fehérneműt, a harisnyát meg a pólót cserélem le holnap. Őtözködős bloggerek szégyene, aki vagyok.

 
Hozzászólás

Szerző: be 2017/11/21 hüvelyk újracucc, eská, ősz

 

5/81 – Vasárnapig

Ezt a hetet a legszívesebben teljesen törölném a naptáramból. Kétszer megyek Esztergomba, kétszer Pécsre, kiselőadást kell tartanom, dolgozatot írnom, babámfüle.

Ha már vasárnap reggel lenne, kifejezetten elégedett volnék, hogy legalább idáig eljutottam.

 
1 hozzászólás

Szerző: be 2017/11/20 hüvelyk eská, ősz

 

5/80 – Báli szezon

Mint a mellékelt ábra mutatja,

a) hazaértünk,

b) tegnap végül tényleg eljutottam fodrászhoz.

Majd egyszer mesélek arról is, milyen úgy tölteni egy hétvégét egy hotelben, hogy pénteken a gólyák báloznak, szombaton meg egy borrend, de most ajándékcsomagolni indulok, mert délután valami nagy és komplex családi ünneplés várható a szomszédban, már követni sem tudom, kinek születésnapja-névnapja-akármije, de alkohol is lesz. Sok alkohol.

Holnap viszont már istenbizony valami egyebet fogok felvenni, és ezt vehetitek fenyegetésnek is.

 

 
2 hozzászólás

Szerző: be 2017/11/19 hüvelyk újracucc, eská, ősz

 

5/79 – Volt, nincs

A kurzus megvót. Én is megvagyok még. Asszem most elmegyek hajat vágatni.

 
Hozzászólás

Szerző: be 2017/11/18 hüvelyk újracucc, eská, ősz

 

5/78 – Tetőtől (majdnem) talpig

Már megint kutyákon át megy az út délre, előtte kitérővel északra. Délután rettenetesmód kitancsitancsizom magam, aztán Repülő Kutató, Emese, Pex, holnap pedig kuksolás és a neveléstudomány szaknyelve.

Azt még nem tudjuk, nem maradunk-e szombat estére is csak a móka kedvéért, ha már odamentünk, és aztán vasárnap vágtassunk vissza, de holnapra már gyártottam konzervet, szóval nem maradtok poszt nélkül. Igaz, nem lesz annyira extra áutfit, mint a mai: ebből a kesztyű, a cipő meg a harisnya kivételével mindent magam varrtam, ráadásul újracuccként.

És nagyobb élvezetemet is leltem benne, sajna, mint a tudományban.

 
5 hozzászólás

Szerző: be 2017/11/17 hüvelyk újracucc, eská, ősz

 

5/77 – Deklaráció

A mai nap azzal kezdődött, hogy bejött anyósom, és átnyújtotta (“kissé megkésve, de annál nagyobb szeretettel”, ahogyan ezt anno a marosvásárhelyi rádió kívánságműsora mondta) születésnapi ajándékomat, ezt a sapkát itt a fejemen nü.

Nyilván ha kapok egy új sapkát, akkor azt fel kell venni, anélkül nem az igazi. Pláne egy ilyen ellentmondásos darab esetében. A formája olyan, mintha a Baker Street szabadcsapatából szalajtottak volna, de az oldalán ez a csicsa… Egyrrészt elég jó poén annak bizonyítására, hogy igenis középkorú nő vagyok, aki egyik vidéki kisvárosból jár át tanítani a másik vidéki kisvárosba, másrészt viszont meg hát mégiscsak, izé, akkor az ember hozzáöltözzön ehhez a deklarációhoz, alulöltözze, túlöltözze, viccet csináljon belőle, hogyan merre és miként.

Mára egyelőre ezt hoztam ki belőle az ellenségek összezavarása és megtévesztése végett, de nyilván lesz még ebből kísérletezgetés dosztig, mert ez a sapka többé-kevésbé idegesít, és én az ilyen problémák elől nemigen szoktam meghátrálni. (Azt már megnéztem, a dekor ragasztva van, nem varrva – micsoda trehány munka ez kérem, heh -, szóval még leoperálni sem könnyű. Na majd meglássuk.)

Nesztek egy közelkép is a csicsáról, hogy megérthessétek dilemmáimat.

 
4 hozzászólás

Szerző: be 2017/11/16 hüvelyk eská, ősz

 

5/76 – Derű

Áldott nap ez a mai, legalábbis eddig az volt, és már mindjárt dél. Ez az áldottsága pedig abban áll, hogy nem történik semmi, vagy legalábbis nem értesültem róla, csak mászkálok itthon nyájas kinemszarjale nyugalommal, tetyekvetyek, motyogatok, téli holmijaimat rendezgetem és fótozgatom, kesztyűk és zoknik párját keresgélem, s legnagyobb dilemmám abban áll, hogy a frissen vett csirkemellet normannosan, katalánosan vagy tikka masalának főzzem meg vacsorára.

Lécci, kedves jó univerzum, ne is küldjél ma nekem semmi történést sehonnan, ez most itt éppen jó.

 
3 hozzászólás

Szerző: be 2017/11/15 hüvelyk újracucc, eská, ősz

 

5/75 – Törekvés

A mai áutfit annak a nemes, kettős vágynak a szellemében jött létre, hogy egyrészt mutassunk némi viktoriánus elegánciját a cipővel, szoknyával meg kabáttal (a karcsúsított fekete kord lesz az), másrészt pedig vegyünk fel mindehhez egy adag kényelmes és ébrentartó rózsaszínt.

Elkezdődött a visszaszámlálás a szorgalmi időszakból, feleim. Mindehhez viszont, pusztán csak a miheztartás kedvéért, innentől december közepéig egyetlen nyavalyás hétvégém sem lesz, ami szabad lenne.

 
Hozzászólás

Szerző: be 2017/11/14 hüvelyk eská, ősz

 

5/74 – A szalmakalap-axióma

“Mindennek megvan az ideje, mint a szalmakalapnak, fiam” – mondogatták nagyanyáim, és most ugyan szalmakalap-idő a legkevésbé sincs (broáfosan ronda szél fú odakint, mindehhez meg havas esőt és más cukiságokat jövendöltek), de más szempontból továbbra is igencsak megszívlelendőnek tartom az elhangzottakat.

Mindenekelőtt: megvan az ideje annak, amikor az ember eldönti, hogy tovább nem feszítheti a húrt, mert csúnya vége lesz. Tegnap elküldtem időben a leadandó tanulmányt, hurrá. Egy másiknak szerdán lenne a leadási határideje, és ugyan kábé hatvan százalékos készenléten áll az is, de ha most nekilátok legyártani a maradék negyvenet meg hozzá a kötelező kiskapitálisokat, csütörtökre már ahhoz se leszek elég jó, hogy élőhúsnak adjanak el a lómészárszékben. Ezt meg, köszi, de inkább nem. Pláne hogy a csütörtök ezek után háromszáz perc pofázást igényel, a péntek kétszáznegyvenet, és mihelyt este kilépek pénteken a munkahely kapuján, bevágódom Emesébe, mellyel a Repülő Kutató rögvest Pécsre fuvaroz. Igen, szombaton megint a csúnya kis teremben kuksolás programja következik. (Gyanítom, ezen a napon sem lesz semmiféle epifannatikus élményem a neveléstudománnyal kapcsolatban. Nemigen szokott.)

A fentebbieknél fogva ma a “húzd meg – ereszd meg” folyamatnak az “ereszd meg” részével foglalkozom, mert piszkosul rám fér. Próbálom rendezni soraimat, eltalpalok ebben a broáfos időben macskakajáért, rendezgetem kicsinyt az e heti oktatás anyagát, és ha akad arra is egy kevéske energia, beülök kicsit a Bűnök Barlangjába. Remélem, Erik még szóba áll velem, mert olyan ritkán nyúlok ebben az új, tudománnyal tönkrezsúfolt életemben szegény varrógéphez, hogy már szinteszinte beszőtte a pók.

Előbb viszont irány a macskapapi meg útközben a könyvtár, két tonna könyvet kell visszavinnem.

 

 
2 hozzászólás

Szerző: be 2017/11/13 hüvelyk eská, ősz

 

5/73 – Csikicsuki

Tegnap délelőtt anyám érkezett meg, ma délelőtt a Repülő Kutató teszi ugyanezt, estére pedig ki kell mennie a házból egy tanulmánynak. Mottónk: “miért csinálnánk egyszerűen, ha bonyolultan is lehet”.

Mint szoktam mondogatni, a zöld a remény színe meg a libafosé, úgyhogy én most olyan reményteljes vagyok, mint egy virágcsiripes áprilisi reggel, de a folytatásban lehet itt még minden, akár novemberi dermedt iccaka is.

 
Hozzászólás

Szerző: be 2017/11/12 hüvelyk eská, ősz

 

5/72 – Jeremiád

Tegnap este rút szibarita vázként fogmosatlanul és lesminkeletlenül gurultam be az ágyba, amiért úgy fél percig határozottan szégyelltem is magam, de aztán persze elaludtam annak rendje és módja szerint, mintha csak leütöttek volna. Mivel ma csak délután megyek tanítani (jaja, a buli soha nem ér véget), optimistán hétre állítottam be az ébresztőt. A macskákba épített óra valami teljesen mást mutathatott, mint a mobilomé, mert fél ötkor testületileg megjelentek a hálószobában, és verni kezdték egymást, hogy melyikük kepeszthet fel a cipősdobozok mellé a polcra (a szokásos fotóim szekrényháttere mellett, rendezői jobbra van az inkriminált polc). Jellemző módon időnként hetekre elfeledkeznek arról a polcról, de ha valamelyiküknek eszébe jut, akkor a másik is rögvest oda akar felülni. Két macskára elegendő hely nincs rajta, és valószínűleg nem is lenne érdemes azért strapálnom magam, hogy legyen, mert akkor már úgyse érdekelné őket az egész, én meg ott állnék egy totálisan kihasználatlan polccal. Meh.

Természetesen a hajnali polcfoglalós buli után nem tudtam visszaaludni, úgyhogy jobb híján felkeltem, és lelkiismeretesen pótoltam tegnapi elmaradásaimat fog- és pofaügyben. Ez utóbbi különösen rámfért, úgy néztem ki az összes elkenődött szemfestékkel és szempillaspirállal, mint egy pandamaci. Lemásztam a konyhába, főztem egy kávét. Megittam. És utána, gyakorlatilag a következő pillanatban, már 6:35 volt.

Az a gyanúm, az öregedés leginkább abban nyilvánul meg, hogy nem történik ugyan semmi, de az marha gyorsan. Ezt már ugyan megfogalmaztam néhányszor, de ma reggel egészen nyomasztóan szembesültem vele, úgyhogy jobb ötlet híján akkor már megmostam a hajam is, egye fene. Ekkor pedig Poci lehányta a kelimszőnyeget, és mivel nem ő a rezidens hányómacska, hanem a másik, előbb átturkáltam egy fogpiszkálóval a végterméket, nem megint valamiféle orsóféreg vagy miabokám miatt hányik-e. Nem. Valószínűleg csak az agyam akarta csesztetni. Jelentem, sikerült.

Ezek után pedig kényelmesen elhelyezkedtek egymás seggében, és szundikálni kezdtek, lásd illusztráció.

Mivel most már minden mindegy, sutba dobtam az egyik íratlan szabályom (olyannyira íratlan, hogy még ide sem írtam le sose), ami azt mondja ki, hogy tanítani felvehetek farmert vagy felvehetek edzőcipőt, de sose vehetek fel farmert és edzőcipőt. Hát tessék, most ezt is áthágtam. Azért a melegítőfelső előtt mindenképpen meghúzzuk a határt.

Nyugtassatok meg, hogy legalább kívülről elég viccesnek és érdekesnek tűnik az életem, mert belülről, Isten bizony, úgy érzem, hogy leginkább Jeremiás prófétára kezdek emlékeztetni, különös tekintettel a siralmak terén kifejtett munkásságára.

 
8 hozzászólás

Szerző: be 2017/11/11 hüvelyk eská, macs, ősz