A tegnap feladatait ugyan többé-kevésbé (a vége felé inkább kevésbé) hősiesen sikerült teljesítenem, de ma megint ugyanott vagyok, mint tegnapelőtt. Mindenesetre most már látom az alagút végét, ott ködlik valahol a taknyos zsebkendők dimbjedombja meg a tea tengere mögött.
(SK: az alsó meg a felső háziruha egyaránt.)
Dögledezés vége, munkanap.
(Egyúttal búcsúzkodónap is, hajaj. Egyik szemem sír, másik nevet.)
(SK: a kötényruha meg a pulóverből-kardigán. Ez utóbbit a kép elkészülte után helyére ráncigáltam, a valóságban egyforma hosszú mindkét eleje.)
Van abban valami felnőttesen szomorú-nevetséges, amikor az ember azon siránkozik, miért nem a hétvégén volt beteg, akkor olyan jól ráért volna. A mai napot mindenesetre még a kanapén dögledezéssel töltöm, de már hajat is mostam, és megpróbáltam a tegnapinál valamicskével emberszerűbbé pofoznom magam. Holnaptól már nincs erre sincs se idő, se lehetőség, vár a munka meg miegymás.
(SK: a zokni, a papucs meg a kendő kivételével minden.)
Sose lúpusz, ezt már doktorház is megmondta. Igaz, hogy nekem se botom, se epifániám, de ezt itt most igencsak takonykórnak nézem. Kár, hogy nem érek rá. Lássuk, ki tudunk-e vakarodni belőle egy nap alatt, mert ha két egymást követő napon is így fogok kinézni, az már sok lesz a jóból..
(SK: azt hiszem, e ponton kell újólag felhívnom a figyelmet arra, a ruhadarabjaimat teljesen egyedül és saját kezűleg válogatom össze, segítség nélkül. Na azért. Nincs az a stylist, aki ilyen csúcsteljesítményre lenne képes.
Varrni: a batikolt melegítőt varrtam én, meg a pulóverszerű bármivel machináltam anno, de minden bizonnyal még lesz rajta további machinálnivaló. Majd. Most vár a Coldrexem.)
Szegény Mátyás, ma kéne neki jeget törni, de munka nélkül marad, nincs itt jég sehol, csak a fagyasztóban.
Ennek örömére tavaszi kabátkát öltöttem, és különböző színű kiegészítőket dobáltam magamra vasvillával.
(SK: csak a sapka meg blézer hajtókáján a piros micsodácska. Meg a szoknyát is én vettem be a méretemre, de az sem nagy ügy.)
Általában minden évben február közepe-végén következik be az a szép tudathasadt állapot, hogy
a) halkan, de határozottan suttogni kezdenek a szekrényből a szürke meg padlizsán meg fáradtlila holmijaim, rétegekről magyaráznak nekem meg pasztellekről, meg arról, hogy nemsokára itt a tavasz,
b) az a) jelzésű cuccokat viszont (minél borúsabb az idő és nyamvadtabb volt a tél, annál inkább) megpróbálják lehurrogni a piros meg türkizkék meg pink meg más élénk színű ruhadarabok, ráadásul ők arról magyarázgatnak, hogy együtt még jobbak, szóval nyugodtan felvehetek piros pólót zöld harisnyával, jó lesz az, hadd üssön.
A januáromat nagyjából az a) kategóriájú holmikban töltöttem, szóval már megszokhattátok. A “muszáj beblogolni” miatt kevésbé vagyok hajlamos belecsúszni abba, hogy merő lustaságból kémény belsejének öltözzek, úgyhogy talán nem lesz annyira feltűnő a b) kategóriájú tarkabarkák áradása sem, de azért én szóltam, a következő hetekben roppantul finomvegyes öltözködés várható.
A kezelhetetlenül göndör hajnak frizurázkodás szempontjából nincs sok előnye, cserébe viszont nem annyira feltűnő, ha fodrász helyett az ember maga esik neki ollóval. QED.
(SK: csodás szép új frizurámon és a pulóverből átalakított kardigánon kívül a ruhát is magam varrtam. 2009-ben. Azért emlékszem erre ilyen pontosan, mert ezt hordtam az első kötetem bemutatóján. Véraláfutás-lila harisnyával, természetesen.)
És némi varrni-, mosni-, takarítani-, korrektúrázni- és írnivalót leszámítva semmi dolgom. Bagatell.
Mindenesetre még a piacra sem mentem el, csak a sarki boltig.
(SK: a szoknya meg a kiskabát, jó tíz évvel ezelőttről, és már akkor is átalakításból születtek: eredetileg egy ruhát meg egy mellényt varrtam ebből az anyagból, és a későbbiekben a ruhából lett, némi maradék pótlásával, a szoknya meg a kabátka.)
Ma lényegében csak egy találkozóért kellett volna mindenképpen elhagynom a barlangomat, de a résztvevők sorra kipotyogtak, így hát itt ragadtam szöszmöszpapucsban.
(SK: a ruha.)
Ma (nagyjából semmiféle ok nélkül) olyan éktelenül le vagyok robbanva, hogy álltomban el tudnék aludni.
Hah, még csak az kéne.
(SK: a ruha, előző fellépése itt, és feltehetőleg akkor sem voltam a legjobb formámban. Amúgy csaltam vele egy kicsit, nem én varrtam az egészet, az ujjakat egy már meglévő ingből operáltam ki.)
Újabb ritkán hordott szoknya, ráadásul rózsaszín. Éppen passzolni fog (nem) a mai naphoz, ami megint tele lesz egymást csépelő északi törzsekkel, plusz egy rettenetszínű pikkelyekkel rendelkező sárkány is ott fog tüzet köpni, csak a móka kedvéért.
Húsz évvel ezelőtt legfeljebb fenyegetések árán lettem volna hajlandó a maihoz hasonló színű szoknyákat hordani, de azóta ez is megváltozott. Egyrészt már nem gondolok úgy a rózsaszínre, mint a buta nőcik ruhatárának alapszínére, másrészt az sem érdekel, hogy vannak, akik a rózsaszínt még mindig a buta nőcik ruhatárának alapszíneként tartják számon.
Rózsaszínt sokféleképpen lehet hordani, akár így is. És ha mégis buta nőcinek látnak benne, hát akkor meg mi van.
(SK: a sapka meg a mellény.)
Gondoltam, ha már ilyen jól belekezdtem a tegnapival, jövel ritkán hordott szoknyák hete. Azoknak száma is légió.
Ezt például akkoriban turkáltam ki magamnak, amikor még voltak olyan illúzióim, hogy krumplibarna kordbársony ceruzaszoknyában igazi komoly tanerőnek fogok látszani. Nem ma volt.
A legtöbb gondom mindig azokkal a ruhadarabokkal van, amelyek méretre jók, kényelmesek, nem túl kényesek, nem túl feltűnőek, de azért nem is túl unalmasak, egy csomó színben-anyagban hasonló ruhadarabbal tudnám együtt hordani – és valahogy mégis csak tologatom őket a szekrényben ide-oda, fene tudja, miért. Arra sem visz rá a lélek, hogy megszabaduljak tőlük, de arra sem, hogy gyakrabban vegyem fel őket, patthelyzet.
Itt van például ez a kiváló szoknya. Két éve nem volt rajtam, és ha nem írnám ezt a blogot, most is bent hagytam volna a szekrényben, pedig többet érdemelne. Lehet, hogy egyszerűen csak mi ketten nem vagyunk kompatibilisek egymással.
Nem kéri valaki?
Ez volt a mai napom összefoglalása. (Lőni persze csak a fényképezőgéppel lőttem, ne tessék rosszra gondolni.)
És csak mostanra jutottam el idáig. Az öltözék mindenesetre elérte a felvételekor kitűzött célt: nem aludt el a teremben egyik órán sem senki.
Én viszont most úgy el fogok dőlni, mint egy kuglibábu.
Ha elegánsan akarnám kifejezni magam (nem gyakori, de azért előfordult már), akkor azt mondhatnám, hogy a Valentin-nappal szemben többé-kevésbé közönnyel viseltetem. Nem azért, mert ellenezném, szó se róla. Egyszerűen csak a magam részéről nem tartom meg, nem érdekel, és ha a szerelemre gondolok, nem jutnak eszembe csokiszívek, rózsaszín csipkebugyik meg flitteres lufik.
Piros holmit hordani viszont jó, függetlenül attól, hogy milyen nap van. Különösen, ha délután öttől kell 3×45 percen át beszélni Arisztotelészről, Kantról meg Platónról olyan hallgatóknak, akik amúgy lehúztak már egy dolgos hetet, és nemcsak hogy a munkahelyükről jönnek órára, de előtte már volt további 3×45 percük a tancsiban. Valamivel ébren kell tartani őket, nemdebár…
(SK: a piros kardigán nemrég még ez a garbónyakú pulóver volt. Szúrt, mint az istennyila.)
Ma van az első tanítónapom. És ez a maximum, ameddig el tudok menni tanárnénibe.
(SK: a pulóverből-mellény, de tényleg nem volt nagy kunszt.)
Holnap végre másik blézer, de addig is, tessék. Guvernántcipő meg csipkeharisnya.
Most pedig, bónuszként: ha valami különleges alkalom adódott volna ez alatt a hét alatt például ha fejlettebb szociális életem lenne, mint a pandamackóknak, talán ezt vettem volna fel.
De nem.
Jó, azért nagyrészt zöld. És lökött.
(SK: a kötényruha szárad a lelkemen, meg a sapkán a flitterek. Molytámadás bombatölcséreit hivatottak leplezni.)
Beástam magam a komód alsó fiókjába, mert eszembe jutott, hogy lakik ott valahol egy öreg kordnadrág – már nem emlékszem, miért vontam ki a forgalomból, talán éppen túl nagy volt vagy túl kicsi. Mivel én sem vagyok mindig ugyanakkora, felpróbáltam, most éppen kompatibilisek vagyunk-e egymással, és, nahát, igen. (Jó, bevallom, lehajláskor érzek két kiló pluszt. Téli maciháj.)
Úgyhogy minden gatyarajongó figyelmébe: voálá, a negyedik nadrágom. A negyedik fekete. Majd ha a végére érek ennek az egy évnek, talán beszerzek egy ötödiket is. Pirosat.
(SK: csak a sapka. Azazhogy, hoppá, a nadrágot is nekem kellett bevennem anno, mert rettenetesen trapéz szára volt, azért meg nem vagyok igazán oda.)
 | mák - 10/207 – Hallo, Wie… |
 | Retyusa - 10/207 – Hallo, Wie… |
| mák - 10/205 – Teekanne |
 | Kiss Mari - 10/205 – Teekanne |
| mák - 10/203 – Diszkrét |
Minden nap más - mindennap más 