RSS

szeptember 2022 havi bejegyzések

Eská 10/2 – Fa az aulában, tökökkel

Hát először is, ez egy piszok nad calász, mert én csak töredékét csináltam meg mindennek, a többit szegény kis hajcsárolt rabszijaim rakták össze órákon, három hét alatt. (Meg tudom magyarázni! Megismerkedtek az anyagfajtákkal, szövetvágó olló használatával, háromféle öltéstípussal. Gyakorolták a tervezést, szabásminta-gyártást, ráncolást, láncöltést, összevarrást, kitömést, színválasztást és -kombinációkat, én meg még ráadásul sokszor elharsogtam nekik, hogy “igenis menni fog! és legyenek nyugodtan kreatívak! itt most nincs rossz megoldás!” Ennél többet mit tehetne egy kezdő kézimunka-tanárnő, na ugye.) A fát én raktam össze az udvarról behurcolt letört platánágakból, meg a cuccokat is én varrtam fel rá egyenként. (Jellemző mondatom tegnapról: “Igen, rögtön megmutatom újra a rejtett öltést, csak előbb még felvarrom ezt a levelet a fára.”)

Másodszor meg, a fotóim továbbra is egy kalap szart érnek. Főként az esti aulában. Ami fotó itt jól néz ki, és tarka, mint a pávián segge, azt még odafent lőttem a teremben, miközben a szajrét pakoltam.

Sok beszédnek sok az alja, lássuk a fát meg a tököket.

 
Hozzászólás

Szerző: be 2022/09/30 hüvelyk újracucc, eská, projekt, ősz

 

10/30 – Doromb

Az éjszakai hülyeség új szintjére léptünk: I., avagy Csámpás Maximilián, aki egy igazi dömdödöm, tíz perccel hajnali kettő előtt dorombolva felmászott a párnámra, elhelyezte a fejem mellett mázsás valagát, majd addig működtette a beleépített dorombot, amíg felébredtem.

Kellő mennyiségű simisimi után persze elaludt. Én nem. Csak hatkor, amikorra már Poci is aktivizálta magát, és felment az asztalra lelökni pár cuccot csak a miheztartás végett. Miután kaptak reggelit, végre békén hagytak, úgyhogy álmodhattam kilencig hülyeségeket. Ez is elég extra volt, valahol egy kis girbegurba bevásárlóutcában sétálgattam mindenféle kézműves boltocskák között, amikor egyszer csak megálltam, felbámultam az egyik boltocska fölé a balkonra, mert az az érzésem volt, hogy van ott fent egy lakás, ami az enyém. Megnéztem a kulcstartómat, és tényleg volt rajta egy ismeretlen kulcs, amivel kinyitottam a boltocska melletti ajtót, aztán felmásztam egy csigalépcsőn, aminek a tetején ott volt a lakásom, pici kis galériás-balkonos apartman, tele olyan holmikkal, amikre mintha emlékeztem volna, de mégse egészen, viszont nem volt bent semmi, amire azt tudtam volna mondani, hogy ááá, az mégse az enyém.

Utána még voltak mindenféle változatos hülyeségek, kínai artista-komikus csapat az utcán, hasmenéses kutya sétáltatása meg két építőmunkás, akik megjegyzéseket tettek rám egy rozoga teraszon italozva, amire én simán csak letéptem a helyéről a teraszt, ők pedig felálltak a törmelék közül, és egy mukk nélkül elsántikáltak. Ne aludjatok vissza reggel, veszélyes.

Most odakint pont olyan idő van, amilyenbe az ember az orrát se akarja kidugni,

de nekem este hatkor jelenésem van a Kutatók Éjszakáján, úgyhogy nemsokára megfőzöm a beáztatott csicseriborsót, ácsolok még kicsit a nyolcvan százalékban kész előadásomon, aztán kitalálom, milyen gumicsizmás eleganciában jelenjek meg a nemes alkalmon.

 
1 hozzászólás

Szerző: be 2022/09/30 hüvelyk eská, macs, ősz

 

10/29 – Ladik

Minekutána tegnap itthon voltam felfordulva, a takony tengerén evezgetvén kis ladikomban,

  • sütöttem négy szezámmagos szendvicskenyeret
  • megfőztem a crockpotban egy úgynevezett tépett disznót (mindenféle fűszerekkel bepacsmagolt csontos tarja, alatta bögrényi almalével, kilenc óra szütymögés alacsony hőfokon)
  • megvarrtam és kitömtem három alkarméretű dísztököt, befejezni a ma délutáni órámon fogom (ez nem tűnik túl érthetőnek, de nyugi, majd mutatok képet róla, ha kész)
  • kihímeztem négy filclevelet (lásd mint előző pontnál)
  • tartottam egy nagy hisztit a RK-nak, mert végre nyomtatni akartam valamit a nyomtatón, amit én vettem anno. A nyári vizsgaidőszak alatt használtam utoljára, most pedig kiderült, hogy kifogyott belőle a festék.

Zöld kandeláberemre, nem is tudom, miben különbözik egymástól az, amikor én betegnapot tartok, és harákolva próbálok jobban lenni a hét hátralevő részére, meg az az, amikor csak élek a mindennapokba bele.

Mindehhez persze tegnap volt a hét egyetlen olyan napja, amikor verőfény meg hétágrasüt meg vénasszonyoknyara, ma ezzel szemben már megint csurog az eső. Én ugyan nem gondoltam, hogy ilyen gyorsan eljön a polár cikcakkruhák szezonja, de így esett. Hadd legyen valami puha meg meleg meg jóleső is ebben a taknyos, hideg, nedves világban.

A bokicám mellett abban a ménkű nagy türkiz batyuban a tökök vannak, filclevelek, fonalak meg még másfél kilónyi polárhulladék a Bűnök Barlangjából. Ha másra nem is lesz jó ez a Bábkészítés tárgy, legalább feldolgozzuk a varrási szemetemet.

 
2 hozzászólás

Szerző: be 2022/09/29 hüvelyk újracucc, eská, ősz

 

10/28 – Loccs

És akkor a világot beborítá a takny, én meg ott maradtam nyafogóruhában, felemás mézeskalácsos téli zokniban, és egy csomó papírzsebkendővel (not pictured).

Tegnap a “kerülget a takonykór” állapotából már a buszon belecsúsztam a “bakker, nekem takonykórom van” állapotába, de azért igazi bányaló lévén lehúztam a hatszornegyvenötöt (részint arcbugyiban), majd hazakúsztam a busszal (és nyilván arcbugyiban). Persze még mindig én vagyok a hadra fogható ebben a családban (bár a RK már lecserélte a pizsit melegítőre, de még mindig hanyatt fekve tölti a napjait), úgyhogy be kellett mennem a nagybótba is. Amint ott álltam kies lakunktól még mindig egy kilométernyi távolban, felpakolva, mint egy málhás szamárka, és abban reménykedtem, hogy zöldre vált a lámpa, én meg át tudok menni a 11-es út másik oldalára (vö. a csigás viccet, “oda születni kell”), gyors egymásutánban három autó csapta fel rám a pocsolyavizet. De szemöldökig. A harmadiknak utána ráztam az öklöm (asszem, ilyet se csináltam még eddig), és az első kettőnek csak azért nem, mert miközben elsuhantak, én még mindig a levegőt kapkodtam. Mit ne mondjak, kicsi híja volt, hogy el nem bőgtem magam.

Most pedig gyógyuljunk gyószangyószan, mert holnap is hatszornegyvenöt.

 
2 hozzászólás

Szerző: be 2022/09/28 hüvelyk eská, otthoncsücsü, ősz

 

10/27 – Törik-szakad

Rendes néni módjára indulok a bányába, pedig kerülget valami takonykór vagy efféle, a tárgyak is egymás után esnek ki a kezemből: tegnapelőtt a kis virágos gintonicos poharakból törtem el egyet, ma a kedvenc teáskannám fedelét, és kissé tartok attól, mi lesz a következő.

 
2 hozzászólás

Szerző: be 2022/09/27 hüvelyk újracucc, eská, ősz

 

10/26 – Beőszül

Az ősznek sikerült teljes svunggal ránk rúgnia a budiajtót, nédda mit láttam ma reggel a fürdőszoba ablakán át:

A pöttyök az üvegen az részben eső, részben kosz, de nem ez az igazi látványosság, hanem hogy ott hátul kéne lennie egy dombnak, és alig látszik belőle valamicske, annyi víz van a levegőben.

Az időjárástól függetlenül nekem is felborultak kicsinyt a terveim, mert rendeltem Dógokat (ezek nálam mostanság fonalak meg kozmetikumok szoknak lenni, mert zokniból, cipőből meg varrnivalóból el vagyok látva alapost, kösziszépen), és ezeket személyesen akartam átvenni, hogy kimozduljak kicsit a Stendre-Egom ingajáratomból, és fellátogassak a bűnös Budapettyre. Na hát van, amit már bepakoltak nekem a rendeléseimből, meg van, amit még nem, és nekem ezeket össze kell várnom, mert ugyan be akarok bumlizni Budapettyre, de nem háromszor. Talán pénteken sikerül. Reméljük. Aznap megint csicseriborsósat játszom este, de a délelőttöm egyelőre szabad.

Úgyhogy emiatt ma itthon maszogok a kis polár kötényruhácskámban, és tényleg piszkosul beőszült nekünk, mert ezt a fotót fél kilenckor lőttem, oszt mégis telibe van vakuzva, hogy látsszon rajta valami.

 
Hozzászólás

Szerző: be 2022/09/26 hüvelyk újracucc, eská, otthoncsücsü, ősz

 

10/25 – Felhők

Újabb galéria Fapipától, némi meglepetéssel azoknak, akik régen bokáztak Esztergom felé. Nem, nem a felhőkre gondolok, azok csak gyünnek-mennek, mint ez szokásban vagyon.

Egyébként volt itt minden, a gyivákjaim által készített bogyókáktól az isiászos embernek gyártott házi tésztáig és gyógyleveskéig, útszélen talált gombateleptől a Bűnök Barlangjában áramszünet utáni meglepetésként felgyulladó fényfüzérig. Rosszabb is lehetett volna.

 
3 hozzászólás

Szerző: be 2022/09/25 hüvelyk újracucc, eská, galéria, vasárnap, ősz

 

10/24 – Halogén

Megyek a piacra, hollári hó. Mivel a RK még mindig hátára fordult bogárkaként működik, enyém a beszerzés minden öröme. (Áldom az eszem, hogy amikor legutóbb mentünk Emesével nagybótba, eggyel több doboz macskakaját tettem be a bevásárlókocsiba azzal, hogy “egyszer kelljen, s jó, ha van”. Itt most még egy ideig nem leszünk mozgósíthatóak autóilag.)

Szóval akkor paradicsom, sajt, kefir, cukkini, padlizsán, talán sör, és mindenképpen tök. Ez utóbbiból Hokkaido, ami már két hete megjelent a kedvenc zöldségesünknél, mert az finom, és különben sem Halogénre kell. (Ha erről lemaradtatok volna, a faragnivaló tököt “Halogén-tök” néven lehet néha felfedezni. Nyilván a Halloweenre gondolnak, akik leírják…)

Rohadt hideg van amúgy, csak mondom. Na nem a lakásban, az most be van durrantva 22 fokra az isiász miatt, és ennek pekuniális szempontból minden bizonnyal meglesz majd a böjtje, de azt a hidat akkor gyújtjuk fel, amikor odaérünk. Most egyelőre a gyógyulás fontosabb.

 
Hozzászólás

Szerző: be 2022/09/24 hüvelyk eská, ősz

 

10/23 – Toprongy

Épp olyan toprongyul festek, mint ahogy érzem magam, bár persze próbálok vigyorogni, mi mást is tehetnék, mikor végre itt egy szabad-forma nap, én meg mindehhez képest fél háromkor kukorékolok fel arra, hogy a zanyatermészet éppen a keresztcsontomon játszik egy tompa fűrésszel.

A zanyatermészet újólag bekaphassa.

 
Hozzászólás

Szerző: be 2022/09/23 hüvelyk újracucc, eská, otthoncsücsü, ősz

 

10/22 – Ihlet

Ha nagyobb pofám lenne, mint már most is, azt mondanám, hogy nédda, így lehet egy teljesen más áutfitet összehozni három olyan nagyobb elemből (dzseki, ruha, táska), amelyek pünkt ugyanazok voltak múlt szombaton, de a valóságban az történt, hogy nem volt nekem se enerzsia, sem ihlet ahhoz, hogy sokat gondolkodjam rajta. Ma újabb futamodások várnak, kései hazakódocással, hát ne legyünk telhetetlenek.

A hajamat viszont legalább már megmostam, hurrá.

 
Hozzászólás

Szerző: be 2022/09/22 hüvelyk újracucc, eská, ősz

 

10/21 – Sampon

Az általános állapotokról semmi sem mond többet, mint hogy fél tízkor férjet zuhanyoztam, tizenegy előtt öt perccel leadtam a tanulmányt, aminek éjfélkor volt a határideje, és csak éjfél után kerültem ágyba, hogy aztán reggel ötkor már ki is kergessen belőle a Du Riechts So Gut.

Ma van az őszi napéjegyenlőség napja, és én már mindenhez könyörgök egy kis egyensúlyért, mert ma reggel speciel kénytelen voltam bevetni a száraz sampont, a fejem ugyanis kriminálisan fest, de ma estig lehetőségem sem volt/van hajat mosni.

Nézzétek inkább a lábamat. Én legalább rá tudok állni, és menni is tudok vele.

 
Hozzászólás

Szerző: be 2022/09/21 hüvelyk eská, ősz

 

10/20 – Cinegecipő

Jönnek a hűvös szelek, sapkaidők, kabátidők. Meg persze a tancsitancsi.

 
Hozzászólás

Szerző: be 2022/09/20 hüvelyk eská, ősz

 

10/19 – Isiász

Mivel ma is felvert négykor a rossz lelkiismeret meg a tennivalók halma (a macskák ezúttal nem voltak benne a pakliban, nem rohant át a hajamon senki), akár meg is írhatom a mai bejegyzésemet, mielőtt elnyel a mocsár.

Itt kérem a szokásosnál is zűrösebb állapotok vannak, főként azért, mert a Repülő Kutatót annyira elővette az isiásza, amennyire már vagy tíz éve nem volt példa. Pénteken reggel, amikor belehelyezkedtem volna abba, hogy melónapot tartok, hagyom úszni a környezetet, vifonlevest eszem vacsorára és általánosságban letojom háziasszonyi meg efféle feladataimat, mert a pasas úgyis csak szombat este ér haza, a szombat délután meg épp elég lesz ahhoz, hogy pucolásszak kicsit ott, ahol a papok táncolnak – derült égből lecsapó gumibot, a RK bejelentette, hogy most azonnal indul haza Bécsből, mert öt percnél hosszabb ideig nem bírja ülve, a matrac is pocsék volt a hotelben, és ez most nem jó, nagyon nem.

Hát tényleg nem volt az. Most se az. Voltak itt az elmúlt időszakban néha rossz passzok isiászilag, de utoljára tíz éve került elő a bot, márpedig most még a vécére is azzal jár. Fekve dolgozik, állva eszik, és ennek megfelelő lelkiállapotban is van. Mi itt most egy olyan pasasról beszélünk, aki számára a harminc kilométer ungon-berken keresztül, ezer méter szintkülönbséget is belekalkulálva a “könnyed kis túrácska” kategória, most meg ehhez képest hol hason, hol háton fekszik a heverőjén, a lakásban pedig a Bengay kenőcsé az uralkodó illat (illat egy túrót, bűz az, Poci az egyetlen, aki szereti).

A macskák elég cukin gyógycicáznak körülötte,

de ez vajmi keveset segít azon, hogy embert próbáló hetek elé nézünk. Ilyenkor realizálom igazából, mekkora mázli, hogy a RK normál körülmények között teljesen önellátó, és semmit sem kell a segge alá hordani, mert most viszont meg igen. Tegnap nem tettem be a tonikot a hűtőbe, hanem a kamra padlóján hagytam, ő pedig nem tudott érte lehajolni. Ennyire rossz a helyzet. Hálát adok sorsomért (ja, még így is), mert élhetnék egy olyan pasassal is, akinek minden egészségügyi probléma nélkül is a segge alá kell hordani mindent: kaját, tiszta ruhát, plusz még az összes olyan tárgyat, ami amúgy az orra előtt van. Igaz, ezt az illetőt valószínűleg már rég otthagytam volna.

Mit mondhatnék, drukkoljatok értünk, hogy túléljük ezt az időszakot. Mintha nem lenne más baj a világban, még ez is bumm bele.

Ma valószínűleg egész nap nyafogóruhában leszek égnek álló hajjal, mert ma nincs tancsinap, ehelyett betegápoló és tanulmányíró nap van, egyéb izékről nem is beszélve. Tegnap viszont felöltöztem ahhoz, hogy lemásszak a zsibire, úgyhogy nesztek, így kezdődik errefelé a sapkaidő.

 
2 hozzászólás

Szerző: be 2022/09/19 hüvelyk eská, macs, otthoncsücsü, ősz

 

Intermezzó – Szeptemberi zsibi

Mivel egészen ritka módon büdös nekem máma a munka, lementem a zsibire, hogy kiszellőztessem az agyam. Nem vettem semmit se, de azért lőttem nektek fotókat, tessék.

 
2 hozzászólás

Szerző: be 2022/09/18 hüvelyk galéria, turkálgat, ősz

 

10/18 – Oda-vissza

A szokásosnál is durvább “ez a hét még nehéz” fíling lengi át tájainkat: úgy beálltam a Sztendre-Egom ingajáratra, hogy már azt se nagyon tudom megmondani, melyik képet lőttem reggel induláskor és este hazakúszáskor, pedig van itt ebben a gyűjteményben mindkettő.

 
2 hozzászólás

Szerző: be 2022/09/18 hüvelyk újracucc, eská, galéria, macs, vasárnap, ősz

 

10/17 – Ilyen

Mármint ez a hét. Mire végre ráérnék pofázni a blogon, nincs bennem hozzá energia, mert annyit pofáztam már IRL, és amúgy is most meg hívatlan akárkik pofáznak még pluszban a fejemben, grr.

Szóval megvagyok ugyan, de nem lelem benne túl nagy kedvem, és ma már haza is értem a szokásos szombati 5ször45 perc tanításból, szóval képzelhetitek.

A kép, mint látható, még reggeli.

 
2 hozzászólás

Szerző: be 2022/09/17 hüvelyk újracucc, eská, ősz

 

10/16 – Ringlispíl

Mondanám, hogy micsoda hét volt ez, te jó ég, de hát még nincs vége. Ma ugyan nem tanítok, de holnap megint hajnalban kezd dalolni Till Lindemann. (Akinek Rammstein az ébresztőhangja, az rögtön a megfelelő hangulatban kezdi a napot. Uáá, ide nekem egy csavarkulcsot meg egy dobszerkót meg egy acetilén hegesztőfáklyát, hadd gyújtom fel a világot, hogy aztán ugrálhassak a romjain. Na jó, nem mindig ennyire fickós az eredmény, de már tizenéve erre ébredek, és eddig bejött, legalábbis még sose késtem el elalvás miatt sehonnan.) Pusztán a móka kedvéért persze ma négykor már felébredtem, bajngg. Tegnap is négykor ébredtem, szóval némi gyanakvással figyelem magam, ez egy új trend kezdete-é. Minden ősz újabb kupac hülyeséggel és marhasággal indul, oszt miért ne lenne ez is valami olyan új elem a dilihalomban, ami ugyan senkinek se hiányzik, de ott van, és nem tudjuk elcipelni a szemetesig.

No de legalább a hajnalokat teljes pompájukban szemlélhetem fogmosás közben.

Most még. Pár hét múlva már heti többször is szurokban indulok és/vagy szurokban érek haza.

Ma, mint mondám, itthoncsücsü napom van, és ennek keretein belül tanulmányt kéne írnom, de nehehehem van kedvem. Attól az a tanulmány persze megíródik valahogyan, de egy kicsit elegem van éppen a szövegalapú ringlispílből, kösziszépen.

 
Hozzászólás

Szerző: be 2022/09/16 hüvelyk ajándék, otthoncsücsü, ősz

 

10/15 – Folyófutvást

Úgy éljek, sehogy se tudom utolérni magam, ma is négy óta fent kuvik, oszt csak az indulás előtt öt perccel tudok bejegyzést írni. A többiről nem is beszélve.

Mondogatom magamnak, hogy nyugi, kialakul, mindig ilyen a félév eleje (mert amúgy tényleg), de tudja a fene, ez nem vigasztal annyira.

Na, futok is elfele.

 
Hozzászólás

Szerző: be 2022/09/15 hüvelyk eská, ősz

 

10/14 – Szerda, kávészünet

Ez van.

Rosszabb is lehetne. Pl. ha nem volna nálam esernyő.

 
Hozzászólás

Szerző: be 2022/09/14 hüvelyk ajándék, ősz

 

10/13 – Haj

A mai reggel azzal kezdődött, hogy háromnegyed hatkor átrohantak a hajamon a macskák.

Jó, azért ennyire mégsem vagyok morcos, mint a kép mutatja.

 
2 hozzászólás

Szerző: be 2022/09/13 hüvelyk újracucc, eská, ősz