Természetesen ma akár délig is tudtam volna aludni, és természetesen ez ma nem fért bele a napba, holnap pedig még kevésbé fog. Hogy vázlatosan leírjam: ma hazarohanok Brnóból, este fél nyolcig egy kis szerencsével meg is érkezem, hogy aztán holnap a hajnali 4:37-es busszal bependlizzek a Kolozsvárra induló vonathoz.
Az egész még el sem kezdődött úgy istenigazából, de én máris olyan öregnek érzem magam, mint az ördög nagyanyja.
A mai napot túlnyomórészt sétafikálással töltöm. Gatyában.
(A kép a hotelben készült, a fejem mellé valami egészen rémséges naiv képzőművészeti termék lóg be.)
Az éjjel valaki valószínűleg belopózott hozzám, és elvitte az összes olyan holmimat, amit szeretek, csak azok maradtak, amelyeket nem.
Tudom, hogy ez nem túl értelmes magyarázat, de más nem jutott eszembe, miközben öltözködni próbáltam.
Eh, mindegy. Elmentem Brnóba.
(Ez itt egy úgynevezett töltelékposzt lesz, mert legyűrt valami gyomorra hajtó izé, és most teán és pirítóson tengek a kanapémon. Pizsiben. Ennélfogva arról ma nem lesz bejegyzés, mi van rajtam, úgyse érdekes, ehelyett inkább arról fogok mesélgetni, mi költözött be hétfőn a szekrényembe. Ha minden jól megy, arról is, mi költözött ki kedden belőle.)
Most már tényleg nem veszek magamnak semmit szeptemberig, az utolsó vasig elvertem az erre az esztendőre előirányzott pénzt. Sőt, hozzácsaptam egy jelentőségteljes honoráriumot is, ami vala 4646 forint, és általában nem jegyzem meg fillérre pontosan, mennyit fizetnek nyomtatásban megjelent édes bülbül szavaimért, de ezúttal igen. Na azt is el akartam verni az utolsó vasig, már csak a miheztartás végett is. Természetesen sikerült.
Hátelőszöris: szereztem magamnak az elmúlt hetek folyamán négy újabb cipőt, szólítsatok nyugodtan Imelda Marcosnak. Igaz, Imelda fénykorában valószínűleg nem Clarks cipőket vaterázott meg ezer/ezerötszázra leértékelt kínai bótos cipőket vett magának, de kicsire nem adunk.
Emellett hétfőn nagyjából véletlenül elmentem turkálni – a “nagyjából véletlenül” ez esetben azt jelenti, hogy nem készültem rá előre, bár persze tudtam, hogy ha bemegyek, miket fogok keresni: kékvirágos nyári holmikat, átmeneti szürkéket, talán némi élénk zöldet. És esetleg nadrágot is, adjunk a társadalmi elvárásoknak.
Nos, vannak olyan különleges alkalmak, amikor minden, de minden ott van, amit keresel, a te méretedben. Vagy legalábbis majdnem. A varrási modzsóm sajna már hónapok óta a bányabéka feneke alatt van – talán elég lesz annyit mondanom, hogy december óta nem bírok befejezni egy falvédőt, pedig megígértem. (Bocs, Annamari.) Hátha néhány apró és sikeres átalakítással visszanyerem a hobbivarrónői önbizalmam. Reménykedjünk.
Amin nem kell alakítanom semmit, az egyúttal a nap legnagyobb meglepetése is volt. Vettem négy farmert. Négyet. Ilyen még nem volt, és valószínűleg nem is lesz.
Ami úgyszintén nem volt: vettem egy csomó zöld holmit, ráadásul főként pipezöldet. Évtizedekkel ezelőtt eldöntöttem, hogy nekem nem áll jól a sárga meg a pipezöld, és nem is voltak ilyen cuccaim sose, de most élemedett koromra kedvem támadt kísérletezni velük, majd kiderül, milyen eredménnyel. A pipezöld mellé igen nagy természetességgel adta magát a türkizkék, úgyhogy valószínűleg lesznek majd napok, amikor csak napszemüveggel tudjátok megnézni a blogposztjaimat.
(A kép színeinek csak marginális köze van a valósághoz, sajna, hiába tekergettem a potmétert vagy mit.) A pólók valószínűleg nem maradnak életük végéig ebben a formában, a jobboldalt középen látható gyűrt anyagú izéke például jó eséllyel ruhaként fog reinkarnálódni. Majd. Előbb még felveszem párszor. A mintás pipezöld izéke sem elég testhezálló az ízlésemnek, még meglátjuk, mi lesz vele.
És akkor ott voltak a kékvirágos nyári holmik is.
Az, amelyiknek fodrocskás ujja van (baloldalt alul), valószínűleg sima ujjatlan pólóként fog megjelenni errefelé, nem vagyok nagy híve a fodrocskáinak, de az anyag meg a minta azonnal megtetszett. Hasonló helyzetben van a szürke virágos pólóruhácska is a maga 22-es méretével (én még mindig 12-14-est hordok), de legalább pontosan tudom, hogyan lehet kisebbre szabnivarrni.
Na meg itt vannak az átmeneti szürkék.
Tulajdonképpen ez az egyetlen igazán problémás csoport. A dupla pólót eleve úgy vettem, hogy dolgoznom kell rajta, ebben a formában biztos nem marad. A blézerben sem vagyok száz százalékig biztos, de majd hordás közben úgyis kiderül, mennyire fogtam mellé vele. A szoknya is nagyobb egy számmal a kelleténél, bevallom. Viszont olyan gondosan kidolgozott elemei vannak, amilyeneket még sose láttam áthajtós szoknyánál, például egy belső gombos kis pántocskája, hogy a legvadabb szélben se következzen be úgynevezett wardrobe malfunction. És könnyű lesz bevenni belőle, hogy tényleg az én méretem legyen.
Mindenesetre én ezzel a bevásárlással rettenetesen elégedett vagyok, a többit meg vigye el az ördög. Előbb-utóbb elhagyom ezt a kanapét is, pénteken délre például vonatjegyem van Brnóba, és akkor is elmegyek, ha a fene fenét eszik. Pirítóssal.
Most gyorsan elmocorgok a boltba, aztán ha hazamocorogtam, akkor bele fejjel előre a ruhásszekrénybe, mert tegnap nagy dicsőséggel bementem egy turkálóba, és most már szeptemberig nem is megyek, annyira bevásároltam. Ezért persze ki kell szelektálnom egy csomó ruhát a meglévők közül, mert ezt találtam ki anno a rengeteg eszemmel, szép munka lesz.
És takarítani is kell, mert holnap délutántól nagypéntekig egyfolytában lesz valami más dolgom, például elmegyek Brnóba és elmegyek Kolozsvárra, ebből kifolyólag pedig itt a blogon a március huszonkilenc napos lesz, az április viszont cserébe harminckettő.
Nem baj, ha nem értitek, majd elmagyarázom.
Ma is futkorászónapom van, még Budapestre is bemegyek (idén harmadszorra! ach, minő luxus), de előtte irány a bank, ahol már valószínűleg keresztet vetnek, ha meglátnak, vajh mi a fenét akarhatok tőlük megint.
Nos, ezúttal azt, hogy biztosítsák arról a Nemzeti Kulturális Alapot, hogy ha nem adom le nekik a kéziratot szeptember elejéig, a bank segít abban, hogy az utolsó csipkés alsószoknyámat is elvigye a végrehajtó. Vagy valami ilyesmi.
Én mondjuk úgy gondolom, hogy előtte akár átutalhatnák a pénzt, amit majd vissza akarnak venni tőlem szerződésnemteljesítéseeesetén, de mit értek én a kultúrához.
Ezt a hajat viszont valószínűleg muszáj lesz előbb-utóbb fodrászhoz vinnem, mielőtt tovább robban.
Ennél nagyobb bajom sose legyen: a férjemtől csak úgy, minden apropó nélkül, kaptam ajándékba egy új piros csizmát.
Na most olyan nincs, hogy én ezt képes lennék félretenni októberig, pláne hogy addig amúgy is a fejemre eshet egy fél tégla satöbbi. Ennélfogva az áprilisi harminc darabos készletbe mindenképpen be akarom illeszteni.
Mivel enyhén tanácstalan vagyok, meg, ha már őtözködős blogot vezet az ember, néha kérdezze meg a közönséget, mire kíváncsiak – tessék szavazni, milyen színekben tervezzem meg az áprilist.
Nyugtassatok meg, nem én vagyok az egyetlen naiv izéke a világon, aki, ha azt látja a harisnya csomagolásán, hogy “colour: naturelle”, azt feltételezi, hogy valaminő kellemes semmilyendrapp színe lesz, nem pedig koszos khakiződ.
Mindenesetre ez már a B terv volt, lévén hogy az A terv kiszakadt. Következőkor C tervvel is készülök. Vagy legalább olyan lámpával, ami megmutatja nekem, milyen színe lesz az ötkor felrántott cuccnak akkor, amikor kisüt a nap.
(Egyszer majd felveszem nektek a ruhát “ápol-és-eltakar” zakó nélkül is, valami jégcsákány sarkú cipővel. Úgy nézek ki majd ki benne, mint egy nyugdíjas pin-up görl.)
Ma egész nap itthon ücsörögtem, mert ugyan eredetileg más terveim voltak, de, mint tudjuk, embertervez, a végeredmény meg olyan, amilyen.
A boltig viszont muszáj lesz elmásznom ma is.
Mindig is kedveltem Szt. Patrik napját – valószínűleg a mocsárízű whiskey az oka meg a kátrányízű sör meg Shane McGowan csámpás fogai meg Chicagóban a zöldre festett folyó, az előtérben Harrison Ford menekül egy kikukázott röhejes-zöld kalapban.
Akkor ezzel el is mentem péksütiért.
Kicsit elpiszmogtam máma az időt, de tessék, erre fogok még külsőruházatot rádobálni. MOST.
Másnak ünnep, nekünk harc, a szabadság meg sehol. Kávé, csoki, vinnyogás, a műfordítók glamúros élete.
Újabb bizonyíték a túl nagy ruhatár és a túl nagy lakás esetére. A múlt héten találtam meg az egyik dobozomban ezt az övet, szerintem minimum öt éve nem volt rajtam. Arra viszont emlékszem, hogy akkor vettem, amikor ezt a cipőt is, tehát kábé tíz éve. Szép, szép.
Most viszont feldobok magamra egy kabátot, piac, bolt, aztán a maldoni csata. (Nem, nem viccelek.)
Ma minden ok nélkül kifejezetten szomorúcska-nyomorúcska napom volt (legalábbis eddig) – hát jó, akkor játsszunk öltöztetőbabásat. Kettőtöknek úgyis az volt a véleménye, hogy próbáljam ki más kiegészítőkkel a rettenetesen eltöketlenkedett kötényruhámat, úgyhogy lássuk.
Nehezített pálya: ugyanazzal a pólóval és cipővel vettem fel mindahányszor, csak a harmincdarabos programon kívüli kiegészítők változtak. És hogy végül melyikben indulok el? Nos, őszintén: nem mindegy? Éppen ezért a képeket is összekevergetett sorrendben töltöttem fel, hehe.
Meg egyébként is piszok hideg volt még reggel hatkor.
A harisnyám amúgy lila. Csak úgy mondom.
Sőt, volt is. Feltehetőleg más lenne, ha nem szakadt volna ki felhúzás közben az elsőként kiválasztott harisnya, nem ment volna gajra a másik szoknya cipzárja, és nem kellett volna húsz értékes percet töltenem a reggelemből azzal, hogy a macskát keresem, aki mindeközben a szekrényben dekkolt, mint a sunyiság szfinxszobra.
Eh, ne keressünk mentségeket. Ez van, kész.
Vagy fordítva, persze, de legyünk optimisták. Erről a hétről persze már előre tudni, hogy fékevesztett rohangálással telik majd. A fotó viszont ezúttal is csal, nem vagyok ám ennyire fásult/beletörődött.
Az öltözködéssel kapcsolatban viszont továbbra is el vagyok bizonytalanodva némiképp, hogy mi a sok meg mi a kevés.
 | mák - 10/267 – Haj, hajaj |
 | Zsuzsi - 10/267 – Haj, hajaj |
| mák - 10/261 – Egyenruha |
 | magyaroramegminden - 10/261 – Egyenruha |
| mák - 10/258 – Alulmúl |
Minden nap más - mindennap más 