Pocsékul aludtam, sok felriadással, most ezért kellőképp nyamvadt vagyok, az idő is olyan rondicska, nyúlós meg maszatos meg novemberi.
No de attól még vár a bánya, abban nincs hiba.
szeptember 2020 havi bejegyzések
8/29 – Tanulság
A mai nap tanulságaként írjuk fel azt, hogy az időt akkor is el tudod izélni, ha száz méterre laksz a munkahelyedtől, nem csak akkor, amikor 45 kilométerre.
Viszont varrtam magamnak új arcbugyit, looky.
8/28 – Ágról
Igazán nem akarok dicsekedni, kedveszkéim, de kösse fel a gatyáját, aki nálam ágrólszakadtabb tarka hippiasszony próbál lenni máma Esztergomban.
Ez a szoknya tényleg 34-es, de csak addig húztam fel a cipzárját, amíg lehetett, a felső fodrot meg behajtottam belülre. Klassy.
Szaporulat a szekrényben 8/2 – Ha egy üzlet beindul…
Nna, akkor most gyerünk, monstre turkálóposzt.
Az itt megjelenő holmik, be kell vallanom, igen kevés kivétellel a “jobb híján” meg a “hol volt nekem az eszem” kategóriába tartoznak, de a múltkor az is elhangzott, hogy a “mentsünk turkálós holmikat yol” típusú bejegyzésekre is van érdeklődés, itt meg lesz mentenivaló bőven, hajaj.
Mindenekelőtt felsőket próbáltam venni, mert abból alig hoztam magammal. Ez a denevérujjú szürke izé most átmenetileg jó lesz,
később meg kezdek vele valamit, már azt is sejtem, mit.
Roppantul kedvelem a tunikákat, igen kevéssé a garbónyakat.
Az a garbónyak valószínűleg kegyetlenül le lesz majd operálva, mondok.
A gyűrt plüssbársony micsodák iránti vonzalmammal sosem tudtam mit kezdeni, most se.
Vettem egy igen finom puha piros pulcsit is, aminek az elején viszont ménkű ronda foltok vannak – fotón nem látszanak, életben viszont igencsak, de már van rá ötletem.
A pólóhiányos állapotra való válaszul két pólót is beújítottam,
amelyből a csíkos, nini…
Imádom a Gudrun Sjödén cuccokat, csak túl sóher vagyok hozzájuk.
A következő három darabot leginkább azért szereztem be, mert ihletem támadt ahhoz, hogy csináljak belőlük valamit. A két galléros póló férfiholmi, a szoknya 34-es, én meg bátor vagyok, mint egy vaddisznó.
Táskából annyi van nekem otthon, mint a fene, de most csak a nagy dög sárgát hoztam magammal, márpedig kellett egy kisebb méretű, de jól pakolható példány. Úgyhogy kiszúrtam magamnak ezt,
megnézegettem jobbról-balról, belülről,
hátulról,
aztán a sok zsebtől, rekesztől, pánttól és miegymástól elbűvölten megpróbáltam utána nyomozni, mert gyanús volt nekem, hogy ezt valaki tényleg megtervezte.
Mekkora mázli, hogy a turkálókban nem ilyen kíváncsiak az árucímkézők, mint én, mert akkor nem dobták volna utánam egy ezresért…
8/27 – Fecsegős
Ma igazán keményen dolgozó kisembernek kéne lennem, ami szöges ellentétben van azzal, hogy “az Úr napját szenteld meg”, de még ennél is nagyobb baj, hogy semmi kedvem hozzá. Össze kéne raknom egy konferencia-jelentkezést, egy konferencia-ppt-t (a móka kedvéért természetesen egy olyan kutatásból, ami még nincs is kész), mindehhez pedig, búb a bankán, produkálnom kell egy ún. levélinterjút is. Ez utóbbiban én vagyok a kérdezett, és az ilyesmi még mindig meglep, hogy emberek kíváncsiak arra, miket fecsegek én össze. (A krimikről, természetesen – más témájú fecsegéseimet leginkább azért viselik el, mert én a katedrán vagyok, ők meg a padban ülnek, és én közelebb vagyok az ajtóhoz, úgyhogy el tudnám állni az útjukat, ha menekülőre fognák.)
A levélinterjúhoz mellékelnem kell egy fekvő téglalap alakú fotót is, ami különösen szép kihívás lesz ebben az átmeneti vircsaftban, a kis rózsaszín izé ugyanis, ami jelenleg az egyetlen használható fényzőgépem, határozottan rühelli a pofámat. Jó, na, lehet, hogy az időzítőt rühelli, de ez nem változtat a lényegen, hogy ordenáré módon pocsékul festek az összes olyan fotón, amit ezzel csinálok. Ma is például heroikusan megpróbáltam összedobni nektek egy képet enmagamról, és hét kísérletből ez lett az egyetlen, ami nem homályos.
Pedig még ki is rúzsoztam magam, szolgálatotokra, ha már hoztam magammal három szájceruzát és három rúzst (miközben nem hoztam arclemosót meg fogkefe-fejet meg… eh, úgyis tudjátok). A hajamban az izét viszont tegnap turkáltam, mert a röhögség kedvéért olyat bezzeg nem hoztam magammal. Csak kettő sapkát. Minek nekem kettő sapka, kérdem. Egy fejem van, azismijen.
Intermezzó – Minden másra ott a…
Én ugyan speciel Visát használok, de az elv ugyanaz, mint a Mastercard esetében: végignézed, mit (nem) hoztál magaddal, aztán kicsit káromkodsz, kicsit szívod a fogad, majd elvonulsz shoppingolni.
Mindenekelőtt szögezzük le: valahol a szopornyica dúlása közben elvesztettem a csomagolási modzsómat, melyre oly büszke valék. Ennélfogva van most nálam négy horgolótű és két olló, de az önfotózós fényzőgépet úgy vágtam bele a táskába, hogy az akkuja közben még töltőn volt. Az akku most is töltőn van a Bűnök Barlangjában, miközben én egy esztergomi hotelszobában kuksolok, ergo a következő héten nem tudom, mi lesz és hogyan, mert a másik gép sok mindenre jó, de éngemet illusztrálni nemigen.
No de lássuk a medvét, meséljem el, mi mindent vettem máma.
- elektromos fogkefe-fej (jaja, betettem a fogkefét, betettem a töltőjét, nem tettem be a fejet. Ostoba lúd-e vagyok)
- antibakteriális folyékony szappan (van a hotelszobában egy picike szappan, de ezekben az idióta időkben jobban örülök, ha van nálam ez is)
- antibakteriális törlőkendők (ezekben az idióta időkben, nos, it goes without saying)
- szemránckrém (igen, abszolúte megérdemlem a sorsomat)
- arclemosó (a magammal hozott darabról kiderült, hogy sunyin kifogyott, amíg nem néztem oda)
- kézkrém (azt hittem, van a táskámban. Nem volt.)
- hajbalzsam (sampon speciel van nálam, de ez nincs, és az én hajammal minden segéderőre szükség van)
- fogkrém (az útipéldány, ami benne volt a nesszeszerben, beszáradt, hát milyen világ ez, édesjóistenem)
- pofapucoló vattakorongok
- körömlakklemosó (mert azt se hoztam)
- kétféle körömlakk (mert ha úgyis vettem lemosót, akkor már miért ne)
Úgyhogy mindezek után azt mondtam, ide nekem az oroszlánt is, és elmentem turkálni, mert a ruhatáram is úgy fest, mint egy hülye viccben, például hoztam nyolc pár zoknit, de csak két pólót. Hát mit ne mondjak, az már olyan volt, mint a muhi csata vagy egy családi vacsora Dzsingisz kánnál. Kő kövön nem maradt, no. Ha a gép és a sors kegyes hozzánk, holnap bemutatom új szerzeményeimet is.
Addig viszont, csak hogy lássátok, micsoda hedonizmusban tengetem én az életemet, ma este elvonultam vacsorázni, aztán hazajövet leültem a hotelhallban egy sörrel, mert éppen Mike Oldfield ment a tévében (Tubular Bells II koncert, Edinburgh, 1992 – én ugyan már kívülről tudom, de ez nem számít). Így mulat egy magyar úr. Vagy hölgy. Vagy miabokám.
8/26 – Kétoldali
Kétoldali balfaszságból kifolyólag mára csak ilyen kép jutott. Majd még mesélek.
8/25 – Vinete
Már megint a hülyeség, a marhaság és a dühöngés, most pakolok éppen egyheti holmit Esztergomba, délután már megint 5×45 percezek, ráadásul tegnap nem tudtam elmenni a barátnőimmel se kocsmázni, mert leterített a hasmenés.
Ne egyetek ötnapos majonézes vinetét, és ne menjetek hozzá olyan csávóhoz, aki folyton elmegy hazulról, ehhez meg mindig dugig hagyja a hűtőt.
8/24 – #minekmentoda
Mámegin kezd egészen dicstelenül szétesni körülöttem a világ, és ez legnagyobbrészt az én saram, mert képtelen vagyok jól beosztani az időmet, és figyelmen kívül hagyni tőlem független dolgokat. Valamikor tudtam, hogyan kell, de az még a tehetetlen kéztördelések ideje előtt volt. Egyszerre kellene rendet raknom, csomagolnom, mindenféléket koordinálnom, és holnapra főzni valamit ennek a vándormadárnak, de egyszerűen nem megy.
Majd eszik száraz kenyeret, punktum. Hashtag #minekmentoda. Cserébe én is elmegyek ma este kocsmázni a barátnőimmel, ott egye meg a fene a világot.
Szaporulat a szekrényben 8/1 – Járt utat…
Szeressük mink aztat is, hogy új s új lovat, de ennél is jobban szeressük mink a kényelmet. Úgyhogy az a gyanúm, pár éven belül a szivárvány minden színében lesz az én szekrényemben egy Clarks Originals Desert Boot. (Más cipőt nem is nagyon szándékozom venni az esetleges ócó tornacsukák kivételével, annyi hordatlan csinos cipőm van már most is, mint a ragya.) Mivel viszont ezek egyszerűcske kinézetük ellenére is igen drága dögök, két feltételt tűztem ki magam elé: a) csak akkor veszek ilyet, ha legalább 30% kedvezménnyel adják, b) csak akkor veszem meg még kedvezménnyel is, ha az adott hónapban már legalább ugyanannyit utaltam el jótékony célokra.
Nos, mint a mellékelt ábra mutatja, ez egy elég sűrű szeptember volt.
8/23 – -gat, -get
Hajnali kettőkor jajgatva ébredtem egy rémálomból, amelyben egy karikatúraszerű őrült tudós éppen a lábamat amputálta érzéstelenítés nélkül. Gondolom, nem lep meg senkit, ha elmondom, hogy még fel sem ébredtem egészen, de már rögtön tudtam, miért álmodok ilyen marhaságokat, nyafogásomra ugyanis felállt a térdemről egy ötkilós plüss, végigtiport szerencsétlen zsibbadt csülkeimen, és kényelmesen átsétált egy másik szobába, ahol nem hallani, hogyan jajgatok. Hülye Poci. Bundakesztyű, bmeg, az lesz belőled, ha így folytatod.
Ez után az erős kezdés után persze a mai napom előreláthatólag félig kómás állapotban fog telni (marha hosszan nem bírtam elaludni, úgyhogy végül kínomban összevakarodtam, és kipucoltam ecettel a kávéfőzőt), de ma amúgy is szigorúan itthoncsücsü szabadnapot tervezek, takarítgatósat, sütögetőset, varrogatósat. A takarítgatás amúgy tényleg nem maradhat el, mert valahová úgy elhánytam az önfotózós fényzőgépet, hogy majdnem kép nélkül maradtatok mára.
Bár, őszintén, lehet, hogy így jártatok volna jobban, ez a fotó a másik géppel készült, és egy rakás trágya, pedig még élesítettem is rajta.
Viszont legalább dokumentációnak jó, mert látható, hogy a lábaim még megvannak. A macska is.
Eská 8/1 – Útipite
(Össze kell vakarnom magam, hogy legyen itt némi süt-varr-horgol-bármi tartalom is, úgyhogy kezdjük el, amindenit.)
A hétvégén a Repülő Kutató főzött egy szép vastag báránycsülök+vöröslencse ragut, amiből kétszer is ettünk, és még maradt belőle egy kevés. Mivel ma úgyis elment világgá, a világgámenetelhez sütöttem neki egy fél tucat minipitét, mert úgy véltem, az mégiscsak izgalmasabb, mint néhány szendvics.
A tésztával kezdtem:
- 15 deka finomliszt
- 10 deka vaj
- fél teáskanál só
- pár kanálnyi hideg víz.
Ezeket szépen összegyúrattam a géppel, aztán a tésztát folpackba csavarva betettem másfél órára a hűtőbe.
Másfél órával később kivettem, hagytam tíz percig melegedni, közben pedig szétnyomkodtam villával apróra a ragut, és belereszeltem egyujjnyi provolonét is a masszába.
Kivajaztam egy hatdarabos muffinformát, a tésztát 3 mm vékonyra nyújtottam, a sütőt pedig bekapcsoltam 200 fokra. Mivel nincsenek végtelen kiszúróforma-készleteim, a piték alsó részéhez egy kis cseréptálka alját használtam sablonnak,
a felsőhöz pedig egy üvegpohár száját.
A pitécskék tetejét keresztalakban bevágtam, hogy ne robbanjanak fel sütés közben, megkentem őket egy kis felvert tojással, aztán 20 percre bedugtam az előmelegedett sütőbe.
Utána vártam öt percig, majd kiszedtem a pitéket a formából (nagyon könnyen ment), és rácson hagytam őket kihűlni.
Azt, gondolom, talán mondanom se kell, hogy a RK gondosan becsomagolta őket, aztán a kapuból fordult vissza értük, mert persze ott felejtette az egészet a konyhapulton…
8/22 – Nyüzsög
Már megint csak azt tudom megmutatni, miként járunk térdig macskában, kölcsönpéldányban
és sajátban egyaránt,
mert már tizenegy óra, és én még mindig hálóingben nyüzsgök. A Repülő Kutató, aki nem bír megülni a seggén, ma vonul Zágrábba, úgyhogy varrtam neki maszkot, segítettem a hajnyírásban, valamint sütöttem neki bárányos útipitéket,
mely utóbbiakról vetített képes előadást is tudok tartani igény szerint, de most tényleg ideje beleugranom a fürdőkádba.
Gyakszihét, mi? Inkább állnék a katedránál.
8/21 – Színek és évek
Mától gyakszihét van, ami normális esetben azt jelenti, hogy ezen a héten a gyivákjaim teljesen önjáróak, és én nyugodtan malmozva várhatom, amíg visszajönnek a tanításba. Ezzel szemben az épp aktuális bolondokháza miatt egész héten ugrásra készen fogok állni, mikor jelenti be valamelyik, hogy a szopornyica miatt bezárták az óvodáját vagy őt vagy a családját vagy bárkit és bármit. Normális esetben egyébként valamikor október közepén-végén, az őszi szünet előtt lenne a gyakszihét, és szép lassan csepegtethettem volna nekik a tudást majdnem másfél hónapon keresztül, nem pedig hisztérikusan rohanok végig az anyagon, mint az elmúlt két hétben tettem.
Végeredmény? Még mindig le vagyok gyalulva, szerintem éveket vénültem az elmúlt hetek alatt, és tegnap még vacsora előtt elaludtam (a RK nem mert felébreszteni, mert ismer engem, hajaj, de mennyire). Most is folyton őröl az agyam erőgyűjtés helyett, mert nekem Aggódós a középső nevem, és ezt már nem növöm ki sose. Mindemellett mégiscsak kitakarítottam kicsinyt a Bűnök Barlangját, az általános hangulat javítása érdekében teleszórtam papagájsegg színű ágyneműkkel a futont,
és kilagoztam lábamnak körmeit, mert ugyan ebben az időszakban már nem fogja látni ezt senki, de nekem szükségem volt rá.
A nap meg gyönyörűen süt. Örüljünk ennek, amíg még lehet.
Intermezzó, avagy váratlan körkérdés
Elnézést mindenkitől, de engem tényleg piszkosul felzabált az írás meg a félév kezdete, szóval törekszem ugyan, de eddig még arra sem jutott időm-energiám, hogy rákérdezzek: mire lennétek kíváncsiak az új blogévben, óh, nyájas olvasók? Mivel ezúttal tényleg a leghalványabb lila gőzöm sincs a lehetséges válaszokról, itt hagyom ezt a kérdést nyitva, mint egy csűrajtót, de valóban szeretném tudni, mit olvasnátok-néznétek szívesen, és megpróbálok annak függvényében blogni. (Ne mondjátok, hogy nincs ilyen szó, épp most írtam le, tehát ennélfogva mostantól igenis létező dolog.)
Ja, a biztonság kedvéért nesztek valami random kép az elmúlt hétből csak úgy. Egy kép, aszongyák, úgyis több mond száz szónál.
8/20 – Cicc
Ah, ti macskában gazdag vasárnap reggelek.
Picur,
Poci,
Berci,
Lóci,
valamint Tigrincs, cipőim őrzője.
8/19 – Önkezűleg
Újabb tancsinap, amit ráadásul én varrtam önkezűleg a saját nyakamba, mert egy december 12-i levelezős konzultáció 5×45 percét kérincséltem ide előre, “a jelen pandémiás helyzetre való tekintettel”, sötöbö sötöbö. A hallgatók minden bizonnyal szívből imádnak most ezért engem, amit abszolúte megértek, magam sem vagyok különösebb szeretettel magam iránt. Ezzel együtt is ez jó döntés volt, slussz. Elsőévesekről van szó, és október 9-én lenne az első közös óránk, addig meg nemde megtörténhet itt még minden, desőt az ellenkezője is, úgyhogy jobb biztosra menni.
Továbbra is szinte nevetséges mértékben le vagyok gyalulva, az eltelt két hétben többet leveleztem diákokkal, mint máskor egy teljes félév alatt, szabad óráimban meg folyást elszundikálok. Bárcsak ne tenném, a rémálmaim egyre rémesebbek, az egyikben például rám bíztak egy fürdőző babát, hogy vigyázzak rá, de olyan fáradt voltam, hogy belefulladt a fürdőkádba, és ami még rémesebb, olyan irreális mértékben voltam fáradt, hogy már azt sem tudtam felidézni, élt-e még akkor, amikor rám bízták.
Akkor most jön az a rész, amikor kiadjusztálom magam Papagájsegg Tanárnőnek, aztán elzötyögök a buszommal, hogy megörvendeztessem diákjaimat egy energikus és információgazdag délutánnal 5×45 percben.
Mielőtt viszont teljesen belekeserednénk a világ általános nyomorúságába, nesze nektek egy közeli a felemás őszi zoknijaimról. Az óvónéni a pokolban is óvónéni.
8/18 – Foglalt
Félig-meddig itthoncsücsü nap, mert tanítanom ugyan ma nem kell, de a heti bevásárlás nem jön be a sok pici lábán magától a házba. Munka viszont így is volt-van-lesz dosztig, fél hattól nyolcig csak anyagokat rakosgattam, töltögettem meg küldözgettem.
Mellesleg tegnap elintéztem egy esztergomi hotelfoglalást szeptember 25 és október 2 közöttre, de arról majd részletesebben is mesélek.
Hm, ezt a szoknyát is szétvághatnám a rittyóba, mert így nagyon uncsi.
8/17 – Gyalu
Ma megint délutános óvónéni vagyok, és a látszat rohadtul csal, mert egészen fittnek, frissznek ész capkodósznak tűnök, de úgy le vagyok gyalulva az elmúlt hetektől, mint a nyavalya, és ma is hét után érek haza. Mindemellett ma van állítólag az utolsó nyári nap, úgyhogy nesze neked nyárias öltözék.
8/16 – Terítő
A tarkabarka néni a robbantott hajjal és a házilag ácsolt arcbugyiban ismét elindul hosszú harcára a tudomány terítése érdekében. Megjegyzem, többé sose jövök haza a 880-as busz 14:45-ös járatával, bármennyire az lenne a legjobb választásom kedden. Az a járat egy iskolabusz, tele épp a tanításból kiszabadult gimnazistával, akik úgy gondolják, ők sose halnak meg.
Amúgy, ha feltettem volna a kérdést, hogy vajon még mi hiányzik nekem (nem tettem fel), akkor ma megkaptam volna rá a választ, az édes anyatermészet ugyanis félreérthetetlenül közölte velem, hogy továbbra is szaporodóképes vagyok. Az édes anyatermészetnek toll a fülébe.
Minden nap más - mindennap más 