RSS

macs kategória bejegyzései

7/148 – Nádas

Egyelőre beküldöm helyettesként Pocit, mert én úgy vagyok, mint Toldi Miklós abban az anekdotikus dolgozatban, amelyben eldöntötte, hogy addig ki nem jön a nádasból, amíg azt a nagyon fontos dolgát el nem végzi.

Megjegyzem, nem a nádasban vagyok, hanem Erikkel. És nem nagydolgozom, hanem nagyon dolgozom.

 
Hozzászólás

Szerző: be 2020/01/26 hüvelyk eská, macs, tél

 

7/141 – Ludwig

Ismeritek azt a viccet, amiben Leila aszongya, hogy “Juszuf, vegyél nekem bülbülmadarat”, mire Juszuf, hogy “Vennék, Leila, de mibülbül?” Na, most már ismeritek.

A héten a Repülő Kutató esmég feltarisznyálta Professor Krteket, és elmentek világgá. Kérdém tőle, hová megy. Mire ő, hogy Bonnba. Mire én, hogy jó, akkor hozzon nekem Beethoven gumikacsát. Mire ő úgy nézett rám, hogy abban benne volt az összes több mint huszonöt év, amióta ismerjük egymást, a több mint huszonkettő, amióta együtt vagyunk és a majdnem húsz év házasság. Mondani nem mondott semmit, és ebben is benne volt az elmúlt negyed évszázad.

Aztán két nappal később hazajött Ludwiggal.

Ludwig egyelőre a gombos dobozokon ül a sztrecsvarrótűk meghitt társaságában, de előbb-utóbb találni kell neki egy méltó helyet valamelyik vizes helyiségben. Még nem döntöttem el, hol, de Ludwignak számos kistestvérkéje van valahol messzemessze, úgymint Wolfgang meg Johann meg Sisi meg Franz Josef meg Sigmund, sőt még annál is többen, úgyhogy elképzeltem magamnak a jövőt, amint a Repülő Kutató elmegy a mesés Viennába vagy bárhová, és hazajön egy-egy újabb gumikacsával. Amennyi eszem van, ezt a jövőt ki is vakarom magamnak. Amennyi esze van (hé, egy vakonddal lődörög a világban), még partner is lesz benne.

Egyéb hírünk nemvan, a világ csúszik odakint, mint bagolyszar, úgyhogy én megint kenyeret sütök, mivel nem merészkedünk ki a tükörjégre. Reméljük, ennek nem dűl ki az oldala, mámrmint a kenyérnek, de végül is tökmindegy, a másik is elfogyott az utolsó morzsikáig.

 
4 hozzászólás

Szerző: be 2020/01/19 hüvelyk ajándék, újracucc, eská, macs, tél

 

7/139 – Belátás

Hátizé.

 
Hozzászólás

Szerző: be 2020/01/17 hüvelyk eská, macs, tél

 

7/138 – Kilátás

Terveim kicsit felborulván nagy elszántsággal fúvogatom taknyos orrocskámat, de ne sajnáljatok nagyon, kilátásaim igazán pazarok. Különös tekintettel a nagy szőrös macskaseggre.

 
4 hozzászólás

Szerző: be 2020/01/16 hüvelyk újracucc, eská, macs, tél

 

7/134 – Random

Attól tartok, a mai nap éppolyan véletlenszerű-találomra formát fog ölteni, mint ez a fotó.

Sebaj, vasárnap van.

 
Hozzászólás

Szerző: be 2020/01/12 hüvelyk eská, macs, tél

 

7/133 – Knäckebröd

Azt hiszem, meséltem már arról, hogy mink itt falun, ha kibokázik valaki látogatóba, olyan rettenetes felhajtást csinálunk, mint Mindenváró Ádám és háznépe. (Emlékszik még valaki Mindenváró Ádámra?) Nyilván ha kétnaponta jönne valaki, előbb-utóbb mi is ugyanúgy csak egy teát meg egy zacskó sósropit dugnánk elébe, mint bárki normális ember, de amíg átlagosan félévente tiszteli meg lakunkat bármiféle vendég, addig bizony ki fogjuk vágni ilyenkor a magas cét.

A magas cé ma egy ismerős házaspár miatt lesz kivágva, de mint macska szarni, annyira. Ilyenkor mi azzal kezdjük, hogy menüt tervezünk, általában különféle stiláris koncepciók alapján. (Nem röhög!) Most például, mivel tél van, úgy gondoltuk, hogy skandináv tematika mentén fogunk felépíteni a kínálatot, néhol enyhe kilfeldi felhangokkal, úgyhogy husigolyók lesznek szószban, Jansson megkísértése (ez egy szardellás krumpliétel), céklás hummusz meg sült cékla dióval és brie sajttal. Meg még mittomén. A Repülő Kutató ilyenkor igen ihletett állapotba szok kerülni, és már emlegetett valami mézes-tejfölös-ecetes uborkát is, szóval lehet itt még bármi.

Én ilyenkor a lassan felszívódó szénhidrátoknak vagyok a felelőse, úgyhogy a rozsvekni már a harmadik kelesztésnél tart, és sütöttem knäckebrödöt is. Az alábbi kép a sütés előtti állapotot mutattya, de őszintén, látszatra nincs nagy különbség az előtte meg utána között.

Mivel felmerül a kérdés, hogy mi van cicaügyben, mellékelten bemutatjuk azt is, mit csinálnak a cicák.

Poci:

Lóci.

Ez meg én vagyok.

Na, amíg a rozsvekni kel, elmentem csokis-kardamomos-banános kenyeret sütni.

 
Hozzászólás

Szerző: be 2020/01/11 hüvelyk ajándék, eská, macs, tél

 

7/125 – Társadalmi szerződések

A horoszpókok igencsak elmehetnek a fenébe, én magamtól is kiválóan tudok pesszimista és siránkozós lenni, nem kell hozzá segítség. Az viszont, hogy a negatív élmények fokozódása már akkor elkezdődött, mielőtt még megszoktam volna azt írni dátumnak, hogy 2020, nem pedig 2019 (jó, ez mondjuk nem nagy ügy, általában még márciusban is gondolkodnom kell, milyen évet írunk), hát azt már tényleg izélje szájba a zuniverzum.

Sok beszédnek meg siránkozásnak sok az alja, kezdem a legrosszabbal: Lóci FIV-fertőzött. Ebből kifolyólag arra is lett sanda gyanúnk, miért nem keresi senki, de ez csak gyanú, nem bizonyosság, én meg amúgy is túl sok krimit olvastam/néztem életemben. Mindenesetre most van az emeleten egy beteg macska, aki ugyan ebben a pillanatban igencsak egészséges, de ha összeszed valami súlyosabb nyavalyát, az immunrendszere nem fog megbirkózni vele, és akkor kampeca. Ez amúgy egyébként, legyünk most brutálisan realisták, afféle brutarealisták, nem újdonság. Egyszer majd mindannyiunknak kampeca, Lócinak, Pocinak, a Repülő Kutatónak, nekem, még nektek is, úgyám. Ennélfogva mi valójában nem tojnánk össze magunkat ettől a hírtől, ha nem lenne Poci. Pocinak semmiféle sokbetűs macskabetegsége nincs, és az íratlan társadalmi szerződés értelmében, amit vele kötöttünk, mi vagyunk a felelősek azért, hogy ne is legyen neki. Én úgy vélem, eddig ezt kivédtük, a két macska szigorúan el volt szeparálva egymástól, mi meg annyiszor mostunk kezet az egyiktől másikig és vissza tartó expedícióinkon, mint Semmelweis Ignác tette volna, ha nem a nők védőszentje, hanem a macskáké.

A gond természetesen most abban áll, hogy miként oldjuk meg ezt a nyomorúságos helyzetet, amelybe belelavíroztuk magunkat. Az íratlan társadalmi szerződésben, amit a Repülő Kutató akkor kötött Lócival, amikor felnyalábolta a teraszon, és levitte a mosókonyhába, az szerepelt, hogy mi ezt a macskát nem dobjuk vissza az utcára. Na most örökbefogadót, a menhelyek a megmondhatói, még egészséges macskának találni is rohadtul nehéz, hát még egy FIV-fertőzöttnek. Azt hiába mondjuk, hogy szépcica, okoscica, rendescica, kedves, barátságos, bújós, dorombolós, hálás, szobatiszta, ha egyszer ott van neki a FIV, a háta közepére sem akarja senki. Mi pedig nem tarthatjuk tizenkét négyzetméterre bebörtönözve in aeternum. Oááááá.

Most a hétvégén erre mindenesetre nem leszünk képesek megoldást találni, úgyhogy Lóci továbbra is ott marad hadifogolynak Filoméla szobájában. Én viszont nem leszek itthon hétfőig, mert a húgomnak szüksége van rám a saját bolondokházájában, és erre is van egy íratlan társadalmi szerződés, hogy ha a családnak segítség kell, akkor összepakoljuk a retyerutyánkat, és elindulunk világgá a Móra IC-vel. Aztán visszajövünk a saját bolondokházánkba, és kezdődhet a vizsgaidőszak meg az Esztergomba és Pexre szaladgálás.

Mondtam én, hogy meglesz a böjtje annak a két hétnek, amit lazítással próbáltam tölteni december végén.

Na akkor most képekkel megtámogatva is: ez egy beteg macska.

Ez egy egészséges macska.

Ez a púpos kékzöld izé meg én vagyok a retyerutyával.

 
Hozzászólás

Szerző: be 2020/01/03 hüvelyk újracucc, eská, macs, tél

 

7/124 – Időgép

Ma reggel, miközben a Repülő Kutató éppen a futócipőjét húzta (az egy hős, semmi kétség), némiképp borúsan mondám neki, hogy attól tartok, ez az összeszoktatás nehezebb lesz, mint az előző volt, mire ő logikusan megkérdezte, ugyan miért: most is az van, hogy az új példány nagyobb, erősebb és barátságosabb a rezidens mackánál, pont mint múltkor. Aztán kivágtatott az ajtón. Hm – mondtam én az ajtónak -, gondolkodjunk.

Mivel én köztudomásúlag okos nő vagyok, fél órán belül meg is volt a válaszom: azért lesz nehezebb, mert amit Poci akart, azt Celó nagyjából mindenestül leszarta, cserébe viszont most Lóci* pont azt akarja, mint Poci, de még annál is inkább.

Hadd illusztrálom nektek: ez az, amit Poci akar.

És ez az, amit Lóci akar.

Tegnap amúgy kábé húsz perc erejéig volt egy olyan lehetőség, hogy Lócit tulajdonképpen Charlie-nak hívják, és a domb tetejéről kódorgott el, de aztán kiderült, hogy Charlie kilenchónapos, chipje van meg rózsaszín nyakörve. Magyarán, Lóci csak akkor lett volna Charlie, ha valaki belekúrja egy időgépbe, ahol három évet öregszik, és menet közben elveszti a chipjét meg a nyakörvét. Mi attól még próbáltuk a csíkok színe, száma és formája alapján összevetni a képi macskát a valódival (nem ment könnyen, mert a képi macska egy kupac angyalhaj közepén ült mozdulatlanul, a valódi viszont eksztatikusan tekergett a lábunk körül, és időnként hanyattvágta magát), viszont mire a RK választ írt Charlie gazdáinak, a poszt eltűnt a Szentendre Blogolról. Itt is két megoldási lehetőség van: az egyik, hogy Charlie menet közben hazabokázott, a másik meg, hogy a bejegyzést is bekúrta valaki egy időgépbe. Na mindegy, ma délután Duke of Imsee-Wimsee megint orvoshoz megy, és ezúttal sokbetűs nyavalyákra szűretjük a vérit, mert ugyan még csak három napja van a nyakunkon, de egyre valószínűbbnek látszik, hogy ott is marad. Ha véletlenül mégse, akkor is kezdi már unni, hogy tíz négyzetméteren tartjuk fogva, miközben a lakásban biztosan mindenféle csodálatos felfedeznivalók vannak. Meg egy másik cica. Úgyhogy jutifalatokat meg csörgős labdákat meg zsilipelési technikákat veszünk számba, minél zökkenőmentesebben menjen majd az ismerkedés. Úgy éljek, vannak helyek, ahol egy kistestvér érkezésének sem kerítenek ekkora feneket.

Akartok látni engem? Marhára nem akartok látni engem, csupa izgalmas macskákat láttok itt nálam halomszám, nekem meg cserébe lehordott nyafogóruhám van és piszok nagy szükségem egy fodrászra.

* Mint ahogyan azt egy Mike Wazowski nevű bölcs illető mondá: “Nevet adtál neki?! NE ADJ NEKI NEVET! Ha nevet adtál neki, már kötődni fogsz hozzá!!!” Hát, ja.

 
Hozzászólás

Szerző: be 2020/01/02 hüvelyk újracucc, eská, macs, tél

 

7/123 – Horoszpók

Szilveszter megjött, elment, durrogtatós-süstörgős istennyilák voltak, elmúltak, ma már elseje van, én meg elkövettem azt a hibát, hogy ránéztem, mit ígér a horoszpók a patkány évére nekem, nyúlnak. (“Mi van, McFly, nyuszi vagy?” Az, bmeg.)

Nem strapáltam magam amúgy, a gúgli első oldalát néztem csak meg, bár ne tettem volna azt se. Hogyaszongya, “Nagyon sok dolgod lesz ebben az esztendőben, ne is álmodj lazaságról és láblógatásról. Különféle feladataidhoz nagy önfegyelemre lesz szükséged, mert tervezned kell, fókuszálnod, és tudatosítani magadban azt, hogy mindig csak egy dolgot tégy, de azt csináld teljes erőbedobással.” Esne rátok egy taliga apró majom, már megint csak a munkamunka meg az örökös kapirgálás?… Gyorsan megnéztem a gúgli első oldalának többi találatát is, hát egyik se volt jobb, mindegyik önfegyelemről meg annyi munkáról povedált, amennyitől majd a fejemen fogok átbucskázni.

No sebaj, a patkány éve csak január 25-től kezdődik, addig még van több mint három hét, amíg önfegyelmezetlenül és fókuszálatlanul forgácsolhatom szét magam, nézzük meg inkább azt, mit hoz 2020 a mérlegek számára. Itt is a gúgli első oldalára bíztam magam, és ezt se kellett volna. “2020 első hónapjaiban élményei fokozódnak majd; de ezúttal sajnos a negatív irányba.” Most tekintsünk el attól, hogy a szerző nem ismeri mi nyelvünk (gyorsan elképzeltem az élményeimet, amint fokozódnak, desőt negatív irányba!!!), hát nem ez is munkamunkát ígért a továbbiakban meg karriert meg befektetési lehetőségeket? Rosseb a karrierbe, már komolyan, én a színes ficlijeimet akarom meg a Bűnök Barlangját, ehhez képest egyik horoszkóp sem írt olyat, hogy “Békés, nyugodt, kreatív éved lesz”, ehelyett azon jajongtak, hogy vigyázzak az egészségemre, mert a munkamunkamunka meg a stressz meg a karrier.

Én meg közben itt álltam pizsiben. Izé, lényegében most is abban állok itt.

Mindeközben (helyzetjelentés) a szőrös vendég azzal töltötte a tegnapi nap javát, hogy az állatorvosi látogatás után sértetten behúzta magát a mosókonyha leghidegebb sarkában a fémpolc alá egy akkora helyre, amekkorára csak egy macska képes beszuszakolni gáznemű testét, aztán ott maradt. Nem evett, nem ivott, nem pisilt, nem kakilt, viszont dorombolt, amikor simogatni próbáltam (jó vicc, a kezem is alig fért be a polc alá). Ez volt mindaddig, amíg meg nem jelentem a Repülő Kutató háromhúsos-másnapos orosz káposztalevesének előkészületeiből megmaradt pár marhahús-cafatkával. Az első darabkát még némi magakelletéssel és gyanakvó szaglászással fogyasztotta el, az összes többit viszont azonnal felszippantotta, majd lényegében minden átmenet nélkül hanyattvágta magát, hogy simogassam. Én még ilyen gyors kapitulációt nem láttam felnőtt macskától, Pocinak például egy hetébe telt, amíg kegyeskedett kijönni az ágyneműtartóból a téli paplan és a kisbalta mellől (mér, ti hol tartjátok a kisbaltát, nem az ágyneműtartóban?). Istenbizony, alig tudtam levakarni magamról, hogy visszamehessek  kenyeret sütni. Mikor egy órával később visszatértem, addigra már megette az összes szárazpapit, kakilt, pisilt, és érkezésemre ismételten hanyattvágta magát. Te strici. Ha itt maradsz a nyakunkon, nem is merem elképzelni, Poci mekkora oltári nagy balhét fog rendezni, Puccini-operákban sincsenek olyan féltékenységi jelenetek, mint amilyeneket akkorra prognosztizálok. Már most is olyan hosszú nyakkal szaglássza a gatyám szárát, amikor visszatérek a mosókonyhából, mint egy szurikáta.

Hogy megmondjam az őszintét, amennyiben nem jelentkezik a dögice eredeti gazdája, tényleg mozgalmas időszaknak nézünk elébe (lásd horoszpókok), bár azzal ki tudok egyezni, ha a negatív irányba fokozódó élmények abban materializálódnak, hogy Nagyseggű Maruszja időnként levakarja rólam féltékenységében a glazúrt. Mindenesetre ha megjelenik Duke of Imsee-Wimsee gazdija, számos írásos és fényképes bizonyítékkal kell szolgálnia arról, hogy a macska tényleg az övé, plusz még örömkönnyek sem ártanának, mert egyébként rohadtul esélyes, hogy megtartjuk. Oké, kiegészítem, amennyiben nincs semmi olyan nyavalyája, amitől Poci feldobná a pacskert. Pillanatnyilag tényleg ezt látom az egyetlen kizáró oknak. Ma, miután Kulákfalva népe az éccaka fellőtte az égbe egy kisebb háromhás hevesi járás komplett dzsídípíjét, végetért a süstörgős istennyilák szezonja, és át tudjuk helyezni a karantént a mosókonyhából a vendégszobába, ami újabb lépés a családtaggá válás irányába, ojvé.

Bár, nyugtával dicsérjük a napot, ma cseppentenünk kell a fülébe. Én mindenesetre lokalizáltam a fáslikat, a ragtapaszt meg a betadint.

 
4 hozzászólás

Szerző: be 2020/01/01 hüvelyk újracucc, eská, macs, tél

 

7/december

Újabb galéria, újabb hónap. Ismételten felhívnám a figyelmet a legutolsó képkockában ücsörgő mucira. Ő most éppen bebújt a mosókonyha leghidegebb sarkába a fémpolc alá, de nem merem felvinni az emeleti összkomfortos Filoméla-szobába, mert december 31-e van, a ház előtt a szoborparkban süstörgős istennyilákat fognak eregetni, az emeleten pedig teljes hangzatos pompájában érvényesül az összes idióta durrogás.

Boldog új evet nektek is.

 
Hozzászólás

Szerző: be 2019/12/31 hüvelyk ajándék, újracucc, eská, galéria, macs, tél

 

Szolgálati közlemény – Talált macska

Tegnap, december 30-án este megjelent a teraszunkon (Szentendre, Dunakanyar körúti szoborpark, a 21-es kilométerkő szomszédságában) egy éhes szürkecirmos macska. Jelenleg a mosókonyhában pocol, de mi becsületes megtalálók vagyunk, úgyhogy már állatorvosnál is járt, chipet kerestettünk benne. Chipje nincs, az orvosi jelentés szerint “miskárolt, színe hamu, kábé 3-4 éves, általános állapota rendben, érdeklődő”. Szép, nagydarab, szelíd állat, kézhez szokott, simogatásra dorombol, a macskahordozót is ismeri, bemenni nem szeret, bent ülve kislányhangon miákol. A doki szerint fülgyulladása van, kapott rá fültisztítást meg Orilan cseppet (ez utóbbit mi fogjuk majd belehajkurászni napi egyszer, ha nem jön érte senki. Ha érte jön, a fülcseppet is adjuk a mackával együtt, természetesen.).

Kérlek, kedveskéim, terjesszétek, ahol csak lehet, mert ha nem jelentkezik érte senki, nincs többé neki kinti élet. Mi, amióta három kijárós macskát vesztettünk el, az egyiket pláne gerinctöréssel, nem engedjük ki a macskáinkat. Emellett, ha a nyakunkon marad, én elnevezem Galócának, és Lócinak fogom becézni, márpedig ilyen sértés nem érhet egy macskát, aki amúgy valószínűleg Duke of Imsee-Wimsee, épp csak inkognitóban, mint a Koldus és királyfi szép történetében.

Így néz ki felemelve:

A füle hegyén az a kis pösz a mosógép mögül került rá, nem szériatartozék. A mohikántaraj se, mint láthatjátok.

Minden megosztást köszönünk Galóca nevében is, a blog vagy annak fb-oldalán hozzászólásban jelentkezzen, aki felismeri.

U. i.: Azt hiszem, nem voltam elég pontos: azt akarjuk megtalálni, akitől eltűnt, mert nyilvánvalóan házi macska, és valakinek biztosan hiányzik. Ha az illető nem kerül elő, Galóca újra meglátogatja az állatorvost (örülni fog nagyon), és ha nincs valami olyan betegsége, ami kizárná, hogy egy egészséges macskával éljen együtt nálunk, akkor itt marad. Poci persze ezért még le fogja vakarni rólunk a glazúrt (ezek a piszok posszeszív szőrös családtagok már csak ilyenek), de valamit valamiért.

 
Hozzászólás

Szerző: be 2019/12/31 hüvelyk ajándék, macs, tél

 

7/121 – Körül

Megint egy olyan reggel, amikor csak leülök, körülnézek, aztán nem akarok menni sehová.

 
9 hozzászólás

Szerző: be 2019/12/30 hüvelyk újracucc, eská, macs, tél

 

7/119 – Oximoron

Az elmúlt néhány napom úgy festett, mintha éppen jetlagből térnék magamhoz: mindenféle váratlan időpontokban elalszom, éppolyan váratlan időpontokban felébredek, és a kettő között olyanokat álmodom, hogy egyre gyanakvóbban tekintek a tudatalattimra. Tegnap vacsora után például azt álmodtam, hogy le kellett mondanom A Klánok És A Jövő Alakítója címéről, mert nem bírtam a strapát. Átadtam a titkos grimoire-okat meg krónikákat utódaimnak (csak ketten vállalták a melót felesben, mert azt mondták, ez nem egyetlen embernek való), majd átrepültem volt birodalmam fölött, alacsonyan, mint egy stukker. Mármint úgy, hogy méltóságteljes szárnycsapásokkal szeltem a levegőeget. A határon persze, ahol le kellett szállnom a levegőegekből, hogy a talajon folytassam utamat, mert csak a volt birodalmam határáig tartott ki a varázserőm, rájöttem, hogy nincs nálam egy kanyi vas se. Csak egy harminckét színű filctollkészlet volt a farzsebemben (jaja, szerintem is), úgyhogy muszáj volt lopnom egy egykerekű biciklit, mert valamivel mégiscsak el kellett jutni haza a realitásba. És mivel igencsak tartottam attól, hogy valahol lekapcsolnak a zsaruk az egykerekű biciklimmel, olyan dűlőutakon próbáltam hazajutni, amik a lelket is kirázták belőlem, közben meg quadosok kerülgettek, és válogatott sértéseket meg röhögéseket meg kiürült sörösdobozokat vágtak hozzám. És nekem már nem volt varázserőm, hogy lótetűkké meg kolorádóbogarakká változtassam őket, pedig, hujuj, rohadt nagy kedvem lett volna hozzá.

Ezek után felkeltem, annyira szédelegve, hogy lefejeltem az asztalt, ami alól színes ficniket akartam kiszedni, és most van a fejemen egy klassz kis pukli. Utána maszogtam kicsit Poci hathatós hátráltatásával, meg néztem pusztán csak a változatosság miatt egy kis japán bonctermi krimit, mert ilyet eddig nem láttam. Olyat se, mint ezutáni álmomban, amikor egyetemista voltam, és szüleim, egy kedves konzervatív meleg pár (ez, képzeljétek, álmomban nem volt oximoron) mindenképpen ragaszkodtak hozzá, hogy legyek tanár, mert az stabil, megbecsült és biztos állás (álmomban ez sem volt vicc, hanem komoly igazság). Én viszont mindenáron kém és művész akartam lenni (a kettőt így együtt – na ennyire hülye nem voltam én kérem még egyetemista koromban sem), úgyhogy elmentem egy jamesbond-képzőbe, és első küldetésre rögtön kivágtak a komplett évfolyamommal együtt egy olyan szigetre valahol a Karib-tengeren, ahol egy titokzatos milliárdos szövögeti világhódító terveit, de amúgy egész nap kalipszózene szól, és a népek egy szál bikiniben ténferegnek. Az évfolyamom egész nap meg egész éjjel bulizott ahelyett, hogy melóztak volna, és én sem melóztam, fene a pofámat, hanem ültem a hotelszobámban lepedő alatt összeégve, és könyörgő leveleket írogattam haza M-nek, hogy helyezzenek át valahová, ahol hideg van, sötét, és farkasok orgenyálnak, mert én ezt nem bírom. Na persze az egésznek az lett a vége, hogy az évfolyamomat egy buli alatt, amikor patakokban folyt a pina colada, felrobbantották a bárral együtt, amiben voltak, és nekem kellett kibogoznom az összes merényletet meg összeesküvést meg anyámkínját.

Áááá. Ááááá.

Tudom, hogy már jó ideje nem mutogattam itt a képemet, de higgyétek el, nem is akarjátok ti aztat.

 
1 hozzászólás

Szerző: be 2019/12/28 hüvelyk újracucc, eská, macs, tél

 

7/118 – Repedezett

Tegnapelőtt nagylelkűségi rohamomban átvittem a házból az összes sütit a szomszédba, és igen rendes pusztítást műveltek benne a fiatalkorúak, úgyhogy azt gondoltam, hadd garázdálkodjanak vele tovább is, pápá sütik. Tegnap este viszont, mikor arra vártam, hogy centrifugáljon végre a mosógép (nyafogóruhákat mostam, ofkorsz), kedvem szottyant sütni még egy kicsit. Amúgy is, ezúttal csak négyféle süti volt az adventi tálon, és még mindig tele van alapanyaggal a lakás – például vettem még kandírozott izéket is, amiknek helyet kell találni valamiben. Ezúttal nem a kandírozott izéknek ugrottam neki, hanem egy olyan receptnek, amit pár hete próbáltam ki először, de nagy tetszést aratott, úgyhogy fel fogom venni a repertoárba. Olyan repedezett tetejű csokis süti ez, ami belül puha, mint a brownie, és elkészíteni is igen könnyű (bár koszolós) munka, szóval jó lesz ez nekünk. A múltkor kérték tőlem magyarul is a receptet, és ugyan találni hasonlót magyar oldalakon is, de ez egy annyira jó kis recept, hogy leírom, legalább nekem is lesz honnan visszakeresnem.

Hozzávalók (a mennyiségek leginkább bögrében vannak, egy bögre az ilyen receptekben 250 ml, vagyis két és fél deci):

  • másfél bögre liszt
  • háromnegyed bögre kakaópor
  • másfél teáskanál sütőpor
  • fél teáskanál só
  • 3 tojás
  • egy bögre barna cukor
  • 1 teáskanál vanília-aroma (vagy ahogyan a vaníliát meg szoktad oldani, ez kábé egy kis zacskó vaníliás cukornak felel meg)
  • fél bögre olaj
  • porcukor a végén a bevonathoz (kábé 10 deka)

Liszt, kakaópor, sütőpor, só összekeverve az egyik edényben; tojás, cukor, olaj, vanília a másikban. A nedves összetevőket robotgéppel összemixeltem, majd a szárazakat apránként hozzáadagoltam. A masszát én ezen a ponton edényestül kitettem negyedórára a teraszra, hadd dermedjen kicsit, mert golyókat kell formálni belőle, és minél ragacsosabb a massza, annál kétségbeejtőbb a feladat.

Ebből a mennyiségből nekem ezúttal 38 darab jött ki diónyi golyókban (35-40 szokott, erre van kitalálva a sütési idő – ha több-kisebb darab lesz, akkor értelemszerűen csökkenteni kell a sütési időt, ha kevesebb-nagyobb, akkor növelni). Ezeket rápakoltam egy szilikonos sütőlappal kibélelt tepsire, aztán kitettem újabb fél órára dermedni a teraszra.

Fél órával később bekapcsoltam a sütőt 180 fokra, behoztam a tepsit a teraszról. Kibéleltem egy másik tepsit szilikonos sütőlappal, egy tálkába beleszitáltam a porcukrot, majd a golyókat egyenként beleforgattam a porcukorba, és rápakoltam a tiszta sütőtepsire. Mire kész lettem, a sütő is bemelegedett. Tíz percig sütöttem. (Az én sütőm nagyon egyenletesen süt elöl-hátul, de ha a tiétek nem, félidőben érdemes megfordítani a tepsit.) A tepsin hagytam kihűlni a sütiket, és majd átrakom egy tálra, de egyelőre jól vannak ott, úgyse látja senki, hogy milyen trehány háziasszony vagyok (leszámítva persze az internetnek népét).

A recept azt mondja, érdemes légmentesen záró dobozban tárolni, de én nem szoktam magam strapálni ilyesmivel, a múltkor majdnem egy hétig tartottak ki anélkül, és a végére ugyan kissé szárazabbak lettek, de még mindig puha volt a belsejük.

Meg aztán, ha a megfelelő közönségnek tálaljátok fel (értsd: nem csak két középkorú ember van a házban, akik megfontoltan sütiznek, plusz egy macska, akit hidegen hagy minden, ami nem nyers hús vagy simogatás), úgyse fog sokáig tartani…

A fényképezőgép most merült le, én meg újra csak nyafogóruhában vagyok, szóval mára ez van.

 
Hozzászólás

Szerző: be 2019/12/27 hüvelyk ajándék, eská, macs, tél

 

Eská 7/10 – Babatakaró

Még nyáron lett nekünk egy friss, ropogós családtagunk, a Repülő Kutató unokahúgának a kisfia, úgyhogy nyilvánvaló volt (legalábbis számomra), hogy a bolond Kata néninek elő kell rukkolnia valamivel ajiba.

Na hát kérem ez még szeptember végén kezdett el készülni,

és aztán egyre nagyobb lett,

a végén meg már külön szatyorban hurcoltam magammal az én rendszeres vándorútjaimra a buszon. (Erről nincs kép. Mindennek van határa.)

Természetesen, mivel hosszú munkához sok idő kell, csak néhány nappal ezelőtt jutottam el végre oda, hogy már majdnem kész lett, de akkor már esténként is melóztam rajta Poci legnagyobb gyanakvására.

És aztán, képzeljétek, egyszer csak kész lett. Akkor már csak két rövidpálcasor kellett, hogy szegélykét gyártsak rá, majd pedig a leginkább rühellt feladat, a fonalvégek eldolgozása.

Persze csak ma reggel jutottam végre addig, hogy teljesen a finisbe fordítsam a dögöt.

Azt hiszem, elég szépen sikerült eldolgozni a hátulját.

És kifejezetten gyermektakaró méretű darab lett belőle.

Egész pontosan 110×78 centi.

Ja, meg nyolcvan deka.

Használd egészséggel, Boti.

 
Hozzászólás

Szerző: be 2019/12/26 hüvelyk ajándék, eská, macs

 

7/113 – Fordul

Mármint a nap, az. Mától. Juhéééé.

Itt tovább folytatódik a vakációs szöszmöteprogram, és már vannak sütik. Sok sütik. Rohadtul sok sütik.

A sütisütő démon ugyan igencsak bizget belülről (“csak négyféle van, ugyan mit fognak szólni a népek”), de a sütisütő démon csak kussoljon. Ha kettőnkre lenne bízva a Repülő Kutatóval, valószínűleg februárig se fogyna el, a sógornőm gyerekei meg csak 25-én jönnek, úgyhogy addig rá kéne ülnöm a kezemre.

Azazhogy mit is mondok, méghogy ráülni a kezemre. Ez a kupleráj még mindig ugyanúgy fest, mint legutóbb.

Emeld csak szépen fel innen a segged, Ofélia.

 
Hozzászólás

Szerző: be 2019/12/22 hüvelyk ajándék, eská, macs, tél

 

7/111 – Luxus

A legnagyobb luxusban van most részem, ami elképzelhető: VAN IDŐM. Annyi, amennyit éppen akarok magamnak, és arra, amire akarom. Olyan idő, amit ugyan áldozhatnék a disszertációmra is, de nem, nem és nem, ezt az időt a családommal, sütikkel, álmodozással és színes ficnikkel akarom eltölteni. A lakást fogom pucolgatni meg rendezgetni, mindennap rendes vacsorát akarok főzni rendes emberi vacsoraidőre, és annyit maszogni a Bűnök Barlangjában, amennyit csak lehet. Illatos mécsesek lesznek a következő heteimben meg almás-fahéjas teák meg Erik meg talán Béla. Az is elképzelhető, hogy írni fogok, de az nem tudomány lesz, nagyon nem. Olyan dolgokkal akarok foglalkozni, amiktől majd garantáltan bűntudatom lesz később, hogy miért nem valami előremozdítót és kariőrközpontút csináltam helyettük, de én most igenis ezt akarom, és mivel megengedhetem magamnak, meg is engedem. Úgyhogy tegnap kimostam két gépnyi ruhát, főztem vacsorára tökös gnocchit sajtszósszal, sütöttem egy normandiai almás kenyeret, és hetek óta először fordult elő, hogy úgy feküdtem le: sem a mosogatóban, sem pedig a konyhapulton nem volt semmi, ami reggel a figyelmemet követelte volna.

Cserébe viszont elő akartam túrni valamit a Bűnök Barlangjában, és kipakoltam a szajrét, aztán Poci is beszállt, ennélfogva most így néz ki az egész, ni. Valószínűleg a muhi csata festett volna hasonlóképpen, ha tíz négyzetméteren vívják fonalgombolyagokkal és ficnisdobozokkal, de nem baj. Elrendezni is van időm, amennyit csak akarok.

A szőrös hátramozdító amúgy a fonalgombolyagok mellé felfedezte a horgolt gömböket is, de nem kötik le hosszú időre a figyelmét, mert nem lehet legombolyítani róluk a matériát és nem is csörögnek, tehát nem teljesítik a labdával kapcsolatos elvárásait sem. Attól persze még reménykedik, hogy hátha a következő már megfelelő lesz, úgyhogy szép lassan ki fogja szedni a dobozból mindet, de nekem meg van időm arra is, hogy visszarakjam.

Újraolvastam, amit eddig leírtam ide neki bele, és ez az egész máris úgy hangzik, mint amikor valaki kétségbeesett-lazán fütyörészik a sötét erdőben hazafelé menet: már a jelenben a jövendő bűntudatot vizualizálom, és még a terveim előszámlálása közben is úgy érzem, hogy megérdemeletlenül hejdejónekem. De azért most például hajat mostam meg manikűrözni fogok, és délután elmegyek könyvtárba, ahonnan kézimunka- meg szakácskönyveket fogok kivenni magamnak, mert lehet ugyan, hogy nem érdemlem meg a jódolgomat, de nekem ez most KELL.

 
5 hozzászólás

Szerző: be 2019/12/20 hüvelyk újracucc, eská, macs, tél

 

7/107 – Lébecol

Akár még szégyellhetném is magam egy kicsit, hogy a mai napot itthon lébecolom végig sült tökökkel,

lusta cicákkal,

na meg persze horgolt gömbökkel,

de tudjátok mit, csakazértse.

 
1 hozzászólás

Szerző: be 2019/12/16 hüvelyk eská, macs, tél

 

7/106 – Szundika

Beküldöm a helyettest, amíg én szorgalmi időszak záró ünnepélyt tartok, vagyis átszundikálom a napot, kisebb étkezési szünetekkel megszakítva. Igaz, ő is azt csinálja ma (pontosítsuk: ma is), de ő sokkal jobban fest hozzá.

 
Hozzászólás

Szerző: be 2019/12/15 hüvelyk eská, macs, tél

 

7/95 – Kutyákmacskák

Tegnap miután hazakúsztam a dolgozóból (már megint berekedtem a hatszor negyvenöt percem végére, és most olyan dallamos hangom van, mint egy ír szetternek), átvedlettem nyafogóruhába és zseníliazokniba, majd kicsit elhevertem a kanapén. A következő pillanatban már hajnali háromnegyed egy volt, és nekem hiányzott a jobb lábam.

A továbbiakban rövid, ámde heves pánikroham következett (hé, még csak ébredőben voltam), majd valaki halk puffanással távozott a nemlétező végtagom környékéről, ezután pedig az is kiderült, hogy a lábam még megvan, épp csak annyira elzsibbadt, hogy nem érzem. Well. Anyósom néhány napja küldött át nekem egy ilyet,

úgyhogy most megállapíthattam, hogy a) nem vagyok elég erős, b) hajnali öt, muhaha, próbáljátok ki háromnegyed egykor, c) éngemet ki fognak tagadni a katkóktól, mert miközben a zsibbadást próbáltam kimasszírozni nyomorult csülkömből, az járt a fejemben, hogy “Ó, bmeg, nesze nekem Vizitáció”.

Ha már úgyis hajnal volt (hajnal akkor van, amikor felébred az ember – a húgom egyik nagy mondása volt anno, hogy a nap első étkezése az a reggeli, és tökmindegy, éppen reggel van-e, amikor eszi az ember), főztem magamnak egy kávét, aztán nekiveselkedtem, és írtam levelet a levelezős hallgatóimnak a jövő heti megbeszélős paláverről. Tíz perccel később már választ is kaptam. Ez a világ teljesen meg van húzatva, és igen csekély vigasz, hogy nem én vagyok az egyetlen, aki a pre-indusztriális korok alvásciklusaiban él (=idióta időpontokban ébred és szunnyad).

Nagyon szép és logikus húzás lett volna ebben a stádiumban, ha követem a pre-indusztriális korok embereinek mélyen spirituális megoldásait (=rövid ima és elmélkedés után visszafekszem aludni), de nekem nyilván ennél sokkal több hülyeség van a fejemben benne, úgyhogy inkább előkerestem az adventi sütik receptjeit. Anutám a hét végén kérte, hogy küldjem át neki a csokicsók receptjét, ez ugyanis irgalmatlanul nagy családi favorit. Na hát itt van, tessék kattintani. Természetesen a házban éppen nincs csokidara. Instant kávé és porcukor viszont van, úgyhogy első felvonásként ezúttal a kávés szívekkel indítottam. Persze ez sem ment akadályok nélkül, a margarin éppen hajszálnyira volt a “hm, ez már talán avas” állapotától, a porcukor meg úgy összekeményedett a zacskóban, hogy le kellett reszelnem. Csak tudnám, mit csinálok én az életemmel meg a kamrámmal. És mikor sütöttem bármi mást kenyéren kívül. És mi lenne akkor, ha napi nyolc órát kapálnék futószalag mellett, három gyerekem ordítana kajáért meg tiszta ruháért, a férjem pedig nem mosna magára meg nem vasalná enkezével az ingeit. Valami nagyon nincs rendben, feleim. Hogy a redvába jutottam el ide, hogy minden szét van forgácsolódva körülöttem, és úgy tengek, mint Toldi Miklós lova, pedig másként is lehetne, hát ezt fel nem foghatom.

A kávés szívek végül azért mégis csak készen lettek.

De csak miután átmásztam az újabb akadályon, ami a tepsiben összeszervesült szezámmag, olívaolaj meg csirkezsír volt, mert persze a hétvégén sütött édesburgonyás csirke után nem mosogatott el senki, csak lazán behajintotta a sütőbe a tepsit as it is. Ekkorra már tényleg úgy éreztem, hogy összefogott ellenem a világ (nyilván inkább vissza kellett volna feküdni ima meg elmélkedés után), és heves vágyam lett felmenni az emeletre, aztán felkölteni a világot, és kukliprédikációt tartani neki arról, hogy öntisztuló tepsi, öntisztuló teatojás és öntisztuló mosogató sem létezik, a fermentált tejtermékek műanyag flakonjának reciklálásáben pedig csak az első, nem pedig az utolsó lépés, hogy beletöltünk egy deci vizet, aztán bebasszuk a mosogatóba. A világ viszont éppen köhög (konkrétan végigugatta az éjszakát), és az isiászát fájlalja, úgyhogy inkább hagytam, hadd aludjon, legalább addig sem csinál további rendetlenséget. Annak amúgy, megjegyzem, megvan az előnye, hogy a világ olvassa a blogomat, mert legalább úgy tud szembesülni lesújtó véleményemmel, hogy nem visítok közben, mint egy felháborodott halaskofa.

Nagy naivitásomban egyébként úgy gondoltam eredetileg, hogy amíg a sütitészta a hűtőben pihen, én megmosom a hajam, mert az embernek a saját korpuszára is figyelmet kell fordítania, neszpá. Ezzel szemben egy egész órán át pucoltam a konyhát meg a mosogatóba hajigált random tárgyakat, és még mindig lenne mit melózni vele. Grrr, aúú, irgumburgum meg társaik.

Ez után a remek kezdet után persze nem nézek nagy optimizmussal a mai nap elébe, pedig ez egy egészen könnyed és vidám és rövidke nap, csak egy órám van, utána pedig fellátogatok az oskola negyedik emeletére, és bábszínházi paravánt fogok renoválni. Én. Ezzel a két csecsebecse kezemmel.

Remélem, addig nem ájulok el vagy valami efféle. Semmilyen értelemben nem érzem magam a topon. Na sebaj, majd a hideg életben tart odakint. És legalább a hajam is megmostam.

Erre itt még persze jön egy kabát meg egy táska, de az összképen nem fognak javítani semmit.

 
Hozzászólás

Szerző: be 2019/12/04 hüvelyk ajándék, újracucc, eská, macs, tél