Mármint az a szó/mondat, ami úgy megy, mintha jönne, és elölről meg hátulról is ugyanúgy olvasható. Ez ugyan a bejegyzés sorszámáról jutott eszembe, de alapvetően a fotóim nagy része is ilyen lett ezen a héten: nem tudni, éppen jövőben vagy menőben lőttem őket, többeket pláne éppen a busz ablakából, amint elsuhannak mellettem, vagy én suhanok el mellettük, ami végülis egyremegy. Galéria!
Milyen érdekes galériám lett most itt nekem erre a hétre: a fenti sorban azok a képek, amiket Leányfalun lőttem a Duna-parton, amikor hétfőn hazafelé jövet megálltam egy negyedórácskányi sétára, a lentiben pedig a napéjegyenlőség előtti-utáni naplemente ideje a Bűnök Barlangjában, amit én minden évben várok, de ezúttal csak kedden volt lehetőségem arra, hogy lefotózzam.
Valahol mindig van némi béke meg nyugalom, és néha egy negyedórára-fél órára meg is lehet találni.
Non, je ne regrette rien, ma egész nap nem csináltam semmit azon kívül, hogy magamat meg a környezetemet gondozzam, azt is igen ráérősen. A macskák felváltva tettek nálam udvariassági látogatásokat, most éppen Böci van soron. Mindjárt el is alszik a frissen húzott ágyneműn.
Tegnapelőtt, mint utánagondoltam este, valójában egyetlen holdsütit ettem egész nap. Vörösdatolyásat. Közben viszont legalább a teliholdat néztem a hotelszobámból.
Egyébként meg semmi új nincs, jááárom az utat, a macskaköves utaaat. Galéria!
Utak, reggelek, macskák, fermentálókönyvek meg külömb-külömb-féle szentendrei züllések étteremtől cukrászdáig és Európa Kiadó-koncertig. Ja, meg lábaksz, persze.
Egyetlen szabadnapom volt a héten, a péntek. (Vasárnap is melóznom kell, nyavalyás adminisztráció meg papírmunka, grr.) Azt viszont legalább kihasználtam, ki én.
Már megint ott tartunk, hogy innen szép nyerni, szerdán például egyszer csak ott találtam magam hazafelé jövet, hogy nem tudok egyenesen járni, ami némiképp összefüggésben lehetett azzal, hogy egész nap nem ettem semmit, mert nem volt mikor, és a mérleg állítása szerint azalatt az egyetlen nap alatt fogytam egy kilót. Jó, nyilván van miből, de akkor is. No de miután hazaértem, tápláltam magamat és a macskákat, majd elzuhantam kicsinyég, ezek után pedig ismét visszanyertem egyenes járásra való képességemet. A reziliencia csodája, az vagyok én, szolgálatukra. Még egy ideig.
Mindenesetre a héten gőzerővel beröffentettük a félévet, tegnap már a bábkészítős hátizsák is színre lépett az összes szajréval, a RK elment szokásos kora őszi lengyel turnéjára, aztán hazahozott nekem egy fél tonna Wawel csokit, az aulába visszatelepítettem a horgolt-varrott-ragasztott növényzetet, a Dunakanyar pedig szokott orcáját mutatta, mely vagyon szép. Már tizeniksz éve járom, időnként nem mindig egyenes vonalban, de még mindig szép. Galéria!
Úgy éljek, az az érzésem, hogy ez a hét már legalább tíz napja kezdődött, de lehet, hogy még több. Ennyire zsúfolt, fárasztó, és fejvesztett csirkék módjára rohangálós hetet semmiképpen nem szeretnék még egyet a közeljövőben, meg igazából semmikor se, de ne legyünk telhetetlenek vagy naivak. Úgyhogy ha a zuniverzum esetleg arra kíváncsi, mi a vágyam – hát ez az.
Ja, meg persze a világbéke.
Fél órával a beállított ébresztő előtt arra riadni, hogy a kisebbik belzebúb lebassza a polc legtetejéről az egyik félkilós mécsest a futonra, pár ujjnyira a térdem mellé – megfizethetetlen.
Minden másra ott a Mastercard.
Ma amúgy csak 10×45 percet tanítok. Bágátell.
Most értem haza hozzávetőleg 4kézlábon (csak emlékeztetőül: hétkor indultam), a gatyába rázandó dolgok egy részére sikerült gatyát találni, a többire még nem. Csak azért írok most újabb bejegyzést, mert holnaptól új blogév indul. Mit mondhatnék, nem ígérhetek ezúttal se mást, mint vért, verejtéket és könnyeket további nyígásokat esetenként egy új ruhával vagy cipővel.
Ez utóbbiakból igen alaposan feltankoltam a Sellpyn (nem fizetnek nekem ezért a reklámért semmiccse, minden bizonnyal én vagyok az univerzum legpocsékabb bevételű nano-influenszere), mert a munkázó helyem hozzám vágott egy szabad szemmel is látható méretű ún. jutalmat azért, mert két-kétésfél ember helyett dolgozom. (Nem, nem annyit, amennyit annak a plusz egy-másfél embernek fizettek volna.) Ha lesz rá érkezésem a héten, valamikor be is blogolom a szerzeményekt.
Terveim szerint idén is lesz adventi dekkolás meg Jóleső Január, sátoros ünnepnapokon pedig egy-két eská-poszt is, de amúgy tényleg inkább arra készüljetek, hogy hol kidolgozom a belem, hol meg az oldalamra dűlve növesztem a seggem, miközben valamelyik szőrös haramia demobilizél.
QED.
Újabb hét, amikor megint ott fődögéltünk saját levünkben, mint csirke a crockpotban a teraszon. Ezt a csirkét jegyezzétek meg, mert ez egy egészen valódi csirke, nem csak egy hasonlat, ráadásul szerda óta ezt esszük, és ha befejeztük, azt is prezentálni fogom, hányféle módon.
Amúgy minden csak a szokásos errefelé, színek meg lábaksz meg macskáksz, rigók gurguláznak az udvaron, esténként fülsiketítő a tücsökmuzsika, a vakációm pedig úgy füstöl elfele, hogy öröm nézni. (Nem.)
Ma azt terveztem, hogy megyek találkozni baratinákkal, de erőst kipurcantam az időjárástól, úgyhogy maradok az ódalamra dűlve, mint a Costa Concordia. Ide is csak azért rakok fel macskáksz meg lábaksz, hogy ne rontsam a posztolási statisztikát.
(Nyugi, a RK-nak is megvan mind a kettő.)
Miközben én ezt a hetet háromfejű kutákkal és más mitikus lényekkel mulattam végig, a RK felváltva írt tanulmányt és pályázatot, valamint főzött rám. Én pénteken letettem a lantot (pályázati határidő, hell yeah), ő meg szombaton délután tette ugyanazt, úgyhogy felajánlottam, elviszem vacsorázni. Természetesen a ház tele van kajával, a jövő héten pl. megint bele fogok górni a crockpotba egy komplett csirkét, aztán napokig játszunk vele, ma este pedig David Chang-féle pácolt marhát fogunk grillezni a teraszon à la Momofuku, de ezúttal úgy gondoltuk, főzzön ránk valaki más. Úgyhogy a hőségre való tekintettel felültünk egy buszra, majd elfuvaroztattuk magunkat a HÉV-állomásig a nemrég megnyílt rámenezőbe. Igen érdekes experimentum volt, maga az étterem ugyanis afféle tudathasadásos módon billeg a “csináljunk egy elegáns helyet” és a “csapjunk oda pár fröccsöntött cuccot, aranyozva” között, az étlap pedig jól láthatóan a házhozszállításra van optimalizálva, minden kajáról fotó, mellette pedig betű-betű-szám-szám, hogy könnyebb legyen megrendelni a tizenkét lazacos makit és nyolc avokádós uramakit. Úgyhogy itt alant a képen például egy S1 és egy J12 látható némi Asahi sör kíséretében.
A kajával amúgy nem volt semmi baj, de a hangszórókból éppen azon a frekvencián jött a zongorás liftzene, amitől én átmenetileg megsüketülök, és ez még kitart egy ideig azután is, hogy elhagytam a helyszínt, úgyhogy hazafelé poroszkálva kivételesen a RK szólt, hogy te hallod, mi szól a Barlangból? hátizé, valami koncert, válaszoltam neki a hőkupola alól. A RK nyilván immunis a zongorás liftzenére, mert megállt az út közepén, belehallgatózott a távolba, aztán megnézte a telefonján az internetekben, jól hallja-e. Summa summárum, alig öt perccel később már karszalaggal a csuklónkon és sörrel a kezünkben álltunk a Barlang kertjében, azt üvöltve, hogy “siker, pénz, csillogás, ez az álmom, moziba járni élvezet!” Mit ne mondjak, mindig a spontán döntések a legjobbak. Miután pedig végigugráltam a másfél órát, a KFT-koncert után odajött hozzám valaki, hogy olvassa a blogomat, ezúton is köszönöm, nagyon jólesett. Hazafelé a város majdnem úgy nézett ki, mintha élne, a távolban pedig sajtból volt a hold, mégpedig cheddarból, mert az olyan szép sárga.
Nyilván ez az a pont, amikor azt kezdi bennem mondogatni egy savanyúan elhúzott szájú valaki, hogy túl jó dolgom van, és meglesz még ennek a böjtje, de ezúttal az a tanácsom neki, hogy kuss legyen.
Sic transit macskamászóka mundi, szegény teljesen felmondta a szolgálatot, hiába húroztam újra vagy négyszer, mostanra már teljesen megette az idő meg a macskák vasfoga. A RK viszont, mint vérbeli kutatóhoz illik, kinyomozott egy majdnem ugyanolyan példányt, amit ugyan egy párkányi csomag-automatából kellett hazafuvarozni, de a pretenciózus dögök legalább elfogadták a pótlást, mint ezt a mellékelt ábrák is mutatják.
Ezt leszámítva a hét leginkább radírvucnik gyártásával telt, plusz volt még némi kaja meg a szokásos lábaksz. Galéria!
A héten megpróbáltam bedurrantani a vakációmat (ideje volt), úgyhogy a lakásredvázás meg vendégfogadás meg Dunakanyar-kirándulás után némiképp előre tervezetlenül egyszer csak elszabadultak a dógok. Pénteken hajnali egykor, tegnap meg pláne kettőkor kerültem ágyba, és ebből nem csinálunk ugyan rendszert, de azért, huh, van ám nekem mondén élet. Tegnap speciel gyertyaúsztatás volt, meg Gubbio testvérvárosból zászlóforgató legények meg utána angol-francia meccs a Ritkában (6-4!), és soha jobbat, de azért a folytatásban visszakutyorodom Grejsimojshoz meg a rajzmappáimhoz. Végül is, mint Berend Iván mondta, a munka az egyetlen jó, aminek nincs rossz utóíze. (Igen, másnapos vagyok kicsit. Hell yeah, belefér.) Galéria!
Én ma sem megyek látványszámba,
na de a vendégszoba! Hogy én ebből
csekély négy óra alatt ezt csináltam!
Hát ezért nem megyek én látványszámba, vaze.
Mivel holnap vendégünk van, én a lakást redvázom éppen (ne tudjátok meg), és ennek örömére teljesen vállalhatatlanul festek, amit én ugyan nem szoktam szégyellni egy mikulányit se, de ezúttal inkább beküldöm magamat meg az őrgrófot tegnap délutánról, amikor én deréktól lefelé teljesen kulturáltan néztem ki, és még némi ábrándozás is belefért alkotói előkészület címén.
Böci persze továbbra is Böci, ebből a szögből egészen macskaszerű látvány; cserébe, amikor elnyúltan alszik, az embernek erős igénye van arra, hogy odamenjen, és megbökdösse, él-e még. Az eddigi macskáink közül ő a listavezető abban, hogy úgy aludjon, mint akit elcsapott egy roller, és éppen oszlik.
Na de itt meg pitypangfujóka. Ez a két állapota van neki. Vagy mániásan cukinak látszik, vagy pedig döglöttnek.
Itt még a jövő is a régi. Amit szállítani tudok nektek, az is csak a szokásos: macskáksz, lábaksz meg a júliusi jólismert viszketés, aminek valami kreatív irányba kell kirobbannia, és attól tartok, ez meg is történik. Jelzem, valami olyanról van szó, amit én még soha sehol semmikor, és tényleg egészen izgatott vagyok tőle.
Aztán persze az is lehet, hogy fogpiszkáló lesz belőle, az is akkor, ha el nem…
Ehhez az érdekes sorszámú naphoz most én csak egy ilyen uncsi képet tudok prezentálni, macskáksz, lábaksz meg takarítanivaló.
Az már csak külön poén (vagy valami efféle), hogy igazán hálás vagyok minden unalmasnak kinéző napért, mmmm, éppen nem történt semmi aktuális világvége, és nem szakadt nyakamba semmi oldjuk-meg-tegnapra, na hát ez maga a legnagyobb ajándék.
Hejderutyutyu, már megint eltelt egy hét. Volt benne egy kicsikis befőzés, vettem gyermekkönyvek, jártunk piacon, de amúgy nagyrészt túlélni próbáltam. Galéria!
 | mák - 14/37 – Pom |
 | Kriszti - 14/37 – Pom |
| mák - 14/32 – Tűzenergia |
 | magyaroramegminden - 14/32 – Tűzenergia |
| magyaroramegminden - 14/27 – Holdsüti |
