RSS

macs kategória bejegyzései

5/164 – Találós kérdés

Félév füle, farsang farka, fánksütések vasárnapja. Na de vajon mire vigyorgok én itt ezen a képen?

Nézzük, mi látszik belőle a szekrényajtó tükrében:

Úúúgy van.

Mint látható, nincs túl jó véleménye az őtözködős blogolásról.

 
Hozzászólás

Szerző: be 2018/02/11 hüvelyk újracucc, eská, macs, tél

 

5/142-145 – Vidám napjaink Jakutföldön

Mint észrevehettétek (ha esetleg mégse, akkor valamit nagyon rosszul csinálok), napok óta nem volt egy árva bejegyzés sem ezeken a tájakon. Nos, ezeken a tájakon internet se volt. Szombat reggel leégett a Vasvári lakótelepen a UPC-jeladótorony vagy mi a tosz, ennélfogva Leányfalu, Pomáz, Szentendre, Pilisborosjenő meg még néhány további kedves falu lakói alól szép nagy svunggal kiesett a civilizáció. És mindehhez még be is havazódtunk, úgyhogy a hétvége akár úgy is festhetett volna, mint Jakutföldön.

Ezzel szemben az internethiány meg a hó ellenére (sőt, részben éppen ezek következtében) ahelyett, hogy a Bűnök Barlangjában szöszmötéltem volna át a komplett hétvégét, szombaton és vasárnap is kiruccantam a civilizáció megmaradt elemei közé. Szombaton például vacsorázni mentünk a Repülő Kutatóval, mert úgy döntöttünk, hogy ebben az évben megpróbálunk legalább kétheti egyszer házon kívül étkezni. Pusztán azért csináljuk, hogy ne folyton csak itthon pudvásodjunk, mert amúgy hajlamosak lennénk erre. Néha ki kell mozdulni, az árgyélusát.

Ezúttal a Pótkulcsig másztunk el, ahol nem volt rajtunk kívül senki, csak a kiszolgáló személyzet meg Vöri. Vöriről már írtam nektek, és most be is tudom mutatni őtet.

Ismerjük el, nincs is annál kényelmesebb macskaélet, mint ott héderezni egy kocsmában, fölötted szentendrei művészet, alattad jó meleg radiátor, időnként pedig megsimogattatod magad macskakedvelő vacsoravendégekkel.

Vasárnapra még internetdús és hómentes napjaimból megvolt előre a program, mégpedig Cseh Tamás-emlékkoncertre mentünk el képezdész barátnőimmel. Csodásan bizarr volt az egész, már hetekkel ezelőtt is csak a karzaton volt hely, és csak a helyszínen derült ki, hogy a karzati székeknek nincs háttámlája. Mi már nem vagyunk a legfiatalabbak (khm), én még masszázsra is járok, szóval nem nagy optimizmussal néztem a másfél óra elébe, amiből persze szünettel együtt három lett, pedig még el akartunk menni utána inni. (Ezt azért, mi tagadás, megtettük. Korábban keljen fel az, aki ex-tanítóképzősöket távol akar tartani egy kocsmától, ha egyszer eldöntötték, hogy oda mennek.) A műsor borzasztóan egyenetlen volt, esetenként lélegzetállító jó, esetenként meg nagyon nem, úgyhogy néha iszonyúan röhögtünk. Általában olyankor, amikor ez valószínűleg nem volt a rendezői koncepció része. A karzatról ráadásul jó rálátásunk volt a közönségre, csupa ősz meg kopasz fej világított alattunk, és amikor szelfiket próbáltunk gyártani magunkról műsorváró unalmunkban, a hátunk mögül felajánlotta egy kedves illető, hogy akár le is fotózza a „csinos ifjú hölgyeket”, ha igényeljük. Képzelhetitek. Pláne hogy én ebben a hacukában voltam, felrétegezve, mint egy kápucta.

Nagyon látványosan nem akartam kimenni a hóba, no. Ez később elmúlt.

Arra a traumára, hogy a legfiatalabb öt százalékba tartozunk egy koncert közönségéből, inni kellett, úgyhogy el is mentünk inni, merő kegyeletből Cseh Tamás törzskocsmájába, ahonnan aztán az utolsó HÉVvel jutottam haza kies és kihalt városunkba. Jellemző módon elvitték az orrom elől az utolsó taxit, úgyhogy gyalog kúsztam haza az akkorra már kellő alapossággal összefagyott latyakon, a két kilométer alatt összesen két embert láttam meg egy macskát, aki azzal jött oda hozzám a Pest Megyei Könyvtár előtt, hogy nyau. Megsimogattam, aztán azt javasoltam neki, hogy menjen szépen haza, én is azt teszem. (Egészen nyilvánvalóan volt hová hazamennie, macskáknál az ilyesminek biztos jele a mázsás segg és az ápolt szőrzet, ez pedig mindkét jellemzővel rendelkezett.) Hajnali egyre már ágyban is voltam. Tudok én élni, hejj.

A hétfői napot itthon báloztam át, kísérletet téve arra, hogy ismét tanárrá pofozzam vissza magam, mert ez most megint az intézményi nyílt napok hete. Kedden Esztergom, szerdán Budapest, elő-alkalmassági vizsgák meg minden más izé, szóval nem festhetek úgy, mint egy elszalasztott. Hajat mostam meg ruhákat, és nagy általánosságban próbáltam megfelelni azoknak az alapelveknek, hogy igyak tejet, pipázzak, és vigyázzak jól a jó híremre. József Attila nem mondott semmit a nyafogóruhákkal kapcsolatban, úgyhogy gondoltam, ez még belefér.

Lévén hogy kedden és szerdán is ződ hajnalban indulok kötelességteljesítőbe, hétfőn gyártottam konzervet is mindkét napra előre, hogy ne érje szó a ház elejét. A mait most akkor szépen be is blogolom, yeah.

A holnapi napra semminő garanciát nem tudok adni, de legfeljebb viszem magammal a netbookot, hátha elkapok Budapesten valami kósza wifit. Addigra persze az is lehet, hogy visszatérünk a civilizációba, állítólag már vasárnap azon dolgoztak, hogy egy konténerben ácsoljanak nekünk egy ideiglenes jeladótornyot vagy mi a toszt. Majmeglátjuk.

Most viszont enyhe kétségbeeséssel rávetem magam restanciáimra, mert a világ egyáltalán nem gondolta azt, hogy békén lehet engem hagyni, úgysincs nekem internet, és dugig van a postaládám intézd-el-de-még-tegnapra feladatokkal meg törlendő netszeméttel. Ez utóbbiból már kitöröltem 71 db levelet, és még nincs vége.

 
Hozzászólás

Szerző: be 2018/01/23 hüvelyk újracucc, eská, macs, tél

 

5/123 – Encore

Merő kíváncsiságból odapillantottam a tavalyi január elsejémre, hát mit ne mondjak, eléggé lehangolódtam. A mai napom ugyanez, pepitában. Komplett bekezdéseket tudnék átmásolni. Az enyhe diszkomfort érzés gyomorszájnál (ugyanazért), vajon mi a fenét csináltam a múlt héten (ezúttal is ugyanazt), áááá.

Ami különbséget fel tudok sorakoztatni, az se nagy kéjhömpöly: ezúttal a kanapén aludtam el fél tízkor, mert kivételesen mindkét macska úgy gondolta, idén a nappaliban lesz bátor, és én szolidarítottam velük, aztán bealudtam, persze. Poci a fotel támláján alva nyomatta az “én hős vagyok, dicső, és letojom a tűzijátékot” programot, Celó pedig a jelek szerint nem akart arcot veszteni, úgyhogy ő is itt lent héderezett. (Hát ezért redváztam ki a kedvenc búvóhelyüket a futon mögött, he? Na sebaj, holnap jön Atilláné, és akkor a kis büdös mókusnyuszik úgyis fejest fognak ugrani a futon mögé, ezt lefogadhatjátok.) Nyilván mindennek ára van, és ezt részben nekem kellett megfizetni: háromkor ébredtem arra, hogy Anasztázia Nagyhercegnő leteszi a boáját a kelimszőnyegre. Fél ötig összesen négy macskahányást pucoltam fel, ez a kényes arisztokratikus stresszes dög teljes pompájában bemutatta, mivel jár több órányi durrogtatás meg tűzijáték, és a végére már én is erős késztetést éreztem arra, hogy lehányjak valamit, de azt is nekem kellett volna felpucolni, úgyhogy sztornó.

Aztán visszaaludtam. Nyilván ez volt a legnagyobb elkövethető hiba, mert fél tizenegykor nyitottam ki újra a csipámat, és legalább olyan morcos voltam, mintha az éccakát folyamatos részegeskedéssel és kajabálással töltöttem volna. A lakás fut, a határidők szigorúan köszörülik a torkukat, nekem meg semmi kedvem egy újabb 2017-hez. Igen, tudom, én vagyok az egyetlen, aki tehet valamit ez ellen, de most éppen vajmi kevés késztetést érzek hozzá.

Van hozzá késztetés vagy sem, aktivizálódni muszáj, úgyhogy most futni kezdek a szélrózsa minden irányába egyszerre. Azt még nem tudom, mi lesz ebből pontosan, de a lehetőségek skálája dolgozatírástól mosókonyha-takarításig. szövegpucolástól lazacos tortellini főzéséig és kötényruha-varrástól kenyérsütésig terjed. Csak győzzek választani.

Mielőtt amúgy aggódni kezdenétek miatta, hadd nyugtassalak meg: Anasztázia Nagyhercegnő kiválóan van. Ezt a tekintetet elnézve inkább miattunk aggódjatok kicsit.

5.123macs

 
3 hozzászólás

Szerző: be 2018/01/01 hüvelyk macs, tél

 

5/118 – Kettő egy áráért

Lusta vagyok fotózkodni, különben is még szárad a hajam mosás után. Inkább beküldöm a helyetteseket. Így mindenki jobban jár, nekik meg mindegy.

 
Hozzászólás

Szerző: be 2017/12/27 hüvelyk macs, tél

 

5/72 – Jeremiád

Tegnap este rút szibarita vázként fogmosatlanul és lesminkeletlenül gurultam be az ágyba, amiért úgy fél percig határozottan szégyelltem is magam, de aztán persze elaludtam annak rendje és módja szerint, mintha csak leütöttek volna. Mivel ma csak délután megyek tanítani (jaja, a buli soha nem ér véget), optimistán hétre állítottam be az ébresztőt. A macskákba épített óra valami teljesen mást mutathatott, mint a mobilomé, mert fél ötkor testületileg megjelentek a hálószobában, és verni kezdték egymást, hogy melyikük kepeszthet fel a cipősdobozok mellé a polcra (a szokásos fotóim szekrényháttere mellett, rendezői jobbra van az inkriminált polc). Jellemző módon időnként hetekre elfeledkeznek arról a polcról, de ha valamelyiküknek eszébe jut, akkor a másik is rögvest oda akar felülni. Két macskára elegendő hely nincs rajta, és valószínűleg nem is lenne érdemes azért strapálnom magam, hogy legyen, mert akkor már úgyse érdekelné őket az egész, én meg ott állnék egy totálisan kihasználatlan polccal. Meh.

Természetesen a hajnali polcfoglalós buli után nem tudtam visszaaludni, úgyhogy jobb híján felkeltem, és lelkiismeretesen pótoltam tegnapi elmaradásaimat fog- és pofaügyben. Ez utóbbi különösen rámfért, úgy néztem ki az összes elkenődött szemfestékkel és szempillaspirállal, mint egy pandamaci. Lemásztam a konyhába, főztem egy kávét. Megittam. És utána, gyakorlatilag a következő pillanatban, már 6:35 volt.

Az a gyanúm, az öregedés leginkább abban nyilvánul meg, hogy nem történik ugyan semmi, de az marha gyorsan. Ezt már ugyan megfogalmaztam néhányszor, de ma reggel egészen nyomasztóan szembesültem vele, úgyhogy jobb ötlet híján akkor már megmostam a hajam is, egye fene. Ekkor pedig Poci lehányta a kelimszőnyeget, és mivel nem ő a rezidens hányómacska, hanem a másik, előbb átturkáltam egy fogpiszkálóval a végterméket, nem megint valamiféle orsóféreg vagy miabokám miatt hányik-e. Nem. Valószínűleg csak az agyam akarta csesztetni. Jelentem, sikerült.

Ezek után pedig kényelmesen elhelyezkedtek egymás seggében, és szundikálni kezdtek, lásd illusztráció.

Mivel most már minden mindegy, sutba dobtam az egyik íratlan szabályom (olyannyira íratlan, hogy még ide sem írtam le sose), ami azt mondja ki, hogy tanítani felvehetek farmert vagy felvehetek edzőcipőt, de sose vehetek fel farmert és edzőcipőt. Hát tessék, most ezt is áthágtam. Azért a melegítőfelső előtt mindenképpen meghúzzuk a határt.

Nyugtassatok meg, hogy legalább kívülről elég viccesnek és érdekesnek tűnik az életem, mert belülről, Isten bizony, úgy érzem, hogy leginkább Jeremiás prófétára kezdek emlékeztetni, különös tekintettel a siralmak terén kifejtett munkásságára.

 
8 hozzászólás

Szerző: be 2017/11/11 hüvelyk eská, macs, ősz

 

5/70 – Kettészakítni

Van az a kafa kis jelenet a Húsz év múlvában, amikor a három (plusz egy) testőr megint elkezdi keverni a málnaszőrt, Mazarin bíboros pedig, mivel ő egy művelt ember, a Thisbe című operából idéz Ausztriai Annának, mégpedig azt, hogy “A világ összefog kettészakítni lángunk”.

Na körülbelül ez tapasztalható errefelé is, a nagyobbik laptopom (az, amelyikbe beleöntöttem szeptember elején fél deci vizet) egyre gyakrabban fagy le, különben is lassú, mint egy Pobjeda óra, úgyhogy most már hetek óta a kis piros mütyürre vagyok utalva, ami addig szép és jó, amíg nem próbálok nagyobb lélegzetű munkákat végrehajtani vele. Tortahabként még az is ott van, hogy túl kevés rajta a tárhely (ez egy ilyen tuinvan mütyür), ezért pendrájvokkal meg vandrájvokkal bűvészkedem összevissza. Ennek eredményeként úgy elkavartam egynihány fontos dokumentumot, hogy fél órába telt elővarázsolni, melynek végére nyilván síkideg lettem és közepesen kétségbeesett. A rohadék pendrájvon amúgy nem tudom megnyitni az egyik rohadék ppt-met, mert hibaüzeneteket sikoltozik, lövésem sincs, miért. De hát nekem abból a szarból tanítanom kellene, könyörgöm!

Hát ezek mennek errefelé meg a bárányfelhők, és ennyi erővel akár vigyoroghatok is, mert úgyis mindegy. Viszont legalább a macskák budijait kipucoltam. Szépen állunk, ha ez a legvigasztalóbb dolog, ami éppen történ velem.

Az alábbi képen életem mindösszes pillanatnyi súlyosbító tényezője rajta van: a mütyür, a pendrájv, én, valamint Poci, aki éppen azt készül eldönteni, a mütyürt próbálja-e leverni az ölemből, a sálamat vegye el, vagy a pulóveremből húzzon ki random szálakat.

 
Hozzászólás

Szerző: be 2017/11/09 hüvelyk eská, macs, ősz

 

5/64 – Diwali!

Évek óta dolgozom azon, hogy kihízelegjem női barátaimat ide Bürgüncfalvára megünnepelni a Diwalit*, amikor enni-inni-mécsesezni és ajándékozni szokás. Mondanom se kell, eddig még csak egyszer jött össze, az is az ante blog időkben. Úgyhogy idén mindhárom, ilyen-olyan átfedésekben leledző nőbaráti köröm tagjait meghívtam abból a megfontolásból, hogy ha egyharmaduk megjelenik, már akkor is beljebb vagyok.

Nos, ezt speciel jól láttam, egyharmaduk meg is fog jelenni, már persze ha délutánig nem következik be valami előreláthatatlan. Néha tényleg nem tudom eldönteni, velem van-e a baj (na meg a Repülő Kutatóval – neki se nagyon megy az emberek idehízelgése, amikor ő próbálkozik vele), vagy azzal, hogy falun lakunk. (Falun, rosseb, egy kultúrtanya-turistaparadicsomban. Félórányira a székesfőfalu közepétől.) Az egésznek viszont az a nagyon sajátos következménye, hogy ha mégiscsak beesik egy vendég, akkora csinnadrattát csapunk körülötte, hogy húha. Most ugyan megpróbáltam ráülni a kezemre (bár az tagadhatatlan, hogy a Repülő Kutató barlangjának káosza különösen annak tekintetében tűnt tarthatatlannak, hogy nem csak én leszek itthon egész héten meg a macskák), de már most ott tartok, hogy háromféle csipegetnivaló, főétel, süti. Fele már kész is van, jelzem. Mink controlfreakek már csak így szokjuk.

A macskák viszont már most erős gyanakvással állnak hozzá a mai programhoz, pedig hol van még a vendégek bejövetele. Poci befeküdt a plüssállatok közé “én csak egy szobadísz vagyok, kéremszépen” arccal, Celofán pedig a miheztartás végett kicsit sem célzatosan lehányta az ablakot, aztán nyikorogva beállt a tálkája elé, hogy “kérek még”. Ehe, ehe.

Mindenesetre én most salalázva el a naan kenyér meg a keralai halcurry előkészületeinek erányába. Tarkán és sziporkázva, mint ez egy fényünnephez illő. Salala.

Itt pedig a plüssróka, a plüssmedve meg a plüssmacska.

 

* A Diwali mozgóünnep, minden évben máskor van – idén speciel október 19-én volt, úgyhogy gondoltam, senkinek nem lesz abból baja, ha ennél is tovább mozgatom.

 
5 hozzászólás

Szerző: be 2017/11/03 hüvelyk macs, ősz

 

5/58 – Háló

Éjjel álmomban is excel-táblákkal vívódtam meg szakindítási hálótervekkel, grr. Tegnap a megbeszélés meg az óráim között volt egyórányi üresjárat, azalatt elcsentem a padtársam asztaláról a bazi nagy papírvágó ollóját, szétnyírtam a kinyomtatott hálótervet, és a csíkokkal kezdtem sakkozgatni az asztalon, kézzel, mint az állatok. Ezt ide, azt oda, kijön-e a kreditszám, mekkora az óraszám, oá. És még nincs vége.

Ma már megjártam a piacot, és hajnalok hajnalán sütöttem a Repülő Kutatónak az útra egy tucat welsh rarebit muffint, mert ma lelép, aztán két hétig színét sem látom. Na nem mintha lenne majd időm unatkozni. Mindenesetre én ma nemigen vagyok érdekes, úgyhogy kaptok egy képet a makkákról is, akik most megátalkodottan ugyanabban az egy fotelben hédereznek. Kivételesen az igen jól látható a képen, mekkora méretbeli különbség van közöttük, ez valamiért általában elsikkad.

Macskákkal ugyan általában bármit el lehet adni, de az úri közönség mulattatására talán még azt is beblogolom majd, milyen zoknikat vettem a világgámenetelhez a Repülő Kutatónak. Élmény lesz. Tényleg.

 
4 hozzászólás

Szerző: be 2017/10/28 hüvelyk eská, macs, ősz

 

5/54 – Mindent bele

Nyavalyásan hosszú hét lesz ez is, levelezősök estébe nyúló óráival meg minden effélével. Legalább Pex nincs benne, ez is valami.

Mindenesetre én megpróbáltam kivágni a magas cét. Katicák, hosszúlábú madárkák meg virágos bakancs – igazán nem mondhatjátok, hogy nem igyekszem.

 
3 hozzászólás

Szerző: be 2017/10/24 hüvelyk újracucc, macs, ősz

 

5/36 – Némiképp

Némiképp ki vagyok purcanva. Ez akkora méretű némiképp, hogy máma nem is óhajtom magamat mutogatni. Képzeljétek el nyugodtan, amint nyafogóruhában kuporgok a kanapén egy csomó műsoros papírzsebkendővel, nézegetni viszont nézegessétek a bundás briósokat.

 
2 hozzászólás

Szerző: be 2017/10/06 hüvelyk macs, ősz

 

5/24 – Öt kéz és három láb

Tíz óra folyamatos alvás, hú, el sem hiszem. Ez már szinteszinte úgy fest, mint azok normális élete, akiknek a hétvége hétvége a krumplileves pedig krumplileves. Na persze normális hétvégéről a mi esetünkben beszélni több mint vicces, ma is szövegeket fogok gyomrozni konferenciakötetbe szánt tanulmánytól kezdve legújabb feladatomig, ami úgy fest, hogy “foglald össze az intézmény 175 éves történetét egyetlen oldalban”. Ha azt kaptam volna feladatnak, hogy “írj húszezer leütést arról, milyen előzményei voltak az Esztergomi Érseki Kisdedóvónő-Képző Intézet 1892-es megalapításának”, sokkal könnyebben boldogulnék.

Mindezek mellé pénteken a Kutatók Éjszakáján nemcsak előadó vagyok, de én leszek egyszemélyben a Rejtvények Birodalma is. Hell yeah. Az ötletgazda kollegina indoklása nagyjából úgy szólt, hogy “ó, arra gondoltam, hogy ez téged… te és a krimik, ugye… felvehetnél egy olyan sapkát is, mint Sherlock Holmes…” Ezek után hirtelen átvillant a fejemen a kép, amint számban pipával ülök egy teremben, és a betévedő nyolcéveseknek olyan feladatokat osztok ki, hogyaszongya “ha egy olajoshordóba forrasztva öt kezet és három lábat talál egy halász, legkevesebb hány embert kellett ehhez feldarabolni?”. (Nyugi. Valószínűleg eská pipiket fogok prezentálni nekik, és ki kell választaniuk, melyik a kakukktojás. Jobb ötletem egyelőre még nincs, de ez elég ártalmatlannak és egyszerűnek tűnik ahhoz, hogy az esetleg betévedő négyévesek is meg tudjanak küzdeni vele.)

Az őtözködés vizeire evezve: tájainkra definitíve megérkezett a jó meleg nyafogóruhák és pici puha zoknik szezonja, merthogy viszont még nem érkezett meg az a szaki, akinek légtelenítenie kell a keringető rendszert a fűtési szezon kezdete előtt. Mindehhez pluszban bedurrantottam a nagy őszi teakészítési futószalagot is. Jelenleg a karamelles körte a legnagyobb favorit.

Azt viszont megjegyezném, hogy karamelles körte ide vagy oda, ebben a házban még mindig Pocinak lenni a legislegjobb.

 
2 hozzászólás

Szerző: be 2017/09/24 hüvelyk eská, macs, ősz

 

4/336 – Dzsemfix 3:1

Mikor az elmúlt napok valamelyikén ránéztem elkínzottan a Repülő Kutatóra, és azt mondtam neki, “Nyugtass meg, hogy minden menni fog”, ő először megérdeklődte, miről gondolom, hogy nem fog menni, mire én elpanaszoltam, hogy biztos felrúgom a gyermek kajamenetrendjét, meg olyan játékokat kap tőlünk, amiket nem kéne. (Tegnap több órán át énekelt dünnyögve egy dzsemfixes zacskónak – erről mondjuk tudtam, hogy még mi is csak ollóval vagyunk képesek felbontani, szóval nincs közvetlen veszély.) “Elrontjuk a babát”, panaszoltam, “már úszóvébét is nézett, és tetszik neki a Tubular Bells, ráadásul nagy élvezettel bámulja Mike Oldfieldot, amint az gitározik”. (Helló, YouTube.) A Repülő Kutató elgondolkodott, aztán azt mondta, hogy “hát ha elrontjuk, majd az anyja megjavítja, meg különben is arra gondolj, hogy mi most a nagyszülei vagyunk”.

Ez a pasas nagyon okos ember (kivéve, amikor éppen nem), de szerintem még sose mondott okosabbat. Végül is nekünk az most a feladatunk, hogy a gyerek felül nedves legyen, alul száraz, aludjon annyit, amennyit kell, és ne unatkozzon, amikor ébren van. Úgyhogy most próbálom figyelmen kívül hagyni, vajon hány kortyot nyelt le egy rózsaszín műanyag pohárkából, miközben a teraszon pancsolt a babakádban. Meg azt, hogy tegnapelőtt, amikor letettem bilire, és ő a fogkeféjét követelte (igen, van fogkeféje is meg fogkréme is, meg foga is, kettő), odaadtam neki, és ezzel nyertünk békés tíz percet. Kisdolog, nagydolog és fogkefének rágicsálása. (Tisztáznám, mindvégig jelen voltam, és figyelemmel kísértem a fogkefe tartózkodási helyét, hogy finoman körülírjam, ebben az esetben mi lehetett volna az éppen aktuális világvége.) Ezen felbuzdulva tegnap az esti feredőzés előtt is leraktam fogkeféstől a bilire, kisdolog, nagydolog, nagydicséret, fürdés. Ennek utána nagy önbizalmamban még a lábkörmeit is levágtam (fogkefe a szájban, ofkorsz), de aztán persze ő is önbizalmat kapott, és mindenáron saját kezűleg akarta bepelenkázni magát, amit én kissé korainak véltem. Majd talán holnap. Vagy holnapután.

Azért ma reggel is eltörött a mécses, de nem az övé, hanem az enyém. Mikor Giggü elkezdett csicseregni a kiságyából, kinéztem az ablakon, oké, reggel, oké, ugorjunk. Óra persze nem volt nálam, úgyhogy csak akkor jöttem rá, 5:50 van, amikor már ráültettem a babát a bilire. (Ohne fogkefe. Ahhoz túl kómás voltam.) Giggü kistányérnyi szemekkel nézett, én meg búsan fújtam az angyalok harsonáját, mi a nyavalyát csináljak most veled, itt bilizünk ződ hajnalban, most délig szórakoztatnom kell valamivel, és már annyiszor olvastam fel Bari barátait, hogy kívülről fújom, meg hajat akartam mosni, meg mi lesz az én békésnyugis reggeli kávémmal. Aztán persze kirontottam egy pillanatra a vécére, bízva abban, hogy a baba nyugton ül addig a bilin, de hát nyilván azonnal megtalálta és működésbe hozta a bidé csapját. Az egy nem túl jól szuperáló csap. Mire visszaértem, már bő vízben úszott a fürdőszoba, Giggü meg boldogan nézte, juhé. Én mondjuk szerencsére erre már csak röhögni tudtam. Meg törölgetni.

Na de ha már nagymami lett belőlem, használjuk ki mindazon előjogokat, amik kijárnak ebben a funkcióban, például dugdossunk kéretlenül is babafotókat mindenki elé, aki szembejön.

Most komolyan, hát nem cukker. Fárasztó, de cukker. (Most amúgy éppen a kanapén ül, és régi barátjával, a dzsemfixes zacskóval beszélget.)

A macskák mindeközben pontosan úgy jártak, mint Tevje a kecskével: napok óta sértetten bujkálnak Giggü elől, erre fel viszont tegnap megérkezett Atilláné, és elővette a porszívót. Miután távozott, a szőrös családtagok jól láthatóan úgy döntöttek, hogy Giggü Atillánéhoz képest teljesen veszélytelen és porszívója sincs, úgyhogy azóta nagy lelki nyugalommal sétálgatnak előtte, és összességében le se szarják.

 
8 hozzászólás

Szerző: be 2017/08/02 hüvelyk macs, nyár

 

4/313 – Sitt

Ma hajnalban háromnegyed ötkor arra ébredtem, hogy dörög az ég, de úgy, mintha most azonnal le akarna szakadni. Az elmúlt három nap után persze az volt az első félkómás gondolatom, hogy “úristen, a sátor”, aztán szinte azonnal megnyugodtam, hogy szilárd tető van a fejem fölött, semmi vész.

Sátorban aludni amúgy nem nagy csapás, de a bényei időjárás ezúttal nem volt a legkiegyensúlyozottabb közreműködő a borfesztiválon – az ember vagy megfőtt, vagy szétfagyott, és mindezt lényegében átmenet nélkül. A fénypont persze kétségkívül a szombat délután volt, amikor egy egész órán át zuhogott az eső, közben kétszer jéggel, és mindvégig akkora volumennel, hogy a templomtornyot se lehetett látni, a kemping melletti úton pedig felnyomta az egyik kanálisfedőt a bugyogó víz, és alig lehetett még az után is elpipiskedni a nagy büdi tócsa mellett valamelyik borászatig, hogy végre végetért a vihar. Az egyórás zuhét rokonoknál vészeltük át, ami jobban hangzik, mint amilyen a valóság volt, mert a rokonok a Repülő Kutató nagybátyja és nagynénje voltak, úgyszintén a kemping lakói és elszánt fesztiválozók. Nekik legalább nem egy kapszulaszálló hatású sátruk volt (a matrac fölött kábé fél méter légtér maradt a mienkben, amit éjjel elég melegre be lehetett szuszogni a bényei tízfokban, de minden átfordulás felért egy expedícióval), hanem egy lakókocsijuk előtetővel. Ez az előtető lényegében egy ponyva volt, ami alatt hősiesen ácsorogtunk “mindjárt eláll” felkiáltással egy órán át, közben időnként bottal és egy kézreeső kempingszékkel nyomkodva alulról az inkriminált ponyvát, hogy le ne szakadjon a rázúduló víz súlyától. A végére csak derékig lettem vizes, bagatell. Ezek után tényleg nem volt más lehetőség, mint átöltözni egyik lenge izéből másik lenge izébe (egészen kivételesen pocsékul csomagoltam, az idő ötven százalékában majd megvett az Isten hidege), aztán belecsapatni a bényei estébe.

A fesztivál alatt az előjelzésnek megfelelően valóban megittam éves borfogyasztásom harmadát, ami vala a három nap alatt két és fél üveg kóstolgatnivaló tizeniksz pincéből, emellett sokat ugráltam mindenféle zenékre, és a szünetekben olyan csudaságokat ettem, mint ázsiai malacpofa szendvics, füstölt velőscsont fűszeres szalszával meg pulled pork almacsatnival (mindez persze nem egyszerre, nyugi). Ezzel, asszem, megvolt az idei nyárra a kikapcsolódás meg az ereszdelahajamat.

Ereszdelahajamat után persze mindig a való világba visszatérés a problémás, és hiába van vakációm, ezt a nyaramat is mindenféle nemszeretem programok szabdalják széjjelfele, úgyhogy ezen a héten valószínűleg Erikkel töltöm majd a legtöbb időt. Addig üsd a varrógépet, amíg meleg, vagy legalábbis amíg megteheted.

Nagyívű terveimnek csak az alábbi tájkép állhat útjába.

A Bűnök Barlangját ellepő ruha-, anyag- és sitthalom még hagyján, de mindkét hülye macska oda feküdt be héderezni.

 
1 hozzászólás

Szerző: be 2017/07/10 hüvelyk eská, macs, nyár

 

4/234 – Isten állatkertje

Népeim végül este kilenckor zúgtak be összes motyójukkal és hangerejükkel, amitől Porcelán és Celofán némiképp idegesek lettek és tanácstalanok, mivel nekik ilyentájt van az esti levezető tornagyakorlatuk (=gurrogva rohangálni és pofozkodni, mielőtt visszafekszenek aludni), és ezért a gyávaság és kíváncsiság között ingadozva hol a kölykök közelében lófráltak, hol pedig tisztes távolból nézték őket gyanakodva.

A macskák és a kíváncsiság összefüggéseiről közmondás is van, és ezek a dögök sem kivételek, januárban például, amikor szintén itt voltak a csemeték, hiába mondtuk (a gyerekeknek), hogy csukják be a szobájuk ajtaját, mert bemennek a macskák, a kölykök rá sem bagóztak. Ennélfogva mikor valamelyik macska (feltehetőleg Poci) bement megszemlélni, mi van ezekkel az új háziállatokkal, Tosca a tőle elvárható hangerővel elüvöltötte magát, hogy “A cica itt van, és NÉÉÉÉÉZ!!!”. Mindez nekünk hülye felnőtteknek természetesen kiment azóta a fejünkből. Toscának nem. Ezúttal ugyan gondosan rájuk csuktam az ajtót (a gyerekekre), de kábé negyedóra békés felnőtti nyugalom után Tosca kijött a folyosóra, és beindította a torokharsonákat. “BEJÖTT a cica!!!” “De kicsim, nem mehetett be, be volt csukva az ajtó.” “De… de… be AKART jönni!!! És… KAKILNI KELL!!!” Mindezek után pedig kézzel-lábbal ráakaszkodott az anyjára, mialatt azt zokogta, hogy “Nem akarok ITT lenni!!!”

A gyermeki logika sajátosságaiból kifojólag ezt a helyzetet egyetlen módon lehetett orvosolni: lejönni a földszintre a felnőttek közé, ahol virágos párnák között lehet héderezni, mert ott garantáltan nincs macskaveszély.

Ehe, ehe. Ahogyan azt Móricka képzeli.

Gondolom, az viszont senkit nem lep meg, hogy a macska kézzelfogható közelsége ellenére sem volt a továbbiakban semmiféle szirénázás, cserébe viszont volt bealvás a kanapén. És mivel a Repülő Kutatónak isiásza van, a húgom meg negyvenkét kiló, én csaptam hónom alá a csemetét, hogy felfuvarozzam az ágyába. Konkrétan a hónom alá csaptam be, úgy tűnt a legkönnyebben szállíthatónak.

Reggel ugyanaz a parti volt visszafelé, mármint gyermek a hónom alatt, ezúttal egy másik. Ez nü:

És ő nagyon szerette a párnáimat.

Minekutána erős a gyanúm, hogy egyébként sem az én csámpás lábaimért jár ide a tisztelt olvasóközönség, egyelőre maradjunk ennyiben, Sisera hadai ugyanis az imént vonultak le, és én még mindig nyafogóruhában vagyok.

Csámpás lábaim délutánra várhatók, amikor is majd buliba megyek, és remélhetőleg addigra már lesz energiám önfotózni is. Minden elismerésem a húgomé, igen szép dolog az három gyermek, de szerfölött fárasztó.

U.i.: Lópikulába, éppen annyi időm lett volna, hogy beposztoljam indulás előtt a bulijelmezt, erre meg ez a piszok kis Celofán elkezdett hányni. Remek. Takarítás.

Nem baj, holnap is van nap.

 
Hozzászólás

Szerző: be 2017/04/22 hüvelyk eská, macs, tavasz

 

Eská – Tavasz! Párnák! 2.

Kissé dilemmában vagyok, mert egyrészt szeretném megmutatni a további szép új díszpárna-huzataimat (most mit vártok tőlem, hiú vagyok, mint minden őtözködős blogger), másrészt viszont ezeket az “eská”-posztokat eredetileg arra találtam ki, hogy megmutassam, én hogyan csinálok valamit, itt meg erről nem sok mutogatnivaló van. Aki már látott egy általam kivirágzott párnahuzatot, látta az összes többit is. Az elkészítés receptjére sem tudok igazán nagy és bölcs tanácsokat adni: akinek volt már a kezében hímzőcérna tűvel, és megtanították a láncöltésre, meg van egy olyan öreg varrógépe, mint Erik, az mind meg tudja csinálni az összes itt látható cuccot.

Szóval tulajdonképpen nincsenek itt hűhanagy technikai kunsztok, hétféle poláranyag van meg vagy kéttucatnyi zöld/sárga hímzőfonal, a vékonyabbja coton perlé, vagyis gyöngypamut, a vastagabbja pedig úgynevezett osztott hímző. Minden további lépés már csak némi szín- és arányérzék, valamint idő és birkatürelem kérdése.

Mindenesetre tegnap átráztam végre a nappalit a tavaszi gatyájába, úgyhogy most eszi, nem eszi, ezt kapja, díszpárnamutogatás következik. Macskákkal súlyosbítva, mert miért ne használnánk ki az összes lehetőséget.



 
2 hozzászólás

Szerző: be 2017/04/12 hüvelyk eská, macs, tavasz

 

4/193 – Úgynevezett

Ma úgynevezett vasárnap van még nálam is, és mivel ehhez olyanformán ébredtem, mint akit álmában agyba-főbe vertek, úgynevezett vasárnapot is tartok. A jövő hét még a jelenleginél is sűrűbb lesz, úgyhogy mára csendes és lusta maszogást tervezek hajmosással és számos pacsmagokkal, punktum.

Ennek örömére beküldöm helyettesíteni Pocit, mert ő pacsmagok nélkül is csupa báj. Holnap ismét itt leszek.

 
2 hozzászólás

Szerző: be 2017/03/12 hüvelyk macs, tavasz

 

4/159 – Serious About Shoes

A helyzetre való tekintettel ma mindkét állatot beküldöm helyettesíteni, de holnap már ismét teljes pompámban jelen leszek.

4-159macs

 
2 hozzászólás

Szerző: be 2017/02/06 hüvelyk macs, tél

 

4/157 – Vissza a februárba

A világ annyira tele van őtözködős blogokkal, hogy elvileg mindenki megtalálhatja azokat, amelyek megfelelnek kényes ízlésének. (Még úgy is, hogy a legtöbbjében cinegelábú későhúszasok vagy koraharmincasok ácsorognak szándékolt-laza testtartásban valami menő utcaképben, teveszőrszín kabát van rajtuk flitteres pólóval, előre szaggatott farmergatya meg mezítlábra vett jégcsákány sarkú cipő, gondosan fodrászolt hajuk hullámosan omlik a lapockájukig, könyökhajlatukban pedig egy nyolcszáz dolláros táska fityeg.) Az én kényes ízlésemre elég rossz idők járnak mostanában, egymás után hagyják abba az őtözködős blogolást azok a valószerűen hétköznapi vagy valószerűtlenül lökött-tarkabarka nők, akiket olvasni szoktam. Az egyik megunta, a másik elvált, a harmadik bipoláris depresszióban szenved (és elvált), a negyediknek meghalt az anyja, és azóta antidepresszánsokon él, néhányan meg azt se mondták, bikmakk, épp csak nem írnak blogot. Az utolsó, aki bejelentette, hogy nem ír többé, a világ általános rossz állapottyával indokolta a döntését, mert nincs értelme új ruhákkal meg egyéb világi hívságokkal foglalkozni, amikor átvette az uralmat az ország fölött egy elmebeteg sárgafejű kakadu.

Ne higgyétek, hogy engem nem rohan meg időnként (elég gyakran) a bűntudat amiatt, hogy a világ egyre nyomorúságosabb helynek tűnik, én meg itt marháskodom hupiszínű harisnyákban, és szükségtelenül drága cipőket veszek magamnak. Az se nagyon vigasztaló, hogy hupiszínű harisnyák nélkül még ennél is nehezebb lenne, hát micsoda sekélyes darab vagyok én, hogy a mentális egyensúlyomhoz színes rongyokra van szükségem.

Eh. Február van, tele köddel, pocsétákkal meg nyomorúsággal. Gyerünk, színes rongyok meg puha macskák.

157macs

(Ha minden jól megy, du. magamról is teszek fel képet, de egyelőre nem megyek élményszámba.)

 
8 hozzászólás

Szerző: be 2017/02/04 hüvelyk eská, macs, tél

 

4/136 – Boribon

Népeim jöttek, mentek, ez utóbbit ráadásul nagyjából az én távollétemben tették, mivelhogy reggel kilenckor (akkorra már túl voltam egy tucat angol muffin megsütésén, hadd legyen valami friss meleg péksüti reggelire) annyira pocsékul voltam, hogy felvonultam egyet szundikálni az emeletre. Filoméla éppen Giggünek olvasta fel a frissen kapott “Boribon és a hét színes lufi”-t, Toscát meg akkor költögették, ami mindig embert próbáló feladat, úgyhogy gondoltam, egy kicsit ellesz nélkülem is a népség-katonaság. Hát olyan jól elvoltak, hogy mikor délben felébredtem, már csak azt konstatálhattam, hogy na ezek leléptek. Pedig még oda akartam adni két bazi nagy rajztömböt meg egy kupac játékbaba-ruhát, mert állítólag az a baba, akit én varrtam öt éve, már tök pucér.

Még mindig egy romhalmaz vagyok, ezt a hétvégét megpróbálom regenerálódással tölteni. Csak tudnám, hova raktam a hámosító kenőcsöt, az orrom környéke úgy fest, mint illusztráció egy orvosi lexikonban.

4-136

A családi inváziót a macskák viszonylag jól viselték (pl. egyik se hányt), de valószínűleg ma délelőtt lehettek a legviccesebbek, mikor én elkúsztam szundikálni, ők meg úgy döntöttek, hogy mellettem van a lakás legnyugisabb pontja.

4-136macs

 
2 hozzászólás

Szerző: be 2017/01/14 hüvelyk eská, macs, tél

 

4/134 – Feltámadott a tenger

Kár, hogy a takony tengere tette ezt, most szívesen kihagytam volna az ilyesmit az életemből. Papírzsebkendőből gyártott Alpok között ülök, Coldrex folyója folydogál körül, és annyi kedvem van éppen itt és éppen most az egészhez, hogy olyan pici számot ti el se tudtok képzelni.

Valószínűleg mindent elmond a helyzetről, hogy a rettenetes zokni ellenére is inkább ezt a végemet szándékozom mutogatni máma:

4-134

A macskák persze most is cukik és gyönyörűek, és nagyjából le se szarják a fejemet. Tessék inkább őket nézegetni:

4-134macs

 
Hozzászólás

Szerző: be 2017/01/12 hüvelyk eská, macs, tél