Állapottyaim ugyan továbbra is tragikusak, de átvonszoltam magam az út túloldalára a fodrászhoz. Pipiros restaurálva, lakkozott lufi előállítva, hurrá.
február 2023 havi bejegyzések
Eská 10/21 – Erdő mellett nem jó lakni
Ennek még decemberben nekikezdtem, aztán azóta is kenegetem, mert hol túl sok, hol túl kevés, hol kiüti az ember szemét, hol túl fakócskának látom. A sok kenegetés eredményeként eljutottunk oda, hogy vagy befejezem most, vagy teljesen elveszíti azt, amiért akvarell egy akvarell, és már levegőt sem kap szegénykém.
Hát akkor befejezem, most.
10/178 – A Takony Hete
Furaforma felhők, megtévesztő-kék egek, ábrándozó makkák, na meg persze a Takony Hete. És mivel amúgy is felébredtem a már megszokott fél hármas harákolásomra (extra revelatív gondolatok ezúttal nem jártak hozzá, csak slejm minden mennyiségben), akár be is blogolhatom. Galéria!
10/177 – Nyugaton a helyzet változatlan
Még mindig úgy gondolom, hogy sokkal rosszabb kilátásaim is lehetnének, de mostanra már tényleg, szívből megutáltam ezt a takonykórt.
Sajnos ez nem változtat azon, hogy még mindig gyenge vagyok, mint az ősz légy.
Eská 10/20 – Székpárnák
Végtelen hosszú ideje műsoron voltak már, de most végre kész vannak, tényleg.
Ezt itt fent szorozzátok be néggyel, és nesztek fázisfotók is!
Most pedig engedelmetekkel visszahanyatlom egy kicsit a már jól megszokott stabil oldalfekvésbe. Zselé vagyok, no.
10/176 – A Jókai-recepció
Roppantul hálás lennék, ha aktuális takonykórom egy konvencionálisabb időbeosztással működne, például minden nap 8tól 4-ig vagy 9től 5ig, mint a normális emberek munkaideje. Mikor dudál a gyár, elkezdenék taknyolni, aztán mikor újra dudál, abbahagynám.
Álom, álom, édes álom. Eleve, miért várok én el ilyesmiket, mikor én nem vagyok teljesen normális, és a munkaidőm sem az. Valójában épp jól megérdemlem sorsomat, melynek keretein belül minden hajnalban pünkt fél háromkor felébredek arra, hogy a fejemet elcsömöszölte a takony.
A speciális értéke ezeknek az istentelen időpontban való felriadásoknak egyrészt abban áll, hogy a macskák azonnal bejönnek, és azt kérdezik, holareggeli, mire én közlöm velük, hogy majd, aztán nekilátok orrot fújni és köhögni, és harákolni, és (nem akarjátok ti azt, hogy folytassam, nem akarjátok. Tegnap éjjel még hánytam is, amikor a válogatott folyadékok körmérkőzést játszottak a légutaimban.) A macskák erre azt szokták mondani, jó, majd megszopod te még eztet, aztán gondosan összehúzzák mindahány szőnyegünket, és lelépnek. Másrészt pedig, és jelen helyzetünkben ez az érdekesebb, ezek a hajnali taknyos felriadások mindig egy olyan pillanatban következnek be, amikor álmomban éppen van egy nagy revelatív gondolatom, és amikor felébredek, még éppen ki tudom mondani a konklúziót, de sajnos a mögötte lévő revelatív gondolat ott marad az álmomban. Csak hogy érzékeltessem, ma hajnalban azzal a mondattal ébredtem, hogy “Ezzel pedig máig adós maradt a Jókai-recepció!”
Természetesen fingom sincs a Jókai-recepcióról. Lehet, hogy utána kéne néznem. Igaz, mivel nem tudom, hogy mivel adós, továbbra is meg lennék lüve. Az is igaz viszont, hogy én még egyike vagyok az utolsó bölényeknek, akik nemcsak hogy olvasták Jókait, de igen gyakran újraolvasták őtet, és számos izmos gondolatom van róla még takonykórtalan állapotomban is.
Ez amúgy épp a háromszáznegyvenötödik számú hülyeség lenne abból a fajtából, amivel én foglalkozni kezdek úgy, hogy a) semmi közöm hozzá, b) lövésem sincs róla, c) időm sincs rá. Penszér, írja csak nyugodtan a többihez.
10/175 – Vigasságok
Gondoltam, ettől nem foszthatlak meg titeket. Én amikor megláttam ezt a fejet, előbb röhögni kezdtem, aztán köhögni, aztán végül majdnem megfulladtam, de úgy kell nekem, miért kezdek én ilyen meggondolatlan vigasságokba ezekkel a légutakkal.
Az külön szórakoztat, hogy mások fizetnek egy ilyen frizuráért, nekem meg elég takonykórban fetrengeni hozzá.
10/174 – Ültet
Hogy én milyen rosszul vagyok, arra nincs kifejezés, de menni kell, mert meló van.
A síromra pipacsokat ültessetek, lécci.
10/173 – Kikötő
Nem tudom, feltűnt-e, hogy tegnap nem volt itt bejegyzés. A RK hazahozott a síelésből valami egzotikus osztrák influenzát, aztán persze elkaptam tőle. Feleim, én évek óta nem voltam ilyen beteg. Tegnap kábé húsz órát aludtam, és ezalatt mindvégig teherhajókat rakodtam egy kikötőben.
Tragikusan rottyant állapotomra nincs is annál jobb példa, hogy a macskák mindvégig távol tartották magukat tőlem. Ezek igen realista állatok, és tegnap rajtam semmiféle gyógycica nem segített volna. Ma reggelre javult annyit a helyzet, hogy Poci őfelsége bepróbálkozzon.
Megjegyzem, ma reggel is azt álmodtam, hogy a kikötőben rakodok, de ezúttal már luxusjachtokat,
10/171 – Télutó-féle
Ilyenkor jön a beetetés, hóvirágok meg tizenfokok meg olyan kellemes délutánok a buszmegállóban, hogy az ember előveszi a kézimunkáját, hogy elmatasson vele a napsütésben. A macskák is egyre követelőzőbbek (ott azon a képen éppen bacont kunyiznak a Repülő Kutatótól), a piacon meg végre van kecskekefír, grillsajt és spenót, nyamnyam.
Ha egy kicsit is ismerem a világot, egy-két hét múlva tökig érő hóban fogjuk találni magunkat, de addig élvezzük ki azt, ami most van. Galéria!
Szaporulat a szekrényben 10/5 – Drégely vára meg a romok
Mit ne mondjak, tegnap eljátszottam a komplett csatát Szondi két apródja, írta Arany János verse szerint, a végére én voltam a vert sereg meg a nyertes sereg meg mindenki, még a két siránkozó apród is, de főként a felhőbe hanyatló romok. Délután az egész hét gyakorlat után érzelmes búcsút intettem átmeneti diákjaimnak, majd vérben forgó szemmel belevetettem magam a turkálásba.
A sors olyan sajátságos helyre pottyantott be engem a hétkerben a Rákóczi út mellé, hogy közvetlen közelemben volt két Cream meg két Háda, a hazafelé tartó útvonalamon pedig további egy-egy mindkettőből. Na mármost ezen a héten a Cream éppen “jobbik holmijaink 390 péz, rosszabbak 190 péz”, a Háda pedig “50% kedvezmény mindenre, csak vigyétek” állapotban volt – ehhez képest igazán visszafogtam magam, nemde. Összesen 10ezer forintokat sem költöttem a két tonna nekem-új holmira.
Azt némi sajnálattal elmondanám az izgalmakra áhítozó közönségnek, hogy nem vettem semmit, ami igazán érdekes. A jelek szerint kihaltak a világból a vicces hosszú szoknyáikat és ruháikat megunó nők, mert ebben a kategóriában nem találtam semmit. Nadrágom és blézerem már most több van a kelleténél, a felhozatalban meg nem volt olyasmi, amiért azt mondhattam volna, hogy sebaj, ez még elfér a további harminchárom között, nem hagyhatom ott.
Magyarán, nem vettem igazából mást, csak felsőket. Meg egyetlenke ruhát, azt se valami extrát.
No de sok beszédnek sok az alja, lássuk a medvét!
Vettem egy kupac spagettipántos pólót (fogyóeszköz) meg hosszú ujjú pólót (dettó).
Van az a rövidke fajta kardigán, amit én igen szeretek, és ennek megfelelő mértékben nyűvöm is őket szétfele, abból is vettem négyet, egymáshoz hasonlatos, mégis eltérő színekben és szabásokban. Ezek igen praktikus darabok az én életemben, hordani is fogom mind a négyet, amíg ezeket is nem nyűvöm szét. A sorban az utolsó külön vicces, ilyenem már van rozsdaszínűben.
Aztán vettem egy hosszabb szürke kardigánt is, mert kiholtak a szürke kardigánjaim. (Oké, egy még elketyeg megstoppolva, de az nyári.) Ennek hiányzik egy gombja, de én azokat a gombokat úgyis le óhajtom cserélni.
Vettem egy tunikát is egy igen kedves nyakmegoldással,
meg egy másikat, ami meg hátulról néz ki ilyen sajátságosan. (Most még. Én őtet jó eséllyel átszabom majd.)
Meg két pulcsit. A RK-nak is találtam egyet, de arra gondolom nem vagytok túl kíváncsiak.
Meg egy ruhát, amin még a címke is rajta van, ámde teljesen hiányzik belőle a “hanger appeal”, és jó eséllyel alsószoknyaként fog majd bevonulni a ruhatáramba, de majd meglátjuk.
A legtarkább darab, amit beszereztem, valószínűleg anyósomé lesz majd, merthogy 24-es méretű, de hát nem hagyhattam ott valamit, ami kábé tíz deka, és féláron adják a kilós turkálóban, hát nem?
Szóval ezt nyomtam én le tegnap, és annyit shoppingoltam, mint egy instacica Glamour-napok idején, a végére meg tényleg úgy éreztem magam, mint Drégely vára, romokban. Ilyet azért nem csinálunk gyakran még ezen a bolond blogon sem, azt megígérhetem.
10/170 – Furdal
Ma a piacon farsang van, melynek keretében mindenkinek, aki jelmezben érkezik, a kezébe nyomnak egy fánkot. Én most ugyan önmagamhoz képest hangsúlyosan “civilben” érkezem, de azért furdal a kíváncsiság, adnak-e nekem is egyet csak úgy. (Kérni nem fogok.)
Miután hazajöttem viszont monstre nagy seregszemle várható mindabból, amit tegnap turkáltam-vettem. Az úri közönséget, ha jól sejtem, mindig a turkált cuccok érdeklik jobban, úgyhogy nesztek, beetetés:
Írd és mondd 19 darab. Úgy kirúgtam a hámból, mint aki az év nagy részében falun van eltemetve.
10/169 – Öreg néne rókicája
Utolsó napom a suliban, ráadásul farsangi ünnepséggel zárul, úgyhogy gondoltam, kivágok ehhez egy közepesen magas cét. (Zeneiskolában vagyok, végül is.)
Entre nous ennél magasabbat is tudnék, de hát ezzel ti mind tisztában vagytok.
A mai napom után viszont definitíve elmegyek turkálni. Van nálam szatyor is. Kettő.
10/168 – Pót?
Én ugyan ma is eléggé látványszámba megyek, de ebből csak ennyit tudok mutatni ezen a hajnali órán, mielőtt elfutamodom a HÉV felé.
Talán délután pótolom.
(Du.) Talán tényleg.
10/167 – Jegyzetel
Tegnap este a RK hazaérkezett a síelésből, úgyhogy most már ketten csináljuk a házban a koszt, nem beszélve a szőrösökről, akik még mosogatni és vécét pucolni sem hajlandóak, skandalum.
Sőt, az elmúlt héten kinőtt a pormacskás padlóból egy olyan reggeli rituálé is, ami miatt még a futonomat sem tudom bevetni. Mire ugyanis eljutnék oda, hogy megtegyem, ez vár, ni:
Esetenként ennek pláne a duplája:
(Igen, a két kép között eltelt három napban volt egy ágyneműcsere. Valahol meg kell húzni a határt igénytelenségben is, neszpá.)
Természetesen ma is iskolába megyek, ezúttal az óralátogatás-megfigyelés-jegyzetelés bűvkörében fogjuk tölteni a napunkat, mely dolgokról a hallgatók egyelőre még nem tudnak szinte semmit, ergo be kell vezetnem őket az ehhez tartozó technikákba. A helyzet nyilván sokkal jobb lenne, ha be tudnék hatolni ennen irodámba, ahol az óvodalátogatási és tevékenység-megfigyelési jegyzeteimet spájzolom, de az még zárva van február végéig, úgyhogy abból élünk, amink van. Szerencsére tegnap némi kutatómunka árán találtam a Bűnök Barlangjában egy 2021-es jegyzetelő füzetet, amiben még zsírkrétával odakaristolt mozdonyok is vannak (nem én voltam!), és ugyan az iskola meg az óvoda közötti különbségek száma légió, de a tevékenység-látogatás és óralátogatás közöttiek valójában igen kicsinyek, úgyhogy ismételten uccunekiben vagyunk. Mint mindig.
Mintegy mellesleg a suliban a tanközösség szintén iszapszemű öreg rájákból áll (ezt a teljes tisztelet hangján mondom), úgyhogy két nap alatt már összerakták, hogy magam varrom a ruháimat, és elismeréssel viszonyultak hozzá. Hejhó, hejhó.
10/166 – Intenzív
Az iskolában irtó aranyosak hozzánk, és igazán komolyan veszik a feladatukat. Ez persze azt is jelenti, hogy a gyivákok annyi információt, ismeretet, betekintést és tapasztalatot kapnak a nyakukba, hogy csak úgy szédelegnek bele. Ami rájuk zúdul, annak a nagy részét én ugyan már ismerem, de azért nekem sem kicsit intenzív időszak ez, például be kell vezetnem őket olyan dolgokba, amikről még nem tanultak, de hirtelen. Differenciálás, reflexió, motiváció, megfigyelési szempontok, órai jegyzetelés paidagógoszi szemmel, oh my. Összességében ezen a héten nagyjából annyi várható tőlem, hogy reggel megmutatom magam nektek, aztán elszáguldok a hétkerbe, este pedig hazavonszolom magam, és kidőlök.
Nos, tessék, itt a mai “megmutatom magam”.
Ennek a kedves jó álmotoros csizmának ez az egyik utolsó fellépése, elkezdett hámlani rajta az álbűr, filctollal “javítottam meg” még a mai elrohanás előtt. Eh, több is veszett Mohácsnál, van még cipőm elég.
10/165 – Civelizált
Azzal próbálkoztam én máma, hogy kicivelizáljam magam legalább annyira, mint Huckleberry Finnt próbálta az özvegy, de hát attól persze ne tessék kiskosztimkékre számítani ezen a héten se, mert hiába kísérgetek tanáérszakosokat, attól még megkísérlek magamnak látszani.
Az a gyanúm, jobban be vagyok szarva, mint a hallgatók, ilyet és ezekkel ugyanis még sose csináltam. Na sebaj, uccuneki.
10/164 – Lepte
Tudja a fene, egyre nehezebben mászom ki az én kellemes, macskalepte, tarkabarka káoszomból.
10/163 – Nyergelj, fordulj
Én még mindig akkora partiállat vagyok, hogy a fal adja a másikat, este hétre bementem egy buliba a székesfőfaluba, aztán már a kilences busszal haza is tértem a hülye kiscicáimhoz.
Ne sajnáljatok, nekem így jó.
Minden nap más - mindennap más 