galéria kategória bejegyzései

Annyit készült, mint a Luca széke, és még most sincs teljesen készen, de már használatba vehető, úgyhogy erisszük, bejegyzés. (Még nincs bent például az új vécékefe meg az új szemetes, de ami késik, nem múlik. Most egyelőre vegyük úgy, hogy beállított fotókat kaptok, mint azokon a magazinképeken, ahol egyik lámpának sincs zsinórja. Nézzetek majd meg néhányat, igazán vicces, ha az ember már tudja, mit keressen.)

Amikor négy évvel ezelőtt átmázoltam a fürdőszobát, erről itt ni, a maradék festékeket szépen félreraktam azzal, hogy majd, most, mingyámingyá átkenem a vécét is.

Ugorgyunk négy évet.

Egy ismerősöm azt mondta erre, hogy mi bajom van vele, olyan retró. Hja. Hát éppen ez a baj. Amikor az ember azt mondhatja, hogy jajdecuki, ilyen volt nagynénéméknek is 1999-ben, amikor elmentem hozzájuk nyári vakációra, az bizony nem egészen ugyanaz, mint mikor 1999 óta ezt nézegeted mindennap a saját lakásodban.

Úgyhogy nekiestem. Mindenekelőtt az oldalfalról szedtem le a csöveket takaró anyámkínját,

aztán kipucoltam mindent, amilyen alaposan lehetett, és körberagasztottam maszkolószalaggal.

(A vécékagylót csak letakartam fóliával, ez pedig hiba volt, le kellett volna szerelnem róla az ülőkét is, amikor ugyanis ráálltam, hogy bemázoljam a plafont, eltört az ülőke csuklópántja. Végül persze jól jöttem ki ebből is: a Repülő Kutató megújult tisztelettel és félelemmel nézett rám, amikor bejelentettem, hogy “eltörtem a budifedőt”, a pincében meg – emelje fel a kezét, aki meglepődött – volt pót-csuklópánt. Úgyhogy most már azt is tudom, hogyan kell le- és felszerelni egy vécéülőkét. Sose tudni, mikor jön jól egy ilyen tapasztalat.)

A fürdőszobában nem festettem le a plafont, de itt attól tartottam, hogy nagyon durva lesz a kontraszt, ha lent spenótzöld lesz az egész miskuláncia, felül meg hófehér, úgyhogy nekiestem egy előrekevert falfestékkel meg a teddihengerrel. Az “Őszi avar” fantázianevű falfesték, mint ezt már említettem, leginkább a mandarinízű gumicukorra emlékeztetett felkenve,

de én Fülig Jimmyhez hasonlatosan nem vagyok egy szívbajos uralkodó, úgyhogy azt mondtam, jóleszaz.

Mandarinos gumicukor megszáradt, én leszedtem a maszkolószalagot, aztán visszaraktam úgy, hogy ezúttal az összes csempe szabadon maradjon. És utána jött az Otex.

Az Otex az elmúlt négy év alatt nem lett kevésbé büdös és cuppogós. Nem változott a fedőképessége sem, legfeljebb romlott. Az első réteg után így nézett ki a budi:

Mint Hisztis Myrtle klotyója, körülbelül. Na mármost én tudtam a tapasztalatok alapján, hogy a második rétegre jobb lesz, de máig is csodálattal adózom 2016-os önmagamnak, aki teljesen tapasztalatmentesen is bízott ugyanebben. Micsoda optimista voltam, hejj.

Van itt egy olyan körülmény, amire felhívnám a figyelmet, mert talán nem annyira magától értetődő: minél kisebb helyet festesz ki, annál többet kell vele vacakolnod. A vécékagyló mögött-alatt például úgy éreztem magam, mint egy artista abból a fajtából, aki egészen kicsire össze tudja hajtogatni magát, na, hogy hívják ezeket. Kígyóember, azaz.

Ráadásul három réteg kellett az Otexből, mert nem volt elég kettő. És utána még két réteg Trinát Unitop a padlóra meg a fal aljára.

A végén viszont tényleg csak gratulálni tudtam magamnak, amiért én nem vagyok egy szívbajos uralkodó.

És ilyen lett az egész, párámm.

A csőtakaró izémicsodát is lefestettem Y50R 2050 színűre, ami majdnem olyan, mint az “Őszi avar”. Muhaha. A jégimacit meg lecseréltem a rókára. (A vécébe mindig kell valamilyen plüssállat. Ne kérdezzétek, miért, mert a végén még valami olyat mondok, hogy számítani kell arra is, esetleg elfogy a vécépapír. Vö. a viccet, amiben a medve megkérdezi a nyuszikától, hull-e a szőre.)

Ja, és végre találtam egy méltó helyet a kacsáknak is, akiket már vagy tizenöt éve tologatok ide-oda a lakásban.

Hát kérem, ez történt itt Luca székével, és most van egy vécém, ami egyelőre még iszonyú festékbüdös, de így néz ki villanyfényben,

így pedig az ablakon betűző fényben,

a szemmel is látható valós szín pedig valahol a kettő között van, és én mondhatnám ugyan, hogy soha többé, de hát ismerünk engem, ugye.

Tegnap este hot dog partit tartottunk a Repülő Kutatóval a teraszunkon, pusztán csak a vicc kedvéért július negyedikén, és még inkább a vicc kedvéért mexikói és kanadai ízekkel.

Az már kevésbé volt vicces, hogy végighánytam a fél éjszakát, aztán reggel átváltottam hasmenésre. Ne egyetek juharszirupos bacont guacamoléval és chipotlés joghurttal meg kukoricasörrel. Magyarán, legyen több eszetek, mint nekem.