Ha már káprázna a szemetek a tarka slafrokjaimtól és még tarkább kiegészítőimtől – íme, így is fel tudok öltözni. Épp csak kedvem nincs hozzá gyakran, azt például el nem tudnám képzelni, hogy folyvást ilyesmikben járjak még akkor is, ha nem kötelez rá valamiféle dress code. Egyszer-egyszer persze vicces ilyen holmikat is felvenni, de éppen emiatt az egyszer-egyszer miatt az – másként valószínűleg végigásítoznám a napomat.
Nem azért öltözködöm, hogy unatkozzak.
Ami úgy kezdődik, hogy “na, kapjunk fel valamit, úgyis csak élesztőért szaladok el a boltba”, garantáltan úgy végződik, hogy “jézusmária, erre a nőre ráesett a ruhásszekrény”.
Végül is, tényleg csak élesztőért szaladtam el a boltba.
…. sárga, s ahány szín a szivárványba’. (A körmöm például még tegnapelőttről orgona- és mályvalila. Igen, két szín. Ne, ne kérdezzetek.)
Újabb sárkányhentelő nap. Ez már kezd úgy kinézni, mint mikor a 008-as ügynök (Sean Bean – mekkora meglepetés, ebben a szerepében is kinyírják) elkínzottan kérdezi a 007-es ügynöktől (Pierce Brosnan), hogy “Mondd, miért nem bírsz végre megdögleni?”.
Mindegy, rajtam, ne múljon. Felöltözöm hétfői papagájnak, aztán megyek, és dögölesztek a sárkányon még egy kicsit.
És most beszéljünk a cipőről. Ó, a cipő. Névnapomra kaptam a férjemtől, és csak szerdán lesz névnapom, de ha holnap a fejemre esik egy féltégla, úgysem tudnám felvenni, szóval minek halogassam. (Sajnos egyúttal azt is be kell vallanom, hogy ez az új – nekem új – cipő meglehetősen feszegeti az “egy évig nem veszek semmit” határait. Ha pontosan meg kéne határozni, hogyan jutott a birtokomba, azt kellene mondanom, hogy “vateráztam magamnak névnapomra egy alig hordott Clarks cipőt az eredeti ár töredékéért, a férjem meg kifizette”. Jellemtelen féreg vagyok, tudom.)
(SK: a sapka meg a ruhán a húzások.)
Bocsi. Jobb későn, mint soha, aszongyák.
Ez egy cifra nap volt, pontosabban cifra reggel, mert utána kifejezetten javult. Először a régi csúf időkre emlékeztetően téveteg módon hanyigáltam elő mindenfélét, aztán fel magamra, aztán vissza, és bánatosan bámultam a szekrényt (az eredeti tervemben szereplő ruháról kiderült, hogy kampec a cipzárjának). Aztán kétségbeesetten kerestem a macskát, hogy vajon hová tűnt el suttyomban. Tíz perccel később került elő, mint az nekem megfelelt volna, ráadásul az a gyanúm, az ágyneműtartóban aludt, amíg én fel-alá robogtam, és szólongattam. Szóval kép készült ugyan a reggel, de nem került fel.
De most itt van, voálá, és végre a gépem is kiengedték a számítógépek kórházából, szuper.
(SK: a sapka, a megszokott dekormicsodácskák meg a ruha. A harisnyám egyébként sötétzöld, még ha ez nem is látszik.)
Nem tudom, ti hogyan vagytok vele, de én speciel ebben a pillanatban jobban örülnék annak, ha nem esne.
A tegnapi tarkabarkához képest ez most szinte visszafogott, de azért tényleg nagy öröm, hogy ez a város már megszokta a futóbolondokat.
(SK: a sapka, természetesen. Lassan őt is elküldöm nyári álmot aludni.)
Hurrá, van képszerkesztő programom. A férjem, az az angyal, gyorsan még épített egyet a ház legöregebb gépére, aztán elrepült. (Mondtam, hogy egy angyal.)
Úgyhogy tessék, ez volt rajtam tegnap. Mivel a szekrényemben több a ruha, mint paprikában a C vitamin, gyakorlatilag minden, ami a képen szerepel, csak most debütál a blogon. A csodás farmercipőm is, amit fityingekért vateráztam – ha jól emlékszem, több volt a postaköltség, mint maga a cipő.
Épp ideje belengetni valami ilyesmit, úgyis géptelen-képtelen napok jönnek, pech. Ezt a képet legalább már régebb bespájzoltam, de mostantól egészen addig, amíg a szervizben meg nem gyógyítják a netbookomat, egy ősöreg laptopra vagyok utalva, ami nem hajlandó elindítani a képszerkesztő programot. Nem mintha olyan sokat manipulálnék a fotókkal, de muszáj vágnom-méreteznem rajtuk, hogy egyáltalán beilleszthetők legyenek a blogba. A fényképezőgép csak fotózni képes, kivágni-méretezni alig. Itt állok meglőve.
A következő hét folyamán éppúgy lefotózgatom mindazt, amit felveszek, mint eddig – a képek viszont sajna csak akkor kerülnek fel, ha visszakapom a számítógépem, vagy hazahozza a férjem a konferenciáról azt, amin most pötyögök.
Úgyhogy amíg a helyzet nem javul, jobb híján tessék elképzelni azt, milyen merényletekre leszek képes, miközben ehhez a táskához öltözöm.
Most pedig, mint Malacka mondta volt, péntekig semmi dolgom. Kivéve a dolgozatjavítást, a szakdolgozati bírálatokat, a készülést a szombati óráimra, a szervizelt laptopom hajkurászását (ha telefonálnak végre), valamint 3182 sor extra finom műfordított hőseposz végigtetvészését az esetleges tetvek és más bugok után.
Hm. Azt hiszem, mégiscsak lesz épp elég dolgom péntekig.
(SK: a pulóverből-kadigán és a ruha.)
Ezt a napot sose szerettem, egy fontos ünnephez minek ilyen dicstelen lezárás. Részeg emberek az utakon, locsolópénzt számolgató kisiskolások, nyúzott nők, na meg a harmadik pacsuli után alattomosan előkúszó migrén. (És a harmadik kölni már mindenképpen pacsulivá szervesül össze a másik kettővel, bármilyen faszányosak is voltak külön-külön.)
Eleve mi a lótúrónak szórakozunk ilyen domesztikált termékenységi rítusokkal, legalább ennyire idétlen lenne a holdtöltekor-fussuk-körbe-meztelenül-a-búzatáblát-a-jó-termésért népszokás fussunk-a-termésért-városban-fürdőruhában-fejlámpával változata is.
Oké, morgás bezárva, holnap úgyis hajat mosok.
(SK: a sokat látott kötényruha utolsó fellépése még mielőtt kimosom belőle a pacsulit, és elküldöm téli álmot aludni.)
Rossz szokásomhoz híven, akárcsak karácsonykor, most is az ünnepi lakáskiegészítőkhöz öltöztem.
Igen, az idei húsvét tényleg úgy néz ki nálunk, mintha arapapagájokat bíztunk volna meg a dekorációval.
(SK: a ruha, na meg a pólóból-kardigán.)
Tegnap elhalálozott a laptopom. Amíg meg nem javítják (és nagyon remélem, hogy megjavítják), a férjem ubuntus gépéről próbálok dolgozni, amennyire lehet.
Épp ezért jövő szerdáig mindenképpen afféle ahogy-esik-úgy-puffan képek lesznek, mert a szokott képszerkesztő programom helyett valami tökismeretlen linuxos izével kínlódom, amiben eddig még a képélesítő opciót sem sikerült megtalálni. Szerdától viszont még az is lehet, hogy blogszünet lesz, mert a gép meg a férj és az ubuntu is elmegy New Yorkba konferenciára.
A fotót amúgy még akkor lőttem, amikor reggel nyakamba vettem a világot, hogy elkússzak a szervizig. Mint látható, már akkor sem voltam túl optimista.
Fázom, vagyis hideg van. Oké, ez kissé önkényes volt, az is lehet, hogy nincs igazán hideg, csak én fázom, de ez tulajdonképpen egyremegy.
A kedvem sem valami jó, és ez némiképp összefüggésben lehet azzal, hogy azt a szerencsétlent ma éjjel megint jól cserbenhagyják ott a hegyen.
(SK: a sapka.)
Az elmúlt napok toprongyai után nézzünk végre valami olyat, amiben nem úgy festek, mint akit épp egy kutyuska szájából szedtek ki. Ilyen, mint az alábbi, még úgyse volt – kosztüm igen, (hozzám képest) magas sarkú cipő igen, de a kettő együtt, na olyan még nem. Ne szokjatok hozzá, nem is lesz gyakran. Egy öltözékben számomra nem csak az a fontos, hogy mennyire lesz tőle a viselőjének homokóra alkata meg csinosabb lába.
A cipő, ami rajtam van, egy vintage Bally. A koráról még becsléseim sincsenek, de lassan húsz éve az enyém, és a kollégiumi szekrények szűkössége sem vehetett rá, hogy megszabaduljak tőle. Ritkán veszem fel ugyan (ősszel meg tavasszal szokott előkerülni, tavaly ősszel pedig a bokám miatt egyáltalán nem hordtam magasabb sarkú cipőt), de eszem ágában sincs kidobni vagy elajándékozni. Még Mamától örököltem.
Ma kicsikét megcsúsztam a posztolással, éppen rendet próbálok rakni (kint is, bent is, fejben, gépben, szekrényben), hajat robbantani hajszárítóval, miegymás. Mint látható, úgysem maradtatok le semmi érdekesről.
(Ezt a gatyát is kiselejtezem. Az otthoni holmiknál is meg kell húzni valahol a slamposság határát.)
Ma reggel óhatatlanul is eszembe jutott az az ősöreg vicc, hogyaszongya
– Anyu, a nagymama is jegesmedve volt? – Igen, kislányom. – És a dédmama is jegesmedve volt? – Igen, kislányom. – … MÁRPEDIG ÉN AKKOR IS FÁZOM!
(SK: a kötényruha meg a csíkos póló. És nyuginyugi, nincs szándékomban kimenni a házból.)
A mai napot gyakorlatilag pizsiben meg kis puha zokniban fogom átfetrengeni, és lazulni meg nyújtózkodni tanulok a macskától.
(SK: az elragadó csíkos hálóing az elragadó gyűrődésekkel együtt.)
Ma speciel rövid ruhát szerettem volna venni – délben tanítás, este buli, már meg is volt a jelöltem a szekrényben. Ehhez képest megint itt vagyok egy földet seprő izében. Tegnap este, mikor végre hazavánszorogtunk, az a sötét, büdös, bosszúálló dög, aki általában a “drága kis cucu” névre hallgat, és az egész napot kényszerű szobafogságban töltötte, csak azt várta meg, hogy hálóingbe öltözzek, aztán ráugrott a lábamra, és seperc alatt úgy összekarmolt és -harapott, hogy csillagokat láttam.
A férjem szerint most úgy nézek ki, mint aki a lábszárába lövi a heroint. Hát ezt mégse vihetem emberek közé.
(SK: az alsó ruha, a felső húzásai, plusz a sapka. Ez utóbbit persze majd csak este veszem fel, mikor éppen hazafelé bóklászom, de miért kíméltelek volna meg tőle titeket, ugyebár.)
 | Zsuzsi - 10/276 – Kapás |
 | mák - 10/276 – Kapás |
| Zsuzsi - 10/276 – Kapás |
| mák - 10/275 – Kedve |
| Kriszti - 10/275 – Kedve |
Minden nap más - mindennap más 