RSS

újracucc kategória bejegyzései

5/178 – Banán

Azt ugyan nem tudom, a nap további részében mennyire leszek nyüzsi és operatív, de eddigelé megetettem a kovászt, összedobtam egy adag öregtésztát egy újabb kenyérhez, renováltam a fejemen a pipirost, behajintottam egy mosást, és még fél tíz sincs, úgyhogy történhet itt még máma bármi, sőt annak az ellenkezője is.

A konyhapulton például van két igencsak érett banán, akik meglehetősen szemrehányóan köszörülik a torkukat, és a vízszintes karácsonyfa is egyre hangosabban köhécsel. Na, lássuk, mit tehetünk az érdekükben.

A hajpántra ugyan így hajmosás-festés után vajmi kevés szükségem van, de ugye nem gondoltátok, hogy megússzuk nélküle, ha már megvarrtam.

 
1 hozzászólás

Szerző: be 2018/02/25 hüvelyk újracucc, eská, tél

 

Eská 5/16 – Egy sál és más semmi 2. – Hajpánt

A jó kis lila turkálós sálból következő lépésként a sapka kiszabása után maradt, hét centi széles, hosszú csíkkal kellett kezdenem valamit.

Levágtam belőle egy kábé harmincöt centi hosszú darabot, elegyengettem a széleit, aztán nekiláttam kidekorálni egy hímzett szalaggal.

Az én végtelen készleteimben természetesen mindig akadnak effélék, ebből speciel még egy olyan változat is van, amin sötétlila alapon fehér virágok vannak, ay, mi madre. Na majd abból is csinálok valamit a közeljövőben. Ha minden jól megy, még ma. Például ha varrok egy lila kötényruhát, és azt díszítem ki vele, hm?…

Ezt a szalagot most egyelőre szépen rávarrtam géppel, kis öltéshosszal a polárcsíkra. A csík széleit visszahajtottam, és széles cikcakkal eldolgoztam. (Szeretném felhívni a figyelmet a gondos műhelymunkára, melynek keretein belül mindent a vele azonos színű cérnával varrtam fel.)

A gondos műhelymunka után jött a házi gányolós megoldás, amellyel a hajpánt hátulsó részére illesztettem fel egy darab pertligumit. Gondolom, látható, hogyan.

Mindezek után a polárcsík végeit kézzel, cérnával kicsit behúztam, hogy könnyebben tudjam a fülem mögé dugni.

Nyilván még mindig maradt egy csomó anyag, még a hét centi széles csíkból is. Folyt. köv.

 
Hozzászólás

Szerző: be 2018/02/25 hüvelyk újracucc, eská, tél

 

Eská 5/15 – Egy sál és más semmi 1. – Sapka

Még a parodontológiai küret hetén volt, hogy lefittyent képemmel bebócorogtam egy turkálóba, és vettem egy lila sálat 200 pénzért.

Nyilván nem sálnak vettem őtet, hanem alapanyagnak, a továbbiakban pedig azt mutatom be, hogy milyen jól el tudok én játszani egy ilyen darabbal. A mérete 150×21 cm rojtokkal együtt, és persze a cím egy piszok nagy csalás, mert nem csak a sál fog részt venni a bütykölgetőpartikban, hanem még sok más himmihummi is. Mindenesetre most afféle sportot űzök abból, hogy megnézzem: haddlám, mi minden hozható ki 150×21 cm poláranyagból.

Hát először is: kihozható belőle egy ilyen sapka. Mosolyogj szépen, Boldi.

A recept ugyanaz, mint az előzőnél, de az anyag eltérő tulajdonságai miatt persze ennek is egy pöttömkét más formája van. Viszont forma ide vagy oda, kell rá valami megkülönböztető bigyó, nemdebár.

Ennélfogva újra összehordtam a kincsecskéket.

A kis műbőr virágokat valamikor még ante blog szedtem le egy kidobásra ítélt, széthordott kínai papucsról, mert egyszer kelljen, s jó, ha van. (Még van belőlük. Ez egy tényleg tönkrevirágozott papucs volt.) A kisebb gombok egy öreg pólóról lettek leoperálva, a nagyobbacskákat pedig szintén egy kínai boltban vettem. Sok vicces színben volt egy dobozzal, kéccá. Úgyhogy vettem három dobozzal, én préda nőszemély.

A továbbiakról nemigen van mit sztorizgatni. Kimértem, hány virágocskát és hány gombocskát szánok a sapkára (csak az elejére, a hátulja pucér maradt), aztán egyenlő távolságra egymástól fel is varrogattam.

Nekem ezúttal jobban áll, talán mert nincs akkora és olyan magasan fekvő fülem, mint Boldinak, de ragaszkodjunk a tradíciókhoz.

A sálból persze még mindig maradt egy csomó anyag. Folyt. köv.

 
Hozzászólás

Szerző: be 2018/02/24 hüvelyk újracucc, eská, tél

 

5/175 – Motyog

Vízben ül és ketyeg, mi az? Ketykebéka. Szintén a vízben ül, és motyog, mi az? Motyogatórongy.

Ezzel nagyjából mindent elmondtam a mai napról, amit érdemes tudni róla. Tetyekvetyek, motyogatok, ketyegek.

 
Hozzászólás

Szerző: be 2018/02/22 hüvelyk újracucc, eská, tél

 

Eská 5/14 – Hogyan fedjük el balfékségünk bizonyítékát

Mi tagadás, itthoni bütykölgetéseim során időnként fenemód büszke vagyok arra, milyen ügyesen építek szarból várat. Vannak viszont olyan csodás esetek is, amikor megépítem a várat, aztán enkezűleg rontom szarrá, és újra fel kell építenem várnak.

Ez a jelenlegi bejegyzés is egy ilyen akció eredményét dokumentálja, emellett pedig fontos tanulságul szolgál arra, hogy “ne lakkozz körmöt a kanapén ülve, vagy ha igen, macskamentes környezetben tedd”. Ott ültem békésen, orgonalilára festegettem a körmömet, erre meg hirtelen és minden figyelmeztetés nélkül Poci hopp.

Az elvárható eredménnyel.

Poci, köszöni, nagyon jól van, rá nem jutott a körömlakkból, és agyon se csaptam, sőt, rendkívül békésen csak annyit mondtam, hogy “ejnye, kurvaélet”. Végül is enyém a balhé, magamnak csináltam, minek bűvészkedem és egyensúlyozgatok lakkos üvegecskékkel a kanapén, több eszem is lehetne. Lekaptam magamról a ruhát, letisztogattam, amennyire lehetett, aztán megvártam, hogy megszáradjon, és ma reggel előszedegettem a szokásos kincsecskéket.

A továbbiakról nemigen van mit hímezni és hámozni: kétféle öltés, háromféle fonal, félóra meló.

Nyilván ma ebben fogok parádézni a lakásban, emelje fel a kezét, aki meglepődött ezen.

 
Hozzászólás

Szerző: be 2018/02/22 hüvelyk újracucc, eská

 

5/169 – Vízszintesen

Kedvenc napjaim úgy festenek, hogy a délutánt vízszintesen kettévágja egy program, amihez ugyan nincs kedvem, de én szerveztem magamnak.

Ma is egy kedvenc napom van.

 
1 hozzászólás

Szerző: be 2018/02/16 hüvelyk újracucc, eská, tél

 

5/167 – Karambol

Vannak mozgóünnepek, amelyek ide-oda lődörögnek a naptárban, meg vannak stabil ünnepek, amelyek csak állnak, mint katiban a gyerek. (Ez egy kisbetűs kati, merthogy az úgynevezett állószékről van szó, nem egy várandós Katalinról.) Emellett vannak olyan ünnepek, amelyek csak egy meghatározott kulturális közegre érvényesek, és vannak, amelyek csak egy másikra. Aztán persze van úgy is, hogy minden összecsúszik ügyesen, és akkor olyan dekoratív karambol lesz a vége, mint a mai nap, ami egyidejűleg hamvazószerda és Valentin-nap. Cseppet sem irigylem máma a hívő katolikus tinilányokat. (Bármilyen meglepő, ilyenek még akadnak ezen a sártekén.)

Szokás szerint persze csak azt tudom mondani ezúttal is, hogy virágozzék minden virág, és csináljon mindenki azt, ami jólesik neki. Nekem például az fog jólesni, hogy elmegyek péksütiért, aztán átvedlek nyafogóruhába, behajintok vagy két mosásnyi holmit a gépbe, rendet vágok a kupiban, és esetleg varrok is valamiket.

Az időjárás ma sem mutatja a legderűsebb orcáját, de azért gondoltam, megreszkírozom a pékségig billegéshez a csodaszép lilaződ bakancskámat. Mégiscsak tarthatatlan, hogy még nem volt rajtam sose.

 
2 hozzászólás

Szerző: be 2018/02/14 hüvelyk újracucc, eská, tél

 

5/164 – Találós kérdés

Félév füle, farsang farka, fánksütések vasárnapja. Na de vajon mire vigyorgok én itt ezen a képen?

Nézzük, mi látszik belőle a szekrényajtó tükrében:

Úúúgy van.

Mint látható, nincs túl jó véleménye az őtözködős blogolásról.

 
Hozzászólás

Szerző: be 2018/02/11 hüvelyk újracucc, eská, macs, tél

 

5/162 – Szívószál

Bármennyire próbálok jó képet vágni a dologhoz, ezt a hetemet definitíve megette a parodontológiai küret. Hogy mást ne mondjak, még mindig csak szívószállal és szobahőmérséklet-langyosan tudok inni bármit is. Kávét. Teát. Vizet. Sört. Ez utóbbi volt az, amelynél majdnem elbőgtem magam a röhögéstől.

Mindehhez az orrom is sunyin folyni kezdett. Általában ugyan kipihenten abszolválom a hajnali ébredéseimet, ezúttal még visszaaludni is sikerült, de mégis meglehetősen kialvatlannak érzem magam. Na sebaj, majd legfeljebb délután szundikálok egyet, másra amúgy se nagyon vagyok jó. Csak nehogy most üssön le valami takonykór, hétfőn már maratoni tanítónapom van.

Addig viszont még belefér némi öncélú marháskodás a Bűnök Barlangjában (a frissen foltozott harisnyámon túl is): kedden a lefittyent képemmel bebócorodtam egy turkálóba, és vettem egy világoslila polár sálat 200 pénzért. Eleve nem sálnak, hanem alapanyagnak vettem, és most különféle projektekben fogom felhasználni őtet, reszkess, világ.

 
Hozzászólás

Szerző: be 2018/02/09 hüvelyk újracucc, eská, tél

 

Eská 5/13 – Harisnyamentés

Előrebocsátanám, hogy a) ilyet még nem csináltam, b) ez még tőlem is erős egy kicsit, de hát mit tehetnénk, ilyen ez a szelaví.

Múlt pénteken a csizmám gonosz kis csatja ügyesen feltépte a legszebb mohazöld harisnyám térdét. Tudjátok ti, milyen nehéz egy szép mohazöld harisnyát találni? Nagyon. (Oké, bevallom, merő véletlenből tolongott elém egy esztergomi kínaibótban, 900 kemény forintokért, de csak egy darab volt belőle. Néha az a gyanúm, az esztergomi kínaibótok csak azért tartanak hülye színű harisnyákat, mert tudják, hogy időnként bejön a bolond vörös nő, és megveszi.)

Na sebaj, olyan nincs, hogy engem egy ilyen szép színű harisnya cserben hagyjon első felvételkor(!), elő a tűvel, cérnával meg foltnakvalóval. (Megjegyzem, ez egy hatvan denes dög, vékonyabbal nem próbálkoznék.)

Első lépésként felhúztam a harisnyát egy alkalmatos szélességű cipősdobozra, hogy legyen nekem abból házibarkács hímzőráma, és átlátszó körömlakkal elzártam a lefutott szemeket. Ez egy piszok régi trükk, és mivel feltételezésem (meg a fb-statisztika) szerint olvasóim hetven százaléka az én korosztályomba tartozó nő, valószínűleg nem is mondok vele semmi újat nekik, de a maradék 30% talán még nem találkozott vele. Átmeneti gyorssegélyként érdemes használni, és kellő vigyázattal, hogy az ember ne ragassza hozzá a saját lábához a harisnyát. A házibarkács hímzőrámához se. Gondosan meg is vártam, hogy kopogósra száradjon.

Ezek után végtelen polármaradék készleteimből előszedegettem pár szimpatikus zöld cafatkát, és néhány kis körrel a kellő helyeken lefedtem a lyukakat. A hosszú csíkocskáknak csak annyi funkciója van, hogy ne legyen első pillantásra annyira feltűnő, foltozási akció van folyamatban. Ez az, amit úgy szoktam leírni, hogy “kuss, én így szállok le a bicikliről”.

A köröket a jól megszokott pelenkaöltéssel rögzítettem a harisnyához,

a csíkocskákat meg úgy, hogy átöltöttem fölöttük, aztán a végükhöz érve visszafelé is ugyanezt. Leírni nehéz, megmutatni könnyű, voálá:

Így festett a végeredmény még a cipősdobozon,

így azután, hogy leszedtem róla:

Holnap fel is veszem. Le ne rágjátok addig a lábatokról a harisnyát izgalmatokban.

(Elképzelhető, hogy majd még gyöngyözöm-gombozom-dekorálom, de előbb azért letesztelem, mennyire tartós az eddigi munka. Ha minden erőfeszítés ellenére tovább futkásznak a szemek, nem strapálom magam többé vele.)

 
4 hozzászólás

Szerző: be 2018/02/08 hüvelyk újracucc, eská, tél

 

5/158 – Génlottó

Én ugyan rohadt sokat nyafogok csak úgy bele a vakvilágba, de azért persze nagyrészt elég jól elvagyok, nem tagadom. Az utóbbi időszakban viszont van évi négy nap, amikor reggeltől estig tényleg intenzíven és meglehetős okkal gyűlölöm az életemet (ha esetleg kimegy a fájdalomcsillapító hatása, még éjjel is). Kellett nekem bmeg ilyen szar kombinációt húznom a fogászati génlottón, félévente két napon át parodontológiai küret, egyik nap a bal pofám, másik nap a jobb pofám, miközben éppen szünet van két félév között, amikor amúgy akár jól is érezhetném magam, nem pedig véres nyálat köpni egy órán át, miközben ütvefúróval takarítják a fogágyamat, aztán két-három napig tejbepapit enni lefittyent képpel, és úgy kapkodni az Ibubétát, mint kacsa a nokedlit. Ennek már sosem lesz vége. Ha mindehhez figyelembe veszem azt is, hogy a génlottón jó eséllyel a nyolcvanplusz évig élést is kihúztam, ez azt jelenti, hogy életem hátralévő részében, ami további kábé negyvenvalahány év, vagyis az eddigi minimum duplája, minden évben négy napig ez lesz a program. Istenbizony, néha már a protézis is vigasztalóbb dolognak tűnik, mint ez a konstans szopás, nem beszélve a négyféle kefével való fogmosásról, ami haláli unalmas, és persze nem javít semmit a helyzeten, csak szinten tartja az általános nyomorúságot.

Oké, befejeztem a nyígást, és elmentem az ütvefúrók irányába. Őtözködős blog, my ass, ilyenkor még a felkeléshez se fűlik a fogam, nemhogy összerakni magam, és kimászni a házból. Pláne így télen, Michelin-gumibabaként.

 
Hozzászólás

Szerző: be 2018/02/05 hüvelyk újracucc, eská, tél

 

5/154 – Expedíció

Mára azt terveztem, hogy békésen maszogva itthon ücsörgök vadonás új nyafogóruhámban (hát persze, hogy kellett varrnom egy újat, zöldet!), de a sors meg ezeknek a büdös kis mókusnyusziknak az étvágya közbeszólt, le kell caplatnom macskakajáért. (Igen, továbbra is expedíciózom házhoz rendelés helyett, egy magamfajta kanapékrumplinak minden alkalmat ki kell használnia arra, hogy mozogjon valamit, még ha csak három kilométer sétát is az állateledeles boltig meg vissza.)

Mindehhez teljes energiával belöktem a zöld-lila hónapot, amelyet próbálok az utolsó sapkarózsáig terjedő elszántsággal tartani, de ennek (mint a mellékelt ábrán is látható) vannak bizonyos akadályai. Összesen két olyan szezonális cipőfélém van, ami zöld meg lila, mindkettőnek magas a sarka, és olyan aztán nincs, hogy mindössze két magas sarkú cipővel kihúzzak egy hónapot, szóval lesznek itt úgynevezett semleges színű, vagyis fekete meg szürke meg barna meg drapp csizmák meg bakancsok is. Ez a mellékelt ábrán nem látható, de úgyszintén nincs lila vagy zöld nadrágom se (ja, tudom, nagy szégyen), úgyhogy mindezek után kénytelen voltam olyan engedményt tenni, hogy a farmer is semleges színnek fog számítani, slussz. Megvan a határa annak is, meddig megyünk el az önszabotálásban. (Vannak még némi gondok keszkűk és és sálak és táskák tekintetében is, de arról majd később.)

Oké, macskakaja.

 
9 hozzászólás

Szerző: be 2018/02/01 hüvelyk újracucc, eská, tél

 

5/január

Az eleje zsúfolt, a közepe hisztis, a vége nyugis. Galéria!

                                                          

 
2 hozzászólás

Szerző: be 2018/01/31 hüvelyk újracucc, blabla, eská, tél

 

5/151 – Életképek

“Néha ilyenje is van az embernek” – válaszolta a Repülő Kutató az én kérdőn felhúzott szemöldökömre, mikor arra sétáltam be a hálószobába, hogy éppen az egyiptomi puplinból csináltatott, mandzsettás ingére köti fel a hundertprocent selyem nyakkendőt, holott mára nem jövendölt semmi más programot, mint hogy “nem tudom, mikor jövök”, ami általában papírok fölötti kotlást jelent, sokat.

“Nem kell magyaráznod, őtözködős blogger vagyok” – válaszoltam megértően. Éppen egy házilag, baltával szabott és Erik egyik romlásnak induló szakaszában varrt hálóing volt rajtam, csámpás, mint a fene, mindehhez pedig Tinky Winky felső része és harmonikázó zseníliazokni.

Mindezek után viszont úgy gondoltam, aki bort prédikál, ne igyon vizet.

Amúgy én vagyok a legszerencsésebb flótás a világon, mára nincs már semmi nyoma annak, hogyan találkoztam orral előre a komódpolccal.

 
10 hozzászólás

Szerző: be 2018/01/29 hüvelyk újracucc, eská, tél

 

Intermezzó – A tömeg hatalma

Meglehetősen pontos képem volt arról, kábé mennyi lila és zöld holmit tudok összehordani a szekrényeimből, de így tömegben látni őket mégiscsak ijesztő kicsit.

Jelzem, még nincs is fent minden. Au.

 
1 hozzászólás

Szerző: be 2018/01/26 hüvelyk újracucc, blabla, eská, tél

 

5/147 – Kanapékrumpli

A tragikus romlás állapottyában vagyok, feleim. Tegnap este három órámba telt meginni négy deci sört. Tudtam én azt, hogy öreg vagyok meg sótlan meg egy igazi kanapékrumpli*, na de hogy ennyire, az még engem is meglepett. Mindehhez ráadásul a délelőtt végigácsorgása után a lábam oly mértékben bánatos volt és jajongós, hogy muszáj volt hazakúsznom átöltözni, különös tekintettel egy kényelmes kiscsizma felrántására. Itthon pedig elkövettem azt a hibát, hogy csizmahúzás előtt leültem a kanapéra. Alig bírtam felállni róla, hogy elmehessek kocsmázni (az ismert eredménnyel), mert közben még az a disznó Poci is rám tehénkedett turbékolva, és doromboló macskát letenni piszok nehéz feladat.

Mivel még mindig nem érkezett meg a szerkesztett kötetem átszerkesztett változatának továbbszerkesztett verziója (egen, ez egy ilyen folyamat), továbbra sem tudom más irányba lekötni agyam azon részét, ami a betűkért felelős. Hát akkor máma a Bűnök Barlangja lesz a program, és végre beblogolom mindazokat a cuccokat is, amiket a héten turkáltam a lila-zöld februáromhoz.

Most viszont jól elmegyünk Emesével meg a Repülő Kutatóval vásárolni. Főként tejet, mert abból nincs már a házban csak vagy két deci. Mint ez kikövetkeztethető, jelen jelmezem kettős célt szolgál: a) kényelemben tartani fájós lábikómat, b) gondoskodni arról, hogy a Repülő Kutató ne veszítsen el a bótban. Asszem, ez menni fog.

* Couch potato. Éljenek a tükörfordítások.

 
Hozzászólás

Szerző: be 2018/01/25 hüvelyk újracucc, eská, tél

 

5/146 – Gyimilcs

Délelőtt felvételi tájékoztatót tartok, délben információs pultnál vagyok pultoskisasszony, este kocsmázom a barátnőimmel. Asszem, ez azt jelenti, hogy délután turkálni megyek, mert nincs értelme közben hazajönnöm falura.

Minden órádnak leszakajtsd gyimilcsét, mondok. Ezzel együtt is rohadt hosszú nap lesz ez, már látom.

Mindehhez pedig elvileg ma vagy holnap visszakapom a szerkesztőtől utolsó kacsmargatásra a kötetemet, a hét további részében azon kell dolgoznom, hogy végre elengedhessem.

 
10 hozzászólás

Szerző: be 2018/01/24 hüvelyk újracucc, eská, tél

 

5/142-145 – Vidám napjaink Jakutföldön

Mint észrevehettétek (ha esetleg mégse, akkor valamit nagyon rosszul csinálok), napok óta nem volt egy árva bejegyzés sem ezeken a tájakon. Nos, ezeken a tájakon internet se volt. Szombat reggel leégett a Vasvári lakótelepen a UPC-jeladótorony vagy mi a tosz, ennélfogva Leányfalu, Pomáz, Szentendre, Pilisborosjenő meg még néhány további kedves falu lakói alól szép nagy svunggal kiesett a civilizáció. És mindehhez még be is havazódtunk, úgyhogy a hétvége akár úgy is festhetett volna, mint Jakutföldön.

Ezzel szemben az internethiány meg a hó ellenére (sőt, részben éppen ezek következtében) ahelyett, hogy a Bűnök Barlangjában szöszmötéltem volna át a komplett hétvégét, szombaton és vasárnap is kiruccantam a civilizáció megmaradt elemei közé. Szombaton például vacsorázni mentünk a Repülő Kutatóval, mert úgy döntöttünk, hogy ebben az évben megpróbálunk legalább kétheti egyszer házon kívül étkezni. Pusztán azért csináljuk, hogy ne folyton csak itthon pudvásodjunk, mert amúgy hajlamosak lennénk erre. Néha ki kell mozdulni, az árgyélusát.

Ezúttal a Pótkulcsig másztunk el, ahol nem volt rajtunk kívül senki, csak a kiszolgáló személyzet meg Vöri. Vöriről már írtam nektek, és most be is tudom mutatni őtet.

Ismerjük el, nincs is annál kényelmesebb macskaélet, mint ott héderezni egy kocsmában, fölötted szentendrei művészet, alattad jó meleg radiátor, időnként pedig megsimogattatod magad macskakedvelő vacsoravendégekkel.

Vasárnapra még internetdús és hómentes napjaimból megvolt előre a program, mégpedig Cseh Tamás-emlékkoncertre mentünk el képezdész barátnőimmel. Csodásan bizarr volt az egész, már hetekkel ezelőtt is csak a karzaton volt hely, és csak a helyszínen derült ki, hogy a karzati székeknek nincs háttámlája. Mi már nem vagyunk a legfiatalabbak (khm), én még masszázsra is járok, szóval nem nagy optimizmussal néztem a másfél óra elébe, amiből persze szünettel együtt három lett, pedig még el akartunk menni utána inni. (Ezt azért, mi tagadás, megtettük. Korábban keljen fel az, aki ex-tanítóképzősöket távol akar tartani egy kocsmától, ha egyszer eldöntötték, hogy oda mennek.) A műsor borzasztóan egyenetlen volt, esetenként lélegzetállító jó, esetenként meg nagyon nem, úgyhogy néha iszonyúan röhögtünk. Általában olyankor, amikor ez valószínűleg nem volt a rendezői koncepció része. A karzatról ráadásul jó rálátásunk volt a közönségre, csupa ősz meg kopasz fej világított alattunk, és amikor szelfiket próbáltunk gyártani magunkról műsorváró unalmunkban, a hátunk mögül felajánlotta egy kedves illető, hogy akár le is fotózza a „csinos ifjú hölgyeket”, ha igényeljük. Képzelhetitek. Pláne hogy én ebben a hacukában voltam, felrétegezve, mint egy kápucta.

Nagyon látványosan nem akartam kimenni a hóba, no. Ez később elmúlt.

Arra a traumára, hogy a legfiatalabb öt százalékba tartozunk egy koncert közönségéből, inni kellett, úgyhogy el is mentünk inni, merő kegyeletből Cseh Tamás törzskocsmájába, ahonnan aztán az utolsó HÉVvel jutottam haza kies és kihalt városunkba. Jellemző módon elvitték az orrom elől az utolsó taxit, úgyhogy gyalog kúsztam haza az akkorra már kellő alapossággal összefagyott latyakon, a két kilométer alatt összesen két embert láttam meg egy macskát, aki azzal jött oda hozzám a Pest Megyei Könyvtár előtt, hogy nyau. Megsimogattam, aztán azt javasoltam neki, hogy menjen szépen haza, én is azt teszem. (Egészen nyilvánvalóan volt hová hazamennie, macskáknál az ilyesminek biztos jele a mázsás segg és az ápolt szőrzet, ez pedig mindkét jellemzővel rendelkezett.) Hajnali egyre már ágyban is voltam. Tudok én élni, hejj.

A hétfői napot itthon báloztam át, kísérletet téve arra, hogy ismét tanárrá pofozzam vissza magam, mert ez most megint az intézményi nyílt napok hete. Kedden Esztergom, szerdán Budapest, elő-alkalmassági vizsgák meg minden más izé, szóval nem festhetek úgy, mint egy elszalasztott. Hajat mostam meg ruhákat, és nagy általánosságban próbáltam megfelelni azoknak az alapelveknek, hogy igyak tejet, pipázzak, és vigyázzak jól a jó híremre. József Attila nem mondott semmit a nyafogóruhákkal kapcsolatban, úgyhogy gondoltam, ez még belefér.

Lévén hogy kedden és szerdán is ződ hajnalban indulok kötelességteljesítőbe, hétfőn gyártottam konzervet is mindkét napra előre, hogy ne érje szó a ház elejét. A mait most akkor szépen be is blogolom, yeah.

A holnapi napra semminő garanciát nem tudok adni, de legfeljebb viszem magammal a netbookot, hátha elkapok Budapesten valami kósza wifit. Addigra persze az is lehet, hogy visszatérünk a civilizációba, állítólag már vasárnap azon dolgoztak, hogy egy konténerben ácsoljanak nekünk egy ideiglenes jeladótornyot vagy mi a toszt. Majmeglátjuk.

Most viszont enyhe kétségbeeséssel rávetem magam restanciáimra, mert a világ egyáltalán nem gondolta azt, hogy békén lehet engem hagyni, úgysincs nekem internet, és dugig van a postaládám intézd-el-de-még-tegnapra feladatokkal meg törlendő netszeméttel. Ez utóbbiból már kitöröltem 71 db levelet, és még nincs vége.

 
Hozzászólás

Szerző: be 2018/01/23 hüvelyk újracucc, eská, macs, tél

 

5/141 – Három szatyor

Már harmadik napja ülök boldogan csámcsogva kicsiny kuplerájom közepén, és mostanra ugyan már elkezdtek lassan mocorogni bennem a “fogjunk hozzá, csináljuk, sürgén, pörgén, gyószangyószan” kukacai, de én hős vagyok és elszánt, és nem hagyom magam bepalizni, mert ezen a héten pihenni akarok, dixit.

A pihenés persze ezúttal is nézőpont kérdése, merthogy “pihenés” címen egy monstre hulladékmentő projektbe vágtam bele teljes lendülettel, suhú. Már majdnem három hete, hogy kiredváztam a Bűnök Barlangját, össze is szedtem belőle három szatyornyi ficlit: döglött projektek maradványait, egy-zseblapra-sem-elegendő szabási hulladékokat, ilyesmit. Le is hurcoltam a pincébe, hogy majd jól belehajintom a kukába, amikor jön a szemeteskocsi. A szemeteskocsi azóta háromszor fordult, de ezek még mindig nem mentek ki az ajtón, ehelyett tegnapelőtt felhurcoltam nagy dérrel-dúrral az egyszer már végleges kihajintásra ítélt maszatkákat (a mindenségit neki, hogy én már tényleg nem bírok kidobni semmit), szétválogattam az ocsút a másfajta ocsútól, és nekiláttam textilkavicsokat gyártani. Szép hosszú projekt lesz, és eddig azt csináltam, hogy válogatom-vágom-varrom, de a Bűnök Barlangja kezd egyre kriminálisabb képet ölteni (lásd fotó), úgyhogy ma valószínűleg a válogatom-vágom részével foglalkozom.

És ami ezek után is megmarad, és használhatatlannak deklaráltatik, azt tényleg kihajintom, de mint a patyolat.

Ugye, nem feltételeztétek, hogy báli belépőben fogok csámcsogni a ficlijeim között.

 
1 hozzászólás

Szerző: be 2018/01/19 hüvelyk újracucc, eská, tél

 

5/140 – Szorgos divatbáb napjaim

Mint tudjuk, én vagyok az a nő, akinek annyi cipője van, mint Imelda Marcosnak. Mint ezt esetleg nem tudjuk, én vagyok az a nő is, akinek ebből az irgalmatlan cipőrengetegből egyetlen térdig érő, cipzáras csizmája van, ez itt. Pontosabban volt. Ez a drága jó csizma tegnapelőtt múlt időbe került.

Először is, lelőtt egy kocsi bent a székesfőfaluban valami fekete trutyival, aminek olyan szaga volt, mint a gázolajnak (megpróbáltam letisztogatni papírzsepivel, onnan tudom). Sebaj, majd hazamegyünk, megpucoljuk. Az viszont nem volt bekalkulálva, hogy miután hazakúszom az egész napos futkászásból, és lehúzom őtet, megdöglik a ballábas darabon a cipzár. Mivel az én kitartásom határtalan, ezek után még megpróbáltam rendesen letakarítani, mert ugye nem vihetem el a suszterhez koszosan. Ez volt az a pont, amikor kiderült, hogy a) a fekete trutyi maradványa nem hajlandó lejönni, ami egy világosszürke csizmánál elég súlyos ügy b) a jobblábas példány bokicájáról tisztogatás közben sunyin, kis pikkelyekben távozik a műbőr fedőrétege, alatta pedig kilátszik az a fehér anyag, amire rákasírozták a szürke borítást.

Csizma a kukában, bánatom rendkívüli. Nekem kell egy térdig érő csizma, rövid szoknyához az a legislegjobb. (Van ugyan egy térdig érő fűzős cipőm, de azt tényleg becsülettel be kell fűzögetni bokától tokáig, és ez nem fér bele akkor, amikor “rántsd fel és fuss” program van.)  A szokásos beszerzési útvonalakat sajna nem tudom igénybe venni egy új csizmához, mert ez az egyetlen cipőféle, amit próba nélkül nem érdemes vásárolnom. Nekem ugyan az a téveszmém, hogy teljesen normális méretű vádlim van, de ezt a cipőgyártók nyilvánvalóan nem így gondolják: háromból két esetben nem tudom végig felhúzni a cipzárt, vagy ha mégis, olyan szoros, hogy vérkeringés hiányában elüszkösödött lábakat kezdek vizionálni tőle. A világ cinegelábú nőkre van berendezkedve. (Meg olyanokra, akiknek nincs mellük és olyan magasak, mint egy zsiráf, és a seggkerületük nem 104 centi, és hasuk sincs, és egy egész napot kibírnak jégcsákány sarkú cipőkben mezítláb, hogy morogjak még egy kicsit.)

Summa summárum, kell egy új csizma. Mivel viszont csirkemell is kell meg saláta meg liszt meg tej meg minden más, most bevágódunk a Repülő Kutatóval Emesébe, és elmegyünk a budakalászi körforgalomig, mert ott elvileg kapható a Deichmannban az a darab, amit kinéztem (széles szár, csatok, gumizás – sajna fekete, de hát a világ csak mérsékelten van berendezkedve a színes cipőket hordó nőkre is).

Mint az eddigiekből is látható, máma roppantul őtözködős bloggerhez méltó napom van, és még nincs vége a mesének. Merthogy először is felöltöztem így:

A szoknyát nemrég kaptam kedves ismerőstől egy másikkal egyetemben, ideje volt végre felvenni. Szép fekete kord kis halványszürke virágokkal, remek darab. Egyetlen baja van: fogynom kéne hozzá öt kilót, aminek vajmi kevés realitása van a közeljövőben. Ülni egyáltalán nem tudok benne, állni is csak olyan délcegen, mint egy anyakirálynő, és a lélegzetvétel is akadályokba ütközik. Szóval bocs, Piros, ez nem jött be. 😦 (A másik igen, de azt majd kábé március végén tudom felvenni, túl vékony a télhez.) Emellett hiába tettem sokadjára is kísérletet a szép rózsaszín pulcsival, továbbra is túl hosszú ahhoz, hogy olyan szoknyákkal hordjam, amelyek nem simulnak csípőben, a csípőben szorosak meg derékban is azok, és úgy érzem magam bennük, mint egy töltött zokni. És nem kapok levegőt.

Úgyhogy végül ebben kötöttem ki:

És most elmegyek csizmáért, reszkess, világ.

U. i., egy órával később: Hát persze, hogy egyetlen csizmának sem tudtam végig felhúzni a cipzárját. Maradunk magas szárú csizma nélkül. Meh.

 
16 hozzászólás

Szerző: be 2018/01/18 hüvelyk újracucc, eská, tél