RSS

újracucc kategória bejegyzései

7/277 – Apollo

Mármint az űrprogram, nem Zeusz aranyfürtű fia. Kicsit úgy érzem magam, mint a tudós, aki összerakott egy rakettát a sufniban, de nem tudja, mit csináljon vele. Távolléti vizsgáztatás, hajh. Végtelenül röhejes, amikor az ember rengeteg kattintgatással összeácsol egy dolgozatot, aztán kilövi az űrbe, és reménykedik, hogy oda fog csapódni, ahol a diákok vannak.

Eddig (legalábbis a távolléti kémjelentések alapján) elég jól állunk, de azért itt ülök tűkön, és várok. Várom, hogy kitöltsék a dolgozatokat, várom, hogy kijavíthassam, na meg persze várom, hogy megnőjön az erkélyládában a sarkantyúka,

megpirosodjon a fán a cseresznye,

és közben jobb híján izéket gyártok izékhez, mert a nagy várakozásban csak erre fussa.

Vannak persze olyanok, akik nem nagyon várakoznak, Poci például eléggé révbeért-félének látszik.

 
2 hozzászólás

Szerző: be 2020/06/03 hüvelyk újracucc, eská, macs, nyár, otthoncsücsü

 

7/275 – Netovább, újratöltve

Már megint és sokadjára nincs jobb ötletem, mint hogy Csipike példáját kövessem, vagyis elharsogjam, hogy “eddig és netovább”, aztán példátlanul gonosz leszek összerakjam magam emberformájúra, és fejest ugorjak a feladataimba.

Annyira elegem van, hogy csak. Elegem van ebből a nyúlós-nyűgös, vacogós-nyafogós tavaszból, a távoktatásnak nevezett szörnyszülöttből, elegem van abból, hogy tutimegmondó kisiparosok dörgölik az orrom alá, ugyan miért ültem otthon két és fél hónapig, és elegem van abból is, hogy most már kimehetnék, de minek: a tavaszi félévvel nyűglődni nem szabad nekünk továbbra sem másként, csak zsebkendővégről és távlatosan, ami rengeteg fölösleges pluszmunkával és pluszmajréval jár tanárnak és hallgatónak egyaránt. Elegem van abból, hogy folyton prokrasztinálok, és sehogyse haladok a dolgaimmal (ja, itt üt be a pluszmajré), és még az olyan pötiproblémákból is elegem van, hogy március közepe óta alig hordok rendes cipőt, és teljesen elszokott tőlük a lábam.

Már megint nincs más megoldásom, mint dühöngeni egy sort, aztán összeharapni a fogam, és dérrel-dúrral megcsinálni mindent, amit kell. Rendes cipőben, akár van annak értelme az ittésmostban, akár nincs.

Leginkább nincs. Verné szájba enmagát a zuniverzum, teljesen le vagyok gatyásodva agyilag, és hosszú órákat töltök azzal, hogy mingyámingyá megcsinálom, és persze már régen megcsinálhattam volna ahelyett, hogy a hülye kiscicát simogatom,

meg hogy a hajnali órákon fölös horgolékokat gyártok halomba.

Gyerünk, igazi munka, engem azért tartanak.

 
Hozzászólás

Szerző: be 2020/06/01 hüvelyk újracucc, eská, macs, megaszondom, nyár, otthoncsücsü, tavasz

 

7/május

Valahogyan vissza kell térni valamifajta rendszerhez, úgyhogy tessék, itt a májusi galéria. Attól, hogy nem mentem sehová, még nem volt teljesen üres ez a hónap se.

 
3 hozzászólás

Szerző: be 2020/05/31 hüvelyk újracucc, eská, galéria, macs, otthoncsücsü, tavasz

 

7/274 – Pirozs

Pirozspünközsd napja, melynek tiszteletére nagyjából februári itthoncsücsü öltözékben fogom tengetni munkás életemet. Ne számoljátok össze, hányszor mondtam már ezen a tavaszon, hogy fááááááázom.

A tegnapi nap még a délben bejelentettnél is jobban gajra ment, egy adott pontján ugyanis visszaszereztem a vasalódeszka fölötti uralmat, gatyába ráztam egy adag vásznat, és nekiláttam szabni. Nyilván a hátramozdítónak is meg kellett jelennie, ezt szokta:

A probléma amúgy ezúttal nem ő volt, hanem én, aki már úgy megszokta a nyafogóruhák szabásmintájának használatát, hogy álmából költve is tudja, hogy félbehajt, ráilleszt, nyissz. Ezúttal a nyissz után viszont valahogy nem úgy festettek a dolgok, ahogyan nekik kéne, úgyhogy elővettem a szabócentit (tudom, hiba, az elején kellett volna), és ekkor derült ki, hogy az anyag száznegyven széles, nem százötven. Eddig mindig százötven volt. A félbehajt-ráilleszt-nyissz százötven széles anyagra van inicializálva. Képzelhetitek érzéseimet úgy általában, különös tekintettel a világ hiábavalóságával kapcsolatosakat, kurvaéletretkeshalálfasza és más motívumok.

Ezután persze keserves brünnyögés következett, valamint a kiszabott izé kétségbeesett forgatása. Hogy a nyimnyámba tudnék én ebbe beletojni még tíz centit, hogy a szabásminta is megmaradjon, és a késztermékbe is beleférjen a megrendelő segge, mert persze ez itt nemrugis anyag, tehát még az az opció sem áll, hogy belegyömöszöli valahogy. Nyilván meg lesz oldva, én mindent megoldok valahogy, csak brünnyögés van hozzá meg nyivácskolás meg dupla annyi munka.

Úgyhogy most például ilyesmik vannak Felicia körül,

és végül majd minden fasza lesz meg egyedi meg csudaszép (francba a fölös álszerénységgel), de ez most épp annyira kellett nekem, mint ablakos tótnak a hanyattesés.

Befejezendőim és megcsinálandóim további listáján amúgy szakdolgozati bírálatok is vannak meg az elektronikus vizsgás dolgozatok meg egy fazék minestrone meg egy tepsi focaccia is a minestronéhoz. Innen szép nyerni, mi?

 
Hozzászólás

Szerző: be 2020/05/31 hüvelyk újracucc, eská, macs, otthoncsücsü, tavasz

 

7/272 – Nosztalgia

Ma reggel a fb, ami hajlamos arra, hogy szembesítse az embert azzal, vajon mit csinált tavaly nyáron (bár kampókezet, asszem, nem hord hozzá), egy hét évvel ezelőtti képet dobott fel nekem, ezt:

Elég jól emlékszem erre, elég jól. Éppen megérkeztünk Tamperébe, hogy aztán továbbrobogjunk Jyvaskylabe, és a két út közötti szünetben kitotyogtunk a Tammerkoski partjára, ahol éppen huszonhat fok volt, és fűben ülő finnek tömegei örvendeztek a nyárias melegnek. Mi totyogás közben bekószáltunk egy közértbe, vettünk magunknak kicsike sört, lapos kenyérkét meg egy kis krémsajtot és lazacot, aztán kitelepedtünk mi is a finnek közé a fűbe, és meguzsonnáztunk.

Akkoriban épp volt bajom elég: többé-kevésbé fölöslegesnek éreztem magam a munkahelyemen, és szegény voltam, mint a templom egere. Az utamat meg a sörömet meg a lazacos szendvicskémet is a Repülő Kutató fizette, aki néhány hajszállal kevésbé volt templomegér nálam, és leginkább azért utaztunk Jyvaskylabe, mert egy ösztöndíja részeként előadást kellett tartania nemzetközi vizekben*, mert ez is teljesítendő feltétel volt hozzá. Ő se volt a legjobb passzban, akkoriban éppen úgy festett a kariőrje, hogy csak melózik-melózik, mint a güzü, de alig jön rá visszajelzés. Szóval volt bajunk elég, de ez akkor ott nem számított. A múltból a legtöbbször afféle kimerevített pillanatképek maradnak meg “ez a boldogság” címke alatt, és nálam ezek a pillanatképek mindig valami kicsi és kevéssé reprezentatív, mondhatni jelentéktelen eseményhez kapcsolódnak. Az “életem legboldogabb pillanatai” nem a vaskos nagy élet-mérföldkövekhez kötődnek – ha össze akarnék rakni egy tízes listát, véletlenül sem kerülne bele az esküvőm vagy a diplomázásom vagy a doktori avatás vagy effélék. Ez a hét évvel ezelőtti uzsonnázás a Tammerkoski partján viszont talán igen.

Úgyhogy, ha már úgyis felültem a nosztalgiavonatra vagy -repülőre, előkotortam a szekrényből azt a cipőt meg kötényruhát, amit hét évvel ezelőtt hordtam, mert én tényleg alig dobok ki valamit, sem emléket, sem ruhát. Még akkor se, ha olyan csámpás, mint ez itt.

Holnap, ha igényelitek, a jyvaskylai iparművészeti múzeumba fogunk ellátogatni.

 

* Na az is emlékezetes volt. A RK megjelent az angol nyelvű ppt-ivel, az előadást bejelentő professzor pedig körülnézett a termen, aztán azt mondá ékes magyar nyelven: “Mivel a jelenlévők közül mindenki tud magyarul, úgy vélem, nincs akadálya, hogy magyarul tartsa meg az előadását”. Én ebben a pillanatban, kábé húsz szóból álló finn szókincsemmel, úgy éreztem magam, mint a Reichstag, “vuhh, és már végig is égett”.** Perkele.

** Ezt az EC egyik igazgatója mondta egy elszabadult pezsgős foci után mintegy véletlenül felgyúlt seprűről, és most persze ez is eszembe jutott hirtelen a nagy nosztalgia-árukapcsolás folyamatában.

 
2 hozzászólás

Szerző: be 2020/05/29 hüvelyk ajándék, újracucc, eská, otthoncsücsü, tavasz

 

7/271 – Mosó

Kábé március 14 óta (emlékeim szerint 13-án még elkúszott a levéltárba azzal a felkiáltással, hogy úgyis bezárják – be is zárták, ezt eltalálta) ülünk összezárva a Repülő Kutatóval. Ezidő alatt a Seggenülő Kutató összes ismérvét felmutatva sose hagyta el két óránál hosszabb időre ezt a kukutyint, és azt is csak akkor, ha hosszú volt a sor a szupermarketben. Na hát ehhez képest ma reggel felőtözött embernek, beült Emesébe, aztán estig nem látom.

Leginkább persze Emese miatt kellett elmennie hazulról, drágaszágomnak most van a kötelező éves szervize, úgyhogy ennek tiszteletére a mosóba is elvitte. A kocsi sokkot fog kapni, előre látom. Ilyen nem szokott történni vele. Őszintén, szerintem ilyen még nem történt vele. Mindenesetre szervizzel meg mindennel együtt előreláthatólag estére fognak hazabokázni.

Mindezt csak azért részleteztem el, mert két hónapnál is több ideje, hogy egyedül vagyok itthon, egészen egyedül, juhé. (Oké, Poci is itthon van, de, ha megnézitek az alábbi illusztrációt, rájöhettek, hogy ez most nem oszt, nem szoroz.)

Abszolúte megérdemli, tegnap a rettenetesen sok sistergéssel és mikrofongerjedéssel járó értekezletem után terápiás ellátásban részesített,

úgyhogy most ennek jutalmául nem fogok porszívózni a füle mellett.

A lényeg az, hogy egyedül vagyok a lakásban, egyedüüüüÜÜÜÜl vagyoooOOOOK, csillárom, haj, rutyutyu, ereszdelahajamat!

Úgyhogy ennek a boldog, szabad magánynak a végtelen örömére, pont azt fogom csinálni, amit egyébként is csinálnék.

 
3 hozzászólás

Szerző: be 2020/05/28 hüvelyk újracucc, eská, macs, otthoncsücsü, tavasz

 

Intermezzó – Felicia

Tegnap este végre eljutottam oda is, hogy nekilássak együttbandázni Feliciával, aki az én új varrógépem. Régi-új varrógépem, nyilván – a világvégét jósoló számos lehetséges jel (sáskák, véreső, kolera, a platformcipő és a haspóló visszatérése meg effélék) között én magánhasználatra egy olyat is számon tartok, hogy “és az ég elfeketüle, villámok csapkodának, MÁK pedig veve magának új varrógépet, bótból”. Nos, ezek alapján a világvége még várat magára (bár a platformcipők és haspólók esetét még gondosan monitorozni kell), mert Feliciát is a Vaterán szedtem össze magamnak.

Mivel még egyszer nem akarom elkövetni azt a hibát, hogy olyan varrógépet vaterázok, akinek csak évekkel később találom meg a neten a félig angol, félig kínai használati utasítását, melyben kiderül, hogy ő nem is Primera, hanem Feiyue (gondolom, ez a kantoni kifejezés arra, hogy “házsártos némber, aki nem hajlandó kooperálni”), még vásárlás előtt szörföztem egyet a világhálón, hogy megkeressem, ki ez a Felicia.

A Husqvarna volt olyan kedves, hogy minden, nyomozásaimhoz fontos információt rástemplizzen a gépre: már a névtáblájából

kiderült, hogy az Optima 150 E környékén kell keresgélnem az ő családfáját. Az Optimák, ha jól súgott nekem a net, általában drapp és szarbarna színkombinációban érkeznek, ezzel szemben Felicia fehér és piros.

Mint a gép megérkezte után kiderült, ezért:

A cég háromszáz éves fennállásának jubileumára lőttek ki a piacra néhány csajosabb darabot, és ha jól súgott nekem a net, Feliciát egyes helyeken Carmennek is hívják. Ő a piros. Van kék is, aki Sofie névre hallgat, és állítólag van Claudia nevű is, akiről nem találtam képet, de gondolom, ő zöld lehet. Mivel a Husqvarna alapítását 1689-re datálják, ez azt is gyönyörűen megmutattya, hogy Felicia 1989-es. Nos, voltaképpen Erikhez (meg hozzám) képest csitri, de a “régi varrógépet vegyél, jó lesz neked az” feltételrendszernek igenis megfelel.

Bár a fő részletek vasból vannak, Felicia minden eddigi varrógépemhez képest egy szilfid tündér, ráadásul félelmetesen halk. (Ha van ok arra, hogy miért nem nevezem át pl. Ingeborgnak, hát ezért.) Ő az első gépem, akivel azt is meg merném reszkírozni, hogy akkor varrjak vele, amikor a családom még durmol. Bár nem akarom alvó oroszlánok bajszát húzkodni, ez még jól jöhet az én érdekes cirkadián ritmusomhoz. Befűzni bizony még csak a neten talált Optima 150 E használati utasítással tudom, de majd csak meg fogom tanulni ezt is. Ezenfelül ez az első varrógépem, amelynél az alsó spulni cérnával való megtöltéséhez nem az az üzletmenet, hogy kifűzöd a gépet, spulnizol, aztán visszafűzöd a gépet, és varrsz, hanem az ide-oda fűzögetés ki van spórolva belőle. A spulnizója nem a gép tetején van, hanem a jobb oldalán lent, a varráshoz már befűzött cérnát kell átvezetni oda, ha kifogyott az alsó orsóból, és pótlásra szorulna. Egyszerű és nagyszerű megoldás, el vagyok tőle ragadtatva.

Ami az alsó spulnit illeti, természetesen ehhez a géphez is egy ikszedik fajta, a házban eddig nem tárolt kerekecske gombocska kell,

de a géppel együtt kaptam összesen tizenegy darabot, ezzel elleszek egy ideig.

Mindenesetre tegnap este végre megnéztem, hogyan tudunk együttműködni Feliciával, úgyhogy próbaüzemként megpróbáltam reprodukálni egy olyan projektet, amit Primerával nem lehetett, mert ordítva gyártott nekem gubancot.

Eleve nem csavaroztam át a gépben a varrótüvet sztrecsvarróra, hanem maradtam az eredetileg kapott példánynál, mert kíváncsi voltam, mire jutunk így.

Nos, arra jutottam, hogy Feliciát megtartom.

Csak remélni tudom, hogy mi még igen sokat fogunk hulladékból nemhulladékot gyártani így együtt.

 
3 hozzászólás

Szerző: be 2020/05/28 hüvelyk ajándék, újracucc, eská, otthoncsücsü, tavasz

 

Eská 7/33 – Komód, felújítva

Az emeleti folyosón jelenleg iszonyú káosz uralkodik (aki nem dolgozik, nem koszol, nemdebár), de már van egy elem, amit meg tudok mutatni, hogyan is kenek én le mindent, ami muszáj (meg persze azt is,. ami nem muszáj).

Kezdjük ezzel itt, ni:

Mint mondani szoktam, a lakás bútorzata hetven százalékban Ikea, harmincban meg uraságoktól levetett holmi, ez utóbbi viszont egyaránt tartalmaz régiségbolti kincseket meg lomtalanításból összeguberált himmihummit, valamint a kettő között bármit, amitől a családtagjaink meg akarnak szabadulni, mert nekik van már jobb.

Nos, ez a komód a “nekünk már nem kell, vigyétek”  kategóriába tartozik, desőt mi már a harmadik tulaj vagyunk az utcában lakó rokonságból. Ránézvést úgy ’99-ben vehette meg az eredeti tulajdonosa, az ezredforduló cukrászdáinak színvilágát felidéző türkizes ménta szín és a hülye kis szárnyas fogantyúk legalábbis erre utalnak. A komódot vándorlásai alatt kellő alapossággal megrágta az idő vasfoga: már a fenti képen is látható a tetején nekünk jobbra két kerek folt (talán égés, talán valami más merénylet), de a bal oldalán is volt neki némi szépséghibája, ni:

Ezeknek a szépséghibáknak mindegyike annyira csak a felszínt érinti, hogy még sérülésnek is alig mondható. Rondának ronda ugyan, de az emeleti folyosó eleve egy raktár (ezt próbálom mostanság orvosolni), másrészt meg a komód maga továbbra is kiváló állapotú, funkcionális dromedár darab. Ágyneműket tartok benne, és nekünk aztán van ágyneműnk quantum satis. (Az elvárható összetételben, csak ezúttal fordítva: harminc százalék ikeás, a többi turkálós. Asszem lassan már tíz éve lesz, hogy nem vettem igazi üzletben ágyneműt.)

Mindenesetre a komód újabb lehetőség volt arra, hogy bevessem a szivacshengerkét meg a 1050 B40G-t. Gondos portalanítás után lekentem a tetejét, aztán leszereltem a fogantyúkat, és kicsavaroztam az egyik fiókot is.

Ez, mint sejthető, a “kuss, én így szállok le a bicikliről” direktíva része – sem a fióknak, sem a fogantyúknak nem volt szüksége mázolásra, de én szerettem volna összhangba hozni a kékeket, hogy szándékosnak látsszék a kenegetés. “Látványelem ez, kéremszépen, nem kényszerűség!”

Úgyhogy a lecsavarozott-kicsavarozott izéket leszállítottam a teraszra, aztán uccuneki.

(A kartonlap, amin melózom, még mindig a Jyskből jött a komódcsomagolással, akárcsak a kis derékszögű izékék is, amikre a megszokott ragacsos micsodácskával ragasztottam rá festéshez a fogantyúkat.)

Két réteg, száradás, visszacsavarozás. Voálá.

Természetesen folytköv.

 
Hozzászólás

Szerző: be 2020/05/27 hüvelyk újracucc, eská, otthoncsücsü, tavasz, turkálgat

 

7/269 – Panír

Rohadt morcos vagyok máma, de ha elmondom, miért, valószínűleg jót fogtok nevetni rajtam. Arra ébredtem, hogy éppen azt álmodom, kitettem a tányéromra az utolsó kurkumás panírozott csirkecombot kis sajtocskák meg effélék közé, aztán elmentem kezet mosni, és mire visszajöttem, a Repülő Kutató megette. Ott álltam nyafogva a sajtocskákkal, ő meg roppant bocsánatkérően magyarázta, hogy “azt hittem, neked már nem kell”, mire én, hogy “mit csináljak máskor, harapjak bele?”

A házban természetesen nincs kurkumás panírozott csirkecomb, tervbe sincs véve, hogy legyen, és őszintén nem is érdekel annyira, hogy tervbe vegyem, de ez nem segített azon, hogy (már az éber valóságban) ne közöljem a Repülő Kutatóval, hogy rettentő igazságtalan volt tőle, amiért megette a csirkecombomat.

És akkor most képzeljétek hozzá, milyen arcot vágott erre az igaztalanul megvádolt férfiú.

Én közben, mint látható, továbbra is fázom, de egészen “cicarátétes nyafogóruha karácsonyi mézeskalácsos zoknival” mértékben fázom.

 
4 hozzászólás

Szerző: be 2020/05/26 hüvelyk újracucc, eská, otthoncsücsü, tavasz

 

7/267 – Akva

Attól tartok, március eleje, a kolera beköszönte óta nem mondtam még itt (és másutt se) olyat, hogy “hű de melegem van”. Két és fél hónapja fázom rendületlenül, az meg már a röhejesség határát súrolja, hogy mindjárt itt a május vége, én meg továbbra is polár cikcakkruhában leledzem, kardigánnal.

A nap ugyan süt, de az erejét nem érzem (pedig biztos van neki), és éjszakára egy olyan vastag térdzoknit bányásztam elő magamnak az alváshoz, amilyet február után nem szoktam használni se kint, se bent.

Mindemellett azért próbálok helytállni a vártán, sőt, vártákon, mert persze továbbra is mindent akarok (mindent IS), ez pedig munkás feladat. Tegnap lemázoltam kékre egy csomó cipősdobozt,

de ehhez az akcióhoz be kellett hurcolkodnom Filoméla szobájába, mert kint a teraszon a szél elfújt volna dobozostul-mindenestül. Ennélfogva viszont felszámoltam a lakás egyetlen olyan helyiségét is, ahol eddig nagyjából civilizált körülmények uralkodtak. A helyzet súlyára nincs is jobb jellemző, mint hogy ebben a pillanatban öszves termeink közül a Bűnök Barlangja van a leginkább mutogatható állapotban, ojvé.

Most kell valahogy megteremteni az új normalitást, és átcsempészni bele a régiből annyit, amennyi belefér. Például ezt itt ni,

mert ezt mi minden május vége felé megfőzzük. Besameles újkrumpli frissen fejtett zöldborsóval, parmezánnal és több maréknyi fűszernövénnyel, egy lábasnyi szezonális öröm a piacról. A piacon egyébként ezúttal bedühödtem, és azt mondtam, rosseb ebbe a világba, ahol nem vehetek vágott virágot se, mert a szőrös terrorista rögvest meg akarná zabálni. Úgyhogy a bedühödés eredményeképpen igenis megajándékoztam magam egy csokor rózsával, és most ott van a teraszon,

egy olyan csuporban, ami eredetileg mézesbödönkének volt szánva, és sok-sok éve vettük a Skanzen pünkösdi vásárán. A háttérben persze további kék mázolmányok láthatók, mert a “mindent IS” projektek sose nyugszanak, az emeleti folyosó mostanra teljesen felrobbant, a terasz fut, a konyha (az csak időhiány miatt) szintén fut, és ha nem ülök rá a kezemre, előbb-utóbb még új szőnyeget is fogok horgolni az emeletre, mert olyan még eddig úgyse volt.

Most viszont muszáj lecövekelnem a gép mellé, és esszét gyártani, mert engem többé-kevésbé ilyesmikért tartanak, az összes többi csak ráadás.

 
Hozzászólás

Szerző: be 2020/05/24 hüvelyk ajándék, újracucc, eská, otthoncsücsü, tavasz

 

Eská 7/32 – Két szék, egy kék, másik nem kék

Erről szép részletesen akartam írni, de speciel most annak is örülök, hogy élek, úgyhogy nesztek fotók. Kérdezzetek, ha akartok.

 
2 hozzászólás

Szerző: be 2020/05/22 hüvelyk újracucc, eská, nyár, otthoncsücsü, tavasz

 

7/265 – Nyösz

Na ilyen arcot vág egy macska, aki nem érti, miért nyöszörgök én az oldalamon fekve, és miért vettem be mindehhez gyógyszert is, teljesen magamtól, anélkül, hogy bárki lenyomta volna a torkomon. De hát miért is értené, ő egy macska, és különben is ki van pöszörőzve.

Azt hiszem, a mai napra már keresztet vethetek, izélné meg a nagy anyatermészet.

 
4 hozzászólás

Szerző: be 2020/05/22 hüvelyk újracucc, eská, macs, otthoncsücsü, tavasz

 

7/262 – Betacid

Tegnapi tervem nemdebár az vala, hogy a nagy és hirtelen ránk szakadó szabaccságot negligálva a teraszon fogok ereszdelahajamatot játszani egy kübli festékkel, nem pedig kurjongatva vonulni végig a nagyvilágon. A sors és apósom viszont közbeszólt. (Valami vagy valaki mindig közbeszól. Ez az életem mottója is lehetne, és azt hiszem, nem vagyok egyedül ezzel a mottóval.)

A fentiek miatt az első szabad utam, melyet a nagyvilágba tettem kifelé, nem valamely kávézó teraszára vagy más mókás helyre vezetett, hanem a gyógyszertárba Betacid nevű savcsinálóért, mert apósom lekéste a nyugdíjas sávot, és ő nem hisz olyan dolgokban, mint például egy pohár citromos víz. Betacid természetesen nem volt, úgyhogy ehelyett kiváltottam az egyik gyógyszerét a harmincháromból, melyeket napi rendszerességgel fogyaszt (nyilván kiderült, hogy ha már menni kell fölös hülyeségért, van a bevásárló listán szükséges hülyeség is), majd hirtelen fordulattal betértem a gyógyszertárral szembe a kínai bótba. És vettem cipőt, mert fölös hülyeséget venni kell, ajándék, mellyel meglepem param-param. Szeptemberben ugyan azt mondtam, hogy nem veszek ebben az évben semmit, de istenbizony ebben a pillanatban olyan távolinak látszik az a szeptember, mintha egy másik életben maradt volna. Talán mert tényleg.

Ezek után úgy jöttem haza az új cipőimmel, hogy a Freedom című George Michael-dalocskát dünnyögtem az arcbugyim alatt, és közben időnként felvihogtam. Micsoda egy röhejes, nevetséges, ágrólszakadt világ ez, bakker. A dolog amúgy persze érthető, egy tornacipő maga a szabadság (bár engem munkába menet is látni effélében – ah, azok az idők, amikor a munkába menet nem csak úgy festett, hogy megnyitom a Neptun Meet Streetet), maga a nyár meg fesztiválok meg az összes többi izé. Hát én ezt a nyarat valószínűleg a teraszon fogom tölteni, és csendesen bálozok ülve. A frissen festett széken, például. (Amúgy, ha nem jöttetek volna rá, ez az 1050 B40G.)

Aztán lőn este,

meg lőn reggel (Bercivel tetézve)

és a kettő között sikerült lőni egy képet arról, ami mondhatni az életem kvintesszenciája:

ádáz területfoglaló harcok a futonon Pocival meg egy újabb horgolás, ahajt középen balfelül meg egy kis 1050 B40G, mert azt mégse lehet, hogy csak a fürdőszobafestő gatyámat mázoljam össze, hová vezetne ez, Mrs. Lipton.

Mindent összevéve, olyan intellektuális vagyok mostanság, hogy a fal adja a másikat. Valami valahol belül továbbra is sűrűsödik és készülődik, épp csak nem képes kijönni, de sehogyse. Ha esetleg nem vettétek volna észre, több mint egy hónapja még egy megaszondom-bejegyzést se bírtam kiszorítani magamból, pedig jár a fejemben számtalan szebbnél szebb gondolat, azt elhihetitek.

 
2 hozzászólás

Szerző: be 2020/05/19 hüvelyk ajándék, újracucc, eská, macs, tavasz, turkálgat

 

7/261 – Hátha

Mától vizsgaidőszak van. Mától mindehhez annak napja is van, hogy a világot megpróbálják újraindítani, hátha mégse fordulunk fel tömegesen.

Ah, szabadság, ah, öröm, ah… lóóópikula. Mehetnék akárhová, de most már minek. Inkább felvettem a festékfoltos ancúgot, és ki fogok telepedni a teraszra.

 
Hozzászólás

Szerző: be 2020/05/18 hüvelyk újracucc, eská, otthoncsücsü, tavasz

 

Eská 7/31 – Fiókgombok

Még áprilisban volt, hogy a Repülő Kutatót elszalajtottam a Jyskbe felnőttlegóért, egy komód nekem, egy komód neki, erisszük. Az enyém fehér laminált lapokból állt, az övé tölgyutánzatból, majd megmutatom őket természetes lakóhelyükön is “ilyen volt – ilyen lett” képeken, de egyelőre még csak folyamatban van a hálószoba áthuzigálása, és messze a vége.

Addig is, komód. Nem nagyon lehetett válogatni a modellek között, mert a helyre, ahová szántam, egy nyolcvan centi széles már nem fért volna be, hát ennél kötöttem ki, ni.

Komód KABDRUP 5 fiókos széles fehér

Őtet úgy hívják, hogy Kabdrup, és az már első terveimben benne volt, hogy nem fogom én felszerelni azokat a fogantyúkat, amiket az én komódommal adtak, mert azok nekem nem tetszenek, slussz. Miután jól megnéztem őket, ez nem változott mikulányit se.

Egyébként sem vagyok oda a vasakért, pláne ha valójában műanyagból vannak fröccsöntve. A bezártság persze nem könnyítette meg a dolgomat, mert nem lehetett eldenszelni az Ikeába olyan fogantyúkért, amik nekem tetszenek, így hát kénytelen voltam bevonulni a szerszámoskamrába, ahol minden, de minden van.

Fiókgombok is.

 

Ha jól tippelek, ezek még valamikor Miskolcon voltak anyósomék házában az előszobaszekrényeken, ne kérdezzetek rá, hogy miként kerültek ide. Nem én vagyok az egyetlen hörcsögöcske a környéken.

Mindenesetre azzal csak újabb pofont adtam volna a kakának, ha ezeket ebben a formában szerelem fel a fehér laminált komódra, úgyhogy uccuneki, festés. A fiókgombok aljára rányomtam egy kis darabka ragacsot, amivel stabilan rá tudom rögzíteni egy kartonlapra őket, hogy kevésbé maszatolós legyen majd a buli,

aztán nekiláttam átkenni őket fehérre selyemfényű Trilak zománcfestékkel.

Két réteg kellett hozzá, hogy elviselhetően befedje, a kettő között egy-egy nap száradási idővel. Nem hozzám hasonlatosan türelmetlen embereknek való ez, no.

Nem is lettek olyan szépek, mint szerettem volna, de két nap után már csak felcsavargattam őket a helyükre.

Most pedig van nekem egy ilyen komódom, ni.

Ha megunom, még bármikor átmázolhatom, neszpá.

 
2 hozzászólás

Szerző: be 2020/05/16 hüvelyk újracucc, eská, otthoncsücsü, tavasz, turkálgat

 

7/256 – Gyuvecs

Hajnalban furulyaszó, reggel munka, délelőtt kenyérkelesztés, délben meg némi dél-koreai sorozat a szőrös futonfoglaló és egy kis horgolás társaságában. Finomvegyes nap, és még csak most tartok a felénél.

Hogy is mondjuk: nem jó, de nem is tragikus.

 
2 hozzászólás

Szerző: be 2020/05/13 hüvelyk újracucc, eská, macs, otthoncsücsü, tavasz

 

7/255 – Fagyosszentek

Megcsináltam úgy egy hónappal ezelőtt egy tesztet, ami arra ígért választ, hogy haddlám, mikor lesz elegem ebből a kolerás tavaszból. Az jött ki eredménynek, hogy május 19-én lesz annak a napja, amikor hajamat tépve fogok a sarokban ülni, és pizsiben brünnyögök. Attól tartok, túlbecsültek egy héttel, bár persze nem tépem a hajam (de nem is mostam meg), és nem a sarokban ülök, hanem a futonon, amibe már likat mélyítettem a hátulsó felemmel. Brünnyögés helyett is csak nemszeretem adminisztratív feladatok jutottak, de a pizsi az többé-kevésbé igaz, mert Tinky-Winky van rajtam februári időjáráshoz illő zoknival. Vac-vac.

A szorgalmi időszak utolsó hete van. Nem akarok még az életben egy ilyen elfuserált szorgalmi időszakot, amikor éppen az a része szívódik fel a munkámnak, amit őszintén szeretek.

De legalább a kilátás elég jó innen, ha figyelmen kívül hagyom az ajtó mögötti kuplerájt.

Leszezmégígyse!

 
Hozzászólás

Szerző: be 2020/05/12 hüvelyk újracucc, eská, macs, otthoncsücsü, tavasz

 

7/254 – Arany

Ki korán kel, aranyat lel, mondják, de szerintem ez hülyeség, ezúttal sem találtam aranyat. Amit találtam: egyrészt maga a hajnal,

másrészt a dilinyós kollegina a sok pici lábával meg a gombolyagjaimmal,

harmadrészt pedig egy tepsinyi bagelszerű képződmény, amihez éjjeli kelesztést írtak elő olyanok, akik nem akarnak korán kelni.

Ez utóbbin még dolgozni kell (például nem keleszteni egész éjszaka, és nem azon a sütőpapíron, amin most csináltam, mert kriminálisan hozzáragadt), de a többi asszem ellesz magától is.

(Mielőtt azt gondolnátok, hogy az életem csak móka és kacagás, megjegyezném, hogy ezúttal is furulyaszóval és tevékenységtervezettel kezdtem a napot, később meg házidolgozatokkal és a holnapi órákra készüléssel folytatom. Az itt illusztrált része csak afféle bónusz.)

 
3 hozzászólás

Szerző: be 2020/05/11 hüvelyk újracucc, eská, macs, otthoncsücsü, tavasz

 

Eská 7/30 – Bodzaszőr

(Volt nekem valamikor az idők hajnalán egy főzősblogom is, ami azzal a szent céllal jött létre, hogy dokumentáljam, mi a nyimnyámot eszem akkor, amikor a Repülő Kutató nincs itthon. Egyrészt marha sokat nem volt itthon, másrészt meg (egyem a kicsi szívét) mindig megkérdezte, ettem-e rendesen, amikor nem tudta felügyelni. Mindezek után én meguntam ezt az egészet, és csináltam egy főzősblogot, amin követhette, miket zabálok távollétében. Ez a főzősblog már rég nincs meg, de azért még előkotrok néha az archivált bejegyzések közül egyet-mást. Ezt, ami most következik, valamikor 2013-ban raktam össze, de most aktualizálom.)

Egy recept, ami tulajdonképpen két recept. Az egyik pár napon belül fogyasztható bodzalimonádét eredményez; a másik hosszabb ideig eltartható, édesebb-sűrűbb szörpöt. A kiindulópont Pelle Józsefné – Nem boszorkányság című mindentudó háztartás-könyvében (Aldina Könyvkiadó, h.n., 1994.) szereplő Üdítőital bodzavirágból, de persze amióta csinálgatom, az összetevők mennyiségén változtattam egy kicsit, az eredeti nagyon-nagyon édes volt.

Mind a két verziót egy-egy háromliteres uborkásüvegre méreteztem, ezek voltak a legnagyobbak a kamrában.

Hozzávalók a limonádéhoz:

  • 7-8 bodzavirág-tányér, leöblítve és “proteinmentesítve”*
  • 50 deka cukor
  • 3 citrom, héjastul felkarikázva
  • 1 csomag citrompótló tabletta

A hozzávalókat beledobáltam az üvegbe, feltöltöttem hideg vízzel, majd az üveg tetejére kistányért helyeztem, és az egészet betettem a kamrába.** Naponta néhányszor fel fogom kavarni a tartalmát, majd amikor már kis buborékok jelennek meg benne, és enyhén pezsegni kezd (ez általában két-három nap múlva következik be), leszűröm, és üvegekbe palackozva hűvös helyen tartom. A limonádét mi fele-fele arányban szódavízzel vagy csak sima vízzel hígítva szoktuk inni, nagy melegben jégkockával, nyamm.

Íme, így néz ki az idei limonádé-adag a teraszon.

A frissen fogyasztható mellett mindig csinálok eltartható, sűrűbb bodzaszörpöt is.

Hozzávalók a szörphöz:

  • 10-15 bodzavirág-tányér, mint fent
  • 1,5 kiló cukor
  • 3 citrom, héjastul felkarikázva
  • 1 csomag citrompótló tabletta

A cukrot 2 liter vízzel felforraltam, majd az üvegbe rétegezett bodzavirágokra, citromra és citrompótlóra öntöttem. (Vigyázni kell, nehogy elpattanjon a forró létől az üveg – nekem egyszer egy üvegem és egy teljes adag bodzaszörpöm és egy tiszta konyhám bánta. Talán az a legjobb megoldás, ha a töltögetés a mosogatóban történik: a fém elvezeti a hőt, és ha mégis kreccs, akkor legalább nem kell cukros-citromos-üvegszilánkos levet törölgetni az egész konyhában.)***  Miután kihűlt, ez is tányérkát kap a tetejére, viszont kamra helyett a pincében fog kikötni, ahol hidegebb van. Ha egy hét múlva még nem pezseg, leszűrve tiszta üvegekbe töltöm, és a pincében tartogatom fogyasztásig. Ha ezalatt pezsegni kezd (egyszer előfordult), akkor valószínűleg elszúrtam valamit a főzés közben, de sebaj: ebben az esetben úgy kezelem, mint a limonádét, csak persze értelemszerűen több vízzel fogjuk felengedni.

 

* Vénségemre ellustultam, úgyhogy már nem strapálom magam azzal, hogy a “fölös fehérjét” leszedegessem a bodzavirágokról. Egyrészt próbálok minél kevésbé olyan tányérokat keresni, amelyben nincs albérlő, másrészt meg úgyis leszűröm. Ezúton kérnék elnézést mindazon tetvektől és az Úr más bogárkáitól, akiket ilyenkor legyilkolászok.

** A kamra helyett most már inkább a teraszon az ablakpárkány lett a befutó, többek között azért is, mert a kamrában ezúttal tenyérnyi hely sincs a padlón.

*** A “jaj, vajon most elpattan-e az üveg vagy nem” rituálé közepén egyszer csak megkérdeztem magamtól, ugyan miért marháskodom én ezzel – muszáj üvegben tartanom valamit, ami úgyis a sötét pincébe kerül?… Úgyhogy azóta egy kívül piros, belül fehér zománcos fazékban dögölesztem a tartósnak szánt bodzaszőrt, rendes fedővel a tetején. Érdemi különbséget nem vettem észre a végeredményben.

 
2 hozzászólás

Szerző: be 2020/05/10 hüvelyk újracucc, eská, nyár, tavasz

 

7/253 – Fel! Támadunk!

Amikor én felöltözöm legszebb “bolond asszony vagyok innen a szomszéd utcából, ugye eszedbe se jut lakcímkártyát kérni tőlem” áncúgomba, aztán elmegyek a temető mellé, hogy bodzavirágot szedjek szörpihez.

Tényleg a temető mellé mentem, hiszitek vagy sem.

 
Hozzászólás

Szerző: be 2020/05/10 hüvelyk újracucc, eská, otthoncsücsü, tavasz