Tegnap nekigyürkőztem, hogy valami rendet gyártsak a ruhatáramban, a lakás ugyanis olyanná vált, mint Amaltheia kecske szarva, ami bőségszaru néven vonult bele a görög mitológiába, értsd, bármit nyitok ki, szekrényt vagy fiókot vagy szobaajtót, mindenhonnan ruhák esnek rám. Hogy viszont továbbszőjem ágasbogas költői képemet (és lehetőséget adjak néhány hímes képzavarra), ezúttal a görög mitológia valamely posztizé interpretációjára gondolok, melyben a bőség teljesen kiszámíthatatlan módon manifesztálódik, ezek a ruhák ugyanis túlnyomó részükben nem kompatibilisek vagy a szezonnal vagy aktuális méreteimmel, hogy esne bele a nyavalya a menopauzába és csatolt kellemetlenségeibe.
Ez utóbbiról (mármint a ruhatári és menopauzális helyzetről) most már muszáj lesz nyavalyognom egy külön bejegyzés keretein belül, és eddig is muszáj lett volna, de rohadtul nem volt rá időm, mint ahogy arra se, hogy legalább hozzávetőleges képem legyen arról, mi az, ami rámjön még, és mi az, amit már cipőkanállal se érdemes felpróbálni. A következő héten rendesen ki akarom ganézni a készletet és áttekinteni lehetőségeimet, de ez azzal jár, hogy időnként eléggé sajátságos, esetenként sose látott darabok jelennek meg majd itt ezeken a lapokon.
QED.
A fenti jelmezben éppen a piacra tartok. Már elindultam volna korábban is, de Maci rám ült, és olyannyira ritkán van erre lehetőségünk, hogy inkább ültem a kanapén teljesen felöltözve, ölemben a macskával, és fél kézzel bejegyzést írtam, mert nekem lenni multitaszk.
