Huh, na, ezt majdnem elfelejtettem. Galéria!
december 2020 havi bejegyzések
8/122 – Tervek
Hadd mesélem el, milyen terveim vannak mára. Sütögetek, főzögetek, mosogatok, porszívózgatok, varrogatok, zabálgatok, aztán este fél tíz környékén szépen leteszem a fejem, és mikor felébredek, már 2021 lesz.
Találkozunk túlfelül, addig is mulassatok jól.
Intermezzó – Lóci óriás lesz
Épp ma egy éve, hogy délutáni álmomból a Repülő Kutató azzal ébresztett: “Drágám, találtam egy macskát a teraszon, most a mosókonyhában van”. Az első feladat az volt, hogy leellenőrizzem, mennyire az ő vagy az én fantáziám terméke ez az egész.* Természetesen ez a macska ezúttal igazi volt, ott ácsorgott a mosókonyhában, dorombolt, a fülén egy a mosógép mögül rákerült pösz, és én már akkor sejtettem, hogy a nyakunkon marad.
Azt már persze a legelső pillanatban hozzátettem, hogy “amennyiben semmi baja nincs”, de hát kiderült, hogy van, FIV-pozitív a drágám. Naná hogy nem jelentkezett senki érte, pedig látványosan jó állapotú, domesztikált, kipöszörőzött kandúr volt. Igen csúnyákat gondoltam arról, aki december végére feltehetőleg fellélegzett, jajdejó, végre elkallódott valahol az a dög.
Csak hát, ugye, kellett neki szereznünk valaminő lakhatást, mert Filoméla szobájában nem tarthattuk in aeternum. Mivel mi barlangi morcok vagyunk, és semminő kapcsolatunk nincsen beteg macskákat befogadó népekkel, rettenetes mennyiségű brainstorming után egyetlen dolgot tudtunk kikotlani: a RK marad a tulaja, de odaadjuk a mucut dajkaságba, mint egy Dickens-regényben. És mivel barlangi morcok vagyunk, akiknek semminő kapcsolata stb. stb., anyósom kapta meg Lócit, ahajt a teraszon túl az ikerház másik felében.
Az azóta eltelt tizenegy és fél hónap újólag bebizonyította, hogy anyósomnak olyan türelme van, mint Jóbnak, mert Lóci természetesen fujvást ide-oda pisilt a lakásban**, plusz nem volt olyan hónap, hogy ne kellett volna orvoshoz hurcolni válogatott nyavalyákkal, leginkább pityikélési gondokkal. Ez utóbbi novemberben kulminált egy kellemes hétvégi estén, kilenc után kicsivel, amikor kijárási tilalom közepette kellett éjjeli ügyeletes cicakórházat keresni, és hordozóba gyömöszölni az elesetten nyervogó tonnadonnát, akinek katéterezésre volt szüksége.***
A helyzet utána drámaian romlott, aztán drámaian javult – nem részletezném, mert minek, a lényeg az, hogy Lócinak a cicakórházban gyártottak a régi girbegurba helyett egy új, dizájnos húgyutat, természetesen királyi váltságdíjért cserébe.**** Aztán nyilván jött egy hólyaggyulladás meg a varratok meg antibiotikumok halomszám, mert minek egyszerűen, ha bonyolultan is lehet. Mindenesetre most Lóci újra a régi fickós szépségében tündököl, és neki is hoztunk lézerpointert Esztergomból, mert Lócinak fogyókúráznia kell, a testedzésre pedig kizárólag a piros pötty utáni rohangálás tudja rávenni.
Na szóval az elmúlt évben volt valami összességében jó is, nem csak morgás, nyivácskolás és magunk siratása. Mindemellett az a gyanúm, szokásomtól eltérően holnap valami évértékelőt is tartok, már ha nem zavar bele a szilveszteri lakoma gyártásának folyamata, én ugyanis megterveztem a menüt, és már most sütöm a savanyúkápis kenyeret meg abálom a crockpotban a barbecue-szószos virsliket, mert aki hülye, az az is marad.
* Pár hete a RK azzal dugta be a fejét hozzám a Bűnök Barlangjába egy délutáni szundika után (ezt kivételesen ő abszolválta, nem én), hogy “drágám, nem hoztál be a lakásba sok-sok kiscicát?” Megnyugtattam, hogy ezt csak álmodta, még mindig csak Marja Afanaszijevna és Maxim, a Kajla vannak nálunk, de meglepődni, azt nem lepődtem meg.
** Ezek ilyenek. Mihelyt érzik, hogy biztos a helyük, rögtön elkanászodnak. Maci mostanság fél hatkor már megjelenik reggeliért óbégatva, pedig az is milyen szende törleszke volt még az elején.
*** Mikor már elmúlt a pánik, és Lóci biztonságban alukált a cicakórházban, kínunkban azon röhögtünk, hogy az egészségügy jelen helyzetében valószínűleg a konyhapulton kéne megműtenünk magunkat a Fiskars Santokuval, ha valamelyikünket elkapná egy vakbélgyulladás, de Lóci bezzeg rögtön kapott helyet egy olyan kórházban, ahonnan naponta videókat küldtek nekünk arról, milyen édesen brünnyög a személyzetnek.
**** Ezen is röhögtünk. Lóci új pityikélője többe került, mint az új komód.
8/121 – Alibi
Ronda, nyúlós, igazi novemberi eső cseperészik odakint, én meg hiába próbálom hadirendbe állítani a tarkabarkákat, abból is csak az látszik, hogy milyen ordenáré állapotban van szegény szőnyegem.
Érdekes, amikor elkezdem tervezni, hogy porszívózni kéne, a macskák rajtaütésszerűen elalszanak. Ezzel el tudok alibizni egy ideig, de aztán egyszer már nem lehet azt se.
Szaporulat a szekrényben 8/5 – Árukapcsolás
Hétfőn elmentem cérnáért, hazajöttem egy táskával,
kedden meg lézerpointerért, és hazajöttem egy kabáttal.
Ma, szentül ígérem, nem megyek semmiért sehová.
U.i.: A kabátot valószínűleg ki fogom rittyenteni valami más színű hímzéssel, rátéttel vagy miatökkel. Még nem látom magam előtt pontosan, mi fog történni vele és hogyan. Tessék tanácslani nekem, milyen színnel csináljam? (Amióta ez az új wp-felület van, sehol nem találom a szavazást, úgyhogy azt nem tudom megcsinálni, szóval tessék idedúdolni a fülembe, hogy szürke vagy fekete vagy kék vagy piros vagy narancs vagy papagájtarka.)
8/120 – A Nagy Futamodás
Most értünk haza Esztergomból, ahol a kínai bótban vettünk lézerpointert Macinak. Lehet röhögni.
8/119 – Sötét
Olyan sötét van majdnem fél kilenckor, mint a Sátán segglikában, ráadásul arra ébredtem egy órával ezelőtt, hogy zárul az ajtó, mert a Repülő Kutató rendes ember módjára megy dolgozóba. Nekem bezzeg tényleg iszonyú módon twixtmas van, tele vagyok tennivágyással, de semmi mocorgás nem akarózik, és a macskák se nyújtanak ebben hajdenagy segítséget.
Tegnap délelőtt például megállapítottam, hogy a jócicák alszanak,
aztán felmentem maszogni az emeletre, és egy ponton én is követtem a jócicákat a tevékenységben. Mire délután háromkor visszatértem begyógyult szemekkel, a jócicák, na, mekkora meglepetés,
még mindig aludtak. Így mutattok példát nekem, ti szőrös disznók, fujj.
Restaurálni kéne a pipirost, meg gatyába kéne rázni egy csomó minden mást is, de nehemahakarohom, ehelyett inkább vissza óhajtanék vonulni a ficnijeim közé, de erős a gyanúm, hogy akkor meg újra elalszom.
8/118 – Táj
A Repülő Kutató egy hős. Más hősökkel, a collegium nagy és erős és bátor alumnusaival és alumnáival egyetemben elment túrázni, ki, oda abba a zegernyébe, ami az ablakon túl van. (A többi hős még nem tudja, de vitt magával tájfutó-térképeket is, mert természetesen nincs ennek az országnak olyan eldugott csücske, amiről ne lenne neki tájfutó-térképe. Jó, na, általában 1988-93 közötti térképek ezek, de eddig még sose hagyták teljesen cserben.)
Én nem vagyok hős más körülmények között sem, most meg pláne: fel vagyok puffadva, mint egy varangyos béka, vérzem, mint a leszúrt disznó, és a drága Poci, az a szőrös szemétláda, csak háromszor költött fel éjjel, úgyhogy ehhez mérhetően érzem magam.
Nyilván épp ez az időpont az, amikor új ruhát kell varrni. Lehetőleg testhezállót, jáj.
8/117 – Twixtmas
Mint megtudtam, ez az angol neve a nagykarácsony és kiskarácsony, vagyis karácsony és újév közötti időszaknak, amikor az ember sokszor igencsak nehezen tudja eldönteni, mi merre, és egyáltalán, hétvége van vagy hétköznap.
Nagyon twixtmas-mód érzem magam, úgyhogy nesztek, néhány random kép a reggelemből.
8/116 – Bújj, bújj
Karácsony napja egyetlen képben. Van, aki bebújik a takaró alá, és van, aki meg mindenáron akar csinálni valamit.
Én még nem döntöttem el. Lehet, hogy varrni fogok, talán végre magamnak is, nem csak a lakásnak.
Adventi dekkolás 23., 24., … – Kiskalácsom, nagykalácsom
Kiskalácsom-nagykalácsom a libatepertőcskémmel,
a terülj-terülj asztalkám
a kacsamájacskámmal
a vízszintes karácsonyfám,
meg a komód fölötti fal, ahol kő kövön nem maradt.
Ide véle, hadd kapom be melegébe!
8/115 – Kuckó
Már három napja túl vagyunk a téli napfordulón, de én minden évben úgy érzem, hogy február közepéig ugyanolyan rövidek maradnak azok a nyavalyás nappalok, és nem akarózik kimászni a házból. Végül is érthető: ez van kint,
ez meg idebent.
Na, ugye.
(Ma még jövök, ne rágjátok le a lábatok izgalmatokban.)
Adventi dekkolás 22. – Piros
Poci alatt az a piros anyag, az kéne most nekem, hogy befejezzem a Kabátfalvédőt. (Igen, ez a neve, majd elmondom, miért.)
Természetesen nem költünk fel alvó macskát, és nem csak Ceylonban (azóta Srí Lanka), hadd irigykedjen Bátky János, akit bezzeg felvertek Walesben.
Mindent összevéve régen éreztem olyan nyájas kinemszarja nyugalmat, mint most. A Repülő Kutató tudományos podcastot hallgatva kevergeti a konyhában a tejes libazsírt, a piacról van egy csomó sütink, holnap pedig összerakom a vízszintes karácsonyfát, de csak ha olyanom van. Rengeteg időm van, mondogatom, az adventnek meg amúgy is nagyrészt arról kéne szólnia, hogy lelassulunk egy kicsit. Hát én most le vagyok lassulva, de piszkosul.
8/114 – Bumeráng
Lemásztunk a piacra káposztáért (csak úgy – nem lesz belőle töltött káposzta) meg fokhagymáért (annyi fokhagymát eszünk, mint egy attikai paraszt). Ezenfelül vettünk sütit, desőt még bájglit is, mert ez utóbbit én úgyse szoktam sütni, és ezúttal a sütisütést is valamikor a két ünnep között fogom abszolválni, mert ez egy hülye év, és ennélfogva nem is próbálom azt mímelni, hogy olyan lenne, mint a tavaly meg a tavalyelőtt meg az azelőtti évek. A normalitás némely szeleteihez persze azért megpróbálok ragaszkodni, úgyhogy vettem fenyőágakat is, megépítendő a vízszintes karácsonyfát.
A tradícióknak megfelelően ezúttal is leizzadtam hazafelé, mert ha fenyőágakat hurcol haza az ember, az mindig egyensúlygyakorlat egy szúrós bumeránggal, viszont (ez egy hülye év, mint már mondtam) a köd meg az arcmaszk kombinációjától teljesen használhatatlan lett a szemüvegem, szóval tegyük hozzá mindehhez a vak botorkálást is macskaköveken. Az életem egy nagy kaland.
A múltkor azt jövendöltem, hogy teljesen felrobbantom az étkezőasztal mögött a díszletet. Nos, ez megtörtént, de még mennyire hogy meg.
Innen nincs már hátra, csak előre, tillárom, haj.
Adventi dekkolás 21. – Plusz húsz centi
Lényegében az egész napom elment arra, hogy még egy másik komódhoz terveztem meg a falvédőmet, és most bele kellett toldanom húsz centit pluszban. Nyilván monomániás őrült vagyok, mert most úgy vélem, nekem perpill a falvédőm fontosabb, mint sütik meg ablakpucolások.
Amúgy, könyörgöm, legyünk már egy kicsit realisták: Jézus istállóban született, még ha nem is éppen Augeiászéban. Ugye, Maci?
8/113 – Túloldal
2020 – az év, amit legnagyobb részt házi lipityánkákban töltöttem, és már különleges őtözködős világnapnak számított az is, amikor átmentem az út túloldalára cigiért.
Adventi dekkolás 20. – Pokróc
Ma a pokrócmosások napja volt. Holnap a párnahuzat-mosások napját tartom meg, holnaputánra pedig teljesen szétverem mindazt, ami a háttérben látható. Hell yeah.
8/112 – Allegória
Ímé, Maci, alias Maximilián, a Kajla, mint lakásunk és a hétfő allegóriája. Rengeteg kreatív és tarka jóakarat közepette döglik a lehető legcsámpásabb módon, emellett pedig ráférne egy fésülés, és büdös a szája.
Adventi dekkolás 19. – Sakk!
A szép persze az lenne, hogy “sakk-matt”, de ez, legyünk realisták, a Bűnök Barlangja, itt nem volt, nem van és nem lesz olyan, hogy “nna, akkor most így marad”.
Ha lesz hozzá energiám (pl. holnap), és van rá igény, narrálást is mellékelek majd hozzá, de most érjétek be a képekkel, az sem semmi.
8/111 – Széllel szemben
A mai szép napot újabb dzsuvátlanításoknak és rendezkedéseknek óhajtom szentelni, reménykedvén abban, hogy azért valami kreatív tevékenységre is jut időm. A helyzet persze súlyos és reménytelen, ebben a kuplerájban ugyanis egyedül én törődöm nemcsak lakberendezési kérdésekkel, de a felületek és lakástextilek állapotával is. Az összes többi lakótársam beéri azzal, hogy összeszőrözi a párnákat és/vagy szétnyomja azokat a mázsás seggével, minden elképzelhető vízszintes helyet megtölt papírral, a szőnyegre pedig ráköpködi a megcsócsált cipősdoboz cafatjait.
Ízlés szerint szétválogathatjátok, melyikük csinál mit, de összességében az eredmény ugyanaz. Nédda.
Kiseggelik, összeszőrözik és szétnyomkodják, lehányják meg bekoszolják, engem pedig le se tojnak. Istenbizony néha nem is tudom, miért strapálom magam.
Egen, pontosan tudom, hogy a szeretet ünnepe jön éppen. Mi mást mondhatnék, tartsd meg az aprót, te mocskos állat.
Minden nap más - mindennap más 