Szinte már meg sem lepődöm, hogy leginkább azokra a dolgokra vagytok kíváncsiak, amik csak úgy itt vannak a lakásban, és nem is veszem fel őket a korpuszomra. Sebaj.

Mint tudjátok, nekem van egy Filoméla nevű unokahúgom, akinek sok-sok érdekes kreatív ötlete van, és boldog békeidőkben itt szokott héderezni nyaranta egy hetet. Három évvel ezelőtt is ez történt, és ez volt az az időszaka, amikor tényleg igen méla volt, kevés beszéddel meg sok húzódozással, én meg nemkicsit aggódtam, vajon jól érezte-e magát nálunk. Szerencsére ez volt az az év is, amikor megvettem neki a fotómasinát, és minden nap lődözhetett vele összevissza, úgyhogy gondoltam, ha nem is beszél sokat a gyerek, legalább regisztrálja a világot.

Filoméla rajzolni is szokott, elmélyülten és nagy kedvvel (és ezt is csendben), úgyhogy nem sokat zavartam, amikor éppen bent “a kék szobában” alkotott valamit. Éppen ezért volt annyira szívmelengető érzés a távozása után összepakolni a rengeteg ottmaradt himmihummit, mert így végre találtam mindenféle rajzokat, és köztük ezeket itt.

Nyilván azonnal rájöttem, hogy a medallionokban Celofán és Porcelán, alias Celó és Poci láthatók. Filoméla gondosan tanulmányozta a macskák színezését is (egyik világosabb, másik sötétebb), és úgy döntött, hogy a kisebbiknek lánynak, a nagyobbiknak meg fiúnak kell lennie, amit a háttérben és a farkukra kötött masniban jelenített meg. (Ebben speciel tévedett, mert mindkettő lány volt, ha pedig élőben is megpróbált volna a farkukra kötni valamit, nem lett volna a továbbiakban keze, amivel rajzolhat.) Azt is sikerült bemutatnia, hogy Pocit tartja a vérengzőbbik vadállatnak, lásd az egeret Pocika karmai között.

Szóval, miközben látszatra nem sokat foglalkozott a macskákkal, igenis gondosan megfigyelte, és megtalálta a módot is, amivel jól elkülöníthető módon megörökítheti őket. Amikor megtaláltam ezeket, afféle Montessori-derű öntött el, hogy talán mégis jól csináltam, amiért nem pisztergáltam állandóan a gyereket, ehelyett hagytam, hogy időnként csak úgy létezzen magának.

Pedig, higgyétek el, egy tűzdelt paidagógosz néni igen nehezen lesz magával elégedett, és még nehezebben tudja rávenni magát, hogy ne pisztergálja folyvást a keze közé került alanyt.

*

Ééésakkor most újítunk. A mai opciókhoz nem készítek új fotót, haddlám, mi lesz így ebből.