Mivel az én fejem se káptalan, amióta ezzel a harminc darabos akármivel nehezítve nyűvöm a “minden napra új mese” projektet, már a hónap első hete után elkezdem berakosgatni egy összefoglaló posztba a miniképeket. Másként honnan a fenéből tudnám, felvettem-e már ugyanazt ugyanazzal meg még ugyanazzal?
Vallomás vége, lássuk a tarkabarkát. Galéria! (Ha valamelyik csudálatos áutfitet alaposabban is meg akarjátok szemlélni, továbbra is két kattintás az ára az egér balfülével.)
Nos, mit mondhatnék. Tarkának épp elég tarka volt, de változatosnak nem mondanám. Hasonló szabású, hasonló hosszúságú holmik halomszám.
Be kell látnunk, ilyesmiket hordok a legszívesebben, hát ilyenek lesznek itt nagyrészt továbbra is. Szelaví. Az viszont rendkívül érdekes tapasztalat, hogy nem használtam fel még a kijelölt harminc ruhadarabot sem. Az alsóholmikat leszámítva – és ezekből is igen lazán beértem az eltervezett hárommal – összesen huszonnyolc darabbal megúsztam a hónapot. Ráadásul ezek közül is kettőt (egy pólót és egy cipőt) csak egyszer vettem fel összesen az egész hónap folyamán. Programváltozás miatt a havi egy “kimenős nap a harmincas készletből” se következett be.
Mindennek, meg a véletlenül kivételesen jól sikerült válogatásnak köszönhetően (hadd adok magamnak érte egy buksisimit) testvérek között is plusz két hétig nyomhatnám még ugyanezzel a készlettel ismétlődés nélkül. Mázlitokra nem teszem meg, bár ahogy végignéztem mindazon, amit decemberre összeválogattam, visszasírjuk még mi ezt a novembert.
Sebaj. Döngetünk tovább, hadd szóljon.