RSS

blabla kategória bejegyzései

8/261 – Bhaji

Remek nap volt.

Fél egytől pakolászás (festék, festék, kupi, festék, fúj), fél öttől nyolcig alvás, nyolctól tovább pakolászás (festés nyomai eltüntetve, Bűnök Barlangja visszarendezve), tizenkettőtől kettőig alvás a kolleginával,

utána egy tepsi zsemle megsütése, négytől vizsgára felkészítő konzultáció a harmadéveseknek, majd vacsora az indiai étteremből, házhoz szállítva.

A Repülő Kutatónak is remek napja volt, reggel fél tíztől konferencia, aztán megbeszélés, aztán megint konferencia. Vacsora ugyanaz, csak neki csípős volt a hagymás bhajija.

Mintegy mellesleg ma van a huszonegyedik házassági évfordulónk. A napunkat elnézve, valóban mellesleg.

 
Hozzászólás

Szerző: be 2021/05/20 hüvelyk újracucc, blabla, macs, otthoncsücsü, tavasz

 

8/260 – Harmadszor

Akkor adtam fel, és kúsztam ki az ágyból, amikor a ma reggeli Fapapucs Futam harmadszor rohant át a hajamon. Ez már egy órával ezelőtt volt, de nekem még mindig össze van ragadva a szemem, úgyhogy úgy vélem, az lesz tőlem a legkedvesebb, ha megkímélek mindenkit a látványomtól. A lakást nem érdemes fotózni, mert az emeleti tetrisz még mindig folyamatban van, a kert meg, hát na, az végképp érdektelenül fest.

Sok beszédnek sok az alja, még megvagyok. A folyosó is.

 
Hozzászólás

Szerző: be 2021/05/19 hüvelyk újracucc, blabla, eská, macs, otthoncsücsü, tavasz

 

8/231 – Három majom

Mióta beütött a szopornyica, az efféle csudálatos időjárásban, mint a mai, én vagyok egyszemélyben a három majom. Sz.e. (=szopornyica előtt) csak az a majom voltam, aki nem hall, mert zenegépecke nélkül a lábam se teszem ki a házból, de azóta ott van a maszk is. Amitől bepárásodik a szemüvegem. Ami 4.25 dioptriás szemenkint.

Mindehhez a sors egy olyan városba baszarintott bele, aminek mondhatni védjegye a macskakő. (Amikor Patyomkinfalvát alakítottak belőle, voltak helyek, ahol direkt felszedték az aszfaltot, hogy macskakövet rakjanak a helyére. True story.) Ennélfogva számomra párás időben elközlekedni a postáig maga a kéktúra.

(Olyan ocsmány sötét van, hogy muszáj volt manuperálnom a fotóval is, fel a gammát, fel a kontrasztot, fel a szaturációt.)

A posta logikáját sose fogom megérteni, idén márciusban például “a zsúfoltság elkerülése érdekében” átmenetileg bezárták a főtéri postafiókot, ami miatt nyilván mindenki kénytelen a lokális főpostán tolongani, amit 1-es számú postának híjnak. Ebben a postaépületben én 1990-ben jártam legelőször, és akkor nekem, falusi Máriskónak, igazi modern postának látszott. Na hát azóta eltelt harmincegy év, mely alatt én igen sokat változtam, a posta viszont, megkockáztatnám, lényegében semmit. Ja, de mégis: lett neki számhúzós rendszere, aminek ugyan van elvileg logikája, de azt mind megeszi a fene, amikor a kilenc ablakból csak kettő üzemel, és ezek közül is az egyik a csomagkiadó meg -felvevő.

Na ez volt most is. Talán nem meglepő adalék, hogy az 1-es számú posta gúgel értékelése 2.2 pont a lehetséges ötből, magyarán ha nem posta lenne, hanem vegyük cukrászda, már kénytelen lett volna bezárni az odalátogatók elégedetlensége miatt. Emellé pedig Sz.k. (=szopornyica közben) bevezették azt a szabályt, hogy csak annyi ember lehetne bent, amennyi ablak üzemel, az emberek viszont nyilvánvalóan szarnak erre a szabályra, és különben is honnan a lócsicsből tudhatnád, hogy a te sorszámod következik, ha kint állsz az épület előtt?

Mindenesetre lezavartam a postalátogatást, vettem kenyeret is a Heim sütöde helyi tagozatánál, és enyhén úgy éreztem magam, mint Dummer Auguszt, aki végtelen mennyiségű fúvós hangszert képes elrejteni a kabátjában. Nekem egy hetvendekás sváb rozskenyeret sikerült a kistáskámban, ez is valami.

Nesztek galéria is, liebesgrüsse aus Szentendre. Hétfő délelőtt esőben, ráadásul.

Nem tudom, mennyire látható-érezhető-olvasható, de rémesen nyomott vagyok. Délutántól bele kell feküdnöm az OTDK országos akármijének akármijébe, próbakonferenciák meg szekcióülések meg anyámkínja, és semmi de semmi kedvem hozzá, de már elvállaltam, mert egy liba vagyok.

Nagyon remélem, hogy ez az állapot hamar elmúlik, mert ha a sors most elém dugna egy konflislovat, én is sírva esnék a nyakába, mint Nietzsche. Őt speciel ezért zárták be diliházba, csak mondom.

 
Hozzászólás

Szerző: be 2021/04/19 hüvelyk újracucc, blabla, eská, galéria, tavasz

 

Himmihummi 1.

Marie Kondónak nálam nem lenne semmi esélye. A holmijaim jelentős hányadához már odaragadt valamilyen történet. Nem mindig az öröm fényes szikrái, amiket ő olyan nélkülözhetetlenül fontosnak tart, de nem szikrázhat és örömködhet minden, a nyavalyába is. Ha mindentől egyetlen sima csuklómozdulattal megszabadulhatnánk, ami fizikailag, szellemileg vagy érzelmileg hozzánk csapódott az idők folyamán, soha nem lennénk kénytelenek tanulságokat vonni le mindabból, amit tettünk, vettünk, szerettünk, utáltunk, tanultunk.

Summa summárum, mindenkinek vannak Dógai. Egyeseknek számosabb Dógai vannak, és én nagyon nyilvánvalóan nem vagyok ebben az ügyben kettesek. Úgyhogy indítok egy új sorozatot, előveszek Dógokat, alkalmanként hármat, az úri közönség meg választ, melyikről szeretne többet hallani. Aztán akkor mesélek arról a Dologról, a felkínált készletbe meg előveszek egy újabbat. Így technikailag mindegyik Dógoknak van esélye sorra kerülni, kivéve persze azokat, amelyek a kutyát sem érdekelnek, őket kivonom az egyenletből.

Ha minden jól megy, heti két ilyen izét tervezek, egyelőre próbáljuk ki azt, hogy szombaton meg kedden. Úgyhogy, tessék, itt a szombati adag, tessék választani.

A leghalványabb lövésem sincs, működik-e a szavazás, én megtettem, amit tudtam, a többi a wp sara…

 
Hozzászólás

Szerző: be 2021/03/05 hüvelyk blabla, himmihummi

 

8/184 – Bakancs és serpenyő

Négy negyvenhét. Ekkor kezdtek üvölteni a kertben a madarak, vagy legalábbis ekkor kapcsoltak olyan hangerőre, amekkoránál már nem tudtam figyelmen kívül hagyni őket, pedig álmomban éppen egy kollégiumi szobában ültem, körülöttem iszonyú zűrzavarban évek hordalékai, könyvek, jegyzetek, ruhák, kozmetikumok, lakástextilek, edények. (Édesjóistenem, még az a kis fekete kétfülű öntöttvas serpenyőcske is ott volt, ami soha nem volt a birtokomban: ez volt az, amiben nagyanyám rántottát szokott sütni nyári vacsorákra négy évtizeddel ezelőtt – vajon hová tűnhetett az a serpenyőcske is? kihullott az idő lyukain a cseh kristály nyaklánccal meg a nagy dög fekete tölgy ebédlőasztallal meg Mark Twain Élet a Mississippinjével együtt.) Egyetlen útitáskám volt, abba kellett volna bepakolnom mindent a Magyar nyelvtörténet 2. füzettől a virágos, turkált kalapkámig, az 1994-ben vett lehordott bakancsot meg a fél könyvespolcot, na meg a barna patchwork kis bőrszütyőt is a rúzsommal meg a tamponokkal, amit még a múlt évezredben felejtettem ott a Pesti Barnabás utcai ELTE-épület harmadik emeletén a lányvécében, és mire visszamentem, már nem volt sehol. Annyi mindent el akartam vinni magammal, amennyit csak lehetséges, de ehhez szelektálni kellett volna, mi a fontos, mi a hanyagolható, én meg csak ültem ott tehetetlenül azzal az egyetlen útitáskával, amiben még nem volt más, mint egy kinyúlt melltartó meg egy koppintott Kenzo parfüm 1996-ból.

Aztán hálistennek elkezdtek üvölteni a macskák is, reggelit ide nekünk, de azonnal, úgyhogy hasznosnak érezhettem magam egy rövid időre, utána viszont nem volt megállás, igenis meg kellett keresnem az 1994-ben vett bakancsot, amit ugyan már évek óta nem hordok, mert az elmúlt huszonhat évben egy mérettel nagyobb lett a lábam, de kidobni nem lehetett. Talán azért, mert ki tudja, hogy mikor kell belegyömöszölnöm egy útitáskába.

A serpenyőcske viszont nincs nálam, nem is volt. Bár, ha jól meggondoljuk, nálam van ez is az ebédlőasztallal meg az Élet a Mississippinnel együtt…

 
Hozzászólás

Szerző: be 2021/03/03 hüvelyk ajándék, blabla, otthoncsücsü, tavasz

 

8/183 – Papundekli

Azt mondják, a hétvégére hidegfront várható. Ennek vajmi kevéssé fognak örülni a fák, akik elhitték, hogy most már igenis jön a tavasz. Tegnap a buszmegállóban az öreg göcsörtös nyárfa (nyárfa az, ugye, amiről késő tavasszal jön az a sok szöszmösz?) már ott szurkolt sok pici ököllel a márciusnak.

Esztergom amúgy napsütéses volt és kihalt,

a munkahelyem nemkülönben, ott dobozolgattam mélán és egyedül, térdig könyvben meg egyéb bizbaszban. Lövésem sincs, hogy fog kinézni majd végül az iroda. Attól tartok, minden bútort kidobnak belőle, ami ötven éve bírja a strapát, aztán telerakják az uraságoktól levetett papundeklivel.

Őszintén, az se érdekelne már, ha rajzolva lennének azok a bútorok, csak mehessek vissza igazándisiből tanítani, mert ez az onlájn szenvedés átkozottul kevéssé kompatibilis a pedagógusképzéssel. Látom a diákokat, meg megtartom nekik az órákat, meg ők is tartanak kiselőadásokat meg beszélgetünk erről-arról, de ez mind csak afféle digitális papundekli.

 
Hozzászólás

Szerző: be 2021/03/02 hüvelyk blabla, tavasz

 

8/180 – Fenrir

Meg vagyok én verve ezzel a famíliával, nem vitás. Miután tegnap éjjel kibontotta valamelyik idióta a falat, ma hajnalban fél egykor arra riadtam, hogy Fenrir vagy hogy a nyimnyámba hívják a farkast, aki megeszi a Napot meg a Holdat, aztán már nyakunkon is a Ragnarök, na szóval Fenrir valahol ott morog a közelemben. Mire magamhoz tértem annyira, hogy agnoszkáljam az égen a Holdat (basz nagy telihold volt, mellesleg), arra is rájöttem, hogy nem Fenrir az, hanem a Repülő Kutató, és nem a Holdat eszi, hanem horkol. Menet közben Pocit is felfedeztem, aki éppen az ágyam negyven százalékát elfoglalva aludt, és szintén horkolt, majd a következő hangok, melyek megüték fülemet, úgy szóltak, hogy bumm-bumm-bumm, pipipi, bumm-bumm-bumm, pipipi, amiből rögtön tudtam, hogy valamelyik eszement családtagom, arra is volt tippem, melyikük, lefekvés előtt betöltötte a szárítógépet, aztán otthagyta ebek és macskák harmincadjára, hadd zörögjön. Ebben a pillanatban begaloppozott Maci is, közölte velem, hogy nyiűű, majd kigaloppozott. És amikor azt hittem, megpróbáltatásaim végetértek, bzrrrr, elzúgott a fejem fölött egy poloska.

Asszem a poloska volt az utolsó csepp a pohárban. Tegnap délután, miközben maratoni összefoglalót tartottam a szociológia alapjaiból, ahajt a két és feledik óra környékén, mikor éppen a mechanikus és organikus társadalomról zöngicséltem, különös tekintettel a járványok kezelésére ezen társadalmakban, valamint arra, hogy miért vagyunk most olyan nyavalyásak és elveszettek, hirtelen megéreztem, hogy valami birizgálja a karomat. Lepillantottam, elnézést kértem, bocsánat, mindjárt jövök, csak épp kidobom ezt a poloskát, kivonultam a képből, kivágtam a dögöt a fürdőszoba ablakán, kezet mostam, visszatértem, aztán ugyanabból a lendületből folytattam tovább a nyulakkal és káposztával, illetve az elektromos hálózat karbantartóival, a wifi létezésével és más mütymüttyökkel illusztrált rövid áttekintést arról, miért vagyunk most másként szarban, mint például Kr. sz. 1400-ban lettünk volna.

Hát így esett, hogy én fél egykor megint kivágtam az ablakon a francba egy poloskát, kiszedtem a cuccot a szárítóból, megfésültem Macit (napi száz húzás a fésűvel, ez az alapadag), megittam egy kávét, aztán leültem takarót horgolni, és hozzá fegyverkovács műsort néztem, amiben olyasmik hangzottak el, hogyaszongya “fegyverkovács és patkolókovács vagyok, emellett meg harmincöt éve hivatásos Télapó”.

Meg van ez a világ húzatva, de piszkosul. Én nemkülönben.

 
Hozzászólás

Szerző: be 2021/02/27 hüvelyk újracucc, blabla, eská, tél

 

8/173 – Kulcs

Körülbelül félórával azután, hogy arról győzködtem a Repülő Kutatót a lidli parkolójában, végső soron nem állunk mi olyan rosszul (vö. “pandemic fine”), nincs hitelünk, nincs adósságunk, van még munkánk, be tudunk vásárolni, még nem öltük meg egymást, és tavasszal meg fogok tanulni jutyúb-videókból vakolatot renoválni, ja meg a Supralux Seasons festékből venni kell olyat, hogy Tavaszi Lóhere, ami persze átkozottul nem lóhere-színű lesz, mint ahogy az Őszi Avar sem ősziavar-színű volt, hanem mandarinos gumicukor, így a Tavaszi Lóhere is valami olyan lesz, mint a folyosói pipeződ; és körülbelül tíz perccel azután, hogy vettünk a piacon friss bébimángoldot, rukolát, hónapos retket, és örvendeztünk annak, hogy végre van kecskekefir meg kecskebrie – na szóval mindezek után hirtelen kiderült, hogy nincs meg Emese kulcsa, és mi nagyon gyorsan és nagyon zivatarosan bepánikoltunk, amíg meg nem találtuk azt a nyavalyás kulcsot.

Emesében. Az indítóban.

Mindezek után talán nem meglepő, hogy miután enyhén ventillálva és igen óvatosan hazacsorogtunk Emesével, majd kipakoltuk a hetibevásárlást meg a piaci zsákmányokat, afféle igazi magyaros módon indítottuk be a nap további részét, egy-egy kupica pálinkával per kopf.

Definitíve szükségünk lenne egy minivakációra. Vagy kettőre.

 
Hozzászólás

Szerző: be 2021/02/20 hüvelyk blabla, eská, tél

 

8/január

Huhh.

 
2 hozzászólás

Szerző: be 2021/01/31 hüvelyk blabla, eská, galéria, otthoncsücsü, tél

 

Intermezzó – La vie en rose

Most, hogy már majdnem vége a januárnak, megint ideje összeszedegetni magam a padlóról. A január normális körülmények között is maga a nihil, hát még most. (2020-ról ne is beszéljünk – bár egyszer muszáj lesz -, és nekem a 2021 is gyanús.) Mindenesetre kezd kialakulni-forma egy minta, hogy miket gyűjtök magam köré az optimizmus érdekében, és engem is meglep, de leginkább rózsaszíneket.

Van, ami egyszerűen csak megtörténik, mint egy naplemente,

van, amit a RK-tól kapok ajándékba,

meg olyan is van, amivel csak meglepem magam-magam.

A naplemente tényleg csak úgy van magától, azon nincs sok mesélnivaló, de a többi tagadhatatlanul szándékos, a parfümöt például direkt én kértem karácsonyra. Stirlitz akkor persze még nem sejtette, hogy ez lesz talán az egyetlen olyan parfümje, ami számára, hogyan is fogalmazzunk, egy olfaktoriális vakfolt vagy minekhíjuk. Ezt a parfümöt én ugyanis csak akkor érzem, amikor felfújom magamra. Mihelyt már nincs a levegőben, nem tudom kiszűrni. A RK érzi, a macskák érzik, másvalakivel nemigen találkozom, de valószínűleg más is érzi. Én nem. Minő szimbóleikum, hah. Na sebaj, az online oktatáshoz Teamsre ez is jó lesz. (Igen, tanítás előtt parfümözni szoktam. Igen, akkor is, ha csak a gép előtt ülök.)

A rúzs talán még inkább szimbóleikus, haha. Miután a múltkor érzelmesen felidéztem a Részeges Pifke esetét, realizáltam, hogy egy éve vettem utoljára új rúzst, és minden nőnek kijár legalább évente egy új rúzs. Ezt a szabályt ugyan most alkottam, de nekem tetszik. Ennélfogva a csütörtöki csámborgás alatt beszabadultam egy drogériába is, és ezúttal is sikerült beleválasztanom a tutiba, a termékcsalád neve ugyanis Féministe, a rúzsé pedig speciel Simone, és elég nagy összegbe mernék fogadni, hogy ha feminista és Simone, akkor valószínűleg de Beauvoir. A röhej ezúttal abban áll, hogy míg a Részeges Pifke tényleg igazi felnőttpiros, a feminizmus nagyasszonya olyan fhansziásan és berúgottan rózsaszín, hogy majdnem tangóharmonikázik bele. (Végül is nem olyan meglepő, Simone de Beauvoir valójában egy igen formátumos, ámde mégiscsak Részeges Pifke volt. Az Egy jóházból való úrilány lapjain például kendőzetlen őszinteséggel leírja, egyetemista korában volt az úgy is, hogy nem vett meg egy filozófia-könyvet, mert hat koktél árába került volna.)

Na hát így állnak itt a dolgok, és én ugyan némi aggodalommal várom, milyen új rózsaszín szarokat rántok még magamra, de ha ez kell ahhoz, hogy ne golyózzak be, jöhet bármi.

 
Hozzászólás

Szerző: be 2021/01/30 hüvelyk ajándék, blabla, tél, turkálgat

 

8/145 – Bae

Az utca túloldalára átmenni cigiért = igazi expedíció.

A vicc az, hogy hiába veszek maszkot, előtte gondosan kirúzsozom a számat. Ezt a ma látható színt a szopornyica kitörésekor vettem magamnak ajándékba, afféle “csakazértis egészben maradunk” dacból – körmöt festeni, szájat rúzsozni, szőrteleníteni meg ilyesmit necesse est, legalább pingáljunk magunknak pofát, ha bévül sivárak vagyunk és beszartformák. Sokat és gondosan válogattam a színek között, miközben a hátam mögött fertőtlenítőket meg tucatjával csomagolt budipapírokat hurcoltak el a drogéria józanabb vásárlói: igazi felnőttpirosat kerestem, nem pedig bébipirosat vagy ribancpirosat; olyat akartam, ami optimizmust sugároz, de nem optimizmust süvöltöz.

Meg is találtam. Már el is fogyott a fele. Igaz, csak amikor már hazajöttem vele, akkor vettem észre, hogy ennek a színnek neve is van, mégpedig az, hogy “Thirsty Bae”. Kortárs szlengből valószínűleg nem vagyok túl penge, de ezt leginkább részeges pifkére fordítanám. Nos, az a gyanúm, a Rimmelnek más elképzelései vannak az optimizmusról.

 
Hozzászólás

Szerző: be 2021/01/23 hüvelyk ajándék, blabla, eská, tél

 

Intermezzó – Lóci óriás lesz

Épp ma egy éve, hogy délutáni álmomból a Repülő Kutató azzal ébresztett: “Drágám, találtam egy macskát a teraszon, most a mosókonyhában van”. Az első feladat az volt, hogy leellenőrizzem, mennyire az ő vagy az én fantáziám terméke ez az egész.* Természetesen ez a macska ezúttal igazi volt, ott ácsorgott a mosókonyhában, dorombolt, a fülén egy a mosógép mögül rákerült pösz, és én már akkor sejtettem, hogy a nyakunkon marad.

Azt már persze a legelső pillanatban hozzátettem, hogy “amennyiben semmi baja nincs”, de hát kiderült, hogy van, FIV-pozitív a drágám. Naná hogy nem jelentkezett senki érte, pedig látványosan jó állapotú, domesztikált, kipöszörőzött kandúr volt. Igen csúnyákat gondoltam arról, aki december végére feltehetőleg fellélegzett, jajdejó, végre elkallódott valahol az a dög.

Csak hát, ugye, kellett neki szereznünk valaminő lakhatást, mert Filoméla szobájában nem tarthattuk in aeternum. Mivel mi barlangi morcok vagyunk, és semminő kapcsolatunk nincsen beteg macskákat befogadó népekkel, rettenetes mennyiségű brainstorming után egyetlen dolgot tudtunk kikotlani: a RK marad a tulaja, de odaadjuk a mucut dajkaságba, mint egy Dickens-regényben. És mivel barlangi morcok vagyunk, akiknek semminő kapcsolata stb. stb., anyósom kapta meg Lócit, ahajt a teraszon túl az ikerház másik felében.

Az azóta eltelt tizenegy és fél hónap újólag bebizonyította, hogy anyósomnak olyan türelme van, mint Jóbnak, mert Lóci természetesen fujvást ide-oda pisilt a lakásban**, plusz nem volt olyan hónap, hogy ne kellett volna orvoshoz hurcolni válogatott nyavalyákkal, leginkább pityikélési gondokkal. Ez utóbbi novemberben kulminált egy kellemes hétvégi estén, kilenc után kicsivel, amikor kijárási tilalom közepette kellett éjjeli ügyeletes cicakórházat keresni, és hordozóba gyömöszölni az elesetten nyervogó tonnadonnát, akinek katéterezésre volt szüksége.***

A helyzet utána drámaian romlott, aztán drámaian javult – nem részletezném, mert minek, a lényeg az, hogy Lócinak a cicakórházban gyártottak a régi girbegurba helyett egy új, dizájnos húgyutat, természetesen királyi váltságdíjért cserébe.**** Aztán nyilván jött egy hólyaggyulladás meg a varratok meg antibiotikumok halomszám, mert minek egyszerűen, ha bonyolultan is lehet. Mindenesetre most Lóci újra a régi fickós szépségében tündököl, és neki is hoztunk lézerpointert Esztergomból, mert Lócinak fogyókúráznia kell, a testedzésre pedig kizárólag a piros pötty utáni rohangálás tudja rávenni.

Na szóval az elmúlt évben volt valami összességében jó is, nem csak morgás, nyivácskolás és magunk siratása. Mindemellett az a gyanúm, szokásomtól eltérően holnap valami évértékelőt is tartok, már ha nem zavar bele a szilveszteri lakoma gyártásának folyamata, én ugyanis megterveztem a menüt, és már most sütöm a savanyúkápis kenyeret meg abálom a crockpotban a barbecue-szószos virsliket, mert aki hülye, az az is marad.

* Pár hete a RK azzal dugta be a fejét hozzám a Bűnök Barlangjába egy délutáni szundika után (ezt kivételesen ő abszolválta, nem én), hogy “drágám, nem hoztál be a lakásba sok-sok kiscicát?” Megnyugtattam, hogy ezt csak álmodta, még mindig csak Marja Afanaszijevna és Maxim, a Kajla vannak nálunk, de meglepődni, azt nem lepődtem meg.

** Ezek ilyenek. Mihelyt érzik, hogy biztos a helyük, rögtön elkanászodnak. Maci mostanság fél hatkor már megjelenik reggeliért óbégatva, pedig az is milyen szende törleszke volt még az elején.

*** Mikor már elmúlt a pánik, és Lóci biztonságban alukált a cicakórházban, kínunkban azon röhögtünk, hogy az egészségügy jelen helyzetében valószínűleg a konyhapulton kéne megműtenünk magunkat a Fiskars Santokuval, ha valamelyikünket elkapná egy vakbélgyulladás, de Lóci bezzeg rögtön kapott helyet egy olyan kórházban, ahonnan naponta videókat küldtek nekünk arról, milyen édesen brünnyög a személyzetnek.

**** Ezen is röhögtünk. Lóci új pityikélője többe került, mint az új komód.

 
4 hozzászólás

Szerző: be 2020/12/30 hüvelyk blabla, macs, nyár, tavasz, tél, ősz

 

8/106 – Vizsgamanók

Az egyetemisták körében van egy olyan meggyőződés, hogy a vizsgaidőszak direkte az ő szopatásukra van kitalálva, és vizsgaidőszakban nem dolgozik senki más, csak ők. Úgy gondolják, hogy ebben a másfél hónapban a tanárok csak hédereznek – nyáron függőágyban isszák a pina coladát, télen duplafotelben a habos kakaót, a dolgozatok pedig mindeközben csak úgy megteremnek és kijavítódnak maguktól.

Hadd árulom el nektek a tanári lét legnagyobb titkát: ez mind igaz. Rögtön ki is fejtem, csak előbb hadd löttyintek egy kis Courvoisier konyakot a habos kakaómba, amihez inka szüzek szüretelték a kakaóbabot, és válogatott svejci tehenektől köpülték bele a habot. Mmmm. Máris jobb.

A vizsgaidőszakban mi nem csinálunk semmit. Az, hogy mégiscsak vannak vizsgák (amik ter-mé-sze-te-sen kizárólag a diákok szopatására lettek kitalálva), az egy még az eddigieknél is nagyobb titoknak köszönhető. Hajoljatok közelebb: vizsgamanók.

Bizony. Mindenkinek, aki úgy dönt, hogy a felsőoktatásban fog tanítani, pályája kezdetén kiutalnak fél tucat vizsgamanót. Igénytelen lények ezek, elélnek pormacskán, mohán és zuzmón, ha meg nem akad más, használt papírzsepiken és elszórt félzoknikon. A szorgalmi időszak alatt színüket sem látni, legfeljebb akkor, ha zárthelyit akarunk íratni, főszezonjuk a vizsgaidőszak. Ilyenkor a tanár kiáll a lakás közepébe, füttyent egyet, és máris megjelennek a vizsgamanók. Megkapják az instrukciókat (melyik tárgyból, hány kérdés, hány pont, hány százaléka bukjon meg a diákoknak), és utána mindent ők intéznek, még a habos kakaót is. Amikor egy dolgozatban elpacsálódik valami, és nem áll össze a pontszám, esetleg nem bukik meg elég nagy hányada a hallgatóknak, a vizsgamanók plusz habos kakaót hoznak, és sorba korbácsolják egymást előttem, másként bármikor visszaküldethetem őket a vizsgamanó-ellátóba, ahonnan kiutalnak nekem új, szorgalmasabb, kevésbé balfasz példányokat. (Azt ne kérdezzétek meg, mi történik a visszaküldött manókkal. Nem akarjátok tudni. Tényleg nem. Azt sem akarjátok tudni, mi van beledarálva a virslibe, és ezt most nem csak úgy random példaként mondom, ha értitek.)

Ahá! – mondhatnátok erre -, és akkor hogyan magyarázom el azt, hogy vannak tanárok, akik szóbeli vizsgákat tartanak? Nekik nem utaltak ki vizsgamanókat?… Ó, dehogynem. Drága kincseim, köztünk tanárok között nem csak lusta dögök vannak, akik beérik a habos kakaóval, de vérbeli szadisták is, akik igenis látni akarják a diákok elfehéredett arcát, és kéjjel hallgatni a hebegésüket. (Ezek a tanárok azok, akik nem érik be azzal, hogy a vizsgamanók egymást korbácsolják előttük, ehelyett saját kézbe veszik a feladatot. Blöe.)

Na hát ezt akartam megosztani veletek így a vizsgaidőszak kezdetén. Hé, Putyu vagy minekhínak, hozzál nekem egy újabb bögre habos kakaót!

 
4 hozzászólás

Szerző: be 2020/12/15 hüvelyk blabla, otthoncsücsü, tél

 

Adventi dekkolás 6. – Tradíció

Pont ma van a húszéves évfordulója annak, hogy lejöttem reggel a nappaliba félig még alva és csipásan azzal, hogy “káávéééét”, aztán észrevettem, hogy résnyire van a teraszajtó, és mikor becsuktam, azt is, hogy egy ujjnyi vastag átfúrt lyuk van a kilincs alatt. Mondanom se kell, onnantól már nem kellett nekem kávé.

Nem mintha olyan sok mindent tudtak volna elvinni a betörők, még fél éve sem volt, hogy véglegesen idehurcolkodtunk. Ugyan már túlvoltunk a legeslegkezdet szakaszán, amikor a lakás komplett berendezése úgy festett, hogy a konyhában ott volt a beépített bútor (tokkal-vonóval, hűtővel-sütővel-mosogatógéppel), valamint a hálószobában egy ikeás duplaágy, de attól még piszok messze, mint most vagyunk, hogy mozdulni se lehet a sok lomtól. Hálistennek nem voltak bonyolult lelkek, ékszerre mentek meg készpénzre, és azokból nem volt itthon sok (most sincs), de még a helyszínelő rendőr is kényelmetlenül érezte magát attól, amikor megkérdezte, tudok-e fotót mutatni a háromsoros gyöngy nyakláncról aranysodronyon, ami ebből a bordó ékszeres dobozból hiányzik, állítólag, én meg szó nélkül felcsaptam neki az esküvői albumot.

Nem került meg az elvitt cuccokból semmi, naná hogy nem, valahol egy orgazda valószínűleg lefitymálta kicsit a kétféle aranyból készült art deco karkötőt, amit Mamától kaptam úgyszintén az esküvőmre, aztán adott érte pár gombot a betörőnek. Mi viszont ezután néhány évig azzal “ünnepeltük meg” az évfordulót, hogy december 5-én rituálisan megágyaztunk magunknak a nappaliban, és itt aludtunk, aztán ez elmúlt. Innentől kezdve lett a hálószobai ágyneműtartó állandó berendezési eleme egy kisbalta, és ez ugyan nem múlt el, de leginkább azért, mert olyan mindegy, hol tartjuk, így meg legalább pontosan tudjuk, hol van.

Mindent összevéve viszont a legsúlyosabb következménye az lett az egésznek, hogy ebben a házban soha senki nem pucolta ki a cipőjét, hogy az ablakba tegye, és nem készített ki tejecskét meg sütikét a Mikulásnak, mert vannak dolgok, amik nem évülnek el. Mi abban az évben egyáltalán nem voltunk rossz gyerekek, és igazán nem érdemeltük meg, hogy a krampuszokat küldje maga helyett, úgyhogy, amilyen a mosdó, olyan a törölköző, nix neked sütike meg tejecske, te dagadt, előítéletes, besurranó szemétláda.

(Ha csizmát nem is teszünk az ablakpárkányra, tomtékat igen. Poci nem bántotta őket tavaly meg tavalyelőtt, úgyhogy most Macin a sor, érdeklődve várjuk a fejleményeket.)

 
Hozzászólás

Szerző: be 2020/12/06 hüvelyk advent, ajándék, blabla, eská, tél

 

8/94 – Hócipő

Na kábé mostanra lett tele a hócipőm ezzel az egésszel. A munkámból eddigre tényleg nem maradt semmi, amiért szeretem csinálni, cserébe egyre több az olyan feladat, amit általában azért visel el az ember, mert tudja, hogy az a szükséges rossz cserébe a jó részekért. Ma este nyolctól például egy kilencven perces értekezleten kell részt vennem, és én azokat élőben, délben is utálom, hát még monitoron keresztül és este.

Amikor reggel íígy nézett ki az ég,

én már töltögetni való anyagokat irkáltam a diákoknak, aztán mire végeztem-forma velük, csak a móka kedvéért bepuszilt ez a ma esti értekezlet. Könyörgöm, tessék már felfogni, pandémia van, és átkozottul nem az az időszak, amikor a legjobb ötlet nemhogy úgy tenni, mintha nem történt volna semmi, hanem még ráadásul ki is használni az egészet némi pluszban bevezetett hisztérikus nyüzsgésre. Úgyis otthon vagy nyolctól, nem? Akkor nesze neked egy púp értekezlet.

Nekem most nyugira lenne szükségem meg puha cicákra, illatos mécsesekre meg karácsonyi készülődésre, nem pedig arra, hogy még nagyobb sebességre kapcsoljon a bolondvonat. A falvédőmet pedig ki fogja megcsinálni helyettem, he?

 
Hozzászólás

Szerző: be 2020/12/03 hüvelyk ajándék, újracucc, blabla, eská, otthoncsücsü, tél

 

Adventi dekkolás, 0.

Ma láttam egy olyat, hogy “dekkold a csarnokokat!”, aztán csak néztem hülyén, amíg le nem esett, hogy az automata fordító mindössze ennyit tudott kezdeni a “deck the halls” kifejezéssel. (Angolul nem tudóknak: ez nagyjából annyit tesz, hogy csicsázd ki a lakásod karácsonyra.)

A mai nap már eleve a bamba bámulások, hülye nézések és más effélék napja volt. Roppant komoly munkával megírtam például a diákjaimnak négy levelet, előjegyzési naptárt is használtam hozzájuk, aztán persze kiderült, hogy szerda helyett keddet mondtam, péntek helyett meg szombatot, ami nyilván azt jelenti, hogy általánosságban meg csütörtököt. Hálistennek a diákjaimnak több esze van nálam, és rákérdeztek, jól értik-e, hogy mit akartam írni, amikor ahelyett hülyeségeket írtam, én pedig megnyugtattam őket, hogy jól. A tűzdelt paidagógosz néninek annyi esze van mostanság, mint egy vödör lepkének.

Mindezek után talán nem meglepő, hogy mostanra teljesen bedühödtem magamra, hogy merrefelé támolygok éppen, eszemsemmi, kreativitásomsemmi, oszt a lakásom is fut elfele. Ez így nem maradhat. Úgyhogy szent esküvést tettem, és ezt gyorsan el is mondom nektek, mert így nagyobb szégyen, ha esetleg ezzel is csütörtököt mondok.

Szóval: én alulírott hülyebogyó ezúton fogadom, hogy mostantól huszonnégy napon keresztül minden napon csinálok valami olyat, ami talán nem kötődik szorosan az adventhez, de alkotó- vagy rendező- vagy bármi efféle tevékenységnek minősül, legyen az kenyér vagy díszkoszorú vagy végre felfúrni a falra valami izét. És ezt be is blogolom. Uff.

Időm persze nem nagyon lesz rá, mert addig még le kell zavarnom egy csomó órát, zárthelyit, vizsgát meg egy tanszéki értekezletet, de ez így most már tarthatatlan, úgyhogy felgyűröm a nyafogóruhám ujját, aztán uccuneki.

 
3 hozzászólás

Szerző: be 2020/11/30 hüvelyk blabla, eská, tél

 

8/szeptember

Majdnem elfelejtettem, cöcö. Galéria!

 
Hozzászólás

Szerző: be 2020/10/01 hüvelyk ajándék, blabla, eská, galéria, macs, ősz

 

Intermezzó, avagy váratlan körkérdés

Elnézést mindenkitől, de engem tényleg piszkosul felzabált az írás meg a félév kezdete, szóval törekszem ugyan, de eddig még arra sem jutott időm-energiám, hogy rákérdezzek: mire lennétek kíváncsiak az új blogévben, óh, nyájas olvasók? Mivel ezúttal tényleg a leghalványabb lila gőzöm sincs a lehetséges válaszokról, itt hagyom ezt a kérdést nyitva, mint egy csűrajtót, de valóban szeretném tudni, mit olvasnátok-néznétek szívesen, és megpróbálok annak függvényében blogni. (Ne mondjátok, hogy nincs ilyen szó, épp most írtam le, tehát ennélfogva mostantól igenis létező dolog.)

Ja, a biztonság kedvéért nesztek valami random kép az elmúlt hétből csak úgy. Egy kép, aszongyák, úgyis több mond száz szónál.

 
14 hozzászólás

Szerző: be 2020/09/20 hüvelyk blabla, megaszondom

 

Intermezzó – Zenea zélet

Ha eddig nem mondtam volna, nekem szép számmal vannak mindenféle szórakoztató magánbabonáim, amelyeket azért, ismerjük el, nem veszek halálos komolyan (értsd: a jó ómeneknek örülök, a rosszakra legyintek). Ezek közül az egyik a félévi első munkanapomra való utazáshoz és a zenegépeckémhez kötődik, úgyhogy most erről mesélek nektek.

Zene nélkül én már nem utazom, kell valami a fülembe, az mp3-lejátszó nélkülözhetetlen eszközöm buszra szálláskor. Amikor elindulok a félév legeslegelső tanítási napjára, teljesen véletlenszerűre állítom a lejátszás sorrendjét az összes számhoz (van rajta vagy 500), és aztán az első három, ami beüt, az fogja előjelezni nekem, mit várhatok az előttem lévő félévtől. Nyilván ilyenkor a gépnek az adott készletből kell választania, de a választék elég bőséges. Van az ötszáz szám között dubstep hegedűtől mongol metálig mindenféle, és békésen tenyésznek egymás mellett oh-so-eighties szintipop-számok, dühös kilencvenes évekbeli nők, filmzene-részletek (különös tekintettel Ramin Djawidi és Hans Zimmer munkásságára), meg még mi nem. Szóval, bár én válogattam, azért mégiscsak van játszástere a zenegépeckének, és igazán azt dobhatja ki elém, amit akar.

Nos, ez volt az első:

Ez a második:

Ez meg a harmadik:

Optimistán nézek én ezek után a félév elé? Naná. A remény hal meg utoljára. Különben is, az első oktatási napomon kiemelkedő eredményt értem el a Dunakanyar Macskabingón összesen hét gömbölyű cicával, de erről a magánbabonámról majd valamikor máskor mesélek.

 
2 hozzászólás

Szerző: be 2020/09/10 hüvelyk ajándék, blabla, ősz

 

7/250 – Rovancs

Attól tartok, a reggeli zuhanyzás helyett érdemesebb lenne átszoknom az esti feredőzésre (tele kád meleg víz hopfüzsgővel, Greta Thunberg összevonja a szemöldökét), mert az éjjel úgy aludtam, mint egy csecsemő. Jó, na egy olyan csecsemő, aki rettentő vadakat álmodik összevissza, de ne legyünk telhetetlenek, már az is sikernek számít, hogy nem ébredtem fel hatig.

Az elmúlt időszakban az álmaim nagyrészt úgy festenek, mintha a cihém rovancsot készítene az eddigi életemből, tartozikok és követelek kerülnek kis csinos rubrikákba, és még szerencse, hogy egy részét ébredéskor elfelejtem, mert másként tényleg itt ülnék összehuttyanva és siránkozva. Nosztalgiaparti, de a rosszabbik fajtából. Csupa olyan helyen járok, amelyek már nincsenek vagy nem hozzáférhetők vagy megváltoztak vagy semmi, de végképp semmi keresnivalóm nincs már ott, és olyan emberekkel beszélgetek (beszélgetek, hahaha – általában szidnak, mint a bokrot), akik halottak vagy messze vannak és nem elérhetők, kiestek az életemből, és én is kiestem az övékből, slussz, áthúzva. Ma éjjel például a nyolcadik emeleti lakásunkban voltam, ahonnan asszem 1981-ben költöztünk el, de minden pontját fel tudom idézni a piroslapú konyhaszekrényektől kezdve az apám által mőkölt subaszőnyegekig és a nappaliban ülő narancssárga gombafotelekig, az előszobában meg azt a falat, amire egy komplett tájképet rajzoltam fel, amikor éppen vendégek voltak nálunk, és én túl szégyellős voltam ahhoz, hogy bemenjek rajzlapot kérni. Még arra is pontosan emlékszem, hol volt az a fiók, amiből négyévesen kivettem a kis solingeni zöldnyelűt, az egész háztartás legélesebb kését, hogy babaágyat készítsek egy kartondobozból Krisztikének, a babámnak. (Négy ujjamat sikerült átvágnom szép rézsútosan, még most is látszik rajtuk a heg, ha az ember tudja, mit keressen.)

Nem tudom, mi lesz ebből, szar vagy kalaposinas, de valami rettenetesen készülődik ottbele a fejemben, és nem is tudom, örüljek neki vagy rettegjek tőle.

Beszéljünk inkább az időjárásról. Szépen süt a nap máma, nem?

 
6 hozzászólás

Szerző: be 2020/05/07 hüvelyk blabla, otthoncsücsü, tavasz