RSS

blabla kategória bejegyzései

9/363 – Pluszmínusz

Nahát, ez is eljött megint, itt az aktuális blogév utolsó napja. Feltehetőleg épp mindannyian lerágjátok a lábatok izgalmatokban, milyen csinnadrattával ünneplem meg.

A válasz igen egyszerű: az égegyadta világon semmilyennel. De tényleg. Nem lesz évértékelés, hogyan-folytassuk-tovább közvéleménykutatás, nagy vetítettképes összefoglaló az évről vagy a hónapról, de még azt sem ajánlom fel kegyesen, hogy a nagy nap tiszteletére kérdezhettek tőlem, amit akartok. (Leginkább amúgy azért nem, mert eddig is kérdezhettetek tőlem bármit, viszont mivel a jelek szerint beszélek magamról épp eleget, nem volt ezügyben nagy tolongás, és most is miért lenne.) Holnap a bejegyzés címében a / előtt egy tízes lesz, a / után meg egyes, és… és… és ennyi.

Viszont ha már a számoknál tartunk… Mókuskáim, én elvesztettem valahol menet közben ebből az évből két napot. Már a tavaly is elvesztettem valahol menet közben egyet, de ez most már a duplája. (Miközben a wp minden nap vidoran gratulálgat azért, hogy milyen szorgalmasan posztolok, csak így tovább, hajráMarinéni! A maival együtt már 744. napja zsinórban, hogy minden nap volt itt bejegyzés. Az több mint két év. És én így is elvesztettem valahol összesen három napot. Bizarr.) Na most én nem vagyok valami jó matematikából, de ha ez egy sorozat kezdete, akkor érdeklődve várom, mi lesz a tizedik blogévben, például hogy három napot vesztek-e el (lehetséges lineáris növekedés), esetleg négyet (lehetséges exponenciális növekedés, melynek esetében további tíz éven belül egyszerűen elfogy a blogom). Mellesleg, ha már a statisztikában turkásztam, ránéztem most arra is, összesen hány bejegyzést produkáltam eddig. 3942. Az egy eléggé szédítő szám.

Mit mondhatnék még: köszi az eddigi figyelmet, köszi a jövőbeni figyelmet. Folytatjuk, de most még azt sem tudom egyelőre megmondani, hogy lesz-e adventi dekkolás vagy jólesőjanuár, hányszor megyek turkálóba, és veszek-e cipőket (bár valószínűleg egy ideig nem, van épp elég). Az eská-posztokkal kapcsolatos számszaki terveket is elengedem, lesz, amennyi lesz, osztjólesz.

Szóval, ezúttal csak ketyegünk bele a világba, minden extra terv nélkül, esetlegesen, mint maga a zélet meg a reggeli kilátás a Bűnök Barlangja futonjáról.

Makkák, tarkabarkák meg dzsuva. Ennél többet-szebbet-jobbat nem tudok ígérni.

 
2 hozzászólás

Szerző: be 2022/08/31 hüvelyk ajándék, újracucc, blabla, eská, macs, megaszondom

 

9/361 – “Szépen, lassan mindenünk leépül…”

Ezt a mai napról. És még csak kilenc óra.

Du.

Nna, most már jobb, de ez tényleg rettenetes reggel volt: szó szerint vérben locsogva ébredtem, aztán a macskák kilógtak a nyitva felejtett teraszajtón, és tíz percig hajkurásztuk őket (bár főként Pocit, Maci nagyon kedvesen bejött magától), nekem meg még mennem kellett Esztergomba is. Mostanra viszont visszaértem, nagyjából mindent sikerült folttalanítani, a cucuk meg köszönik, már jól.

Tényleg.

Akkor én is elhelyezem magam afféle stabil oldalfekvésbe.

 
Hozzászólás

Szerző: be 2022/08/29 hüvelyk blabla, macs, megaszondom, nyár

 

9/354 – Hostel

Akkora ordas marhaságokat álmodtam össze az éjjel, hogy most is szédelgek bele. A RK meg egy csomó kutató társaságában elutaztam Berlinbe, ahol kivettünk egy komplett hostelt, és vacsora után gondoltam, járok egyet a környéken, de mire visszakeveredtem, tömegek hemzsegtek odabent, és akkora volt a zsúfoltság, hogy nem jutottam be a hálótermünkbe, úgyhogy visszabolyongtam a folyosókon, ahol az étkezőt éppen átépítették, és én kétségbeesetten próbáltam megtudni, hogy mi ez, miért, hol vannak a cuccaink, hol vannak a többiek, miként történhet meg ilyesmi. A kelletlen és nyűgös építőmunkások két kelletlen és nyűgös libához irányítottak, akik állítólag a direktriszek vagy mik voltak ott, persze kiderült, hogy mindketten magyarok (ez valószínűleg a tudatalattim realitásérzékének villanása lehetett, én még álmomban sem tudok németül), az egyik tipikus passzív-agresszív módon siránkozott és vádaskodott, közben meg folyton elbőgte magát, a másik meg simán csak tulokmód nem volt hajlandó értelmes beszélgetést folytatni, felváltva vigasztalta a másikat, és intézett hörgő kirohanásokat felém, hogy látta, mekkora koszt hagytunk magunk mögött, mire én, hogy ezt mind meg lehet beszélni, és mindent meg lehet oldani, de hol vannak a cuccaim, ja hát azokat elvitték, de hova, mondja meg nekem, hát azt most nem lehet, mert láthatom, mekkora felfordulás van itt.

Arra ébredtem, hogy dühös vagyok és fáj a fejem. Azóta már megittam két kávét, de még mindig nem vagyok teljesen magamnál, és lövésem sincs, mivel tudnék segíteni magamon. Amikor a világgal bajok vannak, az még hagyján, de amikor az ember saját fejében is ellenségek laknak, az már mindennek a teteje.

Ennél előnyösebb fotót pillanatnyilag nem tudok betenni magamról. Hálistennek délután háromra kozmetikushoz vagyok hivatalos, legalább kívülről ácsolnak majd valamit a fejemen, ha már belülről nem megy.

 
Hozzászólás

Szerző: be 2022/08/22 hüvelyk blabla, nyár, otthoncsücsü

 

9/268 – Tér, kő

Meggyüttem. Majd lesz folytköv is.

 
2 hozzászólás

Szerző: be 2022/05/27 hüvelyk blabla, nyár, tavasz

 

9/260 – Enerzsia

Ez itten az én kávészünetem.

Ha végetér, van még kétszer negyvenöt percem, aztán ezzel bérekesztettem a nappalis órákat erre a félévre. (A levelezősökből van még egy felvonás szombaton, és hétfőn is bekódocok még egy zárótevékenységre, de ennyi.) Az viszont, ahogyan idáig eljutottam, nem volt egészen akadálymentes.

Reggel/hajnalban (ízlés szerint választandó) a szokásos eljárás szerint ficeregni kezdtek a cicumicuk, holakaja, úgyhogy megnéztem a telefonom, huszonhat, remek, Till még csak tizenkilenc perc múlva kezd dalolni. Lekúsztam, macskapapi, kávécigi, és hopp, máris negyvenkilenc volt. De várjunk csak, hoppá. Öt negyvenkilenc.

Hát én kéremszépen nagyúri bambaságomban egy órával későbbre tettem be az ébresztőt, mint kellett volna. Amennyiben pedig hat óra hétkor nem lépek ki az ajtón, lekésem a buszt, a következő meg csak egy óra múlva indul.

A következő tizenöt percet inkább ne képzeljétek el. Azalatt én lezuhanyoztam, fogat mostam, felöltöztem, sminkeltem (plusz parfüm!), odaadtam a macskáknak a száraz kaját, bepakoltam a táskámat, és még egy fotót is lőttem magamról a jól megszokott Aspelund szekrény előtt. Feltölteni és szerkeszteni persze nem volt idő, de ha végre hazaérek a mai ingyombingyom után, még akár az is sorra kerülhet.

A buszt természetesen elértem. Fan még bennem enerzsia, hej. Csak tudnám, honnan rántom elő ilyenkor, mert amúgy ténylegtényleg iszonyatosan félév vége van.

Du. És még csak nem is úgy néztem ki reggel, mint aki tizenöt perc alatt jutott el pizsitől világgámenő állapotig. Világ csudája.

 
6 hozzászólás

Szerző: be 2022/05/19 hüvelyk blabla, nyár, tavasz

 

9/256 – Verkli

Édesjóistenem, mennyi marhaságot álmodtam össze az éjjel. Bulit akartam tartani, és a lakásunk egy panelház tetején volt, panorámás kilátás meg minden, úgyhogy nekiláttam a szervezésnek, azonban valamiképpen egy másik panelház tetején kötöttünk ki, ahol csak hőség volt és tűző nap, valamiért meg rengeteg sár, a lakás pedig egy érintőleges ismerősömé (egy, a valóságban nem létező ismerősömé, csak a móka kedvéért), aki két totyogós kisgyerekkel küzdött azon, hogy túljusson a napjukon. Pakoltam kétségbeesetten, mint Bogdán az üres boltban, miközben érkeztek a vendégek (ezúttal valódi ismerőseim), de mindegyik csalódott volt, hol a kaja, miért itt vagyunk, mi történik, és én leültettem őket a csupa káosz konyhában egy-egy sörrel, aztán nekigyürkőztem, hogy valami rendet teremtsek. És ekkor megérkeztek a diákjaim, akiket erre az időpontra hívtam bepótolni egy elmaradt órát, ott tolongtak kezükben füzetekkel (ezt nem szokták), és én peripatetikus oktatást tartottam nekik a sárban tapicskálva, amíg nem éreztem a lábszáramon valami furát. Amikor lenéztem, az egyik nadrágszáramba akadva ott volt egy szög, a másik lábamra pedig a tapicskálás során ujjnyi hosszú, mély sebeket vágott. Nem vérzett meg nem fájt semmi, de úgy néztem ki, mint a horrorfilmekben a borotvával összemetélt áldozat. Megmutattam a diákoknak a lábam, ők egyöntetűleg azt mondták, fujj, én meg úgy éreztem, végre megvan az ürügy arra, hogy abbahagyjam az órát, elnézést, ezzel csinálnom kell valamit, köszönöm a részvételt. Ők mogorván összepakoltak és elmentek, távozás közben azon lamentálva, hogy ezért ugyan kár volt idejönni, szólhattam volna előre is, hogy ez lesz. (Honnan a nyimnyámból tudhattam volna, legalább ezt a részét, na honnan.) Visszatotyogtam hát bibis lábammal a konyhába, ahonnan azóta elszivárogtak a vendégeim, mert ez itt uncsi, meg egyáltalán. Befásliztam a lábam, és próbáltam legalább segíteni a csajnak a két gyerekkel, aki egy gázrezsón próbált főzögetni, de a gázrezsóval valami zűr volt, nem akart kialudni a lángja, hiába zártuk el, és egyre melegebb lett a palackja, úgyhogy végül kidobtuk a teraszra, a detonáció meg szétvitte a kerti bútorokat. Én erre sem ébredtem fel, jelzem. A csaj azt mondta, eh, nem nagy ügy, a roncsokat seperjük be a sarokba, az égésfoltra meg dobjunk rá egy szőnyeget, de ne azt! az a falra jár! Na ekkor ébredtem fel.

Én ebből már nem akarok semmit kihámozni, de tényleg nem. Maximum annyit, hogy átkozottul pihenésre van szükségem, de ma is szociális kötelezettségeim vannak emberek társaságában, holnap is, és május végéig állandóan pörög a ringlispíl.

Viszont a RK volt reggel a piacon, amíg én rémálmodtam, és hozott nekem ilyet.

Mondanám, hogy ezt most mind meg is eszem reggelire, de húsz dekánál többet nem szabad, azon túl ugyanis kiütéseim lesznek, és még hónapokig vakarózhatom.

 
Hozzászólás

Szerző: be 2022/05/14 hüvelyk újracucc, blabla, eská, tavasz

 

9/221 – Busz

A “Macska a galambok között” című Agatha Christie-regényben van egy olyan jelenet, amikor mindenféle gyilkosságok miatt sürgősen elő kellene keríteni bizonyos Mrs. Upjohnt, de ez nem könnyű, mert éppen busszal utazgat Anatóliában. Ezt az anatóliai buszozgatást a regény minden szereplője olyan természetességgel kezeli, mintha Mrs. Upjohn csak a sarokra ugrott volna le fél pint melaszért (úgymint black treacle), kivéve Poirot-t, aki annyira nem érti az egészet, hogy kénytelen afféle angol dolognak elkönyvelni.

Nyilván a maga világutazói múltjával Poirot sem lát semmi különöset abban, hogy miért éppen Anatólia. A busz az, amin meglepődik. Nos, a jelenlegi helyzetben én vagyok Poirot. A Repülő Kutató már sokat és sokfelé utazott közös életünkben, úgyhogy a szemöldököm sem emelem meg, amikor közli, hogy két hét múlva New Orleans vagy Helsinki vagy Bern. Ezúttal viszont, amikor bemondta Belgrádot, azt is hozzátette, hogy “busszal”. Na hát ez új.

Mindent összevéve persze logikus a dolog: Belgrádba nincs röpcsi (csak Bécsből, ami fölös köröket jelentene), Emese pedig még mindig a plasztikai műtétjére vár a nyírfa alatt.* A gombperec viszont gombperec, ott kell lenni teljes díszben avec Professor Krtek. Úgyhogy a RK buszozgatni fog Szerbiában.

Remélhetőleg nem jár úgy, mint Mrs. Upjohn, akit végül a lerobbant busz mellől kanalaz fel a brit külügyi szolgálat, mert sürgősen meg kell oldani azokat a fránya gyilkosságokat. Én viszont azt ígértem, hogy ma meglátjátok, mit hoztunk össze Erikkel igen sok vernyákolás árán a rókás futterből meg az egyszínűből (okos lány vagyok én kéremszépen, tudtam, hogy az egy méter tíz centi nekem nem lesz elég ruhagyártáshoz, úgyhogy vettem valamennyicske sötétkéket is).** Ez lett belőle:

A cipő is új, pontosabban nem új, csak még nem láttátok. A januári mindent-leáraztak időszakban vettem magamnak új tornacipőket is, ez például farmeranyagból vagyon. Itt most amúgy éppen afféle termékeny tavaszi eső potyog az égből, hol elindul, hol eláll, de természetesen sose lehet tudni, épp mi lesz a következő tíz percben. Ez igen szép és hasznos, de a szombati piacolás elé néminemű akadályokat gördít. No sebaj, ezért van nekem kis virágos bakancs meg szép pipeződ esernyő, hogy az ilyesmit letojhassam.

A szombati piacolás azért is fontos, mert állítólag ma délben megint mindenféle izénapok vannak a szomszédban, ezúttal felnőtteknek, és ehhez nekem valamiféle ajándékot is kéne vinnem, de semmi kedvem a) csinálni valamit, b) befutni ungot-berket és a szombat délelőtti Bürgüncfalvát valamiféle ajándékért.

Nyugi, azért nem egy csokor retket kapnak. Mármint ha minden jól megy, és nem futott szét a piac is a remekül kiszámíthatatlan időjárástól.

* Emese ugyan kiválóan használható heti nagybevásárlásokhoz meg, tudomisén, olyan expedíciókhoz, mint a “hozzuk haza az asszonyt Esztergomból”, de továbbra is javításra szorul a csomagtartója, azt ugyanis nem lehet csak úgy simán lecsukni, csapkodni kell, mint szél a budiajtót.

** Rugalmas anyagnál nemigen teheti meg az ember, hogy ide-oda forgassa a szöveten a szabásminta darabjait, irányított mintáknál meg pláne arra is figyelni kell, hogy ne a fejükön álljanak végül azok a rókák. Emellett pedig tavasszal különösképpen preferálom a hosszú ruhákat, mert azokat időjárás függvényében zoknival meg harisnyazoknival is tudom hordani.

 
5 hozzászólás

Szerző: be 2022/04/09 hüvelyk újracucc, blabla, eská, tavasz

 

9/209 – Zöldség

Fél éjjel ébren voltam, a másik felében viszont mindenféle zöldségeket álmodtam összevissza abból a fajtából, amelyek elmesélve viccesek, benne élve pedig végtelenül nyomasztóak és szorongatóak. Vonattal utaztam, és megvolt minden, ami egy rettenetes vonatúthoz szükséges: rossz vonatra ültem, aztán valahogy átmásztam a jóra, ott viszont túlmentem az állomáson, ahol le akartam szállni, mert valaki a tavaly augusztusban megrendelt jegyeit követelte rajtam (ugyan miért, semmi közöm nem volt hozzá). A következő megállónál leszállva vissza kellett gyalogolnom, úgyhogy levágtam a vasúti sín kanyarulatát, és a rövidítés egy olyan tájra vitt, ahol kéményig vízben álltak a házak, síri csend volt, én meg ott vonszoltam magam egy marha nagy bőrönddel. Esküvőre mentem egyébként, ahová már korábban megüzentem, hogy nem fogok részt venni rajta, és fogalmam sem volt, miért megyek oda mégis, aztán mikor végül mégiscsak odaértem, kiderült, hogy az esküvőt valójában lekéstem, csak az utóbulira értem oda, de az sem volt az igazi, unatkozó emberek ődöngtek tuc-tuc zenére egy szocreál kollégiumi menzán. Közben a telefonom megdöglött, ezért át kellett a billentyűzetét klónozni a tenyerembe, de csak a talpamra sikerült, nekem meg amúgy is mennem kellett tanítani, úgyhogy ott hagytam a pszeudo-buliban a bőröndöm, aztán nyomás tancsitancsi. Egy fülledt, lefüggönyzött teremben tartottam az órámat, és egyszer mondat közben riadtam arra, hogy valószínűleg átaludtam a mondat elejét, mert nem emlékszem rá. A diákok úgy festettek, mintha szaunában lettek volna ruhástul, ezért szét akartam húzni a függönyöket, és kinyitni az ablakot, de odakint egy apokaliptikusan tűző alkonyi nap fogadott, úgyhogy végül hagytuk a francba az egészet, és mikor besötétedett, megpróbáltam visszavergődni az esküvőre a bőröndömért, meg hátha ott legalább lesz valaki, elvisz bánom is én hova. Persze fel kellett hívnom őket, hogy ott vannak-e még, és amíg ott álldogáltam az utcán, és a talpamon próbáltam tárcsázni a számokat, majdnem elütött egy kisbusz. És akkor végre felébredtem.

Úgyhogy nesztek ehhez a salátához egy tegnapi fotó, mert ma egészen őszintén nem merem megmutatni a fejem.

 
3 hozzászólás

Szerző: be 2022/03/28 hüvelyk blabla, otthoncsücsü, tavasz

 

3/203 – Rámol

Iszonyú nyomott vagyok máma, és ebben egyrészt nincs semmi meglepő (nézzetek a világra, könyörgöm – egyre gyakrabban jut eszembe Salinger Zooey-ja, aki szerint Kálijugában, a vaskorszakban élünk, és aki elmúlt tizenhat, de nincs gyomorfekélye, az mind rohadt áruló), másrészt meg mégis. Túl vagyunk a tavaszi napéjegyenlőségen (nekem ezután általában javulni szokott az állapotom), plusz élünk és prosperálunk, miként Prosperó.

Az éjjel borzasztó marhaságokat álmodtam össze kívülről viccesek voltak, de belülről nem: elmentem az ikeába, ahol minden elképzelhető felületen emberek aludtak, én meg bizonygattam magamnak, hogy biztos csak fáradtak, de ez önbizonygatásnak se volt elég. Ki volt plakátolva, hogy a belépőknek maszkot kellett tenni, én meg tudtam, hogy van a táskámban egy, de ehhez ki kellett rámolnom belőle mindent egy billegő lábú bárasztalkára, és amikor visszapakoltam, nem tudtam eldönteni, hogy az asztalon az a fröccsöntött szürke műanyagpanda, ami akkora volt, mint egy bili, ikea-dekoráció volt-e, vagy az én táskámból került ki, úgyhogy végül otthagytam.

Mi a nyavalyát tehetnék, felöltözöm nagy műgonddal a délutáni óráimra, aztán elporoszkálok a 4×45 percem irányába.

Abszolúte ki tudnék egyezni abban, ha innentől egy hétig a számat se lenne szabad kinyitnom, de nem ilyen ez a popszakma.

 
Hozzászólás

Szerző: be 2022/03/22 hüvelyk blabla, eská, tavasz

 

Szaporulat a házban – Egy délelőtt a zsibin

Különleges világalkalom, végre vettem Dógokat a szentendrei zsibin! Eddigelé még sose sikerült ilyesmi, max. rokon kisgyerekeknek hoztunk matchboxokat, de most piszkosul formában voltam, mit ne mondjak. Ennyi mindent sikerült hazahurcolnom, ni.

Csak a szokásos Szaharába homok, tsekélység. Ez vala itt 5500 pénz. Figyelembe véve Szentendrét, igen olcsón megúsztam, és ha hihetek az Etsynek, még annál is inkább, de ne vágjunk a dolgok elébe.

A vicc kedvéért az egész gyűjteményből a baloldali kerek fonott kosár volt a legdrágább beszerzés, ezer pénz, viszont megkaptam melléje ajiba a másik kosárkát is, itt ebben a kuplerájban pedig még sose volt olyan, hogy túl sok kosárka.

Az öt A4-es képhez jó Nyttja keretnek ötszáz volt darabja. Ezeket már végtelensok ideje kivonta forgalomból az Ikea, a Fiskbo van helyettük, ami szinte csak bébipasztellekben meg fehér-feketében férhető hozzá. A Nyttja, mint a mellékelt ábra mutatja, még olyan mámorítóan élénk volt, mint a pávián segge. Ezek itt amúgy már utolsó generációs Nyttják, műanyaglap van bennük üveg helyett, mégpedig sértetlenül. (Azt hiszem, elég sokat elmond rólam, milyen beható ismereteim vannak az ikeás képkeretek evolúciójáról…)

A parafadugós üvegcsék származásukat tekintve dél-afrikaiak (ezt mondja rajtuk a címke), és hárman kerültek ötszázba. Adjatok nekem kicsiny tartályokat, bármennyit, és én megtöltöm őket, de tutira. Ezekbe feltehetőleg gyöngyök kerülnek. Igen, gyöngyöket is tartok a kuplerájomban. Az sem meglepő, hogy nem mutogatom a gyöngy-gyűjteményem, nincsen igazán ember elé való formában. Na de most!

A hímzőfonalakból nálam szintén nincs olyan, hogy túl sok. Pláne hogy itt ez a kedves kis kupac írd és mondd háromszáz pénz volt.

A nagybummot persze a végére tartogatom, a négy sárga tángyérnak ugyanis háromszáz volt darabja. Igaz, könnyen elkerülhették volna a figyelmemet, mert igen koszosak voltak szegénykék,

de én a 11-es főút mellett lakom, úgyhogy minden, amit télire kint hagyok a teraszon, pünkt így néz ki, amíg el nem mosom.

Hát ezeket is elmostam. Jó alaposan.

Awww.

Olyan pofásan néztek ki elmosva, hogy merő kíváncsiságból rákerestem az internetekbe, aki pedig keres, talál is. Tálka ugyan nincs az enyéimhez, de négy darab van belőlük, mind tökéletes állapotban. Azt hiszem, elég annyiban maradnunk, hogy durván áron alul szereztem be őket.

Hát így, kedveszkéim. A végére pedig nesztek egy galéria arról, milyen is az a szentendrei antik vásár és bolhapiac, ami minden hónap harmadik vasárnapján vagyon, és ahol minden kapható számozott Szász Endre nyomattól muzeális Burdákig és Ácévillámdécé lemeztől pacalig.

 
Hozzászólás

Szerző: be 2022/03/20 hüvelyk blabla, galéria, tavasz, turkálgat

 

9/182 – Térinformatika

(Hadd mesélek valami viccesfélét, van bajunk amúgy elég, nem?)

(A történetben szereplő neveket az utcák és fürdőszobaszalonok személyiségi jogainak védelmében megváltoztattuk.)

Amikor húsz évnél is több ideje ideköltöztünk, Bürgüncfalva térinformatikai rendszere, ennélfogva pedig okmánykiadási rendszere is bugos volt, de nagyon. Ebben a városban legalább féltucat olyan kombináció létezik, hogy ugyanolyan nevű izéből van utca meg köz is, és ezek természetesen egymásba torkollnak, látszólag minden logika nélkül. Az például, hívjuk esetleg itt és most Hajnalicskának, ahol minket esz a penész, T alakban tartalmazza a Hajnalicska utcát és a Hajnalicska közt, mégpedig úgy, hogy a Hajnalicska utcát csak a Hajnalicska közön át lehet megközelíteni, mert… mert, mittomén. Ahányszor lüxüs módon taxival jövök haza, azt szoktam mondani a sofőrnek, hogy “Álljon csak le nyugodtan az Eulália fürdőszobaszalon előtt, ott lakom a szoborpark mögött abban a labirintusban” *némiképp bizonytalan kézmozdulat*

Na szóval, mi pont a T találkozási pontjában lakunk balfelül, a Hajnalicska köz 1. szám alatt. A térinformatikai rendszer bugja azonban évtizedekig nem volt hajlandó kezelni az utca és a köz distinkcióját, mindenki utcában lakott, slussz. Tehát a mi lakcímkártyánk a Hajnalicska utca 1. szám alá szólt, ami azért pikáns, mert a T találkozási pontjában jobbfelül is van egy ház, a Hajnalicska utca 1. szám, és természetesen ott is laknak. De nem mi.

Azt hiszem, kezditek érteni a dolgot, ugye. Valamikor az elmúlt években kijavították a bugot, meg egyébként is a helyi okmányirodáról felkerült az ügyintézés az ügyfélkapu-kormányablak-miabokám szintjére, úgyhogy mi már technikailag lakhattunk volna a Hajnalicska köz 1. alatt is, de erről senki sem szólt, és nem is nagyon érdekelt senkit a dolog, amíg a Hajnalicska utca 1. alattiak közül valakinek kellett egy szociális ösztöndíj, és akkor izé. Ezt amúgy megbeszéltük a RK-val, hogy nem értjük, miért éppen emiatt indultak be az események, de ha beindultak, hát legyen. Goto ügyfélkapu, lakcímcsere, új lakcímkártya.

Az egész persze a kellően humoros bürokratikus nyűglődések stílusában zajlott, mert arra is külön protokoll van, ki jelenthet be kit milyen igazolások birtokában az ügyfélkapun, szóval a RK meg én két különböző úton és időpontban nyújtottuk be az “instállom, hadd lakhassak a saját lakásomban” elektronikus papírkáinkat. És utána meg vártunk.

A RK új lakcímkártyája a kérvény benyújtása után öt munkanappal beérkezett, hurrá, az enyém is mindjárt jön, egy nap különbséggel kérvényeztük. És akkor megint vártunk. Mint a kedvenc Heineken-reklámomban.

Hogy rövidre fogjam a történetet, az új lakcímkártyám több heti malmozás után tegnap érkezett meg. Az áll rajta, hogy a kiállítás dátuma február 4.

Szóval továbbra is van baj a világban elég, de legalább lakom valahol benne. Igaz, erősen ráférne egy takarítás a Hajnalicska köz 1-re, de én tényleg elővettem a vasárnapi jövendölés szerint a festékeket, úgyhogy előbb mázolás, csak utána pucupucu.

Az eredményekről természetesen beszámolok.

 
Hozzászólás

Szerző: be 2022/03/01 hüvelyk blabla, otthoncsücsü, tavasz, tél

 

9/178 – Dörzsi

Ott még nem tartunk, hogy a madarak üvöltése ébresszen, de a macskák mindent megpróbálnak, hogy pótolják a rigókat. Az továbbra is kedves tőlük, hogy előbb megvárják, amíg mocorogni kezdek, csak utána kapcsolnak rá, de sajnos korábban kezdtem mocorogni, mint az bárkinek jó lett volna, ma is ötkor gurultam ki az ágyból.

Legalább nem maradtam le a fél hetes égimoziról, no.

A tegnapi nap még istenes volt, mert amíg nem tettem le négykor a lantot, csak a tanítással bírtam foglalkozni, a fejemben semmi másra nem volt kapacitás. Mikor viszont végre végeztem, jááááj. A munkánál még nem találtak ki jobb módszert arra, hogy az ember lefoglalja magát, és kordában tartsa a gondolatait, viszont jövő péntekig nem tanítok, úgyhogy találnom kell erre az időre valami mást, amivel lefojthatom a szorongást.

Attól tartok, igen sok kézműves tevékenység várható erre a hétre, és közülük jó néhányhoz tartozik majd valami tisztítószer meg egy dörzsi…

 
1 hozzászólás

Szerző: be 2022/02/25 hüvelyk ajándék, blabla, otthoncsücsü, tavasz, tél

 

Jóleső Január 2. – Pucupucu

Ma kitakarítom a vendégszobát, mert egy tiszta szoba kellemes dolog, és holnap jön a húgom látogatóba, úgyhogy van is miért kitakarítanom. Ha ti olyan rendes gyerekek voltatok, hogy végigpucoltátok karácsony előtt a lakásotok, talán nem kell ekkora küzdelmet beletenni, mint amekkorát most nekem, mindemellett biztos vagyok benne, hogy mindenkinél akad egy zug vagy vacok vagy doboz, amit gatyába kéne rázni. Ha akartok, csatlakozhattok – éppen azért, mert nem muszáj. Lehet azt is, hogy kimentek sétálni, agytakarítás céljából, vagy tornáztok egyet, vagy megnéztek egy filmet. A lényeg, hogy pucoljunk meg, le, ki valamit, amíg ilyen szépen süt a nap.

Na akkor fülbezene, folyadékpótlás (én egy Kofolát bontok ki hozzá), aztán uccuneki.

(Du. majd ilyenvolt-ilyenlett képekkel is jelentkezem.)

Az ígéret szép szó, úgyhogy tessék:

Por volt, káosz, macskaszőr, pókháló meg kupi, úgyhogy összeszedtem az ott fityegő holmikat, aztán kitakarítottam, és most ilyen. Holnapra ki is dekkolom. 🙂

Mivel ez a Jóleső Január eléggé ad-hoc módon alakul, megpróbálom azt a módszert, hogy előző nap kijelölöm a másnapi “hívószót”, amit mindenki úgy értelmez majd, ahogy csak akar. Ezúttal legyen az, hogy AJÁNDÉK.

 
Hozzászólás

Szerző: be 2022/01/02 hüvelyk blabla, eská, jólesőjanuár, otthoncsücsü, tél

 

Egy új projekt: Jóleső Január

Tegnap este leszedtem a Bűnök Barlangja ablakáról a fényfüzért, aztán feltettem helyette egy hosszabbat, aminek sokkal több, meleg borostyánsárga fényű égője van. Alapvetően ez volt az a bökés, amitől beindult a morfondír, aztán kilyukadtunk itt, ebben a posztban: az igény, hogy januárban is jól érezzem magam, csakazértis. Vagy, hogy afféle mozgalmi jelszót használjak, amilyeneket az önismereti guruk szoknak: “Szeresd magad szilveszter után is!”

Nekem ugyan az év kezdete meg vége az akadémiai évhez, magyarán a tanévhez kötődik*, január 1. csak egy olyan nap, amikor újra meg kell tanulni, milyen évet írunk**. Ez viszont nem változtat azon, hogy a januárt igencsak keserves hónapnak érzem, azt pedig csak elképzelni tudom, mennyire érzi keservesnek az, aki tényleg úgy gondolta, hurrá, új év, újrakezdés, tiszta lap.

A január valószínűleg a legnagyobb pofára esések és legnagyobb kiüresedések hónapja: az adventi sütemények elfogytak, a pénz elment a karácsonyi ajándékokra, a halászlé-töltöttkáposzta-bejgli-szaloncukor felment az ember seggére, le kell bontani a fát, ami fúriafűz módjára szórja a leveleit, a szilveszterezésról nem is beszélve, mert vagy elment valahová az ember bulizni, és közben azt gondolta, bár maradt volna inkább otthon, vagy pedig fordítva. Summa summárum, januárban majdnem mindenki ott áll üres pénztárcával, röcögő hájacskákkal, macskajajosan, és a szép új jövőt keresi, amihez rossz esetben fogadalmakat is tett – olyanokat, amelyekről nagyjából tizenötödikén már látja, hogy betarthatatlanok.

Szó se róla, sokra becsülöm azokat, akik megfogadják, majd be is tartják, hogy heti háromszor futni mennek, beiratkoznak egy jógatanfolyamra, félreteszik azt a pénzt, amit extra mocha lattéra költöttek volna az ebédszünetben, naponta esznek salátát és nem hagyják ki a reggelit, ezentúl külön gyűjtik a színes és fehér mosnivalót, mellőzik a piát, a cigit, a gyorsan felszívódó szénhidrátokat és a zsírt és a mit tudom én még mit – de azért lássuk be, ennek itt lent igenis igaza van.

(Angolul nem tudók számára: “Nyitni fogok egy edzőtermet, amit úgy hívnak, FOGADALMAK. Az év első hónapjában sportszerek lesznek benne, a következő tizenegyre pedig bárrá változik.”)

A baj ugyanis az, hogy januárra leginkább az energia fogy el az emberekből, anélkül meg nem megy semmiféle változtatás. A másik baj pedig, hogy a fogadalmaink ilyenkor nagyrészt önsanyargatásról szólnak: olyasmikről akarunk lemondani, amik egyébként örömet szereznek nekünk, és olyan dolgokra akarunk rászokni, amiket rühellünk. Nem gondolom azt, hogy ezzel most feltaláltam a spanyolviaszt, de a január a legkevésbé alkalmas időszak olyanfajta radikális életmódváltásokra, amiket ilyentájt át akarnak verni magukon az emberek. Az idő jellemzően pocsék, latyak van meg szél meg (az elmúlt években legalábbis) jóformán semmi hó, a napok hosszabbodnak ugyan, de iszonyú laaaassssaaaan, a mézeskalácsok meg jinglebellsek meg csillagszórók viszont rettenet gyorsasággal távolodnak. Az összes puha kis kuckómeleget elhasználtuk decemberben, most meg heti háromszor futócipőt akarunk húzni, és a széfbe rakjuk az utolsó tábla csokit is, nehogy engedjünk a kísértésnek.

Összességében erről szól az én egyszerű kis ötletem: fenébe a bűntudattal, van bajunk úgyis elég, tartsunk egy olyan januárt, amikor megpróbáljuk jól érezni magunkat. Az elmúlt két év után különösképpen ráfér ez mindenkire, és még nem értünk a végére***, hát tényleg nem az a fő cél, hogy magunkat marcangoljuk, abból még sose sült ki semmi jó.

Nyilván nem arra akarom bátorítani a nagyérdeműt, hogy ezentúl nagykanállal egye a mézes kacsazsírt, zárja el a futócipőit, és hanyagolja a fogselymezést. Azok a módszerek, amiket arra használok, hogy jól érezzem magam, valószínűleg nem jönnek be mindenkinek, és ez így is van rendben, különbözőek vagyunk. Viszont igenis kell minden nyavalyás napra valami, aminek örülhet az ember, legyen az egy kocka csoki, egy illatgyertya, egy zeneszám, vagy akár az, ahogyan a fény megcsillan egy pocsolyán. És az apróságok is többnek látszanak, ha megosztjuk őket, mert így többen tudunk nekik örülni.

Na, ki tart velem?

* 2022-ben éppen a negyvenéves évfordulóját ünneplem annak, hogy bevonultam az oktatásba, aztán ki se jöttem belőle, leszámítva munkanélküliségem fél keserves évét, de azalatt se képzeltem magamnak más jövőt, mint taníííítani.

** Bizony van úgy, hogy még márciusban is eltévesztem.

*** Igen, az omikron nevű szarra gondolok. Kivételesen amúgy reménykedem is kicsit, hátha tényleg ez lesz az a variáns, amivel takonykórrá szelídül ez a rohadt szopornyica.

 
9 hozzászólás

Szerző: be 2021/12/31 hüvelyk blabla, jólesőjanuár, projekt

 

9/31 – Árenda

A tegnapi nap tényleg minden ocsmány undor alja volt, kellő zűrzavarokkal, amikor meg épp nem volt zűrzavar, mindkettőnket múzsák pofoztak. A Repülő Kutatót Klió, az enyémet meg nem tudom, hogy hívják, a nevelésszociológiát annak idején még nem árendálták ki a Parnasszuson. Én egyre kétségbeesettebb voltam, esne fejre az összes libájával együtt Apolló! ez a szaros venyige, amit éppen farigcsálok, pont olyan lesz, mint egy rosszabbfajta BA szakdolgozat! lentről meg mindeközben olyan szózatok szűrődtek fel az emeletre, hogy azanyádat! miért éppen Temes-Torontál vármegye, he?

A RK egy ponton feljött a Bűnök Barlangjába, ahol én kuksoltam félszáz kérdőív között, lerogyott a sarokban a rattanfotelre, én meg hirtelen azt mondtam neki, “szökjünk meg”. “Mindig ezt mondod” – felelte némiképp enerváltan -, “pedig nem szökhetünk meg, mi ebből élünk.” “Egy nagy frászt” – riposztoztam neki nagy vehemenciával -, te élsz ebből, én abból élek, hogy tizenkilenc éveseknek fordítsam le a tudományt embernyelvre.”

Végül sok morgás és nyivácskolás árán befejeztük szarainkat, elküldtük őket, majd a RK elment hamburgerért a főtérre, mert egész nap nem volt egyikünknek sem esze vagy ideje, hogy főzzön valamit vacsorára. Nyavalyás tanulmányírás, majdnem egy komplett hetet dobtam ki az ablakon, amit tölthettem volna például olyasmikkel, mint tovább kenni a falra a Mentolos Zuzmót. A történeti hűség érdekében persze nem feledhetem el, hogy ez alatt az idő alatt fajlagosan többet prokrasztináltam, mint dolgoztam, épp csak nyoma nincsen neki. Következőkor legalább horgolótűvel a kezemben fogok prokrasztinálni, esetleg porszívócsővel, mittomén.

Ma délután elmegyek baratináimmal inni, mielőtt nekiesnék megszerkeszteni a kötetet, amibe elküldtem tegnap a tanulmányt. A szerkesztést azt csak úgy ajiba kaptam, talán mert megbízhatónak látszom, esetleg baleknek, ez még nem biztos. Annyi biztos, hogy a világ nem látja a prokrasztinációt, csak azt, hogy én általában mindent leadok időre, ha meg nem, akkor szólok. (Ezt most itt például előre bejelentett késéssel adtam le, mert a múlt hétvégéhez nullához közeli szintről előadóira kellett tuningolnom magam két tudományágból is, és az nem megy ripsz-ropsz.)

Azt hiszem egyébként, akkor törtek el bennem kicsit a dógok, amikor kiderült, hogy az angol nyelvű tanulmány helyett, amivel annyit nyűglődtem a nyáron, érdemesebb lett volna tökmindegy mivel foglalkozni, mert csak hárman adtuk le a tervezett nemtomhányból, így meg nem lesz belőle kötet, ha fejreállunk se. Tényleg egy balek vagyok, na.

Jobb híján itt hagylak most titeket a bús állapotú reggeli kerttel, mert én még nyafogóruhában baszom a rezet szortírozom a világ dolgait. Ha délutánra lesz még annyi kakaóm, azt is befotózom, miben megyek kültéri zülleni ebbe a kellemes zegernyébe bele. Egyelőre csak abban vagyok biztos, polár lesz meg cikcakkos.

 
Hozzászólás

Szerző: be 2021/10/01 hüvelyk blabla, ősz

 

Eská – A kamra visszatérettetése a civilizációba

Ha nem sejtenétek, ez durván képnehéz bejegyzés lesz, és azért ezen az embernek nem való órán (2:30-kor kezdtem írni), mert arra riadtam egy órával ezelőtt, hogy a vindóz frissítette magát, ezzel újraindította Lénát, és természetesen azt a videót is, amire elaludtam. Az vesse rám az első követ (mármint a videóra elalvás miatt), aki még nem ájult ki háromnapos maratoni rutyutyuk után.

Először is kezdjük a legfontosabbal: ez a kamra még nem volt kifestve sose. Huszonegy éve lakunk ebben a házban, ezalatt voltak olyan falak, amik már három különböző színt megjártak az eredeti fehérhez képest, de a kamrát még sose festettük ki. Más se. Nyaranta általában tartok benne egy mindentkipucolok-mindentkipakolok-mindentvissza partit, de tavaly valamiért az is elmaradt, szóval tulajdonképpen két éve nem volt itt rendesnek nevezhető takarítás. Időnként felszedjük a padlóról az odahajigált dolgokat, felmosunk alattuk, aztán visszahajigáljuk más elrendezésben, ennyi.

Nem csoda, hogy így nézett ki még kedden (a képminőség a szokásos lesz, előre szólok):

Ezúttal már a padlót is sikerült teljesen belepni,

ami meg a polcokon volt, hát azt se nevezném rendnek.

Persze ilyenkor legyünk hálásak a sok csetresznek meg a mindent betöltő dzsuvának, legalább nem bámul fel a plafonra senki.

Igen, így néz ki, amin már huszonegy éve csapkodnak molylepkéket meg szúnyogokat. Bocs. (Idén, kopogjuk le, egyik sincs még, és örülnék, ha ez így is maradna.)

Mindenesetre kipakoltam a kamrából mindent, de mindent. A polcokat le is szedtem. Az ajtó mellett bévül van egy akasztós izéke, azt is le kellett csavaroznom. És megpucoltam az ablakot. Jáj. Egy fél kiló sár jött le róla, minimum.

A kipakolt mindennek persze valahová mennie kellett, az anyagmegmaradás elve a lekvárosüvegekre is érvényes. Na ekkor jutottunk oda, hogy a macskakaját biztos helyre menekítettem, a többit meg ahová csak sikerült.

(A macskakaja a kép jobb alsó sarkában látható, ha érdekelne titeket, meghitten nekidűlve a kávéfőzőnek, amit gondosan feltöltöttem még a hülyeség és marhaság előtt, mert ki tudja, milyen Jó Helyre teszem majd a kávés dobozt. Tényleg Jó Helyre tehettem, mert ezen a képen meg se találom.)

Ez volt szerda hajnalban. Kábé péntek délig nem lehetett főzni ebben a vircsaftban semmit, mert nem volt hol. Hálistennek olyan ordenáré hőség volt hozzá, hogy amúgy is átmentem folyadékalapú létformába, és nagyjából magnéziumos vízen, alkoholmentes sörön meg kecskekefiren éltem ezalatt. (Ez, azt hiszem, elég sok mindent megmagyaráz.)

Huh, de ronda volt, ami bent maradt.

Innentől indult a mesének az a része, amikor afféle ingajáratban hol a teraszon foglalkoztam a polclapokkal meg a konzoljaikkal (azokat is leszedtem), hol meg odabent a kamra falával. A polcokat nagy alapossággal lesuvickoltam, kétszer is (kép nincs, nem is akarjátok, hogy legyen – elképesztően gusztustalanul festettek szegénykéim), a kettő között meg lemostam a falat a kamrában, ami szintén úgy festett, hogy böe. Ráadásul persze nem csak felszíni böe, úgyhogy bús belenyugvással elővettem a glettgipszet.

Ez itt csak az egyik fal,

szóval képzelhetitek.

Közben persze a polctartó konzolokat is le kellett suvickolnom, azok úgy érték meg a nagykorúságot, hogy nem voltak lemosva sose. (Rossz háziasszony, pfuj.) Az időjárási körülményeknek (=dögmeleg) köszönhetően szerencsére gyorsan száradt minden, úgyhogy délutánra már le tudtam csiszolni a glettet, felporszívózni a port, áttörölni a falat, aztán beeresztettem az egészet mélyalapozóval, mert ezen a ponton már úgy éreztem, ha végére érek ennek a szarnak, a falat további húsz évig nem fogom háborgatni, akkor meg hadd legyen gatyába rázva alapost. És ezek után kiájultam.

A csütörtök hajnal a teraszon ért engem, a polcokat meg a dörzspapírt.

Apósom még szerda este nagyon kedvesen felajánlotta, hogy lecsiszolja nekem géppel a polcokat, amit én ugyanolyan kedvesen visszautasítottam, mert apósom ilyen ügyekben idegtépően lassú és alapos, nekem meg nem volt két hetem, hogy végigvárjam a procedúrát, például szükségem lett volna a konyhámra is, ami épp raktárként üzemelt. Úgyhogy ehelyett végigdörzsikéltem előbb egy 60as dörzspapírral, aztán egy 100assal, és ennek befejeztével felállítottam a teraszon a polcfestő állomást.

A kartonban, ami alattuk van, meg a polcok megemelésére szolgáló receficékben, ami szintén alattuk van, a gardróbszekrény jött be a lakásba, én pedig kidobás helyett félretettem azokat egy efféle merénylet tervével. Ugye, mondtam már nektek, hogy itt nem megy semmi kárba, legfeljebb veszendőbe?

Mint például az az ipari folpack tekercs sem, amit a Repülő Kutató kapott 2012-ben a rokonaitól, hogy abba bónyálja magát, amikor be kellett kenni a hátát bides kenyőccsel, majd betekerni fóliába. Az isiászára kellett mindez, de arra már nem emlékszem, orvosi utasítás volt-e, vagy valamilyen javasasszonyi praktika. Mindenesetre a tekercs jó szolgálatot tett már a 2016-os nagy fürdőszobafestéskor is, abba volt belecsavarva a radiátor. Ezúttal a csöveket kellett becsavargatnom,

melyeknek száma ebben a kamrában légió, és nyilván nem komálnák, ha beeresztem őket diszperzittel, ezekben megy fel az emeletre a fűtés. (Hogy a jó büdös francba csinálták meg ezt az egészet ilyen ortopéd módon, fel nem foghatom. A jobb felső sarokban az a szürke izé az emeleti vécé lefolyója. A kamra voltaképpen az egész lakás állatorvosi lova.)

Nem lett nívódíjasan szép csomagolás (mi vagyok én, Christo? na ugye), de hát, mi tagadás, ekkorra már kellő mértékben utáltam az egészet. Szerencsére a polcok meg a Trinát Unitop nem hagytak cserben,

úgyhogy amikor éppen nagyon elegem volt a csövekből, kimentem egy kicsit a teraszra, hogy magamat biztassam, meg időnként rájuk kenjek egy újabb réteget. (Kettő felül, kettő alul, mert a polcok jelentős része alulnézetből látszik legjobban, amikor már fent vannak a tartóikon.)

Délre viszont már nem lehetett elodázni a dolgokat, úgyhogy nagy sóhajtással nekiláttam tovább növelni a káoszt.

Ekkorra már minden körbe volt tekergetve meg le volt maszkolva, indulhatott a gimnasztika.

A falfesték még tavaszról maradt, amikor a Bűnök Barlangját lefestendő vettem egy Aranyeső fantázianevű sárga csodát, de aztán végül hirtelen ötletből mégis a szürke mellett döntöttem. Nem bántam meg. Azt sem, hogy megvettem az Aranyesőt. Pont olyan csibesárga, mint a polcokra kent izé, ami egyébként NCS S 1060 Y10R, ha esetleg tudni szeretnétek. Aranyeső ott van az ajtó mellett, és a reciklálás szellemében a Magos Mustár kiürült dobozába töltöttem bele, mert mostam én már az elmúlt hónapokban festékesvödröt épp eleget, és nem akkora élmény, hogy szívesen ismételtem volna. Ezt most úgy ahogy van, cakumpakk ki fogom dobni.

Három órámba telt, hogy lefessem a falakat meg a plafont, nem vicc. A hálószobára négy óra alatt kentem fel a Magos Mustárt, csak az összehasonlítás végett. Itt most egy kis keskeny teddihengerrel dolgoztam (a képen a padlón lévő ollótól jobbra, még tisztán, frisszen és capkodószan látható), mert ezzel be tudtam nyúlni a csövek mögé is. Kulimunka volt a javából, ráadásul precíziós kulimunka, a legrosszabb.

Na de legalább egyszer csak vége volt, én meg mehettem a teraszra újabb réteget kenni a polcokra, majd, mivel átmenetileg nem volt éppen semmi kennivaló, eldűltem kicsinyt. Ez alatt a maratoni parti alatt különösképpen képes voltam arra, hogy időnként rajtaütés-szerűen elaludjak, amikor épp szárad valami, úgyhogy nem volt ebben semmi meglepő. Ezúttal másfél óra múlva riadtam arra, hogy Maci a lábamat nyalogatja, fene a gusztusát, csoda, hogy nem rúgtam fel szegényt első pánikreakciómban. Az Aranyeső addigra kellő mértékben megszáradt, úgyhogy leszedtem a csövekről a borítást, és nekiláttam egy kis ecsettel kipótolni a festéket azokon a helyeken, ahová nem ért be a teddihenger se. Ez már csak egy órácska volt, bagatell. És akkor hagytam, hadd száradjon minden reggelig.

Péntek reggel ötkor leszedtem a maszkolószalagot az utolsó helyekről is, például a polctartó fali micsodákról, porszika, felmosás, ajtó melletti akasztós izé újra felcsavarozása, aztán nekiláttam újrainstallálni a polcrendszert. Nem dicsekvésből (de!), amikor leszedtem a polcokat, készítettem egy kis vázlatot arról, hol voltak egyáltalán a konzolok, mekkorák és hányas számú likakba illeszkedtek a fali micsodákon.

Jól is tettem, hogy elkészítettem.

Ezzel még jó hosszan el lehetett volna káromkodni. A kezdeti képek káosza ellenére vannak a kamrapolcokon biztos elemek, évtizedes gyakorlat megszentelte hellyel, és ha épp nem fér be például a lisztesdoboz azon a polcon arra a pontra, ahol általában lakik, elég morcos lettem volna.

Úgyhogy az “ami nem romlott el, ne javítsd meg” szellemében visszapakoltam a polcokat pont oda, ahol eredetileg voltak.

Mekkora különbség, kéremszépen.

És akkor már csak pakolni kellett. Meg szelektálni. Meg… áááá.

No de három órával később már így álltunk:

A polcok alatt eredetileg volt egy kis rácsos-akasztós polc – ha visszapörgettek a bejegyzés elejére, láthatjátok -, az is vissza fog menni majd, de kiadtam feladatba a Repülő Kutatónak, hogy nézze át a tartalmát, és szanálja, de dulván. (Nem csinálhatok meg én mindent, hejj.)

Viszont most rend van,

megszokott hellyel rendelkező tárgyak a megszokott helyükön, a többi meg értelmes csoportosításban, itt az édes izék, ott a sós izék, a kis sárga kosarakban a csípős izék (mind a RK-é, én nem bírni a csípőset), a narancssárgákban a keleti izék, egy komplett polc extra ecet meg egyéb hülyeségek.

Egy jobb bloghelyen ez az a pont, ahol köszönetet mondanak a szponzoroknak, és centre lebontva elmesélik, mi mennyibe került, és honnan lehet beszerezni, de ez nem az a hely. Szponzoraim helyett köszönöm Pocinak és Macinak, hogy egyik se szart a cipőmbe, amíg én ezzel tököltem, a RK-nak, amiért nem akadályozott a munkámban (mert nem volt itthon, azért), meg az időjárásnak, amiért kivárt a viharral péntek délutánig, igazán nem hiányzott volna nekem a kenegetés közben egy kis jégeső. (A meló egy része kint zajlott, ami meg nem, hát ahhoz sem árt a meleg, száraz idő.) Ami a költségeket illeti, csak saccra tudok mondani egy számot, mert nem kellett beszereznem frissen semmit, az összes cucc itt volt már a lakásban. Kábé hétezerbe fájhatott összvissz. Azért is nehéz kiszámolni, mert minden festő- meg másegyéb kelléket elmostam, amit lehetett (bár, bevallom, a teddihengert kegyelettel kidobtam, és a festéklehúzó rácsot is, szerintem még mindig jobbat teszek így a környezettel, mintha megpróbálnám öt akó vízzel elmosni), és az összes festékből maradt még bőséggel.

Hát így. Mondanám, hogy “soha többé!”, mert azért most tényleg legyalult engem ez a három nap, de ismerünk engem, úgyhogy inkább nem mondok semmit…

 
2 hozzászólás

Szerző: be 2021/07/10 hüvelyk ajándék, újracucc, blabla, eská, nyár, otthoncsücsü

 

8/261 – Bhaji

Remek nap volt.

Fél egytől pakolászás (festék, festék, kupi, festék, fúj), fél öttől nyolcig alvás, nyolctól tovább pakolászás (festés nyomai eltüntetve, Bűnök Barlangja visszarendezve), tizenkettőtől kettőig alvás a kolleginával,

utána egy tepsi zsemle megsütése, négytől vizsgára felkészítő konzultáció a harmadéveseknek, majd vacsora az indiai étteremből, házhoz szállítva.

A Repülő Kutatónak is remek napja volt, reggel fél tíztől konferencia, aztán megbeszélés, aztán megint konferencia. Vacsora ugyanaz, csak neki csípős volt a hagymás bhajija.

Mintegy mellesleg ma van a huszonegyedik házassági évfordulónk. A napunkat elnézve, valóban mellesleg.

 
Hozzászólás

Szerző: be 2021/05/20 hüvelyk újracucc, blabla, macs, otthoncsücsü, tavasz

 

8/260 – Harmadszor

Akkor adtam fel, és kúsztam ki az ágyból, amikor a ma reggeli Fapapucs Futam harmadszor rohant át a hajamon. Ez már egy órával ezelőtt volt, de nekem még mindig össze van ragadva a szemem, úgyhogy úgy vélem, az lesz tőlem a legkedvesebb, ha megkímélek mindenkit a látványomtól. A lakást nem érdemes fotózni, mert az emeleti tetrisz még mindig folyamatban van, a kert meg, hát na, az végképp érdektelenül fest.

Sok beszédnek sok az alja, még megvagyok. A folyosó is.

 
Hozzászólás

Szerző: be 2021/05/19 hüvelyk újracucc, blabla, eská, macs, otthoncsücsü, tavasz

 

8/231 – Három majom

Mióta beütött a szopornyica, az efféle csudálatos időjárásban, mint a mai, én vagyok egyszemélyben a három majom. Sz.e. (=szopornyica előtt) csak az a majom voltam, aki nem hall, mert zenegépecke nélkül a lábam se teszem ki a házból, de azóta ott van a maszk is. Amitől bepárásodik a szemüvegem. Ami 4.25 dioptriás szemenkint.

Mindehhez a sors egy olyan városba baszarintott bele, aminek mondhatni védjegye a macskakő. (Amikor Patyomkinfalvát alakítottak belőle, voltak helyek, ahol direkt felszedték az aszfaltot, hogy macskakövet rakjanak a helyére. True story.) Ennélfogva számomra párás időben elközlekedni a postáig maga a kéktúra.

(Olyan ocsmány sötét van, hogy muszáj volt manuperálnom a fotóval is, fel a gammát, fel a kontrasztot, fel a szaturációt.)

A posta logikáját sose fogom megérteni, idén márciusban például “a zsúfoltság elkerülése érdekében” átmenetileg bezárták a főtéri postafiókot, ami miatt nyilván mindenki kénytelen a lokális főpostán tolongani, amit 1-es számú postának híjnak. Ebben a postaépületben én 1990-ben jártam legelőször, és akkor nekem, falusi Máriskónak, igazi modern postának látszott. Na hát azóta eltelt harmincegy év, mely alatt én igen sokat változtam, a posta viszont, megkockáztatnám, lényegében semmit. Ja, de mégis: lett neki számhúzós rendszere, aminek ugyan van elvileg logikája, de azt mind megeszi a fene, amikor a kilenc ablakból csak kettő üzemel, és ezek közül is az egyik a csomagkiadó meg -felvevő.

Na ez volt most is. Talán nem meglepő adalék, hogy az 1-es számú posta gúgel értékelése 2.2 pont a lehetséges ötből, magyarán ha nem posta lenne, hanem vegyük cukrászda, már kénytelen lett volna bezárni az odalátogatók elégedetlensége miatt. Emellé pedig Sz.k. (=szopornyica közben) bevezették azt a szabályt, hogy csak annyi ember lehetne bent, amennyi ablak üzemel, az emberek viszont nyilvánvalóan szarnak erre a szabályra, és különben is honnan a lócsicsből tudhatnád, hogy a te sorszámod következik, ha kint állsz az épület előtt?

Mindenesetre lezavartam a postalátogatást, vettem kenyeret is a Heim sütöde helyi tagozatánál, és enyhén úgy éreztem magam, mint Dummer Auguszt, aki végtelen mennyiségű fúvós hangszert képes elrejteni a kabátjában. Nekem egy hetvendekás sváb rozskenyeret sikerült a kistáskámban, ez is valami.

Nesztek galéria is, liebesgrüsse aus Szentendre. Hétfő délelőtt esőben, ráadásul.

Nem tudom, mennyire látható-érezhető-olvasható, de rémesen nyomott vagyok. Délutántól bele kell feküdnöm az OTDK országos akármijének akármijébe, próbakonferenciák meg szekcióülések meg anyámkínja, és semmi de semmi kedvem hozzá, de már elvállaltam, mert egy liba vagyok.

Nagyon remélem, hogy ez az állapot hamar elmúlik, mert ha a sors most elém dugna egy konflislovat, én is sírva esnék a nyakába, mint Nietzsche. Őt speciel ezért zárták be diliházba, csak mondom.

 
Hozzászólás

Szerző: be 2021/04/19 hüvelyk újracucc, blabla, eská, galéria, tavasz

 

Himmihummi 1.

Marie Kondónak nálam nem lenne semmi esélye. A holmijaim jelentős hányadához már odaragadt valamilyen történet. Nem mindig az öröm fényes szikrái, amiket ő olyan nélkülözhetetlenül fontosnak tart, de nem szikrázhat és örömködhet minden, a nyavalyába is. Ha mindentől egyetlen sima csuklómozdulattal megszabadulhatnánk, ami fizikailag, szellemileg vagy érzelmileg hozzánk csapódott az idők folyamán, soha nem lennénk kénytelenek tanulságokat vonni le mindabból, amit tettünk, vettünk, szerettünk, utáltunk, tanultunk.

Summa summárum, mindenkinek vannak Dógai. Egyeseknek számosabb Dógai vannak, és én nagyon nyilvánvalóan nem vagyok ebben az ügyben kettesek. Úgyhogy indítok egy új sorozatot, előveszek Dógokat, alkalmanként hármat, az úri közönség meg választ, melyikről szeretne többet hallani. Aztán akkor mesélek arról a Dologról, a felkínált készletbe meg előveszek egy újabbat. Így technikailag mindegyik Dógoknak van esélye sorra kerülni, kivéve persze azokat, amelyek a kutyát sem érdekelnek, őket kivonom az egyenletből.

Ha minden jól megy, heti két ilyen izét tervezek, egyelőre próbáljuk ki azt, hogy szombaton meg kedden. Úgyhogy, tessék, itt a szombati adag, tessék választani.

A leghalványabb lövésem sincs, működik-e a szavazás, én megtettem, amit tudtam, a többi a wp sara…

 
Hozzászólás

Szerző: be 2021/03/05 hüvelyk blabla, himmihummi