RSS

blabla kategória bejegyzései

6/100 – Szabadnap

Minden sálálá, én viszont szünetet tartok mára, mert lusta vagyok.

 
Hozzászólás

Szerző: be 2018/12/09 hüvelyk blabla, tél

 

6/november

Nna. Mindent összevéve lehetett volna rosszabb is. Pláne, hogy közben annyit nyivogtam, mint Celofán szokott a táélkája környékén, és én még csak nem is jutifalatért nyígtam, hanem egészségért meg szabadidőért, lehetőleg egyszerre.

                                                       

 
Hozzászólás

Szerző: be 2018/11/30 hüvelyk blabla, eská, ősz

 

Eská 6/13 – Tomte, nisse, tonttu

(Képnehéz, szövegnehéz és linknehéz bejegyzés lesz. Én szóltam.)

A címben található három szó mind ugyanazt jelenti, az északi folklór téli manócskáit. Az IKEA karácsonyi kínálatában is van – itt ugyan jobb híján Mikulásfigurának nevezik, de tomte az, semmi kétség. Marha nagy, persze. Ez itt kisebb, és még inkább tomte – hunyorítva is kemény munka kell ahhoz, hogy az ember belelásson bármiféle Mikulást.

Na mármost én valamiért belevettem a buckós nagy fejembe, hogy nekem csinálnom kell tomtéket. Konkrétan innen jött az ötlet – véletlenül tévedtem az oldalra, és nagy reményekkel olvastam végig, hogy megtudom, hogyan kell csinálni, a végén viszont csak az volt, hogy a szabásminta még nincs kész, majd. Pfühp. (Kieg., pár nappal későbbről: azóta már felkerült a szabásminta is, ha valaki meg szeretné csinálni.)

Bánatomban nekiláttam bűvölni a gúglit tomték után, és így tudtam meg azt, hogy ezek nissék és tonttuk is, ez utóbbiaknál meg (nagy zárójel következik) motoszkálni kezdett a fejemben valami régi emlék boldogult bélyeggyűjtő koromból, mikor tízévesen a zsebpénzemből kis zsákbamacska tasakocskákat vettem a trafikban, és otthon nagy izgalommal bontottam ki, hogy haddlám, milyen tarkabarka szépségeket dobott most nekem a zuniverzum. Egészen határozottan emlékeztem egy finn bélyegre, amin ott volt, hogy SUOMI FINLAND, és manócskák etettek rajta erdei állatokat nagy hóban.

Azt a bélyeggyűjteményt már régen megette a fene, és most, hogy éppen felültem a nosztalgiavonatra, hiányzik is cefetül, de hát ez van, no. A gúgli viszont rengeteg mindent ismer, úgyhogy megkérdeztem tőle, ő látta-e már az én manócskás bélyegemet SUOMI FINLAND, és a gúgli azt mondta nekem, hogy igen.

Egészen pontosan ez volt az a bélyeg. Istenbizony, most nagyon hiányzik nekem. A belizei papagájossal együtt. És a CCCP-meseillusztrációs bélyegek is hiányoznak, és a… jaj. (zárójel bezárva)

Na de vissza a kályhához, csináljunk tomtét. A gúgli formában volt, mert rögtön fel is dobott nekem egy ilyet, ni. (Ezt most be is teszem ide, mert tényleg fontos.)

Dzsí, mondtam én magamban, hát ez olyan egyszerű, mint a pof. És most erre nyissunk itt egy újabb (jelképes) zárójelet.

Nekem, mint már erre a blogolvasók rájöhettek, általában nem pontos receptek meg hogyan-csináld leírások kellenek, hanem egy kályhasarok, ahonnan kiindulhatok. Emellett meg van egy olyan illúzióm, hogy amit én meg tudok csinálni, azt bárki meg tudja csinálni, akinek van egy ősöreg hobbivarrógépe meg némi elszántsága – legfeljebb nincs hozzá kedve, türelme vagy bátorsága. A kedvet meg a türelmet megértem, bár engem nem érint, de a többire csak bátorító szavakat tudok süvöltözni, próba cseresznye, bármi megoldható. Ezért írom én ezeket a bejegyzéseket, hejj. Én sem vagyok a legügyesebb valaki, alapszinten varrok, alapszinten hímezek, alapszinten horgolok, de ha én eldöntöm, hogy tomtékat fogok csinálni, akkor abból tomték lesznek. (újabb jelképes zárójel bezárva)

Azt mindenesetre már a fenti videó végigvizionálása után tudtam, hogy még ez a pofonegyszerű recept is meg lesz itt kisbencézve, mert én lusta vagyok meg sóher, előbb mindent a lakásban lévő készletből próbálok megoldani. Úgyhogy filc=polár, tötősúly=lencse, tömővatta=polárhulladék; amit csak lehet, géppel fogok varrni, amit meg ragasztani kéne, azt kézzel. Két dolog nem volt a Bűnök Barlangjában: műszőrme és fagolyó. Na hát a felfordulás peremén egyensúlyozva eljutottam a méteráruboltba, és szereztem mindkettőt, hurrá.

Úgyhogy tegnap neki is láttam, és készítettem egy próbatomtét.

Ez itt, jelzem, egy piszok nagy calász, a szakáll csak gombostűzve van, az orrot meg egy rózsaszín fülesgombból rittyentettem rá, mert meg akartam nézni, mit kisbencézhetek még tovább a tomtén.

Nos, megállapítottam, hogy én a manóimat ducibban szeretem, ez inkább olyan, mint egy varázsló. Ezenfelül meg gombhoz a kabát, sapkához a manó, a sapkával akarom kezdeni.

Úgyhogy ma szépen neki is láttam.

A negyed körből már eléggé duci manóra való sapka jött ki, úgyhogy ezen az úton folytattam.

Eddig minden szép volt meg szabályos, de ezek után jött a “kuss, én így szállok le a bicikliről”. Ahelyett ugyanis, hogy térmértani tudásom morzsáit összekotorva kiszámoltam volna, hogy a zöld kúppalásthoz mekkora alap kell, ábrándosan és gondolomformán kinyirbáltam pár körszerűséget abból a piros szövethulladékból, amit a tomte talpának szántam. Tudtam, hogy mindegyik kör kisebb lesz egy pöttyöt a kelleténél, de oda se neki.

Ezeket a bigyókat én nem eladni készítem (bár ilyenkor is értékelem, ha minden darab más kicsikét – csak az tökegyforma, amit fröccsöntve csinálnak; a kézimunkában éppen a picike eltérésektől egyedi a végtermék), úgyhogy közöltem a jövőbeli tomtékkal, hogy “ti mindannyian egyéniségek lesztek!”. Ők erre nem mondtak semmit. Helyes.

Befűztem Eriket piros cérnával, aztán elkezdtem felvarrni a kúppalástot a talpra így

aztán amikor körbeértem a talpon, cikcakkról egyenes öltésre váltottam, és így folytattam:

De nem végig.

Ha nem hagynék a tetején egy ilyen nyílást, nem tudnám a) kifordítani, b) megtömni.

Kifordítottam, aztán gyerünk tölcsér és lencse.

Egy maréknyit zúdítottam be az aljába, aztán megtömtem a kúp többi részét polárhulladékkal. A tetejét nem dolgoztam el szépen, csak visszagyűrtem (majd meglátjátok), mert úgyis rá akartam varrni a sapkát, akkor meg minek.

Ráhúztam a kész kitömött kúpra a sapkát.

Oooké, remek, akkor most felhajtjuk a sapka szélét. Egy centis visszahajtás, széles cikcakk, ripsz-ropsz.

Na és ezután jött a szakáll.

Az a műszőrme, aminek én birtokába jutottam, trikotázsanyagra van rádolgozva, a szálak egy irányba tartanak rajta (semmi torzonborzi), és vedlik, de úgy, mint a két macskám együttvéve.

Jobb hátteret nem tudok adni hozzá, nem is akarok, ez a varróasztalom laminátlapja, ahonnan rögtön összesöpörhetem a tenyerembe a szöszmőket, és azonnal ki is dobhatom a francba. Márpedig erről tényleg volt mit söprögetni.

Ezután megfogtam a szakállt, ráillesztettem a tomtéra, aztán megnéztem, hogyan állna sapkástul úgy, hogy a sapka pereme egy centivel túllógjon a szakáll felső peremén.

Szupeer. Na persze ezen a ponton még úgy festett szegénykém, mint Hogyishívják kuzin karácsonykor, de majd.

Egyelőre felvarrtam kézzel a szakállt (csak a felső részén)

aztán a felső peremtől egy centire középen a fagolyót is.

Ráhúztam a tomte fejére a sapit, elegyengettem, aztán azt is kézzel, láthatatlan öltésekkel felvarrtam a fejire neki; mint az alábbi képen is látható, azon a vonalon, ahol a sapka visszahajtása volt.

Ééés, kész.

És mivel ők mindannyian egyéniségek, mindegyik más lesz egy kicsit. Magasabb, alacsonyabb, kócszakállú, trimmelt szakállú… mikor hogy.

Na, kinek van kedve belevágni?

 
7 hozzászólás

Szerző: be 2018/11/24 hüvelyk blabla, eská, tél

 

6/novemberi 10×10 – eredmény

Nem vagyok elégedetlen, egyáltalán nem. Ezúttal még saját magamat is sikerült túlteljesítenem, a tizedik darab (a narancs kardigán) csak a kilencedik áutfitben jelent meg, addig elég volt a többit kergetni körbekörbe. (A képek kattintásra megnőnek, ha igényelitek.)

          

        

 
Hozzászólás

Szerző: be 2018/11/19 hüvelyk blabla

 

Címkék:

Eská 6/12 – Kisbence és a cikcakkruha

Azt hiszem, a blog olvasói eddigre összerakhatták maguknak, hogy szabásminták, de különösen házilag összeácsolt ruhák esetében én olyan kiszámítható és eccerű vagyok, mint a pof. Ami nem valósítható meg trikotázsból, max. egy nap alatt, cipzárak-gombok és más záródási megoldások nélkül, azzal csak szökőévente egyszer foglalkozom. Ennek egyik folyománya az is, hogy amikor azt mondja a ruharecept, hogy “könnyű, vékony anyag”, akkor én azt úgy fordítom le, hogy “vékony pólóanyag”; amikor azt, hogy “közepes vékonyságú, jó tartású szövet”, azt úgy, hogy “vastagabb pólóanyag”; amikor pedig azt mondja, hogy “vastag, puha szövet”, akkor azt úgy, hogy “polár”. Ez persze még hobbivarrói szemmel is nagy no-no, a ruhareceptekhez nem véletlenül vannak anyagajánlatok, és néha sikerül is elég csúnyán ráfaragnom, amikor kiderül, hogy az adott holmi marhára nem működik rugalmas anyagból, de hát most mit csináljak, lusta vagyok, slussz. Még mit nem közbélés meg cipzár meg alátét meg izé. Éljen a trikotázs.

Úgyhogy amikor a jelen ruharecept azt mondta, hogy “könnyű, jó tartású anyag, például gyűrt organza vagy modallal kevert lenvászon”, akkor én ezt is úgy fordítottam le, hogy “pólóanyag”. Na persze ezen a ponton rögtön ott volt a következő dilemma, “melyik pólóanyagomat áldozzam fel kísérletezéshez, ojvé”. Jobb helyeken ugyanis azt is figyelembe veszik a hobbivarrók, hogy minden új szabásminta kipróbálásakor szépen csinálni kell egy tesztdarabot “nem-kár-érte” anyagból, de nálam nincsenek nem-kár-érte anyagok, még pontosabban azok is, amik “nem-kár-érte” beszerzésként indultak, mostanra “de-hát-ezt-nem-vághatom-fel-csak-úgy-átabotába” anyaggá váltak, és különben is, mint már mondtam, lusta vagyok. Ha úgyis csinálnom kell egy tesztdarabot, miért ne legyen az is hordható, másként csak további szemét lesz belőle, és abból már van elég.

További gondom az vala, hogy ezt akartam megcsinálni én, éppen ezt.

Na most általában ezek a csajok akkorák, mint egy zsiráf, és amikor nekik is emelgetni kell a ruhájuk alját, abban a darabban biztosan nehéz járni. (A tengerrel nem vernek át engem, én egy öreg iszapszemű rája vagyok.) Tutira nem úszom meg kisbencézés nélkül.

Meg is néztem a szabásmintát, és naná hogy.

Deréktól 96 centi, nekem az garantált hasraesés. Ezen a ponton persze már az is világos volt, hogy amikor én ennek nekilátok, nem lesz ám ott cipzár meg közbélés meg alátét meg anyámkínja, de még ferdepánt se, visszahajt, cikcakk, oszt jól van. Az egész cucc összesen négy darabból fog állni, egy hátulja, három eleje, a legalsó cakkot meghosszabbítom húsz centivel, oszt megnézzük, működik-e ebben a formában is. Emellett pedig hát persze hogy mindegyik cakkot más színű anyagból csinálom meg, ne vicceljünk. Nincs ezeknek ott a Burdánál fantáziája? Egy ilyen vicces szabásmintához igenis kijár, hogy annyiféle anyagból készüljön, amennyit csak fel tud vonultatni az ember.

Úgyhogy körülnéztem, én mit tudnék felvonultatni, és elő is vettem néhány makrancos trikotázst, amiket már vagy tíz éve azzal tartogattam, hogy ezt ugyan nem lehet kidobni, de mi a nyimnyámot csináljak velük.

A kékből már egy pólóra se volt elegendő, a másik kettőből meg volt ugyan bőven, de ezt az anyagot sose szerettem nagyon. Tesztdarabnak pont jó lesz.

Kivettem a Burdából a szabásmintát, és ezúttal úgy gondoltam, megreszkírozom a negyvenes méretet, mert mindig túl nagyok lesznek ezek a dögök. A mérettáblázat azt állítja, hogy az 92-es mellbőségre van, nekem meg húsz éve is több volt ennél, de erisszük. Kipakoltam a cuccot, aztán elmentem kávét főzni, és hát persze hogy erre tértem vissza, ni:

A képminőség a szokásosnál is rosszabb, de egyrészt még csak hét óra volt, másrészt meg nagyon röhögtem.

A továbbiakról nyilván nincs sok mesélnivaló, én dolgoztam, Poci időnként bejött megnézni, aztán a végén kész lett, ni.

Ma természetesen fel is veszem, naná hogy.

Csak előbb pucoljam el az alábbiakat, boá.

 
9 hozzászólás

Szerző: be 2018/11/18 hüvelyk blabla, eská, macs, ősz

 

6/novemberi 10×10 – készlet

Zűrök voltak ezzel, feleim. Az ember ugyebár nem tudja már azt sem, milyen hónap van (most az időjárásra gondolok), azt meg pláne nem, hogy két hét múlva milyen hónap lesz (továbbra is az időjárásra gondolok). Másrészt meg akartam varrni egy új cuccot a készletbe, de sehogy sem találtam meg a rühes szabásmintát, aminek aminek alapján tettem volna, szóval ha egyszer véletlenül mégiscsak megkerül, programon kívüli holmi lesz belőle, vagy ha nem, hát kisnyúl.

Emellett meg tele a szekrény minden szarral, de most éppen olyan kényelmes holmikat akarok hordani, amik nagyját amúgy is hordtam már az elmúlt időszakban, szóval nem fűlik a fogam valami nagy ereszdelahajamat válogatáshoz, és az extrák is a szabadprogramra maradnak. Mindenesetre most itt van, kicsikét átabotában és összevissza, de remélhetőleg teljesíthető formában.

Képminőségünk a régi, de a holmikat fel lehet ismerni rajta, oszt már ez is eredmény.

Balról jobbra:

  1. fekete kordblézer, jó alapost átalakítva (újracucc)
  2. mozaikmintás ruha (eská)
  3. narancs-szürke-fekete virágos tunika
  4. rövid narancs polárruha (eská)
  5. lila kiskabát
  6. fekete jeggings
  7. lila tunikaruha (eská)
  8. narancs csíkos kardigány
  9. bordó fűzős cipő
  10. fekete kiscsizma

Meglátjuk, mire jutunk vele.

 
Hozzászólás

Szerző: be 2018/11/04 hüvelyk blabla, eská, ősz

 

Címkék:

6/október

Ez is megvót. Galéria!

                                                          6.61

 
Hozzászólás

Szerző: be 2018/10/31 hüvelyk blabla, eská, ősz

 

Intermezzó – Josefshof am Rathaus

A hotel, amiben lakunk, azt állítja magáról, hogy “Kaiserliches Flair und Wiener Herzlichkeit”, és én ugyan nem tudom, második Jóska, akit kalapos királynak is neveztek, ilyenformán képzelte volna-e a Kaiserliches Flairt, de mink most ebben vagyunk, ni:

Az ablakokon redőny van, ami automatikusan bezárul, ha az ember elhagyja a szobát, és kihúzza a szobakártyáját a leolvasóból.

Az alábbi képen további kényelmi izék láthatók, többek között a kávéfőző és Handy is.

A fürdőben beépített tükörvilágítás van nemcsak a nagy téglalapban, de a kis kerek borotválkozótükörben is. És a mosdó, hát az aztán már tényleg.

Még a vécé fölé is jutott egy szecessziós plakát.

Esténként pedig ebben lehet még gyönyörködni:

Jaja, ez a fürdőszoba ajtaja.

A lépcsőház így fest (bár lépcsőzni nem nagyon kell, több lift is van, amelyek úgyszintén a szobakártyával hozhatók működésbe):

odalent pedig ez van az egyik sarokban, miközben a lifttől a főbejárat felé kanyarogsz.

Na akkor most mink elmentünk a Breughel-kiállításra, aztán ha a sors kegyes hozzánk, lesz ma még rólam is fotó. Addig érjétek be a fenti vécészelfivel.

 
Hozzászólás

Szerző: be 2018/10/29 hüvelyk ajándék, blabla

 

6/októberi 10×10 – eredmény

Valamiért nagyon nyögvenyelősen jött össze ez a 10×10 – nem a ruhákkal volt baj alapvetően, hanem velem meg az időjárással. No de azért megvolt, ahogy azt köll.

        

   6.54    

 
Hozzászólás

Szerző: be 2018/10/26 hüvelyk újracucc, blabla, eská, ősz

 

Címkék:

Intermezzó – Kószálás a szigeten

Nem vagyok egy különösebben világgámocorgós alak, amit részben cáfol, részben meg indokol az, hogy tizennégy éves koromtól kezdve mindig tisztes távolban tanultam/dolgoztam attól, ahol éppen laktam – esetenként másik városban, máskor meg pláne éppen másik országban. Utazom én eleget, kéremszépen, amíg eljutok ából bébe, nem csoda hát, hogy nehezen cihelem fel magam a kanapémról, amikor éppen leroskadhatok rá.

Ezzel együtt is, ha már van egy blogom… na igen. Tessék véleményezni, érdemes-e képes útibeszámolókat is tartanom benne, pláne ha tényleg nem mocorgok messzire. Ez itt most próbacseresznye, de ha igényelitek, ebben a folyóévben megpróbálom dokumentálni a lődörgéseimet.

Például ezt is ni, tegnapról, amikor bemásztunk Emesébe, és olyan iszonytatóan elmentünk világgá, hogy húsz kilométerrel később le is parkoltunk Kisorosziban, és körbekószáltuk a szigetcsúcsot.

A terv az volt, hogy kimegyünk a sárgába, és sárga is volt, gyönyörű.

A szigetcsúcson a part pedig igazán poétikus.

Ott azon a középső bumszlin a visegrádi vár látható.

Az alacsony vízállás miatt annyi, de annyi kagylóhéj volt a parton, mintha nem is a Duna mellett lennénk.

A vízpart tele van fura kis öblökkel és néhol egészen érthetetlen dolgokkal – ki vitt ki például ide egy széket, és miért?

Nem csak sárga volt a természetben bőséggel, hanem piros is.

A vízpart ugyan dugig volt emberekkel, de a sziget belsejében nagyon nagy volt a csend.

A gáton diófák és elvadult szőlő meg rengeteg lehullott levél, néhol pedig egy-egy kornyadt kikerics.

Fák, színek, október.

 

 
6 hozzászólás

Szerző: be 2018/10/15 hüvelyk blabla, eská, ősz

 

6/októberi 10×10 – készlet

A jelenlegi esős-borús időjárás csodálatos következményeként a vendégszoba (aka Filoméla Kék Kuckója) olyan fényviszonyokkal örvendeztetett meg, hogy muszáj volt átcűgölnöm állványostul az októberi készletet a szokott fotózkodó helyemre a tetőablak alá, és még így is kifejezetten randa lett a végeredmény. Még próbálkozhattam volna azzal, hogy jobb legyen, de a fehér szekrény, ami előtt látni szoktatok, és amit most eltorlaszoltam, valójában a Repülő Kutató holmijával van tele. Valamiből neki is fel kellett öltözni máma, úgyhogy betolattam az állvánnyal, katt, aztán kitolattam. Lehet röhögni.

Na de lássuk a medvét, még ha homályosan és a bokorból is.

Balról jobbra:

  1. szürke madárkás kötényruha (eská, majd újracucc – eredetileg ez 2008-ban egy teljesen szürke kötényruha volt kerek nyakkivágással)
  2. piros neccpulcsi
  3. korall-lazac-sütőtök színű (tessék választani) bukléblézer
  4. pink-bordó-piros csíkos kardigán
  5. fodros bordó kordszoknya (újracucc – ez eredetileg 22-es méretű volt, onnan vettem be kábé 14-re)
  6. geometrikus mintás tunika
  7. csipkésvállú szürke ruha
  8. piros-mintás póló (eská)
  9. új bordó-piros bokacsizma
  10. régi bordó lakkcipő

Mint látható, az októberi készletbe nem tettem gatyát, de megnyugtatom a nagyérdeműt, hogy igenis fogok hordani gatyát. Sőt. Ebben a hónapban eddig még csak gatyában voltam. Igaz, hogy még csak másodika, na de akkor is.

Asszem ez elég vicces hónap lesz.

 
4 hozzászólás

Szerző: be 2018/10/02 hüvelyk újracucc, blabla, eská, ősz

 

Címkék:

6/szeptember

Szép zűrös hónap volt ez is, a képanyagát illetően pedig minden eddiginél inkább huhú. Galéria!

                                                    

 
Hozzászólás

Szerző: be 2018/09/30 hüvelyk blabla, ősz

 

Eská 6/2 – Ágytakaró, ha el nem…

Miután ilyen ügyesen és hosszútávúan belepistultam a nagyinégyzetekbe (nyár elején kezdődött, és az a gyanúm, még kitart egy ideig), nyilvánvalóan előbb-utóbb el kellett kezdenem azzal is kacérkodni, hogy hejj, de jó lenne horgolni egy ágytakarót.

Van rá néhány nyomósabbfajta okom is. Egyrészt, ha megcsinálom, ugyebár lenne egy ágytakaróm, vagy lenne egy ágytakarója bárki másnak, akit éppen valami nagy és jelentőségteljes ajándékkal akarok meglepni. Pillanatnyilag erre ideális jelöltem lenne Filoméla, aki jövő ősszel kollégiumba vonul, és jól jöhet neki valami, ami az otthon melegét meg dilinyós nagynénje törődését sugározza. Addig tán el is készül ez a dög (az ágytakaróra gondolok), plusz ha ez a kölyök tényleg annyira hasonlít rám, mint mondják, valószínűleg elmélyült és meditatív időszakokat fog azzal tölteni, hogy a kismillió nagyinégyzet közül a) egyformákat keressen, b) kedvenceket jelöljön ki, c) komplett meséket kerítsen aköré, hogy akkor a Sárgaszoknyás Négyzet elment vándorútra még azon is túl, ahol a Kurta Farkú Türkiz Bigyó túr. (Nem, én nem voltam normális. Nem, ő sem egészen az. Ez viszont nem feltétlenül hátrány, nédda, én is elvagyok valahogy. Csak azt az usque harminc évet kellett kibírni kezdetben, utána ment minden, mint a karikacsapás. Na jó, nagyjából. Rendszerint.)

Másrészt, ha már csináltam egy ágytakarót, talán akkorra már végre elegem lesz a nagyinégyzetekből. Egyelőre még csak ott tartok, hogy piszok addiktív a meló, viszont rettentőmód nyugtat, és a rohadt hosszú buszútjaimhoz nagyjából tényleg ez a tökéletes időtöltés. (Erre még visszatérünk.)

Harmadrészt… hát ne vicceljünk, ide nekem az oroszlánt is, naná hogy ha már elkezdtem horgolni, akkor legyen belőle ágytakaró! Nem ám incifinci terítőcskék meg párnahuzatok meg efféle, áááá, nem, én nagy vagyok és dicső és egyedül is fel tudom venni a pelenkámat, úgyhogy erisszük.

Úgyhogy nekikezdtem. Gondolom, a következő képekből tetszik érteni az általános idéát, de ha bármi kérdés van, én arra a szokások szerint igen szívesen.

Ez csak mutiba, mert ennél több van. Jóval több. És még sokkal több kell. De az én csudálatos buszútjaim pont annyi időbe fájnak, amennyi alatt elkészül két ilyen négyzet. Kettő oda, kettő vissza, az négy. Átlagosan heti háromszor. Plusz még amikor éppen nem tudok mit kezdeni a kezemmel itthon.

Egyszer valamikor ágytakaró lesz belőle, csakazértis.

 
16 hozzászólás

Szerző: be 2018/09/29 hüvelyk blabla, eská

 

Szaporulat a szekrényben 6/2 – Összevissza, mert az úgy szép

Normális körülmények között én meglehetősen szisztematikusan járok turkálni meg miegymás, de az elmúlt néhány hétben egyszerűen csak jöttek a dógok szembe, én meg úgyis tudtam, hogy az évszakváltós szekrényrendezéssel egy csomó minden repülni fog, úgyhogy hagytam, jöjjenek a dógok szembe, ha olyanjuk van.

A szekrényrendezés amúgy valószínűleg keményebb és kegyetlenebb akció lesz, mint amit előre bekalkuláltam, ez itt még csak egy komódfiók átszortírozása utáni állapot, szóval lesz még belőle, de nagyon. Valószínűleg annyi holmit fogok kivágni a csába, amennyi másnak egy komplett ruhatár. Egyelőre viszont az alábbiak biztos, hogy tényleg repülnek:

Ami befelé jött, az igazi vegyesfelvágott lett, de hát ez van. Egy tunika:

egy jeggings

meg két ruha. Ezek egyike se fest valami extrán a vállfán, hiányzik belőlük az ún. “hanger appeal”, de majd úgyis látjátok őket felvéve, szóval majd csak akkor tessék véleményt formálni.

Az egyik egy melírozott szürke kötött ruha:

és én ugyan nem vagyok nagy híve a csipkés vállaknak, de ezt leellenőriztem, és elég decens ahhoz is, hogy akár tanítani is elmehessek benne. Nédda:

 

A másik egy igen jó tartású dzsörzé, amit valószínűleg fel sem vett még az előző tulaja, amúgy biztosan kivágta volna belőle az alant kifityegő címkét:

Ennek a vállában egy olyan miskuláncia van, amilyet én eddig még csak más őtözködős-turkálós blogokon láttam, személyesen sose találkoztam vele. Ti is tudjátok, mi ez?

Végül pedig, ez ugyan nem turkálóból van, de nekem kellett most őszre egy sárga táska, lehetőleg nem kiüti-a-szemem-annyira-sárga. A szent cél érdekében még fast fashion boltokba is bementem (én!), de sehol nem tartottak olyat, amilyet én szerettem volna. Most ősszel úgyis mindenhol elkezdtek burjánozni a bordó meg szürke meg fekete táskák, csak tudnám, miért, hát nem ilyenkor kéne inkább valami vidám, színes, tarka?… Nos, a jelek szerint nem. Az egyetlen hely, ahol láttam sárga táskát, az Orsay volt, de annak meg olyan volt a tapintása, hogy brr.

Úgyhogy végül a kínaibót maradt, szolgálatukra.

Vannak neki zsebei, belefér egy fél disznó, és nem kellett ráköltenem a gatyámat is. Ez az én világomban már elég jó találat.

Ha már végeztem a szekrényeimmel, természetesen referálok az eredményekről.

 
7 hozzászólás

Szerző: be 2018/09/24 hüvelyk blabla, turkálgat, ősz

 

6/szeptemberi 10×10 – eredmény

Azt hiszem, ezt ilyenformán fogom csinálni ebben az évben: hó elején felteszem az adott hónapra előirányzott 10×10 készletet, mikor pedig már volt rajtam összesen tíz kombináció, írok egy külön bejegyzést arról, hogyan festettek ezek.

Nos, szeptemberben ez történt:

                  

                  

Mint már az elején jövendöltem, a 10×10 nem egy megvalósíthatatlan feladat, pláne ha az ember nem tíz egymást követő napon akarja összehozni. Nem is fogom azt csinálni, az hótziher. Azt még mindig nem látom magam előtt, hogy egyetlen ruhadarabért elindítsam a mosógépet, de azt sem, hogy ne tisztán vegyek fel mindenféle cuccokat, 2015 júniusa után pedig ahhoz sincs kedvem, hogy az időjárási körülményekhez nem passzoló készlet miatt nyafogjak itt napszámba.

Az eddigiek alapján levont tanulságom: a jövőben valószínűleg érdemes lesz különböző hosszúságú szoknyákkal és felsőkkel operálni. Én ugyan nagyon kedvelem a szellős tunikákat meg a sokfodros bokaseprő szoknyákat, de szép dolog a változatosság, neszpá.

Amúgy a kihíváson túli blogomvilágában is vannak további kihívások: a fényzőgépemről még se hír, se hang, és ugyan van végveszélyre a házban egy backup, de az alkalmatlan arra, hogy önfotókat csináljak vele. Két méter távolságig tökéletes képeket csinál, a közelképei különösen jók, de két méteren túl majdnem minden elmosódott maszattá válik. Úgyhogy tessék választani, mi történjen addig, amíg a főgépemet meg nem javítják.

 

A rajzolós opció esetében jelzem, hogy napi húsz percnél több időt semmiképpen sem tudok áldozni erre a feladatra, és azt is csak mérsékelten merem megígérni, hogy be tudjátok majd azonosítani az éppen illusztrált ruhadarabokat, de Filoméla látogatásakor vettem egy rakat színes ceruzát meg filctollat, úgyhogy legalább a papagájtarkaság garantált.

 
Hozzászólás

Szerző: be 2018/09/20 hüvelyk újracucc, blabla, eská, ősz

 

Címkék:

6/szeptemberi 10×10 – készlet

Az előzetes elképzeléseknek megfelelően rúgjuk be most szépen a motorbiciklit az ezévi önszabota első felvonásával. Gyártottam hozzá egy úgynevezett címkét, úgyhogy a jövőben a készlet-bemutatás kivételével nem fogom a bejegyzések címében jelölni, ha éppen a 10×10 részeként veszek fel valamiket, viszont a címke segítségével tudjátok majd ellenőrizni, mikor és hogyan történt ez. Szabályok itt, a szeptemberben felhasznált holmik alant. (A képminőségért szokás szerint elnézést, majd egyszer nagyok leszünk, erősek, és lesz egy jó fényképezőgépünk. Talán.)

Balról jobbra:

  1. sárga fűzős cipő
  2. korallpiros spanglis cipő
  3. barna mintás tunika
  4. korallrózsaszín hímzett blúz
  5. sárga kardigán (újracucc)
  6. fahéjbarna kardigán
  7. sárga fodros szoknya (eská)
  8. korallrózsaszín hímzett szoknya
  9. kockás ujjatlan ruha (eská)
  10. drapp jeggings

A sárga fodros szoknya meg a kockás ruha viszonylag friss gyártmány, kábé másfél-két hete varrtam őket, és ha nem ütött volna be múlt hét végén a rohangálószezon, ezek lettek volna a múlt blogév 52. számú Eská-posztjában, de nem volt időm beblogolni. Vegyétek úgy, hogy ezzel most megtörtént. 🙂

A készlet ebben a pillanatban leginkább azt bizonyítja, hogy hiszek az időjárás-előrejelzéseknek, amelyek esős, ámde meleg szeptembert jósolnak. Nos, majd meglátjuk.

 
2 hozzászólás

Szerző: be 2018/09/03 hüvelyk blabla, ősz

 

Címkék:

Évnyitó – A hatodik

Ahhoz képest, hogy csak egy évre terveztem eredetileg, most lépünk a bloggal a hatodikba. Penszér, sámpányt ide.

Ami nem romlott el, azt nem érdemes megjavítani, úgyhogy a következő évben is maradunk annál, hogy minden új holmi, ami bejön a házba, találkozik egy kifelé tartó régi darabbal. Tényleg nincs szükségem több ruhára-cipőre, mint amennyi most van. Az ötödik év újítása, a blogévenként 52 darab eská-bejegyzés is marad, mert én még nem unom, meg különben is, az elmúlt évben nem sikerült igazán jól megoldani. Hol nagyon sok volt egyszerre, hol pedig hosszú szünetek két efféle bejegyzés között, szóval teremteni kell benne valaminő rendszerességet, és én eléggé elszánt vagyok ebben a tekintetben, úgyhogy uccuneki.

Mivel ugyebár a közönséget szórakoztatni kell valami újdonsággal is, nehogy unatkozzék, lesz egy újabb önszabotálási projekt is, mégpedig ezúttal a 10×10 program (itt lehet elolvasni, hogy mi ez). Nyilván nem ebben a formában fogom megcsinálni, ez nekem egy kicsikét túlságosan is steril. A múltkor összeírtam magamnak nagy vonalakban, hogyan és miként csinálnám meg, ha olyanom van, úgyhogy most ismét beteszem ide, lássuk csak.

Először is: megpróbálkozom azzal, hogy a következő évben minden hónapban legyen egy ilyen 10×10 csomag. Minekutána nekem volt már olyan évem is, amelyben tizenkét hónapon át (két hét kivételével, amikor besokalltam) végigvittem a 30×30 önszabotálást, tehát azt, amikor egy egész hónapra csak harminc darabból kell öltözni, ez a 10×10 most nem tűnik sem megvalósíthatatlannak, sem túlságosan kiakasztónak. Végül is, minden hónapban lesz további húsz napom, amikor azt veszek fel, amihez kedvem szottyan, az meg igencsak túlélhetőnek látszik. Mivel viszont most tényleg nem elsősorban az a cél, hogy megmutassam magamnak meg a világnak, hogy “hejhó, nézzétek csak, de jó vagyok az önszabotálásban”, hanem csak valamiféle csapásirányt akarok adni a következő évre a blogomnak, mielőtt mindannyian elunnánk: nem fogok szigorúan ragaszkodni ahhoz, hogy a hónap 10 egymást követő napján legyen a 10×10. Ezzel az inkorrekt kiskapunak is tekinthető döntéssel nyilván jelentősen könnyítek a dolgomon, de, hogy még egyszer kihangsúlyozzam, amúgy sem a mindenároni önszabotálás a cél, és a 30×30 tapasztalatai után marhára nem vágyom arra, hogy esetleg ismét azon kelljen siránkoznom, hogyan ütközik a projekt az időjárás-változással meg a hirtelen felbukkanó programokkal, amelyek esetleg valami teljesen más ruhadarabokat igényelnének.

Cserébe viszont beépítek (mint ez a fenti cetlin is látható) olyan plusz elemeket, amelyeket az eredeti kihívás nem tartalmazott, mert ha könnyítek valamivel, nehezítenem is kell valamivel, így korrekt. Ilyen például a legalább 3 eská/újracucc. Ha már varrok meg bütykölök, hadd legyen ennek nyoma, nemdebár.

Nem szerepelt az eredetiben a legalább 3 mintás darab sem, ami úgyszintén saját fejlesztésű része lesz ennek a mostani énfajta önszabotának. Most, őszintén, mitől lenne kihívás, ha csak tíz egyszínű ruhadarabot tologatnék ide-oda, amelyek ráadásul talán közvetlenül egymás mellett vannak a színpalettán? Bármikor össze tudnék csapni egy lila vagy egy piros készletet, és még a fejem se fájna.

Valószínűleg nem fájna a fejem akkor sem, ha az eredetihez tartozó jótanácsok szerint pakolnék össze egy nagyon kulturált és nagyon kevéssé izgalmas kapszula-ruhatárat. Jó, lehet, hogy mégiscsak fájna egy kicsit, mert ott például az szerepel, hogy érdemes a semleges színű holmikat preferálni. Tudjátok: egy bézs blúz meg egy fehér blúz meg egy fekete nadrág meg egy sötétkék ceruzaszoknya, és mindehhez egy nude pömpsz, amit ha casual stílusra akarsz váltani, felveszed hozzá a csinosra kihasogatott farmeredet meg a tengerkék csíkos blúzot, ami… Brr. Tévedés ne essék, hordjon mindenki, amit akar, és virágozzék minden virág, de nézzetek rám, aztán képzeljetek el nude pömpszökben meg sötétkék ceruzaszoknyákban! Na ugye. Meg tudnám csinálni, de piszkosul unatkoznék, és én, talán nem fogok ezzel meglepetést okozni, továbbra sem azért öltözködöm, hogy unatkozzak. Úgyhogy a 10×10-be nálam mindig csak legfeljebb 3 semleges darab fog bekerülni. Olyasmikre gondolok, amelyek a színük meg a szabásuk alapján is megtalálnák a helyüket valahol egy nude pömpsz mellett. Bézs meg teveszőrszín meg krumplibarna meg semmilyenszürke meg tengerészkék meg fekete darabok, amiken nincs semmi extra. (Nyilván itt részben egyéni megítélés kérdése az is, mi számít semleges darabnak, mégpedig az én egyéni megítélésemé: maradjunk annyiban, hogy például a szürke selyem kameezt a batikolt mintájával nem tekintem semleges darabnak, akármennyire is szürke.)

Azon még mélázom, hogy, “ha már lúd, legyen döglött” alapon összehozhatnék egy olyan hónapot, amikor csupáncsak kísérleti jelleggel kipróbálom azt, hogyan lehet csupa semleges holmiból megoldani a 10×10-et. Nude pömpsz így se lesz, de azért azon el lehetne mulatni, hogy öltözöm banktisztviselőnek vagy gépírókislánynak vagy valami effélének. Erre nézve viszont szeretnék véleményeket kérni tőletek, kedves Olvasók, már mint hogy csináljam majd vagy ne csináljam, mert ez csak akkor lesz jó móka, ha van rá érdeklődő közönség.

A cetlin a ruhalista egy erősen provizórikus lista: afféle csapásirány ez is, hogy például miket érdemes éppen beválogatni az aktuális 10 darabba. Eltérések majd persze nagy számban várhatók, ez ettől lesz buli, ha buli lesz. Ami viszont már az eredeti kihívásban is benne volt, úgyhogy nem térek el tőle: a kiegészítők nem számítanak. Zene füleimnek. Azon még vacillálok, hogy a télikabát számítson-e: az eredeti kiírásban számít, ezen a blogon viszont téli időszakban leggyakrabban azt mutatom be, mi van rajtam a télikabát alatt, úgyhogy ezt most még nem tudom, de mire télikabát kell, úgyis eldől valamiképpen, hogyan csináljam.

Na szóval, lesz itt továbbra is minden, mint a búcsúban, én meglehetős optimizmussal nézek elébe, és köszönöm, ha továbbra is velem tartotok

 
2 hozzászólás

Szerző: be 2018/09/01 hüvelyk blabla, eská, nyár, tavasz, tél, ősz

 

5/augusztus

Na még egy utolsó bejegyzés mára/a folyó évre, aztán megállunk, és találkozunk majd a túloldalon.

Galéria!

                                                              

 
Hozzászólás

Szerző: be 2018/08/31 hüvelyk blabla, nyár

 

Évzáró – Az ötödik

Nahát, kedveskéim, ide is eljutottunk, ki hitte volna. Én öt évvel ezelőtt még biztosan nem.

Kicsikét kezdenek azért elfáradni ennyi idő után az évértékelők, merthogy a blog ötödik évével kapcsolatban leginkább annyit lehetne mondani, hogy “naeziselmúlt, zsúfoltvoltdelegalábbtarka, lapozzunk”. Mivel viszont nem azért olvastok, ha olvastok, hogy a világ édes változatlanságán ábrándozzunk (ha esetleg mégis, tessék jelezni, és majd gyártok olyan csinoska képeket, amilyenek a facebookon keringenek, cuki tájképben cuki és mélyértelmű idézet, úgy összedobom, mint a sicc), nézzük, miről tudnék mesélni nektek, amiről az elmúlt öt évben nem nagyon meséltem.

Ó, tudjátok mit, essünk túl rajta, és beszéljünk a kilókról, aztán újabb öt évig hanyagoljuk a témát.

Amikor öt évvel ezelőtt elindítottam a blogot, akkor volt először és utoljára, hogy elmondtam, mennyit mutat a mérleg. 65 kilót. A továbbiakban nem azért nem beszéltem róla, mert annyira kínos téma lenne, épp csak általában roppantul érdektelennek találom. Azt, hogy mennyire érzem jól magam a bőrömben, sose befolyásolta az, éppen hány kilót nyomok és milyen méreteim vannak. Ha azt nézzük, mikor feleltem meg leginkább valamifajta testsúly/magasság/méretek fogyókúra-ideálnak a 163 centimmel, az tizennyolc éves koromban volt. Bizony, kedveskéim, én akkoriban 48 kiló voltam, a mell/derék/csípőbőségem meg 89/64/91. És mindehhez nyomorult voltam és kétségbeesett, és minden második reggel azzal keltem, hogy meg akarok halni, az egész hátralévő életem azzal fog telni, mint amivel most nyűglődöm, hogy állandóan azt kell bizonyítanom, elég okos vagyok ahhoz, hogy hasznomat lássa a világ, mert amúgy engem senki sem szeret, nem is fog szeretni soha senki, szegény én. Úgyhogy, higgyétek el, én aztán nem vágyom vissza azokba az időkbe, amikor még hamvas voltam, mint az őszibarack, két kézzel át lehetett érni a derekam, és a seggecském két kis gumilabda, mert az a legsötétebb időszakom volt, és örülök, hogy túléltem.

Az elmúlt öt évben nemigen siránkoztam itt ezen a blogon arról, mennyit mutat a mérleg – néha ugyan morogtam kicsit azon, hogy egy szoknyának már túl szűk a dereka, meg hogy valamelyik családi hepajon túl sok kaját tömtem az arcomba, de ennél többről nemigen volt szó errefelé. Úgyhogy a következő bejelentés valószínűleg nem kis meglepit fog okozni: én, kérem, szép folyamatosan felszedtem magamra az öt évvel ezelőtti állapothoz képest tíz plusz kilót. Jó, nem egészen folyamatosan, mert volt úgy, hogy kettő fel, aztán egy le, aztán egy vissza, aztán újabb egy vissza, de lényeg a lényeg, én bizony lassan, de biztosan terjedtem szétfele, míg végül idén április elején 75 kilót nyomtam. Hetvenötöt. És senki sem vette észre, vagy legalábbis nem szólt róla senki. És én magam sem értem, miért nem.

A röhej az, hogy ha visszanézem az öt évvel ezelőtti fotóimat, én se nagyon látom a különbséget. Jó, kicsikét karcsúbb vagyok azokon, de hát tíz kiló mégiscsak tíz kiló. Négy és fél év alatt ugyan kábé kétharmadrészt kicserélődött a ruhatáram, de még mindig van egy csomó holmim ante blog, amibe gond nélkül beleférek, hová dugom ilyenkor azt a tíz kilót? Most vagy feltűnően jól/rosszul öltözöm, hogy nem tűnik fel, vagy feltűnően jól/rosszul fotózom magam, vagy egyáltalán mivan? Elképzelhető, hogy nekem is olyan kedves és tapintatos ismerőseim vannak, mint Bridget Jones meleg haverja, aki még a telefonba is azzal köszön be, hogy “Helló, Bridge, te fogytál”? Pont márciusban kérdezte meg tőlem valaki, aki nem látott fél éve, hogy fogytam-e, mire én annyira paff lettem, hogy még azt se tudtam mondani, hogy “hogyne, bmeg, életemben nem nyomtam még ennyit”.

És akkor jött az a rész, amit úgy tudnék leginkább leírni, hogy “na, nézzük meg, ha nem vette senki észre, hogy felszedtem tíz kilót, lássuk, észreveszik-e, ha elkezdem leadni”. Az, hogy négy és fél év alatt felszedek tízet, az azért mégiscsak eloszlik, de ha gyorsabban fogyok, mint ahogyan híztam, akkor mi lesz? Nos: nem lett semmi. Továbbra sem tudok másra gondolni, mint hogy vagy feltűnően jól/rosszul öltözöm, vagy feltűnően jól/rosszul fotózom magam, vagy tulajdonképpen tökmindegy. Én ugyanis most, augusztus végén, éppen 70 kiló vagyok (meg 30 deka, legyünk pontosak), ami azt jelenti, hogy az elmúlt öt hónapban fogytam öt kilót, és ezt se vette észre senki.

Az egész egy piszkosul nagy talány, feleim, különösképpen hogy nem éreztem magam fizikailag rosszabbul attól, hogy 75 kiló vagyok, attól sem érzem magam jobban (rosszabbul se), hogy 70 vagyok, a ruhaméreteim nem változtak az elmúlt öt évben sem fel, se le – na jó, egyvalami igen, 85C melltartó helyett 90C kell. És, hogyismondjam, hát azért nem én vagyok az az illető, akiről nem készülnek fényképek, itt minden nap van egy egészalakos, szolgálatukra.

Tanulság? Nincs tanulság. Már legalábbis azt kivéve, hogy nem a kilók mondják meg, hogyan érzed magad a bőrödben. Sőt, tulajdonképpen talán még azt sem, hogyan nézel ki.

 
9 hozzászólás

Szerző: be 2018/08/31 hüvelyk blabla

 

5/357 – Csépel

Istenbizony, én tényleg mindent megpróbálok: derűsnek lenni; háromszáz rétegből álló öltözékeket és mókás kis történetkéket prezentálni; ülni, állni, élni és minél kevésbé meghalni; ha már muszáj nyígni, akkor azt a meleg meg a macskák miatt. (Celofán például tegnap a tévét hányta le, pedig nem is ment benne semmi, ami erre késztette volna.) Valahol viszont van nekem egy másik életem is, tele csendes kétségbeeséssel, ami ugyan a legkevésbé sem passzol egy őtözködős bloghoz, néha mégis muszáj neki megjelennie, mert hanem tényleg bedilizek.

Ezen a nyáron megpróbáltam minél szigorúbban távol tartani magam mindentől, ami arra késztetne, hogy a tehetetlenségtől vinnyogva feküdjek a padlón, és ököllel verjem a macskaszőrös kelimszőnyeget. Gyerekek meg kiránduláskák meg zene meg varrogatás, nagyinégyzetek meg szobaszépítés, fejesugrás a fikcióba, minden, ami belefér. Nyilván ezúttal sem sikerült teljesen, azt például nem tudtam megúszni, hogy ne bogarásszam át sűrűfésűvel a 137/2018 (VII. 25.) Korm. rendeletet az Óvodai nevelés országos alapprogramjának módosításáról, Magyar Közlöny 118. szám, 27346. old. Mégis, valahogyan sikerült betuszkolni hátulra, egymást váltó narrátorok és egymást váltó pamutfonalak mögé, majd foglalkozom ezzel is, de ne most, könyörgöm, még ne.

Most viszont, amikor tantárgyleírásokat meg tájékoztatókat próbálok gatyába rázni, sehogy sem megy anélkül, hogy időnként ne feküdjek hasra (legalább képletesen) a macskaszőrös kelimszőnyegen, és ne vinnyogjak kicsit. A pedagógusképzésben tanítani az egyik leginkább felemelő dolog, amit valaha csináltam, de egyre nagyobb a diszkrepancia az “így kéne lennie” meg az “így van” között, és egyre nehezebb megőrizni azt az integritást és hitelességet, ami nélkül a munkám nem ér semmit. Eddig sem nagyon szépítgettem a hallgatóimnak, mit hoz majd a jövő, de egyre közelebb van az, amikor, ha nem akarom szembeköpni magam a tükörben, muszáj lesz kereken megmondanom a fatornyos falujukból épphogy kiszabadult, naiv tizennyolc éveseknek, hogy kizárólag a gyerekek miatt érdemes ezt a pályát választaniuk, mert a gyerekek cukik és hihetetlenül csodálatosak, naivak és bölcsek, szeretetre és törődésre és a taknyos orrocskájukat kifúvó kezekre van szükségük, és bennük van a jövő, azt pedig nem lehet veszni hagyni. Minden, ami a gyerekeken túl van, csak arra jó, hogy sikoltva rohanjanak az ellenkező irányba: a fizetés pocsék, a bürokrácia rettenetes, a munkájukat szabályozó rendeleteket pedig nagyrészt tudatlan semmirekellők írják, akiknek fogalma sincs, mi történik egy óvodában. Kárpát-medencei oktatási térről beszélnek egy olyan dokumentumban, amelybe konkrétan bele van írva, hogy az óvoda nem oktatási intézmény, egészséges életmódról papolnak, miközben a szülők nélkül nem lenne tízóraira gyümölcs meg a taknyos orrocskáknak papírzsepi, és félmilliárd forintot akarnak elszórni hazafias kisfilmekre, miközben nincsenek megfelelően felszerelt játszóterek, és különben is tele a padlás az óvodáskorúak riasztó médiahasználati szokásairól szóló tanulmányokkal. Ellenszélben fognak dolgozni, kedves Hallgatók, a problémás gyerekek és problémás szülők mellett azzal is meg kell küzdeniük, hogy nincs vécépapír, gyermekpszichológus és fejlesztőpedagógus, és a belüket ki fogják dolgozni, mert a következő években a Ratkó-gyerekek generációjának utolsó óvodapedagógusai is nyugdíjba mennek, helyettük pedig nincs más, csak Önök. És ehhez képest azok, akiknek erre kellene felhívni a figyelmet, szómágiával akarják megoldani a gondokat, nincs is pedagógushiány, sálálá, megmondtuk, hát nincs. Ma reggel néztem meg a kozigallas.gov.hu-n: a legfrissebb száz állásajánlatból tizenhatban keresnek óvodapedagógust.

Az egész úgy, ahogy van, elkeserítő. Látszólag persze ez is lehet first word problem: jó állásom van, hasznos munkát végezhetek, mit akarok még. Nos, például azt, hogy ha már eddig sikerült megúsznom, hogy kénytelen legyek leköpni magam, ezután is így legyen.

“de az embereket föl kell világosítani
hogy nem lehet pofázni mert beverik a szádat
fölszántják
és később még aratnak és csépelnek is rajta
s ha ezek után még maradt néhány fogad s megszólalsz
ez azt jelenti
beugrató vagy
besúgó
provokátor”

Ezt egy Szőcs Géza nevű illető írta még költő korában, egész pontosan 1984-ben. Gyakran eszembe szokott jutni. Végül is, én pofázásból élek, és már valószínűleg nem is fogom abbahagyni.

És most, most próbáljunk meg valahogyan rendet vágni a tantárgyleírásokban, mert amíg van miért, dolgozni kell.

 
4 hozzászólás

Szerző: be 2018/08/23 hüvelyk újracucc, blabla, eská, nyár