RSS

blabla kategória bejegyzései

7/68 – Reflex

Ragyogóan pocsék időjárás, akadozó békávé, összességében öt óra út (minimum), hát nem csoda, hogy azt kérdezem, ugyan miért vonulok már megint Pexre, ezúttal konferenciára. Amikor ezt megérdeklődtem a Repülő Kutatótól, ő már reflexből vágta rá, hogy “Mert hős vagy!”, mielőtt elrohant volna a saját, ezúttal budapesti konferenciájára.

Épp ez a baj, hogy nem vagyok hős, desőt nem is akarok az lenni. A konferenciára menetelek mostanság szinte automatikusan, mintegy reflexből hívják elő belőlem a heves vágyat, hogy hagyjam a komplett akadémiai szférát a francba. Rohadtul elegem van az öncélú elitizmusból és címkórságból, a hisztérikus publikációs kényszerből és magamutogatásból, az impaktfaktor-fetisizmusból, a köldöknézésből és a gondosan építgetett elefántcsont tornyokból – nagyjából az egész önelégült bagázsból elegem van, de annyira, hogy gombóc nő tőle a torkomba, és kisadag gyomorsavakat nyeldeklek már reggel óta.

Mintha kicsikét, hogyúgymondjam, túl sűrűn követnék egymást nálam ezek az életközepi válságok, mostanra már évi kettő biztosan bepuszil, hogy ütné meg a ragya. És ugyan tisztában vagyok azzal, hogy még így is túl jó dolgom van, de a héccencségit neki, az egész hátralévő életemet el tudnám tölteni így,

ehelyett viszont vízhatlan cipőket keresgélek, hátizsákot töltögetek, és torokszorongató görcsösen utálom az akadémiai szférán túl a saját lustaságomat és kényelmességemet meg prokrasztinációs kényszeremet is. Legjobban talán mégiscsak a kötelességtudatot utálom, ami ki fog vinni az ajtón akkor is, ha elmondhatatlanul rühellem az egész izét, amibe olyan sikeresen belelavíroztam magam.

Kéremkapcsojjaki.

U. i., du. Hát persze, hogy hős vagyok. Egy induló hős. Istenbizony, lassan már csak a dühben meg a tarkabarkákban tudok bízni, hogy ezek majd keresztülkergetnek a válságaimon yol, aztán túloldalt kibukkanok ragyogva, mint egy pillangó.

Egy frászt.

7.68

 
Hozzászólás

Szerző: be 2019/11/07 hüvelyk újracucc, blabla, eská, macs, ősz

 

Intermezzó – A parfüm

Meséltem már, hogy a múlt héten a Repülő Kutató hozott nekem egy parfümöt. Éppen Princetonból jött hazafelé Professor Krtek társaságában, és egy csomó időt kellett elvernie a Heathrow-n, úgyhogy bement a drogériába, és hosszan válogatott a drogista kisasszony segítségével, vajon mivel lephetne meg engem (“e kávéházi szegleten”, mert hát azért mégiscsak volt valami apropója a dolognak, nemde).

A hosszú válogatás eredményeként pedig hazaállított ezzel, ni.

Én, úgy éljek, elsőre azt hittem, magának hozta. Utána persze, mint afféle zsörtölődős feleség, hálám kifejezése után rögtön aziránt érdeklődtem tőle, hogy ha úgyis ott állt a Heathrow-n, kezecskéjében telefonnal, ugyan miért nem gondolt arra, hogy esetleg megkérdezze tőlem, “itt állok parfümök közt, szívem, nem tudnál segíteni?”, mert akkor én garantáltan tudtam volna adni néhány hasznos, bár meglehetősen tág paramétert, mint például hogy “egy DKNY Be Delicious-t hozzál, arra már régóta fáj a fogam”. Amúgy, mielőtt mindenféléket gondolnátok a Repülő Kutatóról, gyorsan megjegyzem azt is, hogy a pasinak igen alapos ismeretei vannak az én illatbéli preferenciáimról és parfümjeimről, szóval nem csak úgy a vakvilágba lövöldözött ezúttal se. Mindemellett, mint az elmeséltekből (számomra legalábbis) világossá vált, a drogista kisasszony főként azzal fogta meg őt, hogy úgy jellemezte az inkriminált parfümöt, mint amit leginkább olyan nőknek ajánlana, akik nem ijednek meg a saját árnyékuktól, és bevállalósak, és értik a viccet. A Repülő Kutató meg is nyugtatta a kisasszonyt, hogy az ő feleségének kiemelkedő humorérzéke van, és bátor, mint egy vaddisznó, aztán hazahozta nekem ezt.

Nos, az kétségtelen, hogy röhögtem. Eleve az egész lombik úgy fest, mint valami obskúrus szexuális segédeszköz, amiről az ember ugyan nem is sejti, hogy pontosan mire való, de addig jó neki, amíg nem. Az illat összetétele pedig úgy hangzott, hogy gyöngyöző kóla, fahéj és cédrus.

Felfújtam magamra. A következő negyedóra alatt a parfüm “leült”, de annyira, hogy majdnem átszakította a padlót. A cédrus nyomtalanul eltűnt rólam, ami meg rajtam maradt, az nem kóla és fahéj volt, hanem valami egyéb, amit leginkább azzal tudnék leírni, hogy “egy levantei kupleráj madámja molyette bársonyfüggönyök mögött cukrozott datolyát eszik 1925-ben, és iszonyúan unja”.

Megszagoltattam magam a Repülő Kutatóval, és megegyeztünk abban, hogy ez bizony bukta. Úgyhogy (“csak láncainkat veszíthetjük!”) azt javasoltam, fújja fel magára is, haddlám, mi lesz ebből. Nos, a Repülő Kutatón a cédrus maradt a domináns illat, a háttérben némi egzotikus felhangokkal. Még órák múlva is olyan szaga volt, mint amilyen egy Poirot-történetben lehet az arab sejk legnagyobb fiának, aki Cambridge-ben tanult, most meg Rolls Royce-okat gyűjt.

Szóval, hogy hepienddel zárjam a röhögséges fekete lombik történetét, a Repülő Kutatónak most van egy újabb parfümje. Nekem is van. Másnap hozott ajiba egy Be Delicioust.

 
1 hozzászólás

Szerző: be 2019/10/13 hüvelyk ajándék, blabla

 

Eská 7/3 – Kerekecske, dombocska, párnácska

Már sokadjára is itt van az ősz, itt van újra, ideje vagyon hát az újabb díszpárna-huzatoknak is, nem maradhat mindig minden ugyanolyan, a kirelejzumát neki. Az őszi-téli szortimentben eddig még csak egyetlen horgolt párnahuzat volt, meg amúgy is lényegében három éve esett meg a legutóbbi nagy őszi-téli párnahuzat akció, ideje volt belehúzni.

Mekkora mázli, hogy a munkábamenős utam időhossza még mindig súrolja az oda-vissza három órát, és azalatt már nem nagyon van kedvem olvasni se, mert kifolyik tőle a szemem. (Nyilván jobb lenne, ha tényleg értelmes dologgal tölthetném ezt az időt, de nem ezt dobta a gép.) Ez itt, amit éppen megmutatok, két oda- és egy visszaút eredménye.

Erre a leegyszerűsített mandalára minden bizonnyal harmincezer receptet tud az internet, de én saját magam alakítottam ki az enyémet, úgyhogy miért ne osztanám meg. Horgolászati szakkifejezéseket persze továbbra se várjatok tőlem, azoktól még mindig becsukódik az agyam.

Nagyjából az egész cucc egyráhajtásos pálcákból és láncszemekből áll össze a szélén rövidpálcákkal, úgyhogy nem is kell hozzá hujderutyutyu horgolni tudás. Az első lépés egy négy láncszemből készült gyűrű, amibe tizenkét egyráhajtásos pálca kerül, ez lesz a közepe. Ilyen, mint ezek itt, ni.

Terveim azok valának, hogy lesz nekem egy alapszínem (a leírás rövidítésében ASz, itt most ez speciel a Catania 0413, “gránát” fantázianevű világos bordóslila), amelyet minden páros sorban használok, a páratlanokban pedig végtelen horgolófonal-gyűjteményemből minden sorra más szín (MSz) fog jutni, szép graduális színskálában, világossárgától a pirosig.

Na mármost ugye az a cél ilyenkor, hogy az ember viszonylag egyenletesen gyarapítsa körbekörbe a sorokat, nekem meg még ráadásul az is, hogy a rendelkezésre álló párna méretét is belekalkuláljam ebbe. Mikor kedvem szottyant kerek párnákat kreálni, nyilván el kellett indulnom belső párnákat vadászni, aminek három nagy akadálya volt: az idő (nemigen van olyan nekem fölöslegben), a távolság-hozzáférhetőség (Szentendre-Esztergom között ingázom, és különleges világhónapnak számít, amikor legalább egyszer eljutok a székesfőfaluba) meg a pénz. Ez utóbbi főként azért, mert sóher vagyok. Úgyhogy mintegy ölembe hullott áldásként ünnepeltem, amikor kiderült, hogy a) az esztergomi kínai nagybótban vannak kerek párnák b) mivel elmúla a karácsony, negyven százalék kedvezménnyel dobják ezeket az ember után.

Vettem is belőlük gyorsan egypárat.

Igen, ezek tényleg ennyire félelmetesen ronda párnák. Tökmindegy, ebben a formában most látjátok őket először és utoljára, nekem belső párnának kellettek eská huzataimba, arra pedig tökéletesen megfelelnek. Mindenesetre az én párnáim átmérőjének a tizennyolc soros körbekörbe horgolmány felel meg, plusz egy lezáró rövidpálca-sor, úgyhogy az alábbiakban ennek a tizenkilenc sornak a receptje látható (legalábbis remélem, hogy nem rontottam el valahol a számlálást).

  1. sor: lásd fent (második fotó)
  2. sor: (ASz) minden láncszembe 2 egyráhajtásos pálca (erp), köztük egy-egy láncszemmel (lsz), tehát 2erp+1lsz, amíg körbe nem érünk
  3. sor: (MSz) innen még az eddigiekhez képest is egyszerűsödik a helyzet, mert ezentúl a láncszemekbe kerülnek az egyráhajtásos pálcák, ebben a sorban 3 erp+1 lsz, amíg körbe nem érünk
  4. sor: (ASz) 4 erp+1 lsz, amíg körbe nem érünk
  5. sor: (MSz) 2 erp+1 lsz +2 erp+1 lsz, minden második 2 erp az előző sor négyes erp-kupacának a középső láncszemébe öltve, amíg körbe nem, satöbbi
  6. sor: (ASz) az egyenletes gyarapítás érdekében ideje egy kis változatosságnak, úgyhogy ebben a sorban 3 erp+1lsz + 2erp+1lsz + 3erp+1 lsz, amíg körbe nem, satöbbi
  7. sor: (MSz) mindvégig 3 erp+1lsz, stb.
  8. sor: (ASz) 4 erp+1 lsz + 3 erp+1 lsz, stb.
  9. sor: (MSz) mint az 4. sor
  10. sor: (ASz) mint az 5. sor
  11. sor: (MSz) innen már egyre ravaszkásabban kell gyarapítani, tehát nem a várható 2+3+2+3 jön, hanem 2+2+3 (2erp+1lsz + 2erp+1lsz +3 erp+1lsz, smegintelölről, de mostantól már nem írom ki mindet, mert úgyis érteni fogjátok, legalábbis remélem)
  12. sor: (ASz) mint a 6. sor
  13. sor: (MSz) 3+3+2, amíg körbe nem érünk
  14. sor: (ASz) mint a 7. sor
  15. sor: (MSz) 4+3+3+3, 4+3+3+3, stb., amíg körbe nem érünk
  16. sor: (ASz) 4+3+3, 4+3+3, stb. stb.
  17. sor: (MSz) mint a 8. sor
  18. sor: (ASz) 4+4+3 ismétlődik, stb.
  19. sor: (ASz), minden szembe egy rövidpálca, nuku gyarapítás.

Ezek után már csak a megszokott eljárás fog következni: poláralapra rávarrom az alapszínnel azonos színű hímzőcérnával a horgolmányt, majd készítek neki cipzáras hátlapot. Igény szerint azt is be tudom majd mutatni, ha köll.

Tessék véleményezni, érthető volt-e a leírás, egyébként pedig, amint az a viccbeli vadnyugati kocsmában ki van írva a bárpult fölé: “Ne tessék lőni a zongoristára, ő minden tőle telhetőt megtesz”.

 
1 hozzászólás

Szerző: be 2019/10/12 hüvelyk blabla, eská

 

Évnyitó – a hetedik

Na, veselkedjünk neki a blog hetedik évének is. Új tervek, régi hülyeségek, avagy rövid kortyok, hosszú nyelések, mint azt Ahab kapitány mondta volt. Három nagyobbacska változást tervezek, remélhetőleg egyik sem fog fájni. Mármint nem nagyon.

Először is: öt év kihagyás után újra kipróbálom, milyen az, ha megint nem veszek egy teljes évig ruhaneműt, cipőneműt meg kiegészítőt. (Leszámítva a bizsukat. Az elmúlt években kicsinyt beleszerelmesedtem a nyakbafityegőkbe meg a gyűrűkbe, és azok nem foglalnak sok helyet. Viszont sapkát, kesztyűt, sálat, kendőt nem veszek, punktum.) Egyszerűen nincs szükségem arra, hogy újabb cuccokat vásároljak. Rengeteg holmim van, tényleg rengeteg, és ezúttal nem azért csinálom, amit csinálok, mert úgyse lenne mit költenem erre (bár ne kiabáljuk el, hozhat a jövő bármiféle disznóságot), hanem azért, mert olyan rettenetes, ótvar, elkeserítő módon sok holmim van, hogy már alig fér el. Az ilyen kísérletek nem csak arra jók, hogy az ember ne szerezzen be újabb cuccokat a durranásig töltött szekrényeibe, hanem arra is, hogy kényszerűségből a saját szekrényében tartson turkálópartikat. Így bizony kénytelen lesz kritikus szemmel nézni, miket halmozott fel, meg hogy tényleg kell-e neki ez a sok izé. (Igen, ez azt jelenti, hogy a szekrénypurgálásokhoz is visszatérünk, például végre számot vetek azzal, mi az, amibe már nem férek bele, és nem is akarom valójában strapálni magam azért, hogy így legyen.)

Szóval, nem veszek ruhát, nem veszek cipőt, sőt, lehetőség szerint fehérneműt meg harisnyát se, abból is van elég. Ruhaanyagot se, mert abból aztán tényleg több van a soknál. A Bűnök Barlangjában lakó készletet, ha ebben az iramban haladok, úgyis késő öregkoromig bírom csak megvarrni, ha egyáltalán, hát akkor minek tovább gyarapítani. Ahol meghúzom a határt, az a rövidáru: varrógéptüvek, cipzárak, gumik, de különösképpen a horgolófonalak. Nem önszabotálni akarom magam, vagy legalábbis nem jobban a kelleténél, és az “oké, elfogyott az almazöld, amiből még kéne egy fél gombolyaggal, de sajna még nyolc hónapig nem vehetek fonalat se, úgyhogy ezt az izét majd nyolc hónap múlva folytatom” igencsak önszabotálásnak tűnik nekem.

Nyilván ezúttal is kivételt jelent, ha beüt valamilyen vis maior. Ha egy olyan ruhában szállok le a buszról Esztergom Rákóczi térnél, ami még Szentendrén felszálláskor szakadt végig, nem fogom abban végignyomni a munkanapot, hanem azonnal bemegyek a Hádába egy új ruháért, és azért oda, mert az van a legközelebb.

A második változást sem önszabotálásnak, hanem kísérletnek szánom: látni akarom, milyen az eredeti hajszínem. Már kábé nyolc éve festem ilyen-olyan pipirosokra, és mostanában egyre inkább kíváncsi vagyok arra, mi van alattuk. Nyilván nem az a hamuszőke fog köszönteni, amivel kezdtem, azóta megjelent benne egy csomó fehér szál, viszont tényleg érdekel, hogyan néz ki most. Figyelem: nem azt mondtam, hogy vissza akarok térni az eredeti színhez, hanem azt, hogy látni akarom, most milyen. Lehet, hogy hamuszőke sok fehér szállal. Lehet, hogy olyan, mintha lefostak volna a galambok. Úgyhogy mindenekelőtt meg akarom nézni, milyen, aztán ennek függvényében dönteni, hogy maradok natúr állapotban, vagy újra festeni kezdem. Bármelyiket is választanám, nyolc év pipiros után csak rendkívül radikális módon tudok megszabadulni az eddigi pipirosoktól. Jaja, jól sejtitek: ollóval. Mivel lehetőség szerint senkit nem akarok jobban traumatizálni a kelleténél, különösen az ovisokat meg a hallgatókat nem, a nagy birkanyírást jövő nyár elejére várhatjátok. Addig mindenki fel tud készülni rá lelkileg, ugye? 🙂

A harmadik változás: a következő évben több képet fogok itt publikázni. Ezen akkor kezdtem gondolkodni, amikor realizáltam, hogy a WordPress által biztosított média-tárhelynek hat év alatt csak mintegy hét százalékát használtam fel, miközben lényegében alig van nap, amikor ne lőnék néhány képet a kis kattogatós masinámmal. Nem csak csámpás lábaimat fotózom le ugyanis az Aspelund szekrény előtt, hanem mindent, ami szembejön. Oké, bevallom, túlnyomórészt Poci jön szembe, az olyan. Ennélfogva a továbbiakban erős hendikepje lesz azoknak az olvasóknak, akik nem állhatják a macskákat, de persze megpróbálom majd ezen a fronton visszafogni magam, hogy ne Az Őrült Macskás Nő Őtözködős, De Nemturkálós Blogja legyen a végeredmény.

Úgyhogy, kéremszépen, ez várható a következő évre, és örülni fogok, ha erre az útra is velem tartotok a hülyeség és marhaság árnyas erdejében.

Vagy, ha éppen úgy adódik, a hülyeség és marhaság napos erdejében.

 
11 hozzászólás

Szerző: be 2019/09/01 hüvelyk blabla

 

Évzáró – A hatodik

Szép-csúf-zűrös év volt ez, kedveszkéim. Kicsit vénebbek lettünk, némiképp nyűgösebbek is, voltak jó és rossz perceink-óráink-napjaink. Elvesztettük Celofánt, megkaptuk állandó kosztosnak a harmadszomszéd Bercijét. Tanítottam orrvérzésig, és annyi szakdolgozóm volt, mint égen a csillag. Elkezdtem horgolni, aztán nem tudtam abbahagyni, még egy hőmérséklet takaróba is belefogtam. Döngettem tovább a doktorit, voltak konferenciák meg beadni való borzasztóságok, aztán végül ott volt a komplex vizsga, ami megette a júniusomat. És utána, amikor végre szabad voltam, mint az egeknek madarai, meglepetésszerűen elfogott a szövegundor. Nem lehet csak a beadandókra meg a rém sok szakdolgozatra meg a komplex vizsga kötelező olvasmányainak tömegére fogni, de azért minden bizonnyal ezeknek is köze volt ahhoz, hogy, bármennyire szerettem volna, egész nyáron képtelen voltam bármiféle szöveget kézbe venni. Akár az enyém lett volna az, akár másé, akár csak a saját kedvemre írok-olvasok, akár a disszertációmhoz – egyszerűen nem ment. Ilyenre talán sose volt eddig precedens, legfeljebb csak az egyetem első és másodéve közötti vakációban, mindenféle lelki viharok meg szakítások között történt olyan, hogy ne írással-olvasással töltsem a nyaram túlnyomó részét. Úgyhogy jobb híján megvettem Bélát, a tűzőgépet, aztán ennek örömére áthúztam a lakásban mindent, ami csak kézügybe esett.

Valójában, ha visszagondolok, nem nyáron kezdődött mindez: egész évben, mikor valami kreatív dologba kezdtem, az sose szavakban öltött formát, hanem mindig valami olyasmiben, ami megfogható és kézbevehető. Kár. Hiányoznak azok a szavak, a nyavalyába is. A fikció mákonya (kábítószer az, nem egyéb, higgyetek nekem tapasztalt embernek, aki már majdnem negyven éve él szövegek között), a lelkes nyári hajnalok a teraszon, amikor az ember csak ír, mint a bolond, és mindezt tulajdonképpen csupán az írás öröméért csinálja. Hát ez kimaradt idén mindenestül. Mindent összevéve csak és kizárólag ez a blog volt az, amit nem muszájból írtam, és ha ez nem lett volna, akkor tényleg nem lett volna semmi.

Igen, tényleg szép-csúf-zűrös év volt ez. Végül egy egészen icipicit talán bölcsebbek lettünk tőle, bár erre azért nem vennék mérget. De amíg van humorérzéksz meg színes ficnik meg puha macskák, és amíg van esély arra, hogy visszatalálok a szavakhoz, addig talán-talán elleszünk.

Úgyhogy zárásul nesztek egy marha nagy galéria. Köszi, hogy meghallgattatok.

 
8 hozzászólás

Szerző: be 2019/08/31 hüvelyk blabla, eská, galéria, macs, nyár, tavasz, tél, ősz

 

6/augusztus

Újabb hónap, újabb galéria. Kicsit szűköskébb a szokásosnál (takonykór, majd borfesztivál), de azért itt van.

   

Na de holnaptól új év jön meg új csodaságok. Úgyhogy ennek szellemében most beleszólhattok a jövőbe.

 

Ami a 3. válaszlehetőséget illeti, azt is meglátjátok nemsokára, hogyan fest, de igazán bátrak és vakmerőek akár látatlanban is bevállalhatják. 😉

 
4 hozzászólás

Szerző: be 2019/08/31 hüvelyk blabla, galéria, nyár

 

Eská 6/47 – A kárpitosasszony újabb kalandjai

Azt hiszem, elég gyakran szoktam emlegetni a Repülő Kutató kriminális állapotú hencserét, ami a könyvespolcok Maginot-vonala mögött található az úgynevezett dolgozószobájában. Nos, ez az. Vagy legalábbis ez volt.

Derámai, mi? A szokásoknak megfelelő módon ez is uraságoktól levetett holmi, de annyira az, hogy lomtalanításból mentettük meg az utca végéről. Na persze ennek a bejelentésnek ad egy halvány vajszínű árnyalatot, hogy a Repülő Kutató nagynénjéék dobták ki negyedórával azelőtt, de attól még igen lehordott állapotban volt már akkor is, és azóta eltelt több mint tíz év. Eredetileg több darabból volt összecsavarozva, de mi csak kettőt mentettünk meg belőlük: az ülőfelületet meg egy karfát. Ennyi fért be a Maginot-vonalak mögé. A RK persze ekkor is tamáskodott, és ezt meg is értem, mert az ülőfelület így festett, ni (ohne a szakadások, azokat az idő vasfoga rágta rá azóta):

Azt nem tudjuk, mi történhetett vele, de mintha ez lett volna az időszak, amikor Sunny vagy Gonzó még nem volt megbízhatóan szobatiszta, ami kiskutyákkal előfordul. Blöe. Én viszont, mint tudjuk, nem vagyok egy szívbajos uralkodó, úgyhogy szépen lefertőtlenítettem az egész miskulánciát (igen, ettől a foltok tovább nőttek), aztán bevontam a felső részt, mint az a legelső ábrán is látható.

Kézzel, mint az állatok.

Na hát ezt a réteget azóta megette az idő vasfoga meg a Repülő Kutató segge, és különben is, az elmúlt két hónapban olyan rutyutyu lettem bármiféle szarok újrakárpitozásából, hogy csak hajaj. Úgyhogy most leoperáltam az egészet yol.

A karfa nálunk már sose volt rácsavarozva az ülőrészre, simán csak rátoltuk a falra a kettőt, és nem is volt vele semmi gond. Gondoltam, nem szakítok ezzel a nemes hagyománnyal, majd megoldom külön, jóleszaz. Ezúttal viszont már nem volt a házban annyi bútorszövet, hogy nekiugorhassak a melónak, vennem kellett. A megbolondulós boltban persze nem volt egyik nekem tetsző izéből sem elegendő, úgyhogy három méter bordópirossal és egy méter húsz centi narancsos-csíkoskával vágtam neki az akciónak.

A terv az volt, hogy amíg van a bordóból, én azzal neki bele, aztán ha elfogy, jöhet a másik. Hadd lövöm le előre a poént: mindent sikerült kiszabni a bordóból.

(A képek minősége innentű tragikusan romlani fog, mindjárt megmagyarázom.)

Hát kérem, én itt álltam tegnap a kiszabott darabokkal, szívemben derű, a komplett helyrajzi számon sehol egy kétlábú rajtam kívül, és alig volt este fél tizenegy. Úgyhogy szépen nekifogtunk az akciónak. Én, aki dilinyós vagyok, Erik, aki varrógép, Béla, aki tűzőgép, és Mike, aki Oldfield. (Ő gitározott mindvégig, amíg mi szoptunk.)

Poci, aki macska, csak szemlélője volt az eseményeknek, viszont szorgosan ott volt láb alatt vagy kéz alatt, de mindenképpen ott, ahol valami dogom lett volna.

Ezúttal a komplett ülőfelületet egyetlen huzattal óhajtám beborítani, nix külön darabok ülőpárnára meg egyéb marhaságok. Ebben csak két akadályom volt: 1. a hencser gömbölyű vége, amire gondosan rá kellett szabni a huzatot; 2. a jól láthatóan különálló alsórésze-felsőrésze. Az 1. problémát a mér-jelölget-rápróbál-újrajelölget-vág módszerrel, a 2. problémát pedig úgy oldottam meg, hogy szépen összevarrtam mindent mindennel, az alsó és felső rész találkozásánál pedig egy úgynevezett korcot készítettem, és belehúztam egy kellően erős zsinórt.

Asszisztencia mellett, ofkorsz. Ofkorc. (A rettenetes szóvicctől természetesen elhatárolódom.)

Mikor készen voltam, ráhúztam a huzatot a dögre, nédda.

A zsinórt meghúztam, rögzítettem. Asszisztensem természetesen továbbra is követte az eseményeket.

Valójában csak akkor lépett le egy kis időre, amikor az egész hencsert a fejére fordítottam, és nekiláttam összebélázni.

Ez itt már a majdnemkész állapot. Mike még mindig gitározott, Béla lelkes volt és csattogós, én viszont kezdtem némiképp nyűgös lenni. Ha eddig nem említettem volna, nekem nem sok izomerőt osztottak, valószínűleg akkor éppen inkább hülyeségért álltam sorba, úgyhogy Bélát én kénytelen vagyok két kézzel használni. Na hát ebbe a dögbe kétszáztizenhárom tűzőkapcsot nyomtam bele, még most is izomlázam van tőle.

Nincs hát abban semmi meglepő, hogy a karfánál már nem volt nekem türelmem sokat marháskodni, különben is már majdnem fél három volt hajnalban. Az egész eredeti huzat rá volt bélázva a rattanra mindkét végén egy másik Bélával, és nekem semmi kedvem nem volt lebontani az egész miskulánciát. Úgyhogy a huzatot csak odabéláztam az eddigire,

a kilógó anyagot meg betömködtem az eredeti huzatrész alá.

Ééés, kész.

Ekkor volt háromnegyed három. Szóltam Mike-nak, hogy most már abbahagyhatja, aztán elkúsztam aludni, mert ma reggel paradicsomszüret meg piac meg locsolás meg izé.

Amikor reggel letámolyogtam szalmaözvegyi ágyamból, persze ez fogadott:

Azt hiszem, a Repülő Kutatónak kemény harcokat kell majd vívnia, ha még kell neki ez a hencser. Muhaha.

 
Hozzászólás

Szerző: be 2019/08/24 hüvelyk újracucc, blabla, eská, macs

 

Intermezzó – Nagy elhatározások évada

Levonultam a szuterénbe, újrajátszani a muhi csatát. Most, hogy két óra elteltével már szinte megsemmisítették a balszárnyamat a kutyafejű tatárok, úgy érzem, hogy szorongatott helyzetemre nincs más megoldás, csak a múltkori.

Attól tartok, szeptembertől megint nem veszek ruhát meg cipőt magamnak egy egész évig.

 
8 hozzászólás

Szerző: be 2019/08/07 hüvelyk blabla

 

6/július

Az elején pörgés, a végén takony. És már csak egy hónap van hátra a hatodik évből.

 
1 hozzászólás

Szerző: be 2019/07/31 hüvelyk blabla, galéria, nyár

 

Intermezzó – A bőség zavara

Segítség! Mi a véleményetek: melyik passzol jobban a zöldes-türkizes alapra? A, B vagy C?

 
15 hozzászólás

Szerző: be 2019/07/28 hüvelyk újracucc, blabla, eská

 

Eská 6/42 – Egy-két-há…

Mint talán még emlékeztek erre, a vakációm elején több horgolókönyvet is kivettem a könyvtárból. Úgyhogy most ezt nyitottam ki, ni:

Találtam benne egy olyan nagyinégyzetet, ami “Patchwork négyzet” névre hallgat, én valamikor szívesen csináltam patchworkot, aztán abbahagytam, és most kicsikét megint viszket, hogy kipróbáljam, de előbb nézzük ezt a horgolós változatot, mit tud. Azt tudta, hogy van belőle kicsi meg nagyobb meg legnagyobb, és ezt összekombinálva nagyon szép cuccokat lehet kihozni. Hát lássuk. Nekiláttam végigpróbálgatni mindet, mint Aranyhaj a három medve tányérkáját-ágyacskáját, épp csak fordított sorrendben, mert én azért mégse mesehős vagyok.

Azt hiszem, nem nagyon kell bizonygatnom, hogy a legkisebbe kifejezetten beleszerettem, mert rögtön csináltam is belőle egy tucattal, csak úgy.

A sorrendben következőhöz kellett ugyan némi távsegítség a blogolvasóktól, mert életemben először hallottam olyat, hogy reliefpálca, de azért azt leszámítva szintén elboldogultam a dologgal.

És aztán jött a harmadik. Annak a mintarajza így festett, ni:

Két órán át küszködtem vele. El is jutottam a kilencedik sorig. Ott viszont szépen abbahagytam, egye meg a fene. Horgolni élvezetből akarok, nem frusztrációból. és amikor többet bontok, mint amennyit haladok, közben meg a fogam csikorgatom, az nem élvezet.

Úgyhogy most így állunk, és még egyelőre ugyan nagyon homályos elképzeléseim vannak, hogy ebből mit-hogyan-mihez, de majd csak kiderül. Nézzétek, milyen nyamnyam.

U. i.: a harmadik, legnagyobb patchwork-négyzetnek a könyv szerint így kellett volna kinéznie, la:

patchnégyzet5

Mint láthatjátok, a közepe majdnem ugyanaz, mint a közepes patchwork-négyzeté, és addig el is boldogultam vele, de a folytatásban olyan tragikusan összekutyulódott minden, hogy öröm volt nézni.

 
5 hozzászólás

Szerző: be 2019/07/26 hüvelyk ajándék, blabla, eská

 

Eská 6/36 – Egy másik “új” kanapé 3. – Inasommal a finisbe

Ott tartottunk, hogy amikor megpróbáltam végiggondolni, hogyan tudnám egyetlen tokba belehúzni a kanapé összes júnói domborulatát, kénytelen voltam arra konkludálni, hogy nem lehet ezt másként, mint rajta szabni ki a darabokat, hogy pontosan passzoljon minden. Ó mamám. Úgyhogy ezt másnapra hagytam, egye meg a fene.

És lőn második nap, csütörtök. A támlával kezdtem, mert ilyenkor mindig a legnagyobb darabbal szoktam kezdeni, aztán ahhoz kacsmargatom hozzá a többit. Ezúttal még a legnagyobb megmaradt anyagdarab sem volt elég széles, hogy a kanapé komplett támláját befogja, muszáj volt a két szélén egy-egy plusz anyagsávot betoldani. Ez persze szintén nem ment nehézség nélkül, mindenáron szerettem volna úgy összehozni, hogy minél kevésbé látsszanak az illesztések. (Türelmetlenek alágörgethetnek a bejegyzés végére, vajon mennyire sikerült.

A kanapéról leszedtem a jajdeszép kész ülőpárnákat, aztán az összesen három darabból összetoldott csíkos izét a visszájával felfelé szépen ráfektettem a támlára, majd nekiláttam odagombostűzni a kanapéhoz a reménybeli varrásvonalon.

Mint látható, muszáj volt hajtásokat is beiktatni, hogy pontosan kövesse a támla domborulatát. És mindezt mind a kettő oldalon, lehetőség szerint tükörszimmetrikusan, hogy ha majd kifordítom a huzatot, pontosan feküdjék Tomelillán. (Kábé a hajtásoknál kezdődött, hogy elkezdtem különböző verbális népi motívumokat alkalmazni. Ez később fokozódott.)

Ó, és persze megjelent a segéd is. Előbb az élükre beállított párnákról figyelte, mit csinálok,

aztán beleült a káosz közepébe, onnan dirigálni. Eközben én odagombostűztem a támlához a lapot, aztán a karfához a lapot,

aztán a karfa elejéhez, aztán a karfa oldalához,

végül pedig nekiláttam mindent bejelölgetni szappannal, hogy mettől meddig melyik izé. És közben folyton figyeltek.

Na ezután jött az, hogy kiszedtem összes bejelölgetett anyagaimból a gombostűket, kiszabtam a darabokat a szappanjelölések mentén, majd felcipeltem az összest az emeletre, és elaludtam. Akkor volt este hét, én meg úgy éreztem, mintha egész nap kapáltam volna, nem csak gombostűzgetek meg káromkodom. Hajnali egykor viszont felébredtem, lepakoltam magamról a macskát, és nekiláttam összeállítani a huzatot. Ez persze nem ment akadályok nélkül, naná hogy nem.

Az ott amúgy a karfa elejének huzatrésze. Ott a szőrös alatt, la.

Én, feleim, hajnali egytől fél hétig csak varrtam. Egy adott ponton például ennyi minden volt egyidejűleg szegény Erikre halmozva.

Varrtam, bontottam, varrtam, vasaltam, varrtam, káromkodtam, időnként meg letotyogtam Tomelillához, karomban ezzel az egyre nagyobb szörnyeteggel, hogy rápróbáljam.

Fél hétre viszont világ csodájára kész volt ez itt:

Ezen a ponton már kábé másfél tucat kisebb-nagyobb hibát agnoszkáltam a munkámban, melyek közül a legnagyobb persze a rendezői jobboldalon látható váratlan hopszassza, ahol az addig párhuzamos csíkok valami egészen bizarr kanyart vettek, de egyrészt fogalmam sem volt, mit izéltem el benne, másrészt meg akkorra kisebb dolgom is nagyobb volt annál, hogy megpróbáljam kijavítani. Inkább eldőltem, meg aludtam még egy kicsit.

És lőn harmadik nap, péntek. Letűztem fél centi szélességben a varrásvonalakat, aztán érzelmes búcsút vettem Eriktől, aki megkönnyebbülten intett pápát utánunk, és lecölönkéltem a tíz kiló anyaggal meg Bélával, hogy felcibáljam a huzatot, aztán fejre állítsam Tomelillát, és hozzászögezzem a sátrat.

Na az volt az igazi szopás. Ez egy elég nagy lakás, de azért mégsem igazán bálterem, ez a dög meg egy tonnát nyom, plusz még van egy kinyitható ágyrész is benne, ami persze nem marad csak ott a helyén, neeem, hanem folyton ide-oda lendül attól függően, hogy hátára, lábára vagy fejére állítja-e az ember Tomelillát. No de én konok vagyok, mint egy öszvér, úgyhogy mégiscsak haladtam, ha lassan és káromkodva is.

Ezúttal is odagombostűztem mindent, hogy ne mocorogjon el nekem az anyjába, mielőtt nekifekszem Bélával, sőt, a biztonság kedvéért előbb kétoldalas ragasztószalaggal rögzítettem a kanapé alján a szögeznivalókat, visszafordítottam a fejéről a lábára, meglapogattam, feszesre húzogattam, korrigáltam, és csak utána láttam neki odatűzőgépelni, így ni:

Na persze ezen a ponton valaki bedugta a fejét,

aztán a feje után a többit is,

én meg azt mondtam, na most kimész innen, cicu, én a macskáimat gömbölyűen szeretem, itt meg annyi mozgó és mozdulatlan vas van nagy kiszerelésben, hogy a végén még matricica lesz belőled, azt meg nem szeressük.

A macskamentesítés után már beálltam egyfajta monotóniára, ragaszt, egyenget, lábrafordít, lapogat, fejrefordít, szögel, aztán megintelölről, körbekörbe.

Az eleje aljára a csíkot persze nem tudtam Erik segítségével rávarrni, mert akkor nem bírtam volna ráhúzni a kanapéra az egész miskulanciát (az eredeti, levehető huzaton például egy csomó cipzár is volt), így azt muszáj volt úgy megcsinálnom, hogy ragaszt, egyenget, tűzőgépel, aztán a végén kézzel összevarrja a huzat többi részével.

Egy adott ponton persze enyhén hisztérikusan röhögni kezdtem azon, hogy meg vagyok én húzatva, ennek a kanapénak senki nem fogja látni a hátulját a pormacskákon kívül, minek strapálom magam azzal, hogy ez is olyan pofás legyen, mintha mutogatni akarnám.

Mindenesetre azt megígértem magamnak, hogy péntek estére kész lesz, és péntek délutánra készen is lett, mert én nagy vagyok és dicső, és ugyan tudom, hogy hol van itt ezen a másfél tucat hiba, de most szót fogadok Bruno Bettelheimnek, aki azt mondja, hogy elég jó szülőnek kell lenni, nem pedig a tökéletes szülőségre törekedni, mert akkor az ember sose lesz boldog.

Én most ugyanis egy boldog elég jó kárpitos vagyok itthoni célra, és van egy új kanapém.

Akkor most már csak néhány új párnát kéne csinálni rá, nemde.

 
14 hozzászólás

Szerző: be 2019/07/13 hüvelyk újracucc, blabla, eská, macs

 

Eská 6/35 – Egy másik “új” kanapé 2. – A reciklálás örömei

Ott hagytam abba múltkoriban a történetet, hogy szét kellett bontanom a már kész ülőpárnákat, mert másként nem lett volna elegendő anyagom a kanapé huzatához.

Szét is bontottam szépen mind a kettőt, lett nekem belőlük 4 db 78×68 méretű panel plusz a cipzáras körberész, csodálatos.

Azt már ekkor pontosan tudtam, hogy a cipzáras körberész marad, én azzal már szenvedtem anno épp eleget, reciklálom. Az éppen szétbontott párnahuzatok kicsikét nagyobbak voltak a kelleténél, úgyhogy gondoltam, ezúttal pontosan a párna méretére készítem a huzatot. Következő állomásként viszont azt is ki kellett találnom, miből mennyi meg milyen irányba forgatva, úgyhogy ismét gyártottam magamnak egy ilyet:

(Ha esetleg nem lenne felismerhető, ezek a kartonok, amikre én ilyenfajta terveket készítek, eredetileg sokdenes harisnyák csomagolásában laknak, és természetesen elteszem a kartonokat, mert ha már rápazéroltak egy harisnyára ennyi csomagolóanyagot, juszt sem mehet nálam kárba. Legfeljebb veszendőbe.)

Úgyhogy szépen elővettem az anyagokat, és elkezdtem forgatni körbe-körbe, különösen a csíkost. Az egyszínű (amiből most gyártottam hirtelen négy reciklálható panelt) volt ugyan a legégetőbb probléma, de a csíkosból is igenigen szűk volt a keresztmetszet. Abból egyrészt meg kellett hagynom a legislegnagyobb, még nem szétfoncsikázott darabot a kanapé támlájára. Másrészt pedig ahol azt látjátok az ábrán, hogy “alj”, ahhoz is kellett nekem egy 156×150-es darab. Pluszban még persze az ülőpárnán sem volt mindegy, milyen irányba futnak a csíkok meg hogyan viszonyulnak egymáshoz a mintaegységek, mert két különbözően festő párna ugyan roppant bohém, ha az egyik csíkos meg pöttyös, a másik pedig kockás és virágos, de én most nem voltam ehhez elég bohém, és az “ugyanaz az anyag, csak másként csíkozódik a két párna” pusztán csak balfékságnak látszik, amire még azt se lehet mondani, hogy “kuss, én így szállok le a bicikliről”.

A következő egy órát azzal töltöttem, hogy a padlón ültem motyogva, anyagdarabokat forgattam ide-oda, és ahhoz képest, hogy az elején még azzal indultam, “ó de jó lenne még mindkét anyagból egy-egy méternyi!”, eljutottam odáig, hogy “ó, bár legalább a csíkosból lenne még húsz centi!”. Merthogy, legnagyobb elkeseredésemre, nem sikerült kiforgatnom belőle két 77×67-es panelt. Csak két 74×65-öst sikerült. Ehhez egyrészt túl hosszú volt a körberész, amit persze nem lehet ám hátul bevenni, mert ott a cipzár, és az nem engedi, úgyhogy muszáj elöl megoldani, és az lehet, hogy ronda lesz, mint a bűn. Másrészt viszont ez nagyon durva gyömöszölődést fog jelenteni, mert az ülőpárnát (ha a varrásráhagyással is számolok) egy nála két-három centivel kevésbé széles-hosszú huzatba kell majd belegyömöszölnöm.

Mégse lehetett mást tenni, mint nekiesni a munkának. Gyömöszölés közben ugyan erősen tartottam attól, hogy valamelyik varrás megadja magát az enyészetnek, és ez a veszély továbbra is fennáll, de végül benne volt a huzatában mindkét ülőpárna.

Ilyenek lettek ni:

Így fest a cipzáros oldal:

így az eleje felülről:

így meg hátulról:

Felpakoltam a párnákat, aztán a megmaradt legnagyobb csíkos darabot is felterítettem a kanapéra, haddlám, hová haladjunk tovább.

Na ez volt az a pillanat, amikor realizáltam, hogy én szórakázhatok ugyan bármiféle ábrákkal, ezen a kanapén annyi ív meg ficak van, hogy a huzat további részét csak Tomelilla gömbölyű testén tudom kiszabni sok gombostűvel és káromkodással.

Hát ezért nincs a harisnyapapír-ábrámon több diagram, mert ezt mind élőben kellett megoldanom, mint amikor Valentino megfogta az anyagot, és rátekerte Imanra, aztán csinált belőle valami egészen különlegeset. Höhh, próbálta volna azt, amikor nincs körülötte varrónők hada meg több ezer dollárnyi drága szövet, csak Erik meg Béla és a foncsikák.

(Folytköv.)

 
8 hozzászólás

Szerző: be 2019/07/13 hüvelyk újracucc, blabla, eská

 

Eská 6/33 – Az “új” kanapé

A lakásunk bútorzatának és textilzetének összetétele nagyjából a következő listával írható le: 1. IKEA, 2. uraságoktól levetett holmik, 3. dolgok, amiket én csináltam, 4. némi ántik, 5. dzsuva. A móka kedvéért persze olyan elemek is vannak benne, amelyek a lista több pontja alá is besorolhatók, pl, ez a szerencsétlen itt:

Ez eredetileg ikeás kanapé volt (asszem), de már jóformán ántiknak számít, hahaha. Anyósoméknál szolgálta ki az ideje kezdetét, de ők már úgy nagyjából hat évvel ezelőtt kidobásra ítélték, mert csúnyán hámlani kezdett rajta az elvénült műbőr. Apósom, aki végtelenül alapos ezekben a dolgokban, gondosan utánajárt, mennyiért kárpitoznák újra, aztán azt jelentette a piackutatás eredményeként, hogy jobban járnak, ha vesznek egy újat. Ők vettek egy újat, én meg azt mondtam a Repülő Kutatónak, hogy tee, ez pont jó lesz hozzánk. A Repülő Kutató kissé tamáskodott, hogy hová tesszük, nem biztos ám, hogy elfér, de én azt mondtam, bízd rám, jóleszaz.

Hát annyira jó lett, hogy a pasas azóta is ezen a kanapén tölti az ideje nagyját, a macskák dettó, Poci körmöt is élezett rajta öt éven át, és így jutottunk abba az állapotba, hogy a kanapé már ikeás is volt, ántik is, uraságoktól levetett holmi is, a dzsuváról nem is beszélve, mert a hat év alatt, mint látható, csak hámlott és hámlott, ami átlagban két hetente egy kis maréknyi fekete möszmőt termelt a lakásunknak, ahol már enélkül is túl sok a dzsuva, hát kösz. Én nyilván tettem rá néhány kétségbeesett kísérletet, hogy a kanapét a civilizált világ részévé tegyem, amihez Grisifisenka Patyomkin generális eljárását hívtam segítségül. Ha minden oroszok cárnéjának imponált az ilyesmi, a félévente két látogatónknak is jó lesz. Úgyhogy ilyesmikkel próbáltam álcázni az általános rémségeket, ni:

Egy pfenomén vagyok, nem vitás.

A helyzet viszont lassan már tarthatatlan volt, no, én pedig egyszerűen nem tudtam rávenni magam, hogy kidobjam a dögöt. A szerkezete még teljesen oké, azonkívül rettenetesen megszoktuk, és amikor azt mondtam a Repülő Kutatónak, hogy jóleszaz, még nem is sejtettem, mennyire. Épp olyan magas meg széles, amilyen ott arra a helyre passzol, nem is tudom már elképzelni, hogyan festett nélküle a nappali, azt meg pláne nem tudom elképzelni, hogyan festene nélküle. Állandó használatban is van, folyton ott lógnak rajta az öszves két- és négylábú családtagjaim. Még akkor is vad lelkesedés fogadta, amikor leszedtem róla a patyomkini díszletet,

kinyitva pedig egészen böcsületes fekvőfelülete van esetleges ittalvó vendégek számára. Á, nem lehet ezt kidobni.

Egyetlen út volt: varrni rá egy új huzatot. Ami persze nem volt egyszerű feladat, ha az lett volna, már régen megcsinálom. És mintegy törvényszerűen akkor akadt rá időm meg lehetőségem, amikor hirtelen én lettem Félkezű Jack, a kalóz. Úgyhogy az első napot, amikor elkezdtem vele foglalkozni (csütörtök), A Tervezés Napjának nyilvánítottam, és ilyesmiket csináltam, ni:

Egyrészt mindent jól meg kell organyizálni ahhoz, hogy bármi is működni tudjon a továbbiakban, másrészt meg fel kellett mérnem a szükséges anyag mennyiségét. Jobb helyeken ilyenkor persze a népek elmennek egy méteráru-boltba, de ez nem egy olyan hely, a Bűnök Barlangjában minden, de tényleg minden akad, én meg ráadásul falun vagyok eltemetve, és sóher is vagyok. Úgyhogy kupacba hordtam a felhasználható szöveteket, és végignéztem a készleten. Háromféle anyagot találtam alkalmasnak, de persze egyikből sem volt elegendő ahhoz, hogy a teljes kanapét bevonjam vele, úgyhogy kombinálnom kellett őket. A csíkosból talán még kijött volna nagy nehezen, de amikor arra gondoltam, mennyit kéne szopni azzal, hogy a támlán megfelelő irányba fussanak a csíkok, és minél kevésbé gány legyen a végeredmény, lemondtam róla. Valamikor menet közben arra is rájöttem, hogy a hátülső oldalára, úgyszintén a kevesebb szopás érdekében, muszáj lesz a harmadikat, egy kordbársonyt használnom, ez meg további újratervezéseket igényelt. Úgyhogy ezzel múlattam a csütörtököt, ehhez legalább nem kellett olló meg varrógép meg minden olyan izé, amihez hundertprocent használnom kellene a kezemet. Az pénteken kezdődött el Az Előkészítés Napjával, amikor is nekiláttam kivágni és körbeszegni az összes izét, ami a fenti ábrán látható.

Jóó nagy ráhagyásokkal, mert kivágni valamiből még mindig könnyebb, mint beletoldani.

Úgyszintén a péntek volt az, amikor elmentünk a szokásos heti nagybevásárlásra, és én bementem a Lidli melletti kisgép-boltba és kölcsönzőbe megérdeklődni, hogy amiről ők azt állítják az intenetekbe, hogy kölcsönözhető tűzőgép, az vajon mit tud. Mint kiderült, az ipari bulikhoz való. Mit ne mondjak, elképzeltem magam a Halálos fegyver nemtomhányadik részében, ahol szögbelövőkkel meg egyebekkel verekednek egy építkezésen (rég láttam, no, tán igaz se volt), de hát ez nem volt igazán perspektivikus, úgyhogy megkérdeztem, van-e olyan tűzőgépük, amit munkavédelmi sisak nélkül is lehet használni. Volt.

Ismerkedjetek meg Bélával*.

Béla persze csak vasárnap került elő, a szombat ugyanis A Varrás És Káromkodás Napja volt, amikor például olyan dolgokkal szórakáztam, hogy az ülőfelületet képező anyagdarabokat béleljem alá, mert arra ott tényleg ráfért egy kis plusz törődés. Poci persze úgy gondolta, hogy rá is.

Ami a padlón látható a macska alatt, na az a bélés. Kiszuperált lepedő a Repülő Kutató nagymamájának kiszuperált pokrócával, amit amúgy Celofán használt egy időben. Ebbe a kanapéba bele van építve a történelem, hejh.

A bélést persze kellő alapossággal össze kellett állítani, steppelés meg egyéb anyámkínja, úgyhogy természetesen igen sokat káromkodtam.

És persze folyvást meg kellett küzdeni a szőrös hátramozdítóval.

A vasárnapot fedje a feledés kegyes fátyla, az lett ugyanis Az Összeállítás és Aprófa-Pisilés Napja, melynek keretein belül én egy teljesen korrekt tízórás munkanapot hoztam össze Erikkel meg Bélával, és kisebb dolgom is nagyobb volt annál, mint hogy fotózzak is közben. Egy adott pillanatban a kanapé három részre bontva állt tótágast az elképzelhető legnagyobb dzsuva közepén, én a padlón ültem fekete möszmővel lepve, egyik kezemben Béla, a másikban egy mérőszalag, és amikor a Repülő Kutató elment mellettem, tüntetőleg elfordította a fejét, mert annyit mondtam már neki korábban, hogy “ne nézzél, ne nézzél”.

A végeredmény viszont ez lett, ni:

Az tény, hogy rohadt sok melót feccöltem bele, és nyilván sokkal szebben meg tudta volna csinálni egy szakember, de ha azt is belekalkuláljuk, hogy újabb dologról bizonyítottam be magamnak, én igenis meg tudom csinálni, ráadásul összesen 5620 HUF befektetéssel (=Béla meg egy csomag tűzőkapocs), hát igen elégedett vagyok. Gyorsan lőttem is róla az előbb néhány további képet, még mielőtt családtagjaim nekilátnak tönkretenni a szép új kanapéjukat, de persze épp akkor merült le a fotómasina, mert mikor máskor.

Mondanám, hogy ilyet soha többé, de a lakásban még van két további olyan dögölészőfelület is, akikre ráfér egy alapos felújítás, és nekem van egy Bélám, akihez megmaradt még vagy nyolcszáz tűzkapocs. Nyamnyam.

* Béla onnan kapta a nevét, hogy mikor már vasárnap meló közben lezuhantam egy kávéval a Repülő Kutató mellé, és azt rebegtem elhalóan, hogy “Gondolkodjunk, Béláim”, ő megérdeklődte, hogy Bélának hívom a tűzőgépet? Mire én, he? Mire ő, hogy ha már van Erik, akkor miért ne lehetne Béla is? Mire én, hogy hm, nem is rossz név egy tűzőgépnek a Béla.

 
6 hozzászólás

Szerző: be 2019/07/08 hüvelyk újracucc, blabla, eská, macs

 

6/június

A hónap, amikor szinte végig diák voltam, és közben majd megfőttem. Galéria!

 
1 hozzászólás

Szerző: be 2019/06/30 hüvelyk blabla, galéria, nyár

 

Intermezzó – A nagy dilemma

A mérleg egyik cserpenyőjében ez található.

A másikban Ljubljana.

 
3 hozzászólás

Szerző: be 2019/06/29 hüvelyk újracucc, blabla, eská, nyár

 

A HT projekt 6. – Május

Nincs mit szépíteni ezen, kedveszkéim, úgy le vagyok maradva, mint a borravaló. Csak mostanra lett kész a májusi kupac.

Állítólag évtizedek óta a leghidegebb május. Elnézve itt ezeket, tényleg. Ha nem dokumentálnám, utólag marha nehéz lenne megkülönböztetni az áprilistól, sőt, tulajdonképpen a márciustól is.

Továbbra is hálát adok viszont annak, hogy nagyinégyzetekkel dolgozom, mert másként már április elején lehúztam volna a rolót. Kellett nekem éppen ezt a roppantul hektikus évet kiválasztani ehhez a projekthez, ugye.

 
3 hozzászólás

Szerző: be 2019/06/09 hüvelyk blabla, eská, galéria, tavasz

 

Szaporulat a szekrényben 6/5 – Zőőőd

A turkálás általában teljesen kiszámíthatatlan, mármint hogy éppen miket küld elém a sors, milyen színekben és milyen méretben. Idén tavasszal (tavasz felé) azonban mintegy az látszik-forma, hogy a zuniverzum zöldekkel beszél hozzám, mégpedig leginkább azokkal a fura kékeszöldekkel, amelyeket balti-zöldnek hívnak, és a Balti-tengernek tényleg ilyen színe van júliusi estéken, tanúsíthatom.

Ezúttal például egy látszatra semmire-se-jó pulcsi esett a fejemre ebben a színben: áttetszőcske meg formátlanka, ugyan minek az embernek ilyesmi. Csakhogy nekem pontosan ebből a pulcsiból már van egy piros, és ezért tudom, hogy a látszat hujujmódon csal, én meg valószínűleg ronggyá fogom hordani tunikák fölött. Az egyetlen lehetséges probléma, hogy a piros pulcsinál, ami éppen jó rám, ez két számmal nagyobb. Na mindegy.

Az alig egy hónapja turkált lila jeggings repül (folyton ráncigálni kellett felfelé, azt meg én nem szeressem), így hát próba-szerencse megnéztem, nem akar-e valaki hazajönni helyette, aztán kiderült, hogy igen.

Reméljük, ezt nem kell ráncigálni, remek tavaszias bokalegyezős hossza van.

A következő darabra rá kell gyürkőznöm, mielőtt bemutatom, mert ilyenre nemigen van példa ezeken a tájakon. Én ugyan sok hülye holmit hajlamos vagyok kiturkálni és megvarrni, köztük olyanokat is, amiket másvalaki messze elkerülne, de nagyon-nagyon ritkán szoktam venni vagy varrni olyasmit, hogy “höhö, de vicces, ugyan valószínűleg csak egyszer fogom hordani, de belefér”. Ledlámpákkal világító karácsonyi csúnyapulcsi, na, effélékre gondoljatok.

Ehhez képest viszont tegnap nem tudtam otthagyni az alábbi merényletet, ami egy miniruha, és vasárnap, Szent Patrik napján úgyis felveszem, úgyhogy most csak a mintájából mutatok egy közelképet.

Mit mondhatnék mentségemül, ez is ződ.

 
5 hozzászólás

Szerző: be 2019/03/15 hüvelyk blabla, tavasz, turkálgat

 

A HT projekt 3. – február

A februári rohangálások következtében igen csúfosan el voltam maradva a nagyinégyzetkéimmel, úgyhogy a tegnapi szundikálások szüneteiben leginkább azzal foglalkoztam, hogy bepótoljam a hiányzó darabokat. Szerencsére ahhoz még volt a vesszőfutás közben is elegendő eszem, hogy legalább könyvelni kéne a napi hőmérsékletet meg időjárást, úgyhogy gond nélkül sikerült.

A múltkor csak annyit mondtam a hóközi tárolásról, hogy az is macskabiztos (értsd: nem tudja senki szőrös családtag elhordani a négyzeteket, hogy aztán végül ne tudjam, melyik volt február másodika és melyik tizenhetedike), de nem mutattam be. Nos, ez az:

Lövésem sincs, hogyan és mikor került be a házba ez az izé, de tippjeim szerint a Repülő Kutató valamelyik méretre csináltatott zakójával vagy ingével együtt küldték a velsziek.* Azok olyan akkurátusan hajtogatnak, merevítőznek meg csomagolnak, kitelik tőlük, hogy egy ilyen monstre gemkapcsot is beleraktak valamelyik ruhadarabba.

Mindenesetre, ha szétteregetjük a négyzetkéket, ilyen volt a február.

Ugye jól látható, mekkora farkasordító hideg volt a múlt hétvégén? (Alsó sor, kék mücőkék a zöld tengerben.)

* És még a szemem sem rebbent, amikor ezt leírtam. Egen, ebben a házban nem csak én őtözködöm.

 
Hozzászólás

Szerző: be 2019/03/03 hüvelyk blabla, eská

 

Intermezzó – Előszó tavaszi varrogatáshoz

A múltkoriban, mikor körülnéztem pukkadásig töltött polcaimon, ahol több köbméter anyag alatt jajongnak a farostlemezek, nagy szent fogadalmat tettem arra, hogy addig nem veszek új anyagot a Bűnök Barlangjába, amíg nem varrok legalább tíz holmit magamnak. Azóta ugyan már befigyelt két új cikcakkruha, de ez csak mikroszkopikus lyukat ütött a készletben, ráadásul utoljára januárban volt itt eská-bejegyzés, mégpedig Zuzi sárkányos ruhája. (Remélem, azóta nem esett szét. Vagy nem nőtte ki. Vagy legalább azt remélem, hogy volt rajta. Ilyesmire nem kérdez rá az ember, csak átnyújtja a szajrét, aztán reménykedik.)

Summa summárum, a blogolvasóknak szállítanom kell időnként új kontentet, másként úgy itthagynak, mint kutya a szarát, és amúgy is dolgoznom kell a készletcsökkentésen. Ezen felül ha ez itt most egy igazi hétvége, amikor én azt csinálok, amit akarok meg amit nem szégyellek, akkor bizony ideje varrni valamit, mielőtt Eriket belepik a pókhálók. Úgyhogy szépen beálltam a szoba közepibe, és körbeforogtam, haddlám, mit hoz az ihlet.

Na most a Bűnök Barlangjában felhalmozott tengernyi dzsuva értékes kincsek nem csak méteráruból állnak, de nem ám. Látjátok ezt a polcot itten?

Hát kérem ezen túlnyomórészt nem anyagdarabok találhatók, hanem újracuccolásra ítélt cuccok: olyan holmik, amiknek az a sorsa, hogy szíjjel legyenek vágva irgalmatlanul. Baloldalon alulról a második rekeszben például ott agnoszkálható az a kék meg az a lila pulcsi is, amiket január elején mutattam be, hogy ez a sors vár rájuk. Majd. Előbb utóbb sorra fognak kerülni. Egyelőre a rózsaszín sem fogyott el egészen.

Az efféle holmik esetenként még annál is több helyet foglalnak összességében nézve, mint a szépen összehajtogatott méteráru, meg aztán a méterárus polcokon (a fenti képen jobbra) úgyszintén vannak “ebből már legfeljebb egy babaruha jön ki” méretű anyagok, amiket természetesen nem dobhatok ki, mert akkor hová lenne a világ. Hé, én vagyok az a nő, aki az ujjbegynyi polárficliket is megőrzi, nyilván nem dobok ki fél méter árválkodó anyagot csak úgy.

Nna. Azért kaptátok meg ezt a hosszú bevezetőt, hogy érthető legyen, kábé hogyan érdemes elképzelni a következő időszak varróprojektjeit. Beállok a szoba közepére, körbeforgok, aztán csak úgy ihletre kiveszek valami(ke)t az újracuccolandók közül, hozzácsapok babaruhára-sem-elég maradék(oka)t, és ha ez nem elég, akkor a régóta itt spájzolt méteráruból is sorra kerül valami.

Elsőre például ezzel az S méretű polárpizsivel indul a mese, amit eleve csak az anyag miatt turkáltam ki hajdanában-danában.

Ha minden jól megy, délutánra már azt is látni fogjátok, milyen merényleteket terveztem vele.

 
4 hozzászólás

Szerző: be 2019/03/03 hüvelyk újracucc, blabla, eská, tavasz