Mivel a szilveszterezés helyett tegnap tartottunk bulit, én szégyenteljes módon délig aludtam, és csak az imént zuhanyoztam le. Úgyhogy most boldog új évet mindenkinek, aki ma este indul zülleni, én viszont elégedetten leülök a kanapéra az idei év legtöbbet hordott kötényruhájában, és teát fogok szürcsölgetni.
Viszlát holnap.
Két napi “munkaruhának-ez-is-jó-lesz” után talán még viccesebb mintás tükörbársony ruhácskában fotózkodni, de hát vacsorázni megyek, ki a világba, barátokkal, a rézangyalát neki.
Nem tudom, miért nem hordanak gyakrabban a nők* kalapot, én mindig olyan jól mulatok, amikor igen. (Még ha ez most nem is látszik rajtam…)
* Vagy legalábbis az általam ismert meg utcán látott nők. Lehet, hogy valahol ott járkálnak a kalapos nők, ahol én meg nem.
Még csak harmincadika ugyan, de nincs mit totojáznom a december kiértékelésével: nem hinném, hogy túl sok minden történne még a szilveszteri visszaszámlálásig. Ma vacsorázni megyünk a barátainkkal, holnap pedig feltűnően ücsörgős és semmi-különös itthoni szilveszterezés várható. Számomra az év eleje amúgy sem januárra, hanem szeptemberre esik – ugyan bizony mi másért kezdtem éppen szeptember elsejétől ebbe a blogba?
Évet ugyan nem értékelhetek még, de hónapot igen. Meglehetősen érdekes decembert zárok, két egészen váratlan és jóleső eseménnyel: egyrészt egy kedves olvasó felismert a villamosmegállóban, másrészt pedig egy galéria tulajdonosa megdicsérte a magamvarrta ruháimat anélkül, hogy tudta volna, honnan vannak azok. Ha majd elegem lesz ebből az egész projektből, és semmi kedvem nem lesz a folytatáshoz, erre a két dologra fogok gondolni. 🙂
Egyelőre persze nem fenyeget ez a veszély, újabb összeállításokat kitalálni még mindig szórakoztató, és a rettenetes készletekből továbbra is van lehetőségem új holmikat előhúzni. (Kicsit úgy érzem magam ilyenkor, mint Dummer Auguszt, hogy “Van máááásik!”, de hát ha tényleg van. A szekrényeimben meg komódjaimban lébecoló holmik felét ha felvettem mostanáig, de talán még pontosabb, ha a harmadára tippelek.) A január persze újabb nehézségeket fog tartogatni: nagyrészt itthonülős hónapra számítok, helyenként némi vizsgáztatással. Lesz másfél hétnyi “alkotóházi” program is, műfordítás orrba-szájba, és ezalatt kisebb gondom is nagyobb lesz annál, hogy éppen mit veszek fel. Arra egyébként sincs sok esély, hogy bársonyruhában és lakkcipőben vonuljak kitakarítani a macskavécét, de a műfordítói maraton alatt végképp nehéz lesz elérni, hogy ne ugyanabban a három kinyúlt háziruhában csámpázzak a szöveg meg a kávéfőző között. (Jobb híján tekintsük kihívásnak, és tervezzünk a szokottnál is alaposabban. Hátha mégsem sikerül halálra untatni az olvasókat.)
Egyre nagyobbra nő az átalakítandó holmik kupaca is, főként a pulóvereké. Ha nincs húsz pulóverem, hát egy se, ehhez képest alig veszem fel azokat. Kardigánként talán többször tudnám kihasználni egyiket-másikat. Emellett egyre nő azoknak a holmiknak a kupaca is, amiket szinte biztosan ki kéne szuperálnom – vagy azért, mert már teljesen elnyűttem azokat, vagy azért, mert fölöslegesen foglalják a tárhelyet ahhoz az évi egy alkalomhoz, amikor előkotrom, és jobb híján felveszem valamelyik “rút kiskacsát”, csak hogy ne ácsorogjon potyára a szekrényben. Talán januárban sikerül vennem végre egy mély levegőt, és kemény kézzel megregulázni a ruhatáram…
Merthogy természetesen ennek itt most még nincs vége. Irány a január!
Még mindig csak a nyilvántartás kedvéért, a mai nap továbbra is a disznó hullájának tologatásával telik. Itt például a toulouse-i kolbász készítését szakítottam meg egy kép erejéig. Az úgy kezdődik, hogy vagdalj daráléknyi apróra két kiló lapockát meg fél kiló szalonnát.
A fotó kora reggel készült, villanyfényben, vakuval. Utána pedig belebújtam egy kabátba, és elmentem disznóvágásra.
Ilyentájt valamelyest értelmét veszti, melyik nap a vasárnap, pedig általában akkor szoktam összepakolni a következő hét gúnyáit. Ma ugyan nyilvánvalóan péntek van, úgymint hétköznap, én meg dolgozatokat javítottam (ez látszik a képemen is, igen), de a vasárnapok elsikkadnak valahová az ünnepek közé.
Mindenesetre mivel a vasárnap nem igazán számít, ezúttal egy csütörtökre esett, hogy előpakoljam a holmijaimat. Amikor tegnap beleálltam fejjel a szekrénybe, hogy összebogarásszam az eheti-jövőheti adagot, azt vártam, hogy a lilák fognak kiabálni, de nem. Ehelyett az égszínkékek, türkizkékek, tengerzöldek kezdtek üvöltözni.
Hát jó.
(SK: a kötényruha. Szóljatok már rám, hogy dobjam ki a francba, régesrég kiszolgálta már a kapitulációját.)
Ha véletlenül itt-ott rózsaszín flitterek maradtak rajtam, akkor az azért van, mert éppen hercegnőszoknyát varrok két balkezi unokahuginak, akik mindenért rajonganak, ami úgy néz ki, mintha Barbie hányta volna ki egy különösen bőséges flittervacsora után.
Mint arról tegnap megegyeztünk a kölkök bölcs nagyszüleivel, előbb-utóbb ízlésük is lesz, addig meg hadd érezzék magukat jól. Mindezek után ma reggel én ismét úgy gondoltam, hogy a girl can’t have too many rózsákkal telibehányt zokni.
Tessék, itt egy közeli is, hogy láthassátok, nem csak a levegőbe beszélek.
(SK: a kötényruha. Ezt kifejezetten egy finn utazásra varrtam, és félúton sikerült tőből elpacsálnom, úgyhogy más megoldás nem volt, mint ilyen elragadóan oldani meg az elejét.
Még mielőtt gratulációk érkeznének: nem, nem vagyok terhes.)
Azaz mit vegyünk fel akkor, ha az egész napot mintegy pizsiben akarjuk átlődörögni, de nem kívánunk arcot veszteni akkor sem, ha valaki esetleg bebokázik látogatóba.
(SK: az alsóruha/hálóing.)
Bár persze ez is nézőpont kérdése. Here comes again the silver nightmare.
Gyűrött zoknival, mert az úgy elegáncs. Az pedig feltehetőleg csak súlyosbítja a helyzetet, hogy a lakás karácsonyi dekorációjához öltöztem. Képzelhetitek.
Boldog karácsonyt nektek is.
Időnként az az érzésem, a komplett kilencvenes éveket efféle zsákokban tengtem át, pedig akkoriban tizenöt centivel kisebb volt a derékbőségem. Hát nem csoda, hogy gyakorlatilag mindenbe beleférek még most is azokból a holmikból, amiket akkoriban vettem magamnak.
Valójában az sem csoda, hogy már nem hordom azokat a holmikat, legfeljebb vasárnapi otthoni tengilengihez.
Akkora fenekem van benne, mint egy ól, elöl pedig látványosan rövidebb, mint hátul. Ruhácskám, közelebbről röpülni fogsz, miként a darvak.
Ez volt utolsó napom a kék bakanccsal, holnaptól valami más várható.
Ezúttal nem csicsókát vettünk, hanem kelbimbót és fekete retket.
A kép amúgy kiváló illusztráció arra, miért nem mutogatom többet a télikabátjaimat: mert nincs rajtuk semmi látnivaló.
(SK: a sapka.)
A tegnapi szép napon olyan történt velem, mint eddig még sose: egy kedves olvasó beazonosított a Kálvin téren. (Hja, a bakancs. Lövésem sincs, hol keringhet a többi, nem csak egy volt belőle a kínai boltban. Vajon akik megvették, mihez hordják és hogyan?)
Mindenesetre a celeblétet még gyakorolnom kell, a meglepetéstől nagyjából annyit tudtam mondani, hogy e-bö-bö-bö, mint Nemtudomka, amikor találkozott a varázspálcával. 🙂
A mai nappal kapcsolatban pedig, bár mentségem kevés van, arra hívnám fel a figyelmet, hogy Heremodot – tudjátok, azt a pasast, aki az asztaltársait gyilkolta le részegen – végül a jütök vagy az óriások között érte el a végzete, erről pedig tanulmányokat is írtak, hogy vajon a jütök vagy az óriások voltak azok, és elhajtották őt közéjük tetteivel elégedetlen alattvalói, vagy magától ment.
(SK: a mellény.)
A mai összeállítást azoknak ajánlom, akik eddig még nem tudták, mi a matchy-matchy.
Ez itt.
(SK: a sapka, a kötényruha, valamint a nyakamban az az izé, amit az egyszerűség kedvéért hívjunk nyakéknek.)
Ma nagyrészt itthon tengem át a napot, de a boltig azért még elszaladok.
(SK: a szoknya mérete. Amikor kiturkáltam, kábé másfélszer fértem volna bele, de engem mindig jobban érdekel ilyenkor az anyag, mint a méret, ez pedig egy igazán barátságos és puha mikrokord. Úgyhogy bevettem belőle, sima ügy.
A pulcsit már jó ideje tologatom, nem szeretem igazán a szabását, csak a színét. Közelebbről ennek is kinéz egy nyissz bele.)
Most miért. Magától értetődő kombináció.
És itt a csingiling is, amit éppen hordok hozzá:
(SK: a döglött bálna bőrére emlékeztető szoknya. Gondolom, hiába próbálom bizonygatni, hogy mozgás közben jobban néz ki, én meg általában mocorgok benne.)
Egyszer ennek is be kellett következnie. SK: a bakancs kivételével minden.
Ilyen még úgyse volt, és amúgy is ráérek (egy frászt érek rá, de akkor szép, ha zajlik).
Önmagában persze ez így túl könnyű lenne, úgyhogy nehezítem: egy hétig csak kék meg fekete holmikat veszek fel hozzá.
Reménykedjünk, hogy száraz lesz az idő…
A nap, amikor Télanyóka bedilizett, és így ment el egy kiállításra.
(Igen, a harisnyám is piros. És természetesen fehér táskát fogok vinni magammal. Az ezüstszín rettenettel pedig kezdek majd valamit, ígérem.
SK: a kabát átalakítása. Eredetileg sima, mindenféle cafrang nélküli szürke kabát volt bús fekete gombokkal és irdatlan nagy válltömésekkel.)
 | Zsuzsi - 10/276 – Kapás |
 | mák - 10/276 – Kapás |
| Zsuzsi - 10/276 – Kapás |
| mák - 10/275 – Kedve |
| Kriszti - 10/275 – Kedve |
Minden nap más - mindennap más 