Mamii, hogy eltelt ez a hónap is.
július 2021 havi bejegyzések
8/332 – Bónusz
Reggeltől mostanáig heroikus munkával kiganéztam az emeletet, és ágyakat vetettem Csicsónénak meg a három lányának.
Itt is,
aztán itt is.
Ráadásnak megkapják a macskákat is. (Höhö, nem. Szerintem mindkettő fejvesztve menekülni fog.)
8/331 – Forma
A mai napra Maci vállalta el, hogy bemutatja általános közös állapotunkat,
én például egy nyavalyás hajnali műszak után hatkor befejeztem-forma azt a szájbavert tanulmányt, és most teljesen használhatatlannak érzem magam.
8/330 – Kiskalap
Még mindig innen szép nyerni, különösen a jelen időjárási és másegyéb körülmények, valamint lelki belülmények tekintetében. Úgy el vagyok kenődve, mint kis tubus sertésmájkrém egy túrahátizsák zsebében.
Az hagyján, hogy a hőség kieszi az agyam, de az az érzésem, eredetileg sem lehetett sok. Még mindig a tanulmányon nyűglődöm, és nyilván meglesz péntekig, mert a határidő szent, a kötelesség pedig még szentebb, de akkor is, bleh. A tudományos angolom egy kalap fos (még csak nem is egy nagykalap, hanem egy kiskalap fos), a mondanivalóm rém soványkának tűnik, és én ezt az egészet olyan szavak mögé dugdosom el, hogy insofar meg curricula meg well-separable social micro-environments, de az egész úgy fest, mintha a gúgli fordítója írta volna meg helyettem. Ó, jaj.
Közben Csiperke halálosan utálja a fejemet, ideje legnagyobb részét a lakás legsötétebb és legkoszosabb zugában kuksolja végig, és ez is három napba telt, amíg kiderítettem, mert csak annyi volt biztos, hogy a macska időnként nyit egy dimenziókaput, aztán a következő étkezésig nincs sehol. Na hát megvan, az alagsorba vezető lépcső alatt ül sáros túrabakancsok és portesók között, és utál engem.
Macit nem utálja, ez eddig jó,
de ilyenkor még pisilni se tudok kimenni, mert Poci azonnal, hátracsapott fülekkel, laposkúszásban és marha gyorsan távozik a túrabakancsok közé.
Mindehhez persze ma el kellett mennem nagybótba,
mert pénteken beözönlenek Sisera hadai és maga Sisera is, nekem meg vacsorát kell prezentálnom. A bótbamenetelt addig akartam lebonyolítani, amíg nem volt harmincöt fok, úgyhogy már megjártam a hadak útját, zsírosra kenegetve napvédő krémmel, és általában is vidáman, mint egy halottas menet. (Pedig milyen jó kis zsebes sátrakat varrtam magamnak. Ezt a példányt még nem is láttátok, pedig már két hete megvan.)
Na szóval mindent összevéve ugyan haladok előfele, de azért szegény én. Teljesen magamra hagyatottnak érzem szegény ént, és ha megjelennek majd népeim, abban sem lesz köszönet, mert a péntek estét már bébiszittyóként töltöm, míg a RK és a húgom ellejtenek valami dzsesszes szoáréra.
Ja, és tegnap este ilyen volt az ég,
én meg elkezdtem reménykedni, hogy a vogonok lesznek, de nem.
Jól kinézhetek, ha abban reménykedem, hogy “ó, hátha a vogonok”.
8/328 – Három deci
A dolgok ott szoknak gajra menni a lakással kapcsolatos pöszmögéseimben, hogy ha az ember áááát mondott, viszonylag gyorsan bét is kell mondania, mert ha nem, akkor az a bé addig várat magára, amíg már hamu van meg mamu. Igaz, a viszonylag gyorsan mondott bék általában bmeg, bmeg, bmeg formában érkeznek.
Elmagyarázom.
Az ember (esetünkben én) nekilát valami közepes-kicsi méretű felfordulásnak, és ezekben mindig van egy “point of no return”, ahonnan nem csak visszafordulni nem lehet, hanem megállni se, ha nem akarsz a továbbiakban egy csinos kis sitthalom közepén létezni. Lásd például azt az esetet, amikor az arasznyi hosszú csavarokkal felrögzített falipolcot letéped a helyéről, és csinálsz neki plusz lábaksz. Addig nem lehet megállni, amíg nincsenek meg a plusz lábaksz (mert átkozottul instabil a polc nélkülük, azér), a falon maradt likakat meg muszáj eltüntetni (mert nem csak rondák, de törmelékport szitálnak magukból, ami tovább koszolja a lakást, azér). Ha a likakat beglettelted, addig kell befestened a falat, amíg nem tologatod végleges helyükre a bútorokat, mert azután már újabb tologatás és felfordulás kell ahhoz, hogy ezt megoldd, és ilyenkor jó eséllyel beüt az “ej, ráérünk arra még”, te meg még évekig nézegetheted a beglettelt likakat. Nade! Ha már befestetted a falat, és visszatologattad a bútorokat, marha nehezen veszed rá magad arra, hogy felfúrd rá a képeket, mert ez valószínűleg újabb tologatást, glettelést, festést meg más anyámkínját eredményezne.
Summa summárum, egy csomó projekt ott rekedt a limbóban (főként olyanok, amelyek képekkel meg falvédőkkel, na meg persze rendrakással vannak kapcsolatban), egy csomó más meg, ha már elindult, nem hagyható abba. Gondoljatok csak a kamrára. Amikor nekiláttam, nyilvánvaló volt, hogy három napom van rá, slussz. Na ugyanez van most a fürdőszobával, ahonnan hálistennek legalább nem kell több köbméter csetreszt kicűgölni, de amikor észrevettem, hogy a tetőablak mellől kijött egy kisadag vakolat, és a plafonon is van egy repedés, intézkedni kellett, aztán a beglettelt likak olyan mámorító rondán néztek ki, hogy festeni is, aztán persze menet közben elfogyott a maradék Mentolos Zuzmó (három deci kellett volna még, három deci! hát hogy ne kapjon agyfaszt az ember), és most a plafonon van másfél befestetlen négyzetméter, amit marha gyorsan meg kell oldani, mielőtt mindent visszacűgölök, márpedig vissza kell cűgölnöm a dolgokat, mert pénteken érkezik a húgom az összes gyerekével. Természetesen így már kell egy második réteg is, mert próbáltam kihozni a legtöbbet a túl kevés festékből, és így nem lett egyenletes, fujj.
Na hát így haladunk a pokol felé a jó szándékkal kikövezett úton, és mindeközben tanulmányt kell írnom, plusz jelenleg két macskát is gyógyszerezek, mert anyósom elutazott, de Lócinak be kell adogatni a gyogyit a pityikélőjére, ezenfelül meg Poci néhány békés év után már megint itt ül szájgombával, és szívből utál engem, amikor elkapom a grabancát, és gombaölővel kenegetem a szája körül.
Innen szép nyerni, mi?
Azt hiszem, nem lesz semmi meglepi abban, ha magam helyett most Csiperkét küldöm be.
Itt épp csak mérsékelten utál, de ha megpróbálnám megsimogatni, úgy futna el, mint egy nyúl.
8/327 – Láma
Mi újat mesélhetnék arról a diliházról, amit jobb híján életnek hívunk, és amelyben fél hatra már lecsiszoltam a glettet a fürdőszobában, beeresztettem mélyalapozóval, aztán leradíroztam a saját pofámat, és feltettem egy maszkot, majd megetettem a macskákat,
akik a tradíciónak megfelelően félúton cseréltek,
közben pedig a felhők elkezdtek sárga fényt hajigálni a fákra, ami fényképen visszaadhatatlan, de azért mindig meg kell próbálni.
A RK ma megint elpályázik hazulról kutatni, ezúttal Emesével meg egy ígéretes ifjú kutatóval a kutatócsoportjából. (A kutató történetesen nőnemű, de rossz az, aki rosszra gondol, hejj.) Nagybányára mennek levéltárazni, csak előbb még fel kell kanalaznia a csajt egy lámafarmról, ahol éppen lámagondozói vagy miabokám vizsgát tesz.
Na ugye, hogy mégiscsak tudtam valami újat mondani. Most megyek, körberagasztom a világot maszkolószalaggal, aztán erisszed Mentolos Zuzmó.
8/326 – Jégkocka
Megjártuk a piacot, most meg már a teraszon vagyok egy pohár bodzaszőrrel. Jégkocka is van benne, bezony.
Olyan rottyantfélének látszom. Tudja fene, talán mert olyan rottyantféle is vagyok.
Eská – Éjjeliszekrényből fürdőszobaszekrény
Most éppen olyan időket élek, amikor a nagy tennivalókkal hosszan és nehezen nyűglődöm, a hosszú ideje parkoltatott kicsik viszont előtolakodnak a sorban, és addig vinnyognak, amíg meg nem csinálom őket.
Egy efféle kis tennivaló volt ez a kisszekrény.
Ez anno éjjeliszekrényként szuperált nálunk, aztán az egyik nagy hátulsó-pár-előre-fuss során átkerült a fürdőszobába. És aztán ott maradt.
Drágaszágom valamikor két évtizeddel ezelőtt esett a fejünkre egy tesókájával meg a fura öltözőtükörrel együtt, és már akkor is a felújítás állatorvosi lova volt, vagy minek hívjuk. A lábait például nyilván egy másik akármiről operálták rá anno, az ajtógombja meg ilyen volt, nü:
Nem csak hülyén nézett ki, de két nyavalyás szeggel volt jó átabotában rászögecselve.
Mindez viszont semmi sem volt a belsejéhez képest:
És ezt mi ebben az állapotban használtuk két évtizedig. Szép.
Azzal viszont, hogy átpakoltam a fürdőszobába, halaszthatatlan volt, hogy valamelyest kultúrállapotba pofozzam. Egyrészt a polcbeosztással kellett kezdenem valamit, mert ha úgyis ott a fürdőszobában, miért ne tarthatnám benne a takarítószereket? Ebben az állapotban egyszerűen nem fértek bele. Másrészt meg a belseje, jaj és oá. Ha egy hajszállal jobb alapanyagokkal dolgozhattam volna, simán lefesthettem volna, de így most nemigen maradt más megoldás, mint az öntapadós tapéta.
Mindenekelőtt leszedtem a polcot, a polctartó léceket is lefeszegettem, aztán visszaszögeztem őket öt centivel magasabbra, hogy alulra beférhessenek a pucolókellékek. És utána bevontam az egészet, be én.
Ha ez a virágos izé ismerősnek tűnik, az nem véletlen, valamikor 2015-ben vettem egy esztergomi kínaibótban számos tekerccsel, igen jó szolgálatot tett eddig is, és még mindig van belőle.
A fiókot se hagyhattam ki a szórásból. Böe.
Na de egy kis festék meg egy adag öntapadós tapéta csodát tesz.
(Igen, ez ugyanaz a festék, ami a padlón van. Abból is van még egy kicsi.)
Úgyhogy, dicsőség és halleluja, ezek után végre van egy tényleg használható kisszekrényem a fürdőben.
Az ajtógombot is lecseréltem, erre ni.
Egyszer ha nagyok leszünk, megpróbálok kezdeni valamit az ütött-kopott külső felületekkel is.
8/323 – Értelmetlen
Olyan értelmetlenül nyomottka állapotban vagyok minden konkrét ok nélkül, hogy csak na. De legalább renováltam a pipirost.
8/322 – Vizes
Tegnap csak kétszer vették el a villanyt. Kezdem magam elég határozottan a nyolcvanas években érezni, azzal a jelentős különbséggel, hogy akkor pontosan lehetett tudni előre, hogy mikor veszik el, és mikor adják vissza. Ja, és nem vonyított közben a riasztó.
Az áramszünetet mindenesetre megpróbáltam kellően konstruktív módon kezelni.
Akkorra már úgyis túl voltam azon, hogy a legnagyobb esőben elinduljak masszázsra, majd három perc múlva, amikor már a bugyim is vizes volt, visszaforduljak, mert nem tudtam átmenni az úton. Lábszárközépig ért rajta a víz, és sodrása is volt neki. Ritka hülyén éreztem magam, na.
Természetesen volt nálam ernyő, de hát annak amúgy sem vettem sok hasznát. A ruhám például így végezte:
Szegénykém még most is ott szárad a teraszon, bár a képet még akkor lőttem róla, amikor kivacogtam belőle, aztán bele egy száraz klepetyusba meg egy pohár viszkibe.
Nem baj, fő az optimizmus. Ma ismét megkísérlek elmenni masszázsra. Ha fedezékbe akartok vonulni a vihar elől, előre szólok, hogy egy negyvenkor indulok.
8/321 – Inbetween
Új hét, új kalandok. Neki kell látnom megírni egy tanulmányt, amit aztán elolvasnak tízen, mármint a kötet szerkesztőit meg lektorait meg akármicsodáit is beleértve. Most még abban a stádiumban vagyok, amikor nagyon tudományos és nagyon sznob angol kifejezések keringenek a fejemben, aztán amikor már eljutok odáig, hogy ezekből összetett mondatok kerekednek, leülök, és sok káromkodás közben kitojom.
Addig is, kikulturáltam magam a hétfő, az eső, a blogolvasók meg a tudomány tiszteletére, de még a számat is kipintyöltem. Egy olyan rúzzsal, amit tegnap találtam az egyik rég nem használt táskámban, és amiről (a rúzsról, nem a táskáról) teljesen el is feledkeztem, desőt azt se bírtam felidézni, mikor és hogyan szereztem be. Aztán persze sikerült a táska tartalma alapján visszapörgetni az eseményeket, úgyhogy be tudtam lőni beszerzési időpontként azt a tavaly februári napot, amikor interjút készítettek velem a Jedermannban a március eleji utolsó nagy közönségtalálkozóm előtt.
Mindent összevéve én ugyan kevésbé megtépázva jöttem ki a Szopornyica Idejéből, mint nagyon sokan mások, de azért rajtam sem ment át teljesen észrevétlenül, na.
8/320 – Házibuli
Mielőtt bármi elmesélésébe belekezdenék, szeretném leszögezni: tisztában vagyok azzal, hogy magányosan fogok megdögleni, és farkaskutyák falják majd fel hullámat a nappalim közepén. (Az, hogy miként kerülnek oda farkaskutyák, részletkérdés. Esetleg szólnak nekik a macskák. Mindegy, bízom a zuniverzum akaratlan humorában, majd megoldják valahogy.)
Tegnap este házibuliba lettem volna hivatalos, eszemsetudom mennyi ideje az elsőbe. A hajnali viharos-Macis intermezzó után már gyanakodni kezdtem valami világméretű összeesküvésre, ami itthon akar tartani engem, hogy aztán farkaskutyák a nappalim közepén stb. Mégis, mindaddig keményen tartottam magam* (hé, még azt is előkotortam, mit fogok felvenni!), amíg el nem szundikáltam délben, mert ebből a szundikából arra ébredtem, hogy a zanyatermészet éppen tompa fűrésszel dolgozik a keresztcsontomon. Mit volt mit tenni, elküldtem magam helyett a Repülő Kutatót, hogy képviseljen, és nyújtsa át ajándékomat afféle házavató meglepiként**, én meg lezuhanyoztam, bevettem egy Cataflamot, eldőltem az oldalamon a Kisvárosi gyilkosságok 19. évadával, és vártam a farkaskutyákat.
* Még szekrényajtót is próbáltunk szerelni, bár minek, ennyi erővel a kislábujjunkat is csapkodhattuk volna kalapáccsal, az legalább fizikailag is fáj. Iszonyat ronda lett. Ha felébredtem mára, le is szerelem.
** Ők is felújítottak, de nem joghurtospohárkában kevergetett glettgipsszel és random falfestékekkel a Mogorvák Klánjától, hanem amint ezt értelmes felnőtt emberek teszik, szakemberekre bízva a feladatot.
A meglepi amúgy ez volt,
egy Mónus Mimi nyomat (Papetri Paperworks), amit a Parti Medvéből szereztem be, és ezzel a két kicsi kezemmel kereteztem be. Ha nagyobban akarjátok látni, akkor katt a képre, ezúttal nem méreteztem át.
8/319 – Óbégat
A hajnali egy után vízszintes esővel érkező vihar, ami ronggyá csupálta a fűszernövényeimet, és lucsokká verte a teraszt (benne a festőállomásomat is, ó jaj), ránk küldte a Maci névre hallgató elemi csapást is, aki óbégatva keresett fel előbb engem, aztán a RK-t, majd megint engem, megint a RK-t, ésígytovább a végtelenségig. Amekkora nagy dög (hét kiló), épp olyan beszari, amikor hirtelen változó időjárási körülményekről van szó, ebből még igen kellemes és szórakoztató helyzetek fognak adódni (nem). Kettőnk, sőt hármunk, desőt négyünk közül* persze én voltam az, aki nem tudott visszaaludni, csak hat óra körül, aztán hét előtt kevéssel elment az áram, attól meg a riasztó kezdett el óbégatni (hülye a drágám, és nem tud különbséget tenni aközött, hogy az áram elmegy, vagy sanda csíkostrikós betörők** vágták le). Ennek megfelelően most tragikus módon groggy vagyok, pedig már második kávémat fogyasztom a terasz romjain. Romjaiban.
Leszezmégígyse!
* Nyilván Poci is aktivizálta magát, mert miért ne. Mikor kénytelen voltam belátni, hogy ebből nem lesz elalvás, kicsit maszatoltam még a nagymerényletemen, őfelsége pedig betelepedett meózni. Asszem akkor Maci éppen a RK-nál óbégatott.
** Eddig nem is gondoltam bele, mekkora szerepet játszhattak egyes koncepcióim kialakításában a Willám Will képregények meg a Rózsaszín Párduc rajzfilmek.
8/318 – Aksi
Az én tervem eredetileg az volt, hogy egy adott ponton kikulturálom magam annyira, hogy lőhessek egy képet erről, de így délután négy tájban már nyilvánvaló, hogy erre esély sincs.
Nézzetek macskákat, amint éppen az aksit töltik az éjszakai Fapapucs Futamhoz.
Eská – Fiókbélés
Ez itt ugyan egy nagymerénylet része, de úgy gondoltam, megér egy saját posztot. Tekintsétek beetetésnek. 😉
8/317 – Trafik
Ha nem lenne ez a blog, én a nyári hónapokban akár állandóan úgy festhetnék, mint akit kutyuskák szájából húztak ki, mert úgysem a Bahamákon süttetem magam pirítósszínűre menő fürdőrucikákban, hanem setét szobákban bujkálok, térdig ficnikben meg bokáig festékben ácsorgok, időnként pedig szétdúlom a környezetem, sötöbösötöbö, ismeritek ti az én programjaimat átólcettig.
Valószínűleg a trafikban sem rebbenne meg a szeme senkinek, ha úgy vonulnék át, mint aki éppen egy szétvert gardróbszekrény megmaradt darabjaival legózik, pedig tényleg. Summa summárum, hálás vagyok nektek, feleim, hogy időnként muszáj a civilizációra is gondolnom, nem csak arra, hogy ebben a mindent elöntő párában vajon mennyi idő alatt fog megszáradni a következő réteg NCS S 2005 R90B.
Eská – Újabb párnahuzatok 1. – Blomszta!
Újabb kismerénylet, ezúttal a hetek, desőt hónapok óta halogatott fajtából. Miután kifestettem a Bűnök Barlangját Ezüst Zsálya és Ezüst Cserje segítségével (aka Friss Cement és Másfajta Friss Cement), azt a szürke pépet fújták be a fejembe, hogy megpróbálom a szobát nyáron rózsaszínben, zöldben és szürkében, télen meg narancssárgában, bordóban és szürkében tartani. (Ez nyilván csak azokra a kiegészítőkre vonatkozik, amik huzatolhatók, a kupi többi része marad a már megszokott páviánsegg színű.)
A dolog amúgy mégcsak nem is a Cementekkel kezdődött, hanem az Ikea Hedblomster fantázianevű párnájával. (A képen alul. Felül egy Poci van, aki nélkül egy teve nem hullhatsz porba, QED.)
Nekem erre a párnára már nagyon-nagyon régóta fáj a fogam, de mindig azzal hessegtettem el a kísértést, hogy asse tudnám, hova tegyem. Nem azért, mert a lakásban lévő párnák száma már most légió, az alapszabályom a “sosincs túl sok párna egy lakásban”, és ezt amúgy alkalmaztam néminemű fiktív irodalmi alakok lakásának berendezésekor is, de ne kalandozzunk el. A Hedblomsterrel az volt a bajom, hogy nem passzolt a már meglévő színösszeállításba. (Igen, tudom, röhejes egy páviánsegg színű lakásban effélét emlegetni, de ezek nagyon gondosan összeválogatott páviánseggek, értem? Na azért.)
A Cementek viszont megoldották nekem a problémát, úgyhogy be is szerváltam kettő darab Hedblomstert, és elő is kotortam mellé egy csomó színben passzent horgolófonalat.
Aztán elkezdtem működni. Jelenleg itt tartok (mondtam, hogy egy teve sem hullhatsz stb.),
meg itt (igen, továbbra is a tevék).
A méhsejt-forma mintás huzatok egy darab maradék anyagból készültek, és én ugyan még mindig kriminálisan varrok cipzárt,
de a színe elég pofás.
Nyilván már elkezdték/elkezdtük szétnyomkodni a nagy seggükkel/seggünkkel, és nekem folytatnom kéne a horgolékokkal is a partit, mert sose érek a végére.
Pláne, ha állandóan ott héderezik nálam Rontó Pál és Kíváncsi Fáncsi.
Minden nap más - mindennap más 