Nemáá, megint eltelt egy hónap. Galéria!
április 2021 havi bejegyzések
8/242 – Reziliencia
Attól még, hogy esetleg alaposan megcsupált a zélet,
csakazértis toll a fülébe a világnak.
Én azért ennél sokkal jobb állapotban vagyok, bár tegnap a Plusz Lábaksz Akció közben sikerült rátérdelnem egy bazi nagy szögre, ami kiesett a dobozból, aztán sunyin megbújt a szőnyegen, meg belement a bal hüvelykujjamba egy szálka. Ilyenkor szokott rájönni arra az ember, hogy a térdére és a bal hüvelykujjára is szüksége van a mindennapokhoz, de még mennyire.
Viszont ma névnapom van, sálálá, és kaptam ajiba a Repülő Kutatótól egy pár cipőt. Rózsaszínt.
Az a gyanúm, ezt még látjátok majd rajtam jóóó sokszor.
8/241 – Fűrész
Nagyívű terveimhez kellettek nekem plusz lábaksz. Na nem magamnak, hanem a jelenleg a falra felfúrt polcnak a mennyezet alatt, akinek le kell onnan jönnie, és átvonulnia a másik fal tövébe. A konstrukció sajátosságai miatt muszáj lesz ott alant is felfúrni a falra, mert másként feldől az egész, mihelyst a macskák defilálni kezdenek rajta*, viszont ugyanebbe a konstrukcióba nincs belekalkulálva a szegélyléc, szóval vagy letépem a fal tövéből a szegélylécet, vagy pedig plusz lábaksz.
A plusz lábaksz mellett döntöttem. Mivel én nem vagyok teljesen az a baka, aki készakarva szöget ver a saját bakancsába, hogy fájjon, előbb azt néztem meg, tudok-e rendelni valahonnét plusz lábaksz. Nos, egyrészt nem találtam semmit, ami maradéktalanul megfelelt volna az igényeimnek, másrészt meg értelmetlenül sokat kellett volna fizetni értük vagy várni rájuk, esetleg mindkettő. Jó, akkor megcsináljuk.
Palotánk összes termei közül az egyik egy szerszámoskamra. Ez még akkortájt alakult így, amikor ifjak voltunk kevés holmival (most már mindkettőt elég nehéz elképzelni, de hát így volt), és apósomnak valahová le kellett raknia a szarait, amikor hozzánk jött látogatóba. Aztán amikor testületileg ideköltöztek, nyilván jött az eddigi szerszámoskamrája tartalma is, de még a RK nagypapájáé is, viszont ez majd egy másik történet lesz. Majd. Most térjünk vissza a plusz lábaksz keserves sagájához.
A szerszámkamrában találtam egy csomó szerelvényt, amivel majd fel tudom rögzíteni a lábakat, meg találtam egy csomó fahulladákot, amit feldarabolhatok erre a célra. Öt darab 15 centis deszkára volt szükségem, nem többre, játszi könnyedén össze fogom ütni, sálálá.
És akkor jöttem rá, hogy a mindennel felszerelt szerszámoskamrában nincs egy fia fűrész, leszámítva egy berozsdált fémvágó fűrészt. Hát komolyan. Milyen vircsaft ez, hej, két polc tele van fúrógéppel**, fűrész meg sehol.
A Repülő Kutató a tegnapi napot a tudomány oltárán áldozatot hozó vadmarhák elhivatottak révült tekintetével kezdte, ilyenkor nem nagyon lehet vele kommunikálni, meg különben is ezeket az én akcióimat általában úgy kezeli, hogy nem nagyon figyel oda, hátha elmúlik magától. A végén megdicsér persze, és még soha (tényleg soha) nem volt olyan, hogy siránkozott volna valamilyen lakberendezési agymenésem eredménye miatt, de a részvétel nem az ő csésze teája és vajas kenyérkéje, vagy ha mégis, inkább ne tenné, kösziszépen. Apósomtól ugyan megkérdezhettem volna, hogy a csecsebogyóban nincs ebben a kócerájban egy jó fűrész, de ha megteszem, a) elkezd közreműködni, és kábé holnaputánra meg is lett volna a dolog, addig meg térdig gázolunk a milliméterpapirosban, vízmértékben, colstokban és háromszáz további fölös tárgy, plusz egy csomó sörösdoboz között, b) megáll mellettem, és nézni fogja, mit csinálok, ezt pedig nem akartam megkockáztatni, pláne amikor alkalmatlan, de azért mégis éles tárgyak vannak a kezemben.
A pincében tudtam, hogy van egy satupad, de amikor felderítettem, kiderült, hogy két egytonnás leander ül rajta cserepestül. (Ezt nem fotóztam be. Mindennek van határa.) Hát akkor marad a terasz, az asztal széle, a fahulladékok meg a rozsdás fűrész.
A helyzet sokkal de sokkal jobb lett volna, ha a kerítésen túl nem éppen a kicsiny faház felújítása folyna, ahonnan még valamikor januárban költözött el a háromgyerekes család golden retrieverestül. Miközben ugyanis én két és fél órán át bohóckodtam ezzel a fűrésznek nevezett szarral (lófüttyöt fűrész, ez egy reszelő volt!), kiskacsás zoknimban és mindenestül papagájnak öltözve, a kerítésen túl egy jómunkásember összerakott egy komplett teraszkorlátot. És neki még ebédszünete is volt. És biztos vagyok benne, hogy éjjel nem ébredt fel izomláztól nyöszörögve.
A végére persze meg volt az öt darab tizenöt centis izé, és akkor megcsiszoltam őket dörzspapírral, és lefestém, és lerogytam melléjük.
Ekkor jelent meg a tudomány főpapja a teraszon, még mindig révült tekintettel, és azt mondta, “nahát!”. (Egyszer komolyan hozzávágok valamit. Ott reszelgettem három méterre tőle két és fél órán át, ez meg úgy tesz, mintha hirtelen letojtak volna nekünk a magas egek öt izét, kivágva, lefestve, hozsánna.) Gondoltam, ezen a ponton sort kerítek egy kis jeremiádra a fűrésszel kapcs, mire a RK, könnyedén, mint Róbert Gida: “ja, hát a fűrészek apám másik szerszámoskamrájában vannak”.
Mire én, MIIIIII???
És ez volt az a pont, amikor a Repülő Kutató kérés nélkül és nagyon gyorsan hozott nekem egy kupica Finlandiát. Én megittam, használtam még egy csomó népi motívumot ayos y cebollas, majd elpályáztam bagettet sütni.
Most pedig tessék itt nekem szívecskéket meg vigyori fejeket meg miegymást szórni, mert durva nagy szükségem van némi sikerélményre.
* Azt mondjátok, hogy majd nem fognak defilálni rajta a macskák? Haha. Gondolom, nincs macskátok. Poci az elmúlt fél évben tökélyre járatta azt, amit a RK “felhőtúrának” nevez, és ami arról szól, hogy Poci előbb az éjjeliszekrényen át az egyik gardróbszekrényre hopp, onnan a másikra, megint vissza, komód, könyvespolc, hopp. Maci testalkati hátrányból indul (Maci egy dagadék, na), de ez csak annyit tesz, hogy nem röpköd fent a gardróbszekrények között. Pislantsatok csak rá a tegnapi bejegyzésre, és láthatjátok, hogy neki sincs ellenére a felfedezőkörút a polcok tetejin.
** Ti ilyenkor azt hiszitek, viccelek, de nem. A valóság sokkal röhejesebb bármiféle fikciónál.
8/240 – A káosz urai és úrnői
Bizony mondom én néktek, a macskák csudálatos állatai ennek a keserves világnak. Nem zavarja őket a káosz,
cserébe viszont minden újdonságot kitörő lelkesedéssel fogadnak.
(A muhi csata, mint látható, továbbra is folyamatban. Ez tanítás nélküli munkahét, úgyhogy Batu és Szubotáj csapatai valószínűleg hétfőig fognak randalírozni az emeleten. Höhö.)
Eská – Tetrisz haladóknak
Ó, mamám, én ezt besuvasztottam ide.
És még mindig nem vagyunk a végén. *insert hisztérikus vihogás*
8/239 – Csüccs
Még mindig utoljára a reményhal, bár tegnap egészen vidáman alakult a továbbiakban is a napom: elvágtam egy papírlap szélével az ujjam (én, aki komplett bútorokat képes összeszerelni és/vagy eltoligálni különösebb külsérelmi nyomok nélkül), aztán miután kitakarítottam a Bűnök Barlangját, ráráztam a frissen porszívózott szőnyegre egy szétesett párnát, és mikor bánatomban lecsüccsentem csipszet enni, sikeresen ráültem egy darabra, ami kipotyogott a zacskóból. Krccs, reccs, plusz a zsíros folt utána. Pfuj.
Viszont, mint mondtam, továbbra is a reményhal.
8/238 – Toligálós
Minden törekvés ellenére az a sanda gyanúm, hogy a mai nap többé-kevésbé füstbe ment tervek sorozatává fog válni, lévén hogy miután felvettem dzsuvázós és bútortoligálós jelmezemet, majd lejöttem bejelenteni a Repülő Kutatónak, hogy ha fentről dörömbölést, zajt és káromkodást hall, maradjon a fenekin, csak akkor jöjjön fel, ha segítségért sikoltozom – na szóval miután mindezeket a használati utasításokat eldaráltam, a RK bocsánatkérő hangsúllyal megjegyezte, hogy ő tíztől ülésezni fog Filoméla kék szobájában. Remek.
Nem mintha meglepődtem volna, a mai nap a már megszokott Fapapucs Futammal indult, aztán azzal folytatódott, hogy üvöltözést hallottam a szomszédból, mivel Lóci emberi mulasztásból kifolyólag kilógott a kertbe. Szerencsére nem világot látni indult, hanem füvezni, de nem szívta, hanem ette, és miután bevitték, ki is hányta. Több adagban.
Legalább a tulipánokat nem ette meg, no. Összesen ennyi nőtt ki a mi térfelünkön, ideje lenne frissíteni a parkot.
Mindezek után, miközben sminkszereimet próbáltam organyizálni (melyek száma légió),
az a ribanc Simone leugrott a polcról, aztán krccs. Már a francia egzisztencialistákban sem lehet megbízni. (Megragasztható, de pont a csavarantyús baszkuláról ugrott le a rudacska, szóval dógozni kell vele. Ezzel is.)
Mondanám, hogy érdeklődve várom, mit hoz még a mai nap, de ezek után talán mégse.
8/237 – Sarkantyúka
Mire elgyüve a reggel kilenc, én már renováltam a fejemen a pipirost, és elültettem két láda mászósarkantyúkát meg egy dézsa ülősarkantyúkát.
A továbbiakra is vannak terveim, még nagybetűs Tervek is.
8/236 – Maszk
Az éjszakáim lényegében olyanok, mint egy-egy mozimaraton. Elragadóan hülye álmokat szoktam látni, sokszor nyomasztóak, néha viccesek, de unatkozni még éjjel, alvás közben sem szoktam, no. Ezúttal például megint ott voltam egyetemista koromban, és valamiért rettenetesen erős igényem volt arra, hogy elfogadjanak a tétékások, úgyhogy folyton a fizikusok kocsmájában csocsóztam, szabad időmben pedig gitáron gyakoroltam, hogy egy csupa fizikus meg matematikus lányból álló punkbanda felvegyen basszerosnak, de persze reménytelen volt az egész, se csocsózni nem tudtam jól, se gitározni, és én voltam az, aki utoljára nevet minden viccen, mert nem érti. Áuáuáu.
Voltaképpen még ez is felüdülés volt a mostanság szokásos álmaimhoz képest. Valószínűleg mostanra ütött be nálam a pandémiás fáradtság, ugyanis egy egész éven keresztül megúsztam, hogy a szopornyicáról álmodjak, de az elmúlt néhány hétben folyton előszüremkedik valahogyan. A legtöbbször valamilyen, a maszkokkal kapcsolatos kínos helyzetbe keveredem bele. Az egyik visszatérő motívum, hogy van rajtam maszk, de senki máson, az emberek meg furán néznek, amitől én kezdek elbizonytalanodni, hogy jó helyen és időben vagyok-e, mert lehet, hogy már elmúlt a pandémia, de az is lehet, hogy még be sem következett. A másik visszatérő motívum, hogy valahol menet közben elvesztem a maszkom, és muszáj szereznem egy másikat, úgyhogy bemegyek mindenféle hülye helyekre, hátha ott lehet kapni, aztán bezáródom, és nem tudok kijönni, esetleg olyanokkal futok össze, akik direkt azért vannak azokon a mindenféle hülye helyeken, mert nem akarnak velem találkozni.
És folyton fázom. Ezt nem álmomban, hanem ébren. Szent György napja van, kuruttyolnak a békák, bimbóznak az orgonák, én meg még mindig nyafogóruhában, sőt azon gondolkodom, hogy varrnom kéne még néhányat.
A helyzet persze a maga röhejességében épp elég szomorú (esetleg fordítva), de a piacon tavaszi micsodácskák vannak, tegnap pedig apósom megjavította a termosztátot, úgyhogy végre évek után van igazi forró vizem. Nagy optimizmusomban ráadásul vettem egy tubus ötvenfaktoros napvédő krémet is, szóval nem mondhatnám, hogy pesszimista vagyok a végletekig. Csak egy kicsit.
8/235 – No filter
Ez itt nem hó, nem jégeső, nem konfetti, csak a cseresznyefa.
Ez itt pedig én vagyok, teljes reggeli kócomban, nyafogóruhámban és abszolúte sminkeletlenül, a napi első kávémmal.
8/234 – Memória
Kezdek kijönni a nihilből, ami valószínűleg látszik is rajtam,
de legalább az, hogy törekszem némi tavaszias ződek meg kékek behozatalára. A helyzet persze nem tökéletes, ma délelőtt töredelmesen bevallottam a diákoknak, hogy a laptop külső memóriáját nem találom sehol – egészen pontosan azóta nem, hogy elraktam Egy Jó Helyre, Ahol Majd Biztosan Megtalálom. Korábban a fonalaspolcon volt a kékek között, ahol persze nem volt Jó Helyen, de mindig megtaláltam. Még korábban a nautilusok között volt egy cipősdobozban, ami szintén nem volt Jó Hely, de (eh, úgyis tudjátok).
Bár legalább annyi eszem lett volna, hogy ráhajítom az asztalra, ami persze szintén nem egy Jó Hely,
(kell még folytatnom?).
A következő óránk két hét múlva lesz. Addig talán csak rájövök, hol volt az a Jó Hely.
8/233 – Káddugó
Játszottatok valaha a Neverhooddal? Nem? Elbűvölő kis számítógépes gyurmajáték volt, amiben egy kajla gyurmafigurával kellett végigkószálni egy fura, kihalt, gurbegurba világon, és közben ezt-azt gyűjtögetni meg megoldogatni. Lényegében az a fajta játék volt, amelyben az ember mindenre rákattint, haddlám, mit kell vele csinálni. A legtöbb esetben logikai feladatot kaptál a nyakadba, de volt egy olyan gyurma-tereptárgy, amit leginkább óriási, a földbe süllyesztett káddugóként lehetne leírni, és ha arra rákattintottál, kiestél a világ fenekin, csak az elhaló sikolyod hallatszott, miközben belezuhantál a nagy büdös semmibe. Game over.
Na ez történt velem tegnap, és elhihetitek, nincs is annál felemelőbb érzés, mint amikor valami országos hepaj közepén egyszer csak kiesik a segged alól a Teams, az internet meg a géped. “Leszakadt a pajta, bent maradt a macska, hopp.” Valamilyen különleges szerencsének köszönhetően mindez hálistennek akkor történt, amikor a legislegutolsó versenyző előadásvitájának végén jártunk, és mire a zsűri (benne én) nekikezdett a pontszámok összesítésének, sikerült mindent újraindítanom, de az alatt az öt perc alatt nagyon sokat öregedtem.
Ma még tanítok, holnap még tanítok, aztán hétvége lesz, aztán pedig gyakszihét, ami nekünk tanaraknak oktatás nélküli munkahét. Utána még két hét van hátra ebből a keserves digitális félévből, majd jöhet a keserves digitális vizsgaidőszak. Nyavalyába már, hogy folyton a saját varkocsomnál fogva kell kirángatnom magam a gödörből, mint egy elkefélt Münchhausen báró.
Ennek örömére ma már hat óra tízkor leültem ppt-ket csiszolni, mert a Fapapucs Futam után úgyse volt jobb dolgom, aztán megpróbáltam emberré pofozni magam, melynek keretein belül leborotváltam a lábam, mert ugyan senki sem nézi/látja, de én tudom, hogy olyan szőrös vagyok, mint egy hegyikecske. Természetesen sikerült elmetélnem a bokámat, mert ilyenkor ez a minimum, és durván erős vágyat éreztem arra, hogy nyafogóruhában tartsam meg a mai óráimat, de ellenálltam a kísértésnek.
Na nem mintha ez olyan nagy dobás lenne, visszamásztam a tegnapi kötényruhámba, plusz bundás bélésű kinti cipő van rajtam meg téli túrazokni. Igaz, ezt sem látja senki, csak ti.
Mindeközben pedig, ütné meg a ragya, olyan köd van kint, hogy az út túloldaláig se látni. Igaz, ez Macit nem zavarja. Tanulnom kéne tőle, asszem.
8/232 – Szekció
Annyira nyavalyás vagyok, amennyire csak ez különösebb fizikai problémák nélkül lehetséges: fázom, minden ruhám és minden cipőm kényelmetlennek érzem (ja, még a tornacipőket is), és végig tudnám aludni a napot. Meg a holnapit és a holnaputánit is.
Ehelyett jövel szekcióülés négytől hétig. Ha van egy kis szerencsém, nem borulok rá menet közben az asztalra.
Hajamismijen, pedig ma mostam meg. Remélem, most vagyok amúgy mindennek a legalján, mert ennél lejjebb, azt már el sem akarom képzelni.
8/231 – Három majom
Mióta beütött a szopornyica, az efféle csudálatos időjárásban, mint a mai, én vagyok egyszemélyben a három majom. Sz.e. (=szopornyica előtt) csak az a majom voltam, aki nem hall, mert zenegépecke nélkül a lábam se teszem ki a házból, de azóta ott van a maszk is. Amitől bepárásodik a szemüvegem. Ami 4.25 dioptriás szemenkint.
Mindehhez a sors egy olyan városba baszarintott bele, aminek mondhatni védjegye a macskakő. (Amikor Patyomkinfalvát alakítottak belőle, voltak helyek, ahol direkt felszedték az aszfaltot, hogy macskakövet rakjanak a helyére. True story.) Ennélfogva számomra párás időben elközlekedni a postáig maga a kéktúra.
(Olyan ocsmány sötét van, hogy muszáj volt manuperálnom a fotóval is, fel a gammát, fel a kontrasztot, fel a szaturációt.)
A posta logikáját sose fogom megérteni, idén márciusban például “a zsúfoltság elkerülése érdekében” átmenetileg bezárták a főtéri postafiókot, ami miatt nyilván mindenki kénytelen a lokális főpostán tolongani, amit 1-es számú postának híjnak. Ebben a postaépületben én 1990-ben jártam legelőször, és akkor nekem, falusi Máriskónak, igazi modern postának látszott. Na hát azóta eltelt harmincegy év, mely alatt én igen sokat változtam, a posta viszont, megkockáztatnám, lényegében semmit. Ja, de mégis: lett neki számhúzós rendszere, aminek ugyan van elvileg logikája, de azt mind megeszi a fene, amikor a kilenc ablakból csak kettő üzemel, és ezek közül is az egyik a csomagkiadó meg -felvevő.
Na ez volt most is. Talán nem meglepő adalék, hogy az 1-es számú posta gúgel értékelése 2.2 pont a lehetséges ötből, magyarán ha nem posta lenne, hanem vegyük cukrászda, már kénytelen lett volna bezárni az odalátogatók elégedetlensége miatt. Emellé pedig Sz.k. (=szopornyica közben) bevezették azt a szabályt, hogy csak annyi ember lehetne bent, amennyi ablak üzemel, az emberek viszont nyilvánvalóan szarnak erre a szabályra, és különben is honnan a lócsicsből tudhatnád, hogy a te sorszámod következik, ha kint állsz az épület előtt?
Mindenesetre lezavartam a postalátogatást, vettem kenyeret is a Heim sütöde helyi tagozatánál, és enyhén úgy éreztem magam, mint Dummer Auguszt, aki végtelen mennyiségű fúvós hangszert képes elrejteni a kabátjában. Nekem egy hetvendekás sváb rozskenyeret sikerült a kistáskámban, ez is valami.
Nesztek galéria is, liebesgrüsse aus Szentendre. Hétfő délelőtt esőben, ráadásul.
Nem tudom, mennyire látható-érezhető-olvasható, de rémesen nyomott vagyok. Délutántól bele kell feküdnöm az OTDK országos akármijének akármijébe, próbakonferenciák meg szekcióülések meg anyámkínja, és semmi de semmi kedvem hozzá, de már elvállaltam, mert egy liba vagyok.
Nagyon remélem, hogy ez az állapot hamar elmúlik, mert ha a sors most elém dugna egy konflislovat, én is sírva esnék a nyakába, mint Nietzsche. Őt speciel ezért zárták be diliházba, csak mondom.
Sétálunk, sétálunk…
…egy kis dombra lecsücsülünk, csüccs.
Ilyen időben muszáj színeket gyűjteni, és én megtettem mindent, ami tőle telik.
8/230 – Továbbá
Némiképp elhaló hangon azt óhajtom mondani, hogy istennő vagyok, ugyanis összeraktam az összes felnőttlegót, ráadásul még pénteken, csak azóta közbeköpött az oktatás meg effélék, úgyhogy eddig nem volt érkezésem bemutatni.
Nos.
Sikeresen összenyomtam és zsúfolttá tettem a teret, ráadásul most épp roppantul bamba, nyavalyás időjárás van, sötét meg hideg, úgyhogy ettől még bánatosabb lett a fotó. Persze nekem gügye mókuskának mindig mindenre van megoldásom, erre is, de az sok tologatással és csavarozással fog járni, amihez hiányzik az a nagyúri magány, amiben az ilyeneket én legjobb minőségben abszolválni bírom.
A Repülő Kutató áldott jó ember, de igen mérsékelten alkalmas arra, hogy lakberendezési terveimben és ambícióimban konstruktív szerepet vállaljon. A két nagyobbik dög közül az elsőnél még kértem tőle segítséget, mert a recept explicite ezt igényelte, de annyi morgással és nyivácskolással járt az ügy, hogy a másodiknál bizony ez történt:
Én ugyan egy kis puha pacni vagyok, de ami izomerőből hiányzik, azt makacssággal pótolom, úgyhogy egyedül is megcsináltam, mit nekem ti zordon Kárpátoknak satöbbi. Azt is meg fogom csinálni (én!! egyedül!!!), hogy mindent összevissza tologassak és csavarozzak. Majd. Most egyelőre még mindig a “közben” állapotában vagyunk, és még egy ideig ott is maradunk, mert a RK jövőjében ugyan sejlenek valaminő konferenciák Bécsben meg Prágában, de addig még oltások meg lezárások meg az összes többi.
Közben a cseresznyefák tényleg gőzerővel elkezdtek fesleni,
de mindehhez rettentő hideg van, brr, és nem akaródzik kimenni a házból, pedig ez után a hét után, tancsitancsival meg szakdolgozati leadással meg a felnőttlegók garmadájával tényleg rám férne egy kis lődörgés a levegőn, addig üsd a vasat, amíg megvan.
Holnap ugyanis, nyilván mondanom se kell, megint taposómalom.
8/229 – Csügged
Az onlány tanítás amúgy sem a szívem csücske, de szombaton egész délelőtt, egy kivételesen pocsék éjszaka után – ááááá.
8/228 – Közben
A szakdolgozat-leadási hét hisztérikus hajrájában (NEM AKAROK BESZÉLNI RÓLA!!!) szétütöttem az emeleti folyosót. Természetesen annyi eszem nem volt, hogy lőjek egy fotót az “előtte” állapotról, úgyhogy ez itt a “közben”.
Onnan, ahol éppen nincs semmi, a kép baloldali felén, kikanalaztam két basz nagy Aspelund komódot, és betetriszeztem őket Filoméla kék szobájába. (Ne kérdezzétek, hogyan, magam is meglepődtem rajta, de elfértek. Vetítettképes előadás a későbbiekben.) A Szent Ideiglen állapotához jelenleg itt még a hátul látható kis zöld komód is társul, aki pár hónappal ezelőtt még nem itt volt és nem volt zöld, de ezt majd szintén be fogom mutatni, ha lesz rá érkezésem. Mindenesetre ő vissza fog kutyagolni a nappaliba, ahonnan feljött.
A lényeg viszont az emeleti folyosóval kapcsolatban ez:
Felnőttlegók, feeelnőttlegóóóóók, enyéim, nyamnyam. És most ők felmennek az emeletre, ahol felszabadítottam nekik a a helyet, én pedig, mint a kiscsoportos a duplóval, nyamnyam.
Mindennapi eszképizmusunk add meg nekünk ma, az enyém mára megvan.
8/227 – Glóri, glóri
Dicsőség és halleluja, megszabadultam a szakdolgozatoktól, mind a hattól.
Akkor most tanítsunk.
Minden nap más - mindennap más 