RSS

ajándék kategória bejegyzései

Eská 7/44 – A pingálóasszony újra akcióban és más merényletek

Ezúttal kábé tizenöt év szünet volt a két hadművelet között, és valójában nem csináltam semmi újat, csak kicsit felfrissítettem a pingát a “tulipános” “ládámon”.

Előtte:

Utána:

A motívumot egyébként erről a plafonról loptam anno (nyilván egy kicsit egyszerűsítve-alakítva-stilizálva), a kép közepén leghátul látható, ha jól figyeltek.*

Bónusz találós kérdés, itt a blogon (nem a fb-oldalon) kérem kommentben a választ: hol van ez a plafon? Aki kitalálja, kap tőlem az alábbi kosárból egy általa választott baglyot, és ki is hímezem neki, bezony.

* A kép pontos forrását csak akkor tudom megadni, ha valaki kitalálta, hol van ez, mert a link rögvest lelövi a poént. (Na most már jöhet, úgyhogy tessék.)

 
13 hozzászólás

Szerző: be 2020/08/07 hüvelyk ajándék, újracucc, eská, nyár, otthoncsücsü

 

Eská 7/43 – Minta

“Milyen kár, hogy a régi jó dolgokból már nem maradt semmi!”, mondta egykor egy reklám. Ó, dehogynem. Épp csak egy kicsit, hm, modernizálódtak. Akár egy elszánt anyóról van szó*,

akár pedig rólam.

* Sajnos nem emlékszem, honnan mentettem le a képet, de ha valaki esetleg tudja, jelezze, és azt is beírom.

 
Hozzászólás

Szerző: be 2020/08/05 hüvelyk ajándék, eská, nyár, otthoncsücsü

 

7/340 – Siker

Hm, nem is tudom, mikor értékelték ennyire az én tevékenységemet, mégpedig éjjel

és nappal.

(A plafonon nemtom, mi van, de a jelek szerint még haladt is úgy egy méternyit.)

 
Hozzászólás

Szerző: be 2020/08/05 hüvelyk ajándék, eská, macs, nyár, otthoncsücsü

 

Intermezzó – Ariadné

Jó, na, egy igazi préda nőszemély vagyok, és roppant örömemet lelem az internetes fonalrendelésekben.

A plusz lábaksz meg a baltával ácsolt ruha csak azért van a képen, ne ijedjetek meg attól: vajon mi történhetett velem, hogy ennyire pasztellke rendelést adtam le. Amúgy viszont ahhoz képest, hogy még márciusban két blogolvasó is elküldte nekem magánüzenetként ezt a képet,

valójában most rendelek először fonalat, amióta beütött a szopornyica, és most sem azért, mert már mind elfogyott volna.

 
1 hozzászólás

Szerző: be 2020/07/29 hüvelyk ajándék, eská, nyár, otthoncsücsü

 

7/333 – Bűvös

A három hármas egy roppantul bűvös szám, pláne a blog hetedik évében, úgyhogy merő kíváncsiságból megnéztem, mi mindent csináltam ezen a bűvös napon az elmúlt években. Hátizé. Kronológiailag visszafelé haladva: takonyban fetrengtem, éppen szétverettem a pofámat, kölcsöngyermeket vakartam ki a szarkából, írtam, és közben a belső részeim sanyargattak, bébipink gumicsizmákat shoppingoltam további kölcsöngyerekeknek, valamint épp egy hete voltam munkanélküli, úgyhogy megpróbáltam legalább csuhajmód jól kinézni. (Oh. Ez a legutolsó szíven ütött. Abba a ruhába már 2014-ben is cipőkanállal fértem be, ma pedig már sehogy. Rohadt jó ruha volt, és még megvan. Csinálnom kéne vele valamit, hmmmm.)

Azt hiszem, a mára tervezett “rakjunk össze két új polcot yol” programmal a mai még a jobbik háromszázharmincharmadik napjaim közé fog tartozni.

Én ma nem vagyok valami nagy élmény, de ha már a bűvöknél meg a hármasoknál tartunk, lőttem nektek egy fotót az egyik nyomatról, amit a Parti Medve nevű könyvesbolt-és-minden-másban vettem (nem fizetnek a reklámért). Szegedi Katalin munkája (ő sem fizet nekem a reklámért), és a Holle anyó “Kemence és almafa” jelenete van rajta.

És hogy miért került elő ez a nyomat? Hát, kéremszépen, leginkább azért, mert sok évnyi teszetoszázás után megelégeltem a fentnevezett teszetoszázást, és egy-két héten belül Képek Lesznek A Falakon. Ez most megint a “magad, uram, ha szolgád nincsen” esete, én ugyanis iszonyúan megelégeltem a “ha majd” meg az “amikor ráérek” másrautaltságát, és nem fogok várni arra, hogy mások fúrjanak likakat a falainkba, hanem enkezembe veszem az ügyet.

Mi mást mondhatnék, továbbra is mindenki fedezékbe!

 
Hozzászólás

Szerző: be 2020/07/29 hüvelyk ajándék, nyár, otthoncsücsü

 

7/332 – Féldekás

A festés, mázolás és általában vett hórukkmunka igen csúnyán, mondhatni anekdotikus mértékben kihozta belőlem a látens építőmunkást: még nem füttyögök utána az utcán a nőknek, és nem indítom féldekás keverttel a napot, de a szókincsemre már rettenetes hatással van, tegnap például azt jelentettem be családtagjaimnak, hogy “Ti pedig, szőrös gecik, arra sem vagytok méltók, hogy a saruszíjamat megoldjátok”.

Nem tudom, enyhítő körülménynek számít-e, hogy eközben mondtam:

Ez nem egy különösebben nagy szőnyeg. Mire végeztem vele, egy emberfejnyi méretű macskaszőr- és másizé-labdával álltam szemközt, amit azonnal gyorsan ki is dobtam, mielőtt életre kel, és ő is végighányja az előszobát.

A kisebbik szőrössel azt is közöltem, hogy “Visszarendeztem a hálószobátokat, te hálátlan förmedvény. Ha megint hányni merészelsz, bundakesztyűt csinálok belőled”. Nem úgy festett, mintha nagyon meg lenne hatódva.

Mivel ma kimegyek a civilizációba, hogy képkereteket vegyek át az Ikea garázsában*, csak reménykedni tudok abban, hogy a verbális építőmunkás részem itthon marad, mert odakint semmi szükség rá, idebent viszont van még dolga elég. Mindenesetre megpróbáltam kicivilizálni magam valamennyire, de ebben a vészterhes és festékfoltos és kánikulás időszakban ennyire tellett.

* Mint rájöttem, azok a szép négyzetes Fiskbo keretek, amikre olyan nagy örömmel csodálkoztam rá két hete (egy újszülöttnek minden vicc új) augusztus 5-től úgy ki lesznek vonva a forgalomból, mint a patyolat, pedig nekem kell ilyen keret, mégpedig minél több. Úgyhogy dérrel-dúrral rendeltem egy adagot, és ma megyek átvenni az onlány rendelést.

 
Hozzászólás

Szerző: be 2020/07/28 hüvelyk ajándék, eská, macs, nyár

 

Eská 7/41 – Polctetrisz

Palotánk összes termei közül valószínűleg az emeleti folyosóval volt és lesz is mindig a legtöbb bajom. Én nem pártolom az efféle folyosókat: közlekedni sok, bútorozni kevés, semmit sem lehet tenni az ellen, hogy ne legyen kis giliszta egy nagy gilisztában*, és ha már úgyis ott van egy ilyen nehezen kihasználható hely, mi a csecsebogyónak nyílnak befelé onnan az ajtók a szobákba, igazán nyílhatnának kifelé is, az praktikusabb lenne. Amikor fehérre volt festve, még inkább kiütköztek az architekturális idétlenségek, úgyhogy ezért festtettem le pipeződre, hátha az segít. Segített egy kicsit, de ettől még éppúgy kisgiliszta maradt a nyomorult.

A nemszeretem helyek és terek sorsa nálam általában mindig ugyanaz: raktár lesz belőlük meg lomtár, ahová odalöködöm azokat a dolgokat, amelyek fontosak és hasznosak ugyan, de nem tudom hová pakolni őket, na meg természetesen azokat is, amik nem fontosak és nem hasznosak, de mégsem kidobhatóak (ha van ennek valami értelme. Amikor leírtam, még volt.). Tárolás orrba-szájba, lehetőleg úgy, hogy ne legyen túlzsúfolt az ambiansz, de hát ezt hogyan csinálja meg az ember egy gilisztában, grr. Ja, meg a könyvek. Nálunk a házban mindenhol vannak könyvek, kivéve a fürdőszobákat, mert leginkább zuhanyozni szoktunk, meg a budikat, mert jó az emésztésünk.

Az emeleti folyosón ennélfogva állandóan káosz van és kupleráj, szedett-vedett bútorok és ide-még-jó-lesz szőnyegek. A bútorok, amiket első kézből szereztünk be, nagyrészt fehérek, de az uraságoktól levetett holmik esetében még ez sem igaz, és az általános nemszeretemség meg ide-még-jó-lesz meg hát-ezt-hová-suvasszam-el következtében az emeleti folyosónak egyidejűleg sikerül teljesítenie, hogy sivár és zsúfolt legyen.

Úgyhogy az idei év egyik nagy projektje abban áll, hogy az emeleti folyosót gatyába rázzam, ezt a gatyába rázást pedig a lehető legkevesebb befektetéssel, mert ha találnék az univerzumban valahol egy ráérő és hülyeségekre nyitott asztalost, lenne itt szőlő, búza meg lágy kenyér is, de nekem már nem lenne gatyám. Ennélfogva a bútorzat marad, de megpróbálom kihozni belőle a legtöbbet, amit lehetséges. Legyünk realisták: ez a giliszta sose lesz más, csak egy közlekedő raktár, de ez nem jelenti azt hogy ne lehetne egy esztétikus raktár. Papagájsegg színekben, természetesen, mert azért mégsem engedhetünk az elveinkből.

Az akció a marha nagy komóddal indult, és mostanra már sikerült a fölötte lévő polcot is gatyába rázni, így most arról mesélek, de előbb hadd mutatok egy “előtte” fotót, amit még május közepén lőttem. Ha esetleg nem hittétek volna el a “raktár és lomtár”  kitételt.

Voálá.

Bályos, mi? Bezony, ez volt az a polc, amire felhajigáltam mindenféléket, amiket nem tudtam máshová tenni. Ja, és persze itt lakik a cipőim egy része is, növelendő a zűrzavart. Úgy négy évvel ezelőtt már nekifogtam, hogy bevonjam öntapadós tapétával a cipősdobozokat, amik Imelda Marcos gyűjteményét tárolják, de az vajmi keveset segített az általános gondokon.

Az általános gondok egyik része nyilván maga a függőpolc, ami (mondanom sem kell) szintén uraságoktól levetett holmi, még anyósomék miskolci lakásából származik, és, ha jól emlékszem, sógornőm leányszobájában ült a falon. Amikor anyósomék mellénk költöztek, hozták ezt is magukkal, és használták is egy ideig, de aztán lett nekik jobb, mi pedig nyilván befogadtuk.** Úgyhogy lett nekünk a pipeződ falhoz meg a fehér bútorokhoz meg a kilencvenes-évek-türkize komódhoz egy basz nagy barna izé, ami jól összenyomta a teret.

Na ennek ugrottam én neki most nyáron. Mindenekelőtt leszedtem róla mindent,

aztán körberagasztgattam maszkolószalaggal a kellő stratégiai helyeken.

A cél az volt, hogy ami igazi fa, azt lefestem, a laminát meg marad úgy, ahogy volt. Tehát gyakorlatilag a frontokon meg az oldalakon található léceket kellett lekennem.

És le is kentem ződre, le én.

(Igen, ez ugyanaz a festék, amivel a budi padlóját kentem le. Már eredetileg is ez volt a cél, de meg kellett várnom, mennyit vesz fel a vécé padlója, nehogy ott álljak siránkozva, hogy nincs elég.)

Amikor tavasszal kikevertettem a festékeket a Mogorvák Klánjával, a cipősdobozok is eszemben voltak, és a háttérben azokon is dolgozgattam, amíg az összes többi melómmal tökölődtem. Emlékeztek még erre?

Na hát ide kellettek azok a dobozok. Is.

Amíg száradt a festék, én beleálltam fejjel a további szelektálófeladatokba***, aztán amikor végre lehetett pakolni, leszedtem a maszkolószalagot, lemostam az ide-oda kenődött festékpöttyöket, és nekiláttam tetriszezni a dobozokkal, amíg végül azt nem mondtam, na így.

Mint már elhangzott, ez továbbra sem lesz más, mint egy raktár, de azért nézzen már ki valahogy, a jebezeusát neki. Ráadásul minden adott volt már a házban, amit felhasználtam a polchoz, kivéve a négy frissiben vásárolt ikeás irattartó papucsot. Kicsi sóher lelkem olvadoz, juhé.

Folytköv. Még van mit dolgozni a gilisztán, hajaj.

 

* A lakásunkról azt szoktam mondani, hogy az egy háromdimenziós giliszta. Mert tényleg.

** A felszerelést a Repülő Kutató meg apósom végezték távollétemben, és amikor hazajöttem munkából, kicsit megütött a guta, mert ezek a drága emberek a komódhoz igazították a polcot, nem a ki-be szögellőző falhoz. “De hát kicsi vízicsiga”, mondtam neki kétségbeesetten, “nem magyarázta el még neked senki, hogy a mozdíthatatlant a mozdíthatatlanhoz viszonyítva érdemes felpakolni?” Úgy fest, nem.

*** Le kellett szednem kettő 106 magas Billyről összesen vagy háromszáz könyvet, és újrarendeznem mindent mindennel, de erről majd később.

 
Hozzászólás

Szerző: be 2020/07/28 hüvelyk ajándék, újracucc, eská, nyár, otthoncsücsü

 

7/327 – It’s My Life

Bár én, ha olyanom van, elég szép műrepüléseket tudok bemutatni szavak segítségével, ezúttal egy kép többet mond egy komplett káromkodásgyűjteménynél is. Micsoda csendélet, bmeg: a félbehagyott horgolás, a festőmicsodák, a centiméter a méregetésekhez, a Poci által elhordott gombolyag földi maradványai, a buksza meg a mobil az ikeás vásárláshoz, plusz lábaksz, a miheztartás végett kilagozott körmökkel, mert azért mégse mehetünk le teljesen kutyába.

Hétvégére befejezem a mázolás és lakberendezés jelen felvonását, amiben persze három helyiséggel bűvészkedem egyidejűleg, mert nekem valami szürke pépet fújtak be a fejembe, mint Füles öreg csacsinak. Vasárnapra viszont mind a hármat gatyába rázom, gatyába én.

Vagy leöntöm disznóvérrel, és felgyújtom, ezt még nem tudni biztosra.

 
Hozzászólás

Szerző: be 2020/07/23 hüvelyk ajándék, eská, macs, nyár, otthoncsücsü

 

7/320 – Bleu Volubilis

Tegnap este, miközben mezítláb csámborogtam a lakásban, sikerült olyan ügyesen belerúgnom egy fordulatnál a futonba, hogy csillagokat láttam tőle. Azt hiszem, nem tört el a kislábujjam (nem dagadt és nem lila, csak fáj, mint a fene), viszont nem találom nagy örömem benne. Mivel nemes bánatomban nem volt jobb ötletem, kilagoztam a körmöm olyan színre, ami nálam nem szokás:

Én a koromlakkjaimat továbbra is kínai bótban veszem kábé egy euróért, úgyhogy ne húzzátok fel a szemöldökötök, ezt a Repülő Kutatótól kaptam, és ő is úgy jutott hozzá, hogy azt mondták neki a boltban, miután bevásárolt arclemosóból meg szemránckrémből meg borotválkozás utáni izémicsodákból, hogy válasszon egy ajándék körömlakkot a párjának. (Imponáló, neszpá, hogy kinézték belőle, van neki olyan.) A RK, drága lélek, azzal hozta haza, hogy olyat akart venni, amilyen nekem még nincs. Hát ezt speciel eltalálta. Ahhoz képest amúgy nem is olyan rossz, és úgy hívják ezt a színt, hogy Bleu Volubilis, és tippjeim szerint erről kaphatta a nevét, de semmi sem biztos.

A csillagos rúgásnak sikerült egyébként a lehető legjobb pillanatot kiválasztanom, mert ma speciel bevonulok a székesfőfaluba átadni a ruhákat, mielőtt kimennek a szezonból (divatból nem tudnak, mert ott nem voltak sose), meg visszapakoltatni a nullás billentyűt Lénára. Azon még gondolkodom, hogy elmenjek-e turkálni meg fonalért, de mikor, ha nem most. Komolyan, már azt se tudom, mikor jártam utoljára Budapesten – még az is meglehet, hogy március óta nem.

A tehetetlenségből kifolyólag (csak tengek, mint Toldi Miklós lova) horgoltam magamnak még kettő sapkát,

és levakartam magamnak a receptet is, ha esetleg horgolni akarnék még néhányat, amire minden esély megvan. Ha kell, csak kajabáljatok, bár továbbra sem tudok rendes horgolásreceptet írni, és a neten csillió ilyen sapka van, nagyrészt hozzáértőktől.

Ha nem lenne evidens, továbbra is eléggé lefosott állapotban vagyok, és ebből megint a saját hajamnál fogva kell kirángatnom magam. Viszont ma reggel igen látványosan jött fel a nap,

úgyhogy örüljünk annak, amink van.

 
2 hozzászólás

Szerző: be 2020/07/16 hüvelyk ajándék, eská, nyár

 

7/302 – What do you plan to do with all your freedom?

Tanév lezárva. Vakáció megkezdődött. Tori Amos énekel.

Én viszont tényleg úgy érzem magam most, mint akit ledaráltak.

 
Hozzászólás

Szerző: be 2020/06/28 hüvelyk ajándék, nyár, otthoncsücsü

 

Eská 7/36 – Megbízás

Már megint olyan dolgokat varrtam, amiket lényegében értelmetlen lefotózni, mert vállfán úgy festenek, mint két gyűrött palacsinta, nekem felvenni meg azért lenne értelmetlen, mert ezek nem az enyéim.

 
Hozzászólás

Szerző: be 2020/06/24 hüvelyk ajándék, eská, nyár

 

7/297 – Rokon

Mint ahogy a Vukban mondta a béka: “Hát akkor ez most rokon vagy nem rokon?”

Asszem rokon lehet, én se haladok gyorsabban.

 
Hozzászólás

Szerző: be 2020/06/23 hüvelyk ajándék, eská, nyár, otthoncsücsü

 

Eská 7/34 – Meglepetés egy-két-há…

Mivel az eredmény(ek) meglepiajándékba készül(nek), igazából csak azt tudom teljes terjedelmében megmutatni, honnan indultam, és hová jutottam.

Így állt a helyzet április 28-án (plusz még ezek),

és így áll ma:

Ezúton szeretnék köszönetet mondani a kolerának, szakdolgozóimnak, a Neptun Meet Streetnek, az Unipollnak és az online államvizsgáztatásnak, mert ha ezek nem darálták volna le ezen a tavaszon az agyamat, értelmesebb dolgokra is képes lettem volna.

 
2 hozzászólás

Szerző: be 2020/06/19 hüvelyk ajándék, újracucc, eská, nyár, otthoncsücsü, tavasz

 

7/293 – Zátony

Azt ígértem, hogy ha végetérnek az államvizsgák, tüzet fogok rakni az udvaron, és körbetáncolom. Ezt az ígéretet nem tudtam megtartani, ugyanis miután hazaértem, úgy eldőltem, mint a zsák, és szinte azonnal elaludtam.

Még mindig nem tudom elhinni, hogy túlvagyunk rajta, továbbra is afféle “szék szélén, ugrásra készen” állapotban vagyok, egyharmad rész boldogság, egyharmad kimerültség, egyharmad feszültség. (Ez alatt a négy nap alatt fogytam egy kilót. Nem volt szándékomban.) Mintha eddig ide-oda hányta volna a vihar a hajócskámat, most meg végre sikerült földet érni, de még nem merem elhinni, az is lehet, hogy zátonyra futottam.

Valahogyan le kell vezetni mindezt, ezért gondoltam anno a tűz körüli ugrálásra, de most ahhoz is fáradt vagyok. Az utolsó vizsga után viszont volt még annyi időm, hogy megnézzem, mi történik a kedvenc esztergomi méteráru-boltomban. Nos, az egyik polcról azt mondta nekem valami, hogy “hellóóó”.

Ez.

Közelebb mentem, jól hallom-e.

Meg még közelebb.

Amilyen az én formám, nem volt belőle már több, csak hatvan centi. Na hát mondjátok meg, lehettem-e olyan kegyetlen, hogy ott hagyjak árválkodni egy hatvan centis árva kis anyagdarabot?…

Azt hiszem, az ilyesmik révén mégiscsak elevezek lassan-lassan a zátonyról. Lassan, lassan.

 
8 hozzászólás

Szerző: be 2020/06/19 hüvelyk ajándék, nyár

 

Intermezzó – Le Pique-Nique

Egy kép többet ér száz szónál, hát még kilenc.

Ha akartok, azért még kérdezhettek. 🙂

 
2 hozzászólás

Szerző: be 2020/06/06 hüvelyk ajándék, újracucc, eská, nyár

 

7/272 – Nosztalgia

Ma reggel a fb, ami hajlamos arra, hogy szembesítse az embert azzal, vajon mit csinált tavaly nyáron (bár kampókezet, asszem, nem hord hozzá), egy hét évvel ezelőtti képet dobott fel nekem, ezt:

Elég jól emlékszem erre, elég jól. Éppen megérkeztünk Tamperébe, hogy aztán továbbrobogjunk Jyvaskylabe, és a két út közötti szünetben kitotyogtunk a Tammerkoski partjára, ahol éppen huszonhat fok volt, és fűben ülő finnek tömegei örvendeztek a nyárias melegnek. Mi totyogás közben bekószáltunk egy közértbe, vettünk magunknak kicsike sört, lapos kenyérkét meg egy kis krémsajtot és lazacot, aztán kitelepedtünk mi is a finnek közé a fűbe, és meguzsonnáztunk.

Akkoriban épp volt bajom elég: többé-kevésbé fölöslegesnek éreztem magam a munkahelyemen, és szegény voltam, mint a templom egere. Az utamat meg a sörömet meg a lazacos szendvicskémet is a Repülő Kutató fizette, aki néhány hajszállal kevésbé volt templomegér nálam, és leginkább azért utaztunk Jyvaskylabe, mert egy ösztöndíja részeként előadást kellett tartania nemzetközi vizekben*, mert ez is teljesítendő feltétel volt hozzá. Ő se volt a legjobb passzban, akkoriban éppen úgy festett a kariőrje, hogy csak melózik-melózik, mint a güzü, de alig jön rá visszajelzés. Szóval volt bajunk elég, de ez akkor ott nem számított. A múltból a legtöbbször afféle kimerevített pillanatképek maradnak meg “ez a boldogság” címke alatt, és nálam ezek a pillanatképek mindig valami kicsi és kevéssé reprezentatív, mondhatni jelentéktelen eseményhez kapcsolódnak. Az “életem legboldogabb pillanatai” nem a vaskos nagy élet-mérföldkövekhez kötődnek – ha össze akarnék rakni egy tízes listát, véletlenül sem kerülne bele az esküvőm vagy a diplomázásom vagy a doktori avatás vagy effélék. Ez a hét évvel ezelőtti uzsonnázás a Tammerkoski partján viszont talán igen.

Úgyhogy, ha már úgyis felültem a nosztalgiavonatra vagy -repülőre, előkotortam a szekrényből azt a cipőt meg kötényruhát, amit hét évvel ezelőtt hordtam, mert én tényleg alig dobok ki valamit, sem emléket, sem ruhát. Még akkor se, ha olyan csámpás, mint ez itt.

Holnap, ha igényelitek, a jyvaskylai iparművészeti múzeumba fogunk ellátogatni.

 

* Na az is emlékezetes volt. A RK megjelent az angol nyelvű ppt-ivel, az előadást bejelentő professzor pedig körülnézett a termen, aztán azt mondá ékes magyar nyelven: “Mivel a jelenlévők közül mindenki tud magyarul, úgy vélem, nincs akadálya, hogy magyarul tartsa meg az előadását”. Én ebben a pillanatban, kábé húsz szóból álló finn szókincsemmel, úgy éreztem magam, mint a Reichstag, “vuhh, és már végig is égett”.** Perkele.

** Ezt az EC egyik igazgatója mondta egy elszabadult pezsgős foci után mintegy véletlenül felgyúlt seprűről, és most persze ez is eszembe jutott hirtelen a nagy nosztalgia-árukapcsolás folyamatában.

 
2 hozzászólás

Szerző: be 2020/05/29 hüvelyk ajándék, újracucc, eská, otthoncsücsü, tavasz

 

Intermezzó – Felicia

Tegnap este végre eljutottam oda is, hogy nekilássak együttbandázni Feliciával, aki az én új varrógépem. Régi-új varrógépem, nyilván – a világvégét jósoló számos lehetséges jel (sáskák, véreső, kolera, a platformcipő és a haspóló visszatérése meg effélék) között én magánhasználatra egy olyat is számon tartok, hogy “és az ég elfeketüle, villámok csapkodának, MÁK pedig veve magának új varrógépet, bótból”. Nos, ezek alapján a világvége még várat magára (bár a platformcipők és haspólók esetét még gondosan monitorozni kell), mert Feliciát is a Vaterán szedtem össze magamnak.

Mivel még egyszer nem akarom elkövetni azt a hibát, hogy olyan varrógépet vaterázok, akinek csak évekkel később találom meg a neten a félig angol, félig kínai használati utasítását, melyben kiderül, hogy ő nem is Primera, hanem Feiyue (gondolom, ez a kantoni kifejezés arra, hogy “házsártos némber, aki nem hajlandó kooperálni”), még vásárlás előtt szörföztem egyet a világhálón, hogy megkeressem, ki ez a Felicia.

A Husqvarna volt olyan kedves, hogy minden, nyomozásaimhoz fontos információt rástemplizzen a gépre: már a névtáblájából

kiderült, hogy az Optima 150 E környékén kell keresgélnem az ő családfáját. Az Optimák, ha jól súgott nekem a net, általában drapp és szarbarna színkombinációban érkeznek, ezzel szemben Felicia fehér és piros.

Mint a gép megérkezte után kiderült, ezért:

A cég háromszáz éves fennállásának jubileumára lőttek ki a piacra néhány csajosabb darabot, és ha jól súgott nekem a net, Feliciát egyes helyeken Carmennek is hívják. Ő a piros. Van kék is, aki Sofie névre hallgat, és állítólag van Claudia nevű is, akiről nem találtam képet, de gondolom, ő zöld lehet. Mivel a Husqvarna alapítását 1689-re datálják, ez azt is gyönyörűen megmutattya, hogy Felicia 1989-es. Nos, voltaképpen Erikhez (meg hozzám) képest csitri, de a “régi varrógépet vegyél, jó lesz neked az” feltételrendszernek igenis megfelel.

Bár a fő részletek vasból vannak, Felicia minden eddigi varrógépemhez képest egy szilfid tündér, ráadásul félelmetesen halk. (Ha van ok arra, hogy miért nem nevezem át pl. Ingeborgnak, hát ezért.) Ő az első gépem, akivel azt is meg merném reszkírozni, hogy akkor varrjak vele, amikor a családom még durmol. Bár nem akarom alvó oroszlánok bajszát húzkodni, ez még jól jöhet az én érdekes cirkadián ritmusomhoz. Befűzni bizony még csak a neten talált Optima 150 E használati utasítással tudom, de majd csak meg fogom tanulni ezt is. Ezenfelül ez az első varrógépem, amelynél az alsó spulni cérnával való megtöltéséhez nem az az üzletmenet, hogy kifűzöd a gépet, spulnizol, aztán visszafűzöd a gépet, és varrsz, hanem az ide-oda fűzögetés ki van spórolva belőle. A spulnizója nem a gép tetején van, hanem a jobb oldalán lent, a varráshoz már befűzött cérnát kell átvezetni oda, ha kifogyott az alsó orsóból, és pótlásra szorulna. Egyszerű és nagyszerű megoldás, el vagyok tőle ragadtatva.

Ami az alsó spulnit illeti, természetesen ehhez a géphez is egy ikszedik fajta, a házban eddig nem tárolt kerekecske gombocska kell,

de a géppel együtt kaptam összesen tizenegy darabot, ezzel elleszek egy ideig.

Mindenesetre tegnap este végre megnéztem, hogyan tudunk együttműködni Feliciával, úgyhogy próbaüzemként megpróbáltam reprodukálni egy olyan projektet, amit Primerával nem lehetett, mert ordítva gyártott nekem gubancot.

Eleve nem csavaroztam át a gépben a varrótüvet sztrecsvarróra, hanem maradtam az eredetileg kapott példánynál, mert kíváncsi voltam, mire jutunk így.

Nos, arra jutottam, hogy Feliciát megtartom.

Csak remélni tudom, hogy mi még igen sokat fogunk hulladékból nemhulladékot gyártani így együtt.

 
3 hozzászólás

Szerző: be 2020/05/28 hüvelyk ajándék, újracucc, eská, otthoncsücsü, tavasz

 

7/268 – Spárga

Nem tudom, mikor tér vissza, vagy egyáltalán visszatér-e valaha a modzsóm, mert minden, amit írnom kell, olyan lassan készül, mint Luca széke, és annyit prokrasztinálok közben, hogy ihaj. Eddigelé még csak egyetlen dolgot sikerült mindig betartani, mégpedig a határidőket (komolyan, teljes fennállásom alatt talán két alkalom volt összvissz, hogy haladékot kértem valamire, márpedig lassan harminc éve írok ide-oda-amoda).

Mivel ma is a határidős izéimmel szenvedek, a közönség mulattatására jobb híján beküldöm a tegnapi vacsorámat,

meg természetesen a macskát.

Igen, az ott az ő itatóbögréje. Lüxüsben tartjuk a dögöt, nem vitás, az etető edénykéje is Konda Brigitől van.

A lüxüs jegyében viszont most megyek, kipucolom a macskabudit, megpucolom magamat, aztán leülök a fogamat csikorgatni a laptop elé.

 
5 hozzászólás

Szerző: be 2020/05/25 hüvelyk ajándék, eská, macs, otthoncsücsü, tavasz

 

7/267 – Akva

Attól tartok, március eleje, a kolera beköszönte óta nem mondtam még itt (és másutt se) olyat, hogy “hű de melegem van”. Két és fél hónapja fázom rendületlenül, az meg már a röhejesség határát súrolja, hogy mindjárt itt a május vége, én meg továbbra is polár cikcakkruhában leledzem, kardigánnal.

A nap ugyan süt, de az erejét nem érzem (pedig biztos van neki), és éjszakára egy olyan vastag térdzoknit bányásztam elő magamnak az alváshoz, amilyet február után nem szoktam használni se kint, se bent.

Mindemellett azért próbálok helytállni a vártán, sőt, vártákon, mert persze továbbra is mindent akarok (mindent IS), ez pedig munkás feladat. Tegnap lemázoltam kékre egy csomó cipősdobozt,

de ehhez az akcióhoz be kellett hurcolkodnom Filoméla szobájába, mert kint a teraszon a szél elfújt volna dobozostul-mindenestül. Ennélfogva viszont felszámoltam a lakás egyetlen olyan helyiségét is, ahol eddig nagyjából civilizált körülmények uralkodtak. A helyzet súlyára nincs is jobb jellemző, mint hogy ebben a pillanatban öszves termeink közül a Bűnök Barlangja van a leginkább mutogatható állapotban, ojvé.

Most kell valahogy megteremteni az új normalitást, és átcsempészni bele a régiből annyit, amennyi belefér. Például ezt itt ni,

mert ezt mi minden május vége felé megfőzzük. Besameles újkrumpli frissen fejtett zöldborsóval, parmezánnal és több maréknyi fűszernövénnyel, egy lábasnyi szezonális öröm a piacról. A piacon egyébként ezúttal bedühödtem, és azt mondtam, rosseb ebbe a világba, ahol nem vehetek vágott virágot se, mert a szőrös terrorista rögvest meg akarná zabálni. Úgyhogy a bedühödés eredményeképpen igenis megajándékoztam magam egy csokor rózsával, és most ott van a teraszon,

egy olyan csuporban, ami eredetileg mézesbödönkének volt szánva, és sok-sok éve vettük a Skanzen pünkösdi vásárán. A háttérben persze további kék mázolmányok láthatók, mert a “mindent IS” projektek sose nyugszanak, az emeleti folyosó mostanra teljesen felrobbant, a terasz fut, a konyha (az csak időhiány miatt) szintén fut, és ha nem ülök rá a kezemre, előbb-utóbb még új szőnyeget is fogok horgolni az emeletre, mert olyan még eddig úgyse volt.

Most viszont muszáj lecövekelnem a gép mellé, és esszét gyártani, mert engem többé-kevésbé ilyesmikért tartanak, az összes többi csak ráadás.

 
Hozzászólás

Szerző: be 2020/05/24 hüvelyk ajándék, újracucc, eská, otthoncsücsü, tavasz

 

7/266 – Szender

Hadd mutatok be egy vérengző vadállatot, ni:

Ne tévesszen meg senkit az “ártatlan pamacska vagyok, mindjárt elalszom” ábrázat, csal a büdös. Tegnap este bejött a Bűnök Barlangjába egy éjjeli lepke, első tippre valami szenderféle. Nekem nem sikerült megfognom, és egy ideig Pocinak se, de attól még nem adta fel a próbálkozást. Sajna csak magamra vethetek, amiért bealudtam a futonon, másként valószínűleg nem arra ébredtem volna négykor, hogy valaki ráugrik a fejemre, majd bevonul a futon mögé, és ott csámcsogni kezd. Így jár mindenki, aki ragadozókat fogad be a házába, grr.

Mivel ma szombat van, piac is van,

nekem meg úgy ötödik próbálkozásra sikerült összehoznom egy olyan képet, amin a fényzőgép hajlandó felismerni, hogy a nyakamon arc van, nem pedig maszat. Hurrá.

Egyébként a Bűnök Barlangjába bejött a lepkén kívül ez is,

őtet Feliciának hívják, és hosszas megfontolások meg teszetoszák után vateráztam magamnak ajiba, mert Primerával továbbra sem tudunk együttműködni, hiába teszek annyira nagy és hiábavaló erőfeszítéseket, mint egy bántalmazó kapcsolatban élő nő, aki már maga is elhiszi, hogy mindennek ő az oka. Úgyhogy Primerának megmondtam, ide figyelj, te luvnya, ha nem értesz a szép beszédből, és fölöslegesen strapálom magam, mert te továbbra is gubancot gyártasz ordítva, mécc szépen a sarokba. Kifejezetten megkönnyebbültem, hogy végre megmondtam neki a magamét, bármit is áruljon el ez a szellemi és általában vett állapotomról. Nyilván az új gép, amit ki se próbáltam előtte, fejesugrás volt a semmibe, de hát a zélet általában is ilyen (huhh, de filozofikus voltam). Majd meglátjuk, mire jutok vele.

Majd meglátjuk, höhö. Mikor, höhöhö. Egyre nagyobb restanciáim vannak: varrásban (másnak és magamnak is), mázolásban (a tegnapi napot kidobhattam az ablakon), rendrakásban (az, hogy bejött két komód meg elkezdtem Dógokat lefesteni, csak a káoszt növeli), ezenfelül írnom kell egy esszét, egy félévi beszámolót (ezeket hétfői határidővel, persze), fel kell pakolnom majd az elektronikus vizsgákat is a neptunba, és behatóan összeismerkedni a Microsoft Teams nevű anyaszomorítóval, mert június 15 és 18 között minden egyes nap államvizsgáztatunk rajta. Vele. Az anyájával, azzal.

Úgy tűnik, jöhet itt eső, aszály, kolera vagy hegycsuszamlás, csak egy dolog biztos, mégpedig az, hogy folyton a számig ér a szarlé, akár ezért, akár azért. Ja, meg egy másik: valahogy mindig kilapátolom magam belőle. Na lássuk, Uramisten, ezúttal mire megyünk mi ketten.

U. i.: Mivel felmerült, hogy mi van Lócival, publikálnék róla egy mérsékelten előnyös fotót, melyet a Repülő Kutató lőtt róla a múltkorában. Ha nem sikerülne beazonosítani az ojjektumokat: a képen a RK lába látható (felemás zoknikkal, melyek most már jóvoltomból csúnyán elharapóztak a családban), fölötte meg egy szőrös bálna. Na az Lóci.

lóci

 
4 hozzászólás

Szerző: be 2020/05/23 hüvelyk ajándék, eská, macs, tavasz