Többé-kevésbé afféle “vissza az eceteshordóba” hetünk volt, de azért nem olyan ronda ez az eceteshordó. Galéria!
ajándék kategória bejegyzései
13/352 – 4kézláb
Majdnem így jöttem haza, de tényleg. Mint az egyik (szintén igen harcedzett) kolleginával megegyeztünk, az alkalmassági vizsga még a tanításnál is fárasztóbb. Talán mert itt passzívan kell ülni, és izgulni, eltalálja-e a Jelölt a hangokat.
A sminkelésbe viszont tényleg több munkát fogok fektetni a jövőben, mert eddig naivan azt hittem, hogy a szememnek tök mindegy, van-e rajta valami, úgyis takarja a szemüveg. Ez, mint látható, tévedés volt.
13/351 – Lavór
Mivel ma reggel hatkor zúdultam ki az ajtón, kisebb gondom is nagyobb volt annál, hogy még fotózkodjam is. Na de most, hogy végre hazaértem, nesztek.
Bevallom, újrakentem tiszteletetekre a pofámon a mázt, mert valami kriminális volt az állapot, melyben hazaérkezék. Gyivákok jöttek, gyivákok mentek, szó szerint egymásnak adták a kilincset, alig volt idő egy-egy pisiszünetre. A beígért hidegfront Esztergomot borús és fojtott hőségbe vonta, hátamon hendikepversenyt játszottak a verejtékcseppek, közben pedig soros áldozatunk éppen a magyar népdalkincs valamely remekét mészárolta le, mert nyilván mindig olyan könnyed dalocskákat választanak, mint az “Érik a szőlő”, a “Béreslegény” vagy a “Hull a szilva”, amelyekben sunyi ugrások vannak és amúgy is akkora hangterjedelmet igényelnek, hogy már a kezdő hangból tudni, ezt te nem fogod le- vagy felérni, édes lányom.
És akkor negyed egykor végre zuhogni kezdett az eső, de úgy, mint a trópusokon, miszerint két perc alatt, szlúúúppp, lejött mind, mintha lavórból öntötték volna, utána pedig maradt a dögmeleg, és új elemként, mint az Úr jogos büntetése, megérkezett egy megmagyarázhatatlan, de rendkívül orrfacsaró ganébűz, ami az egész várost keblére vonta. Én meg spontán röhögőgörcsöt kaptam ettől, de még akkor is újra, amikor hazaérkezés után elmeséltem az RK-nak.
Holnap is odamegyek.
13/350 – VV
Vakáció vége, mondhatni. Ma még megvesszük hazavivendő boraink, aztán bepakolunk Emesébe, és hazacsorgunk. Holnap már a hatos busszal döngetek melóba, és két napig alkalmassági vizsgáztatok látástól vakulásig. Mondanom sem kell, lelkesedésem határtalan.
Na de hogy ne érje szó a ház elejét, nesztek egy naaagy galéria.
13/348 – Šariš
Az egy sör, ott a hátam mögött árulják Gölnicbányán. Éppen bekeveredtünk egy falunapra, életemben nem láttam még ennyi mézeskalács szívet.
13/346 – Vakolat
Ugyan még mindig nem megyek sehová, de ha már megrendeltem a világ összes sminkszerét, nekiláttam kikerázni magam itt csendes magányomba’. Van rajtam alapozó, korrektor, pirosító, púder, szemceruza, háromféle színű szemhéjfesték “ombre” stílben összeblendelve, szempillaspirál, szemöldökceruza, szájkontúrceruza, rúzs.
Messziről pont úgy nézek ki, mint nélkülük.
Közelről (és egy pöttyel jobb megvilágításban) is pont olyan nyúzott vagyok, mint előtte, csak több rajtam a vakolat.
Tanulság? Az nincs.
Szaporulat a szekrényben – Bőrönd Ödön a Köröndön
Annak, hogy esetleg veszek időnként egy újabb pöttyöskét, nincs semmi publikációs értéke, aki látott egy pöttyöskét, látta az összes többit is, viszont most turkáltam magamnak egy táskát, merthogy holnap megyek borfesztiválni, és ideje volt egy újabb táskának, amibe belefér a mobil, a pénztárca, a horgolnivaló, a legyező, a napszemüveg, a papírzsepi, a kézfertőtlenítő, egy fél literes kulacs meg a fél kilós púderkompakt csavarkulccsal, úgyhogy itt van, tessék:
Elsőre nyilván az a kérdés, hogy miként fogom én védelmezni értékeimet egy ilyen izében, de egyrészt a Bor, mámor, Bénye nem egészen a Sziget vagy a Coachella, én nemhogy zsebtolvajt, de még részeg embert se nagyon láttam évek óta, leszámítva a Dinamyte Dudes nevű punkbandát, akik úgy be voltak toszva, hogy a borászat nevét se tudták pontosan, ahol amúgy éppen koncerteztek. Amennyiben viszont az úri közönségben mégis előfordulna valahol egy Arsène Lupin, a táskának van egy ilyen bepatentolható betétje is, amitől teljesen el vagyok bűvölve:
Tolvaj előtt persze nincsen zár, mint azt nagyanyáim szokták mondogatni, miután mindent bezártak kétszer ráfordítva a kulcsot, de azért talán mégiscsak észreveszem, hogy valaki éppen könyékig a táskámban a patentokon dolgozik, miközben én éppen 2024-es Toplec Furmintot iszom a Csiténél vagy 2021-es Padi-hegyet a Jakabnál vagy mittomén.
Egyébként ma is fel vagyok őtözve valamelyest, de ennek sincs még igazi sportértéke, hacsak ki nem megyek a házból, amikor is megpróbálok civilizációs engedményeknek eleget tenni, mint pl. cipő meg smink. Cserébe a tavalyi BMB galériájában megtaláltam magamat (naná, én már olyan stabil bútordarab vagyok ott, mint a Sanzon Tokajban a pihenőszékek), szóval tessék, ez is itt van:
Azt hiszem, éppen a Budaházy-Fekete Kúria kertjében vagyunk, és persze a kikericssárga pólós úriember, akire úgy vigyorgok, mint egy szerelmetes fakutya, az maga az RK. Hony soit qui mal y pense.
13/343 – CrockPot
Újabb hét, amikor megint ott fődögéltünk saját levünkben, mint csirke a crockpotban a teraszon. Ezt a csirkét jegyezzétek meg, mert ez egy egészen valódi csirke, nem csak egy hasonlat, ráadásul szerda óta ezt esszük, és ha befejeztük, azt is prezentálni fogom, hányféle módon.
Amúgy minden csak a szokásos errefelé, színek meg lábaksz meg macskáksz, rigók gurguláznak az udvaron, esténként fülsiketítő a tücsökmuzsika, a vakációm pedig úgy füstöl elfele, hogy öröm nézni. (Nem.)
13/336 – Siker, pénz, nők, csillogás
Miközben én ezt a hetet háromfejű kutákkal és más mitikus lényekkel mulattam végig, a RK felváltva írt tanulmányt és pályázatot, valamint főzött rám. Én pénteken letettem a lantot (pályázati határidő, hell yeah), ő meg szombaton délután tette ugyanazt, úgyhogy felajánlottam, elviszem vacsorázni. Természetesen a ház tele van kajával, a jövő héten pl. megint bele fogok górni a crockpotba egy komplett csirkét, aztán napokig játszunk vele, ma este pedig David Chang-féle pácolt marhát fogunk grillezni a teraszon à la Momofuku, de ezúttal úgy gondoltuk, főzzön ránk valaki más. Úgyhogy a hőségre való tekintettel felültünk egy buszra, majd elfuvaroztattuk magunkat a HÉV-állomásig a nemrég megnyílt rámenezőbe. Igen érdekes experimentum volt, maga az étterem ugyanis afféle tudathasadásos módon billeg a “csináljunk egy elegáns helyet” és a “csapjunk oda pár fröccsöntött cuccot, aranyozva” között, az étlap pedig jól láthatóan a házhozszállításra van optimalizálva, minden kajáról fotó, mellette pedig betű-betű-szám-szám, hogy könnyebb legyen megrendelni a tizenkét lazacos makit és nyolc avokádós uramakit. Úgyhogy itt alant a képen például egy S1 és egy J12 látható némi Asahi sör kíséretében.
A kajával amúgy nem volt semmi baj, de a hangszórókból éppen azon a frekvencián jött a zongorás liftzene, amitől én átmenetileg megsüketülök, és ez még kitart egy ideig azután is, hogy elhagytam a helyszínt, úgyhogy hazafelé poroszkálva kivételesen a RK szólt, hogy te hallod, mi szól a Barlangból? hátizé, valami koncert, válaszoltam neki a hőkupola alól. A RK nyilván immunis a zongorás liftzenére, mert megállt az út közepén, belehallgatózott a távolba, aztán megnézte a telefonján az internetekben, jól hallja-e. Summa summárum, alig öt perccel később már karszalaggal a csuklónkon és sörrel a kezünkben álltunk a Barlang kertjében, azt üvöltve, hogy “siker, pénz, csillogás, ez az álmom, moziba járni élvezet!” Mit ne mondjak, mindig a spontán döntések a legjobbak. Miután pedig végigugráltam a másfél órát, a KFT-koncert után odajött hozzám valaki, hogy olvassa a blogomat, ezúton is köszönöm, nagyon jólesett. Hazafelé a város majdnem úgy nézett ki, mintha élne, a távolban pedig sajtból volt a hold, mégpedig cheddarból, mert az olyan szép sárga.
Nyilván ez az a pont, amikor azt kezdi bennem mondogatni egy savanyúan elhúzott szájú valaki, hogy túl jó dolgom van, és meglesz még ennek a böjtje, de ezúttal az a tanácsom neki, hogy kuss legyen.
13/335 – Lajt
Tegnap este megmostam a hajam, az fel is robbant annak rendje szerint (a jelenlegi már egy szelídített-forma változat, reggel még úgy néztem ki ébredés után, mint egy tollseprű). Ez, mármint a hajmosás, az aktuális állapotokban valamivel nagyobb luxus, mint kaviárral enni a McNuggets-et (igen, a bolond amcsi influenszerek, akiknek több a pénze, mint az esze, mostanság ilyesmiket csinálnak), alig két kilométerre tőlem ugyanis több száz vagy ezer embernek nincs vize, a honvédség hordja lajtoskocsin a több száz milliót érő palotákhoz fent a Pismányon, hat hálószoba, három fürdőszoba, hengerelt pázsit meg feszített tükrű medence, mókusformájúra nyífrt tuják és tüzépbarokk balusztrádok minden mennyiségben, víz viszont nem jön a csapból már két napja. Nyilván nem csak paloták vannak fent a Pismányon, de aki oda költözött az elmúlt húsz évben, nagyrészt az irányítószám meg a “fent a dombon” romantikus téveszméje miatt tette, most viszont nincs víz. A helyi facebook-csoportban ennek megfelelően idegesek is az emberek, rengeteg olyan ötletük van, amit a fizika törvényei nem tesznek lehetővé (a víz például nem tud felfelé menni, ha nincs, ami nyomja). Én meg hajat mostam, de hát a helyzet már tarthatatlan volt.
Ezek után viszont olyan lelkifucim van, mintha nem csak tisztálkodtam volna, hanem vegyük egy jachton innám a Hell jegeskávét, pedig én aztán tényleg tömegközlekedéssel járok, nincs légkondim, nem rendelek izéket a Temuról, és utoljára 2017-ben ültem repülőn, szóval a karbonlábnyomom még mindig többé-kevésé okés, de hát akkor is, na. Ma reggel fél kilenckor így nézett ki az Aldiban az ásványvizek raklapja,
és erős havária-hangulat van, ami részint a daliás szopornyicás időkre, részint meg a Mad Maxra emlékeztet.
A biztonság kedvéért vettünk vécépapírt is. Élesztőt nem, ugyanis süssön a hőkupola alatt az, akinek hat anyja van.
13/329 – Tranzit
Sic transit macskamászóka mundi, szegény teljesen felmondta a szolgálatot, hiába húroztam újra vagy négyszer, mostanra már teljesen megette az idő meg a macskák vasfoga. A RK viszont, mint vérbeli kutatóhoz illik, kinyomozott egy majdnem ugyanolyan példányt, amit ugyan egy párkányi csomag-automatából kellett hazafuvarozni, de a pretenciózus dögök legalább elfogadták a pótlást, mint ezt a mellékelt ábrák is mutatják.
Ezt leszámítva a hét leginkább radírvucnik gyártásával telt, plusz volt még némi kaja meg a szokásos lábaksz. Galéria!
13/327 – Pudva
Mostanra már teljesen bepudvásodtam, tán még a moha is kinőtt rajtam, úgyhogy most egy kicsit elmegyek mászkálni, mielőtt visszavetem magam a kreatív tevékenységbe, ami továbbra is irgalmatlan mennyiségű radírvucnival jár.
13/324 – Gyöngyöt
Ma is itthon lapítok, de legalább cigit venni kimásztam a házból, és erre az ötszáz méteres útra fel merészeltem venni a zöld békaszandált is. Ennyi idő alatt még csak fel se törte a lábaksz, de a lábaksz azt is mondták nekem, ne legyek a folytatással túl optimista.
Disznók elé gyöngyöt, lábaksz elé új cipőket, grr.
13/323 – Prognózis
Az a prognózisom a következő napokra, hogy főként pasztellszínű pöttyöskékben fogok itt feltűnni, robbantott hajjal és némileg “hát-én-meg-mit-keresek-a-világban” tekintettel, és blogice roppantul unalmas leszek, mert összes kreatív energiám másfele lesz becsatornázva.
Soha rosszabbat.
13/322 – Mondén
A héten megpróbáltam bedurrantani a vakációmat (ideje volt), úgyhogy a lakásredvázás meg vendégfogadás meg Dunakanyar-kirándulás után némiképp előre tervezetlenül egyszer csak elszabadultak a dógok. Pénteken hajnali egykor, tegnap meg pláne kettőkor kerültem ágyba, és ebből nem csinálunk ugyan rendszert, de azért, huh, van ám nekem mondén élet. Tegnap speciel gyertyaúsztatás volt, meg Gubbio testvérvárosból zászlóforgató legények meg utána angol-francia meccs a Ritkában (6-4!), és soha jobbat, de azért a folytatásban visszakutyorodom Grejsimojshoz meg a rajzmappáimhoz. Végül is, mint Berend Iván mondta, a munka az egyetlen jó, aminek nincs rossz utóíze. (Igen, másnapos vagyok kicsit. Hell yeah, belefér.) Galéria!
13/320 – Grejsimojs
Grejsimojs kérem egy ződ, stilizált, ikeás nájlonegér, aki egyben hangszóró is, mégpedig kékfogú, mint Harald.* Grejsimojs eredetileg a RK beszerzése volt**, ezen szokta hallgatni a Berliner Rundfunkot, de mától kezdve a Bűnök Barlangja ablakpárkányán fog ülni (mármint nem a RK, hanem Grejsimojs), és zenél, miközben én rajzolok. Terveim szerint nem is nagyon hagyom abba a következő két hétben. Ittenkém, olyan ez, mint valami könnyűdrog, az ember lánya ábrándosan gyártja a radírvucnit halomba, mandopopot hallgat egy bluetoothos egéren, és kissé eltévedten ténfereg a világban. Már amikor hagyják neki, ugye. (Az IKSz egy dögvész. Kimennek a gyivákok nagy optimizmusukban közösségi szolgálónak az oviba, ott pedig lefestetik velük a kerítést. Nem viccelek. Legalább három naplóban találkoztam a kerítésfestéssel. Hát milyen pontszámot adjak nektek erre, nyomorultkáim.)
Ma este amúgy találkozóm van a tanítóképzős baratináimmal, úgyhogy átmenetileg szüneteltetem a magányos élvezeteket, és elcihelődöm a székesfőfaluba. Nyilván teljesen alkalmatlan vagyok a szocializációra – általában is, de most különösképpen. No sebaj, ezek a nők már több mint harmincöt éve ismernek, nem fognak meglepődni.
Rajzfüzetet meg egy rotringot azért viszek magammal. Ja, meg radírt.
* Igen, a Bluetooth Kékfogú Haraldról kapta a nevét. Ha már tudtátok, sebaj. A tanár szabadságon is tanár. Ezt nyilván a munkahelyem is így gondolja, tegnap délután kettőkor telefonált rám a tanulmányi osztály vezetője, hogy izé, bocsi, még találtak hirtelen vagy harminc jelentkezőt, akinek el kéne bírálnom az IKSz meg önkéntességi pontszámait, lehetőleg máma még. Megtörtént. Igen, én meg egy balek vagyok. Ha ezt még nem tudtátok, nem olvastok engem elég régóta.
** Mint a múltkor megbeszéltük, a felnőttlét mérsékelten kellemes, de van egy nagy előnye: megvehetjük magunknak mindazokat a dolgokat, amiket tizenkét évesen szerettünk volna, vagy legalábbis szerettük volna, ha már léteznek azok a dolgok, és meg is tudjuk venni azokat. Ezért van nekem tizennyolc pöttyöském, egy rajzosztálynak elegendő mappám és rajzeszközöm, neki pedig Grejsimojsa és tizenöt Medicine pólója. A vicces zoknikról ne is beszéljünk.
13/319 – Kisbalta
Mivel (legalább elméletileg) tegnapelőtt óta tényleg a nyári szabadságomat töltöm, ezt megünneplő már megint valami eddig sose ismert fát kerülgetek a kisbaltámmal. Ehhez kellő mértékben be is vagyok tojva, mert az egésznek ugyan nincs semmiféle közéleti vagy karrieri vagy bármi más publikus tétje, csak magam számára fontos, de az éppen elég. Eddig a fejemben recsegtettem a dolgokat, de ma leülök az asztalomhoz, és nagymértékben a mai naptól függ, lesz-e ebből bármi, esetleg fogpiszkáló.
Úgyhogy, ha már ilyen illendő homályossággal körvonalaztam nektek, hogy mitől leszek a következő két hétben mániákusan boldog vagy összehuttyantan apatikus, most balra el.
13/318 – Kiránduhuhu
A svájci vendéget elhoztuk kirándulni.
Ide:
Kellő mértékben röhögök.
Nyilván fel vagyok őtözve ehhez, kékbe, mint Mária.
13/316 – Látszat
Mivel holnap vendégünk van, én a lakást redvázom éppen (ne tudjátok meg), és ennek örömére teljesen vállalhatatlanul festek, amit én ugyan nem szoktam szégyellni egy mikulányit se, de ezúttal inkább beküldöm magamat meg az őrgrófot tegnap délutánról, amikor én deréktól lefelé teljesen kulturáltan néztem ki, és még némi ábrándozás is belefért alkotói előkészület címén.
Böci persze továbbra is Böci, ebből a szögből egészen macskaszerű látvány; cserébe, amikor elnyúltan alszik, az embernek erős igénye van arra, hogy odamenjen, és megbökdösse, él-e még. Az eddigi macskáink közül ő a listavezető abban, hogy úgy aludjon, mint akit elcsapott egy roller, és éppen oszlik.
Na de itt meg pitypangfujóka. Ez a két állapota van neki. Vagy mániásan cukinak látszik, vagy pedig döglöttnek.
13/315 – Viszketés
Itt még a jövő is a régi. Amit szállítani tudok nektek, az is csak a szokásos: macskáksz, lábaksz meg a júliusi jólismert viszketés, aminek valami kreatív irányba kell kirobbannia, és attól tartok, ez meg is történik. Jelzem, valami olyanról van szó, amit én még soha sehol semmikor, és tényleg egészen izgatott vagyok tőle.
Aztán persze az is lehet, hogy fogpiszkáló lesz belőle, az is akkor, ha el nem…
Minden nap más - mindennap más 