RSS

ajándék kategória bejegyzései

7/272 – Nosztalgia

Ma reggel a fb, ami hajlamos arra, hogy szembesítse az embert azzal, vajon mit csinált tavaly nyáron (bár kampókezet, asszem, nem hord hozzá), egy hét évvel ezelőtti képet dobott fel nekem, ezt:

Elég jól emlékszem erre, elég jól. Éppen megérkeztünk Tamperébe, hogy aztán továbbrobogjunk Jyvaskylabe, és a két út közötti szünetben kitotyogtunk a Tammerkoski partjára, ahol éppen huszonhat fok volt, és fűben ülő finnek tömegei örvendeztek a nyárias melegnek. Mi totyogás közben bekószáltunk egy közértbe, vettünk magunknak kicsike sört, lapos kenyérkét meg egy kis krémsajtot és lazacot, aztán kitelepedtünk mi is a finnek közé a fűbe, és meguzsonnáztunk.

Akkoriban épp volt bajom elég: többé-kevésbé fölöslegesnek éreztem magam a munkahelyemen, és szegény voltam, mint a templom egere. Az utamat meg a sörömet meg a lazacos szendvicskémet is a Repülő Kutató fizette, aki néhány hajszállal kevésbé volt templomegér nálam, és leginkább azért utaztunk Jyvaskylabe, mert egy ösztöndíja részeként előadást kellett tartania nemzetközi vizekben*, mert ez is teljesítendő feltétel volt hozzá. Ő se volt a legjobb passzban, akkoriban éppen úgy festett a kariőrje, hogy csak melózik-melózik, mint a güzü, de alig jön rá visszajelzés. Szóval volt bajunk elég, de ez akkor ott nem számított. A múltból a legtöbbször afféle kimerevített pillanatképek maradnak meg “ez a boldogság” címke alatt, és nálam ezek a pillanatképek mindig valami kicsi és kevéssé reprezentatív, mondhatni jelentéktelen eseményhez kapcsolódnak. Az “életem legboldogabb pillanatai” nem a vaskos nagy élet-mérföldkövekhez kötődnek – ha össze akarnék rakni egy tízes listát, véletlenül sem kerülne bele az esküvőm vagy a diplomázásom vagy a doktori avatás vagy effélék. Ez a hét évvel ezelőtti uzsonnázás a Tammerkoski partján viszont talán igen.

Úgyhogy, ha már úgyis felültem a nosztalgiavonatra vagy -repülőre, előkotortam a szekrényből azt a cipőt meg kötényruhát, amit hét évvel ezelőtt hordtam, mert én tényleg alig dobok ki valamit, sem emléket, sem ruhát. Még akkor se, ha olyan csámpás, mint ez itt.

Holnap, ha igényelitek, a jyvaskylai iparművészeti múzeumba fogunk ellátogatni.

 

* Na az is emlékezetes volt. A RK megjelent az angol nyelvű ppt-ivel, az előadást bejelentő professzor pedig körülnézett a termen, aztán azt mondá ékes magyar nyelven: “Mivel a jelenlévők közül mindenki tud magyarul, úgy vélem, nincs akadálya, hogy magyarul tartsa meg az előadását”. Én ebben a pillanatban, kábé húsz szóból álló finn szókincsemmel, úgy éreztem magam, mint a Reichstag, “vuhh, és már végig is égett”.** Perkele.

** Ezt az EC egyik igazgatója mondta egy elszabadult pezsgős foci után mintegy véletlenül felgyúlt seprűről, és most persze ez is eszembe jutott hirtelen a nagy nosztalgia-árukapcsolás folyamatában.

 
2 hozzászólás

Szerző: be 2020/05/29 hüvelyk ajándék, újracucc, eská, otthoncsücsü, tavasz

 

Intermezzó – Felicia

Tegnap este végre eljutottam oda is, hogy nekilássak együttbandázni Feliciával, aki az én új varrógépem. Régi-új varrógépem, nyilván – a világvégét jósoló számos lehetséges jel (sáskák, véreső, kolera, a platformcipő és a haspóló visszatérése meg effélék) között én magánhasználatra egy olyat is számon tartok, hogy “és az ég elfeketüle, villámok csapkodának, MÁK pedig veve magának új varrógépet, bótból”. Nos, ezek alapján a világvége még várat magára (bár a platformcipők és haspólók esetét még gondosan monitorozni kell), mert Feliciát is a Vaterán szedtem össze magamnak.

Mivel még egyszer nem akarom elkövetni azt a hibát, hogy olyan varrógépet vaterázok, akinek csak évekkel később találom meg a neten a félig angol, félig kínai használati utasítását, melyben kiderül, hogy ő nem is Primera, hanem Feiyue (gondolom, ez a kantoni kifejezés arra, hogy “házsártos némber, aki nem hajlandó kooperálni”), még vásárlás előtt szörföztem egyet a világhálón, hogy megkeressem, ki ez a Felicia.

A Husqvarna volt olyan kedves, hogy minden, nyomozásaimhoz fontos információt rástemplizzen a gépre: már a névtáblájából

kiderült, hogy az Optima 150 E környékén kell keresgélnem az ő családfáját. Az Optimák, ha jól súgott nekem a net, általában drapp és szarbarna színkombinációban érkeznek, ezzel szemben Felicia fehér és piros.

Mint a gép megérkezte után kiderült, ezért:

A cég háromszáz éves fennállásának jubileumára lőttek ki a piacra néhány csajosabb darabot, és ha jól súgott nekem a net, Feliciát egyes helyeken Carmennek is hívják. Ő a piros. Van kék is, aki Sofie névre hallgat, és állítólag van Claudia nevű is, akiről nem találtam képet, de gondolom, ő zöld lehet. Mivel a Husqvarna alapítását 1689-re datálják, ez azt is gyönyörűen megmutattya, hogy Felicia 1989-es. Nos, voltaképpen Erikhez (meg hozzám) képest csitri, de a “régi varrógépet vegyél, jó lesz neked az” feltételrendszernek igenis megfelel.

Bár a fő részletek vasból vannak, Felicia minden eddigi varrógépemhez képest egy szilfid tündér, ráadásul félelmetesen halk. (Ha van ok arra, hogy miért nem nevezem át pl. Ingeborgnak, hát ezért.) Ő az első gépem, akivel azt is meg merném reszkírozni, hogy akkor varrjak vele, amikor a családom még durmol. Bár nem akarom alvó oroszlánok bajszát húzkodni, ez még jól jöhet az én érdekes cirkadián ritmusomhoz. Befűzni bizony még csak a neten talált Optima 150 E használati utasítással tudom, de majd csak meg fogom tanulni ezt is. Ezenfelül ez az első varrógépem, amelynél az alsó spulni cérnával való megtöltéséhez nem az az üzletmenet, hogy kifűzöd a gépet, spulnizol, aztán visszafűzöd a gépet, és varrsz, hanem az ide-oda fűzögetés ki van spórolva belőle. A spulnizója nem a gép tetején van, hanem a jobb oldalán lent, a varráshoz már befűzött cérnát kell átvezetni oda, ha kifogyott az alsó orsóból, és pótlásra szorulna. Egyszerű és nagyszerű megoldás, el vagyok tőle ragadtatva.

Ami az alsó spulnit illeti, természetesen ehhez a géphez is egy ikszedik fajta, a házban eddig nem tárolt kerekecske gombocska kell,

de a géppel együtt kaptam összesen tizenegy darabot, ezzel elleszek egy ideig.

Mindenesetre tegnap este végre megnéztem, hogyan tudunk együttműködni Feliciával, úgyhogy próbaüzemként megpróbáltam reprodukálni egy olyan projektet, amit Primerával nem lehetett, mert ordítva gyártott nekem gubancot.

Eleve nem csavaroztam át a gépben a varrótüvet sztrecsvarróra, hanem maradtam az eredetileg kapott példánynál, mert kíváncsi voltam, mire jutunk így.

Nos, arra jutottam, hogy Feliciát megtartom.

Csak remélni tudom, hogy mi még igen sokat fogunk hulladékból nemhulladékot gyártani így együtt.

 
3 hozzászólás

Szerző: be 2020/05/28 hüvelyk ajándék, újracucc, eská, otthoncsücsü, tavasz

 

7/268 – Spárga

Nem tudom, mikor tér vissza, vagy egyáltalán visszatér-e valaha a modzsóm, mert minden, amit írnom kell, olyan lassan készül, mint Luca széke, és annyit prokrasztinálok közben, hogy ihaj. Eddigelé még csak egyetlen dolgot sikerült mindig betartani, mégpedig a határidőket (komolyan, teljes fennállásom alatt talán két alkalom volt összvissz, hogy haladékot kértem valamire, márpedig lassan harminc éve írok ide-oda-amoda).

Mivel ma is a határidős izéimmel szenvedek, a közönség mulattatására jobb híján beküldöm a tegnapi vacsorámat,

meg természetesen a macskát.

Igen, az ott az ő itatóbögréje. Lüxüsben tartjuk a dögöt, nem vitás, az etető edénykéje is Konda Brigitől van.

A lüxüs jegyében viszont most megyek, kipucolom a macskabudit, megpucolom magamat, aztán leülök a fogamat csikorgatni a laptop elé.

 
5 hozzászólás

Szerző: be 2020/05/25 hüvelyk ajándék, eská, macs, otthoncsücsü, tavasz

 

7/267 – Akva

Attól tartok, március eleje, a kolera beköszönte óta nem mondtam még itt (és másutt se) olyat, hogy “hű de melegem van”. Két és fél hónapja fázom rendületlenül, az meg már a röhejesség határát súrolja, hogy mindjárt itt a május vége, én meg továbbra is polár cikcakkruhában leledzem, kardigánnal.

A nap ugyan süt, de az erejét nem érzem (pedig biztos van neki), és éjszakára egy olyan vastag térdzoknit bányásztam elő magamnak az alváshoz, amilyet február után nem szoktam használni se kint, se bent.

Mindemellett azért próbálok helytállni a vártán, sőt, vártákon, mert persze továbbra is mindent akarok (mindent IS), ez pedig munkás feladat. Tegnap lemázoltam kékre egy csomó cipősdobozt,

de ehhez az akcióhoz be kellett hurcolkodnom Filoméla szobájába, mert kint a teraszon a szél elfújt volna dobozostul-mindenestül. Ennélfogva viszont felszámoltam a lakás egyetlen olyan helyiségét is, ahol eddig nagyjából civilizált körülmények uralkodtak. A helyzet súlyára nincs is jobb jellemző, mint hogy ebben a pillanatban öszves termeink közül a Bűnök Barlangja van a leginkább mutogatható állapotban, ojvé.

Most kell valahogy megteremteni az új normalitást, és átcsempészni bele a régiből annyit, amennyi belefér. Például ezt itt ni,

mert ezt mi minden május vége felé megfőzzük. Besameles újkrumpli frissen fejtett zöldborsóval, parmezánnal és több maréknyi fűszernövénnyel, egy lábasnyi szezonális öröm a piacról. A piacon egyébként ezúttal bedühödtem, és azt mondtam, rosseb ebbe a világba, ahol nem vehetek vágott virágot se, mert a szőrös terrorista rögvest meg akarná zabálni. Úgyhogy a bedühödés eredményeképpen igenis megajándékoztam magam egy csokor rózsával, és most ott van a teraszon,

egy olyan csuporban, ami eredetileg mézesbödönkének volt szánva, és sok-sok éve vettük a Skanzen pünkösdi vásárán. A háttérben persze további kék mázolmányok láthatók, mert a “mindent IS” projektek sose nyugszanak, az emeleti folyosó mostanra teljesen felrobbant, a terasz fut, a konyha (az csak időhiány miatt) szintén fut, és ha nem ülök rá a kezemre, előbb-utóbb még új szőnyeget is fogok horgolni az emeletre, mert olyan még eddig úgyse volt.

Most viszont muszáj lecövekelnem a gép mellé, és esszét gyártani, mert engem többé-kevésbé ilyesmikért tartanak, az összes többi csak ráadás.

 
Hozzászólás

Szerző: be 2020/05/24 hüvelyk ajándék, újracucc, eská, otthoncsücsü, tavasz

 

7/266 – Szender

Hadd mutatok be egy vérengző vadállatot, ni:

Ne tévesszen meg senkit az “ártatlan pamacska vagyok, mindjárt elalszom” ábrázat, csal a büdös. Tegnap este bejött a Bűnök Barlangjába egy éjjeli lepke, első tippre valami szenderféle. Nekem nem sikerült megfognom, és egy ideig Pocinak se, de attól még nem adta fel a próbálkozást. Sajna csak magamra vethetek, amiért bealudtam a futonon, másként valószínűleg nem arra ébredtem volna négykor, hogy valaki ráugrik a fejemre, majd bevonul a futon mögé, és ott csámcsogni kezd. Így jár mindenki, aki ragadozókat fogad be a házába, grr.

Mivel ma szombat van, piac is van,

nekem meg úgy ötödik próbálkozásra sikerült összehoznom egy olyan képet, amin a fényzőgép hajlandó felismerni, hogy a nyakamon arc van, nem pedig maszat. Hurrá.

Egyébként a Bűnök Barlangjába bejött a lepkén kívül ez is,

őtet Feliciának hívják, és hosszas megfontolások meg teszetoszák után vateráztam magamnak ajiba, mert Primerával továbbra sem tudunk együttműködni, hiába teszek annyira nagy és hiábavaló erőfeszítéseket, mint egy bántalmazó kapcsolatban élő nő, aki már maga is elhiszi, hogy mindennek ő az oka. Úgyhogy Primerának megmondtam, ide figyelj, te luvnya, ha nem értesz a szép beszédből, és fölöslegesen strapálom magam, mert te továbbra is gubancot gyártasz ordítva, mécc szépen a sarokba. Kifejezetten megkönnyebbültem, hogy végre megmondtam neki a magamét, bármit is áruljon el ez a szellemi és általában vett állapotomról. Nyilván az új gép, amit ki se próbáltam előtte, fejesugrás volt a semmibe, de hát a zélet általában is ilyen (huhh, de filozofikus voltam). Majd meglátjuk, mire jutok vele.

Majd meglátjuk, höhö. Mikor, höhöhö. Egyre nagyobb restanciáim vannak: varrásban (másnak és magamnak is), mázolásban (a tegnapi napot kidobhattam az ablakon), rendrakásban (az, hogy bejött két komód meg elkezdtem Dógokat lefesteni, csak a káoszt növeli), ezenfelül írnom kell egy esszét, egy félévi beszámolót (ezeket hétfői határidővel, persze), fel kell pakolnom majd az elektronikus vizsgákat is a neptunba, és behatóan összeismerkedni a Microsoft Teams nevű anyaszomorítóval, mert június 15 és 18 között minden egyes nap államvizsgáztatunk rajta. Vele. Az anyájával, azzal.

Úgy tűnik, jöhet itt eső, aszály, kolera vagy hegycsuszamlás, csak egy dolog biztos, mégpedig az, hogy folyton a számig ér a szarlé, akár ezért, akár azért. Ja, meg egy másik: valahogy mindig kilapátolom magam belőle. Na lássuk, Uramisten, ezúttal mire megyünk mi ketten.

U. i.: Mivel felmerült, hogy mi van Lócival, publikálnék róla egy mérsékelten előnyös fotót, melyet a Repülő Kutató lőtt róla a múltkorában. Ha nem sikerülne beazonosítani az ojjektumokat: a képen a RK lába látható (felemás zoknikkal, melyek most már jóvoltomból csúnyán elharapóztak a családban), fölötte meg egy szőrös bálna. Na az Lóci.

lóci

 
4 hozzászólás

Szerző: be 2020/05/23 hüvelyk ajándék, eská, macs, tavasz

 

7/263 – Húsz

Kétezerhúsz május huszadika, a huszadik házassági évfordulónk. Hihetetlenül bizarr érzés.

Akkor ehhez most beteszek egy fotót csak úgy találomra.

 
9 hozzászólás

Szerző: be 2020/05/20 hüvelyk ajándék, eská, tavasz

 

7/262 – Betacid

Tegnapi tervem nemdebár az vala, hogy a nagy és hirtelen ránk szakadó szabaccságot negligálva a teraszon fogok ereszdelahajamatot játszani egy kübli festékkel, nem pedig kurjongatva vonulni végig a nagyvilágon. A sors és apósom viszont közbeszólt. (Valami vagy valaki mindig közbeszól. Ez az életem mottója is lehetne, és azt hiszem, nem vagyok egyedül ezzel a mottóval.)

A fentiek miatt az első szabad utam, melyet a nagyvilágba tettem kifelé, nem valamely kávézó teraszára vagy más mókás helyre vezetett, hanem a gyógyszertárba Betacid nevű savcsinálóért, mert apósom lekéste a nyugdíjas sávot, és ő nem hisz olyan dolgokban, mint például egy pohár citromos víz. Betacid természetesen nem volt, úgyhogy ehelyett kiváltottam az egyik gyógyszerét a harmincháromból, melyeket napi rendszerességgel fogyaszt (nyilván kiderült, hogy ha már menni kell fölös hülyeségért, van a bevásárló listán szükséges hülyeség is), majd hirtelen fordulattal betértem a gyógyszertárral szembe a kínai bótba. És vettem cipőt, mert fölös hülyeséget venni kell, ajándék, mellyel meglepem param-param. Szeptemberben ugyan azt mondtam, hogy nem veszek ebben az évben semmit, de istenbizony ebben a pillanatban olyan távolinak látszik az a szeptember, mintha egy másik életben maradt volna. Talán mert tényleg.

Ezek után úgy jöttem haza az új cipőimmel, hogy a Freedom című George Michael-dalocskát dünnyögtem az arcbugyim alatt, és közben időnként felvihogtam. Micsoda egy röhejes, nevetséges, ágrólszakadt világ ez, bakker. A dolog amúgy persze érthető, egy tornacipő maga a szabadság (bár engem munkába menet is látni effélében – ah, azok az idők, amikor a munkába menet nem csak úgy festett, hogy megnyitom a Neptun Meet Streetet), maga a nyár meg fesztiválok meg az összes többi izé. Hát én ezt a nyarat valószínűleg a teraszon fogom tölteni, és csendesen bálozok ülve. A frissen festett széken, például. (Amúgy, ha nem jöttetek volna rá, ez az 1050 B40G.)

Aztán lőn este,

meg lőn reggel (Bercivel tetézve)

és a kettő között sikerült lőni egy képet arról, ami mondhatni az életem kvintesszenciája:

ádáz területfoglaló harcok a futonon Pocival meg egy újabb horgolás, ahajt középen balfelül meg egy kis 1050 B40G, mert azt mégse lehet, hogy csak a fürdőszobafestő gatyámat mázoljam össze, hová vezetne ez, Mrs. Lipton.

Mindent összevéve, olyan intellektuális vagyok mostanság, hogy a fal adja a másikat. Valami valahol belül továbbra is sűrűsödik és készülődik, épp csak nem képes kijönni, de sehogyse. Ha esetleg nem vettétek volna észre, több mint egy hónapja még egy megaszondom-bejegyzést se bírtam kiszorítani magamból, pedig jár a fejemben számtalan szebbnél szebb gondolat, azt elhihetitek.

 
2 hozzászólás

Szerző: be 2020/05/19 hüvelyk ajándék, újracucc, eská, macs, tavasz, turkálgat

 

Intermezzó – Mentőöv

Asszem most már veszélyes mértékben kezdek átmenni Gézengúz-féle hörgős-morgósba. Egy kicsi kis instant boldogságot nekem ide, de hirtelen.

 
3 hozzászólás

Szerző: be 2020/05/08 hüvelyk ajándék, otthoncsücsü, tavasz

 

7/248 – Varkocs

Eddig sem volt más megoldás, ezután sem lesz, mint hogy Münchhausen báró módjára saját varkocsomnál fogva rángassam ki magam a mocsárból, úgyhogy lássuk, miből tudok kapaszkodót fonogatni magamnak: a ház előtt virágok vannak a bokron,

a Repülő Kutató tegnap amerikai palacsintát sütött a maradék húsvéti sonkával, és volt hozzá igazi kanadai juharszirup,

a tarkabarkák továbbra is a megszokott formájukat nyújtják,

Poci meg hát, mit mondhatnánk, ő Poci.

Tegnap végre felporszívóztam a Bűnök Barlangját, óh, áldott üres padló, sehol egy portigris vagy ficni,

ma reggel hatra pedig már kész voltam a mai tanítás feltöltendő anyagaival, és fel is töltöttem azokat szépen.

Nem a munka büdös, és nem a komplett zélet van összegazolva, de a szavak nem akarnak jönni. Nekem mindig szükségem volt a szavakra, nem csak blogbejegyzések erejéig, de most úgy hányódom kétségek között, mint Odüsszeusz hajója. Itten Szkülla, ottan Kharübdisz, és egyik se Ithaka: megadjam-e magam a betűnihilnek, és érjem be némi tarkabarkával, a lakás pofozgatásával meg a tancsitancsival (már amennyit és amilyet meghagyott belőle a szopornyica – a nemszeretem részét, nyilván), vagy pedig szorítsam össze a fogam, és görcsöljek rá az írásra, aztán lesz ami lesz. Magyarán, erőltessem-e, ami nem megy, vagy hagyjak fel a fogcsikorgatással, oszt éljek bele a világba, mint az égnek madarai és mezők virágai.

Megjegyzem, van olyan változat is, amelyben Odüsszeuszt, miután hazaért, és azt hitte, elnyugdíjaskodhat Ithakán, a saját fia nyírta ki, mert azt hitte róla, csak egy újabb nyikhaj, aki az anyját akarja meg a fődet meg a pénzparipaposztót. Én még verseket is írtam ilyesmikről valamikor réges-régen, amikor nyíltak még az orgonák. Ó, bameg, most is nyílnak az orgonák.

Reménytelen példány vagyok, na.

 
 

Intermezzó – Újratervezés

Akkor én ezt most mind egy szálig visszabontom.

Azt ugyan nem tudom garantálni, hogy nem fogok közben néha hisztérikusan felvihogni, de végül majd minden jó lesz, ígérem.

 
8 hozzászólás

Szerző: be 2020/05/03 hüvelyk ajándék, újracucc, eská, otthoncsücsü, tavasz

 

7/238 – Dimitrij

Hadd mutatom meg a nőt, akinek annyi cipője van, mint Imelda Marcosnak, de már egy hónapnál több ideje, hogy ebben az egyben megy ki az utcára.

És ha már úgyis a megmutatásoknál tartunk, ismerkedjetek össze Lénával.

Egyrészt azért, mert Lenovo. Másrészt meg ezért.

Az agyműködésemre továbbra se keressetek magyarázatot.

 
7 hozzászólás

Szerző: be 2020/04/25 hüvelyk ajándék, eská, otthoncsücsü, tavasz

 

Eská 7/26b – Koszorú, koszorú…

…miért vagy te szomorú? Hát ezek speciel nem szomorúak, desőt, úgyhogy kihasználván a hajnali felkukurikút és Grisette átmeneti kegyelmi állapotát, most kaptok ezekre tőlem leírást jól.

Csak emlékeztetőül: innen indultunk.

Utána persze elbogárzott a projekt a szélrózsa minden irányába, de a feladat azzal kezdődött, hogy bevonjam a koszorúalapokat valamivel, én meg a zöld polárhulladékot vettem elő erre a célra. Kedves, barátságos kulimunka volt, és a folyamat egyetlen olyan része, amelyhez varrógépet használtam, de azt is csak azért, mert lusta dög vagyok. Kétujjnyi széles csíkokat nyírtam le az eddigi projektek során innen-onnan leszotyogó darabokból – a legélénkebb zöld például a Muzsika Hangja egyik első változatából maradt meg, eredetileg ugyanis abból próbáltam összeácsolni a felsőrészt, de olyannyira “fuck, I’m going blind” hatása lett, hogy inkább visszadugtam a reciklálandók kosarába. A csíkokat a végükön összevarrtam, és lett ebből nekem egy szép kis-nagy gombolyagnyi akármim, így ni:

Innentől már egyszerű volt, mint a pof: tekergetni, körbe-körbe.

A csíkok illesztéseit megpróbáltam minél inkább a koszorú hátuljára irányítani, de persze ez nem történhetett meg maradéktalan sikerrel, de nem baj, majd úgyis felpimpelem én még ezt az egészet.

Amikor körbeértem, szépen beügyeskedtem a csík végét a csík kezdete alá, az ilyesmi általában igen pofásan megoldható. Azt hiszem, ezen valahol 11:50 környékén kell keresni a kezdetet-véget, de ez csak egy tipp.

És akkor előszedtem hozzá kincsecskéim végtelen tárházát, túlnyomórészt természetesen további hulladékokat.

A képen két egyidejű akció látható, az egyik az általam nautilusoknak nevezett polárvirágok gyártása. Ezt akár be tudom majd mutatni külön is, de asszem eléggé érthető: szabálytalan félhold formájú ficnikre van hozzá szükség, amelyeket a sarló keskenyebbik szélén végigöltöget az ember tűvel-cérnával, aztán összehúzza az öltéseket, és elegyengeti a virágot. Lehet pucéran is hagyni, de az is egy lehetőség, hogy gombot varr a közepére, akkor bibéje is lesz annak a virágnak.

A második akció ezeknek a gomboknak a kedvem szerént való átalakítása. Ezen most például röhöghettek egyet: körömlakkal csináltam. Voltak a végtelen készleteimben ilyen kis félgömb-gombok, amiket egy azóta szétesett kardigánról vágtam le, egyszer kelljenek, s jó, ha vannak. Kicsit kopottak voltak itt-ott, így felhúztam őket egy pipatisztítóra (zárójelben megjegyzem, a pipatisztító egy hobbivarrónő igen jó barátja, semmivel nem lehet annyira remekül kipucolni a gép alsó spulnija körüli résekből a szöszmószt), aztán juhé neki a körömlakkal.

Nem mondom, hogy a körömlakk-készleteim kimeríthetetlenek, de vannak olyan csudálatos színű példányok, amelyek úgyse nagyon fogynak, most meg leginkább azokra volt szükségem: élénk narancsokra és pinkekre. Úgyhogy elővettem néhányat a legendás tamperei fülesgombok közül is (ezek azok, amelyeket egy tamperei turkálóban vett nekem a RK 2012-ben, és még mindig van belőlük), mert a sok szép zöld meg sárga meg karamell mellett vannak a készletben seszínűek is, például olyan mosott-kékek, amikről nekem ötvenes évekbeli bababútorok jutnak eszembe, mert nekem így működik a fejem. Na akkor juhé nekik a körömlakkal, mint már mondtam.

(Rettenetesen drága körömlakkjaim vannak, igazán kár értük, hogy felkentem a gombokra. Még olyan is van, aminek az ára majdhogynem eléri az ötszáz forint.) Megvártam, amíg megszáradnak a gombok, aztán szépen felvarrogattam őket a nautilusok közepébe, ahogy esik, úgy szottyan alapon.

Innen pedig már csak a rakosgatás volt, virágok meg mini nautilusok meg a horgolófonalak hulladékából előállított rozetták. Meg egy doboznyi gombostű.

Gondolom, úgy lett volna illő és üdvös, hogy minden itemet külön-külön felvarrogassak a koszorúra tűvel-cérnával-kezecskémmel, de egy nagy frászt, az élet rövid, én türelmetlen vagyok, és ezt úgyis nekünk magunknak csinálom, úgyhogy nem fogja megrágcsálni senki, és nem is reklamál miatta, hogy micsoda pongyola eljárás ez, hé. Meg aztán, ha esetleg megunom, csak leszedegetem a gombostűket, aztán kezdhetem elölről.

Arra, hogy mit hogyan csináltam, persze ezúttal sincs pontos recept, az embernek a saját színérzékére (höhö) és esztétikai érzékére (HÖHÖHÖHÖ) érdemes bazíroznia. Előbb felmennek a koszorúra a nagyobb darabok, aztán a közöket kitöltögetni az összes többi, és egyszer, amikor már szikrázik a tarkabarkáktól az ember szeme, azt kell mondani, hogy stop.

Hát nálam beletelt egy időbe, mint a mellékelt ábrák mutatják.

Ezek most még egyelőre az asztalon ülnek, de az igen közeli jövőben rittyentek rájuk egy szalagot, aztán fellógatom a lakás egyik stratégiai pontján. Persze a lakás alapjáraton is egy vizuális támadás, de ezek különösen azok.

Nem baj, megszokjuk.

 
3 hozzászólás

Szerző: be 2020/04/18 hüvelyk ajándék, újracucc, eská, otthoncsücsü, tavasz

 

7/218 – Réz

Ma reggel (hajnal volt az, megint) arra ébredtem, hogy csikorgatom a fogam. A fogcsikorgatás az jó, az azt jelenti, hogy dühös vagyok, és amikor én dühös vagyok, akkor egyúttal aktív is vagyok, ide nekem az oroszlánt, a nagymosást, a nagytakarítást, az ágyneműcserét, a kávéfőző kiredvázásást és két zsák ficnit, nem beszélve a boule nevű kenyérről, ami ragacsos és engedetlen, de megharcolok vele, meg én. Vinné el ezt a kolerát a bubo bubo cupro penis, elegem van már a saját nyavalygásomból, úgyhogy most fülbezene meg nagytakar, és félre az utamból mindenki, akinek kedves a nyugalma.

Hallgassatok egy kis zenét ti is:

 
2 hozzászólás

Szerző: be 2020/04/05 hüvelyk ajándék, újracucc, eská, otthoncsücsü, tavasz

 

7/216 – Jojó

Mint az várható volt, most jutottam el abba a stádiumba, hogy égető szükségem lenne egy fodrászra. Igen, tudom, hogy a kijárási ukáz szerint fodrászhoz meg manikűröshöz vígan és dalolva el lehet menni, de hát döntsük már el, hogy bohóckodunk vagy távolságtartunk vagy mivan. A Repülő Kutató klánját így is le kell szúrni néha, mint a pengős malacot, mert a fél család itt lakik egymás szájában és pár háznyira egymástól. Normális körülmények között úgy járnak ki-be egymáshoz, mint a jojó, az ilyesmiről pedig rohadt nehéz leszokni. Az nyilván teljesen reménytelen, hogy a közös tulajdonú házban és az osztatlan közös telken képesek legyünk egymást kerülgetni (pláne hogy apósom kórházban van, ennek összes lelki és fizikai implikációjával), úgyhogy eldöntöttük, mi a kolera idejére járványügyi szempontból közös háztartásban élünk anyósommal, és mindenki ennek megfelelően nem jár sehová, ahová nem muszáj, de főleg ő nem.

Részben ennek következményeként a Repülő Kutató “sütötte” meg anyósom tegnapi szülinapjára a karanténtortát, ami vala előre csomagolt kakaós piskótalap három szeletben, közte-rajta pedig portóival összemelengetett mentás-citromos málnalekvár (házi termés, 2012), valamint 2016-ban és 2019-ben lejárt szavatosságú bevonócsoki brandyvel ízesítve. (Tegnap kiborítottam a sütőcuccok szekrényét, hogy végre ne csak ott takarítsak, ahol a papok táncolnak. Félelmetes, miket találtam, és mikorról. A 2009-ben lejárt mandarinkonzervet egészen biztosan nem fogjuk felbontani, csak gázálarcban és kesztyűvel.)

Íme, így festett a karanténtorta, szolgálatotokra.

A számot én raktam ki rajta ezüstgyöngy dekorcukorból, amiről hálistennek lekopott a szavatossági idő, mert másként lehet, hogy azt se pakoltam volna fel. Igen, az egy évszám. (Azért még felhívnám a figyelmet az “évszám” többféle jelentésére, mielőtt azon kezdtek tanakodni, hogy anyósom hatévesen szülte-e a Repülő Kutatót.)

Nagyjából egyébként tegnap volt az a nap, amikor végre fel tudtunk lélegezni egy kicsit múlt csütörtök óta, apósomat végre levették a lélegeztetőgépről, és átvitték az intenzívről a szívsebészeti hevergélőbe. Ugyan továbbra is csak nyugtával kell dicsérni a napot, de már valamivel rózsásabb a helyzet, mint akár tegnapelőtt is volt. Ennélfogva én is kevésbé vagyok kornyadt, mint eddig voltam, ez pedig általában rettenetes aktivizálódásokat jelent, további takarításokkal meg egyéb félelmetességekkel. Stay tuned.

 
2 hozzászólás

Szerző: be 2020/04/03 hüvelyk ajándék, eská, otthoncsücsü, tavasz

 

Eská 7/23 – Süssünk cipókat!

Nem elég, hogy már húsz éve sütök kenyeret – hol gyakran, hol ritkán, hol különlegességet, hol csak egy sima veknit -, az elmúlt hetekben már kétnaponta sütök valamit, hogy ne kelljen pékségekbe szaladgálni. Ezúttal kivételesen fotóztam is közben (nem mindent, sajna, de még fogok én itt sütni, hajaj), úgyhogy bemutatom, mit csinálok én ilyenkor.

Eleve, a kenyérsütési technikám jelentősen javult azóta, hogy Limara könyvét használom, a kovászom is az ő receptje alapján van. A kenyér, amit leggyakrabban csinálni szoktam, nagyjából az ő zürichi kenyér receptjét követi, néhány kisebb változtatással.

Az öregtésztát előző nap szoktam összegyúrni 20 deka kovász, 20 deka finomliszt és 1-1,5 deci kézmeleg víz keverékéből (a vízmennyiség mindig attól is függ, éppen milyen a liszt meg a kovász – a végeredménynek puhának, de gombóccá formálhatónak kell lennie), viszont a linkelt receptben arra is van tipp, mit csináljunk, ha nincs kovászunk. Nekem hálistennek van, ez könnyít a helyzeten mostanság, amikor élesztőt sehol se kapni.

A kovászt-lisztet-vizet egy jól fedhető valamikori fagyisdobozban szoktam összekeverni, aztán abban gyúrom össze gombóccá. Miután tegnap este összegyúrtam (épp csak annyira, hogy összeálljon), rátettem a dobozfedőt, és 12 órát hagytam a konyhapulton, hogy dagadozzon. Másnap reggelre így nézett ki, ni:

A dagasztást kézzel is lehet (egyszer majd megmutatom, azt hogyan csinálom), de a legtöbbször egy multifunkci konyhagépre bízom, aminek van turmixa meg reszelője meg húsdaráló ketyeréje meg habverője-dagasztókarja is egy keverőtállal. Esküvőre kaptuk, úgyhogy már majdnem húszéves, éljen még soká, juppijájé.

A keverőtálba beleszitáltam 30 deka finomlisztet, aztán ezt összekevertem másfél teáskanálnyi sóval és kábé öt deka zabpehellyel. Ezután jött az a rész, amikor az ember rászaggatja az öregtésztát. Na az ilyenformán fest:

Én kifejezetten viccesnek találom, de elég ragacsos meló, erre fel kell készülni.

Miután a keverőtálban már ott volt a liszt, a só, a zabpehely és az öregtészta, ráöntöttem egy nagyobb löttyintésnyi, kábé két evőkanálnyi napraforgó-olajat (ettől majd kevésbé lesz száradós a kenyér), másfél deci kézmeleg vizet, majd mindennek a tetejére rámorzsoltam egy hüvelykujjbegynyi élesztőt is, biztos, ami biztos. (Vannak kenyerek, amelyekhez elég a kovász, de azokat általában sokkal hosszabb ideig kell keleszteni, mint ezt.)

Bekészítettem még fél deci meleg vizet, beállítottam a dagasztókart a keverőtálba, közepes fokozaton elindítottam a gépet, aztán nekiláttam összegyúratni a tésztát, közben figyelve, van-e még szüksége vízre. Ezt sajnos nem lehet igazán pontosan kiporciózni, a szemem mondja meg, hogy kell-e még bele folyadék vagy liszt. Öt perc alatt szépen összeáll gombócba, akkor már csak meg kell formázni, hogy még gombócabb legyen, aztán körbeforgatni egy kiolajozott nagy kerek dobozban (tálban is lehet, persze), hogy mindenütt legyen rajta egy vékony olajréteg.

Azért a dobozt mondom, nem tálat, mert én ezt szoktam használni – a jól záródó fedelet rácsukom, aztán ott hagyom fél órára, hadd püntyögön benne a sikér. (Első kelesztés.) Fél óra alatt jól láthatóan megnő, bár még messze nem tart a végső méreténél:

Ilyenkor könnyedén, hogy ne nagyon nyomjam ki belőle a szuszt, átgyúrom kicsit, majd leborítom a dobozzal, és ott hagyom alatta negyedórát. (Második kelesztés.)

Ezek után általában veknit formázok belőle, de ezúttal két kis cipót akartam sütni, mert anyósom ott a terasz túlfelén, és ha nem muszáj, ne mászkáljon sokat, úgyhogy mostanában neki is sütök kenyeret. Úgyhogy most kettéosztottam a tésztát, két gombócot formáltam belőle, majd ezeket odatettem a harmadik kelesztésre. Mégpedig így, ni:

Két egyforma fémtálat (ez volt kéznél) kibéleltem konyharuhával, azt beszitáltam liszttel, a cipókat fejjel lefelé beletettem a tálba, a tetejükre is lisztet szitáltam, aztán betakargattam őket szépen.

Ötven perccel később begyújtottam a sütőt (légkeveréses villanysütőm van) 220 fokra, betettem középre egy tepsit, az aljába pedig bekészítettem egy kis fémtálkát úgy két deci vízzel. (Ez utóbbi arra jó, hogy a kenyér gőzt kapjon sütés közben, attól szépen megemelkedik.)

Mire a sütő bemelegedett, épp eltelt egy óra a harmadik kelesztésből, úgyhogy ki lehetett venni óvatosan a tepsit (én ilyenkor ráborítok egy szilikonos “sütőpapírt”), majd óvatosan ráfordítani a megkelt cipókat, akik eddig fejjel lefelé ültek a tálakban.

Ha a felületükön túl sok a liszt, le szoktam simogatni egy tiszta kenőecsettel a fölösleget, de ami mindenképpen fontos, a tetejük bevagdosása.

Enélkül hajlamosak eldurranni az oldalukon. (Időnként még így is.)

Ezek után a cipókák bementek a sütőbe, adtam nekik tíz percet 220 fokon, utána tizenöt percet 200 fokon, aztán kivettem a tálkát a sütő aljából, és adtam még nekik tíz percet, változatlanul 200 fokon. A kenyeret magas hőfokon érdemes elkezdeni sütni, bemelegített sütővel és tepsivel, aztán csökkenteni a hőt, és a végére csökkenteni a gőzt is, ez van a sok variáció mögött.

És ez lett a vége, tádámm.

A kenyereket rácsra téve szoktam hagyni kihűlni, és amíg teljesen ki nem hűlnek, nem szabad belezabálni! Pontosabban, jó, na, mégiscsak szabad, amennyiben most egy ültő helyben akarod felhabzsolni a meleg kenyeret, és aztán hasfájást kapni tőle, de amennyiben még másnap is vágható kenyérre vágysz, bizony érdemes kivárni, amíg teljesen kihűl.

Meghajlás, taps. Következőkor azokat a fázisokat mutatom be, amelyek ezúttal kimaradtak…

 
4 hozzászólás

Szerző: be 2020/03/31 hüvelyk ajándék, eská, otthoncsücsü

 

Intermezzó – Itt van a város, vagyunk lakói 1.

Még nem is pakoltam ide fotókat a pénteki csavargásomról. Az ilyesmit pótolni kell.

 
4 hozzászólás

Szerző: be 2020/03/30 hüvelyk ajándék, galéria, otthoncsücsü, tavasz

 

Eská 7/22 – Arcbugyik

Nyilván maszkokról van szó, de hát ahogyan én ezt összehoztam, és amilyen lett a végeredmény, az a körülményekhez képest kellőképpen röhögséges lesz, legalábbis kívülről remélem, hogy igen. Belülről rohadt sok morgással járt, mert persze Erik is most kezdte jelezni, hogy esetleg ideje lenne az éves szupervíziónak a varrógépjavítóban, márpedig valószínűleg épp ez az a perce a világnak, amikor az ilyesmi csak úgy flottul összejöhet. (Nem.) Meg vagyok én verve, nem vitás.

Az eleje ennek is kutatómunkával telt, mert a világban most annyiféle maszk-típus kering, hogy ember legyen a talpán, aki elboldogul köztük. Én mindenekelőtt valami passzentosabbat kerestem, amit lehetőleg keveset kell húzogatni meg igazgatni, úgyhogy végül itt kötöttem ki: https://freesewing.org/blog/facemask-frenzy/

Letölthető pdf, hogyan-csináld videó, na akkor erisszük.

Mivel én óvatos duhaj vagyok, L és M méretben is gyártottam sablont, mégpedig olyan módszerrel, ami még az országútnál is öregebb. Jaja, felraktam az ablakra.

Hm, azt az ablakot meg kéne pucolni.

Utána pedig előráncigáltam a szóba jöhető anyagokat. Kábé ez volt az a perc, amikor megfogalmazódott bennem a sanda gyanú, hogy én azért álltam át többé-kevésbé a horgolásra a varrás helyett, mert ez utóbbi olyan demoralizáló káosszal jár, mint az alábbi képen:

És ezek után még ki is borítottam azt a kosarat ott jobbfelül. Jáj.

A továbbiakban csak mesélni fogok a kísérletezés szépségeiről, mert valahol meg kell húznom a határt, mennyire akarom végigmutogatni az összes balul sikerült produktumot. Az első maszkot L méretben varrtam meg vászonból. L mint Ló. Nekem és a Repülő Kutatónak is igen szép nagy buci fejünk van, de ebbe akár zabot is tehettünk volna, aztán használhatjuk tarisznyának. A másodikat már M méretben, továbbra is vászonból, na az leginkább egy lámpaernyővel keresztezett gatyapőcre hasonlított, fent elállt, középen pedig úgy nézett ki, mintha nem az orrunkat tartanánk benne, hanem. A harmadiknál már átnyergeltem a pólóanyagra, kívül egy vastagabb, belül egy vékonyabb. Na azzal nem tudtunk felvenni szemüveget, mert úgy illeszkedett, hogy folyton bepáráltunk az üvegek alá.

Eleve az egész teljesen reménytelen – ha tényleg vírus-ellen-hatásos maszkot akarsz, ahhoz speciális anyagok kellenek és nem hobbivarrónők rongyoszsákkal, én itt legfeljebb csak azt tudom elérni, hogy olyan izét gyártsak a pofánkra, ami megakadályozza, hogy az orrunkat vakargassuk, meg illusztrálja a külvilág felé, hogy felelős állampolgárok vagyunk, de amúgy egy kalap szart ér. Egy egészen kicsike manókalappal.

Úgyhogy mindezek után vettem egy mély lélegzetet, újragondoltam a szabásmintát, újragondoltam a folyamatot, és legyártottam egy kupac kétrétegű arcbugyit, ott egye meg a fene a világot.

A külső részére ilyen ráhagyásokkal dolgoztam,

a belsőre ilyenekkel,

és az összes többit érteni fogjátok erről a képről, illesztéseket meg ráhajtásokat meg gumizsinórt meg minden:

(Azt még megjegyzem, hogy előbb az alul-felült varrtam össze, aztán az oldalát, és ott éppen kialakult ettől egy olyan kiske gumiház, amibe pont be tudtam húzni a zsinórt. Kivasalva meg azért nincs, mert mikor odalátogattam a vasalódeszkához, éppen azon feküdt a macska, és afféle “te meg mi a jó büdös francokat keresel itt” arccal bámult vissza rám, úgyhogy inkább azt mondtam, “elnézést a zavarásért”, aztán visszaoldalogtam Erikhez.)

Na persze ilyenkor érkeznek meg a speciális igények is, a RK nagybátyjáék ugyanis olyat kértek, ami felül nyitott, és ott azon a nyíláson be lehet csúsztatni cserélhető betétet (he?). Hát nekem ezen a ponton már mindegy volt, semmi probléma, maximum kétszer annyi időbe fáj és egyforma méretű darabokból készül, legyen itt mindenkinek karácsony.

Szóval gyártottam én itt az arcbugyikat hűvös halomba, és időnként átexpediáltam a szomszédba egy kupaccal,

és most ott tartunk, hogy már mindenkinek van, több darab is.

Engem kivéve, persze.

 
4 hozzászólás

Szerző: be 2020/03/29 hüvelyk ajándék, eská, otthoncsücsü, tavasz

 

Intermezzó – A nagy kézkrémteszt 2.

Mibe fogadjunk, hogy már megfeledkeztetek erről, amit hónapokkal ezelőtt kezdtem el? (Múlt kedden volt az első rész.) A kézmosás azóta is tart, és én persze ezt is úgy csinálom, mint aki nem egészen komplett, ugyanis a “Csákváron volt egy kis csacsi”-t éneklem közben, természetesen “a csacsi neve Poci volt” szövegváltozattal, labdania libidomi dom.

Aztán utána persze már megint krémezés, grr. Elsősorban a listám középkategóriás cuccait használom, aztán majd ha ezek elfogytak (ne tegyék), akkor valószínűleg felváltva fogom a legjobbakat és legrosszabbakat, vagy mittomén. Jobban örülnék, ha nem fogynának el a középkategóriás cuccok.

No de haladjunk szépen felfelé a ranglistán. Következő termékünket a Repülő Kutató hozta ajándékba még azokban a múltba vesző időkben, amikor nem Seggenülő Kutató volt. (Ha nem úgy gondolnám, hogy valaha kimászunk ebből az izéből, kénytelen lennék átnevezni. Egyelőre még bízom abban, hogy megy még világgá és hoz nekem dógokat. Idén tavasszal kétszer ment volna Bécsbe, úgyhogy a tavaszt két gumikacsa mínusszal leszek kénytelen zárni, pedig hozott volna nekem még pajtáskákat Ludwig mellé. MONDOM, HOZOTT VOLNA!)

Ha van rá lehetőségetek, igen sok szeretettel ajánlom a Manufaktura nevű cseh cég termékeit, olyan dolgokat tudnak, mint boros tusfürdő meg komlós fürdősó. Ezekhez képest ez szinteszinte hétkoznapi, grapefruit és narancs. Előny: a szaga instant optimizmus, csakegyszálbikinithoztamelazútra meg délutáni koktélozás a fürdőmedence mellett, jippijájé. Még akkor is, ha én amúgy nem járok sem napra, sem vízbe. Hátrány: gyorsan felszívódik, de nem túl tápláló, folyton újra kell kenegetni.

A következő megint Yves Rocher, egyből kettő:

A kis útikrémeik közül ez a kettő az, aminek nem öklendezem a szagától, ezeket konkrétan imádom. Mindig ott van a táskámban vagy az egyik, vagy a másik, és ha nagyon bús vagyok a hosszú buszúton, már csak azért is bekenem velük a kezem, hogy azt érezzem, igenis vannak a világon kellemes dolgok. Előny: mindent tud, amire nekem egy kézkrém kell. Hátrány: kicsiii. Még a kettő darab is kicsiiii. Táskába persze jól jön, hogy az, de amikor az ember napi hússzor énekli el a Csákváron volt egy kis csacsit, jobban örülne egy böcsületes egydecis kiszerelésnek.

Ééés, eljutottunk a csúcsra:

A Burt’s Bees narancsvirág és pisztácia illatú izékéje, ezt a Repülő Kutató asszem San Franciscóból hozta. A Burt’s Bees termékeihez fűződő hosszú és meghitt viszonyom történetét is meg fogjátok hallgatni valószínűleg, ha túl sokáig tart a kolera, most egyelőre maradjunk annyiban, hogy a pasim ha Helsinkibe megy, Marimekko zoknit hoz nekem, ha az usákokba, Burt’s Bees kozmetikumot, és én ezt mindig nagy örömmel fogadom. Sajnos ez is pici, pedig tényleg mindent tud: illatos, tápláló, gyorsan felszívódik, minden. Ha a Manufaktura kréme a koktélozás a fürdőmedence mellett, ez olyan, mint legurulni egy tavaszi domboldalon, lent pedig megenni egy nagy szelet narancsos csokitortát, pisztáciával. Előny: úgy szeretem, majd megeszem. Hátrány: tényleg meg akarom enni.

Ez volt a dobogó legfelső foka. Mindemellett van itt a készletben még egy olyan krém, amit nem hagyhatok ki, ez.

Ezt kérem nehéz bármiféle rangsorrendbe beleilleszteni – mondjuk úgy, hogy paradigmán kívüli darab. Mint ahogyan a tompalátást nem lehet elhelyezni a dioptriák koordinátarendszerében, olyanformán. De hadd részletezzem.

A feliraton az található, hogy mandula és tej van benne, az érzik is a szagán. De hogyan, édes jó Istenem, hogyan. A végeredményt talán Hrabaltól kölcsönzött fordulattal tudnám leírni a legjobban, miszerint “büdös, mint egy kettétépett esperes”. Amennyiben viszont pontos leírást akarok adni róla: képzeljetek el egy kizárólag anyatejen élő csecsemőt. Most képzeljétek el, hogy a beste kis prücske megeszik egy egész tubus ragasztót abból a fajtából, ami olyan kis rudacska, és ki lehet csavarni, mint egy rúzst vagy ajakírt, megvan? Jó. Na akkor képzeljétek el azt, amint a csecsemő mindezek után rábüfög egy mandulabokorra.

Miután szédelegve napirendre térek a krém szaga fölött, és felkenem a kezemre, sűrű és ragacsos degenyeg lesz belőle, de olyan ragacsos, hogy én is fel tudnék mászni a falon, mint a Pókember. (Ha sokáig tart a vesztegzár itt a Grand Hotelben, talán még sor kerül rá.)

Aztán eltelik két perc. A büdi átvált kedves kis mandulaillatba, a kezem pedig a legótvarabbul szétrepedezett és csontszáraz állapotából is olyan finom puha lesz, mint egy bébipopi. (Értelemszerűen nem azé, aki most tojja ki a tubus ragasztót.)

Szóval, mindent összevéve, ez az a krém, ami a végveszély eseteire alkalmas. Amióta beütött a kolera meg a csákvári csacsi, rendesen fogy is. Na sebaj, egyszer majd a Seggenülő Kutató ismét repülni fog, és hoz nekem majd egy újat.

 
Hozzászólás

Szerző: be 2020/03/26 hüvelyk ajándék, blabla, otthoncsücsü, tavasz

 

7/206 – Tetőbox

Asszem ma csak később fosom itt nektek a szót, vagy talán akkor sem, mert kegyetlen hajnali műszakom volt. Nyilván én vagyok az oka, mert nem tudtam aludni, aztán ha már úgyis ébren voltam, anyagokat gyártottam a diákjaimnak, égőket cseréltem lámpákban meg deszkákat méregettem egy többé-kevésbé körvonalazódó projekthez, és mindeközben ciabattát hajtogattam. Az öregtésztának tizenkét óra, ehhez meg még négy és fél óra előkészítés plusz sütés, ugyan mikor fogjon hozzá az ember az ilyesmihez, mint kolera idején.

Még csak Pöcsevicsék tetőboxa hiányzik, az. Ahogyan azt Grafitember is megmondta.

mit fogok csinalni

 
3 hozzászólás

Szerző: be 2020/03/24 hüvelyk ajándék, eská, otthoncsücsü, tavasz

 

Intermezzó – A nagy kézkrémteszt, 1. rész

Már megfenyegettelek azzal, hogy a kézkrémeimről is fogok beszélni nektek, mert ilyen itt még nem volt. Ugyan ne is legyen (én ellettem volna nélküle), de az elmúlt időszakban egyébről sem szólt az élet, mint kézmosásról.

Na meg a következményeiről, persze.

I may have exaggerated the amount of times :) | ME AFTER I FOLLOW THE FDA'S RECOMMENDATION OF WASHING MY HANDS 50 TIMES A DAY | image tagged in terminator,coronavirus,corona virus,wash hands,shake and wash hands,fda | made w/ Imgflip meme maker

Ez most már úgy elterjedt, mint a.., na majdnem mondtam micsoda, a legelső forrást elővakarni nálam tehetségesebb internetszúnak kéne, mindenesetre én itt találtam.

A mém persze túloz. Egy egészen kicsit.

Mint azt már elmagyarázták okos emberek, azért kell a napi ötven kézmosás, mert a vírus burka lipidekből áll, azt pedig úgy veri szét a szappan, hogy öröm nézni. A víruskának lipidek kellenek a védelemhez, no. És tudjátok, minek kellenek még lipidek? Úúúúgy van. Az ember bűrének, annak. Mire az ember lánya (sőt öreganyja) elér egy bizonyos kort, a bőr már nem képes magától megtermelni azt a lipidmennyiséget, amire szüksége lenne, és ez különösen érvényes a kézfej bőrére, ami vékony és igénybevett, mert állandóan aszalja a nap, csípi a fagy, meg szárítják a szappanok. Pláne ha az alany napi ötvenszer most kezet.

Úgyhogy az elmúlt néhány nap röhejesen sok kézmosása röhejesen sok kézkrémezést is követelt, amihez én előkotortam a röhejesen sok kézkrémemet (bár ismerek olyat, aki ezt csak minimális készletnek minősítené), és ennyi erővel akár írhatok róluk is, mert a következő hetekben valószínűleg annyi mindenről fogok írni ráérős kínomban, mint még sose. Mindenesetre még alig pár héttel ezelőtt is azon sóhajtottam el magam egy pakolászás közepette, mi a fenének nekem ennyi kézkrém, én ezt sose használom el.

Hát, egyre több rá az esély, hogy mégis.

Ezeket itt erősen eltérő időpontokban és helyekről fújta be a szél a házba, az ócsóbbját én vettem (naná, sóher vagyok), a drágábbját a Repülő Kutató hozta nekem változatos útjairól tengeren innen és túl. Elmarháskodhatnék ugyan azzal is, hogy gondosan pontszámokat adok nekik jó felszívódás meg bőrvédelem meg egyéb okos kategóriákban, de azért inkább tessék úgy felfogni itt ezt az egészet, mint hogy én most értékes életmód-tanácsokat osztogatok egy karantén alatti budiból, oszt majd jó lesz. Eleve, másoknak más a bőre, igénye és ízlése, úgyhogy ezt itt tényleg csak a közönség szórakoztatására.

Na, lássuk a medvét. Mivel dolgozni is kéne (nem vagyok szabadságon, hejj, és végre installálták a tanulmányi rendszerhez a Neptun Meet Streetet, úgyhogy azzal fogok tökörészni, haddlám, mire képes), két részre bontva fogjátok megkapni a bemutatót. Mivel meg muszáj valamilyen sorrendet felállítani, kezdjük azzal, ami még akkor is meglesz, amikor már az összes többi rég kifogyott.

Meglepő vagy sem, ez lesz az.

Glicerin! Kecsketej! Evitamin! Karitévaj! Ötazegyben! Negyvennyolc óra védelem! (Köztünk legyen szólva, én sose értettem tisztálkodószereknél ezt a többnapos védelmet – ki az a hülye, aki két napig nem mos kezet? Még ha nincs kolera, akkor is. Böe.) Mindehhez viszont olyan szaga van, mint ha kinyitnád a hűtőt, aztán nem csak kecsketej lenne benne, de maga a kecske is. Nemnemnemnem. Előny: gyorsan felszívódik. Hátrány: minden más. Savanykásan büdös szaga van (már első használatkor is az volt, szóval nem romlott, csak per definitionem ilyen), és miután felszívódott, még annál is szárazabbnak érzem a kezem, mint krémezés előtt volt. Egyetlen dolog marad azt bizonyítani, hogy mégiscsak kenőcsöltem magamat. Jaja, a szag.

A “jobb híján” következő helyezettje ez itt:

Nagyon ócsó volt, nekem meg kellett akkor éppen egy kézkrém, hát megvettem. Ez a komplett készletben a legsemmilyenebb példány. Ha szín lenne, bézs lenne. Enyhe édes szaga van, elég híg, felkenés után pár percig még tocsog benne a kezem, aztán eltűnik, és nem zavar többé. Valószínűleg nem is használ, de valamit valamiért. Előny: annyira bézs, hogy nem fogok nyafogni, ha csak ez marad. Hátrány: annyira bézs, hogy nem fogok nyafogni akkor sem, ha elfogy. (Bár de, mert akkor valószínűleg csak a kecske marad a hűtőből, azt meg tényleg csak végveszélyre tartogatom.)

A következő kettő az Yves Rocher-től jött haza.

A karácsonyi készletükből vannak, más-más évjáratból: a piros asszem a 2018-as szortiment egy akciós csomagjában volt ennek a készletnek, a zöld meg 2019-es, azt egy vásárláskor utánam dobták valamikor idén januárban, amikor nyilvánvaló volt, hogy a nyakukon marad. Kellemes, nem különösebben emlékezetes krémek, a piros valamivel jobb, mint a zöld (hajh, régen minden jobb volt). Annak jobban kedvelem a szagát, és gyorsabban fel is szívódik, vagy legalábbis úgy érzem. Előny: elvagyok velük, mint a befőtt. Hátrány: régen a karácsonyi krémeik is jobbak voltak. A kedvenceimet a 2014-es készletben dobták piacra, és egészen szomorú voltam, amikor végleg elfogytak.

Egyelőre ennyit, most táncos lábbal el, mert nem a blogolásból élek. Fel is kopna az állam, ha azt tenném…

 
1 hozzászólás

Szerző: be 2020/03/17 hüvelyk ajándék, blabla, otthoncsücsü, tavasz