RSS

ajándék kategória bejegyzései

7/70 – Moha

Hazaértem. Gondolom, erről nem kértek fényképes bizonyítékot, perceken belül nyafogóruhában leszek amúgy is.

Viszont fotóztam a pécsi vasútállomásnál igen szépen zöldellő mohát, úgyhogy azt megmutatom.

 
Hozzászólás

Szerző: be 2019/11/09 hüvelyk ajándék, ősz

 

Szaporulat a szekrényben – Vis maior

A mai nap helyreállította a morálomat, cserébe majdhogynem kilikasztotta a lábam, két akkora vízhólyag lett a két sarkamon, hogy csillagokat látok. Mindehhez rengeteg eszemmel nem pakoltam plusz cipőt a konferencre, úgyhogy muszáj volt lépni. Szó szerint.

Büszke, az nem vagyok. Cserébe viszont, mmmmm.

 
Hozzászólás

Szerző: be 2019/11/08 hüvelyk ajándék, ősz

 

7/65 – Például

Kérdem én tőletek, van-e ebben a rühes univerzumban akár egyetlen személy is, akit örömmel tölt el, hogy hétfő van és reggel és zuhogó eső. Még engem se, pedig nekem ma nem kell mennem dolgozóba, addig alhattam volna, amíg csak akarok, és csak délután kell kidugnom az orrom a lakásból.

Persze ebben az időben is akadnak szép és aranyos dolgok. Na nem én, hanem például ez.

 
Hozzászólás

Szerző: be 2019/11/04 hüvelyk ajándék, ősz

 

Eská 7/7 – Rozsda és zsálya

Ugyan továbbra is csúfos lemaradásban vagyok nagyjából mindennel, de végre sikerült befejeznem a díszpárnákat anutám születésnapjára.

Jelzem, júniusban volt.

 
2 hozzászólás

Szerző: be 2019/11/02 hüvelyk ajándék, eská, ősz

 

7/63 – Eltéved

Szombat, vagyis piac. A november örömére egyrészt felszívódott a Pismány nevű domb,

másrészt meg én ráálltam az őszi rétegesekre.

Ez innen már csak romlani fog. A piac melletti egyik gesztenyefa enyhén eltévedt az évszakok között szegénykém.

Vele ellentétben mi nem tévedtünk el, mert pontosan tudtuk, mit akarunk. Kecskekefirt meg sajtikákat,

a Repülő Kutató meg természetesen csípős paprikát.

Az önmegtartóztatás csodájaként nem hozott haza csak öt darabot, de engem annyival is simán el lehetne pusztítani, attól tartok.

 
Hozzászólás

Szerző: be 2019/11/02 hüvelyk ajándék, eská, ősz

 

7/október

Újabb galéria. Ezúttal olyan képek is vannak benne, amik nem kerültek bele blogbejegyzésbe, de túl jók ahhoz, hogy ne osszam meg őket, vagy legalábbis én úgy érzem…

 
3 hozzászólás

Szerző: be 2019/10/31 hüvelyk ajándék, újracucc, eská, galéria, macs, ősz

 

7/60 – Masni

Az idei októbert a tegnapi fordulat után mingyást át is nevezhetjük Parfümök Havának, mert a Repülő Kutató hazajött Stuttgartból, és hozott nekem egy ilyet, ni.

A Roger & Gallet nekem igencsak a szívem kiskedvence, tizenöt éve használom a Jean Marie Farina illatukat, úgyhogy ezt is a kellő örvendezéssel vettem át.

Na persze előbb a fölösleges fluffot kellett lehántani róla, mert a kezembe nyomott csomag így festett.

Egyrészt az igazán kiemelkedő német jóízlés volt, ami feltűnt nekem ebben a csomagolásban, másrészt pedig az jutott eszembe, hogy szegény Greta Thunberg, muszáj volt neki elvitorláznia az ENSzig, hogy legorombíthassa a világot, holott az is elég hatásos lett volna, ha elbiciklizik Stuttgartig, és ott baszarintja le a gyógyszertáras néniket.

Viszont a tradícióknak és az áradó hülyeségnek meg marhaságnak köszönhetően a csomagolást “díszítő” masni igenis megtalálta a maga helyét. Természetesen a padlón, hol másutt.

Közöltem is Pocival, hogy ha kihányja, ő fogja feltakarítani. Ma reggel amúgy is roppant fickós vagyok és ide-nekem-az-oroszlánt-is üzemmódban, az éjjel például csak úgy lazán lefejeltem a Repülő Kutatót. Nyilván ő volt az oka az egésznek, mert mikor megfordultam az ágyban, ott volt benne ő is, az effélékről pedig egészen alaposan sikerült leszoktatnia az elmúlt időkben. Felháborító, mire nem vetemednek ezek a faszik, időnként a saját ágyukban alszanak, hát ez már tényleg skandalum. És ma reggel nagy mélaságában nem csavarta rá jól a kávéfőzőre a kupakot, úgyhogy közepesen sok és teljesen oké kávé helyett icipici adag ristrettót sikerült összekutyulnia. Nem csoda, hogy ettől a kávétól én még fickósabb lettem, pedig tényleg nem kellett fokozni, hajaj.

Az ide-nekem-az-oroszlánt-is amúgy valószínűleg abban fog megnyilvánulni, hogy átrázom őszi pofájába a nappalit, régi meg új párnahuzatokkal és minden más merénylettel egyetemben, úgyhogy tessék csak várni türelemmel, lesz itt olyan narancs-piros-lila színkavalkád, hogy tényleg a fal adja a másikat. És ha van egy kis szerencsénk, ma már nem fejelek le senkit, bár ezt a napot is múltával dicsérjük, ne pedig így reggeliben és alapost bekávézva.

Amúgy, mint a mellékelt ábra mutatja, télleg sikerült feljebb vennem a zsebeket az új cakkruhámon, és ezt igen nagy eredménynek tartom.

 
Hozzászólás

Szerző: be 2019/10/30 hüvelyk ajándék, újracucc, eská, macs, ősz

 

7/53 – Hamuba

A Repülő Kutató és Professor Krtek mámegin leléptek, ezúttal Emesével, irány Krakkó. Hogy ne érje szó a ház elejét, megpróbáltam igen kedves feleségek módjára egy kis hamuba sült pogácsát, vagy legalábbis hamuba sült  muffint csomagolni az utazó nemzetközi vándorcirkusznak (egy arizonai kollégát is visz magával), úgyhogy a ma reggel klepetyusban kezdődött és habverővel. Aztán ezzel ért véget, ni:

Nem fog szépségversenyt nyerni, de finom, és ennél több meg nem kell. Nekem sem kell annál több, mint a mai napra némi szöszölés meg molyolás. Mivel viszont mégsem lődöröghetek mindig nyafogóruhában (bár tulajdonképpen miért is nem?), kicsit megpróbáltam emberformájúra pofozni magam.

Nos, én se fogok szépségversenyt nyerni. És még finom se vagyok.

Szépségversenyt legfeljebb Poci fog nyerni (not pictured, de ismeritek) meg a tetőt karistoló kajla bokor lombozata. Továbbra sem tudok betelni vele, ezt most az emeletről fotóztam.

 
1 hozzászólás

Szerző: be 2019/10/23 hüvelyk ajándék, újracucc, eská, ősz

 

7/51 – Fakó

Ez a hét még jóformán el sem kezdődött, de máris ritka hülyén fest: pénteken és szombaton délután is tanítok lombhullástól vérhányásig, cserébe viszont a szerdám szabad (jó, ez a szerda mindenkinek szabad). Mindenesetre már a reggelt azzal kezdtem, hogy óvodák pedagógiai programját böngésszem, és fontos elemeket bogarásszak ki belőlük.

Tegnap hazaérkezett a Repülő Kutató is, és hozott nekem zoknit,

én meg hálátlan feleség módjára aziránt érdeklődtem, miért ilyen fakó színűt hozott, mintha csak nem ismerne. No sebaj, attól még el fogom hordani. Csapjatok a számra, amiért még zokniszínekkel cseszegetem szegény vándorembert, akinek mellesleg szombaton finn focidrukkerek belehánytak hátulról a kabátjába a vonaton. És így kellett bevonulnia a Scandic Grand Marina hotőjbe.

Ma reggel megint elrobogott, ezúttal ugyan csak Budapestre, de a következő másfél hétben meg fogja járni Krakkót és Stuttgartot, én meg egyre jobban aggódom a rengeteg világjárás miatt, mert most már olyan délceg méltósággal közlekedik, mint egy özvegy grófné, a háznak pedig reggel-este kámforos izomlazító kenőcs szaga van. És még én is cseszegetem fakó színű zoknik miatt.

Mivel én sem festek ma jobban, mint az a zokni, inkább azt az Isten markából kinőtt bokrot mutogatom meg nektek, aki a terasz mellett lakik, és feltehetőleg ennek kellett volna lennie az egyetlen alanynak apósom növénymetszési buzgalma számára, mert eddig ahány ilyet láttam, mind kis csinos kerek darab volt, ezzel szemben ez mostanra már rettentő kajla és ferde, és a tetőt karistolja. Mondanom sem kell, ez volt az egyetlen, amihez nem nyúlt sose.

Viszont ilyenkor ősszel olyan gyönyörűségesen tarka, mint az álom.

Álmokról amúgy ne is beszéljünk, ma éjjel volt egy macskám (nem Poci), aki kislánnyá változott, de továbbra is száraz macskapapit akart reggelizni kis porcelántányérkából, késsel meg villával.

 
9 hozzászólás

Szerző: be 2019/10/21 hüvelyk ajándék, ősz

 

Intermezzó – A parfüm

Meséltem már, hogy a múlt héten a Repülő Kutató hozott nekem egy parfümöt. Éppen Princetonból jött hazafelé Professor Krtek társaságában, és egy csomó időt kellett elvernie a Heathrow-n, úgyhogy bement a drogériába, és hosszan válogatott a drogista kisasszony segítségével, vajon mivel lephetne meg engem (“e kávéházi szegleten”, mert hát azért mégiscsak volt valami apropója a dolognak, nemde).

A hosszú válogatás eredményeként pedig hazaállított ezzel, ni.

Én, úgy éljek, elsőre azt hittem, magának hozta. Utána persze, mint afféle zsörtölődős feleség, hálám kifejezése után rögtön aziránt érdeklődtem tőle, hogy ha úgyis ott állt a Heathrow-n, kezecskéjében telefonnal, ugyan miért nem gondolt arra, hogy esetleg megkérdezze tőlem, “itt állok parfümök közt, szívem, nem tudnál segíteni?”, mert akkor én garantáltan tudtam volna adni néhány hasznos, bár meglehetősen tág paramétert, mint például hogy “egy DKNY Be Delicious-t hozzál, arra már régóta fáj a fogam”. Amúgy, mielőtt mindenféléket gondolnátok a Repülő Kutatóról, gyorsan megjegyzem azt is, hogy a pasinak igen alapos ismeretei vannak az én illatbéli preferenciáimról és parfümjeimről, szóval nem csak úgy a vakvilágba lövöldözött ezúttal se. Mindemellett, mint az elmeséltekből (számomra legalábbis) világossá vált, a drogista kisasszony főként azzal fogta meg őt, hogy úgy jellemezte az inkriminált parfümöt, mint amit leginkább olyan nőknek ajánlana, akik nem ijednek meg a saját árnyékuktól, és bevállalósak, és értik a viccet. A Repülő Kutató meg is nyugtatta a kisasszonyt, hogy az ő feleségének kiemelkedő humorérzéke van, és bátor, mint egy vaddisznó, aztán hazahozta nekem ezt.

Nos, az kétségtelen, hogy röhögtem. Eleve az egész lombik úgy fest, mint valami obskúrus szexuális segédeszköz, amiről az ember ugyan nem is sejti, hogy pontosan mire való, de addig jó neki, amíg nem. Az illat összetétele pedig úgy hangzott, hogy gyöngyöző kóla, fahéj és cédrus.

Felfújtam magamra. A következő negyedóra alatt a parfüm “leült”, de annyira, hogy majdnem átszakította a padlót. A cédrus nyomtalanul eltűnt rólam, ami meg rajtam maradt, az nem kóla és fahéj volt, hanem valami egyéb, amit leginkább azzal tudnék leírni, hogy “egy levantei kupleráj madámja molyette bársonyfüggönyök mögött cukrozott datolyát eszik 1925-ben, és iszonyúan unja”.

Megszagoltattam magam a Repülő Kutatóval, és megegyeztünk abban, hogy ez bizony bukta. Úgyhogy (“csak láncainkat veszíthetjük!”) azt javasoltam, fújja fel magára is, haddlám, mi lesz ebből. Nos, a Repülő Kutatón a cédrus maradt a domináns illat, a háttérben némi egzotikus felhangokkal. Még órák múlva is olyan szaga volt, mint amilyen egy Poirot-történetben lehet az arab sejk legnagyobb fiának, aki Cambridge-ben tanult, most meg Rolls Royce-okat gyűjt.

Szóval, hogy hepienddel zárjam a röhögséges fekete lombik történetét, a Repülő Kutatónak most van egy újabb parfümje. Nekem is van. Másnap hozott ajiba egy Be Delicioust.

 
1 hozzászólás

Szerző: be 2019/10/13 hüvelyk ajándék, blabla

 

7/27 – Impulzus

Minden látszat ellenére én nem vagyok impulzus-vásárló alkat (leszámítva egyes vicces turkálós ruhadarabokat meg az obligát “na még egy gombolyaggal” horgolófonalakat), úgyhogy tegnap magam is meglepődtem, amikor bementem a drogériába macskakajáért, aztán kijöttem egy parfümmel.

Jó, legalább vettem macskakaját is.

A parfüm nyilván azért is meglepő, mert ugyan alig néhány napja ábrándoztam egy újról, de az ábránd tárgya egy őszi parfüm volt így öregkoromra, ráadásul valami olyan, amit még évek múlva is be tudok szerezni. Na hát ehhez képest vettem egy tavaszias limitált kiadású darabot zöldtea és gránátalma illattal. Remek.

Mivel a kovászt etetni kell (meg, ami azt illeti, magamat is), tegnap este sütöttem egy kenyeret – hát, ízre jó, állagra jó, de valamiért mégis úgy fest, mintha összevissza pofozták volna. Lövésem sincs, miért. Mindent épp úgy csináltam, mint máskor.

Úgyhogy most itt állok (ülök) egy váratlan parfümmel meg egy váratlan kenyérrel, és feladatból is nyakamba szakadt valami teljesen váratlan, amihez nyilván semmi kedvem, miért lenne. Tíz tanulmányt kell átkorrektúráznom, és eredetileg azt terveztem, hogy ma nekifekszem, aztán kivégzem őket, de ma reggel már elkezdtem gyáván alkudozni magammal, hogy csak hétfőn van a határidő, és előttem a (majdnem) teljes hétvége, körülöttem meg ez.

A kísértés, yeah. És azt még nem is mondtam, hogy tegnapelőtt délután újra elkezdtek pofázni a fejemben mindenféle regényhősök, aztán nem hajlandóak abbahagyni.

 
3 hozzászólás

Szerző: be 2019/09/27 hüvelyk ajándék, újracucc, eská, macs

 

7/18 – Thermopülai

Most értem haza munkából, tulajdonképpen igen korai időpontban, ha nem kalkuláljuk bele, hogy hatkor indultam. Mindezt ráadásul úgy, hogy kettőkor arra ébredtem, nem kapok levegőt, aztán mire kifújtam az orrom, annyira felébredtem, hogy nem tudtam sehogyse visszaaludni.

Jelzem, mikor hazaérve belenéztem a tükörbe, egy olyan nyúzott rémunda nézett vissza, hogy ijedtemben újrarúzsoztam a számat.

Nagyjából olyan egyébként most ez a hét, mint egy maratoni futás: na még egy kicsit, na még egy kicsit, aztán csütörtök este majd eldőlünk, miután megcselekedtük, amit megkövetelt a haza. És akkor ott lesz Leonidász.

A Repülő Kutató hozta nekem Brüsszelszből, és én ezt roboráló célzattal majd mind jól megeszem.

 
7 hozzászólás

Szerző: be 2019/09/18 hüvelyk ajándék, ősz

 

Eská 7/2 – Szegély

A dúsan ömlő takony tengerében az egyetlen dolog, amire képes voltam az elmúlt két napban (na jó, leszámítva Poci simogatását és etetését, a teafőzést és orrom fújdogálását), némi kézimunka volt, az is a monotonka fajtából, amire nem nagyon kell koncentrálni. Úgyhogy nekifeküdtem egy olyan feladatnak, amit már kábé egy éve tologatok magam előtt.

Még a Repülő Kutató jénai expedíciója idején, 2015 őszén vettünk neki hirtelen egy plusz pokróckát Jénában, nehogy megvegye az Isten hidege. Ha jól emlékszem, két euróba fájt egy “mindentbele” boltban, és ugyan nem volt valami extra minőség, de természetesen hazahozta magával. A pokrócka azóta is egészen rendes rotációban van valakinek a térdén vagy a segge alatt (igen, most rád nézek, Poci). A szegélye viszont, ami sose volt túl dekoratív, azóta különösképpen elrongyosodott, ideje volt gyártani rá egy újat.

Milyen szerencse, hogy annak idején, amikor még nem horgoltam, de attól még mindig belenéztem a turkálókban a fonalas kosarakba, hazahoztam egy ilyen kusza spulnit.

Egy icipicit vékonyabb az Organicánál is, úgyhogy nem nagyon tudtam használni eddig, de most itt nekem éppen tökéletes volt, és végre nem kell tovább tologatnom a többi fonal között.

A pokróc szegélyvarrását (az valami rémes kis szöszölős akrilfonalból készült) lebontottam, majd a széleket egyenletesre nyírtam,

és nekifeküdtem szegélyt horgolni rá.

Rövidpálca, két láncszem, repeat. Semmi különös.

Körbehorgoltam a komplett pokrócot (a gombolyagból nem is maradt, csak vagy másfél méternyi fonal), aztán elővettem egy citromsárga Organicát, hogy tovább pimpeljem a szegélyt. Rövidpálca 2×, láncszem, rövidpálca 2×, repeat.

Ilyen lett végül. (A sarkokat is le kellett volna fotóznom, ahol négyszer ismételtem a fordulásnál a 2 rövidpálca helyett hárommal ugyanezt, de ahhoz most már nincs elég jó fény, meg különben is el tudjátok képzelni, ha akarjátok.)

Nem mondom, hogy életem legötletesebb, leginkább összetett és legislegszebb munkája, de legalább nem érzem azt, hogy teljesen kidobtam ezt a két napot az ablakon. Ráadásul a projektbe bele tudtam takarózni, miközben dolgoztam rajta. Asszem, jelenleg ez is elég nekem.

 
3 hozzászólás

Szerző: be 2019/09/16 hüvelyk ajándék, újracucc, eská

 

7/9 – Opciók

A mai nap átkozottul hétfőnek látszik. Őszi hétfőnek. Eső meg sötét meg effélék, ahogyan ez illik. Mit lehet ilyenkor csinálni?

Nos, 1. megoldás: dögölészni. Ez Poci megoldása, és valóban ki is élvezi mind az utolsó cseppig. Íígy

meg íígy

aztán meg még így is, a “most már fésülj is meg, ha fotózol” tekintettel.

2. számú opció: visszatekinteni a szééép hosszú nyárra, mint azt Filoméla tette.

Mint kiderült, kedvenc nyári élménye az volt, hogy itt grilleztünk a teraszon. Nos, ezen ne múljon. Ha ennyire kevéssel is beéri, jövőre nem strapáljuk magunkat kultúrprogramok szervezésével, csak kirakjuk a gyereket a teraszra két kiló grillkolbásszal.

A 3. opció, a “készülök a holnapi tanításra”, messze nem ilyen látványos, de a fenti rajzon ott középtájt az az izéke, akinek ugyanolyan piros a felsője, mint a haja meg a cipője, én vagyok. Mivel sokszorosan jobban festek ezen a képen, mint a valóságban a megmosott hajammal és a nyafogóruhámban, maradjunk is ennyiben.

 
3 hozzászólás

Szerző: be 2019/09/09 hüvelyk ajándék, eská, macs, nyár, ősz

 

7/5 – Kenyér

Tekintsétek a mait blogszabadnapnak, minden ok nélkül. De hogy ne érje szó a ház elejét, nesztek kenyér, bár azt se ma sütöttem.

 
Hozzászólás

Szerző: be 2019/09/05 hüvelyk ajándék, eská, nyár, ősz

 

Eská 6/50-51 – Díszpárna-huzat egyszerűen, majd bonyolultan

Hencser megvan, oké. Már csak párna kell rá, mégpedig olyan, ami a Repülő Kutató és a macska közös dúlását kibírja. Mivel én egy csipkeszerűen cizellált hölgy vagyok, aki semmiképpen nem gyalázná a családtagjait, csak annyit jegyeznék meg finoman, hogy itt ebben a háztartásban egyesek, akik nem én vagyok, arra használják a díványpárnákat, hogy rájuk tehénkedjenek, opcionálisan össze is szőrözzék, ámde kötelezően laposra nyomkodják azokat mázsás seggükkel. Utána mindenki csak feláll a szétnyomkodott és összegyűrt párnákról, majd táncos léptekkel tovasétál két vagy négy lábon, és hátra sem néz. Nna. A hencserre éppen ezért strapabíró párnák kellenek – kívül is, belül is.

A “belül” ebben az esetben azt jelenti, hogy vagy jó ducira tömött tollpárnákat alkalmazok én itt, vagy magamra vessek, hogy mit művel el velük Rontó Pál és Paula. Szerencsére kábé hétszáz évvel ezelőtt Tomelillával négy duci nagy tollpárnát is adtak, amik ugyan sose laktak Tomelillán, de azért egész rendesen rotációban vannak a lakásban hol fent, hol lent, hol középen, ilyen-olyan huzatokban. Ezekből szabadítottam most fel kettőt a hencserre. (A másik kettőre is ideje lenne új huzatot varrni, de azt majd valamikor később.)

A Tomelilla párnái 55×55 centisek, a hencser behúzásához használt anyagból pedig megmaradt egy 56×125 centis darab, remek. Ideális esetben az 57 széles lett volna a legjobb, de ennyit még kibír egy tollpárna. Az anyagot 56×113 centisre nyírtam, elszegtem, aztán előkészítettem a lehulló darabkákból kivágott csíkocskákat (mindjárt érthető lesz) meg a cipzárt is.

Egy olyan világban, ahol én nem falun vagyok eltemetve, nyilván egy szép 45 centis bordó cipzár lenne itt a képen, nem egy 40 centis drapp, de falun vagyok eltemetve, és azzal főzök meg varrok, amim van. No de legalább jobban látni fogjátok, miket csináltam. Elmondani úgyis jóval nehezebb, mint megmutatni.

Mindenekelőtt, színt színre fordítva, rávarrtam a csíkocskákat a cipzár két végére,

majd kihajtottam a csíkot, és a hajtástól fél centire levarrtam.

Utána, továbbra is színt színre fordítva, ráhelyeztem a cipzárt az 56 centis anyagszélre, és egyenes öltéssel felvarrtam rá.

Ezek után a másik anyagszélre is.

Tulajdonképpen egy nagy csövet csináltam a szövetből. A színére fordítva levarrtam a cipzár mellett a ráhajtást,

aztán kinyitottam a cipzárt (ez fontos!), és visszafordítottam a csövet a visszájára.

Elegyengettem az anyagot úgy, hogy a cipzár kábé öt centire legyen a párna reménybeli szélétől, aztán levarrtam a cső még nyitva maradt két végét, és kifordítottam a kész párnát (na ehhez kell kinyitni a cipzárt, mert másként hogy a fenébe fordítsa ki a párnát az ember?).

Belepofoztam a párnát a huzatba, éééés kész.

Ennél egyszerűbben párnahuzatot varrni szerintem nem lehet. (Oké, lehet, de abban az esetben nincs benne cipzár. Ezúttal, figyelembe véve a strapát, aminek ki lesz téve ez a nyomorult, nem volt kérdéses, hogy muszáj bele egy cipzár.)

Úgyhogy, miután megvarrtam a lehető legegyszerűbb huzatot, természetesen nem állhattam meg, hogy ne bonyolítsam szerteszéjjel az életemet. Volt még ugyanis egy csomó bútorszövet-ficnim a kanapék meg a hencserek újrahuzatozásából, és gondolhatjátok, hogy azokat nem dobtam ki. Nem dobok ki én semmit. (Lemondó sóhaj.)

Szépen magam elé vettem a szatyornyi ficnit, és nekiláttam formára nyírogatni meg elszegni a darabkákat.

Ezúttal jobbról balra haladunk az ábrán: a szabálytalan méretű-formájú ficnikről lenyestem a szövetszéleket, kilógó darabokat megatöbbit, és a végén nett kis téglalapocskákkal meg négyzetecskékkel maradtam, amiket nekiláttam összevarrogatni. Van egy olyan eljárás, hogy az ember nem tervezi meg előre, hogy “na most akkor huszonnégy törvényszéki lépcső blokkot csinálunk, aztán repülő libákkal keretezzük”, hanem csak varrogatja egymás mellé ábrándosan a kisebb-nagyobb darabokat, amíg a foltmozaik nem lesz akkora, amekkorára akarja.

Hát így jutottam el oda, hogy végül ott ült előttem ez:

(Megjegyzem, egy ilyet szerintem nehezebb pofásra és többé-kevésbé kiegyensúlyozottra összehozni, mint egy előre megtervezett blokkot. Annál legalább előre tudod, milyen végeredményre számítasz, itt meg tényleg csak varrogatod-nézegeted, és reménykedsz, hogy nem lesz túl csálé.)

A vak szerencse jóvoltából ez itt pontosan 49×49 centisre sikeredett, de már nem akartam további plusz rutyutyukat hozzátoldogatni, csak két keskeny csíkot, amitől 49×56 centisre nőtt. Utána megfordítottam,

majd rávarrtam a hátulja káoszára egy ápol-és-eltakar lepedővászon-darabot (ez majd mosásnál fog jól jönni). Természetesen azt is ficnikből raktam össze, ugyan minek néztek ti engem?

Utána pedig ez következett, ni:

Gondolom, könnyű felismerni, hogy innentől ugyanazt a technikát követtem, mint az egyszerűbbik párnahuzat esetében. Mindenesetre végül, tadámm, ez lett belőle.

Mostantól jöhet a szőrözés meg a laposra nyomkodás, részemről pedig a bútorszövet-cafatkák elcsomagolása, mert két kanapé, egy hencser és két párna után egy ideig színüket sem akarom látni.

 
7 hozzászólás

Szerző: be 2019/08/28 hüvelyk ajándék, újracucc, eská

 

6/361 – Reverencia

A RK hazatért két napra, mielőtt Amiens-be távozik holnap, úgyhogy tegnap este kellő reverenciával birtokba is vette a restaurált hencsert. Nyilván Pocistul, aki azonnal beragadt mellé, és úgy kísérgette egész este, mint egy kiskutya. Én ugyan általában nem mutogatom a csávót, de ezúttal úgy gondoltam, rosseb a személyiségi jogaiba, majd legfeljebb beperel, akkor pedig nem sütök neki több kenyeret.

Egyelőre még mindketten nagyon kulturáltan viselkednek, bár ma reggel már hallottam némi kaparászást a huzaton (Pocitól, természetesen). Az új huzatokat mindig ki kell próbálni, jól kaparhatók-e, ez alapszabály.

Mielőtt a RK megint elmegy világgá, még be kell vágódnunk szegény lestrapált Emesébe, és megjárni a hadak útját, vagyis hát a 11-es utat, mert itt ebben a faluban ahhoz is expedíció szervezése szükséges, ha az ember macskaalmot meg tejet óhajt beszerezni. Ennek örömére felhúztam az új cipőmet, mert még utoljára vettem magamnak egyet, mielőtt jövő héttől ismét beköszönt az egész esztendős “nem veszek semmit” statárium. Ez az elhatározás pár héttel ezelőtt még csak afféle halovány gondolatfutam volt, de mostanra teljesen biztos vagyok abban, hogy újra nekiugrom, mert annyi holmim van, mint a nyű, én meg gyenge és rút szibarita váz vagyok, aki még Egerben is vett magának egy csizmát augusztus közepén, és ha nem teszek szent fogadalmakat, semmi sem tart vissza attól, hogy utolérjem Imelda Marcost.

Most viszont a macskaalmot meg a tejet óhajtom utolérni, futok is.

 
Hozzászólás

Szerző: be 2019/08/27 hüvelyk ajándék, újracucc, eská, macs, nyár

 

Eská 6/49 – “A második Maginot-vonal álcázása” hadművelet

Ha már gatyába ráztam a nyavalyás hencsert, ideje volt a környezetére is gondot fordítani kicsinyt. Csak emlékeztetőül: innen indultunk.

A hencser a Repülő Kutató úgynevezett dolgozószobájában, a második Maginot-vonal mögött helyezkedik el, amelynek fő gerincét két nyolcvan centi hosszú, száztizenkettő magas Billy polc képezi. Na most nincs az az univerzum, ahol a Billyk farostlemez hátulja bármennyire is vonzó látvány lenne, úgyhogy itt szinte mindig fityegett valami szövet vagy falvédő vagy efféle, de sose volt igazán rendesen rögzítve meg rádolgozva. Kellett volna hozzá hat óra, ami felszabadítható a melóra, egy becsületes darab tépőzár meg egy Béla. Ezenfelül kellett volna hozzá némi iniciatíva, például az, hogy nézzen ki valahogy az a nyavalyás hencser. Amíg a fenti állapotban volt, igazán nem akadt semmiféle ingerenciám arra, hogy a környezetét csinosítgassam.

Na de a hencsert áthúztam, végre úgy festett, mint egy valódi bútordarab, úgyhogy ideje volt a falvédőt is gatyába rázni. Nekem ugyan kábé háromszáz féle öletem lett volna, mit, hogyan és miként csináljak, de ezúttal a RK konkrét igénnyel érkezett, mégpedig hogy ezt a szőnyeget akarja oda falvédőnek, ezt egyedül.

(A képek nagy része most is kriminális lesz, a Maginot-vonalak mögött nemigen alkalmas jó fotókhoz a világítás, meg amúgy is az ottani melót nagyrészt villanyfényben végeztem. Úgyhogy a későbbiekben bármit is láttok, ez a fenti a szőnyeg természetes színe. Természetesen épp akkor lőttem róla egy fotót, amikor a macskaszőrt takarítottam le róla, mert már hetek óta összehajtogatva várta, hogy végre nekifussak, és Poci természetesen ezalatt ráhevert néhányszor. Tégy le valami szövetfélét egy vízszintes felületre, és Poci garantáltan ráheveredik. Nem, nem mondanám, hogy könnyű dolgom van, ahányszor ki akarok szabni valamit. Bármit.)

Lövésem sincs amúgy, miért ragaszkodik a RK ennyire ehhez a szőnyeghez, talán boldog agglegény-éveire emlékezteti (mind a huszonkettőre), meg arra az utazásra, amikor beszerezte Marokkóban vagy hol. Azt nem tudom, azelőtt vagy azután vette-e meg, hogy a sürgősségin kötött ki harci fosással és kiszáradással, de hát ha neki ez kedves emlék, lelke rajta. Én csak csendes morgolódással lepucoltam róla a macskaszőrt, aztán számolni kezdtem.

A szőnyeg vala 145×60 centi. A Billy polcok hencser fölötti része meg természetesen nem 145×60, hanem 160×75, vajon miért is nem vagyok meglepve. Jó, akkor nincs más megoldás, mint készíteni hozzá egy hátlapot, amire majd felvarrom a szőnyeget. Elő a szajréval!

Elővettem a szajrét. A szajréban nem volt 160×75 centis darab. Nix, nada, nyet.

Úgyhogy ekkor következett az, amikor én ugyan mindent meg tudok oldani, de sokat brünnyögök közben. Ez nagyjából így festett:

Poci hálistennek nem zavartatta magát, volt alatta vízszintes felület meg körülötte összeszőröznivalók, öröm, bódottá. Én meg eközben a maradék rozsdaszínű kord darabkáit vagdostam egyre nyűgösebben, mert ez volt az egyetlen egyszínű bútorszövet a házban, amiből ki tudok forgatni 160×75 centit, de ennél is vigyázni kell a szálirányra meg a bolyhosodás irányára meg ááááá.

Egy ponton így festett az izé (ez a hátulja):

Igen, az ágyon állok, miközben fotózom. Problem?

Végül sikerült addig toldoznom-foldoznom, amíg megfelelő méretű lett. Nédda:

Odagombostűztem a szőnyeget az alaphoz, és innen már ment minden, mint a karikacsapás, már legalábbis azt leszámítva, hogy Erik néha kétségbeesetten siránkozott, én meg nem tudtam mással biztatni, mint hogy nyugi, mindjárt befejezzük.

Rávarrtam a szőnyeget a háttérre, aztán a felső szélre felvarrattam a siránkozó Erikkel a tépőzár bolyhosabbik részét.

A komplett falvédő mindeközben ott van összegombolyítva a varrógép karja alatt, mert sajnos a géppel varrásban látens balkezes vagyok, és csak így tudok dolgozni. Úgyhogy minél nagyobb darabokkal dolgozom, annál inkább Laokónnak látszom meló közben. Ezúttal is így volt, de végül sikerült felvarrni az egész izét.

Na ezután jött a tépőzár másik, bogáncsos oldala, meg persze Béla.

A képen egyrészt az látható, hogyan rögzítettem fel a polc felső szélére a tépőzár bogáncsos felét, másrészt meg az, miért kellene egyszer tényleg kellő alapossággal rendberakni a könyveinket. A polcaink fele ilyesformán néz ki, egy könyvtáros sírva fakadna, ha látná, mik kerülnek nálunk egymás mellé.

Mindenesetre a falvédőt felapplikáltam a tépőzárra, úgyhogy ezen a ponton már csak a két oldalával kellett kezdenem valamit, amik vidáman lifegtek a semmibe. Ennélfogva előkotortam a további eszközöket.

Most miért, nálatok nincsenek kárpitosszögek kecskeméti bébiételes üvegecskékben? Tényleg nem? Cöcö.

Innen már leginkább szemmértékre dolgoztam, mert kezdett elegem lenni a melóból.

Na most mondhatnám ugyan, hogy ennyi volt, és többet nem nyúlok én itt ehhez a vacokhoz, de az első képen látható párnákra is kellene valami kulturált-forma huzat, úgyhogy az még hátra van. Ezzel együtt is, szerintem még sose nézett ki ez a zug ennyire civilizáltan.

Ismerve a Repülő Kutatót és több köbméter céduláját, nem is fog.

 
6 hozzászólás

Szerző: be 2019/08/26 hüvelyk ajándék, újracucc, eská, macs

 

6/349 – Desszert

Mottó: “Life is short. Eat dessert first.”

Én ugyebár elmentem világgá, úgyhogy vasárnapig az Úr kezében vagyunk, pláne blogice, mert nem tudni, hol, mikor és milyen körülmények között tudok fotózkodni. Mára is csak egy ilyet kaptok, e.

Ma amúgy, mint ez a padlatból is látható, még nem hagytuk el teljesen a civilizációt, Egerben hédereztük át az iccakát, mielőtt belevetjük magunkat a kempingezés sűrűjébe. Mivel viszont ez a néhány nap a züllés ideje, vacsorára úgy gondoltuk, hogy kipróbáljuk “A legjobb vidéki étterem” toplista nyolcadik helyezettjét, a Macok Bisztrót. (Ők sem fizetnek nekem a reklámért, pedig, hajh, most már, hogy kipróbáltuk, lennének ötleteim, milyen természetbeni juttatásokkal tudnának szponzorálni.)

Mivel mi bátor kicsi vaddisznók vagyunk, a degusztációs menüre hajtottunk rá, ami úgy festett, hogy hat fogás, mind kisadag. A degusztációs menük fogásai gyakran hajlamosak olyannyira apró, “csak mutatóba, hogy legalább az ízéről fogalmat alkothass” adagokban érkezni, hogy lényegében nem többek, mint egy kis maszat egy nagy tányéron. Na itt nem. Ezek egészen figyelemreméltó kis adagocskák voltak, a menü végére úgy telezabáltuk magunkat, hogy hajaj. És olyan dolgok voltak a fogások között, mint például hideg kovászosuborka-krémleves kaporhabbal. Ó, nyamnyam.

A mellettünk lévő asztalnál egy igen ifjú pár üldögélt, előre foglalták a helyet maguknak, pedig nem is vacsorát kértek, csak egy-egy adag csokitortát. Én ezt egészen addig viccesnek találtam, amíg a degusztációs menü utolsó fogásaként meg nem érkezett a mi csokitortánk.

Gyerekek, én még sose ettem ilyen jó desszertet. Tényleg. Sose.

Most pedig, mint mondám, a továbbiakban az Úr kezében vagyunk, különös tekintettel arra, hogy a Repülő Kutató térképekkel is felszerelkezett, és ma valami karsztos fennsíkon akar végigmászatni. Ha túléltem, majd még jelentkezek.

 
Hozzászólás

Szerző: be 2019/08/15 hüvelyk ajándék, újracucc, eská, nyár

 

6/338 – Hyaluron

Itt ezeken a tájakon már elég sok válogatott módon csináltam hülyét magamból, úgyhogy valószínűleg ez is belefér. Amikor ezt az arcmaszkot ajándékba kaptam, meg kellett ígérnem, hogy majd készítek róla fotót használat közben, mink őtözködős bloggerek pedig rettenthetetlenek vagyunk és bármire képesek.

Szerintem örüljetek, hogy nem arról tettem fel fotót, amit szintén ajándékba kaptam valamikor, és használat közben direkte bugyogni meg habzani kezdett az arcomon.

 
11 hozzászólás

Szerző: be 2019/08/04 hüvelyk ajándék, újracucc, eská, nyár