Szőnyeg magamtól, hat és fél kilós Taschen-album a családomtól. A színek, fények és a látványok csak úgy jöttek maguktól, bár az utóbbiakért nyilván utaznom kellett, de ott voltak munkába menet-jövet. Plusz még macskáksz, lábaksz meg horgolásoksz. Galéria!
Csak pihenni nincs idő meg már igazából képesség se, ezt a bejegyzést is hajnali fél egykor írom, mert hazajövet után kidőltem, most meg bezzeg nem bírok visszaaludni.
Oké, akkor mától fogva arról is van oklevelem, hogy a 2025/26-os tanév őszi félévében az Oktatói Munka Hallgatói Véleményezése összesített eredményeiben a kar legnépszerűbb oktatói között voltam.
A nagyívű ünnepélyre természetesen az alábbi, rendkívül visszafogott ancúgban jelentem meg. Végül is, a diákok épp effélékben láttak, amikor ezt a kitüntetést adományozták nekem.
Mármint az a szó/mondat, ami úgy megy, mintha jönne, és elölről meg hátulról is ugyanúgy olvasható. Ez ugyan a bejegyzés sorszámáról jutott eszembe, de alapvetően a fotóim nagy része is ilyen lett ezen a héten: nem tudni, éppen jövőben vagy menőben lőttem őket, többeket pláne éppen a busz ablakából, amint elsuhannak mellettem, vagy én suhanok el mellettük, ami végülis egyremegy. Galéria!
Mézédesen süt a nap, ezt pedig ki kell használni, mert a hét végére már esőcskét jövendölnek. Tegnap végre eljutottam fodrászhoz, és ma itthoncsücsü napom van, amit egy második számú bábkészítős táska összeállításával kell töltenem, ami ugyan munkamunka, de azért mégiscsak öröm, mert ez most itt bütykölnivalók és miszitmaszatok programja, amire lassan semmilyen formában nincs időm.
A munkahelyi levelek ellen viszont még ilyenkor sincs orvosság, verné ki a ragya, aki az e-mailt kitalálta.
Milyen érdekes galériám lett most itt nekem erre a hétre: a fenti sorban azok a képek, amiket Leányfalun lőttem a Duna-parton, amikor hétfőn hazafelé jövet megálltam egy negyedórácskányi sétára, a lentiben pedig a napéjegyenlőség előtti-utáni naplemente ideje a Bűnök Barlangjában, amit én minden évben várok, de ezúttal csak kedden volt lehetőségem arra, hogy lefotózzam.
Valahol mindig van némi béke meg nyugalom, és néha egy negyedórára-fél órára meg is lehet találni.
A mai napom úgy festett, hogy kelés négyharminckor, busz hatkor, nyolctizenöttől didaktikaóra, tíztől háziasszonykodás a díszdiploma-átadón, tizenegy harminctól esmég didaktikaóra, aztán szakdolgozóval való konzultálás, végül hazakúszás a háromnegyed kettes busszal.
Hát csoda-é, hogy csak most jutott időm fotózkodni, és a díszdiplomások között is volt olyan, aki fittebben festett nálam, pedig (és ez nagy szó) még rubindiplomából is kiosztottunk hatot. Ők hetven (70!) éve végeztek.
Amúgy megint kaptam kis vicces betekintést az influenszerek glamúros életébe, ugyanis a diplomaosztó után a közönség egyik tagja azzal köszöntött, hogy “Szervusz, MindennapMás”. Marha nagy szerencsémre mindig is úgy gondoltam, hogy amit kirakok az internetekre (pláne a pofámmal együtt), éppen olyan értéken kell kezelni, mintha a főtéren kiáltanám szerteszét, úgyhogy ezúttal sem kellett összetojnom magam…
Helló, itt ismét a megtévesztés csodája beszél. Ma a bagóboltban azt mondta nekem a nő a pult mögött, miután rám nézett, hogy “látom, tűzenergiában utazik”, ami engem a legkevésbé sem lepett meg, mégpedig azért nem, mert ez itt Szentendre, ahol dúsan tenyészik és burjánzik a falmelléki ezotéria, az egyik masszőzöm például a pálos misztikában hitt.
Nyilván én vagyok az ünneprontó, aki ilyenkor azt válaszolja: “Valahogyan ébren kell maradni.” Ezzel a mentalitással lakhatnék akár Pécelen is. Jelzem amúgy, a diákok ébrentartását nem is említettem, pedig ma is kábé száz embert kell untatnom háromnegyed hétig a gyermeknevelés intézménytörténetével a mínusz százhetes teremben.
Igen, az a szuterénben van.
Kivételesen a blog eredendő profiljának is adok egyet, jó nagyot: ma három olyan darab is van rajtam, amiből egyet még csak kiterítve láttatok, kettőt pedig még sosem.
Tegnapelőtt, mint utánagondoltam este, valójában egyetlen holdsütit ettem egész nap. Vörösdatolyásat. Közben viszont legalább a teliholdat néztem a hotelszobámból.
Egyébként meg semmi új nincs, jááárom az utat, a macskaköves utaaat. Galéria!
Legalább ennyi legyen, a jebezeusát neki, extra pocsék napjaim vannak mostanában.
Mai rohangálásaim a szokásosnál is rohangálósabbak: délután Budapesten adok elő a csoportos és egyéni óvodai gyakorlatokról, este Esztergomban a wuxiákról, mindehhez pedig ma van a kínai Őszközepi Fesztivál és a Betakarítás Holdja is, szóval minden irányból jön a misztikus áldás árva fejemre, én szerencsecsomag.
Minden jótett elnyeri méltó büntetését, de szintúgy a rossztettek is, úgyhogy bármit is tennél, mindenképpen szopóágra kerülsz. Vigasztalásul csak annyit tehetek hozzá, hogy ha nem teszel semmit, akkor is.
Hogy valamelyest kevésbé spirituális síkra tereljem a konverzációt: ma reggelre illő módon pofán vertek mindenféle korábbi cselekedeteim meg a hiányuk meg egyáltalán az, hogy figyelmen kívül hagytam felmenőim állandó intetét, miszerint “vigyázzál magadra, fijam”. Nyilván ennek is meg kellett érkeznie előbb-utóbb: addig hajtottam magam csapágyasra az elmúlt három plusz héten, hogy ma reggel némiképp defektesen ébredtem. Kicsi takony, kicsi láz, de a tapasztalatok alapján ha ezt nem fekszem ki most, akkor később tényleg csúfosan felfordulok, és valószínűleg akkor, amikor még ennyire se lesz rá időm meg lehetőségem. Úgyhogy ma meg holnap sok forró teákkal és itthonmaszogással kúrálom magam, aztán meglássuk, mint a vak is mondta.
Szerencsétekre tegnap programon kívül is lőttem magamról fotót, mert úgy éreztem, stílusos vagyok és laza és vicces. Mint egy arizonai soccer mom a kisvárosi Oktoberfesten. (Igen, a zoknimon perecek vannak meg söröskriglik.)
Akkor én harákolva balra el, nektek meg kellemes hétkezdetet.
Utak, reggelek, macskák, fermentálókönyvek meg külömb-külömb-féle szentendrei züllések étteremtől cukrászdáig és Európa Kiadó-koncertig. Ja, meg lábaksz, persze.
Egyetlen szabadnapom volt a héten, a péntek. (Vasárnap is melóznom kell, nyavalyás adminisztráció meg papírmunka, grr.) Azt viszont legalább kihasználtam, ki én.
Előbb kiállítás, aztán vacsora, aztán cukrászda, aztán csokibolt, aztán borbár, aztán koncert.
Nyugi, holnap nyilván reggeltől estig tancsinap.
Már megint ott tartunk, hogy innen szép nyerni, szerdán például egyszer csak ott találtam magam hazafelé jövet, hogy nem tudok egyenesen járni, ami némiképp összefüggésben lehetett azzal, hogy egész nap nem ettem semmit, mert nem volt mikor, és a mérleg állítása szerint azalatt az egyetlen nap alatt fogytam egy kilót. Jó, nyilván van miből, de akkor is. No de miután hazaértem, tápláltam magamat és a macskákat, majd elzuhantam kicsinyég, ezek után pedig ismét visszanyertem egyenes járásra való képességemet. A reziliencia csodája, az vagyok én, szolgálatukra. Még egy ideig.
Mindenesetre a héten gőzerővel beröffentettük a félévet, tegnap már a bábkészítős hátizsák is színre lépett az összes szajréval, a RK elment szokásos kora őszi lengyel turnéjára, aztán hazahozott nekem egy fél tonna Wawel csokit, az aulába visszatelepítettem a horgolt-varrott-ragasztott növényzetet, a Dunakanyar pedig szokott orcáját mutatta, mely vagyon szép. Már tizeniksz éve járom, időnként nem mindig egyenes vonalban, de még mindig szép. Galéria!
Tudjátok, onnan, ahova Alice beesett. Az én nyúlüregemben többek között Gudrun Sjödén kardigánok, sokzsebes kistáskák, sivatagi bakancsok és El Naturalista cipők vannak, mindezek túlnyomórészt “a szemedet is kiüsse” színekben. Még nem tudom eldönteni, a Sellpy a túlfogyasztás egy igazán gonosz-ravasz bugyra-e, engem mindenesetre igen ügyesen beszippantott, és amíg alig hordott Camel sivatagi bakancsokat sóz rám 4,50 euróért, addig valószínűleg ott is fog tartani.
Aztán egyszer majd nem férek a lakásban, és akkor lesz sírás-rívás meg fogaknak csikorgatása. Galéria!
Bárminő felmerülő kérdésetek van, szívesen válaszolok. Na persze, azt ne kérdezzétek, meg vagyok-e buggyanva, arra már tudjuk a választ.
Mivel ma van az ún. szabadnapom, és mivel a család az én játékpénzeimből (=SzÉP-kártya) szponzoráltatja a leányfalusi uszibérletet, bekanalaztam magam anyósom autójába, és elmentünk új bérletet venni, mert a régi mingyá lejár. De ha már ott voltunk Leányfalu közepiben, bementünk az ottani Heim-pékségbe tökmagos pogácsáért, és meglátogattuk az Erzsébet divatáru-boltot is.
Tippeljetek, vettem-e ruhát, kettőt-e, és kordanyagból volt vagy sem, pünkt olyan szabásban, mint ez a pöttyöske? Úúúgy van, eltaláltátok.
Hahh, azt hittétek, hogy idénre kihagyom, mi? Egy frászt. Az első nappali tancsinapon most is beállítottam random lejátszásra a zenegépeckét, amin most már tényleg van minden pszichedelikus rocktól mandopopig, aztán afféle botcsinálta jósnő módjára az első három zeneszám beleiből próbálom megjósolni az előttem álló évet, mely szám szerint vagyon ezen a blogon a tizennegyedik.
Mit ne mondjak, a jelenlegi találatnak erős felmondás-szaga van, de lehet, hogy csak az én értelmezési horizontom gyanúsítható ezügyben. Száz szónak is egy a vége, hadd szóljon!
Másoknak ez az első tancsinap, miközben én (höhö) máris letanítottam a heti kötelező óraszámom másfélszeresét. Na de azért nekem is ez az első nappalis tancsinap, melynek tiszteletére a “business on the top, party on the bottom” szellemében kikulturáltam magam felyül kellő mennyiségű vakolattal és iparművészi nyakékkel (ez is a Dark Side Soutache-tól), ámde mindehhez dupla rokolyát hordok, felemás zoknit és edzőcipőt.
A hátizsákomban van a házi évnyitónkhoz nyolcvan csokicsók. Ha ez nem győzi meg a gólyákat arról, hogy a tanárnő kissé bolond, de azért vannak előnyei, akkor semmise.
Úgy éljek, az az érzésem, hogy ez a hét már legalább tíz napja kezdődött, de lehet, hogy még több. Ennyire zsúfolt, fárasztó, és fejvesztett csirkék módjára rohangálós hetet semmiképpen nem szeretnék még egyet a közeljövőben, meg igazából semmikor se, de ne legyünk telhetetlenek vagy naivak. Úgyhogy ha a zuniverzum esetleg arra kíváncsi, mi a vágyam – hát ez az.
Ja, meg persze a világbéke.
Mondhatnám, így néz ki a reziliencia csodája, de ez speciel nem egészen igaz ezúttal se, az éjjel ötször ébredtem fel, most pedig máris a munkázó felé vágtatok, hogy próbáljak gatyába rázni olyan dolgokat, amiket természetesen valaki más rázott ki abból a gatyából.
Viszont ebből az évből nem vesztettem blogice egy napot sem, kis öröm is öröm. Majd ha hazakúsztam, arról is referálok, a jövő blogévre mi várható. (Semmi jó, de legalább nem sok új.)
 | mák - 14/37 – Pom |
 | Kriszti - 14/37 – Pom |
| mák - 14/32 – Tűzenergia |
 | magyaroramegminden - 14/32 – Tűzenergia |
| magyaroramegminden - 14/27 – Holdsüti |
