november 2023 havi bejegyzések

Amikor az ember egy művészrezidencián lakik, néha óhatatlanul is házhoz jön a művészet, ma például egy interaktív performanszon voltunk a villák körül mászkálással meg koreografált táncokkal Vernon Lee tiszteteletére. Nekünk lenni luxy élet, és ebben a jelen 11 fokot nézve az volt az egyik legnagyobb luxy, hogy a performansz végeztével kábé tizenöt métert kellett megtennünk a jóó meleg kis kulipintyónkig meg a napozó szőrös disznóig.

Azt nagyjából mindenki tudja, aki Firenzébe látogat, hogy a városra a legislegjobb kilátás a Piazzale Il David vagy Piazzale Michelangelo nevű helyről nyílik, ahová amúgy felvisz a 13-as busz is, és csak akkor kell hegyet mászni, ha az embernek úgy szottyan kedve.

Nesztek bizonyítéknak egy nem túl jó, de elég átfogó panoráma.

Ebben a méretben nem fog látszani, de a kép jobb oldalán két domb között a nyergen még a fiesoléi templom tornyát is be lehet azonosítani a távolban, én meg nagyjából az alatt héderezek a La Casinában, onnan jöttem el ide szájat tátani. A firenzei buszközlekedés hálózata remek, az időpontokat illetően viszont nagyrészt a “menj ki a megállóba, aztán reménykedj” módszere a biztos. Én a meglehetőst pocsék időjárás ellenére is reménykedő voltam, így sikerült is kábé ötven perc alatt átverekednem magam Firenze egyik végéből a másikba, és gyorsabban is ment volna, de a 13-as busz különösképpen hektikusan jár.

Mindenesetre ha nem áll rendelkezésre olyan ismerős, akinek a lakásából a Dómra látni*, akkor ez a tökéletes hely arra, hogy az ember felülről jól megnézze magának (és még belépődíj sem kell, mint a Boboliba).

Ha a panoráma baloldalára fókuszálunk, ott a városfal látszik,

a Dóm és a városfal közötti részen pedig ott vannak az Arno hídjai teljes pompájukban.

Na persze én nem a kilátásért jöttem fel ide, az csak afféle bónusz volt, hanem ezért:

A fotót a Ponte alla Graziéről lőttem, amikor már lemásztam a hegyről, és át az Arnón. Az ilyen képekről nehéz megállapítani, de a San Miniato tényleg magasan van, még a panorámás kilátónál is sokkal magasabban. Ilyen, amikor az ember ott áll előtte, ni:

Ez egy most is működő bencés kolostor templomja, ebből kifolyólag nyitva áll a közönség előtt délelőtt meg délután, középen sziesztaszünet, de ne számíts rá, hogy különösképpen sokat foglalkoznak veled. Éppen folyik bent valami restaurálás-féle, különböző jómunkásemberek dörömbölnek létrákkal, odakint a temetőben a járdát pucolják valami berregővel, a főhajó fele le van zárva kötelekkel, hogy ne hordd be a sarat (amikor bementem, éppen akkor mosta fel valaki az alábbi képen látható padlórészt egy mindközönséges rongyocskás partvissal), és általában is le van zárva a templomban jó néhány olyan rész, amihez semmi közöd.

De ami marad! Lezárhatnak bármit, akkor is szinte a képedbe ordít az a szigorú szimmetria, ami jóformán csak a románkori templomokban érhető nyomon,

és a boltívek! meg a freskók! meg a boltívek! meg a freskók!

Aztán persze kijössz enyhén szédelegve, és amikor lemászol a lépcsőkön, ott van ez:

Tippem szerint az esküvő valamikor fél év múlva lesz majd Szöulban, de az egész nem ér semmit, ha nincsenek hozzá elég kafa fotóid, háttérben Firenzével. Miközben totyogtam lefelé, és a bige körül ott pattogott a sminkes, az öltöztető (az a néni ott, ő rendezte el a ruharedőket, aztán nagy ceremóniával befodrozott még a nőszemély mögé három méter fátylat), a két fotós, a partvonalról meg instrukciókat ordibált a szmokingos vőlegény, na szóval eközben nekem az LGT-től az jutott eszembe, hogy “hát zsebrevágod, s ha nem jól figyelsz, ő is zsebrevág”. Firenzének voltaképpen mindegy, hogy csak háttérként használják, de ennek a svadronynak enni, inni meg lakni kell valahol. Hajlamosak vagyunk elfelejteni, hogy ez a város anno nem a művészetből gazdagodott meg, hanem a kereskedésből, és ezt a jó szokását minden bizonnyal azóta sem felejtette el…

* Én ezen tényleg már csak röhögni tudok, de a Dóm pünkt olyan, mint a Párizsban játszódó amerikai romantikus filmekben az Eiffel-torony. Más magyarázatot nehezen találok arra, hogy minden, de minden ismerősünknek, akivel erről beszélgettünk, látszik az ablakából, kettőt már ellenőriztünk is, oszt valóban. Nekünk nyilván nem, de mi tényleg az erdőszélen lakunk, most például, amikor írom ezt a bejegyzést, valahol egy kerttel odébb vadul kukorékol egy kakas.