Ez is tarka volt. Galéria!
november 2016 havi bejegyzések
4/91 – Még három
Újabb szerda, én meg úgy festek, mint egy papagájjal keresztezett csigabiga rétes.
A sapkában nyilván nem vagyok olyan cuki, mint az unokahúgok, de igen kellemes meleg darab, lesz még belőle néhány példány, ha lesz rá idő is.
4/90 – Csomósodó
Tegnap a masszázson megkérdezték tőlem, nem élek-e mostanában stresszes időszakot, mert a gerincem mellett olyan új izomcsomók jelentek meg, amilyenek eddig nem voltak agnoszkálhatóak. Höhh – mondtam én erre -, majd nézd meg két hét múlva, akkor lesz ám az igazi!
Még három hét van hátra a tanításból, de ha ebben az ütemben sűrűsödik és csomósodik a zélet, nem is tudom, mit csinálok. Ráadásul vadul közeledik a saját dolgozataim leadási határideje is, és egyelőre csak annyit mondhatok, hogy ezzel a doktorival három hónap alatt jutottam el oda, ahová a másikkal három év után: annyi mindent olvastam már összevissza, és annyi újratervezésen meg spekuláción vagyok túl, hogy elvesztettem az irányt, merre akarok haladni, és hová akarok kilyukadni.
Még mindig innen szép nyerni, de kezdek egészen tragikusan kávéalapú létformává válni, és kényszerrel kell legyömöszölnöm entorkomon az ételt, ez pedig nem tölt el túl nagy örömmel.
Oké, csapjunk a lecsóba, futás.
Mint látható, megirigyeltem a kislányoktól a virágocskás sapkát, de azt ne kérdezzétek meg, mikor gyártottam magamnak is egyet, mert istenuccse nem tudok válaszolni. Valószínűleg valamikor két rohanás között, miután félretoltam egy könyvet, ami lokális társadalmakról vagy társadalomelméleti kutatásokról szól.
4/89 – Vigasságok és Varsó
A Repülő Kutató keményen dolgozik azon, hogy megszolgálja a nevét – ismét elpályázott, ezúttal Varsóba. Csütörtökig csak én vagyok, a macskák, a Bermuda-háromszög meg a meló, ez utóbbiból a szokásos adagnál is több, és ha ez így nem lenne elég, magamnak is gyártok plusz szórakoznivalókat. Csütörtökön például az egyetemi irattár mélységes bugyraiba fogok leereszkedni, izgi lesz.
Ma viszont leginkább azon kell dolgoznom, hogy elvégezzem mindazt, amire a hét további részében piszkosul nem lesz idő: hajfestés, macskakaja-vásárlás, az új bankkártyám átvétele (egyszer egymás után három új kártyámat vesztette el a posta, azóta a bankfiókba kérem), mosás, főzés, könyvtár, masszázs. Amit elvégezhettem itthon, már megvan, úgyhogy most nyakamba veszem a várost intézendőim kicsiny listájával, és addig haza se jövök, amíg mindent ki nem pipáltam rajta.
Természetesen semmi kedvem elhagyni a kellemes meleg lakást, úgyhogy az ilyenkor szokásos stratégiához menekültem, és kicsíptem magam papagájba.
4/88 – Egy, kettő, állj
Egynéhány terv füstbe ment kicsinyég az elmúlt napokban, a vendégek például már tegnap le akartak falcolni, de a doktori védéssel járó kimerültség és természetesen az üvöltő másnaposság miatt csak ma támolyogtak haza. A húgom például tizenhárom órát aludt és fetrengett, miközben a macskák jajongtak, desőt üvöltöttek a fejében, amire valószínűleg évek óta nem volt példa. Végülis, ja, az embernek életében maximum egyszer van doktori védése. A normálisabbjának. Nekem nyilván kettő lesz. De ott még én is megállok, mert mindennek van határa.
Ma amúgy szerfölött erényesnek és önelégültnek érzem magam, mert miután a zenészek kitotyogtak az ajtón, én elővettem a porszívót, kikergettem a nappaliból a macskákat, és eltüntettem a szőreiket a szőnyegről. Nagyrészt. Valamennyi nyilván maradt belőle. Annyira viszont, azt hiszem, nem fogom erényesnek érezni magam, hogy kiskefével és gumikesztyűvel is nekiessek. Mint mondtam, mindennek van határa. Kár, hogy a hajamat nem informálta erről senki, és így ismét felrobbant. Rámférne egy fodrász. És, ami azt illeti, egy manikűr is.
4/87 – Ma van a tegnap holnapja
Azt hiszem, elég annyit mondanom, hogy a házban egyedül én nem vagyok másnapos, és én is csak azért, mert mielőtt a többiek vedelni kezdtek, rajtaütésszerűen bealudtam a kanapén.
Ó, ismerkedjetek össze az új nyafogóruhámmal. Új nyafogóruha, olvasók; olvasók, új nyafogóruha.
4/86 – Mit Auszeichnung
Kezdjük egy képrejtvénnyel.
A képen, ha nem jöttetek volna rá, a Repülő Kutató is látható, ámde nem látható a legnagyobb poén, pedig azt hittem, az igencsak látszani fog. Öt perccel azután, hogy a húgom summa cum laude ledoktorált, az én cipőmnek úgy levált a talpa, mint egy rossz viccben. Két perccel ezután találtam kint az utcán egy fekete színű hajgumit, amit ráhúztam az említett cipőre, és így legalább nem hagytam el azt az inkriminált talpat Graz egyik utcáján sem.
Most pedig ünneplünk. Penszér, pezsgőt ide.
4/85 – Körbecsukó
Kissé sűrű napoknak nézek elébe: ma kétórás monstre tanszéki értekezlet Esztergomban, holnap pedig a húgom doktori védése Grazban. Az egész enyhén az Alice Csodaországban körbecsukójára emlékeztet, aminek az a fő szabálya, hogy mindenki akkor kezd futni, amikor elkezd futni, és addig fut, amíg abba nem hagyja.
Nyilván a lakás is beállt körbecsukót játszani, a macskákról nem is beszélve, amivel önmagában még együtt lehetne élni, de holnap este a frissen védett húgom is visszatér velünk férjestül, és természetesen a varrószobában van az egyetlen kétszemélyes vendégfekhely, jelenleg ízlésesen lepve mindennel, ami egy varrószobában ellephet egy vízszintes felületet.
Egyik kezemben portörlő, másikban mintatanterv, harmadikban kávé, a fél kutya megint ott rohan Trelleborg felé.
4/84 – Még négy
Azt hiszem, még ebben a félévben nem volt olyan reggel, amikor nehezebben keltem volna fel, mint éppen ma. Nyilván nem segített a helyzeten az sem, hogy fél egykor arra ébredtem, a szervezetem azt sikítja, Cataflamot neki, de azonnal.
No de attól kipintyölöm magam, és kivonszolom korpuszomat az ajtón, abban hiba nincs.
4/83 – Csigabiga, menjél ki
A félév vége felé általában mindig feltör a talajvíz és eldugul a vécé (képletesen szólva, természetesen), és pillanatnyilag az a leghasznosabbnak látszó stratégia, hogy mindig csak egy hétre előre tartsam számon a programjaimat, másként előbb-utóbb egy sarokban kötök ki kis csomóba gyűlve, és azt hajtogatom, hogy deháténnemilyenlovatakartam. Egyébként is úgy tűnik, megint azt az időszakomat élem, amikor éppen enyhén hisztérikus igényem van a begubózásra meg a szöszmötölésre, ami persze erős összefüggést mutat azzal, mennyi tennivalóm meg szaladgálnivalóm van, itt-ott apró és röhejes bosszúságokkal pitykézve. Ráadásul a rutin is kezd lenyelni, és definitíve kéne az életembe valami Történés. Csak ne nagy legyen, mert a Nagy Történésekből sose sül ki semmi jó.
A vicces amúgy az, hogy igenis vannak Történések, de ezekhez is tenni meg szaladgálni kell, és én ugyan sose számítottam arra, hogy sült galambok röpülnek majd a számba, de jelenleg úgy érzem, esetleg megpróbálkozhatna a zuniverzum egy kis szájbaröpített valamivel, és lehetőleg ne pofon legyen.
Tanítani persze necesse est, úgyhogy megyek is.
4/82 – Nemposzt
Ma nincs kedvem blogolni, úgyhogy ez itt most egy nemposzt. Holnap visszatérek.
(Nincs baj semmi, csak nincs kedvem blogolni.)
4/81 – Csőstül
Amíg én tegnap rázúdítottam a hallgatókra Comeniust, Rousseau-t, a Ratio Educationist, Pestalozzit, Herbartot, Ellen Keyt, Montessorit és Rudolf Steinert (ezek csak a hájlájtok, volt ott minden, mint a búcsúban, Melanchtontól Cecil Reddie-ig, Tuiskon Zillertől Olive Decroly-ig és még mi nem – a végére már én is szédelegtem, nem csak ők), itthon meghótt a fagyasztó. Mondjuk már éppen vártam, mi fog legközelebb megkrepálni, a tizenhét vagy tizennyolc éve beépített konyhai elektronyikus ketyerék egymás után dobják fel a pacskert, négy éve a mosogatógép, két éve a hűtő, tavaly a sütő, most már tényleg csak a fagyasztó volt hátra. A mókás az, hogy a mikró (évjárata 1993) még mindig köszöni, jól, de azért nem akarom ezt elkiabálni. Miután a Repülő Kutató megmentette a megmenthető dolgokat (van egy másik fagyasztó is a pincében), és kidobta a beazonosíthatatlanokat, itt maradt nekem egy fél csirkemell, egy ökölnyi marhafelsál meg kétmaréknyi magozott meggy, hogy csodákat művelhessek velük. Hátizé, érdekes feladat lesz.
Nem csak étkezésileg várható igen komplex és mulatságos nap, ma reggel fél órát harcoltam már egy szakdolgozattal. (Vajon miért van, hogy egyébként értelmesnek tűnő ifjak, mihelyt írni kezdenek, szinte azonnal elfelejtik egyeztetni az alanyt-állítmányt, és mindezt fél mérföld hosszú mondatokban? Rejtély.) Mindehhez pedig ma még újabb családi hülyeség és marhaság várható, merthogy az unokaöcsi saját kezűleg gyártott, személyre szóló meghívóval invitált a szülinapjára, melyet már ugyan megünnepeltünk múlt héten, de ma újabb felvonás gyön belőle. Mivel a házukban összesen kilenc szék van, de a fiatalembernek nem erőssége a matek, gyanúm szerint többen is a padlón ülve fogunk ünnepelni.
Viszont mivel varrtam neki párnákat, legalább tudom, mit kérjek a senekem alá, ha így alakul.
A hajam viszont úgy döntött, a vasárnap örömére tovább robban. Juhé.
4/80 – Mintegy fölösleges
Én ugyan roppantul meg vagyok győződve az oktatás nélkülözhetetlenségéről, de azért vannak alkalmak, amikor felmerülnek bennem néminemű kétségek. Ma például délután negyed kettőtől negyed hatig tanítok olyan levelezősöket, akiknek reggel fél kilenc óta gyalulják az agyát fejlődéslélektannal, ráadásul óvodapedagógusokat pedagógiatörténetre, aminek az abszolválása nélkül ugyan nehéz elképzelni egy pedagógust, de ami mégiscsak oly mértékben iskolacentrikus diszciplína, hogy a 19. századig nincs is benne egy mukk se az intézményes kisgyermeknevelésről. És én még csak Luthernél és az ő iskolareformeri ambícióinál tartok.
Hja, innen szép nyerni.
Mindehhez meg a hajam is felrobbant. Na akkor sapkát neki, hadd legyen lelapulva és felrobbanva.
4/79 – A boltig meg vissza
Mára is igen nagyívű terveim vannak, például vacsorafőzés. Hogy miből, az a kisbóttól függ, mert a nagyig akkor se megyek el, ha fizetnek érte.
4/78 – Gemeinschaft oder Gesellschaft
A mai napra igazán nagyívű terveim vannak: itthon kuksolok lényegében pizsiben, és a társadalmi közösségek mibenlétéről fogok mélázni.
Ja, meg csokit eszem. Sokat.
Eská – Függönyhöz a párnát
Gyanítom, ez az egész nem fog semmi újat nyújtani, de hát nem lehet mindent többnapos pepecsmunkával és harmincötféle hímzőfonallal. Néha kell valami gyors és hatásos ripsz-ropsz meló is.
Ha emlékeztek még rá, az unokaöcsinek a múltkoriban gatyába kellett rázni a szobájában a függönyt, és kaptam hozzá másfél méternyi plusz anyagot, hogy abból oldjam meg a toldást. A szélek meg a dekorkörök kivágása után is maradt még kábé egy méternyi, és amikor azt visszaadtam volna, nagylelkűségi rohamomban felajánlottam, igény szerint varrok belőle díszpárnahuzatot, akár kettőt is, ha a szobatulaj úgy szeretné.
Nos, a szobatulaj úgy szerette volna, úgyhogy a nagymami megjelent nálam kettő párnával, én meg összehordtam az alapanyagokat, így ni.
Igen, ezeknek a párnáknak tényleg szüksége van valamilyen huzatra, így nyilván nem maradhatnak. A “mámorítóan ronda” illusztrációja lehetne ez a zöld és arany izé bármelyik lexikonban.
A párnahuzat-készítésnek ugyan rengeteg lehetséges módszere van, de ezúttal úgy gondoltam, egyetlen darabból szabom ki őket, semmi kecmec. Ilyenkor a méretezést úgy szoktam kiszámolni, hogy (párna hosszabb oldala + 2 centi a varrásráhagyáshoz) × (párna rövidebb oldala × 2 ¸+ 20 centi a gombolás-ráhajtáshoz). Ebben az esetben, mivel a párnák 40×35 centi méretűek voltak, a végeredmény két 42×90 centis téglalap lett. Érthető, ugye?
Elszegtem cikcakkal a téglalapokat körbe-körbe, aztán összehordtam hozzájuk néhány poláranyagból kivágott narancs meg türkiz színű kört, mert honnan ismernék meg, hogy én csináltam, ha nem lenne rajta semmi csingilingi?
Azt hiszem, ezt most már nem fogom megúszni, és ideje bevallanom: ha van a varrásban olyasmi, amiben én totálisan reménytelen vagyok, az a gomblyuk. Eriknek nincs gomblyukazó programja, ő még azokból az időkből származik, amikor a hobbivarrónőknek eszébe se jutott, hogy esetleg a gép csináljon meg helyettük bármit, csak úgy magától. Én sose tanultam meg gomblyukat varrni, minekutána sose kaptam rendes “hogyan varrjunk géppel” oktatást, és lényegében magamtól kellett kitalálnom mindenről, hogyan csináljam. A cipzáraim is rémesek, rejtett cipzárt például csak kézzel tudok elfogadható minőségben bevarrni, de a gomblyukak, na azok aztán tényleg. Úgyhogy “ami nem megy, ne erőltessük” jelszóval ráálltam a hurokgombolásokra, azt tök jól tudok.
A hurokgomboláshoz először szépen elszegtem duplán visszahajtva a téglalapok rövidebb oldalát, mindkettőt,
aztán az általam szándékozott helyen felvarrtam a kettéhajtott polárcsíkocskákat, kettőt-kettőt mindegyik párnára. (Ha pontos adat érdekel: a 42 centi hosszú oldalon vannak, a középvonaltól 10-10 centire.)
A dekorációk felvarrásához előbb az egyszerűség kedvéért rátekertem a téglalapokat a párnákra (hogy tudjam, mettől meddig tart majd a párna eleje meg hátulja, azért), aztán felgombostűztem a köröcskéket a nekem tetsző módon:
A szélüktől pár milliméterre egyenes öltéssel varrtam fel a köröcskéket, és mint a mellékelt ábra mutatja, a narancsszínűeknél gondosan ki is cseréltem a fenti cérnát narancsra. Igényes munka mindenek fölött, höhh.
Utána ugyan méregethettem volna centivel is, mit és hogyan akarok csinálni, de lustaságból visszatekertem a lapokat a párnákra, és így állapítottam meg, mit és hol fogok összevarrni rajtuk.
Előbb a gomboláspántot varrtam rá a ráhajtásrészre (emlékeztek még, ez volt a + 20 centi), kábé 7 centi hosszúságban mind a két szélén, úgy, hogy a hurkok kerüljenek a párna színére. A cikcakkos kis varrást a belső végén gondosan megerősítettem a gombvarró programmal. (Az bezzeg van Eriknek. Én leginkább megerősítésekhez szoktam használni – mint majd lejjebb láthatjátok, a hurokgombolásokat is megerősítettem. Legyünk realisták, ez a párna egy fiúszobába kerül majd, ami meglehetős strapát jelent, gondoltam – és igazam is lett. A tulaj először azt próbálta ki, hogyan lehet majd velük párnacsatázni.)
Utána kifordítottam a komplett hóbelevancot, és összevarrtam az oldalakat is. (Látjátok ott azt a cikcakkos varráskát merőlegesen a párnahuzat szélére? Na az a kábé 7 centi hosszú izé, amit az előbb illusztráltam a színéről.)
Visszafordítottam a kész huzatokat a színükre, felvarrtam rájuk a gombokat a hurokgombolás helyének függvényében,
aztán beléjük pofoztam a párnákat.
Nyilván a legfontosabbat nem mutattam meg, a kész hátlapot. Remélem, el tudjátok képzelni.
4/77 – Még öt
Az óraátállítás káros és hasznos hatásai mostanra egyaránt kimentek az ablakon, mert szerdánként így is, úgy is sötétben indulok és sötétben érkezem. Úgyhogy konzerv.
Azt viszont megjegyezném, hogy egyáltalán nem ilyen mosolygósan indult a reggel, nyavalyásan keveset aludtam és rosszul, ráadásul mikor háromnegyed ötkor le akartam ellenőrizni valamit a pendrájvomon, a laptop meglepetésszerűen elkezdett hibaüzeneteket meg “javítsd meg a meghajtót, bmeg” felkéréseket küldözgetni, úgyhogy elindultam keresni egy másik pendrájvot. Na most egy pendrájv kicsi, a lakás nagy, a dzsuva mennyisége pedig leginkább Augeiász legendás istállójáéhoz hasonlatos, és előbb-utóbb tényleg ütök két lyukat a falakon, aztán bevezetem egy folyó vizét, hogy átmossa a csűrt. Vagy esetleg kihordok mindent az udvarra, és felgyújtom.
A Repülő Kutató nagy szerencséje, hogy nem volt itthon, mert bizisten felköltöttem volna fél óra után, mikor már minden lehetséges helyet feltúrtam, többek között az ő íróasztalát is, amit arasznyi vastagságban fednek a cédulák, levelek, jegyzetek, fénymásolatok, előadásvázlatok meg még mi nem. Istennek hála nem kijárósak a macskáink, mert abban a tragikus tengerben tutira elfért volna néhány döglött egér is. Végül a kanapé melletti lerakón találtam a laptopja alatt kettő darab pendrájvot. (Miért ott? Miért így? Mi a franc van ezzel a lakással? Mi a franc van velünk?) Az egyikről ráadásul kiderült, hogy az enyém, és utoljára 2012-ben használtam a dokumentumokból ítélve. Úgyhogy most két pendrájv van nálam, az egyik egy 256 megás múzeumi darab, és nagyon remélem, legalább az egyik működni fog, mert ha nem, megüt a laposguta, aztán nix több őtözködős blogolás.
Oké. Megyek tanítani.
4/76 – Mondj egy várost B-vel, ott leszek
Ez rendkívül vicces hét lesz, a Repülő Kutató a szokásosnál is nagyobb fordulatszámra kapcsol, szerdán Bécs, csütörtökön Budapest, pénteken Bern. Mindez persze lényegében csak annyit jelent, hogy ha a macskák megállnak előttem “SENKI nem adott enni!!!” tekintettel, akkor tudni fogom, hogy nem hazudnak.
Én csak a szokásos macskaköves utat fogom járni ezidő alatt a Bermuda-háromszögben. A félév lassan finisbe fordul, már csak öt hét van hátra a szorgalmi időszakból. December közepén lejár az utolsó tancsitancsi, és akkor belevágunk a vizsgaidőszakba, ami még a szokásosnál is fifikásabb logisztikát igényel, merthogy ugye nekem is kell vizsgáznom közben.
Na mindegy, pofám lapos, enyém a balhé és magamnak csináltam, egyébként meg lehetne rosszabb is. Sokkal rosszabb. És csak a kincstári optimizmus mondatja velem, hogy nem lesz.
Közben persze sunyin beköszöntött a télikabátos idő, szóval odakint így fogok kinézni,
de ez nem akkora élmény, úgyhogy a jövőben tényleg csak akkor kaptok télikabátos fotót, ha nem bírok magammal.
4/75 – Hétfői nyugi
A tegnapi családi ereszdelahajamat után tájainkon a hétfőkre jellemző csend uralkodik, a Repülő Kutató elrobogott dolgozóba, én meg elkúszom péksütiért, majd készülök a hétre.
A macskák is roppant decensen unatkoznak.
Eská – Hímzett sapka kiscsajoknak
(Miután tegnap átnyújtottam a címzetteknek, úgy tűnt, hogy nem hatja meg őket különösebben, de miután elmúlt a más ajándékok újdonságereje, egyszer csak észrevettem, hogy hoppá, sapkás kislányok ülnek a nappaliban. A nagyobbik le se vette hazamenetelig, és a kisebbik is negligálta azt a sapkát, amiben eredetileg érkezett, szóval mégiscsak megfontolom azt a fenyegetést, hogy mindenki csokit meg mesekönyvet kap karácsonyra, nix itthon készült ajándék.)
Sapkát varrni nem nagy ügy, ha az embernek van varrógépe meg egy csomó poláranyaga. Kötésben-horgolásban sose voltam különösebben jó – tudok ugyan alapszinten, de roppantul szaporátlan munkának találom, és nem is lelem benne sok örömemet. Ha valamit elő akarok állítani, varrni szoktam, ez van.
Ezúttal két sapkát akartam előállítani az unokahugiknak, nem túl csiricsárét, de azért csajosat. Úgyhogy előszedtem néhány mályvalila meg rózsaszín polárdarabot, plusz a színben passzoló hímzőcérnákat.
Elvileg ugye a fejkerületből kellene kiindulni, de meglepi-ajándéknak szántam, úgyhogy ehelyett egy-egy sapkájukról vettem le a méretet. Az eredeti sapkát szépen le kell fektetni az asztalra, megmérni a szélességét, kész. Amikor majd szabni kell, ennek a szélességnek a kétszeresét kell venni plusz másfél centit a varrásráhagyáshoz.
Ekkor már tudtam, hogy a jövendő sapka összesen három részből fog összeállni, eleje, hátulja, pereme (ez utóbbi elég hülyén hangzik, de valamiért nem bírom passzénak nevezni, pedig technikailag az), úgyhogy ennek függvényében szabtam ki a mályvaszínű poláranyagból.
Az eleje-hátulja egyszerű nagyjából-félkörök formájában került kiszabásra, a perem pedig háromszor olyan szélesre lett kivágva, mint amekkorára valójában szükség volt, mindjárt meglátjátok, miért. Én ezt a sapkaperemet hímezgetni akartam, mégpedig úgy, hogy a kész sapka visszáján ne fityegjenek összevissza a hímzés hátlapjának szálai, mert az nem is szép meg nem is praktikus. Emellett csak fültől fülig elöl szerettem volna elhelyezni ezeket a hímzéseket, hátulra minek.
Bejelöltem a sapkaperemen az egyharmad/kétharmad vonalat (szappannal, az könnyen kijön az anyagból). majd azt is, mettől meddigre szánok rá hímzést.
Az egyharmad kerül majd a sapka belsejére, a kétharmad a külsejére, így hát arra kezdtem el rárakosgatni a szokásos polárköröcskéket világosabb rózsaszín anyagokból.
Mikor már mindkettőre rápakoltam éppen eleget, felgombostűztem,
és ezután következett a Szokásos Eljárás nevű állat avagy étel (lásd Micimackó), amikor addig virágocskázok, amíg azt nem mondom, hogy elég.
(Bal sarokban láncöltéssel az ifjú hölgyek nevének kezdőbetűi, mert ugyebár ezek a sapkák eléggé hasonlóak ahhoz, hogy összekeverjék esetleg, melyik kié, és a fejkerületük sem különbözik olyan sokban egymásétól. Így remélhetőleg sikerül megúszni néhány “elvetted az ÉN sapkámat!” házivihart.)
Tessék, itt egy közeli a virágocskákról.
Ezután már csak az összeállítás volt hátra. Keskeny cikcakkal összevarrtam a sapkák elejét meg hátulját,
aztán az aljukra szánt peremet is.
Színére fordítottam a felsőrészt, az alsót pedig elegyengettem, hogy az összevarrás pontosan hátulra kerüljön,
egymásba húztam a kettőt, és körbevarrtam cikcakkal.
Na hát kérem erre kellett nekem a peremmel való marháskodás: ezen a ponton szépen felhajtottam a hímzett sávot, és cikcakkal rávarrtam a felső részre.
Ilyen módon a hímzés visszájának csúfságai gondosan be vannak zárva a sapka felhajtásába, és bent nincs más, csak hátul a nemcseréljükössze kezdőbetű, ni.
Én ugyan az ifjú hölgyek személyiségi jogait nagyon nagy tiszteletben tartom, de a délután folyamán egy olyan jó kis pillanatképet lőttem az egyikükről (sapkában), hogy szülői engedéllyel közlöm is. A kikötés csak annyi volt, hogy a nevét ne írjam le.
Íme, Anonim kisasszony és az ő új sapkája.
Minden nap más - mindennap más 