december 2014 havi bejegyzések

Ahogy én magam ismerem, nem érem meg ébren az éjfélt, az új év meg új nap viszont hajnali háromkor fog kezdődni.

Na sebaj. Boldog új évet mindenkinek, akit érint.

Újabb szöveggyomrozós napot tartok, úgy is nézek ki. Most már rámférne egy hajmosás, de azt majd holnap.

Egyébként, ha már a holnapot emlegettem, továbbra is magasról köpök az egész “szilveszterezés” nevű tömeghisztériára. Az év nekem még mindig szeptemberben kezdődik, ez itt csak a téli szünetnek az az idétlen része, amikor mindenki fejvesztett csirkeként rohangál, és irgalmatlanul jól akarja érezni magát, akár képes rá, akár nem. Na hát én továbbra is pocsékul vagyok, ráadásul úgy felpuffadtam, mint a mesebeli béka, épp annyi kedvem van bulizni, mint vegyük leguggolósat játszani egy hangyaboly közepén.

Morgás vége, megyek vissza a fordítanivalómhoz.

A férjem családja éppen cocát gyilkol, én éppen szöveget, kívülről macskaszőrrel vagyok tele, belülről meg fájdalomcsillapítóval. A macska amúgy ma már hányt is, csak úgy passzióból.

Leszezmégígyse.

Cataflam, cickafark-tea és fordítanivaló, tudok én élni, hejj.

Természetesen ilyenkor kell rájönni arra, hogy a házban csak egyetlen egészségügyi betét van, úgyhogy csizmára fel, és erisszed lányom át a bótba.

(“Azért mégis van egy kis hiúság a nőben”, állapította meg Jókai Aranyemberfeleség Tímeáról, mikor az éjszakára bekrémezte a kezét, és szarvasbőr keszkűt húzott rá. Nos, én meg kirúzsoztam a számat. Ez is valami.)

Az év hátralévő részére valószínűleg bezárkózom a lakásba és nagyon erősen gondolok a határidőimre, de addig is ma még elvonultam a férjemmel zabálni egyet a Kőlevesben, mert ugye amúgy is böjtös időszakon vagyunk túl (marhára nem).

Következő posztom valószínűleg már a kinyúlt zoknikról és toprongyos háziruhákról szól, de addig is:

Újabb itthonnyüzsgő-nap, ezúttal végre nem fogok sütni semmit. (Hétféle édes és kétféle sós izét sikerült kitermelnem az elmúlt három napban, hol volt az én normális eszem.) A lakásban viszont ismét elkezdtek gurulászni a pormacskák, és gyűlni a szennyes, piszkosul ideje van egy kis lájtos háziasszonykodásnak.

És mivel idén meglehetősen sajátosan alakul a családi karácsonyozás, ma fogom becsomagolni az ajándékokat is. Muhaha.

Mikor nézzen ki az ember viccesen, ha nem karácsonykor?

Igaz, a fő attrakció, a csodás rózsaszín-piros kockás zoknim ezen a képen alig látszik, de jó fej vagyok, kaptok róla egy közelit.

Kellemes kajakómát mindenkinek.

Mondtam én, hogy ez a ruha nem fogja megérni eredeti formájában a tizenegyedik szülinapját.

Most viszont kötényt kötök, és elugrándozom a süteményeim irányába. Boldog karácsonyt mindenkinek!

(Apropó, nem tudja valaki, hogyan lehet megtisztítani a fényképezőgép lencséjét, ha belül vannak a maszatok?)

A nagy nyüzsgésben majdnem lemaradtam mára, mint a borravaló. Mondjuk úgyse vesztettetek volna sokat.

Körülbelül úgy érzem magam, mint akit ledaráltak. Apró lyukú tárcsán. Kétszer.

Mivel a helyzet már úgysem menthető, hirtelen ötletből sminkeletlen és elmosódó télanyókának öltöztem, hátha ez segít. Ha meg nem, hát legalább vicces. Egy kicsit.

Az év legrövidebb napja, a tél első napja, az advent utolsó vasárnapja, a szomszédban családi bulinap, nekem varrónap, sütőnap, dedikálónap, lakberendezőnap, ennek a blognak újabb duplanap – ááááá.

A kezdet persze ilyenkor nagyjából mindig ugyanolyan, kócfejű és fantáziátlan.

Update: a dedikálónap érdeklődés hiánya, a blogos duplanap idő hiánya miatt elmaradt. Pedig ezúttal is parókában voltam, kontaktlencsével.

A “micsináljak még ezzel a ruhával” szavazáson orrhosszal végeztek a zsebek a szalagok előtt, a kettő együtt pedig elvitte a szavazatok kábé hatvanöt százalékát, úgyhogy tessék: zsebek, szalagok, hajrá. A zsebeket amúgy (egyáltalán nem meglepő módon) a korábban leoperált ruhaujjak felső részéből szabtam ki, és büszkén mondhatom, méretüket tekintve a kisvakond a fasorban sincs hozzám képest.

Valószínűleg amúgy ez sem végleges változat, fér még rá dekoráció bőven. Most viszont inkább nekirontok a nap hátralévő részének – megint inszomnia-szezon van, az éjjel négy órát se aludtam, és most határozottan úgy érzem, hogy ha megállok, elájulok.

Utána, úgy éljek, aki bújt, bújt, aki nem, nem. Nem tölthetem takarítással az egész életemet, még akkor se, ha teljesen nevetséges módon szinte azonnal újratermelődik a dzsuva.

És mivel most már ideje valami kis változatosságnak, holnap bemutatom azt is, mi lett végül a kék ruhával.

Épp annyira megyek élményszámba, mint aki már második napja játszik takarítónénit abban a kuplerájban, amit az egyszerűség kedvéért a lakásunkként szoktam emlegetni. Ráadásul ma reggel belenyúltam a kettőhúszba is, szerencsére csak egy törött karácsonyfaizzó volt az.

Bízzunk abban, hogy holnapra már legalább a papok táncterét sikerül felszabadítanom, és akkor végre nem úgy fogok kinézni, mint egy papucsos matróz.

(Ezt a pólót egyébiránt 2002-ben vettem Oléron szigetén. Csak hogy újabb bizonyítékot adjak arra, miért is nehéz ügy ebben a hörcsögfészekben a takarítás.)

Programpontok a mai napra:

1. Felöltözni német zászlónak (minden ok nélkül, természetesen).

2. Elmenni a boltba tejért.

3. Hazajönni.

4. Átöltözni takarításhoz alkalmatos elnyűtt otthonkába.

5. Muhi csata.

Új egy fenét. Épp csak még nem lépett fel ezen a blogon, mert békésen ücsörgött a pincében azóta, hogy kiturkáltam magamnak, és azt várta, hogy valaki csináljon valamit a nyakkivágásával. Eredetileg afféle szembehólos dekoltázsmegoldása volt, és konkrétan úgy néztem ki benne, mint egy szoptatósdajka.

Most se a világ teteje, de legalább hordható, hurrá.

Újabb rohangálónap, pedig még mindig köhögök, hogy ütné meg a ragya.

A ruha sorsába még ma és holnap bele lehet szólni, ha valaki úgy kívánja…

Dicstelenül munkátalan és sminktelen napot tartok – na jó, azért sütök egy kis veknit, mert a házból kifogyott a kenyér. Meg rákenek a képemre egy csomó mindent, ami szembejön a polcon. Meg hajat mosok. Meg…

Ma is rohangálónappal vert meg a balsors, program délelőttre, program délutánra, pedig a legszívesebben csak aludnék, mint akit főbevertek. Az az érzésem, már sose mászom ki ebből az átkozott náthából.

Álom, álom, édes álom. Na az elmarad. Döngessünk.

Most pedig felhasználom havi egy programon kívüli öltözékemet, és elmegyek könyvbemutatóra.

Igen, ezen a képen is én vagyok. Inkább ne kérdezzetek semmit.