Kedden, ha már elevett a fene Esztergomba, a tradícióknak megfelelően bementem a Hádába is (ne ítélkezzetek, most már ez az egyetlen turkáló járóföldnyi környéken, amibe eljutok), és vettem egy ilyet. Kéretik külön kiröhögni a szárnyacskákat.
Nyilvánvalóan átalakítani vettem – a Hádában éppen 50%-os leértékelés volt mindenre, és úgy vélem, megvolt az oka annak, hogy a szárnyacskás hupikék izé ott maradt gazdátlanul még ilyen körülmények közt is. Eredetileg azt gondoltam, alsószoknyát csinálok belőle, de még az is lehet, hogy csak lenyisszantom a röhejes fodrokat, és gyártok a nyesedékből valami elviselhető pántmegoldást. A jelenlegi helyzetben csak afféle gyöngécske spagettipántok tartják a miskulanciát, márpedig én nem veszek fel cicifix nélkül semmit, pláne ha 97% poliészter, 3% elasztán.
Miccóltok? Érdemes hupikék ruhában gondolkodnom, vagy irányozzam be egyből a hupikék alsószoknyát?
Annak, hogy esetleg veszek időnként egy újabb pöttyöskét, nincs semmi publikációs értéke, aki látott egy pöttyöskét, látta az összes többit is, viszont most turkáltam magamnak egy táskát, merthogy holnap megyek borfesztiválni, és ideje volt egy újabb táskának, amibe belefér a mobil, a pénztárca, a horgolnivaló, a legyező, a napszemüveg, a papírzsepi, a kézfertőtlenítő, egy fél literes kulacs meg a fél kilós púderkompakt csavarkulccsal, úgyhogy itt van, tessék:
Elsőre nyilván az a kérdés, hogy miként fogom én védelmezni értékeimet egy ilyen izében, de egyrészt a Bor, mámor, Bénye nem egészen a Sziget vagy a Coachella, én nemhogy zsebtolvajt, de még részeg embert se nagyon láttam évek óta, leszámítva a Dinamyte Dudes nevű punkbandát, akik úgy be voltak toszva, hogy a borászat nevét se tudták pontosan, ahol amúgy éppen koncerteztek. Amennyiben viszont az úri közönségben mégis előfordulna valahol egy Arsène Lupin, a táskának van egy ilyen bepatentolható betétje is, amitől teljesen el vagyok bűvölve:
Tolvaj előtt persze nincsen zár, mint azt nagyanyáim szokták mondogatni, miután mindent bezártak kétszer ráfordítva a kulcsot, de azért talán mégiscsak észreveszem, hogy valaki éppen könyékig a táskámban a patentokon dolgozik, miközben én éppen 2024-es Toplec Furmintot iszom a Csiténél vagy 2021-es Padi-hegyet a Jakabnál vagy mittomén.
Egyébként ma is fel vagyok őtözve valamelyest, de ennek sincs még igazi sportértéke, hacsak ki nem megyek a házból, amikor is megpróbálok civilizációs engedményeknek eleget tenni, mint pl. cipő meg smink. Cserébe a tavalyi BMB galériájában megtaláltam magamat (naná, én már olyan stabil bútordarab vagyok ott, mint a Sanzon Tokajban a pihenőszékek), szóval tessék, ez is itt van:
Azt hiszem, éppen a Budaházy-Fekete Kúria kertjében vagyunk, és persze a kikericssárga pólós úriember, akire úgy vigyorgok, mint egy szerelmetes fakutya, az maga az RK. Hony soit qui mal y pense.
Ma arra az egzekjutiv döntésre jutottam, hogy Szent Heverde Napját fogok tartani, mert tegnap nettó kilenc órán át javítottam a száznyolcvan dolgozatot, és holnap is vizsgáztatok. Meg holnapután is. Néhány levelet meg Neptun-üzenetet még meg kell írnom máma, de attól Szent Heverde Napja lesz ez, itt üssön belém a sistergős istennyila, ha nem.
Ezt a tornacipőt még nem láthattátok rajtam, mert valamikor télen túrtam ki az esztergomi kilós Hádában, aztán betettem a szekrénybe, és nagyjából elfeledkeztem róla. Ehhez hasonló esetekre a jövőben még vidáman lehet számítani, az életem továbbra is egy rendezetlen foshalom, de ma a Szent Heverde tiszteletére legalább megfestettem tartósizével a szemöldököm, ugyanis arra se volt példa már hónapok óta.
Húsvétvasárnap hajnalán én általában kalácsot dagasztok, meg a lakást próbálom húsvétba cibálni. Előtte afféle blaszfémiának érzem az ilyesmit, mit akarok én tojásokkal meg nyulakkal, azt a szerencsétlent meg fogják ölni, úgyhogy mindig vasárnap hajnalra esik a mingyá-keresztül-esem-a-saját-fejemen fázis. No de attól még tessék, itt a heti galéria, főként virágoksz meg lábaksz, meg némi medvehagyma-pesztós csiga meg ledes csirkék. Ja, és limoncello egy nekem-új palackban, kint a teraszon, mert ott világít a legszebben.
Én ezzel a téllel cakumpakk végeztem, és nem érdekel az ő ebbéli különvéleménye, úgyhogy az eheti turkálást is ennek szellemében bonyolítottam le, slussz.
Item, bíborrózsaszín filcblézer. Belefér az összes csöcsöm, ami ebben a világban már igazán extra.
Item, többrendbéli lebke tavaszi ruhák.
A következő két item a Sellpyről van, de technikailag az is turkáló. Cipők! Egy El Naturalista, aminek sarka is van,
meg egy Clarks, ami nem csak pettyes, de szőrös!
Még jöttek haza dolgok, de azokat egy későbbi időszakra tartogatom, mert azok már tényleg igazán kellemes virágos és csicsergős időt igényelnek…
Mivel ma egyébként is úgy festettem, mint egy őrült chemnitzi öregasszony Balatonfüreden, hazafelé jövet bementem egy CundÁba. Mondanám, hogy meg tudom magyarázni, de inkább csak úgy itt hagyom.
Vizsgaidőszaki rohangálás folyamatban, innentől június végéig nem is nagyon lesz benne szünet. Mindehhez a nyár is berobbant, ami esetünkben ötvenfaktoros anyámkínják bő kenegetését és folyamatos nyígást jelent. Egyelőre legalább a “mi a francot vegyek fel máma” probléma el lett hárítva, végre felvehetem azokat a batikolt viszkózruhákat, amiket a nyárra való tekintettel rendeltem. Az egyetlen bibéjük, hogy nincs rajtuk zseb, de egyébként valószínűleg ezeket fogom rongyosra járatni a következő pár hónapban.
Próbálok újólag visszatérni a normalitásba (szombat! piac!), de a zuniverzum nemigen hagyja, már megint cipőproblémáim vannak.
A téli leárazásokkor vettem magamnak pár erősen akciós cipőt az El Naturalistától, de azóta kénytelen voltam rájönni, hogy annyira becsúsztam a számok közé, mint nyomorúságos kamaszkoromban, amikor előfordult, hogy ugyanabból a fazonból a 37-es kicsi volt, a 38-as nagy, az egyik szorított, a másik kotyogott, és mind a két méret lyukakat gyártott a lábamra. Na most 38-as és 39-es között vagyok, de a helyzet ugyanez, és a nagyon akciós cipőkre az jellemző, hogy mire megérkeznek a csomagautomatába, már rég elfogyott az eggyel kisebb vagy nagyobb méret a cégnél, így visszacserélni sem lehet. Az elmúlt hetekben emiatt bölcsen nem is strapáltam magam azzal, hogy a hosszú tanítós ésatöbbi napjaimat új cipők bejáratásának kísérleteivel is súlyosbítsam. (Ejj, de szépen mondtam.) Ma viszont leviszem a piacra ezt a Pawikan fantázianevű lábtyűt, próba-szerencse.
A szatyor is új, desőt ebből több darab is van, mert (röhögni fogtok) az elmúlt hetekben a Pepcóban vettem új tánygyérokat, és azokat nem mertem zacskóban hazacűgölni a 11-es út ugratóin, pláne hogy a buszutazásaimat általában olyan heringkonzervekben töltöm, ahol még leülni is csak Dömösnél tudok. Úgyhogy a Pepcóban hozzácsaptam a tángyéros bevásárláshoz egy szatyrot is. Kétszer.
Én továbbra is úgy gondolom, inkább nem árulok zsákbamacskát, hadd szembesüljön mindenki már jóelőre azzal, hogy a jövendő oktatói karban olyan is van, aki felemás zoknit és robbantott hajat hord.
Ezt a pöttöm farmerdzsekit tegnap turkáltam abban a tíz percben, ami a buszom indulásáig volt hátra, és ugyan nem passzol tökéletesen az előre eltervezett áutfitbe*, de addig kell felvennem, amíg ki nem fut az időjárásból, vagy én ki nem hízok belőle. Az elmúlt hónapokban leginkább a túlélésre koncentráltam, és örültem, ha egyáltalán van étvágyam, mindehhez a mérlegben lemerült az elem, én pedig amúgy is olyan holmikat hordok, amikben pár kiló ide vagy oda nem tűnik fel – na hát tegnap végre elemet cseréltem a mérlegben, ujuj. Ujuj. Egy köpésre vagyok attól, hogy nyolcassal kezdődjön a kijelzőn a szám (már ha vannak egy kilós köpések, de miért ne lennének, vannak nagyon nagy emlős állatok is.)
Mondjuk ettől már nem fogok igazán kétségbeesni, de azért elmorfondíroztam azon, vajon mit tartogathat a nyár, ha az őszt ijesztő mértékű fogyással, a tavaszt meg ijesztő mértékű hízással töltöttem…
* A hetem ismeretében előre kipakoltam már vasárnap az összes holmit, amit ezen a héten fel szándékozom venni. Így is vannak előreláthatatlan tényezők, például hogy meddig robban éppen a hajam, de legalább többé-kevésbé fedezve vagyok.
Az én ruhatárammal meglehetősen nehezített feladat megállapítani, hogy az éppen felvett holmiban mi az, ami nekem-új, de én nagylelkű vagyok, és segítek: ezt a ruhát még nem láthattátok eddig. A héten turkálóban voltam, kétszer is. A cuccok java még mosóban van, de ha minden jól megy, még ma be tudom mutatni a zsákmányaimat, stay tuned.
Mivel a világ itt megy gajra a szemünk előtt, jobb ötlet híján én is hozzáteszem ehhez a magam obulusait, rút szibarita váz ki vagyok, jaj, jaj. Vettem az internetekbe’ új telefontokot meg új útitáskát, desőt még új bukszát is, mert a tavaszi szünetben igenis elmegyek meglátogatni a Repülő Kutatót Berlinben, oszt ehhez a megfelelő körítés dukál. Most megyek értük a csomagautomatához.
A ruha is új, de az legalább csak nekem-új, nemrégiben turkáltam a “tehenet-kergetek-az-Appalachian-hegységben” készletembe. Persze zsebe nincs, mert minek, a nők nem tesznek a zsebükbe semmit, grr. Cserébe az ujja hálistennek annyira hosszú, hogy abból kitél kettő zseb, csak bírjam rávenni magam Erik leporolására.
A táska se régi, a cipő se, jaj, jaj, én szibarita stb. Viszont a dzsekit 2013-ban turkáltam, ha ez számít.
Ma éppen nem tanítani aprítok ebben a csodás időben (zuhog, mintha dézsából), hanem a Tanítók Napja alkalmából szervezett kvízműsorra rongyolok be a munkázóba. Érdeklődéssel várom amúgy, máma éppen mi fog elbaszódni, mert mindig a szervezéseinkre voltunk a legbüszkébbek, de mostanában elég sok lett a glitch, a múltkor például egy kiállításmegnyitóra nem jött el az, aki megnyitotta volna.
A leghatározottabban visszautasítom, hogy ez azért történne, mert én vagyok a tanszékvezető. Az csak okozat a többi között, nem ok.
Az igazság az, hogy egyre extrább mértékben le vagyunk roggyanva testületileg, és erre nem nyújt segítséget sem a tulitarkaság, sem a kvízműsor. De azért kirúzsozom a számat, és futok elfele, mint az illendő.
Minden nap más - mindennap más 