Hát én kérem a mai napra csak ezt tudom prezentálni, és szerintem jobban is jártok, ha a fejem nem mutogatom.
turkálgat kategória bejegyzései
14/32 – Tűzenergia
Helló, itt ismét a megtévesztés csodája beszél. Ma a bagóboltban azt mondta nekem a nő a pult mögött, miután rám nézett, hogy “látom, tűzenergiában utazik”, ami engem a legkevésbé sem lepett meg, mégpedig azért nem, mert ez itt Szentendre, ahol dúsan tenyészik és burjánzik a falmelléki ezotéria, az egyik masszőzöm például a pálos misztikában hitt.
Nyilván én vagyok az ünneprontó, aki ilyenkor azt válaszolja: “Valahogyan ébren kell maradni.” Ezzel a mentalitással lakhatnék akár Pécelen is. Jelzem amúgy, a diákok ébrentartását nem is említettem, pedig ma is kábé száz embert kell untatnom háromnegyed hétig a gyermeknevelés intézménytörténetével a mínusz százhetes teremben.
Igen, az a szuterénben van.
Kivételesen a blog eredendő profiljának is adok egyet, jó nagyot: ma három olyan darab is van rajtam, amiből egyet még csak kiterítve láttatok, kettőt pedig még sosem.
14/16 – Passzentos
Tecciklátni az újcipőmet meg az újtatyómat, milyen passzentosak egymáshoz? Én meg valahol köztük meglepetésemre úgy nézek ki, mintha élnék, bár ma is négy huszonötkor keltem, és csak tíz perce értem haza.
Azért a számat újrarúzsoztam az önfotó tiszteletére, mert valahol meg kell húzni a határokat, akarok-e annyira rottyantnak látszani, mint ahogyan érzem magam. Újcipő meg újtatyó ide vagy oda, piszkosul fáradt vagyok. És ma még csak szerda.
Szaporulat a szekrényben – Üdvözlet a nyúlüregből
Tudjátok, onnan, ahova Alice beesett. Az én nyúlüregemben többek között Gudrun Sjödén kardigánok, sokzsebes kistáskák, sivatagi bakancsok és El Naturalista cipők vannak, mindezek túlnyomórészt “a szemedet is kiüsse” színekben. Még nem tudom eldönteni, a Sellpy a túlfogyasztás egy igazán gonosz-ravasz bugyra-e, engem mindenesetre igen ügyesen beszippantott, és amíg alig hordott Camel sivatagi bakancsokat sóz rám 4,50 euróért, addig valószínűleg ott is fog tartani.
Aztán egyszer majd nem férek a lakásban, és akkor lesz sírás-rívás meg fogaknak csikorgatása. Galéria!
Bárminő felmerülő kérdésetek van, szívesen válaszolok. Na persze, azt ne kérdezzétek, meg vagyok-e buggyanva, arra már tudjuk a választ.
14/8 – Szponzor
Mivel ma van az ún. szabadnapom, és mivel a család az én játékpénzeimből (=SzÉP-kártya) szponzoráltatja a leányfalusi uszibérletet, bekanalaztam magam anyósom autójába, és elmentünk új bérletet venni, mert a régi mingyá lejár. De ha már ott voltunk Leányfalu közepiben, bementünk az ottani Heim-pékségbe tökmagos pogácsáért, és meglátogattuk az Erzsébet divatáru-boltot is.
Tippeljetek, vettem-e ruhát, kettőt-e, és kordanyagból volt vagy sem, pünkt olyan szabásban, mint ez a pöttyöske? Úúúgy van, eltaláltátok.
13/365 – Gatyába
Mondhatnám, így néz ki a reziliencia csodája, de ez speciel nem egészen igaz ezúttal se, az éjjel ötször ébredtem fel, most pedig máris a munkázó felé vágtatok, hogy próbáljak gatyába rázni olyan dolgokat, amiket természetesen valaki más rázott ki abból a gatyából.
Viszont ebből az évből nem vesztettem blogice egy napot sem, kis öröm is öröm. Majd ha hazakúsztam, arról is referálok, a jövő blogévre mi várható. (Semmi jó, de legalább nem sok új.)
13/361 – Szárnyacskák
Kedden, ha már elevett a fene Esztergomba, a tradícióknak megfelelően bementem a Hádába is (ne ítélkezzetek, most már ez az egyetlen turkáló járóföldnyi környéken, amibe eljutok), és vettem egy ilyet. Kéretik külön kiröhögni a szárnyacskákat.
Nyilvánvalóan átalakítani vettem – a Hádában éppen 50%-os leértékelés volt mindenre, és úgy vélem, megvolt az oka annak, hogy a szárnyacskás hupikék izé ott maradt gazdátlanul még ilyen körülmények közt is. Eredetileg azt gondoltam, alsószoknyát csinálok belőle, de még az is lehet, hogy csak lenyisszantom a röhejes fodrokat, és gyártok a nyesedékből valami elviselhető pántmegoldást. A jelenlegi helyzetben csak afféle gyöngécske spagettipántok tartják a miskulanciát, márpedig én nem veszek fel cicifix nélkül semmit, pláne ha 97% poliészter, 3% elasztán.
Miccóltok? Érdemes hupikék ruhában gondolkodnom, vagy irányozzam be egyből a hupikék alsószoknyát?
Szaporulat a szekrényben – Bőrönd Ödön a Köröndön
Annak, hogy esetleg veszek időnként egy újabb pöttyöskét, nincs semmi publikációs értéke, aki látott egy pöttyöskét, látta az összes többit is, viszont most turkáltam magamnak egy táskát, merthogy holnap megyek borfesztiválni, és ideje volt egy újabb táskának, amibe belefér a mobil, a pénztárca, a horgolnivaló, a legyező, a napszemüveg, a papírzsepi, a kézfertőtlenítő, egy fél literes kulacs meg a fél kilós púderkompakt csavarkulccsal, úgyhogy itt van, tessék:
Elsőre nyilván az a kérdés, hogy miként fogom én védelmezni értékeimet egy ilyen izében, de egyrészt a Bor, mámor, Bénye nem egészen a Sziget vagy a Coachella, én nemhogy zsebtolvajt, de még részeg embert se nagyon láttam évek óta, leszámítva a Dinamyte Dudes nevű punkbandát, akik úgy be voltak toszva, hogy a borászat nevét se tudták pontosan, ahol amúgy éppen koncerteztek. Amennyiben viszont az úri közönségben mégis előfordulna valahol egy Arsène Lupin, a táskának van egy ilyen bepatentolható betétje is, amitől teljesen el vagyok bűvölve:
Tolvaj előtt persze nincsen zár, mint azt nagyanyáim szokták mondogatni, miután mindent bezártak kétszer ráfordítva a kulcsot, de azért talán mégiscsak észreveszem, hogy valaki éppen könyékig a táskámban a patentokon dolgozik, miközben én éppen 2024-es Toplec Furmintot iszom a Csiténél vagy 2021-es Padi-hegyet a Jakabnál vagy mittomén.
Egyébként ma is fel vagyok őtözve valamelyest, de ennek sincs még igazi sportértéke, hacsak ki nem megyek a házból, amikor is megpróbálok civilizációs engedményeknek eleget tenni, mint pl. cipő meg smink. Cserébe a tavalyi BMB galériájában megtaláltam magamat (naná, én már olyan stabil bútordarab vagyok ott, mint a Sanzon Tokajban a pihenőszékek), szóval tessék, ez is itt van:
Azt hiszem, éppen a Budaházy-Fekete Kúria kertjében vagyunk, és persze a kikericssárga pólós úriember, akire úgy vigyorgok, mint egy szerelmetes fakutya, az maga az RK. Hony soit qui mal y pense.
13/339 – Monokróm
And now for something completely different. Unatkoztatok már eleget, nemdebár.
Ezt a tizenöt dekás izékét még a vizsgaidőszak végén túrtam a Hádában, és nem tudom, mi a pöcsért tartogattam mostanáig, de tessék, most itt vanik.
13/284 – Öldök
Ma arra az egzekjutiv döntésre jutottam, hogy Szent Heverde Napját fogok tartani, mert tegnap nettó kilenc órán át javítottam a száznyolcvan dolgozatot, és holnap is vizsgáztatok. Meg holnapután is. Néhány levelet meg Neptun-üzenetet még meg kell írnom máma, de attól Szent Heverde Napja lesz ez, itt üssön belém a sistergős istennyila, ha nem.
Ezt a tornacipőt még nem láthattátok rajtam, mert valamikor télen túrtam ki az esztergomi kilós Hádában, aztán betettem a szekrénybe, és nagyjából elfeledkeztem róla. Ehhez hasonló esetekre a jövőben még vidáman lehet számítani, az életem továbbra is egy rendezetlen foshalom, de ma a Szent Heverde tiszteletére legalább megfestettem tartósizével a szemöldököm, ugyanis arra se volt példa már hónapok óta.
13/217 – Limoncello
Húsvétvasárnap hajnalán én általában kalácsot dagasztok, meg a lakást próbálom húsvétba cibálni. Előtte afféle blaszfémiának érzem az ilyesmit, mit akarok én tojásokkal meg nyulakkal, azt a szerencsétlent meg fogják ölni, úgyhogy mindig vasárnap hajnalra esik a mingyá-keresztül-esem-a-saját-fejemen fázis. No de attól még tessék, itt a heti galéria, főként virágoksz meg lábaksz, meg némi medvehagyma-pesztós csiga meg ledes csirkék. Ja, és limoncello egy nekem-új palackban, kint a teraszon, mert ott világít a legszebben.
Szaporulat a szekrényben – Arccal a tavasznak
Én ezzel a téllel cakumpakk végeztem, és nem érdekel az ő ebbéli különvéleménye, úgyhogy az eheti turkálást is ennek szellemében bonyolítottam le, slussz.
Item, bíborrózsaszín filcblézer. Belefér az összes csöcsöm, ami ebben a világban már igazán extra.
Item, többrendbéli lebke tavaszi ruhák.
A következő két item a Sellpyről van, de technikailag az is turkáló. Cipők! Egy El Naturalista, aminek sarka is van,
meg egy Clarks, ami nem csak pettyes, de szőrös!
Még jöttek haza dolgok, de azokat egy későbbi időszakra tartogatom, mert azok már tényleg igazán kellemes virágos és csicsergős időt igényelnek…
13/163 – Boden
Hihetetlen, de ma is úgy nézek ki, mintha élnék. Na jó, megyek tanítani (a nekem-új Boden kabátomban, amit múlt héten túrtam ki Esztergomban).
13/104 – Gyanánt
A naptáram azt mondja, hogy ma volt a félév utolsó tancsinapja, de én már nem hiszek el ilyesmiket.
Ezt a kabátot amúgy csütörtökön turkáltam Esztergomban, de persze ezt se volt időm bemutatni új beszerzés gyanánt.
Szaporulat a szekrényben 13/1 – Jackpot!
Ha esetleg felmerülne a kérdés, miért szeretek turkálni járni: ezt az óriáskendőt ma lőttem az esztergomi Hádában, ahol kilóra mérik a himmihummit.
Gyanús vagy te nekem, hm.
Talán ezért.
És tényleg igazi, nem csak rávarrt valaki egy címkét.
700 forint volt.
12/340 – Járás
Sokkal elégedettebb mókuska lennék, ha nyáron gyakrabban lenne olyan időjárás, mint most.
Szaporulat a szekrényben 12/8 – Kovbojok és élienek
Mivel ma egyébként is úgy festettem, mint egy őrült chemnitzi öregasszony Balatonfüreden, hazafelé jövet bementem egy CundÁba. Mondanám, hogy meg tudom magyarázni, de inkább csak úgy itt hagyom.
12/276 – Folyamat
Vizsgaidőszaki rohangálás folyamatban, innentől június végéig nem is nagyon lesz benne szünet. Mindehhez a nyár is berobbant, ami esetünkben ötvenfaktoros anyámkínják bő kenegetését és folyamatos nyígást jelent. Egyelőre legalább a “mi a francot vegyek fel máma” probléma el lett hárítva, végre felvehetem azokat a batikolt viszkózruhákat, amiket a nyárra való tekintettel rendeltem. Az egyetlen bibéjük, hogy nincs rajtuk zseb, de egyébként valószínűleg ezeket fogom rongyosra járatni a következő pár hónapban.
12/273 – Lábtyűk
Próbálok újólag visszatérni a normalitásba (szombat! piac!), de a zuniverzum nemigen hagyja, már megint cipőproblémáim vannak.
A téli leárazásokkor vettem magamnak pár erősen akciós cipőt az El Naturalistától, de azóta kénytelen voltam rájönni, hogy annyira becsúsztam a számok közé, mint nyomorúságos kamaszkoromban, amikor előfordult, hogy ugyanabból a fazonból a 37-es kicsi volt, a 38-as nagy, az egyik szorított, a másik kotyogott, és mind a két méret lyukakat gyártott a lábamra. Na most 38-as és 39-es között vagyok, de a helyzet ugyanez, és a nagyon akciós cipőkre az jellemző, hogy mire megérkeznek a csomagautomatába, már rég elfogyott az eggyel kisebb vagy nagyobb méret a cégnél, így visszacserélni sem lehet. Az elmúlt hetekben emiatt bölcsen nem is strapáltam magam azzal, hogy a hosszú tanítós ésatöbbi napjaimat új cipők bejáratásának kísérleteivel is súlyosbítsam. (Ejj, de szépen mondtam.) Ma viszont leviszem a piacra ezt a Pawikan fantázianevű lábtyűt, próba-szerencse.
A szatyor is új, desőt ebből több darab is van, mert (röhögni fogtok) az elmúlt hetekben a Pepcóban vettem új tánygyérokat, és azokat nem mertem zacskóban hazacűgölni a 11-es út ugratóin, pláne hogy a buszutazásaimat általában olyan heringkonzervekben töltöm, ahol még leülni is csak Dömösnél tudok. Úgyhogy a Pepcóban hozzácsaptam a tángyéros bevásárláshoz egy szatyrot is. Kétszer.
