Azért jó beüzemelni a fényfüzért a Bűnök Barlangjában, mert ebben a megvilágításban kevésbé látszik az ordenáré kupi. Meg, mintegy mellesleg, szép is.
november 2022 havi bejegyzések
Adventi dekkolás 2022/3 – Hókifli
Na persze nem én sütöttem, hanem a Heim pékség, de akkor is, hókifli. Diós.
10/90 – Nyüszi
Mondtam már, hogy innentől majdnem minden nap úgy fogok kinézni, mint a Mikulás valamely hülye manócskája. Ne tévesszen meg a vigyorgás kísérlete, ez itt Nyüszi.
Adventi dekkolás 2022/2 – Kirakat
Ilyentájt lehet látni efféle kirakatokat is, miközben az ember épp három kiló macskaeledelt hurcol hazafelé.
10/89 – Papi
Indulok macskakajáért, mert az olyannyira kifogyott, hogy a második reggelijüket még megkapták a szőrösök, de estére már nincs mit adni.
Adventi dekkolás 2022/1 – Koszorú
Azt ugyan nem tudom, hogyan sikerült megoldani a rohangálás és nyivákolás közben, de az a különlegesen ritka helyzet állt elő, hogy már advent első vasárnapján van itthon a) kész koszorú, b) négy darab friss, még használatlan gyertyatartó prücike, c) négy új, bontatlan, egyforma gyertya. Ezekből csak a gyertyákat vettem frissen, amikor a héten az egyik buszravárós negyedórámban berongyoltam egy kínaibótba. A koszorú még a tavalyi, de a 2021-es gyertyatartó prücikéket a romos tavalyi gyertyákkal együtt kidobtam. Csodák csodájára viszont megtaláltam a tartalékokat a titokzatos mindentbele dobozaim egyikében. Én lenni elégedett.
Most már csak össze kell rakni, de hát ez nem nagy dolog.
10/88 – Múlva
Helló, vasárnap, ráadásul advent elsője. Mit ne mondjak, idén se úgy fest a világ – se kint, se bent -, mint ahol egy hónap múlva már itt a karácsony. Anyósom rózsái meg a konyhaajtóm előtti muskátli például még feltűnően jól tartják magukat, sőt, tulajdonképpen a nyírfa is. Ami viszont a bentet illeti, ott csak a szokásos káosz mindenhol. A galéria első képén például az irodámból látható egy kiragadott részlet: le se tagadhatnám, hogy az én íróasztalom mögötti polcot mutatja.
Mára nem ez az utolsó bejegyzés, mert ma indul az “Adventi dekkolás 2022” című eseménysorozat is, ami most már szinte-szinte tradíciószámba megy e tájakon, 2020-ban volt az első. Nem állítanám, hogy pontos szabályai vannak, de innentől karácsonyig minden nap lesz itt valami, ami jóleső és készülődős és adventi, vagy legalábbis nyomokban effélére hasonlít. (Aki az előző fordulókra kíváncsi, a jobboldalon a kategóriák között van egy olyan is, hogy “advent”.)
10/87 – Kérdés
Mint a mellékelt ábra mutatja, voltunk piacon. Meg bótban is.
Melegem, na az nem vala. Cserébe viszont most, hogy hazajöttem (a RK még elszaladt Emesével a zakóit elhozni a tisztítóból), épp csak leültem a kanapéra megírni ezt a bejegyzést, oszt máris rám ült egy hétkilós melegítő. Bundája is van. És dorombol.
Juteszembe. Mivel holnap van advent első vasárnapja, tessék nyilatkozni, ebben az évben vagyon-é olvasói igény az “adventi dekkolás” sorozatra? Hogyismondjam, nem strapálom magam vele, ha nincs érdeklődő…
10/86 – Dia
Így néztem ki reggel, amikor elindulék egésznapos gombperecemre, hogy eljátsszam, amint én vagyok Herbart dolmányán a vitézkötés.
Hogy megnyugtassalak, a szoknyám mindvégig decensen le volt húzva, itt most csak a piros harisnyámat mutogatom. Csak nektek, csak itt, csak… na, nem csak most. Ezen a képen már elég gyanakvó pofám van, de azt akkor még nem sejtettem, hogy a buszon Fapipa megeszi a ppt-m felét, és összesen fél órám lesz majd, hogy újragyártsak nyolc diát. A képen látható nőszemély persze még azt se tudja (bár sejt efféléket), hogy az összesen tizenhat diáját kilenc lendületes perc alatt fogja ismertetni, mert persze csúszik majd minden, mint a bagolyszar, márpedig nekem gombpereceken az egyik fő szekcióelnöki ambícióm, hogy a mi csapatunk érjen le leghamarabb a büfébe (=fejezzük be órarend szerint az előadásokat).
Hulla vagyok, csak még nem zöldülök. Most van a reggeli pörgés óta az első olyan pillanat, amikor egész seggel ülök valamin, nem csak a szélén csimpaszkodom, hátha ugrani kell, és közben vacsorát is elé kéne állítanom magamnak meg a RK-nak, aki ma bokázik haza Prüccelből, de nem ahakaharohok, pedig úgy korog a gyomrom, mint egy rozmáré.
Mellesleg megjegyzem, hogy a RK-nak Prüccelben leszakadt a korpuszáról az egyetlen gatyája, amit magával vitt a háromnapos útra. Tekintsük ezt afféle szimbóleumnak.
10/85 – Pinty
Szép hosszú nap előtt állok, de hagyján, a holnapi is az lesz, a szokásos őszi gombperec most fog ránk szakadni. Nem tagadom, úgy kell az nekem most éppen, mint szar a zsebbe. Derámai állapotomról amúgy mi sem árulkodik jobban, mint hogy minden nap kipintyölöm magam, és minden este összerakom, mit vegyek fel másnap, de már hetek óta ugyanezzel az egy táskával csapatom, pedig aztán tényleg lenne mire lecserélnem, ha volna bennem hozzá enerzsia.
10/84 – Erdei manó
Nem mintha eddig különösképpen decens módon (értsd: ahogyan egy negyvenhét éves főiskolai tanártól és doktorbubától elvárható) öltözködtem volna, de minél közelebb döngetünk a félév végéhez, annál extrémebb lesz kínomban az összhatás. Ma már úgy festek, mint aki egy gombaházikóból mászott elő, és még nincs itt a vége.
10/83 – Újrafelhasználás
Ez itt meglehetőst szokásban van, hát nincs abban semmi meglepő, ha most azt veszem fel, amit csütörtökre válogattam össze, mert minek strapálja magát pluszban az ember. Ez most különösen azért jön jól nekem, mert továbbra is eléggé rottyon vagyok, bár most éppen inkább mentálisan, mint fizikailag. A tünetek persze mindkét esetben azonosak, nyöszörögve fekszem az ágyban, és nem bírok felkelni.
Istenkém, éljük túl valahogy ezt a hetet. Meg a következőt meg a következőt.
10/82 – Repeta
Már megint hétfő a lassan már megszokott programmal, házimaszogósban ülök a futonon, szövegekkel szenvedek, Poci meg ellenőriz.
Még három hét szorgalmi időszak, utána egy hét vizsgáztatás. Ez a félév még nehéz, vagy hogyismondjam.
10/80 – Állapot
A fotó egészen kicsikét archív (nem ma készült, na). Az állapot viszont ugyanaz.
Eská 10/9 – Őszi termés
Szeptember eleje óta marokkói szíveket csak a 880-as buszon horgolok, és kizárólag akkor, ha munkába megyek vagy munkából jövök.
Lássuk be, mocskosul sok időt töltök a 880-as buszon.
10/79 – Wellsoft
A lázam tegnap délre elmúlt, a hangeffektusok maradtak. A macskák úgy gondolták, teljesítik az előírt gyógycicasági kötelezettségeiket, ennélfogva majdnem egész nap ezt csinálták:
Oké, néha áthelyezkedtek más pozícióba. És mindeközben közelharcokat vívtunk a pokrócért, mert ők is tudják, mi a jó. Egyik legjobb szövetbolti döntésem volt, amikor talán öt vagy hat évvel ezelőtt engedtem az impulzusvásárlás csábításának, és kikértem négy méter wellsoftot Szilvitől, a legfelső polcról azt a rókásat, kösziszépen. Mielőtt bementem, még fogalmam sem volt, hogy nekem kéne bármi ilyesmi, de az ott egy bűnbeviteli központ, na. (Mondanom se kell, ezt sem azért linkelem be, mert fizetnének nekem a reklámért.)
Mivel láztalan állapotomban mindig fickósabb vagyok a kelleténél, még ha közben folyton az orromat is fúvogatom, délután lekecmeregtem a konyhába, és csináltam egy ilyet:
Gasztroblogger sose leszek, az nem vitás. Ezen a fotón úgy néz ki a tepsi tartalma, mint ami egyáltalán nem alkalmas emberi fogyasztásra, pedig dehogynem. Szerencsére mások viszont tudnak kaját fotózni, ha én nem is.
Na akkor indulhat a mandula, új nap, új adag takony, ezt is túléljük valahogy.
10/78 – Effektus
A napot fél négykor indítottam harákolással és más hangeffektusokkal, majd valamilyen belső indíttatásból úgy gondoltam, meg kéne keresnem a lázmérőt.
Touché. Azóta már megittam a házban található egyetlen tasakocskányi neocitránt, és elhasználtam egy fél csomag papírzsebkendőt, most pedig neki fogok gyürkőzni, és neptun-üzeneteket küldözgetek elmaradó órákról a gyivákjaimnak (akik nyilván boldogak lesznek ettől, mint aki madarat fogott, efelől semmi kétségem), majd krákogva elheverek, és… és ennyi.
Pedig mostanság olyan rendes néni vagyok, hogy esténként az utolsó zokniig összerakom, mit fogok felvenni másnap. Íme, ez lett volna a mai kínálat, ha nem fordulok fel hirtelen.
(A fürdőszobámat kitakarítottam a múltkorában. Azt nem állítom, hogy rendet is raktam benne, különben is hová a nyavalyába pakoljam a lakásfestő-ecseteket?)
10/77 – Paradicsom
A lükék ma reggel felmásztak az asztalra, ahol speciel lett volna libahurka is, de neeem, nekik a paradicsom kellett, hogy bólingozhassanak vele. Nagyon remélem, hogy csak azt az egy darabot csenték el, amit aztán elvettem tőlük, átkozottul nem lennék boldog, ha jövő tavasszal aszalt-rohadt-penészes paradicsomokat találnék valamelyik olyan bútordarab alatt, amit addig nem mozgatok el.
Az időjárás és a hozzá kapcsolódó kellemetességek mostanra teljesen szíjjelverték annak lehetőségét, hogy a napom összes helyszínéhez megfelelő hacukákat bírjak magamra rángatni. Igaz, a kápuctai rétegek megoldást jelentenek valamelyest, de hát akkor is: a lakásban 20 fok van (burzsujok vagyunk, no), az utcán 10, a buszon biztosan több, mint 20 (ezt nem is értem), a munkázóban pedig elvileg 18, de kevesebbnek érződik. A diákok mindenesetre pokrócokba vannak csavargatva, és én ugyan elég sokat gimnasztikázom előadás közben, de nekem sincs melegem, nagyon nincs. Úgyhogy megpróbálok eléggé tarkabarka-őszies cuccokat pakolni magamra, és elsősorban a tanterem hőfokához öltözöm, mert ha már ott is rossz lesz, akkor megette a fene az egészet. Épp tegnap döbbentem rá, hogy kizárólag akkor érzem magam bármennyire is jól, amikor éppen tanítok.
Azért a biztonság kedvéért ma viszek magammal egy kis lélekmelengető leveskét is. Merő véletlenből paradicsomot.
Ezek a képek is egyre rosszabbak, de ezúttal nem a gép a ludas, hanem azok a nyavalyás fényviszonyok. És innen csak lefelé fogunk tartani még egy ideig.
Minden nap más - mindennap más 