Plusz két eltérő szélességű maszkolószalg, egy akrilspray, három festékhenger, két kila glettgipsz és még… nem, csak ennyi volt összesen, bagatell.

Ezt hoztam haza széles hátamon az imént a Mogorvák Klánjától ahajt két sarokkal odébbról. Ez az a hely, ahol általában úgy néznek rám, mint a véres rongyra, még akkor is, amikor a legfestékfoltosabb gatyámban vagyok, hát gondoltam, minek strapáljam magam a kedvükért, toll a fülükbe.

Úgyhogy kicsíptem magam így,

és ellejtettem a hét lityi festék satöbbi irányába, mert eldöntöttem, hogy ha sikerül teljesítenem egy izémizé határidős melót (ez történt meg tegnap), akkor ez lesz a jutalmam: elverek egy királyi váltságdíjra való pízt olyan dolgokra, amiket aztán hazacűgölhetek a hátamon, és később meg heteken keresztül koszolhatom velük a lakást extra felfordulás közepette.

Ja, egyetértek, tényleg sajátos elképzeléseim vannak a jutalomról. Hé, sajátos elképzeléseim vannak a “katedrámról” is, mert az jelenleg például így fest:

(Megjegyzem, a Magyar Orvosi Kamara éppen tegnap könyörgött a népeknek, hogy ne menjenek plázázni a barkácsáruházakba, és volt is egy leheletnyi lelkifucim, hogy én most elmegyek plázázni a Mogorvák Klánjához, de lelkiismeretem megnyugtatására eltökéltem, hogy ha négy embernél több van bent, én bizony be nem megyek. Aztán ehhez képest az ajtón az a felirat fogadott (négy példányban), hogy maszk nélkül be ne merd dugni az orrod, valamint (három példányban) hogy egyidejűleg csak két vevő tartózkodhat odabent. Ez megnyugtatott. Egy icipicit.)