Nem is tudom, volt-e még errefelé ilyen hiányos-nyavalyás hónap. Mindettől persze még papagájsegg-színű ruhatáram jóvoltából mégiscsak úgy fest itt ez az összefoglaló, mintha más se lett volna mindvégig, mint hejehuja meg jingle bells. Galéria!
december 2018 havi bejegyzések
6/122 – Térerő
Mint már jövendöltem, mára nem várhattok tőlem semmi újat, mármint vadonás-friss, baltával ácsolt kötényruhámon kívül, azki alá vígan fel tudok venni akár kettő pulóvert is, ha muszáj. No sebaj, sodorjuk le a szokásos december 31-i megaszondomokat.
Blablabla, nekem nem ma van az év vége, blablabla, de persze ünnepeljen mindenki kedvére, viszont itt ebben a házban kilenckor már fel fogják lőni a pizsit, és ez már három órával azután lesz, hogy a macskák fejest ugrottak a futon mögé, mert kint a szoborparkban pedig a rakettákat lőtték fel. Ez utóbbiakról és a csatolt szilveszteri süstörgős istennyilákról sem változott magvas véleményem, dugja fel a petárdáit a seggébe mindenki, akinek annyi esze van, hogy valahol egy lakott terület kellős közepén durrogtassa el egyheti kajabevásárlásának összegét, megrémítve és veszélyeztetve egy csomó kétlábú meg négylábú élőlényt a közelben.
Ti, kedveskéim, legyetek jók, ha akartok, de ne legyetek nagyon rosszak, csak módjával durrogtassatok, és vigyázzatok az állatkákra, akik még nálam is jobban rühellik a süstörgős istennyilákat. Ne rúgjatok be nagyon, vagy ha mégis, ne legyen kérdés, hogy “részegen ki visz majd haza”, és igyatok sok-sok vizet, a hidratálás fontos. Ne vesszetek össze senkivel, mert ha a karácsonyt sikerült megúsznotok, ez az utolsó erőpróba idénre. Menni fog. Biztos menni fog. Ja, és ha vadidegenekkel entyempentyem, azt csak gumival.
Hát kábé ennyit akartam elmondani, na meg hogy jövőre mindenkinek minden jót, egészséget meg térerőt, mert mint tudjuk, “csak egészség legyen meg térerő, tíraríra térerőőő”. Ma még gyorsan kaptok egy decemberi összefoglalót galériával, aztán ha van egy kis szerencsétek, semmi többet. Holnap viszont istenbizony egy olyan búék-poszttal jövök, hogy a fal adja a másikat, tervek meg minden izé.
Eská 6/17 – Ruhából ruha
Biztos izgibb lenne, ha olyasmit tudnék odaírni címnek, hogy “ruhából kisszék”, de hát nem így esett. Legalább baltával csináltam, no, vagy legalábbis úgy fest, mintha azzal tettem volna.
Már egy ideje fenyegettem ezt a cuccot azzal, hogy hujde át fogom alakítani, és most el is jött annak a napja. Mindenekelőtt levágtam a nyakáról a paszpólt meg az ujjait, aztán visszahajtottam, és széles cikcakkal elszegtem a megmaradt ujjakivágást és nyakkivágást.
Igen, kötényruha lesz belőle, mi más. Ehhez viszont merő esztétikai okokból a nyakkivágást körbecikcakkoltam bogyós effektfonallal, hátul egy sorban,
elöl kettőben.
Utána vettem egy mély lélegzetet, és nyissz, elvágtam a ruhát derékban.
A balra látható világosabb narancs polárra várt az a sors, hogy abból legyen majd a szoknyarész – ki is vágtam belőle két hozzávetőleges téglalap-formát, ami messziről és hunyorítva szoknyának látszott.
Ebbe viszont még építeni kellett szűkítőket – na hát én ezeket szemmértékre raktam bele, ti ne csináljatok ilyet.
Mivel egy kötényruha szart sem ér, ha nincs zsebe, azt is építettem a szoknyarészbe.
Ezek után a szoknyát és a felsőrészt összevarrtam, aztán a varrásvonalt is megprüntyöltem egy kis effektfonallal,
végül pedig a ruha eredeti szoknyarészének aljáról levágtam egy csíkot, és ráapplikáltam a jelenlegi kötényruha-aljra, avec effektfonal meg minden.
Csinos lett? Nem igazán. Kényelmes? Nagyon. Meleg? Nyamnyam. Ronggyá fogom hordani itthon? Naná hogy.
Holnap majd felveszem, akkor teljes pompájában megcsodálhatjátok.
6/121 – Nekifekszik
Az alvás olyan, mint a csokoládé: ha tényleg nekifekszik az ember, nem tudja abbahagyni. Az elmúlt másfél napban én annyit aludtam, mint egy macska, márpedig az nem kevés. Miután a tegnapi nappalt lényegében átszundikáltam, kisebb tisztálkodós meg eszegetős szünetekkel, némiképpen tartottam attól, hogy éjjel majd jön a felkuvik, de nem. Tizenegy órát aludtam egyhuzamban, még mindig kába vagyok tőle, és (valószínűleg ez a legfélelmetesebb) továbbra is tudnám folytatni.
Mindazonáltal ma már nem ártana úgy tennem, mintha élnék. Úgyhogy nekiláttam megsütni egy beaucaire-i kenyeret, aztán bevágok egy (két, három) mosást a gépbe, és betotyogok cicás zoknimban a Bűnök Barlangjába átalakítani eztet itt. Szilveszteri szundikához ideális lesz.
6/120 – Brutállusti
A mai napot eddig túlnyomórészt heverészve töltöttem, és szerintem maradok továbbra is ennél a programnál.
6/decemberi 10×10 – eredmény
Na ezzel is megvagyunk.
Tudja a penész, ezeknek a kihívásoknak mintha egyre alacsonyabb lenne a sportértéke.
6/119 – Dupla vagy semmi
Már egy egész hete lapítok itthon, és a szilvesztert is minden bizonnyal békés szundikálással fogom tölteni, ma este viszont partiba vagyok hivatalos, úgyám. Ennélfogva mára kettő áutfit is várható, mert mégsem ődönghetek délutánig pizsiben.
Kezdjük a délelőttöt könnyed, ámde igényes itthonmaszogó jelmezben, pipacsos zoknikkal,
aztán délutánra (folytköv.)
rádobok az egészre néhány plusz réteget, és elmegyek ereszdelahajamatra.
6/118 – Házias erények
Azt hiszem, idei karácsonyisüti-gyártó tevékenységemre sem mondhatni, hogy panasz és égre hasító jajszó fogadta volna az eredményeket. 24-én expediáltam a szomszédba a családnak az ellátmányt, ezt itt, ni.
Ez egy szép nagy doboz. Dugig tele. Ehhez képest tegnap délután-este az unokaöcsi még kétszer fordult egy-egy púpos tányérnyi adaggal, bár némi paidagógoszi szigorúsággal rá kellett szólnom, ne csak a csokicsókból vigyen. Már ötödik éve zsinórban az a kedvence, úgyhogy a továbbiakban valószínűleg leegyszerűsítem magamnak a dolgokat, és következő izénapjára megsütök neki egy komplett nyolcvandarabos adagot, ajándékba pedig kap majd egy csinos dobozt, benne a gondosan kimért alapanyagokkal meg a recepttel. Nincs az elkészítésnek egyetlen olyan mozzanata sem, amivel ne tudna megbirkózni egy csokicsókra éhes tizenhárom éves ifjú legény, meg hát ugyebár a jövőre is gondolni kell, amikor majd muszáj lesz valamivel imponálnia a lányoknak. Arra igen kevéssé alkalmas a foci (legalábbis amíg nem jár vele egy Lamborghini slusszkulcsa), és még kevésbé alkalmas másik nagy szerelme, a horgászat. Nem vagyok ugyan biztos abban, hogy a modern ifjú hölgyeket érdeklik a férfiakban fellelhető házias erények, én még egy definitíve más generáció tagja vagyok, ergo lövésem sincs, mit találnak vonzónak a jelenlegi tinik, de a csokit valószínűleg ők is szeretik. Tippjeim szerint sokkal inkább, mint a sáros sportszárakat és büdösre izzadt focitrikókat meg a végeérhetetlen történeteket a fárasztásról meg a csaliról, de ez csak egy tipp.
Ami a házias erényeket illeti, én a mai reggelt (hajnal volt az, nyilván) is sütéssel kezdtem, de ezúttal végre nem valami édes izét csináltam, hanem a boule nevű kenyérnek gyürkőztem neki már másodjára. A nekigyürkőzés nem csak afféle szófordulat, ezt a nyavalyást három és fél órán át kell hajtogatni meg keleszteni, és istenbizony nem vagyok benne biztos, hogy megéri, de évi egyszer belefér. Na hát kérem ezúttal valami teljesen bizarr ördögi körbe futottam bele, merthogy én ugyan megcsináltam minden fázist (dagaszt-pihentet, sót belegyúr-újrapihentet, nyújt-keleszt-hajtogat-visszadobozol×3, készre formáz-kelesztőkosárba dug-pihentet), de az akciók között eldőltem a kanapén, és édesdeden aludtam egyet-egyet, színes-szagos-hülye álmokkal, ahogyan ezt kell. Természetesen ébresztő nélkül. Ezt úgy tessék elképzelni, hogy éppen elkaptak a Szaharában a kémelhárítók, miközben a faszimmal mindketten narancssárga kezeslábasban próbáltunk elbújni előlük összebilincselve, mire én felébredtem, hajtogattam egyet a tésztán, vissza rá a doboztetőt, engem meg vissza a kanapéra, snitt, és máris légtornásznő voltam valamilyen artisztikus cirkuszban, négy méter hosszú platinaszín varkocsok lógtak a fejemről kócból, és igazán boldog voltam addig, amíg a hintán lebegtem, mint egy táncoló felhőcske, de mikor leszálltam a földre, csak totyogni tudtam, ölemben több kiló kócot cipelve, na és akkor felébredtem, hajtogattam egyet a tésztán, vissza rá a doboztetőt, stb. stb. stb. Ennélfogva a) végre kellő alapossággal kialudtam magam, b) fantasztikus hülyeségeket álmodhattam össze, c) a boule nevű kenyér öt és fél órán át kelt három és fél helyett.
Attól még megesszük.
Szaporulat a szekrényben 6/3 – Vegyes felvágott
Visszapörgettem az archívumot, és meglepetten tapasztaltam, hogy szeptember vége óta nem volt itt egyetlen “mit-turkáltam-mostanában” bejegyzés sem – talán mert nem is igen turkáltam semmit december elejéig. Az, hogy nem gyün be semmi, amíg nem megy ki valami más, eléggé behatárolta a turkálási lehetőségeket, viszont mikor összecsődítettem Diwalira a népség-katonaságot, egyúttal kiborítottam a szekrényeimet is, vigyetek, hogy hozhassak.
Ha nem emlékeznétek, én azidőtájt beteg voltam, mint egy kuty. Más magyarázatom nincs arra, ami történt. Az egész azzal kezdődött, hogy szépen behurcoltam mindent Filoméla szobájába. Nem voltam a topon, az igaz: arra még volt eszem, hogy bevigyek olyan cuccokat is, amik már régen az alagsorban várakoznak, de olyanokat is behurcoltam, amikről utólag döbbenten pislogva állapítottam meg, de jó, hogy ezt nem vitték el. Mindenesetre felpakoltam polcokra meg vállfákra az összes himmihummit, aztán (ha már nem készítettem pontos kimutatást arról, mi mindent vittem be, legalább utólag legyen rá valamilyen lehetőség megállapítani, hogy mit vittek el) lefotóztam a tájképet. Több szögből. Közelképekkel. Erre világosan emlékszem. Ehhez képest mikor később elővettem a fotómasinát, hogy haddlám, miket vittek el (nem voltam végig jelen, miközben ott mulattak a népek) színüres gépmemória fogadott. Nyilván egyetlen laza mozdulattal letöröltem a képeket a fényzőgépből, és nem is sejtem, mikor. Ennélfogva csak azt tudom elmondani, hogy a felkínált rengeteg izéből elég sok maradt, de a vállfák-polcok meg hézagos memóriám tanúsága szerint óvatos becsléssel is elvittek két kabátot, három blézert, egy nadrágot, két szoknyát, valamint tíz-tizenkét felsőt/tunikát és három kardigánt. Asszem.
Mindenesetre én azóta az alábbi holmikat csaptam hozzá bőséges és egyre lököttebb ruhatáramhoz. Egy részét úgysem látjátok rajtam tavaszig, de ha most nem mutatom be, elfelejtem. Egen, még mindig túl sok ruhám van, és ez valószínűleg nem is fog változni. Vessetek rám köveket.
Először is, vettem egy kis csinos zöldkockás tavaszi kabátkát, buszutakhoz ideális lesz.
Aztán egy teljesen értelmetlen, ámde rendkívül elbűvölő darabot, ilyen még eddig nem volt, motorosdzseki vastag pólóanyagból, steppeléssel meg mindennel, a válla pedig különösen ravaszul van megoldva, ay, mi madre. Nyilván valami könnyed és virágos izével fogom hordani az ellenségek megtévesztése végett. Kocsmai verekedésekhez vagy vizsgáztatáshoz el sem tudok képzelni ennél alkalmasabb dzsekit.
A fenti darabot hordhatom majd például ezzel itt, ni. Megnemmondom, ruha-é ő vagy tunika, az én ruhatáramban nagyjából egyremegy, de erről is hangosan üvölt a tavasz.
Az alábbiról sem tudom eldönteni, hosszú pulóver-e vagy ruha, ami persze megint azt jelenti, hogy pillanatnyi elmezavaromtól függ, mivel fogom majd felvenni.
Nagyon remélem, hogy erre a kék plüssbársony miniruhára nem akartok magyarázatot, mert nincs.
Végül pedig, és nyilván ebben sincs semmi meglepi, kiturkáltam az ikszedik ugyanolyan Per Una kardigánt. Amíg ezeket elém dobják az én méretemben a turkálók, addig nem is számíthattok másra, mint hogy én ezeket mindig meg is veszem.
Ezúttal pedig különösen bolondos kedvemben talált ez a kardigán, mert mikor megláttam, rögvest el is döntöttem, hogy e köré fogom kerekíteni a januári tízszertízet.
Nesztek egy bazi nagy közelkép a csíkjairól, hogy legyen némi halavány sejtésetek arról, milyen merényletek fognak történülni januárban.
6/117 – Tangóharmonika
Tegnap este, míg a Repülő Kutató átlátogatott a szomszédba a családjához disznótorost zabálni meg alkoholneműeket inni, én a Bűnök Barlangjában szöszmötéltem a karácsonyra való tekintettel, aztán bealudtam a futonon. Ez utóbbit rendkívül sikeresen, legközelebb hajnali háromkor ébredtem arra, hogy úgy össze vagyok zsúfolva, mint egy tangóharmonika. Ebben eleve nem is volt semmi meglepő, a futon 140 centi széles, én meg 163 hosszú vagyok, úgyhogy amikor a futont összehajtogatom kanapévá (és általában ez van), én is csak hajtogatva férek el rajta. Meglepő az volt, hogy még abból a 140ből is csak kábé 120at használtam fel, a lábamnál ugyanis azonnal agnoszkáltam valakit, aki szőrös volt és horkolt, nédda, egy Poci. Mondanom sem kell, palotánk összes termeiben van minima kalkula hat ágy/kanapé és öt fotel, a székeket már nem is számolom össze. Ehhez képest úgy össze voltunk zsúfolva ott mink ketten, mint egy Grimm-mesében, ahol a hetedik gyermeknek már nem jut más hely aludni, mint a polcon a bokályok között.
Kihajtogattam magam Poci alól (ő nem zavartatta magát, aludt tovább), aztán behallgatóztam a hálószobába, ahol a hurkakolbász meg a borok békésen horkoltak a Repülő Kutatóból, majd lelátogattam a konyhába kávéért, ott pedig újabb idilli jelenet fogadott. Láttátok ti az Arabella című csehszlovák gyermekfilm-sorozatot? Na abban volt egy olyan felvonás, amikor a gonosz királylány varázslattal modernizáltatja a mesebirodalmat, és ennek eredményeként a kemencesutban szundikáló lusta atyafi (nemzetközi mesealak, mindenhol van belőle) arra ébred, hogy egy marha kényelmetlen gáztűzhelyen kuporog egy tipikus nyolcvanasévekbeli panelkonyhában. Nálunk ezúttal ezt Celofán alakította, aki a sütő előtt gubbasztott a padlón, holott, mint már mondtam, hat ágy/kanapé, öt fotel, és még mindig nem számoltam össze a székeket. (Jó, ez valójában elég logikus volt Celótól, mert éppen a sütő előtt indul a padlófűtés keringtető rendszere, tehát ott a legmelegebb a csempe. Na de akkor is, ágyak, kanapék, fotelek, székek?)
Minekutána úgyis úgy indult a reggelem, mint egy szájbavert mese, tápláltam a mindig éhes kis nyikorgót a sütő elől, aztán gondoltam, kihasználom az éjek évadját, és olyan dolgot fogok csinálni, amihez semmi kedvem. Úgyhogy restauráltam a fejemen a pipirost. És aztán visszaaludtam. Hurrá.
A múlt héten, mint esetleg emlékeztek, úgy vártam én ezt a szünetet, mint a mennybőlazangyalt, de mostanra már az oldalamban a lustálkodásból eredő bűntudat kicsi harapáskái láthatók (a hétféle süti meg ajándékbaglyok meg a vízszintes karácsonyfa valamiért nem számítanak). Muszáj lesz kitalálnom valami nagy akciót, amitől persze az Úr óvjon mindannyiunkat, mert eszem nincs túl sok, viszont ebben a hónapban a blogom olvasottsága a bányabéka fenekét nézegeti, a Bűnök Barlangjában van több köbméter anyag és átalakítanivaló, ráadásul az elmúlt hetekben turkáltam néhány új ruhadarabot, úgyhogy asse tudom, mivel kezdjem.
Mivel kezdjem?
Csak azt ne mondjátok, hogy egy könnyed kis aerobic-edzéssel.
Eská 6/16 – Párnácskabaglyok
Az Angyal azt mondá nekem, hogy “Csináljál baglyokat az unokahugicáidnak karácsonyra, mert az nekik lesz jó”.
Én meg szót fogadtam.
Háromszor is.
6/116 – Pizsinap
A karácsonyi tradícióim fontos része, hogy a huszonötödike lusta kis itthonmaszogást jelent pizsiben vagy ennek valaminő megfelelőjében, ami ugyebár ezeken a tájakon igen kézenfekvően nyafogóruhát jelent.
Öregecske, de felfrissített nyafogóruhát.
Gondolom, nem nagyon kell magyarázni, mi történt vele. A nyakkivágásra keskeny polárcsíkból egy paszpól, az ujjára kicsit szélesebből egy-egy másik, végül pedig alul a “kuss, én így szállok le a bicikliről” szellemében egy toldás, hogy ezentúl bokáig érjen.
Valószínűleg amúgy még nem értünk a végére, hirtelenden elkezdtem álmodozni ugyanis arról, hogy egy későbbi percen kétrészessé varázsolom (pulcsi+szoknya), vagy pedig kantáros szoknya lesz belőle, esetleg kantáros szoknya és kardigán. Szerintetek?
6/115 – Bőved
Szenteste van meg bőved-este, zabálónap meg ajándékozónap, én meg kicsikét belegondoltam abba, miképpen is fest ez nálunk.
Amikor összeházasodtunk, otthon meg jövő meg mindenmás mellé egyúttal karácsonyi tradíciókat is teremtettünk magunknak. A házasság amúgy is olyan cucc, hogy mindenki belehozza a saját dilijeit meg a családja dilijeit meg a szülőhelye tradícióit és még ezer más hülyeséget, amiket ki kell válogatni, meg kell szelektálni, a saját képességeidhez és a saját igényeidhez alakítani, másként ott állsz frusztráltan és siránkozva, és Ica nénéd toroskáposztáját emlegeted, aztán a feleséged egyszer csak fejedre borítja a vacsorát. (Megtörtént eset. Nem velünk, hálistennek.)
A karácsony ebből a szempontból különösen hathatós tervezést igényel. Kihez megyünk, mikor megyünk, hol van az ajándékosztás, mi a menü, áááá. Így hát mi rögtön azzal kezdtük, hogy a szenteste meg karácsony első napja a mienk, családi látogatásokra csak ezek után számítsanak tőlünk, és ha valaki vendégfogadás helyett inkább gyünni akar, azt is csak huszonhatodikától ajánljuk. A karácsony főrésze a mienk lesz meg a gyerekeinké, nem hurcoljuk őket körbekörbe valami kényelmetlen ünnepi rucikába belerángatva, hanem miután megjött az Angyal, együtt fogunk társasjátékozni és könyveket olvasni pizsiben, másnap meg együtt csinálunk nagy, maszatolós reggelit úgyszintén pizsiben. Vacsorára valami fincsiség lesz, ami nem töltöttkáposzta, mert úgysem tudok olyan jót főzni, mint anyám, és nem is rántott ponty, ami fantáziátlan és mocsárízű és nagy macera, és nem lesz bejgli, ami mindig kireped, és a mákos gubát csinálja meg magának az, akinek hiányzik. Sok aprósüti lesz meg fahéjas kakaó, és béke és nyugi és örvendezés.
Aztán persze nem lettek gyerekek. Nem lett társasjátékozás pizsiben (bár a könyvolvasás megmaradt), és egy ponton túl nem vettünk már fát sem, mert minek. A karácsonyfa akkor fontos, ha van kinek rácsodálkoznia, másként nem éri meg a káromkodást a baltával, amíg belefaragódik a talpba, és csupáncsak a tradíciók kedvéért nem fogunk hazahurcolni, feldíszíteni, aztán alig pár hét múlva a szemétre dobni egy két méternyi magas halott növényt. Lassan kikopott az ajándékozás is, mert abban is az a buli, amikor izgatottan bontogatja valaki a csomagolást, amiben valami naaagy-naaagy meglepetés van, remélhetőleg az, amiről egész évben mesélgetett sóvárogva, legyen az transzformer vagy barbi, linómetsző készlet vagy a Merriam Webster nagyszótár. Pusztán az ajándékozás kedvéért nem fogunk ajándékokat vadászni egymásnak a nemlétező fa alá – akkor és azt ajándékozunk egymásnak, amit és amikor a legalkalmasabb. A CrockPotok meg zoknik meg kelimszőnyegek meg bécsi hétvégék nem várnak addig, amíg be lehet dugni őket a fa alá, mi sem várunk velük addig.
Nyilván üresebb lett a karácsonyunk attól, hogy nem lettek gyerekeink, de attól még karácsony ez, a mienk. Hatféle aprósüti meg vacsorára valami fincsiség, illatos gyertyák, fényfüzérek és a teraszablak szemöldökfájára applikált fenyőágak. Az a mi vízszintes karácsonyfánk: macskabiztos, (nagyrészt) káromkodásbiztos, és nem kellett kivágni hozzá egy két méter magas élőlényt, a fényfüzér pedig azon is szépen csillog.
Megyek is, megépítem.
Hogy addig se maradjatok kép nélkül, ilyen volt pár hete az ablakunkban a készülődő karácsony. Azóta már nincs a nyírfán levél, de a tomték, gyertyák és fényfüzérek ott vannak.
Eská 6/15 – Sütikék
Nos, lelkecskéim, mint láthatjátok, idén afféle rusztikus krumplibarnára vettem a figurát.
A diós csókoknak még szikkadniuk kell, azért vannak rácson. Most viszont egyelőre leállok, bár még van három gazdátlan tojásfehérjém, de majd csak lesz azzal is valami.
6/114 – Futószalag
Most már tényleg bedurrantottam a sütikészítő futószalagot, a mai nap nagyrészt azzal fog telni, hogy egyszerre háromféle tésztával bűvészkedem, az egyik a teraszon hűl, a másik a gyúródeszkán lapul, a harmadik meg a sütőben ül, és ez addig tart, amíg el nem harsogom, hogy elég.
Igény szerint majd a kész sütiket is bemutatom, ha eljutunk a harsogásig.
6/113 – Liszt
Ha itt-ott fehér maszatokat láttok rajtam, az nem kokain.
Igen, sütőszezon van.
6/112 – Éppen
Az év legrövidebb napja, nekem meg végre lassú és többé-kevésbé céltalan, kóchajú matatónap felemás zoknikban. Sütögetőnap, varrogatónap. Decemberi vizsgák letudva, jegyek beírva, tele a kamra, tele a padlás, a kosárkámban másfél kiló főzőcsoki, a Bűnök Barlangjában készülődő plüssök, a kanapén horkoló macskák, a kannában fahéjas-almás tea, az ablakpárkányon narancsos illatmécsesek.
Légy szíves, kedves jó zuniverzum, ezúttal nem tojni bele a palacsintácskámba. Nekem most éppen jó, és igenis azt akarom, hogy nekem most jó legyen.
6/111 – Rittyeg
Ma különösen szükségem van arra, hogy összeszorítsam a fogam, miközben némi hörgés-morgás közepette elvonszolom magam vizsgáztatni, mert ha nem szorítanám össze a fogam, nem hörgés-morgás lenne belőle, hanem nyivácskolás. Odakint továbbra is stabilan tartják magukat a mínuszok, Esztergomban ráadásul mindig hidegebb van. “Érzés szerint -7”, mondta derűsen az előrejelzés.
Vigasztalásomra magam elé húztam a vizsgajelentkezési statisztikákat, amelyek arról informáltak, hogy a vizsgázóim kétharmada ezen a héten akarja letudni a letudnivalókat, hiába áll rendelkezésükre a komplett január, tehát igenis jól döntöttem, hogy több napon át is látástól mikulásig kuksolok a háromszázakárhányas teremben ahelyett, hogy itthon kuksolnék a ficlijeimmel meg a macskáimmal. Heh. A statisztikák racionálisak. Én nem vagyok az. Én úgy gondolom, hogy nekem süteményeket kéne sütnöm meg plüssöket varrnom, nem pedig a munkahelyemen kuksolnom, amikor valójában nem is lenne muszáj, majd a 19:10-es busszal kúsznom haza a rittyegő hidegben, hónom alatt ötvenhat dolgozattal. (Bár egy részét mindenképpen kijavítom még ott, fene akar több tonna papírt hurcolászni.)
Úgyhogy igen, ma van annak a napja, amikor én nyafogóruhában vonulok el vizsgáztatni a hóesésben. Érzés szerint grrmrr.
A képen egyébként az a jelenet látható, amikor a RK majdnem belesétált a fotóba. Gondoltam, nem csinálok újat, ezen legalább úgy festek, mint aki talál némi vidulnivalót az életében.
6/110 – Bogáncs
Úgy várom én ezt a téli szünetet, mint a Messiást – nos, végül is, mindkettő megszületik jövő héten, addig viszont még lefolyik némi víz a Jordánon. A szamaragolók ott poroszkálnak a Betlehem felé vezető úton, és nem is sejtik, hogy ott már minden airbnb foglalt. Nekem persze így utolsó héten a fejemre esett a szokásos programon kívül is egy bog munkamunkamunka, pedig a szokásos program sem piskóta. Hétfőn döbbentem rá arra, hogy mindösszes felsőoktatási regnálásom alatt sose volt annyi eszem, hogy ne tegyek decemberre vizsgákat, holott az sehol és soha nem volt előírás, hogy még az ünnepek előtt le kell zavarni egy adagot. A mostani önmagam eléggé morcos a november eleji önmagamra, aki annyira rendeske volt, hogy nem tolta át az egész hepajt januárra. Az árgyélusát neki, nekem most kéne egy hét pihi meg adventi készülődés: sütik, mécsesek és teák, színes ficlik, tomték és angyalkák. Na hát nix pihi, nix adventi készülődés. Holnap is vizsgáztatni megyek, ma meg szakdolgozóval kell találkoznom ahajt bent a nagy székesfőfaluban, és mivel a szakdolgozó délután dolgozik, reggeli műszak lesz belőle, jövel hejehuja és tobzódás a 11-es főút dugójában.
Legalább tegnap megjelent palotánkban Atilláné, és kivakart minket a varacskból, szóval a helyzet nem olyan rossz, mint lehetne, de a karácsonyi hangulat még sehol, ott poroszkál Betlehem felé, és időnként megáll az út szélén bogáncsot legelni. Mindehhez ma hajnalban felébredtem kettőkor, mert mikor máskor, a macskák jutifalatot és simisimit kérincséltek, nekem meg ott volt a puttonyomban egy kupac kijavítatlan dolgozat, mert persze a hallgatók is úgy gondolták, hogy jobb lenne lezavarni a vizsgázást még decemberben, az ünnepek előtt. Úgyhogy a továbbiakban lesunytam a fejem, és beledugtam egy kupac papírba, aztán ki se szedtem onnan addig, amíg nem végeztem az összes dolgozattal. Ez legalább megvan, hurrá. A hallgatók persze továbbra is konzekvensen félreértik az instrukciókat: didaktikai feladat helyett a didaktikai játékról írnak nekem, a kért meghatározás helyett pedig inkább felsorolják a tiszta típusú tevékenységeket (pontatlan megnevezésekkel, persze), és helyenként világosan látszik, hogy szépen bemagoltak komplett mondatokat, de nem gondoltak bele az értelmükbe. Eh.
Na jó. A zenegépecke csutkára töltve, reményeim a Last Christmas elkerülésére még mindig nem haltak el, ti pedig kaptok most egy képet hétfőről, amikor a biztonság kedvéért csináltam mára is egy konzervet, mert nem tudtam, mennyire érek rá ma reggel. Attól tartok, a külvilág nemigen fogja látni, mert tovább kell rétegeznem magam Michelin gumibabának, mielőtt kikúszom a zegernyébe. Mínusz öt fok, éppen erre van szükségem most, grr.
Azt a fejér cérnaszálacskát amúgy azóta leszedtem a tunika aljáról. Csak mondom.
6/109 – Hosszúnap
Hétkor indulok, egész nap dolgozom, és jó eséllyel este nyolcra érkezem haza, úgyhogy konzerv.
Igen, a vizsgaidőszak se jobb.
Nyilván erre jön még egy kabát. Egy jó nagy kabát.
Minden nap más - mindennap más 