Volt itt minden, mint a búcsúban.
Kérdés, hogy ennek így van-e még bármi funkciója, minekutána ráálltam a vasárnaponkénti galériákra is, de, tudjátok mit, annyi jó fotóm van.
tavasz kategória bejegyzései
9/270 -Lótifuti
Akkor a múlt héten kipróbáltakhoz hasonlóan újabb galéria Fapipától. Fele még otthon (macskák! lonc!), fele úton meg itt.
Ma visszalótok-futok hazulba, mert vár egy befejezendő tanulmány, három elbírálandó szakdolgozat, és szerdán már vizsgáztatok is, bezony.
9/269 – Méltó
Három óra múlva ott leszek azon a színpadon.
Ehhez méltó módon be is vagyok szarva, nem tagadom.
du.
Na, túlvagyunk rajta. És készült ott rólam egy ilyen fotó, ni.
A fotóst úgy hívják, hogy Zsigmond István. Fotót nem lopunk. 🙂
9/267 – Bogdán
Tudjátok, az, amelyik pakol. Ő az üres boltban teszi, én a teli lakásban.
Amilyen iszonyatos módon rühellek messzire utazni, huszoniksz év után is elképedéssel tölt el, hogy a nyimnyámba kerültem hétszáz kilométerre légvonalban onnan, ahol megszülettem.
Na most visszamegyek. Csak a hétvégére, és csak mert irodalmi kerekasztalt fogok moderálni, de visszamegyek.
9/266 – Zabos
Kissé zabos vagyok máma a mindeményedelemre, a reggelt lakodalmas kutyaként kezdtem (arra két szólás is van, az egyik szerint felül ereszt, a másik szerint alul – nekem az utóbbit sikerült kifognom). Pont ma lett volna amúgy találkozóm a barátnőimmel, de olyan nyomorúságos banda vagyunk, hogy az egyik nem tud jönni, a másik hullafáradt, én fosok, a negyedik meg hányik, bár azt hiszem, ő már abbahagyta. Én még nem. Grr.
A disznó cicumicuk persze elfoglalták összes futonomat, a rózsaszín Nikon és Fapipa összeresztése pedig negyven perces “fehér ember nézni körbeforgó álomcsapda” akciót eredményezett. Eleve ilyen ketyeremennyiség kell hozzá, hogy egyáltalán bármit csináljanak együtt,
ráadásul a képek importálásához nélkülözhetetlennek találják, hogy megjelenítsék az összes fotót, ami a Nikonon lakik. 2500 körül vannak, és nyilván törölnöm kéne egyet-mást, de ezernél lejjebb így se tudom tornázni az elmentendő képek számát, ez a kurva Fapipa meg csak ICloudba hajlandó tölteni. Grr.
Mindenesetre azért kellett nekem a Nikon tartalma, mert tegnap végre elkúsztam bodzavirágért a temető mellé, és van erről egy galériám.
Szóval legalább a szörp már ott ül a pincében, én meg próbálok a vécére szaladgálások között készülni a holnapi világgámenetelemre. Az is úgy kell most nekem, mint hátamra egy púp.
Viszont mivel a kovászt meg kell etetni, hétfőig ugyanis itt hagyom ebek harmincadjára, nagy zsörtölődések közepette begyúrtam négy bagettfélét. Korpa is van benne meg pehely is, ráadásul mindkettő zab, úgyhogy mindent összevéve megy a hangulatomhoz.
(És persze ma van a törcsinap is, én meg ezúttal se mászom ki a házból. Na nem baj, használom a törcsiket máma éppen eleget, még annál is többször mosok kezet, mint a szopornyica elején.)
Szaporulat a szekrényben – Cserebere
Ezúttal olyan egyszerű voltam, mint a pof, és olyan cuccokra utaztam, amik pótolhatják mindazt, ami az elmúlt években a nyári készletből kicsinyég elkopott a rotációban.
Például a kombinépántos atléták. A csíkos póló csak ráadás, azokból sosincs elég.
A kedvenc gyűrt fekete vászon, vállpánt nélküli ruhám is megdöglött. Az ilyesmit kicsit nehezebb pótolni, de azért próbálkozni mindig lehet.
Fotózni nyilván nem. Az egy másik történet. Fekete holmit vállfán fotózni, az reménytelen.
Ha már vállpánt nélküli ruhák, tessék még egy. Ezzel csinálnom kell valamit, mert akkora, mint egy ház, keresztben is, hosszában is.
És végül egy hívjuk-alsószoknyának, mert azok is amortizálódnak.
Nem állítanám, hogy izgalmas beszerzés volt, de néha kellenek efféle alapdarabok is.
9/265 – Cseper
Ha tegnap kellett volna ilyen hideg cseperben elindulnom hatkor, kissé morcos lettem volna. Igaz, most is morcos vagyok kissé, mert ma hajnalban az előzetes tervek szerint a temető mellé mentem volna látogatóba. Májusi hajnalon az mindig jajbeszép – kamatyolnak a csigák, illatozik a bodza, én meg ott akrobatikázom a narancssárga nyelű Fiskars csirkevágó ollóval, aztán az egésznek a végén egyszer csak lesz szörp. Hát most várnom kell addig, amíg nem száradnak meg kissé a virágok.
Tegnap, mikor hazajöttem, ez fogadott,
Mackó teljes hedonista üzemmódban, Pockó dettó.
Stirlitz akkor még nem sejtette, hogy másnap reggel/hajnalban a bidesek összehúznak minden szőnyeget a lakásban, és addig denszelnek az asztalán, amíg fel nem kel reggelit adni nekik. Á, dehogynem sejtette, Stirlitznek lenni tapasztalat.
(Mostanra sikerült mindent kimosnom, amit a múlt héten turkáltam, úgyhogy talán még ma sort kerítek a bemutatóra is.)
9/264 – Orgona
Eléggé úgy festek, mint aki éppen motorostalálkozóra megy, de az a Csillag csoportban lesz, és ott már komoly, őszre iskolába menő hölgyek és urak vannak, a nyuszimotor nekik már nagyon rég nem menő.
A látszat ellenére jó kedvem van, csak a számmal nem tudtam mit kezdeni a jelek szerint. Korán van még, na.
A zoknimon amúgy farkasok orgonálnak az égre, de ez nem a Csillag csoportnak szól, hanem az előttem álló hétnek. Cifra lesz, az tuti.
9/263 – Pacek
Gondolkodom azon, bevezetem új szokásba, hogy vasárnapi bejegyzésként egy galériát kaptok, afféle kiske válogatást az elmúlt hét nyers képeiből, amiket Fapipával lőttem, semmi szerkesztés, csak beleapacekba.
Lássuk, mit szóltok hozzá.
9/262 – Helykereső
Jelszavaink valának: “Ha szombat, akkor piac!”, a meteorológusok meg azt mondták erre, “Höhö, fogd meg a söröm”. Olyan szépen esik az eső, mint a mesékben, úgyhogy ilyenkor történik a Nagy Összeszámlálás, mit akartam hozni a piacról, és tényleg nélkülözhetetlen szükségem volt-e rá.
Nos, kibírjuk. Megyek, odadobok egy öregtésztát, és megetetem a kovászt, mert elsősorban kenyérért mentem volna. Sebaj, ma piszkosul ráérek, úgysem terveztem osztálykirándulást.
A mellékelt ábra igen szépen mutatja, hogy
a) elvittem a fejem fodrászhoz, és most a hajam a helyét keresi ebben a tér-idő kontinuumban, kábé a második mosásra meg is fogja találni,
b) amikor azt mondtam, hogy Szaharába homokot hoztam a turkálóból, a harmadik sárga kardigánra és az n+1edik átkötős kardigánra gondoltam. Nem baj, mosogatni, kenyeret sütni és tanításhoz egyaránt elégedett vagyok ezzel az áutfittel.
Tanításhoz, jaja. A Giro d’Italia útzárjai miatt elmaradt utolsó levelezős órám 12:30-tól kezdődik a Teamsen. Tegyétek meg tétjeiteket, hányan fognak megjelenni a hat hallgatóból, és hány perc után döglik be a Teams a hardveresen erős táblácskán az ipadok és fapadok családjából.
Őtet egyébként elneveztem Fapipának, és ha marhára nem tudok mit kezdeni magammal, arról is mesélek majd, miért, de most egy balraáttal el, vár a mosatlan.
9/261 -XXII
Jól nézzétek meg ezt a fejet, mert tizenegyre fodrászhoz viszem. Átkozottul ráfér.
Ma van a huszonkettedik házassági évfordulónk. Én ezt mosással, takarítással, jegyek beírásával, könyvtárba és fodrászhoz menetellel, tananyagok neptunyba feltöltésével meg a csirizként rám ragadó macskák putyukálásával töltöm. A RK nem tudom, mivel, gondolom inni fog a szénbányász haverjaival meg Professor Krtekkel. Regensburgban.
Tegnap az óráim után tartottam egy félévzáró turkáló-látogatást, úgyhogy megint hoztam több puttony homokot a Szaharába. Ma ezeket mosom meg szárítom, aztán majd nyilván be is mutatom, ha megérjük.
9/260 – Enerzsia
Ez itten az én kávészünetem.
Ha végetér, van még kétszer negyvenöt percem, aztán ezzel bérekesztettem a nappalis órákat erre a félévre. (A levelezősökből van még egy felvonás szombaton, és hétfőn is bekódocok még egy zárótevékenységre, de ennyi.) Az viszont, ahogyan idáig eljutottam, nem volt egészen akadálymentes.
Reggel/hajnalban (ízlés szerint választandó) a szokásos eljárás szerint ficeregni kezdtek a cicumicuk, holakaja, úgyhogy megnéztem a telefonom, huszonhat, remek, Till még csak tizenkilenc perc múlva kezd dalolni. Lekúsztam, macskapapi, kávécigi, és hopp, máris negyvenkilenc volt. De várjunk csak, hoppá. Öt negyvenkilenc.
Hát én kéremszépen nagyúri bambaságomban egy órával későbbre tettem be az ébresztőt, mint kellett volna. Amennyiben pedig hat óra hétkor nem lépek ki az ajtón, lekésem a buszt, a következő meg csak egy óra múlva indul.
A következő tizenöt percet inkább ne képzeljétek el. Azalatt én lezuhanyoztam, fogat mostam, felöltöztem, sminkeltem (plusz parfüm!), odaadtam a macskáknak a száraz kaját, bepakoltam a táskámat, és még egy fotót is lőttem magamról a jól megszokott Aspelund szekrény előtt. Feltölteni és szerkeszteni persze nem volt idő, de ha végre hazaérek a mai ingyombingyom után, még akár az is sorra kerülhet.
A buszt természetesen elértem. Fan még bennem enerzsia, hej. Csak tudnám, honnan rántom elő ilyenkor, mert amúgy ténylegtényleg iszonyatosan félév vége van.
Du. És még csak nem is úgy néztem ki reggel, mint aki tizenöt perc alatt jutott el pizsitől világgámenő állapotig. Világ csudája.
9/259 – Mindeményedelem
Ma elvileg otthon ülhetnék, az entrópiával küzdve – mint a mellékelt ábra mutatja, a macskák négy manccsal táplálják aztatat -,
de persze elvállaltam egy előadást a gyakorlóiskolában, mert eszemsemmi, és a félév vége felé vánszorogva épp arra van szükségem, hogy ppt-ket gyártsak a nyelvújítás szóalkotási módszereiről, majd elrobogjak velük Esztergomba, hogy izélné hegyesre a mindeményedelem. (Igen, az pont azt jelenti, hogy univerzum.)
Mindeközben pedig a Repülő Kutató lelépett Regensburgba, és istenbizony úgy irigylem ezért, de úgy, hogy arra nincs kifejezés. Szombaton visszajön, de akkor is, na.
Bolond tanárnő a “jobbhíján”-ok mindeményedelmében. Vajmi.
9/258 – Passzent
Újabb viszonylag korai nap a körbecsukóban.
Már megint olyan elmosódott-forma vagyok, ezzel a képszerkesztővel még mindig nem sikerült eltalálnom a megfelelő élességet. Azt viszint remélhetőleg észreveszitek és értékelitek így is, milyen szépen passzol egymáshoz a két hónapja turkált szoknyám a hat éve turkált blúzommal.
9/258 – Gut
Ma indul a szorgalmi időszak utolsó hete, úgymint a Káosz, Zűrzavar és Apokalipszis Végső Vágtatása, ennélfogva tegnap kissé aggódva lapoztam át dugig tömött előjegyzési naptáramat, vajon mit tartogat mára a sors, reggel háromnegyed ötkor kezdi-e énekelni Till Lindemann, hogy “Du riechst so gut” vagy sem. Képzelhetitek meglepetésemet, mikor kiderült, hogy nem, ma nincs a munkázó helyemen vagy annak környékén semmi feladat, itthoni ppt-matatnivalóim és effélék vannak programon, úgyhogy jut idő némi magánjellegű tetyekvetyekre is. Gut.
Pont annyi idősnek érzem magam, amennyinek látszom – nyaktól felfelé hatvanöt, attól lefelé tizenkettő (bár a modern kor ifjú hölgyei minden bizonnyal orrukat fintorgatnák az áutfitemre). Amikor múltkorában kiturkáltam ezt a ruhát, egészen pontosan tudtam, mekkora lesz (mint egy ház – 22-es méretű a drága), de amíg itt fintergek benne tetyekvetyek programjaimon, talán azt is kitalálom, mit csináljak vele.
Fel kéne hívnom a fodrászom, mert a helyzet mostanára totál tarthatatlan lett, de a telefon még mindig az én kriptonitom. Na, uccuneki.
Szaporulat a lakásban (meg a szekrényben) – a májusi zsibi
Május harmadik vasárnapja, Antik és Bolha a piacon, hollárihó. Persze lementem.
Persze hoztam is haza egyet-mást. Ezeket itt:
Egy igazán puha, virágos pamutruhát egy újruha-árustól (3990), néhány Nyttja keretet ugyanattól az eladótól, akitől két hónappal ezelőtt is Nyttja kereteket vettem (összesen 1900), de a legnagyobb örömem ebben a pohárban van, ni:
Pontosabban, ezekben a poharakban. Hatan vannak, és féltucatnyian fájtak összesen 3500 forintokba, én meg nagyon örülök nekik.
Hogy is ne örülnék, amikor nekik ilyen kis virágos kedvük van.
9/257 – Szekrény
Ez itt az én “máma csakazértis vasárnap lesz, az kurvaélet” fejem,
plusz hozzá az “ideje előszedegetni a nyári slafrokokat” öltözékem.
Jajdenagyon át kéne már kotorni nyárba azt a szekrényt. (Nem, még mindig nem jutottam sokra.)
9/256 – Verkli
Édesjóistenem, mennyi marhaságot álmodtam össze az éjjel. Bulit akartam tartani, és a lakásunk egy panelház tetején volt, panorámás kilátás meg minden, úgyhogy nekiláttam a szervezésnek, azonban valamiképpen egy másik panelház tetején kötöttünk ki, ahol csak hőség volt és tűző nap, valamiért meg rengeteg sár, a lakás pedig egy érintőleges ismerősömé (egy, a valóságban nem létező ismerősömé, csak a móka kedvéért), aki két totyogós kisgyerekkel küzdött azon, hogy túljusson a napjukon. Pakoltam kétségbeesetten, mint Bogdán az üres boltban, miközben érkeztek a vendégek (ezúttal valódi ismerőseim), de mindegyik csalódott volt, hol a kaja, miért itt vagyunk, mi történik, és én leültettem őket a csupa káosz konyhában egy-egy sörrel, aztán nekigyürkőztem, hogy valami rendet teremtsek. És ekkor megérkeztek a diákjaim, akiket erre az időpontra hívtam bepótolni egy elmaradt órát, ott tolongtak kezükben füzetekkel (ezt nem szokták), és én peripatetikus oktatást tartottam nekik a sárban tapicskálva, amíg nem éreztem a lábszáramon valami furát. Amikor lenéztem, az egyik nadrágszáramba akadva ott volt egy szög, a másik lábamra pedig a tapicskálás során ujjnyi hosszú, mély sebeket vágott. Nem vérzett meg nem fájt semmi, de úgy néztem ki, mint a horrorfilmekben a borotvával összemetélt áldozat. Megmutattam a diákoknak a lábam, ők egyöntetűleg azt mondták, fujj, én meg úgy éreztem, végre megvan az ürügy arra, hogy abbahagyjam az órát, elnézést, ezzel csinálnom kell valamit, köszönöm a részvételt. Ők mogorván összepakoltak és elmentek, távozás közben azon lamentálva, hogy ezért ugyan kár volt idejönni, szólhattam volna előre is, hogy ez lesz. (Honnan a nyimnyámból tudhattam volna, legalább ezt a részét, na honnan.) Visszatotyogtam hát bibis lábammal a konyhába, ahonnan azóta elszivárogtak a vendégeim, mert ez itt uncsi, meg egyáltalán. Befásliztam a lábam, és próbáltam legalább segíteni a csajnak a két gyerekkel, aki egy gázrezsón próbált főzögetni, de a gázrezsóval valami zűr volt, nem akart kialudni a lángja, hiába zártuk el, és egyre melegebb lett a palackja, úgyhogy végül kidobtuk a teraszra, a detonáció meg szétvitte a kerti bútorokat. Én erre sem ébredtem fel, jelzem. A csaj azt mondta, eh, nem nagy ügy, a roncsokat seperjük be a sarokba, az égésfoltra meg dobjunk rá egy szőnyeget, de ne azt! az a falra jár! Na ekkor ébredtem fel.
Én ebből már nem akarok semmit kihámozni, de tényleg nem. Maximum annyit, hogy átkozottul pihenésre van szükségem, de ma is szociális kötelezettségeim vannak emberek társaságában, holnap is, és május végéig állandóan pörög a ringlispíl.
Viszont a RK volt reggel a piacon, amíg én rémálmodtam, és hozott nekem ilyet.
Mondanám, hogy ezt most mind meg is eszem reggelire, de húsz dekánál többet nem szabad, azon túl ugyanis kiütéseim lesznek, és még hónapokig vakarózhatom.
9/255 – Szépbeszéd
Már megint a helyesen olvasós izén vagyok, aka Kazinczy verseny.
Igen, megint én vagyok a lapocskákkal futkosó néni. Ennek tiszteletére belőttem a forgalomba legújabb kínaibótos táskácskámat, mert egy fia zseb sincs rajtam, ami skandalum.
Minden nap más - mindennap más 