Azt hiszem, mostanra már bebizonyosodott, hogy bármilyen borús és nyavalyás hónapból össze lehet hozni egy szép színes galériát.
január 2020 havi bejegyzések
7/153 – Ágyú
A szőrös terrorista valószínűleg a szokásosnál is nagyobbat bulizott hajnalban, mert fél nyolckor a Repülő Kutatót a hencserén találtam meg egy pokrócka alatt, és még most is alszik. Én ugyan egészen lila időpontokban alszom, de ha éppen igen, akkor akár ágyúval is lődözhetnek mellettem, mert az sem zavar. Az ágyúlövöldözéshez képest pedig, ugye megegyezhetünk ebben, szinte nudli, ha valaki az emberen tipeg dürrögve, vagy a telefonkábelt rágcsálja.
Az időjárás-jelentők szerint máma szokatlanul meleg van, és én ezt el is hiszem nekik, de egyúttal feltűnően ronda szmöttyök is jönnek az égből, úgyhogy ma sem várható, hogy elhagyjam a lakást. Nos, itt bent is akad dolgom, például szét kell vágnom a kockás nyafogóruhát, és annál aztán igazán méretes merényletet tervezek, például átpofozom kétrészesnek, ha már ilyen jól belejöttem a ruhavagdosásba.
Eská 7/14 – A nagy nyafogóruha-frissítési akció, 2. rész – A rozsda-narancs
Folytatódnak a darabolási és restaurálási munkálatok – ezúttal a rozsdaszínű nyafogóruha volt soron, azkit a) meguntam kicsit, b) szerettem volna meghosszabbítani. Mivel ez nálam általában nem úgy történik, hogy az aljába toldanék bele egy plusz darabot, hanem levágok az aljáról egy sávot, és afölé toldok be, először is az aljáról kellett levágni azt az inkriminált sávot.
(A szokásos szappannal való kijelölés látható a képen, ne figyeljetek a perspektívára. Ez tényleg egy csík, nem egy háromszög alakú izé, bár egyszer, hm, azt is ki lehetne próbálni.)
A levágott körcsíkra bejelöltem szappannal az anyag hátulján, melyik a ruha eleje (ez nem mellékes), aztán rávarrtam keskeny cikcakkal egy nekem tetsző szélességű csíkot, az eddigieknél világosabb narancs anyagból. Ez volt készleten, na.
Ezen a ponton egy sötétebb és egy világosabb narancs csíkból álló körgyűrű volt előttem, meg a dilemma, mivel cifrázzam ki úgy, hogy szándékosnak látsszék a betoldás. Neki is szegeztem a kérdést a Repülő Kutatónak, hogy “Cicák, szívecskék vagy tulipánok?” Igen hosszú ideje él velem, úgyhogy habozás és visszakérdezés nélkül felelte, “Cicák”.
Jó, akkor cicák.
Ezeket egyenes varrással applikáltam rá a betoldott csíkra. Hogy a világos narancsot visszhangozza a széleken a ruha, az aljára felcikcakkoltam egy adag narancsszínű bogyós fonalat,
aztán a nyakkivágására és az ujja visszahajtására is ugyanazt.
A folytatást sejthetitek. Igen, holnap meg ezt mutatom be nektek egészalakosba’.
7/152 – Konstrukció
Sőt, nem csak sima konstrukció, hanem de- és re- és az összes többi is, ha van.* Én továbbra is elszántan darabolom a nyafogóruhákat, a szép természet viszont éppen megpróbálja összerakni magát, ma reggel legalábbis ezzel köszöntött:
Összerakásban én sem ismerek tréfát, tegnap például az eddigi legszebb savanyúkáposztás kenyeremet sikerült megsütnöm. Aztán persze a Repülő Kutató, mielőtt lefotózhattam volna (a kenyeret), szétvágta hirtelen (még mindig a kenyeret), és beleevett, ami igazán skandalum, ilyet nem lehet tenni egy fotózkodós bloggerrel, hah. Úgyhogy ma reggel csak a röhögség és a dokumentáció kedvéért összeraktam a szétvágott kenyeret, mintha legóznék.
Ott hátul hiányzik belőle egy csücsk. Azt már nem kértem vissza a RK-tól.
Ha már ilyen jól belejöttem, magamat is összeraktam házimamszi üzemmódba, nesztek felfrissített nyafogóruha. Meg kávé.
Akkor én most táncos és kockás lábbal el, hogy további izéket vágjak szét és rakjak össze. Folytköv.
* 2003-ban, miután teljesítettem belőle az összesen hatodik tanegységet, egy megkönnyebbült sóhajjal rácsaptam az ajtót az irodalomelméletre, amit egészen addig roppant izgalmasnak tartottam, amíg a hat tanegység segítségével sikeresen el nem érték, hogy elegem legyen belőle egy életre. Eleve úgy futottak neki, hogy nyilván mindenkinek Derridát olvastak estimeseként a szülei, úgyhogy nem kell azzal foglalkozni, ki kivel van és mit akar, hanem zuhé neki. Ott ültem 1995-ben, Dezodorics egymás után köpte a neveket, én meg asse tudtam, hogyan kell leírni őket, és nemcsak én nem, hanem a szeminárium kétharmada se nem, viszont mindenki túl gyáva volt ahhoz, hogy megkérje a tanárurat, firkantsa már le nekünk valahová, hogy is hívják igazándiból azt, hogy Póldimen. És akkor még wiki sem volt. És okostelefon se. És a magán számítógép luxus volt, az internet betárcsázós, a www pedig egy annyira friss valami, hogy archie-t meg gophert használtunk leginkább. Nem csoda, hogy mostanra olyan hülye vagyok az irodalomelmélethez, mint hat pár rendőrcsizma, pedig hát nyilvánvalóan teljesítettem az összes előírt tanegységet, ami különösen nagy truváj, ha az ember már az alapoknál elveszti a fonalat.
Eská 7/13 – A nagy nyafogóruha-frissítési akció, 1. rész – A zöld
Már fenyegetőzöm itt egy ideje a nyafogóruháim szétvágásával meg egyéb merényletekkel, úgyhogy most, hogy végre végeztem a vizsgáimmal, neki is ugrom, neki én.
Három ruháról van szó, ezekről itt ni.
Mi tagadás, becsülettel kiszolgálták már a kapitulációt – ha jól emlékszem, már legalább három éve megvan mindhárom. A piros kockást már restauráltam egyszer, a többi eddig még megúszta. Elhordogathatnám ugyan őket úgy, ahogyan most vannak, ha meg már nagyon meguntam, kidobhatnám a fenébe, és varrhatnék újat (anyag van hozzá, az kétségtelen), viszont most megkutyáltam magam: nekem ezek még kellenek, de nem így ebben a formában, szóval gyerünk fiam Erik, átalakítunk.
A zölddel kezdtem – egyrészt azzal terveztem a legkevesebb átalakintgatást, másrészt viszont (vicces módon) ez volt leginkább rászorulva. Kis bajok voltak ugyan csak vele, de egyre inkább kezdett annak a nyafogóruhai megfelelője lenni, amikor az ember épp csak egy kicsit szakadt melegítőben meg épp csak egy kicsit foltos pólóban mászkál otthon, mert azt úgyse látja senki. (Szabad szemmel is látható összegbe mernék fogadni, hogy a selyemhálóingben és full sminkben pucsító influenszereknek is vannak kinyúlt melegítői meg épp-csak-kicsit-foltos pólói; az már más kérdés, hogy inkább kapatnák rajta magukat meztelenül egy kecske társaságában, mint a nem fotózáshoz felvett házicuccaikban.)
Lássuk csak, mi volt a gond a zöldikével (már azt leszámítva, hogy untam kicsit)? Nos, kibomlott a varrás a nyakán,
kicsit az alján is,
az elején meg, izé.
Igen, az ott két foltnyi körömlakk. A balfékek királynője vagyok, nem vitás.
Szerencsére itt ebben a kuplerájban mindig akadnak olyasmik, mint például maradék anyagdarabok meg bogyós fonalak.
Az alja meg a nyaka varrását ezzel a bogyós fonallal cikcakkoltam újra. Itt most igen szépen hangzana, hogy gondoltam arra is, az olvasóim biztosan kíváncsiak lennének a technikai részletekre, de valójában csak lusta voltam kicserélni az alsó spulnit. Mindenesetre pontosan bemutathatom, miként érdemes bogyós fonalat rácikcakkolni valamire, pláne ha nagy bogyói vannak.
Így:
Ugyanezt megcsináltam a nyakánál is, aztán a körömlakkfoltokra fordítottam a figyelmem. Az alábbi képen szappannal bejelölve találhatók, mert jobban akartam látni, ugyan hol vannak, és mit tudok csinálni velük.
El kell keserítenem a nagyérdeműt, nem jutott eszembe izgalmasabb, mint a szokásos tulipánok.
Az aszimmetrikus szimmetria kedvéért a ruha aljára is felvarrtam három ugyanilyen kis tulipánt. Azon még ugyan töprengek egy kicsikét, hogy varrjak-e gombokat is dekorációként a tulipánokra (szoktam), de holnap úgyis felveszem, majd meglátjátok. Egyelőre örüljünk annak, hogy végre nem kapok majd frászt attól, ha csengetnek az ajtón, én meg ott állok összekörömlakkozva és foszladozva…
7/151 – Csapadék
Tegnap sikerült nagyjából minden létező csapadéktípusba belefutnom, ami a mérsékelt égövön előfordulhat. Mikor elindultam, épp elállt Szentendrén a havazás, cserébe Dunabogdányban valami apró szemű darás szirszar jött az égből, Visegrádon ott volt a szokásos taknyos köd, Esztergomban pedig esőnyomok voltak, oszt ennyi. Mikor visszafelé indultam este, az elképzelhető legposványabb téli esőben vártam a buszomra, mint a mellékelt ábrán is látható.
Ez Pilismarót felé jégbe fordult, aztán vissza esőbe, Dömös után egyre több lett benne az ón, Visegrádon valami rettenetes nedves-lucskos hóféleség szotyogott, aztán megint eső hazáig. Mit ne mondjak, mire bezuhantam az ajtón, egyébre sem vágytam, mint kiugrani ezekből a nedves ruhákból, aztán bele egy száraz martinibe, mint ezt egy Dorothy Parker nevű csípős nyelvű író oly szépen megfogalmazta.
Az időjárási mizériákat leszámítva igen gyümölcsöző napot zártam, sikerült minden diákot átabajgatni a vizsgákon (már legalábbis azokat, akik jelentkeztek, a többivel nem tudok mit kezdeni), rendet raktam az asztalomon, és sikeresen “archiváltam” a félév összes dolgozatát. (Igen, jól sejtitek: csináltam belőlük egy csinos kis kupacot, aztán besuvasztottam a szekrénybe. A szelektív gyűjtőbe is “archiválhattam” volna őket egyenest, de valahol benne van a TVSz-ben, hogy meg kell őket őrizni nemtomhány évig. Amíg van hozzá tárolókapcitás, rajtam nem múlik.)
Mindenesetre ezzel én a 2019/20 tanév első félévét definitíve lezártam diákilag és tanárilag is, punktum. Ma bezzeg semmi nem potyog az égből, de engem nem fognak átejteni, de nem ám. Tudom azt, hogy van még odafent tartalékban mindenféle, széklábaktól feszítővasakig és trollasszonyokig.
Nekem amúgy is van egy kupacnyi kimosandó és egy kupacnyi átalakítandó nyafogóruhám, úgyhogy ma inkább rájuk fordítom figyelmem.
7/150 – Szerencse
Ma irgalmatlanul erős volt a kísértés, hogy nyafogóruhában menjek vizsgáztatni, de a világ szerencséjére mindegyik példány a “ki kéne mosni” vagy az “át kéne alakítani” kupacban van.
7/149 – Ordas
Valószínűleg ordas nagy téveszme ez, de akkor sem tudok szabadulni tőle: az az érzésem, hogy ez az egyetlen olyan ruhám, ami egyidejűleg megfelel államvizsgáztatáshoz és az összesen kábé három óra zötyögéshez a Volánbuszon.
Hajamismijen. Világosságmismijen.
Eská 7/12 – Elmaradások
Mark Twain sok vicceset írt a gőzhajók kormányosairól az Élet a Mississippin című érdekes kis szöveggyűjteményben, például egy notóriusan nagyszájú és mindenkinek tartozó fazonról. (Kicsit sem érzem magam találva, khm.) Ez a pofa egy adott ponton egy Y-nal kezdődő nevű hitelezőjének nagy örömmel újságolta el, hogy úgy döntött, adósságait ábécé-sorrendben rendezi.
Én, aki úgyszintén lógok mindenfélével (bár nem pénzzel) ennek-annak, inkább a kronológiai sorrendet próbálom tartani több-kevesebb sikerrel. Úgyhogy a hétvége heroikus lendületében már befejeztem három ruhaállatot is, amikkel másoknak tartozom: ezt a kis lengét,
ami persze már végtelen ideje ki volt szabva, épp csak meg kellett varrni,
meg ezt a két nyafogóruhát,
amikre már csak pipiket kellett installálni a megrendelő kívánsága szerint.
Kérem a tisztelt tulajdonosokat, jelentkezzenek. Nem muszáj ábécésorrendben. 😉
7/148 – Nádas
Egyelőre beküldöm helyettesként Pocit, mert én úgy vagyok, mint Toldi Miklós abban az anekdotikus dolgozatban, amelyben eldöntötte, hogy addig ki nem jön a nádasból, amíg azt a nagyon fontos dolgát el nem végzi.
Megjegyzem, nem a nádasban vagyok, hanem Erikkel. És nem nagydolgozom, hanem nagyon dolgozom.
7/147 – Derék
Amióta folyvást nyafogóruhákban ténfergek, a buszútjaimra meg úgy öltözöm fel, mint egy Michelin-gumibaba, szinte el is feledkeztem arról, hogy nekem valahol a rétegek alatt van egy úgynevezett derekam.
7/146 – Inkább
Amióta itt élek, a meleget még nem bírtam megszokni nyáron, de a hidegtől már elszoktam télen. Ahogy öregszem, ráadásul egyre kevésbé kedvelem azokat a nyavalyás teleket, amikor zúzmara van meg köd meg nulla napfény. Úgyhogy amikor kinéztem Visegrádon a buszból, és ezt láttam,
inkább ezt néztem a továbbiakban.
7/145 – Korlát
Mivel tegnap egész Budapest láthatta, ha akarta, hogy úgy festek, mint egy elszalasztott (bár nyilván nem jártam be a komplett várost), most önkritikát gyakorlok, és Szentendrére korlátozom elragadó jelenlétemet.
Hálistennek ez amúgy is a bolondok városa.
7/144 – Példa
Mint azt egy bölcs ismerősöm mondta anno, mindenki jó valamire. Ha másra nem, elrettentő példának.
Mert ugye.
Biztos van Pest megyében máma nálam rosszabbul öltözött nő, de én nem találkoztam vele.
7/143 – Setét
Annál, amikor az intézményi nyílt napon hirtelen és figyelmeztetés nélkül elveszik az egész épületben az áramot, a díszteremben meg ott ül mindenki, aki betolongott rá, egyetlen faszább dolog van: ha te ezalatt éppen az ablaktalan vécében vagy.
7/142 – Hazud
Egy Dr. House nevű egzisztencialista filozófus szerint mindenki hazudik. Én csak annyit tennék hozzá ehhez, hogy az interneten pláne mindenki az lehet, aki szeretne lenni, azt csinálhat, amire vágyik, és úgy adhatja elő magát, ahogyan csak akarja.
Lássunk egy példát. Én most itt ülök, mint egy összehuttyantott kupac, vérzek, mint a leszúrt disznó, a pofámon pakolás, a hajam száradófélben, ölemben laptop, és igen mívesen káromkodom éppen mindenféle feladatok fölött. (Többek között az e-book-olvasót próbálom életre csiholni, és pótvizsga-dolgozatokat gyártok, valamint a tavaszi félévemet tervezem, amiben néhány radikális újítást kísérelek meg bevezetni a számonkéréssel kapcsolatban.) Ehhez képest viszont bármikor előadhatom magam néktek, kedves olvasók, mint kreatív, gondtalan és színes életet élő akárkit, nédda.
Oké. Fotó megvolt, most visszatoljuk a horgolós kosarat a sarokba, és kitaláljuk, hogyan lehetnék február 11-én délelőtt egyidejűleg két helyen. Legalább ugyanabban a városban van az a két hely, ez is valami.
7/141 – Ludwig
Ismeritek azt a viccet, amiben Leila aszongya, hogy “Juszuf, vegyél nekem bülbülmadarat”, mire Juszuf, hogy “Vennék, Leila, de mibülbül?” Na, most már ismeritek.
A héten a Repülő Kutató esmég feltarisznyálta Professor Krteket, és elmentek világgá. Kérdém tőle, hová megy. Mire ő, hogy Bonnba. Mire én, hogy jó, akkor hozzon nekem Beethoven gumikacsát. Mire ő úgy nézett rám, hogy abban benne volt az összes több mint huszonöt év, amióta ismerjük egymást, a több mint huszonkettő, amióta együtt vagyunk és a majdnem húsz év házasság. Mondani nem mondott semmit, és ebben is benne volt az elmúlt negyed évszázad.
Aztán két nappal később hazajött Ludwiggal.
Ludwig egyelőre a gombos dobozokon ül a sztrecsvarrótűk meghitt társaságában, de előbb-utóbb találni kell neki egy méltó helyet valamelyik vizes helyiségben. Még nem döntöttem el, hol, de Ludwignak számos kistestvérkéje van valahol messzemessze, úgymint Wolfgang meg Johann meg Sisi meg Franz Josef meg Sigmund, sőt még annál is többen, úgyhogy elképzeltem magamnak a jövőt, amint a Repülő Kutató elmegy a mesés Viennába vagy bárhová, és hazajön egy-egy újabb gumikacsával. Amennyi eszem van, ezt a jövőt ki is vakarom magamnak. Amennyi esze van (hé, egy vakonddal lődörög a világban), még partner is lesz benne.
Egyéb hírünk nemvan, a világ csúszik odakint, mint bagolyszar, úgyhogy én megint kenyeret sütök, mivel nem merészkedünk ki a tükörjégre. Reméljük, ennek nem dűl ki az oldala, mámrmint a kenyérnek, de végül is tökmindegy, a másik is elfogyott az utolsó morzsikáig.
7/140 – Három kemény tojás
Tegnap du. levánszorogtam a konyhába, mert nem volt a házban kenyér. Úgyhogy sütöttem egyet. Annak persze olyan ordenáré módon kidűlt az oldala, hogy szinte hüppögni kezdtem tőle. No mindegy, gondoljunk a vacsorára is, a Repülő Kutató egész nap a munkázójában munkázott, főzzünk neki kedgereet.
Nem akarok dicsekedni, de az én kajáim általában igen gondos előkészületekkel kezdődnek – a néhai Anthony Bourdain mondá, hogy ha neki lenne vallása, akkor a mise en place lenne az, és én ezt elég nagymértékben megértem, a mise en place maga a világ rendjének helyreállítása, harc az entrópia ellen, Kopernikusz és Kepler és Brillat-Savarin meg Rémy, a főzőspatkány. Na hát ezúttal ez is gajrament, mert már megfőztem a rizst, és a kislábasban vidáman táncikált a bugyogó vízben három tojás, mikor elővettem a hűtőből a füstölt halat. Eeeekkora penészfoltok voltak rajta, hogy izélné szájba a zuniverzum. Én meg ott álltam egy bödön rizzsel és három kemény tojással.
Végül persze mégiscsak lett vacsora (a rizst átpfoztam mexikóira, és enchilada-szószba fullasztottam pár szál felkarikázott lengyel kolbászkát, plusz reszelt cheddar és egyéb szóratok, a komplett Yucatán-félsziget leköpött volna, ha látja, de nem érdekelt már ez sem), viszont még mindig itt álltam három kemény tojással, amiket végül megadóan meghámoztam, aztán besuvasztottam a hűtőbe. Na ekkor ért haza a Repülő Kutató, frissen fodrászolva, üdén, mint a bazsarózsa, két új sállal, amiket magának vett, csak úgy. És akkor mondám neki igen búsan, hogy vissza kéne szereznünk az uralmat az életünk fölött, mire ő aszonta, hogy “legfeljebb neked”, én meg majdnem meghajigáltam kemény tojással.
Tényleg vissza kell szereznem az uralmat az életem fölött, mert ez kívülről ugyan egész vicces, de valahol az elmúlt héten totál kiment belőlem a keményítő meg a lendület, és ilyenkor tényleg nincs más hátra, mint előre, eddig és netovább, zuhé neki.
Először is, kezdjünk valamit azzal a három kemény tojással.
(Ez ugyan még mindig nyafogóruha, de remélem, látni rajtam a roppant elszántságot.)
7/138 – Kilátás
Terveim kicsit felborulván nagy elszántsággal fúvogatom taknyos orrocskámat, de ne sajnáljatok nagyon, kilátásaim igazán pazarok. Különös tekintettel a nagy szőrös macskaseggre.
Minden nap más - mindennap más 