Oda fogok én bekúszni, ha a mai második értekezletem is végetér. Tutatiszra, ez lesz a legjólesőbb dolog a mai napból en bloc, pedig még turkálni is voltam, hajaj.
Milyen szép íve volt ennek a hónapnak, a “bűnbarlang”-ban kezdődött, és a “zug”-ban végződik, ez a két hely pedig egy és ugyanaz.
Jövőre, ha úgy szottyan, ismét jól esünk.
Foglalkozik a fene most az AkH11-gyel, Pocinak az MRI-je nem mutat semmi csúnyaságot a fejében neki bele, hurrá!
A fotó még délben készült, perpill nem mutat ilyen jól, a lábacskájában kanülök voltak, de a lényeg, hogy nincs a felvételeken semmi rondaság. Juhé!
Ollóm van, anyagom is van, döntésképtelenségem is van. Vajon melyikbe nyisszantsak bele, vajon melyikbe.
Eldöntené helyettem valaki?
Holnapi kínálat:
El szoktam én bliccelni a hülyeséget és marhaságot? Na ugye hogy nem.
Holnapra is lesz mit teljesíteni a “hol van a te normális eszed” vonalon, remek ajánlatok vannak rá:
Drágaszágaim, ti nem is sejtettétek, milyen darázsfészekbe nyúltok bele azzal, hogy az aranyozott Van Gogh noteszt szavaztátok meg (34 szavazat, 61,82%) előjegyzési naptárnak.
Itt ebben a vircsaftban, kapaszkodjatok meg, még olyan is van, hogy Van Gogh washi szalag.
A felső kettő az. Élek a gyanúperrel, hogy még ezeken kívül is vannak a félfülű Vincent munkásságát ünneplő washi szalagok az én végtelen hülyeség-készleteimben, de most, hogy felnyúltam a polcra, ezek akadtak a kezembe.
Ha ez önmagában nem lenne súlyosbító körülmény: ezek is aranyozottak.
Holnapra:
Oda megyek én máma, és végtelen örömemre a “sehová” így néz ki énfelém:
Holnap is lesz nap, vajon milyen.
Én ugyan meglehetős biztonsággal használom édes anyanyelvünk, de ezúttal kissé bizonytalan voltam, a tudásom nem egy már elavult nyelvállapotot tükröz-e (értsd: megértik-e még mások, milyen jelentésben óhajtom használni a “retyerutya” szót). Biztos ami biztos, forduljunk a Magyar Etimológiai Szótárhoz!
“retyerutya – ‘távoli rokon’; ‘‹tájnyelven› cókmók’. Hangfestő eredetű ikerszó lehet; eredeti jelentése a fenti második volt, az első talán a ‘pereputty’ ráhatására alakult ki.“
Oooké. Én most azt óhajtom mondani, hogy “cókmók”, és mint láthatjátok, megvan rá az okom, sálálá.
Ha nem lennék olyan jó a lakástetriszben, amennyire az vagyok, talán nyílegyenesen odamegyek ahhoz a sarokhoz, ahol egy láda és egy fiókos tároló közé besuvasztva tároltam azt a másfél éve megvett retyerutya-tartót, amivel ma foglalatoskodni szeretnék, de azóta már annyit toligáltam, pakoltam és tetriszeltem a lakásban, hogy biztos voltam benne, valahová a Borsópüré Szobába rekkentettem el.
Mellé. Még mindig a festett láda és a fűzfavessző fiókos tároló között volt az emeleti folyosón. Na sebaj, legalább így a Borsópüré Szobában is tetriszeltem egy újabb felvonásnyit.
Ez itt a retyerutya-tartó,
és én természetesen pontosan tudom, hová akarom felfúrni, és milyen retyerutyákat óhajtok rajta tárolni. Nyilván ti is meglátjátok majd.
Holnapi ajánlat:
Vissza a lóra, csakazértis, mielőtt benyel a borongás.
A szó a legutóbbi bejegyzésben belengetett AkH11 oldalról, a palacsinta anyósomtól.
Holnapra visszatérek az előre kidobókockázott sorozat következő lapjához, az alábbiakból lesz valami:
Ha már rendrakásban vagyok, tessék:
De tényleg:
Holnapi ajánlat:
(Kinek a pap, kinek a paplan.) Még csak az előkészületeknél tartunk,
a bulivonat akkor fog igazán beröffenni, amikor megjelenik Maci, Tarzan Csitájának stílusában azt mondja, hogy u-u-u, majd beugrik mellém berregve, mint egy permetező repülőgép.
És akkor majd szundikálunk egyet.
Holnapra:
Az voltam én máma, és azt ugyan nem állítanám, hogy menet közben minden része jólesett, de most, hogy végre ledűlhettem a futonomra, mert minden családtagom meg van etetve, a macskavécék kipucolva, szombattal bezárólag elő van készítve minden kaja, a konyhapulton ott ül egy banános-csokis kenyér, a mosókonyhában pedig kimosva-megszárítva-összehajtogatva két gépnyi ruha – most jól esik, hogy ezt mind megcsináltam.
Holnap:
A szóválasztásban nyilván semmi meglepő sincs, a képválasztásban annál inkább.
A kreativitás, azt hiszem, elsősorban látásmód, nem egyéb. A kreatív ember nem csak néz, hanem lát is – és igen, nem mindig olyat, ami elsőre hajdenagyon esztétikus. 🙂
Holnapra:
(Ezt most írom meg, mert a mai napomat lényegében kidobtam az ablakon, úgyhogy kell egy kis mégiscsak-csináltam-valamit sikerélmény.)
Azt már tudjátok, hogy nem én rajzoltam azt, amit a múltkor megmutattam, hanem Vajda Lajos. Én csak akvarellt csináltam belőle. Kapaszkodjatok meg: még csak nem is festettem igazából. Filctollal készült szinte az egész.
Bizony. Ez. Itt. Szinte kizárólag filctollal.
(Ez egyébként nem ugyanaz, mint az előző, lapozzatok csak vissza. Ezt itt konkrétan azért csináltam, hogy el tudjam látni nyájas közönségemet fázisfotókkal. Az olvasókért mindent.)
Szóval ott hagytuk abba, hogy volt nekem egy kiváló Vajda Lajos-kifestőm és egy ledes rajztáblám. Na mármost a ledes rajztábla tényleg főnyeremény ehhez a technikához (aka Piszok Nagy Csalás), mert a fénye képes áthatolni a sablon+akvarellpapír vastagságán is.
Amikor azt mondtam, ehhez a melóhoz megfelelő eszközök kellenek, valójában egyetlen dolog nélkülözhetetlen mind közül: az akvarellpapír. Rendes, megbízhatóan vastag, direkt vízfestéshez gyártott, legalább 200 g/m2 akvarellpapír. Ez persze ennek megfelelően nem is olcsó mulatság: az ára a viccesen drága és a leszakad-a-pofám-annyira-drága közötti sávban helyezkedik el. Ez, amit én használtam, a kevésbé drágák közül való (Canson Student 250 g/m2, 10 lapos rajztömb), de attól függően, hol veszi az ember, még ebből is 2-300 forint között van egy lap. Szóval miután szent bambaságomban fordítva raktam fel a másolótáblácskámra (az akvarellpapírnak általában az egyik oldala sima, a másik meg bordás, és az utóbbit érdemes használni), ahelyett, hogy újrakezdtem volna az egészet, inkább megnéztem, mennyire működik ebben az esetben is. Nos, mint a legelső képen láthatjátok, így sem reménytelen.
És ezután – dobpergés – nekiláttam átrajzolni az akvarellpapírra a Vajda Lajos-kifestőt. Mégpedig filctollal.
Négyféle filctollat használtam: kétféle ecsetfilcet (egy ICO és egy Milan márkájú készletem van), valamint Koh-I-Noor Twins és a Crayola Pip-Squeaks vastagfilceket. (Nem kell ilyen sokféle, nyugi, csak ezek nekem úgyis itt voltak kéznél.) Valójában a mindközönséges vékony, sima filctollal is működik a dolog, csak kevésbé lesznek majd belőle szépen szétterülő felületek. A négyféle filccel viszont ezt értem el, ni:
Innentől félretettem a ledes rajztáblát, és a színes kis kifestőmön tovább dolgoztam filctollal (ezúttal a Koh-I-Noor vékony oldalát és a Staedler vékony filcét is használtam), majd amikor úgy döntöttem, ez már jó lesz nekem, felragasztottam egy mappára maszkolószalaggal a lapot:
Ez nagyon fontos. Ha nem ragasztószalagozza fel az ember festés előtt a lapot, az hülyén összevissza fog pöndörödni, így viszont a menet közben keletkező pöndörödések szépen ki fognak majd simulni, amikor a víz felszárad. Nem kell extra-speciális maszkolószalag, én konkrétan azokat használtam, amiket szobafestésnél szoktam. Egy jó akvarellpapír sok mindent megbocsááát.
Például ezt is:
A képen egészen pontosan az látható, amint a filccel rajzolt körvonalakból pusztán csak ecset és víz segítségével akvarell készül. Lapos ecsetet érdemes használni, a vonalak szélétől indulni, befelé haladni a felületeken. Nem kell plusz festék, nem kell tényleg semmi, csak ecset és víz.
Medzsik!
Ha az ember bátortalannak érzi magát, itt akár meg is állhat. Nekem az ilyesmi nem szokásom, úgyhogy miután ez megszáradt, rámentem még egy kicsit vízfestékkel is. Igazán csak kicsit.
Egy kis pacsmagolás, egy kis száradás, és végül, tadááá!
Mintegy fenyegetésül megjegyezném, hogy ebből a képkeretből még van nekem. Sok. Tényleg sok.
Hajnalban pörög, délben lazsál. Mindezt természetesen hétfőn. Nem bánok semmit se.
Holnap:
Az eddigi két hét alatt a Jóleső Január olyanképpen történt, hogy gombhoz kerestem kabátot, vagyis megnéztem a listát, aztán a köröttem hemzsegő potenciális élvezetek közül kiválasztottam azt, ami legjobban passzolt valamelyik szócikkhez. Ma éppen fordítva volt, mert előre tudtam, hogy a mai jóleső élményt egy kis csavargással fogom abszolválni, mindeközben útba ejtve a zsibit és a Parti Medvét, aztán vagy veszek valamit, vagy nem. Ehhez a kabáthoz kellett nekem egy gomb, olyan, amilyen.
Mivel az eddigi gyakorlat úgy fest, hogy puszta véletlenből, de kizárólag olyanoktól veszek nyomatot, akik illusztrátorai voltak valamelyik ismerősöm kötetének/köteteinek, ezúton várom azon barátaim és üzletfeleim jelentkezését, akiknek valamelyik opuszát Szimonidesz Hajnalka illusztrálta. Ne hagyjatok cserben.
Holnapi gombjaink:
Tudom, akvarelleket ígértem. Gyün az is, de előbb sort kerítünk a felvezető-bevezető marháskodásra is, mert nem a semmiből jutottunk ide,
de nem ám.
Vajda Lajos (egy wiki-szócikket kaptok róla az egyszerűség kedvéért, utána mindenki tovább bogározhat kedvére a neten, ha érdeklődik iránta) nehezen kerülhető meg, ha Szentendréről és festészetről van szó. Ő valóban ennek a városnak a szerelmese volt, tizenéves korában itt lakott a szüleivel, majd a húszas éveiben is vissza-visszatért festeni és motívumokat gyűjteni. Szegény feje egyike volt azoknak a festőknek, akik végignyomorogják rövid életüket, aztán haláluk után kapják meg a kellő elismerést. Volt már életemben olyan kiállítás, amiről úgy jöttem ki, hogy “jó-jó, értem én, de mihez kezdjek vele”, viszont Vajda Lajos minden alkalommal úgy üt fejbe, mint a legnagyobbak.
Nem csoda, hogy amikor 2018-ban volt egy nagy, komplex és jól összerakott kiállítása a Ferenczy Múzeumban (Világok között /Vajda Lajos, Szentendre, Ferenczy Múzeumi Centrum, Szentendre, 2018. november 11 ‑ 2019. március 31.), én gyakorlatilag végigfotóztam az egészet. A sok fotó között meg volt egy ilyen is, ni:
Ez voltaképpen csak egy lap egy skiccfüzetből, 1928-ból. Vajda akkor éppen húszéves volt, a kidolgozott munkái még nem igazán “vajdalajosok” (értitek, mit akarok mondani), de ez a gyorsan feldobott vázlat már nagyon-nagyon az, a helyszín meg eltéveszthetetlen. Még ha nem is tudom már pontosan megtalálni a konkrét utcasarkot, ez itt mindenképpen Szentendre.
Egy kiállításon annyi fotót el lehet lődözni, mint a fene (mármint ha hagyják, hogy fényképezz), de ez itt nem csak a lőj-és-fuss része maradt: már amikor megpillantottam, akkor tudtam, hogy ezzel én kezdeni fogok valamit. Hé, éveken keresztül fent volt a falamon, még ha esetleg nem is vettétek észre, vagy nem tudtátok, mi ez és mit akar.
Ez itt egy tavaly januári kép, látjátok?
Ah, a hárommal ezelőtti berendezés, mielőtt kimentek volna a képből a baglyok, és bejött volna a frissített ollópark, a Hundertwasser-képeslapok meg egy csomó dzsuva.
Mindenesetre ez tényleg ott ült nekem a fejemben meg a falamon, és tutira tudtam, hogy kezdek majd vele valamit, de az ilyesminek nálam ki kell forrnia magát. A lökést végül Csicsóné gengszterei adták meg, bár persze csak afféle áttételes módon. Kulcsszavaink valának: kifestő, tyehnyika és irigység amiatt, hogy miért csak ők örvendjenek a kreatív mocskolásnak.
Kezdjük a kifestővel. Azokkal én tavaly ősszel kezdtem kísérletezni, és közben egyre többet kancsalítottam Vajda Lajosra is a falon. Mint láthatjátok, a skicc nem egy grafikához, hanem egy festményhez készült, az is gondosan be van jelölgetve, melyik felület milyen színben jelenik majd meg rajta. (A falon lévő példányt még a régi nyomtató köpte ki, aki önhatalmúlag négyzetté nyeste az eredetileg téglalap alakú rajzot, és én kezdetben berzenkedtem ez ellen, de aztán megbékéltem a dologgal. A rajz arányain nem torzított sokat, én meg többet tudok kezdeni egy négyzettel, akár érthető ez, akár nem.)
A tyehnyika úgy jött a képbe, hogy Csicsóné gengsztereinek látogatására készülve rendeltem egy ledes rajztáblát. Ha még nem láttatok ledes rajztáblát, az ilyen:
Az ifjú hölgyek egyik kedvenc foglalatossága illusztrációk másolgatása, eddig pauszt használtunk, de gondoltam, szintet lépünk. Ez végül nem jött össze, sajnos/szerencsére csak január elejére érkezett meg a rajztábla. (A “szerencsére” kitétel azt takarja, hogy a) retrospektíve szinte biztos vagyok abban, összeverekedtek volna azon, ki használhatja és milyen időbeosztásban, b) miután magam kipróbáltam, nem vagyok biztos abban, akarom-é ezzel rongálni fejlődésben levő szervezetek szemit.)
Megjegyzem, pausz és ledes rajztábla nélkül is megvolt a trükköm arra, hogyan másoljak át akármiket. Képkeret üveggel, de hátlap nélkül + két doboz aládúcolni + elemlámpa = medzsik.
Kicsit fapados medzsik, de akkor is, na. Viszont a ledes rajztáblával tényleg szintet léptünk, így kábé négy év lassú fortyogás és vajon-mit-kezdjek-vele után megvolt a Vajda Lajos színezőm.
Innen folytatjuk.
(Ezt így ebben a formában biztos nem láttátok jönni.)
Hosszú hozott nekem ajit a Bodleianból. Egy radírt.
Holnapra:
Majdnem a “haramia” lett belőle (kiváló sorozatom van arról, amint polcszerelés közben a romokon lunaparkoznak az elvetemültek), de tegnap megjött az anyag, amit rendeltem, és most örömködés van.
Mint látható, ehhez már van Terv, hozzáillő Kiegészítő meg minden. Garancia persze nincs, hogy már ma kész lesz (du. úgynevezett szociális életet fogok élni), de akkor is, hurrá.
Holnapi ajánlatunk:
Az én életkémnek nagyrészt évszakfüggetlen öröme a frissen sült kenyér, de télen még talán a szokásosnál is jobban megörvendeztet.
Holnapra ebből keresünk valami örülnivalót:
Nyilván lesz közben “jajgatás” és “jajveszékelés”, de még “izzadság” is, de ma heroikusan szétverem eztetet, mielőtt szétesne magától.
A probléma sajnos nem friss, már több hónapja megadta magát a polc a fél tonna hát-ezeket-meg-hová-rakjuk meg dobd-be-oda-majd-helyére-tesszük-egyszer kategóriájú könyv alatt, de amíg ezeket le nem szedem róla, fogalmam sincs, hogyan tudnám megjavítani. A Jóleső Január rész persze akkor fog beütni, amikor végre megoldottam, de már az is nagy megkönnyebbülés, hogy végre nekikezdek.
Holnapra meg ez várható (höh, én optimista, azt hiszem, ezt még ma megoldom):
 | Zsuzsi - Eská 10/28 – Féléve… |
| Zsuzsi - 10/269 – Eper és lo… |
 | mák - 10/267 – Haj, hajaj |
| Zsuzsi - 10/267 – Haj, hajaj |
| mák - 10/261 – Egyenruha |
Minden nap más - mindennap más 