RSS

december 2019 havi bejegyzések

7/102 – Zsűri

Az élet nevű mókakacagás mára nem tanítást dobott, hanem az egyik kollegina által szervezett “gyivákok oktatófilmeket csináltak médiaizé órára, mi pedig megnézzük azokat yol” programot. E program keretein belül – surpriiiiise! – én úgynevezett zsűritag* leszek. Az esemény persze nem megy majd buktatók nélkül – hogy mást ne mondjak, a főszervező kollegina szombat óta rotavírussal küzd. (Yeah, ez az a fosós-hányós, aminek pár évvel ezelőtt egy őszi félévben két különböző változatát szedtem össze két különböző oviban.) A tanári kar amúgy is a tipikus félév végi “romokban vagyunk” teljesítményt produkálja, tegnap úgy néztük az egyiket, aki mosolyogva jött be, és egész nap le sem hervadt róla ez a mosoly, mint egy ufót. Persze a gyivákok általános állapota sem jobb a mienknél, mielőtt azt hinnétek, hogy csak a negyven fölöttieket érinti a félév vége. Egész szeptember-október-novemberben nem láttam összesen annyi koffein- és taurin-tartalmú dobozt a padokon, mint az elmúlt másfél hétben.

A zsűrizés (édesjóistenem, de utálom én ezt a hosszú ű-t, de tényleg) persze csak a mai nap egy pöttyike-apró része. Dolgozatokat fogok javítani, és mivel tegnapra végre sikerült összehozni a tervezett deathmatchet a harmadévesek és a gyakorló óvodájuk között egy sötét tanteremben, ahol csak a remény meg a projektor világított, át kell vezetnem a most született javításokat a nyolchetes gyakorlat tájékoztatójában. Több mint egy órán át gyomroztuk a szöveget, hogy mindenki igényeinek megfeleljen, és nekem minden új elemet bele kell körmölnöm a tájékoztatóba, majd validáltatni az érintett felekkel. Mivel ma hajnalban is fent kuvikoltam, egészen kiválóan meg tudtam volna tenni mindezt valamikor három és négy között itthon csücsükélve, de tegnap olyannyira le voltam tatarodva, hogy bent hagytam az asztalomon minden harci feladatot, amit erre a hétre rám mért a sors, és lényegében üres kézzel kúsztam haza, hogy aztán kiájulhassak a kanapémon. Aztán persze hajnalban felkuvik meg felkukurikú, és jobb ötlet híján olyan dolgokat kentem a pofámra, amik méregtelenítést meg fiatalságot ígértek. Hazug krémeckék, mehh.

Ez a hét még nehéz, ez a hét még nehéz. De ha már zsűrizés (böe, hosszú ű), megpróbáltam kellően artisztikusra venni a figurát. A vérző szájú anyatigris rúzs csak ráadás.

* Ezúton szeretném megjegyezni, hogy halálra idegesít, amiért a zsűrit hosszú ű-vel kell írni a hejesírás-szabájozás egy újabb bakugrásának köszönhetően. Ennél csak az idegesít jobban, hogy az árbócot és a búrát is hosszú ó-val/ú-val kell, amihez az az indoklás, hogy végre-végre a kiejtéshez igazították a hejesírásukat. Kérdem én, a belgák meg hová a körösztanyjuk térgye kalácsába álljanak? Én eddig mind a kettőt rövid ó-val/ú-val ejtettem, és most úgy érzem, hogy éngemet diszkriminálnak.

 
Hozzászólás

Szerző: be 2019/12/11 hüvelyk újracucc, eská, tél

 

7/101 – Görcs

Kedveskéim, én általában mgbízom a fantáziátokban, de ezúttal szerintem elképzelni sem bírjátok, ma reggel mennyire görcsös, torokszorongató módon utálom a felkelést meg a munkábamenetelt.

 
Hozzászólás

Szerző: be 2019/12/10 hüvelyk ajándék, újracucc, eská, tél

 

7/100 – Köd és katicák

Ez a hét még “kiköpöm-a-tüdőmet-is” rohanással telik, vasárnapig ez az egyetlen szabadnapom, úgyhogy próbálok minél többet kihozni belőle, amit lehet több kanna tea és változatos célú maszogások közepette, bábszínházi paraván huzatának varrogatásától kenyérsütésig és dolgozatok összeállításától munkaügyi levelezésekig. Mindezt olyan rohadt sötétben, hogy még délelőtt is villanyfényben vagyok kénytelen itthoncsücsülni. Avec katicák.

A vasárnap se hoz majd nagy nyugit, persze: jövő kedd-szerdára is betettem két reggeltől estig tartó vizsganapot, amitől majd sokkal jobb lesz a diákoknak a január. Minden bizonnyal nekem is jobb lesz, de nekem most éppen a decemberemre lenne szükség, az viszont jövő hét csütörtökéig nem leszen. Ez utóbbi nemleszen egyúttal hálistennek azt is jelenti, hogy a jövő hét csütörtökétől bezzeg már leszen. Onnantól januárig itthon ugribugrizom, és azt csinálok, amit akarok. Vagy amit hagynak nekem.

Lesz még itt szőlő és lágy kenyér, ez utóbbi például akkor, ha megsütöm. Úgyhogy megyek is, nekicihelődöm.

 
2 hozzászólás

Szerző: be 2019/12/09 hüvelyk eská, tél

 

A HT projekt 12. – november

Már megint lemaradtam, miként a borravaló, és mentségemre csak azt tudom felhozni, kedveszkéim, hogy ez már jó ideje kész van ugyan, de nem volt egy olyan napom se, amikor rendelkezésemre áll egy nappali fényben úszó félóra, amíg én ezt szétpakolhatom, lefotózhatom, összerakhatom, elrakhatom, beposztolhatom.

Most viszont tessék, itt van. Egy aggasztóan meleg november, nagyinégyzetekben.

Bevallom, azért most már kezdem unni kissé ezt a projektet. Mázli, hogy már csak egy hónap van hátra belőle.

A decembert illetően, mivel továbbra is annyit vonulok fel-alá, mint egy utazóügynök, kínomban elkezdtem előre dolgozni, amit különösen azért tudok megtenni, mert +7 fok alatt már minden kék, és mostanra annyira azért beállt a tél, hogy nemigen melegszik afölé a hőmérsék.

Nyilván könyvelem a pontos hőfokokat a naptárkámba, úgyhogy majd azt fogom használni szamárvezetőnek a végső összeállításkor, de amíg buszon ülök, legalább elfoglalom magam valamivel.

 
Hozzászólás

Szerző: be 2019/12/08 hüvelyk eská, galéria, tél

 

7/99 – Purparlé

A helyzet, a készülődő takonykór és a félév végének súlyát mi sem érzékelteti jobban, mint hogy tegnap délután, miután az ötször negyvenöt perc pofázásból hazaérve elhelyezkedtem az ódalamon, mingyást el is aludtam, és fél hatkor ébredtem fel. Ebben az volt a különösen pikáns, hogy nekem amúgy hattól találkozóm volt tanítóképezdés baratináimmal a székesfőfaluban. Ismervén a brancsot, úgy véltem, nem vagyok még akkora késésben, hogy ne induljak neki, úgyhogy feltarisznyáltam pipikből (ez az évnek az a szaka, amikor ajándékot visz az ember, ha találkozik valakikkel, és pipikből mindig van nálam pár fölöspéldány), begyűrtem magamba egy kávét, a táskámba a horgolást, majd elindultam a hatos busszal purparlézni. Mintegy mellesleg, de továbbra is a helyzet súlyát érzékeltetendő azt is szeretném megjegyezni, hogy nyafogóruhában mentem és egy ecsetvonásnyi smink nélkül. Ha én nyafogóruhában megyek valahová és sminkeletlenül, az általában azt jelenti, hogy extra nagy szar van a palacsintában.

Már csak öt percnyire voltam a találkozó helyétől és usque tíz percnyire attól, hogy előttem legyen egy pájinka meg egy csésze forró tea (úgy véltem, ez lesz az estéhez és állapotomhoz leginkább illő kombináció), amikor telefonáltak, hogy ők még most is ott hédereznek a gyülekezőhelyen, Onomário lakásában, úgyhogy menjek inkább oda. Nos, nem állítanám, hogy végtelen lelkesedés öntött el a gondolatra, hogy le kell szállnom az ekvipázsomról, majd további húsz percet és két átszállást ráhúznom az eredeti tervekhez képest, de üsse kavics. És végül ott is kaptam egy unimukkot meg egy csésze forró teát, úgyhogy nem panaszkodhatom.

Ezek a találkozók általában úgy állnak össze, hogy a társalgásban nagyjából fele-fele arányban képviseltetik magukat életünk dolgai és egymás szívatása, és ezúttal sem volt másként, én viszont kénytelen voltam fél tízkor távozni, mert nem túl elegánsan rázni kezdett a hideg. Ennek következtében viszont tizenegyre már ágyban voltam, és (továbbra is a helyzet súlyának illusztrálásaképp) háromnegyed hétig aludtam egyhuzamban. Akkor nyilván megjelent Poci, hogy holakajám.

Szóval, summázzuk: Advent második vasárnapja van, a lakásdekoráció vegyes összevisszaságban tartalmaz tököket, tomtékat, koszt és macskaszőrt, a házban pár kávés szíven kívül semmi süti, a kovász napok óta nem kapott enni (nem merek/tudok utána számolni, mennyi ideje, de én az ő helyében már feldobtam volna a pacskert), a teljes kóceráj fut, a Bűnök Barlangja extrán fut, a konyhapult úgy fest, mint ahol tengerimalacokat öltek (a Repülő Kutató sült céklákat gyilkolt rajta), még ma ki kell javítanom egy kupac dolgozatot, mert hétvégére ígértem az eredményeket, és mindehhez csak remélni tudom, hogy van itthon elegendő papírzsepi. Pluszban még előttem a csudálatos szorgalmi időszak csudálatos utolsó hete, melynek keretein belül a péntek és a szombat is pofázással fog telni.

Innen szép nyerni, innen szép nyerni, de hát a francba is, én nem nyerni akarok. Csak tudnám, mit akarok helyette.

Mivel az én látványom most nem ember elé való, nesztek kép a tegnapi utamról, bár az sem lesz sokkal tetszetősebb. Az ott a Dunán túl Nagymaros. Már amennyi kilátszik a ködből.

Ha minden jól megy, ma még felhanyigálok ide valami tarkabarkaságot is, mert nekem igényem van rá, és azt hiszem, ti sem tiltakoztok az effélék ellen.

 
Hozzászólás

Szerző: be 2019/12/08 hüvelyk eská, tél

 

7/98 – Ódal

Hazaértem a melóból, berekedve és taknyosan. Most az ódalamon fekszem és krákogok. Ha lesz valami fejlemény, majd mesélek róla. Pl. holnap.

 
Hozzászólás

Szerző: be 2019/12/07 hüvelyk tél

 

7/97 – Krampusz

Ma, mint enyhe meglepetéssel észleltem, mikor végül belenéztem a tükörbe, nagyjából krampusznak öltöztem. Tudok én viszont ennél nagyobb kunsztot is, például egész évben Mikulás vagyok.

 
2 hozzászólás

Szerző: be 2019/12/06 hüvelyk újracucc, eská, tél

 

7/96 – Blockflőte

Ez most már igencsak a szorgalmi időszak utolsó előtti hete: tegnap reggel a harmadévesek egy fazék gyümölcsteával és egy nagy doboz mézeskaláccsal fogadták az intézménybe bezuhanókat a hallban, miközben utolsó erőfeszítéseket tettek, hogy a “Jeles napok” zárthelyire gyorsan bevágjanak még néhány fontos információt a virágvasárnapról meg a húshagyó keddről. A másodévesek már a múlt héten eljutottak oda, hogy még óra közben is bábelőadáshoz festegettek virágokat, miközben én Rudolf Steinerről döngicséltem nekik, a földszinti közösségi dühöngőben (valaha büfé) meg szinte mindig van valaki, aki éppen blockflőtén gyakorol.

A vicces az, hogy ez nekünk teljesen természetes, és nem is nagyon tudjuk másként elképzelni, de azért elég tisztán látom, miért nehéz megérteni a bölcsészkar irányából felénk pislogva, hogy ezek a képzések hogyan működnek és miként festenek.

Summa summárum, ezt most azért mondtam el nektek, hogy jobban értsétek, miért nem fog senkinek szeme se rebbenni, ha én elmegyek dolgozóba így.

 
1 hozzászólás

Szerző: be 2019/12/05 hüvelyk újracucc, eská, tél

 

7/95 – Kutyákmacskák

Tegnap miután hazakúsztam a dolgozóból (már megint berekedtem a hatszor negyvenöt percem végére, és most olyan dallamos hangom van, mint egy ír szetternek), átvedlettem nyafogóruhába és zseníliazokniba, majd kicsit elhevertem a kanapén. A következő pillanatban már hajnali háromnegyed egy volt, és nekem hiányzott a jobb lábam.

A továbbiakban rövid, ámde heves pánikroham következett (hé, még csak ébredőben voltam), majd valaki halk puffanással távozott a nemlétező végtagom környékéről, ezután pedig az is kiderült, hogy a lábam még megvan, épp csak annyira elzsibbadt, hogy nem érzem. Well. Anyósom néhány napja küldött át nekem egy ilyet,

úgyhogy most megállapíthattam, hogy a) nem vagyok elég erős, b) hajnali öt, muhaha, próbáljátok ki háromnegyed egykor, c) éngemet ki fognak tagadni a katkóktól, mert miközben a zsibbadást próbáltam kimasszírozni nyomorult csülkömből, az járt a fejemben, hogy “Ó, bmeg, nesze nekem Vizitáció”.

Ha már úgyis hajnal volt (hajnal akkor van, amikor felébred az ember – a húgom egyik nagy mondása volt anno, hogy a nap első étkezése az a reggeli, és tökmindegy, éppen reggel van-e, amikor eszi az ember), főztem magamnak egy kávét, aztán nekiveselkedtem, és írtam levelet a levelezős hallgatóimnak a jövő heti megbeszélős paláverről. Tíz perccel később már választ is kaptam. Ez a világ teljesen meg van húzatva, és igen csekély vigasz, hogy nem én vagyok az egyetlen, aki a pre-indusztriális korok alvásciklusaiban él (=idióta időpontokban ébred és szunnyad).

Nagyon szép és logikus húzás lett volna ebben a stádiumban, ha követem a pre-indusztriális korok embereinek mélyen spirituális megoldásait (=rövid ima és elmélkedés után visszafekszem aludni), de nekem nyilván ennél sokkal több hülyeség van a fejemben benne, úgyhogy inkább előkerestem az adventi sütik receptjeit. Anutám a hét végén kérte, hogy küldjem át neki a csokicsók receptjét, ez ugyanis irgalmatlanul nagy családi favorit. Na hát itt van, tessék kattintani. Természetesen a házban éppen nincs csokidara. Instant kávé és porcukor viszont van, úgyhogy első felvonásként ezúttal a kávés szívekkel indítottam. Persze ez sem ment akadályok nélkül, a margarin éppen hajszálnyira volt a “hm, ez már talán avas” állapotától, a porcukor meg úgy összekeményedett a zacskóban, hogy le kellett reszelnem. Csak tudnám, mit csinálok én az életemmel meg a kamrámmal. És mikor sütöttem bármi mást kenyéren kívül. És mi lenne akkor, ha napi nyolc órát kapálnék futószalag mellett, három gyerekem ordítana kajáért meg tiszta ruháért, a férjem pedig nem mosna magára meg nem vasalná enkezével az ingeit. Valami nagyon nincs rendben, feleim. Hogy a redvába jutottam el ide, hogy minden szét van forgácsolódva körülöttem, és úgy tengek, mint Toldi Miklós lova, pedig másként is lehetne, hát ezt fel nem foghatom.

A kávés szívek végül azért mégis csak készen lettek.

De csak miután átmásztam az újabb akadályon, ami a tepsiben összeszervesült szezámmag, olívaolaj meg csirkezsír volt, mert persze a hétvégén sütött édesburgonyás csirke után nem mosogatott el senki, csak lazán behajintotta a sütőbe a tepsit as it is. Ekkorra már tényleg úgy éreztem, hogy összefogott ellenem a világ (nyilván inkább vissza kellett volna feküdni ima meg elmélkedés után), és heves vágyam lett felmenni az emeletre, aztán felkölteni a világot, és kukliprédikációt tartani neki arról, hogy öntisztuló tepsi, öntisztuló teatojás és öntisztuló mosogató sem létezik, a fermentált tejtermékek műanyag flakonjának reciklálásáben pedig csak az első, nem pedig az utolsó lépés, hogy beletöltünk egy deci vizet, aztán bebasszuk a mosogatóba. A világ viszont éppen köhög (konkrétan végigugatta az éjszakát), és az isiászát fájlalja, úgyhogy inkább hagytam, hadd aludjon, legalább addig sem csinál további rendetlenséget. Annak amúgy, megjegyzem, megvan az előnye, hogy a világ olvassa a blogomat, mert legalább úgy tud szembesülni lesújtó véleményemmel, hogy nem visítok közben, mint egy felháborodott halaskofa.

Nagy naivitásomban egyébként úgy gondoltam eredetileg, hogy amíg a sütitészta a hűtőben pihen, én megmosom a hajam, mert az embernek a saját korpuszára is figyelmet kell fordítania, neszpá. Ezzel szemben egy egész órán át pucoltam a konyhát meg a mosogatóba hajigált random tárgyakat, és még mindig lenne mit melózni vele. Grrr, aúú, irgumburgum meg társaik.

Ez után a remek kezdet után persze nem nézek nagy optimizmussal a mai nap elébe, pedig ez egy egészen könnyed és vidám és rövidke nap, csak egy órám van, utána pedig fellátogatok az oskola negyedik emeletére, és bábszínházi paravánt fogok renoválni. Én. Ezzel a két csecsebecse kezemmel.

Remélem, addig nem ájulok el vagy valami efféle. Semmilyen értelemben nem érzem magam a topon. Na sebaj, majd a hideg életben tart odakint. És legalább a hajam is megmostam.

Erre itt még persze jön egy kabát meg egy táska, de az összképen nem fognak javítani semmit.

 
Hozzászólás

Szerző: be 2019/12/04 hüvelyk ajándék, újracucc, eská, macs, tél

 

7/94 – Pé mint Pilis

Azt leszámítva, hogy tegnap tényleg öreg este volt, mire hazaértem, a hírek ismeretében én még a szerencsések közé tartoztam itt fent északon, merthogy a Pilis ugyan beállt, mint a parancsolat, de én mindig éppen az ellenkező irányba mentem benne, mint amerre az aktuális dugó volt. Igaz, ehhez olyan trükkös eljárásokra volt szükség, mint hogy Pécsabáról visszamenni Esztergomba, és onnan jutni el a szokásos útvonalon Szentendrére, de legalább ilyen módon megúsztam, hogy Pévörösvárnál rostokoljak a buszban a többi szardella között, a telet szidván.

Tegnap amúgy minden fogcsikorgatós optimizmusomra szükség volt ahhoz, hogy ne siránkozzak összehuttyanva, amiért ki kell mennem ebbe itt (az úton az úgynevezett “tél első napja van, és lehullott a hó, ugyan ki számított erre?” helyzet látható, még ugyan nem teljes pompájában, de már folyamatban).

Pedig milyen jól elnézegethettem volna belülről a sok fehéret,

de én ehelyett összeszorítottam a fogam, és elcaplattam ezen át a buszmegállóig,

aztán addig báloztam ott a hóban állva,

amíg nem jött egy busz.

Ma is ugyancsak a buszra várva fogok bálozni állva ugyanott, és ugyancsak öreg este lesz, mire hazaérek, de még hatszor negyvenöt percet is pofázok a kettő között. És már a hó sem lesz ilyen szép fehér. Most egyébként is kétségbeesetten nyúzott és hajszás két hét következik, a megfeszített tancsitancsi mellett extra mennyiségű szocializációs és másegyéb feladattal. Pedig, mindent összevéve, a tancsitancsi is éppen elég lenne, a szorgalmi időszakot ugyanis egy olyan héttel zárom majd, amelyen pénteken és szombaton is tanítok a diákok legnagyobb örömére.

No de ezt a hidat akkor jégtelenítjük majd, amikor odaérünk. Őtözködős képet meg majd akkor teszek fel, ha olyanom lesz, mert most éppen átkozottul nincs.

 
Hozzászólás

Szerző: be 2019/12/03 hüvelyk eská, tél

 

7/93 – Lutri

Más körülmények között minden bizonnyal lelkesen pislognék odaki, hogy “né, havazik!”, de ezek most nem azok a körülmények, hogy ütné meg a ragya. Egyrészt el kell hagynom a jó meleg lakást, és ki kell caplatnom a világba, másrészt még csak nem is “ah, sétáljunk egyet a havazásban” céllal, hanem munkaügyben; harmadrészt pedig nemcsak hogy fel kell vonulnom északra, ahol legjobban havazik, de a 11-es és a 10-es főutakon is utaznom kell, márpedig egyik sem arról híres, hogy jól viselné, ha ráesik tíz centi fehér izé. Plusz még értekezlet. Az értekezleteket a leginkább optimális időjárásban sem fogadom kitörő örömmel, hát még most, amikor az is lutri, odaérek-e időre, és ha nem, meddig kell rostokolnom behavazva valahol a prérin.

Szóval, mindent összevéve, mára igen pocsék nap várható, és délután ugyan masszázsra mennék, de egyelőre azt sem tudom, visszaérek-e, vagy ott ülök majd elakadva valahol Pémarót és Dömös vagy Pécsaba és Pévörösvár között. Szép kilátások.

 
2 hozzászólás

Szerző: be 2019/12/02 hüvelyk eská, tél

 

7/92 – Tündefény

Jól indul ez a december: a Bűnök Barlangja felrobbantva, a hajam festés közben, odakint mínuszok, idebent tündefény, a fejemben és körülöttem meg irgalmatlan mennyiségű projekt, a készenlét mindenféle változataiban.

Merthogy van, ami még kábé csak negyedkész,

van, amihez csak az alapanyagokat szedegettem elő,

van, amivel még csak homályos elképzeléseim vannak,

van, amit már csak varrni kell,

van olyan is, amikor több projektet fújt össze a szél egyetlen kosárba,

sőt, olyan is van, amibe már bele is ettek.

Ráadásul a tudományon és egyéb csatolt kellemetességeken is kéne melózni, mert (sajna) engem nem a tarkabarkáért tartanak. És mindeközben egy blogbejegyzést is alig lehet megírni a naaagy szőőőrös, cuki akadálytól.

 
2 hozzászólás

Szerző: be 2019/12/01 hüvelyk újracucc, eská, macs, tél