Ha ezt a hónapot sikerült túlélnem, már bármit sikerül, de azért ne kiabáljuk el, még csak harmincegyedike van és reggeli fél kilenc. Galéria!
március 2017 havi bejegyzések
4/212 – Csócsa
Tegnap gondoltam, megreszkírozom fájdalomcsillapító nélkül átvészelni az estét meg az éjszakát, és sikerült is. Bár piszkosul érzékeny az összes olyan hely, ahol végigmentek a héten légkalapáccsal (= minden saját fogam alatt, felett, mellett meg köröskörnyül), valószínűleg átvészelem annyival, hogy pempőket eszegetek, és babapopsi-puha fogkefével csiszatolom még meglévő fogaimat.
A lakásra is ráfér egy alapos csiszatolás, a Repülő Kutató nagylelkűségi rohamában a múltkor minden pedagógiai elvnek ellentmondva felajánlott Pocinak egy második cipősdobozt is, amit a címzettnek természetesen csak néhány napjába telt kompletten szétrágnia, a darabkáit pedig szétköpködnie a RK dolgozószobájában (= egylégterű kuplerájunk azon része, ahol rég portalanított könyvespolcok Maginot-vonala mögött gyártja a cetliket hűvös halomba, tornászik az isiászára és dögölészik egy lomtalanításból származó hencseren, miközben tíz centi vastag könyveket olvas. Ha még egyszer ebben a nyavalyás életben költözni fogunk, kizárólag olyan helyre vagyok hajlandó, ahol a dolgozószobájának ajtaja van. A Bűnök Barlangjának például van ajtaja. Amióta az egyik spulni zöld hímzőcérnával a macskák azon kísérleteztek, sikerül-e egyidejűleg a szobában, a folyosó, a lépcsőn és a nappaliban is tartózkodnia ugyanannak a spulninak, zárva is van az az ajtó, de cefetül.)
Száz szónak is egy a vége: itt bizony rendezkedni kell. Ha pempőn élve, akkor úgy.
Szaporulat a szekrényben 5. – Fájdalomcsillapító
Indoklás, bűntudat és részletes tárlatvezetés nélkül.
A kifelé irányuló forgalomról később intézkedünk.
4/211 – Fordíts oda a másik orcádat is
Mire végre két nap után eljutottam odáig, hogy a képem balik fele nem fáj, és csak mérsékelten érzékeny, a jobbikon van a sor. Sálálá. A tegnapi haza-vonatút alatt mindvégig teljes huzattal ment a légkondi, úgyhogy taknyolok is, további sálálá. Mindehhez pedig ma reggel Poci cáfolt rá önmagára (itt mindenki lábbal tapodja a tradíciókat, a rossebbe), és csak úgy passzióból hányni kezdett nárciszzabálás és a lakást elözönlő hangos tömeg nélkül is. Nyilván a kelimszőnyegre, mégeccer sálálá.
A jövő hetem esmég úgy néz ki, mint egy hülye viccben, például felsőoktatásban szokatlan módon minden áldott munkanap el kell kutyagolnom a munkázóba. (Képletesen értem a kutyagolást, persze. Összesen három óra buszozás lesz oda-vissza, nem pedig elcaplatni a kert végébe, és lepisilni a nyírfát.) Mivel mostanra kezdek kissé felőrlődni a parodontológiai beavatkozások, szakdolgozatok, tanítás meg doktori tanulmányok ördögi körében, ma még szétveretem a másik pofámat, aztán a hét további részére (minekutána végre nincs hétvégi tancsitancsi) szabadságolom magam minden alól, ami nyomtatva vagyon és beavatkozást igényel. Nix szakdolgozatok, nix más dolgozatok, és a ppt-immel sem vagyok hajlandó foglalkozni. Színes anyagficlik között akarok turkálni fájdalomcsillapítóktól kábán, a hétvége valamelyik napján pedig kimenni a ződbe. Uff.
Szívószál ezúttal is van nálam, a hajam viszont legalább megmostam, és próbáltam többé-kevésbé kulturált állapotba hozni magam.
4/209 – Zsibbasztott
Hozzávetőleg az van rajtam, mint a tegnapelőtti konzerven, és hozzávetőleg életben is vagyok. Úgy tűnik, szinte bármiféle nyomorúsághoz hozzá lehet szokni, ezúttal legalábbis az egyórás tömény szenvedés kevésbé érződött töménynek, különösen annyi zsibbasztóval, amennyit előtte beleinjekcióztak a pofámba. A kapirgálás és kínzatolás után szépen hazajöttem a félig lefittyent képemmel, aztán mikor kiment a zsibbasztó, benyomtam egy fájdalomcsillapítót, és ezzel valahogy eltelt a nap.
Persze azért ne bagatellizáljuk el a dolgot, az Ibubétát ma is kéznél tartom, és igazából az lenne a legislegjobb, ha a mai napot csendben nyivácskolva és vízszintesen tudnám tölteni, miközben rázogat a hideg (igen, lázam is van), de nem ezt osztották le a nagy zsugapartiban, vár a hetes busz, a hat óra tanítás meg az összes többi. Nappal Egom, este Pex, tudok én, hejj.
Mindehhez persze megint nyavalyás rosszul aludtam, hajnali kettőkor pedig bevettem még egy fájdalomcsillapítót, és próbáltam még szundikálni egyet a nappaliban a kanapén, de Istennek irgalmatlanul hülye macskaállatkái természetesen a mai különleges világnapot választották ki arra, hogy háromtól ötig gurrogva rohangásszanak, és tényleg közel álltam ahhoz, hogy közéjük vágjam a papucsomat.
4/208 – Önvédelmi mechanizmusok
Iszonytatóan rühellem már jóelőre a mai napot, így hát megpróbálok mindenféle megelőző és túlélési stratégiákat alkalmazni: van nálam víz meg szívószál is, ha megint lebénulna a képem egyik fele, a múltkori bevásárláskor beraktam a kosárba egy csomó olyan pudingot meg más pempőt, amit szétvert szájjal is el tudok fogyasztani, emellé pedig még mielőtt elkúsznék a paradontológushoz, elvonulok a Repülő Kutatóval pelmenyit enni, mert ki tudja, mikor lesz nekem kedvem újra az evéshez.
Gyerünk, kényelmes pirosak meg rózsaszínek, hátha az is segít. Az éjjel ritka pocsékul aludtam sok ébredéssel, közben meg valami zombiapokalipszis-félét álmodtam összevissza abból a fajtából, amikor hosszan vigasztalsz egy kétségbeesett kisgyereket, aztán kiderül, hogy akkor kellett volna elfutnod, amikor megláttad hüppögve közeledni.
4/207 – Előrelátás
A jövő hét mindennémű előre betervezett sorscsapásainak következményeként amit ma nem teszek meg, azt csütörtökig hiába is akarnám, úgyhogy ma beregisztráltam a(z egyik) májusi konferenciára, valamint hajat festettünk. Igen, így, többes számban, mert tényleg szerettem volna elkerülni a telekomszínű foltos nyak állapotát (van nekem ezzel a nyakkal most bajom elég anélkül is), és nekem ugyan nincs hátul szemem, de a Repülő Kutatónak van elöl kettő, és akkor néz meg engem hátulról, amikor akar. Úgyhogy kipipáltuk a házasélet evolúciójának azon pontját is, amikor a pasas már nemcsak azt tudja, hogy a felesége hajszíne dobozból van, és időnként szembesül ennek használat közbeni büdös pacsmagolt változatával, de még segít is ennek a hajszínnek az előállításában.
Úgyszintén a betervezett sorscsapások miatt abban reménykedem, hogy szintet lépek a “hogyan hazudjunk képileg” kategóriában, és ha össze tudom magam szedni hozzá, három napra előre gyártok konzervet, mert csütörtökig minden nap későn jövök haza és lenullázva, vagy egyáltalán nem jövök haza, hanem megint Pex. Legalább majd mikor átment rajtam a parodontológus meg a témavezetőm megatöbbi, nézegethetem ábrándosan, hogy bezzeg vasárnap milyen előrelátó voltam, és a pofám se volt még szétverve.
Igaz, ennek a nagyívű tervnek némi akadályát képezi, hogy álmos vagyok, mint a fene, és valószínűleg jól el is alszom, de mingyá.
4/206 – Soha nem érhet véget
Mármint az éjjel. Mármint azok szerint, akik ezt óbégatva tértek nyugovóra (vagy legalábbis támolyogtak el a szobájuk felé) ma reggel negyed hatkor. A szoba persze nem ott volt, ahol sejtették, úgyhogy tettek egy kört az emeleten, továbbra is óbégatva, majd elájultak valahol, de legalábbis befogták a szájukat.
A hotelbe este fél kilenckor érkeztem meg, és ebben az időpontban ott pezsgett kint az utcán az egész Pécs plusz, mert így kell nekem, ha a sétálóutcától húsz méterre verem fel a sátorfámat. Talán mondanom sem kell, hogy megrkezésem után azonnal duhaj módon átöltöztem pizsibe, főztem magamnak egy csésze zöldteát, és beleugrottam a nagybőgőbe ágyba, majd szinte azonnal elaludtam.
Ebben a szállodában amúgy végre megnézhettem a fejem hátulról is, mert a lift csupa tükör, és ez (a nézés, nem a lift) teljesen lelombozott. A frizurával semmi gond, de hajat kell festenem, és roppantul középkorú-bánatos kövérke nyakam van banyapúppal, amit eddig nem akartam tudomásul venni, de most nagyon-nagyon látszik, és ez kifejezetten szomorúvá tesz. Különösen, hogy fogyókúrázni meg egyéb hülyeségeket ugyan lehetne, de teljesen fölösleges, konkrétan nyakra fogyni lehetetlen, banyapúpra meg pláne.
Na jó, elmentem reggelizni, aztán irány a pszichológia a neveléstudományban.
4/205 – Pörgettyű
Többet monitorozom már az időjárást, mint egy levelibéka, ráadásul több helyen egyidejűleg: Esztergomban mindig legalább öt fokkal hűvösebb van celziuszban, mint Szentendrén, Pécsett meg öt fokkal több, mi a nyavalyát vegyen fel az ember meg mit vigyen magával meg egyáltalán miért nem lehet hétvégére itthon maradni valami kényelmes háziklepetyusban, néha kiülni a teraszra, aztán nézni, hogyan nő a fű.
Ma amúgy már bőgtem, röhögtem, mosolyogtam és nyivácskoltam, kimostam két gépnyi akármit, befejeztem egy díszpárnahuzatot, sütöttem egy tepsi pokrócos malackát (=pigs in blanket), átrendeztem a fél szekrényt és megittam egy sört. És még alig van dél.
Háromkor indul a buszom a metrómhoz, másik metrómhoz és a vonatomhoz, majd a buszomhoz/taximhoz, addig még gyorsan megváltom a világot. (Nem. De egy további díszpárnahuzat talán belefér.)
Igen, tudom, ez az áutfit megérdemelne egy csinosabb cipőt is. De, legyünk őszinték, akkor miről ismernétek fel?
4/204 – Tiszta haszon
Ma reggel sikerült rádöbbennem, hogy az egyik konferenciára, ahová beadtam a jelentkezésem, valami rettenetesen kitekert és formalizált követelmények voltak az absztrakt készítéséhez, amiket én sehol nem vettem észre akkor, amikor elküldtem nekik az inkriminált absztraktot. Nos, majd meglátjuk, méltónak találnak-e még ezek után arra, hogy odamenjek, és édes bülbül szavaimmal szórakoztassam a nagyérdeműt. Ha nem, hát shit happens, így jártam. Majd jövőre jobban odafigyelek. De azért nyomaszt a dolog, pfühp.
A mai szép napon ismét Esztergomba pendlizek, mert tanszéki értekezlet vagyon, az új intézetvezetőnk is most mutatkozik be. A régi valószínűleg úgy gondolta, túl békés az élete, és odébb lépett egy olyan mukahely és pozíció irányába, amit én akkor se, ha Dárius minden kincsével kecsegtetnek, de hát nem vagyunk egyformák. Mindenesetre, ha már értekezünk, a civilizált külsőnek tett engedmények mián megmostam a hajam, jól fel is robbant. Kedden (mint számítottam rá) bent a munkázóban megdicsérték a szép új frizurámat, miszerint sokkal jobb, mint a korábbi, így kéne hordanom máskor is. Sajna, mondtam én, túl nagy macera kihúzni, meg egyébként sem vagyok ebben kompetens, fodrászhoz meg három havonta járok. Hiba, mondta a tanszékvez (rendkívül decens, mindig frissen fodrászolt meg manikűrzött középkorú hölgy), két hetente kéne. Höh, azt talán majd egy másik életben.
Holnap megint Pécsre vándorlok, hogy aztán szombaton egész nap bent kuksoljak a D/540 nevű sivár kis teremben, miközben azt magyarázzák nekem, mire jó a pszichológia a neveléstudományban, amivel én úgyszintén eléggé tisztában vagyok, de ennek az előadásnak végképp nem látom hasznát sem tanítási, sem pedig kutatási szempontból. Mindegy, kötelező.
Az igazi rémség ebben a hónapban persze a jövő hét lesz, de arról a hídról majd akkor, amikor odaértem, hogy felégessem. Annyit mondhatok előre, hogy a szokásos tancsitancsi mellett Pécs is lesz benne meg parodontológus. Ez utóbbi kétszer.
4/203 – Rituálék
Ma echte szabadnapom van, mármint ha a szakdolgozók nem pancsolnak bele a dolce far nientébe, és emellett szerda is van, ami piacnap, én pedig ebben a hónapban nem érek rá szombatonként, ami szintén piacnap. Szóval most uccuneki.
Kérdezhetitek, ugyan miért ilyen fontos nekem piacra menni, de minél káoszosabb az élet, annál nagyobb szükség van régi és megszokott rituálékra, márpedig mi akkor kezdtünk piacra járni szombatonként, amikor kiköltöztünk Szentendrére. (Ez valójában nem egyetlen nagy esemény volt az életünkben, hanem inkább afféle lassú folyamat, ami 1999 nyarától 2000 nyaráig tartott. Amikor elkezdtük, a beépített konyhabútoron kívül egyetlen ágyunk volt. Ezt most már nekünk is nehéz elhinni, a lakás úgy fest, mintha így jött volna a világra, telistele könyvvel, cetlikkel, ruhákkal, hímzőcérnával, hatvanféle fűszerrel, több tucat borospohárral meg minden más kacattal kinccsel. Az ágy meg a beépített konyhabútor még mindig megvan, innen nehezen mennek ki cuccok, befelé annál inkább.) Akkoriban még (hű, de hülyén fog hangzani) nem volt mindennapos dolog, hogy huszonkevés éves emberek szombat reggelenként szorgosan felciheljék magukat, és két kosárral levonuljanak friss zöldséget venni ahelyett, hogy átfordulnának a másik oldalukra, miközben a péntek esti ereszdelahajamat következményeit nyögik; elég furán is néztek ránk, de hát mit tehetnénk, középkorúnak születtünk. Mostanra persze belevénültünk a szerepeinkbe, meg az azóta eltelt tizensok évben kitörtek mindenféle gasztroforradalmak is, és sikk lett főzni, úgyhogy jelenleg már senki sem néz furán se ránk, se azokra a szellemi piaci utódainkra, akik roppant komolysággal válogatják össze maguknak a hatféle paradicsomot, és aziránt érdeklődnek a tejesnél, van-e bivalymozzarella. (Nincs. Ennyire azért még nem tört ki a gasztroforradalom.)
Szabadnaphoz és piaclátogatáshoz persze a codálatosz új zoknimhoz öltöztem, mert ugyan középkorúnak születtem, de eszem ágában sincs macinaciban megöregedni. Kosztümben sem.
Lássuk be, az ilyen szent célok megvalósítását én nem is szoktam elaprózni.
4/202 – Foltos nyakorján
Mint a mellékelt ábrán látható, igenigen levágták a hajam, ami nekem nem probléma, legfeljebb a festéssel lesz majd gondom, mert nem akarok telekomszínű foltos nyakkal mászkálni, márpedig hátul tényleg csak borostányi hajam maradt, és így elég trükkös lesz folttalanul befesteni. Sebaj, megoldjuk. Vagy nem. És akkor majd viccesen fogok festeni, na bumm.
Ami a mai áutfitet illeti: nem mintha nem lenne annyi holmim, mint a nyüves, de ami (nekem-)új, az mindig izgi kicsit. Az igazi nagy izgi persze a Marimekko-zokni, de azt majd a holnapi öltözékbe építem bele. Most inkább az A jelzetű bizonytalan műfajú nemtommit vettem fel, ami ugyan távlatilag valószínűleg egy őszi darab lesz (többé-kevésbé szándékosan leginkább ősszel szoktam szürke-fekete-piros-narancsban flangálni), de ezúttal kíváncsi voltam rá, tunika-é ő vagy ruha. Hátizé, még mindig nem tudtam eldönteni. Annyi biztos, hogy az én repertoáromban ruhának kicsikét rövidecske, úgyhogy tunikának fogom használni. Ami viszont a gatyát illeti, mondtam nektek, hogy egy jeggings éppen olyan, mint egy másik, és így is van.
Ugyanez nagyjából a keddekre is érvényes, úgyhogy ezúttal is elmentem tanítani, pápuszi.
Szaporulat a szekrényben 4. – Gatya!!! meg másegyéb
Miután ma harminc perc alatt gyönyörűen hajat vágtak nekem beszárítással et al., úgy éreztem, jó napom van, így bekúsztam a hajvágda melletti mindentárulunk boltba, ahol plüss csürkéket akartam venni (húsvéti fogyóeszköz), de merő véletlenből odacsámpáztam a nadrágos fogashoz is, ahol megnéztem, találok-e esetleg olyan jeggingset, ami nekem jó. Esetleg volt is egyetlen darab, egy 40-es, amit megnéztem, aztán aszondám, kecskebéka legyek, ha ez nem jó az én ménkű nagy fenekemre. Éés, paramm, nem lettem kecskebéka.
Egy jeggings persze pontosan ugyanúgy fest, mint egy másik jeggings, úgyhogy nem fotózom le nektek, de a nap addigi sikerein felbátorodva bementem egy turkálóba is, ahol találtam magamnak egy akármit a tunikás fogason, egy másik akármit meg a ruhák között. Mint a leírásból is látható, egyiknek sem lehet pontosan megállapítani a műfaját, bár a rózsaszín virágos volt a ruhák, a narancs virágos meg a tunikák között, de a fene se érti most már ezeket a dolgokat, majd hordom úgy, ahogy kedvem szottyan. Például az új jeggingsszel.
A soron következő dolgot nem én vettem ugyan, de mindenképpen szeretnék megemlékezni róla, mert a Repülő Kutató hozta nekem Tamperéből, és ez a pasas úgy ismer engem, mint a rossz pénzt. Egy gyémánt nyakékkel nem okozott volna nekem olyan sikkantgatós boldogságot, mint ezzel a pár zoknival. (Igen, én ilyen olcsó nő vagyok.)
Emellett a Repülő Kutató (hadd dicsekedjek el ezzel is) bement ugyanabba a turkálóba, ahol öt évvel ezelőtt gombokat vett nekem, és ezúttal is vett nekem gombokat. Codálatosz.
U.i.: Én gugumadár elfelejtettem befotózni, melyik két ruha meg egy gatya repül az új beszerzések miatt, most meg már hajítófát sem ér a megvilágítés. Na majd pótolom.
4/201 – Egyensúly
Ma van a tavaszi napéjegyenlőség, és reményeim szerint nekem is szépen kiegyensúlyozott napom lesz, ha ebbe nem köpik bele a zuniverzum. Délelőtt tancsi, délben fodrász, délután szakdolgozat, este varrogatás. Soha rosszabbat.
Mivel ezúttal úgy döntöttem, hiszek az időjárás-előrejelzésnek, kiscipőt vettem – azt, ami tavaly tavasszal dekoratívan véresre csiszatolta a sarkam, de hát a remény hal meg utoljára, ugyi. A biztonság kedvéért azért preventív ragtapaszokat is alkalmaztam hozzá. A harisnyát ugyan tavaly se bántotta, de mégeccer a biztonság kedvéért olyat vettem fel, amiből két darab is van. Mert én ilyen előrelátó vagyok.
Igen, tényleg el kell mennem fodrászhoz.
Eská – Tavasz! Párnák! 1.
Na kérem, egyelőre így állunk.
(Kattintásra kicsit megnő, igény szerint pedig közelképeket és/vagy receptet is mellékelek hozzájuk, de most a fényviszonyokra meg a napszakra való tekintettel inkább élvezem kicsit a vasárnap esti henyét.)
4/200 – Kiskapitálisok
Tegnap este fél tízkor estem be az ajtón, amin hajnali fél ötkor léptem ki, és az egész napot utazással meg pedagógiai adatbázisokkal meg az MTMT nevű szörnyeteggel töltöttem. Ez utóbbit eddig nagyrészt (merénegyigazi hercegnővagyok) hozzáértő jótét lelkek válla mögül nézegettem, akik éppen a cuccaimat töltögették felfele, de azért viszonylag tisztában voltam vele, mit és hogyan kell elkövetni vele. Az MTMT már azután volt egyébként, hogy lenyomták a torkunkon a keresési stratégiákat, az OPACot, az ERICet, a PADot meg az ADT-t meg az összes többi izét a Matarkától a Humanusig, és ezekkel is viszonylag tisztában voltam, de azért kellő mértékben nyomasztó volt az egész, arról nem is beszélve, hogy mindezek után, de még az MTMT előtt lenyomták a torkunkon azt is, itt és most ennek az elkészítendő disszertációnak mik a kötelező és szigorú formai követelményei. Azt nyilván nem tették hozzá, hogy “itt és most és nálunk”, valamiért mindegyik tudományterület mindegyik akadémiai műhelyében úgy tesznek, mintha náluk lenne Az Formai Követelmények Egyetlen Szent Grálja. Ehhez persze nem ártana az sem, ha harmonizálnák elvárásaikat, mert az egyik tanár így kéri a beadandót, a másik meg úgy, és az általam preferált módszer persze mindegyikétől eltér, ami ugyebár egy nagy no-no, de világ csudájára így is megírtam már egy disszertációt, meg is jelent könyvben, kaptam is róla ölég jó kritikákat, melynek az MTMT az ő tanúja. Mindenesetre ezúttal kellő applombbal elmagyarázták, hogy egyes disszertálók olyan súlyos stílushibákat is elkövetnek, mint például hogy a hivatkozásban a szerző nevét nem írják kiskapitálissal, az oldalszámok -tól-igja közé kiskötőjelet tesznek, desőt, skandalum, a fejezetcím után behúzással nyomják az első bekezdést, az opponensek pedig ezeket ki szokták gyűjteni, aztán gondterhelten benyújtják a komplett bűnlajstromot. (Aha – gondolta magában alulírott, akinek hosszú és zűrös előélete során olyan szakdolgozatokat is kellett opponálnia, amelyek teszem azt egy epertermesztéssel foglalkozó káefté hosszú távú gazdasági stratégiáiról szóltak -, a formai követelményekkel való kimerítő foglalatoskodás általában annak a jele, hogy az opponens igen távolról szagolja csak a dolgozat témáját.) Viszont ezek után, mivel már úgyis mindegy volt nekem, megnéztem az MTMT-ben a Repülő Kutató általános értékelő táblázatát, és az után különösképpen mindegy volt nekem. Maradjunk annyiban, hogy semmi meglepi nincs abban, ő éppen Tamperében sörözik Krtekkel egy konferencia szünetében, miközben nekem olyanokat magyarázgatnak, hogy a google használata rendkívül méltatlan egy doktoranduszhoz.
Itthon nem történt távollétemben semmi, leszámítva, hogy Celó orvul és sunyin belehányt Poci tányérjába, ennélfogva mind a ketten Celó tányérjából zabáltak egész nap, ennélfogva pedig olyan éhesek voltak, mint a farkas. A nap azzal ért véget, hogy én háromnegyed tízkor macskatányérokat mosogattam, ők meg ott ültek, és nézték.
Mára nagyjából az volt a tervem, hogy alszom jó sokat, aztán döglöm, aztán még alszom, aztán megint döglöm, de már rögtön azzal indult az egész, hogy háromnegyed ötkor bajngg, mintha cintányért ütöttek volna meg a fülem mellett. Na, lássuk, mit tudunk kihozni ilyen előzmények után egy vasárnapból, már azt leszámítva, hogy megmosom és felrobbantom a hajam (check), meg felöltözöm pasztellpapagájnak (check). Talán a Bűnök Barlangja, az lesz a megfelelő bulihelyszín, mert van egy csomó befejezetlen díszpárnahuzatom, amelyek közül néhány már tényleg csak a hátlap beépítésére vár. Meg egy fél marék macskaszőrre, ami a használatbavételt bizonyítja.
Ha összejön, be is blogolom, be én, gebedjenek meg a kiskapitálisok.
4/199 – Pitypalatty
Minekutána tegnap este lecsúsztam a közlekedési eszközeimről, ma hajnalban fél ötkor hagyom el a lakást. A ruházat majdnem ugyanez, mint amit tegnap konzerveltem. Az arckifejezés és az általános lelkesedés is.
Mellesleg este, mikor hazakúsztam, mint vert sereg, elpanaszoltam cseten a helyzetet a Repülő Kutatónak, aki együttérzéséről biztosított, majd szinte ezzel egyidejűleg feltett a fb-ra egy fotót a tamperei Plevna sörözőből egy nagy pohár hűsen habzó serrel meg Krtekkel, aki egy útiplüss, és mindenhová követi a RK-t. Azt hiszem, még sosem volt ekkora a késztetés, hogy inzultáljam.
4/198 – I’m Shipping Up To
Nem Boston, naná hogy nem, előbb felfelé Esztergomba, aztán lefelé Pécsre, és annyira ki van centizve minden, hogy ha nem érem el valamelyik betervezett ekvipázst, akkor megette a fene az egészet.
Node a sok utazás mellé Szt. Patrik napja is van, én pedig az írjeimet zajosan szeretem fogyasztani, úgyhogy zúzzunk.
Megjegyzem, semmi kedvem indulni, de a muszáj az muszáj.
U.I. (este): Kétoldali balfékságból és a menetrend anomáliáiból kifolyólag nem jutottam el Pécsre. Most tán sírnék is, ha nem lennék ennyire apatikus.
Holnap a 4:37-es busszal indulok. Újra.
4/197 – Ha én virág volnék
A mai nap szintén nagyrészt a szakdolgozatok jegyében zajlik, délután háromkor pláne találkozom is az egyik szerzővel, akinek a múltkoriban öt órán át kuksoltam a szövege fölött, és mondat nem maradt kijavítatlanul. Ezúttal valószínűleg az lesz a fő feladatom, hogy meggyőzzem arról, egyáltalán meg tudja csinálni, és nem mondanám, hogy különösebben lelkes vagyok.
Akkor virágozzék legalább minden virág, ehejt ni.
Minden nap más - mindennap más 