A szervezésé, ja. Éppen azt gyakorlom, ugyanis ma hétkor indulok, délelőtt még tanítok Esztergomban, aztán a 12:45-ös busszal hazacsorgok, és tovább készülök az esti bulajra, amelyen majd valamikor tÍz magasságában valószínűleg a földről kell összevakarniuk engem a jelenlévőknek. Remélem, lesz még abban a pillanatban olyan felelősségteljes/józan példány, aki vezényelni tudja az eseményeket.
Mivel én egy bátor (és valószínűleg meglehetősen ostoba) vaddisznó vagyok, holnapra meghívtam egy kupacnyi nőbarátomat Walpurgisnachtra, alias boszorkányszombat, és úgy gondoltam, lesz ebből tacoevés meg háziturkáló meg girlpower meg tequila. No de mivel én nemcsak vaddisznómód bátor (és ostoba) vagyok, de igencsak hajlamos vagyok túlszervezni a dolgokat, ma reggel hétkor már fél lábbal a mosogatóban állva pucoltam a konyhaablakot.
A helyzet innentől (hinnétek?) radikálisan romlani fog.
(A bejegyzés írása közben azon gondolkodtam, jól jönne egy “agyfasz” kategória is, de aztán rájöttem, hogy tök fölösleges, a bejegyzéseim extra nagy része kerülne ebbe a kategóriába.)
Ha ettől nem maradnak ébren a diákok, hát semmitől se.
Már csak azt kell kitalálni, én mitől maradok majd ébren.
Azok a napok, amikor én legszívesebben pizsiben lennék, és azok a napok, amikor igenis ki kell mennem az utcára, általában átfedésben vannak, de hát nekem azért van hatszázezer ruhám meg cipőm, hogy a kecske is jóllakjon, és a káposzta is megmaradjon.
Ha volt már ebben az évben brutálisan, értelmetlenül hülye beosztású napom, a mai az. Ötre megyek értekezletre Esztergomba egy olyan témában, amihez nagyrészt semmi közöm, majd a buszmenetrend sajátosságaiból kifolyólag csak a 19:21-es buszra tudok felszállni visszafelé, ami háromnegyed kilencre hoz haza, miután megjárta a Szentendrei szigetet is.
Hát mit ne mondjak.
Cserébe viszont a már napok óta húzódó szekrényrendezés alatt találtam egy ilyen farmerkabátot, ni. Na most ilyesmi nemigen szokott megesni velem, de erre konkrétan nem emlékszem, honnan, mikor, mióta és miért. Egyetlen dologban vagyok biztos: hogy még sose volt rajtam.
Ma iszonytató módon préda nőszemély leszek, kozmetikushoz és masszázsra is megyek. Az, hogy mindkettő rámfér, csak mellékszál.
Ráadásul pénteken vettem magamnak ajándékba egy új parfümöt is, mert miért ne. Ha már úgyis ott voltam a nagy székesfőfaluban, és a csinos cipőke éppen a sarkamat rágcsálta, az eső meg búsan potyogott, úgy gondoltam, szakajtsuk le napunknak minden gyimilcsét. Ezeken a tájakon amúgy egyre nehezebb lefotózni bármit, ami frissen kerül be a házba, nézzétek csak:
Nem macskák ezek, bakker, hanem mongúzok.
Ha jól sejtem (bár mit értek én a lovakhoz), az ilyesfajta öltözéket jobb helyeken athleisure-nek hívják, és meditálnak meg macha lattét kortyolgatnak benne, és feltehetőleg nem a kilós turkálóból szerzik be a darabjait.
Én takarítani fogok.
Roppantul örülök a tavaszi esőknek, annak már jóval kevésbé, ha esetleg ki is kell menni beléjük.
Szerencsére nem kell.
A fényzőgép már megint marháskodik, ez most úgy fest, mintha felnyomtam volna a plafonig szaturációt, pedig nem is.
Most megyek kari portréfotózásra, úgy hiányzik nekem, mint szar a zsebbe. A fölös világgámenetel mellett a zanyatermészet is itt örvendeztet, már bevettem egy ibubétát. Remélem, nem esem össze a buszon. Vagy a fotózáskor.
Ennek örömére viszont úgy gondoltam, punk leszek, és nem fésülködöm.
Nos, végül is, tökmindegy.
Hadd küldöm be ma a helyetteseket. Ugyan ők is épp olyan ábrándosan müszmögve csinálják a nagy semmit, mint én, csak ők sokkal cukibbak.
Komolyan mondom, elegem van abból, hogy ha én valamilyen terméket használni kezdek, üstöllést kivonják a forgalomból, vagy, ami még rosszabb, megvárják, amíg már évek óta kizárólag csak azt az egyet használom, és akkor vonják ki. Végigcsináltam ezt már Triumph melltartóktól Essence szájceruzákig mindennel, ami csak elképzelhető. A legújabb, aminek búcsút inthetek, az Yves Rocher Elixir Jeunesse arckrémcsaládja*, amit azért néztem meg a honlapjukon, mert természetesen fogyóban van a fürdő polcán, és természetesen nincs belőle több doboz tartalékban, mert miért lenne, mindig megbízhatóan kapható. Ja. Mindig. Megbízhatóan.
Könyörgöm, itt küldözgetik a hírleveleiket halomszám, ugyan mibe fájna beletenni esetenként egy olyan lábjegyzetet is, hogy “végtelen bölcsességünkben ki fogjuk vonni a forgalomból a parfümcsaládot, amit használsz, a szemkörnyékápolót, amit használsz, a testápolót, arckrémet, arclemosót, amit stb. stb., úgyhogy tárazz be belőlük, baromarcú”. Most kergethetem ungon-berken keresztül, melyik boltban akad még belőle elfekvő példány, meg törhetem a fejem, mi a pipefost használjak majd a megszokott arckrémem, szemránckrémem, szérumom, stb. stb. helyett. Huh, de dühös vagyok.
A királyi kontraszt kedvéért itt hagylak titeket a virágzó cseresznyefán átkancsalító holddal (még a hétvégén lőttem), én meg beállok fejjel a szekrényembe, mert most már tényleg átkozottul ideje átrendezni tavaszba, ott egye meg a fene ezt a világot.
Lehet, hogy fotózni is fogom a szekrényrendezési folyamatot, mit nekem ti zordonbordon.
* Igen, tudom, nekem már valamilyen táplálóbb krémre lenne szükségem. Elméletben. A gyakorlat azt mutatja, hogy minden táplálóbb krém, ami egy lepkefing súlyú zselénél erősebb, elcsömöszöli a képemet, aztán hetekbe telik, amíg megszabadulok a pattanásoktól. A szemránckrémeknél még rosszabb a helyzet, ott konkrétan hámlani kezd a szemhéjam, amikor kipróbálok valami mást. Most is ezzel szopok éppen.
Avagy a szakdolgozat-leadás napja. A négy produktumból, amit idén pásztorolnom kellett, mind a négyet leadják, bár az egyikre még keményen ráférne egy hét munka, de hát nem foghatom a kezüket állandóan, pláne ha ők nem akarják megfogni az enyémet. Istenbizony nem tudom, mit fogok csinálni jövőre, talán fogságban tartom őket bilinccsel és vasgolyóval a bokájukon, vagy mikrocsipet rakok beléjük, ami áramütéssel honorálja, ha nem válaszolnak a leveleimre. A tervek még kidolgozás alatt, mindenesetre rengeteg ötletem van – nagy részüket ugyan szigorúan tiltják mindenféle egyezmények és büntető törvénykönyvek, ráadásul a szokásosnál is több munkát igényelnek majd tőlem, de valamit mindenképpen muszáj lesz kitalálnom, mielőtt belenyugszom, hogy a tavaszi vakációimnak véglegesen lőttek. Kissé elegem van abból, hogy ilyenkor én pihi meg lakáspofozás meg varrogatás meg, urambocsá, saját szövegek gyártása helyett az idő jelentős részében várok, másik jelentős részében meg se-eleje-se-vége mondatokkal küszködöm.
Na persze a küzdelmek még mindig nem értek véget, most ugyanis elbuszozom Esztergomba, hogy aláírjam annak a három nőszemélynek a konzultációs lapjait, akiknek a vakáció előtt esélyem sem volt aláírni, mert a dolgozataik még messze nem voltak olyan állapotban. Rohadtul ajánlom, hogy jelen legyen mind a három.
Nagyon remélem, hogy ma értem le az aljára ennek a nemtomminek, ami növekvő létbizonytalanságból, háborúból, fejemre szaró szakdolgozókból és vízbevető hétfőből van összegyúrva, ráadásként pedig macskaszőr, bőrviszketés és megmagyarázhatatlan látásproblémák társulnak hozzá.
Innen már csak felfelé van, mondogatom, de hol a túróban az a csigalépcső?
Általában húsvétvasárnapra el szokott múlni az a nyomottság, amivel egész nagyhéten küzdeni szoktam, de ezúttal még az se. Csináltam egy csomó fotót a villásreggelinkről meg a temetőről, ahol sétáltunk (a bolhapiac meg a Dumtsa Korzó uncsi volt), de most ezeket se nagyon van kedvem felpakolni.
Na, tudjátok mit, legyen itt mégiscsak valami vidámka, nesztek a mai terített asztal.
Tudom, hogy azt mondtam, későtavasz-koranyáron lehet majd számítani az Új Zsebek felvonulására, de tegnap délután olyan meleg volt, hogy felülírtam a terveket.
Holnapra állítólag újabb adag poharai szarvihar várható, úgyhogy addig fotózunk hajnalt az ablakon át, amíg még látható. A mai például extra pofás volt.
Az őtözködős fotót továbbra is a “mi volt rajtam tegnap” szellemében kapjátok, mégpedig a macskakajáért rohanós fajtából, ni:
Nem a legjobb formám, nem vitás. Cserébe a természet igazán feslőben van. Hinnétek, hogy ezt a főút mellett fotóztam a város benzingőzös leheletében?
Mint tudjuk, én nagyon szeretem a zsebeket, építek is mindenbe, amit varrok, de még abba is megpróbálok, amit amúgy turkáltam, ha ez lehetséges.
Időnként még akkor is megpróbálom, ha amúgy nem lehetséges. Emlékeztek erre?
Igen kellemes laza Monsoon ruha, XL méret (értsd: nagy), kiválóan fogok benne ténferegni majd későtavaszi-koranyári napokon, de persze zsebe nincs, miért is lenne.
Na akkor csináljunk neki.
Első pillantásra teljesen magától értetődőnek tűnik a művelet: kibontjuk az oldalvarrást mindkét oldalon az alkalmatos magasságban és hosszúságban, beleépítünk egy-egy zsebet, csókpuszi.
Hát nem. Ez itt az oldalvarrás a ruha visszájáról:
Az oldalvarrás overlockkal volt eltisztázva, majd mindezek után volt ráapplikálva a ruhára a két fehér hímzett oldalszalagocska, természetesen úgy, hogy az overlock varrás bontásával a szalagok is felfeslettek a nyavalyába.
Azt hiszem, erre az a varróművészeti szakkifejezés, hogy “szopó”. Fél órát csesztem el az életemből azzal, hogy a ruhát mindkét oldalon kibontsam arasznyi hosszúságban. (Ráértem, sajna, a szakdolgozók még mindig tojnak a fejemre, vagy azt se.)
A folytatás már legalább a jól megszokott recept szerint zajlott: a RK egyik kiszuperált pólójából kivágtam négy zseblapot a varrásba illeszthető zseb sablonjával,
aztán uccuneki. Nyilván a szalagocskákat is vissza kellett varrnom a helyükre, de az már nem volt olyan nagy truváj, úgyhogy a végén ott álltam zsebekkel, és én látám, hogy az jó.
Már zsinórban második napja csinálom, hogy az előző napi fotót teszem be az aznapi bejegyzésbe, és ez nem is fog javulni mindaddig, amíg nem billen valahogyan helyre a zuniverzum rám eső része. (Például ha végre megszabadulok a szakdolgozóimtól, az sokat fog segíteni.)
A címben szereplő rolót viszont nem tegnap, hanem ma fél hatkor kaparintotta a mancsai közé valamelyik szőrös dög a kettőből. A roló még be volt csomagolva, és ott üldögélt békésen az emeleti folyosón, amíg meg nem támadta az Égetnivaló Hátramozdítók Bandája. Ezután a roló leszánkázott a lépcsőn, kábé olyan hanghatások kíséretében, mint mikor csapágygolyók kerülnek egy centrifugába, és szétszórta az alkatrészeit mindenfelé, még a földszintre is jutott belőlük. És még csak akkor volt fél hat.
A “jól kinézünk” már nyomokban sem képes leírni a helyzetet.
Mámegin rohadtul fázom. Az általános világállapot mellett ennek lehet némi köze az apósom által megbaszkurált radiátoroknak is, mert a földszinten 17,5 fok van celziuszban. Kissé kevésnek tűnik, no. Az is igaz viszont, hogy inkább veszek fel még egy plusz pulóvert, mintsem hogy áthívjam tovább matatni a radiátorokkal. Anyámnak felhúztam a legmelegebb gyapjúpaplant, hogy ő ne fagyjon kockára, mi meg legfeljebb magunkra halmozzuk az összes többit.
További híreink közé: tegnap írd és mondd három gépnyi lakástextilt mostam ki, és még lesz belőle, a díszpárna-huzatok is kriminálisan festenek. Emellett meg elmásztam masszázsra, hogy magammal is törődjek valamennyit, meg a nagybótba, hogy legyen mit főznöm máma vacsorára. Úgyhogy erről kaptok őtözködős fotót, amint éppen elindulok nekibele.
Ilyenek a fényviszonyok délután ötkor, na. Lehet, hogy később sikerül összeszednem magam, és akkor azt a fotót meg holnap kapjátok meg, de most határozottan rottyon vagyok, a fél éjjelt ébren töltöttem, és mire visszaaludtam, jött a Fapapucs Futam meg a holakajám.
Ne tévesszen meg, hogy itt most milyen ártatlankán és szendén ülnek, mert egyrészt ez már reggeli utáni fotó, másrészt pedig azt pihenik ki, hogy az összes szőnyeget összehúzták a lakásban.
 | Zsuzsi - 10/276 – Kapás |
 | mák - 10/276 – Kapás |
| Zsuzsi - 10/276 – Kapás |
| mák - 10/275 – Kedve |
| Kriszti - 10/275 – Kedve |
Minden nap más - mindennap más 