Azt hiszem, ez igen szép és szimbóleikus gesztus lesz, ezzel a fotóval fejezni be a blogévet. A koszos ablak előtt a megcsupált, de éppen a legnagyobb svunggal virágzó sarkantyúkák, az ablak homályos tükrében meg a szintén eléggé megcsupált szerző.
Más években ilyenkor szokott lenni mindenféle évzáró meg évnyitó hejehuja és jövendölés is, de ez ezúttal elmarad. Attól még persze holnaptól ismét új év kezdődik. Reméljük.
Állítólag ma lesz az év legmelegebb napja, én meg reggel négy óta kint ülök a teraszon Lénával, és a fejemben mindenféle fiktív alakok próbálják éppen leverni egymás veséjét.
Köszönjük a kérdést, megvagyunk.
Azt prognosztizálom, hogy az agyrágó bogarak hathatós tevékenységéből kifojólag* egyre kevésbé mutogatható állapotba fogok leromlani nagyjából szerdáig (akkor értekezletem lesz, és egy ekkora expedícióhoz mégiscsak összekapja magát az ember). Megnyugtatlak, addig is lesz majd képanyag, és minden bizonnyal pofásabb, mint az én csámpás lábaim – nédda például, itt egy Lóci.
A tegnapi interregnumban (amikor a RK már elment konferenciálni, de anyósomék még nem értek vissza az unokás nyaralásukból) nekem jutott a harci feladat, hogy etessem. Látszatra inkább a kéjes fetrengésben
meg a “simogattyál!” programban volt érdekelt,
de megnyugtatnék mindenkit: ez a macska garantáltan nem éhezik.
Nagyon nem.
* Mint Fülig Jimmy mondaná. (A neten állítólag mindenki az, aki akar lenni, úgyhogy én is eljátszhatom esetenként 1ső James őfelségét.)
Mintha csak a régi szép idők tértek volna vissza egy pár napra: a RK az imént távozott Emesével, hogy további okos embereket vegyen fel itt-ott, majd szombatig a színét se lássam. Igaz, hogy egy svadronynak elegendő maszk meg kézfertőtlenítő van nála, és nem Krakkóba, Ljubljanába vagy Karánsebesre tart, hanem csak Pécsre, de szombatig konferencián van, és ilyesmire nem volt példa itt minálunk március óta.
A tradícióknak megfelelően feltarisznyáltam féltucat frissen sütött rozsos zsemlével, aztán érzelmesen utána integettem, miközben kihajtott az udvarról. Két és fél nap egyedül, el sem tudom hinni. Nem mondom, hogy rossz vége lesz ennek, de az agyrágó bogarak igen hangosan hurráznak a plafonig robbant hajam alatt.
A zélet nemhogy nem áll meg, de bonyolódik, és most nem is arra gondolok, hogy tegnap értekezletet szerveztem “hogy a csecsebogyóba oldjuk meg ezt a félévet az ovikban” témára.* Tegnap például késő este egyszer csak megjelent a Bűnök Barlangja ajtajában a Repülő Kutató pizsiben, valamint Poci “hol az a másik macska, hadd pofozom fel” arckifejezéssel, és aziránt érdeklődtek, hogy hallom-e ezt a vad nyávogást. Mire én, “pill, hadd állítom le ezt a macskás videót”.
Na persze arra egyikünk sem számított, hogy kevesebb mint negyedóra múlva a kertből hallatszik fel a “MrrRRRnyáááÁÁÁÁuuuUUUU”, tipikusan abban a hangfekvésben, ami azt hivatik jelenteni, hogy “én nagy vagyok és erős, és bármikor bucira pofozom a fejed, most pusztán csak kényelmi okokból állok tisztes távolban”. Családtagjaim erre bezzeg már csak mérsékelten reflektáltak, úgyhogy nekem kellett levonulni a harci helyzetet áttekintendő. Hát bmeg, ismét térdig jártunk macskában, bár ezúttal az utcavégi kis cirmos nem tette tiszteletét, de a konyhaajtó előtt Berci próbálta minél nagyobbra púpozni magát, a teraszon meg ott ült teljes pompájában Bolyhoska, mint tíz kiló szőrös nonsalansz, és én nem tudom, létezik-e fekete Maine Coon, de tényleg csak abból a fajtából láttam eddig ekkora ménkű nagy dögöt. “Aki adós, fizessen” jeligére gyorsan felvertem a RK-t, aki még eddig sose találkozott Bolyhoskával, úgyhogy most már ő is látta. Ebből kifolyólag végre megnyugodhattam, hogy Bolyhoska tényleg létezik, mert ami ennyire hasonlít egy macskaZordóra, arra muszáj valamilyen külső megerősítés. Poci ezúttal viszont nem óbégatott (a rossebbe, itt mindenki lábbal tapodja a tradíciókat), talán mert nem a konyhaajtónál találkozott Bolyhoskával, ehelyett olyan kis csipogós hangokat hallatott, mint egy bébicica.
Mindezen izgalmak után nyugovóra tértünk, aztán reggel a szokásokhoz híven gyönyörű hajnalra virradtunk,
én meg a természet csodás csodájának csodálása közben beleléptem a teraszon egy friss macskahányásba. Francba, Berci, te sem tűröd a stresszt.
Hej, te, világ, vetett ágy, kinek kemény, kinek lágy. Pocinak most éppen speciel… de hát nem kell mondanom, láthatjátok.
Igen, én így képzelem el az ízléses és egyedi ágynemű-válogatást. Problem?
* Ragyogó jövő elé nézünk amúgy – protokollok, kérdőívek, A, B, C és D forgatókönyvek, oh my. Mindezeket meg természetesen nekünk kell kitalálni, mert egyrészt az óvodai nevelés és az óvóképzés is olyan, mint a cimbalom (“a bátyám már evett egyszer olyat, de lehet, hogy asse az vót”), és odafentről jellemzően olyanok írnak rá intézkedéseket, akik már ettek egyszer óvodást vagy óvóképzőst, de lehet, hogy asse az vót. Másrészt meg akkor lehet tudni valamiről biztosra, hogy meg lesz oldva, ha te csinálod. Isten hozott a controlfreakek világában.
Tizenöt év után végre nekiduráltam magam, hogy igenis meglesz a nappaliban az a galériafal, ahol Képek lesznek Megfelelő Keretben és Összeállításban. Már folyik egy ideje a tervezés meg a többi, időnként mondogatom is, hogy mingyámingyá, de. De. Mivel erősen reménykedem abban, hogy ez elég hosszú ideig ott is marad (bár talán nem tizenöt évig), nem ugorhatunk neki csak úgy hűbelebalázs a likfúrásnak. De. Mivel itt szarozom ezzel már hetek (sőt hónapok) óta, a minimum, hogy végre megmutassam, hogyan állunk most éppen a konszepszijóval. A Bűnök Barlangja padlóján, ofkorsz, ebben a kuplerájban minden ott zajlik.
Íme:
A blogév vége és az új tanév eleje felé galoppozva, szervezési feladatok és mindenféle kutyfüttyök mellé nyilván most kell beütnie az agyrágó bogarak támadásának, mikor máskor. Jáááj, a fejem.
Augusztus vége felé olyan gyönyörű hajnalaink vannak, hogy csak na, és nem is csupán ott, ahol a nap kel, hanem körbekörbe a ház körül.
Nyugaton,
északon
északkeleten.
(A többi irányba nincsenek ablakaink, no.)
Valamiért az a kísérteties érzésem van ezen a hosszú hétvégén, hogy egy végtelenbe nyúló vasárnapot élek meg éppen, már több nap óta. Nem egy “vasárnap mint ünnepnap”-ot, hanem egy “vasárnap mint a hétvége utolsó napja, ami után vár a taposómalom” napot. Olyan napot, mint egy ásítás, amit nem bírok abbahagyni, olyat.
Valahogy így, ni:
Hű, hát csaknem lemaradtam máról, mint a borravaló, pedig még hozzávetőleges emberkinézetem is volt.
Van kenyér,
van Poci,
meg van szöveggyártás Lénával.
Nevezhetjük akár ünnepnek is, nemdebár.
Majdnem elfeledkeztem a mai bejegyzésről, talán mert éppen rettentőmód mosok, akárcsak Mosó Masa. Ez pedig nyilván azt jelenti, hogy ez itt most most nem blogger-, hanem Masa-mód.
(A fentiektől természetesen elhatárolódom. Dr. Stü Rudolf, sk)
A nyár most már tényleg és végérvényesen belegaloppozik az őszbe, aminek a legbiztosabb jele, hogy piszkosul lustának érzem magam, és durva bűntudatom is van ettől.
Mikor tegnap este végre hazaértünk (még délelőtt indultunk el, de a Repülő Kutatónak vannak olyan ötletei, hogy Erdőbényéről Szentendrére Kassán keresztül érdemes eljutni), itthon egy sértetten sipákoló macska fogadott, aki rögtön beült a RK utazótáskájából kipakolt holmik közé, ezzel deklarálva, hogy innen mi már csak vele együtt megyünk bárhová, de inkább mégiscsak maradjunk a seggünkön, mert azt úgy kell.
És lőn éjjel, amikor féltékenyen őrzött minket, és lőn reggel, amikor ugyancsak, és valahol a kettő között hirtelen beszökött az ősz, legalábbis akkora zuhé esett le az égből, hogy csak na.
A sarkantyúkáim amúgy úgy nekiindultak, mint a bolondóra,
sőt, hoppá, még ilyen is van rajtuk, ni:
Jellemző módon ez is akkor virágzott ki, amikor nem voltam itthon.
Hm. Talán gyakrabban kéne elmennem hazulról. Igaz, az most kisebb nehézségekbe ütközne. Olyan kábé ötkilós nehézségekbe.
A szokásosnál is dúsabb galéria. Kirándulás, kemping, macskák, eszemiszom.
Hazajöttünk. Képgalériás élménybeszámoló holnap várható, most egyelőre örülök a civilizációnak meg a teraszomnak.
Indul a század Bényére, hahó. Paplanostul-párnástul, mert azért mégse engedhetünk az elveinkből és igényeinkből, neszpá.
Vasárnapig nem leszek, vigyázzatok magatokra.
Rajtam ugyan most egy meglehetősen csinos paplanruha van (és nem az, amelyik tegnap), de azért mégiscsak inkább Pocit küldöm be, mert ő még alvás közben is élmény a javából.
 | mák - 11/248 – Büzgencs |
 | Marinéni - 11/248 – Büzgencs |
| mák - 11/249 – Fonal |
 | magyaroramegminden - 11/249 – Fonal |
 | Zsuzsi - 11/248 – Büzgencs |
Minden nap más - mindennap más 