RSS

július 2019 havi bejegyzések

6/326 – Babasál

Filomélát tegnap nagy svunggal és kevés felhajtással hazavitték, tán még búcsúpuszit sem igazán kaptam tőle, bár persze kiintegetett az autóból, miközben bevették a kanyart a mellékutcában. Akárcsak tavaly, ezúttal sem volt a leghalványabb fogalmam sem arról, jól érezte-e magát nálunk vagy sem. Tavalyhoz képest ráadásul még az is nehezítette ennek megállapítását, hogy az ittléte kellős közepébe beékelődött a horgászkirándulás, előtte várakozás, utána leeresztés, szóval tényleg ott voltam, ahol a part szakad. Tegnap délután viszont, először ebben a nálunk-vakációban, Filoméla úgy gondolta, hogy nem a szobájába bújva fog dolgozni egy titkos rajzprojekten, az ágyán fekve olvasni, vagy további fotókat készíteni Limara összes de összes receptjéről. Ehelyett megjelent nálam a Bűnök Barlangjában, hogy horgolni szeretne, babasálat. Figyelembe véve, hogy most kellett megtanítani arra, hogyan fordulunk meg a rövidpálcás sor végén, a nagynénjének meg igazi fogcsikorgató kétségbeeséssel kellett dolgoznia azon, hogy barátságos legyen és kevéssé mufurc, ez tényleg merész és hősi projektnek tűnt, de azért vettük az akadályokat.

Az akadályok között amúgy nem utolsó sorban a szőrös is ott volt nekünk, aki persze úgy gondolta, hogy horgolni szeretne.

A kép már akkor készült, amikor a babasálat átmenetileg félretettük a Szörny Rt. kedvéért, ami azért volt különösen bizarr élmény, mert mind a ketten kívülről tudtuk a szövegét. Mármint Filoméla meg én. Poci inkább a horgolásban volt érdekelt.

A zuniverzum apró áldásai közül az sem volt utolsó, hogy előre kaptam értesítést, kábé mikorra esik be a gyerek apja, úgyhogy össze tudtam csomagolni a kishölgy holmijait, sutba vágván összes nevelési elveimet, őt ugyanis ezen a ponton csak ordítozással lehetett volna lerobbantani a rajzfilmről, és én igencsak tartottam attól, hogy ha elkezdek ordítozni, nem tudom abbahagyni. Úgyhogy inkább bepakoltam neki én, fő a békesség.

És aztán, éppen amikor a vége főcím ment, becsengetett sógorom, én meg ezt szintén a zuniverzum apró áldásának könyveltem el, mert tényleg nem lehetett volna lerobbantani róla, az apját is afféle hűvös tudomásulvétellel köszöntötte, mert akkor még énekeltek arról, hogy nem kell senki, csak egy barát kell. Adtam nekik szendvicseket, aztán behajigáltuk a kocsiba a csomagokat meg a gyereket, integetés, kanyar a mellékutcában, és én továbbra sem tudtam, ez most jó nyaralás volt-e neki vagy sem. Aztán este a húgom jelezte, hogy a népek megérkeztek, majd arról referált, hogy a gyermek lebarnult, megnőtt, csupa mosoly, megérkezése óta folyton mesél, és remekül érezte magát nálunk.

Totál paff vagyok.

 
Hozzászólás

Szerző: be 2019/07/23 hüvelyk újracucc, eská, macs, nyár

 

Intermezzó – Egy délután a lányokkal

Na meg persze a horgolás.

 
6 hozzászólás

Szerző: be 2019/07/22 hüvelyk eská, macs, nyár

 

Eská 6/40 – Nagyisarok

Újabb bizonyíték arra, hogy most éppen leginkább az emberekkel bírok nehezen. (Bár lassan Poci is nyitogatja a pofonfát, harminckét fokban nem akkora élvezet, amikor egy ötkilós macska tipeg rajtad, majd még rád is fekszik dorombolva, forrón és szőrösen.)

A tárgyakkal viszont, mint látható, minden oké.  Vagy legalábbis nagyjából az, szerintem ebben is elpacsáltam valamit.

 
3 hozzászólás

Szerző: be 2019/07/22 hüvelyk eská, nyár

 

6/325 – Bálám meg a szamara

Mint ez valószínűleg csudálatos kinézetemből is látszik, itt még mindig tart a “ne, könyörgöm, ne, ne legyen szükség arra, hogy én élő emberekkel legyek együtt” állapota. Népeim persze mindeközben hazajöttek, és muszáj velük foglalkozni, ami különösen azért problémás, mert a horgászkirándulás alatt Filoméla meglehetősen összehaverkodott a Repülő Kutatóval, az utóbbinak viszont el kell vinnie szervizeltetni a kocsit, aztán valami munkatalálkozója is lesz, és a gyereknek így ma egész napra csak a mufurc nagynénje marad. A helyzetet súlyosbítandó (nem, nem könnyítendőt akartam írni) ma megérkezik a gyerek apja is, hogy hazavigye – azt ugyan nem tudjuk, hogyan és mikor, csak hogy valamikor megérkezik. Előtte még valami dolga van a székesfőfaluban, és a sógoromat nulla időérzékkel, valamint a felnőtt élet realitásai iránti kamaszos könnyelműséggel áldotta meg a sors, ergo tényleg nem tudjuk, mikor jön, mikor megy, azt meg pláne nem, nem fogom-e leordítani a haját, ha ábrándosan begaloppozik este hétkor.

Mindehhez Filoméla olyan dolgokkal szórakoztat, amiket nem tudok hová és mihez kötni. Tavalyhoz képest nem sokat változott a helyzet (sőt, valójában hároméves korához képest sem): a sztorik, amik kijönnek belőle, nem az itt-és-mosttal vannak kapcsolatban, hanem mindenféle rózsaszín gomolyfelhőkön át érkeznek a fikció világából, és leginkább levegőben szálldosó idézetekből állnak. A kufli-idézeteket még felismerem, Benedek Elekkel és Móra Ferenccel is tudok mit kezdeni, de a többi teljes homály. A horgászatról annyit tudtam meg, hogy “Volt egy kapásom!”, aztán azonnal elkezdett valami gyermekfilmről beszélni, amit nem tudom, hol, mikor és kivel látott, de semmit nem értettem belőle. Tavaly még megvolt az a könnyítés, hogy a Rózsaszín Párducról beszélt állandóan, és azt én ismerem, de most kábé úgy ülök itt, mint amikor Zemplényi papa az egyetemen az egyik héten hirtelen ötletből összecsapta az összehasonlító irodalom proszeminárium vagy mi az anyámkínja népét a doktoris hallgatóival, akikkel a provanszál költészet kevéssé ismert gyöngyszemeit elemezgették éppen, én meg úgy ültem ott, mint a kuka.

Ha véletlenül valamelyikőtök ismer egy gyermekfilmet, amiben volt egy Nyiszi nevű kisfiú, a kölykök pedig aranyat akartak ásni, de csak sárga ércet sikerült, az egyik kislány meg ló alakú medencét és ló alakú ajtót akart volna magának az ásott aranyból, hát tényleg ne fosszon meg az információktól, mert úgy állok itt, mint Bálám szamara. Normális helyzetben persze napszúrásra gyanakodnék, és azt is belekalkulálnám a diagnózisba, hogy a gyerek tegnap reggel gombás rántottát evett, és ők szedték hozzá a gombát, de itt Filoméláról van szó, neki meg ez az alapállapota. Jáj.

 
2 hozzászólás

Szerző: be 2019/07/22 hüvelyk eská, nyár

 

6/324 – Lakmusz

Népeim ma térnek vissza a horgászkirándulásból, amiről a leghalványabb lila gőzöm sincs, hogyan zajlott/zajlik, valamint arról se, konkrétan mikor és milyen állapotban várhatom vissza őket. Valójában nem is nagyon próbáltam elérni őket, amíg ők a halakkal vesződtek. Általában végigaggódom az ilyen expedíciókat, de most azt mondtam magamnak, a nincs-hír az jó hír, mert ha valami bajuk lenne, biztosan jelentkeznének.Ma reggel is csak annyira telt várakozólag, hogy elmosogattam, megetettem a mosógépet, nemsokára felmosom a konyhát meg sütök egy kenyeret, slussz.

Épp elég ideje élek magammal együtt ahhoz, hogy felismerhessek ilyen-olyan jeleket, de, úgy tűnik, ehhez még mindig nem nőtt be eléggé a fejem lágya. Vannak olyan időszakok, amikor minden átmenet nélkül mizantróp leszek meg kibírhatatlan, és valójában már előre tudnom kéne, mikor köszönt be ez az állapot, az ilyesmi ugyanis nem úgy történik, hogy egyszer csak ott van, bumm, hanem készülődik egy ideig. Hiába. Mindig csak akkor jövök rá, hogy éppen ez van, amikor már elviselhetetlenül viselkedtem olyanokkal, akikkel igazán nem akartam, és utólag magam sem értem, miért nem állítottam le a gonosz emberformájú kalaptűt, akivé válok ilyenkor. Az ugyan nem mentség, hogy “bocsika, éppen meg vagyok hülyülve”, de speciel nem ártana, ha nem csak egy-két nappal később esik le, hogy “ó mamám, már megint ez van/volt”. Kéne valami olyan egyszerű eljárás, mint valami mizantrópiai lakmuszpapír, hogy csak rá kell köpni reggel, aztán amikor véraláfutás-lilára vált, már tudod, hogy a következő napokban inkább ne menj emberek közé.

Azon persze ez sem segítene, amikor házhoz jönnek az emberek, az én népeim például feltartózhatatlanul megjelennek valamikor a mai nap folyamán, és előre félek attól, melyiknek fogom leordítani a haját valamilyen semmiségért. Ó, jaj. Rémes pofa vagyok, magányosan fogok kimúlni, és farkaskutyák fognak felfalni a nappalim közepén, bár mégis inkább macskák lesznek azok.

Megyek kenyeret sütni.

 
4 hozzászólás

Szerző: be 2019/07/21 hüvelyk újracucc, eská, nyár

 

6/323 – Duplaheverde

A “Szent Heverde Napja” negyvenórás munkahét ahhoz a csámcsogós és dögledezős szibaritanaphoz képest, amit ma tartok.

 

 
3 hozzászólás

Szerző: be 2019/07/20 hüvelyk eská, nyár

 

6/322 – Stromboli

Úgy fest, hogy én már sose fogok unatkozni, bár az is igaz, valószínűleg nem ismerném fel az unatkozást akkor sem, ha megkopogtatná a vállamat, és bemutatkozna. Miután feltarisznyáltam népeimet a tegnap sütött strombolival meg a ma reggel sütött focacciával, és elküldtem őket horgászkirándulásra, épp csak renováltam a fejemen a pipirost, és huss, máris délután volt, nekem meg mennem kell a székesfőfaluba, mert csekély két találkozót beszéltem meg mára.

Tudok élni? Tudok élni, hejj.

 
1 hozzászólás

Szerző: be 2019/07/19 hüvelyk eská, nyár

 

Eská 6/39 – Filoméla szobája, megint

Ha már egy évvel ezelőtt is olvastátok a blogot, ebből már volt egy felvonás tavaly nyáron, de hát a zuniverzum nem úgy működik ám, hogy összerakunk egy csinos kis vendégszobát, aztán nem történik vele a továbbiakban semmi. Ebbe például szép lassan beszivárgott minden olyan holmi, amit éppen nem tudtam/akartam átmenetileg máshová tenni, aztán mi lett belőle, lomtár.

Nyilván ezt nem lehetett így hagyni, úgyhogy nekiestem.

Na attól lett ám szép minden.

Kábé a rendezések ezen pontján érzi úgy az ember, hogy ebből itt soha semmi nem fog kijönni, aztán alig két órával később már ez van, ni:

Ezen az oldalon nem történtek nagy változások, a lámpát vittem be csak az asztal mögé, hogy legyen esti rajzoláshoz is fény, meg az ablakba akasztottam fel egy lenge függönyt a szokásos eljárással (szemescsavarok, vékony farúd, függönyanyagba korc, erisszük).

Az igazán kemény parti a túloldalon zajlott le, nédda.

Igen, jól látjátok, bevittem a szobába egy fél nyírfát.

Még tavasszal mentettem meg az apósom által levágott szép nagy ágat,

aztán most gondosan levágtam róla a kiske gallyakat,

az ágat pedig beállítottam az éjjeliszekrény mögé.

Poci persze úgy gondolta, hogy én meg vagyok húzatva, és nem is igen tudtam mit mondani ez ellen.

Na de attól még beraktam oda, mint a huzat, aztán felbiggyesztgettem rá a madárkáimat.

Amire még felhívnám a figyelmet, az a kis képeslapgaléria a polc alatt, ami egyetlen szál szög vagy bármimás végleges rögzítés nélkül készült, és tíz perc alatt szétbontható, ha esetleg úgy adódik.

A polc alján lévő horgokra kötöttem rá szalagokkal azt a keskeny szegőlécet, amire kétoldalas ragasztószalggal rögzítettem kis színes dekor-facsipeszeket, és azokkal csíptettem fel az Inge Löök-képeslapgyűjteményem, ami már öt éve kérdezgette, hogy ugyan mikor kerül már végre valami megtisztelő helyre. Nos, most már ez is megvan.

(Inge Löök egy finnországi svéd művész, 2014-ben fedeztem fel magamnak Turkuban, vettem is tőle gyorsan egy péktucat képeslapot. Elragadó képeslapjai vannak két nagynéniről, akik nem és nem és nem akarnak felnőtt módjára viselkedni.)

 
1 hozzászólás

Szerző: be 2019/07/18 hüvelyk ajándék, újracucc, eská, macs, nyár

 

6/321 – Ribizli

Ha bármi kétségünk lett volna efelől, megnyugodhatunk: a gyermektartás továbbra sem egyszerű és gondtalan feladat, különösen a “flúgos nagynéni + flúgos unokahúg + a család se teljesen normális” kombinációban. Filoméla például ebben a pillanatban éppen az eddigi itt-tartózkodása kedvenc könyvét tanulmányozza, a “Limara a világ körül”-t, és gondos-alapos jegyzeteket készít különböző színű filcekkel arról, hogy miként készül a Germknödel. A sólámpa nyalogatását hálistennek abbahagyta még tegnap reggel, de szerintem abból is lesz még néhány felvonás. (Még érkezéskor figyelt fel a sólámpára, akárcsak a Limara-könyvre is – az egyiket azóta is tanulmányozza, a másikról pedig, miután kiderült, hogy sóból van, mindenképpen meg akart bizonyosodni, úgyhogy egész este vissza-visszatért hozzá, nem változott-e át a lámpa kandiscukorrá vagy mittomén.)

Miután tegnap reggel a strandra úgy küldtem el kettő darab felelős felnőttel, hogy csatoltam mellé egy flakon 50-es faktorszámú naptejet is, este fürdéskor enyhe gutaütés kerülgetett, mikor szembesültem azzal, erre a kölyökre nem kent senki semmit, másként nem festene úgy, mint egy ribizli. Neki ugyan nem volt ezzel semmi baja (bezzeg engem ilyen állapotban már lepedőben kellett volna borogatni), de azért bekentem egy adag 100% aloé zselével, amit Kátya barátnőm hozott Dél-Koreából, eső után köpönyeg, aztán lementem a teraszra kukliprédikációt tartani a családnak, akik szintén ott ültek kellemes ribizliszínben, és ők sem értették, mi a probléma. Filoméla öt órán át habuckált boldogan a vízben, mint egy sellő, most vacsorára pedig megevett két tányér grillezett virslit-sajtot-zöldséget, még salátát is evett mellé, utána pedig egy nagy tál fagyit tejszínhabbal és még két minijégkrémet (tény, hogy ezt mind megette), nincs ennek a gyermeknek semmi baja. Hát ja. Csak éppen úgy festett, mint egy ribizli.

Mint látható, én továbbra is a túlaggódás állapotában vagyok, és már előre ver a víz attól, hogy ugyanezen felelős felnőttekkel elküldöm a kölköt három napra horgászni(!) sátorral(!) Lentiben(!). A horgászás iránt amúgy ő tanúsított érdeklődést, ezt nem felülről oktrojáltuk rá, és persze ez a hozzáállás még jelentősen megváltozhat, amikor ott találja magát könyékig a halbelekben, de most egyelőre ez kell neki, hát ezt kapja.

Most viszont megpróbálom összevakarni népeimet, akik közül az egyik a Germknödelnél van leragadva, a másik pedig még pizsiben tanulmányozza az internét, beléjük nyomkodok valami reggelifélét, aztán elhajtom a bandát múzeumba, mert azt nem lehet, hogy itt üljünk a művészetek és turitnyák városában, aztán mégse csináljunk vele semmit.

 
10 hozzászólás

Szerző: be 2019/07/18 hüvelyk eská, nyár

 

6/320 – Tengés

Népeim tegnap este nagy csinnadrattával bevonultak, azóta már részben ki is vonultak. A húgom ma reggel hazament a többi porontyhoz, visszaállni a rettenetesbe. (A hírek szerint amúgy Tosca tegnap érzelmességi rohamot kapott, hogy egy egész hétig a nővére nélkül kell tengetnie életét, azmely olyan keserves lesz majd, mint Toldi Miklós lováé. Úgyszintén a hírek szerint ez az érzelmességi roham kettő darab bőgésben kulminálódott, és elhihetitek nekem, ha az a csaj bőgni kezd, azt nem lehet figyelmen kívül hagyni.)

Anyósom, áldja meg az Úr mind a két kezével, reggel feltarisznyálta Filomélát meg a Repülő Kutatót, behajintotta őket a kocsijába, aztán elmentek a leányfalusi strandra. Csak én meg Poci maradtunk itthon, és ez mind a kettőnkre ráfér, mert ő tegnap dokinál volt (már megint a szájgombák – lövésünk sincs, honnan szedi össze), ami nem töltötte el nagy örömmel, aztán meg vendégek jöttek, ami szintén nem szokta nagy örömmel eltölteni. Én nem voltam dokinál, de én meg mostanra robbantam le, soha jobbkor. Nincsen bajom semmi, csak öreg vagyok, rozzant, álmoska, és nagyon határozott igényem van a két heti szinte folyamatos pörgés után arra, hogy lustálkodjam egy kicsit. Úgyhogy ma Szent Heverde napját fogom megtartani, mert anyósom, akit tényleg áldjon meg az Úr mind a két kezével, vacsorára grillpartit szervez Filoméla tiszteletére, és így még főznöm se kell.

Ah, semmittevésnek kicsiny örömei, gyertek ide szépen a mamához, de régen láttalak.

Még az is lehet, hogy bekutyorodom Poci mellé, mert az a macska aztán tudja, mire való a zélet.

 
2 hozzászólás

Szerző: be 2019/07/17 hüvelyk eská, macs, nyár

 

6/319 – Szemescsavar

Én ugyan most is úgy festek, mint egy bohóc, és alig az imént vettem ki a zsebemből két szemescsavart meg egy mérőszalagot, de a vendégszoba végre készen áll.

És továbbra is nagyon-nagyon szívesen lennék magunknál vendégkislány. Nyilván írok majd bejegyzést a komplett hóbelevancról, de tessék, még egy ilyet is elkövettem máma:

 
1 hozzászólás

Szerző: be 2019/07/16 hüvelyk ajándék, újracucc, eská, nyár

 

6/318 – Duracellnyuszi

Új hét, új nekifenekedések. Gyanítom, ez most már kezd enyhén nyomasztóvá válni onnan a másik végről nézve: tulajdonképpen július eleje óta más sincs itt, mint hogy folyton körbekörbe pörgök a lakásban, mint egy beekizett duracellnyuszi, és azt lesem, mi mindent lehetne széjjelverni meg újra összerakni. Bocsi, de nem tehetek mást. Ebben a vircsaftban általában is a nyár az egyetlen olyan időszak, amikor időt tudok szakítani ilyesmikre, és ezúttal különösen durva a helyzet. A tavaszi félévben még a szokásosnál is többet kellett használnom az agyam azon részét, ahol a tanár-diák-kutató entitások laknak, ennélfogva a kreatív kukacok száraz kenyéren és nagyinégyzeteken tengődtek, mert más ennivaló nem nagyon jutott nekik. Ezt nem viselték túl jól. Most, hogy végre van lehetőségük aktivizálódni, úgy nyüzsögnek, mint a bolondóra, a két kanapéhuzat meg a macskamászóka csak a fél fogukra volt elég, és tényleg elképesztő ötletekkel képesek előrukkolni, ráadásul az ötleteik legnagyobb része eszement mennyiségű munkát követel. Például át akarják festetni velem kiskacsasárgára a Repülő Kutató fürdőszobáját meg effélék.

A kreatív kukacoknak persze toll a fülébe, nem lehet minden hülye ötletükre azonnal ugrani, de az jelentősen növeli az újabb merényletek esélyét, hogy a festékáruház, ahol a mogorvák klánja anno kikeverte nekem a festékeket az én saját fürdőszobámhoz, csak háromszáz méter gyalogláb, és a szükséges mennyiségű festéket még akár a hátamon is haza tudom cipelni onnan. Nemnemnemnem. Nem. Mondom, NEM. Most legalábbis nem. Talán augusztusban. Talán.

Különben is más dolgom van máma. Holnap érkezik Filoméla, a szobája jelenleg egy disznóól, azt muszáj gatyába ráznom a kishölgynek, és hát nyilván ez nem csak annyit jelent mifelénk, hogy átszáguldok rajta egy portörlő ronggyal. A kreatív kukacok már előre csámcsognak a gyönyörűségtől, milyen hülyeségekre vehetnek rá engem, Béla és Erik büszke tulajdonosát, akinek anyaga vagyon légió, csomagolópapírja és öntapadós tapettája úgyszintén, cipősdoboza és hímzőfonala dögivel, sőt még némi ántik festéket is spájzol a pincében. Próbálom ugyan visszafogni a dögöket, de amíg Filoméla itt lesz nálunk, valószínűleg úgysem jut majd sok idő a kreatív kukacokra. Mármint az enyéimre, ofkorsz. Bár végülis, néhány új ruhácska, hmmmm…

 
4 hozzászólás

Szerző: be 2019/07/15 hüvelyk újracucc, eská, nyár

 

Eská 6/38 – Már megint a macskamászóka

Tavaly már egyszer gatyába ráztam a macskamászókát roppant sok nyávogás és kínszenvedés árán, de persze az ilyesmik nem maradnak csak úgy, de nem ám. Egy évnyi karomélezés, aztán nédda. (nem tudom, mitől lett ilyen homályos a kép, hiába próbáltam élesíteni. A lényeg, hogy látható, miről beszélek, amikor azt mondom, hogy “egy év karomélezés”.)

Úgyhogy ismételten nekiestem. Ha már beszereztem a barkácsboltban a hozzávalókat, miért ne estem volna neki? Na ugye. Holnapután megérkezik Filoméla, a szobája pedig még egy nagy lomtár, a holnapi napot azzal fogom tölteni, úgyhogy most uccuneki, amíg lehet.

Tavalyhoz képest sok minden változott. Egyrészt nekem már lenni tapasztalat. Másrészt egy macskamászóka újrahúrozása harmatos pipefingnak tűnik két kanapé huzata után. Végül pedig, most már a tapasztalatból kifolyólag új és hasznos segédeszközökkel láttam neki a melónak. Tavaly ugyanis nem volt a) munkáskesztyűm b) kétoldalas ragasztószalagom (a ragasztózás keserveit megkönnyítendő) c) egy Béla névre hallgató tűzőgépem.

Ment is a meló, mint a karikacsapás. Régi szizálkötél végéhez odaBélázni az új szizálkötelet, majd a kétoldalas ragasztószalag fedőcsíkját szép folyamatosan hántani lefelé, miközben tekergetek meg tömörítgetek a kalapáccsal.

Kábé felére faragtam le tavalyhoz képest a szintidőmet, juhé.

És Poci is elégedettnek látszik.

Jövőre amúgy valószínűleg újra ugyanez lesz a program, azt már tán be sem blogolom.

 
6 hozzászólás

Szerző: be 2019/07/14 hüvelyk újracucc, eská, macs

 

6/317 – Szizál

Volt nekem egy idős ismerősöm, aki azt mondogatta mindig, hogy öreg is, vak is*, úgyhogy két okból szokták hülyének nézni, ő pedig nem tud ezzel szemben mást tenni, mint hogy ezt kihasználja. (Láttátok volna, amikor pl. vonatjegyet kellett venni. Mikor megállapította, milyen hosszú a sor, azonnal kifordította a szeme fehérjét, és roskatagon tapogatózni kezdett a botjával, lehetőség szerint majdnem mindenkinek beleütközve a lábszárába. Soha nem esett meg, hogy ne engedték volna azonnal a sor elejére.) Na hát én meg nő vagyok, szoknyát hordok és sminkelek, ennélfogva mindig úgy néznek rám a barkácsboltokban, mint egy ufóra, és most már, hogy én is öregszem, és képes vagyok röhögni olyan dolgokon, amiken korábban felháborodtam, a lehetőségekhez képest mindig ráteszek egy lapáttal, amikor barkácsboltba megyek. Lehet, hogy a feminizmus szégyene vagyok, de őszinte, perverz élvezetet okoz, amikor azonnal a Repülő Kutatóhoz fordulnak, mit szeretne, aztán kénytelenek rájönni, hogy a kék szitakötő a vevő, mégpedig pontosan tudja, hogy mit akar vásárolni.

Ma például harminc méter 0.8-as szizálkötelet, kétoldalas extra erős ragasztószalagot, valamint egy pár S méretű munkáskesztyűt. Igen, újra megmentem a macskamászókát.

* Tényleg az volt, orvosi és jogi értelemben is, bár ettől függetlenül messziről meg tudta állapítani valakiről, mennyire jó nő. Azt mondta, ahhoz nem is kell látás.

 
4 hozzászólás

Szerző: be 2019/07/14 hüvelyk nyár

 

Eská 6/37 – Mert nem sikerülhet minden

Mivel kikölcsönöztem nyárra a könyvtárból néhány kézimunkakönyvet, és már több mint fél éve nem tanultam új horgolásmintát, úgy gondoltam, ideje megpróbálkozni valami újjal.

Ki is nyitottam ezt itt ni.

Ha eddig még nem tettem volna nyilvánvalóvá, nekem tényleg egészen nevetséges hendikepem van horgolásminták követésében. Mondhatnám ugyan azt, hogy igazi punk attitűdből közelítek, vesszenek a szabályok, de ez csak annak az elkenése lenne, hogy egyszerűen becsukódik az agyam, mint egy kagyló, amikor olyanokat olvasok, hogy “*(1fp, 2erp, 2lsz, 2rp, 1 fp) a köv 4lsz-ívre**”. Mintarajzok követésében is gyönge vagyok, de nagyon. Ennek a könyvnek azért örültem meg, mert a mintákhoz van leírás és mintarajz és fénykép, ebből a háromból hátha sikerül nekem is összehoznom.

Hát nem.

Hozzávetőleg tudom, hol rontottam el végleg, és vannak fogalmaim arról is, meddig kéne visszabontanom, hogy újracsinálhassam jól, de nehemahakaharohom.

Inkább keresek a könyvben egy olyat, aminek csak 1-es a nehézségi szintje, mert sikerélmény, az mindenkinek kell.

 
2 hozzászólás

Szerző: be 2019/07/14 hüvelyk eská, nyár

 

Eská 6/36 – Egy másik “új” kanapé 3. – Inasommal a finisbe

Ott tartottunk, hogy amikor megpróbáltam végiggondolni, hogyan tudnám egyetlen tokba belehúzni a kanapé összes júnói domborulatát, kénytelen voltam arra konkludálni, hogy nem lehet ezt másként, mint rajta szabni ki a darabokat, hogy pontosan passzoljon minden. Ó mamám. Úgyhogy ezt másnapra hagytam, egye meg a fene.

És lőn második nap, csütörtök. A támlával kezdtem, mert ilyenkor mindig a legnagyobb darabbal szoktam kezdeni, aztán ahhoz kacsmargatom hozzá a többit. Ezúttal még a legnagyobb megmaradt anyagdarab sem volt elég széles, hogy a kanapé komplett támláját befogja, muszáj volt a két szélén egy-egy plusz anyagsávot betoldani. Ez persze szintén nem ment nehézség nélkül, mindenáron szerettem volna úgy összehozni, hogy minél kevésbé látsszanak az illesztések. (Türelmetlenek alágörgethetnek a bejegyzés végére, vajon mennyire sikerült.

A kanapéról leszedtem a jajdeszép kész ülőpárnákat, aztán az összesen három darabból összetoldott csíkos izét a visszájával felfelé szépen ráfektettem a támlára, majd nekiláttam odagombostűzni a kanapéhoz a reménybeli varrásvonalon.

Mint látható, muszáj volt hajtásokat is beiktatni, hogy pontosan kövesse a támla domborulatát. És mindezt mind a kettő oldalon, lehetőség szerint tükörszimmetrikusan, hogy ha majd kifordítom a huzatot, pontosan feküdjék Tomelillán. (Kábé a hajtásoknál kezdődött, hogy elkezdtem különböző verbális népi motívumokat alkalmazni. Ez később fokozódott.)

Ó, és persze megjelent a segéd is. Előbb az élükre beállított párnákról figyelte, mit csinálok,

aztán beleült a káosz közepébe, onnan dirigálni. Eközben én odagombostűztem a támlához a lapot, aztán a karfához a lapot,

aztán a karfa elejéhez, aztán a karfa oldalához,

végül pedig nekiláttam mindent bejelölgetni szappannal, hogy mettől meddig melyik izé. És közben folyton figyeltek.

Na ezután jött az, hogy kiszedtem összes bejelölgetett anyagaimból a gombostűket, kiszabtam a darabokat a szappanjelölések mentén, majd felcipeltem az összest az emeletre, és elaludtam. Akkor volt este hét, én meg úgy éreztem, mintha egész nap kapáltam volna, nem csak gombostűzgetek meg káromkodom. Hajnali egykor viszont felébredtem, lepakoltam magamról a macskát, és nekiláttam összeállítani a huzatot. Ez persze nem ment akadályok nélkül, naná hogy nem.

Az ott amúgy a karfa elejének huzatrésze. Ott a szőrös alatt, la.

Én, feleim, hajnali egytől fél hétig csak varrtam. Egy adott ponton például ennyi minden volt egyidejűleg szegény Erikre halmozva.

Varrtam, bontottam, varrtam, vasaltam, varrtam, káromkodtam, időnként meg letotyogtam Tomelillához, karomban ezzel az egyre nagyobb szörnyeteggel, hogy rápróbáljam.

Fél hétre viszont világ csodájára kész volt ez itt:

Ezen a ponton már kábé másfél tucat kisebb-nagyobb hibát agnoszkáltam a munkámban, melyek közül a legnagyobb persze a rendezői jobboldalon látható váratlan hopszassza, ahol az addig párhuzamos csíkok valami egészen bizarr kanyart vettek, de egyrészt fogalmam sem volt, mit izéltem el benne, másrészt meg akkorra kisebb dolgom is nagyobb volt annál, hogy megpróbáljam kijavítani. Inkább eldőltem, meg aludtam még egy kicsit.

És lőn harmadik nap, péntek. Letűztem fél centi szélességben a varrásvonalakat, aztán érzelmes búcsút vettem Eriktől, aki megkönnyebbülten intett pápát utánunk, és lecölönkéltem a tíz kiló anyaggal meg Bélával, hogy felcibáljam a huzatot, aztán fejre állítsam Tomelillát, és hozzászögezzem a sátrat.

Na az volt az igazi szopás. Ez egy elég nagy lakás, de azért mégsem igazán bálterem, ez a dög meg egy tonnát nyom, plusz még van egy kinyitható ágyrész is benne, ami persze nem marad csak ott a helyén, neeem, hanem folyton ide-oda lendül attól függően, hogy hátára, lábára vagy fejére állítja-e az ember Tomelillát. No de én konok vagyok, mint egy öszvér, úgyhogy mégiscsak haladtam, ha lassan és káromkodva is.

Ezúttal is odagombostűztem mindent, hogy ne mocorogjon el nekem az anyjába, mielőtt nekifekszem Bélával, sőt, a biztonság kedvéért előbb kétoldalas ragasztószalaggal rögzítettem a kanapé alján a szögeznivalókat, visszafordítottam a fejéről a lábára, meglapogattam, feszesre húzogattam, korrigáltam, és csak utána láttam neki odatűzőgépelni, így ni:

Na persze ezen a ponton valaki bedugta a fejét,

aztán a feje után a többit is,

én meg azt mondtam, na most kimész innen, cicu, én a macskáimat gömbölyűen szeretem, itt meg annyi mozgó és mozdulatlan vas van nagy kiszerelésben, hogy a végén még matricica lesz belőled, azt meg nem szeressük.

A macskamentesítés után már beálltam egyfajta monotóniára, ragaszt, egyenget, lábrafordít, lapogat, fejrefordít, szögel, aztán megintelölről, körbekörbe.

Az eleje aljára a csíkot persze nem tudtam Erik segítségével rávarrni, mert akkor nem bírtam volna ráhúzni a kanapéra az egész miskulanciát (az eredeti, levehető huzaton például egy csomó cipzár is volt), így azt muszáj volt úgy megcsinálnom, hogy ragaszt, egyenget, tűzőgépel, aztán a végén kézzel összevarrja a huzat többi részével.

Egy adott ponton persze enyhén hisztérikusan röhögni kezdtem azon, hogy meg vagyok én húzatva, ennek a kanapénak senki nem fogja látni a hátulját a pormacskákon kívül, minek strapálom magam azzal, hogy ez is olyan pofás legyen, mintha mutogatni akarnám.

Mindenesetre azt megígértem magamnak, hogy péntek estére kész lesz, és péntek délutánra készen is lett, mert én nagy vagyok és dicső, és ugyan tudom, hogy hol van itt ezen a másfél tucat hiba, de most szót fogadok Bruno Bettelheimnek, aki azt mondja, hogy elég jó szülőnek kell lenni, nem pedig a tökéletes szülőségre törekedni, mert akkor az ember sose lesz boldog.

Én most ugyanis egy boldog elég jó kárpitos vagyok itthoni célra, és van egy új kanapém.

Akkor most már csak néhány új párnát kéne csinálni rá, nemde.

 
14 hozzászólás

Szerző: be 2019/07/13 hüvelyk újracucc, blabla, eská, macs

 

6/316 – Kakukk, de szép a nyár

Az a gyanúm, dátum hiányában igen nehéz lenne kitalálni pusztán csak a ruházatomból, vajon milyen évszakot írunk most.

 
1 hozzászólás

Szerző: be 2019/07/13 hüvelyk újracucc, eská, nyár

 

Eská 6/35 – Egy másik “új” kanapé 2. – A reciklálás örömei

Ott hagytam abba múltkoriban a történetet, hogy szét kellett bontanom a már kész ülőpárnákat, mert másként nem lett volna elegendő anyagom a kanapé huzatához.

Szét is bontottam szépen mind a kettőt, lett nekem belőlük 4 db 78×68 méretű panel plusz a cipzáras körberész, csodálatos.

Azt már ekkor pontosan tudtam, hogy a cipzáras körberész marad, én azzal már szenvedtem anno épp eleget, reciklálom. Az éppen szétbontott párnahuzatok kicsikét nagyobbak voltak a kelleténél, úgyhogy gondoltam, ezúttal pontosan a párna méretére készítem a huzatot. Következő állomásként viszont azt is ki kellett találnom, miből mennyi meg milyen irányba forgatva, úgyhogy ismét gyártottam magamnak egy ilyet:

(Ha esetleg nem lenne felismerhető, ezek a kartonok, amikre én ilyenfajta terveket készítek, eredetileg sokdenes harisnyák csomagolásában laknak, és természetesen elteszem a kartonokat, mert ha már rápazéroltak egy harisnyára ennyi csomagolóanyagot, juszt sem mehet nálam kárba. Legfeljebb veszendőbe.)

Úgyhogy szépen elővettem az anyagokat, és elkezdtem forgatni körbe-körbe, különösen a csíkost. Az egyszínű (amiből most gyártottam hirtelen négy reciklálható panelt) volt ugyan a legégetőbb probléma, de a csíkosból is igenigen szűk volt a keresztmetszet. Abból egyrészt meg kellett hagynom a legislegnagyobb, még nem szétfoncsikázott darabot a kanapé támlájára. Másrészt pedig ahol azt látjátok az ábrán, hogy “alj”, ahhoz is kellett nekem egy 156×150-es darab. Pluszban még persze az ülőpárnán sem volt mindegy, milyen irányba futnak a csíkok meg hogyan viszonyulnak egymáshoz a mintaegységek, mert két különbözően festő párna ugyan roppant bohém, ha az egyik csíkos meg pöttyös, a másik pedig kockás és virágos, de én most nem voltam ehhez elég bohém, és az “ugyanaz az anyag, csak másként csíkozódik a két párna” pusztán csak balfékságnak látszik, amire még azt se lehet mondani, hogy “kuss, én így szállok le a bicikliről”.

A következő egy órát azzal töltöttem, hogy a padlón ültem motyogva, anyagdarabokat forgattam ide-oda, és ahhoz képest, hogy az elején még azzal indultam, “ó de jó lenne még mindkét anyagból egy-egy méternyi!”, eljutottam odáig, hogy “ó, bár legalább a csíkosból lenne még húsz centi!”. Merthogy, legnagyobb elkeseredésemre, nem sikerült kiforgatnom belőle két 77×67-es panelt. Csak két 74×65-öst sikerült. Ehhez egyrészt túl hosszú volt a körberész, amit persze nem lehet ám hátul bevenni, mert ott a cipzár, és az nem engedi, úgyhogy muszáj elöl megoldani, és az lehet, hogy ronda lesz, mint a bűn. Másrészt viszont ez nagyon durva gyömöszölődést fog jelenteni, mert az ülőpárnát (ha a varrásráhagyással is számolok) egy nála két-három centivel kevésbé széles-hosszú huzatba kell majd belegyömöszölnöm.

Mégse lehetett mást tenni, mint nekiesni a munkának. Gyömöszölés közben ugyan erősen tartottam attól, hogy valamelyik varrás megadja magát az enyészetnek, és ez a veszély továbbra is fennáll, de végül benne volt a huzatában mindkét ülőpárna.

Ilyenek lettek ni:

Így fest a cipzáros oldal:

így az eleje felülről:

így meg hátulról:

Felpakoltam a párnákat, aztán a megmaradt legnagyobb csíkos darabot is felterítettem a kanapéra, haddlám, hová haladjunk tovább.

Na ez volt az a pillanat, amikor realizáltam, hogy én szórakázhatok ugyan bármiféle ábrákkal, ezen a kanapén annyi ív meg ficak van, hogy a huzat további részét csak Tomelilla gömbölyű testén tudom kiszabni sok gombostűvel és káromkodással.

Hát ezért nincs a harisnyapapír-ábrámon több diagram, mert ezt mind élőben kellett megoldanom, mint amikor Valentino megfogta az anyagot, és rátekerte Imanra, aztán csinált belőle valami egészen különlegeset. Höhh, próbálta volna azt, amikor nincs körülötte varrónők hada meg több ezer dollárnyi drága szövet, csak Erik meg Béla és a foncsikák.

(Folytköv.)

 
8 hozzászólás

Szerző: be 2019/07/13 hüvelyk újracucc, blabla, eská

 

6/315 – Ommadawn

A mai éjszakám kicsit olyan volt, mint amikor a mesékben felkel egyszerre a nap meg a hold, és ott világítanak együtt, merthogy hétkor dicstelenül és rajtaütés-szerűen elaludtam, egykor pedig na-most-meg-mi-van fejjel felébredtem. Mivel persze a korai órához illő módon fitt voltam, frissz ész capkodósz, visszaalvás helyett főztem egy kávét, aztán nem tudom, mi történt, de a zene lehetett az oka, Mike Oldfield ugyanis eljátszotta a komplett Ommadawn-t a knebworth-i fesztiválon 1980-ban, és ez valószínűleg erősen módosított a tudatomon, mert fél hétig kanapéhuzatot varrtam, amíg Poci körülöttem bugizott. Utána persze mindketten kiájultunk hétkor, és ő még most is durmol.

Én már nem durmolok, nekem újra itt a lábamban a rázás, mert még dolgom van a kanapéval. Mostanra jutottunk oda, hogy Erik mindent megtett, amit tehetett, Bélán a sor, én pedig igen türelmetlen vagyok. Vissza akarom szerezni az uralmat a Bűnök Barlangja fölött, fel akarom söpörni a bútorszövet-morzsákat, meg valami mást is csinálni végre, mint kanapéhuzatot.

 
7 hozzászólás

Szerző: be 2019/07/12 hüvelyk eská, nyár

 

6/314 – Morzsák

Ma reggel arra ébredtem, hogy Poci a fejem fölött áll az ágytámlán, és elragadtatottan csámcsog. Inkább nem néztem meg, min csámcsog, ehelyett kigurultam az ágyból, és elindultam a bútorszövet-morzsák szőnyegén a fürdőszobába.

A mostanihoz hasonlatos projektek (ha nem figyeltetek volna ide az elmúlt napokban, már a második kanapénkra gyártok éppen huzatot) egyik sajátos következménye, hogy nekem ugyan tele a szekrényem mindenfélével, de épp csak az őtözködős bloggerség programja nem műxik igazán jól, ami persze érthető is, ki a fene akar báli belépőben habuckálni a morzsálódós bútorszövetek között? Mindenesetre ma, némiképp elszégyellvén magamat, tettem egy kis erőfeszítést, hogy ne úgy fessek, mint egy elszalasztott. Remélem, értékelitek.

Most pedig visszadödörgünk a ficnik és foncsikák közé, mert ehhez a melóhoz holnap estére adtam magamnak leadási határidőt, és még csak ott vagyunk, ahol a part szakad.

A hajammal, hogy elébe menjek az esetleges kérdéseknek, nem történt semmi, csak megmostam, most pedig hagyom száradni. Mielőtt felrobbanna, így néz ki.

 
7 hozzászólás

Szerző: be 2019/07/11 hüvelyk újracucc, eská, nyár