RSS

mák bejegyzései

8/337 – Karácsony, augusztusban

Nyavalya ebbe a bioritmusba – az enyémbe, ofkorsz. Este megvacsoráztatám népeimet, majd elhaló hangon közöltem, hogy én most eldőlök kicsinyt, legyetek jók, Tosca, te zuhanyozz le és moss fogat, aztán kérj jóéjtpuszit a Repülő Kutatótól, ha addig nem ébrednék fel, vagy ébresszetek fel vagy nemtom. És utána kiájultam a futonon, hogy aztán fél egykor frisszen ész capkodószan riadjak fel arra, hogy úristen, hol az a jóéjtpuszi. Hát annak már reszeltek.

Remélhetőleg tegnapi jótéteményeim elegendő súllyal fognak latba esni ahhoz, hogy ne legyen ebből örök harag. Tegnap, valljuk be, olyan voltam, mint egy begandzsázott bőkezű tündérkeresztanya, nem pedig a szokásos Sárkány Néni, és néha egészen coelhói életbölcsességeket pöktem magamból, de ne szaladjunk a dolgok elébe.

A cipők, amelyekkel érkezett a gyermek, városi programhoz és strandoláshoz kiválóak, de nekünk Terveink vannak és egy olyan városunk, ami durva módon hepehupás és macskaköves. Emellett Időjárást is ígérnek nekünk a következő napokra zivatarokkal estébé, szóval muszáj volt beszerezni valami zárt és terepjáró cipőt. Így hát átlátogattunk a szemközti kínaibótba. Én ott szerzem be a tornacipőimet a szivárvány minden színében, és reméltem, hogy gyerekcipőből is lesz ennek megfelelő választék, de nem, kiderült, hogy ami ott van fent a polcon, abból kell gazdálkodni, slussz. Ennélfogva egy nyomokban rózsaszín tépőzáras edzőcipővel és egy üvöltőpink terepszandállal távoztunk, melyekkel közül az egyik arra jó, ha Zivatar lesz, a másik meg arra, ha Hepehupa. Arra nem merek gondolni, mi lesz, ha Zivatar és Hepehupa köszönt be egyszerre, miközben mi épp kint mulatnánk a szabad levegőn.

A habókos tündérkeresztanya mindemellé hozzávágott unokahúgához egy kedves öreg fényzőgépet is, kábé tavalyelőttig azzal lődöztem magamról fotókat ebbe a blogba, szóval nem a legrosszabb darab, csak öreg, és van már másik. Eredetileg arra készültem, hogy hosszasan fogom majd magyarázni, hogyan működik a cucc, de kiderült, hogy Toscának már lenni kicsi digitális gépekkel tapasztalat. Desőt. A kölök fél nap után már olyan dolgokat csinál vele, amelyekről nekem lövésem sem volt, hogy lehet ilyet is ezzel a géppel, például megtalálta rajta a naptárt, és magától értetődő módon állítgat fényerősségeket meg más izé. Úgyhogy körbefotózta a fél világot (szelfik included), és megpróbálom majd megtárgyalni vele, hogy indítsunk ide egy “Tosca fotói” sorozatot. Valószínűleg nem kell sokat nógatnom, asszem.

Miközben a jövendő Annie Leibowitz lefotózta a hajában a csatot (azt is vettünk, mert csak egy darabot sikerült magával hoznia, és élek a gyanúperrel, hogy már elhányta valahová), a macskákat, a macskamászókát, a kertet, a lakásunkat, és mindent, én sütöttem egy barackos clafoutis-t.

A barackos clafoutis elkészülte nem volt teljesen problémamentes, mégpedig azért nem, mert Máli megette az eredetileg erre szánt barackokat. Máli, ha még emlékeztek ebben a bolondokházában erre a részletre, sógornőmék törpevizslája. Én macskákhoz vagyok szocializálódva, akik megvetően tudomást sem vesznek a gyümölcsökről, így mikor szóltak nekünk, hogy vigyázzunk, mert Máli felmászik a teraszon az asztalokra, megnéztem a mi asztalunkat, és azt mondtam, nincs azon semmi érdekes, amiért érdemes lenne felmászni. Nos, Máli úgy gondolta, hogy az a tálka barack épp jó lesz nasinak. És megette. Kettőbe már csak belerágott, de a többit egész rendesen megzabálta, a magokat pedig ráköpte az asztalra egy csomó kutyanyállal egyetemben, blöe. Eh, úgyis ideje volt kimosni azt az abroszt.

Na de közben a szomszédok testületileg felkerekedtek, hogy elmenjenek nyaralni, és mindenki távozott Lócit kivéve (igen, Máli is). Lócit most mi fogjuk etetni meg gondot viselni a lelkére. Nem vagyok biztos abban, hogy erre a célra megfelelő leszek, mert Poci még mindig gyanakodva néz rám, amikor megjelenek, Macit ideje lenne jó alaposan megfésülni, és Toscának sem adtam jóéjtpuszit, micsoda firma vagyok, sóhaj.

A karácsonymúzeumba viszont elvittem. Mint kiderült, ez nagyrészt karácsonybolt, benne egy szobányi múzeum, rengeteg mókás cuccal és helyenként irgalmatlan nagy giccsekkel.

Já, ezek tomték.

Tosca mindenesetre vadul végigfotózta az egészet, külön felhívom a figyelmet az üvöltőpink túraszandálra..

Hozzávetőleg ez lehetett amúgy az a pillanat, amikor a tündérkeresztanyának beütött az újabb adag gandzsa, mert nagylelkűen felajánlottam, hogy választhat magának valamit. Innen seperc alatt jutottunk oda, hogy magának és a testvéreinek is válasszon valamit. Nem árulhatom el, mi lett a választás eredménye*, mert meg lett velem ígértetve, hogy sem Anyu nem tudhat még róla, se Filoméla, sem Perpéta, mert meglepetés.

Abban nyilván nem volt semmi meglepetés, hogy itthon eltörte az egyiket, természetesen a sajátját. A pénztárnál a néni elmondta, hogy törékeny, be is csomagolta buborékos fóliába, én is elmondtam neki több alkalommal, hogy törékeny, és vigyázni kell vele, és ez nem játék, hanem dísz. Hát persze, hogy egyszer csak krccs, a teraszpadlón ott volt négy darabban szegény izé, a feje meg úgy gurult tova, mint Marie Antoinette-nek.

Na ekkor Tosca előadta a nagyhalált, ivöltés az egekre meg könnyek árja meg minden, és végül oda konkludált, hogy “nem is kellett volna elmennünk a karácsonymúzeumba!!!”. Én olyan derűs maradtam, mint egy jamaicai délután, rámutattam a gondolatmenetben arra a gikszerre, hogy az ok-okozati viszonyok ilyetén leegyszerűsítése oda vezet, hogy szem elől tévesztjük a lényeget, miszerint eltörni nem kellett volna, a karácsonymúzeum egész jó buli volt. “De ennek most ÉN vagyok az oka!!!”, süvöltötte Tosca, úgyhogy megnyugtattam, ez ugyan teljesen igaz, de az izé csak egy tárgy, és a tárgyak nem olyan fontosak, mint az emberek. (Mondtam, hogy egészen coelhói magasságokba sikerült felszárnyalnom délután.) Eközben már a kezemben volt a pillanatragasztós tubus. Kemény fél óra munkával eljutottunk oda, hogy Marie Antoinette-nek már újra van feje, meg visszaoperáltam mind a két kezét (azok törtek le, nyilván), majd beültettük egy bögrébe, hogy ott száradjon. Természetesen sikerült lepöttyentenem a ruhámat pillanatragasztóval, de nem ivölthettem az egekre, mert a tárgyak nem olyan fontosak az emberek. Rohadt fárasztó Coelhónak lenni, na.

Ezek után szépészeti program következett, mert reggel, még az összes lelki vihar előtt, meg lett ígérve, hogy újrafestem a körmét, és én az ígéretekkel meg a határidőkkel nem szoktam viccelni. Pláne ha már nincs ivöltés.

Hát izé.

Szerintem hétfőig lesz még újabb ötlete is. Én és a körömlakkjaim mindenesetre készen állunk, most vakáció van, és a tűzdelt paidagógosz néni is elment szabadságra.

Most viszont próbálok még aludni egy kicsit, mert holnap délelőttre a varrógéppel való ismerkedést és más merényleteket vettünk tervbe, ahogy meg ezt a lányt ismerem, nekilát akár egyedül is, amitől a jó Isten mentsen meg mindannyiunkat, de főként Eriket.

* Képzeljetek el három darab flitteres giccset, ami garantáltan nem gyermekjáték, hanem karácsonyfadísz. Tényleg be lehettem gandzsázva.

 
Hozzászólás

Szerző: be 2021/08/05 hüvelyk advent, ajándék, eská, nyár

 

Eská – Takarók

Több mint egy éve húzódó projektet sikerült lezárni tegnap, amiről ugyan ti hallottatok időnként zöngeni, meg fel is tűntek ilyen-olyan fázisfotók a blogon, de a hülye nagynénik feladata nem egyszerű, amikor az unokahúgai közül ketten is olvassák a blogját, a harmadik pedig legalább megnézi a képeket.

Tavaly áprilisban kezdődött, mikor számbavettem kiinduló készleteimet,

bízván abban, hogy szopornyica ide vagy oda, valamiképpen pótolni tudom majd azokat, azt ugyanis előre tudtam, hogy mindahhoz, amit a fejembe vettem, ez bizony nem lesz elég.

És akkor nekiláttam.

Úgyhogy előbb elkészült ez,

aztán ez,

a harmadikra már Poci is elvesztette érdeklődését irántuk,

és még mindig nem volt vége.

Be kellett szegni, el kellett dolgozni mindegyiket, és jellemző módon mindez sokkal több időbe került, mint meghorgolni az összest, de tegnap reggelre végre-végre eljutottam a befejezéshez.

Meg az átnyújtáshoz, persze.

Perpéta rögtön fel is húzta a fejére a sajátját, és alatta maradt,

de annyira, hogy nem is volt hajlandó kimászni alóla.

Gondolom, sejtitek, hogy a távozás (a takarótól függetlenül) nem ment akadálytalanul, de Csicsóné végül mégiscsak beimádkozta kettő lányát retyerutyástól a kis kék szappantartóba, és elmentek.

A harmadik mindeközben már a teraszon ült sógornőm lányaival, és Jégvarázs Uno kártyajátékkal múlatta a szárnyas időt, minek annyit érzékenykedni, bleh. Ami az ő itt-tartózkodását illeti, egyelőre minden szép és jó, de még csak fél napja van egyedül, úgyhogy ki tudja, mit hoz még a következő hét. Mi mindenesetre részletes programot állítottunk össze karácsonymúzeummal, skanzeni vasutazással meg dunai hajókázással, szóval reméljük a legszebbeket.

Aki ráér, azért imádkozhat értünk egy kicsit.

 
Hozzászólás

Szerző: be 2021/08/04 hüvelyk ajándék, eská, macs, nyár, tavasz, tél, ősz

 

8/336 – Medve

És lőn reggel, akárhányadik nap,

én meg okultam az eddigiekből, és lehoztam egy kicsiny nesszeszert a Repülő Kutató fürdőszobájába. Tegnap cédrus-grépfrút tusfürdőt kellett használnom (ami amúgy nem rossz) meg a Davidoff Cool Waterrel illatosítottam (ami pláne nem rossz), ámde arckrém csak olyan volt készleten, ami rövid szakállú férfiaknak ajánlott, én meg nem óhajtottam megkockáztatni, hogy ettől esetleg én legyek Lola, a szakállas nő. (Tudom, nem így működnek a dolgok, de akkor is.) Igen, eltaláltátok, tegnap is zsolozsma volt a macskabudi mellett.

Ma is zsolozsma lesz a macskabudi mellett, de ez az utolsó alkalom, mert valamikor a nap folyamán a húgom felkerekedik Filomélástul-Perpétástul, és hazagurulnak, Tosca meg itt marad nekünk hétfőig. Ő az egyetlen hármójuk közül, aki még nem részesült a szentendrei nyaralás és a bolond nagynéni meg bolond nagybácsi hosszas társaságának örömeiben, úgyhogy bátorak voltunk és vakmerőök, és bevállaltuk. Ezt még lehet, hogy cefetmód megbánja mindenki, Tosca ugyanis még sosem volt ilyen hosszú ideig Anyu meg a testvérei nélkül, és hát valljuk be, öt gyereket is kitesz egyszemélyben. Szegény mi.

Na de visszatérvést a fürdőszobai helyzetekre, tegnap azért nem tudtam kivárni, amíg a reggeli áhítat végetér a pipereszereim mellett, mert el kellett gyalogolnom hajnalost a nagybótba, vacsorára ugyanis carnitast terveztem tortillákba töltögetve (itt a recept, ha valakit érdekel, igen-igen finom). Hogy kissé előreszaladjak a nappal, a vacsora természetesen nyávogásba fulladt, ez is csíp, az is csíp (pedig a carnitasból direkt kihagytam a jalapenót és a borsot is), és teljesen fölöslegesnek éreztük igyekezetünket, mert a népek végül olyan abominációkat ettek, mint tortilla görög joghurttal megkenve, rajta pedig három cikk miniparadicsom.

Addigra már túl voltunk a délelőtti rajzfilmnézésen* (balszélről Bucó, a macskamászókán meg Maci, aki úgy döntött, hogy amíg csendben vannak, veszélytelenek),

aztán ebéd után én végigráncigáltam az egész népséget a városon, húgomat is beleértve. Lődörgés volt, fagylaltozás meg Duna,

utána pedig még strandolni is elmentek, úgyhogy nem mondhatni, hogy nem teszünk meg mindent a szórakoztatásukért.

Cserébe ők is mindent megtesznek a szórakoztatásunkért, a szobájuk például így nézett ki tegnap, ni:

Van egy olyan tervem, hogy a többi lökött nőszemély távozása után Toscával gatyába rázzuk ezt a förmedvényt. Reményeim nem teljesen megalapozatlanok, már másfél évvel ezelőtt is ő volt az egyetlen, akire számíthattam, ezúttal ráadásul a saját privát szobájáról lesz majd szó, ahol ő fog uralkodni egyedül majdnem egy egész hétig, szóval az iniciatíva adott, a többit pedig majd meglássuk.

Én viszont végre visszakapom a Bűnök Barlangját, juhé. Nem zavar, ha azt gondoljátok rólam, hogy önző liba vagyok, az ott az én birodalmam, és nekem kell az a birodalom. Az elmúlt pár napban egy hipermega tripla projekt utolsó simításain dolgoztam sutyiban: a hálószobában, a teraszon, a hencseren, mikor hol, amikor éppen nem kellett valami azonnali vészhelyzetet elhárítani, meg amikor strandoltak a népek, meg az alvásidejükben, és akkor is, amikor éppen nem néztek oda. Hálistennek egyik sem kérdezte meg sose, mit hurcolok magammal abban a szatyorban

És végre kész. Beetetésül most még csak ennyit mutatok meg nektek,

remélhetőleg tudok majd egy bővebb vetítettképes bemutatóval is szolgálni. Az a tarkabarka ott kábé négyszázötven eldolgozás és nyisszantás eredménye, úgyhogy nagyon ajánlom a recipienseknek, hogy örüljenek, de mint majom a farkának.

* A Meridát nézték meg, és amikor Perpéta pisiszünetet tartott közben, közölte a húgommal, hogy “Anyu, mi téged nem fogunk medvévé változtatni”. Asszem átjött az üzenet.

 
Hozzászólás

Szerző: be 2021/08/03 hüvelyk ajándék, újracucc, eská, macs, nyár

 

8/335 – Barackos paradicsomleves

Mivel egy kép állítólag többet mond száz szónál (bár én azért időnként kifejezetten büszke vagyok verbális tornagyakorlataimra), hadd mutatom be, miről pofáztam nektek tegnap:

Helló, középső szandál, mintegy ismerős vagy nekem. (Utolsó kép.) Mindig kellemes érzés, amikor egy ruházati vagy cipőzeti darab túlteljesíti az elvártakat. Én azt hittem, ez a tőlem kapott kínaibótos fröccsöntött rózsaszínke maximum egy nyarat fog kibírni, ehhez képest meg már a második tulaj nyűvögeti.

A fenti kép még tegnapelőtt készült a strandon, és a húgom lőtte. Ezek a kölkök mind a hárman megátalkodott vízinyuszik, mint afféle tiszai gyerekek, Perpéta épp múlt csütörtökön tette le az úszóvizsgáját, és a nyaruk mindig a strandolás jegyében telik. Lövésem sincs, hogyan oldjuk meg majd Tosca strandoltatását, kedden ugyanis a többiek felkerekednek, és ő itt marad nekünk egyedül jövő hétfőig. Szerdán anyósom is elpályázik nyaralni öszves unokájával, úgyhogy szegény Toscának csak mi maradunk. A Repülő Kutató igen mérsékelten fog ráérni, én meg (ha nem sejtettétek volna) nem vagyok egy strandolós típus, mert ott csak három dolog van, ami nem a szívem csücske: a nap, a víz meg a tömeg. És azt még nem is említettem, hogy valószínűleg engem kéne majd újraéleszteni, amikor Tosca éppen kézenáll a medencében. (Nagyon alapos beszámolót kaptam arról, mire jó a leányfalusi strand, hidegmedence, melegmedence, itt sekély, ott mély, ugrálni nem szabad, kézenállás, bukfenc. Jáj.)

Tegnap is alig úsztam meg újraélesztés nélkül, mert a vízinyuszik ezúttal is strandolni akartak, mi meg radarképeket böngésztünk egész nap, aztán végül négykor, amikor éppen elvonult az egyik vihar, és még csak a Balatonnál járt a következő, a húgom behajigálta népeit a kocsiba, aztán irány Horány, a következő viharig épp hazaérünk. Hát hazaérni hazaértek, de aligéppen, csak harmincadik próbálkozásra sikerült kiböstörködni a vízinyuszikat a medencéből, úgyhogy a legnagyobb zuháré közepén kellett bemenekíteni a kompániát a kertkapuból.

A címbeli merényletet ezúttal nem én követtem el, a húgomnak sikerült fagyasztott sárgarépának néznie egy adag fagyasztott sárgabarackot, úgyhogy ebédre gasztronómiai kísérlet volt betűtésztával. Még ettek is belőle, bizony. A húgom volt annyira tapasztalt, hogy csak post quam árulta el nekik, de volt annyira becsületes, hogy elmondja. A vacsora gasztronómiai kísérlete viszont az én reszortom volt, és abból állt, hogy megeszik-e a nasi gorenghez a szójaszószos koktélgarnélát. Én is voltam annyira tapasztalt, hogy külön edénykében szervírozzam, és rájuk bízzam, kérnek-e a saját rizsükre. Végül mind a hárman megkóstolták, már ez is siker. Filomélának meg Perpétának ízlett is, további siker.

Más sikerekről egyelőre nem tudok beszámolni, a mai nap is hosszú lesz, és démonoktól megszállt szőrös gyermekeim epedve várják a reggelijüket,

úgyhogy intézkednem kell, mielőtt beindulna a Fapapucs Futam. (A képminőségért elnézést, a jobbik gépem bent van a húgommal és Perpétával a Bűnök Barlangjában, én meg nem akarom alvó oroszlánok bajszát vuzigálni.)

A sógornőm és Máli ezúttal egy sátorban aludtak a kertben. Ha esetleg kíváncsiak lettetek volna erre.

 
Hozzászólás

Szerző: be 2021/08/02 hüvelyk ajándék, eská, macs, nyár, otthoncsücsü

 

8/334 – Pandemónium

És íme, beköszöne az augusztus ebbe a diliházba, ahol egyetlen nap alatt mintegy szintet léptünk, de minden elképzelhető értelemben. Csak hogy a tortahabi cseresznyét említsem, a sógornőm ma éjjel a teraszon aludt egy felfújható matracon egy Máli nevű törpe vizsla társaságában. Ne kérdezzetek semmit, nem tudok válaszolni.

A verbális szkilljeimnek például krccs. Valamikor a délután folyamán pandemóniumként akartam jellemezni a helyzetet a Repülő Kutató számára, de hiába veselkedtem neki többször is, mindig az jött ki belőle, hogy pandémia.

Csak hogy a tegnapi napból a hájlájtokat említsem:

– Reggel hét órakor beindult a macskabudi mellett a reszponzórium vagy miabokám. Nem, nem viccelek, a húgom nemzetközi online zsolozsmapartijai továbbra is a zélet szerves részét képezik, de otthon van ehhez egy saját magánkápolnájuk, amit a garázs meg a disznópajta helyére húztak fel. (Még mindig nem viccelek.) Na itt nem tudunk ehhez más helyet biztosítani, csak a fürdőszobámat, mert a többi szobában vagy alszik éppen valaki, vagy pedig fel-alá óbégat, és közlekedik, és széthagyja a cuccait. Mindenesetre a zsoli végeztével akkora forgalmi dugó volt a fürdőszobámban, hogy én kénytelen voltam a Repülő Kutatóéban tusolni.

– A piacra lefelé menet egyszer csak azon kaptam magam, hogy a Rorschach-tesztekről és a pareidoliáról szóló kiselőadással szórakoztatom Filomélát. Ő volt az egyetlen, aki hajlandó volt lejönni velünk, muszáj volt nyújtani neki valami extrát.

– Amikor annak tervezése folyt még valamikor ante tatárok bejövetele, hogy mivel fogom lefoglalni Toscát, félig-meddig viccből azt mondtam a húgomnak, hogy majd körmöt lagozok neki. Innentől kezdve nem tudom pontosan, mi történt, az információ kontrollálhatatlan terjedése mindig jellemző volt erre a bandára, a húgomtól meg nem várhatom el, hogy a végkimerültség szélén támolyogva még képes legyen disztingválni, mit mond el, de főként hogy mikor és kinek. Mindenesetre tegnap ebéd után (ezt még mindig anyósom prezentálja, és azt hiszem, ez lesz a nap egyetlen botránymentes étkezése) megérkezett hozzám a komplett processzió azzal, hogy “úgy hallották”, én ki fogom festeni a körmüket. Mindegyiknek. Mindegyiket. És látni óhajtották hozzá a készletet, amiből gazdálkodhatunk. És érdekelte őket a folyamat technikai specifikációja. És egyáltalán.

Hogy megvilágosítsam a helyzetet, és valamelyest magyarázatot adjak a nagy izgalomra, a húgom nem egy körömfestő fajta, nem is láttam rajta afféle szolid könyvelőbézsnél erősebb színűt sose. A kiskorúak manipedije kapcsán pedig (talán nem meglepő ezek után) az az álláspontja, hogy a köröm legyen levágva, lereszelve, és ne legyen retkes. Slussz. Ennélfogva a következő pillanatban már ott ültem a teraszon kismillió izgatott leányzó közepette, ötévestől fel tizenkettőig, és menet közben becsatlakozott a sógornőm legkisebb lánya is, akit itt e tájakon Bucó néven ismertek, bár ezt azóta kinőtte, de bloghasználatra és személyiségi jogok védelmében híjjuk őtet továbbra is Bucónak. A lényeg, hogy Bucó is potyázott magának hirtelen egy körömfestést, és meglepetésemre ő volt az, aki bevállalta az erdőzöldet (a körömlakkjaimról se kérdezzetek semmit), a többiek ugyanis az üvöltőpink, mégüvöltőpinkebb és mégcsillogósüvöltőpinkebb irányába tendáltak előszeretettel. (Ezen a húgom meglepődött. Én nem. Ő úgy feltételezte, hogy a lányok valami szolid rózsaszínt fognak választani. Höhö. Ezek?)

Summa summárum, mi mást mondhatnék, gyerekek, nyolcvan körmöt festettem ki délután. Mindeközben a kölykök anyja ezúttal a vendégszobában dalolt a laptopba két ausztrálnak és egy kínainak (ha jól értettem), akiket gregorián zenére oktat zoomon keresztül.

És akkor ezután elmentek strandolni. A készülődés zűrzavara elől hátramenekültem a RK kutatókupijába, neki ugyanis sikerült a nap nagy részét splendid isolationben ott hátul tudományos munkát művelni, bár ott meg félseggel kellett helyet foglalnia a hencseren. A hencser Maci okkupációjának esett áldozatul, mert ő ugyan Pocinál kevésbé véli úgy, hogy mindannyian elmehetnénk a véreres faszba, de azért ő sem teljesen lelkes. Mindenesetre ott ültünk félseggel, bár az enyém inkább negyed volt, és ekkor megszólalt a nappaliban Tosca, hogy “Van itt valaki, aki kiszedje belőlem a rojtokat?”

Maradjunk annyiban, hogy ilyen fürdőruhát se láttam még, de én öreg vagyok és műveletlen.

Miközben szemeimet próbáltam visszatömködni üregükbe (ki voltak dülledve, de nagyon), Tosca magától értetődően közölte, hogy “És ebben el tudom járni a hawaii táncot is”, majd fejébe csapott egy strandkalapot, és fenékriszálva távozott, mi meg ott maradtunk szédelegve.

– Sajna nem volt elegendő időm szédelegni, mert rá kellett ugranom Erikre. A csomagolással kapcsolatban azt mondám a húgomnak még valamikor csütörtökön, hogy csaknyugi, papíroklegyenekmegmastercard, a többit megoldjuk. Ennélfogva erős rövidgatyakrízis van (ezt még meg kell oldani), ámde hálóinget se hozott egyik lulumadár se. A húgom meg Filoméla kapott tőlem egyet-egyet a készleteimből, a két kisebbnek viszont varrni kellett. Valahol az ebéd meg a körömfestés között belátogattunk a Bűnök Barlangjába anyagokat válogatni, és én azt a balga ígéretet tettem, hogy mire visszajönnek a strandolásból, kész lesz az új hálóingük. Mikor elmentek, akkor realizáltam, hogy ez azt jelenti, két és fél óra alatt össze kell ütnöm két hálóinget, amelyekre amúgy szintén igen pontos és alapos instrukciókat kaptam (ismerjük be, én kértem azokat, mert hülye vagyok), és még csak azt se tehetem meg, hogy visszahajtott cikcakk oszt kalap, mert percekig beszélgettünk a ferdepántok mibenlétéről és technológiájáról.

Hát mit ne mondjak, pünkt öt perccel azelőtt lettem kész, hogy megest beözönlöttek Sisera hadai, és persze Tosca még a szia előtt azzal kezdte, hogy “Hol van az új HÁLÓINGEM?” Erre természetesen Perpéta is azonnal a hálóingét akarta, és miután felpróbálták, abban óhajtották tölteni a nap hátralevő részét, én meg úgy döntöttem, hogy ezt a bokszmeccset nem nekem kell megvívnom, és végre kinyitottam egy sört.

És akkor jött a vacsora.

– Sajnos az összes szenvedélyes hisztérika közül nekem sikerült a legnagyobbat dobnom a tegnapi napon, a vacsora ugyanis miattam fulladt botrányba. Nyilván ludas ebben a húsz év felsőoktatásban töltött idő is, nekem ugyanis tényleg nagy a hangerőm, és általában képes vagyok kontrollálni, de amikor megláttam, hogy Perpéta éppen az étkezőasztalt fűrészeli a sztékkéssel, elbődültem. A tettes zokogva felmenekült az emeletre, nyomában az anyjával, az asztalnál meg olyan kellemes hangulat lett, mint egy kriptában, és mindenki kussban zabált hosszú percekig, ami ebben a bandában tényleg az extra megrázkódtatás jele.

Szívesen mondanám, hogy innentől sétagalopp lesz és rutyutyu, de ne röhögtessük ki magunkat, a mai nap is jól kezdődik. Merthogy

– Amikor fél négykor többé-kevésbé spontánul felriadtam, és konstatáltam, hogy odakint úgy dörög az ég, mint egy Arany-balladában, kitámolyogtam összeszedni a kint száradó ruhaneműket (főként a húgom meg a kölykök cuccait, nekem annyi holmim van amúgy is, mint a nyű), olyan lábizomgörcsöt kaptam hirtelen, hogy majdnem lefejeltem a falat. Jajongani persze nem lehetett, mert a sógornőm meg Máli, ugye.

Ebben a pillanatban itt állok félig-meddig pizsiben,

az ég legszebb baljós sárgaszürke pofáját mutatja,

kábé fél óra múlva pedig újra zsolozsmázás lesz a macskabudi mellett, én meg csak annyit tudok ígérni, hogy mindent megteszünk a mai nap túlélése érdekében.

 
5 hozzászólás

Szerző: be 2021/08/01 hüvelyk nyár, otthoncsücsü

 

8/július

Mamii, hogy eltelt ez a hónap is.

 
 

8/333 – Hemzseg

Itt ugyan tömegek hemzsegnek összevissza, de azért szombaton így is piac.

 
Hozzászólás

Szerző: be 2021/07/31 hüvelyk újracucc, nyár

 

8/332 – Bónusz

Reggeltől mostanáig heroikus munkával kiganéztam az emeletet, és ágyakat vetettem Csicsónénak meg a három lányának.

Itt is,

aztán itt is.

Ráadásnak megkapják a macskákat is. (Höhö, nem. Szerintem mindkettő fejvesztve menekülni fog.)

 
Hozzászólás

Szerző: be 2021/07/30 hüvelyk újracucc, eská, macs, nyár, otthoncsücsü

 

8/331 – Forma

A mai napra Maci vállalta el, hogy bemutatja általános közös állapotunkat,

én például egy nyavalyás hajnali műszak után hatkor befejeztem-forma azt a szájbavert tanulmányt, és most teljesen használhatatlannak érzem magam.

 
Hozzászólás

Szerző: be 2021/07/29 hüvelyk újracucc, eská, macs, nyár, otthoncsücsü

 

8/330 – Kiskalap

Még mindig innen szép nyerni, különösen a jelen időjárási és másegyéb körülmények, valamint lelki belülmények tekintetében. Úgy el vagyok kenődve, mint kis tubus sertésmájkrém egy túrahátizsák zsebében.

Az hagyján, hogy a hőség kieszi az agyam, de az az érzésem, eredetileg sem lehetett sok. Még mindig a tanulmányon nyűglődöm, és nyilván meglesz péntekig, mert a határidő szent, a kötelesség pedig még szentebb, de akkor is, bleh. A tudományos angolom egy kalap fos (még csak nem is egy nagykalap, hanem egy kiskalap fos), a mondanivalóm rém soványkának tűnik, és én ezt az egészet olyan szavak mögé dugdosom el, hogy insofar meg curricula meg well-separable social micro-environments, de az egész úgy fest, mintha a gúgli fordítója írta volna meg helyettem. Ó, jaj.

Közben Csiperke halálosan utálja a fejemet, ideje legnagyobb részét a lakás legsötétebb és legkoszosabb zugában kuksolja végig, és ez is három napba telt, amíg kiderítettem, mert csak annyi volt biztos, hogy a macska időnként nyit egy dimenziókaput, aztán a következő étkezésig nincs sehol. Na hát megvan, az alagsorba vezető lépcső alatt ül sáros túrabakancsok és portesók között, és utál engem.

Macit nem utálja, ez eddig jó,

de ilyenkor még pisilni se tudok kimenni, mert Poci azonnal, hátracsapott fülekkel, laposkúszásban és marha gyorsan távozik a túrabakancsok közé.

Mindehhez persze ma el kellett mennem nagybótba,

mert pénteken beözönlenek Sisera hadai és maga Sisera is, nekem meg vacsorát kell prezentálnom. A bótbamenetelt addig akartam lebonyolítani, amíg nem volt harmincöt fok, úgyhogy már megjártam a hadak útját, zsírosra kenegetve napvédő krémmel, és általában is vidáman, mint egy halottas menet. (Pedig milyen jó kis zsebes sátrakat varrtam magamnak. Ezt a példányt még nem is láttátok, pedig már két hete megvan.)

Na szóval mindent összevéve ugyan haladok előfele, de azért szegény én. Teljesen magamra hagyatottnak érzem szegény ént, és ha megjelennek majd népeim, abban sem lesz köszönet, mert a péntek estét már bébiszittyóként töltöm, míg a RK és a húgom ellejtenek valami dzsesszes szoáréra.

Ja, és tegnap este ilyen volt az ég,

én meg elkezdtem reménykedni, hogy a vogonok lesznek, de nem.

Jól kinézhetek, ha abban reménykedem, hogy “ó, hátha a vogonok”.

 
2 hozzászólás

Szerző: be 2021/07/28 hüvelyk újracucc, eská, macs, nyár

 

8/329 – Stop

blogolaasi szabadnapot tartok stop holnap megint joevoek stop

 
4 hozzászólás

Szerző: be 2021/07/27 hüvelyk eská

 

8/328 – Három deci

A dolgok ott szoknak gajra menni a lakással kapcsolatos pöszmögéseimben, hogy ha az ember áááát mondott, viszonylag gyorsan bét is kell mondania, mert ha nem, akkor az a bé addig várat magára, amíg már hamu van meg mamu. Igaz, a viszonylag gyorsan mondott bék általában bmeg, bmeg, bmeg formában érkeznek.

Elmagyarázom.

Az ember (esetünkben én) nekilát valami közepes-kicsi méretű felfordulásnak, és ezekben mindig van egy “point of no return”, ahonnan nem csak visszafordulni nem lehet, hanem megállni se, ha nem akarsz a továbbiakban egy csinos kis sitthalom közepén létezni. Lásd például azt az esetet, amikor az arasznyi hosszú csavarokkal felrögzített falipolcot letéped a helyéről, és csinálsz neki plusz lábaksz. Addig nem lehet megállni, amíg nincsenek meg a plusz lábaksz (mert átkozottul instabil a polc nélkülük, azér), a falon maradt likakat meg muszáj eltüntetni (mert nem csak rondák, de törmelékport szitálnak magukból, ami tovább koszolja a lakást, azér). Ha a likakat beglettelted, addig kell befestened a falat, amíg nem tologatod végleges helyükre a bútorokat, mert azután már újabb tologatás és felfordulás kell ahhoz, hogy ezt megoldd, és ilyenkor jó eséllyel beüt az “ej, ráérünk arra még”, te meg még évekig nézegetheted a beglettelt likakat. Nade! Ha már befestetted a falat, és visszatologattad a bútorokat, marha nehezen veszed rá magad arra, hogy felfúrd rá a képeket, mert ez valószínűleg újabb tologatást, glettelést, festést meg más anyámkínját eredményezne.

Summa summárum, egy csomó projekt ott rekedt a limbóban (főként olyanok, amelyek képekkel meg falvédőkkel, na meg persze rendrakással vannak kapcsolatban), egy csomó más meg, ha már elindult, nem hagyható abba. Gondoljatok csak a kamrára. Amikor nekiláttam, nyilvánvaló volt, hogy három napom van rá, slussz. Na ugyanez van most a fürdőszobával, ahonnan hálistennek legalább nem kell több köbméter csetreszt kicűgölni, de amikor észrevettem, hogy a tetőablak mellől kijött egy kisadag vakolat, és a plafonon is van egy repedés, intézkedni kellett, aztán a beglettelt likak olyan mámorító rondán néztek ki, hogy festeni is, aztán persze menet közben elfogyott a maradék Mentolos Zuzmó (három deci kellett volna még, három deci! hát hogy ne kapjon agyfaszt az ember), és most a plafonon van másfél befestetlen négyzetméter, amit marha gyorsan meg kell oldani, mielőtt mindent visszacűgölök, márpedig vissza kell cűgölnöm a dolgokat, mert pénteken érkezik a húgom az összes gyerekével. Természetesen így már kell egy második réteg is, mert próbáltam kihozni a legtöbbet a túl kevés festékből, és így nem lett egyenletes, fujj.

Na hát így haladunk a pokol felé a jó szándékkal kikövezett úton, és mindeközben tanulmányt kell írnom, plusz jelenleg két macskát is gyógyszerezek, mert anyósom elutazott, de Lócinak be kell adogatni a gyogyit a pityikélőjére, ezenfelül meg Poci néhány békés év után már megint itt ül szájgombával, és szívből utál engem, amikor elkapom a grabancát, és gombaölővel kenegetem a szája körül.

Innen szép nyerni, mi?

Azt hiszem, nem lesz semmi meglepi abban, ha magam helyett most Csiperkét küldöm be.

Itt épp csak mérsékelten utál, de ha megpróbálnám megsimogatni, úgy futna el, mint egy nyúl.

 
2 hozzászólás

Szerző: be 2021/07/26 hüvelyk újracucc, eská, macs, nyár, otthoncsücsü

 

8/327 – Láma

Mi újat mesélhetnék arról a diliházról, amit jobb híján életnek hívunk, és amelyben fél hatra már lecsiszoltam a glettet a fürdőszobában, beeresztettem mélyalapozóval, aztán leradíroztam a saját pofámat, és feltettem egy maszkot, majd megetettem a macskákat,

akik a tradíciónak megfelelően félúton cseréltek,

közben pedig a felhők elkezdtek sárga fényt hajigálni a fákra, ami fényképen visszaadhatatlan, de azért mindig meg kell próbálni.

A RK ma megint elpályázik hazulról kutatni, ezúttal Emesével meg egy ígéretes ifjú kutatóval a kutatócsoportjából. (A kutató történetesen nőnemű, de rossz az, aki rosszra gondol, hejj.) Nagybányára mennek levéltárazni, csak előbb még fel kell kanalaznia a csajt egy lámafarmról, ahol éppen lámagondozói vagy miabokám vizsgát tesz.

Na ugye, hogy mégiscsak tudtam valami újat mondani. Most megyek, körberagasztom a világot maszkolószalaggal, aztán erisszed Mentolos Zuzmó.

 
Hozzászólás

Szerző: be 2021/07/25 hüvelyk újracucc, eská, macs, nyár, otthoncsücsü

 

8/326 – Jégkocka

Megjártuk a piacot, most meg már a teraszon vagyok egy pohár bodzaszőrrel. Jégkocka is van benne, bezony.

Olyan rottyantfélének látszom. Tudja fene, talán mert olyan rottyantféle is vagyok.

 
Hozzászólás

Szerző: be 2021/07/24 hüvelyk újracucc, eská, nyár

 

Eská – Éjjeliszekrényből fürdőszobaszekrény

Most éppen olyan időket élek, amikor a nagy tennivalókkal hosszan és nehezen nyűglődöm, a hosszú ideje parkoltatott kicsik viszont előtolakodnak a sorban, és addig vinnyognak, amíg meg nem csinálom őket.

Egy efféle kis tennivaló volt ez a kisszekrény.

Ez anno éjjeliszekrényként szuperált nálunk, aztán az egyik nagy hátulsó-pár-előre-fuss során átkerült a fürdőszobába. És aztán ott maradt.

Drágaszágom valamikor két évtizeddel ezelőtt esett a fejünkre egy tesókájával meg a fura öltözőtükörrel együtt, és már akkor is a felújítás állatorvosi lova volt, vagy minek hívjuk. A lábait például nyilván egy másik akármiről operálták rá anno, az ajtógombja meg ilyen volt, nü:

Nem csak hülyén nézett ki, de két nyavalyás szeggel volt jó átabotában rászögecselve.

Mindez viszont semmi sem volt a belsejéhez képest:

És ezt mi ebben az állapotban használtuk két évtizedig. Szép.

Azzal viszont, hogy átpakoltam a fürdőszobába, halaszthatatlan volt, hogy valamelyest kultúrállapotba pofozzam. Egyrészt a polcbeosztással kellett kezdenem valamit, mert ha úgyis ott a fürdőszobában, miért ne tarthatnám benne a takarítószereket? Ebben az állapotban egyszerűen nem fértek bele. Másrészt meg a belseje, jaj és oá. Ha egy hajszállal jobb alapanyagokkal dolgozhattam volna, simán lefesthettem volna, de így most nemigen maradt más megoldás, mint az öntapadós tapéta.

Mindenekelőtt leszedtem a polcot, a polctartó léceket is lefeszegettem, aztán visszaszögeztem őket öt centivel magasabbra, hogy alulra beférhessenek a pucolókellékek. És utána bevontam az egészet, be én.

Ha ez a virágos izé ismerősnek tűnik, az nem véletlen, valamikor 2015-ben vettem egy esztergomi kínaibótban számos tekerccsel, igen jó szolgálatot tett eddig is, és még mindig van belőle.

A fiókot se hagyhattam ki a szórásból. Böe.

Na de egy kis festék meg egy adag öntapadós tapéta csodát tesz.

(Igen, ez ugyanaz a festék, ami a padlón van. Abból is van még egy kicsi.)

Úgyhogy, dicsőség és halleluja, ezek után végre van egy tényleg használható kisszekrényem a fürdőben.

Az ajtógombot is lecseréltem, erre ni.

Egyszer ha nagyok leszünk, megpróbálok kezdeni valamit az ütött-kopott külső felületekkel is.

 
2 hozzászólás

Szerző: be 2021/07/23 hüvelyk újracucc, eská, nyár, otthoncsücsü

 

8/324 – Irigylendő

Én se vagyok képes most sokkal többre, no de neki nem is muszáj.

 
Hozzászólás

Szerző: be 2021/07/22 hüvelyk újracucc, eská, macs, nyár, otthoncsücsü

 

8/323 – Értelmetlen

Olyan értelmetlenül nyomottka állapotban vagyok minden konkrét ok nélkül, hogy csak na. De legalább renováltam a pipirost.

 
Hozzászólás

Szerző: be 2021/07/21 hüvelyk újracucc, eská, nyár, otthoncsücsü

 

8/322 – Vizes

Tegnap csak kétszer vették el a villanyt. Kezdem magam elég határozottan a nyolcvanas években érezni, azzal a jelentős különbséggel, hogy akkor pontosan lehetett tudni előre, hogy mikor veszik el, és mikor adják vissza. Ja, és nem vonyított közben a riasztó.

Az áramszünetet mindenesetre megpróbáltam kellően konstruktív módon kezelni.

Akkorra már úgyis túl voltam azon, hogy a legnagyobb esőben elinduljak masszázsra, majd három perc múlva, amikor már a bugyim is vizes volt, visszaforduljak, mert nem tudtam átmenni az úton. Lábszárközépig ért rajta a víz, és sodrása is volt neki. Ritka hülyén éreztem magam, na.

Természetesen volt nálam ernyő, de hát annak amúgy sem vettem sok hasznát. A ruhám például így végezte:

Szegénykém még most is ott szárad a teraszon, bár a képet még akkor lőttem róla, amikor kivacogtam belőle, aztán bele egy száraz klepetyusba meg egy pohár viszkibe.

Nem baj, fő az optimizmus. Ma ismét megkísérlek elmenni masszázsra. Ha fedezékbe akartok vonulni a vihar elől, előre szólok, hogy egy negyvenkor indulok.

 
Hozzászólás

Szerző: be 2021/07/20 hüvelyk újracucc, eská, nyár, otthoncsücsü

 

8/321 – Inbetween

Új hét, új kalandok. Neki kell látnom megírni egy tanulmányt, amit aztán elolvasnak tízen, mármint a kötet szerkesztőit meg lektorait meg akármicsodáit is beleértve. Most még abban a stádiumban vagyok, amikor nagyon tudományos és nagyon sznob angol kifejezések keringenek a fejemben, aztán amikor már eljutok odáig, hogy ezekből összetett mondatok kerekednek, leülök, és sok káromkodás közben kitojom.

Addig is, kikulturáltam magam a hétfő, az eső, a blogolvasók meg a tudomány tiszteletére, de még a számat is kipintyöltem. Egy olyan rúzzsal, amit tegnap találtam az egyik rég nem használt táskámban, és amiről (a rúzsról, nem a táskáról) teljesen el is feledkeztem, desőt azt se bírtam felidézni, mikor és hogyan szereztem be. Aztán persze sikerült a táska tartalma alapján visszapörgetni az eseményeket, úgyhogy be tudtam lőni beszerzési időpontként azt a tavaly februári napot, amikor interjút készítettek velem a Jedermannban a március eleji utolsó nagy közönségtalálkozóm előtt.

Mindent összevéve én ugyan kevésbé megtépázva jöttem ki a Szopornyica Idejéből, mint nagyon sokan mások, de azért rajtam sem ment át teljesen észrevétlenül, na.

 
Hozzászólás

Szerző: be 2021/07/19 hüvelyk nyár, otthoncsücsü, turkálgat

 

8/320 – Házibuli

Mielőtt bármi elmesélésébe belekezdenék, szeretném leszögezni: tisztában vagyok azzal, hogy magányosan fogok megdögleni, és farkaskutyák falják majd fel hullámat a nappalim közepén. (Az, hogy miként kerülnek oda farkaskutyák, részletkérdés. Esetleg szólnak nekik a macskák. Mindegy, bízom a zuniverzum akaratlan humorában, majd megoldják valahogy.)

Tegnap este házibuliba lettem volna hivatalos, eszemsetudom mennyi ideje az elsőbe. A hajnali viharos-Macis intermezzó után már gyanakodni kezdtem valami világméretű összeesküvésre, ami itthon akar tartani engem, hogy aztán farkaskutyák a nappalim közepén stb. Mégis, mindaddig keményen tartottam magam* (hé, még azt is előkotortam, mit fogok felvenni!), amíg el nem szundikáltam délben, mert ebből a szundikából arra ébredtem, hogy a zanyatermészet éppen tompa fűrésszel dolgozik a keresztcsontomon. Mit volt mit tenni, elküldtem magam helyett a Repülő Kutatót, hogy képviseljen, és nyújtsa át ajándékomat afféle házavató meglepiként**, én meg lezuhanyoztam, bevettem egy Cataflamot, eldőltem az oldalamon a Kisvárosi gyilkosságok 19. évadával, és vártam a farkaskutyákat.

* Még szekrényajtót is próbáltunk szerelni, bár minek, ennyi erővel a kislábujjunkat is csapkodhattuk volna kalapáccsal, az legalább fizikailag is fáj. Iszonyat ronda lett. Ha felébredtem mára, le is szerelem.

** Ők is felújítottak, de nem joghurtospohárkában kevergetett glettgipsszel és random falfestékekkel a Mogorvák Klánjától, hanem amint ezt értelmes felnőtt emberek teszik, szakemberekre bízva a feladatot.

A meglepi amúgy ez volt,

egy Mónus Mimi nyomat (Papetri Paperworks), amit a Parti Medvéből szereztem be, és ezzel a két kicsi kezemmel kereteztem be. Ha nagyobban akarjátok látni, akkor katt a képre, ezúttal nem méreteztem át.

 
2 hozzászólás

Szerző: be 2021/07/18 hüvelyk ajándék, eská, nyár, otthoncsücsü