RSS

tél kategória bejegyzései

7/100 – Köd és katicák

Ez a hét még “kiköpöm-a-tüdőmet-is” rohanással telik, vasárnapig ez az egyetlen szabadnapom, úgyhogy próbálok minél többet kihozni belőle, amit lehet több kanna tea és változatos célú maszogások közepette, bábszínházi paraván huzatának varrogatásától kenyérsütésig és dolgozatok összeállításától munkaügyi levelezésekig. Mindezt olyan rohadt sötétben, hogy még délelőtt is villanyfényben vagyok kénytelen itthoncsücsülni. Avec katicák.

A vasárnap se hoz majd nagy nyugit, persze: jövő kedd-szerdára is betettem két reggeltől estig tartó vizsganapot, amitől majd sokkal jobb lesz a diákoknak a január. Minden bizonnyal nekem is jobb lesz, de nekem most éppen a decemberemre lenne szükség, az viszont jövő hét csütörtökéig nem leszen. Ez utóbbi nemleszen egyúttal hálistennek azt is jelenti, hogy a jövő hét csütörtökétől bezzeg már leszen. Onnantól januárig itthon ugribugrizom, és azt csinálok, amit akarok. Vagy amit hagynak nekem.

Lesz még itt szőlő és lágy kenyér, ez utóbbi például akkor, ha megsütöm. Úgyhogy megyek is, nekicihelődöm.

 
2 hozzászólás

Szerző: be 2019/12/09 hüvelyk eská, tél

 

A HT projekt 12. – november

Már megint lemaradtam, miként a borravaló, és mentségemre csak azt tudom felhozni, kedveszkéim, hogy ez már jó ideje kész van ugyan, de nem volt egy olyan napom se, amikor rendelkezésemre áll egy nappali fényben úszó félóra, amíg én ezt szétpakolhatom, lefotózhatom, összerakhatom, elrakhatom, beposztolhatom.

Most viszont tessék, itt van. Egy aggasztóan meleg november, nagyinégyzetekben.

Bevallom, azért most már kezdem unni kissé ezt a projektet. Mázli, hogy már csak egy hónap van hátra belőle.

A decembert illetően, mivel továbbra is annyit vonulok fel-alá, mint egy utazóügynök, kínomban elkezdtem előre dolgozni, amit különösen azért tudok megtenni, mert +7 fok alatt már minden kék, és mostanra annyira azért beállt a tél, hogy nemigen melegszik afölé a hőmérsék.

Nyilván könyvelem a pontos hőfokokat a naptárkámba, úgyhogy majd azt fogom használni szamárvezetőnek a végső összeállításkor, de amíg buszon ülök, legalább elfoglalom magam valamivel.

 
Hozzászólás

Szerző: be 2019/12/08 hüvelyk eská, galéria, tél

 

7/99 – Purparlé

A helyzet, a készülődő takonykór és a félév végének súlyát mi sem érzékelteti jobban, mint hogy tegnap délután, miután az ötször negyvenöt perc pofázásból hazaérve elhelyezkedtem az ódalamon, mingyást el is aludtam, és fél hatkor ébredtem fel. Ebben az volt a különösen pikáns, hogy nekem amúgy hattól találkozóm volt tanítóképezdés baratináimmal a székesfőfaluban. Ismervén a brancsot, úgy véltem, nem vagyok még akkora késésben, hogy ne induljak neki, úgyhogy feltarisznyáltam pipikből (ez az évnek az a szaka, amikor ajándékot visz az ember, ha találkozik valakikkel, és pipikből mindig van nálam pár fölöspéldány), begyűrtem magamba egy kávét, a táskámba a horgolást, majd elindultam a hatos busszal purparlézni. Mintegy mellesleg, de továbbra is a helyzet súlyát érzékeltetendő azt is szeretném megjegyezni, hogy nyafogóruhában mentem és egy ecsetvonásnyi smink nélkül. Ha én nyafogóruhában megyek valahová és sminkeletlenül, az általában azt jelenti, hogy extra nagy szar van a palacsintában.

Már csak öt percnyire voltam a találkozó helyétől és usque tíz percnyire attól, hogy előttem legyen egy pájinka meg egy csésze forró tea (úgy véltem, ez lesz az estéhez és állapotomhoz leginkább illő kombináció), amikor telefonáltak, hogy ők még most is ott hédereznek a gyülekezőhelyen, Onomário lakásában, úgyhogy menjek inkább oda. Nos, nem állítanám, hogy végtelen lelkesedés öntött el a gondolatra, hogy le kell szállnom az ekvipázsomról, majd további húsz percet és két átszállást ráhúznom az eredeti tervekhez képest, de üsse kavics. És végül ott is kaptam egy unimukkot meg egy csésze forró teát, úgyhogy nem panaszkodhatom.

Ezek a találkozók általában úgy állnak össze, hogy a társalgásban nagyjából fele-fele arányban képviseltetik magukat életünk dolgai és egymás szívatása, és ezúttal sem volt másként, én viszont kénytelen voltam fél tízkor távozni, mert nem túl elegánsan rázni kezdett a hideg. Ennek következtében viszont tizenegyre már ágyban voltam, és (továbbra is a helyzet súlyának illusztrálásaképp) háromnegyed hétig aludtam egyhuzamban. Akkor nyilván megjelent Poci, hogy holakajám.

Szóval, summázzuk: Advent második vasárnapja van, a lakásdekoráció vegyes összevisszaságban tartalmaz tököket, tomtékat, koszt és macskaszőrt, a házban pár kávés szíven kívül semmi süti, a kovász napok óta nem kapott enni (nem merek/tudok utána számolni, mennyi ideje, de én az ő helyében már feldobtam volna a pacskert), a teljes kóceráj fut, a Bűnök Barlangja extrán fut, a konyhapult úgy fest, mint ahol tengerimalacokat öltek (a Repülő Kutató sült céklákat gyilkolt rajta), még ma ki kell javítanom egy kupac dolgozatot, mert hétvégére ígértem az eredményeket, és mindehhez csak remélni tudom, hogy van itthon elegendő papírzsepi. Pluszban még előttem a csudálatos szorgalmi időszak csudálatos utolsó hete, melynek keretein belül a péntek és a szombat is pofázással fog telni.

Innen szép nyerni, innen szép nyerni, de hát a francba is, én nem nyerni akarok. Csak tudnám, mit akarok helyette.

Mivel az én látványom most nem ember elé való, nesztek kép a tegnapi utamról, bár az sem lesz sokkal tetszetősebb. Az ott a Dunán túl Nagymaros. Már amennyi kilátszik a ködből.

Ha minden jól megy, ma még felhanyigálok ide valami tarkabarkaságot is, mert nekem igényem van rá, és azt hiszem, ti sem tiltakoztok az effélék ellen.

 
Hozzászólás

Szerző: be 2019/12/08 hüvelyk eská, tél

 

7/98 – Ódal

Hazaértem a melóból, berekedve és taknyosan. Most az ódalamon fekszem és krákogok. Ha lesz valami fejlemény, majd mesélek róla. Pl. holnap.

 
Hozzászólás

Szerző: be 2019/12/07 hüvelyk tél

 

7/97 – Krampusz

Ma, mint enyhe meglepetéssel észleltem, mikor végül belenéztem a tükörbe, nagyjából krampusznak öltöztem. Tudok én viszont ennél nagyobb kunsztot is, például egész évben Mikulás vagyok.

 
2 hozzászólás

Szerző: be 2019/12/06 hüvelyk újracucc, eská, tél

 

7/96 – Blockflőte

Ez most már igencsak a szorgalmi időszak utolsó előtti hete: tegnap reggel a harmadévesek egy fazék gyümölcsteával és egy nagy doboz mézeskaláccsal fogadták az intézménybe bezuhanókat a hallban, miközben utolsó erőfeszítéseket tettek, hogy a “Jeles napok” zárthelyire gyorsan bevágjanak még néhány fontos információt a virágvasárnapról meg a húshagyó keddről. A másodévesek már a múlt héten eljutottak oda, hogy még óra közben is bábelőadáshoz festegettek virágokat, miközben én Rudolf Steinerről döngicséltem nekik, a földszinti közösségi dühöngőben (valaha büfé) meg szinte mindig van valaki, aki éppen blockflőtén gyakorol.

A vicces az, hogy ez nekünk teljesen természetes, és nem is nagyon tudjuk másként elképzelni, de azért elég tisztán látom, miért nehéz megérteni a bölcsészkar irányából felénk pislogva, hogy ezek a képzések hogyan működnek és miként festenek.

Summa summárum, ezt most azért mondtam el nektek, hogy jobban értsétek, miért nem fog senkinek szeme se rebbenni, ha én elmegyek dolgozóba így.

 
1 hozzászólás

Szerző: be 2019/12/05 hüvelyk újracucc, eská, tél

 

7/95 – Kutyákmacskák

Tegnap miután hazakúsztam a dolgozóból (már megint berekedtem a hatszor negyvenöt percem végére, és most olyan dallamos hangom van, mint egy ír szetternek), átvedlettem nyafogóruhába és zseníliazokniba, majd kicsit elhevertem a kanapén. A következő pillanatban már hajnali háromnegyed egy volt, és nekem hiányzott a jobb lábam.

A továbbiakban rövid, ámde heves pánikroham következett (hé, még csak ébredőben voltam), majd valaki halk puffanással távozott a nemlétező végtagom környékéről, ezután pedig az is kiderült, hogy a lábam még megvan, épp csak annyira elzsibbadt, hogy nem érzem. Well. Anyósom néhány napja küldött át nekem egy ilyet,

úgyhogy most megállapíthattam, hogy a) nem vagyok elég erős, b) hajnali öt, muhaha, próbáljátok ki háromnegyed egykor, c) éngemet ki fognak tagadni a katkóktól, mert miközben a zsibbadást próbáltam kimasszírozni nyomorult csülkömből, az járt a fejemben, hogy “Ó, bmeg, nesze nekem Vizitáció”.

Ha már úgyis hajnal volt (hajnal akkor van, amikor felébred az ember – a húgom egyik nagy mondása volt anno, hogy a nap első étkezése az a reggeli, és tökmindegy, éppen reggel van-e, amikor eszi az ember), főztem magamnak egy kávét, aztán nekiveselkedtem, és írtam levelet a levelezős hallgatóimnak a jövő heti megbeszélős paláverről. Tíz perccel később már választ is kaptam. Ez a világ teljesen meg van húzatva, és igen csekély vigasz, hogy nem én vagyok az egyetlen, aki a pre-indusztriális korok alvásciklusaiban él (=idióta időpontokban ébred és szunnyad).

Nagyon szép és logikus húzás lett volna ebben a stádiumban, ha követem a pre-indusztriális korok embereinek mélyen spirituális megoldásait (=rövid ima és elmélkedés után visszafekszem aludni), de nekem nyilván ennél sokkal több hülyeség van a fejemben benne, úgyhogy inkább előkerestem az adventi sütik receptjeit. Anutám a hét végén kérte, hogy küldjem át neki a csokicsók receptjét, ez ugyanis irgalmatlanul nagy családi favorit. Na hát itt van, tessék kattintani. Természetesen a házban éppen nincs csokidara. Instant kávé és porcukor viszont van, úgyhogy első felvonásként ezúttal a kávés szívekkel indítottam. Persze ez sem ment akadályok nélkül, a margarin éppen hajszálnyira volt a “hm, ez már talán avas” állapotától, a porcukor meg úgy összekeményedett a zacskóban, hogy le kellett reszelnem. Csak tudnám, mit csinálok én az életemmel meg a kamrámmal. És mikor sütöttem bármi mást kenyéren kívül. És mi lenne akkor, ha napi nyolc órát kapálnék futószalag mellett, három gyerekem ordítana kajáért meg tiszta ruháért, a férjem pedig nem mosna magára meg nem vasalná enkezével az ingeit. Valami nagyon nincs rendben, feleim. Hogy a redvába jutottam el ide, hogy minden szét van forgácsolódva körülöttem, és úgy tengek, mint Toldi Miklós lova, pedig másként is lehetne, hát ezt fel nem foghatom.

A kávés szívek végül azért mégis csak készen lettek.

De csak miután átmásztam az újabb akadályon, ami a tepsiben összeszervesült szezámmag, olívaolaj meg csirkezsír volt, mert persze a hétvégén sütött édesburgonyás csirke után nem mosogatott el senki, csak lazán behajintotta a sütőbe a tepsit as it is. Ekkorra már tényleg úgy éreztem, hogy összefogott ellenem a világ (nyilván inkább vissza kellett volna feküdni ima meg elmélkedés után), és heves vágyam lett felmenni az emeletre, aztán felkölteni a világot, és kukliprédikációt tartani neki arról, hogy öntisztuló tepsi, öntisztuló teatojás és öntisztuló mosogató sem létezik, a fermentált tejtermékek műanyag flakonjának reciklálásáben pedig csak az első, nem pedig az utolsó lépés, hogy beletöltünk egy deci vizet, aztán bebasszuk a mosogatóba. A világ viszont éppen köhög (konkrétan végigugatta az éjszakát), és az isiászát fájlalja, úgyhogy inkább hagytam, hadd aludjon, legalább addig sem csinál további rendetlenséget. Annak amúgy, megjegyzem, megvan az előnye, hogy a világ olvassa a blogomat, mert legalább úgy tud szembesülni lesújtó véleményemmel, hogy nem visítok közben, mint egy felháborodott halaskofa.

Nagy naivitásomban egyébként úgy gondoltam eredetileg, hogy amíg a sütitészta a hűtőben pihen, én megmosom a hajam, mert az embernek a saját korpuszára is figyelmet kell fordítania, neszpá. Ezzel szemben egy egész órán át pucoltam a konyhát meg a mosogatóba hajigált random tárgyakat, és még mindig lenne mit melózni vele. Grrr, aúú, irgumburgum meg társaik.

Ez után a remek kezdet után persze nem nézek nagy optimizmussal a mai nap elébe, pedig ez egy egészen könnyed és vidám és rövidke nap, csak egy órám van, utána pedig fellátogatok az oskola negyedik emeletére, és bábszínházi paravánt fogok renoválni. Én. Ezzel a két csecsebecse kezemmel.

Remélem, addig nem ájulok el vagy valami efféle. Semmilyen értelemben nem érzem magam a topon. Na sebaj, majd a hideg életben tart odakint. És legalább a hajam is megmostam.

Erre itt még persze jön egy kabát meg egy táska, de az összképen nem fognak javítani semmit.

 
Hozzászólás

Szerző: be 2019/12/04 hüvelyk ajándék, újracucc, eská, macs, tél

 

7/94 – Pé mint Pilis

Azt leszámítva, hogy tegnap tényleg öreg este volt, mire hazaértem, a hírek ismeretében én még a szerencsések közé tartoztam itt fent északon, merthogy a Pilis ugyan beállt, mint a parancsolat, de én mindig éppen az ellenkező irányba mentem benne, mint amerre az aktuális dugó volt. Igaz, ehhez olyan trükkös eljárásokra volt szükség, mint hogy Pécsabáról visszamenni Esztergomba, és onnan jutni el a szokásos útvonalon Szentendrére, de legalább ilyen módon megúsztam, hogy Pévörösvárnál rostokoljak a buszban a többi szardella között, a telet szidván.

Tegnap amúgy minden fogcsikorgatós optimizmusomra szükség volt ahhoz, hogy ne siránkozzak összehuttyanva, amiért ki kell mennem ebbe itt (az úton az úgynevezett “tél első napja van, és lehullott a hó, ugyan ki számított erre?” helyzet látható, még ugyan nem teljes pompájában, de már folyamatban).

Pedig milyen jól elnézegethettem volna belülről a sok fehéret,

de én ehelyett összeszorítottam a fogam, és elcaplattam ezen át a buszmegállóig,

aztán addig báloztam ott a hóban állva,

amíg nem jött egy busz.

Ma is ugyancsak a buszra várva fogok bálozni állva ugyanott, és ugyancsak öreg este lesz, mire hazaérek, de még hatszor negyvenöt percet is pofázok a kettő között. És már a hó sem lesz ilyen szép fehér. Most egyébként is kétségbeesetten nyúzott és hajszás két hét következik, a megfeszített tancsitancsi mellett extra mennyiségű szocializációs és másegyéb feladattal. Pedig, mindent összevéve, a tancsitancsi is éppen elég lenne, a szorgalmi időszakot ugyanis egy olyan héttel zárom majd, amelyen pénteken és szombaton is tanítok a diákok legnagyobb örömére.

No de ezt a hidat akkor jégtelenítjük majd, amikor odaérünk. Őtözködős képet meg majd akkor teszek fel, ha olyanom lesz, mert most éppen átkozottul nincs.

 
Hozzászólás

Szerző: be 2019/12/03 hüvelyk eská, tél

 

7/93 – Lutri

Más körülmények között minden bizonnyal lelkesen pislognék odaki, hogy “né, havazik!”, de ezek most nem azok a körülmények, hogy ütné meg a ragya. Egyrészt el kell hagynom a jó meleg lakást, és ki kell caplatnom a világba, másrészt még csak nem is “ah, sétáljunk egyet a havazásban” céllal, hanem munkaügyben; harmadrészt pedig nemcsak hogy fel kell vonulnom északra, ahol legjobban havazik, de a 11-es és a 10-es főutakon is utaznom kell, márpedig egyik sem arról híres, hogy jól viselné, ha ráesik tíz centi fehér izé. Plusz még értekezlet. Az értekezleteket a leginkább optimális időjárásban sem fogadom kitörő örömmel, hát még most, amikor az is lutri, odaérek-e időre, és ha nem, meddig kell rostokolnom behavazva valahol a prérin.

Szóval, mindent összevéve, mára igen pocsék nap várható, és délután ugyan masszázsra mennék, de egyelőre azt sem tudom, visszaérek-e, vagy ott ülök majd elakadva valahol Pémarót és Dömös vagy Pécsaba és Pévörösvár között. Szép kilátások.

 
2 hozzászólás

Szerző: be 2019/12/02 hüvelyk eská, tél

 

7/92 – Tündefény

Jól indul ez a december: a Bűnök Barlangja felrobbantva, a hajam festés közben, odakint mínuszok, idebent tündefény, a fejemben és körülöttem meg irgalmatlan mennyiségű projekt, a készenlét mindenféle változataiban.

Merthogy van, ami még kábé csak negyedkész,

van, amihez csak az alapanyagokat szedegettem elő,

van, amivel még csak homályos elképzeléseim vannak,

van, amit már csak varrni kell,

van olyan is, amikor több projektet fújt össze a szél egyetlen kosárba,

sőt, olyan is van, amibe már bele is ettek.

Ráadásul a tudományon és egyéb csatolt kellemetességeken is kéne melózni, mert (sajna) engem nem a tarkabarkáért tartanak. És mindeközben egy blogbejegyzést is alig lehet megírni a naaagy szőőőrös, cuki akadálytól.

 
2 hozzászólás

Szerző: be 2019/12/01 hüvelyk újracucc, eská, macs, tél

 

7/91 – Maszogós

Annyira de annyira hétvégét tartok én most, hogy még boltba is nyafogóruhában mentem.

A mai napot igen lusta maszogással óhajtom tölteni, amibe persze azért belepuszil egy kis savanyúkápis kenyér meg más ezmegaz, de a szőrös hátramozdító igen rossz hatással van rám, úgyhogy nem számítok világrengető akciókra.

Pedig látjátok ugye, mennyi rendezgetnivaló lenne itt ebben a kuplerájban.

 
2 hozzászólás

Szerző: be 2019/11/30 hüvelyk újracucc, eská, macs, tél, ősz

 

Eská 7/6 – Páárnák

Gyenge vagyok, mint az őszi légy, csak három új darab van tavalyhoz képest. Cöcö.

Előtte:

Utána:

Hogy megnyugtassam macskabarát olvasóimat: Pocit nem zavarta különösebben, hogy átrendezték körülötte az ambianszot.

 
2 hozzászólás

Szerző: be 2019/10/30 hüvelyk újracucc, eská, macs, tél, ősz

 

Évzáró – A hatodik

Szép-csúf-zűrös év volt ez, kedveszkéim. Kicsit vénebbek lettünk, némiképp nyűgösebbek is, voltak jó és rossz perceink-óráink-napjaink. Elvesztettük Celofánt, megkaptuk állandó kosztosnak a harmadszomszéd Bercijét. Tanítottam orrvérzésig, és annyi szakdolgozóm volt, mint égen a csillag. Elkezdtem horgolni, aztán nem tudtam abbahagyni, még egy hőmérséklet takaróba is belefogtam. Döngettem tovább a doktorit, voltak konferenciák meg beadni való borzasztóságok, aztán végül ott volt a komplex vizsga, ami megette a júniusomat. És utána, amikor végre szabad voltam, mint az egeknek madarai, meglepetésszerűen elfogott a szövegundor. Nem lehet csak a beadandókra meg a rém sok szakdolgozatra meg a komplex vizsga kötelező olvasmányainak tömegére fogni, de azért minden bizonnyal ezeknek is köze volt ahhoz, hogy, bármennyire szerettem volna, egész nyáron képtelen voltam bármiféle szöveget kézbe venni. Akár az enyém lett volna az, akár másé, akár csak a saját kedvemre írok-olvasok, akár a disszertációmhoz – egyszerűen nem ment. Ilyenre talán sose volt eddig precedens, legfeljebb csak az egyetem első és másodéve közötti vakációban, mindenféle lelki viharok meg szakítások között történt olyan, hogy ne írással-olvasással töltsem a nyaram túlnyomó részét. Úgyhogy jobb híján megvettem Bélát, a tűzőgépet, aztán ennek örömére áthúztam a lakásban mindent, ami csak kézügybe esett.

Valójában, ha visszagondolok, nem nyáron kezdődött mindez: egész évben, mikor valami kreatív dologba kezdtem, az sose szavakban öltött formát, hanem mindig valami olyasmiben, ami megfogható és kézbevehető. Kár. Hiányoznak azok a szavak, a nyavalyába is. A fikció mákonya (kábítószer az, nem egyéb, higgyetek nekem tapasztalt embernek, aki már majdnem negyven éve él szövegek között), a lelkes nyári hajnalok a teraszon, amikor az ember csak ír, mint a bolond, és mindezt tulajdonképpen csupán az írás öröméért csinálja. Hát ez kimaradt idén mindenestül. Mindent összevéve csak és kizárólag ez a blog volt az, amit nem muszájból írtam, és ha ez nem lett volna, akkor tényleg nem lett volna semmi.

Igen, tényleg szép-csúf-zűrös év volt ez. Végül egy egészen icipicit talán bölcsebbek lettünk tőle, bár erre azért nem vennék mérget. De amíg van humorérzéksz meg színes ficnik meg puha macskák, és amíg van esély arra, hogy visszatalálok a szavakhoz, addig talán-talán elleszünk.

Úgyhogy zárásul nesztek egy marha nagy galéria. Köszi, hogy meghallgattatok.

 
8 hozzászólás

Szerző: be 2019/08/31 hüvelyk blabla, eská, galéria, macs, nyár, tavasz, tél, ősz

 

6/február

Szűköske hónap volt, a nagyját ráadásul cikcakkruhában töltöttem. No de azért: galéria!

 
3 hozzászólás

Szerző: be 2019/02/28 hüvelyk blabla, eská, galéria, tél

 

6/180 – Félúton

Remélem, hiányoztam. Túl vagyok a szörnyeteges hetem felén, már csak két rémnap van hátra belőle.

Én, mint látható, még megvagyok. Celofán is megvan még.

 
6 hozzászólás

Szerző: be 2019/02/27 hüvelyk újracucc, eská, tavasz, tél

 

6/178 – Kapirgálás

Ma tovább folytatódik a “munka, munka, munka meg az örökös kapirgálás”*, és csak azért nem állítom, hogy ez lesz ebben a félévben a legnehezebb hetem, mert elég nagy összegbe mernék fogadni, hogy a zuniverzumnak még vannak tartalékban további dobásai.

Csak rövid áttekintésként, ha esetleg úgy gondolnátok, eltúlzom a dolgot:

Ma befejezem annak a könyvnek az elolvasását, amit szombaton este adtak fel kötelező olvasmánynak a doktorin. Véglegesítem az e heti óráim ppt-jét és a szerdai doktoris prezentációét. Véglegesítem a disszertációm vázlatát és interjúkérdéseit, majd elküldöm a témavezetőmnek. Visszaviszem könyvtárba a lejáró könyveket. Becsomagolok Pécsre. Gyártok konzerveket is, ha van hozzá energiám, mert amúgy csütörtökig coki. Fél háromkor kozmetikushoz vagyok hivatalos (ez még azelőtt meg lett beszélve, hogy rám zuhant volna az összes többi hülyeség és marhaság). Ha minden jól megy, még ma rám esik a magos egekbül egy tanulmány is, amit át kell néznem, lehetőleg minél gyorsabban.

Holnap reggel hatkor eldöngetek tanítani. A tanítás szüneteiben értekezletet szervezek a jövő hétre. Az óráim befejezése után a Repülő Kutató bekanalaz Esztergomban Emesébe, végigcsorgunk a fél országon, irány Pécs. Én menet közben aggódni fogok, mert ez az én alapállapotom, az aggódás.  Miután lepakoltunk a szállodában, elmegyünk valahová táplálkozni, én meg tovább aggódom.

Szerdán reggeltől estig az egyik csúnya kis teremben fogok kuksolni, vitázom, prezentálok, és általánosságban megpróbálok okos kislánynak néninek látszani. Utána ki a teremből, vissza Emesébe, mars haza.

Csütörtökön reggel elfutok tanítani, majd az óráim után felkepesztek a budapesti buszra, és bedöngetek a székesfőfaluba, ahol szakértőt kell játszanom egy rangos intézmény programján. Utána visszadöngetek Szentendrére, és eldőlök, mert pénteken megint tanítok.

Hát ez az én hetem, és azt még csak tortahab ezen a nyüves tortán, hogy Celofán már ugyan négy és fél héttel túl van a szavatossága lejáratán (értsd: négy és fél héttel ezelőtt már felajánlotta a doki, hogy elaltatja, mert innen nem fog felépülni a macska), de az öt hetet már nem fogja megérni. Egyre gyengébb, már csak támolyogva ugrik fel a fotelbe, tegnap a vécében összekente saját magát, mert nem tudott egyenesen állni benne. Nekünk meg el kell vonulnunk másfél napra, kurvaélet. Ha rábízzuk anyósom felügyeletére, a jóisten se tudja, mi fog történni ez alatt az idő alatt, nekem pedig folyamatos bűntudatom lesz, ha meg elaltattatjuk, végig fogom bőgni a hetet, és úgyszintén folyamatos bűntudatom lesz.

Drukkoljatok vagy imádkozzatok vagy mittomén, mert ezúttal tényleg átkozottul ránk fér.

Mindehhez így festek máma, és istenbizony a maihoz hasonló napokon semmiféle értelmét nem látom az őtözködős blogolásnak.

* Ez egy dörzsireklám szövege volt valamikor a kétezres évek elején, onnan vált a mi családunkban afféle ernyőfogalommá minden olyan tevékenységre, amit muszáj megcsinálni, pedig nagyon rühelli az ember. És a reklámokkal szemben a való világban még ripsz-ropsz megoldást hozó termék sincs az ilyesmire.

 
8 hozzászólás

Szerző: be 2019/02/25 hüvelyk eská, tavasz, tél

 

6/177 – Hajajajaj

Az én nagy szent terveim azok valának, hogy a mai napot a Bűnök Barlangjában héderezve töltöm, ezen belül konkrétan egy olyan kísérlettel, hogy miként lehet egy túl rövid kardigán, egy kiszuperált spagettipántos top és egy méternyi anyag közreműködésével tavaszi ruhácskát gyártani. Az én nagy szent terveimet viszont (emelje fel a kezét, aki meglepődött) vihogva és kéjjel csűrte szájba a zuniverzum. Ma is ppt-k és más efféle cukiságok fölött fogok kuksolni, és ez így megy majd in aeternum.

Az egyszerűség kedvéért írjuk le a történteket úgy, hogy addig balalajkáztam címzettek ablaka alatt, amíg végül valaki kinyitotta az egyik ablakot, és akkurátusan a fejemre öntötte egy éjjeliedény tartalmát. Nincs is nagyobb öröm, neszpá, mint mikor az ember szombat este nyolc után megtudja, hogy szerda délután kettőkor prezentációt kell tartania valamiről, amit kellő homályossággal úgy határoztak meg, hogy “egy atlanti és egy kontinentális oktatási rendszer összehasonlítása”. Na mármost én az ilyesmit mindig megoldom, küldjön rám a zuniverzum bármiféle peripeteiát, amiből pusztán pofázással kivághatom magam, de azért mégiscsak előadtam a Gézengúz-féle hörgős-morgósat. Csak tudnám, miért mindig az van, hogy add meg Uramisten, de most rögtön, sőt, még tegnapra kéne.

Mielőtt viszont ismét belevetettem volna magam a kutatói és előadói munka gyönyöreibe (grr), megmostam a hajam, mert ha ez így megy tovább, és további képletes éjjeliedényeket öntenek a fejemre, még erre sem lesz időm. Nyilván ezzel sikeresen eltüntettem a kék csíkokat is, de indiánnak lenni memória, arra még elég jól emlékeztem, hogy megígértem nektek, beszámolok arról, hogyan bírta az iccakát a kence.

Nos, így.

A hajam már eredetileg is mosásra érett állapotban volt (óvatos duhaj vagyok én), ez az akció viszont tovább csupálta, lehet látni, amint kis göröngyöcskék ülnek ki a krétából reája. Kijönni viszont nyom nélkül kijött, bár az is igaz, hogy szintén az óvatos duhajságom miatt eggyel többször samponoztam mosáskor. A párnahuzaton nem hagyott különösebb nyomot, de (gondolom, ez sem lep meg), nálunk a párnahuzatok is tarkák, mint a pávián segge. Ettől függetlenül azt is bevágom mosóba.

A verdikt? Ideiglenes eljárásként elég jól szuperál a módszer, feltéve, hogy az ember megtalálja azt a színt, ami nyomot hagy a hajában. Nagy kosz nem maradt utána sem felkenéskor, sem a hajon, sem lemosáskor, bár azért a kádat ki fogom pucolni, de amúgy is azt teszem minden hajmosáskor, szóval végül is mindegy. Leginkább olyan esetekre ajánlanám, amikor valaki buliba megy, és egyetlen napra akar valami extrát és szokatlant, amitől könnyű még akár azon az éjszakán megszabadulni.

Más képet máma nem kaptok rólam. Nyafogóruhában és felemás zokniban ülök frissen mosott hajjal a Bűnök Barlangjában, és halkan brünnyögök, mert körülöttem itt egy csomó vicces és kreatív és tarkabarka projekt, nekem meg ehelyett az atlanti és kontinentális oktatási rendszerekkel kell szaroznom.

Szép vasárnapot nektek is.

 
7 hozzászólás

Szerző: be 2019/02/24 hüvelyk újracucc, eská, tavasz, tél

 

Intermezzó – Tavasz előtt, tél után

(Alkonyati mászkálás, képmagyarázatokkal.)

A görögkeleti székesegyház roppantul fotogén darab bármilyen fényviszonyok közepette, de ma különösen kitett magáért.

A székesegyház oldalában van egy lezárt sikátor, annak az elején pedig a legislegkedvencebb emléktáblám.

Nem messze található A Virágok És Kívánságok Tere, éppen meglehetősen virágtalan állapotában. Ha néhány hónap múlva ismét megmutatom, rá sem fogtok ismerni.

Ezt a talányos kis domborművet is nagyon szeretem, amint szinte véletlenül ott üldögél egy kőfalban, és észre sem veszi senki.

Ezt viszont mindenki észreveszi, mert ez a főtér.

Ebből a szögből még pofásabb, mert ezen az oldalon éppen egyik házról sem omlik a vakolat.

Ez a templomok városa, mint Adelaide. Adelaide-ben viszont tudtommal nincs Bükkösnek hívott patak.

És amikor lemegy a nap, kihal az egész kóceráj. “Kisváááros! Kilenc óóóóra! A levegőt elzááárni!” Bizony, az évnek ebben a szakában itt már hétkor elzárják.

 

 
Hozzászólás

Szerző: be 2019/02/22 hüvelyk blabla, galéria, tavasz, tél

 

6/175 – Program

Tegnap, miután hazajöttem a munkázóból, roppant elszántsággal odaálltam a Repülő Kutató elé, és azt mondám neki, hogy elegem van ebből a szarakodásból. Az egymással töltött időnk nagyrészt abból áll, hogy hazazuhanunk, aztán macinaciban meg nyafogóruhában a) tovább nyűglődünk a munkáinkon b) próbáljuk kitalálni, éppen mit akar enni Anasztázia nagyhercegnő. Fenébemár. Egy turistaszivattyú cum kultúrváros közepin ülünk, oszt nem látunk belőle lószart se, mert mindig csak rohanunk valahová. Úgyszintén, egy turistamágnes táj közepin ülünk, és azt is csak a busz ablakából nézegetem munkába menet meg onnan jövet. Egy olyan napot akarok, amikor felöltözünk ember szeme elé való őtözetbe, és különösebb cél nélkül csámborgunk egymás társaságában, nuku munka.

A Repülő Kutató valószínűleg megijedt egy kissé, mert azt mondta, oké. Úgyhogy már voltunk reggelizni a Duna-parton, és mászkáltunk a városban, és vettünk a Skanzen-ház pékségében kovászos vágott zsemlét, mert ugyan azt a reggelit otthon is össze tudtuk volna ütni, és zsemléket is szoktam sütni, de ez azért mégiscsak más.

Most a Repülő Kutatón a sor, hogy kitaláljon valami programot délutánra, és átkozottul nem érdekel az sem, ha túrabakancsban mászat végig a komplett Szentendrei-szigeten, csak csináljunk valamit, mielőtt végképp megöregszünk macinaciban és nyafogóruhában.

 
3 hozzászólás

Szerző: be 2019/02/22 hüvelyk eská, tavasz, tél

 

6/174 – Vacilla

Az elmúlt napok magas sarkon való rohangálásai után ma ideje volt lapos talpú csizmára váltani, mielőtt a lábam leesik a helyéről. Akkor viszont már, mivel ha lúd, legyen döglött, felvettem a pipeződ ruhámat hozzá, sok balti-zölddel, hogy legyen, ami kiüsse az emberek szömit.

Ez egy igen jó ruha, kényelmes meg nemgyűrődős meg vicces a színe meg az anyaga, de mégis vacillálok rajta, hogy megtartsam-e vagy sem. Talán a kényelmes zsákszabása miatt? Hordok én ennél sokkal nagyobb zsákokat is, de ez valamiért így is, hmm, mégis-mégse. Micsináljak, Blognak Népe? Véleményeket kérek.

Igen, ma nagyon őtözködős blog voltunk. Ha esetleg mégiscsak inkább a procedurális memória működésére és funkcióira lennétek kíváncsiak, ne fogjátok vissza magatokat, én arról is szívesen.

 
13 hozzászólás

Szerző: be 2019/02/21 hüvelyk eská, tavasz, tél