RSS

tél kategória bejegyzései

8/95 – Summa

Egyetlen képben az életem.

Az egyetlen, amiben bízhatok, a jövő. Mit ne mondjak, jól kinézünk, ha ez az egyetlen.

 
Hozzászólás

Szerző: be 2020/12/04 hüvelyk eská, macs, otthoncsücsü, tél

 

8/94 – Hócipő

Na kábé mostanra lett tele a hócipőm ezzel az egésszel. A munkámból eddigre tényleg nem maradt semmi, amiért szeretem csinálni, cserébe egyre több az olyan feladat, amit általában azért visel el az ember, mert tudja, hogy az a szükséges rossz cserébe a jó részekért. Ma este nyolctól például egy kilencven perces értekezleten kell részt vennem, és én azokat élőben, délben is utálom, hát még monitoron keresztül és este.

Amikor reggel íígy nézett ki az ég,

én már töltögetni való anyagokat irkáltam a diákoknak, aztán mire végeztem-forma velük, csak a móka kedvéért bepuszilt ez a ma esti értekezlet. Könyörgöm, tessék már felfogni, pandémia van, és átkozottul nem az az időszak, amikor a legjobb ötlet nemhogy úgy tenni, mintha nem történt volna semmi, hanem még ráadásul ki is használni az egészet némi pluszban bevezetett hisztérikus nyüzsgésre. Úgyis otthon vagy nyolctól, nem? Akkor nesze neked egy púp értekezlet.

Nekem most nyugira lenne szükségem meg puha cicákra, illatos mécsesekre meg karácsonyi készülődésre, nem pedig arra, hogy még nagyobb sebességre kapcsoljon a bolondvonat. A falvédőmet pedig ki fogja megcsinálni helyettem, he?

 
Hozzászólás

Szerző: be 2020/12/03 hüvelyk ajándék, újracucc, blabla, eská, otthoncsücsü, tél

 

Adventi dekkolás 2. – Ficnik, sorakozó!

(Holnaptól beüzemelem a fényképállványt, hátha az segít. Addig elnézést, ez van. Minél inkább tél van, és minél nagyobb beltéri izéket fotózom, annál homályosabb lesz a végeredmény.)

Mielőtt bármi kreatívba belefeledkezhetnék, előbb tudnom kell, egyáltalán mim van, azzal kapcsolatban pedig, bevallom, már rég elvesztettem a fonalat.

Merthogy én már évek óta csak hajigálok erre mindenfélét.

Az ott valahol alatta egy naagy kosár. Eredetileg csak a nagyobbacska polármaradványokat hajigáltam bele, aztán rá (van amúgy két minificnis zacskóm is), de aztán belekeveredtek más maradványok is, és néha kihúztam belőle egyet-mást, de azt már rég nem tudtam, mi van az alján.

Mély lélegzet, kiborít.

Félelmetes.

Attól sem lett kevésbé félelmetes, amikor színek szerint szétszortíroztam az összest.

Mikor szereztem be én ennyiféle színű polárt?… Ja, persze, az elmúlt tizenöt évben. No de így már kezelhető, halleluja.

Huh, de örülök, hogy ez megvan.

 
Hozzászólás

Szerző: be 2020/12/02 hüvelyk advent, eská, otthoncsücsü, tél

 

8/93 – Közös alap

Ma megest konzultációt tartok az érdeklődők számára – nyilván a gyivákok is “haggyábékén” állapotban vannak, de a szabál az szabál. Ennek tiszteletére felvettem egy olyan régi kötényruhát, amire ti már talán nem is emlékeztek. Ha zsebe is volna, maga lenne az ideális örökdarab. No, majd megpróbálok legyártani belőle egy replikát. Valamikor.

Ebben az életben, amikor az ember csak derékig látszik, engem nem ismerők számára talán poénos lenne, hogy a tanár néni felemás zokniban és tarka tornacipőben nyomja, de ezek a diákok ismernek engem, mint a rossz pénzt, és amúgy tanítani is a legteljesebb lelki nyugalommal járok effélékben.

Macskai híreink ezúttal az “ellenségem ellensége a barátom” témakörben folynak, és igazán hálásak lehetünk Picurnak, aki továbbra is meg- megjelenik a teraszon sárga nyakörvecskéjében, bezabálja a vendégeknek félretett papit, valamint közös utálati alapot nyújt a mi szőrös terroristáinknak.

 
Hozzászólás

Szerző: be 2020/12/02 hüvelyk újracucc, eská, macs, otthoncsücsü, tél, ősz

 

Adventi dekkolás 1. – Csiriz és fény

A beaucaire-i pékek valószínűleg elsírnák magukat, de az eredmény egyre ehetőbb.

Igaz, ezt nem lehetett előre látni, tegnap például az öregtészta sunyin felnyomta a doboz tetejét, és el akarta foglalni a konyhapultot, úgyhogy káromkodva adagoltam át egy nagyobb dobozba. Még ma reggel is úgy nézett ki, mintha a nyolcadik utas hagyta volna maga után.

A lakásban még nem volt idő meg enerzsia nagyobb tatárdúlásra (különben is, a falvédő ügyében megkutyáltam magam, hogy addig nem cserélem le, amíg nincs kész az új, úgyhogy pesszimistább olvasatban ez jövőre is itt lesz a falon), de fellőttem a fényzet nagyját.

A képen amúgy a kupiba belerejtettünk egy Repülő Kutatót meg két macskát. Tényleg ott vannak, no.

 
Hozzászólás

Szerző: be 2020/12/01 hüvelyk advent, újracucc, eská, macs, otthoncsücsü, tél

 

8/92 – Zengeráj

Reggel arra ébredtem, hogy “Ki-ki-kukorékol már a kakas, hajnal akar lenni”. A baj, hogy ez a fejemben szólt, úgyhogy azóta is keményen dolgozom azon, kihajtsam belőle.

Hogy egy kis magyarázatot adjak hozzá, ez egy ismeretes collegiumi műdal kezdete, és figyelembe véve az elitképzés főlegvárának generációról generációra hagyományozódó dalkincsét, épp olyan, amilyenre számíthattok egy csomó összezárt, kanos századeleji fiúegyetemistától. Van egy cserkész meg egy obszcén variációja, plusz még elöl cserkész, hátul obszcén és fordítva, szóval izé. Nekem fél egytől konzultációm van gyivákokkal a Teamsen, és ugyan a jelen ifjai nagyrészt kötőszóként alkalmazzák a bazmeget, de azért mégiscsak, na.

Ha nem sikerül fél egyig kikergetnem a cserkészeket meg az obszcénokat, a végén még arról fogok dalolni a gyivákoknak, hogy zingi-zongoráznak a kipi-kuplerájban, és ugyan már mindannyiunknak átkozottul majdnem-félév-vége-van, de azért akad, ami mégiscsak túlzás.

Közben az uccánk népe is nekilátott dekkolni a csarnokot, ott ahajt ezen a képen középen-alul, kicsit jobbra egy adventi uccadekor látható. Én ugyan nem egészen aranyozott ördögszarvakkal képzelem el az adventet, de idén, asszem, ez is belefér.

 
Hozzászólás

Szerző: be 2020/12/01 hüvelyk újracucc, eská, otthoncsücsü, tél, ősz

 

Adventi dekkolás, 0.

Ma láttam egy olyat, hogy “dekkold a csarnokokat!”, aztán csak néztem hülyén, amíg le nem esett, hogy az automata fordító mindössze ennyit tudott kezdeni a “deck the halls” kifejezéssel. (Angolul nem tudóknak: ez nagyjából annyit tesz, hogy csicsázd ki a lakásod karácsonyra.)

A mai nap már eleve a bamba bámulások, hülye nézések és más effélék napja volt. Roppant komoly munkával megírtam például a diákjaimnak négy levelet, előjegyzési naptárt is használtam hozzájuk, aztán persze kiderült, hogy szerda helyett keddet mondtam, péntek helyett meg szombatot, ami nyilván azt jelenti, hogy általánosságban meg csütörtököt. Hálistennek a diákjaimnak több esze van nálam, és rákérdeztek, jól értik-e, hogy mit akartam írni, amikor ahelyett hülyeségeket írtam, én pedig megnyugtattam őket, hogy jól. A tűzdelt paidagógosz néninek annyi esze van mostanság, mint egy vödör lepkének.

Mindezek után talán nem meglepő, hogy mostanra teljesen bedühödtem magamra, hogy merrefelé támolygok éppen, eszemsemmi, kreativitásomsemmi, oszt a lakásom is fut elfele. Ez így nem maradhat. Úgyhogy szent esküvést tettem, és ezt gyorsan el is mondom nektek, mert így nagyobb szégyen, ha esetleg ezzel is csütörtököt mondok.

Szóval: én alulírott hülyebogyó ezúton fogadom, hogy mostantól huszonnégy napon keresztül minden napon csinálok valami olyat, ami talán nem kötődik szorosan az adventhez, de alkotó- vagy rendező- vagy bármi efféle tevékenységnek minősül, legyen az kenyér vagy díszkoszorú vagy végre felfúrni a falra valami izét. És ezt be is blogolom. Uff.

Időm persze nem nagyon lesz rá, mert addig még le kell zavarnom egy csomó órát, zárthelyit, vizsgát meg egy tanszéki értekezletet, de ez így most már tarthatatlan, úgyhogy felgyűröm a nyafogóruhám ujját, aztán uccuneki.

 
3 hozzászólás

Szerző: be 2020/11/30 hüvelyk blabla, eská, tél

 

Intermezzó – Advent első vasárnapja

Kicsit csámpás, kicsit felemás, temetői macskákkal, rigókkal, díszkáposztával meg a többi, legkevésbé sem adventi látvánnyal. Azt hiszem, leginkább erre az egész évre hasonlít.

 
2 hozzászólás

Szerző: be 2020/11/29 hüvelyk eská, galéria, tél, ősz

 

8/90 – Egymondat

Ma annyira, de annyira vasárnapot tartok, amennyire ez csak lehetséges, nem nyitom meg a munkahelyi levelezést, nem nyitom meg a Teamset vagy a Neptunt sem (tegnap is konzultációt tartottam meg üzeneteket írogattam), ehelyett kiélvezem az olyan luxusokat, mint lágytojáska nyafogóruhában a kanapén

(az írós-krumplis zsemlét még tegnap sütöttem, reggel kelesztés, konzultáció közben újabb kelesztés, utána sütő, világ csudája, hogy lett belőle bármi is), most pedig letotyogok a piacra, ahol zsibvásár van meg helyi iparművészek, mert rohadtul elegem van a félévből is, az otthoncsücsüből is, meg abból is, hogy ma már advent első vasárnapja, én pedig még mindig ott ragadtam valahol az őszben,

úgyhogy ma bosszúból felöltözöm tarkabarkába, és elmegyek hülyeségeket venni, mert az mégiscsak tarthatatlan, hogy teljesen le van gyalulva az agyam, de annyira, hogy megírok egy komplett blogbejegyzést, és csak a végén jövök rá, hogy egyetlen végtelenbe nyúló mondat lett az egész.

 
3 hozzászólás

Szerző: be 2020/11/29 hüvelyk újracucc, eská, tél, ősz

 

8/89 – Találkozások

Bokától lefelé ősz, bokától felfelé tél, ahajt oldalt pedig a pandémia második hulláma. Múlt pénteken a konferencia miatti idegizgatottságomban, mielőtt véresre rágtam volna a körömágyam, előrántottam a takaróhorgoló pamutfonalakat. Ha továbbra is kitartanak ezek az idegizgatottságok (és sajna nem látom okát, hogy elmúlnának), nem marad felhorgolatlan takarófonal ebben a vircsaftban.

 
2 hozzászólás

Szerző: be 2020/11/28 hüvelyk újracucc, eská, otthoncsücsü, tél, ősz

 

Szaporulat a szekrényben (is) 8/4 – Túlélőcsomag vajmi

Tegnap bent voltam influenzaoltásért a székesfőfaluban*, és mivel utoljára valamikor nyáron voltam odabent (nem vicc), összekötöttem a kellemetlent a haszontalannal, vagyis beiktattam néhány beszerzést. Mikor itthon kipakoltam új szerzeményeimet, rövid, de heves röhögőgörcsöt kaptam, mert csak akkor sikerült realizálnom, hogy afféle “túlélőcsomag karanténidőkre” gyűjteménnyel tértem haza. Marha vicces. (Nem, nem az.)

Voálá, itt az összes holmi, amit széles hátamon hazacűgöltem tegnap.

A horgolófonalak, tekintetes bíróság, muszájosak voltak. Talán emlékeztek még rá (egy frászt emlékeztek), hogy tavasszal-nyáron milyen pusztítást végeztem a készletben. Azt azóta sem sikerült pótolni, de most egy kicsikét igen, hála néked, Euroshop.

Vettem ollót meg horgolótüveket is, mert ki tudja, mikor támolygok ismét arrafelé, és ezek, ha nem is számítanak teljességgel fogyóeszköznek, hajlamosak eltűnni a Bűnök Barlangja tájain, ne tudjátok meg, mekkora kupleráj van most ott éppen. Ezenfelül, mivel már vagy két éve nem történt efféle, vettem egy Burdát, mert már azt se tudom, milyenek ezek. Hááát, a régiek jobbak voltak. (A ’97-’05 közötti időszakra gondolok.)

Ezenfelül, úgy fest, tanultam az olaszoktól, akik a második hullám hisztijében a megszokott liszt-olaj-pasta-budipapír beszerzéseken felül hajfestéket is vettek quantum satis. Hajrá, pipiros.

Korpuszom további restaurálására vettem sampont, meg becsámpáztam az Yves Rocher-ba is, akik töretlen derűvel küldik nekem a havi ajánlatos képeslapjaikat.

Gondoltam, kihasználom az akciókat, a testápoló (ezúttal a tél meg a nyuginyugi mián/érdekében egy levendulás-szedrest vettem) meg a hidratáló arcmaszk siralmasan fogyóban volt. Szokás szerint persze nem csak kedvezményeket vágtak hozzám, hanem kis ajándékcsomagot is. Remek.

Ez már egy ideje tervben volt, és valószínűleg igencsak hasznos beszerzés lesz: egy fotóállvány.

Kicsi, viszonylag olcsó, nem is túl erős vagy ügyes, de az én szuperkompakt gépeimhez pont jó lesz, és nekem Terveim vannak.

Mivel úgyse mocorgok sokat odakint, vettem egy bentimocorgós tornacipőt, mert ilyen színben még nem volt. Ha megérjük, jövőre majd odakint mocorgok benne. Addig is, nédda, milyen szépen harmonizál a sárga nyafogóruhámmal.

Na és persze az évszak nyomorúságait kivédendő kellett valami, ami fényes meg illatos, úgyhogy gyerünk, fényfüzér meg illatgyertya. Ez utóbbi ahogyan a lengyelek elképzelik a skandináv karácsonyt, tavaly már vettem ilyet, és szerintem elég jó elképzelés.

Hát ezt sikerült “sopiznom” tegnap, és mindent összevéve úgy fest a kupac, mint amikor az ember rákészül arra, hogy az orrát is alig dugja majd ki a házból. Talán mert tényleg.

* A munkahelyem organyizálta meg nekünk, és akkora tömegek jelentkeztek rá, hogy ábécésorrendben lettünk beosztva. Jelentem, ez volt életem legelső influenzaoltása, mert eddig mindig úgy voltam vele, hogy bahh, ha bekapom, hát bekapom, szelaví. Idén nyilván az ezzel kapcsolatos hozzáállásom is árnyalódott kicsinyt, ezúttal azt gondoltam, hogy “épp elég baj a szopornyica, még egy influenzát is benyalni, hogy aztán ott keceteljek, éppen mitől vagyok felfordulva, még csak az hiányzik”.

 
4 hozzászólás

Szerző: be 2020/11/13 hüvelyk ajándék, eská, tél, turkálgat, ősz

 

7/188 – Macera

A reggelt ezúttal kivételesen nem azzal kezdtem, hogy “holazsepim”, hanem azzal, hogy “holaférjem”. Amikor én lefeküdtem, ő már igen békésen horkolt, amikor pedig felébredtem hatkor, nem volt sehol, ami nem jellemző. (Jó, na, van úgy, hogy mégis, de ezúttal tudtam, hogy ma nem kell mennie sehová, itthoncsücsü kutatónapja van.) A nyomok (összegyűrt szőnyegek, földre hajított plüssállatok és több más efféle) a földszintre vezettek, ahol a Poci nevű szőrös terrorista üdvözölt további összegyűrt szőnyegek közül, majd a horkolás hangját követve eljutottam a Repülő Kutató hencseréig, ahol végre megtaláltam az elveszett pasit egy pokróc alatt.

Mivel nekem szupererőm a dedukszijo, könnyen ki tudtam találni, hogy itten nálunk valamikor hajnalban buli volt és ereszdelahajamat, amit én természetesen átaludtam. Hja, így fest az, amikor az ember fejére ránőnek a szőrös családtagok – hol van az már, amikor Poci idekerülése után egy hétig az ágyneműtartóban dekkolt, és csak enni, inni meg szarni járt ki onnan! (Na nem mintha hiányozna; rém strapás úgy simogatni egy macskát, hogy két párna, egy téli paplan meg egy kisbalta között heverész az ágyneműtartóban.) A Repülő Kutató amúgy meg is érdemli a hajnali macerálást, mert esténként órákra eltűnik, aztán Idegen Macskák szagát hozza haza magával. Anyósom szerint ugyan Lócit szeretni nem megcsalás, de asszem erről nem konzultált Pocival.

Hát így élünk mi itt ebben a bolondokházában, mókuskáim, házi szőrös maceragéppel meg szomszédba outsource-olt másik szőrös maceragéppel a Macskatartók Kihelyezett Tagozatánál, és szinte biztosan könnyebb lenne az élet, ha a két dögöt egy légtérben lehetne tartani, mert akkor legalább egymást macerálnák, nem minket. Fránya FIV. Lóci persze közben úgyszintén ránőtt a szomszédék nyakára: már randalírozik is, amikor nem kap idejében enni, a múltkor pedig hajnali ötkor költötte fel anyósomat azzal, hogy nincs nyitva a nappaliba vezető ajtó, márpedig ő bele akar ülni a foteljébe, és onnan nézni a rigókat. Ja, már saját fotelje is van, bizony. Egyszer majd azt is lefotózom nektek.

Addig is nesztek egy-egy sztárfotó az archívumból.

Mind a két macskáról, naná hogy.

 
Hozzászólás

Szerző: be 2020/03/06 hüvelyk eská, macs, tavasz, tél

 

Eská 7/20 – A struccpolitika következményei

Mint tudjuk, nekem rohadt hosszú buszútjaim vannak. Ezek alatt most már nemigen vagyok képes másra, mint hogy zenét hallgassak, az ablakon bámulgassak kifelé, valamint horgoljak. Ha nagyon muszáj, tudok ugyan olvasni meg gépelgetni is, de ahhoz nagyon ott kell lennie a muszájnak: a busz ráz, a betűk pattognak, szemem meg nincs csak kettő, és nagy élvezettel használom őket, amely tevékenységhez a továbbiakban is ragaszkodom.

Az ablakon kinézegetni már nem nyújt sok változatosságot, lassan az összes kutyaólat ismerem azon a negyvenöt kilométeren. Marad a horgolás. Ez utóbbi viszont mostanra olyannyira átszövi az én buszútjaimat, hogy amikor a múltkor az egyik kollegina az okostelefonokról és utazásokról beszélgetett a diákokkal, akkor közölték vele, hogy “MÁK tanárnő viszont horgolni szokott a buszon”. (Mit tehetnék, no, a diákjaim egy része ugyanazon az útvonalon evickél tanulóba és vissza, mint én. A Dunakanyar egy kis falu.)

MÁK tanárnő, bár ezt a diákok nem tudják, tényleg azért horgol, hogy túlélje a rohadt hosszú buszutat, mert amúgy nemigen foglalkozik a végeredménnyel, csak horgol, horgol, meg horgol. Hetvenkét szemmel kezdi, alul egy rövidpálcasor, felül egy rövidpálcasor, középen huszonhét sor marokkói szív, kábé három út oda-vissza, oda-vissza Szentendrétől Esztergomig, kész? kész. Aztán hazaérkezés után oda se tekintve besuvasztja a kész példányt a Kallax polcon a kosárba, következőkor meg kezdi elölről. Nyilván időnként elfogynak a fonalak, és akkor az esztergomi rövidáruboltban gyorsan vesz az ember néhány gombolyaggal, de hát a fonal az ilyen, elfogy.

Ma volt annak a napja, hogy kiborítottam a kosarat. Mamii.

Mamiiiii.

MAMIIIIIII.

 
5 hozzászólás

Szerző: be 2020/03/01 hüvelyk ajándék, eská, tavasz, tél, ősz

 

7/február

Szökőnappal együtt is elég fakó-taknyos kis hónap volt ez, de azért egy galériára való tarkabarka bármilyen vacak hónapból kihozható…

 
Hozzászólás

Szerző: be 2020/02/29 hüvelyk eská, galéria, macs, tél

 

Szaporulat a szekrényben – Terven és magamon kívül

A jelen blogévre azt fogadám meg (megint), hogy nem veszek magamnak cipőt, ruhát, anyagot, semmit, egyáltalán nem. Ez ment is fél évig rendesen, leszámítva egy vis maior esetet, amikor ott találtam magam Pécsett egyetlen pár cipőben lesántulva, és muszáj volt tennem valamit, hogy egyáltalán hazajuthassak. A héten viszont lelki és testi nyavalyáim  következményeképpen lábbal tapodtam az oly szép fogadalmat, és vettem mindenfélét. Egy kis szerencsével további fél évig ismét rendes kislány néni leszek, de addig is hadd mutatom be, milyen erányokba züllöttem el hirtelen.

Item, vettem anyagot. Ilyet.

Három méter hetven centi pólóanyag egy körúti megbolondulós anyagboltból. Olyan passzentos dolognak tűnt, heh. Nyilván majd nyári ruha lesz belőle, valószínűleg több darab is.

A megbolondulós anyagbolttól nem messze lakik a körúton egy Cream outlet, ahol a másutt el nem kelt cuccaik szoktak kikötni, aztán napról napra olcsóbbak lesznek, végül pedig valószínűleg ledarálják őket, vagy valami még ennél is rémesebb módon kerülnek egy fast fashion ruhák temetőjébe a harmadik világban. Mikor nekem sikerült becsámpáznom oda szerdán, épp ott tartottak, hogy a földszinten 200 HUF egy darab, az emeleten meg 100, innen már a temetőbe visz az út.

Vagy haza hozzám. A túlméretezett, paradicsomszínű high-low pulcsit már láttátok rajtam csütörtökön, de vettem egy irgalmatlanul pink, jóformán hordatlannak tűnő zseníliapulcsit is. Finom, puha, meleg, öregeknek ez való.

Ezt a balti-zöld bársonykabátkát sem hagyhattam ott, mert nem.

Nehéz fotózni a természetes színét, de valami ilyesmi:

Ezek a gyűrt taft szoknyák már a kétezertízes évek elején kimentek divatból nagy sajnálatomra, és egyre kevesebb akad belőlük turkálóban is, de most találtam egyet, hurrá.

A dereka kicsit elfeslett, de tíz percet kellett belefektetnem tűvel-cérnával a kezemben, és most már teljesen oké.

Ezt itt sose vitte volna haza senki, és valószínűleg én is kapok a fejemre azoktól az olvasóktól, akik szeretik a csinos testhezálló holmikat, de hát mit tehetnék, én a bumfordi kötényruhák szerelmese vagyok, úgyhogy hazajött velem. És zsebe is van!

Miután belekeseredtem a kerettantervekbe, cipőket is vettem magamnak. Pirosból sosincs elég,

ez a Clarks meg nem is cipő, hanem lábra való kesztyű.

Attól még persze az első hordáskor valószínűleg feltöri a lábam, hogy aztán a későbbiekben soha többé ne tegye, már van némi tapasztalatom a Clarks cipőkkel.

Ja, és ezt nem én vettem magamnak, hanem a Repülő Kutatótól kaptam ajándékba. Ez is egy kesztyű. Bokszkesztyű. Nyamnyam.

Hát így léptem én a züllés útjára, és nem is apróztam el ezt az útralépést, de ha minden jól megy, szeptemberig nincs több ilyen ereszdelahajamat.

Ha minden jól megy, ofkorsz. Másként viszont…

 
2 hozzászólás

Szerző: be 2020/02/29 hüvelyk ajándék, tavasz, tél, turkálgat

 

7/181 – Menta

Kicsit kezdem unni, hogy az a tűz és ragyogás, ami minden sorscsapáson átvisz, leginkább a “már megint úgy felkúrtam az agyam valamin, hogy dühömben csakazértis és irgumburgum” formájában szokott megjelenni. Igen, jól sejtitek: ebből a takonykórból is a düh fog kivinni, nem egyéb.

Különösen dühítő (bár nyilván a blogolvasókat ez szórakoztatja leginkább, én meg az a fazon vagyok, aki a közönségért bármit, úgyhogy természetesen elmesélem), amikor fogcsikorgatva valami hasznos-egészséges dologba próbálok belekezdeni, aztán ez olyan radikálisan röhögséges következményekbe csap át, hogy öröm nézni. Mármint kívülről. Ezúttal például én süsübogyó azt találtam ki, hogy légutaim és általános állapotom javítása érdekében bele fogok ülni egy nagy kád forró vízbe, amibe gyógynövényes fürdősót szórok quantum satis, és ezzel fogom delektálni magam.

Az egész már a kezdetektől el volt pacsálva, bár nehéz megtalálni a kezdeteket. Talán az volt az, amikor pár évvel ezelőtt muszáj volt kicserélnünk a kazánt, és egy olyan modern ketyerét szereltek be a régi helyett, ami egyúttal kiváltotta a bojlert is, haladjunk a korral. Nos, azóta nincs olyan, hogy a lakás bármelyik csapjából igazi gőzforró víz folyna, ezúttal is felcsavartam ütközésig a melegvizes keverőt, de nem jött belőle, csak langy nyári szellő, úgyhogy a “lehántom köntösöm, és belelebegek a kádba” helyett muszáj volt kettőt fordulnom klaffogó papucsomban a konyha és a fürdőszoba között, mindkétszer felcipelvén az elektromos vízforralót, tele igazi forró vízzel, amit belezúdítottam a langy nyári szellőbe, és így végül sikerült elérni valami olyan hőfokot, ami a “forró fürdő” fogalmát súrolta. Alulról. Képzavarral.

Másrészt, ha belegondolok, a kezdetek, amikortól minden el lett pacsálva, akkorra datálhatóak, amikor megépítették a palotánkat. Én már egy igen kései fázisban szálltam be a dologba, talán a beépített konyhabútor megrendelése környékén, amikorra már kész volt tokától-bokáig, burkolatoktól szaniterig minden, nem is beszélve a beosztásról meg az összes többiről, ami miatt morogni szoktam. Anyósoméknak ez volt az első ház, amit építettek életükben, márpedig azt minden építész tudja, hogy az első házad az ellenségednek építed. Ezt ők, nem lenni nekik tapasztalat, nem tudták. A Repülő Kutató, akinek véleményeznie kellett a dolgokat, egyrészt huszonhárom éves volt, másrészt meg igen sikeresen be van oltva belsőépítészet és lakberendezés és effélék ellen. (Hogy mást ne mondjak, huszonév együtt töltött idő után is képes még olyanokat kérdezni tőlem, amikor én rábökök egy bútorra az Ikeában, hogy “na ezt”, hogy “és, öö, hová teszed? és elfér ott?”. Hahh.) Ehhez képest én tervrajzok között nőttem fel, apám építész volt, mostohaapám építész volt, anyám meg szintén építészként végzett, szóval képzelhetitek.

Az előbbi bekezdés hosszú bevezetője csak ahhoz kellett hogy a kádat elmagyarázzam. Mi indiánok, akiknek lenni tapasztalat és előrelátás, figyeljél jól, édes fiam, Lyukas Gumi, készen vett lakásnál belenyugszunk ugyan abba, amit ránk mért a sors, de ha nekünk kell fürdőkádat választani, akkor előbb, horribile dictu, beleülünk ruhástól, hogy megnézzük, működni fog-e nekünk ez a kád. Nos, ezt nyilvánvalóan senki nem tette meg, mert az egész helyrajzi számon nincs olyan, akinek a fizikai paramétereire működni tudna ez a kád. Tényleg. A RK derékig kilóg belőle, én meg nem tudok lazítani benne, mert ha ábrándosan letámasztom a fejem a szélére, óhatatlanul lecsúszom, és bugyborékolni kezdek, miközben a lábam bokáig kilóg a túlvégen.

Na hát ezt a kádat töltögettem én langy nyári szellővel egy relaxáló fürdő érdekében, merthogy a remény hal meg utoljára. És a remény érdekében elővettem a fürdősót. Az aljas gonosz fürdésnehezítő kád ellenére is van a házban egynihány fürdősó, ezúttal én egy mentás parajdi fürdősóra szavaztam, ami valamikor a kád és a kazán között került a házba, a címkéjén mindenféle erőltetett góbéskodások meg rovásírás, és ez volt a harmadik kezdetek, amikortól el volt pacsálva minden. Megnéztem az adagolási útmutatót (hálistennek legalább az nem rovásírással volt rajta), aztán belezúdítottam a kádba, kavartam egyet rajta, és hagytam, hadd teljen.

Megtelt. Hát, gyerekek, én még életemben nem láttam ilyen gusztustalan pocsolyát. A szárított menta megszólalásig úgy nézett ki, mint a teazacc: fele a kád alján, fele a víz tetején ringatózva, közötte meg egy zavaros lélötty. De hát mit volt mit tenni, belemásztam.

A következő tíz perc nagyrészt káromkodással telt, miközben próbáltam életben maradni az ide-oda lötyögő sós mentateában, ami ráadásul csúszott, mint a bagolyszar, és már a túlfolyóig ért, de én még mindig kilógtam belőle olyan stratégiai pontokon, amikre jó lett volna a forró fürdő, amikor pedig megpróbáltam nyakig merülni, törvényszerűen kibukkant a lábam a túlvégen, bugyborékolás, pánik, csapkodás. Kábé úgy festhettem, mint egy karácsonyra vett élő ponty, ami miatt három napig nem tisztálkodhat a család, mert annak szentestéig a kádban a helye, ne nyikorogj, fiam, Töhötöm, ezt én még Teca nénjétől tanultam, hogy így kell. (Megjegyzem, nálunk gyermekkoromban egyszer egy csuka volt a fürdőkádban, bár nem karácsonykor. A RK még rosszabbul járt, vele egy fél szarvas nézett szembe a fürdőkádból, mikor gyanútlanul hazajött valahonnan, és nem is sejtette, hogy a vadász nagybácsi vizitelt aznap náluk. Hajh, nyolcvanas évek káeurópai panel-fürdőszobái, de sok érdekes dolgot láthattatok valaha.)

Hát így esett, kéremszépen, hogy én a gyógyulás útjára léptem, legalábbis fejben, mert a test ugyan még erőtlen, és a takony dúsan tenyészik, de már elég dühös vagyok ahhoz, hogy ennek a szarnak a jövő hétre írmagja se maradjon. Ha pedig azt hinnétek, extra mennyiségű költői túlzással írtam meg ezt a bejegyzést, tessék, így nézett ki a sós mentatea, mikor már lefelé eresztettem azt a rühes kádat:

Igen, a szmötty utána ott maradt az aljára ragadva. És hosszan kellett csiszatolni, hogy lejöjjön a kádról. És ha gyanúsan mentaízű halat fogtok a következő napokban a Dunából, én voltam az, itt tessék reklamálni. Meg a parajdiaknál.

 
5 hozzászólás

Szerző: be 2020/02/28 hüvelyk blabla, eská, tavasz, tél

 

7/180 – Karmikus pech

Miután a mai napot azzal kezdtem, hogy villámló gyorsasággal csurig töltöttem három zsebkendőt, beláttam korlátaimat, és búsan nekikezdek, hogy a hét hátralévő részére lemondjak minden programot, ami azt igényelte volna, hogy a) kilépjek a lakásból, b) hosszan pofázzak diákoknak, c) órákon át rázassam magam a tömegközlekedéssel.

Az Isten verje meg, én tényleg nem ezt a lovat akartam. Az úri közönség megnyugtatására viszont elmondanám, hogy 98% biztonsággal nem koronavírus, merthogy nem passzolnak a tünetek (hejhó, épp a saját taknyomba vagyok fulladva, a lázam meg csak hőemelkedés, az is csak délutánonként). A hiányzó 2% amúgy annak a karmikus pechnek van fenntartva, ha véletlenül a 880-as busz vált volna a vírus helyi epicentrumává, mondjuk, valahol Dömös és Pilismarót között. Kitelik tőle. Tudjátok, Pilis szívcsakrája meg effélék.

Nyilván a legkevésbé sem vagyok mutogatható állapotban: csak a számon át bírok levegőt venni, az orromra meg muszáj előkotorásznom a hámosító krémet, mielőtt teljesen kisebesedik, és lényegében pizsiben vagyok, mert minek strapáljam magam. Úgyhogy (hirtelen fordulattal) nesztek, itt vagyok. Bár ebben épp most nem találom túl nagy örömem.

 
Hozzászólás

Szerző: be 2020/02/27 hüvelyk tél

 

7/179 – Beszámíthatatlan

Hát kérem, én ma azért nem írtam eddig, mert reggel be kellett pendliznem a nagy székesfőfaluba, hétfőn ugyanis nagy plénum előtt kerekasztalbeszélgetek, és ahhoz kellett egy előzetes kerekasztalbeszélgetés, hogy tudjuk, miről, hogyan, merre, meg a többi izé.

Most már ugyan pizsiben (plusz nyafogóruhában) vagyok, itthon, előttem egy kanna tea, és nemsokára elhelyezkedem stabil oldalfekvésben a futonomon, de reggel még ilyen tiptop voltam, hejj.

Amúgy ez az a cipő, ami akkor kedden volt rajtam, amikor végigfutottam Esztergomot, és azóta fáj a talpam. Nos, a mai nap után egyre erősebb bennem a gyanú, hogy a cipő a hibás, mivelhogy ma meg Budapeftet futottam végig, és most kicsike csillagokat látok, valamint igencsak szégyellem magam. Merthogy, izé, voltam kozmetikumboltban. Meg, khm, anyagboltban. Meg (ezt már be se nagyon merem vallani) turkálóban is.

Fogjuk a fejemet eltömítő takonyra és az ebből származó beszámíthatatlanul kiszámíthatatlan állapotra, az elég jó védekezés. Vagy legalábbis remélem, hogy az.

 
2 hozzászólás

Szerző: be 2020/02/26 hüvelyk újracucc, eská, tavasz, tél, turkálgat

 

7/178 – Légutak

Amikor hajnali háromkor arra ébredsz, hogy nem kapsz levegőt, mert a légutaid teljesen elcsömöszölődtek, mire pedig sikerül kifújnod az orrod, siralmasan fel is ébredtél, de teljesen, viszont semmihez nincs ebben az időpontban eszed, leszámítva olyan jól bevált aprószarokat, mint a horgolás meg a Midsomer Murders valamelyik korai évada.

No de legalább valaki kifejezetten kedvel engem ilyenkor, mert nagy vagyok, langyos, és nehezen mozdulok.

 
8 hozzászólás

Szerző: be 2020/02/25 hüvelyk újracucc, eská, macs, tél

 

7/177 – Gyakszi

Csendben reménykedtem ugyan, hogy a tegnapi “igyunk-egy-Coldrexet-mielőtt-felfordulunk-hirtelen” csak sunyi kis hipochondriás roham volt, de nem. Tényleg kaparatorkom szezon van, legalábbis nálam itt. Egyelőre ez ugyan pusztán annyit jelent, hogy időnként ordas nagy köhögések szakadnak ki belőlem, és szokatlanul halk a hangom, szinte suttogós (ha felhangosodom, na akkor jön az ordas nagy köhögés). Viszont ha nem állom útját, lesz ez még ennél cifrább is.

Nyilván az ilyesmi mindig gondos mérlegelés után dönti el, mikor szakadjon a fejedre, és ezúttal is igen magas pontszámot tudnék adni neki “tudod kivel szórakozzál” kategóriában, ugyanis mától kezdődik a gyakszihét. Ez azt jelenti, hogy csak pénteken kell tanítani mennem, addig mindenki elvonul egyéni gyakorlatra, ki ide, ki oda, nekem meg nem kell hosszú-hosszú órákon át pofáznom. Cserébe viszont egy efféle félszabad hét éppen arra lenne jó, hogy tudományos tevékenységet folytassak, mert másként megeszi a fene a disszertációmat. Úgyhogy amit a kaparatorkommal megnyertem a vámon (“úgyse kell beszélnem, hurrá”), azt elvesztem a réven. Én, mi tagadás, még legjobb állapotomban is rettentő sok hörgés-morgással művelek bármiféle tudományt, nemhogy akkor, amikor nyűgösen iszom kannaszámra a teákat.

Úgyhogy, tessék, ez a leginkább kifejező kép, amit a mai naphoz és jelen állapothoz társítani tudok.

 
1 hozzászólás

Szerző: be 2020/02/24 hüvelyk eská, macs, tél