Mit ne mondjak, tegnap eljátszottam a komplett csatát Szondi két apródja, írta Arany János verse szerint, a végére én voltam a vert sereg meg a nyertes sereg meg mindenki, még a két siránkozó apród is, de főként a felhőbe hanyatló romok. Délután az egész hét gyakorlat után érzelmes búcsút intettem átmeneti diákjaimnak, majd vérben forgó szemmel belevetettem magam a turkálásba.
A sors olyan sajátságos helyre pottyantott be engem a hétkerben a Rákóczi út mellé, hogy közvetlen közelemben volt két Cream meg két Háda, a hazafelé tartó útvonalamon pedig további egy-egy mindkettőből. Na mármost ezen a héten a Cream éppen “jobbik holmijaink 390 péz, rosszabbak 190 péz”, a Háda pedig “50% kedvezmény mindenre, csak vigyétek” állapotban volt – ehhez képest igazán visszafogtam magam, nemde. Összesen 10ezer forintokat sem költöttem a két tonna nekem-új holmira.
Azt némi sajnálattal elmondanám az izgalmakra áhítozó közönségnek, hogy nem vettem semmit, ami igazán érdekes. A jelek szerint kihaltak a világból a vicces hosszú szoknyáikat és ruháikat megunó nők, mert ebben a kategóriában nem találtam semmit. Nadrágom és blézerem már most több van a kelleténél, a felhozatalban meg nem volt olyasmi, amiért azt mondhattam volna, hogy sebaj, ez még elfér a további harminchárom között, nem hagyhatom ott.
Magyarán, nem vettem igazából mást, csak felsőket. Meg egyetlenke ruhát, azt se valami extrát.
No de sok beszédnek sok az alja, lássuk a medvét!
Vettem egy kupac spagettipántos pólót (fogyóeszköz) meg hosszú ujjú pólót (dettó).
Van az a rövidke fajta kardigán, amit én igen szeretek, és ennek megfelelő mértékben nyűvöm is őket szétfele, abból is vettem négyet, egymáshoz hasonlatos, mégis eltérő színekben és szabásokban. Ezek igen praktikus darabok az én életemben, hordani is fogom mind a négyet, amíg ezeket is nem nyűvöm szét. A sorban az utolsó külön vicces, ilyenem már van rozsdaszínűben.
Aztán vettem egy hosszabb szürke kardigánt is, mert kiholtak a szürke kardigánjaim. (Oké, egy még elketyeg megstoppolva, de az nyári.) Ennek hiányzik egy gombja, de én azokat a gombokat úgyis le óhajtom cserélni.
Vettem egy tunikát is egy igen kedves nyakmegoldással,
meg egy másikat, ami meg hátulról néz ki ilyen sajátságosan. (Most még. Én őtet jó eséllyel átszabom majd.)
Meg két pulcsit. A RK-nak is találtam egyet, de arra gondolom nem vagytok túl kíváncsiak.
Meg egy ruhát, amin még a címke is rajta van, ámde teljesen hiányzik belőle a “hanger appeal”, és jó eséllyel alsószoknyaként fog majd bevonulni a ruhatáramba, de majd meglátjuk.
A legtarkább darab, amit beszereztem, valószínűleg anyósomé lesz majd, merthogy 24-es méretű, de hát nem hagyhattam ott valamit, ami kábé tíz deka, és féláron adják a kilós turkálóban, hát nem?
Szóval ezt nyomtam én le tegnap, és annyit shoppingoltam, mint egy instacica Glamour-napok idején, a végére meg tényleg úgy éreztem magam, mint Drégely vára, romokban. Ilyet azért nem csinálunk gyakran még ezen a bolond blogon sem, azt megígérhetem.
Minden nap más - mindennap más 