RSS

tél kategória bejegyzései

Intermezzó – Lóci révbe ér

(Előzmények itt és itt.)

Amikor legutóbb bármi érdemi információt közöltem veletek Lóciról, az még a tanácstalanság és a “hátha, hátha” időszakában volt, amikor megfeszített erővel törtük a fejünket azon, mi legyen vele. Hiába cuki és simogatásra éhes és szeretetteljes és gyönyörű darab, lövésünk sem volt, hogy a nyimnyámba találunk gazdit egy FIV-pozitív macskának, aki ugyan most még egészséges, mint a makk, de csak további FIV-pozitív macskák mellé lehetne befogadni. Mivel viszont mi roppant okosak vagyunk, addig törtük a fejünket, amíg a Repülő Kutatóéból kipattant az isteni szikra: adjuk oda dajkaságba a szomszédba, anyósomékhoz. A macska gazdája továbbra is ő lesz papíron meg egyéb ilyen ügyekben, de Lóci majd a szomszédban lakik. Ahogyan fogalmazott: “Outsource-oljuk a macskát”.

Outsourcing. Remekül hangzott, neki is láttunk. Nyilván egy ilyen projekt alapos tervezést és bevezetést igényel, stratégiával meg mindennel ami ilyenkor köll. Gondos megfontolás után a direkt marketing és az élő termékbemutató módszere mellett döntöttünk, célcsoportként pedig az állatszerető nyugdíjas nőket és kiskorú humánerőforrásokat határoztuk meg. (Remélem, röhögtök. Keményen dolgoztam az előző mondaton, az árgyélusát neki.) Mivel éppen téli vakáció volt, és itt pocolt a szomszédban anyósom összes unokája, addigra pedig mi már kitapasztaltuk Lóci legfontosabb szkilljeit (=szép, bújós, barátságos, és imádja, ha simogatják), nem bonyolítottuk tönkre a dolgokat, csak megmutattuk a direktmarketing-kampány célcsoportjának, melyik ajtó mögött van a macska.

Lóci természetesen az elvárható módon viselkedett. Hanyatt vágta magát anyósomnak. Hanyatt vágta magát az unokaizékéknek. Boldog kis sikkantásokkal fogadta, ahányszor valaki bement, hogy megsimogassa. Aki simogatás után ki akart menni a szobából, annak ráfeküdt a cipőjére, és dorombolt. Minden úgy zajlott, ahogyan a mesékben, leszámítva apósomat.

Apósom nem kedveli a macskákat. Nem rúg utánuk vagy ilyesmi, csak nem igényli macskák (vagy más háziállatok) jelenlétét az életében. Addigra viszont már a reklámkampány célcsoportja keményen be volt zsongva, úgyhogy Logikus Ellenvetésekre volt szüksége. Sajna, majdnem mindegyikre fel voltunk készülve. “Lóci szét fogja karmolni a bőrkanapét.” Szereztünk macska-távoltartó szprét. (Asszem azóta sem használták, Lócit a kanapé csak annyiban érdekli, ül-e rajta valaki, akire rá lehet tehénkedni.) “Én nem fogom a macskavécét pucolni.” Sebaj, vagyunk erre elegen. “Sok pénzbe kerül.” Átvállaltuk az alom meg a kaja meg az orvos költségeit.

Summa summárum, apósom végül belenyugodott, hogy Lóci ott fog kikötni a nyakukon, úgyhogy január 12-én egy sokszemélyes processzió átszállította a szomszédba Lócit, a vécéjét, az almot, a kajáját, a Béres-cseppjét, a fülcseppjét meg az edénykéit. Mindezt beraktuk egy (Lóci eddigi lakhelyénél kétszer nagyobb) szobába, majd a Casablanca szellemében azt mondtuk a macskának, “Rajtad a világ szeme, kölyök”, és reméltük a legjobbakat.

Azóta eltelt már több mint egy hónap. Lóci az első meglepetéstől ugyan fél napig rózsaszínűt pisilt, de mire eljutottunk volna vele az állatorvoshoz, abbahagyta, és azóta sem csinált ilyet. Egy hét szobafogság után megmutatták neki, hogy övé az egész lakás, és ezt ugyan néhány napig nem hitte el, de azóta már tényleg övé az egész lakás, különösen annak simogatásra alkalmas részei (magyarán a csillárokat leszámítva szinte minden). Mivel a szomszédban törékeny tárgyak és növények is vannak quantum satis (nálunk, amióta macskát tartunk, jelentős átalakítások lettek ezeken a frontokon), erősen tartottam attól, garmadával teszi majd tönkre ezeket, de egyelőre még sem kertészkedni, se kristályvázákkal dobálózni nem volt szándékában. Kopogjuk le, ezután se lesz.

Apósom ugyan továbbra sem kedveli a macskákat, de ez Lócit (mint általában a macskákat) átkozottul nem érdekli, és a négydekás agyában az is összeállt, hogy ha valaki egy Poang fotelben ül éppen hátradőlve, a kezében borospohárral, az teljesen védtelen. Úgyhogy, bizony, már arra is volt példa, hogy beült apósom ölébe, és addig nem tágított, amíg meg nem simogatták. Győőőőzelem.

Legyünk realisták: mindez sokkal-sokkal nehezebb lett volna egy barátságtalan, félős, csúnyuska kis vakarccsal, de hát Lóci ő Lóci, úgyhogy talán most már tényleg nem kiabálom el, ha azt mondom, végül a lehető legjobb megoldást sikerült összehozni.

Ezt a képet szombaton lőttem, amikor átmentem kialmozni Őfelsége alatt, ő pedig az elvárható módon reagált. Igen, hanyatt vágta magát, hogy simogassam.

 
Hozzászólás

Szerző: be 2020/02/17 hüvelyk blabla, macs, tél

 

7/169 – Archíva

Mielőtt bármiféle illúziótok lenne, én épp a Bűnök Barlangjában ülök nyafogóruhában meg felemás zokniban, és arra próbálom rávenni magam, hogy behanyigáljak még egy adag mosnivalót a gépbe. Azt a képet, amit most kaptok, még pénteken lőttem indulás előtt.

A diákok, talán mondanom sem kell, mindvégig ébren maradtak.

 
2 hozzászólás

Szerző: be 2020/02/16 hüvelyk újracucc, eská, tél

 

Eská 7/17 – Csak egy kis készletfrissítés

Azt hiszem, most már úgy március végéig elleszek.

Na persze ha nem kalkulálom bele, hogy mennyi maradék anyagocskával kéne még kezdenem valamit…

 
Hozzászólás

Szerző: be 2020/02/16 hüvelyk újracucc, eská, tavasz, tél

 

7/168 – Színes szombat

Miután tegnap hazavonszoltam magam, és megettem igen-igen bézs vacsorácskámat csupa maradékból,

úgy döntöttem, hogy a szombatot megpróbálom olyan sok színnel megtölteni, amennyivel csak lehetséges. Úgyhogy újramanikűrtem magam,

ma reggel pedig körülnéztem, még mivel szállhatnék bele a tarkabarkákba.

Hát például ezekkel

meg ezekkel.

Itt már minden ki van találva, kéremszépen, mit hová és milyen módon, addig viszont még várnia kell ezeknek a cuccoknak, amíg nem végzek a lódenkabátkámmal.

Te mit szólsz ehhez, Poci?

 
Hozzászólás

Szerző: be 2020/02/15 hüvelyk újracucc, eská, macs, tavasz, tél

 

7/167 – Szívek és macskák (plusz a tatu)

Itt ebben a vircsaftban nem szoktunk Valentin-napot tartani, és most tényleg nincs is rá érkezése senkinek, mert én délben elmegyek tanítani (14:15-18:15 között – képzelhetitek a lelkesedésem, és főként a diákjaimét), a Repülő Kutató meg ugyanakkor elmegy síelni. Ja. Síelni. Az eddigi években is elment síelni, de az mindig úgy volt előadva, hogy az unokaöcsinek felelős kísérő felnőttre van szüksége blablabla. Na mármost idén az unokaöcsi tizenöt éves, szóval egyre kevésbé létfontos, hogy vigyázó szemét rajta tartsa valaki a családból, ha elküldik három napra egy komplett összeszokott felnőtt-gyerek bandával, másrészt pedig anyósom is megy a síelésbe az unokahugikkal együtt, akiket amúgy senki nem akart sose rábízni a Repülő Kutatóra.

Mikor mindezek kiderültek (csak apránként, kérem, csak apránként), én megszokott kedves és megértő módomon reagáltam, mégpedig így: “De hát te nem is felügyeletbe mész, hanem kéjutazásra, te DISZNÓ”. Ma reggel viszont megkértem, vegye rá legalább valamelyik átkozottul ráérő családtagját, videózzák le, amint síel. Hogy viszonylag pontosan idézzem, mit mondtam neki az én érzelmes és bájos stílusomban: “Összességében csak akkor érdemes téged nézni, amikor éppen jössz a hegyről lefelé, mert gyalogosan csámpás vagy, a tudományos életben tudálékos, férjnek borzasztó, úgy táncolsz, mint egy tatu, és a horkolást még nem is említettem, de úgy síelsz, mint egy dzsémszbond”. Igen, ilyen az, amikor én érzelmes vagyok. Ah. Szíveket ide, de azonnal.

Ez itt amúgy nem egy beállított kép, hanem a fonalhulladék-felhasználás új módjainak kísérleti fázisa, úgyám. Mára érjétek is be ezzel, mert nekem még meg kell mosnom a nyavalyás hajam, ne nézzek ki úgy a diákjaim előtt, mint akit egy ürgelyukból öntöttek ki.

Száz szónak is egy a vége: a család elmegy kéjutazni, én meg ha hazakúsztam a mai 5×45 perc pofázásból, itthon maradok a seggemen, és a macskáinkat almozom.

Igen, jól olvastátok, a macskáinkat. Pocit és Lócit. Lóci ugyanis – most már, egy teljes hónap után, nem érzem úgy, hogy eltréflizném ezzel a szerencsét, ha elmondom – a szomszédban lakik anyósoméknál.

 
3 hozzászólás

Szerző: be 2020/02/14 hüvelyk újracucc, eská, tél

 

7/166 – Jalapeño

A Rend és Rendszeresség (“minden napra tudjuk majd, mi a kaja, előkészületeink vannak, desőt Terveink!”) szinteszinte gajra futott tegnap, mert a 6×45 perc folyamatos pofázás után majdhogynem négykézláb jöttem haza. A Terv az volt, hogy mexikói levest főzök babbal és kukoricamuffint sütök mellé, ami ugyan nem sok és nehéz meló, de ha az ember igazából csak egy teát akar meg lefeküdni, talán mégis. Most komolyan, majdnem elsírtam magam, mire késsel meg gumikesztyűvel sikerült lefeszegetnem a fedelet arról az üvegről, ami a Repülő Kutató savanyított jalapeño-karikáit tárolá. (A piacon veszi a jalapeñót egy elszánt ifjú pártól, akik a Szentendrei-szigeten termesztenek tizenötféle paradicsomot meg pak-csojt meg válogatott csípős borzasztócskákat.)

Mint tudjuk (ha eddig nem tudtuk volna, most már igen) ha van olyan tulajdonságom, ami egyidejűleg a legjobb és legrosszabb is, az a makacsság. Ennélfogva végül mégiscsak lefeszegettem a fedelet, és lett leves és muffin, bár az is igaz, hogy miután ettem belőlük, én bizony nyílegyenest elmentem aludni. Még a Repülő Kutatót sem vártam meg, akinek még nálam is hosszabb napja volt – kábé ugyanakkor indultunk reggel, csak két különböző irányba, és még akkor sem volt itthon, mire elkészült a vacsora. Ma reggel viszont, mikor kávéfőzés közben rápislogtam a muffinokra, az a halvány gyanúm támadt, hogy valószínűleg tetszettek neki. Másként ugyan miért evett volna meg három darabot is.

Mivel tegnap fáradtságtól támolyogva a kész kaja fölött igazi istennőnek éreztem magam afféle Nigella Lawson-módra (bár körülöttem sokkal több volt a mosatlan), be is mutatom a maradék muffinokat, tessék. A masszában felsejlő kis sötét bizbaszok a jalapeñók, és csak a muffinok felébe került belőlük, mert én valószínűleg nem csak négykézláb, de tüzet okádva maradtam volna a konyhában, ha abból eszem.

Hm, az a méhecske sem biztos, hogy örülni fog ott a tányéron. Hm.

A “nemadomfel” viszont a jelek szerint az öltözködésre nincs hatással, megint cikcakkruha. Sőt, ugyanaz, mint tegnap, skandalum.

Tényleg kéne varrnom még néhányat…

 
4 hozzászólás

Szerző: be 2020/02/13 hüvelyk újracucc, eská, tél

 

7/165 – Blokkosít

Azt ugyebár nem mondhatjuk, hogy nem próbálkozom, mert igenis kitartóan próbálkozom. A cikcakkruhák viszont akkor se bírnak leszakadni rólam, ha erőfeszítést teszek.

Igaz, nem teszek túl nagy erőfeszítést, elég lesz nekem arra a mai 6×45 perc blokkosított anyámkínja.

 
Hozzászólás

Szerző: be 2020/02/12 hüvelyk ajándék, eská, tél

 

7/164 – Makaróni

Van egy ősrégi vicc, amiben a feleség megkérdezi a férjétől, hogy “Drágám, mit kérsz vacsorára: makarónit vagy semmit?” Na, a tavaszi félév keddjei efféle “makaróni vagy semmi” formában fognak kinézni itt a blogon, mert leginkább délután lehet majd számítani bejegyzésre, és az is meglehetősen ötletszerű, hogy éppen mi lesz abban a bejegyzésben.

Ezúttal például random útifotók. Enjoy.

 
Hozzászólás

Szerző: be 2020/02/11 hüvelyk galéria, tavasz, tél

 

7/163 – A holazoknim szezon

Kezdődik a tancsitancsi, holnap már hétkor kitotyogok az ajtón, aztán szombatig mindennap ugyancsak, így hát a mai nap már tényleg a készülődés napja, levelekkel meg táskapakolással meg anyagok ellenőrzésével tele, tanárúrkéreménkészültem.

Az egyik barátnőm az iskolai tanévet holazoknim szezonnak hívja (négy gyereke van), én meg, ha mást nem is, ezt legalább tudom. Legyetek ravaszak, mint a kígyók, szelídek, mint a galambok, és szorgalmasak, mint a méhecskék.

Akkor ennek szellemében megyek is, kipucolom a macskavécét.

 
Hozzászólás

Szerző: be 2020/02/10 hüvelyk eská, tél

 

Intermezzó – Nyugivasárnap

A szép időre való tekintettel szabadságot vettünk ki mindennémű teendőinkből, és három órán át turistát játszottunk Szentendrén.

Jajdejóvolt.

 
Hozzászólás

Szerző: be 2020/02/09 hüvelyk ajándék, blabla, eská, galéria, macs, tavasz, tél

 

7/162 – Hejdunáról

Ébredés óta ez megy a fejemben, és tényleg lövésem sincs, miért, mert a szél nem fúj, szegénynek nem tartom magam, és a katonaságot mint karriert még a Jancsikák számára sem gondolom a legjobb választásnak, nemhogy a Juliskáknak.

Két héttel ezelőtt odaplántáltam magam a Repülő Kutató elé, és roppant szigorúan közöltem, hogy az életünkben ezentúl Rendszeresség lesz meg Rend, cserébe nem lesznek “milegyenavacsora” és “kifőzimeg” kérdések, mert minden meg lesz tervezve előre, hétfőnként valami tepsis izé, aminek a maradékait másnap valami egyébbel izé, szerdán leves és kenyérsütés, csütörtökön meg felrakunk valamit a lassúfőzőbe ésígytovább. És ehhez vasárnap bevásárolni fogunk. A Repülő Kutató látszatra igen mérsékelten volt meggyőzve, legalábbis nem látszott rajta, hogy ezt az én tervemet kitörő lelkesedéssel fogadná, ehhez képest viszont ma tízkor rám nézett, hogy akkor most ugye megyünk vagy mivan.

Naná hogy. Rend és Rendszeresség, juhé.

Azzal ugyebár mindannyian tisztában vagyunk, hogy ha én varrok valamit, addig úgyse nyugszom, amíg fel nem veszem, úgyhogy parancsoljatok, itt van nektek szép piros biliszerű sapkalap. (Tényleg varrnom kell még párat, mert ez naaaagyon tetszik nekem.) Egyúttal nyilván azt is tudni, hogy a lódenkabát még nincs kész, mert akkor meg azt vettem volna fel. Ki kell még találnom, hogyan rakok bele gombolást, de már vannak terveim és ötleteim, úgyhogy valószínűleg még ma prezentálni tudom nektek azt is. További juhé.

 
Hozzászólás

Szerző: be 2020/02/09 hüvelyk újracucc, eská, tél

 

7/161 – Jotta

Hajnalban arra ébredtem, hogy fáj a fejem. Szöszmögtem egy kicsit, aztán visszaaludtam, abban bízva, hogy mire újból felébredek, a helyzet radikálisan változni fog. Nem változott egy jottányit sem, csak az álmaim lettek a szokásosnál is hülyébbek (ha egyáltalán van erre lehetőség): egy általam ismeretlen óvodában kellett smúzolnom az anyáknapi ünnepségen, és mindvégig afféle arcomra fagyott mosollyal ültem a végtelen hosszú előadást nézve-hallgatva, holott folyton fel akartam ugrani, és bejelenteni, hogy ezt így tovább könyörgöm ne, mi ez az állatkínzás meg emberkínzás, aki hároméveseknek betanította a tízperces koreografált táncot, azt most kéne kirúgni, de mingyá. Természetesen nem ugrottam fel, és nem küldtem el mindenkit a kollektív fenébe, mert az anyák meghatottan szipogtak a közönségben a produkcióra, én meg túl gyáva voltam ahhoz, hogy össznépi haragot hívjak fejemre azért, mert egyedül nekem vannak az egész teremben lelkiismerethez hasonlító izéim, és a jelek szerint pedagógiai megfontolásokat is csak én tartok számon. Áááááá. Ne hívjatok meg anyáknapi ünnepségekre.

A kenyérsütés is kicsellózott velem, mert én ugyan bötűre betartottam a használati utasítást, de ez lett a végeredmény.

Én még ilyen rondát sose csináltam életemben. Tényleg. Még húsz évvel ezelőtt se, amikor először próbálkoztam kenyérsütéssel. Pfuj.

Sajnálni azért nem kell engem, a Repülő Kutató hozott reggel a piacról igazi ehető kenyeret, a naplemente tegnap gyönyörű színes volt,

a napfelkelte ma reggel szintén elég pofáska,

én meg szombat lévén akár gyógyítsuk meg fejfájásunkat-ülősztrájkkal napot is tarthatok, ha úgy szottyan kedvem.

Azért lehet, hogy kicsit kidugom majd az orrom erre a szép napfényes időre, kár lenne kihagyni a lehetőséget.

 
Hozzászólás

Szerző: be 2020/02/08 hüvelyk blabla, eská, tél

 

Eská 7/15 – Hulladékmentés és további tervek

Tegnap nagy gondossággal átbogarásztam a felújítandó holmik kupacát, és ki is választottam három búbánatszínű tárgyat, amelyeket én most ebben a jelenlegi formájukban egyáltalán nem hordok, de hátha fel tudom őket annyira tuningolni, hogy ez a helyzet megváltozzon. Úgyhogy a véleményeteket szeretném kérni, mivel kezdjem: a parlagon heverő lódenkabátkával?

Vagy a szoknyákkal?

A zöld lódent amikor legutóbb felvettem, csak azt tudtam mondani az eredményre, hogy brr, a krumpliszínű kord meg, hát nem is tudom, szerepelt-e egyáltalán itt ezen a blogon. Ősidők óta tologatom, na.

Amíg gondolkodtok rajta, nesztek egy kis tegnapi termés. Mint tudjuk, sapkából sose lehet elég (mosolyogj szépen, Boldi)

és az egész csupacsupa hulladékból készült: semmire-sem-elegendő anyagdarabok, amelyek polár nyafogóruhákból maradtak, meg semmire-sem-elegendő fonalvégek, amelyeket felhorgoltam rozettának.

Meg nyilván egy adag kulimunka.

Találjátok ki, mivel kezdjem a három búbánatszínű teremtmény közül, mert még van egy csomó anyaghulladékom meg fonalrozettám, és ha nem állítotok más pályára, alighanem összeütök még vagy három hulladék-sapkalapot.

 
2 hozzászólás

Szerző: be 2020/02/07 hüvelyk újracucc, eská, tavasz, tél

 

7/159 – Tejfel

Ez a hét még könnyű. (Ilyet se hallottatok még szerintem itt ezen az oldalon.) Időnként rám esnek ugyan mindenféle szakdolgozat-cafatok, és a tavaszi félév cuccait is rendszereznem kell, de amúgy leginkább erőgyűjtéssel és előkészületekkel múlatom a szárnyas időt, mielőtt belecsapnék a jövő heti lecsóba.

Úgyhogy ennek megfelelően a szokásos nyafogóruha-felemászokni kombinációt kapjátok mára, legalább addig, amíg eldöntöm, mivel színesítsem a szárnyas idő múlatását: porszívózzak-é a Bűnök Barlangjában, alakítsak-é át még néhány holmit, vagy varrjak magamnak új sapkákat. Szerintetek?

Egyébként igen szépen süt reánk Istennek napja, az a piszok Poci pedig, nehogy azt higgyem, minden fenékig tejfel, lehányta a pokrócot. (Nem ezt itt a képen, hanem egy tök ugyanilyet. Ebből kettő darab van, az egyik már a mosógépben.)

 
1 hozzászólás

Szerző: be 2020/02/06 hüvelyk eská, tél

 

7/158 – Clara Serena

Ma igen szép komplex napot hoztam össze: azzal indult, hogy tízkor interjút adtam (előfordul ilyen is, no), utána végre átnyújtottam egy több mint fél éves tartozást a négyeshatos megállójában, aztán elcsalinkáztam Rubens és kora kiállítást nézni, ajándék, mellyel meglepem param-param.

Na mármost, ha van olyan festő, akinek a munkássága meglehetőst hidegen hagy, az éppen a jó Pieter Pauwel. Talán meséltem már itt ezeken a lapokon arról, amikor 2008-ban a Louvre-ban végleg megcsömörlöttem tőle, hosszú termeken át csupa mitologikus életképekbe rendezett rezgős sonka meg aranyhaj, és a végén inkább kint maradtam az egyik terem előtt egy padon, amíg a Repülő Kutató megnézte a további húsipari kiállítást.

Summa summárum, Pieter Pauwel bőséges életművének kábé háromnegyede jéghidegen hagy, a többivel úgy vagyok, mint Petőfi a Kárpátokkal (“bár csodállak, ámde nem szeretlek”), és abból a végtelen mennyiségű képből, amit ő és tsai összehoztak a nagy barokk műhelyben, amelyet ő tartott fent, egyetlen kép van, amit igazán kedvelek, és amit mindig szerettem volna látni élőben is, mégpedig Clara Serena.

Ő Clara Serena.

És őt most elhozták Lichtensteinből. Úgyhogy kábé negyedórát álldogáltam elbűvölten előtte, míg a hátam mögött ide-oda surrogtak a népek. Cserébe, talán mondanom sem kell, úgy mentem át a mitologikus mázzal kenegetett rezgő sonkák termén, mint fos a libán.

Mivel ez valahol nyomokban mégiscsak őtözködős blog, így néztem ki mindehhez:

Majdnem ugyanez az áutfit volt rajtam akkor is, amikor szombaton elmentem színházba, de meglehetősen kicsiny (bár létező) metszet azoké, akikkel a színházban találkoztam és akik a blogomat olvassák, úgyhogy asszem ez még belefér.

 
Hozzászólás

Szerző: be 2020/02/05 hüvelyk ajándék, újracucc, eská, tél

 

7/157 – Törpegörény

Az éjjel azt álmodtam, hogy van két törpegörényem. (Valójában leginkább érdes szőrű, zsemleszínű tengerimalacokra hasonlítottak kicsi háromszögű vidrafejjel, de hát az álmok belső logikája szerint ez így van rendjén. Hé, van, aki lila sárkányokkal álmodik, mi ehhez képest egy vagy két tengerimalac-törpegörény.) Nagyon szeretetteljesek és simogatásra éhesek voltak, mégpedig szó szerint azok, ugyanis ott ültek az ölemben mind a ketten, az egyik kezemmel az egyiket kellett simogatnom, a másikkal a másikat, és ha abbahagytam egy pillanatra, haraptak belém egy kicsikét, csak úgy figyelmeztetésül. Na mármost bármilyen kicsit harapnak az ember kezébe, egy adott ponton túl így is, úgy is fájni kezd, úgyhogy ott ültem egyre zsongóbb mancsokkal, és azon törtem a fejem, ugyan hogyan szabadulhatnék el ezektől a nagyon-nagyon barátságos és szeretetteljes dúvadaktól.

Aztán felébredtem. Gondolom, senkit nem fog meglepni, hogy mindkét kezem be volt szorulva alám, és el volt zsibbadva az érzéketlenségig.

Gondolom, az sem lep meg ezek után senkit, ha mára beküldöm a helyettest. Ő legalább nem harap. (Tényleg nem.)

 
Hozzászólás

Szerző: be 2020/02/04 hüvelyk eská, macs, tél

 

7/156 – Részint

Részint a borús-taknyos idő, részint a hétfő, részint az új NAT, részint a nemszeretem olvasnivalók, részint a futófélben lévő lakás, részint a…

Mehh, a sok részinttől egészében nem jó nap ez. Próbálom feldobni illatgyertyákkal meg cuki zoknikkal meg fahéjas teával, de attól még nem jó nap. Pedig semmi különlegesen pocsék nincs benne, csak a szokásos.

Na de holnap már más nap lesz.

 
5 hozzászólás

Szerző: be 2020/02/03 hüvelyk újracucc, eská, tél

 

7/155 – Palindrom

A mai dátum, ha még ezt eddig nem realizáltátok volna véletlenül, egy palindrom, vagyis jobbról balra és balról jobbra pünkt ugyanazt mondja. Én mindehhez igazi agglomerációs vasárnapot tartok, úgymint bekúszunk Emesébe, és elmegyünk megejteni a heti nagybevásárlást.

Tegnap este színházban voltam, megnéztem a 10-et, és még most is töröm a fejem rajta. Én ugyan kábé évente egyszer jutok el színházba, de az az évi egy alkalom valahogyan mindig erős és ütős és felzaklató, most is sikerült belenyúlnom a tutiba. Várni kell, amíg leiszapolódik, no.

Mi most elhúzunk nagybevásárolni,

ti meg nézegessetek napozkodó cicákat.

 
2 hozzászólás

Szerző: be 2020/02/02 hüvelyk újracucc, eská, macs, tél

 

7/154 – Kenu

Még mindig minden alkalommal meglep annak a folyamatnak az egyszerű eleganciája, amikor az ember fog egy tojást meg tíz deka lisztet, és aztán egyszer csak lesz ebből egy kétszemélyes vacsorára elegendő szélesmetélt.

A ruhavarrás bezzeg nem ennyire egyszerű és kiszámítható folyamat, az ember például néha úgy fest az újonnan összerakott izében, mint egy kenu.

Egy kockás kenu.

 
2 hozzászólás

Szerző: be 2020/02/01 hüvelyk újracucc, eská, tél

 

7/január

Azt hiszem, mostanra már bebizonyosodott, hogy bármilyen borús és nyavalyás hónapból össze lehet hozni egy szép színes galériát.

 
Hozzászólás

Szerző: be 2020/01/31 hüvelyk blabla, eská, galéria, tél