Nédda, egy harmincegyedike. No hát akkor galeri! (Csak zárójelben: micsoda hónap volt ez, jézusom.)
március 2022 havi bejegyzések
9/212 – Por
Hogy nekem mennyire, de mennyire elegem van, azt el sem nagyon bírom mondani. A világ nagy borzasztóságai mellé mindig ott vannak a személyes kicsik is, most például az, hogy végre megpucoltam az ablakaimat, erre meg visszajött a poharai szarvihar szaharai porvihar. Mintha nem is dolgoztam volna azokon a rühes ablakokon semmit se. És a ruháim nem úgy állnak, mint akarom, és nemtonm, hol az őtözködős modzsóm, biztos azt is belepte a por.
Eh, megyek tanítani.
9/211 – Átmenet
Amikor úgy érzed ugyan, hogy már sose ér véget a hülyeálmok rohama meg a velük együtt erősödő szorongás, de már hetekkel ezelőtt megbeszélted a barátnőiddel a mai találkozót, úgyhogy felcumózod magad a pizsi és az utcai ruha közötti átmenet szellemében. Avec csüngü.
9/210 – Véletlenszerű
Mivel az egyik kolleginával összevissza blokkosítottuk a tárgyainkat, hogy a diákok minden kedden végezhessenek emberi időben, a mai napom teljesen szabad. Ennek megünneplésére nesztek egy teljesen véletlenszerű galéria kintről, bentről, folyamatban, tavaszodva, akárhogy.
9/209 – Zöldség
Fél éjjel ébren voltam, a másik felében viszont mindenféle zöldségeket álmodtam összevissza abból a fajtából, amelyek elmesélve viccesek, benne élve pedig végtelenül nyomasztóak és szorongatóak. Vonattal utaztam, és megvolt minden, ami egy rettenetes vonatúthoz szükséges: rossz vonatra ültem, aztán valahogy átmásztam a jóra, ott viszont túlmentem az állomáson, ahol le akartam szállni, mert valaki a tavaly augusztusban megrendelt jegyeit követelte rajtam (ugyan miért, semmi közöm nem volt hozzá). A következő megállónál leszállva vissza kellett gyalogolnom, úgyhogy levágtam a vasúti sín kanyarulatát, és a rövidítés egy olyan tájra vitt, ahol kéményig vízben álltak a házak, síri csend volt, én meg ott vonszoltam magam egy marha nagy bőrönddel. Esküvőre mentem egyébként, ahová már korábban megüzentem, hogy nem fogok részt venni rajta, és fogalmam sem volt, miért megyek oda mégis, aztán mikor végül mégiscsak odaértem, kiderült, hogy az esküvőt valójában lekéstem, csak az utóbulira értem oda, de az sem volt az igazi, unatkozó emberek ődöngtek tuc-tuc zenére egy szocreál kollégiumi menzán. Közben a telefonom megdöglött, ezért át kellett a billentyűzetét klónozni a tenyerembe, de csak a talpamra sikerült, nekem meg amúgy is mennem kellett tanítani, úgyhogy ott hagytam a pszeudo-buliban a bőröndöm, aztán nyomás tancsitancsi. Egy fülledt, lefüggönyzött teremben tartottam az órámat, és egyszer mondat közben riadtam arra, hogy valószínűleg átaludtam a mondat elejét, mert nem emlékszem rá. A diákok úgy festettek, mintha szaunában lettek volna ruhástul, ezért szét akartam húzni a függönyöket, és kinyitni az ablakot, de odakint egy apokaliptikusan tűző alkonyi nap fogadott, úgyhogy végül hagytuk a francba az egészet, és mikor besötétedett, megpróbáltam visszavergődni az esküvőre a bőröndömért, meg hátha ott legalább lesz valaki, elvisz bánom is én hova. Persze fel kellett hívnom őket, hogy ott vannak-e még, és amíg ott álldogáltam az utcán, és a talpamon próbáltam tárcsázni a számokat, majdnem elütött egy kisbusz. És akkor végre felébredtem.
Úgyhogy nesztek ehhez a salátához egy tegnapi fotó, mert ma egészen őszintén nem merem megmutatni a fejem.
9/208 – Összevissza
Tegnap a RK és Professor Krtek hazazúgtak Svejcből, ahol a berni konferencia mellé befért egy kiske kirándulás is Neuchatelbe. A professzornak egyre inkább kinéz az a jövő, hogy mintegy véletlenül beleesik fejjel a budiba, fene azt az önelégült pofáját:
A RK valószínűleg megússza a budiba lógatást – egyrészt sokkal magasabb és erősebb nálam, másrészt meg hozott nekem csokit. Ilyet:
Az egyik kollegina a konferencián állítólag igen szuggesztíven mondta neki, hogy “Ez a legjobb csoki egész Svájcban!”. A RK pedig, mint a tudomány, a kísérletezés és a tapasztalás iránt elkötelezett doktorbubó, vett belőle, hogy ellenőrizze az állítást.
Szuggesztivitásból Maci se rossz, nézzétek csak:
Igen, bedugta a tappancsait a ruhám ujjába. Azóta hálistennek abbahagyta, mert másként nem kaptatok volna bejegyzést.
Hát ez van máma eddig blogice, bár már gyártottam tantárgyleírást, és most meg egy oktatói adatlappal tökölök, de maradjunk inkább annál a világnál, amiben csak vakondok, csokik és macskák vannak.
9/207 – Kiskanál
Hangom már van (bár nem sok), hőemelkedésem még van (bár az sem sok), mindenesetre összekotortam magam kiskanállal, és eltotyogok tanítani. A minőségre persze nem tudok garanciát nyújtani még annyira sem, mint máskor, de az elszántság megvan.
Mi tagadás, úgy is nézek ki, ahogyan érzem magam.
Intermezzó – Helyesbítés
Ezúton szeretném megkövetni a Poci nevűt, aki mégiscsak tudja, mi a gyógycicaság. Esetleg olvassa a blogomat, ez sincs kizárva.
Azt hiszem, ha kidorombolta magát, feltápászkodom, és elkúszok hajat festeni. Holnapra muszáj többé-kevésbé emberformába pofoznom magam.
9/206 – Gyógycicák
Van egy legenda, hogy a római császárok válla mellett mindig ott álldogált egy pofa, akinek az volt a feladata, hogy időnként figyelmeztesse őket, ők is emberek, és marhára nem olyan fontosak az univerzumnak, mint hinnék. Nos, tarthattak volna macskát is, az sokkal olcsóbb és praktikusabb, ráadásul hatásosabb is.
Egy nyomorultul átfetrengett éjszaka után nincs is fincsibb, mint még öt előtt levánszorogni, és megetetni a dögöket, hátha ettől abbahagyják a Fapapucs Futamot. Mellé. Csak annyi időre voltak hajlandóak szünetelni, amíg bezabálták a tasakost, utána folytatták tovább. Csekély vigasz, hogy a napot bezzeg át fogják aludni a bidesek. Tegnap is ezt csinálták: kezdték a nappaliban,
folytatták a hálószobában,
estére meg kegyeskedtek észrevenni, hogy nem vagyok a topon, és bevonultak hozzám. Úgyszintén aludni.
Gyógycicák, az.
9/205 – Not amused
A mai napom egyetlen képben, bassza meg a ló.
Amikor a Repülő Kutató hétkor kirobogott az ajtón Bern irányába, ahonnan csak szombat este robog vissza, még csak ott tartottam, hogy “Buksi*, én nem érzem magam jól”. Azóta valamilyen sejtelmes indíttatásból** megmértem a lázam is, és a hőmérő aszonta, hogy 37,8.
Szombaton is vannak óráim, és azokat nem tudom olyan könnyen pótolni, mint a maiakat, úgyhogy nagy zsörtölődések közepette*** megírtam leveleimet, mint Szilágyi Örzsébet, csak az én leveleimben az vót, hogy mára ne várjanak Strigonium városába’.
Szóval így állunk fekszünk most, odakint gyönyörűen süt a tavaszi nap, idebent csúnya dolgokat gondol egy nyűgös tanár néni, akinek ráadásul minél sürgősebben fel kell tápászkodnia innét, hogy megkeresse a neocitránt, mert.
Tényleg bassza meg a ló, de hetedíziglen.
* Igen, Buksi. Most mér. Szociológiailag szólva egymás elsődleges csoportja vagyunk, amelyben teljes személyiségünkkel veszünk részt, ennélfogva lesheti, hogy összes címével, doktordoktor Bubó projektvezető és főigazgató úrként hivatkozzak rá. (Ilyen dolgokat, hogy elsődleges csoport, láztalanul is tudok. Bizony.)
** Égett a szemem, és hideg volt az orrom, na. Nálam ezek ún. Baljós Jelek.
*** Ez volt az a pont, amikor rájöttem, hogy a hangom is menyen elfele.
9/204 – Desszert
Van egy igen találó angol mondás, ami úgy hangzik, hogy “Life’s short, eat dessert first”, ami hozzávetőleg annyit tesz, hogy “Az élet rövid, indíts a desszerttel”. Hát itt éppen ez van máma, merthogy tegnap az óráim után bánatosan bebóklásztam egy turkálóba*, aztán kijöttem ezzel a ruhával ni. Azonmódulag kimostam-megszárítottam, és ma fel is vettem, mert a desszerttel nem várunk, slussz.
A fazonja ugyan erőst olyan, mintha éppen az istállóba tartanék, hogy leszidjam fiaimat, Jeremiah-t és Mordecai-t, amiért hagyták elbogározni a teheneket, pedig még senki sem lőtte ki a prérifarkast, majd visszamenjek a házba vajat köpülni, de ez most nem érdekel, finom vastag viszkózanyaga van, és kis madarak repülnek rajta összevissza.
Ruhát én sose a márkája miatt veszek meg, de ha megveszem, akkor már meg is nézem. Ez itt speciel egy Boden ruha, és ugyanezt a modellt valaki harmincöt fontért próbálta elsózni az eBay-en. (Azt hiszem, nem sikerült neki, de hát ne legyünk telhetetlenek.)
Úgyhogy ha már lúd, legyen döglött, felcipőztem magam az eddig sose hordott óceánkék sivatagi bakanccsal**, és bevetettem a katicákat is, akik már végtelen ideje várták, hogy újra a nyakmba kerüljenek. És most elmegyek macskakajáért.
* “Egy turkáló”, a frászt, a turkáló. A központból a Háda kivételével kidöglött az összes.
** Valamiért az idei évben meglepő gyakorisággal vetik rám magukat kék holmik, én meg nem ugrok félre.
3/203 – Rámol
Iszonyú nyomott vagyok máma, és ebben egyrészt nincs semmi meglepő (nézzetek a világra, könyörgöm – egyre gyakrabban jut eszembe Salinger Zooey-ja, aki szerint Kálijugában, a vaskorszakban élünk, és aki elmúlt tizenhat, de nincs gyomorfekélye, az mind rohadt áruló), másrészt meg mégis. Túl vagyunk a tavaszi napéjegyenlőségen (nekem ezután általában javulni szokott az állapotom), plusz élünk és prosperálunk, miként Prosperó.
Az éjjel borzasztó marhaságokat álmodtam össze kívülről viccesek voltak, de belülről nem: elmentem az ikeába, ahol minden elképzelhető felületen emberek aludtak, én meg bizonygattam magamnak, hogy biztos csak fáradtak, de ez önbizonygatásnak se volt elég. Ki volt plakátolva, hogy a belépőknek maszkot kellett tenni, én meg tudtam, hogy van a táskámban egy, de ehhez ki kellett rámolnom belőle mindent egy billegő lábú bárasztalkára, és amikor visszapakoltam, nem tudtam eldönteni, hogy az asztalon az a fröccsöntött szürke műanyagpanda, ami akkora volt, mint egy bili, ikea-dekoráció volt-e, vagy az én táskámból került ki, úgyhogy végül otthagytam.
Mi a nyavalyát tehetnék, felöltözöm nagy műgonddal a délutáni óráimra, aztán elporoszkálok a 4×45 percem irányába.
Abszolúte ki tudnék egyezni abban, ha innentől egy hétig a számat se lenne szabad kinyitnom, de nem ilyen ez a popszakma.
9/202 – És/vagy
Új hét, helló. Rengeteg lehetőség arra, hogy megjavítsuk/elrontsuk, tanuljuk/felejtsük, összerakjuk/szétszedjük, kiálljunk/visszahúzódjunk, sötöbö, sötöbö.
Szaporulat a házban – Egy délelőtt a zsibin
Különleges világalkalom, végre vettem Dógokat a szentendrei zsibin! Eddigelé még sose sikerült ilyesmi, max. rokon kisgyerekeknek hoztunk matchboxokat, de most piszkosul formában voltam, mit ne mondjak. Ennyi mindent sikerült hazahurcolnom, ni.
Csak a szokásos Szaharába homok, tsekélység. Ez vala itt 5500 pénz. Figyelembe véve Szentendrét, igen olcsón megúsztam, és ha hihetek az Etsynek, még annál is inkább, de ne vágjunk a dolgok elébe.
A vicc kedvéért az egész gyűjteményből a baloldali kerek fonott kosár volt a legdrágább beszerzés, ezer pénz, viszont megkaptam melléje ajiba a másik kosárkát is, itt ebben a kuplerájban pedig még sose volt olyan, hogy túl sok kosárka.
Az öt A4-es képhez jó Nyttja keretnek ötszáz volt darabja. Ezeket már végtelensok ideje kivonta forgalomból az Ikea, a Fiskbo van helyettük, ami szinte csak bébipasztellekben meg fehér-feketében férhető hozzá. A Nyttja, mint a mellékelt ábra mutatja, még olyan mámorítóan élénk volt, mint a pávián segge. Ezek itt amúgy már utolsó generációs Nyttják, műanyaglap van bennük üveg helyett, mégpedig sértetlenül. (Azt hiszem, elég sokat elmond rólam, milyen beható ismereteim vannak az ikeás képkeretek evolúciójáról…)
A parafadugós üvegcsék származásukat tekintve dél-afrikaiak (ezt mondja rajtuk a címke), és hárman kerültek ötszázba. Adjatok nekem kicsiny tartályokat, bármennyit, és én megtöltöm őket, de tutira. Ezekbe feltehetőleg gyöngyök kerülnek. Igen, gyöngyöket is tartok a kuplerájomban. Az sem meglepő, hogy nem mutogatom a gyöngy-gyűjteményem, nincsen igazán ember elé való formában. Na de most!
A hímzőfonalakból nálam szintén nincs olyan, hogy túl sok. Pláne hogy itt ez a kedves kis kupac írd és mondd háromszáz pénz volt.
A nagybummot persze a végére tartogatom, a négy sárga tángyérnak ugyanis háromszáz volt darabja. Igaz, könnyen elkerülhették volna a figyelmemet, mert igen koszosak voltak szegénykék,
de én a 11-es főút mellett lakom, úgyhogy minden, amit télire kint hagyok a teraszon, pünkt így néz ki, amíg el nem mosom.
Hát ezeket is elmostam. Jó alaposan.
Awww.
Olyan pofásan néztek ki elmosva, hogy merő kíváncsiságból rákerestem az internetekbe, aki pedig keres, talál is. Tálka ugyan nincs az enyéimhez, de négy darab van belőlük, mind tökéletes állapotban. Azt hiszem, elég annyiban maradnunk, hogy durván áron alul szereztem be őket.
Hát így, kedveszkéim. A végére pedig nesztek egy galéria arról, milyen is az a szentendrei antik vásár és bolhapiac, ami minden hónap harmadik vasárnapján vagyon, és ahol minden kapható számozott Szász Endre nyomattól muzeális Burdákig és Ácévillámdécé lemeztől pacalig.
9/201 – Fakatona
‘További talányok, amiket úgyse tudok megfejteni” kategóriában a mai napra az alábbiak jutottak:
- a hajnali fél kettőtől négyig terjedő bősz mosogatás és konyhapucu (ha már úgyis felébredtem, vegyük valami hasznát a hajnalnak, neszpá)
- második ébredésem óta a fülemben kikapcsolhatatlanul daloló Kaláka együttes.
Ezt dalolják:
Mivel ezzel nem tudok mit tenni, összekotortam magam, és most lemegyek az ántik piacra, ami valójában zsibi, de drága zsibi. Hé, Szentendrén lakom, ennek következményei vannak.
Fényképezőgépet is viszek.
9/200 – Szortiment
Még mindig és már megint új meglepetéseket hoz a zélet, én ezek nélkül tök jól ellennék, de nix, ebbe nincs beleszólás. Azt már csak plusz poénként könyveltem el, hogy ma reggel értesültem arról, jövő vasárnapig tantárgyleírást és komplett munkatervet kell készítenem egy tárgyhoz, amit még sose tanítottam, és mivel új cucc a szortimentben, nincs is semmilyen alap, amire ráácsolhatnám a saját pedagógiai kalyibámat.
Na nem baj, az ilyet én általában megoldom. Valószínűleg azért is vágnak a fejemhez ilyen izéket, mert én ezeket megoldom. Ki kéne próbálni, mi van, ha nem oldom meg, hm. Amit viszont nem tudok megoldani, az például az, hogy a RK laptopja tegnap beszart. (Vö. Grafitember örökbecsűje, “Nagyon jó kis laptop ez, de hát beszart.”) Mindehhez mintegy csak plusz fekáliadekor az excrementumtorta tetején, hogy a jövő héten megy Bernbe, és az összes konferenciaesze ezen a laptopon van. A RK nagyon szépen tud ordítani, bár erős a gyanúm, hogy ezt elsősorban itthonra tartogatja, ha vannak itt IRL ismerősei, erősítsenek meg benne. Na hát tegnap annyit üvöltött, mint a nádibika, de nem jutott semmire. Ennélfogva ma reggel elindult hátamon-a-laptopom-szervizt-keresek vándorútra, és én egyedül kódoctam le a piacig.
Nem tudom, mi a lócsicstől vagyok ilyen elmosódott, a fényzőgép is elkezdett megint marháskodni. Ez még úgy hiányzott ebbe a szarviharba. Mindenesetre legalább vettem medvehagymát meg retket meg kecskefirt és krémsajtot is, ez utóbbit aszaltparadicsomos-bazsalikomos változatban. Tudok én élni.
A mai nap persze már hajnali negyed egykor elindult, amikor csak úgy felébredtem két óra alvás után, bajnng, és jobb ötlet híján marinádot csapkodtam össze a ma esti görög csirkéhez, miközben az égen ekkora basz nagy hód volt, ni.
Az ott előtte a nyírfa. Mármint a nyírfából egy részlet, na.
Mi mást mondhatnék még, a karom úgy fest, mint egy illusztráció a “Ritkább-fajta trópusi nyavalyák és azok medicinái” kötetből, írta Krecsmár Teofil med. univ., nyomtattatott özv. Kozárovics Alfonzné nyomdájában, Szentendre, 1910. És ma délután ki akartam menni ácsorogni az oktatásért, de a Jóisten se tudja, mik jönnek még fejünkre addig, szóval ezt egyelőre függőben hagyom.
A kockákat viszont, mint látható, nem.
Intermezzó – Fény
Március második felében, ha épp nem borús az idő, délután öt körül a legszívesebben csak ülök a szobámban, és nézem, milyen szépen sugárzik be a folyosóablakból a naplemente. Kis öröm és nagy eszképizmus, de akkor is, az enyém.
9/199 – Rágcsa
Mostanra már mindannyian tudjátok (ugye?), hogy én hajlamos vagyok barokkos túlzásokra és végtelenített nyivácskolásra, de amikor tegnap a szúnyogcsípések miatt nyavalyogtam, az nyomába se ért a valóságnak.
Ez a valóság:
Engem tényleg csúful megrágcsált valami, és szúnyognak kellett lennie, hacsak nem tanultak meg zümmögni a cápák vagy a vámpírdenevérek.
Persze ez az egész mind luxusprobléma, van a világban nagy baj bőven. El is kullogok másik luxusproblémám irányába, ami arról szól, hogy alig van kockás holmim. Ezt legalább tudom orvosolni.
9/198 – Kockák és pöttyök
Mint a mellékelt ábra mutatja, tanítani megyek, és természetesen lesz még rajtam kabát meg táska meg sál, de nem tudtam ellenállni ennek a képnek, milyen egy remek ruhám van nekem, höhh. Kockás. Szolidaritáskockás.
Az éjjel mellesleg megjelent fülem mellett az év első szúnyogja, és én megpróbáltam elhessegetni/leütni, de csak a jobb karomig sikerült elüldöznöm. Az most úgy néz ki, mint egy inverz Túró Rudi, fehér alapon piros pöttyök.
9/197 – Peremciklon
Állítólag az ért el minket az éjjel vagy valami ilyesféle, mindenesetre mikor reggel kinéztem a tetőablakon, azt láttam, hogy nem látok semmit. Az ablaküveg úgy festett, mintha az éjjel a ház végigdöcögött volna egy olyan földúton, ahová csak quadosok járnak.
Nyilván sokkal kellemetlenebbül érintene, ha a hosszú hétvégén ablakot is pucoltam volna, de ennyi aszály után kapni egyujjnyi esőt, amiben további egyujjnyi szaharai homok van rázva, nem keverve, hát ez sem esett jól.
Igen, a mai nap definitíve egy hétfő.
Minden nap más - mindennap más 