Na, mi lesz? Esi vagy nem esi?
Higgyétek el, nem akarjátok látni a fejemet. Már kora reggel óta arra gyúrok, vajon mikor bírom rávenni magam, hogy hajat fessek.
Még eddig nem jött össze, pedig már fél dél.
10/279 – Bokály
Ma egy remek napot töltöttem anutámmal,
többek között bementünk a Néprajzi Múzeumba megnézni a bokályokat.
A bokályokat mink szeretjük.
10/278 – Köpönyeg
A mai őtözködős terveim azonmódulag mentek a kukáéba, mihelyt megláttam az időjárást, ami éppen a tetőablakra cseperészett. “Hej, ha én ezt tudtam volna, köpönyeget hoztam volna!” Nos, ezúttal még épp idejében tudtam lecserélni mindent, ami huszonnyolc fokra és napsütésre volt betervezve – valami olyanra, ami megfelel zuhogó esőben és tizenhét fokban.
Mondtam én, amikor Bécsben kiturkáltam ezt a lebernyeget, hogy a lelket is ki fogom majd rétegezni belőle? Hát persze hogy mondtam.
10/277 – Egybeesik
Nyilván az “alkalmassági vizsgára robogok a hetes busszal” eseménynek muszáj egybeesnie a “pontosan tudom, melyik kardigánt akarom felvenni, de nem találom” pechhel. Plusz hétfő.
10/276 – Kapás
A diákjaimtól virágokat kaptam, magamtól egy újabb (ötödik!) pöttyöskét, a félévtől meg a szorgalmi időszak végét, tegnap írtam be az utolsó gyakorlati jegyeket. Mindeközben Visegrádon gyermekfuttató szezon volt (az a kép ott a sátrakkal meg íjászattal), a Bűnök Barlangjában ágyneműcsere, a RK spárgavacsorákat főzött, Maci meg… hát ő meg Maci. Galéria!
10/275 – Kedve
Mondhatnám, hogy mutassatok valakit, akinek kevésbé van kedve a szombat reggeli vizsgákhoz, mint nekem, de hát éppen tizenhét olyan személlyel ülök szemben egy tanteremben, akik azonnal jelentkeznének.
10/274 – Én, te, ő
Én méla vagyok, nyomott, el vagyok havazva melóval, és nincs kedvem blogolni, ő meg puha, meleg, szőrös és elégedett. Inkább őt küldöm be.
És te, te hogy vagy?
10/273 – Mustáááár
Sárga ruha, sárga napfény, sárga fal. Manipulálhatom én ezt a fotót napestig, akkor is úgy fog kinézni, mintha egy flakon mustárról készült volna.
Félreértések elkerülése végett: a reggeli fotók továbbra is normálisabban fognak kinézni, de ma csak mostanra ráztam magam annyira gatyába (vagy mibe), hogy fényképezkedhessek.
10/272 – Méhlegelő
A mai napra nekem nem az volt a tervem, hogy méhlegelőnek öltözve, enyhén űzött tekintettel nézzek a jövőbe*,
én kérem ma be akartam pendlizni a székesfőfaluba, hogy jóanyámmal találkozzam, aki éppen ott vált vonatot az érettségi találkozójára menet, és mi az efféle alkalmakat a Derby Sörözőben szoktuk abszolválni. Vonattól vonatig három óra, azalatt megbeszéljük a világ dolgait, és elismeréssel adózunk a hetvenes-nyolcvanas évek esztétikájának, ami vagyon a Derby Sörözőben, még mindig.
Terveimet az húzta keresztül, hogy én már a számokat sem ismerem, félrenéztem egy bírálat-leadási határidőt, és emiatt még azt az öt órát sem tudom megspórolni tanári életemből, amibe ez az időutazás kerülne. Pedig az éjjel is valami olyasfélét álmodtam, hogy filmforgatási helyszínekhez kellett gyűjtögetnem nyolcvanas években épült postákat, például azt ott Mátrakovácsháza felé a 65-ös úton, ahol egyszer egy irodalmi versenyre menet végignézhettük, hogy egy elégedetlen trencskós öregúr, akinek túl lassan intézték a táviratát, dühében elkezdte megrágni a postás néni karját.**
Apropó méhlegelő, a Repülő Kutatótól kaptam egy ilyen csomagocskát, ni:
A “Louka” állítólag azt jelenti, hogy “Meadow”, így kapcsolódunk mai témánkhoz. Nem tudom pontosan, a RK vagy a Manufaktura baszarintotta-e el a rendelést, de tusfürdő helyett sampont küldtek, én meg úgy gondoltam, ma lezuhanyzom vele. Ha selymes bundám nő tőle, hát így jártunk.
* A jövő nem elöl van, az egy közkeletű tévedés. A jövő ott van srévizavé balra, kicsit fent.
** Természetesen sose mentem irodalmi versenyre a 65-ös úton, ami egyébként is Siófok és Szekszárd között vezet, direkt megnéztem ébredés után. Ezek után természetesen megnéztem Mátrakovácsházát is. Na, olyan meg éppenséggel nem is létezik.
10/271 – Indula
Éééés, mivel épp csak végetért a világtörténelem leghosszabbnak tűnő szorgalmi időszaka, melynek még az utolsó napján is tanítottam, mi mással ünnepelhetném meg ezt, mint a vizsgaidőszak legelső napján a reggel hetes busszal elrobogni vizsgáztatóba.
Az én hülye jó szívem, az. Ezt az időpontot speciel a diákok kérték.
10/270 – Tartalék
Ma még nem állok semmivel sehogy, és hajat is akarok mosni, de hát ezért csinálok én önfotót olyan napokon is, amikor aztán nem teszem be. Tegnap ebben a jelmezben vonultam el bodzavirág-szedőbe, mert ugyan a múlt héten bontottam fel egy 2018-as évjáratú szörpöt, de azért idén sem hanyagolhatjuk el. Fogjuk a neveltetésemre, hogy egy csomó mindennel az az álláspontom, egyszer kelljen, s jó, ha van.
QED.
Eská 10/28 – Félévek
Nemén: “És mondd, nem unatkozol azokon a hosszú buszutakon?”
Én: “…”
Baloldalt az őszi, jobboldalt a tavaszi félév.
10/269 – Eper és lonc
Plusz még egyebek a hetemből, például némi Esztergom meg buszonhorgolás. Csiriz úr ezúttal nem képviselteti magát, de ne tessék aggódni, az egészsége gyöngy, és rengeteg fotó készült róla is, épp csak azok még nincsenek feltöltve Fapipára. Galéria!
10/268 – Gyömöszöl
Hogyan öltözzünk fel egyidejűleg a) piaclátogatáshoz, b) a tanév legislegutolsó óráihoz.
Szoktam én ugyan nyígni amiatt, hogy hétvége van, és tanítani kell mennem, de ezúttal tényleg minden összejött, aminek össze lehetett jönnie: a félév legutolsó órái, közvetlenül azután, hogy a diákok félévzáró dolgozatot írtak egy másik tárgyból. A hallgatóságban két mindenórás kismama (konkrétan május 30-31-re vannak kiírva), valamint két négyhónaposnál fiatalabb bébi anyukája (a bébik óralátogatása fakultatív, de igen gyakori – tartottam én már órát úgy, hogy a hátsó padban éppen szoptatott valaki, mert csak ezzel lehetett leállítani a bömbölést). Mindehhez pünkösdi hosszú hétvége, túrázáshoz és a Dunakanyar látogatásához tökéletesen megfelelő időjárással, ami általában délutánra már szardellakonzervre emlékeztető buszjáratokat produkál. Ezek fél óra alatt teszik meg a “Dömös, Templom” és “Visegrád, Hajóállomás” közti tízperces utat, mert a szardellák be akarnak gyömöszölődni a konzervdobozba, aztán persze végiglamentálják a következő fél órát, hogy miért jött ilyen későn a busz, miért ilyen lassan haladunk, és miért vannak ilyen sokan. A többiek, persze. Nem ők. Mindig csak a többiek.
Ezúttal is innen szép nyerni, de én most nem nyereményre hajtok, beérem azzal is, ha mindenki életben marad, és senkinek sem folyik el a magzatvize, miközben én a logogén és a kohorsz modellt magyarázom.
10/267 – Haj, hajaj
Ilyenkor szoktam azt mondani, hogy jól nézzétek meg a fejem, mielőtt rendbe teszik. Ja, fodrászhoz megyek.
Lívia ezúttal is le fog szúrni, mint a pengős malacot, hogy miért kenyegetem én itthon a pipirost, mikor ott az uccán túl a fodrászat. Be kell vallanom nektek, azér, mert a szépítési hadműveleteket én iszonyúan unom, már a hajvágás-szárítástól is lábrázást kapok, hát még attól, amikor ott kell ücsörögnöm egy bűzbombával a fejemen, és még egy öregtésztát sem tudok menet közben összehanyigálni.
10/266 – Handduk
Nem dicsekvésből mondom (de!), ha itt bejön a házba egy új ruhadarab, sose kérdés, hogy “ezt pedig mivel vegyem fel”.
Az évekkel ezelőtt ajándékba kapott múminos törölköző csak ráadás. Végül is, ma van a törcsinap, nekem pedig az elmúlt évizedekben elmúltak a skrupulusaim azzal kapcsolatban, hogy “jaj, mi van, ha hülyének néznek”.
10/265 – Még három
Utsó tancsihét ebben a félévben, a maival együtt már csak három tancsinapom van hátra, aztán persze vizsgaidőszak. Ennek örömére ma zárótevékenységre is megyek, és ennek megfelelően ki is csíptem magam középcsoportosba.
A szemetek nem csal, ez egy újabb pöttyöske, sőt ezúttal egészen szörnyeteges nőszemély voltam, nemcsak két példányom van ebből a fazonból, de négy.
Nekik sincs igazi hanger appeal-jük, az tény. És még egy ötödiken is morfondírozok, rút szibarita váz, aki vagyok…
10/264 – Kehehe
Újabb robbantott hajú itthoncsücsü-nap, amit nekem tanulmányírással és dolgozatjavítással kell töltenem, de egyikhez sincs kehehehehedvem.
Szaporulat a szekrényben 10/8 – Az ún. “hanger appeal”
Ez az a fogalom, amit mindenféle röhejes narancsszínűre szolizott emberkék szoktak emlegetni selypegve az általam vizionált varróműsorokban, és akkor kerül elő, amikor az a kérdés, megvenné-e valaki az adott ruhadarabot, ha csak úgy belógatják eléje egy vállfán.
Lelőném a poént, ha lenne olyan, de nincs: minden, amit a múlt héten turkáltam ki magamnak Esztergomban, annyi hanger appeallel rendelkezik, mint egy gumis lepedő. De annyira ám, hogy én ezeket fel is próbáltam, ami ugyan a “Bevezetés a turkálásba” órák első tíz percének anyaga (“Próbálj fel mindent, mielőtt megvennéd! A ruhaszámozás épp olyan megbízható, mint a béljóslás!”), én mostanra mégis inkább szemmértékkel dolgozom. Na, ezeknél még én se bíztam a szemmértékemben.
Ennek itt legalább az anyaga izgi,
de tényleg: egy úgynevezett colorblocking technikával készült cucc, ami annyit tesz, hogy összesen négyféle anyagból van összevarrva. Ráadásul még mindegyik anyag önmagában mintás is. Egen, ezek azok a ruhák, amik azt mondják nekem a turkálóban, hogy “hellóóóó”. Na mármost lehet, hogy mindenkinek azt mondják, de én le is veszem őket az állványról, aztán gyere haza a mamához.
A turkálás sajátosságai közé tartozik, hogy ha valamiből szembejön veled valami, amit leakasztasz az állványról, fél perc múlva megjelenik a kistesója is. Na így jártam én anyátokkal ezzel a két alábbi darabbal.
Mint láthatjátok, az itthon, szekrényajtón fotózás még csak emeli ezt az ún. hanger appealt. Sebaj, majd előbb-utóbb felveszem őket, aztán akkor tényleg meglátjátok. Azt előre mondom, hogy a fekete esetében némi beavatkozás lesz szükséges, ennek a példánynak olyan ménkű nagy négyszögletes dekoltázsa van, hogy muszáj csinálnom vele valamit, másként egész nap húzogatnom kell majd ide-oda, és én nem azért őtözködöm, hogy ilyen marhaságokkal is foglalkozzam közben.
10/263 – Rüszt
Ezt az alábbit hívjuk jobb híján “itthon-csücsülök-és-tanulmányt-próbálok-írni” öltözéknek.
Ez a szoknya+blúz kombináció már ugyan kétszer volt rajtam, de ti még nem láttátok egyszer se (meglepő, tudom). Egyszer egy vasárnapon volt rajtam, amikor nem volt szándékomban se befotózni, egyszer meg egy szeptemberi szerdán, de hát akkor nyilván nem látszott belőle csak alig valamicske.
A mai nap öltözködésileg amúgy is leginkább arról szól, kihajítsam-e a lábamon lévő cipőt, vagy sem. Direkt megnéztem nektek, mikor szereztem be, mert jóformán alig volt rajtam, és ha egy öt éve spájzolt szaladgálós-fajta cipő alig volt rajtam, az minimum gyanús, biztos van vele valami gikszer. Nos, van, a ballábas igazán érthetetlen módon szorít, mégpedig lábfejben. A RK meg én mindketten igen magas rüsztökkel élünk, világ csudája, hogy mégis elég bátrak vagyunk a neten rendelt cipőkhöz (bár azért nem vagyunk teljesen hülyék, csak meghatározott fazonú cipőket szoktunk venni, mokaszint például egyáltalán nem). Hát ez ugyan első pillantásra megfelelt a kritériumoknak, de valójában mégse.
Ha estig nem tágul annyit, hogy bizalmat szavazzak neki a jövőre, repül.
Minden nap más - mindennap más 