Minden nap más – mindennap más

Mondanám, hogy itt vagyok ünneplőbe öltözve, de ez speciel nem igaz,

viszont még így is jobban nézek ki, mint ahogy érzem magam. (A kokárda természetesen vadonatúj. Már megint eltettem a régit Egy Jó Helyre, valószínűleg a hétvégén majd meg is találom. Na de mire van az embernek horgolófonala meg jól bevált virágocskareceptje, ugye.)

Azt amúgy azért mondom, hogy jobban nézek ki, mint ahogy érzem magam, mert tegnap délután elkezdte facsargatni a belső részeimet az anyatermészet. Nem is nagyon voltam jó másra ezen túl, mint bevenni egy Cataflamot (még találtam egyet a táskámban), aztán aludni. Maci még megkapta a vacsoráját, aztán elhelyezkedtünk a futonomon, és bevertük a szunyát.

Ennek örömére éjfél után egy kevéssel ébredtem újra, és nem állítanám, hogy fitt voltam és friss és capkodósz, de ébren voltam, úgyhogy idegesíteni kezdtek a hűtőben lévő, döglődő banánok. Nálam az ilyesminek sosincs jó vége, ezúttal is csak röpke másfél óra kellett ahhoz, hogy előálljon ez:

Ha már úgyis ott voltam a konyhában, belehajintottam a crockpotba azt az egész csirkét, amit a tegnap reggeli elmezavar idején vettem a bótban, aztán ismételten elvonultunk aludni Macival, aki természetesen szintén felébredt, és ő még nálam is inkább ébren volt, úgyhogy le kellett fárasztani a lézerpointerrel.

Ma reggel összeciheltem magam, levonultam a piacra, és vettem némi nemzetiszín etvaszt. Nem volt valami extra piac, szél is volt meg az eső lába is lóg, plusz szerda van, ünneppel súlyosbítva, de legalább vettem valamit, no.

Szóval így fest itt a mi tájainkon az idei Idus, énnekem meg továbbra is ott ül a nyakamon egy csomó dolgozat, de az a gyanúm, most nekilátok további Cataflamokat keresgélni, és megint alszunk egy kört Macival.

Ha elfogy a benzinetek, üljetek át egy másik kocsiba. Az enyém erősen fogyóban van.