Kimegyek a városba. Mármint a sajátunkba.
Azért nézek ilyen gyanakvóan, mert ma már háromféle időjárás volt, és nem tudom, ernyőt vigyek-e vagy szalmakalapot.
13/311 – Strand
Én ugyan olyan helyre nem megyek, mert ott nap van meg víz, de hogy valami hasznát vegyük a játékpénzeimnek, vettem a RK-nak meg anyósomnak bérletet a leányfalusi strandra, aztán sétáltam egyet a településbe neki bele.
Lementem a Dunához is, amit persze itthon (=a szomszéd faluban) is megtehetek, de azért a Duna ott sokkal Dunább, mint nálunk, itt ugyanis a Duna-part egy promenád.
Ott meg nem.
13/310 – Lakossági
Elmentem fodrászhoz, levágattam a loboncot, és az nem is lett rossz. Ennek ellenére gyászban vagyok, mint Mátészalka, ugyanis az a határozott érzésem, azok a gennyládák a Kallosnál nem csak a csomagolást változtatták meg a hajfestékemen, hanem az összetételt is, ennek eredményeképpen pedig ez, ami a fejemen van, nem pipiros. Ugyanaz a kódja meg ugyanaz a neve, de NEM EGÉSZEN PIPIROS, és eddig én voltam az érdekes tanárnő a ki-nem-szarja-le színű pumuklihajjal, de innentől egy kövér öregasszony vagyok ún. “lakossági vörös” hajszínnel, amitől már csak egy lépés a dájer, a pacsuli meg a bébirózsaszín crocs-papucs.
Gacsaj Pestát már ne is említsük. Ő, mint ez tudható, halva van.
13/309 – Pont úgy
Egy kihagyott hét után ismét a munkahelyemre látogatok, ezt pedig extrán robbantott fejjel és a leginkább túlméretezett öreganyókás lebernyegemben teszem. Nem állítanám, hogy egészen szándékosan festek úgy, mint akinek szabadságra van szüksége, de, Tutatiszra, pont úgy nézek ki.
13/308 – Eper-rebarbara
Hejderutyutyu, már megint eltelt egy hét. Volt benne egy kicsikis befőzés, vettem gyermekkönyvek, jártunk piacon, de amúgy nagyrészt túlélni próbáltam. Galéria!
13/307 – Rozi
Amíg el nem jutok fodrászhoz (kedd! kedd!), addig leginkább az várható, hogy úgy fogok festeni, mint valami sajátos átmenet Rosie The Riveteer, egy szabadnapos viktoriánus dajka meg egy yangzhou-i halászfeleség között.
13/306 – Matrac
Az időjárás javul, én meg egyre csak romlok, a mai napot nagyrészt szédelgéssel töltöttem, kivéve egy egyórás intervallumot, amikor anyósom bekanalazott a kocsijába, és elvitt két csomagautomatához felvenni belőlük dógokat. Cserébe én segítettem a budakalászi Jyskből hazajuttatni egy matracot, ami szintén nem volt kihívásoktól mentes feladat, az áruátadójuk például extra jól el van dugva hátul.
Ha nem vettétek volna észre, még nem mondtam olyat, hogy hurrá, vakáció, mert nincs még nekem olyan, sőt, a helyzet sajátosságait tekintve nem is tudom, beszélhetek-e még egyáltalán olyasmiról. Most afféle limbóban vagyok, amikor már vége a vizsgaidőszaknak, de még nem jött el a nyári szabadságom ideje, és ha el is jön, az se számít semmit, mert munka mindig van, volt, lesz. Viszont keddre szereztem időpontot fodrászhoz, mert ez már nem várathat magára.
13/305 – Szakajtó
Amused? No, we are not.
Most tessék már megmondani, ugyan ki bírja azt fizikummal, amikor hirtelen tíz fokot esik a hőmérsék, mert én ugyan nem. A röhej kedvéért most érzem azt, hogy nyáááá, ezt nekem nem, egy észak-tengeri sziklán akarok élni két macskával meg esetleg egy szakajtó horgolófonallal.
13/304 – Más
Ma elmentem a könyvtárba (abba, amitől hét percnyire lakom), ahol éppen szakmai napot tartottak pedagógusoknak, mert már olyan ordenáré módon bele vagyok pudvásodva a mókuskerekembe, hogy szükségem volt valamire, ami legalább egy kicsikét más.
Ennek tiszteletére megpróbáltam belerángatni magamat valami emberek elé való gúnyába. Egy töltött zokni vagyok ugyan, akinek fodrászra lenne szüksége, és a bal karomon kilenc olyan szúnyogcsípést tárolok, amik úgy festenek, mintha valami különösen dühös pók zabált volna belém, de azért a mai ancúggal nem vagyok különösebben elégedetlen.
Gyermekkönyv-kiadók is voltak, hogy bemutassák az aktuális készlet. Igen, könyveket is vettem.
13/303 – Kilenc csípés
Ennyi van a bal karomon. Csak a bal karomon, sehol másutt. Asszem, a szúnyogoknak is megártott a kánikula.
13/302 – A fehér bálna
Jó, valójában ámbráscet volt az, de ez kit érdekel ebben a dögmelegben.
13/301 – Rózsa, mályva, levendula
Kakukk, de szép a nyár. E heti fő programom továbbra is a szikkadt töcskenyájak pásztorolása volt, a vizsgaidőszak utolsó rúgásai, valamint a dögmeleggel való küzdelem. Ja, meg voltunk (még múlt vasárnap) a helyi zsibin, ami ezúttal is tele volt olyan dolgokkal, amiket nem vettünk meg. Galéria!
13/300 – Technikai
Na így néztem ki reggel nyolckor, amikor elindultam megharcolni a nyárral, mint egy sárkánylédi. Be kell vallanom, nem győztem igazából, de egy technikai KO is szép. Még megvagyok, és a hűtőben van rebarbara, rukola, újhagyma, kefir, eper meg kis salátacukkinik, a kenyértartóban pedig rozsos kenyér, burgonyás-tökmagos pogácsa és pita.
Akkor most bekúszom a zuhany alá. A mai nap is háromzuhanyos nap lesz, akárki meglássa.
Ezt a viszkózkrepp ruhát még hónapokkal ezelőtt túrtam ki magamnak, de csak most került rá sor. Igen, túl sok holmim van.
13/299 – Intézkedés
Nekem ma és holnap vizsgáztatnom kell délután, de éppen arra az időszakra jövendölnek afféle 37 fokokat. A munkázómnak nincs kánikulai intézkedési terve a vizsgákra (magára vessen, ugyi, aki még ilyenkor is ebben a cipőkében topog), de az a néhány ember, akinek be kell jönnie, szintén valahonnan Nyárittyenből és Nekeresdről jönne, úgyhogy távvizsgáztatni fogom őket, levélben. Ez ugyan többé-kevésbé illegális tevékenység, de nekem jelenleg erős szándékaim vannak az életben maradásra, és ha ezt nem lehet megoldani törvényesen, akkor ez lesz.
Szóval ezért fexem én még mindig itt az ódalamon, szemben velem megy a ventillátor, és igen kellemes 25 fok van a lakásban. Csak Herr Pitypangfujóka aggaszt kissé, aki éppen úgy méreget, mintha azt vizsgálná, honnan érdemes nekem kezdenie, ha véletlenül feldobnám a pacskert.
13/297 – Gothic
Mivel most már annyiféle stílust tartanak számon, biztos van erre is valami megnevezés, talán rózsás horror vagy cottagecore gothic, esetleg dark granny couch academia, mindegy.
Utolsó államvizsga-nap. Éljük túl valahogy.
13/296 – Klaffog
Újabb államvizsga. A képen, melyen MÁK a barna díványba őtözve indul melóba, már látszik az ólmos fáradtság, pedig ez még csak háromnegyed hétkor volt, de már akkor csavarni lehetett belőlem a vizet.
Azt pedig még nem is sejtettem, hogy a HÉV felé eregélvén a remek szentendrei macskaköveken megbotlom, ettől pedig roppant elegánsan elnyílik a balcipőm talpa, és a nap további részében már messziről hallani, hogy itt jön a tanárnő, hallani, ahogy klaffog.
13/295 – De administrando Imperii
A mai napom a szarpofozás különösen pregnáns eseteként fog bevonulni magántörténelmembe (=erre a blogra itt, amúgy a kutyát sem érdekli), merthogy bruttó három órát utaztam Esztergomba meg vissza az ötezer fokos nyárban egy légkondicionálatlan buszon azért, hogy aláírjak tíz igazolást, amelyekről csak hazaérkezésem után derült ki, hogy annyit se érnek, mint a papír, amire nyomtattuk, merthogy ennek a drága sóhivatalnak (=munkahelyemnek) a rendkívül hierarchikus és túlhúrozott adminisztrációja miatt csak a Tanulmányi Osztály adhat ki igazolást a sikeres záróvizsgákról, azt is csak július 6. után.
Vannak dolgok, bmeg, amiről Konsztantinosz Porfürogennétosz (=Bíborbanszületett Konstantin) még álmodni se mert.*
* Megjegyzem, amiről ő álmodni se mert, a kínaiak nagyrészt mind megvalósították. Egen, eszképizmusként** továbbra is mandarin historikus drámákat, vagyis wuxiákat és transzmigrációs történeteket nézek palotadrámákkal vegyest, mármint a sztorikban van úgy általában minden, mint a búcsúban. A nagyrészüknek bemindenezett tobzoskák a forgatókönyvírói, más értelmes magyarázat ugyanis nemigen van a rengeteg dramaturgiai bakugrásra.
** Emelje fel a kezét, aki nem érti, miért ugrok inkább fejest a fikcióba ahelyett, hogy fullosan megélném az életemet.
13/294 – Tikkad
Tikkadt szöcskenyájak, szikkadt töcskenyájak, lábaksz, dögmeleg, szétfolyó macskáksz, egy csésze lágytojás kapros paradicsomsalátával, egy új buksza (pont olyan, mint a régi), meg végre egy cseresznyés clafoutis, mert sütni is csak negyven fokban akad az embernek ideje meg kedve, mikor máskor. Galéria!
13/293 – Rebben
Ha már úgyis Külső-Őrültekházán lakom, ugyan miért ne mehetnék le a piacra kékben-zöldben, pongyolában, ámde felsmukkolva, mindezt edzőcipővel, kérdem én.
Természetesen senkinek sem rebbent a szeme sem.
Minden nap más - mindennap más 