RSS

7/15 – Szardella

Az akaraterő diadala vagyok, nem vitás. Tegnap (feltehetőleg szoros összefüggésben azzal, hogy az év utolsó meleg hétvégéjét jövendölték be minden elképzelhető platformon), a népek rettenetes lendülettel kirohantak a zöldbe, márpedig a Dunakanyar épp elég zöld. Eddig még sose tapasztaltam ennyi parkoló autót az útvonalamon – még olyan helyszíneken is tömegével hemzsegtek, mint a dömösi átkelő, ahol amúgy máskor legfeljebb tébláboló vadkacsákat lát az ember. Emellett rengetegen voltak olyanok is, akik tömegközlekedéssel óhajtottak kivonulni a zöldbe, amit én általában igen lelkesen pártolok, de tegnap, miközben a szardellakonzervben nyomorogtam a többi szardellával egyetemben, csak arra tudtam gondolni, hogy “maradtatok volna a seggeteken”. Ha nem vitt volna a kötelességtudat, valószínűleg leszállok Leányfalun, és alázatosan odatelefonálok a Repülő Kutatónak, hogy fuvarozzon haza. (Ő egyébként, mivel ugyebár hazaugrott másfél napra, épp iszonyatos monstre befőzésben volt, ecetes csilik meg darált csípőspaprika-krémek, sült padlizsánok és aszalt paradicsomok közepette. Szép az ilyen munkamegosztás, nemdebár: a tudós úr épp háziasszonykodik, a ház asszonya meg elvonul tudományt teríteni a levelezősöknek.) A kötelességtudat viszont megtette a dolgát, bár tényleg nagy volt a kísértés: fél órába telt, hogy megtegyünk összesen tizenhárom nyavalyás kilométert, nem vicc. Én ezt ráadásul állva, mert, mint már mondtam, egy szardellakonzervben voltam sok más szardellával. Fél órával az indulás után viszont végre odaértünk Tahitótfalu hídfőhöz, ahol leszállt egy komplett középiskolás osztály, és végre le tudtam rogyni egy ülésre. Ekkor viszont, mint ez ilyenkor szokás, természetesen leült mellém az a nő, aki valószínűleg augusztusban fürdött utoljára. Én ezen már csak röhögni tudtam volna, ha nem azzal vagyok elfoglalva, hogy a bőrlégzési technikámon dolgozzak a következő fél órában, amíg végül hálistennek leszállt Pilismaróton.

Az órákat, amiket tegnap tartottam, fedje a feledés kegyes fátyla, én mindenesetre megcselekedtem, amit megkövetelt a haza. Utána hazakúsztam, és ugyan attól tartottam, hogy hazafelé is ugyancsak vonszolódás várható egy kerekes szardellakonzervben, de ezúttal kezemre játszott a meleg délután, az embereknek még nem akaródzott hazamenni a zöldből, úgyhogy úgy mentünk át a Dunakanyaron, mint fos a libán.Hazaérve lerogytam a kanapéra, ölemben a vödörnyi krumplipürével, amit az én áldozatos férjem főzött nekem, és közöltem, hogy én innen fel nem állok kedd reggelig.

Azóta persze finomítottam egy kicsit ezen a szent fogadalmon, de nem sokat, úgyhogy míg a népek újabb rohamot intéznek a zöldbe, a Repülő Kutató pedig elvonul Brüsszelbe okosemberkedni, Az Akaraterő Diadala felemás zoknikban meg nyafogóruhában dögölészik majd a lakás különböző dögölészőhelyein, közben pedig megiszik több hektó teát. Szólottam, uff.

Ó, és természetesen ágybarajzfilm is lesz. Azt hiszem, a Gyilkos sorokkal kezdem. (Igen tudom, hogy az nem rajzfilm, de olyan, mintha az lenne.)

 
Hozzászólás

Szerző: be 2019/09/15 hüvelyk újracucc, eská, ősz

 

7/14 – Tikács

Ha megpróbáljuk visszagombolyítani a történések fonalát, az egész valószínűleg ott kezdődött, hogy a gólyáink elmentek gólyatáborba, majd ott testületileg összeszedtek maguknak valami takonykórt. Amikor kedden órám volt velük, még tikácsoltak, amikor szerdán volt órám velük, még mindig tikácsoltak, és igazán úgy nézett ki, hogy jövő héten is tikácsolni fognak. Na mármost a pedagóguslét egyik komplex öröme, hogy az ember folyton összeszed valamit a kölyköktől. A kicsik természetesen azt a valamit viszonylag gyorsan, bár sok nyafogással kiheverik. Néhány napra kimaradnak, kakaót kapnak otthon, odabújnak anyuhoz, paplanos ágyból nézik a rajzfilmeket, és krumplipürét kérnek vacsira. A tűzdelt paidagógosz néni viszont velük ellentétben nem kap senkitől se kakaót meg krumplipürét, ehelyett ott hurcolja magával lábon a kölyköktől összeszedett izét egészen addig, amíg a kölykök össze nem szednek egy másik izét, és akkor vált.

A keserves az, hogy ez nem változik szemernyit sem attól a mellékkörülménytől, hogy esetleg a kölykek már felnőttkorúak, és a tűzdelt paidagógosz néni sincs velük folyamatos testi kontaktusban, mint a kicsikkel szokás. Én már szerda délután úgy éreztem, hogy kerülget valami, de azért hősiesen átgyalogoltam a szerdán és csütörtökön, pénteken viszont nálam is elkezdődött a tikács. Mivel a Repülő Kutató tegnap hazajött Karánsebesről, és csak holnap indul Brüsszelbe (jaja, mi nem haldoklunk, mi így élünk), ma kérincsélhetnék esetleg tőle kakaót meg ágybarajzfilmet, de nem tehetem, mert természetesen dolgoznom kell menni. A tárgyat, amelyet ma negyed kettőtől tanítok, mintegy mellesleg összesen négyen vették fel. Egy már jelezte, hogy nem tud bejönni, egy másik azt jelezte, hogy háromkor muszáj elmennie. Képzelhetitek, milyen délutánom várható.

Ha viszont végeztem, hazajövök, és mégiscsak ágybarajzfilmet, kakaót meg krumplipürét fogok kérincsélni, mert holnap a RK mindenképpen lelép, akkor pedig nem marad itthon senki, csak én, Poci meg a tikács. Szakajtsuk le minden napunk gyimilcsét, mondok.

 
Hozzászólás

Szerző: be 2019/09/14 hüvelyk újracucc, eská, ősz

 

Eská 7/1 – “Nem adom fel, míg egy darabban lááátsz…”

Ha legjobb és egyúttal legrosszabb tulajdonságaim listáját kéne összeállítanom, minden bizonnyal valahol elöl szerepelnének az alábbiak:

  • A hülyeségig makacs vagyok. Amikor más már rég belátta, hogy nem érdemes strapálnia magát, én még akkor is próbálkozom.
  • Túlműködik a fantáziám.

Enélkül a kettő nélkül például valószínűleg sohadesoha nem jutott volna eszembe, hogy ennek a cuccnak a szabásmintájával kezdjek foglalkozni:

El tudtok képzelni engem benne? Na ugye.

Eleve: nem nagyon kedvelem a kötős ruhaujjacskákat, amelyek minden bizonnyal az ujjhegyeimen is túlérnek kötő nélkül – húsz éve varrok Burdákból, nekem elhihetitek, hogy orangutánokra tervezik a ruhaujjakat. (Vagy ha nem is orangutánokra, semmiképpen sem hozzám hasonló magasságú nőkre. Ez itt a képen tippjeim szerint még magas sarkak nélkül is megvan százhetvenöt.) Nem tetszik igazából a kötős mellrész sem, különös tekintettel arra, hogy olyan mélységű dekoltázst tartalmaz, amiből csak azért nem fittyen ki a csaj melle, mert kevés van neki. Szóba se jöhetnek olyannyira magas sliccek, amikből kilátszik az ember micsodája. Azt pedig felejtse el mindenki, hogy ilyen kínzóeszközöket vegyek a lábamra, mint ez a szegény zsiráfcica.

Ilyenkor minden normális ember odébblapoz, kivéve engem. Én megpróbálok kisbencézni. Pláne, ha van egy széép használatlan paplanhuzatom, ami tökéletes lenne egy kisbencézéshez.

Az ujjakat rövidebbre, a dekoltázst kevésbé mélyre, az egészet tunikahosszban, amihez majd kapcsolható egy ruhafodor. Ó, jóleszaz.

Egy frászt lett jó. Az eredményt már ismeritek. Jaja, A Kék Tehén. Oááá, drága anyag oda.

Meg fogom én menteni ezt is, de előbb tényleg próbáljuk ki, hogy van-e egyáltalán esély ebből a szabásmintából valami hordhatót csinálni.

Úgyhogy jó szokásomhoz híven elővettem a trikotázst, mert ha nekem kétségeim vannak, trikotázst varrok. Dekoltázst még magasabbra, ruha hosszát hosszabbra, az ujjakat meg ilyen kis vicceskére:

És, világ csodája, a végén kikerekedik belőle egy hordható darab:

Nem állítom, hogy ez a végső stádiuma a kisbencézés folyamatának, sőt, azt sem, hogy a ruhát már holnap felveszem (a lábamon most fordult sárgába a múltkori buci, egyelőre még maradunk a hosszú slafrokoknál), de egyelőre igenis elégedett vagyok.

Még a kéket kell megmentenem valahogyan, de azon vagyok, tekintetes bíróság, azon vagyok.

 
4 hozzászólás

Szerző: be 2019/09/13 hüvelyk újracucc, eská, ősz

 

7/13 – Tönköly

Frissen sült kenyér illatára ébredni akkor is csodálatosan különleges érzés, ha egyébként azt a kenyeret te saját magad sütötted meg az éjszaka folyamán.

Valamivel kevésbé csodálatos, de szintén különleges érzés, amikor az ébredés azzal párosul, hogy “jáááj, valaki elaludta a lábamat, és az nem én voltam”. Miután letessékeltem magamról Poci nagy seggét, csak akkor indult el bánatos lábaimban újra a vérkeringés. Ezt azért kihagytam volna.

Miután tegnap hazavánszorogtam az oktatásból, egy kilométerrel a megállóm előtt le kellett szállnom a buszról, hogy bevásároljak, a liszt ugyanis igen keservesen elfogyott, márpedig máma a Repülő Kutató végre hazapendlizik Karánsebesről, és nyilván ilyenkor eléje akarok dugni egy kenyeret.. Ezt, asszem, nem is említettem eddig, fogjuk a félévkezdettől eldugított agyamra. Mindenesetre a csávó már hétfő óta Karánsebesen levéltárazik, és amikor nem a mindenféle fontok között üli laposra a seggét, idegen macskákkal kokettál. Megérdemelné a gaz áruló, de én nóbel úrhölgy vagyok, úgyhogy nem fogom beárulni Pocinak, mert akkor Nagyseggű Maruszja lekotorja róla a glazúrt. Szegénykémnek egész héten borzasztó társasághiánya volt, hát nem meglepő, hogy amikor én a tegnapi oktatás plusz bevásárlótúra után hazaérkeztem, kis nyikkanásokkal szaladgált körülöttem egész este, velem tért nyugovóra, amikor eldőltem fél kilenckor, és velem tartott akkor is, amikor fél kettőkor frisszen-capkodószan elkezdtem tönkölylisztes-zabpelyhes veknit sütni. A kelesztés idejére nyilván kellett nekünk valami elfoglaltság, úgyhogy igazán idillien maszogtunk ketten együtt a futonomon, én horgolni próbáltam, ő meg simogattatta magát és dorombolt.

Aztán mikor a kenyér elkészült, édesdeden visszaaludtunk mindketten, ő speciel a lábamon. Talán azért is álmodtam mindenféle izgalmas hülyeséget.

Nagyon-nagyon szeretem én ezeket a békés hajnalokat, pláne ha utánuk egy békés nap következhet, márpedig a mait igenis annak tervezem. Holnap úgyis tanítanom kell menni, hát akkor legalább ma tartsak szabadnapot. Tetyek-vetyek-motyogatok magánidő meg némi partizás Erikkel. Most éppen igazán bátor varrós vaddisznónak érzem magam, úgyhogy talán még a két legdrágább anyagom egyikébe is bele fogok vágni.

Gondolom, ki tudjátok találni, melyikbe a kettő közül.

Élvezzük ki az életet, amíg ezt hagyják nekünk.

 
Hozzászólás

Szerző: be 2019/09/13 hüvelyk eská, macs, ősz

 

7/12 – Kasmírpongyola

Királyi koleganőim az őtözködős blogok világában (tudjátok, akik jégcsákány sarkú cipőket hordanak macskaköves toszkánai utcákon, és rangsorrendbe állítják az “instagrammable” nyújorki kávézókat) gyakran szoktak magukról olyan képeket publikálni, amelyeken épp csak megébredtek, és az első nyújtózkodás után, de még az első kávé előtt vannak. Kasmírpongyolában ülnek ropogós fehér ágyneműk között, a pongyola hajtókája alól csábosan kifittyen a melltartó csipkeszéle, kezükben egy gőzölgő bögre, a szempilláik hosszúak és seprősek, a lábukon meg harmonikázó gyapjúzokni van, de nagyon esztétikusan harmonikázik még az a nyavalyás zokni is.

Ezek, csak hogy tudjátok, mind egy szálig hazug disznók. Ennek illusztrálására tessék, így festettem én ma reggel, már fésülködés, fogmosás és az első kávé után.

Innentől pedig fél órám volt, hogy feltornásszam magam erre a szintre, hajmosással együtt, mielőtt kirohannék az ajtón a buszomhoz meg az egész napos pofázáshoz.

Na ezt csinálja utánam bármelyik kasmírpongyolás influenszer.

 
10 hozzászólás

Szerző: be 2019/09/12 hüvelyk újracucc, eská, ősz

 

7/11 – Zsufi

Ma van a félév (remélhetőleg) legzsúfoltabb szerdája, sötétben indultam, és sötétben érkezem.

Nem csoda, hogy csak ennyi telik mára.

 
5 hozzászólás

Szerző: be 2019/09/11 hüvelyk újracucc, eská, ősz

 

7/10 – Bevezetés a pedagógusba

Ímé, a bolond tanárnő, öt perccel azelőtt, hogy teljes harci díszében kivágtázik az ajtón, és aztán késő délutánig pofázik.

Entre nous, semmi kedvem bemenni és pofázni, de ezt csak egy valaki nem fogja észrevenni. A diákság.

 
5 hozzászólás

Szerző: be 2019/09/10 hüvelyk újracucc, eská, ősz

 

7/9 – Opciók

A mai nap átkozottul hétfőnek látszik. Őszi hétfőnek. Eső meg sötét meg effélék, ahogyan ez illik. Mit lehet ilyenkor csinálni?

Nos, 1. megoldás: dögölészni. Ez Poci megoldása, és valóban ki is élvezi mind az utolsó cseppig. Íígy

meg íígy

aztán meg még így is, a “most már fésülj is meg, ha fotózol” tekintettel.

2. számú opció: visszatekinteni a szééép hosszú nyárra, mint azt Filoméla tette.

Mint kiderült, kedvenc nyári élménye az volt, hogy itt grilleztünk a teraszon. Nos, ezen ne múljon. Ha ennyire kevéssel is beéri, jövőre nem strapáljuk magunkat kultúrprogramok szervezésével, csak kirakjuk a gyereket a teraszra két kiló grillkolbásszal.

A 3. opció, a “készülök a holnapi tanításra”, messze nem ilyen látványos, de a fenti rajzon ott középtájt az az izéke, akinek ugyanolyan piros a felsője, mint a haja meg a cipője, én vagyok. Mivel sokszorosan jobban festek ezen a képen, mint a valóságban a megmosott hajammal és a nyafogóruhámban, maradjunk is ennyiben.

 
3 hozzászólás

Szerző: be 2019/09/09 hüvelyk ajándék, eská, macs, nyár, ősz

 

7/8 – Víztartály

A “mindennapi csődjeink” sorozatból ezúttal az alábbi darabot hoztam el nektek:

Eklatánsan szép példája annak, amikor mindent a lehető legszebben és legpontosabban akarsz csinálni, a végeredmény pedig a Családi kör pszichedelikus változata lesz, úgy mint “Udvaron kékellik szőre egy tehénnek”. Akkora vagyok benne, mint egy víztartály. Sőt: egy víztartály, de nagy csöcsökkel. Bánatomban megpróbáltam egy kis paszpólozással kisebbíteni a dekoltázst akkorára, amekkorában emberek közé is lehet menni anélkül, hogy kiesnék felül a cuccból, de az sem javított a helyzeten. Azt hiszem, ilyenkor az a legbölcsebb, ha félrerakjuk szépen a holmit, és reménykedünk abban, hogy egyszer majd meg tudjuk javítani, mert most csak minden újabb beavatkozás rontana a helyzeten. Drága anyag oda, nyüfnyüff.

Ilyen nyüfnyüff helyzetekben valami gyors és instant sikerélményre vágyik az ember, úgyhogy valószínűleg ma össze fogok ütni valamit egy jól bejáratott és problémamentes szabásminta alapján, mielőtt még gyanakodni kezdenék, hogy elvesztettem a varrási modzsómat. Remélem, látni rajtam a roppant elszántságot.

 
5 hozzászólás

Szerző: be 2019/09/08 hüvelyk újracucc, eská, ősz

 

7/7 – Bibliotéka

Vannak napok, amikor az ember úgy érzi, nem jön össze aznap semmi úgy, ahogy tervezte. Se a varrás (mindig nagyobb bajok lettek abból, ha követtem a szabásmintát, mint ha mentem a saját fejem után), se a kenyérsütés (úgy kinyílt szerencsétlen, mint egy bibliotéka), az őtözködésről nem is beszélve. Húsz percig ácsorogtam a szekrény előtt. Ezért itt, ami rajtam van. Szépen állunk.

Most amúgy éppen vidám kerti partira megyek, így ahogy kinézek, csepeg az eső, és viszem magammal a szétnyílt kenyeret. Uramteremtőm. Csak az Ember Formájú Kalaptűt ne hagyjuk kiszabadulni, még éppen ő hiányzik.

Ma lenne amúgy apám hetvenéves. Hát boldog szülinapot neki.

 
2 hozzászólás

Szerző: be 2019/09/07 hüvelyk eská, ősz

 

7/6 – Kétszerkettő

Vadul evezgetek az új tanév kezdete felé kis csolnakomban, és káromkodva küzdök a levelező rendszerrel, ami természetesen most óhajt bekrepálni, sose máskor. Úgyszintén természetes módon, mert a macskáknak ez a természettye, a szőrös hátramozdító vigasztalására sem számíthatok, ő elvan magának yol.

Arra a párnára ott Poci alatt kéne egy új huzat, azon pedig ott mögötte nincs is huzat, micsoda banda vagyunk. Vagyok. A ruhavarrási terveimmel is csak eddig jutottam,

még mindig gyáván totojázgatok, hogy ki merjek-e próbálni egy vadonás új, eddig még sose tesztelt szabásmintát egy olyan anyagon, amiből összesen 2×2 méterem van, slussz. “Megüssem vagy ne üssem, azon tűnődtem”, éneklé a Bikini.

Hát én legalább meg vagyok ütve alaposan, nédda.

Közelképet inkább nem mutatok, a hullafoltok most fordulnak éppen zöldsárgalilába. Jajdejó. Mégiscsak hosszú ruhák lesznek ebből a közeljövőben, úgyhogy tényleg nem ártana, ha vennék egy mély lélegzetet, aztán belevágnék az anyagba.

 
Hozzászólás

Szerző: be 2019/09/06 hüvelyk újracucc, eská, macs, nyár, ősz

 

7/5 – Kenyér

Tekintsétek a mait blogszabadnapnak, minden ok nélkül. De hogy ne érje szó a ház elejét, nesztek kenyér, bár azt se ma sütöttem.

 
Hozzászólás

Szerző: be 2019/09/05 hüvelyk ajándék, eská, nyár, ősz

 

7/4 – Dagadt

Mikor ma reggel kinéztem a fürdőszobám ablakán, ezt láttam.

Bizony, az ott köd. Bizony, ez itt ősz. És innentől kezdve kábé október közepéig-végéig ez az utolsó alkalom, hogy szerda reggel a fürdőszobám ablakán túl nem a nagy fekete semmit látom. Az, hogy október közepe vagy vége lesz az, amikor szerdán nem hajnali hatkor indulok dolgozóba, az elsőévesektől függ, ezen belül is attól, mennyire lesz szükségük meg igényük egy kölcsöntyúkanyó kotkodácsolására a csoportos gyakorlatukon.

Jövő héttől kezdve rettenetesen berúgjuk a motorciklit, tanítok meg kotkodácsolok meg ügyintézek orrbaszájba, úgyhogy ezen a héten kell megtennem minden előkészületet a későbbi zavartalan működéshez. Poci persze úgy gondolná, hagyjam a dagadt ruhát másra, foglalkozzak inkább a dagadt macskával.

Oooké. Erre is muszáj áldoznunk egy kis időt, mert borús napok jönnek rád, cicu. Jövő hétfőn a Repülő Kutató lelép Karánsebesre, aztán péntekig haza se jön, én meg mindeközben lótok-futok orrvérzésig.

Nyilván a készülődés időszaka mellé egyúttal most üt be a meghülyülés szezonja is, épp az imént tört rám az az értelmetlen vágy, hogy a ppt-k és tananyagok és miegyebek revíziója közben akár varrhatnék is magamnak egy új ruhát az új tanév tiszteletére. Olyan anyagból, ami kiüti a diákok szömit, és nyilván paplanbul, mert az a minimum. Ebből, ni.

Mindeközben nekem a hajam még mindig keresi a helyét a fejemen, a bal lábamon a buci meg elkezdte a színátmenetes bulit, bár jóval visszafogottabban teszi, mint erre számítottam. Cserébe viszont nyavalyás módon fáj.

Hja, minek egyszerűen, ha bonyolultan is lehet.

 
2 hozzászólás

Szerző: be 2019/09/04 hüvelyk újracucc, eská, macs, nyár, ősz

 

A HT projekt 9. – augusztus

Bevallom, így a háromszázadik nagyinégyzet felé gyalogolva kezdem unni kissé, hőmérséklet takaró ide vagy oda.. Mindenesetre már túl vagyok a kétharmadán, úgyhogy nem hagyhatom abba.

A mellékelt ábra szerint az augusztus is melegebb volt a kelleténél, nem csak a július, leszámítva persze a Bor, mámor, Bénye alatt a zempléni hegyek csodás farkasordító éjjeleit. Ugye megtaláljátok, melyek voltak azok?

Jaja, ezek itt.

 
4 hozzászólás

Szerző: be 2019/09/03 hüvelyk eská, nyár

 

7/3 – Lepcsi

Bizony mondom én néktek, máig is a zuniverzum nagy titka, hogyan vagyok képes (szinte) egyidejűleg roppant ügyes és roppant kétbalkéz meg kétballáb, sőt kétbalminden produkciókra. Előbb elmetélem a kezem a mandolinnal, aztán áthúzom a kanapét, előbb hasraesem a teraszon, aztán… na, az még várat magára, de érdeklődve várom, ezek után mit fogok összehozni.

Tegnap kimostam a büdös kis mókusnyuszi vécéjét, aztán kiraktam száradni a napra az udvaron. Mikor visszamásztam a teraszra (természetesen olyan akcióról van szó, amit napjában többször is megcsinálok gond nélkül, gyakorlatilag egy lépcsőfok magasságában van az udvarhoz képest a terasz), hát én kérem akkorát tanyáltam, hogy még most is hitetlenkedve csóválom a fejem. Abban a pillanatban viszont nem fért bele a hitetlenkedő fejcsóválás, mert azzal voltam elfoglalva, hogy hüppögve besántikáljak a kanapémra, és felbontsak egy tábla csokit. Hja, nem kéne nekem itthon lepcsiben ténferegni, ha nem akarok bucis lenni.

Más nyelvjárásban felnőttek számára: ez itt egy lepcsi a lábamon. Más családban felnőttek számára: a buci is a lábamon van.

Ez majd a következő napokban, ha kicsit is ismerem magam, mindenféle izgalmas színváltozásokon fog átmenni, hurrá. Még nem tudom, hogy a félévet szendén maxiszoknyában kezdjem, vagy próbáljam beadni fapofával a hallgatóknak, hogy éppen ketrecharcosnak készülök. Ah, mennyi lehetőség.

Ma bezzeg semmi esély nem lenne arra, hogy lepcsiben ténferegjek a teraszon, és a napon szárítsam a macskabudit, mert egyetlen éjszaka leforgása alatt ősz lett, de még mennyire az, hideg szelek fújnak és bús eső esik. Tegnap este még ilyen nyárias kis vacsorát fogyasztottunk,

ma meg már elő kellett kotornom a polár kötényruhát, és még ebben sincs melegem.

Szép hónap a november, sajdiridirom.

 
2 hozzászólás

Szerző: be 2019/09/03 hüvelyk újracucc, eská, nyár, ősz

 

7/2 – Kenődve

Két órán át dolgoztak a fejemen roppant lendülettel, aztán ez lett belőle. Bakker, ez már mindig ugyanilyen marad.

Némiképp, bevallom, el vagyok kenődve: a fodrászom szerint, aki megegzaminálta a lenőtt hajtöveket, inkább azt érdemes majd megcélozni, hogy kemény és kitartó több havi munkával megfessük a hajamat olyanra, amilyen régen volt, mert lüke kis foltokban őszülök, amitől leginkább úgy fogok festeni, mint egy elhanyagolt háziasszony. (Nem konkrétan ezt a kifejezést használta, de ezt lehetett kihámozni abból a virágnyelvből, amit a fodrászok alkalmaznak ilyen esetben.)

Pfühp.

 
8 hozzászólás

Szerző: be 2019/09/02 hüvelyk újracucc, eská, nyár

 

7/1 – Dunavirág

Említettem tegnap, hogy éppen háromnapos nyárzáró nagyhepajt tart a város, és talán mi is leódalgunk kicsit este megnézni, mi zajlik. Nos, megtörtént.

Ezt a nyárzáró hepajt már jó néhány éve megtartják augusztus utolsó hétvégéjén, és ilyenkor persze egy tűt sem lehet leejteni a város frekventáltabb részein. Az ember csak sodródik és sodródik a tömegben, miközben kajánul azon tűnődik, ilyenkor vajon milyen benyomásokkal távoznak a népek Patyomkin falva meglátogatásáról. Eddig még sose sikerült megúszni, hogy a sodródás közben ne fussunk bele egy-két-há olyan beszélgetésbe, amelyekben valamelyik résztvevő arra panaszkodik, milyen rengetegen vannak itt, most már mindenki kijön Pestről, és ilyenkor azt is elpanaszolják, hogy alig találtak parkolóhelyet  vagy hogy milyen döcögtetős a HÉV. Ez ugyebár arról tanúskodik, hogy ők is kijöttek ide, túlnyomórészt Pestről, és leginkább azért sértődöttek, mert mások is ugyanezt tették. Mi lokális kutykuruttyok ilyenkor nem panaszkodunk, csak röhögünk, mert mi már jártunk ugyanezeken a tereken olyan időpontokban, amikor úgy festett minden, mint egy posztapokaliptikus film díszlete ahhoz a jelenethez, amikor már a majdnem teljes emberiség kipurcant, és csak néhol ődöng néhány zombi. Majd lövök nektek képeket egy átlagos októberi hétvége estéjén, hogy láthassátok, nem a levegőbe beszélek.

Ami a posztapokalipszist és társait illeti, a sors fintora gyanánt éppen tegnap este virágzott a Duna, mert bizony a Duna is szokott virágozni, nem csak a Tisza, és ez elég félelmetes látvány.

A kétmillió rovar fesztiválja, körülbelül. Szegénykéim, ezek közül egy sem érte meg a ma reggelt.

Mi nem vittük túlzásba a bulizást, ittunk meg ettünk valamicskéket a Gasztroutcában, aztán otthagytuk az iszonyú tömeget meg a haldokló rovarokat meg a dübörgő zenét, és elindultunk ungon-berken-Szamárhegyen át hazafelé. Persze még mielőtt felkanyarodtunk volna a hegyre, halk zeneszót hallottunk magunk előtt, úgyhogy szépen előremendegéltünk a Vujicsics Tihamér térig, ahol belefutottunk a Babra együttesbe és egy össznépi kólóba.

Van az úgy, hogy nem ott a legjobb a műsor, ahol legnagyobb a tömeg. Sőt, legyünk roppantul mélyértelműek: általában bizony ez történik.

Itt nálunk itthon most éppen igen kicsiny a tömeg, bár a műsor minőségére nem tudok garanciát adni, és úgy fáj a fejem, hogy mindjárt eldurran. No sebaj, vasárnapi itthonpöszmögéshez ez is jó lesz. És ha már itthonpöszmögés, ne aprózzuk el.

 
Hozzászólás

Szerző: be 2019/09/01 hüvelyk eská, nyár

 

Évnyitó – a hetedik

Na, veselkedjünk neki a blog hetedik évének is. Új tervek, régi hülyeségek, avagy rövid kortyok, hosszú nyelések, mint azt Ahab kapitány mondta volt. Három nagyobbacska változást tervezek, remélhetőleg egyik sem fog fájni. Mármint nem nagyon.

Először is: öt év kihagyás után újra kipróbálom, milyen az, ha megint nem veszek egy teljes évig ruhaneműt, cipőneműt meg kiegészítőt. (Leszámítva a bizsukat. Az elmúlt években kicsinyt beleszerelmesedtem a nyakbafityegőkbe meg a gyűrűkbe, és azok nem foglalnak sok helyet. Viszont sapkát, kesztyűt, sálat, kendőt nem veszek, punktum.) Egyszerűen nincs szükségem arra, hogy újabb cuccokat vásároljak. Rengeteg holmim van, tényleg rengeteg, és ezúttal nem azért csinálom, amit csinálok, mert úgyse lenne mit költenem erre (bár ne kiabáljuk el, hozhat a jövő bármiféle disznóságot), hanem azért, mert olyan rettenetes, ótvar, elkeserítő módon sok holmim van, hogy már alig fér el. Az ilyen kísérletek nem csak arra jók, hogy az ember ne szerezzen be újabb cuccokat a durranásig töltött szekrényeibe, hanem arra is, hogy kényszerűségből a saját szekrényében tartson turkálópartikat. Így bizony kénytelen lesz kritikus szemmel nézni, miket halmozott fel, meg hogy tényleg kell-e neki ez a sok izé. (Igen, ez azt jelenti, hogy a szekrénypurgálásokhoz is visszatérünk, például végre számot vetek azzal, mi az, amibe már nem férek bele, és nem is akarom valójában strapálni magam azért, hogy így legyen.)

Szóval, nem veszek ruhát, nem veszek cipőt, sőt, lehetőség szerint fehérneműt meg harisnyát se, abból is van elég. Ruhaanyagot se, mert abból aztán tényleg több van a soknál. A Bűnök Barlangjában lakó készletet, ha ebben az iramban haladok, úgyis késő öregkoromig bírom csak megvarrni, ha egyáltalán, hát akkor minek tovább gyarapítani. Ahol meghúzom a határt, az a rövidáru: varrógéptüvek, cipzárak, gumik, de különösképpen a horgolófonalak. Nem önszabotálni akarom magam, vagy legalábbis nem jobban a kelleténél, és az “oké, elfogyott az almazöld, amiből még kéne egy fél gombolyaggal, de sajna még nyolc hónapig nem vehetek fonalat se, úgyhogy ezt az izét majd nyolc hónap múlva folytatom” igencsak önszabotálásnak tűnik nekem.

Nyilván ezúttal is kivételt jelent, ha beüt valamilyen vis maior. Ha egy olyan ruhában szállok le a buszról Esztergom Rákóczi térnél, ami még Szentendrén felszálláskor szakadt végig, nem fogom abban végignyomni a munkanapot, hanem azonnal bemegyek a Hádába egy új ruháért, és azért oda, mert az van a legközelebb.

A második változást sem önszabotálásnak, hanem kísérletnek szánom: látni akarom, milyen az eredeti hajszínem. Már kábé nyolc éve festem ilyen-olyan pipirosokra, és mostanában egyre inkább kíváncsi vagyok arra, mi van alattuk. Nyilván nem az a hamuszőke fog köszönteni, amivel kezdtem, azóta megjelent benne egy csomó fehér szál, viszont tényleg érdekel, hogyan néz ki most. Figyelem: nem azt mondtam, hogy vissza akarok térni az eredeti színhez, hanem azt, hogy látni akarom, most milyen. Lehet, hogy hamuszőke sok fehér szállal. Lehet, hogy olyan, mintha lefostak volna a galambok. Úgyhogy mindenekelőtt meg akarom nézni, milyen, aztán ennek függvényében dönteni, hogy maradok natúr állapotban, vagy újra festeni kezdem. Bármelyiket is választanám, nyolc év pipiros után csak rendkívül radikális módon tudok megszabadulni az eddigi pipirosoktól. Jaja, jól sejtitek: ollóval. Mivel lehetőség szerint senkit nem akarok jobban traumatizálni a kelleténél, különösen az ovisokat meg a hallgatókat nem, a nagy birkanyírást jövő nyár elejére várhatjátok. Addig mindenki fel tud készülni rá lelkileg, ugye? 🙂

A harmadik változás: a következő évben több képet fogok itt publikázni. Ezen akkor kezdtem gondolkodni, amikor realizáltam, hogy a WordPress által biztosított média-tárhelynek hat év alatt csak mintegy hét százalékát használtam fel, miközben lényegében alig van nap, amikor ne lőnék néhány képet a kis kattogatós masinámmal. Nem csak csámpás lábaimat fotózom le ugyanis az Aspelund szekrény előtt, hanem mindent, ami szembejön. Oké, bevallom, túlnyomórészt Poci jön szembe, az olyan. Ennélfogva a továbbiakban erős hendikepje lesz azoknak az olvasóknak, akik nem állhatják a macskákat, de persze megpróbálom majd ezen a fronton visszafogni magam, hogy ne Az Őrült Macskás Nő Őtözködős, De Nemturkálós Blogja legyen a végeredmény.

Úgyhogy, kéremszépen, ez várható a következő évre, és örülni fogok, ha erre az útra is velem tartotok a hülyeség és marhaság árnyas erdejében.

Vagy, ha éppen úgy adódik, a hülyeség és marhaság napos erdejében.

 
11 hozzászólás

Szerző: be 2019/09/01 hüvelyk blabla

 

Évzáró – A hatodik

Szép-csúf-zűrös év volt ez, kedveszkéim. Kicsit vénebbek lettünk, némiképp nyűgösebbek is, voltak jó és rossz perceink-óráink-napjaink. Elvesztettük Celofánt, megkaptuk állandó kosztosnak a harmadszomszéd Bercijét. Tanítottam orrvérzésig, és annyi szakdolgozóm volt, mint égen a csillag. Elkezdtem horgolni, aztán nem tudtam abbahagyni, még egy hőmérséklet takaróba is belefogtam. Döngettem tovább a doktorit, voltak konferenciák meg beadni való borzasztóságok, aztán végül ott volt a komplex vizsga, ami megette a júniusomat. És utána, amikor végre szabad voltam, mint az egeknek madarai, meglepetésszerűen elfogott a szövegundor. Nem lehet csak a beadandókra meg a rém sok szakdolgozatra meg a komplex vizsga kötelező olvasmányainak tömegére fogni, de azért minden bizonnyal ezeknek is köze volt ahhoz, hogy, bármennyire szerettem volna, egész nyáron képtelen voltam bármiféle szöveget kézbe venni. Akár az enyém lett volna az, akár másé, akár csak a saját kedvemre írok-olvasok, akár a disszertációmhoz – egyszerűen nem ment. Ilyenre talán sose volt eddig precedens, legfeljebb csak az egyetem első és másodéve közötti vakációban, mindenféle lelki viharok meg szakítások között történt olyan, hogy ne írással-olvasással töltsem a nyaram túlnyomó részét. Úgyhogy jobb híján megvettem Bélát, a tűzőgépet, aztán ennek örömére áthúztam a lakásban mindent, ami csak kézügybe esett.

Valójában, ha visszagondolok, nem nyáron kezdődött mindez: egész évben, mikor valami kreatív dologba kezdtem, az sose szavakban öltött formát, hanem mindig valami olyasmiben, ami megfogható és kézbevehető. Kár. Hiányoznak azok a szavak, a nyavalyába is. A fikció mákonya (kábítószer az, nem egyéb, higgyetek nekem tapasztalt embernek, aki már majdnem negyven éve él szövegek között), a lelkes nyári hajnalok a teraszon, amikor az ember csak ír, mint a bolond, és mindezt tulajdonképpen csupán az írás öröméért csinálja. Hát ez kimaradt idén mindenestül. Mindent összevéve csak és kizárólag ez a blog volt az, amit nem muszájból írtam, és ha ez nem lett volna, akkor tényleg nem lett volna semmi.

Igen, tényleg szép-csúf-zűrös év volt ez. Végül egy egészen icipicit talán bölcsebbek lettünk tőle, bár erre azért nem vennék mérget. De amíg van humorérzéksz meg színes ficnik meg puha macskák, és amíg van esély arra, hogy visszatalálok a szavakhoz, addig talán-talán elleszünk.

Úgyhogy zárásul nesztek egy marha nagy galéria. Köszi, hogy meghallgattatok.

 
8 hozzászólás

Szerző: be 2019/08/31 hüvelyk blabla, eská, galéria, macs, nyár, tavasz, tél, ősz

 

6/augusztus

Újabb hónap, újabb galéria. Kicsit szűköskébb a szokásosnál (takonykór, majd borfesztivál), de azért itt van.

   

Na de holnaptól új év jön meg új csodaságok. Úgyhogy ennek szellemében most beleszólhattok a jövőbe.

 

Ami a 3. válaszlehetőséget illeti, azt is meglátjátok nemsokára, hogyan fest, de igazán bátrak és vakmerőek akár látatlanban is bevállalhatják. 😉

 
4 hozzászólás

Szerző: be 2019/08/31 hüvelyk blabla, galéria, nyár