Holnap indulnom kell Bécsbe, hogy a hosszú hétvégén meglátogassam a RK-t, aki mindenféle kajákkal, baráti találkozókkal, bolhapiacokkal és múzeumokkal kecsegtet, desőt még a vonatjegyemet is megvette. Jelenleg mégis úgy érzem, hat lóval se tudnak kivontatni engem erről a pontról.
Dies Academicus, part 2. Ezúttal a kék díványban megyek el a mai felvonásra. Nem tudom, rólam vagy róluk mond-e rosszat, de a tegnapi napból a legérdekesebbnek azt az előadást találtam, ami a terroir-alapú magyar borstratégiai elképzelésekről szólt.
Ezúttal a hétfőn íratott dolgozatokat viszem magammal, hogy sunyiban javítgassam.
Ma és holnap ún. Dies Academicus lesz, ami annyit tesz, hogy az idei tanévben egyetemi tanári és egyetemi docensi kinevezést kapott kollégák előadásokat tartanak, mink pedig ki vagyunk rendelve ehhez mint biodíszlet.
Hát remélem, ez így elég bio.
Eredetileg azt terveztem, felveszem ehhez a zöld-ezüst Dark Side Soutache csüngüt, de sajnos nagyon pofozták egymást a ruhával, amit igazán fájlalok, de ha két dudás van a csárdában, akkor annak nem vagyon jó vége. Ma egyébként is leginkább el akarok tűnni a lambériában, mert valószínűleg sunyiban szakdolgozatokat fogok olvasgatni, miközben tűzdelt kollégáim bemutatják, mennyire nem tudnak közönség előtt beszélni. Oké, nem mindegyik, de azért az megrázó, hány olyan egyetemi kadáver van, aki képtelen érdekesen és összefüggően beszélni mindarról, amit a munkásságában érdekesnek és összefüggőnek talál.
Na persze ahhoz függ, mihez képest, de a mai napom hor-ri-bi-lis zúzásban telt, csak most jutok hozzá feltenni a képet, amit még reggel lőttem magamról.
Itt ugyan már három napja esik, de ezek a képek még nagyrészt verőfényben készültek, sőt, legnagyobb hányadukban múlt vasárnap. Ami nem, az meg kedden, amikor a RK rövid látogatást tett hazánkban, és elmentünk a zajos haverjaival libanoni finomságokat enni.
Májusi eső aranyat ér, ez a szombat meg kábé egy rézpetákot, de azért fel vagyok öltözve, abban nincs hiba.
Mármint eheti utam Esztergomba, ne tessék semmi rosszra vagy jóra gondolni. Például hétfőn is odamegyek, bár ezúttal már vizsgáztatni.
Én igazán kedvelem a RK szénbányász haverjait, de a tegnapi vacsorán olyan szenzoros túlterhelést kaptam, hogy csak na. Valószínűleg túl fáradt vagyok már ahhoz, hogy órákon át hallgassak nagyon okos, de nagyon hangos tudományos kutatókat, miközben kábé ötezer libanoni kalóriát lapátolok az orcámba egy huszonhét fokos különteremben. A leghangosabbak ezúttal is az amerikai nők voltak, akikkel amúgy ismerjük és kedveljük egymást már egy ideje, de kettő is rendelkezik azzal a “vocal fry” nevű dologgal, ami ezúttal nagyon durván vakargatta a fülemet.
Megyek tanítani. E félévben utoljára. Hurrá.
Titokzatos módon ma is úgy nézek ki, mintha élnék, úgyhogy gyorsan el is megyek dolgozatot íratni és javítani. Estére a RK szénbányász haverjainak vacsorájára vagyok hivatalos, a helyszínt már elküldte nekem, valami pacsirta van az utca nevében, csak arra még nem volt agyi kapacitásom, hogy memorizáljam, az Ötpacsirta vagy a Pacsirtamező utca-e az.
Van az a szöveg, hogy “megfésülködtem, hogy szép legyek, mikor elvisz az agyvérzés”. Hahh, amatőrök. Én még hajat is festettem tegnap, mielőtt ma bementem volna a dékáni hivatalba két kárbaveszett órán át küzdeni, hadd vehessünk fel egy plusz kollégát, mert belefulladunk a melóba.
Nos, mit mondhatnék, most már tényleg jöhet a sztrók.
Hazafelé jövet dühömben vettem egy újabb pöttyöskét egy olyan színben, ami eddig még nem volt. Hívjuk az egyszerűség kedvéért mályvának.
Tájaksz, lábaksz, Böci meg bodza többféle változatban, pedig a szörpöt még elő se vettem. Tegnap munkába menet elképesztően kéklett a Duna keleti partja, ohne filter. És igen, itt a kék dívány is meg a többi piaczsákmány.
Ma csak délutáni műszakban tanítok, úgyhogy még gyorsan elrohantam a piacra, vettem némi zöldeket meg sajtot. Ja, és természetesen egy újabb díványt is. Ezúttal kék virágosat.
Na kérem, máma felvettem a díványt is annak tiszteletére, hogy már csak ma meg holnap tartok órákat a levelezősöknek.
Igaz, aztán utána majd jön a vizsgaidőszak. Az se lesz jobb.
A díványt viszont megveszem majd más színben is.
Afféle véletlenszerű pasztellekbe őtözve iparkodom máma a munkázóba, de már ma reggel is megfelelő lelkiállapotba helyzetek a kis szőrös problémáim, akik háromnegyed négykor kezdtek reggeliért pattogni és dörömbölni, pedig ezúttal még tudtam volna aludni.
Az ott lent a rendezői jobbon természetesen a kisebbik Sátán Gyermekének lombos farka, mert egy teve sem hullhatsz porba úgy, hogy… á, úgyis tudjátok.
Ez a második év, hogy a RK nincs itthon a saját szülinapján se. Az, hogy az én szülinapomon nem volt itthon, és hogy a házassági évfordulónkon se lesz, már mintegy magától értetődik.
Mondjuk nekem már szinte mindegy, úgyis csak tanítok orrbaszájba.
Én ugyan továbbra is afféle misztikusan és érthetetlenül szar állapotban vagyok, ma még hányózacskót is tettem be a táskámba, mert élek a gyanúperrel, hogy szükségem lesz rá.
De azért dübörgök tovább, mi mást tehetnék.
A kép még tegnapi, a bodzaszőr tavalyelőtti, a teraszon böcmörgés örök.
Akkor ültem ki oda, amikor meglepetésszerűen és sunyin szédülni kezdtem. Ez azóta nagyrészt elmúlt, de a papírmunkával böcmörgés maradt, ott vinné el a fene.
Növényzet, Szentendre, macskáksz, lábaksz. Meg egy dívány*.
* A bridzsitdzsonszban van egy olyan jelenet, amikor bridzsid felveszi az anyja által előpakolt ruhát a karácsonyi partira, aztán azt mondja magában: “Tessék, kellett ezt anyámra bízni, most itt állok talpig díványba öltözve” Ezt én már rég szerettem volna kipróbálni, de aztán ma a piacon a vándor ruhabóttal végre sikerült.
Még van náluk pár színben. Ha bejön ez a dívány, azokat is megveszem.
A RK még alig tette ki a lábát a lakásból, mi máris elkezdtünk tönkretenni Dógokat – természetesen a Drága Dógok azok, amiket mi ilyenkor tönkreteszünk, esetleg a Pótolhatatlan Dógok, mikor melyik. Ezúttal a Drága Dógok voltak azok, az anyósoméktól levetett Lux porszívó, ami még ebben az uraságoktól levetett állapotában is hatszámjegyű pénzért vesztegethető példány.
Na ebből a hat számjegyből törött le tegnap néhány darab, mert én úgy gondoltam, rendes háziasszony leszek, és kiporszívózom a fürdőszobát (aztán felmosom, a szanitereket alaposan lepucolom, bevágom mosógépbe a szőnyegeket is meg effélék). Hugó, az őrgróf ezzel szemben úgy gondolta, hogy BULIVAN!, és miközben én a porszikát hurcolásztam, átrontott a két lábam között, és talán még kapkodott is a bokámhoz, de ezt már nem tudom pontosan felidézni. Mindenesetre a porszívót leejtettem, a számjegyek sok kis műanyag darabka formájában szétrepültek, Hugó meg teljesen sértetlenül, bár némiképp indignálódva eliszkolt. Azóta a porszika működik ugyan, de sokat vesztett régi pompájából, például nem lehet behúzni a kábelt, mert az a miskulancia is eltörött. Hugó persze remekül van, még nem csináltam belőle csergebugyit, de sohase mondd, hogy soha.
Az egyetlen tényező, ami többé-kevésbé gondoskodni tud arról, nem verem rommá a következő hónapban a házat, az az, hogy nemigen leszek benne, annyi a meló. Hugó cserébe benne lesz mindvégig. Az Úr irgalmazzon nekünk.
Megyek piacra. Remélem, nem gyújtják fel a házat a dögök, amíg odavagyok.
 | mák - 13/262 – Terroir |
 | magyaroramegminden - 13/262 – Terroir |
| mák - 13/262 – Terroir |
| magyaroramegminden - 13/262 – Terroir |
| mák - 13/238 – Bökdös |
Minden nap más - mindennap más 