Minden nap más – mindennap más

Egyezzünk meg abban, hogy innentől, amikor azt mondom, hogy “csecsebogyó”, arra gondolok, hogy már megint megfagytam hajnalban és megfőttem délben, tényleg mi a budiajtót vehetnék fel ilyen napokon.

Majd kitalálok arra az állapotra is egy szót, hogy az éjjel csak három órát bírtam aludni, a hatos busszal eldöcögtem zárótevékenységet nézni, amin az egyik kiscsoportos szemen vágta magát egy távcsővel, aztán a riadalomra ketten is bőgni kezdtek, délelőtt tanítottam, utána elolvastam három szakdolgozatot, válaszoltam egy kupac levélre, megrajzoltam egy plakátot, aztán visszadöcögtem a busszal a futonomhoz.

Azt hiszem, most egy kicsit kinyúlok.

Vitézek, mi lehet szebb dolog a végeknél, talán csak az, amikor szombaton tízszer negyvenöt percet kell oktatni azokon a végeken, hogy ütné meg a ragya.

Ma már extra vakolatot is kentem a képemre, mert úgy festek, mint saját öreganyám.

A megtévesztés csodája, sokadik rész.

Már megint kerülget valami göth, pedig nem vagyon rá időm, ma is tancsitancsi meg találkozók. Talán a holnapit le tudom mondani, de pénteken megint tanítok 5×45 percet, a csuda akárhová ne tegye ezt az egészet.

And now for something completely different. Ez az áutfit már fejemben volt egy ideje, de meg kellett vele várni, amíg legalább nyomokban tavasz van. Úgyhogy akkor tessék. Milyen kis vidámnak tűnök, mi? (Hazugság, csalás és ámítás.)

A tunika is egy Gudrun Sjödén darab, a Sellpyről van.