RSS

6/296 – Ökörnyál

Be kell vallanom, sose értettem azokat, akik az utolsó percen is tanulnak, és úgy ülnek feszes vigyázzban, kezükben papírokkal a vizsgaszoba ajtaja előtt, hogy közben még mindig a kidolgozott tételeket próbálják memorizálni némán mozgó szájjal. Mire az ember odáig eljut, már úgysincs esze semmire. Nem is éreznék tehát semmilyen meglepetést, ha holnap reggel jelentkezne a zsigeri ellenkezés a tanulással szemben, arra viszont, hogy már előző nap is így legyen… Ma hajnalban ugyanis, mihelyst már fókuszálni tudtam a szömömmel, mingyá az jutott eszembe, hogy “hm, most kéne még egyszer átnézni a jegyzeteimet, meg esetleg rápislogni a mások által kidolgozott tételekre”, viszont utána villámgyorsan és ösztönösen jött az a reakció, hogy blöeee, én ezt nehemahakarohoooom.

Már két vagy három hete kotlok a szakirodalom-listámon (közben volt még ez-az, például államvizsgáztatás) Az összesen hatvanhét elemből hatvannégyet sikerült elolvasnom/átlapoznom  – a maradék hármat nem tudtam fellelni seholse, bár persze vannak némi fogalmaim arról, hogy mi van bennük. A sok olvasás eredményeként a fejem tele van mindenfélével, de leginkább, most legalábbis úgy érzem, afféle rendezetlen-kósza információfoszlányok lebegnek odabent, mint az ökörnyál, és időnként egymásnak fújja őket a szél.

Ezzel egészen vidáman el is voltam úgy fél tizenkettőig, aztán elkezdtem pánikolni. És azóta sem hagytam abba.

Legyen már holnap délután, a nyavalyába.

 
4 hozzászólás

Szerző: be 2019/06/23 hüvelyk eská, nyár

 

6/295 – Óperencia

Már csak öt könyvet kell elolvasnom hétfőre, bagatell. Nem nagy meglepi amúgy, hogy épp ez az öt maradt így a végére, átkozottul nem látom semmi hasznukat nekijek, már legalábbis a komplex vizsgán túl, ahol majd a kurta farkú malac túr, és kéken kékell az óperenciás tenger.

Amíg viszont ez a nyavalyás komplex vizsga határozza meg a jövőmet túl az Óperencián, nincs mit tenni: jövel még egy utolsó futamodás a könyvtárba, mert az öt könyvből kettő a kölcsönözhetetlen kézikönyvtári szekcióban csücsül, és addig nyilván nem nyughatok, amíg legalább nem lapozom át őket.

 
Hozzászólás

Szerző: be 2019/06/22 hüvelyk újracucc, eská, nyár

 

6/294 – Csacsog

Tegnap este a teraszonvacsora közben (grillsajt, valamint retek-, paradicsom-, füstöltsajt- és salátasaláta bodzás tokaji ecet és mákolaj öntetvel – azért tart az ember férjet, hogy az főzzön rá) kicsit felhúztam a zsilipeket, és siránkoztam egy sort a Repülő Kutatónak a vizsgáról meg a tudásomról, amiről hun úgy érzem, hogy van, hun meg úgy, hogy nincs. Ő megnyugtatott, hogy bőven elég lesz, ha nekilátok csacsogni a vizsgabizottságnak, máris nyert ügyem lesz. Csacsogni – mondtam erre én -,  CSACSOGNI??!! hát ezért vagyunk alulreprezentálva az akadémiai szféra vezető szintjein mink nők, te neandertáli, te. Ne akarjad te aztat, hogy kitörjön belőlem a radikális feminista, tee, dupladoktor Bubó. Méghogy csacsog, fujj.

Mint látható, meglehetőst “tudod mit, medve, baszd meg a porszívódat” hangulatban vagyok, és csak reménykedni merek abban, hogy ez nem jön majd elő hétfőn a legrosszabb pillanatban. Például akkor, amikor amúgy a bizottság előtt kell ülnöm. Csacsogva.

Ez az izé, amiben máma szándékozom tengetni az életemet, az a tunika, amit emlegettem a legutóbbi turkálós posztban, hogy tüllből van, és éppen ott ül mosóban. Nyilván kellene venni hozzá alulra is valamit ahelyett, hogy itt ténferegjek egyszál ümögben, de most úgy gondoltam, a neveléstudomány nagy problémáihoz és paradigmaváltásaihoz így is jó leszek. Punktum.

 
4 hozzászólás

Szerző: be 2019/06/21 hüvelyk nyár

 

6/293 – Kijárat

Ma hajnal óta mégecceresen nagynéni vagyok vagy minekhíjuk, a Repülő Kutató unokatesójának ugyanis megszületett a kisfia. A fotóbizonyíték szerint igen aranyos gumitörpe kinézete van, mint minden friss babának, de csak mérsékelten gyűrött, úgyhogy valószínűleg császárral született. (Akiket a filmeken láttok éppen “megszületni”, általában több napos, leginkább egy hetes csecsemők, simák, mint egy szaténlepedő, és csak mutatóba kennek rájuk valami esztétikus-forma ragacskát, de gondolom, ezt eddig is tudtátok. A valóságban kilenc hónapig ülni víz alatt, majd átszuszakolódni egy szűk kijáraton nem a legjobb ránctalanító kezelés.)

Tegnap délután háromkor végeztem erre a tanévre tanári feladataimmal. Az is felért azzal, mintha kilenc hónapig ültem volna víz alatt, úgyhogy rám is rámférne egy vakáció nevű ránctalanító kezelés, de diákként még hétfő estig várnom kell ahhoz, hogy átszuszakolódjam a komplex vizsgának hívott szűk kijáraton. Be kell vallanom, e pillanatban igen nyájas ki-nem-szarja-le hangulatban vagyok: végül is, megvan a határa annak, mennyi mindent gyömöszölhet a fejébe az ember, és szerintem amúgy nagyobb szükség van arra, hogy valaki lássa az összefüggéseket, mint hogy pontosan tudja, mi a sorszáma a 2011-es nemzetiségi törvénynek. (CLXXIX, amúgy. Igen sűrű év volt az törvényileg, khm.) Azt persze továbbra sem sejtem, mennyire felel meg az én tudásról való elképzelésem a vizsgabizottság ugyanarról való elképzelésének, és az összefüggések is hun látszanak, hun meg nem, úgyhogy a következő néhány napban még bizton várható pár pánikroham. Mindezzel együtt még az a gondolat is megkísértett hajnalban, miközben a madarak üvöltöttek odakint, Poci pedig elragadtatottan tipegett a hasamon, hogy mára szabadnapot veszek ki a tanulásból, ott egye meg a fene az egészet.

Aztán persze ránéztem a még mindig olvasatlan szakirodalmak listájára, és egy nagy sóhajjal elindultam kávét főzni.

Igen, éppolyan lelkes vagyok, mint amilyennek látszom.

 
3 hozzászólás

Szerző: be 2019/06/20 hüvelyk nyár

 

6/292 – Limonádé

Az olyan apróságoktól eltekintve, hogy ma is államvizsgáztatni megyek, már sose fogom kialudni magam, mostanra minden szakirodalom összekeveredett a fejemben, a tegnapi vizsgán az egyik legstrammabb leányzó bőgte el magát nyílt színen két tétel között, az időjárásjelentés pedig hazugok gyülekezete, mert mindig melegebb van annál, mint amit jövendölnek, valójában semmi bajom. Tegnap hazafelé jövet, miközben pénzt vételeztem a bankból, hogy egyáltalán ki tudjam fizetni a buszjegyet, mert már csak néhány picula cincogott a bukszámban, és a forróságban evickéltem a buszom felé, valaki elkezdett kiabálni a hátam mögött, hogy “tanárnő, tanárnőőőő”. Én persze megfordultam, mert ez már afféle feltételes reflex, én vagyok a tanárnőőő, és erre már álmomban is ugrom. Az államvizsgázóim voltak, éppen egy napernyő alatt ültek a főtéren, előttük nagy ibrikekben hűs, gyöngyöző limonádé citrom- meg narancskarikákkal, mentával, jéggel, a sikeres vizsgájukat ünnepelték, és arra invitáltak, hogy üljek közéjük.

Nekem meg haza kellett jönnöm, hogy tanuljak a vizsgámra.

 
2 hozzászólás

Szerző: be 2019/06/19 hüvelyk újracucc, nyár

 

6/291 – Vándorkoporsó

Ezek az államvizsgák totál betesznek nekem, istenbizony van olyan fárasztó a buli, mintha mi magunk is vizsgáznánk, és hát végső soron ez nem is áll túl messze a valóságtól. Ilyenkor a hallgatók keserves makogásából vagyunk kénytelenek rájönni arra, valamit rém elrontottunk az anyag ismertetésekor, mert ha nem tettük volna, most nem hallanánk vissza olyan bődületes vaddisznóságokat, mint most is. Talán az egyetlen szívvidító dolog, hogy mindenféle érdekes szakdolgozatokkal is megismerkedik hirtelen az ember, azt például sose sejtettem, hogy Kesztölc és Piliscsév között olyan vad rivalizálás van, hogy ahányszor a megyei bajnokságon találkozott a két focicsapat, a vesztest mindig azzal ünnepelték a győztesek, hogy előhoztak egy koporsót, amit aztán énekelve végigvittek a pálya körül. (Ez, mint kiderült, értelemszerűen mindig ugyanaz a koporsó volt, tehát tekinthetjük afféle megyekettes vándorkoporsónak vagy minek.)

Mindemellett mire hazaértem, élőhúsnak kimérve se voltam már jó a lómészárszékben, és utána még elvánszorogtam masszázsra, ami a jelen helyzetben inkább rontott rajtam, mint javított, bár ez persze véleményes, mennyire tekinthető rontásnak, hogy utána szinte mingyá eldőltem, mint a zsák, és elaludtam. Épp csak arra volt még érkezésem, hogy váltsak néhány barátságos szót a Repülő Kutatóval, aki hazaért Zágrábból, aztán bumm. Ennek persze szokás szerint az volt a következménye, hogy éjfélkor fitten-frisszen-capkodószan dajngg, mintha már kialudtam volna magam. (Egy frászt aludtam ki magam, egy frászt.) Mielőtt visszabújtam volna, jobb híján elszedegettem a holmijaimat holnapra, aztán kilátogattam a finom hűvös teraszra, ahol loncillat volt meg telihód, a szemem sarkából pedig hirtelen megpillantottam valami kicsit és szürkét, amint épp eliramodik pici lábain, be a bokorba. Az idei év első sünije, remek.

Az élet ugyan tele van melóval meg stresszel, és én ezen az éjjelen még felébredtem vagy háromszor, úgyhogy olyan vagyok, mint a mosogatórongy, de az éjféli sünik mindig segítenek egy kicsit.

Egy igazán őtözködősbloggeri életben nyilván átpakoltam volna a táska tartalmát egy olyanba, ami jobban pásszol színben a mai áutfithez, de én most egyelőre örülök, hogy ebben már benne van a két tonna aprószar, amit magammal kell hurcolásznom, úgyhogy nem strapáltam magam vele. A hajamat viszont megfésültem. Na, azt nem kellett volna.

 
Hozzászólás

Szerző: be 2019/06/18 hüvelyk nyár

 

6/290 – Ágak hegyin

Mivel engem végül is nem azért tartanak, hogy klepetyusokban ténferengve üljek egy egyre kétségbeejtőbb olvasmánylistával, és keservesen rágicsáljam át magam az 1990 és 2010 közti oktatáspolitikai változásokon, különös tekintettel a NFT HEFOP és ÚMFT TÁMOP gyönyörűségeire, a következő három napban megpróbálom megszolgálni a zsoldom, és minden nap jámboran elvonulok államvizsgáztatni. Azt nem tudom garantálni, hogy az eszem eközben nem jár majd az ágak hegyin, és az oda-vissza úton meg itthon továbbra is szakirodalmakkal nyűglődöm, de azért ma megpróbáltam megbízható felsőoktatási kadávernek, nem pedig egy nyomorú, vizsgára készülő pacninak öltözni. Nem mondanám, hogy túl jól sikerült.

Állítólag amúgy ezen a három napon öt-hat fokkal lesz kevesebb, mint a múlt hét rettenetes hájolvasztó napjain, ez is valami.

 

 
2 hozzászólás

Szerző: be 2019/06/17 hüvelyk újracucc, nyár

 

6/289 – Eperfagyi

Valamilyen, számomra sem egészen érthető okból, az emberek szeretik hallgatni, amikor én pofázok. (Nem a diákokra gondolok most, nekik muszáj, úgyhogy az nem számít.) Ez a mai napon radikálisan meg fog változni, merthogy az emberek, akik engem eddig hallgattak, még nem szembesültek azzal, milyen vagyok délben, szabadtéren, harmincplusz fokban, a dögmelegtől és a két hete tartó intenzív szakirodalom-olvasástól kifőtt aggyal. Mindegy, no, már elvállaltam, hát nincs mit tenni, bemegyek a székesfőfaluba, elhelyezem korpuszomat egy széken, és megpróbálok részt venni a beszélgetésben.

Természetesen a krimikről lesz szó, és természetesen a legnagyobb gondom az volt, mi a budiajtót vegyek fel ehhez az egészhez. Végül Poci erős hátráltatása közben összeütöttem baltával egy kaftánt, úgyhogy most olvadt, tejszínes eperfagyinak öltözve vonulok okosnénit játszani.

Vagy, hogy stílszerűbb legyek, nem olvadt eperfagyi ez, hanem linóleumpadlón mosogatóronggyal összemázolt vértócsa, na bumm.

A csüngü, az aranycipő meg a kalap leginkább azért kellett, hogy ne teljesen úgy fessek, mint aki hálóingben van, de őszintén, már ez is tökmindegy. Még el sem hagytam a lakást, de már rosszul vagyok a hőségtől, és muszáj a kilences busszal elmennem, mert másként nem érek be tizenegyre. Esett volna rám a plafon, amikor ezt elvállaltam.

 
4 hozzászólás

Szerző: be 2019/06/16 hüvelyk eská, nyár

 

Intermezzó – Mindennapi akadályaink

Mit mondhatnék, kedveszkéim, világ csudája, ha nekem éppen kivételesen sikerül kiszabnom valamit, a varrásról nem is beszélve.

 
Hozzászólás

Szerző: be 2019/06/15 hüvelyk eská, galéria, macs, nyár

 

6/288 – Légkondi

Tegnap délután is könyvtárba mentem. (Nem, nem strandra, még ha megtévesztően úgy is festek – az a szatyor nem törülközővel meg naptejjel van tele, hanem könyvvel. Nem vicc.)

És ma délelőtt is oda megyek.

A szakirodalom-listám pár darabja nem kölcsönözhető, a könyvtárban meg van légkondi. Én onnan addig haza nem jövök, amíg ki nem rúgnak záráskor.

 
3 hozzászólás

Szerző: be 2019/06/15 hüvelyk újracucc, eská, nyár

 

6/287 – Arrogáns

Éjjel álmomban komplex vizsgáztam. Ez, azt hiszem, magáért beszél.

Egy hetvenes vagy nyolcvanas évekből ittfelejtett hotel zegzugos épületében tartották, ott bolyongtam fel-le, hogy megtaláljam valahogyan a termet, ahol a vizsga zajlik. A földszinten az étteremben éppen valamilyen bankettre készültek, az asztalokat tologatták, és az ablakokat pucolták, addig meg a terem dekorációját, csálé papírgirlandokat meg poros krepprózsákat, kihajították a folyosókra és lépcsőkre, szét volt pakolva a teljes díszlet, és valaki folyton rászólt az emberre, hogy ne lépjen rá a dekorációra. Mászkáltam fel-alá a lépcsőkön, mint egy Escher-figurácska, a termemet kerestem, és végül a földszinten, a hotel hátuljában találtam meg. Egy vadnyugati stílben berendezett kocsmából nyílt, gumi kaktuszok meg szanszevériák között kellett átnyomakodni az ajtóhoz, a kocsmaasztalok mellett pedig más, általam eddig még sose látott vizsgázók ültek holtsápadtan, bazi nagy mappákat szorongattak a kezükben, némelyikük többet is, az egyik vizsgázó meg pláne egy teljes városmakettet rakosgatott éppen a világító tequilareklámok alatt, és káromkodott, hogy leesett a templom tornya, most hogyan fogja pótolni. Nálam meg persze nem volt semmi, csak egy pendrájv.

Mikor bejutottam a vizsgára, természetesen dögmeleg volt odabent és levegőtlenség, a vizsgabizottság olyan jegesen ült ott, mint egy kupac sztalagmit, na és persze olyan dolgokat kérdeztek tőlem, amikre nem tudtam válaszolni. Komplett népszámlálási statisztikákra kérdeztek rá, a romani összes nyelvjárását kellett elsorolnom meg az 1870-es évek kultuszminisztereit, nekem pedig folyt a hátamon az izzadság, és azt se tudtam, mit csináljak. Végül azt mondták, hogy jó, köszönjük, elmehet, én pedig úgyis-mindegy alapon rákérdeztem, hogy átmentem-e, erre a bizottság összenézett, és az egyik szürke kosztümös nőszemély meglehetősen kelletlenül kegyeskedett megszólalni, hogy hát, igen, úgy látják, hogy eléggé felkészült vagyok a következő lépéshez, bár túl arrogáns vagyok, és ezen változtatnom kéne. Mire én, he? arrogáns? Mire ő, hogy amikor odakint szóba elegyedtem a többiekkel a tequilareklámok alatt, mindenkit letegeztem, pedig egyikük nem vizsgázó volt, hanem már igazából is doktor. Na ekkor volt, hogy elvesztettem a türelmem, és közöltem Szürke Kosztümmel, hogy én magam is doktor vagyok, és nem érzem úgy, mintha ettől én szoptam volna hegyesre a piramisokat, és igazán elegem van abból, hogy folyton azért büntetnek, mert nem ülök a babérjaimon, hanem mindig jobb akarok lenni abban, amit csinálok. Szürke Kosztümnek erre akkora lett a szeme, mint egy-egy kistányér, és vett egy mély lélegzetet, és elkezdte mondani, hogy “Ide figyeljen”, de én már nem tudom, mire kellett volna figyelni, mert felébredtem.

Óédesjóistenem, óédesjóistenem.

Most pedig muszáj lesz kimennem a harmincizé fokba, mert elfogyott a cigim, és mint az Airplane! című klasszikusban elhangzott, nem most fogok leszokni arról sem.

 
3 hozzászólás

Szerző: be 2019/06/14 hüvelyk újracucc, eská, nyár

 

6/286 – Vidámító

Ma reggel körülnéztem az én kicsiny világomban, és látám, hogy ez nem jó. Még pontosabban: olyan rossz, hogy az már szinte szívvidámító. Ocsmány dögmeleg van, már több tonna szakirodalmon rágtam át magam, és még legalább kétharmada hátra van. Másfél hét múlva diáki kariőröm egyik legnehezebb vizsgáját kell abszolválnom, és a témavezetőm tegnap azt írta levélben, hogy drukkol nekem. (Jellemző módon addig nem voltam beszarva. Utána már igen.) A Repülő Kutató délben beül Emesébe, aztán elpályázik Zágrábba, és jövő hétig ott héderezik. Ő ugyan azt mondja, hogy konferencián lesz, de tudom én, amit tudok. Inni fognak Professor Krtekkel, és banana splitet zabálnak. Rövidgatyában és szalmakalapban, természetesen. (Most elképzeltem Professor Krteket rövidgatyában és szalmakalapban. Ez, bevallom, jólesett.) Ja, és mindehhez vérzem, mint a leszúrt disznó, mert persze mikor, ha nem most.

Úgyhogy, miután körülnéztem ebben a kicsiny és recsegős világban, elgondolkodtam egy pillanatra, mivel tudnám még fokozni a nemzetközi helyzetet, majd sütöttem a RK-nak egy tepsi jalapenós kukoricakenyér-muffint, és bevonultam a fürdőszobámba, hogy restauráljam a fejemen a pipirost. Tudok én, hejj.

Nektek viszont boldog csütörtököt, mint Micimackó és Malacka mondaná. (Nem, nem ezzel fogom tölteni a napomat. Csak gondoltam, hadd legyen valami tarka nézegetnivaló is sirámaim listájához.)

 
6 hozzászólás

Szerző: be 2019/06/13 hüvelyk újracucc, eská, nyár

 

6/285 – Puttony

A helyzet csak romlik és romlik, tegnap már kétszer zuhanyoztam, ma talán háromszor is fogok, a fürdőszobai komódból előbányásztam a legrohadtabb hőségekre fenntartott málna-borsmenta tusfürdőt meg az uborkás testápoló zselét, és (legalább a második zuhanyzásig) két négyzetméternyi reciklált száriselyemben próbálom elketyegtetni a napomat.

Mostanra már mindegyik tétel tökegyformának látszik, az olvasnivaló szakirodalom meg rohadtul borúlátónak, és ha ezt nem hagyja abba, fogalmam sincs, hogyan fogom majd meggyőzően elmagyarázni a diákjaimnak ősszel, hogy az intézményes nevelés/oktatás igenis hasznos, és ne adják fel, és dolgozzanak. Hé, ebben a pillanatban én magam is leginkább hagynám az egészet a pitlibe, és elvonulnék valahová a ködös északra egy puttony fonallal, mintsem hogy a pedagógiával foglalkozzam.

 

 
Hozzászólás

Szerző: be 2019/06/12 hüvelyk ajándék, nyár

 

6/284 – Ülepítő

Az “évtizedek óta nem volt ilyen hideg” május után, amit én igen nagy mértékben polár cikcakkruhákban abszolváltam, természetesen itt a “mind megfövünk” június, az ilyenkor szinte kötelező mértékű nyávogással. Ez utóbbit, meglepetésemre, ezúttal nem én produkálom, nekem van épp elég bajom ahhoz, hogy szinte fel se tűnjön, miként kúsznak le oldalamon az izzadságnak cseppjei, mint lassú bogarak. Nem, ezúttal a Repülő Kutató vette széles vállára a dögmeleg fölötti siránkozás nemes feladatát, és úgy éljek, nem aprózza el.

Mivel én szerencsére (ahem) már hajnalban felkukurikú, ma azzal töltöttem a hűvösebb órákat, hogy a lakást szellőztessem. Ennek csak egyetlen akadálya van mifelénk: nagyseggű, szőrös, és nem szereti, ha ki van zárva valahonnan. Úgyhogy ott logisztikáztam orrbaszájba, miközben Poci ajtókon dörömbölt, amikor pedig végre beengedtem a szellőztetés után, csak bámult rám, hogy ugyan mit képzelek, ő aztán be nem jön, fujj. Itt mindenki meg van húzatva, nem vitás.

Mindeközben alulírott egyre piszkosabb módon szenved az olvasnivaló szakirodalmakkal. Egyik gyakori panaszom, hogy ugyanbizony még hányszor lehet feltalálni a szeletelt kenyeret? Vannak itt olyan munkák, amik iszonyú fontos tudományos eredményként tálalnak olyan ráismeréseket, amelyekhez bőven elegendő fél óra szabad idő meg egy kis józan paraszti ész. A másik meg, hogy vannak témák, amelyekről egészen megbízható tudásom volt, amíg nem olvastam el hozzájuk három újabb tanulmányt, de most már asse tudom, micsinál a hogyishívják, és melyik tőkeelméletet ki tojta.

Leülepszik majd, leülepszik, mondogatom magamnak optimistán, de azért ez elég keserves beismerése annak, hogy ilyenkor az ember agya éppen úgy működik, mint egy szennyvíz-ülepítő. Blöe.

Ja, a paplanruha- meg kaftánszezon definitíve itt van, és ahogy festenek a dolgok, nem is távozik egy ideig.

 
Hozzászólás

Szerző: be 2019/06/11 hüvelyk újracucc, eská, nyár

 

6/283 – Milflőr

A világ azon, boldogabbnak vélhető fele, akiknek nem lesz két hét múlva komplex vizsgája, még ma is a hosszú hétvége örömeit élvezi, én viszont két nap vad hedonizálás után visszafordultam a taposómalomba, és olvasással meg jegyzetelgetéssel múlatom a szárnyas időt. Minden nap négy-öt óra munka, ez a terv erre a hétre (mínusz vasárnap), és szigorúan tartani is fogom magam hozzá. Időm meg lehetőségem hálistennek van rá, és ha nem használom ki ezt az időt meg lehetőséget, csak magamra vethetek. Négy-öt óra meló pedig azt jelenti, hogy utána még marad időm más dolgokkal is pepecselni, már legalábbis ha nem fő ki az agyam a hőség meg a tanulás egyesített erejétől. Erre a hétre irgalmatlan dögmelegeket jövendöltek.

A vizsgázós harci elszántsághoz persze itt ezeken a tájakon milflőrmintás tunika meg csipkés szélű titanadrág dukál, mert én így szállok le a bicikliről.

A tanuláshoz egyébként természetesen kaptam egy hátramozdítót is, mert mink macskák vagyunksz, és egy teve sem hullasz porba anélkülsz, hogy mi ne akarnánk részt venni a buliban.

 
2 hozzászólás

Szerző: be 2019/06/10 hüvelyk macs, nyár

 

6/282 – Gyűrött

Azt hiszem, mondtam már ilyet, de továbbra is roppantul érvényesnek tartom, hogy a lustikázás olyan, mint a csokoládé: ha belekezdtél, igen nehéz abbahagyni. Ettől a nagy kijelentéstől ugyan úgy érzem magam, mint Forrest Gump és Gombóc Artúr szerelemgyereke (ne gondoljatok bele), de hát ami jár, az jár.

Nekem például egy hétvége. Igazi. Kétnapos. Paplanruhában.

Oké, pontosítsuk: gyűrött paplanruhában. Nagyon gyűrött paplanruhában. Eh, több is veszett Mohácsnál, engem sem ártana kissé kivasalni, meg aztán úgyse látja senki, csak a családom meg a komplett internet.

 
6 hozzászólás

Szerző: be 2019/06/09 hüvelyk újracucc, eská, nyár

 

A HT projekt 6. – Május

Nincs mit szépíteni ezen, kedveszkéim, úgy le vagyok maradva, mint a borravaló. Csak mostanra lett kész a májusi kupac.

Állítólag évtizedek óta a leghidegebb május. Elnézve itt ezeket, tényleg. Ha nem dokumentálnám, utólag marha nehéz lenne megkülönböztetni az áprilistól, sőt, tulajdonképpen a márciustól is.

Továbbra is hálát adok viszont annak, hogy nagyinégyzetekkel dolgozom, mert másként már április elején lehúztam volna a rolót. Kellett nekem éppen ezt a roppantul hektikus évet kiválasztani ehhez a projekthez, ugye.

 
3 hozzászólás

Szerző: be 2019/06/09 hüvelyk blabla, eská, galéria, tavasz

 

6/281 – Bugi

A dolgok ott csesződtek el, amikor fitten, frissen, fürgén ész capkodószan felébredtem egykor. Ja, hajnalban. Mit volt mit tenni, még próbáltam visszaaludni, de nem ment, úgyhogy inkább felkeltem, főztem kávét, aztán nekiugrottam, hogy hősi elszántsággal kivégezzem a feltöltendő tételt, amivel már négy napja tökölök, és ha nem kellett volna feltölteni, megúsztam volna maximum eggyel, mert akkor nem készítek 30000 leütésnyi összefoglalót, hanem csak elolvasom a szakirodalmakat, legfeljebb levakarok pár jegyzetet egy sajtpapírra, oszt kalap. Ötre, mikor már hangosan ordítottak a madarak és egészen világos volt, be is fejeztem. Hurrá. Most már tanulhatok magamnak is, nem csak másoknak. (Blöe.)

Kábé négykor, a programokat színesítendő, Nagyseggű Maruszja is aktivizálta magát, és nekilátott esztrádműsort tartani palotánk öszves termeiben, dörömbölésekkel és miegymással. Adtam neki enni, hogy kussoljon, de ő kussolás helyett zrummogva végigrohangálta a lakást, ugrált egy ideig a Repülő Kutatón, leverte az éjjeliszekrényről a lámpát, aztán levonult a pincébe orgonálni. Valahol az állhatott össze az elmúlt két hétben abban a négydekás agyában, hogy most neki kell ellátni minden olyan macskafeladatot, ami eddig kettőjük reszortja volt, és ennek megfelelően ordenáré módon viselkedik. A pincébe eddig sose járt vonyítani, például. És azt se csinálta, hogy mindenkinek lefeküdjék az útjába, elomlón, mint Manet Olympiája, csak éppen sokkal szőrösebben. Lefeküdt anyósomnak. Lefeküdt anyámnak. (Ja, ő is volt itt a héten, ezt is elfelejtettem mondani.) Lefeküdt, horribile dictu, még apósomnak is, aki deklaráltan nem szereti a macskákat, de ez Pocit egyáltalán nem érdekelte, úgyhogy még belőle is sikerült kicsikarnia néhány simogatást. Persze ezt nem most hajnalban, hanem a héten. Most hajnalban csak bugizott, és nem akarta abbahagyni.

És akkor, elküldvén a kidolgozott tételt, hogy rogyna rám a plafon, lehevertem kicsit a futonra, hogy behunyjam a szemem, három órával később pedig arra ébredtem nyöszörögve, hogy Nagyseggű Maruszja megpróbál leszorítani a futonról, de nem azért nyöszörgök, hanem mert olyan színes-szagos rémálmaim vannak, hogy a fal adja a másikat. Étterembe akartam menni a Repülő Kutatóval, de egy feldúlt turkálón keresztül kellett átevickélnünk, és a túloldalon nem étterem volt, hanem egy manikűrszalon, én meg úgy összevesztem a RK-val, hogy zengett tőle az agyam, azt ordibáltam neki, hogy hagyjon békén egy kicsit, ő meg ehelyett beleszuszogott az arcomba, és azt magyarázta, hogy nem hagyhat el. De nem azt kértem, hogy hagyj el, visítottam, hanem hogy hagyj lélegzethez jutni, ő viszont továbbra is szuszogott az arcomba, és azt magyarázta, hogy a házasság szent dolog. Ilyen faszságokat nyilván nem mond ébren, úgyhogy őszintén nem tudom, mit akar ezzel mondani a tudatalattim, és igazából nem is érdekel. (Annyit tudni, hogy Nagyseggű Maruszja biztosan nem szuszogott az arcomba, ő ilyenkor a bokám körüli területeket célozza meg a mázsás valagával.) Mindenesetre úgy ébredtem, mint akit apró lyukú tárcsán daráltak le, kétszer, még mindig szédelgek, és ma nem és nem és nem fogok tanulni, izélje hegyesre a zuniverzum.

 
2 hozzászólás

Szerző: be 2019/06/08 hüvelyk újracucc, eská, nyár

 

6/280 – Papaja

Ma nem várható semmi izgalom, egész nap itthon lapítok a tételeimmel. Muszáj lesz, az egyiknél például elvállaltam, hogy megosztom a kellő alapossággal kidolgozott végeredményt a többi áldozattal is, jótett helyébe jót várj. Na azt tényleg kellő alapossággal ki kell dolgozni, mert a többiektől nem várhatom el, hogy olyan gyorsasággal verjék a semmiből a tejszínhabot, mint én szoktam. (Megjegyzem, egyszer tényleg pofára fogok esni amiatt, mert mindenről tudok keveset, és a hézagokból kidumálom magam. Remélhetőleg ez nem most lesz.)

Estére viszont hazatér a Repülő Kutató, aki hétfő óta Karánsebesen levéltárazik Professor Krtekkel (upsz, nem is mondtam, hogy elment, ennyire el vagyok havazva), és a vakondnak meg neki muszáj rittyentenem valami vacsorát. Azt hiszem, ez lesz az. Vagy valami ehhez hasonló. Az ember azzal főz, amije van, és grillcsirkém ugyan van, de zöld papajám természetesen nincs. Mamajám se.

A papaja meg mamaja az még elhanyagolható, de leginkább tanulhatnékom nincs. Ebben a pillanatban például sokkal nagyobb ingerenciát érzek arra, hogy végre gatyába rázzam ezt a ruhát, mert két évvel ezelőtt varrtam azzal a felkiáltással, hogy majd úgyis jól átalakítom, aztán még mindig itt van vele a nagy semmi.

Ha nem tart ki estig a tételgyártós lendület, még az is lehet, hogy már máma lesz belőle valami.

 
4 hozzászólás

Szerző: be 2019/06/07 hüvelyk eská, nyár

 

6/279 – Konyít

Mielőtt teljesen belegárgyulnék a tanukálásba, muszáj tennem egy expedíszijót a városba, menet közben kinyomtatván a LTF-et, aztán behajítván a postára, legyen már vége ennek a felvonásnak. (Egy hete kellett elküldeni a témavezetőnek, de egy hét múlvára oda kell érnie a tudomány főlegvárába is, nyomtatva. Ebből kifolyólag persze még ma reggel is megnéztem, elég pofás-e a pofája ahhoz, hogy kinyomtassam.) Miután megszabadultam a LTF-től, nem egy balraát következik, melynek utána hazajövök, hanem folytatom utam ahajt le a HÉVig, mert Pocinak elfogyott a száraz kajája, nekem pedig a hajfestékem. A két bót természetesen húsz méterre van egymástól, de ugyanolyan természetesen másfél kilométerre tőlem. Itt ebben a vircsaftban tömegével vannak ilyen árukapcsolások, nagyjából minden másfél kilométerre van tőlem és egymás mellett, például a macskák és a varrógépek kórháza is. Ez utóbbiakba ezúttal nem óhajtok menni, és nagyon remélem, hogy közelebbről nem is kell. Pocinak augusztusban lesz esedékes az éves oltása, Erik pedig (ő a varrógép) maximum a használatlanságtól tudna elromlani szegénykém. A port néha letörlöm róla.

A port néha rólam is letörölhetné valaki, mert kezdek teljesen meghülyülni itt a nagy komplex vizsga közeledtére, pedig az még két és fél hét távolban van. Azt már szinte látom, hogy a vizsgaszoba ajtaja előtt, mikor mindenki űzött arccal próbálja még utoljára átvenni a tételeket, én apatikusan ülök majd a folyosón, és horgolok. A folyosón horgolásig  viszont még van két és fél hét, és nekem addig teljesen össze fog keveredni a fejemben minden. Egyetlen tétel sincs, amit a nulláról kezdtem volna megtanulni, értsd mindenhez konyítottam már előtte egy kicsit, és természetesen más szakirodalmak alapján konyítottam, és természetesen nem tételekhez kapcsoltan tettem ezt, úgyhogy már most nem tételek vannak a fejemben, hanem összefüggések, és ez nekem így jó, arról viszont fogalmam sincs, hogy ez a bizottságnak majd jó lesz-e. Nem vizsgára tanultam én ezeket a dolgokat, hanem a munkámnak, és az másként vizsgáztatja az embert, mint a tekintetes bizottság.

Sok beszédnek sok az alja, cihelődjünk.

Mivel november után rögtön június következett, nekem meg ugyebár szürke pépet fújtak a fejembe, még nem tartunk ott, hogy  a nyári ruhatáramat rendesen hadba állíthattam volna, jelenleg egy dobozból szedek ki néha szezonális holmikat. Jó gyűrötten, mint ezt a mellékelt ábra is mutatja.

 
7 hozzászólás

Szerző: be 2019/06/06 hüvelyk újracucc, eská, nyár