RSS

Intermezzó – Gilingalang

(Ezt csak azért, mert miért ne.)

A fél világot tegnap a legújabb királyi esküdözés tartotta lázban, én viszont őtözködős bloggerhez méltatlan módon le se tojtam az egészet. Annyit tájékozódtam az egészről, amennyit egy híroldalon beúszó egyszál fotó adott. Megállapítottam, hogy az ifjú ara nem habcsókban volt, helyes, aztán tovább görgettem a híreken az egérrel.

A királyi esküdözések általában rettenet hidegen hagynak, a Windsor-ház bulijai pláne. A huszonegyedik században élünk, a kiskésit neki, királyi esküdözésből éppen elég nekem annyi, amennyit a Once upon a time produkált három átok meg két igaz szeretet/szerelem csókja között. Ott ráadásul ezek után legalább felgyűrték az ingujjukat, és elmentek szörnyekkel kardozni, nem pedig szalagokat vágtak át a legújabb tűzoltóállomás avatásán Hellhole Magna Derbyshire-Whatnotban. Eleve az egész ügy szinte kínosan anakronisztikus: lófejű királyfiak elveszik a csinoska leányzókat, aztán a csajoknak nem marad semmi, csak reprezentálni, és sorozatban potyogtatni a tündibündi aranyszőke kisgyerekeket, akikből aztán úgyszintén lófejű királyfiak lesznek valamikor. Ennek a legújabb példánynak még ráadásul saját élete meg hozzávetőleges karrierje is volt azt megelőzően, hogy a fél világ megnézte, hogyan rebeg igent, ezentúl meg egy kétszáz oldalas szabálykönyv szerint kell ketyegtetnie napjait, és a szoknyahossza, kabátfazonja, de még a körme színe is meg lesz szabva az utolsó árnyalatig. (Nem, azt nem tartom karriernek, hogy a továbbiakban stílusikonként tartják majd számon, és percek alatt elkapkodják a boltból azt a pöttyös kék zsabós ruhát, amiben átvágta a szalagot Hellhole Magna Derbyshire-Whatnotban.)

Nyilván mindenki azt csinál, ami neki jólesik (kivéve a hercegnéket, akiknek ott a kétszáz oldalas szabálykönyv és a monarchikus szaporodási program), ha valakinek az a pöttyös kék zsabós ruha meg a királyi menyegzők fontosak, én aztán nem szólok bele. Ha pedig azt a kérdést tennétek fel, hogy “és akkor mi van az igaz szerelemmel”, arra csak azt tudom mondani, hogy annak vajmi kevés köze van túlpublicizált esküvőkhöz és csinoska ifjú emberekhez, akár van azoknak lófejük, akár nincs. Az egész nyüves Windsor-ház legigazabb szerelmi története két nem különösebben szimpatikus, középkorú, csúnya emberről szól, akik harminc évig nem házasodhattak össze, és eközben akár akarták, akár nem, tönkretették egy csomó más ember életét. A szerelem nem szép, nem kedves és nem fiatal, nem kellenek hozzá sem menyegzői gilingalangok, sem pedig őtözködős bloggerek által körülrajongott ruhák. A szerelem csak van, és nem mindig úgy, ahogyan az jól festene a szalagcímek alatt.

Na de ha már őtözködős blogot írok, aggyunk neki: speciel éppen ma van a tizennyolcadik házassági évfordulónk a Repülő Kutatóval, úgyhogy, ha már lúd, legyen döglött: nesztek itt van alulírott abban a teljes harci díszben, amiben esküdözött, a hajában huszonöt hajtű meg két kábelkötöző szalag, a kezében pedig egy kétkilós csokorbumeráng.

Ez a fotó amúgy már vagy tíz éve nem került a kezembe, és némiképp tartottam is attól, mikor kinyitottam az albumot, hogy mennyire lesz kínos az egész, de csak mérsékelten volt az. Na persze a háttérfüggöny egy röhej, a szkennelés minősége meg hátizé, viszont összességében elég vállalható vagyok, asszem. Néhol viszont, bevallom, visítva röhögtem akkori magunkon. A fotós remek és elcsépelt ötleteinek nagy hányadát ugyan már a helyszínen kiszórtuk, például azt, amelyen a bőlegény a begyasszony harisnyakötőjét fogdossa. (Rajtam amúgy konkrétan harisnyanadrág volt és kényelmes-praktikus pamut alsóneműk, a fene fog még a fehérneműkkel is bohóckodni.) Az albumban azért mégiscsak található néhány röhejes zsánerkép, például az, amelyen a Repülő Kutató a ruhám cipzárját fogja olyan képpel, mint egy tizenkét éves szexmániákus (a jelenből visszatekintve mind a kettőnknek rettentő duci bébifeje van, de neki aztán tényleg), én meg kacéran sandítok hátra a fejemen lévő összes növényzet alól. Ezt viszont, ha megbocsátotok, nem publikálom, mindennek van határa.

 
9 hozzászólás

Szerző: be 2018/05/20 hüvelyk blabla, nyár, tavasz

 

5//262 – Bőgatya

Asszem, majd kéne ebbe néhány zseb. Meg, ha esetleg olyanom van, bevehetnék a bőségéből is, bár ebben a pillanatban éppen emiatt tetszik, hogy olyan, mint egy felnőttrugdalózó.

Mivel anyám itt van átutazóban, tiszteletére anyósom nagy grillhepajt fog csapni a teraszon, úgyhogy talán jobb ötlet lett volna valami olyat felvenni, amibe kevesebb sült tarja fér bele. Eh, egye fene, egyszer élünk.

 
Hozzászólás

Szerző: be 2018/05/20 hüvelyk nyár, tavasz

 

5/261 – Egyedi

Asszem mindent elmondok erről a városról azzal, hogy ma még csak nem is én voltam a leghülyébben öltözött nő a piacon. A Repülő Kutató megnézett magának, aztán óvatosan és diplomatikusan azt mondta, milyen egyedi.

Nos, mi tagadás.

 
2 hozzászólás

Szerző: be 2018/05/19 hüvelyk ajándék, újracucc, eská, tavasz

 

Szaporulat a szekrényben 5/9 – A szürke nem unalmas

Mára annyi tartalom lesz itt, hogy csak győzzétek kapkodni a fejetek. Többek között ideje végre bemutatnom, mit turkáltam/vettem az elmúlt időszakban. Talán kicsit meglepő, de túlnyomórészt szürke meg fekete holmik jöttek haza velem a turkálókból (meg a piacról is, ott egyre érdekesebb darabok akadnak). Na de mint tudjuk, a szürkét meg feketét is lehet úgy, hogy a legkevésbé sem irodai délelőttök jutnak róluk az ember eszébe. Igaz, hogy a most beszerzett holmik nagy része vállfán nem fest sehogy, de amúgy is látni fogjátok mindet használat közben, szóval tessék csak várni türelemmel. A képek minőségéért elnézést, örülök annak, hogy bármi is sikerült.

Először is, vettem a piacon egy ilyen szép formátlan izét, én ezeket a formátlan izéket ugyanis roppantul szeretem.

Ez az alábbi sem fest sehogy itt és most, de ez tulajdonképpen egy overall, amilyen nekem még sosevolt, nagy izgalommal várom, mit szóltok majd hozzá felvéve.

A Per Una kardigánok továbbra is üldöznek, én meg nem ugrom félre előlük, muhaha. Ebből speciel valaki kioperálta a címkét, de hát ne viccőjjünk, pont úgy fest, mint az eddigi összes többi.

Az összes beszerzés közül valószínűleg ennek az alábbinak örülök legislegjobban, az ilyen fura ruhákkal engem meg lehet venni kilóra, pláne ha olyan izgalmasan állnak, mint ahogyan ezt itt ezen a vállfán nem látni, de úgyis lesz ez mégígyse. A márka általában igen kevéssé érdekel, de ennek utánanéztem, mert eddigelé ismeretlen volt számomra, és kíváncsi lettem, hol ugrálhatnak még elém ilyen holmik. Nos, a belevarrt címke azt mondja, hogy “Garella”, és ha ez esetleg tényleg a francia J. J. Garella, akkor nemigen várhatom, hogy gyakran a fejemre essen valami efféle. A ruháik erős szezonon túli akcióban is százötven euróba fájnak minimum, ehhez meg én sóher vagyok. Na sebaj, most itt van ez nekem, nyamnyam.

Vettem egy barátságos fekete batikolt szoknyát is a “felrántom-oszt-futok” kategóriából. Az ilyesmiket azért szeretem nagyon, mert tulajdonképpen roppant semleges darabok, és az összhatás mindig attól függ, mit veszek fel éppen hozzájuk.

A fentiek már mind megvoltak, amikor elém tolakodott ez a sál is. Gondolom, értitek, miért nem hagytam ott.

A sok semleges színű holmi között egyetlen kakukktojás van, ez itt ni. (És ráadásul erre rá is vakuztam merő balfékségből, amitől talán ennek lett a legobb képe. Na mindegy, most már nem fotózom újra az összes többit.)

Hát ez bizony kicsikét nagyobb a kelleténél, de majd jól beszűkítem. Majd. Addig meg még persze felveszem, így is van benne potenciál.

Na, egyelőre ennyi. A nyári holmijaim között igen alapos pusztítást tartok éppen, de még van néhány darab, amin vacillálok, kihajintsam-e. Egy biztos, több fog repülni, mint az újonnan beszerzett hét, és ha lesz majd rendes fényképezőgép-laptop kapcsolatom, be is blogolom.

 
Hozzászólás

Szerző: be 2018/05/19 hüvelyk blabla, nyár, turkálgat

 

Eská 5/27 – Borsószem királykisasszony

Élek a gyanúperrel, hogy ezt a bejegyzést várjátok leginkább, úgyhogy nem várakoztathatom tovább a nagyérdeműt, ugyebár, már múlt vasárnap megvolt az elsőáldozás. A késés egyik oka az, hogy kellett egy kis nyuginyugi, amikor végre megírhatom, a másik meg, hogy kellett engedély Csőrikétől, hogy fellőhessem a blogra az elsőáldozós bálhercegnő fotóit is. Nyuginyugi éppen van, a húgom is felmerült végre húsz kiló eper befőzéséből (félelmetes csaj ez, semmi kétség), és áldását adta Filoméla publikálására. Ami a fotókat illeti, bónusz kiscsajt is kaptok hozzájuk, mert Tosca folyton beledugta vigyori arcikáját a képekbe. Sebaj, ez így még jobb, semmi beállított fotó, csak természetesen.

Na de térjünk vissza a kezdetek kezdeteihez. Amikor két héttel az esemény előtt a Bazi Nagy Lila Tündérruhát rápróbáltam a gyermekre, “elfelejtettem” mellékelni hozzá a kecskebékafarkas hacacát. Öreg koromra roppantul feledékeny lettem, nem vitás. (Az utolsó pillanatban kaptam le a vállfáról, és a hátam mögött gombócba gyűrve passzoltam át a Repülő Kutatónak, aki hirtelen beledugta az utazótáskámba. Igen jó minőségű bűnszövetkezet vagyunk mi ketten.) Kamaszkoromban mondta egy reménytelen szerelmem (nekem akkortájt főleg olyanok voltak), hogy “amit nem látok, abba nem ütközhetem bele”, és ez filosofice igen mélyértelmű kijelentés volt, a kecskebékafarkas hacacát se hiányolta senki. Mint kiderült, a ruha úgy ment fel a leányzóra, mint borsóra a héja, de a családdal folytatott konzultáció eredményeként arra a döntésre jutottunk, hogy jobban fog festeni, ha a felsőrész négy centivel rövidebb lesz a végső darabon. Lemértem azt is, a szoknyarésznek milyen hosszúnak kell lennie ahhoz, hogy Filoméla ne essen hasra a templom lépcsein, ámde épp csak a cipője orra látsszon ki a cuccból, aztán hazajöttünk, hogy a félév vége felé döngetve, takonymanókkal hadakozva megvívjam harcaimat a végső produktummal.

Mindent összevéve roppantul büszke vagyok magamra, hogy ez összejött, egyúttal viszont azt is be kell vallanom, hogy megkönnyebbült sóhajjal tettem le végül a kész darabot, hurrá, Tosca elsőáldozásáig van még négy év, addig új erőre kapok egy következő bálhercegnő ruha megvarrásához. Na de lássuk a medvét.

A rendelés az volt, hogy ne legyen az anyag gleccserfehér, de ne legyen nagyon krémszínű se, ne ríjon ki túlságosan Filoméla a többi leányzó közül. Sikerült is vadásznom egy csodálatosan jó tartású matt szatén anyagot éppen a megfelelő színben. Voálá végeredmény.

Én még életemben nem dolgoztam ilyen drága anyaggal, és a macskákat is roppantul érdekelte, úgyhogy a Bűnök Barlangja szokatlan módon folyvást zárva volt ezalatt a két hét alatt. Kivéve persze azt a keddet, amikor megjött Atilláné kiredvázni összes termeinket a Bűnök Barlangja kivételével, ahonnan összeszedtem a ruha darabjait, és helyükre betelepítettem a macskákat, aztán vissza az egész.

A varrás legnagyobb bibéje az volt, hogy controlfreak nagynéni/hobbivarrónőnek lenni szívás, különben is mit szól Mucsa-Külső-Szentkáta népe, ha elbaszarintom a darabot, úgyhogy a “kétszer mérj, egyszer vágj” alapelv nálam “háromszor mérj, jelöld újra, egyszer vágj sopánkodva, aztán cöccögve nézegesd” változat formájában valósult meg. A legelején még azt is megnéztem az anyag egyik csücskén, mivel tudom a szabásminta-vonalakat külsérelmi nyom nélkül bejelölni, úgyhogy, ha esetleg ilyesmit akartok varrni, előre szólok, hogy a lila Prym illanófilc nem illant el róla, a piros és kék szabóceruza nyomát pedig csak maszatolva lehetett kitörölni. Az egyetlen működő megoldás a fehér szabóceruza volt, úgyhogy az még külön bulit jelentett, mikor a fehéren fehér vonalak nyomán próbáltam összevarrni a szűkítőket a mellrészen plusz annak batisztbélésén.

Ahhoz, hogy mégiscsak lehessen látni, én varrtam a cuccot, a nyakkivágást a szokott módon kivirágocskáztam, miután körbekajtattam a fél világot olyan coton perlé után, ami színében pont azonos a ruhaanyagéval.

Mint látható, a mellrészt muszáj volt gondosan letűznöm  két milliméterrel az ujjavarrás mellett, mert az anyag épp a jó tartása miatt csak mérsékelten akart engedelmeskedni nekem, pedig asszem idén még összesen nem vasaltam annyit, mint ennek a ruhának a varrása közben.

Mondtam már nektek, hogy a cipzárokkal roppant módon hadilábon állok. Na hát még életemben nem sikerült ilyen szépen bevarrnom cipzárt soha semmibe.

Nyilván kézzel történt, hogyan máshogy. A végeredmény tele van olyan megoldásokkal, amelyeket “kézzel varrt, igényes szalonmunka” néven lehetne illetni, bár tulajdonképpen az őszinte változat úgy fest, hogy “túl balfék voltam géppel megoldani”. A bélés kézzel van belevarrva, az alja is kézzel felhajtva (géppel úgy festett volna, mint az ökörhugyozás), de az alábbi megoldásra tényleg büszke vagyok, hogy én csináltam, egyedül:

Igen, a hurokgombolásra gondolok.

Végre kész volt a ruha, háromszázötvenhetedjére is végigmentem rajta a vasalóval, vállfa, huzat, be Emesébe. Addig viszont még mindig tűkön ültem, amíg szombat este meg nem fürdettük az elsőáldozó bálhercegnőt, és bele nem cuppantottuk a ruhába, mert én ugyan tényleg háromszor mértem meg cöccögtem meg minden, de akkor is, ez nem egy rugalmas anyag, mi van, ha túlkicsi vagy túlnagy vagy túlizé. És nem volt sem túlkicsi sem túlnagy sem túlizé, és én valék boldog.

Másnap újólag belerántottuk az ifjú hölgyet a ruhába, harisnyazokni, kiscipő, hajcsatok, gyerünk. Az elsőáldozás a Tecikében volt (imádom Mucsa-Külső-Szentkáta humorát, a Tecike az a Lisieux-i Kis Szent Teréz templom kollokviális neve), és mire megérkeztünk, már ott álldogáltak további elsőáldozós bálhercegnők is, én meg egészen őszintén megijedtem.

Ha emlékeztek még, a húgom részt vett elsőáldozós szülőoktatáson, ahol megnyugtatták őket, nem muszáj kesztyűt venni az ifjú hölgyeknek, és én enyhén reménykedtem abban, hogy ez vicc, de nem, ez a sivár és nyomasztó valóság. A templom előtt fél tucat falusi kismenyasszony álldogált olyan dolgokba öltözve és olyan módon frizírozva, amitől csak azt a kérdést tudtam feltenni, mi a franckarikával tudnak majd ezen felülígérni, amikor tizenöt év múlva az esküvőjükre készülnek? Krinolinok. Magassarkú fehér cipők. Több köbméter gépi csipke, amiről tapasztalatból tudom, hogy úgy szúr, mint a szögesdrót. Kis szaténszütyők. Csipkekesztyűk. Kontyok. Kigyöngyözött kontyok. Kivirágozott kontyok. Kicsillámporozott kontyok. Legalább négy feji konstrukcióról látszott, hogy szegény kiscicák nem úszták meg két-három óra fodrászmunka alatt – istenbizony elaboráltabb frizurák voltak, mint amit én hordtam az esküvőmön, pedig abban is volt huszonöt hajtű meg két kábelkötöző szalag. Ja, meg smink. Kilencéveseknek.

Úgy sajnáltam szegény kipintyölt kismenyasszonyokat, hogy arra nincs kifejezés. Mindeközben meg a mi példányunk ott volt a nagynéni varrta ruhájában, elaborált frizurájában pedig (=megfésültük) négy virágos hajtű, melyeket úgyszintén a fentnevezett nagynéni állított elő készenvett röltexes tüllvirágokból meg kínaibótos csatokból, ötven darab százötven forint. Úgyhogy lehajoltam hozzá, azt mondtam neki teljes őszinteséggel, hogy “te vagy itt a legszebb”, aztán utána néztem, amíg bevonul a Tecikébe.

Az elsőáldozást és a hozzá tartozó misét részben fedje a feledés fátyla. Mi két ötévessel, egy négyévessel és két kétévessel vettünk részt rajta, de hálistennek az oldalajtó mellett ültünk, úgyhogy mikor éppen elromlott bennük a hangerőszabályzó, ki lehetett velük rohanni a Tecike udvarára. (Templomi jojó, így tudnám összefoglalni az eseményeket.) Emellett a papot hallgatva azt fogalmazám meg magamban, hogy erre csak két esetben van magyarázat és bocsánat, az egyik a nemmagyar anyanyelv, a másik meg a sztrók. (Mint később kiderült, “agyi infarktusa” volt. Ja, sztrók. Minden megbocsátva. Elnézést, tiszi.) A másik részét nyilván ne fedje a feledés fátyla, az ünnepi alkalom mellett más ínyencségek is voltak. A diakónus vagy kijabokám (vulgó Robi, az én családom erősen be van ágyazva a lokális katolikus közéletbe) prédikált, és én még sose hallottam templomban a “te vagy létünk alapjának eszkatológiai manifesztációja” kezdetű viccet, de most igen. Fényesen mulattam. A Repülő Kutató is. Lehet, hogy csak mi ketten mulattunk fényesen, de mi nagyon. A húgom gyönyörűségesen elénekelte szólóban az Ave verum corpust, amit én szakmaice is igen értékeltem, képezdész koromban egyszer fél éven kínozott vele minket a kamarakórus vezetője. (Arról azért még meg kell emlékezni, hogy előző este a kölykök, sörök, majonézes vinetés kenyerek és más kellemességek közepette rondószerűen vissza-visszatért a “hol a nyavalyában van a Mozart-kotta?” kérdése is. Mint ez kikövetkeztethető, megkerült.) Az orgonánál penig sógorom, alias Kaktusz ült, úgyhogy a miséről való kivonulás a “járjatok békével” után improvizatív futamokba torkollott erős Gershwin-áthallásokkal, én legalábbis azokat hallottam át belőlük.

Odakint a templom előtt a kismenyasszonyok különböző, úgyszintén roppant elaborált családi fotókba álltak be (volt ott egy família, amelynek tagjai mind egy szálig fekete-pirosba öltöztek, úgy néztek ki, mint egy flamenco-társulat), én meg aszondám Filomélának, most már szabad a játék, egy ruha nem azért van, hogy úgy álljunk benne, mint a faszent. És lőn.

A kölyköknek legalább annyi érzéke van az ilyesmihez, mint a nagynénjüknek, a fotók nagy hányada egy vidám narancssárga kuka mellett készült.

És, mint látható, igen jól érezték magukat, én meg ennél többet nem kívánhatok úgyse.

 
13 hozzászólás

Szerző: be 2018/05/19 hüvelyk ajándék, blabla, eská

 

Intermezzó – Modern művészet

Végre erre is sort kerítek: íme a gyönyörű ajándékok, amelyeket a Repülő Kutató hozott nekem legutóbbi repülő kutatásából.

Egy nyomozó számára már ennyiből is nyilvánvaló lenne, hogy a Vantaán szállt át (újabb Marimekko zokni, nyamnyam), New Yorkban pedig elment a MoMÁba. Ez utóbbiról a biztonság kedvéért még a helyszínről értesített engem kábé olyanformán, hogy “jaj, meg fogsz ölni, itt állok Az avignoni kisasszonyok előtt”, mire én szívélyes utálatomról értesítettem őtet. Ilyet valószínűleg máskor is csinálok, ez a Mondrian-selyemkendő egészen codálatosz. Majd nyilván látni fogjátok celofánburkolat nélkül is, de egyelőre felraktam a polcra, túl a szőrös dögök hatótávolságán.

 
Hozzászólás

Szerző: be 2018/05/18 hüvelyk ajándék

 

5/260 – Esszencia

Ebben a vicces világban minden gyorsabban vagy lassabban történik, mint kéne, esetleg nem a megfelelő időpontban. Jelenleg például kifejezetten úgy fest, mintha épp most rontottak volna ránk a fagyosszentek. Ez mondjuk nekem nem probléma, a meleg miatt úgyis többet nyígok, mint az még elviselhető, de ti normálisabb népek valószínűleg nem nagyon örvendeztek.

A mai napomat amúgy a kávéfőzővel és egy palack ecetsav-esszenciával indítottam, csak hogy valami meglepővel is szolgáljak. Van az a mondás, hogy ha egy férfi megígér valamit, bízhatsz abban, hogy meg fogja csinálni, fölösleges havonta emlékeztetni rá. Nálunk most ez a kávéfőző kitisztítása volt, de nem fogadtam meg a jó tanácsot, két hónap alatt több ízben is emlékeztettem rá a Repülő Kutatót. A szokásos eredménnyel, persze, de hát sajnos nem tudtam megállni. (Asszem a rekord egy porcelán szekrényajtó-gomb felszerelése volt, ami majdnem egy évig húzódott, aztán végül úgy elordítottam magam, hogy rögtön felhozta a pincéből a fúrógépet. Én esetenként nagyon hangos vagyok.) Végül azért vettem kézbe az ügyeket meg a kávéfőzőt, mert tegnap a fotókonzervek gyártása közben, hogy ne unjam halálra magam, ostoba kicsiny szerelmesfilmeket vizionáltam a Hallmark Channel jóvoltából. Ismeritek ezt a típust: másfél órányi tisztára csiszatolt, szinte kínosan családbarát huzavona, melyben ivarérett felnőttek csak a nyolcvankilencedik percben csókolják meg végre egymást, de addig mindenféle válogatott hülyeségeket csinálnak. Na hát én most kettőt is láttam, amiben a csajok csak álltak, mint Bálám szamara, és a herceget várták fehér lovon. Úgyhogy inkább kipucoltam én a kávéfőzőt, nincs nekem türelmem kivárni, amíg a herceg kipányvázza fakó gebéjét a kapuzábéhoz.

Egy ilyen jó gorombítóeszközt kár lenne parlagon hevertetni, úgyhogy ma is megnézek néhány izét nagyvárosi szőke lányokról,  akik Valentin-napkor találják meg az igaz szerelmet egy behavazott vermonti zsákfaluban. A mosókonyhára ráférne egy alapos takarítás, és a szekrényben sem ártana rendet rakni.

 
Hozzászólás

Szerző: be 2018/05/18 hüvelyk újracucc, eská, tavasz

 

Intermezzó – Münchhausen bárónő kalandjai

Megáldott éngemet a tyehnyika, semmi kétség. Kettő darab laptopom van – mind a kettő piros, egy őtözködős blogger adjon magára -, és mindkettő betegeskedik. A tizenegyésvalamennyi colos Dell (az, amibe augusztus végén beleöntöttem fél deci vizet) lassú, mint egy csigusz, és teljesen kiszámíthatatlan időközökben/okokból lefagyik. A kettőazegyben táblagép törpe Asus (ő már túlesett egy akkucserén) valamiféle csatlakozási bibében szenved, szintén teljesen kiszámíthatatlan időközönként közli, hogy a legutóbb csatlakoztatott minekhíjákot nem ismeri fel, tegyek valamit. A legutóbb csatlakoztatott minekhíják persze maga a billentyűzet. Ürömben öröm, hogy a gép csak pofázik, de a figyelmeztető csipogások közepette a billentyűzet köszöni szépen, jól. Ámdeám a billentyűzetbe épített egyetlen USB-lik tényleg beteg, a gép nem lát semmit, amit abba dugok, legyen az pendrájv vagy fényképezőmasina. Mindehhez persze az Asus összes fantomfájdalma ellenére is fürge, mint a zerge.

Asszem, most már kezd körvonalazódni nektek is, hogyan állunk. Igen, mint abban a régi rendőrviccben, amelyben az egyik tud írni, a másik meg tud olvasni. A Dell látja a fényképezőgépet, de mire feltölteném a képeket, ötven százalék eséllyel lefagy, az Asus pedig bármit fel tudna tölteni bárhová, mint a villám, de nem csatlakoztatható hozzá semmise. Ez így természetesen nem maradhat, javítóba kell nekik menni, mielőtt megütne engem a guta. Ha viszont mindkettőt egyszerre küldöm orvoshoz, leesem a térkép széléről, és elérhetetlenné válok a világ számára.

Meghányván-vetvén a dolgokat arra jutottam, hogy valószínűleg gyorsabban kapok gutaütést a váratlan kékhaláloktól, mint attól, hogy időnként hülye csipogás emlékeztet arra, javíttatni kéne a gépet. Ennélfogva a Dell megy hamarabb a gépeknek kórházába, és viszi magával annak lehetőségét is, hogy napi áutfitjeimet lefotózhassam, feltölthessem és bemutathassam. Hurrá. Megtehetném persze, hogy most lehúzom egy időre a rolót, de ehelyett inkább ma délután felgyűrtem a képletes ingem ujját, és legyártottam egyheti konzervfotót, aztán a kellő mennyiségű káromkodás közepette megvágtam, majd felbűvöltem őket a Dellel a blog médiatárába.

Szóval a továbbiakban lesznek ugyan szép folyamatos bejegyzések arról, hogy éppen mi történik, és én fel is leszek öltözve minden nap, de arra semmi garanciát nem tudok adni, hogy pontosan abba, amit az aznapi képen láttok. Tekintsétek a következő hetet kirándulásnak egy őtözködős fikcióba, ahol alulírott mindenféle holmikat mutat be, miközben esetleg nyafogóruhában és zokniban ül otthon, száraz kenyércsücsköt majszolgatva.

Aztán persze egy kis szerencsével visszatérünk a realitásba.

 
Hozzászólás

Szerző: be 2018/05/17 hüvelyk blabla, eská, nyár, tavasz

 

5/259 – Két laptop között, egérpad alá

Rettentőséges csatákat folytatok a két döglődő laptopommal, alapvetően az a kérdés, melyiket juttassam el előbb javítóba, mert csak a kettővel együtt sikerült összevakarnom egy fotót, amit beposztolhatok, halleluja.

Holnap részletezem mizériáimat is, most egyelőre örüljünk annak, amink van.

 
Hozzászólás

Szerző: be 2018/05/17 hüvelyk eská, tavasz

 

5/258 – Rio

Ma reggel is arra ébredtem, hogy Tankcsapda megy a fejemben, de hogy miért éppen a Rio, arról lövésem sincs. Most sem egy kabrióba fogok beszállni, hanem a 880-as buszra fel, és nem oda megyek, ahol mindig kék a tenger, és sohasem éhesek a cápák, hanem Esztergomba zárótevékenységre.

Az viszont kétségtelen, hogy ha megnéztem, mit csinál a hallgató a kicsikkel, majd betotyogtam a tanszékre dolgozatokat javítani, adminisztrálni, jelenléti ívet írni, jegyeket pötyögni be a neptunba, és némi rendet teremtettem a félév végi káoszban az asztalomon, már csak élvezem a dolce vitát. Amíg el nem kezd teljes energiával döngetni körülöttem a vizsgaidőszak, persze.

Ami a fotót illeti: képzeljetek ide azt, ami csak jólesik. A laptop nem hajlandó felismerni a fényképezőgépet, sőt, egyáltalán tudomást sem akar venni róla.

Frissítés, du.: Megoldottaaaaam!

5.257

 
Hozzászólás

Szerző: be 2018/05/16 hüvelyk tavasz

 

5/257 – Hirtelen

Vidám esős időnk van, egészen igazi tavasznak látszik, és hosszú nap várható, úgyhogy akkor csapjunk bele egy kis tarkabarkát. Ma oviba is megyek, pofázni is fogok a katedráról meg dolgozatot is íratok, és mindehhez technikailag ma van a félévem utolsó tanítónapja. Innentűl már csak ovik, vizsgák, dolgozatjavítások és a neptunnal való küzdelem várható.

Hová repült el ez a félév is, kérdem én. Az ember csak egyet pislant, aztán már itt a vizsgaidőszak.

(Egy barátnőmnél – négy gyerek! – a tanévkezdet a “holazoknim szezon” névre hallgat. Nálam, az a gyanúm, a félévek kezdete meg vége a “döglődikalaptop szezon” névre fog. Ezt a mai képet csak úgy tudtam felhanyintani, hogy a Repülő Kutató feltöltötte a saját laptopjára, aztán átküldte nekem cseten. Szépen állunk, hej.)

 
3 hozzászólás

Szerző: be 2018/05/15 hüvelyk eská, tavasz

 

5/256 – Restanciák

Szorgalmi időszak utolsó hete, iiinn-dul. Most még három napig vad rohangálás várható, aztán elvileg végre lesz időm beblogolni az elsőáldozást (báliruhával meg mindennel), a csodálatos ajándékokat, amiket a Repülő Kutató hozott nekem New Yorkból egy héttel ezelőtt, valamint mindazokat a dolgokat, amelyeket két rohanás közben turkálok magamnak.

Most viszont elrobogok tanítani.

Ez egy igen hosszú szoknya, ennélfogva normál körülmények között nem látszanak a csodálatos felemás céklás zoknijaim, de azért én most megmutatom nektek. Móka, kacagás, hejehuja, business on the top, party at the bottom.

 
7 hozzászólás

Szerző: be 2018/05/14 hüvelyk eská, nyár, tavasz

 

5/255 – És kalap

Hazaértünk.

 
8 hozzászólás

Szerző: be 2018/05/13 hüvelyk nyár, tavasz

 

5/254 – Kódváltás

Mivel ma rettenetes nemzetközi rohangálónap van, és ennélfogva már úgyis mindegy, reggel fél hatkor betettem a zsebembe egy konyhai ollót, és elindultam bodzavirágot szedni.

Bodzavirágot én általában temető mellett szedek, ott rendszerint vannak bodzabokrok, és a holtakat sem zavarja. (Azért ilyenkor mégiscsak beteszem a zsebembe a személyit, hogy ha egy élő esetleg aziránt érdeklődne, mijafaszt csinálok itt hajnalban egy “Bortársaság” feliratú papírszatyorral meg egy narancssárga Fiskars ollóval a kezemben, felajánlhassam neki a kicsike kirándulást ahajt kétutcányira, ahol megmutathatom a kamrában a felcímkézett szörpös üvegeket.) Amikor még fiatalok voltunk meg ráérősebbek, és nem igényelt többhetes szervezést, hogy elmenjünk egy étterembe vagy kibóklásszunk valahová a zöldbe, a Repülő Kutatóval ilyentájt mindig felkerekedtünk, és elbuszoztunk Pilisszentlászlóra. (Emese se volt még hajh, régi szép/csúf idők. Ifjú zöld gyalogbékák voltunk, no.) Szedtünk a temető mellett egy szatyornyi bodzavirágot, aztán, amíg megjött a visszafele busz, beültünk a Janosík Krcmába. Emlékezetes alkalmak voltak ezek, a krcmában mindig sandán megnéztek a trzvendégek minket mint pesti gyüttmenteket, aztán elkezdtek szlovákul beszélgetni, amíg el nem feledkeztek arról, hogy ott vagyunk, és akkor visszaváltottak magyarra. Azóta is ezzel magyarázom a kétnyelvű közösségek nyelvi kódváltásának okai közül a kizárást a hallgatóimnak, mert ha tanár vagy, semmi sem megy kárba, legfeljebb veszendőbe.

Summa summárum, a nap kiválóan indult, fél hétre már a pincében volt az ezévi bodzaszörp, egyelőre még fazékban. Egy hét múlva kell majd leszűrni meg elpalackozni, és a fene se tudja ugyan, mi lesz egy hét múlva, de valahogyan szakítok rá időt, mert ezekre a dolgokra muszáj. Most elmászunk piacra, mert erre is muszáj időt szakítani. Utána viszont felmotyózzuk magunkat (including az elsőáldozós bálhercegnő ruha, akit tegnap este fejeztem be nagy elszántsággal, kézzel hajtván fel az alját, mind a két méternyit), és elmegyünk felszedni anyámat a Keletiben, hogy elautózzunk Mucsa-Külső-Szentkátára elsőáldozást vizionálni. Természetesen ebben a pillanatban fogalmam sincs, mit veszek fel majd holnap a nemes alkalomra, de még van kábé két órám, hogy kitaláljam. Lehet, hogy kalap is lesz benne, mit nekem Hekuba.

Azt viszont már tudom, hogy a vámosnak azt kell majd válaszolni, hogy “Szamo licsne sztvári”, mert a nyelvi kódváltás okai között az udvariasság is ott szerepel, mint ezt úgyszintén el szokom mondani a hallgatóimnak.

5.254

Majd a hercegnőruháról is lesz beszámoló, ígérem, de valójában abban reménykedem, hogy be tudom mutatni Filomélástul, végül is úgy az igazi.

 
2 hozzászólás

Szerző: be 2018/05/12 hüvelyk újracucc, eská, nyár, tavasz

 

5/253 – Prrréntek

Helló, bő ruhák, szaladgálócipők, vászontáskák és robbantott hajak szezonja. Ma van a félév utolsó órája levelezős hallgatókkal, és a jövő héten vége a szorgalmi időszaknak is. Emellett jelentős előrehaladásokat tettem az elsőáldozós bálhercegnő ruhával, konkrétan már csak az alját kell elszegni, hurrá.

 
2 hozzászólás

Szerző: be 2018/05/11 hüvelyk nyár, tavasz

 

5/252 – Kuksi

Elszántságom rendkívüli, a takony mennyisége csökkenőben, elmentem zárótevékenységet vizionálni.

Ma csak minimális szaladgálnivalóm lesz, nagyrészt kuksolok és figyelek, úgyhogy megreszkíroztam a vicces kicsi farmercipőmet, melynek elvben kényelmesnek kellene lennie, de majdmeglássuk.

Hé, azt mondtam, hogy elszánt vagyok, nem pedig azt, hogy derűlátó.

 
2 hozzászólás

Szerző: be 2018/05/10 hüvelyk eská, nyár, tavasz

 

5/251 – Nyivács

Tegnap délután következett be az, hogy megadtam magam sorsomnak, de ehhez ne képzeljetek semmiféle romantikusan elomlót, nálam ez is morogva, vonyítva és nyivácskolva történik. Miután elővakartam íróasztalom alsó fiókjából a legutolsó tartalék csomag papírzsebkendőt, és csukló-a-homlokra módszerrel próbáltam megállapítani, most éppen van-é lázam, vagy sincs, brünnyögtem magamban egy kört. Majd, miután felmerültem az önsajnálat bugyraiból, írtam egy levelet az ovinak, ahol ma lett volna jelenésem Rajz, festés, mintázás, kézimunka zárótevékenységre, hogy ha meg tudnák oldani nélkülem, piszok hálás lennék. Persze meg tudják, ők ügyesek és találékonyak, és valószínűleg még az orruk sem folyik. Az enyém viszont még mindig az teszi, és ennek már soha, de soha, de soha nem lesz vége.

Mindehhez ráadásul megint arra ébredtem hajnalban, hogy nem kapok levegőt. Mire megtöltöttem két papírzsepit, Celofán is úgy döntött, hogy ez a helyzet ebben a formában tarthatatlan, itt rá túl kevés figyelem jut, úgyhogy ődöngött körülöttem egy kicsit nyivákolva, majd megállt a kelimszőnyegen, és némiképp szemrehányóan leboázta. Kösz, muci. Mivel amúgy is megette már a fene a világot, ezek után főztem magamnak egy kávét, aztán beültem a fürdőkádba, és megmostam a hülye hajamat. És visszaaludtam. Ez roppant jót tett az úgynevezett frizurámnak, eh.

Most viszont visszavonulok papírzsebkendőimmel a Bűnök Barlangjába Luca székéhez (aka elsőáldozós bálhercegnő ruha), mert annak se jutok soha de soha a végére, és szombaton délelőtt már vállfán és befóliázva kell behajintanunk Emesébe.

 
2 hozzászólás

Szerző: be 2018/05/09 hüvelyk eská, nyár, tavasz

 

5/250 – Rózsás körítés

Ez most már tényleg olyan, mint a Knorr, mindennap új varázslat. Ma például (elnézést, plasztikus lesz) fél háromkor ébredtem arra, hogy a torkomban éppen ökölre megy egymással a takony meg a gyomorsav. Ráküldtem a verekedő felekre egy fél liter vizet, de akkorra már tragikus módon felébredtem. Mégis muszáj volt visszaaludni, mert négy óra alvással nem bírnám ki a mai napot, és másfél óra küzdelem árán sikerült is, de most úgy érzem magam, mint a mosott szar.

Pedig ez a rózsás körítés jobbat érdemelne.

 

 
Hozzászólás

Szerző: be 2018/05/08 hüvelyk nyár, tavasz

 

5/249 – Sztereó

Ma hajnali ötkor sztereóban kaptam ébresztőt a saját telefonomról és a Repülő Kutató itthon felejtett mobiljáról, mindkét éjjeliszekrény ott dalolt nekem összevissza, amíg ki nem kapcsoltam az elektronyos dögöket, és ki nem kúsztam, majdhogynem négykézláb, az ágyból, hogy főzzek egy kávét, és megetessem meg kialmozzam a szőrös dögöket. Nagyjából minden, amit megfogtam, kiesett a kezemből, legalább nem törtem el semmit, jó kis napkezdet.

Az akaraterő diadala vagyok, már túl másfél kilométer gyalogláson a HÉVig, a budai forgalommal való küzdelmen is túl, és ott ülök, ahol kurta farkú malacok túrják a tudást hűvös halomba.

Csak ezt a hetet éljem túl, csak ezt a hetet.

 
Hozzászólás

Szerző: be 2018/05/07 hüvelyk újracucc, eská, nyár

 

5/248 – Dühöngő

Zöld kandeláberemre mondom, az egész világon nincs annyi takony, amennyi az én fejemből távozott az elmúlt napokban. Ha az a javulás útja, hogy dühöngök miatta, akkor persze javulóban vagyok, de hát ez így istenbizony tarthatatlan. Egy százas csomag papírzsebkendő vége felé járok, nem érzek ízeket, nem érzek szagokat, rohadtul elegem van a burjánteákból, és méhviaszos balzsammal kenegetem a kisebesedett orrom.

Holnap persze tanítás, és míg én idebent dühöngök, odakint a nyár teszi ugyanezt. Mi a nyavalya lesz itt még augusztusig, ha már május elején is harminc fokok vannak, meg egyáltalán, minek az embernek ekkora ruhatár, ha nincs mikor felvennie, mert nagykabátból rögvest lenge kaftánba, hótaposóból pedig tornacipőbe kell ugrani? Tegnap délután tehetetlenségemben kiborítottam azt a ménkű nagy komódfiókot, amelyben a kánikularuháimat tartom. Hát, az sem volt valami nagy élmény. Persze nem érek rá részletezni, mert ma van az utolsó nap, amikor reggeltől estig az elsőáldozós bálhercegnő ruhával szórakázhatom, és bele is kell feccölnöm azt a komplett napot.

Mondanom sem kell, nem csak amiatt vagyok begatyázva, hogy elrontom a cuccot, de amiatt is, mert ott hajoldozom fölötte zöld kandeláberem csöpögő gyertyáival, és a gravitáció nagyon nagy úr. Boá.

Hű, öcsém, ha valamirevaló őtözködős blogger lennék, most biztos lőnék magamról egy másik képet, mert ezen úgy nézek, mint aki mindjárt kettétép egy velociraptort. Eh, maradjon. Dokumentációnak jó lesz.

 
4 hozzászólás

Szerző: be 2018/05/06 hüvelyk eská, nyár, tavasz