Akartok látni valami egészen előnytelen holmit? Tessék, itt van.
Persze nyilvánvalóan nem elsősorban a holmival van baj, hanem velem. Oké, igaz, ami igaz: ez is egy olyan darab, ami leginkább arra lenne alkalmas, hogy valahol a prérin abajgassam Jeremiah és Mordechai nevű fiaimat elhanyagolt istállófeladataik miatt, miközben vajat köpülök, de azért ez az “őrült pionírasszony a prériről” áutfit leginkább attól fest ilyen rettenetesen, mert benne van a korpuszom. Hadd mesélek akkor erről egy kicsit, mert ennek ki kell jönnie valamikor, hát miért ne jöhetne ki most.
Az elmúlt két év egészen dekoratívan széjjelcseszte a mentális és fizikai egészségemet, felszívta a kreativitásomat és az életenergiámat, kiégetett a munkában és a háztartásban egyaránt. Két éve nem készítettem új párnahuzatot, talán másfél éve sütöttem utoljára kenyérfélét, ugyanannyi ideje nem publikáltam semmit, és tavaly októberben jutottam el oda, hogy ha innentől kezdve életem végéig nem kéne öt-tíz percnél hosszabban beszélnem egyhuzamban, kifejezetten boldog lennék. Azóta is heti húsz órákat kell dumálnom. Amikor megkérdezi tőlem valaki (általában levelezős hallgatók, ők már jobban ismerik a végkimerültség jeleit), hogyan lehet ezt bírni, már teljes természetességgel felelem azt, hogy sehogy.
Mindezen fenti csapások két esemény avagy inkább állapot párhuzamos beköszöntével vannak összefüggésben, melyek közül egy is elég lenne, de nem, nekem volt olyan mázlim, hogy duplán jöjjenek és csőstül. Az egyik a tanszékvezetőség, a másik a menopauza. Mind a kettő ludas abban, ahogyan most vagyok, de én már nem tudom pontosan megállapítani, hol kezdődik az egyik, meg hol kezdődik a másik: hogy a stressztől nem tudok-e jól aludni vagy a “változókor” nevű eufemizmustól, hogy melyiktől vagyok állandóan fáradt, és melyiktől lenne kedvem időnként mindenkit elküldeni a halál faszára.
Csak hogy a számoknál maradjunk: 2024 szeptemberétől mostanáig előbb minden ok nélkül lefogytam 75 kilóról 70-re, aztán ugyanúgy minden ok nélkül felhíztam 85-re. Most szeptember óta megint fogyok elfele, de lassan, jelenleg 82,5 vagyok. Ez a mostani állapot 44-46-48 méretű ruhákat igényel, mert persze a ruhaipari cégek is teljesen ötletszerűen számoznak összevissza, de ez már definitíve plus size méretezés, amivel további gondok vannak. A legtöbb cég, ami plus size holmikban gondolkodik, két lehetséges útvonalon indul el: a) ünnepeld a domborulataidat, ikszdé, yolo! b) nesze neked egy jó kis sátor. Nekem az első sose feküdt igazából, a másodikkal meg az a fő gond, hogy ezekben az esetekben leginkább alma vagy körte formájú nőkben gondolkodnak, és senki sem figyel a dagadt homokórákra. Mondhatni az az egyetlen szerencsém, hogy sose voltam híve a szövetből készült, formára szabott kompléknak (fiatalok és ruhaiparilag tájékozatlanok számára: a komplé a ruha+blézer neve volt akkoriban, amikor a peplumot még seszlinek hívták), mindig is azokat a holmikat szerettem, amik kényelmesek és/vagy rugalmas anyagból vannak, szóval egy ideig el lehet evezgetni az úgynevezett egyméretes olasz divat ruhadarabjaival, lásd pöttyöskék meg a mikrokordból készült barátocskáik, hála néked, Lily Wang meg a New Collection. Ha figyeltetek (gondolom, nem – csak az látszott, hogy egyre egysíkúbban öltözködöm), kábé egy éve csak ezekben lófrálok. A többi holmi nem jön rám, vagy ha igen, úgy festek bennük, mint egy bánatos töltött zokni. Tsötsökkel.
A baj az, hogy a homokóra alkat egyenletesen dagad széjjelfele, és ez a mellméretet is érinti. Feleim, én a blog kezdete óta 90C méretű melltartókat hordtam, amit egy adott ponton elkezdtem 95C-vel váltogatni, de az elmúlt fél évben robbanásszerűen nőni kezdtek rajtam a tsötsök, és most 100D méretű szügyhámokkal kell együtt élnem, a fentemlített tsötsök pedig jelenleg erősen tesztelik összes még hordható holmim szakítószilárdságát. Ha még tovább nőnek, már nem férnek bele a pöttyöskékbe meg mikrokord barátocskáikba, és akkor nem tudom, mi lesz.
Nna. Köszönöm, hogy meghallgattatok. Most megyek, szólok Mordechai-nak, hogy a kecskék is elbogároztak, és hátrakötöm a sarkát, ha a petúniáimat is lelegelik.
