RSS

6/319 – Szemescsavar

Én ugyan most is úgy festek, mint egy bohóc, és alig az imént vettem ki a zsebemből két szemescsavart meg egy mérőszalagot, de a vendégszoba végre készen áll.

És továbbra is nagyon-nagyon szívesen lennék magunknál vendégkislány. Nyilván írok majd bejegyzést a komplett hóbelevancról, de tessék, még egy ilyet is elkövettem máma:

 
1 hozzászólás

Szerző: be 2019/07/16 hüvelyk ajándék, újracucc, eská, nyár

 

6/318 – Duracellnyuszi

Új hét, új nekifenekedések. Gyanítom, ez most már kezd enyhén nyomasztóvá válni onnan a másik végről nézve: tulajdonképpen július eleje óta más sincs itt, mint hogy folyton körbekörbe pörgök a lakásban, mint egy beekizett duracellnyuszi, és azt lesem, mi mindent lehetne széjjelverni meg újra összerakni. Bocsi, de nem tehetek mást. Ebben a vircsaftban általában is a nyár az egyetlen olyan időszak, amikor időt tudok szakítani ilyesmikre, és ezúttal különösen durva a helyzet. A tavaszi félévben még a szokásosnál is többet kellett használnom az agyam azon részét, ahol a tanár-diák-kutató entitások laknak, ennélfogva a kreatív kukacok száraz kenyéren és nagyinégyzeteken tengődtek, mert más ennivaló nem nagyon jutott nekik. Ezt nem viselték túl jól. Most, hogy végre van lehetőségük aktivizálódni, úgy nyüzsögnek, mint a bolondóra, a két kanapéhuzat meg a macskamászóka csak a fél fogukra volt elég, és tényleg elképesztő ötletekkel képesek előrukkolni, ráadásul az ötleteik legnagyobb része eszement mennyiségű munkát követel. Például át akarják festetni velem kiskacsasárgára a Repülő Kutató fürdőszobáját meg effélék.

A kreatív kukacoknak persze toll a fülébe, nem lehet minden hülye ötletükre azonnal ugrani, de az jelentősen növeli az újabb merényletek esélyét, hogy a festékáruház, ahol a mogorvák klánja anno kikeverte nekem a festékeket az én saját fürdőszobámhoz, csak háromszáz méter gyalogláb, és a szükséges mennyiségű festéket még akár a hátamon is haza tudom cipelni onnan. Nemnemnemnem. Nem. Mondom, NEM. Most legalábbis nem. Talán augusztusban. Talán.

Különben is más dolgom van máma. Holnap érkezik Filoméla, a szobája jelenleg egy disznóól, azt muszáj gatyába ráznom a kishölgynek, és hát nyilván ez nem csak annyit jelent mifelénk, hogy átszáguldok rajta egy portörlő ronggyal. A kreatív kukacok már előre csámcsognak a gyönyörűségtől, milyen hülyeségekre vehetnek rá engem, Béla és Erik büszke tulajdonosát, akinek anyaga vagyon légió, csomagolópapírja és öntapadós tapettája úgyszintén, cipősdoboza és hímzőfonala dögivel, sőt még némi ántik festéket is spájzol a pincében. Próbálom ugyan visszafogni a dögöket, de amíg Filoméla itt lesz nálunk, valószínűleg úgysem jut majd sok idő a kreatív kukacokra. Mármint az enyéimre, ofkorsz. Bár végülis, néhány új ruhácska, hmmmm…

 
4 hozzászólás

Szerző: be 2019/07/15 hüvelyk újracucc, eská, nyár

 

Eská 6/38 – Már megint a macskamászóka

Tavaly már egyszer gatyába ráztam a macskamászókát roppant sok nyávogás és kínszenvedés árán, de persze az ilyesmik nem maradnak csak úgy, de nem ám. Egy évnyi karomélezés, aztán nédda. (nem tudom, mitől lett ilyen homályos a kép, hiába próbáltam élesíteni. A lényeg, hogy látható, miről beszélek, amikor azt mondom, hogy “egy év karomélezés”.)

Úgyhogy ismételten nekiestem. Ha már beszereztem a barkácsboltban a hozzávalókat, miért ne estem volna neki? Na ugye. Holnapután megérkezik Filoméla, a szobája pedig még egy nagy lomtár, a holnapi napot azzal fogom tölteni, úgyhogy most uccuneki, amíg lehet.

Tavalyhoz képest sok minden változott. Egyrészt nekem már lenni tapasztalat. Másrészt egy macskamászóka újrahúrozása harmatos pipefingnak tűnik két kanapé huzata után. Végül pedig, most már a tapasztalatból kifolyólag új és hasznos segédeszközökkel láttam neki a melónak. Tavaly ugyanis nem volt a) munkáskesztyűm b) kétoldalas ragasztószalagom (a ragasztózás keserveit megkönnyítendő) c) egy Béla névre hallgató tűzőgépem.

Ment is a meló, mint a karikacsapás. Régi szizálkötél végéhez odaBélázni az új szizálkötelet, majd a kétoldalas ragasztószalag fedőcsíkját szép folyamatosan hántani lefelé, miközben tekergetek meg tömörítgetek a kalapáccsal.

Kábé felére faragtam le tavalyhoz képest a szintidőmet, juhé.

És Poci is elégedettnek látszik.

Jövőre amúgy valószínűleg újra ugyanez lesz a program, azt már tán be sem blogolom.

 
6 hozzászólás

Szerző: be 2019/07/14 hüvelyk újracucc, eská, macs

 

6/317 – Szizál

Volt nekem egy idős ismerősöm, aki azt mondogatta mindig, hogy öreg is, vak is*, úgyhogy két okból szokták hülyének nézni, ő pedig nem tud ezzel szemben mást tenni, mint hogy ezt kihasználja. (Láttátok volna, amikor pl. vonatjegyet kellett venni. Mikor megállapította, milyen hosszú a sor, azonnal kifordította a szeme fehérjét, és roskatagon tapogatózni kezdett a botjával, lehetőség szerint majdnem mindenkinek beleütközve a lábszárába. Soha nem esett meg, hogy ne engedték volna azonnal a sor elejére.) Na hát én meg nő vagyok, szoknyát hordok és sminkelek, ennélfogva mindig úgy néznek rám a barkácsboltokban, mint egy ufóra, és most már, hogy én is öregszem, és képes vagyok röhögni olyan dolgokon, amiken korábban felháborodtam, a lehetőségekhez képest mindig ráteszek egy lapáttal, amikor barkácsboltba megyek. Lehet, hogy a feminizmus szégyene vagyok, de őszinte, perverz élvezetet okoz, amikor azonnal a Repülő Kutatóhoz fordulnak, mit szeretne, aztán kénytelenek rájönni, hogy a kék szitakötő a vevő, mégpedig pontosan tudja, hogy mit akar vásárolni.

Ma például harminc méter 0.8-as szizálkötelet, kétoldalas extra erős ragasztószalagot, valamint egy pár S méretű munkáskesztyűt. Igen, újra megmentem a macskamászókát.

* Tényleg az volt, orvosi és jogi értelemben is, bár ettől függetlenül messziről meg tudta állapítani valakiről, mennyire jó nő. Azt mondta, ahhoz nem is kell látás.

 
4 hozzászólás

Szerző: be 2019/07/14 hüvelyk nyár

 

Eská 6/37 – Mert nem sikerülhet minden

Mivel kikölcsönöztem nyárra a könyvtárból néhány kézimunkakönyvet, és már több mint fél éve nem tanultam új horgolásmintát, úgy gondoltam, ideje megpróbálkozni valami újjal.

Ki is nyitottam ezt itt ni.

Ha eddig még nem tettem volna nyilvánvalóvá, nekem tényleg egészen nevetséges hendikepem van horgolásminták követésében. Mondhatnám ugyan azt, hogy igazi punk attitűdből közelítek, vesszenek a szabályok, de ez csak annak az elkenése lenne, hogy egyszerűen becsukódik az agyam, mint egy kagyló, amikor olyanokat olvasok, hogy “*(1fp, 2erp, 2lsz, 2rp, 1 fp) a köv 4lsz-ívre**”. Mintarajzok követésében is gyönge vagyok, de nagyon. Ennek a könyvnek azért örültem meg, mert a mintákhoz van leírás és mintarajz és fénykép, ebből a háromból hátha sikerül nekem is összehoznom.

Hát nem.

Hozzávetőleg tudom, hol rontottam el végleg, és vannak fogalmaim arról is, meddig kéne visszabontanom, hogy újracsinálhassam jól, de nehemahakaharohom.

Inkább keresek a könyvben egy olyat, aminek csak 1-es a nehézségi szintje, mert sikerélmény, az mindenkinek kell.

 
2 hozzászólás

Szerző: be 2019/07/14 hüvelyk eská, nyár

 

Eská 6/36 – Egy másik “új” kanapé 3. – Inasommal a finisbe

Ott tartottunk, hogy amikor megpróbáltam végiggondolni, hogyan tudnám egyetlen tokba belehúzni a kanapé összes júnói domborulatát, kénytelen voltam arra konkludálni, hogy nem lehet ezt másként, mint rajta szabni ki a darabokat, hogy pontosan passzoljon minden. Ó mamám. Úgyhogy ezt másnapra hagytam, egye meg a fene.

És lőn második nap, csütörtök. A támlával kezdtem, mert ilyenkor mindig a legnagyobb darabbal szoktam kezdeni, aztán ahhoz kacsmargatom hozzá a többit. Ezúttal még a legnagyobb megmaradt anyagdarab sem volt elég széles, hogy a kanapé komplett támláját befogja, muszáj volt a két szélén egy-egy plusz anyagsávot betoldani. Ez persze szintén nem ment nehézség nélkül, mindenáron szerettem volna úgy összehozni, hogy minél kevésbé látsszanak az illesztések. (Türelmetlenek alágörgethetnek a bejegyzés végére, vajon mennyire sikerült.

A kanapéról leszedtem a jajdeszép kész ülőpárnákat, aztán az összesen három darabból összetoldott csíkos izét a visszájával felfelé szépen ráfektettem a támlára, majd nekiláttam odagombostűzni a kanapéhoz a reménybeli varrásvonalon.

Mint látható, muszáj volt hajtásokat is beiktatni, hogy pontosan kövesse a támla domborulatát. És mindezt mind a kettő oldalon, lehetőség szerint tükörszimmetrikusan, hogy ha majd kifordítom a huzatot, pontosan feküdjék Tomelillán. (Kábé a hajtásoknál kezdődött, hogy elkezdtem különböző verbális népi motívumokat alkalmazni. Ez később fokozódott.)

Ó, és persze megjelent a segéd is. Előbb az élükre beállított párnákról figyelte, mit csinálok,

aztán beleült a káosz közepébe, onnan dirigálni. Eközben én odagombostűztem a támlához a lapot, aztán a karfához a lapot,

aztán a karfa elejéhez, aztán a karfa oldalához,

végül pedig nekiláttam mindent bejelölgetni szappannal, hogy mettől meddig melyik izé. És közben folyton figyeltek.

Na ezután jött az, hogy kiszedtem összes bejelölgetett anyagaimból a gombostűket, kiszabtam a darabokat a szappanjelölések mentén, majd felcipeltem az összest az emeletre, és elaludtam. Akkor volt este hét, én meg úgy éreztem, mintha egész nap kapáltam volna, nem csak gombostűzgetek meg káromkodom. Hajnali egykor viszont felébredtem, lepakoltam magamról a macskát, és nekiláttam összeállítani a huzatot. Ez persze nem ment akadályok nélkül, naná hogy nem.

Az ott amúgy a karfa elejének huzatrésze. Ott a szőrös alatt, la.

Én, feleim, hajnali egytől fél hétig csak varrtam. Egy adott ponton például ennyi minden volt egyidejűleg szegény Erikre halmozva.

Varrtam, bontottam, varrtam, vasaltam, varrtam, káromkodtam, időnként meg letotyogtam Tomelillához, karomban ezzel az egyre nagyobb szörnyeteggel, hogy rápróbáljam.

Fél hétre viszont világ csodájára kész volt ez itt:

Ezen a ponton már kábé másfél tucat kisebb-nagyobb hibát agnoszkáltam a munkámban, melyek közül a legnagyobb persze a rendezői jobboldalon látható váratlan hopszassza, ahol az addig párhuzamos csíkok valami egészen bizarr kanyart vettek, de egyrészt fogalmam sem volt, mit izéltem el benne, másrészt meg akkorra kisebb dolgom is nagyobb volt annál, hogy megpróbáljam kijavítani. Inkább eldőltem, meg aludtam még egy kicsit.

És lőn harmadik nap, péntek. Letűztem fél centi szélességben a varrásvonalakat, aztán érzelmes búcsút vettem Eriktől, aki megkönnyebbülten intett pápát utánunk, és lecölönkéltem a tíz kiló anyaggal meg Bélával, hogy felcibáljam a huzatot, aztán fejre állítsam Tomelillát, és hozzászögezzem a sátrat.

Na az volt az igazi szopás. Ez egy elég nagy lakás, de azért mégsem igazán bálterem, ez a dög meg egy tonnát nyom, plusz még van egy kinyitható ágyrész is benne, ami persze nem marad csak ott a helyén, neeem, hanem folyton ide-oda lendül attól függően, hogy hátára, lábára vagy fejére állítja-e az ember Tomelillát. No de én konok vagyok, mint egy öszvér, úgyhogy mégiscsak haladtam, ha lassan és káromkodva is.

Ezúttal is odagombostűztem mindent, hogy ne mocorogjon el nekem az anyjába, mielőtt nekifekszem Bélával, sőt, a biztonság kedvéért előbb kétoldalas ragasztószalaggal rögzítettem a kanapé alján a szögeznivalókat, visszafordítottam a fejéről a lábára, meglapogattam, feszesre húzogattam, korrigáltam, és csak utána láttam neki odatűzőgépelni, így ni:

Na persze ezen a ponton valaki bedugta a fejét,

aztán a feje után a többit is,

én meg azt mondtam, na most kimész innen, cicu, én a macskáimat gömbölyűen szeretem, itt meg annyi mozgó és mozdulatlan vas van nagy kiszerelésben, hogy a végén még matricica lesz belőled, azt meg nem szeressük.

A macskamentesítés után már beálltam egyfajta monotóniára, ragaszt, egyenget, lábrafordít, lapogat, fejrefordít, szögel, aztán megintelölről, körbekörbe.

Az eleje aljára a csíkot persze nem tudtam Erik segítségével rávarrni, mert akkor nem bírtam volna ráhúzni a kanapéra az egész miskulanciát (az eredeti, levehető huzaton például egy csomó cipzár is volt), így azt muszáj volt úgy megcsinálnom, hogy ragaszt, egyenget, tűzőgépel, aztán a végén kézzel összevarrja a huzat többi részével.

Egy adott ponton persze enyhén hisztérikusan röhögni kezdtem azon, hogy meg vagyok én húzatva, ennek a kanapénak senki nem fogja látni a hátulját a pormacskákon kívül, minek strapálom magam azzal, hogy ez is olyan pofás legyen, mintha mutogatni akarnám.

Mindenesetre azt megígértem magamnak, hogy péntek estére kész lesz, és péntek délutánra készen is lett, mert én nagy vagyok és dicső, és ugyan tudom, hogy hol van itt ezen a másfél tucat hiba, de most szót fogadok Bruno Bettelheimnek, aki azt mondja, hogy elég jó szülőnek kell lenni, nem pedig a tökéletes szülőségre törekedni, mert akkor az ember sose lesz boldog.

Én most ugyanis egy boldog elég jó kárpitos vagyok itthoni célra, és van egy új kanapém.

Akkor most már csak néhány új párnát kéne csinálni rá, nemde.

 
14 hozzászólás

Szerző: be 2019/07/13 hüvelyk újracucc, blabla, eská, macs

 

6/316 – Kakukk, de szép a nyár

Az a gyanúm, dátum hiányában igen nehéz lenne kitalálni pusztán csak a ruházatomból, vajon milyen évszakot írunk most.

 
1 hozzászólás

Szerző: be 2019/07/13 hüvelyk újracucc, eská, nyár

 

Eská 6/35 – Egy másik “új” kanapé 2. – A reciklálás örömei

Ott hagytam abba múltkoriban a történetet, hogy szét kellett bontanom a már kész ülőpárnákat, mert másként nem lett volna elegendő anyagom a kanapé huzatához.

Szét is bontottam szépen mind a kettőt, lett nekem belőlük 4 db 78×68 méretű panel plusz a cipzáras körberész, csodálatos.

Azt már ekkor pontosan tudtam, hogy a cipzáras körberész marad, én azzal már szenvedtem anno épp eleget, reciklálom. Az éppen szétbontott párnahuzatok kicsikét nagyobbak voltak a kelleténél, úgyhogy gondoltam, ezúttal pontosan a párna méretére készítem a huzatot. Következő állomásként viszont azt is ki kellett találnom, miből mennyi meg milyen irányba forgatva, úgyhogy ismét gyártottam magamnak egy ilyet:

(Ha esetleg nem lenne felismerhető, ezek a kartonok, amikre én ilyenfajta terveket készítek, eredetileg sokdenes harisnyák csomagolásában laknak, és természetesen elteszem a kartonokat, mert ha már rápazéroltak egy harisnyára ennyi csomagolóanyagot, juszt sem mehet nálam kárba. Legfeljebb veszendőbe.)

Úgyhogy szépen elővettem az anyagokat, és elkezdtem forgatni körbe-körbe, különösen a csíkost. Az egyszínű (amiből most gyártottam hirtelen négy reciklálható panelt) volt ugyan a legégetőbb probléma, de a csíkosból is igenigen szűk volt a keresztmetszet. Abból egyrészt meg kellett hagynom a legislegnagyobb, még nem szétfoncsikázott darabot a kanapé támlájára. Másrészt pedig ahol azt látjátok az ábrán, hogy “alj”, ahhoz is kellett nekem egy 156×150-es darab. Pluszban még persze az ülőpárnán sem volt mindegy, milyen irányba futnak a csíkok meg hogyan viszonyulnak egymáshoz a mintaegységek, mert két különbözően festő párna ugyan roppant bohém, ha az egyik csíkos meg pöttyös, a másik pedig kockás és virágos, de én most nem voltam ehhez elég bohém, és az “ugyanaz az anyag, csak másként csíkozódik a két párna” pusztán csak balfékságnak látszik, amire még azt se lehet mondani, hogy “kuss, én így szállok le a bicikliről”.

A következő egy órát azzal töltöttem, hogy a padlón ültem motyogva, anyagdarabokat forgattam ide-oda, és ahhoz képest, hogy az elején még azzal indultam, “ó de jó lenne még mindkét anyagból egy-egy méternyi!”, eljutottam odáig, hogy “ó, bár legalább a csíkosból lenne még húsz centi!”. Merthogy, legnagyobb elkeseredésemre, nem sikerült kiforgatnom belőle két 77×67-es panelt. Csak két 74×65-öst sikerült. Ehhez egyrészt túl hosszú volt a körberész, amit persze nem lehet ám hátul bevenni, mert ott a cipzár, és az nem engedi, úgyhogy muszáj elöl megoldani, és az lehet, hogy ronda lesz, mint a bűn. Másrészt viszont ez nagyon durva gyömöszölődést fog jelenteni, mert az ülőpárnát (ha a varrásráhagyással is számolok) egy nála két-három centivel kevésbé széles-hosszú huzatba kell majd belegyömöszölnöm.

Mégse lehetett mást tenni, mint nekiesni a munkának. Gyömöszölés közben ugyan erősen tartottam attól, hogy valamelyik varrás megadja magát az enyészetnek, és ez a veszély továbbra is fennáll, de végül benne volt a huzatában mindkét ülőpárna.

Ilyenek lettek ni:

Így fest a cipzáros oldal:

így az eleje felülről:

így meg hátulról:

Felpakoltam a párnákat, aztán a megmaradt legnagyobb csíkos darabot is felterítettem a kanapéra, haddlám, hová haladjunk tovább.

Na ez volt az a pillanat, amikor realizáltam, hogy én szórakázhatok ugyan bármiféle ábrákkal, ezen a kanapén annyi ív meg ficak van, hogy a huzat további részét csak Tomelilla gömbölyű testén tudom kiszabni sok gombostűvel és káromkodással.

Hát ezért nincs a harisnyapapír-ábrámon több diagram, mert ezt mind élőben kellett megoldanom, mint amikor Valentino megfogta az anyagot, és rátekerte Imanra, aztán csinált belőle valami egészen különlegeset. Höhh, próbálta volna azt, amikor nincs körülötte varrónők hada meg több ezer dollárnyi drága szövet, csak Erik meg Béla és a foncsikák.

(Folytköv.)

 
8 hozzászólás

Szerző: be 2019/07/13 hüvelyk újracucc, blabla, eská

 

6/315 – Ommadawn

A mai éjszakám kicsit olyan volt, mint amikor a mesékben felkel egyszerre a nap meg a hold, és ott világítanak együtt, merthogy hétkor dicstelenül és rajtaütés-szerűen elaludtam, egykor pedig na-most-meg-mi-van fejjel felébredtem. Mivel persze a korai órához illő módon fitt voltam, frissz ész capkodósz, visszaalvás helyett főztem egy kávét, aztán nem tudom, mi történt, de a zene lehetett az oka, Mike Oldfield ugyanis eljátszotta a komplett Ommadawn-t a knebworth-i fesztiválon 1980-ban, és ez valószínűleg erősen módosított a tudatomon, mert fél hétig kanapéhuzatot varrtam, amíg Poci körülöttem bugizott. Utána persze mindketten kiájultunk hétkor, és ő még most is durmol.

Én már nem durmolok, nekem újra itt a lábamban a rázás, mert még dolgom van a kanapéval. Mostanra jutottunk oda, hogy Erik mindent megtett, amit tehetett, Bélán a sor, én pedig igen türelmetlen vagyok. Vissza akarom szerezni az uralmat a Bűnök Barlangja fölött, fel akarom söpörni a bútorszövet-morzsákat, meg valami mást is csinálni végre, mint kanapéhuzatot.

 
7 hozzászólás

Szerző: be 2019/07/12 hüvelyk eská, nyár

 

6/314 – Morzsák

Ma reggel arra ébredtem, hogy Poci a fejem fölött áll az ágytámlán, és elragadtatottan csámcsog. Inkább nem néztem meg, min csámcsog, ehelyett kigurultam az ágyból, és elindultam a bútorszövet-morzsák szőnyegén a fürdőszobába.

A mostanihoz hasonlatos projektek (ha nem figyeltetek volna ide az elmúlt napokban, már a második kanapénkra gyártok éppen huzatot) egyik sajátos következménye, hogy nekem ugyan tele a szekrényem mindenfélével, de épp csak az őtözködős bloggerség programja nem műxik igazán jól, ami persze érthető is, ki a fene akar báli belépőben habuckálni a morzsálódós bútorszövetek között? Mindenesetre ma, némiképp elszégyellvén magamat, tettem egy kis erőfeszítést, hogy ne úgy fessek, mint egy elszalasztott. Remélem, értékelitek.

Most pedig visszadödörgünk a ficnik és foncsikák közé, mert ehhez a melóhoz holnap estére adtam magamnak leadási határidőt, és még csak ott vagyunk, ahol a part szakad.

A hajammal, hogy elébe menjek az esetleges kérdéseknek, nem történt semmi, csak megmostam, most pedig hagyom száradni. Mielőtt felrobbanna, így néz ki.

 
7 hozzászólás

Szerző: be 2019/07/11 hüvelyk újracucc, eská, nyár

 

Eská 6/34 – Egy másik “új” kanapé 1. – Bevezetés

(Muszáj darabokra bontani – na nem a kanapét, a bejegyzést – mert másként egyrészt marha hosszú lesz, másrészt ha nem kezdek beszámolni róla, még szégyenszemre abbahagyom félúton. Bátorításokat kérek a kiadóba, mert már belenyomtam egy hatórás munkanapot, de még mindig farigcsálok és foncsikázom.)

Ha már lendületben van az ember, ki kell használni, az angyalát. Az anyagokat még nem raktam el, Béla kamaszos lelkesedéssel biztosított arról, hogy ő aztán bármit, különben is még nyolcszáz tűzőkapocs áll rendelkezésre (a csomagban, amit vettem hozzá, ezer darab volt, szédítő szám). Erik ugyan megérdeklődte tőlem, hogy meg vagyok-e én veszve teljesen, de azért azt mondta, egye fene. Egy igazi érett férfi (Erik jó negyvenes, megette a géptűi javát) már tudja, hogy ne vitatkozzon hülyeségeken, meg hogy ha egy bolond nő valamit a fejébe vesz, akkor úgysincs megállás.

Gond ezúttal leginkább az anyagokkal volt, ők ugyanis széttárták a karjukat, és borúsan megjegyezték, hogy nem biztos, összejön a parti, belőlük most ennyi van, ezt kell szeretni. Igen, ilyenkor ütköznek ki annak komplex hátrányai, ha az ember nem frissen vásárolt drága bútorszövettel operál, hanem olyanokkal, amelyekből az egyiket öt éve vette a megbolondulós boltban, a másikat két éve ugyanott, a harmadikat pedig három évvel ezelőtt akciósan egy olyan üzletben, ami azóta többé-kevésbé profilt váltott és odébb költözött, meg egyébként is Esztergomban van.

A móka kedvéért ezúttal viszont arról is pontos adataim voltak, hogyan, hol és mennyiért csinálnának új huzatot a jelen kanapéra. Ez ugyanis kivételesen nem afféle uraságoktól levetett holmi, ezt mi saját pénzünkön vettük meg anno az IKEÁban, úgyhogy tudjuk róla, az a neve, hogy Tomelilla. Eleve levehető és mosható huzattal forgalmazták, ami persze azóta durván kiszolgálta a kapitulációt, és már nem mosásra, hanem cserére érett állapotban volt. Természetesen már több mint egy évtizede nem gyártják a kanapét se, a huzatot se. (Ebben marha jók vagyunk, olyan dolgokat venni, amiket két éven belül kicurukkoltatnak a forgalomból. Cseresznyeszín Billy polcaink vannak, fehér Aspelund szekrényeink és komódjaink, valamint egy olyan fenyőágyunk, amit húsz éve vettünk, és már régen elfelejtettem, hogy hívják. Az IKEA nagyrészt skandináv településekről nevezi vagy nevezte el a cuccait – nos, ez az ágy speciel egy olyan városról kapta a nevét, ahol a skandináv neonácik szoktak gyűléseket tartani, és én ezt onnan tudom, mert Harry Holét egyszer oda küldték nyomozni. Na, hogy hívják azt a várost, a rossebbe. Narvik, ezaz!)

A maga korában a Tomelilla elég népszerű dög volt, ha annyira nem is, mint például a (most már, asszem, szintén nem forgalmazott) Klippan, amit jóformán minden újlipóciai hipszterlakásban fel lehetett lelni egy évtizeddel ezelőtt. A Tomelillát mindehhez jó masszívra is tervezték, úgyhogy még mindig van belőle itt-ott, még a vaterán is találtam egyet negyvenötezerért, miközben piacot kutattam, hogy vajon csinálnak-e rá valahol huzatot és mennyiért. Nem mintha igazából komolyan elgondolkodtam volna azon, hogy ezt most mással csináltassam meg, de az előző projektnél szép lassan fúrni kezdte az oldalam, vajon mennyi pénzt spóroltam meg a Repülő Kutatónak, aki igen büszke sváb őseire, ennélfogva budipapírt is nagy kiszerelésben vesz abból a fajtából, ami éppen akciós. Egyszer emiatt volt hosszú hetekig átható műbarack-illat a fürdőszobáinkban, brr.

Na de vissza a cserépkályha sarkához, piackutatás, huzat Tomelillára. Kiderült, hogy van egy cég, akik még mindig hajlandóak megcsinálni, hát megnéztem, mennyiért tennék, aztán majdnem lefordultam szegény Tomelilláról. (Ami egyébként elég nagy teljesítmény, ez tényleg egy masszív-széles dög.) Kilencvenezret kértek volna érte, gondolom anyagköltséggel együtt, de hát akkor is, kilencvenezer. Az százötven gombolyag Catania horgolófonal vagy száznyolcvan méter anyag a megbolondulós szövetboltban. Vagy tizennyolc darab Béla. Vagy két vaterás Tomelilla huzattal együtt, bár ugye minek nekem még két Tomelilla? Nem hinném, hogy jobban néznének ki, mint ez.

(Tomelilla itt teljes pucérságában látható, nem egy nagy élmény.)

Azt hiszem, ezt nem lehet igazából arra fogni, hogy túl hosszú ideje élek együtt a Repülő Kutatóval, és átragadtak rám a sváb ősei, de egyszerűen nem tudtam volna rávenni magam, hogy ennyi pénzt költsek valamire, amit magam is meg tudok csinálni. Úgyhogy inkább nekiláttam.

Van az úgy néha, hogy éppen az előrelátás meg a korábban elvégzett munka az, ami akadályoz jelen terveimben, és sajna ez is éppen ez az eset volt. Én ugyanis két évvel ezelőtt, amikor beszereztem az (akkor még rengetegnek látszó) egyszínű bútorszövetet a megbolondulós boltból, varrtam két ülőpárna-huzatot a Tomelillára, haddlám, megy-e nekem az ilyesmi. Menni ment, nem is sikerültek teljesen reménytelenre, no de most éppen ebből az anyagból volt igenigen kevés, és az előző kanapénál tényleg be kellett látnom, hogy a csíkos szöveteket ívesen, de nem csámpásan illeszteni olyan feladat, ami meghaladja az én képességeimet. Úgyhogy a varrás rögtön bontással kezdődött, még pontosabban előbb a szőrös akadállyal kellett megküzdeni, mert a macskák egyik szuperereje abban áll, hogy mindig oda ülnek, ahol az embernek tennivalója lenne.

Mint látható, az ülőpárnákon végzett meló azért nem volt teljesen minőségi munka, alul a macska alatt az a buggy például azt mutatja, hogy minden gondos méretezés ellenére is voltak gikszerek. De például a záródást ilyen rettentő elegánsan képes voltam megoldani, ni:

Szerit sem tudom, hányszor mondtam már, hogy itt ebben a kuplerájban semmi sem megy kárba, legfeljebb veszendőbe: a két egyforma, kilencven centi hosszúra levágott cipzárt például azokból a paplanokból operáltam ki, azki paplanok ruhaként születtek újjá dolgos kezem alatt.

Dolgos kezem ezen a ponton a fércbontót fogta meg, és úgy éljek, több időbe került szétbontani ezeket a nyüves párnahuzatokat, mint emennyi alatt megvarrtam, de végül lett nekem mind a kettőből egy csomó anyag, ni:

És akkor nekiláttam foncsikázni meg méretezni a nagyon-nagyon maradék anyagokkal, és nagyon sokat káromkodtam.

Viszont (beetetééés!) máma ezt sikerült összehoznom, és ha minden jól megy, holnap mesélek is róluk.

(Folytköv.)

 
Hozzászólás

Szerző: be 2019/07/10 hüvelyk újracucc, eská, macs

 

6/313 – Folytköv

Folytatódik a tegnapi jó idő (nekem, elnézést, ez a jó idő), folytatódik a kreatív kukacok marháskodása is. Az elszántság sem fogyott.

Jövel, második kanapé, nem érünk rá a végtelenségig. A Repülő Kutató péntek este vánszorog haza Fiuméból, addigra kész kell lennie, punktum.

 

 
2 hozzászólás

Szerző: be 2019/07/10 hüvelyk eská, nyár

 

6/312 – Hussinnen

Ma végre fásli- és ragtapaszmentes napra virradtunk, ráadásul kellemetesen hűvös is van, juhé. Ezek így együtt rendszerint azt eredményezik, hogy a kreatív kukacok vidáman sikkantgatva kezdenek táncikálni a fejemben, és most is így esett. Ugyan csak tegnapelőtt fejeztem be a kanapé áthúzását, de ez a kreatív kukacokat nem érdekli, fecsegnek és csevegnek, és ötleteket dobálnak ide-oda (HAGYJÁTOK MÁR ABBA, NYAVALYÁSOK!), és gonoszmód azzal fenyegetőznek, hogy ha nem hallgatok rájuk, akkor ők majd jól hussinnen, én meg ríhatok itt magamnak.

A helyzetet súlyosbítandó a Repülő Kutató, akire a józan ész felnőtt hangjaként számíthattam volna, újólag lelépett, péntek estig Rijekában van valamelyik igen fontos kutatnivalója kapcsán, és így végképp nincs, aki akadályt gördíthessen az elé, ha például padlótól plafonig ki akarom grafittizni az előszobát. (Ezt most csak példaként mondtam, bár tulajdonképpen… KUSS LEGYEN, TI ÉGETNIVALÓK!)

Nos, végül is, még mindig vakációm van.

 
2 hozzászólás

Szerző: be 2019/07/09 hüvelyk nyár

 

Intermezzó – Kaftán ajiba 2.

Végre sikerült rávennem Fortuna Kezét (bár részemről inkább mondjunk mancsot), hogy kisorsolja a nyertest nekünk.

Persze beletelt egy időbe, amíg hajlandó volt észrevenni ebben a cérnával és szöszmővel teli világban, hogy neki itt most Feladata van,

és az ilyen komoly dolgokra rá is kell ám készülni,

viszont utána rögtön megszerzett egyet a papírgombóckák közül, és elszántan pofozni kezdte.

Nagyon elszántan. Nem is nagyon akarta ideadni.

“Eh, ilyen vagy. Nem baj, ott kint biztos van valami, amit tönkretehetek.”

Kérjük a kedves nyertest, jelentkezzen a kiadóba. 🙂

 
5 hozzászólás

Szerző: be 2019/07/09 hüvelyk ajándék, eská, macs, nyár

 

6/311 – Vérszem

Valamint vérszemöldök és vérszempilla is. Voltam kozmetikusnál, úgyhogy ismét vannak arcvonásaim néhány hétig anélkül, hogy pingálgatnom kéne azokat. (Ha választanom kellene egyetlen dekorkozmetikumot, aminek a használata nélkül nem megyek emberek közé, az a szemöldökceruzám.)

A vérszemet persze nem a kozmetikusnál szereztem, hanem Bélától, mert ha az embernek van egy tűzőgépe, akkor ettől rettenetes tervei is lesznek. Nem merek belegondolni, vajon hogyan hatna rám, ha esetleg szereznék egy ragasztópisztolyt is.

Hm. Hívhatnám Rudolfnak.

Közben amúgy ma megpróbáltam kisorsoltatni Pocival, kinek varrjak kaftánt ajiba, de ő csak felháborodottan nézett, aztán felvonult az emeletre aludni. Kicsikét megelégelte az én új ötleteimet, az a gyanúm. Múlt szerda óta egy csatatéren élünk, látnátok csak a Bűnök Barlangját a kanapéhuzat utórezgéseivel.

Na sebaj, legfeljebb kisorsoltatom a Repülő Kutatóval, mielőtt még elmenne Rijekába. (Igen, a héten ilyenek is lesznek.)

 
Hozzászólás

Szerző: be 2019/07/08 hüvelyk nyár

 

Eská 6/33 – Az “új” kanapé

A lakásunk bútorzatának és textilzetének összetétele nagyjából a következő listával írható le: 1. IKEA, 2. uraságoktól levetett holmik, 3. dolgok, amiket én csináltam, 4. némi ántik, 5. dzsuva. A móka kedvéért persze olyan elemek is vannak benne, amelyek a lista több pontja alá is besorolhatók, pl, ez a szerencsétlen itt:

Ez eredetileg ikeás kanapé volt (asszem), de már jóformán ántiknak számít, hahaha. Anyósoméknál szolgálta ki az ideje kezdetét, de ők már úgy nagyjából hat évvel ezelőtt kidobásra ítélték, mert csúnyán hámlani kezdett rajta az elvénült műbőr. Apósom, aki végtelenül alapos ezekben a dolgokban, gondosan utánajárt, mennyiért kárpitoznák újra, aztán azt jelentette a piackutatás eredményeként, hogy jobban járnak, ha vesznek egy újat. Ők vettek egy újat, én meg azt mondtam a Repülő Kutatónak, hogy tee, ez pont jó lesz hozzánk. A Repülő Kutató kissé tamáskodott, hogy hová tesszük, nem biztos ám, hogy elfér, de én azt mondtam, bízd rám, jóleszaz.

Hát annyira jó lett, hogy a pasas azóta is ezen a kanapén tölti az ideje nagyját, a macskák dettó, Poci körmöt is élezett rajta öt éven át, és így jutottunk abba az állapotba, hogy a kanapé már ikeás is volt, ántik is, uraságoktól levetett holmi is, a dzsuváról nem is beszélve, mert a hat év alatt, mint látható, csak hámlott és hámlott, ami átlagban két hetente egy kis maréknyi fekete möszmőt termelt a lakásunknak, ahol már enélkül is túl sok a dzsuva, hát kösz. Én nyilván tettem rá néhány kétségbeesett kísérletet, hogy a kanapét a civilizált világ részévé tegyem, amihez Grisifisenka Patyomkin generális eljárását hívtam segítségül. Ha minden oroszok cárnéjának imponált az ilyesmi, a félévente két látogatónknak is jó lesz. Úgyhogy ilyesmikkel próbáltam álcázni az általános rémségeket, ni:

Egy pfenomén vagyok, nem vitás.

A helyzet viszont lassan már tarthatatlan volt, no, én pedig egyszerűen nem tudtam rávenni magam, hogy kidobjam a dögöt. A szerkezete még teljesen oké, azonkívül rettenetesen megszoktuk, és amikor azt mondtam a Repülő Kutatónak, hogy jóleszaz, még nem is sejtettem, mennyire. Épp olyan magas meg széles, amilyen ott arra a helyre passzol, nem is tudom már elképzelni, hogyan festett nélküle a nappali, azt meg pláne nem tudom elképzelni, hogyan festene nélküle. Állandó használatban is van, folyton ott lógnak rajta az öszves két- és négylábú családtagjaim. Még akkor is vad lelkesedés fogadta, amikor leszedtem róla a patyomkini díszletet,

kinyitva pedig egészen böcsületes fekvőfelülete van esetleges ittalvó vendégek számára. Á, nem lehet ezt kidobni.

Egyetlen út volt: varrni rá egy új huzatot. Ami persze nem volt egyszerű feladat, ha az lett volna, már régen megcsinálom. És mintegy törvényszerűen akkor akadt rá időm meg lehetőségem, amikor hirtelen én lettem Félkezű Jack, a kalóz. Úgyhogy az első napot, amikor elkezdtem vele foglalkozni (csütörtök), A Tervezés Napjának nyilvánítottam, és ilyesmiket csináltam, ni:

Egyrészt mindent jól meg kell organyizálni ahhoz, hogy bármi is működni tudjon a továbbiakban, másrészt meg fel kellett mérnem a szükséges anyag mennyiségét. Jobb helyeken ilyenkor persze a népek elmennek egy méteráru-boltba, de ez nem egy olyan hely, a Bűnök Barlangjában minden, de tényleg minden akad, én meg ráadásul falun vagyok eltemetve, és sóher is vagyok. Úgyhogy kupacba hordtam a felhasználható szöveteket, és végignéztem a készleten. Háromféle anyagot találtam alkalmasnak, de persze egyikből sem volt elegendő ahhoz, hogy a teljes kanapét bevonjam vele, úgyhogy kombinálnom kellett őket. A csíkosból talán még kijött volna nagy nehezen, de amikor arra gondoltam, mennyit kéne szopni azzal, hogy a támlán megfelelő irányba fussanak a csíkok, és minél kevésbé gány legyen a végeredmény, lemondtam róla. Valamikor menet közben arra is rájöttem, hogy a hátülső oldalára, úgyszintén a kevesebb szopás érdekében, muszáj lesz a harmadikat, egy kordbársonyt használnom, ez meg további újratervezéseket igényelt. Úgyhogy ezzel múlattam a csütörtököt, ehhez legalább nem kellett olló meg varrógép meg minden olyan izé, amihez hundertprocent használnom kellene a kezemet. Az pénteken kezdődött el Az Előkészítés Napjával, amikor is nekiláttam kivágni és körbeszegni az összes izét, ami a fenti ábrán látható.

Jóó nagy ráhagyásokkal, mert kivágni valamiből még mindig könnyebb, mint beletoldani.

Úgyszintén a péntek volt az, amikor elmentünk a szokásos heti nagybevásárlásra, és én bementem a Lidli melletti kisgép-boltba és kölcsönzőbe megérdeklődni, hogy amiről ők azt állítják az intenetekbe, hogy kölcsönözhető tűzőgép, az vajon mit tud. Mint kiderült, az ipari bulikhoz való. Mit ne mondjak, elképzeltem magam a Halálos fegyver nemtomhányadik részében, ahol szögbelövőkkel meg egyebekkel verekednek egy építkezésen (rég láttam, no, tán igaz se volt), de hát ez nem volt igazán perspektivikus, úgyhogy megkérdeztem, van-e olyan tűzőgépük, amit munkavédelmi sisak nélkül is lehet használni. Volt.

Ismerkedjetek meg Bélával*.

Béla persze csak vasárnap került elő, a szombat ugyanis A Varrás És Káromkodás Napja volt, amikor például olyan dolgokkal szórakáztam, hogy az ülőfelületet képező anyagdarabokat béleljem alá, mert arra ott tényleg ráfért egy kis plusz törődés. Poci persze úgy gondolta, hogy rá is.

Ami a padlón látható a macska alatt, na az a bélés. Kiszuperált lepedő a Repülő Kutató nagymamájának kiszuperált pokrócával, amit amúgy Celofán használt egy időben. Ebbe a kanapéba bele van építve a történelem, hejh.

A bélést persze kellő alapossággal össze kellett állítani, steppelés meg egyéb anyámkínja, úgyhogy természetesen igen sokat káromkodtam.

És persze folyvást meg kellett küzdeni a szőrös hátramozdítóval.

A vasárnapot fedje a feledés kegyes fátyla, az lett ugyanis Az Összeállítás és Aprófa-Pisilés Napja, melynek keretein belül én egy teljesen korrekt tízórás munkanapot hoztam össze Erikkel meg Bélával, és kisebb dolgom is nagyobb volt annál, mint hogy fotózzak is közben. Egy adott pillanatban a kanapé három részre bontva állt tótágast az elképzelhető legnagyobb dzsuva közepén, én a padlón ültem fekete möszmővel lepve, egyik kezemben Béla, a másikban egy mérőszalag, és amikor a Repülő Kutató elment mellettem, tüntetőleg elfordította a fejét, mert annyit mondtam már neki korábban, hogy “ne nézzél, ne nézzél”.

A végeredmény viszont ez lett, ni:

Az tény, hogy rohadt sok melót feccöltem bele, és nyilván sokkal szebben meg tudta volna csinálni egy szakember, de ha azt is belekalkuláljuk, hogy újabb dologról bizonyítottam be magamnak, én igenis meg tudom csinálni, ráadásul összesen 5620 HUF befektetéssel (=Béla meg egy csomag tűzőkapocs), hát igen elégedett vagyok. Gyorsan lőttem is róla az előbb néhány további képet, még mielőtt családtagjaim nekilátnak tönkretenni a szép új kanapéjukat, de persze épp akkor merült le a fotómasina, mert mikor máskor.

Mondanám, hogy ilyet soha többé, de a lakásban még van két további olyan dögölészőfelület is, akikre ráfér egy alapos felújítás, és nekem van egy Bélám, akihez megmaradt még vagy nyolcszáz tűzkapocs. Nyamnyam.

* Béla onnan kapta a nevét, hogy mikor már vasárnap meló közben lezuhantam egy kávéval a Repülő Kutató mellé, és azt rebegtem elhalóan, hogy “Gondolkodjunk, Béláim”, ő megérdeklődte, hogy Bélának hívom a tűzőgépet? Mire én, he? Mire ő, hogy ha már van Erik, akkor miért ne lehetne Béla is? Mire én, hogy hm, nem is rossz név egy tűzőgépnek a Béla.

 
6 hozzászólás

Szerző: be 2019/07/08 hüvelyk újracucc, blabla, eská, macs

 

6/310 – Fanafét

“Fanafét, fanafét fedem a kanapét” – ugrott ma elém egy Tandori-versrészlet, és tényleg az van itt, hogy a ragya vinné el. A ma estével bezárólag adtam magamnak határidőt arra, hogy új huzatot kapjon a kanapé – ha addig nem jön össze, búsan visszarakom rá az eddigi patyomkinfalvi díszletet, ott egye meg a fene az egészet. Nyilván túl nagy fába vágtam a fejszémet (csak tudnám, hányszor mondtam ezt már eddig életem folyamán), ez egy moduláris dög, amit viszont nem lehet úgy szétszedni, ahogy én szeretném. Vannak benne mozgó alkatrészek, amelyeknek huzattal is mozogniuk kell, stabil alkatrészek, amelyeknél viszont nem tudom, hogy a nyavalyába fogom megoldani a huzat rögzítését, különböző dőlésszögek meg varrásvonalak meg fotelpárnába belelógó karfák meg anyámkínja. Az egyik sarkot Poci bélésig tépte, ahhoz is ki kell találnom, hogyan foltozzam be. Az ülőfelület már csontig vásott, úgyhogy az arra szánt huzatrészt muszáj megerősítenem, szendvicsszerű steppelés három rétegből, kiszuperált pokrócok és lepedők, gyertek szépen a mamához. Mindehhez ráadásul háromféle anyagot használok, mert a Bűnök Barlangjában nem volt egyikből sem annyi, hogy kijöjjön belőle a komplett huzat, úgyhogy ehhez még ott vannak a szálirányok meg a mintaegységek meg ááááá.

Gondolom, most ti is éppolyan arcot vágtok, mint a Repülő Kutató, akinek ezt megpróbáltam elmagyarázni, de úgy tíz perc után világossá vált a nemes arcvonásaira kiülő semmit elnézve, hogy akár arról is magyarázhatnék neki éppen, hogy sanzsántaftból, derékban svejfolva, peplummal, kétoldalt elöl két szimmetrikus szűkítő, a szoknyarészben godet, hátul meg egy szembehól.

Azt hiszem, épp úgy festek, mint ahogyan ez most elvárható, robbantott hajjal és ’96-ban vett papucskámmal bezárólag.

 
7 hozzászólás

Szerző: be 2019/07/07 hüvelyk újracucc, eská, nyár

 

6/309 – Elszántság

Ha szombat, akkor piac. Ezen tényleg csak óriás vis maiorok tudnak bármit is változtatni, az például egyáltalán nem, hogy a nappalink még mindig ugyanabban az állapotban van, mint szerdán, amikor kimostam belőle mindent, és a rühösen hámló műbőr sarokkanapé láttán azzal a gondolattal kezdtem kacérkodni, hogy varrok rá egy új huzatot. Az, hogy a gondolat megszületése után fél órával elnyiszáltam a kezem, csak mérsékelten rontott az elszántságomon, mert kellő mennyiségű ragtapasszal meg fáslival tulajdonképpen így is tudok dolgozni, csak ne olyan precíziós munkák legyenek, mint pl. a horgolás, hímzés vagy a ruhavarrás. A kellően kipárnázott kezemből kifolyólag ugyan mindent olyan lassan csinálok, mint a csiga, és kétszer olyan ügyetlenül, de engem úgyse lehet megállítani, ha már beledühödtem valami lehetetlen feladatba, úgyhogy a huzat készülget-készülget, Luca széke ugyan, de mégiscsak készülget. Mostanra mindent lemértem, a huzathoz szükséges részeket úgy kétharmadrészt ki is szabtam, és tegnap a heti nagybevásárlás alkalmából beténferegtem a lidli melletti kisgépboltba is, és szereztem tűzőgépet, ami eddig nem volt nekem, juhé. Majd meglátjuk, mire jutunk vele.

Mindenesetre az elszántságomon tényleg nem múlik most semmi: ha visszajöttünk a piacról, beizzítom Eriket, aztán kő kövön nem marad.

 
3 hozzászólás

Szerző: be 2019/07/06 hüvelyk újracucc, eská, nyár

 

6/308 – Gumikesztyű

Volt itt már mindenféle, de olyan még nem, hogy gumikesztyűben mossak hajat. Fél gumikesztyűben, természetesen – a másikkal azért még érezni is akartam valamit, például azt, hogy felhabzott-e az a nyavalyás sampon. És mindezt úgyszintén természetesen fél hatkor, mert minél hamarabb túl akartam lenni rajta, az árgyélusát neki.

Mint minden controlfreak, én is iszonyat nyűgös vagyok, ha nem úgy alakul valami, mint ahogyan terveztem, és ez a harci sérülés piszkosul nem volt belekalkulálva az eseménynaptáramba. Nem mintha valami nagy és extra eseménynaptáram lenne, de mindjárt eltelik a vakációm első hete, és tényleg most kéne ütnöm mindenféle vasakat lakásrendezgetéssel meg effélékkel kapcsolatban, mert későbbre más tennivalóim vannak. Pluszban még a kreatív kukacok se nagyon hagynak békén: mintha csak sejtenék, hogy most kell nyüzsögniük, mert majd nemsokára úgyis más programokkal kell foglalkoznom. Idén is jön Filoméla (ennek nyilván roppantul örülünk), vannak mindenféle bürokracicás intéznivalóim is, meg aztán a disszertációmmal is muszáj lesz tökörésznem valamit, mert másként megeszi a fene az egészet. Innentűl két évem van megírni, és pillanatnyilag semmi de semmi kedvem nincs hozzá, amit persze ki tudnék magyarázni azzal, hogy most a kreatív kukacokkal kell foglalkoznom, de azok ott állnak egyre éhesebben, topognak a sok pici lábukkal, néznek a sok pici szemükkel, és én nem tudok enni adni nekik. Ááááá.

Ennek örömére felraktam egy bazi nagy fáslit a ragtapaszomra, amitől persze sokkal rosszabbnak látszik a helyzet, mint amilyen valójában, de nem kell aggódni, ez leginkább arra lesz jó, hogy szépen kipárnázza a tenyerem, én meg fogcsikorogva elindulhassak kreatív kukacokat etetgetni.

 
1 hozzászólás

Szerző: be 2019/07/05 hüvelyk eská, nyár

 

6/307 – Mandolin

(Gore alert. Ez most nem lesz egy túl gusztusos bejegyzés. És nem is a pengetős hangszerről szól, hanem arról a nagyon ügyes kis konyhai kütyüről, amivel villámgyorsan lehet szeletelni mindenféle zöldségeket. Meg esetleg mást is, khm.)

Ahányszor valamilyen versenyzős főzőműsort nézek, és előkapnak egy mandolint, én mindig elővigyázatosan eltakarom a szemem, mert tisztában vagyok vele, milyen sunyi kis szerszám ez, különösen, ha kapkod vele az ember. Éppen ezért én mindig nagyon-nagyon óvatosan használom. Tegnap délután például, amikor egy szép nagy durung lilahagymát szeleteltem vele, hogy aztán bepácoljam a panzanellához, és a hagyma erősen szívóskodott, hogy márpedig ő juszt sem akar szeletelődni, borzasztó nagy óvattal dolgoztam, hogy nehogy elmetéljem az ujjaimat. Nem is lett az ujjaimnak semmi baja. A tenyeremből sikerült lenyesnem egy darabot.

Az ilyesminek természetszerűleg akkor kell bekövetkeznie, amikor egyedül vagyok a lakásban (leszámítva Pocit, aki ugyebár ilyen esetekben használhatatlan), az inkriminált lakás pedig épp egy monstre futamodás közepén, amikor épp kimostam a nappaliban minden párnahuzatot meg anyámkínját. Az összes lakástextil ott száradt a teraszon, a díványpárnák huzat nélkül csúfoskodtak kupacban, és én éppen azzal a gondolattal játszottam, hogy új huzatot kéne varrnom a rühös és lehordott sarokkanapéra. No de – gondoltam – mielőtt beleugrom valami megfontolatlanba, ami valószínűleg a hét végéig tartósítja a káoszt ebben a kuplerájban, hadd csinálom meg a Repülő Kutató vacsoráját. És akkor a mandolin azt mondta, suhú, én meg ott álltam csuklóig véresen, és kétségbeesetten kerestem valami ragtapaszt vagy mit. Persze ilyenkor mindig kiderül, hogy a ragtapaszos dobozban csak miniatűr pöttyöcskék meg csíkocskák maradtak, egy szúnyogcsípés eltakarására sem jók, a nagyobb darabokat már mind elhasználtuk valamilyen hasonló balesetre, én meg ott álltam a fürdőszobaszekrény előtt, életem nedvei belecsepegtek a mosdókagylóba, és azon törtem a fejem, most akkor elájulok-e vagy sem.

Végül amúgy minden megoldódott, mert eszembe jutott, hogy szegény varacskos Emeséből ki kellett akolbólítani a vöröskeresztes csomagot, mostanra ugyanis lejárt a szavatossága. Egy fásli ugyan attól még továbbra is jól szuperál, ha már nem garanciális, de a közúti ellenőrzést ez nem érdekli, úgyhogy a vöröskeresztes csomag tartalma ott kuksolt a fürdőszobában, én meg mindenféle német nyelvű borítékocskákat téptem fel fél kézzel, hogy ugyan melyikben mi a fene van, németül ugyanis még mindig nem tudok. (Utólag persze kiderült, hogy a borítékocskák másik oldalán kicsike betűs angol meg francia felirat is van, de hát abban a pillanatban épp az volt a legfőbb gondom, hogy kisbetűs izéket bogarásszak a túloldalon.)

A helyzet persze nem olyan rossz, hogy rosszabb ne lehetett volna, például nem kellett ügyeletre rohangálni, és miután letisztogattam a vérfürdőt, már az is látszott, hogy egész olcsón megúsztam. Az ember keze (meg arca) mindig jobban vérzik, mint amennyire azt a seb mérete indokolná, ennek itt most kábé egy-másfél hetet adok a gyógyulásig, bagatell. A gond csak az, hogy a jobb a domináns kezem (a mandolin sunyisága abban is megnyilvánul, hogy az eszközhasználó kezed metéled el vele, ellentétben például a késsel, amivel a másikat), ezzel horgolok, ezzel hímezek, ezzel fogom a szabóollót, ezzel vezetem az anyagot Erik tűje alatt – asszem, már teccik érteni. A gépelés, mint látható, még megy, de Grisette olyan pici, lényegében a jobb kezemről a mutatóujj is elég volt ahhoz, hogy megírjam ezt a bejegyzést.

Ígérem, lesz itt még szőlő meg lágy kenyér meg kafán ajiba meg minden, de most egy kicsikét én vagyok Félkezű Jack, a kalóz, akinek bonyolult logisztikázásba meg balkezeskedésbe kerül egy sima fogmosás és zuhanyzás is, és arról például fogalmam sincs, hogy a nyavalyába fogom megmosni a hajam, pedig átkozottul ráférne.

 
7 hozzászólás

Szerző: be 2019/07/04 hüvelyk nyár