Én ugyan továbbra is afféle misztikusan és érthetetlenül szar állapotban vagyok, ma még hányózacskót is tettem be a táskámba, mert élek a gyanúperrel, hogy szükségem lesz rá.
De azért dübörgök tovább, mi mást tehetnék.
13/246 – Bodzaszőr.
A kép még tegnapi, a bodzaszőr tavalyelőtti, a teraszon böcmörgés örök.
Akkor ültem ki oda, amikor meglepetésszerűen és sunyin szédülni kezdtem. Ez azóta nagyrészt elmúlt, de a papírmunkával böcmörgés maradt, ott vinné el a fene.
13/245 – Dívány
Növényzet, Szentendre, macskáksz, lábaksz. Meg egy dívány*.
* A bridzsitdzsonszban van egy olyan jelenet, amikor bridzsid felveszi az anyja által előpakolt ruhát a karácsonyi partira, aztán azt mondja magában: “Tessék, kellett ezt anyámra bízni, most itt állok talpig díványba öltözve” Ezt én már rég szerettem volna kipróbálni, de aztán ma a piacon a vándor ruhabóttal végre sikerült.
Még van náluk pár színben. Ha bejön ez a dívány, azokat is megveszem.
13/244 – Számjegyek
A RK még alig tette ki a lábát a lakásból, mi máris elkezdtünk tönkretenni Dógokat – természetesen a Drága Dógok azok, amiket mi ilyenkor tönkreteszünk, esetleg a Pótolhatatlan Dógok, mikor melyik. Ezúttal a Drága Dógok voltak azok, az anyósoméktól levetett Lux porszívó, ami még ebben az uraságoktól levetett állapotában is hatszámjegyű pénzért vesztegethető példány.
Na ebből a hat számjegyből törött le tegnap néhány darab, mert én úgy gondoltam, rendes háziasszony leszek, és kiporszívózom a fürdőszobát (aztán felmosom, a szanitereket alaposan lepucolom, bevágom mosógépbe a szőnyegeket is meg effélék). Hugó, az őrgróf ezzel szemben úgy gondolta, hogy BULIVAN!, és miközben én a porszikát hurcolásztam, átrontott a két lábam között, és talán még kapkodott is a bokámhoz, de ezt már nem tudom pontosan felidézni. Mindenesetre a porszívót leejtettem, a számjegyek sok kis műanyag darabka formájában szétrepültek, Hugó meg teljesen sértetlenül, bár némiképp indignálódva eliszkolt. Azóta a porszika működik ugyan, de sokat vesztett régi pompájából, például nem lehet behúzni a kábelt, mert az a miskulancia is eltörött. Hugó persze remekül van, még nem csináltam belőle csergebugyit, de sohase mondd, hogy soha.
Az egyetlen tényező, ami többé-kevésbé gondoskodni tud arról, nem verem rommá a következő hónapban a házat, az az, hogy nemigen leszek benne, annyi a meló. Hugó cserébe benne lesz mindvégig. Az Úr irgalmazzon nekünk.
Megyek piacra. Remélem, nem gyújtják fel a házat a dögök, amíg odavagyok.
13/243 – Büszke
Érzelmesen utána integettem a RK-nak, aki egy nyolcvankilós hátizsákkal, de ehhez képest viszonylag délcegen távozott Bécsnek büszke vára felé.
Ami nincs benne abban a nyolcvan kilóban, arra ott a MasterCard, mondám neki érzelmes integetéseim közepette, miután megkérdeztem tőle, hogy biztosan nála van-e a cseszlovák vakond. Nála volt.
13/242 – Faragó
A RK az egész májust Bécsben tölti, csak konferenciázni ugrik majd haza (=én meg a macskák testületileg le vagyunk szarva), úgyhogy a mai nap a távozás zűrzavaráról ismerszik meg. Az imént például révült arccal keresztülvonult a nappalin, és megkérdé: “Van-e egy faragód, amit elvihetek?”
Nyilván ebben a pillanatban a fejemen végigrontott egy szélgörcs (=próbáltam értelmezni, mi a francot akar ez az ember), faragó, Faragó(?), El Farrago, Faragow, könyv-e ez vagy kozmetikum vagy miabokám. Aztán persze leesett, hogy a nyelvállapotaink már eleve közel voltak egymáshoz (=északkelet-keleti és erdélyi dialektus), az eltelt huszonfaszom évben pedig még jobban közeledtek, de még mindig vannak olyan szavak, amiket csak én használok, mint pl. a fürmöl (=összetákol), meg amiket csak ő, mint pl. a furik (=talicska), és valójában ceruzaHEGYEZŐT keres rajtam ez a drága ember, amiből nekem van egy a szemöldökceruzámhoz, egy a valódi ceruzákhoz, a többit pedig a munkahelyemen parkoltatom egy csomó más kellékkel egyetemben, ne tudjátok meg, mit tartok én ott bent abban a disznóólban.
Úgyhogy akkor most elmegyek ceruzafaragót venni a Pepcóban, mert az a legközelebbi hely, ahol tudok tartályos ceruzafaragóról, és ő levéltárban óhajtja használni, márpedig a tartályos ceruzafaragó könnyíti meg leginkább a dolgát.
Mit meg nem teszek én a tudományért, höhh.
13/241 – Biggyeszt
Huh, de nagyon biggyesztek itt ezen a fotón, pedig ezúttal nincs rá semmi különleges okom, a tanítás meg a buszutak meg a piszok sok papírmunka ugyanaz, mint tegnap is.
13/240 – Mérték
Pénteken már május lesz, de a fene tudja, én most is fázom. Amolyan kétkardigános mértékben.
13/239 – Ergo
Emberkaja annyi van a házban, mint a nyű, ergo a macskakaja fogyott ki. Oké, akkor erről gondoskodunk.
13/238 – Bökdös
A színek is olyanok, mint a macskák: ha én nem megyek oda hozzájuk, ők jönnek hozzám, és bökdösnek. Galéria!
13/237 – Pet-nat
Amikor ez a fotó készült piacra menetel előtt, még nem tudtam, hogy egy órával később móri pet-natokat fogok kóstolgatni a Teyfölben, de sohase mondd, hogy soha.
13/236 – Dixit
Ez most egy csudálatos szabad péntek, ami után egy még csudálatosabb szabad szombat jön, és ugyan ez alatt a hétvége alatt ocsmány mennyiségű adminisztratív papírmunkát kell letudnom, de azért ez mégse a “három óra utazás + 5/10 óra tanítás” esete. Úgyhogy ennek örömére most el is megyünk a heti bevásárlásunkra, dixit.
Mostanság ebbe is eléggé bele kell húznunk, stipistopi Emese, mert az unokaöcsi egyre gyakrabban kéri el a verdát. Igaz viszont, hogy néha ki is takarítja.
13/235 – Zsűri
Ma elvileg nem kéne dógozóba mennem, de egyrészt ki kell osztanunk bírálatra további hatvan szakdolgozatot, másrészt sütisütő versenyen kell beülnöm a zsűribe.
Ne is kérdezzetek.
Nyilván más feladataim is vannak, de azokra még én se akarok gondolni.
13/234 – Da Bomb
Ha esetleg kéne valakinek egy illusztráció ahhoz, mit is jelent a “photobombing” kifejezés, itt a mellékelt ábra.
A Sátán Gyermeke persze ezek után visszafeküdt húzni a lóbőrt. Továbbra is szívesen lennék nálunk macska. Még akár ilyen Félfejű Jack is.
13/233 – Gógia
Gógia és Magógia lánya vagyok én vagy mi. Ma speciel OTDT-ülésre mentem, mert a jövő évi OTDK-ra megnyertem Dél-Amerikát az egyik szekció alszekciójának koordinátori címét.
Mert egy balek vagyok, azér.
13/232 – Operatív
Eleddig igen keserves, ámde ugyancsak operatív napom volt, esetleg fordítva. Elmentem Esztergomba meg vissza, közben leveleztem és telefonáltam körbekörbe abban a monstrum sóhivatalban, ami a munkahelyem, hogy hadd vegyünk fel ősztől lécci-lécci egy új kollégát, aztán a fentiektől függetlenül megmondtam egy roppantul megbízható, de a hallgatók között számos indokolt és indokolatlan okból közutálatnak örvendő másik kollégának, hogy ősztől sajnos más óraadót keresünk helyette, aztán kiosztottam magamnak bírálatra tizenhárom szakdolgozatot (és lehet, hogy itt még nem állunk meg), majd hazafelé leszálltam a buszról, és bekúsztam a tahitótfalusi kormányablakba felvenni a vadonás új útlevelem. Ez utóbbi a hatvanadik születésnapomig lesz érvényes, és be kell vallanom, ez némiképp szíven ütött.
És ti, hogy vagytok?
13/230 – Teatojás
Üzenetem haza, a RK irányába, reggel, de már a munkahelyemről, negyvenöt kilométerrel odébbról:
“Az őrgróf ma hajnalban bólingozott a teatojással. Ki is verte belőle a teafüvet. Valamelyest felsepertem, de jönnöm kellett.”
Az ott az őrgróf, a bokámnál. Nem vagyok lelkes. Ő nagyon lelkes. És, azt hiszem, némi démoni megszállottságot is agnoszkálok rajta, de lehet, hogy csak a vaku az.
13/228 – Alkalmas
Nagyjából semmire sem érzem magam alkalmasnak, de a nap süt, a nárciszok nárciszlanak, és ma még nem kell tanítanom, úgyhogy erisszed, teraszon ücsörgős tavaszi délután.
Minden nap más - mindennap más 