RSS

7/175 – Alsó, felső, király, ász

Ím, itt vagyok, jól láthatóan, ámde darabokra vágva. Alul tikokkal meg macskákkal,

fent pedig tikok nélkül, de méginkább macskával.

Békés szombatot vajmi.

 
Hozzászólás

Szerző: be 2020/02/22 hüvelyk újracucc, eská, macs, tavasz, tél

 

Eská 7/19 – Bélésjavítás, megint

(Ha már ilyen szépen belejöttem az újracuccolt újracuccok újracuccolásába, ugye. Figyelmeztetnék mindenkit, hogy a képek még a szokásosnál is rondábbak lesznek, a varrógép melletti lámpa ugyanis azt mondta bekapcsoláskor, hogy pukk, és nem volt itthon más villanykörte, csak valami jéghideg fényű undormány, aminek a sugára folyton hasraesett még a matt felületeken is.)

Szerintem ti már nem is emlékeztek erre a táskára (négy és fél év után nem meglepő, hehe), arra meg pláne nem, hogy én ennek mit csináltam a bélésével. Leginkább azért nem emlékezhettek, mert őfelsége elkezdett foszladozni itt-ott, én meg egyre kevesebbet használtam, aztán egyszer csak teljesen szétfeslett belül, én pedig félretettem azzal, hogy “na majd”. Ennek a “na majd”-nak most jött el a “na most”-ja, és én persze tudom, miért tologattam eddig, de ha “na most”, akkor nem cicózunk tovább, hanem nekifekszünk, még akkor is, ha előreláthatólag sok szopással jár majd a meló, és az meglesz, nekem elhihetitek.

Ennek a nyomorultnak ugyanis megdöglött a bélése, de nagyon.

Természetesen nem az a része, amit én eszkábáltam rá a múltkoriban. Az állt még, mint katiban a gyerek. Viszont körülötte minden szétfeslett, amit gyárilag sikerintettek bele. Hát akkor béleljük újra (sóhaj).

Mindenekelőtt kibontottam a táskából a komplett bélést, leszedtem fércszedővel az általam kreált zsebeket (kár lett volna értük, nagyon jó kis praktikus zsebek voltak), és a szétbontott bélés alapján kiszabtam egy alkalmatos vastagságú vászondarabból egy új bélést.

Visszavarrtam rá a zsebeket. Az egyikbe gyártottam egy osztóvarrást középre, hogy jobban kihasználható legyen,

a másikra meg varrtam egy újabb anyagdarabka felhasználásával még egy további kis alsó zsebet, a sarkára pedig vissza a már jól bevált kulcstartó karabineremet.

(Megjegyzem, ez a leginkább színazonos kép az összesbül. Sajna, csak úgy sikerült összehozni, hogy felálltam a székre, elég messze a gleccserfehér villanykörtétől, zoom. Nem mászhatok minden alkalommal a székre, amikor valamit le akarok fotózni, nemdebár.)

Erik összevarrta az új bélés oldalait, az aljára is kialakítottam a kiöblösödést a szokásos eljárás szerint. A kész miskulanciát viszont nem lehetett másként belevarrni a táskába, csak kézzel. Hát nem állítanám, hogy egy kéjhömpöly volt, de végigküzdöttem magam rajta, és most van egy újrabélelt táskám, amit megint tudok használni, hurrá.

Sajna a fogantyúja is csúnyán foszlásnak indult, és azzal is kezdenem kell valamit az igen közeli jövőben…

 
2 hozzászólás

Szerző: be 2020/02/22 hüvelyk újracucc, eská, tavasz

 

7/174 – Keret

Elolvastam a ma megjelent 1-4. osztályos kerettantervet Magyar nyelv és irodalomból, majd leültem, és cipőket rendeltem magamnak a Sarenzáról. Cipőket.

Ennél többet, azt hiszem, nem kell mondanom.

 
5 hozzászólás

Szerző: be 2020/02/21 hüvelyk eská, tél

 

Eská 7/18 – Az újracucc újracuccolása

Emlékeztek ti még erre?

És arra is, hogy eredetileg hogyan nézett ki szegénykém?* Hát kérem, azóta lefolyt az idő vizén másfél év, a tallérokból kreált rátétek megöregedtek kicsikét, a leszedésük után pedig nem lehetett teljes mértékben eltávolítani a ragasztót. Mivel a táska továbbra is nagy, könnyű és pakolós darab, kapott egy újabb esélyt.

Egy igen tarka esélyt.

* Mintegy mellesleg: az eredeti bejegyzésben szerepel egy kitérőcske mindenféle macskákról, különös tekintettel egy olyan képzeletbeli példányra, aki óbégatva és befogadásért könyörögve megjelenik a teraszon. Mindez majdnem tizenöt hónappal Lóci antréja előtt. Ó, én próféta lelkem, mondhatnánk.

 
2 hozzászólás

Szerző: be 2020/02/21 hüvelyk újracucc, eská

 

7/173 – Öreganyátok

Múlt kedd óta (akkor száguldottam végig Esztergomon a kérdőíveimet összegyűjtögetni) teljesen röhejes módon fáj a lábam, még pontosabban a talpam-sarkam. Legeslegpontosabban fogalmazva a talajtól számított két centis magasságban fájnak a lábamban az alkatrészek, ha ráállok ennen lábaimra, na. Én ezt nem értem. Aznap is kényelmes-futkorászós cipő volt rajtam, azóta is minden nap kényelmes-futkorászós cipőket vettem fel. Ráadásul nem este fáj leginkább az egész napos strapa után, hanem reggel, mikor felébredek, és letotyogok a konyhába kávéért. Úgy sántikálok ilyenkor, mint egy rőzsegyűjtő anyó a mesékben, szerencsétek, hogy öreganyátoknak szólítottatok, hehh.

Azt csak mellékesen jegyzem meg, hogy az “öreganyád” általában zavart szokott okozni a fejekben, hogy ugyan miért olyan nagy szerencse levénasszonyozni valakit, és ez a zavar addig tart, amíg meg nem adjuk a magyarázatot, hogy az “öreg” régen “nagy” jelentésben is használatos volt, vö. öregbetűs könyvek meg a lábam öregujja, úgyhogy a királyfi/szegénylegény a nagyanyjának szólította a boszit, és ezért nem harapták kettőbe, vagy ezért nem változtatták gőtévé ott helyben. Szívesen, máskor is, a tavaszi félévben magyar nyelvtörténetet is tanítok, és őszinte élvezettel teszem.

A fentihez hasonló őszinte élvezetet sajnos nem tudok felmutatni abban az akcióban, amit tegnap este műveltem el, miután majdnem-négykézláb hazajutottam egész napos pofázásomból, aztán a Rend és Rendszeresség szellemében nekiláttam végre kenyeret sütni. Majdnem elkoppantam menet közben, olyan ólomsúllyal tört rám az álmosság, és a művelet végét, amikor a kenyér már ott ült a sütőben, rá is bíztam a Repülő Kutatóra. Ő már kívülről fújja amúgy az instrukciókat (“tíz perc után csipog a sütő, akkor le kell húzni 200-ra, negyedóra múlva kivenni az aljából a tálkát a forró vízzel, újabb negyedóra után kivenni a kenyeret”), és ezúttal is megcselekedte, amit megkövetelt a haza. Meg a kenyér. Kenyerek.

Ezek itt.

Ezeket ticinói kenyérkéknek hívják, és még saját wiki-oldaluk is van, bizony.

Mostanra már, remélem, hozzászoktatok elmém bakugrásaihoz, úgyhogy nem fog zavart okozni, ha ezek után a lábfájás-öreganyátok-ticinóikenyér vonalon a következő ugrás a “mi a nyavalyát vegyek fel máma” állomáshoz visz, melyben ugyan ma reggel is megpróbáltam én balga ellenállni a cikcakkruháknak, de hát jó vicc, épp a hétvégén varrtam két újat, és még csak az egyik volt rajtam, ez így nem maradhat.

Úgyhogy tessék, ma ezzel ütöm ki a diákok szömit.

Némi büszkeséggel jegyzem meg, hogy még így is finom vagyok és visszafogott, mert tudnék én ennél rutyutyubbat is, ha nekiveselkedem. Ez a két sapkalap például még sose volt eddig bevetésen, és a felsőt nem is láttátok még, mert azt a mai cikcakkruha után maradt nyeszelékből ütöttem össze, de ami késik, nem múlik. Látjátok ti még ezeket az én fejemen!

Úgyhogy akkor most táncos (és félsánta) lábbal el, tanítani.

 
Hozzászólás

Szerző: be 2020/02/20 hüvelyk újracucc, eská, tél

 

7/172 – Élesztő

Már megint kezd kicsúszni seggünk alól a Rend és Rendszeresség (tudjátok, amiben előre tervezünk és főzünk és egyéb anyámkínja), ehhez pedig bőven elég volt, hogy egyesek, akikre nem akarok ujjal mutogatni, elvonuljanak egy komplett hétvégére kéjutazni a családi síelésükre. Mi ugyanis, tisztesség ne essék szólván, lassan odajutunk, hogy ennyi erővel egy zsákfaluban is lakhatnánk, nem pedig a Dunakanyar Ékszerdobozának közepiben. Nem elég, hogy tavaly hosszú, türelemmel viselt szenvedés után meghótt az úton túli kisbót, ahová át lehetett futkászni egy joghurtért vagy egy élesztőért, ha éppen arra volt szükség, de nemrégiben bezárt a tőlünk egy kilométerre lévő nagybót is. Állítólag renoválják, és nagyon ajánlom nekik, hogy ez legyen, mert ha ebből is kinai mindenárulunkot nyitnak, engem definitíve megüt a guta. Az ugyan nyilván nem volt eddig sem kéjhömpöly, amikor este hétkor vagy valami más ehhez hasonlatosan kellemetes időpontban leszálltam a hazafelé tartó buszomról, hogy bekússzak valami éppen nélkülözhetetlen izéért, majd hazacölönkéljek a retyerutyámmal, de ha még ez a lehetőség sem lesz adott, az a szégyen fog érni, hogy az ebédszünetemben fogok kimászni Esztergomba olyan cuccokért, mint egy joghurt vagy egy élesztő, és negyvenöt kilométerről döcögtetem haza a busszal.

Summa summárum, ha nincs heti nagybevásárlás Emesével, meg vagyunk lüve, de teljesen. Tegnap este, mikor fél kilenckor derült ki kovászetetés közben, hogy a hűtőben spájzolt élesztő már zöld és szőrös, majdnem elbőgtem magam. (Nem a kovászba kellett, hanem az öregtésztába, amit az etetéshez kivett kovászból csináltam. Bonyolult dolgok ezek, hajh.) Na persze a hétvégén, amíg egyesek síeltek, el tudtam volna mászni az ellenkező irányban lévő nagybótig (csak másfél kilométer, bagatell), de egyrészt azzal voltam elfoglalva, hogy megpróbáljam kienni a hűtőből az összes maradékot, amit a RK a nyakamon hagyott, mielőtt ábrándosan elvonult volna a kéjutazására, másrészt meg ha itthon lett volna, akkor kenyeret is sütök, és az élesztőnek nem lett volna ideje gajramenni. Magamnak amúgy éppenséggel azért nem sütöttem kenyeret, mert a nyakamon hagyott holmik között volt hat zsemle is, amit a RK egy elmeháborodott pillanatában vett meg a saját munkázó helyéről hazafelé jövet, és én addig nem is realizáltam a létezésüket, amíg a bűncselekmény elkövetője el nem ment síelni.

Teljesen megértem, ha erre azt válaszoljátok, hogy “irigylem a problémáidat”. Ja, én is. Meséljek nektek arról, hogy minden rohadt reggelemet a Magyar Közlönnyel kezdem, mert az új NAT bevezetése hatályon kívül helyezte a 17/2013-as EMMI rendeletet a nemzetiségi óvodai nevelésről és iskolai nevelés-oktatásról, ergo ennek a területnek február 8. óta nincs érvényes törvényi-rendeleti szabályozása, én meg csütörtökönként éppen erről tanítok? Mert mesélhetek róla éppenséggel.

Egen, továbbra is olyan izgalmas és változatos vagyok magamhoz képest, hogy a fal adja a másikat.

 
5 hozzászólás

Szerző: be 2020/02/19 hüvelyk újracucc, eská, tél

 

7/171 – Szobainas

Úgy döntöttem, civilizációs szintet  lépek. Ezzel a csudálatos keddel, amikor hétkor (reggel) vágtatok ki az ajtón, és hétkor (este) csámpázok vissza rajta, csak úgy tudok megbirkózni, ha mindent előkészítek. Így hát felvonszoltam a fürdőszobámba a pincéből azt a szobainast, amit ugyan nem tudom, ki vitt le oda, de a pince amúgy is afféle raktár és kincsesbánya, ahonnan néha felhozok ezt-azt. Eddig még senki sem reklamált miatta, és ha ezúttal sem fog, mindenekelőtt lefestem a dögöt.

Szerintetek milyenre lenne érdemes? Zöldre, narancssárgára vagy pirosra?

 
4 hozzászólás

Szerző: be 2020/02/18 hüvelyk újracucc, eská, tél

 

Intermezzó – Lóci révbe ér

(Előzmények itt és itt.)

Amikor legutóbb bármi érdemi információt közöltem veletek Lóciról, az még a tanácstalanság és a “hátha, hátha” időszakában volt, amikor megfeszített erővel törtük a fejünket azon, mi legyen vele. Hiába cuki és simogatásra éhes és szeretetteljes és gyönyörű darab, lövésünk sem volt, hogy a nyimnyámba találunk gazdit egy FIV-pozitív macskának, aki ugyan most még egészséges, mint a makk, de csak további FIV-pozitív macskák mellé lehetne befogadni. Mivel viszont mi roppant okosak vagyunk, addig törtük a fejünket, amíg a Repülő Kutatóéból kipattant az isteni szikra: adjuk oda dajkaságba a szomszédba, anyósomékhoz. A macska gazdája továbbra is ő lesz papíron meg egyéb ilyen ügyekben, de Lóci majd a szomszédban lakik. Ahogyan fogalmazott: “Outsource-oljuk a macskát”.

Outsourcing. Remekül hangzott, neki is láttunk. Nyilván egy ilyen projekt alapos tervezést és bevezetést igényel, stratégiával meg mindennel ami ilyenkor köll. Gondos megfontolás után a direkt marketing és az élő termékbemutató módszere mellett döntöttünk, célcsoportként pedig az állatszerető nyugdíjas nőket és kiskorú humánerőforrásokat határoztuk meg. (Remélem, röhögtök. Keményen dolgoztam az előző mondaton, az árgyélusát neki.) Mivel éppen téli vakáció volt, és itt pocolt a szomszédban anyósom összes unokája, addigra pedig mi már kitapasztaltuk Lóci legfontosabb szkilljeit (=szép, bújós, barátságos, és imádja, ha simogatják), nem bonyolítottuk tönkre a dolgokat, csak megmutattuk a direktmarketing-kampány célcsoportjának, melyik ajtó mögött van a macska.

Lóci természetesen az elvárható módon viselkedett. Hanyatt vágta magát anyósomnak. Hanyatt vágta magát az unokaizékéknek. Boldog kis sikkantásokkal fogadta, ahányszor valaki bement, hogy megsimogassa. Aki simogatás után ki akart menni a szobából, annak ráfeküdt a cipőjére, és dorombolt. Minden úgy zajlott, ahogyan a mesékben, leszámítva apósomat.

Apósom nem kedveli a macskákat. Nem rúg utánuk vagy ilyesmi, csak nem igényli macskák (vagy más háziállatok) jelenlétét az életében. Addigra viszont már a reklámkampány célcsoportja keményen be volt zsongva, úgyhogy Logikus Ellenvetésekre volt szüksége. Sajna, majdnem mindegyikre fel voltunk készülve. “Lóci szét fogja karmolni a bőrkanapét.” Szereztünk macska-távoltartó szprét. (Asszem azóta sem használták, Lócit a kanapé csak annyiban érdekli, ül-e rajta valaki, akire rá lehet tehénkedni.) “Én nem fogom a macskavécét pucolni.” Sebaj, vagyunk erre elegen. “Sok pénzbe kerül.” Átvállaltuk az alom meg a kaja meg az orvos költségeit.

Summa summárum, apósom végül belenyugodott, hogy Lóci ott fog kikötni a nyakukon, úgyhogy január 12-én egy sokszemélyes processzió átszállította a szomszédba Lócit, a vécéjét, az almot, a kajáját, a Béres-cseppjét, a fülcseppjét meg az edénykéit. Mindezt beraktuk egy (Lóci eddigi lakhelyénél kétszer nagyobb) szobába, majd a Casablanca szellemében azt mondtuk a macskának, “Rajtad a világ szeme, kölyök”, és reméltük a legjobbakat.

Azóta eltelt már több mint egy hónap. Lóci az első meglepetéstől ugyan fél napig rózsaszínűt pisilt, de mire eljutottunk volna vele az állatorvoshoz, abbahagyta, és azóta sem csinált ilyet. Egy hét szobafogság után megmutatták neki, hogy övé az egész lakás, és ezt ugyan néhány napig nem hitte el, de azóta már tényleg övé az egész lakás, különösen annak simogatásra alkalmas részei (magyarán a csillárokat leszámítva szinte minden). Mivel a szomszédban törékeny tárgyak és növények is vannak quantum satis (nálunk, amióta macskát tartunk, jelentős átalakítások lettek ezeken a frontokon), erősen tartottam attól, garmadával teszi majd tönkre ezeket, de egyelőre még sem kertészkedni, se kristályvázákkal dobálózni nem volt szándékában. Kopogjuk le, ezután se lesz.

Apósom ugyan továbbra sem kedveli a macskákat, de ez Lócit (mint általában a macskákat) átkozottul nem érdekli, és a négydekás agyában az is összeállt, hogy ha valaki egy Poang fotelben ül éppen hátradőlve, a kezében borospohárral, az teljesen védtelen. Úgyhogy, bizony, már arra is volt példa, hogy beült apósom ölébe, és addig nem tágított, amíg meg nem simogatták. Győőőőzelem.

Legyünk realisták: mindez sokkal-sokkal nehezebb lett volna egy barátságtalan, félős, csúnyuska kis vakarccsal, de hát Lóci ő Lóci, úgyhogy talán most már tényleg nem kiabálom el, ha azt mondom, végül a lehető legjobb megoldást sikerült összehozni.

Ezt a képet szombaton lőttem, amikor átmentem kialmozni Őfelsége alatt, ő pedig az elvárható módon reagált. Igen, hanyatt vágta magát, hogy simogassam.

 
4 hozzászólás

Szerző: be 2020/02/17 hüvelyk blabla, macs, tél

 

7/169 – Archíva

Mielőtt bármiféle illúziótok lenne, én épp a Bűnök Barlangjában ülök nyafogóruhában meg felemás zokniban, és arra próbálom rávenni magam, hogy behanyigáljak még egy adag mosnivalót a gépbe. Azt a képet, amit most kaptok, még pénteken lőttem indulás előtt.

A diákok, talán mondanom sem kell, mindvégig ébren maradtak.

 
2 hozzászólás

Szerző: be 2020/02/16 hüvelyk újracucc, eská, tél

 

Eská 7/17 – Csak egy kis készletfrissítés

Azt hiszem, most már úgy március végéig elleszek.

Na persze ha nem kalkulálom bele, hogy mennyi maradék anyagocskával kéne még kezdenem valamit…

 
2 hozzászólás

Szerző: be 2020/02/16 hüvelyk újracucc, eská, tavasz, tél

 

Eská 7/16 – Szenvedéseim egy lódenkabáttal

Nézzétek, kedveskéim, én itt nem fogom leírni, mi mindent mőköltem vele, ehelyett rátok zúdítok egy csomó fotót, és nyomatékosan felhívom a figyelmeteket: ti ne csináljatok ilyet. Tényleg.

Innen indultunk:

Aztán ezek történtek:

Kérdésekre ugyan szívesen válaszolok, de nincs az az univerzum, amiben én magamtól nekiállnék részletezni az egész nyavalyás folyamatot…

 
2 hozzászólás

Szerző: be 2020/02/15 hüvelyk újracucc, eská, macs, tavasz

 

7/168 – Színes szombat

Miután tegnap hazavonszoltam magam, és megettem igen-igen bézs vacsorácskámat csupa maradékból,

úgy döntöttem, hogy a szombatot megpróbálom olyan sok színnel megtölteni, amennyivel csak lehetséges. Úgyhogy újramanikűrtem magam,

ma reggel pedig körülnéztem, még mivel szállhatnék bele a tarkabarkákba.

Hát például ezekkel

meg ezekkel.

Itt már minden ki van találva, kéremszépen, mit hová és milyen módon, addig viszont még várnia kell ezeknek a cuccoknak, amíg nem végzek a lódenkabátkámmal.

Te mit szólsz ehhez, Poci?

 
Hozzászólás

Szerző: be 2020/02/15 hüvelyk újracucc, eská, macs, tavasz, tél

 

7/167 – Szívek és macskák (plusz a tatu)

Itt ebben a vircsaftban nem szoktunk Valentin-napot tartani, és most tényleg nincs is rá érkezése senkinek, mert én délben elmegyek tanítani (14:15-18:15 között – képzelhetitek a lelkesedésem, és főként a diákjaimét), a Repülő Kutató meg ugyanakkor elmegy síelni. Ja. Síelni. Az eddigi években is elment síelni, de az mindig úgy volt előadva, hogy az unokaöcsinek felelős kísérő felnőttre van szüksége blablabla. Na mármost idén az unokaöcsi tizenöt éves, szóval egyre kevésbé létfontos, hogy vigyázó szemét rajta tartsa valaki a családból, ha elküldik három napra egy komplett összeszokott felnőtt-gyerek bandával, másrészt pedig anyósom is megy a síelésbe az unokahugikkal együtt, akiket amúgy senki nem akart sose rábízni a Repülő Kutatóra.

Mikor mindezek kiderültek (csak apránként, kérem, csak apránként), én megszokott kedves és megértő módomon reagáltam, mégpedig így: “De hát te nem is felügyeletbe mész, hanem kéjutazásra, te DISZNÓ”. Ma reggel viszont megkértem, vegye rá legalább valamelyik átkozottul ráérő családtagját, videózzák le, amint síel. Hogy viszonylag pontosan idézzem, mit mondtam neki az én érzelmes és bájos stílusomban: “Összességében csak akkor érdemes téged nézni, amikor éppen jössz a hegyről lefelé, mert gyalogosan csámpás vagy, a tudományos életben tudálékos, férjnek borzasztó, úgy táncolsz, mint egy tatu, és a horkolást még nem is említettem, de úgy síelsz, mint egy dzsémszbond”. Igen, ilyen az, amikor én érzelmes vagyok. Ah. Szíveket ide, de azonnal.

Ez itt amúgy nem egy beállított kép, hanem a fonalhulladék-felhasználás új módjainak kísérleti fázisa, úgyám. Mára érjétek is be ezzel, mert nekem még meg kell mosnom a nyavalyás hajam, ne nézzek ki úgy a diákjaim előtt, mint akit egy ürgelyukból öntöttek ki.

Száz szónak is egy a vége: a család elmegy kéjutazni, én meg ha hazakúsztam a mai 5×45 perc pofázásból, itthon maradok a seggemen, és a macskáinkat almozom.

Igen, jól olvastátok, a macskáinkat. Pocit és Lócit. Lóci ugyanis – most már, egy teljes hónap után, nem érzem úgy, hogy eltréflizném ezzel a szerencsét, ha elmondom – a szomszédban lakik anyósoméknál.

 
3 hozzászólás

Szerző: be 2020/02/14 hüvelyk újracucc, eská, tél

 

7/166 – Jalapeño

A Rend és Rendszeresség (“minden napra tudjuk majd, mi a kaja, előkészületeink vannak, desőt Terveink!”) szinteszinte gajra futott tegnap, mert a 6×45 perc folyamatos pofázás után majdhogynem négykézláb jöttem haza. A Terv az volt, hogy mexikói levest főzök babbal és kukoricamuffint sütök mellé, ami ugyan nem sok és nehéz meló, de ha az ember igazából csak egy teát akar meg lefeküdni, talán mégis. Most komolyan, majdnem elsírtam magam, mire késsel meg gumikesztyűvel sikerült lefeszegetnem a fedelet arról az üvegről, ami a Repülő Kutató savanyított jalapeño-karikáit tárolá. (A piacon veszi a jalapeñót egy elszánt ifjú pártól, akik a Szentendrei-szigeten termesztenek tizenötféle paradicsomot meg pak-csojt meg válogatott csípős borzasztócskákat.)

Mint tudjuk (ha eddig nem tudtuk volna, most már igen) ha van olyan tulajdonságom, ami egyidejűleg a legjobb és legrosszabb is, az a makacsság. Ennélfogva végül mégiscsak lefeszegettem a fedelet, és lett leves és muffin, bár az is igaz, hogy miután ettem belőlük, én bizony nyílegyenest elmentem aludni. Még a Repülő Kutatót sem vártam meg, akinek még nálam is hosszabb napja volt – kábé ugyanakkor indultunk reggel, csak két különböző irányba, és még akkor sem volt itthon, mire elkészült a vacsora. Ma reggel viszont, mikor kávéfőzés közben rápislogtam a muffinokra, az a halvány gyanúm támadt, hogy valószínűleg tetszettek neki. Másként ugyan miért evett volna meg három darabot is.

Mivel tegnap fáradtságtól támolyogva a kész kaja fölött igazi istennőnek éreztem magam afféle Nigella Lawson-módra (bár körülöttem sokkal több volt a mosatlan), be is mutatom a maradék muffinokat, tessék. A masszában felsejlő kis sötét bizbaszok a jalapeñók, és csak a muffinok felébe került belőlük, mert én valószínűleg nem csak négykézláb, de tüzet okádva maradtam volna a konyhában, ha abból eszem.

Hm, az a méhecske sem biztos, hogy örülni fog ott a tányéron. Hm.

A “nemadomfel” viszont a jelek szerint az öltözködésre nincs hatással, megint cikcakkruha. Sőt, ugyanaz, mint tegnap, skandalum.

Tényleg kéne varrnom még néhányat…

 
4 hozzászólás

Szerző: be 2020/02/13 hüvelyk újracucc, eská, tél

 

7/165 – Blokkosít

Azt ugyebár nem mondhatjuk, hogy nem próbálkozom, mert igenis kitartóan próbálkozom. A cikcakkruhák viszont akkor se bírnak leszakadni rólam, ha erőfeszítést teszek.

Igaz, nem teszek túl nagy erőfeszítést, elég lesz nekem arra a mai 6×45 perc blokkosított anyámkínja.

 
Hozzászólás

Szerző: be 2020/02/12 hüvelyk ajándék, eská, tél

 

7/164 – Makaróni

Van egy ősrégi vicc, amiben a feleség megkérdezi a férjétől, hogy “Drágám, mit kérsz vacsorára: makarónit vagy semmit?” Na, a tavaszi félév keddjei efféle “makaróni vagy semmi” formában fognak kinézni itt a blogon, mert leginkább délután lehet majd számítani bejegyzésre, és az is meglehetősen ötletszerű, hogy éppen mi lesz abban a bejegyzésben.

Ezúttal például random útifotók. Enjoy.

 
Hozzászólás

Szerző: be 2020/02/11 hüvelyk galéria, tavasz, tél

 

7/163 – A holazoknim szezon

Kezdődik a tancsitancsi, holnap már hétkor kitotyogok az ajtón, aztán szombatig mindennap ugyancsak, így hát a mai nap már tényleg a készülődés napja, levelekkel meg táskapakolással meg anyagok ellenőrzésével tele, tanárúrkéreménkészültem.

Az egyik barátnőm az iskolai tanévet holazoknim szezonnak hívja (négy gyereke van), én meg, ha mást nem is, ezt legalább tudom. Legyetek ravaszak, mint a kígyók, szelídek, mint a galambok, és szorgalmasak, mint a méhecskék.

Akkor ennek szellemében megyek is, kipucolom a macskavécét.

 
Hozzászólás

Szerző: be 2020/02/10 hüvelyk eská, tél

 

Intermezzó – Nyugivasárnap

A szép időre való tekintettel szabadságot vettünk ki mindennémű teendőinkből, és három órán át turistát játszottunk Szentendrén.

Jajdejóvolt.

 
Hozzászólás

Szerző: be 2020/02/09 hüvelyk ajándék, blabla, eská, galéria, macs, tavasz, tél

 

7/162 – Hejdunáról

Ébredés óta ez megy a fejemben, és tényleg lövésem sincs, miért, mert a szél nem fúj, szegénynek nem tartom magam, és a katonaságot mint karriert még a Jancsikák számára sem gondolom a legjobb választásnak, nemhogy a Juliskáknak.

Két héttel ezelőtt odaplántáltam magam a Repülő Kutató elé, és roppant szigorúan közöltem, hogy az életünkben ezentúl Rendszeresség lesz meg Rend, cserébe nem lesznek “milegyenavacsora” és “kifőzimeg” kérdések, mert minden meg lesz tervezve előre, hétfőnként valami tepsis izé, aminek a maradékait másnap valami egyébbel izé, szerdán leves és kenyérsütés, csütörtökön meg felrakunk valamit a lassúfőzőbe ésígytovább. És ehhez vasárnap bevásárolni fogunk. A Repülő Kutató látszatra igen mérsékelten volt meggyőzve, legalábbis nem látszott rajta, hogy ezt az én tervemet kitörő lelkesedéssel fogadná, ehhez képest viszont ma tízkor rám nézett, hogy akkor most ugye megyünk vagy mivan.

Naná hogy. Rend és Rendszeresség, juhé.

Azzal ugyebár mindannyian tisztában vagyunk, hogy ha én varrok valamit, addig úgyse nyugszom, amíg fel nem veszem, úgyhogy parancsoljatok, itt van nektek szép piros biliszerű sapkalap. (Tényleg varrnom kell még párat, mert ez naaaagyon tetszik nekem.) Egyúttal nyilván azt is tudni, hogy a lódenkabát még nincs kész, mert akkor meg azt vettem volna fel. Ki kell még találnom, hogyan rakok bele gombolást, de már vannak terveim és ötleteim, úgyhogy valószínűleg még ma prezentálni tudom nektek azt is. További juhé.

 
Hozzászólás

Szerző: be 2020/02/09 hüvelyk újracucc, eská, tél

 

7/161 – Jotta

Hajnalban arra ébredtem, hogy fáj a fejem. Szöszmögtem egy kicsit, aztán visszaaludtam, abban bízva, hogy mire újból felébredek, a helyzet radikálisan változni fog. Nem változott egy jottányit sem, csak az álmaim lettek a szokásosnál is hülyébbek (ha egyáltalán van erre lehetőség): egy általam ismeretlen óvodában kellett smúzolnom az anyáknapi ünnepségen, és mindvégig afféle arcomra fagyott mosollyal ültem a végtelen hosszú előadást nézve-hallgatva, holott folyton fel akartam ugrani, és bejelenteni, hogy ezt így tovább könyörgöm ne, mi ez az állatkínzás meg emberkínzás, aki hároméveseknek betanította a tízperces koreografált táncot, azt most kéne kirúgni, de mingyá. Természetesen nem ugrottam fel, és nem küldtem el mindenkit a kollektív fenébe, mert az anyák meghatottan szipogtak a közönségben a produkcióra, én meg túl gyáva voltam ahhoz, hogy össznépi haragot hívjak fejemre azért, mert egyedül nekem vannak az egész teremben lelkiismerethez hasonlító izéim, és a jelek szerint pedagógiai megfontolásokat is csak én tartok számon. Áááááá. Ne hívjatok meg anyáknapi ünnepségekre.

A kenyérsütés is kicsellózott velem, mert én ugyan bötűre betartottam a használati utasítást, de ez lett a végeredmény.

Én még ilyen rondát sose csináltam életemben. Tényleg. Még húsz évvel ezelőtt se, amikor először próbálkoztam kenyérsütéssel. Pfuj.

Sajnálni azért nem kell engem, a Repülő Kutató hozott reggel a piacról igazi ehető kenyeret, a naplemente tegnap gyönyörű színes volt,

a napfelkelte ma reggel szintén elég pofáska,

én meg szombat lévén akár gyógyítsuk meg fejfájásunkat-ülősztrájkkal napot is tarthatok, ha úgy szottyan kedvem.

Azért lehet, hogy kicsit kidugom majd az orrom erre a szép napfényes időre, kár lenne kihagyni a lehetőséget.

 
Hozzászólás

Szerző: be 2020/02/08 hüvelyk blabla, eská, tél