Mindent meg lehet szokni valahogy a dögmelegtől kezdve egészen a szakdolgozatokig, de miért muszáj, ugyan miért.
13/336 – Siker, pénz, nők, csillogás
Miközben én ezt a hetet háromfejű kutákkal és más mitikus lényekkel mulattam végig, a RK felváltva írt tanulmányt és pályázatot, valamint főzött rám. Én pénteken letettem a lantot (pályázati határidő, hell yeah), ő meg szombaton délután tette ugyanazt, úgyhogy felajánlottam, elviszem vacsorázni. Természetesen a ház tele van kajával, a jövő héten pl. megint bele fogok górni a crockpotba egy komplett csirkét, aztán napokig játszunk vele, ma este pedig David Chang-féle pácolt marhát fogunk grillezni a teraszon à la Momofuku, de ezúttal úgy gondoltuk, főzzön ránk valaki más. Úgyhogy a hőségre való tekintettel felültünk egy buszra, majd elfuvaroztattuk magunkat a HÉV-állomásig a nemrég megnyílt rámenezőbe. Igen érdekes experimentum volt, maga az étterem ugyanis afféle tudathasadásos módon billeg a “csináljunk egy elegáns helyet” és a “csapjunk oda pár fröccsöntött cuccot, aranyozva” között, az étlap pedig jól láthatóan a házhozszállításra van optimalizálva, minden kajáról fotó, mellette pedig betű-betű-szám-szám, hogy könnyebb legyen megrendelni a tizenkét lazacos makit és nyolc avokádós uramakit. Úgyhogy itt alant a képen például egy S1 és egy J12 látható némi Asahi sör kíséretében.
A kajával amúgy nem volt semmi baj, de a hangszórókból éppen azon a frekvencián jött a zongorás liftzene, amitől én átmenetileg megsüketülök, és ez még kitart egy ideig azután is, hogy elhagytam a helyszínt, úgyhogy hazafelé poroszkálva kivételesen a RK szólt, hogy te hallod, mi szól a Barlangból? hátizé, valami koncert, válaszoltam neki a hőkupola alól. A RK nyilván immunis a zongorás liftzenére, mert megállt az út közepén, belehallgatózott a távolba, aztán megnézte a telefonján az internetekben, jól hallja-e. Summa summárum, alig öt perccel később már karszalaggal a csuklónkon és sörrel a kezünkben álltunk a Barlang kertjében, azt üvöltve, hogy “siker, pénz, csillogás, ez az álmom, moziba járni élvezet!” Mit ne mondjak, mindig a spontán döntések a legjobbak. Miután pedig végigugráltam a másfél órát, a KFT-koncert után odajött hozzám valaki, hogy olvassa a blogomat, ezúton is köszönöm, nagyon jólesett. Hazafelé a város majdnem úgy nézett ki, mintha élne, a távolban pedig sajtból volt a hold, mégpedig cheddarból, mert az olyan szép sárga.
Nyilván ez az a pont, amikor azt kezdi bennem mondogatni egy savanyúan elhúzott szájú valaki, hogy túl jó dolgom van, és meglesz még ennek a böjtje, de ezúttal az a tanácsom neki, hogy kuss legyen.
13/335 – Lajt
Tegnap este megmostam a hajam, az fel is robbant annak rendje szerint (a jelenlegi már egy szelídített-forma változat, reggel még úgy néztem ki ébredés után, mint egy tollseprű). Ez, mármint a hajmosás, az aktuális állapotokban valamivel nagyobb luxus, mint kaviárral enni a McNuggets-et (igen, a bolond amcsi influenszerek, akiknek több a pénze, mint az esze, mostanság ilyesmiket csinálnak), alig két kilométerre tőlem ugyanis több száz vagy ezer embernek nincs vize, a honvédség hordja lajtoskocsin a több száz milliót érő palotákhoz fent a Pismányon, hat hálószoba, három fürdőszoba, hengerelt pázsit meg feszített tükrű medence, mókusformájúra nyífrt tuják és tüzépbarokk balusztrádok minden mennyiségben, víz viszont nem jön a csapból már két napja. Nyilván nem csak paloták vannak fent a Pismányon, de aki oda költözött az elmúlt húsz évben, nagyrészt az irányítószám meg a “fent a dombon” romantikus téveszméje miatt tette, most viszont nincs víz. A helyi facebook-csoportban ennek megfelelően idegesek is az emberek, rengeteg olyan ötletük van, amit a fizika törvényei nem tesznek lehetővé (a víz például nem tud felfelé menni, ha nincs, ami nyomja). Én meg hajat mostam, de hát a helyzet már tarthatatlan volt.
Ezek után viszont olyan lelkifucim van, mintha nem csak tisztálkodtam volna, hanem vegyük egy jachton innám a Hell jegeskávét, pedig én aztán tényleg tömegközlekedéssel járok, nincs légkondim, nem rendelek izéket a Temuról, és utoljára 2017-ben ültem repülőn, szóval a karbonlábnyomom még mindig többé-kevésé okés, de hát akkor is, na. Ma reggel fél kilenckor így nézett ki az Aldiban az ásványvizek raklapja,
és erős havária-hangulat van, ami részint a daliás szopornyicás időkre, részint meg a Mad Maxra emlékeztet.
A biztonság kedvéért vettünk vécépapírt is. Élesztőt nem, ugyanis süssön a hőkupola alatt az, akinek hat anyja van.
13/334 – Feltöltés
Ilyen feje van annak, aki bő két hét alatt megrajzolt egy 24 oldalas csendeskönyvet, borítóval meg három (átmenetileg) véglegesre kidolgozott színes oldalpárral, aztán az egészet feltöltötte egy pályázatra.
Holnap-holnapután hétvégét tartok, aztán vissza kell másznom a felnőtt életembe, ahol anyósom ruháit kell bevenni, apósom gatyáit felhajtani, plusz szakdolgozók, akiket az elmúlt két hétben bottal kergettem el, hogyaszongya majd augusztusban. Ha tudnátok, én ezt mind mennyire nehemahakaharom.
13/333 – Akvarell
Egyre lehordottabb állapotban vagyok, például csak akkor vettem észre, megérkezett a jövendölt dögmeleg, amikor ma délután az akvarellceruza elkezdett úgy viselkedni, mint az illik neki. (Igen, összemázoltam az izzadt kezemmel.)
13/332 – Katedrális
“Kishitűségből katedrális, ez lett a művem, szép nagyon.” Hadd legyen most akkora pofám, hogy kiadatlan verseimből idézzek az éppen elcsesződőben levő csendeskönyvem kapcsán, oké?
Ma is szopattam magam, anyám, stop. Ezúttal tényleg nagyon de nagyon. Nem csoda, hogy csak alkonyatkor volt érkezésem önfotóra.
Hajh, de feladtam én magnak a feladatot, hajh de mennyire.
13/331 – Rövidülés
Azt már régóta mondom, hogy csak az a kihívás, amit magadnak tűzöl ki, mert amikor a nyakadba akasztanak egy feladatot azzal a felkiáltással, hogy “ez szép kihívás lesz!”, általában csak szopatnak, anyám, stop. Oké, mint kénytelen voltam rájönni már jó régen, a magamnak tűzött kihívásoknál csak annyi a különbség, hogy szopatom magam, anyám, stop. Én például mocsok rosszul rajzolok rövidülésben embereket és bármilyen pózban kutyákat, na hát most kitalálhatjátok, mivel bajmolódom.
Ezek után pláne az önszabotálás tankönyvi példája, hogy ha már mocsok rosszul rajzolok kutyákat, most éppen olyan kutyát rajzolok, aminek három feje van. Azt meg talán már mondanom sem kell, hogy rövidülésben van…
Természetesen rendkívüli mértékben élvezem az egészet, ha esetleg erről kétségeitek lennétek.
13/330 – Troli
Új hét, a régi móka. Nyilván lemaradásban vagyok a terveimhez képest, technikai tudásom messze nincs olyan jó állapotban, mint ágasbogasan burjánzó fantáziám (khm) és hajmeresztően egyedi koncepcióm (KHM). Tegnap például már odavittem a RK-hoz egy skiccet azzal, hogy mondsza jóbarát, milyen jármű ez és milyen irányba halad.
Hálistennek eltalálta, hogy troli, és arra jobbra megy a picsába el.
Mondanom se kell, döngetek tovább, és ezen a héten még ne várjatok öltözködésileg semmi érdekeset, mert csak az nem csalódik, aki nem reménykedik, mondá Császár Gyula a Germániáról írott turisztikai alapműben.
13/329 – Tranzit
Sic transit macskamászóka mundi, szegény teljesen felmondta a szolgálatot, hiába húroztam újra vagy négyszer, mostanra már teljesen megette az idő meg a macskák vasfoga. A RK viszont, mint vérbeli kutatóhoz illik, kinyomozott egy majdnem ugyanolyan példányt, amit ugyan egy párkányi csomag-automatából kellett hazafuvarozni, de a pretenciózus dögök legalább elfogadták a pótlást, mint ezt a mellékelt ábrák is mutatják.
Ezt leszámítva a hét leginkább radírvucnik gyártásával telt, plusz volt még némi kaja meg a szokásos lábaksz. Galéria!
13/328 – Szokás
Én ugyan továbbra is meglehetősen üveges tekintettel lődörgök fel-alá, no de azért ha szombat, akkor piac.
13/327 – Pudva
Mostanra már teljesen bepudvásodtam, tán még a moha is kinőtt rajtam, úgyhogy most egy kicsit elmegyek mászkálni, mielőtt visszavetem magam a kreatív tevékenységbe, ami továbbra is irgalmatlan mennyiségű radírvucnival jár.
13/326 – Esernyő
Minden nap új varázslat, mint a Knorr. Most például már tudom, hogy könnyebben rajzolok minótauroszt, mint esernyőt.
13/325 – Goromb
Én ugyan már egy hete szabadságon vagyok, de eddig mindennap ránéztem a leveleimre. Ennek ellenére is lecsúsztam egy Teams-értekezletről, amit már egy hónapja megbeszéltek mások, de engem (meg egy másik kollégát) mintegy elfelejtettek értesíteni róla. Azazhogy de: egy órával (EGY ÓRÁVAL!) az értekezlet előtt küldtek egy emlékeztetőt.
Amellett, hogy az a magvas véleményem, szarjon sünt mindenki, aki ebben a buliban benne volt, pluszban is begorombultam. Én innentől hétfőig ki se nyitom a postaládát, mert DÓGOMVAN és SZABACCSÁGOM. Ha valakinek hiányzok, hívjon fel.
Arra viszont nem adok garanciát, hogy fel is veszem.
13/324 – Gyöngyöt
Ma is itthon lapítok, de legalább cigit venni kimásztam a házból, és erre az ötszáz méteres útra fel merészeltem venni a zöld békaszandált is. Ennyi idő alatt még csak fel se törte a lábaksz, de a lábaksz azt is mondták nekem, ne legyek a folytatással túl optimista.
Disznók elé gyöngyöt, lábaksz elé új cipőket, grr.
13/323 – Prognózis
Az a prognózisom a következő napokra, hogy főként pasztellszínű pöttyöskékben fogok itt feltűnni, robbantott hajjal és némileg “hát-én-meg-mit-keresek-a-világban” tekintettel, és blogice roppantul unalmas leszek, mert összes kreatív energiám másfele lesz becsatornázva.
Soha rosszabbat.
13/322 – Mondén
A héten megpróbáltam bedurrantani a vakációmat (ideje volt), úgyhogy a lakásredvázás meg vendégfogadás meg Dunakanyar-kirándulás után némiképp előre tervezetlenül egyszer csak elszabadultak a dógok. Pénteken hajnali egykor, tegnap meg pláne kettőkor kerültem ágyba, és ebből nem csinálunk ugyan rendszert, de azért, huh, van ám nekem mondén élet. Tegnap speciel gyertyaúsztatás volt, meg Gubbio testvérvárosból zászlóforgató legények meg utána angol-francia meccs a Ritkában (6-4!), és soha jobbat, de azért a folytatásban visszakutyorodom Grejsimojshoz meg a rajzmappáimhoz. Végül is, mint Berend Iván mondta, a munka az egyetlen jó, aminek nincs rossz utóíze. (Igen, másnapos vagyok kicsit. Hell yeah, belefér.) Galéria!
13/321 – Uszkár
Kicsit megroggyantott az időjárás – előbb kánikula, aztán tájfun, aztán megint kánikula, ma este pedig még a híres szentendrei gyertyaúsztatásra is le kéne vánszorogni, de hát az rohadt későn kezdődik. (21:30-kor. Az nekem késő.) Azért a reggeli piaclátogatáshoz némiképp összevakartam-forma magam, bár a meteorológiai körülmények a hajamon is nyomot hagytak, konkrétan úgy nézek ki, mint egy uszkár.
Tegnap hazafelé a HÉVen volt egy pár perc Pomáznál, amikor úgy éreztem magam, mint aki belecseppent egy Kusturica-filmbe. Ezt most csak rögzítem, hogy valamikor majd le is írjam, mert tényleg le kéne.
13/320 – Grejsimojs
Grejsimojs kérem egy ződ, stilizált, ikeás nájlonegér, aki egyben hangszóró is, mégpedig kékfogú, mint Harald.* Grejsimojs eredetileg a RK beszerzése volt**, ezen szokta hallgatni a Berliner Rundfunkot, de mától kezdve a Bűnök Barlangja ablakpárkányán fog ülni (mármint nem a RK, hanem Grejsimojs), és zenél, miközben én rajzolok. Terveim szerint nem is nagyon hagyom abba a következő két hétben. Ittenkém, olyan ez, mint valami könnyűdrog, az ember lánya ábrándosan gyártja a radírvucnit halomba, mandopopot hallgat egy bluetoothos egéren, és kissé eltévedten ténfereg a világban. Már amikor hagyják neki, ugye. (Az IKSz egy dögvész. Kimennek a gyivákok nagy optimizmusukban közösségi szolgálónak az oviba, ott pedig lefestetik velük a kerítést. Nem viccelek. Legalább három naplóban találkoztam a kerítésfestéssel. Hát milyen pontszámot adjak nektek erre, nyomorultkáim.)
Ma este amúgy találkozóm van a tanítóképzős baratináimmal, úgyhogy átmenetileg szüneteltetem a magányos élvezeteket, és elcihelődöm a székesfőfaluba. Nyilván teljesen alkalmatlan vagyok a szocializációra – általában is, de most különösképpen. No sebaj, ezek a nők már több mint harmincöt éve ismernek, nem fognak meglepődni.
Rajzfüzetet meg egy rotringot azért viszek magammal. Ja, meg radírt.
* Igen, a Bluetooth Kékfogú Haraldról kapta a nevét. Ha már tudtátok, sebaj. A tanár szabadságon is tanár. Ezt nyilván a munkahelyem is így gondolja, tegnap délután kettőkor telefonált rám a tanulmányi osztály vezetője, hogy izé, bocsi, még találtak hirtelen vagy harminc jelentkezőt, akinek el kéne bírálnom az IKSz meg önkéntességi pontszámait, lehetőleg máma még. Megtörtént. Igen, én meg egy balek vagyok. Ha ezt még nem tudtátok, nem olvastok engem elég régóta.
** Mint a múltkor megbeszéltük, a felnőttlét mérsékelten kellemes, de van egy nagy előnye: megvehetjük magunknak mindazokat a dolgokat, amiket tizenkét évesen szerettünk volna, vagy legalábbis szerettük volna, ha már léteznek azok a dolgok, és meg is tudjuk venni azokat. Ezért van nekem tizennyolc pöttyöském, egy rajzosztálynak elegendő mappám és rajzeszközöm, neki pedig Grejsimojsa és tizenöt Medicine pólója. A vicces zoknikról ne is beszéljünk.
13/319 – Kisbalta
Mivel (legalább elméletileg) tegnapelőtt óta tényleg a nyári szabadságomat töltöm, ezt megünneplő már megint valami eddig sose ismert fát kerülgetek a kisbaltámmal. Ehhez kellő mértékben be is vagyok tojva, mert az egésznek ugyan nincs semmiféle közéleti vagy karrieri vagy bármi más publikus tétje, csak magam számára fontos, de az éppen elég. Eddig a fejemben recsegtettem a dolgokat, de ma leülök az asztalomhoz, és nagymértékben a mai naptól függ, lesz-e ebből bármi, esetleg fogpiszkáló.
Úgyhogy, ha már ilyen illendő homályossággal körvonalaztam nektek, hogy mitől leszek a következő két hétben mániákusan boldog vagy összehuttyantan apatikus, most balra el.
13/318 – Kiránduhuhu
A svájci vendéget elhoztuk kirándulni.
Ide:
Kellő mértékben röhögök.
Nyilván fel vagyok őtözve ehhez, kékbe, mint Mária.
Minden nap más - mindennap más 