Minden nap más – mindennap más

Kimegyek a városba. Mármint a sajátunkba.

Azért nézek ilyen gyanakvóan, mert ma már háromféle időjárás volt, és nem tudom, ernyőt vigyek-e vagy szalmakalapot.

Elmentem fodrászhoz, levágattam a loboncot, és az nem is lett rossz. Ennek ellenére gyászban vagyok, mint Mátészalka, ugyanis az a határozott érzésem, azok a gennyládák a Kallosnál nem csak a csomagolást változtatták meg a hajfestékemen, hanem az összetételt is, ennek eredményeképpen pedig ez, ami a fejemen van, nem pipiros. Ugyanaz a kódja meg ugyanaz a neve, de NEM EGÉSZEN PIPIROS, és eddig én voltam az érdekes tanárnő a ki-nem-szarja-le színű pumuklihajjal, de innentől egy kövér öregasszony vagyok ún. “lakossági vörös” hajszínnel, amitől már csak egy lépés a dájer, a pacsuli meg a bébirózsaszín crocs-papucs.

Gacsaj Pestát már ne is említsük. Ő, mint ez tudható, halva van.

Egy kihagyott hét után ismét a munkahelyemre látogatok, ezt pedig extrán robbantott fejjel és a leginkább túlméretezett öreganyókás lebernyegemben teszem. Nem állítanám, hogy egészen szándékosan festek úgy, mint akinek szabadságra van szüksége, de, Tutatiszra, pont úgy nézek ki.

Amíg el nem jutok fodrászhoz (kedd! kedd!), addig leginkább az várható, hogy úgy fogok festeni, mint valami sajátos átmenet Rosie The Riveteer, egy szabadnapos viktoriánus dajka meg egy yangzhou-i halászfeleség között.

Az időjárás javul, én meg egyre csak romlok, a mai napot nagyrészt szédelgéssel töltöttem, kivéve egy egyórás intervallumot, amikor anyósom bekanalazott a kocsijába, és elvitt két csomagautomatához felvenni belőlük dógokat. Cserébe én segítettem a budakalászi Jyskből hazajuttatni egy matracot, ami szintén nem volt kihívásoktól mentes feladat, az áruátadójuk például extra jól el van dugva hátul.

Ha nem vettétek volna észre, még nem mondtam olyat, hogy hurrá, vakáció, mert nincs még nekem olyan, sőt, a helyzet sajátosságait tekintve nem is tudom, beszélhetek-e még egyáltalán olyasmiról. Most afféle limbóban vagyok, amikor már vége a vizsgaidőszaknak, de még nem jött el a nyári szabadságom ideje, és ha el is jön, az se számít semmit, mert munka mindig van, volt, lesz. Viszont keddre szereztem időpontot fodrászhoz, mert ez már nem várathat magára.

Jó, valójában ámbráscet volt az, de ez kit érdekel ebben a dögmelegben.