RSS

megaszondom kategória bejegyzései

9/216 – Menza

Ezt a képet még tegnap lőttem a szilvabokor alatti tél-van-vagy-tavasz-vagy-miabokám helyzetről:

Ma leginkább úgy érzem magam, mint aki megint ott van a menzán, ahová mások fizették be, a tányérban ugyanaz a híg, ízetlen krumplifőzelék, sőt mintha még a szokásosnál is több lenne benne a liszt és kevesebb a krumpli, a konyhásnéni meg önelégült arccal várja, hogy dicsérjék a főztjét, a jelek szerint pedig még csak nem is hiába. Hát jó. Valahol a táskámban van még eldugva egy kis csoki. Egy egészen kevés.

Viszont a nap süt, a szakdolgozóimnak segítségre van szüksége, a macskák pedig teletojták a budijukat, aztán elégedetten elhevertek a macskaszőrös kanapén. Tegyük, ami tőlünk telik. Ennél se többet, se kevesebbet nem tudok mondani.

 
Hozzászólás

Szerző: be 2022/04/04 hüvelyk megaszondom, tavasz

 

9/215 – Csuszamlás

Csicsergős szép tavaszi reggelt, vagy mi. Nálunk speciel ilyen volt:

Csak a móka kedvéért: négy éve így mentem el szavazni,

most meg így:

Megjegyzem, az is április eleji időpont volt. És milyen szépen csúsznak orcámon lefelé a rétegek, öröm nézni. Mint egy lassított földcsuszamlás.

Nos, nincs még négy évem erre a szarra. Ahhoz meg különösképpen nincs semmi ingerenciám, hogy ez alatt ostoba, káros és értelmetlen hülyeségekkel foglalkozzam. Úgyhogy ezeket én beikszeltem így,

most meg beülök ide,

mert ha már lúd, legyen döglött.

Menjetek el szavazni. Kivéve persze, ha nektek megfelel, ami most van. Nekem nem.

 
4 hozzászólás

Szerző: be 2022/04/03 hüvelyk újracucc, eská, megaszondom, tavasz

 

9/185 – Mnemotechnika

Megyek dolgozóba, mégpedig teljesen igaziba, terembe és diákok közé, busszal, juhé. Enyhe szépséghiba, hogy a levelezősöknek tartott délutáni maratonról van szó, ami után legközelebb a 19:20-as buszra tudok majd felevickélni, és háromnegyed kilencre haza is érek. Mégis, terembe, diákok közé, juhé.

Már harmadik hete tart a tavaszi félév, de én mégis úgy érzem, hogy csak most kezdődik el, pedig hát amíg a hallgatók nem mentek el gyakszira, két héten át ültem laposra a seggem a Broca-központról, Ellen Key-ről, a kommunikációs helyzetről, az asszimilációról, a mnemotechnikai eljárásokról meg a pedagógus tekintélyi helyzetéről döngicsélve. (Igen, ebben a félévben ilyen dolgokról tanítok, és ez csak ízelítő, lesz itt még minden a mentális lexikonoktól a nemzetiségi óvodákon meg Maria Montessorin át a metaforákig, és még tovább. Ma például a társadalmi mobilitásról meg a státuszcsoportokról meg a szociometriai felmérésekről fogok döngicsélni 5×45 percben. Nagy vagyok és dicső, mi?)

Annyira kell most nekem a tanítás, mint egy falat kenyér, és nem csak azért, mert megfizetnek érte, meg mert tudást adhatok át, hanem azért is, mert semmi más nem tudja úgy istenigazából elterelni a figyelmem a világról, márpedig arra szerintem mindannyian csúfosan rá vagyunk szorulva, hogy valaki vagy valami elterelje a figyelmünket. Persze ilyenkor mindig jön a nehezített pálya, márciusban még normális körülmények között is ideges vagyok és nyugtalan, az álmaim pedig extra hülyék, az éjjel például radioaktív kiskutyákat kellett fürdetnem szkafanderben, ők farkcsóválósan vidámak voltak, én meg nem annyira.

Inkább jöjjön tényleg az emberi tőke elmélete meg a társadalmi rétegződés, még ha ehhez át is kell szelnem felfelé a komplett Dunakanyart, ahol a természet még a lábujjait is ökölbe szorítja ilyenkor, és tényleg csak hetek kérdése, hogy elszabaduljon a tavasz.

 
Hozzászólás

Szerző: be 2022/03/04 hüvelyk újracucc, eská, megaszondom, tavasz, tél

 

9/46 – 10×45

Ennyi percet pofáztam máma, és ha a Repülő Kutató nem ruccan el értem kocsival, még mindig hazafelé döcögnék.

Szóval lényegében csak azt kívántam jelezni, hogy megvagyok, és mára maradjunk is ennyiben.

 
Hozzászólás

Szerző: be 2021/10/16 hüvelyk megaszondom, ősz

 

9/34 – Bengay

A Repülő Kutató végül este rendben hazaérkezett, 9:42 alatt teljesítvén a negyvenöt kilométerét, ami őtet örömmel tölté el, mert tíz órán belül akarta. Nyom nélkül persze nem múlt el az expedíció, azóta igen délceg és méltóságteljes módon közlekedik, nyomában pedig parfőmként húzza a Bengay kenőcs fátylát. (Azt Poci speciel imádja, fene a gusztusát.) Ezen a méltóságteljes módon, izomlazító krém palástjába burkolózva be is vonult a székesfőfaluba, én meg itt maradtam, hogy gatyába rázzam magam meg a lakást, mert innentől megint nincs egy szusz se vasárnapig, és még az is kérdéses, hogyan kaptok majd rólam bármiféle fotót, mert ezen a héten kétszer is hatkor megyek ki az ajtón.

Szándékomban is állt, tekintetes bíróság, hogy legalább ma puccba vágjam magam, de a lakás prioritást kapott, úgyhogy ma se láttok belőlem semmit. Mit mutogassak azon, hogy nyafogóruhában vakarom a redvát a tűzhelyről. Nesztek inkább egy tegnapi Maci, ő még csipásan is jobban fest, mint én ma csipa nélkül.

 
Hozzászólás

Szerző: be 2021/10/04 hüvelyk újracucc, eská, megaszondom, otthoncsücsü, ősz

 

Intermezzó – Zenea zélet, 2021-es kiadás

Tavaly már meséltem nektek erről, úgyhogy nem kell újra elmagyaráznom, mitisakarahogyishívják. Mivel a szokottnál is csámpásabb időket élünk, úgy döntöttem, hogy a mai napot fogom ómengyártásra használni, mert ugyan csak jövő kedden lesz az első órám, de ma is tanításügyben robogtam Esztergomba, úgyhogy tessék, ez jött össze idénre. (Ne felejtsétek el: tényleg igencsak eklektikus anyagból dolgozom.)

Az első:

A második:

A harmadik:

Hátizé.

 
Hozzászólás

Szerző: be 2021/09/08 hüvelyk ajándék, megaszondom, ősz

 

9/3 – Derékszög

Fél nap a Mentolos Zuzmóban és önsajnálatban tapicskálva, szegény én, harmadik napja ugyanaz a festékfoltos ümög van rajtam, egyedül és egyre fáradtabban küzdök a maszkolószalagokkal meg a létrával meg lakásunk derékszögtelen derékszögeivel, és közben idegen halott macskákon bőgicsélek, akikkel sosem találkoztam.

Inkább beküldöm most nektek tegnapról a mi két igencsak élő macskánkat, akik azonnal odaülnek, ahonnan én épp felállok pár percre.

 
3 hozzászólás

Szerző: be 2021/09/03 hüvelyk újracucc, eská, megaszondom, otthoncsücsü, ősz

 

8/364 – Wonton

Erre sem volt még példa az eddigi nyolc alatt, de valahol menet közben elvesztettem az évből egy napot. Mármint blogice. Augusztus 31. van, ergo ma kéne kijönnie a 365. bejegyzésnek, ehhez képest meg ez itt a 364. Szép. Mondjuk az is igaz, hogy amilyen év volt ez 2020 szeptemberétől 2021 szeptemberéig, örüljünk, hogy csak egyetlen napot vesztettem belőle. (Továbbra is blogice.)

A hülyeség és marhaság persze ma sem nyugszik, négykor ébredtem egy olyan álomból, amelyben sorozatgyilkosok után kellett nyomoznom, mert aki adós, fizessen. Nagyon szép komplex ügy volt, minden áldozat szénné tetoválva, és valahol a tetoválásaikban kellett bujkálnia a megfejtésnek, meg az sem volt mellékes, hogy éppen hány darab kábelkötöző szalag van a hullákon, mert azzal is volt valami számmisztikai idiotizmus. Az álom többi fele se volt jobb, olyan problémáim voltak, mint hogy pl. tésztanyújtást félbehagyva kimásztam a konyhaablakon, aztán nem találtam vissza a lakásomba, mert mindez épp valami tengerparti bungalótömegben történt, én pedig nem ismertem fel a saját ajtómat, a számát meg pláne nem jegyeztem meg a házikómnak. Gyanítom, valamilyen komplex módon ez is egy “aki adós, fizessen” projekt volt a tudatalattimban. Ezért majd még számolunk. (Értitek, számolunk, höhö.)

Úgyhogy ha már felvert négykor az alattas énem, gondoltam, adjunk egyet a fölöttesnek, és legyünk rém rendes kislányok. Ennélfogva, kapaszkodjatok meg, nekiláttam wontonokat töltögetni.

Istókbizi.

A szőrösök minderre teljesen belelkesedtek, ott keringéltek köröttem ordítva a konyhában, és azt kérdezgették, hát a mi reggelinkkel mi lesz. Ha eddig nem mondtam volna, vannak a világon verbális macskák, és vannak nonverbális macskák, Maci például sokat pofázik, Poci meg szinte alig, az “ide a kajánkkal, de azonnal” általában úgy fest, hogy Maci énekel, Poci pedig táncol hozzá, de ezúttal mind a kettő ott orgenyált nekem fél ötkor, miközben én a kis lisztes lapocskákkal tököltem. Húsz wontonig bírtam, aztán befogtam a duett száját fél-fél zacskó tasakossal, és amíg ők csámcsogtak, betöltöttem a maradék tizennégyet. A zuniverzum váratlan ajándékaként épp annyi töltelék volt, amennyi pünkt belement a wontonokba.

Munkám végeztével még megcsodáltam a napfelkeltét,

aztán kicsit kiájultam a futonon, és további színes-szagos hülyeségálmokkal múlattam az időmet. Ezúttal valami titkos női társaságba vettek fel, ami látszatra csak sminktippekről meg öltözködésről szólt, de valójában a céljuk a világuralom volt, amikor meg ezt megtudtam, azon kezdtem melózni, hogyan rúgathatnám ki magam konfliktus- és fájdalommentesen, mert hálistennek álmomban sem érdekelt jottányit sem a világuralom.

Mindenesetre egy adott ponton ebből is felébredtem, és akkor ők

megkérdezték, hogy hol a második reggeli.

Hát ezek történtek ma reggeliben, és nekem most valami évértékelőt kéne tartanom, a nyolcadik te magad légy vagy mi, de hát nézzetek a világomra, mit értékeljek azon, hah.

 
Hozzászólás

Szerző: be 2021/08/31 hüvelyk újracucc, eská, macs, megaszondom, nyár, otthoncsücsü

 

8/217 – Konkrét

Miután a lehető legkonkrétabb módon végighánytam az éjjelt, és körülbelül annyira éreztem magam erősnek, mint egy egynapos kiscsirke, amikor negyed tízkor a RK nagybátyja megkopogtatta a teraszajtót, kezében egy üveg kölnivel – hát bizony én azt mondtam neki lassan és tagoltan, hogy “Menj el!”

Ez ugyan nem az én kapum, de az enyém is éppúgy zárva van. Természetesen épp ma reggel láttam félszemmel egy cikket, ami valami olyasfélén siránkozik, hogy a társadalmi szolidaritásnak végleg kámpeca egy olyan világban, ahol a porták kapui csukva maradnak, és nem engedik be a locsolókat. Nekem erről csak annyi a véleményem, hogy megette a fene azt a világot, ahol a társadalmi szolidaritás attól függ, vízbevető hétfő estéjére részeg lesz-e minden férfi, és fejfájásig büdös minden nő.

 
1 hozzászólás

Szerző: be 2021/04/05 hüvelyk megaszondom, otthoncsücsü, tavasz

 

Eská – Csakazértis

Rövid, de határozott lépéseket tettem annak erányába, hogy tavaszba rántsam a nappalit (leszarom, milyen hónap van és hány fok, nekem most tavasz kell, és punktum).

Még csak az elején vagyok, de máris gyorsan lőttem egy fotót a párnákról (egy kis régi, egy kis új), mielőtt a családtagjaim mindent összeszőröznek és/vagy szétnyomkodnak a nagy seggükkel.

 
2 hozzászólás

Szerző: be 2021/02/15 hüvelyk újracucc, eská, megaszondom, otthoncsücsü

 

Intermezzó – A család az család

Van egy olyan új kifejezés, hogy “pandemic fine”, ami nagyjából annyit tesz, hogy élsz, megvagy, nem unatkozol, nem éhezel, nem vagy beteg sem, csak rohadtul eleged van ebből a szopornyicás nyomorúságból, amikor másfél éve láttad utoljára az anyád, több mint egy éve a húgodat meg az összes porontyát, és különleges világnapnak kell tartanod azt is, amikor ötven percig társalogsz egy huzatos utcasarkon, mindvégig arcmaszkban.

Süt még azért ránk az Isten napja, meg ott vannak a felemás zoknik és a színes lábaksz, de azért… de azért.

 
Hozzászólás

Szerző: be 2021/02/04 hüvelyk ajándék, megaszondom, tél

 

8/25 – Vinete

Már megint a hülyeség, a marhaság és a dühöngés, most pakolok éppen egyheti holmit Esztergomba, délután már megint 5×45 percezek, ráadásul tegnap nem tudtam elmenni a barátnőimmel se kocsmázni, mert leterített a hasmenés.

Ne egyetek ötnapos majonézes vinetét, és ne menjetek hozzá olyan csávóhoz, aki folyton elmegy hazulról, ehhez meg mindig dugig hagyja a hűtőt.

 
Hozzászólás

Szerző: be 2020/09/25 hüvelyk újracucc, eská, megaszondom, ősz

 

Intermezzó, avagy váratlan körkérdés

Elnézést mindenkitől, de engem tényleg piszkosul felzabált az írás meg a félév kezdete, szóval törekszem ugyan, de eddig még arra sem jutott időm-energiám, hogy rákérdezzek: mire lennétek kíváncsiak az új blogévben, óh, nyájas olvasók? Mivel ezúttal tényleg a leghalványabb lila gőzöm sincs a lehetséges válaszokról, itt hagyom ezt a kérdést nyitva, mint egy csűrajtót, de valóban szeretném tudni, mit olvasnátok-néznétek szívesen, és megpróbálok annak függvényében blogni. (Ne mondjátok, hogy nincs ilyen szó, épp most írtam le, tehát ennélfogva mostantól igenis létező dolog.)

Ja, a biztonság kedvéért nesztek valami random kép az elmúlt hétből csak úgy. Egy kép, aszongyák, úgyis több mond száz szónál.

 
14 hozzászólás

Szerző: be 2020/09/20 hüvelyk blabla, megaszondom

 

7/366 – Gesztus

Azt hiszem, ez igen szép és szimbóleikus gesztus lesz, ezzel a fotóval fejezni be a blogévet. A koszos ablak előtt a megcsupált, de éppen a legnagyobb svunggal virágzó sarkantyúkák, az ablak homályos tükrében meg a szintén eléggé megcsupált szerző.

Más években ilyenkor szokott lenni mindenféle évzáró meg évnyitó hejehuja és jövendölés is, de ez ezúttal elmarad. Attól még persze holnaptól ismét új év kezdődik. Reméljük.

 
Hozzászólás

Szerző: be 2020/08/31 hüvelyk újracucc, eská, megaszondom, nyár, otthoncsücsü

 

7/358 – Tényleg

Na ma tényleg vasárnap van, én meg futok magam után.

 
Hozzászólás

Szerző: be 2020/08/23 hüvelyk megaszondom, nyár

 

Eská 7/39 – D9PQ

Ez a név ugyan úgy hangzik, mintha egy laptophoz vagy egy elektronikus zenekarhoz, esetleg valami trendi partidroghoz tartozna, de nem, ez a múlt heti tevékenységem volt. Mivel a folyamatról már eddig is be-beszámoltam, a cucc elkészítésére a komplett recept pedig itt van (nagyon alapos, sokfotós leírásokkal), annyiból meg fogjátok úszni, hogy kaptok némi bevezető szöveget meg egy galériát abból, miket kattintgattam közben.

Mindenekelőtt: én először 1997-ben varrtam patchworköt, kezdetben kézzel – naná, egyetemista voltam egy kollégiumi szobában, varrógép nélkül. Akkor még Eriket sem örököltem meg a RK nagymamájától, bár a RK már megvolt, sőt, az első izékét, egy párnahuzatot, éppen neki varrtam 1997 karácsonyára. Utána több-kevesebb erőbedobással varrogattam mindenfélét, ágytakarót, falvédőt, egy afféle nemhivatalos kiállításom is volt egy szentendrei kocsmában, úgy nagyjából tizenöt éve viszont teljesen abbahagytam, slussz.

Annak, hogy miért kezdtem el, elég sok köze volt ahhoz, hogy miért hagytam abba, bármilyen viccesen is hangzik ez. Nekem a patchwork/quilt mindig azt jelentette, hogy A Nagy Recikláló Buli. Az egésznek a rongyos romantikája volt az, ami elbűvölt: telepes asszonyok a prérin, egyik kezükben bot, amivel a kojotokat kergetik a tyúkudvarból, a másikban meg a család széthordott ruháinak megmentett cafatkái, mit nekünk anyagszűke. Mikor elkezdtem ilyesmiket varrni, a saját kiszuperált holmijaimat nyírtam szét hozzá, turkálóban vettem fillérekért alapanyagot (akár ruhákat, akár kallódó anyagszéleket), és általában attól voltam a legboldogabb, hogy valami használhatatlanból valami szépet tudok csinálni.

Aztán ez az egész félrement a fenébe. Hogy pontos legyek, nem az én elképzeléseim változtak meg, hanem a világ húzott el mellettem, de mint egy raketta. Nekem már attól is lelkifucim volt, ha direkt azért mentem be egy random anyagboltba, hogy vásznakat vegyek magamnak méterben (hol van itt ebben a Nagy Recikláló Buli), de az ütötte ki végképp a biztosítékot, amikor megtudtam, hogy léteznek direkt erre a célra gyártott vásznak, desőt direkt erre kitalált mintakollekciók. Amikor azt is megtudtam, hogy léteznek direkt erre a célra összerakott anyagcsomagok, abbahagytam az egészet. Fujj. Hol van ettől kezdve ennek az egésznek sportértéke, kérdem én. Nem kell anyagra vadászni, nem kell a színkombinációkon vacillálni, anyagmennyiségek arányaival bíbelődni, csak bemész a boltba, oszt megveszed azt a három köteg fat quartert, amit direkt azért állítottak össze, hogy a legkevésbé se érezd magad telepes asszonynak a prérin. Innentől kezdve nem számít már értéknek a kreativitás meg a színérzék meg a találékonyság, elég az is, ha van annyi zsozsód, hogy beruházz három köteg előrecsomagolt Kaffe Fassettbe meg ha igazán vastag vagy, egy longarm quilt varrógépbe, netántán pláne steppelő programokkal, aztán erisszed.

Szóval, mondhatni, a fogyasztói társadalom szépen felzabálta az én patchwork-varrhatnékomat. A technikám sose volt különösebben jó (az illesztéseim kriminálisak, a derékszögeket csak látásból ismerem, és, ami azt illeti, egyenes vonalban varrni sem tudok igazából, ami tényleg röhejes), úgyhogy az, amit én hozzá tudtam adni az egészhez, a terület kommercializálódásával seperc alatt elvesztette az értékét. Hogy most miért ugrottam megint neki? Nos, tulajdonképpen merő punkságból. Mit nekem ti zordon fat quarterek meg jelly rollok meg layer cake-ek, én attól vagyok dicső, hogy turkálós paplanhuzatokból meg kiszuperált pizsamákból meg rendelésre varrott nyafogóruhák után maradt cafatokból is meg tudom csinálni ugyanezt, azangyalátneki.

Úgyhogy megcsináltam.

A végleges végeredmény persze még várat magára, ez egyelőre csak a kész “fedlap”, innen még bélelni meg hátlapozni meg keretezni meg tűzni kell, de azt majd valamikor máskor. Most örülök annak, amim van.

Mielőtt pedig a szőrös terrorista nekifeküdne megtépni (már kerülgeti, mint látható), egy elégedett sóhajjal összehajtogatom, és elrakom.

 
 

7/288 – Lomosfiók

Néha igen komolyan elgondolkodom azon, egyáltalán hogy a nyavalyába értem én el bármit az életben. Ha eddig nem derült volna ki (mely esetben valamit igen rosszul csinálok ezen a blogon), rendkívül kényelmes vagyok, sőt inkább lusta; kellemetlenül sokat húzom az időt és prokrasztinálok; a nemszeretem feladatokat ezer nyávogás árán csinálom meg; a szeretem feladatokat nagy lelkesedéssel kitalálom magamnak, aztán azokkal is csak időt húzok és prokrasztinálok és nyávogok; mindehhez ráadásul gyakorlatilag nincsenek ambícióim, tudományos kariőr és más verebek helyett én egészen jól elvagyok a Bűnök Barlangjában Pocival és több kiló horgolófonallal. Ha ez eddig nem lett volna elég, én még arra sem vagyok alkalmas, hogy megfelelően marketingeljem munkásságomat, merthogy valamilyen rejtélyes módon a nyávogás és prokrasztinálás ellenére is csak-csak összehozok egyet-mást. Ez a munkásság ugyan nagyrészt pipefing, de vannak olyanok, akik ennél kevesebb pipefinggal is jobban el tudják adni magukat.

Ahogyan ezt valaha Gertrude Stein írta magáról, nagyon sok bennem a tehetetlenségi nyomaték és nagyon kevés az iniciatíva, magyarán ha ráállok egy vágányra, addig kattogok rajta végig, amíg el nem fogy, vagy közbe nem jön egy váltó, amit valaki más átállított. Balszerencsémre ráadásul igen sok olyan emberrel vagyok körülvéve, akik vagy nagyon szorgalmasak és tehetségesek, vagy nagyon jól el tudják adni magukat, vagy mindez együtt. Csak ami a Repülő Kutatót illeti (ha eddig ez úgyszintén nem lett volna egyértelmű), a pasas a maga korosztályában és szakmájában az egyik legnagyobb lumen, méghozzá nem csak a saját utcájában, hanem az Óperenciás tenger mindkét partján, de még ott is, ahol a kurta farkú malac túr. Ezt nem azért mondom, mert elfogult feleség módjára bárhová odacsipognám, hogy az én Drágaszágom a legszebb, legokosabb és legügyesebb, és párja nincs a világon, hanem mert ez tényleg így van.

Szóval én ezeket most csak azért nyávogtam el, mert természetesen megint egy nemszeretem feladattal kell megküzdenem, amit már rég meg kellett volna csinálnom, de természetesen hetek óta halasztgatom, mert rohadtul nincs kedvem hozzá. Ahhoz, hogy lezárhassam a félévem a doktorin, mindenféle kutatási beszámolókat kell írogatnom, és egyrészt ebben a félévben jóformán nem csináltam semmiccse, amiről beszámolhatnék, másrészt pedig ott egye meg a fene az egész doktorit. A témám szép lassan szétesik a seggem alatt, pontosabban szétverik mindazt, amiért fontosnak tartanám, hogy megírjam ezt a kehes disszertációt, és egyre inkább úgy érzem, hogy mire befejezném, az egész nem lenne jó másra, mint afféle epitáfiumnak, “nézzétek, milyen volt, és milyen lehetett volna”. Egy képeslap lesz belőle, bekeretezve, üveg alatt, lepréselt gizgaz a telefonkönyvben, egy olyan bizbasz, amit csak azért hagy a lomosfiókban az ember, mert nem tudja, hová tehetné.

Mostanra viszont tényleg körmömre égett a gyertya, és tényleg meg kell írnom azt a rühes kutatási beszámolót, még ha úgy is érzem, hogy a fejem lett az imént emlegetett lomosfiók. Hát akkor uccuneki.

Ilyenformán fest nálunk az uccuneki valósága,

de ilyennek érződik:

 
2 hozzászólás

Szerző: be 2020/06/14 hüvelyk újracucc, eská, macs, megaszondom, nyár

 

7/286 – Gáz

Mint mondani szokták, addig jár a korsó a kútra, amíg el nem törik. Ez pontosan így is van.

Elég sokat írok itt a Repülő Kutatóról, de az aggódás nagy részét megtartom magamnak. Egyébként is, A Középkorú Férfi Keserveit, Midőn Rádöbben Saját Halandóságára, már letudtuk ante blog. (Korán érünk és vénülünk, no.) Mire én ezt itt elkezdtem írni 2013-ban, már túl voltunk a vesekrízis talán-homok-de-mindenképpen-vigyázz magadra stádiumán, túlvoltunk az isiászos mingyámeghalokon, és megjöttek a kötelező pofonok is a kortársak hirtelen-váratlan halálaival. Ennélfogva röpködés meg konferenciák meg publikációk garmada meg bármi ellenére is, a Repülő Kutató viszonylag egészséges életet élt, elegendő alvás, heti két futás, sok zöldség, sok folyadék.

Aztán beütött a kolera.

Az idei tavaszból mindannyian többé-kevésbé megtépázva fogunk előkerülni (egyszer muszáj lesz erről bővebben is írnom, attól tartok), de míg a legtöbben valószínűleg azon problémáztak, hogy miként tölthetnék be a normális életükbe ütött lyukakat, a Repülő Kutató esetében bebizonyosodott, hogy életének kutatói része gáznemű, és minden rendelkezésre álló teret simán betölt. Ennélfogva azt az időt, amit repüléssel, találkozókkal, konferenciákkal, ingvásárlással meg más effélékkel töltött volna, nem arra használta, hogy például megtanuljon korongozni vagy salátát telepítsen a kiskertbe, hanem csak ült a seggén, és írt. Amikor nem írt, akkor távmegbeszélt. Amikor nem távmegbeszélt, akkor a cetlijeit kurkászta. Értitek, na.

Erre mondtam én még valamikor április elején (asszem), hogy a jézusmáriáját neki, már megint 2005-ben vagyunk. Akkoriban éppen a disszertációját írta, és egész pontosan úgy nézett ki ez a tavasz is, mint a 2005-ös: reggel felkel, leül, ír, este feláll, elmegy aludni. Oké, annyit javult a helyzet 2005 óta, hogy reggelire megeszi a zöldségeket, és heti kétszer elmegy futni. Meg néha főz. És mosogat is. Cserébe viszont azóta elmúlt tizenöt év, és egyikünk se lesz fiatalabb, ő például egész biztosan nem, mert előbb-utóbb agyonvágom.

Tegnap délután, valahol az idei harmincötödik tanulmány közepén elkezdődött a “valami baj van, ott hátul deréktájon, és kisugárzik belőle”. Ez az ő diagnózisaival afféle dzsolidzsóker, mert az isiász meg a vesenyavalya is ott hátul deréktájon és kisugárzik belőle, de estére már nyilvánvaló lett, hogy a veséje lesz az. Hurrá. A fél nyolctól kezdődő zoomos megbeszélését (ami mellesleg fél tízig tartott) már nagyrészt fel-alá járkálva töltötte, kezében a laptoppal, az éjszaka az meg pont úgy nézett ki, mint ilyenkor elvárható.

Az nyilván nem opció, hogy agyonvágom, aztán leülöm, és reménykedem abban, hogy éppen nem kerül azidőtájt velem együtt a böribe valami kurrens celeb, úgyhogy még akár a dutyikönyvtárat is gondozhatom, amíg le vagyok csukva. (Amennyire én követem az eseményeket, a dutyikönyvtár gondozása valamiért a zalatnaycinikre szokott szállni, nem a magyartanárnőkre, akik elsikkasztották az osztálykasszát.) Az se tűnik túlságosan kézenfekvő lehetőségnek, hogy jól itthagyjam, aztán reménykedjem abban, hogy felkanalazza valami seprűs pillájú szöszi, akinek imponálnak a Doktor Doktor Bubó Bubók, és egyéb vágya sincs, mint hogy professzorfeleség legyen egy Nagy Ember mellett, reggel kiporciózza a vitaminjait, este megtisztítsa a csakráit, és beállítson a telefonján egy appot, ami félóránként szól, hogy “igyál vizet, kisszívem”. Az én szupererőm a zsörtölődés meg a megaszondom, és már április elején megmondtam neki, hogy vigyázzon magára, mert az isiásza meg a veséje. Azóta is mondom. Azóta is épp olyan hatásfokkal, mint az elején.

Rohadtul el vagyok keseredve, feleim. 2005 all over again, de most már nemcsak öregebb és elhasználtabb vagyok, hanem türelmetlenebb is, és jóval határozottabb véleményem van a feladatmegosztásról, különösen annak tekintetében, hogy kinek a feladata vigyázni a Repülő Kutató harmatos egészségére. Egészen konkrétan az övé, basszameg. Hadd vegyem már felnőttszámba, és hadd ne mondjak már olyanokat, hogy “ó, de hát ilyenek a férfiak”, mert semmi kedvem hozzá. Most komolyan, a nők már valamikor Éva meg az alma óta tudják, a háttérből muszáj manipulálni a nyavalyásokat, hogy elérjük, amit akarunk, és mindeközben az ember lánya továbbra is rendes feleségnek érezhesse magát, de nekem ehhez átkozottul nincs már semmiféle ingerenciám. Legyünk már felnőttek mindannyian, a kutyafaszába, és felejtsük el Nabokov Veráját.

Na, nesztek egy kép is, ha unjátok a szöveget. Tegnap lőttem, amikor Pocival leültünk filmet nézni. A Nagy Ember odalent kétrét görnyedve körözött a nappaliban a laptopjával, idefent meg Peggy Carter mindenkinek szétrúgta a seggét, akinek muszáj volt, ahelyett, hogy szárazdajkát játszott volna velük. Girl powah, azám.

 
6 hozzászólás

Szerző: be 2020/06/12 hüvelyk eská, macs, megaszondom, nyár

 

7/275 – Netovább, újratöltve

Már megint és sokadjára nincs jobb ötletem, mint hogy Csipike példáját kövessem, vagyis elharsogjam, hogy “eddig és netovább”, aztán példátlanul gonosz leszek összerakjam magam emberformájúra, és fejest ugorjak a feladataimba.

Annyira elegem van, hogy csak. Elegem van ebből a nyúlós-nyűgös, vacogós-nyafogós tavaszból, a távoktatásnak nevezett szörnyszülöttből, elegem van abból, hogy tutimegmondó kisiparosok dörgölik az orrom alá, ugyan miért ültem otthon két és fél hónapig, és elegem van abból is, hogy most már kimehetnék, de minek: a tavaszi félévvel nyűglődni nem szabad nekünk továbbra sem másként, csak zsebkendővégről és távlatosan, ami rengeteg fölösleges pluszmunkával és pluszmajréval jár tanárnak és hallgatónak egyaránt. Elegem van abból, hogy folyton prokrasztinálok, és sehogyse haladok a dolgaimmal (ja, itt üt be a pluszmajré), és még az olyan pötiproblémákból is elegem van, hogy március közepe óta alig hordok rendes cipőt, és teljesen elszokott tőlük a lábam.

Már megint nincs más megoldásom, mint dühöngeni egy sort, aztán összeharapni a fogam, és dérrel-dúrral megcsinálni mindent, amit kell. Rendes cipőben, akár van annak értelme az ittésmostban, akár nincs.

Leginkább nincs. Verné szájba enmagát a zuniverzum, teljesen le vagyok gatyásodva agyilag, és hosszú órákat töltök azzal, hogy mingyámingyá megcsinálom, és persze már régen megcsinálhattam volna ahelyett, hogy a hülye kiscicát simogatom,

meg hogy a hajnali órákon fölös horgolékokat gyártok halomba.

Gyerünk, igazi munka, engem azért tartanak.

 
Hozzászólás

Szerző: be 2020/06/01 hüvelyk újracucc, eská, macs, megaszondom, nyár, otthoncsücsü, tavasz

 

7/241 – Illúzió

Az alábbi képet annak a kedves olvasómnak ajánlom, aki tegnap kettesre osztályozta a festékfoltos gatyámat.

Árulhatnék én illúziókat is, kéremszépen, de azt hiszem, arra már vannak elegen mások.

 
26 hozzászólás

Szerző: be 2020/04/28 hüvelyk eská, megaszondom, otthoncsücsü, tavasz