otthoncsücsü kategória bejegyzései

Elég gyakran eszembe szokott jutni az Emil.Rulez! örökbecsű dala, a Csakacipő. (Nem kíméllek meg titeket tőle, persze hogy nem. Ha azt hittétek, hogy igen, nem ismertek engem.)

Van ebben egy olyan szövegrészlet, hogyaszongya: “Mindenki hülye, aki a prodzsektbe van, pedig élhetnénk nyugisan, boldogan”. Na ezúttal ez pontosan öt óra tízkor jutott eszembe, amikor Dupladoktor Bubó Bubó elvonult a Bűnök Barlangja előtt, kisgatyás pizsiben, egy sünis-rókás pokrócot ölelgetve, nyomában pedig elszánt léptekkel haladt Nagyseggű Maruszja. (Édesjóistenem, máris megsajnáltam azt a szerencsétlent, akinek esetleg ez az első bejegyzés a blogomon, amibe belefut.) A földszintre tartottak éppen, hogy ott folytassák tovább az alvást.

Én addigra amúgy már túl voltam a konyha felsöprésén és felmosásán, a saját korpuszom és hajam tatarozásán, egy gépnyi kimosott és kiteregetett ruhán (a jelek szerint egész hajnalban vizes bulikat tartottam, no), és Miss Marple meg egy csomó tarkabarka közepette ültem éppen,

amikor elvonult az ajtóm előtt a processzió.

Aztán mindannyian visszaaludtunk, és én olyan vad hülyeségeket álmodtam, amilyeneket ilyenkor szokás. Valamilyen alpesi kutatóházban laktunk, és a Repülő Kutató egyik bűntársa becsengetett hozzánk, hogy a teraszunkról bemászhasson a saját fürdőszobájába, mert a macskája bezárta az ajtót, és most ott nyávog. Ekkor felébredtem pár pillanatra, és konstatáltam, hogy a szőrös terrorista éppen gurrogva rohangál összes emeleteinken csak úgy passzióból. Aztán visszaaludtam, és megint ott voltam az alpesi kutatóházban, zoknikat kellett foltoznom, és közben elkezdett olvadni a fejünk fölött a kásás hó, bádogereszek cseperészgettek, én ismételten felébredtem, elmentem pisilni, aztán visszaaludtam a kutatóházba, olvadt körülöttünk az összes miskuláncia, és amikor már a levéltár is beázott, mi pedig azon gondolkodtunk, vajon ha kivéssük a helyéről a fürdőkádat, le tudunk-e benne hajózni a biztonságos szárazföldre, végleg felébredtem. A RK ebben a pillanatban már a zuhany alatt állt, és németül társalgott önmagával. Ez már nem álom volt, hanem realitás. “Mindenki hülye, aki a prodzsektbe van”, bizonyám.

Mondtam már nektek, hogy nekem van a legérdekesebben unalmas életem? Hát persze hogy mondtam.

Ja, meg a leggyűröttebb ruháim. Hja, így jár az, aki hajnalban visszaalszik.

Azt hiszem, front van, vagy mi a fészkes, mert nekem a fejem fáj, Poci meg gurrogva rohangál, és próbálja teljes erőből szétrúgni a lakást. Meglehetős sikerrel, ha mondhatom.

Pedig tegnap milyen cukin ült itt velem, ni.

U.i.: Mint közben kiderült, ma van Medárd napja. Már mindent értek.

Mármint az űrprogram, nem Zeusz aranyfürtű fia. Kicsit úgy érzem magam, mint a tudós, aki összerakott egy rakettát a sufniban, de nem tudja, mit csináljon vele. Távolléti vizsgáztatás, hajh. Végtelenül röhejes, amikor az ember rengeteg kattintgatással összeácsol egy dolgozatot, aztán kilövi az űrbe, és reménykedik, hogy oda fog csapódni, ahol a diákok vannak.

Eddig (legalábbis a távolléti kémjelentések alapján) elég jól állunk, de azért itt ülök tűkön, és várok. Várom, hogy kitöltsék a dolgozatokat, várom, hogy kijavíthassam, na meg persze várom, hogy megnőjön az erkélyládában a sarkantyúka,

megpirosodjon a fán a cseresznye,

és közben jobb híján izéket gyártok izékhez, mert a nagy várakozásban csak erre fussa.

Vannak persze olyanok, akik nem nagyon várakoznak, Poci például eléggé révbeért-félének látszik.