Én azokból igen sokat engedtem lefelé, bár egyes területeken eredetileg sem voltak magasak, envágott és enfestett hajammal például a szopornyicamentes időkben sem voltam teljesen elégedetlen. Mostanra viszont már az se érdekel nagyon, hogy mennyire öregnek látszom.
Az viszont még igen, hogy mennyire nyúzottan festek. Pedig ma amúgy épp itthoncsücsü napom is van, aludni is aludtam eleget, és pacsmagokat is kentem a pofámra.
Méla kis novemberi hétfő reggel, a macskák csendben maszognak, én is csendben maszogok, a kert egyre csupaszabb, de a sarkantyúkák továbbra sem bírnak magukkal.
Alapállapotom az “úgy akarom, ahogy lesz”, és a jelen helyzetben nemigen tudok elképzelni jobb alapállapotot.
Mivelhogy meg kellett etetni a kovászt. Így nézett ki a tortaforma, amikor betettem,
aztán így, amikor kivettem.
Receptet ne kérdezzetek, mert nem tudok mondani, lényegében gerincvelőből csináltam…
Mivel a mai napból még nem tudom mi lesz (jelenleg horgolással a kezemben ülök jól bevackolva egy csomó tarkabarka ágynemű között), hadd mutatom be a tegnap esti bulit.
Előbb ott döglöttünk ketten Macival,
Poci pedig helytelenítően nézte,
aztán ő is odajött velünk dögleni.
(Azt nem tudom, miért babrálok mind a két képen a hajammal, általában nem szokásom.)
Ha nem vigyázunk, ma hasonlóan szenvedélyes és izgalmas mulatságok várhatók. De lehet, hogy ha vigyázunk, akkor is.
Ma valamiért tök nyomott vagyok, ezt pedig csokival és szundikával próbálom kúrálni, szóval ez itt most csak egy “nyugi, még megvagyok” poszt.
Tegnap este amúgy sikerült egyetlen szimbóleikus fotóba sűrítve megragadnom a 2020-as évek lényegét:
Igen, az ott egy maszk, varrás közben, ahajt rajta hátul pedig egy épp ki tudja honnan előlődörgő poloska.
A sarkantyúka még mindig nem hagyja magát,
meg valójában mi sem. A RK elment Covid-tesztet csináltatni, hogy kedden visszatérhessen a nevéhez, vagyishát ő lehessen A Kutató, Aki Végre Megint Repül. Én, belátván, hogy az idei őszt-telet valószínűleg tényleg cikcakkruhában fogom lenyomni (házon kívül) meg nyafogóruhában (házon belül), poláranyagokat szedegetek elő ábrándosan, hogy rittyentsek belőlük néhány új darabot az eddigiek mellé. A macskák pedig, mondanom se kell, éppen alszanak.
Annyit mondogatják, hogy ha a zélet citrommal kínál, csinálj belőle limonádét, hát az lesz. Valószínűleg zsályás-levendulás, mert abból van néhány palacknyi a pincében. És ha nagyon csuhaj kedvet akarok magamnak, meggysör is van…
Láttatok ti már olyan igazi, veritábilis, hosszanmaszogós, nemfésülködős, elmosódott lustanapot? Ha még nem, tessék:
Ah, mennyire hiányzott már egy ilyen.
Ezek a bejegyzések egyre inkább a csokievésre hasonlítanak, vö. hetekig egy kocka sem, aztán egybül egy teljes tábla. Ez van, no, ma hajnalban előbb a medencém szólt, hogy ébresztő, aztán a büdös kis mókusnyuszik kezdtek aktivizálódni, úgyhogy akár blogolhatnék is, ha már úgyis itt vagyok. Hajrá.
Van nekem egy olyan szokásom, hogy nem csak magamnak, hanem a lakásnak is turkálok ezt-azt: általában ágyneműt, de ha úgy adódik, asztalneműt is. A múltkor például ezeket turkáltam ki a lakásnak néhány fityingért:
Ha jól emlékszem, az abrosz ötszáz pénzbe fájt, a szalvéták ötven-ötvenbe. Len-pamut keverék holmikért ennek a sokszorosát kéne kipengetni rendes boltban, ahová amúgy sem járok, úgyhogy azt is teljesen elfogadhatónak ítéltem, hogy az abroszon van néhány kimoshatatlan folt, a szélén pedig kibomlott a varrás. Hé, én ezeket úgyis meg fogom kisbencézni, gyertek szépen a mamához.
A szalvétákat a tavaszi asztalomon képzeltem el, de az abroszt most ősszel óhajtottam használni, úgyhogy most ezt mutatom be, a szalvétáknak búcsút mondunk egy időre.
Első lépésként a téglalap formából négyzeteset nyiszáltam, mert a kerek asztalra tök idétlen téglalap alakú abroszokat pakolni, a négyzet szélét pedig gondosan visszahajtottam, és elszegtem. Ezt nem fotóztam be nektek, mert ebben nincs semmi extra. Az extrák ezután következtek:
Mindez a “Patchwork, meleg színek” feliratú dobozomból jött ki, mert nekem köztudomásúlag annyi dobozom van, mint a ragya. Kiválogattam belőlük háromféle sárgát, hasonló vastagságú pamutanyagból, aztán uccuneki.
A cél az volt, hogy a kimoshatatlan foltokat meg más apró folytonossági hibákat rátétekkel takarjam el, úgyhogy nekiláttam előállítani a szajrét:
Három levélforma sablon csak úgy szabad kézzel megrajzolva, na meg egy kis ragasztófátyol, a végén pedig ott állunk két tucatnyi levélkével.
És akkor jöhet Erik.
Ezen a ponton elkapott a lendület, és amíg kész nem lett az egész, eszembe se jutott fotózni. Végül persze több levél került rá, mint amennyi folt volt az abroszon, de hát tényleg elkapott a lendület, na.
Megfelelő mértékben büszke is vagyok magamra, nem tagadom.
Következő feladatunk (mármint nekem és Eriknek) a téglalapból-négyzet folyamat során leesett abroszszélek reciklálása lesz,
én például egy kenyeres zsákocskát látok már elég határozottan magam előtt, de erről még megkérdezem Eriket is.
Ez volt a kilátásom a mai napra a “katedrám” mellől.
Hadd nyilatkoztatok ki, ha már itt vagyunk. Fiajim, én úgy utálom az online oktatást, mint a kukoricagölödint, de ezúttal muszáj volt. (Nyugi, nincs velem semmi baj. Velem semmi.)
Mivel idénre (remélhetőleg) végeztem a falfestéssel, hadd mutatom be, hogyan fest jelenleg a nappali meg az ő fala.
Ez itt a természetes megvilágítás,
ez pedig az esti fény:
A közönség mulattatására tréninggatyás férj is van ezen a fotón meg egy Maci nevű macska, aki épp eksztatikusan dürrög fésülés közben.
Mi változott még az eddigiekhez képest? A kanapét újrabéláztam, mert kriminális családom nagyot alakított az elmúlt két évben, és úgy ki volt seggelve szegény, mint egy tízéves mackónadrág. Emellett pedig elfordítottam kilencven fokkal, így most a hosszabbik oldala fekszik rá a falra, viszont ez azzal járt, hogy az étkező felé néző alacsony polcok, akik eddig békében megbújtak a kanapé mögött, kigyüttek a világ szeme elé, mégpedig a hátlapjukat mutogatva a nappaliban héderezőknek.
Na ezt a hátlapot én jobb híján jól bevontam öntapadós tapétával. (Felhívnám a figyelmet a műbecsre, amelynek eredményeként az egész egyetlen folytatólagos áltégla álfalnak látszik, holott négy függőleges tapétacsík van ráapplikálva két különálló polcra. Ha már hülyéskedünk, tegyük azt megfelelő precizitással.) A tapétázott polchát mellé pedig odahúztam a gazdátlanná vált tévéállványt, ami addig a kanapé folytatásában vala a falon, és a továbbiakban ezt fogjuk használni dohányzóasztalként (ami ebben a vircsaftban leginkább azt jelenti, hogy ott lakik a macskák itatóbögréje.)
Ez van most. A fotók rendezői jobbján látható nagy üres falfelület még vár a képekre, amiknek fel kell kerülnie oda. Eddig azért nem jutottak fel, mert az elrendezésükkel tökölök. (Pontosabban azzal, hogyan pakoljam fel őket úgy, hogy még változtatni tudjak az elrendezésen. Mielőtt likakat fúrnék a falba, látni is szeretném, hová érdemes.)
Mit mondhatnék: terv van, eszköz van, úgyhogy ha idő is lesz hozzá, előbb-utóbb megtörténik.
Most komolyan, mintha ők nyomtak volna le tegnap egy huszonegy órás napot, nem én.
Asszem, bedűlök közéjük.
Kezdjük azzal, mi volt a helyzet állása 9:40-kor.
Szerintem ez haladás. A helyzet állása 3:40-kor ugyanis ez volt,
a velociraptorok pedig nyilván ezúttal is résen:
Némi hisztérikus röhögés kíséretében informállak, hogy sok év után ismét Diwali-ünnepet tartok, a férjemet elűztem erre az időre Esztergomba (nem kell annyira sajnálni, befizetem őtet szállodába), a vendégekről lövésem sincs, ki és mikor érkezik meg, és közben mikor éppen hányan lesznek itt, de elkérem anyósom CrockPotját is a sajátom mellé, hogy melegen tartsam a curryket, amiket csak még ezután fogok megfőzni, mielőtt, miután és közben kitakarítom a lakást, áthúzom az ágyneműket, megvarrom egy gatya belső varrását, és általánosságban véve próbálok nem keresztülbucskázni a fejemen.
Én erről ugyan már tegnapelőtt azt mondtam, hogy úgy akarom, ahogy lesz, de azért folyton felvihogok, még ha nem is úgy festettem egy órával ezelőtt, mint aki nagyon röhögne.
Pedig dehogyisnem.
Mire emberformájúvá pofoztam magam (holnaptól esmég tancsitancsi), a nagy pakolászásban elhánytam az önfotózós fényzőgépet, csak a másikat találtam meg, ami, hát mit mondjak.
A lényeg, hogy megvagyok. Erre ez a gép is elég jól tud bizonyítékot szolgáltatni.
Here comes Bééélaaaa!…
Megjegyzem, ebben a házban mindenki azon dolgozik, hogy tönkretegye a munkámat. Szétkarmolják, összeszőrözik, kiülik a nagy seggükkel, sötöbö, sötöbö. A RK viszont most elment túrázni, a szőrös disznók meg a futonomon hédereznek, úgyhogy gyerünk, Béla, bulizzunk.
Ha végetér az emeleten a zsolozsma, előveszem a fúrógépet, aztán a porszívót is, és újratetriszezem a világot. Vasárnap van, végül is, mikor vegye elő az ember a fúrógépet, ha nem ma? (Bútortoligálás is lesz amúgy, kipróbálok egy nekünk-új elrendezést.)
Egyelőre így állunk. Maci kifejezetten elégedettnek tűnik, de hát az egy istenáldotta jó természetű macska, amíg van hami, simi és néznivaló, neki minden mindegy.
Kilátásaink egyre faszábbak. A hencseren a Repülő Kutató éppen tudományt termel, a vendégszobában a húgom onlány konferenciál, a macskák összevissza alszanak, én meg… na igen.
Most beeresztem mélyalapozóval, aztán ha az megszáradt, nekifutok a pemzlivel. Holnap estig akkor is kész kell lennie, ha trollasszonyok potyognak az égből, nincs nekem se időm, se türelmem ennél többhöz.
Én tényleg csak glettelni akartam, de a szőrös disznók teljesen belelkesedtek az összevissza vuzigált bútoroktól.
Szerintem majd néha átrendezem nekik a lakást, ne unatkozzanak.
(A párnahuzatokat is kimostam. Így nézne ki a készlet, ha nem kézimunkáznék. Szerintem a Repülő Kutató nem elég hálás azért, hogy mégis azt teszem.)
Tegnap du. beesett a húgom, ma reggel már el is rohantak a Repülő Kutatóval konferenciálni. Én itthon maradtam, a mosógépet etetem és a glettgipszre sandítgatok, és kábé annyira érzem magam intellektuálisnak, mint az a tepsi fehércsokis zabpehelykeksz, amit hajnali felkuvikolásom során sütöttem, csak úgy.
A húgom, mint afféle lelkiismeretes nőszemély, egészen ólmos volt a félelemtől, hogy jaj, konferencia, jaj, előadás, jaj. Én vagy nem a megfelelő konferenciákra járok, vagy pedig már teljesen el vagyok fásulva évente visszatérő szekcióelnöki feladataimban, de minderre azt mondtam neki, hogy ne marháskodjon, a közönség mind káposztafejekből áll, és ugyan vannak köztük elvétve okos káposztafejek, de a legtöbbjük hosszan és unalmasan és nyökögve fog előadni valamiről, amit sehogyan se bír vagy akar érdekessé tenni, az időkereteket meg egyikük sem képes betartani, sőt, megsértődnek, mikor figyelmeztetik őket arra, hogy már csak három percük van, óóóó, de hát még annyi mindent el akartam mondani. Hát bmeg, akkor mondtad volna el, amit akarsz, ne nyökögj tizenhét hótunalmas percig az első három diádról.
Annyiban valószínűleg mégiscsak hasonlítok a kekszre, hogy én is zabos vagyok, abban semmi hiba. Az ősz viszont gyönyörű odakint a kertben,
és nekem szerdáig még szünetem van, hollárihó, ott egye meg a fene a tudományt.
Mármint “villany leó”. Ma áramszünet lesz kies falunk minket is magába foglaló részében, ami persze azért pikáns, mert minden tevékenység, amivel foglalkozni óhajték, áramot igényel.
Legalább a hajam megmostam, és titeket sem hagylak kontent nélkül: így nézett ki tegnapelőtt a napfelkelte. Ma nem látni, mert akkora rohadt nagy köd van, hogy még az út túloldala sem látszik.
Annak az útnak a túloldala, ott a szobrok mögött, nü.
Na, hazaértünk.
A hétvége elég jelentős részét azzal töltöttük, hogy a 2021-es Rally Hungary (ezt csak azért linkelem be, hogy lássátok, nem hazudok) útvonalait és autóit próbáltuk kikerülni, ami azért volt kihívás, mert a verseny egy része konkrétan a bényei főutcán zajlott, nekünk meg ott volt a szállásunk. Ezek után óhatatlanul kitört belőlünk a röhögés, amikor ma délelőtt az autópályán a Suzuki Motul csapat két kamionjával is találkoztunk.
Mindenesetre most már itthon maszogok, a Repülő Kutató berohant a székesfőfaluba, estére meg kenyeret ígértem neki, úgyhogy lépni kell ezügyben. A macskák viszont a helyzetnek megfelelő sértett arckifejezéssel kerülgetnek, úgyhogy előbb a macskabudikat kell kitakarítanom, és az összes, de összes szőnyegünket helyére húzgálnom, mert azokat meg ők használták ralipályának. Otthon, édes otthon.
 | mák - Adventi dekkolás 2021/1… |
 | perenne2 - Adventi dekkolás 2021/1… |
| mák - 9/87 – Lila köd |
 | Dalbergia - 9/87 – Lila köd |
| mák - 9/80 – Mámegin gomb… |
Minden nap más - mindennap más 