otthoncsücsü kategória bejegyzései

Épp tegnap panaszoltam el, hogy miként esett, amikor a hidegen kelesztett kenyértészta kicsellózott velem, így muszáj volt éjszakai műszakot tartanom miatta.

Nos, az összes csapás ellenére is viszonylag vekniszerű vekni lett a végeredmény,

és ez önmagában nem lenne nagy kunszt, de ezzel avattam fel az új kovászt. Valahol a Mentolos Zuzmóval folytatott harcaim közepette ugyanis sikerült megdögölesztenem a régit, és egy ideig ugyan próbálkoztam azzal, hogy újraélesszem, de nem sikerült.

Most viszont végre használható állapotban van az új, hurrá.

Lehet fogadásokat kötni, ez vajon meddig bírja. A múltkorinak két év jött össze, csak mondom.

Az otthoncsücsü napok vége felé döngetünk, jövő héten már teljes erővel repesztek bele a mindenfélébe, és huszonötödike estig lényegében nincs megállás, levelezős órák halomszám, huszonhetedikétől viszont megint jöhet a körömrágós majré, hogy a gyakszihéten vajon melyik hallgató alól karanténozzák ki a Babóca csoportot. Az álmaim is egyre lükébbek (bár ezt nehéz elképzelni), egyre gyakrabban álmodom néma csendben érkező űrnindzsákkal, ma éjjel például egy minden irányból védtelen kis víkendházból kellett kimenekíteni miattuk fél tucat gyereket, ők természetesen nem bírták befogni a szájukat, én meg nem ijeszthettem meg őket, mert akkor pláne bömbölni kezdenek. Jajistenem, az a sok szétszórt kis cipő, amit mind fel kellett rájuk adogatni, és közben rozoga fotelek alól húzkodtam ki tiszta pelenkákat meg plüssmacikat, ez is kell, az is kell, odakint meg egyre több villám közepette nyílt meg egyre több dimenziókapu. Nyilván nyöszörögve ébredtem és teljes pánikban, aztán már csak azért fohászkodtam, hátha legalább van vagy hajnali öt, de nem volt, csak háromnegyed három, én meg nem tudtam visszaaludni fél hatig, amikor már amúgy fel is kelhettem volna.

Ha láttok valakit talpig rózsaszínben és virágmintásan, ne gondoljátok automatikusan azt, hogy hej de csuhaj kedvében van. Az is lehet, hogy az éjjel űrnindzsákkal álmodott.

Helló, új év, épp úgy nézel ki, mint a régi. Az álmaim se jobbak, ma hajnalban ezúttal a követező mondatra ébredtem: “Komfortos kis kacatmadár vagy, mondtam Pötyinek, aki erre nem válaszolt semmit, de fél óra múlva elköltözött tőlem.” Mások ilyenekből írnak novellákat. Valamikor én is ilyenekből írtam novellákat, de most inkább sóhajtva elővettem a smirglit meg a mélyalapozót, és elindultam a konyha felé a macskák érdeklődő kíséretében.

Más híreink se kedvezőbbek, a hajam például kriminálisan fel van robbanva, a muszikák az éjjel összevissza vuzigálták rohangálás közben a szőnyegeket (kis híja volt, hogy nem gurultam le a lépcsőn, amikor kilátogattam a vécére), a szél pedig olyan ordas módon fúj, hogy muszáj lesz beköltöztetnem valahová a teraszról a festőműhelyt, mielőtt minden megtelik nyírfaszöszmővel.

Ami a festőműhelyt illeti, sokadjára bizonyosodott be, hogy a dobozban más színe van a festéknek, mint felkenve, és ismét más színe van laptopképernyőn, amikor az ember NCS S kódokat próbál leválogatni. Hát, na, khm. Én nem ilyen lovakat akartam.

Afölött nincs vita, hogy ezek is elég csinos lovak, de attól még nem ilyeneket akartam, no. Még nem tudom, hogy a valóságot fogom hajlítani a szándékaimhoz (=pacsmagok kevergetése és más csapások) vagy a szándékaimat a valósághoz (=hagyom az egészet a francba, jóleszaz! felkiáltással). Mit szóltok?

Mindent összevéve nem állítanám persze, hogy az életem egy összecammantott szarkupac, de mikor tegnap elfogyasztottam a konyhapultnál állva* szerény sülttojás-vacsorámat egy dokumentumfilm mellett, mely azt mutatta be, miért robbant fel Texasban egy kőolajfinomító,

mindeközben a Repülő Kutató és Professor Krtek ezt vacsorázták Berlinben:

Lehet, hogy amikor hazaérnek, a professzor véletlenül be fog esni fejjel a vécébe. Csak úgy egészen véletlenül.

* Az étkezőasztalon van minden, amit leszedtem az akkor-még-nem-zöld lovakról. Nekem már nem jutott hely.