Mármint az a szó/mondat, ami úgy megy, mintha jönne, és elölről meg hátulról is ugyanúgy olvasható. Ez ugyan a bejegyzés sorszámáról jutott eszembe, de alapvetően a fotóim nagy része is ilyen lett ezen a héten: nem tudni, éppen jövőben vagy menőben lőttem őket, többeket pláne éppen a busz ablakából, amint elsuhannak mellettem, vagy én suhanok el mellettük, ami végülis egyremegy. Galéria!
Mézédesen süt a nap, ezt pedig ki kell használni, mert a hét végére már esőcskét jövendölnek. Tegnap végre eljutottam fodrászhoz, és ma itthoncsücsü napom van, amit egy második számú bábkészítős táska összeállításával kell töltenem, ami ugyan munkamunka, de azért mégiscsak öröm, mert ez most itt bütykölnivalók és miszitmaszatok programja, amire lassan semmilyen formában nincs időm.
A munkahelyi levelek ellen viszont még ilyenkor sincs orvosság, verné ki a ragya, aki az e-mailt kitalálta.
Non, je ne regrette rien, ma egész nap nem csináltam semmit azon kívül, hogy magamat meg a környezetemet gondozzam, azt is igen ráérősen. A macskák felváltva tettek nálam udvariassági látogatásokat, most éppen Böci van soron. Mindjárt el is alszik a frissen húzott ágyneműn.
Még mindig nem tündöklök régi pompámban (haha), de muszáj volt szájat festenem magamnak, mert nélküle úgy néztem ki, mint Miss Havisham, ha ő még rémlik valahonnét.
Oké, én legalább tarkabarkába vagyok öltözve, de ez pillanatnyilag vajmi keveset segít.
Minden jótett elnyeri méltó büntetését, de szintúgy a rossztettek is, úgyhogy bármit is tennél, mindenképpen szopóágra kerülsz. Vigasztalásul csak annyit tehetek hozzá, hogy ha nem teszel semmit, akkor is.
Hogy valamelyest kevésbé spirituális síkra tereljem a konverzációt: ma reggelre illő módon pofán vertek mindenféle korábbi cselekedeteim meg a hiányuk meg egyáltalán az, hogy figyelmen kívül hagytam felmenőim állandó intetét, miszerint “vigyázzál magadra, fijam”. Nyilván ennek is meg kellett érkeznie előbb-utóbb: addig hajtottam magam csapágyasra az elmúlt három plusz héten, hogy ma reggel némiképp defektesen ébredtem. Kicsi takony, kicsi láz, de a tapasztalatok alapján ha ezt nem fekszem ki most, akkor később tényleg csúfosan felfordulok, és valószínűleg akkor, amikor még ennyire se lesz rá időm meg lehetőségem. Úgyhogy ma meg holnap sok forró teákkal és itthonmaszogással kúrálom magam, aztán meglássuk, mint a vak is mondta.
Szerencsétekre tegnap programon kívül is lőttem magamról fotót, mert úgy éreztem, stílusos vagyok és laza és vicces. Mint egy arizonai soccer mom a kisvárosi Oktoberfesten. (Igen, a zoknimon perecek vannak meg söröskriglik.)
Akkor én harákolva balra el, nektek meg kellemes hétkezdetet.
Mivel megest ott tartunk, hogy vesztem elfele a kontrollt az életem fölött, nekiláttam kiredvázni a mosókonyhát. Most tartunk egy kávészünetet, aztán uccu bele vissza.
Szeptember 1., Egyed napja. A hajam még (többé-kevésbé) tart. Reggel óta értekezletet szervezek, ehhez pedig nyilván a leghatékonyabb, ha a Szentendrei Bolond Asszony a Padlásról lebernyeges őrültekházi áutfitjét hordom.
Az új blogév tiszteletére (meg mert már rohadtul unom a plusz kattintgatást) akkorában kapjátok ezentúl a fotót, amekkorában a WordPress méltóztatik megjeleníteni. Az elmúlt 13 évben mindig beállítottam 300 pixel szélesre, és fellőttem úgy ahogy volt, de aztán a WP elkezdett kavarni összevissza, és kábé március óta minden alkalommal külön eljárás kell ahhoz bejegyzés-szerkesztés közben, hogy akkora legyen a fotó, mint mindig is volt.
Na hát innentől rájuk bízom, méretezzék kedvükre. (Azért szóljatok, ha erősen rontja a bejegyzés-megnézési élményt, mert akkor dérrel-dúrral, de visszatérek a 300 pixelhez.)
Roppantul gyanakvó tekintetem van itt ezen a fotón, de higgyétek el, minden okom megvan rá. Egy hét múlva már tancsitancsi, és még a szokásosnál is kevésbé tudom biztosra, éppen hány diák fog a fejünkre esni, hol és hogyan. Még mindig nem kaptuk meg a pót-felvételi eredményeit.
Kedden, ha már elevett a fene Esztergomba, a tradícióknak megfelelően bementem a Hádába is (ne ítélkezzetek, most már ez az egyetlen turkáló járóföldnyi környéken, amibe eljutok), és vettem egy ilyet. Kéretik külön kiröhögni a szárnyacskákat.
Nyilvánvalóan átalakítani vettem – a Hádában éppen 50%-os leértékelés volt mindenre, és úgy vélem, megvolt az oka annak, hogy a szárnyacskás hupikék izé ott maradt gazdátlanul még ilyen körülmények közt is. Eredetileg azt gondoltam, alsószoknyát csinálok belőle, de még az is lehet, hogy csak lenyisszantom a röhejes fodrokat, és gyártok a nyesedékből valami elviselhető pántmegoldást. A jelenlegi helyzetben csak afféle gyöngécske spagettipántok tartják a miskulanciát, márpedig én nem veszek fel cicifix nélkül semmit, pláne ha 97% poliészter, 3% elasztán.
Miccóltok? Érdemes hupikék ruhában gondolkodnom, vagy irányozzam be egyből a hupikék alsószoknyát?
Ha pókcsípés lenne, annak hívnám, de nem, engem az a dög konkrétan megharapott, nézzétek csak azt a bazi nagy piros foltot. És ez már egy hetes! Merthogy egy erdőbényei pók zabált belém! Az egyetlen, amiben bízhatok, hogy menet közben agyonnyomtam tonnadonna testemmel, de nem vagyok optimista.
A tetoválásomat is ideje lenne felfrissíttetni, mert ha jól számolom, már tizenkét éve megvan.
Ugyan még mindig nem megyek sehová, de ha már megrendeltem a világ összes sminkszerét, nekiláttam kikerázni magam itt csendes magányomba’. Van rajtam alapozó, korrektor, pirosító, púder, szemceruza, háromféle színű szemhéjfesték “ombre” stílben összeblendelve, szempillaspirál, szemöldökceruza, szájkontúrceruza, rúzs.
Messziről pont úgy nézek ki, mint nélkülük.
Közelről (és egy pöttyel jobb megvilágításban) is pont olyan nyúzott vagyok, mint előtte, csak több rajtam a vakolat.
Tanulság? Az nincs.
Látszatra ez igazán tuti dolce far niente, de valójában a jövő heti alkalmassági vizsgákat szervezem. Igen, többes számban. És nem, nem akarok beszélni róla.
Ma azt terveztem, hogy megyek találkozni baratinákkal, de erőst kipurcantam az időjárástól, úgyhogy maradok az ódalamra dűlve, mint a Costa Concordia. Ide is csak azért rakok fel macskáksz meg lábaksz, hogy ne rontsam a posztolási statisztikát.
(Nyugi, a RK-nak is megvan mind a kettő.)
Mindent meg lehet szokni valahogy a dögmelegtől kezdve egészen a szakdolgozatokig, de miért muszáj, ugyan miért.
Ilyen feje van annak, aki bő két hét alatt megrajzolt egy 24 oldalas csendeskönyvet, borítóval meg három (átmenetileg) véglegesre kidolgozott színes oldalpárral, aztán az egészet feltöltötte egy pályázatra.
Holnap-holnapután hétvégét tartok, aztán vissza kell másznom a felnőtt életembe, ahol anyósom ruháit kell bevenni, apósom gatyáit felhajtani, plusz szakdolgozók, akiket az elmúlt két hétben bottal kergettem el, hogyaszongya majd augusztusban. Ha tudnátok, én ezt mind mennyire nehemahakaharom.
Egyre lehordottabb állapotban vagyok, például csak akkor vettem észre, megérkezett a jövendölt dögmeleg, amikor ma délután az akvarellceruza elkezdett úgy viselkedni, mint az illik neki. (Igen, összemázoltam az izzadt kezemmel.)
“Kishitűségből katedrális, ez lett a művem, szép nagyon.” Hadd legyen most akkora pofám, hogy kiadatlan verseimből idézzek az éppen elcsesződőben levő csendeskönyvem kapcsán, oké?
Ma is szopattam magam, anyám, stop. Ezúttal tényleg nagyon de nagyon. Nem csoda, hogy csak alkonyatkor volt érkezésem önfotóra.
Hajh, de feladtam én magnak a feladatot, hajh de mennyire.
Azt már régóta mondom, hogy csak az a kihívás, amit magadnak tűzöl ki, mert amikor a nyakadba akasztanak egy feladatot azzal a felkiáltással, hogy “ez szép kihívás lesz!”, általában csak szopatnak, anyám, stop. Oké, mint kénytelen voltam rájönni már jó régen, a magamnak tűzött kihívásoknál csak annyi a különbség, hogy szopatom magam, anyám, stop. Én például mocsok rosszul rajzolok rövidülésben embereket és bármilyen pózban kutyákat, na hát most kitalálhatjátok, mivel bajmolódom.
Ezek után pláne az önszabotálás tankönyvi példája, hogy ha már mocsok rosszul rajzolok kutyákat, most éppen olyan kutyát rajzolok, aminek három feje van. Azt meg talán már mondanom sem kell, hogy rövidülésben van…
Természetesen rendkívüli mértékben élvezem az egészet, ha esetleg erről kétségeitek lennétek.
Új hét, a régi móka. Nyilván lemaradásban vagyok a terveimhez képest, technikai tudásom messze nincs olyan jó állapotban, mint ágasbogasan burjánzó fantáziám (khm) és hajmeresztően egyedi koncepcióm (KHM). Tegnap például már odavittem a RK-hoz egy skiccet azzal, hogy mondsza jóbarát, milyen jármű ez és milyen irányba halad.
Hálistennek eltalálta, hogy troli, és arra jobbra megy a picsába el.
Mondanom se kell, döngetek tovább, és ezen a héten még ne várjatok öltözködésileg semmi érdekeset, mert csak az nem csalódik, aki nem reménykedik, mondá Császár Gyula a Germániáról írott turisztikai alapműben.
Minden nap új varázslat, mint a Knorr. Most például már tudom, hogy könnyebben rajzolok minótauroszt, mint esernyőt.
 | mák - 14/37 – Pom |
 | Kriszti - 14/37 – Pom |
| mák - 14/32 – Tűzenergia |
 | magyaroramegminden - 14/32 – Tűzenergia |
| magyaroramegminden - 14/27 – Holdsüti |
