Valamiért ma extra kelletlen vagyok bármihez, úgyhogy nesztek egy kép tegnapról.
otthoncsücsü kategória bejegyzései
8/141 – Gumicsizma
Nyilván ma sem megyek sehová.
Azaz, mégiscsak: kiviszem a kukába azt a két tonna macskaszart és macskapisit, amit a szőrös disznók gyártottak nekünk ajiba. Mondanom sem kell, ehhez nyafogóruhában és a latyakra való tekintettel gumicsizmában leszek.
8/140 – Akceleráció
(Mára felfüggesztjük a Pinokkió hadműveletet, inkább mesélek.)
Amióta beütött a szopornyica, meg vagyunk győződve arról, hogy ha beköszönt valamelyikünknél egy vakbélgyulladás, a konyhapulton kéne megműtenünk magunkat szakácskéssel. Egyébként sem vagyunk nagy orvoshozjáró népek, de tavaly március óta én pl. csak mellrák-szűrésen voltam (az ilyesmit roppant fontosnak tartom, úgyhogy uccuneki, szopornyica ide vagy oda), a Repülő Kutató meg szemésznél. Egy ponton túl az ember már nem mondhatja, hogy a szeme jó, csak a karja nem elég hosszú, pláne ha az egész napja bötűk között telik. Meg is kapta szépen az új szemüveget, ami elvileg ugyan nem multifokális (még), de nagyjából ugyanazt csinálja, mintha az lenne.
Az orvoshoz járást mink ebben az időszakban választott képviselőinken keresztül gyakoroltuk, értsd macskák. Pocinak tegnap adtuk be az utolsó gyógyszert, de Lóci meg a pityikélője állandó kontrollt igényel, Maci pedig, hogy is mondjam, még folyamatban van. Amikor először elküldtem a RK-val, azt mondtam neki, hogy szóljon bent a szervizben, teljes generált kérünk olajcserével. Nos, mivel egy autóval ellentétben egy macskát nem lehet ott hagyni egy hétre, ami alatt szétkapják, és lecserélik benne soké’ az alkatrészeket, lépésről lépésre haladunk. Az elmúlt két hétben a szájgyulladásával szórakoztunk, aztán majd jöhet a többi.
Mindezt azért meséltem el, hogy megértsétek A Nagy Macskahordozó Mizériát. Nekünk anno két macskahordozónk volt, remek fröccsöntött nájlon mind a kettő. Aztán Celó letörte az egyiknek az ajtaját, miután csontig harapta az ujjam, és azóta nem volt csak egy. Ezzel az egy macskahordozóval szállítgattuk ide-oda az állatkákat, és szarban lettünk volna, ha egyszerre többet is kell, de azt megúsztuk. Szarban valami más miatt lettünk, hajaj.
Nem teljesen érthető okokból (az akceleráció lesz az vajmi) egyre nagyobb darab macskáink vannak. Celofán lényegében akkora volt, mint egy méretesebb tengerimalac, csak nem olyan duci, mellette Poci tényleg Nagyseggű Maruszjának számított. Aztán jött Lóci, aki leginkább egy görögdinnyére hajaz. A méretkülönbségek nyilvánvalóak voltak, de mivel a két macska sosem tartózkodott ugyanabban a légtérben, leginkább abban a formában jelentek meg, hogy anyósom, akihez Lócit kiadtuk dajkaságba, innentől kezdve Pocit “pici, csinos, sovány cicának” kezdte titulálni. Ezt Nagyseggű Maruszja meglepett pislogással fogadta, ilyesmihez nem volt hozzászokva. És aztán végül jött Maci, aki nemcsak akkora, mint egy bornyú, de ha végre kikezelik a mindenféléit, fogyókúrás programra is lesz ítélve, plusz kajla, mint egy részeg gibbon. Nédda.
(Igen, ablakot kéne pucolni. Majd.)
Na szóval a macskák egyre nagyobbak (és csámpásabbak) lettek, mi pedig még mindig ugyanazzal a fröccsöntött nájlon hordozóval hurcoltuk ide-oda az egész menazsériát, holott például Lócinak szét kellett csavarozni az alsó meg felső részt, hogy bele lehessen pakolni, mert ha megkutyálta magát, nem fért be az ajtón. Hát ez a fröccsöntött nájlon hordozó esett szét a RK kezében. Nagyobb baj, hogy Maci éppen benne volt. Még nagyobb baj, hogy éppen akkor akarta betenni a kocsiba az állatkórházból hazafelé indulvást. Az utcán. Az első alkalommal, amikor elvitte teljes generálra plusz olajcsere. Maci ugyan igen nyugodt példány*, de ez neki is sok volt.
A következő végtelen perceket a Repülő Kutató azzal töltötte, hogy az állatkórházzal szomszédos telekről próbálta begyűjteni a ház tulaja és az épp ott tartózkodó GLS-futárok segítségével a tuják alatt bujkáló, csipezetlen macskát, aki épp túl volt egy szurin meg egy vizsgálaton meg más olyan dolgokon, amik egy évek óta velünk élő állatot is kiakasztanának, nemhogy egy olyat, aki épp csak nemrég került hozzánk. Hát így esett, hogy Maci az első állatorvosi látogatás után a csomagtartóban jött haza a hordozó roncsaival egyetemben.
És így esett, hogy dérrel-dúrral beruháztunk egy elöl és felül is nyitható, fémrácsos macskaböribe, ami tíz kilóig teherbír és rugózáras lappancsa van.
* Eddig még sose volt olyan macskánk, aki odaáll nézni a konyhapulthoz, hogyan készítjük elé a gyógyszerét. Poci már akkor hét határon túl van a futon mögött, amikor elkezdek lerámolni a pultról, hogy odaférhessen egy macskasegg. Maci ezzel szemben lényegében sorba áll a gyógyszerért. Lenyomni ugyan neki is le kell, de utána sem lappang sértetten a bútorok mögött, hanem hanyatt vágja magát, hogy simogassuk.
8/139 – A krétai paradoxon
Ugye emlékeztek arra, hogy azt mondtam, hazudni fogok, de sokat? Nos, a szavahihetőségemre eddig nem volt panasz.
Természetesen mindezt nyafogóruhában írom a futonon, de azért képzeljük el, hogy lenne hová mennem kirittyentve, desőt még ki is tudnám rittyenteni hozzá magam.
8/138 – Kucik
Ma reggel lényegében saját magamat lőttem lábon, de minden jó valamire, ha másnak nem, akkor elrettentő példának. Úgyhogy, kedveszkéim, teljes pompájában bemutathatom, miért nem használok én hajszárítót.
Porszívót, na azt használnék. Nék.
Nyilván velem van a baj, én pakoltam be a macskáknak szánt párnát a polárok helyére (úgyis bemásztak, akkor legalább ne az alapanyagaimat szőrözzék össze, köszipuszi), de már egy hete nem mászott be a kucikba* senki. Gondolom, Maci direkt arra várt, hogy az egészségügyi határértéknél feljebb nőjön a szöszmöszök és pormacskák száma.
Summa summárum, engem itt most megszabotáltak.
* Ez, mint idén nyáron megtudtam, szlovákul annyit tesz, hogy “sarok”. Tanári életem legbizarrabb jelenetei közé tartozik, amikor ott ülök a záróvizsga-bizottságban, és érdeklődő, ámde mégis üres tekintettel hallgatom a szlovák szakirányos hallgatók feleleteit. Egy vakkantást sem értek belőle, az “áno” kivételével. Mindenesetre eldöntöttem, hogy államvizsgánként egy új szót mindenképpen megtanulok. A “kúcik” volt az első.
8/136 – Dehó, reme, róna
Mik nincsenek, höhh.
És csak január 14-ig kellett várni rá, bágátell.
8/135 – Fánk
Éjjel álmomban találtam egy századeleji újsághírt egy gazdag öregemberről, aki szerelmi vallomás gyanánt jótékonysági árverésen negyvenezer lekváros fánkot vett meg egy ifjú hölgy számára. Az ifjú hölgy erre ezt a negyvenezer lekváros fánkot szétpakolta a lakásában, és belépőjegyért árulta a látványt. Mindezt (még mindig álmomban) elmeséltem kocsmázás közben a barátnőimnek, hogy megröhögtessem őket, de ők nem értették, miért röhögök ezen az igen szép romantikus történeten.
Konklúziók, avagy mitisakarhatott mondani nekem a cihém:
- fánkot kéne sütnöm;
- ideje megint vicces dolgokat böngészni az Arcanumban;
- marha rég találkoztam a barátnőimmel.
Mindeközben a való világban, ó, öröm, ó, bódottá, végre összeereszthettük a macskákat.
Pocin ugyan az látszik, hogy “mingyá lekenek neked egyet” (megtörtént), de ezzel együtt is jóval nagyobb nyugi van, mint az elmúlt héten bármikor. Phű.
8/134 – Demobilizé
Azt hiszem, mostanra értettem meg teljes mértékben, mit jelent mások számára a karantény, nem is kellett hozzá más, mint 2 db macska.
Poci takonykórja miatt szeparálni kellett az állatkákat, ez eddig megvan, ugye? Na mármost, mivel mi egy lüxüs méretű hodályban tengetjük napjainkat, ez azt jelenti, hogy macskánként jut legalább 50 nm per kopf, külön etető-itató-szarató, ráadásul ezeket a berendezéseket el sem kellett mozgatni eddigi helyükről, mert még amikor az összeszoktatás zajlott, eleve úgy találtuk ki, hogy mindenkinek lehessen saját élettere, nem is kicsi. Mondom, lüxüs.
Amíg Poci kornyadtan heverészett az emeleti radiátorok valamelyikén, addig nem is volt különösebb gond. Maci néha odaállt sipákolni az ajtó elé, hogy ő fel akar menni az emeletre, de ennyi. Poci viszont, bár még mindig tüsszög és szipákol, tegnap estére teljesen megfickósodott, és mindenáron be akart jönni a nappaliba. Maci mindeközben mindenáron fel akart menni az emeletre, tehát kaparta az ajtót, és halkan vonyított, mint egy kuty.
Azt hiszem, el tudjátok képzelni, kábé milyen koncentrációt igényel, hogy állandóan visszatologass egy macskát az ajtó őt illető oldalára, miközben ő vad elszántsággal követeli a 1. másik emeletet, 2. másik macskát, 3. másik embert. Macinak sikerült is kétszer áttörnie (a bánomi áttörés, höhöhö*), mázlinkra viszont ő legalább felvehető és ide-oda passzolható, szemben Pocival, aki ilyenkor azonnal nyolc napon túl gyógyuló sérüléseket okoz. (A RK-nak még mindig hiányos az egyik ujjlenyomata, csak mondom.)
Viszonylagos csend és nyugalom csak akkor van, ha mindkét macskának jut társaság (=jobb híján egy másik ember). Ezért írtam én ennek a bejegyzésnek a felét totál demobilizált állapotban, nédda.
Drukkoljatok, hogy a mai kontrollon Pocit nyilvánítsák gyógyult állapotúnak, mert egy hete sincsenek szétültetve a dögök, és máris a karanténfáradtság összes jele kijött rajtuk. Ha sokáig folytatják, ránk is átragad, ojvé.
* Az Esztergomban van, azért höhöhö.
8/132 – Mégisbunda
Helló, vasárnap. Hajrobbantás, majd háziasszonyi teendők.
Macskafronton még nem jöttünk ki a szarból, bár ma reggel már kellő előkészületekkel nyomtuk bele Maciba a gyogyit, úgyhogy egyszer sem köpte vissza, és Pocit, aki a tegnapi napot igen bágyadtan hevergélte végig, a szekrény tetejéről kellett leszedni a saját gyogyi-adagjához.
Képünk az “úgyse jövök le, bebebe” során készült,
és tényleg piszkosul ideje lenne már annak, hogy a gardróbszekrény pucér hátára visszaszögeljem a borítást, de miután kimostam, kiderült, hogy kiszívta a nap, így át kell forgatnom a visszájára, és miután három darabból volt összevarrva, ez nem olyan egyszerű folyamat, mint a kifordítom-befordítom, mégisbundaabunda.
Na, gyürkőzzünk neki. Annak is.
8/131 – Mintha
“Veres az ég alja, alighanem szél lesz”, de a cukorkaszínű sajnos nem tudom, milyen időjárási körülményeket jósol.
A prognózisaim mindemellett nem túl jók: Maci háromszor köpte vissza ma reggel a szájgyulladására kapott gyógyszert, Poci meg itt ül a hátam és a futon mögött, a hogyléte iránti érdeklődésre csak ellenséges tekintettel reagál, és hol szortyog, hol nem, de kijönni nem akar.
Én mindeközben próbálok úgy tenni, mintha minden rendben lenne,
de a telefonom itt a zsebemben, ha felhívnának az állatkórházból, mint ígérték. Ha nem hívnak fel délutánig, tán még telefonálni is fogok.
Hogy ezek a januárok folyton azzal telnek, hogy a macskák miatt fosunk, az árgyélusát neki!
8/130 – Vizsga
Ma összesen négyféle tárgyból vizsgáztatok, ami a régi szép világban úgy festett, hogy felöltözöm embernek, aztán elpendlizem Esztergomba. Na most ehhez képest ebben az új világban ez a vizsgáztató hacukám,
(a nyafogóruha legalább vadiúj, ilyen állapottyában még az utcára is felveszem),
ez itt a Vizsgahelyszín 1.,
(asszisztensem éppen abbahagyta saját segge nyalogatását, most horkol),
ez meg a Vizsgahelyszín 2.
(kupleráj minden mennyiségben, a másik asszisztens a radiátoron melengeti a hasikáját, és közben halkan szörcsög).
Ha nem lenne humorérzéksz, talán még nyivácskolnék is, de hálistennek van.
8/129 – Érdekes
A reggeleink, az a gyanúm, igen mozgalmasak lesznek, amíg tart Poci felső légúti kutykuruttya. Fél tizenegyre sikerült eljutni oda, hogy Maci abbahagyta a pattogást és nyivákolást,
Poci pedig kijött a futon mögül, ahová felháborodásában vonult be a gyógyszerezés után (bár továbbra sem talál engem túl bizalomgerjesztőnek, csak rá kell nézni).
Élj meg érdekes időket, mi? Érdekes egekkel.
8/128 – Szörcs
Extra jó napunk van eddig: én hajnali négyig nem tudtam elaludni, ébredés ótától úgy fáj a fejem, hogy majd eldurran, Poci meg szörcsögve kelt, úgyhogy mostanra túl van vizsgálaton, röntgenen, injekción, és bele kell majd gyömöszölni a felső légúti kutykuruttyára a gyogyit. Emellett szeparálva van Macitól, aki pénteken lesz hivatalos az orvoshoz, ha addig nem kezd ő is szörcsögni, mert akkor hamarabb. Ja, és délelőtt elvették a vizet. Ez a fűtést is érinti, úgyhogy, hm, vajon hová tettük a hősugárzót?
Áram van meg internet is, no. Lesz ez még így se!
(Csak azért tettem fel képet, hogy legyen, a megvilágítás nem a legszerencsésebb, de azt legalább látni, milyen gondosan betakargattam a kis maródit. Aztán, persze, elaludtunk.)
8/127 – Szélkakas
Éppen azt élveztem, milyen mókásan ültek be a cicák az emeletes mászókájukra, mint egy macska-szélkakas, esetleg két kommandós, egyik erre figyel, a másik arra,
de vajon mi az a percegő halk hangocska?
Ó. Tűlevél. Marha sok tűlevél.
Nos, azt hiszem, még sose bontottam le ilyen korán a horizontális karácsonyfát.
Ez már a bontás utáni állapot, valamelyest mégis van határa annak, mekkora disznóólban élünk. Viszont mivel megint porszívózni kéne, a szőrös disznók testületileg bealudtak a nappaliban.
8/126 – Hétfő
Olyan nyavalyás, ködös, muszáj-vakus nap van ma, amilyen csak az év első munkanapjához passzol, pláne hogy ez ráadásul egy hétfő.
8/125 – Prütty
Ha varrok magamnak valamit, általában orrvérzésig hajlamos vagyok azt hordani, szóval ne számítsatok nagy változatosságra a következőkben, legfeljebb a vicces felemás zoknikban.
Mint látható, továbbra sincs semmi kedvem a hajmosáshoz, és amíg van a házban kendő (van), el is tudom odázni mindaddig, amíg már elodázhatatlan. Ezzel szemben továbbra is igen nagy elszántsággal terítem a kupit a Bűnök Barlangjában:
Ja, csoki is van az asztalomon. Miért éppen az ne lenne? Hedonizmus a magasfokon, azám. Zene, csoki meg ficnik. Most éppen ezt a félbemaradt izét prüttyögtetem,
és nyilván nem állok meg ezen a ponton, de nem ám.
8/124 – Libafos
(Abszolúte jellemző rám meg a blogra, hogy még mindenek előtt gondosan rákerestem, van-e “Libafos” című bejegyzés. Nem volt. Nesztek, most már van.)
Mivel a zöld a remény színe meg a tudjuk mié, indítsuk az új naptári évet őtözködés terén egy új zöld ruhával, mondtam. (Tegnap nyafogóruhában maszogtam át a napot. Régi nyafogóruhában.)
Évkezdetek meg remények meg kedvek meg Lillák, itthon ficeregni így gyűröttkén is maga a tökély, ha meg ki akarom vinni a világba, valószínűleg megrövidítem egy pöttyöt, vagy nem. Az “egy kis régi, egy kis új” szellemében előkotortam hozzá a Mamától örökölt kendőcskémet is, adjunk a nosztalgiának.
Minekutána ugyebár az elmúlt hét folyamán varrtam magamnak két új ficergőruhát, valamit kezdeni kell a hulladékokkal is, pláne, hogy azzal már most is púposan van a kosár, úgyhogy elkezdtem valami ilyen izét:
Előre szólok, lesz rajta minden. Minden is. Ebből most egy pucéran kallódó párna huzata készül, és a házban (meglepő, mi?) még vannak pucéran kallódó párnák, például a komóddal együtt hazajött az Ikeából fél tucat 40×40-es darab. Házam népére ugyan valószínűleg nem érdemes pazarolni őket, úgyis csak szétnyomják, kiseggelik és összeszőrözik, de ez most nekem jólesik, hogy szarból várat, hulladékból használhatót gyártsak. Summa summárum, a napot valószínűleg a Bűnök Barlangjában töltöm teával, illatgyertyával, ficnikkel és Erikkel, na meg a Project Runway negyedik évadával, amiben az egyik nőszemély azzal jelöli meg a szálirányt az anyagon, hogy ráköp, és ezzel spirituális energiákkal itatja át. (Ő mondta, nem én.)
Anyagot köpködni nem fogok, de a spirituális energiáimnak semmi nem fog jobbat tenni most, mint kreatív szöszmötével tölteni a napot, és néha kinézni az ablakon.
Mindennapi eszképizmusunkat add meg nekünk ma és holnap is, mert aztán megint folytatódik a vizsgaidőszak meg a felsőoktatási bürokrácia, és semmi, de semmi kedvem hozzá.
8/123 – Nyomozás
Tegnapi terveimet maradéktalanul sikerült teljesítenem a varrogatást kivéve, viszont legalább kiszabtam egy újabb kötényruhát. Mivel az is tervek között volt, hogy fél tízre leteszem a fejemet, ezt különösen fontosnak tartván már fél kilenckor átvedlettem alukálóruhába. A Repülő Kutató azidő tájt távozott szerény hatszáz elemes svédasztalos vacsoránk egytálnyi tartalmával a szomszédba a családjához, a macskák meg az odakintről érkező folytonos durrogtatást igyekeztek negligálni.
Ezzel a képpel búcsúztam 2020-tól, hogy aztán tizenkét órával később arra ébredjek, mindenki alszik, de senki sem ott és úgy, ahogyan várnám: Poci a vendégszobában alszik a radiátoron, Maci a hálószobában a RK helyén, a RK maga meg a hencserén horkol egy pokróc alatt.
Jobb helyeken és különböző CSI-sorozatokban ilyenkor a helyszínen hagyott nyomokból próbálják rekonstruálni a bűnesete(ke)t, és nekem lenni bőséggel efféle tapasztalat, de ezúttal meglehetősen ellentmondásos bűnjelekbe ütköztem. A szőnyegen például a nappaliban krékermorzsákat és diódarabkákat találtam, de ezek közül egy sem volt az asztali kínálatban, hogy a macskákat gyanúsíthassam az elkövetéssel, a kávéfőzőben ott volt még a tegnapi zacc, ergo ma nem főzött kávét senki, a szemetesben pedig a frissen használt macskaeledeles tasakocskákon túl (az már az alvásukból nyilvánvaló volt, hogy kaptak enni, másként tutira felóbégatnak engem) ott volt egy üres coldrexes zacskó.
Talán nem tévedek nagyot, ha ordenáré részegeskedést sejtek a háttérben.
(A “hatszáz elemes svédasztalos vacsora” amúgy így festett, ni:
Szerintem még vasárnap is ennek romjaival fogunk táplálkozni.)
8/122 – Tervek
Hadd mesélem el, milyen terveim vannak mára. Sütögetek, főzögetek, mosogatok, porszívózgatok, varrogatok, zabálgatok, aztán este fél tíz környékén szépen leteszem a fejem, és mikor felébredek, már 2021 lesz.
Találkozunk túlfelül, addig is mulassatok jól.
