Roppantul gyanakvó tekintetem van itt ezen a fotón, de higgyétek el, minden okom megvan rá. Egy hét múlva már tancsitancsi, és még a szokásosnál is kevésbé tudom biztosra, éppen hány diák fog a fejünkre esni, hol és hogyan. Még mindig nem kaptuk meg a pót-felvételi eredményeit.
Kedden, ha már elevett a fene Esztergomba, a tradícióknak megfelelően bementem a Hádába is (ne ítélkezzetek, most már ez az egyetlen turkáló járóföldnyi környéken, amibe eljutok), és vettem egy ilyet. Kéretik külön kiröhögni a szárnyacskákat.
Nyilvánvalóan átalakítani vettem – a Hádában éppen 50%-os leértékelés volt mindenre, és úgy vélem, megvolt az oka annak, hogy a szárnyacskás hupikék izé ott maradt gazdátlanul még ilyen körülmények közt is. Eredetileg azt gondoltam, alsószoknyát csinálok belőle, de még az is lehet, hogy csak lenyisszantom a röhejes fodrokat, és gyártok a nyesedékből valami elviselhető pántmegoldást. A jelenlegi helyzetben csak afféle gyöngécske spagettipántok tartják a miskulanciát, márpedig én nem veszek fel cicifix nélkül semmit, pláne ha 97% poliészter, 3% elasztán.
Miccóltok? Érdemes hupikék ruhában gondolkodnom, vagy irányozzam be egyből a hupikék alsószoknyát?
Ha pókcsípés lenne, annak hívnám, de nem, engem az a dög konkrétan megharapott, nézzétek csak azt a bazi nagy piros foltot. És ez már egy hetes! Merthogy egy erdőbényei pók zabált belém! Az egyetlen, amiben bízhatok, hogy menet közben agyonnyomtam tonnadonna testemmel, de nem vagyok optimista.
A tetoválásomat is ideje lenne felfrissíttetni, mert ha jól számolom, már tizenkét éve megvan.
Ugyan még mindig nem megyek sehová, de ha már megrendeltem a világ összes sminkszerét, nekiláttam kikerázni magam itt csendes magányomba’. Van rajtam alapozó, korrektor, pirosító, púder, szemceruza, háromféle színű szemhéjfesték “ombre” stílben összeblendelve, szempillaspirál, szemöldökceruza, szájkontúrceruza, rúzs.
Messziről pont úgy nézek ki, mint nélkülük.
Közelről (és egy pöttyel jobb megvilágításban) is pont olyan nyúzott vagyok, mint előtte, csak több rajtam a vakolat.
Tanulság? Az nincs.
Látszatra ez igazán tuti dolce far niente, de valójában a jövő heti alkalmassági vizsgákat szervezem. Igen, többes számban. És nem, nem akarok beszélni róla.
Ma azt terveztem, hogy megyek találkozni baratinákkal, de erőst kipurcantam az időjárástól, úgyhogy maradok az ódalamra dűlve, mint a Costa Concordia. Ide is csak azért rakok fel macskáksz meg lábaksz, hogy ne rontsam a posztolási statisztikát.
(Nyugi, a RK-nak is megvan mind a kettő.)
Mindent meg lehet szokni valahogy a dögmelegtől kezdve egészen a szakdolgozatokig, de miért muszáj, ugyan miért.
Ilyen feje van annak, aki bő két hét alatt megrajzolt egy 24 oldalas csendeskönyvet, borítóval meg három (átmenetileg) véglegesre kidolgozott színes oldalpárral, aztán az egészet feltöltötte egy pályázatra.
Holnap-holnapután hétvégét tartok, aztán vissza kell másznom a felnőtt életembe, ahol anyósom ruháit kell bevenni, apósom gatyáit felhajtani, plusz szakdolgozók, akiket az elmúlt két hétben bottal kergettem el, hogyaszongya majd augusztusban. Ha tudnátok, én ezt mind mennyire nehemahakaharom.
Egyre lehordottabb állapotban vagyok, például csak akkor vettem észre, megérkezett a jövendölt dögmeleg, amikor ma délután az akvarellceruza elkezdett úgy viselkedni, mint az illik neki. (Igen, összemázoltam az izzadt kezemmel.)
“Kishitűségből katedrális, ez lett a művem, szép nagyon.” Hadd legyen most akkora pofám, hogy kiadatlan verseimből idézzek az éppen elcsesződőben levő csendeskönyvem kapcsán, oké?
Ma is szopattam magam, anyám, stop. Ezúttal tényleg nagyon de nagyon. Nem csoda, hogy csak alkonyatkor volt érkezésem önfotóra.
Hajh, de feladtam én magnak a feladatot, hajh de mennyire.
Azt már régóta mondom, hogy csak az a kihívás, amit magadnak tűzöl ki, mert amikor a nyakadba akasztanak egy feladatot azzal a felkiáltással, hogy “ez szép kihívás lesz!”, általában csak szopatnak, anyám, stop. Oké, mint kénytelen voltam rájönni már jó régen, a magamnak tűzött kihívásoknál csak annyi a különbség, hogy szopatom magam, anyám, stop. Én például mocsok rosszul rajzolok rövidülésben embereket és bármilyen pózban kutyákat, na hát most kitalálhatjátok, mivel bajmolódom.
Ezek után pláne az önszabotálás tankönyvi példája, hogy ha már mocsok rosszul rajzolok kutyákat, most éppen olyan kutyát rajzolok, aminek három feje van. Azt meg talán már mondanom sem kell, hogy rövidülésben van…
Természetesen rendkívüli mértékben élvezem az egészet, ha esetleg erről kétségeitek lennétek.
Új hét, a régi móka. Nyilván lemaradásban vagyok a terveimhez képest, technikai tudásom messze nincs olyan jó állapotban, mint ágasbogasan burjánzó fantáziám (khm) és hajmeresztően egyedi koncepcióm (KHM). Tegnap például már odavittem a RK-hoz egy skiccet azzal, hogy mondsza jóbarát, milyen jármű ez és milyen irányba halad.
Hálistennek eltalálta, hogy troli, és arra jobbra megy a picsába el.
Mondanom se kell, döngetek tovább, és ezen a héten még ne várjatok öltözködésileg semmi érdekeset, mert csak az nem csalódik, aki nem reménykedik, mondá Császár Gyula a Germániáról írott turisztikai alapműben.
Minden nap új varázslat, mint a Knorr. Most például már tudom, hogy könnyebben rajzolok minótauroszt, mint esernyőt.
Én ugyan már egy hete szabadságon vagyok, de eddig mindennap ránéztem a leveleimre. Ennek ellenére is lecsúsztam egy Teams-értekezletről, amit már egy hónapja megbeszéltek mások, de engem (meg egy másik kollégát) mintegy elfelejtettek értesíteni róla. Azazhogy de: egy órával (EGY ÓRÁVAL!) az értekezlet előtt küldtek egy emlékeztetőt.
Amellett, hogy az a magvas véleményem, szarjon sünt mindenki, aki ebben a buliban benne volt, pluszban is begorombultam. Én innentől hétfőig ki se nyitom a postaládát, mert DÓGOMVAN és SZABACCSÁGOM. Ha valakinek hiányzok, hívjon fel.
Arra viszont nem adok garanciát, hogy fel is veszem.
Az a prognózisom a következő napokra, hogy főként pasztellszínű pöttyöskékben fogok itt feltűnni, robbantott hajjal és némileg “hát-én-meg-mit-keresek-a-világban” tekintettel, és blogice roppantul unalmas leszek, mert összes kreatív energiám másfele lesz becsatornázva.
Soha rosszabbat.
Mivel (legalább elméletileg) tegnapelőtt óta tényleg a nyári szabadságomat töltöm, ezt megünneplő már megint valami eddig sose ismert fát kerülgetek a kisbaltámmal. Ehhez kellő mértékben be is vagyok tojva, mert az egésznek ugyan nincs semmiféle közéleti vagy karrieri vagy bármi más publikus tétje, csak magam számára fontos, de az éppen elég. Eddig a fejemben recsegtettem a dolgokat, de ma leülök az asztalomhoz, és nagymértékben a mai naptól függ, lesz-e ebből bármi, esetleg fogpiszkáló.
Úgyhogy, ha már ilyen illendő homályossággal körvonalaztam nektek, hogy mitől leszek a következő két hétben mániákusan boldog vagy összehuttyantan apatikus, most balra el.
Én ma sem megyek látványszámba,
na de a vendégszoba! Hogy én ebből
csekély négy óra alatt ezt csináltam!
Hát ezért nem megyek én látványszámba, vaze.
Mivel holnap vendégünk van, én a lakást redvázom éppen (ne tudjátok meg), és ennek örömére teljesen vállalhatatlanul festek, amit én ugyan nem szoktam szégyellni egy mikulányit se, de ezúttal inkább beküldöm magamat meg az őrgrófot tegnap délutánról, amikor én deréktól lefelé teljesen kulturáltan néztem ki, és még némi ábrándozás is belefért alkotói előkészület címén.
Böci persze továbbra is Böci, ebből a szögből egészen macskaszerű látvány; cserébe, amikor elnyúltan alszik, az embernek erős igénye van arra, hogy odamenjen, és megbökdösse, él-e még. Az eddigi macskáink közül ő a listavezető abban, hogy úgy aludjon, mint akit elcsapott egy roller, és éppen oszlik.
Na de itt meg pitypangfujóka. Ez a két állapota van neki. Vagy mániásan cukinak látszik, vagy pedig döglöttnek.
Ehhez az érdekes sorszámú naphoz most én csak egy ilyen uncsi képet tudok prezentálni, macskáksz, lábaksz meg takarítanivaló.
Az már csak külön poén (vagy valami efféle), hogy igazán hálás vagyok minden unalmasnak kinéző napért, mmmm, éppen nem történt semmi aktuális világvége, és nem szakadt nyakamba semmi oldjuk-meg-tegnapra, na hát ez maga a legnagyobb ajándék.
Amused? No, we are not.
Most tessék már megmondani, ugyan ki bírja azt fizikummal, amikor hirtelen tíz fokot esik a hőmérsék, mert én ugyan nem. A röhej kedvéért most érzem azt, hogy nyáááá, ezt nekem nem, egy észak-tengeri sziklán akarok élni két macskával meg esetleg egy szakajtó horgolófonallal.
 | magyaroramegminden - 13/361 – Szárnyacskák |
 | mák - 13/344 – Megoldások |
| magyaroramegminden - 13/344 – Megoldások |
| mák - 13/339 – Monokróm |
| magyaroramegminden - 13/339 – Monokróm |
Minden nap más - mindennap más 