Még mindig úgy ugatok, mint egy asztmás spániel.
otthoncsücsü kategória bejegyzései
11/254 – TGIS*
Hadd osztom meg veletek terveimet a mai napra. Mindenekelőtt ki fogom köhögni a helyéről a torkomat, miközben hámosító krémmel kenegetem az orrocskámat, ezenfelül több alkalommal elalszom, és reménykedem abban, hogy eközben nem taknyolom le a saját karomat. (Volt már rá példa.)
Vannak még olyan ambícióim is, hogy áthúzzam az ágyneműt és főzzek egy levest, de ezek csak az én töretlen optimizmusomról tanúskodnak, nem az általános állapotomról. Az pont olyan, mint amit a fotón láttok.
* Ha van olyan, hogy TGIF, kell lennie olyannak is, hogy TGIS. A F-t végigrohangáltam. Maszkban, mert én ugyan nem gondolom, hogy ez a gedva fertőző lenne, de jobb a békesség, főként egy olyan kompetitív közegben, mint a szépen felolvasós verseny, ahol bármikor megvádolhat egy elvakult felkészítő-tanár vagy szülő, hogy az ő prüntyürkéjét akarom szabotálni, ráragasztván valami szart. Ne felejtsük el, nekem is kábé másfél óra alatt ment el szerdán a hangom, de úgy, hogy azóta se jött vissza.
11/249 – Fonal
Tegnap igen előrelátóan lőttem magamról egy fotót,
és ez most tényleg roppantul előnyös, mert fel vagyok fordulva, mint annak a rendje. Már tegnap dél körül kezdtem érezni, hogy kapargál a torkom, és ez egy olyan extrapocsék éjszakában kulminált, hogy a mai napot valószínűleg ágyban és teán töltöm.
Hálistennek ma nem kell mennem sehová, de holnap már hatkor ki kell rontanom az ajtón, úgyhogy most dószan-dószan gyógyulnom kell. Asszisztencia mindenesetre van hozzá,
bár a kriminális éjszakámhoz ő is hozzátette a magáét, ott azokat a gombolyagokat például ő pofozta le a polcról ötkor, egyenest a fejemre, hátha ettől felkelek, és adok neki enni. (Felkeltem, persze. Ott azon a polcon még egy csomó fonal van, nem hiányzik nekem, hogy az összest ledobálja.)
11/244 – Ünnap
Idén a munka ünnepén nemcsak a meló, de a tegnapi buli fáradalmait is kiheveri lélekállatom, TöketlenBoci.
A csajbuliban, ahol ő volt az egyetlen férfi, kifejezetten jól viselkedett. Mi is kifejezetten jól viselkedtünk, de azért már csak egy után kerültem ágyba, és ha TöketlenBoci nem foglalná el a közepét, vissza is hevernék bele “mert megtehetném” jeligére.
11/239 – Summa
Ha egyetlen képben akarnám összegezni, jelenleg hogy fest a napom, és a továbbiakban mi várható benne, ez az.
Ezen felül minden más csak bónusz. Azért a hajam megpróbálom megmosni.
11/238 – Tove
Mára az volt a tervem, hogy miután pápát integettem a RK-nak (ezúttal Bécsbe ment a drágám, de szombatra már haza is jön), elhurcolom Eriket a gépek kórházába, de az a gyanúm, az már holnapra marad. Vagy a jövő hétre. Vagy mittomén. Úgy pattognak felém a levelek, mint mikróban a kukorica, és Erikre nincs határidő, de a dolgozatokra van.
Úgyhogy mára én itt maradtam itthonhacukában,
Eriket pedig betettem a dobozába, hogy ne lássa, amikor Tove felül helyette az asztalra.
Az ott Tove, a háromszemű. Érdeklődéssel, bár némiképp gyanakodva tekintek együttműködésünk elé.
11/236 – Idézőjel
Van az a hét a tanévben, ami tényleg mindennek a legalja, és pont most van az a hét. Úúúúgy van, szakdolgozat-leadás következik. Mostanság átlagban napi húsz levelet kapok a szakdolgozóimtól, és már a könyökömön jön ki az egész, de még mindig van türelmem roppant kedvesen elmagyarázni, hogy az idézetet záró idézőjelnek fent van a helye, nem másutt.
Cserébe úgy nézek ki, mint akit macskák öltöztettek, és extra mennyiségű szénhidrátot lapátolok magamba, hogy ép eszemnél maradjak.
Ezt a ruhát is szét kéne vágnom a rittyóba, hogy újravarrjam, hát hogy néz ki, de tényleg.
11/232 – Csodák csodája
Nagyjából annak számít, igen, a mai nap úgy alakult végül, hogy épp nem kell mennem sehová, úgyhogy nem is megyek, háhá.
Nem baj, holnap bepótolom.
11/221 – Gombperecek évada
A RK ma indul konferenciálni, én holnap, mindketten csütörtökön jövünk haza. A lényeges különbség az úticélban van, ő ugyanis Brüsszelbe megy, én meg Bajára. Ez elég pontosan leírja általában vett szakmai és másegyéb sikereink arányát. Mindemellett szeretném kihangsúlyozni, hogy nem cserélnék vele, tán még kényszerítés árán se.
Most éppen magammal sem szeretnék cserélni, elhúzódó tavaszi nyűgösségben szenvedek, és lusta vagyok és mozdíthatatlannak érzem magam. És Baja busszal rohadt messze van.
A készülő útizsákom, amit háromszor terveztem át az elmúlt napokban, még mindig Lucaszékét játszik, de ma adok magamnak három kitartóan átmelózott órát, hogy kész legyen. Francba már, hogy ilyen rétestészta-szerűvé lett az egész életem, ugyan miként jutottam ebbe a szószba már megint, bleh.
11/217 – Gyoza
Azt próbálok sütni én máma, és egyelőre ezt tervezem a napom csúcspontjának, akár pozitív csúcs lesz az, akár negatív. Jó, hajat is mostam, és a mosógépet is szorgosan etetgetem, de ezeknek nincs igazi hírértéke. Node a gyoza! Én olyat eddig még sose! És most mégis!
Az eredményekről természetesen beszámolok.
11/215 – Kép és hang
Hát kérem az a tegnap megjövendölt hidegfront tényleg megérkezett, de még hogy. Az éjjel háromszor is megébredtem arra, hogy helyzet van: minimum kétszer vették el a vihar miatt az áramot*, egyszer pedig a kereszthuzat levitt az emeleti folyosón a képtartó polcról vagy öt képet keretestül. (Dicsőség néked, Ikea, amiért már nem üveget teszel a keretekbe, hanem műanyaglapot. A szél könnyebben viszi le, de legalább nem törik össze. Valamit valamiért.)
Ma a húgomnak kéne megérkeznie valamikor, de egyelőre se kép, se hang. No sebaj, a vendégszobát legalább sikerült gatyába ráznom, mert amúgy az elmúlt másfél hét úgy nyúlt el a semmibe, mint egy adag láthatatlan kulimász, az elején takony, a végén húsvét, és a kupleráj nemhogy csökkent volna, hanem csak nőtt, a fenébe is.
Ez itt a tegnap esti állapot a Bűnök Barlangjából, ne mondjátok, hogy nem figyelmeztettelek.
Ma is pöttyös vagyok, de ezúttal nem a pöttyöskék végeláthatatlan felvonulását folytatom, hanem a múltkori pesti utamon turkált bazinagy fodros izét vettem fel azzal az igen idétlen kardigánfélével, amit ugyanakkor és ugyanott turkáltam ki, mindkettőt itthonfityegési céllal.
Egen, ezek tényleg arra vannak predesztinálva, hogy itthon fityegjek bennük. Esetleg pörögjek is.
Az Úr legyen hozzánk irgalmas, én azt hittem, hogy a húsvéttal bezárul a tavaszi nyűgös-nyafogós-tennikész-de-tehetetlen állapotom, de nem, még mindig tart.
* A Bűnök Barlangjában van egy szép nagy adag tündérfény,
ami időzítőre van kapcsolva, tehát este hat körül magától kigyullad, éjfél körül magától elalszik. Az áramszünetek ezt az időzítőt borítják meg, tehát minden alkalommal, amikor elveszik, majd visszaadják a vellanyt, ez a dög magától felgyullad. Az éjjeli áramszünetekről én úgy szerzek tudomást, hogy váratlanul rámragyog ez az izé, a szomszédság összes riasztója pedig egyidejűleg kezd siránkozásba.
11/214 – Front
Itt nálam továbbra is pöttyöske-szezon van,
bár állítólag hidegfront közeleg.
Remélem, csak a hidegfront jön, mert mindenki másnak legfeljebb egy Vágvölgyi Noémi-képpel tudok üzenni.
11/211 – Só
Mégpedig fekete ciprusi só, amit még Firenzéből hoztunk magunkkal. Ezzel szórtam meg sütés előtt ma reggel a kenyérrudakat,
nagypénteki kaja gyanánt ugyanis ezeket állítottam elő mára.
Ja, amúgy én is itt vagyok, tessék.
11/209 – Megfejtés
Minden talányra van megfejtés, például arra is, miért voltam tegnap álmos meg bamba. Helló, láz és takony.
Na akkor ezt most kifexem.
A félkész-negyedkész izét csak azért raktam ide, hogy kevésbé unatkozzatok, bár valószínűleg két harákolás és három szundika között varrogatok is majd rajta egy pöppet.
11/208 – Bammba
Nem tudom, ez tavaszi fáradtság-e már vagy mi a fene, de asszem, mindjárt elalszom.
11/207 – Tepsi
Már két hete, hogy kaptam a családtól ajiba egy vadonás új telefont, akinek innentől az lesz a neve, hogy Tepsi. Erre a névadásra több okom is van, és ezek közül csak az egyik az, hogy túl hosszú lenne azt mondani, a Samsung Galaxy A34 5G. A másodikat már magatoktól is ki fogjátok találni.
Az, hogy mennyire kár belém az ilyesmi, nem nagyon kell magyaráznom az itteni nagyérdeműnek, de külön felhívnám a figyelmet arra, hogy csak tegnap sikerült beüzemelni a RK segítségével és az én hátráltatásommal, bár ordítozás ezúttal legalább nem volt mindeközben. Én már olyan jól megszoktam a RK levetett telefonját (továbbiakban Kistepsi), és ez most tényleg akkora, mint egy ház, lásd mellékelt ábra.
Nyilván addig nincs megnyugvás ebben a kuplerájban, amíg az új telefonon nem vanik kellően idióta háttérkép, és nincs beállítva rajta csengőhangnak a La Baletta 2., ébresztőhangnak pedig a Du Riechts so Gut, ezek pedig megtörténtek. Innentől kezdve minden csak bónusz.
A tok egy ideiglenes megoldás, én ezekkel a tepsikkel állandó frászban vagyok, hogy leejtem, oszt összetöröm, úgyhogy rendeltem gyorsan az internetekbe egy direkt erre a fajtára inicializált tokot is, amin ki tud nézni mind a négy szemével, mert négy szeme van neki.
Tegnap amúgy extraluxy napunk volt, mert Hosszu baratinám megdobott két jeggyel a Loreena McKennitt koncertre, ő ugyanis éppen elrepült Barcelonába, és nem tudta volna felhasználni, mink meg úgy gondoltuk, kimaxoljuk ezt az egész hepajt, és szokott gyalogbékai üzemmódunktól eltérően kocsival mentünk koncertre, mint az urak.
Közben szépen rakta össze magát a telihold is (az alábbi fotón a kis fehér pösz az balfelül fent),
úgyhogy mire ezt a bejegyzést gépelem, már megvolt az idei márciusi holdtölte, ami idén prenumbrális vagy miabokám holdfogyatkozással volt súlyosbítva, mindez ráadásul a Mérleg jegyében. Ez rám még a szokásosnál is idiótább hatással volt, és adjuk hozzá mindehhez a koncertet, hát nincs abban semmi meglepő, hogy hajnali kettőig fent voltam kuvik, közben meg összecsapkodtam egy kenyeret, mert csak.
Remélhetőleg innentől már felfelé megy az én tavaszi evickélésem, bár most ezen a héten még itt van a Nagycsütörtök is, amit én egyáltalán nem viselek jól, sőt, konkrétan rosszabbul vagyok tőle, mint a Nagypéntektől. Valahogy ezeket is átvészeljük, na.
11/203 – Jövőbe
Ez itt az én “majdhogynem optimistán nézek a jövőbe” arcom, csak a látszat csal. Ja, meg nem ártana rápakolnom erre az arcra valami hidratáló maszkot, mert beütött a szokásos istennyila a túlfűtött buszokkal, huzatos utcákkal és recsegősen száraz levegőjű szobákkal, a pofám pedig úgy érzi magát, mintha olyasvalakitől kértem volna kölcsön, aki nem sok gondot viselt rá az elmúlt negyven-ötven évben.
Ma éppen itthoncsücsü napom van, úgyhogy akár a fél fürdőszobát is rákenhetem a képemre. Cserébe holnap és holnapután is maratoni tancsitancsi várható.
11/200 – Batik
Hosszú hétvége megvolt, ünnepek megvoltak, züllőzés, dögölészés, zabálás, minden megvolt. Ideje visszatérni a muncas hetkoznapocbele, batikmintás holmikban, mert azokon kevésbé látszik, ha a partvis, porrongy vagy ppt lengetése közben összefeni a kosz.
11/199plusz – Still in a few more beers
Szent Patrik napja van, így hát ezt nyilván nem hagyhatom ki. Sláinte!
Ééés, innentől hivatalosan is ez a legöregebb harisnyám, bár már nem emlékszem, hogy ’98-ban vagy ’99-ben vettem, de ennyi év távlatából ez már nem is nagyon számít, ugye.
11/198 – Kocka
Sokadjára vagyok kénytelen rájönni, hogy a lustaság is olyan, mint a csokoládé: rohadt nehéz megállni egyetlen kockánál, na még egyet, na még egyet, hé, ki ette meg az egész táblával. Tegnap olyan trú dögölészőnapot tartottam, hogy tényleg nem csináltam egész nap semmit, de még fel sem vakartam magam a futonomról, kivéve étkezési és tisztálkodási szakaszokat, mert azért mégsem mehetünk le teljesen kutyába.
A baj, hogy ma is tudnám folytatni ugyanezt, de nyilván nem lehet, ha az emberbe valaminő lelkiismeretet is építettek összerakáskor. A piacot elblicceltem, ó, jaj, de még az automatához is a RK-t küldtem le, hogy felvegye a csomagomat az Yves Rocher-től. (Elfogyott a szemránckrémem meg a nappali krémem is, muszáj volt pótolni, és én továbbra is falun lakom, mint tudjuk.) Hálistennek a szakdolgozóimnak azt ígértem, hogy a hétvégén küldök nekik részletes válaszokat, és még holnap is hétvége van, örömbódottá. A lakás (és különösen a fürdőszobám meg a Bűnök Barlangja) viszont némi törődésért és rendrakásért nyafog, úgyhogy ma velük foglalkozom, meg talán Erikről is lefúvom a port, mert félig-meddig kiszabott ruhákkal van tele a kupleráj, és ez már tényleg tarthatatlan.
Amikor tavaly nyáron megvarrtam ezt a pántos zsákot (ez az, ne is tagadjuk), nem is sejtettem, hogy mennyit fogom használni, őtözködős bloggerek szégyene, aki vagyok, esetenként semmi ingerenciával arra, hogy csinos és előnyös ruhadarabokban mutogassam magam.
Minden nap más - mindennap más 